Az európai demográfiai folyamatok hatása a városfejlődésre

Átírás

1

2 2

3 Az európai demográfiai folyamatok hatása a városfejlődésre Összefoglaló tanulmány A kötet az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége keretében került kidolgozásra 2011, Budapest

4

5 Az alábbi kötet a Belügyminisztérium megbízásával és szakmai segítségével került kidolgozásra Helyettes államtitkár: Dr. Szaló Péter Főosztályvezető: Dr. Tompai Géza Koordinátor: Dr. Iván Andrea Készítette Városkutatás Kft. Gerőházi Éva Hegedüs József Szemző Hanna Tosics Iván VÁTI Non-profit Kft. Tomay Kyra Gere László A szerzők szeretnék kifejezni köszönetüket Iiris Alexének, Dirk Gebhardtnak, Eric van Marissingnek, Rainer Münznek, Alina Potrykowskának és Thorsten Wiechmannak, akik segítettek a tanulmány megalapozásában azzal, hogy részt vettek egy szűk körű szakmai találkozón november án, Budapesten. A szerzők ugyancsak hálásak mindazon önkormányzatoknak, minisztériumoknak és egyéb szervezeteknek (Ausztriából, Belgiumból, Csehországból, Dániából, Észtországból, Finnországból, Németországból, Lengyelországból, Spanyolországból, Svédországból, Hollandiából és az Nagy Britanniából) valamint egyéb európai szervezeteknek, akik háttérinformációkat és dokumentumokat szolgáltattak a tanulmány elkészítéséhez. 3

6

7 Tartalomjegyzék 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ AZ UNIÓS SZINTŰ DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK NEMZETI SZINTŰ DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK Európában általánosan megfigyelhető folyamatok Területi különbségek Európán belül A VÁROSI SZINTŰ DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK ÉS AZ ALKALMAZOTT STRATÉGIÁK A FOLYAMATOK BEFOLYÁSOLÁSÁNAK LEHETŐSÉGE AZ EURÓPAI UNIÓ IRÁNYÁBÓL EURÓPA DEMOGRÁFIAI TÉRKÉPE: ELEMZÉS ÉS ELŐREJELZÉS TERMÉSZETES NÉPMOZGALOM MIGRÁCIÓ AZ UNIÓN BELÜL ÉS HARMADIK ORSZÁGOKBÓL A DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK ORSZÁGCSOPORTONKÉNTI ÉRTÉKELÉSE Dél-Európa és a Németajkú országok Közép-Kelet Európa Nyugat és Észak-Európa A DEMOGRÁFIAI TRENDEK GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI ÉS A FŐBB, NEMZETI SZINTEN ALKALMAZOTT STRATÉGIÁK A MIGRÁCIÓ GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYE Gazdasági összefüggések: a migráció költségei és hasznai Társadalmi összefüggések: integráció Az illegális bevándorlás kezelése Nemzeti migrációs politikák A JÓLÉTI ÁLLAM REFORMJA A nyugdíjrendszer reformjai az EU27 országain belül Új megoldások az idősellátásban A termékenység növelését célzó beavatkozások MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK A DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK ÉS A TERÜLETI KOHÉZIÓ ÖSSZEFÜGGÉSEI: EGY KÉTPÓLUSÚ EURÓPA VESZÉLYE Az EU-n belüli konvergenciát és divergenciát befolyásoló tényezők Konvergencia a tagállamok szintjén, divergencia a tagállamokon belüli régiók szintjén Megállíthatja-e az aszimmetrikus demográfiai nyomás a konvergencia folyamatát? DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK AZ EURÓPAI UNIÓ VÁROSI TÉRSÉGEIBEN NÉPESSÉGVÁLTOZÁS Városi népességfogyás IDŐSÖDÉS FOLYAMATA AZ EURÓPAI VÁROSOKBAN MIGRÁCIÓS TRENDEK Etnikai kisebbségek az európai várostérségekben A DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK ÉS AZ ARRA REAGÁLÓ VÁROSPOLITIKAI LÉPÉSEK A NÉPESSÉGCSÖKKENÉST MEGGÁTOLÓ STRATÉGIAI LÉPÉSEK A népességcsökkenés következményei A népességcsökkenés megelőzésére, kezelésére szolgáló városstratégiák AZ IDŐSÖDÉS HATÁSAIT BEFOLYÁSOLÓ VÁROSSTRATÉGIAI LÉPÉSEK

8 5.2.1 Az idősödés folyamatának következményei Az idősödés megelőzését szolgáló lépések: gyermekbarát város kialakítása Együttélés az idősödő városi társadalommal A MUNKAVÉGZÉSRE IRÁNYULÓ BEVÁNDORLÁST BEFOLYÁSOLÓ VÁROSPOLITIKAI LÉPÉSEK A migráció hatása a fogadó városokra A migráció hatása a kibocsátó városokra A migráció folyamatának közvetlen befolyásolására irányuló várospolitikák A bevándorlás hatásait befolyásoló várospolitikák AZ ETNIKAI KISEBBSÉGEK INTEGRÁCIÓJÁRA IRÁNYULÓ VÁROSPOLITIKÁK Etnikai eredetű szegregáció Európa nagyvárosaiban Deszegregációs célú várospolitikák A DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOKRA REFLEKTÁLÓ INTEGRÁLT VÁROSPOLITIKÁK Dinamikusan növekvő várostérségek Stabil gazdasági-demográfiai helyzetű várostérségek Csökkenő várostérségek IRODALOMJEGYZÉK

9 ÁBRAJEGYZÉK 1. ábra. A népesség várható változása az Európai Unióban (ezer fő) ábra. Egyes várostérségek pozíciója gazdasági és demográfiai helyzetük alapján ábra. Külföldön született népesség aránya Európában (EU/EEA + Svájc), ábra. Népességváltozás Dél-Európában (ezer fő) ábra. Népességváltozás az EU-10 tagállamaiban (ezer fő) ábra. Népességváltozás a nyugati és északi tagállamokban (ezer fő) ábra. Népességváltozás Finnországban (ezer fő) ábra. Aktivitási ráta az EU 27 tagállamában, ábra. A demográfiai és pénzügyi folyamatok közti pozitív és negatív visszacsatolás logikája ábra. Népességváltozás az Urban Audit által vizsgált európai városokban ( ) ábra. Egyes városok pozíciója komplex gazdasági-demográfiai mutatóik alapján ábra. A 65 éves és idősebb lakosság aránya az Urban Audit által vizsgált városokban, ábra. Időskorúak eltartottsági rátája néhány európai várostérségben és tagállamban ábra. A bevándorlók aránya a nagyvárosokban, ábra. Városok, amelyekben legalább külföldi születésű lakos él ábra. Roma népesség becsült száma Európában TÁBLÁK JEGYZÉKE 1. táblázat. Az Európai Unió 27 tagállamának főbb demográfiai indikátorai, táblázat. Teljes termékenységi arányszám az EU 27 tagállamában táblázat. Az idős népesség eltartottsági rátájának várható alakulása az EU 27 tagállamaiban táblázat. Az egy főre jutó GDP (PPS) változása 2000 és 2007 között területi típusok szerint KERETES ÍRÁSOK JEGYZÉKE 1. Keretes írás. Bossi-Fini törvény az illegális bevándorlásról Keretes írás. A bevándorlók integrációjának új módszerei Svédországban Keretes írás. A komplex városcsökkenés okai - Ostrava Keretes írás. Bevándorlási hullámok a holland városokban Keretes írás. Elvándorlás egy romániai kisvárosból Marosújvár (Ocna Mures) Keretes írás. Csökkenés orientált stratégia a holland Zeeland tartományban Keretes írás. Képernyőn keresztüli kommunikáció a holland Zeeland tartományban Keretes írás. Személyes kísérő a tömegközlekedési eszközökön Párizsban Keretes írás. 60+ program Budapesten Keretes írás. Munkavállalási célú migráció az EU-8 tagállamából Glasgowba Keretes írás. Kooperáció spanyol és román városok között Keretes írás. Szegregáció ellenes intézkedések egyes európai városokban Keretes írás. München demográfiai stratégiája Keretes írás. Stadtumbau-Ost program Németországban és a megvalósítása Drezdában

10

11 Az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosának előszava 1 A demográfiai folyamatok hatása a városfejlődésre A jelenlegi bizonytalan globális pénzügyi és gazdasági helyzetben rendkívül időszerű annak vizsgálata, hogy az Unió egyes politikái mennyire igazodnak a következő évek kihívásaihoz. A globalizáció mellett a klímaváltozás, a biztonságos és fenntartható energiaellátás, a demográfiai folyamatok lesznek a legfontosabb kihívások Európa és az európai városok és régiók számára. A demográfiai változások szempontjából nagyon különböző folyamatokat láthatunk az Unió városaiban és régióiban, tagállamokon belül és tagállamok között. Néhány város és régió különösen erősen kitett a népességcsökkenésnek a fiatal népesség elvándorlása, az aktív népesség csökkenése és az elöregedés miatt. Ezeken a területek különösen problematikussá válhat az alapvető közszolgáltatások fenntartható módon való finanszírozása pl. egészségügy, krónikus betegellátás, lakhatási és közlekedési szolgáltatások annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a társadalom polarizálódása és elszegényedése. Más városok, különösen a metropolisz térségek, lakosságszáma nőni fog a magas bevándorlási dinamika miatt. Ezen területek számára a bevándorlók munkaerő-piaci és társadalmi integrálása lesz a legnagyobb kihívás, valamint a városi infrastruktúra iránti megnövekedett igény kielégítése. A demográfiai folyamatok várhatóan növelni fogják az európai városok és régiók közti, és azokon belüli területi egyenlőtlenségeket. A demográfiai változások meghatározzák városaink növekedési potenciálját, és növelik a társadalmi polarizáció kockázatát, valamint a környezetre nehezedő nyomást. A demográfiai folyamatok átalakítják társadalmunk kor- és foglalkoztatási struktúráját, fontos kérdéseket felvetve mind a gazdasági hatékonyság, mind a generációk közti egyenlőség szempontjából. Jövőnk miatt kulcskérdés, hogy megtaláljuk a demográfiai folyamatok kezelésének legjobb módját, és annak útját, hogy a folyamatok hogyan változtathatók veszélyből lehetőséggé, például az időskorúakra épülő gazdaság ( silver economy ) megerősítésével. Az Európa 2020 Stratégia is az egyik legfontosabb kihívások között említi a demográfiai folyamatokat, és speciális beavatkozásokra szólít fel több kiemelt cselekvési terve között. Szeretnék köszönetet mondani a magyar elnökségnek, hogy a demográfiai folyamatok városokra és régiókra gyakorolt hatását tevékenységének fókuszába állította. A demográfiai változásoknak ugyanis valóban erős helyi vonatkozásai vannak. A változások kezelése érdekében integrált és több döntéshozatali szintet is kooperációra késztető stratégiákat kell megvalósítani. Ennek egyik eszköze az integrált és fenntartható fejlesztési politikák elősegítése minden szinten. A városoknak szükségük van a tagállamok és az EU segítségére, hogy megfelelően tudják kezelni a demográfiai kihívások városi gazdaságra, városi társadalomra és a környezetre gyakorolt hatásait. Az Európai Unió Kohéziós Politikája fontos szerepet játszik ebben, és méginkább meg kell erősíteni szerepét a jövőben a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása, a foglalkoztatás elősegítése és a kisebbségi és etnikai csoportok integrálása érdekében. 1 Mind ez Európai Unió regionális politikáért felelős biztosának, mind pedig a Magyar Köztársaság belügyminiszterének előszava eredendően a tanulmány részletes, angol nyelvű változatához készült. Az angol nyelvű tanulmány megtalálható a webcímen. 9

12 Hiszek abban, hogy ez a tanulmány megfelelő információkat szolgáltat ahhoz, hogy a demográfiai folyamatok minden európai régióban és városban fontos kérdéssé váljanak a döntéshozatal minden szintjén. Ez egy rendkívül informatív és gondolkodásra ösztönző dokumentum mindazok számára, akik, akárcsak én, meg vannak győződve arról, hogy szükségünk van fenntartható és társadalmi kohézióval rendelkező városokra, akik erős partnerekké válhatnak a fő gazdasági, környezeti és társadalmi problémák kezelésében, és stabil alapját jelentik egy dinamikusan fejlődő, prosperáló Európának. Johannes Hahn Az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa 10

13 Miniszteri Előszó Az Európai Unió a következő évtizedekben olyan kihívások előtt áll, amelyek várhatóan alapvetően alakítják át a jelenlegi gazdasági és szociális struktúrákat illetve az egész térség fejlesztési preferenciáit. Ezen kihívások között a legfontosabb helyen a klímaváltozás, az energiaválság, a globalizációból fakadó élesedő gazdasági verseny és a mélyreható demográfiai változások állnak. A jelenleg hozzáférhető demográfiai prognózisok drámai változásokat vetítenek előre: az Európai Unió jelenlegi népességnövekedése nemcsak fokozatosan lassul, hanem pár évtized múlva népességcsökkenésbe csap át. Az elöregedés hatásaként a potenciálisan nyugdíjellátásban részesülő lakosság aránya meghaladhatja a 30%-ot a 15 év feletti lakosok közt; a belső és külső vándorlások hatására Európa egyes részein túlnépesedés alakul ki, míg az alacsonyabb gazdasági erővel rendelkező, perifériális térségekben az aktív lakosság aránya jelentősen csökken, tovább gyengítve ezzel az adott térség gazdasági teljesítőképességét. A demográfiai folyamatok hosszú távon a lakosság etnikai összetételének számottevő változását, valamint a fejlettebb és fejletlenebb európai régiók között növekvő különbséget eredményezhetnek. A városok, mint a területi fejlődés motorjai a demográfiai folyamatokat is szélsőségesen érzékelik, hiszen egyrészről várhatóan a legnagyobb demográfiai növekedési potenciál is a városokban (főként a nagyvárosokban) összpontosul annak minden előnyével és hátrányával, másrészről a leszakadó területek városai egyszerre szembesülnek az aktív népesség elvándorlásával és a fokozódó elöregedés jelentette problémákkal. A fent említett problémák a demográfiai változás kérdéskörét az egyik legégetőbb problémává tették a kutatók és a politikusok számára egyaránt. A változás hatásainak mérséklése valamint a folyamatokhoz való adaptáció egy újfajta szolidaritást kell, hogy életre hívjon, mind az egyes korosztályok, mind pedig az Unió területi egységeinek vonatkozásában. Mindezeket figyelembe véve a magyar elnökség fontosnak tartotta, hogy napirendre vegye a demográfiai folyamatok hatásainak értékelését, különös tekintettel ezen folyamatok városi dimenzióira, melyek elemzésére a korábbi kutatói munkákban kevéssé került sor. Az alábbi tanulmány a rendkívül kiterjedt szakirodalom rendszerező feldolgozásával elsősorban figyelemfelkeltő céllal készült, valamint a jelenségek puszta leírásán túl innovatív gyakorlatok megismertetését tűzte ki célul, elsősorban városi szinten. Mindezeken felül a tanulmány megfogalmazza mindazon uniós és nemzeti szintű ajánlásokat, melyek célja a városok demográfiai változással kapcsolatos politikájának érdemi segítése. Remélem, hogy a tanulmányt hasznosnak tartják majd a városok életét befolyásolni tudó helyi, nemzeti és uniós szinten lévő döntéshozók egyaránt. Miniszter Magyar Köztársaság Belügyminisztériuma 11

14

15 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A demográfiai változások (idősödés, alacsony fertilitás, EU-n belüli és harmadik országokból származó migráció) a következő évtizedek egyik legfontosabb kihívását jelentik Európa számára. Az alábbi tanulmány célja, hogy bemutassa a várható folyamatok komplexitását, különös figyelmet fordítva annak kevéssé vizsgált dimenziójára: a demográfiai folyamatok területileg eltérő hatásaira, és az ebből adódó várospolitikai válaszok sokszínűségére. 1.1 Az uniós szintű demográfiai folyamatok Az Európai Unió területén nagyságrendileg 500 millió ember él. A termékenységi arányszám az Unióban átlagosan 1,6 (2009), amely jelentősen alatta marad a népesség újratermelődéséhez szükséges 2,1-es értéknek. A termékenységi arány értéke országonként erősen változó (1,31 Lettországban ugyanakkor 2,07 Írországban), s a jövő tekintetében a fertilitásra vonatkozó becslések nagyon bizonytalanok. Két olyan fő tényező van, amely ellensúlyozhatja a reprodukciós szint alatti termékenységből fakadó népességcsökkenést, és így későbbre tolhatja az Unió népességének későbbiekben várható csökkenését: az első a növekvő várható élettartam, a második pedig a bevándorlás az Unión kívüli országokból. Az alábbi ábra alapján az ENSZ előrejelzése szerint mely az Eurostat 2 előrejelzéseinél pesszimistább forgatókönyvet tartalmaz a várható élettartam növekedése sem lesz elegendő, hogy ellensúlyozza az alacsony termelékenységet (a halálozás és születés egyensúlyának megbomlása már várhatóan 2010-től csökkenti a népességszámot), és a mégis növekvő népességet csak a bevándorlás tudja biztosítani majd, de csak várhatóan 2025-ig. Akkor az Európai Unió népessége elérheti az 520 milliós értéket, s utána csökkenésnek indul. 1. ábra. A népesség várható változása az Európai Unióban (ezer fő) Vándorlás Természetes szaporodás Népesség változás Forrás: ENSZ A legutóbbi Eurostat előrejelzés szerint a népességcsökkenés az Európai Unióban csak 2040-től indul el. Ez az időpont már módosítása a korábbi előrejelzéseknek, amelyek 2025-re tették ezt a trendfordulót. 13

16 A népességfogyás gyorsulását vetíti előre, hogy erősen kétséges mennyi ideig maradhat fenn a bevándorlás jelenlegi ma gas szintje. Az ENSZ előrejelzései már a maihoz képest némileg csökkenő mértékű, de aztán állandó bevándorlást feltételeznek harmadik országokból 2010 után. A némiképpen csökkenő bevándorlási tendencia lehet egyfajta reakció az Európai Unióban a bevándorlással kapcsolatban napjainkban folyó vitákra, amelyek egyre korlátozóbb politikai magatartást vetítenek előre. Ugyanakkor fel kell ismernünk, hogy az illegális bevándorlás érdemi befolyásolására (évente körülbelül ember) nagyon korlátozott eszközök állnak rendelkezésre, miközben az Unióra irányuló bevándorlási nyomás folyamatos és jelentős (pl. bevándorlási hullám Észak-Afrikából, klímamenekültek megjelenése, háborúk okozta menekültek számának sokasodása). 1.2 Nemzeti szintű demográfiai folyamatok Európában általánosan megfigyelhető folyamatok A természetes szaporodás/fogyás mértéke és a bevándorlás üteme változik évről évre, és számtalan beavatkozás befolyásolja ezek értékét, ezért az Európai Unió népességére vonatkozó előrejelzések meglehetősen bizonytalanok. Az egyetlen tényező, amely az előrejelzések legbiztosabb pontja, és elkerülhetetlen folyamat, az az elöregedés, függetlenül a bevándorlás mértékétől és a természetes népességváltozás volumenétől. Az idősebb korosztály tagjainak egyre növekvő száma a növekvő várható élettartammal magyarázható, amely kétséget kizáróan egy pozitív folyamat, és a javuló életminőség egyik eredménye. Más oldalról azonban az idős népesség eltartottsági rátája (65 éves és idősebb lakosság aránya a év közöttiek százalékában) jelenleg 20% körüli, de várhatóan eléri a 45-55%-ot 2050-re, amely értelemszerűen óriási nyomást eredményez a költségvetési kiadásokra (leginkább a nyugdíjra, egészségügyre és a szociális ellátásokra). A tagállamok már jelenleg is tesznek lépéseket a jóléti állam átalakítása érdekében: nyugdíjreformok bevezetése, egészségügyi ellátás (főleg krónikus ellátás) átstrukturálása, nyugdíjkorhatár megemelése. (Ez utóbbi esetben ki kell emelnünk, hogy a nyugdíjkorhatár emelése automatikusan nem vezet az időskorú foglalkoztatás növekedéséhez, mert az idősek egy jelentős része sem egészségi állapota sem képzettsége miatt nem képes teljes mértékben a munkaerőpiacra lépni.) Sokan érvelnek úgy, hogy a várható demográfiai krízis egyetlen ellenszere a bevándorlás ösztönzése. Ugyanakkor pusztán a migránsok növekvő számára alapozni elhibázott stratégia lenne a munkaerő-piaci problémák kezelése szempontjából, mert a különböző piaci szegmensek másképpen fejlődnek. A legutóbbi CEDEFOP riport szerint ( o.) az olyan állások száma, amely magas képzettséget kíván 2020-ra 16 millióval nő meg, miközben az alacsony képzettséget igénylő munkahelyek száma várhatóan 12 millióval csökken. Ebből adódik, hogy az EU-nak nem egyszerűen bevándorlókra van szüksége, hanem bizonyos képzettségű bevándorlókra bizonyos gazdasági szektorokban. A bevándorlóknak (és a jelenleg inaktív népességből nyerhető munkavállalóknak) megfelelő képzettséget kell szerezniük azért, hogy az idősödő munkavállalók nyugdíjazása által teremtett űrt betölthessék, s az új technológiák által gerjesztett igényeket kielégítsék. Fontos azt is kiemelni, hogy a növekvő bevándorlás a jóléti kiadások számára is kihívásokat jelent, a bevándorlóknak ugyanis nem csak munkára van szükségük, hanem 14

17 lakhatásra, egészségügyi és szociális ellátásra. Nagyon nehéz megbecsülni a bevándorlás által eredményezett bevételek és kiadások egyenlegét. Szakmai becslésekből úgy tűnik, hogy az EU-n belüli migráció a fogadó országoknál pozitív egyenleget biztosít, de lehetséges, hogy nem ilyen egyértelműen pozitív az eredmény a harmadik országból való migráció esetében. Az Európai Unió országainak alacsony integrációs kapacitása további problémákhoz vezet: a különböző kulturális háttérrel érkezők integrációja, a társadalmi és területi szegregáció elleni küzdelem pótlólagos erőforrásokat igényel. A XXI. század elején a migráció ellenes programmal kampányoló politikai pártok egyre nagyobb teret nyernek Európában, és számos országban szűkítették a bevándorlási lehetőségeket. Ugyanakkor ez a nemzeti szintű reakció nem feltétlenül tükrözi a nagyobb, bevándorlás által erősen érintett városokban élők általános véleményét 3. A bevándorlás okozta problémák ellenére Európában biztosan ki kell dolgozni egy erőteljes integrációs stratégiát, mert a legutóbbi előrejelzések szerint (Demography Report 2010, 3.o.) a jelenlegi folyamatok folytatódása esetén 2060-ra ez európai népesség 1/3-nak lesz legalább egyik szülője nem az adott tagállam szülötte Területi különbségek Európán belül Az elöregedés az Európai Unió összes tagállamát érinti, habár különböző mértékben. A jelentős bevándorlás annak minden infrastrukturális és szociális következményével együtt főleg Nyugat- Európa nagyvárosi régióiban tapasztalható. A skála másik pólusán helyezkednek el a zömében új tagállamok, amelyek extrém módon alacsony szintű termékenységi aránnyal, és magas elvándorlással szembesülnek. Minden tagállamban vannak olyan régiók, amelyek a lakosság számának konstans csökkenését tapasztalják, de a hirtelen megugró elvándorlás és a drámaian zuhanó fertilitás az új tagállamok és Németország keleti felének sajátja. Ennek az új demográfiai pályának az értékelése nem könnyű. A növekvő GDP az új tagállamokban, - egyre kisebb népességszám közt elosztva - az egy főre eső GDP növekedésével jár. Ezen az alapon azt is gondolhatnánk, hogy az új tagállamok profitálhatnak a nagymértékű elvándorlásból. Ez a kijelentés azonban több okból is kiegészítést igényel: Kizárólag gazdasági megfontolások alapján a munkaerő szabad áramlása egy pozitív folyamat, amely hozzájárul az Unió hatékony működéséhez, hiszen azon térségekbe rendel munkaerőt, ahol erre kereslet mutatkozik, és azon térségekből von el, ahol amúgy sem lenne megfelelő mennyiségű/minőségű munka. Az elvándorlás rövid távon csökkentheti a kibocsátó ország munkanélküliségi rátáját, minthogy a munkát nem találó lakosok külföldön keresnek megélhetést. Továbbá a legtöbb kivándorló jelentős összeget utal vissza a családjának, hozzájárulva ezzel a kibocsátó tagállam gazdasági növekedéséhez. Mindemellett a kivándorlók egy része idővel visszatér a kibocsátó országba, s közben gazdagodik új tudással, képességekkel, amelyeket a szülőhazájában kamatoztathat. Mindezen pozitív hatások ellenére az új tagállamokból a régi tagállamokba történő vándorlás összességében negatív egyenleget eredményezhet, figyelembe véve, hogy elsősorban a jól képzett, nyelveket beszélő munkaerő vándorol 3 Számtalan kutatás bizonyította, hogy a leginkább bevándorló ellenes lakosoknak többnyire nagyon kevés kapcsolatuk és így tapasztalatuk van a bevándorlókkal magukkal. Általában a vidéki lakosság a leginkább bevándorlóellenes nem pedig a városi. 15

18 ki, akik a saját országukban is a növekedés motorját jelentenék. Sajnos nem lehetséges ezen munkavállalókat harmadik országból történő bevándorlással ellensúlyozni, mert ezen harmadik országbeli bevándorlók sem a régi tagállamokba jönnek, hanem Európa növekedési pólusaiba, növelve ezzel az amúgy is meglévő különbséget. Azt is érdemes megfontolni, hogy a kisebb településekről külföldre vándorlók többnyire saját országukban is a nagyobb városokba térnek vissza néhány év külföldi tartózkodás után, tehát ha hozzájárul is a visszatérésük az országuk gazdasági növekedéséhez, növeli emellett az országon belüli területi különbségeket. Habár a vándorlás nem az egyetlen oka a gazdasági fejlődésnek, tapasztalatok szerint mégis szükséges egyfajta pozitív vándorlási egyenleg hosszú távon a gazdasági növekedés fenntartásához és a jóléti állam működtetéséhez. A folyamatos elvándorlás az új tagállamokból kombinálva az alacsony termékenységgel nagyon jelentős pénzügyi egyenlőtlenséget okozhat a nemzetállamok szintjén, lehetetlenné téve az újraelosztás jelenlegi magas szintjének fenntartását. Természetesen erősen kérdéses, hogy az új tagállamok gazdasági növekedése amelyet a strukturális és kohéziós alapok is elősegítenek - hogyan befolyásolja majd a vándorlási folyamatokat, mindazonáltal megfogalmazható, hogy reális a félelem, hogy a demográfiai folyamatok nyomán növekszik a Kelet-Nyugat közti fejlettségbeli különbség. Az 5. Kohéziós jelentés szerint (European Commission, 2010) az új tagállamok és a régiek közt felzárkózási folyamat zajlik az egy főre eső GDP tekintetében habár lassabban, mint ahogyan azt korábban elvárható volt. Ugyanakkor ennek a felzárkózásnak a motorjai elsősorban a fővárosi és nagyvárosi régiók, valamint az országok nyugati területei. A többi térségben inkább az országos átlagokhoz képesti további lemaradás figyelhető meg, azaz az országok konvergenciája mögött a régiók divergenciája áll. A dél-európai tagállamok esete példaértékű lehet a Közép-Kelet európai tagállamok számára, hiszen a déli államokban is jelentős volt a 60-as, 70-es években a munkaerő kivándorlása a fejlettebb országokba, s ma már ezen országok is inkább bevándorlókat fogadnak nagy számban. Igaz ugyan, hogy a belső regionális különbségek ezen déli tagállamokban is tovább erősödtek. Ezen példák alapján az új tagállamok is képesek lehetnek egyszer nagy volumenű bevándorlók fogadására, ha a gazdasági fejlődés üteme ezt lehetővé teszi. A kérdés azonban az, hogy ez a trendforduló minden régiót érint-e majd időben, vagy egyes területek a lemaradásnak olyan fokát érik el, amelyből már nem lehet visszatérni. 1.3 A városi szintű demográfiai folyamatok és az alkalmazott stratégiák Hosszútávon sok európai régió/városi térség kell, hogy szembenézzen a csökkenő népességszámmal és a lakosság elöregedésével. Ez a folyamat azonban nem lesz azonos intenzitású minden várostérségben 4, sőt, a demográfiai folyamatok nem szükségszerűen esnek egybe az adott városban tapasztalható gazdasági folyamatokkal. 4 A tanulmány során a helyi szint alatt minden esetben várostérséget értünk, azaz a városok, városmagok az agglomerációjukkal együtt kerülnek elemzésre. 16

19 2. ábra. Egyes várostérségek pozíciója gazdasági és demográfiai helyzetük alapján Forrás: Eric van Marissing és Thorsten Wiechmann ötlete alapján, amelyet egy budapesti megbeszélésen alakítottak ki november án A gazdasági paraméterek bevonása az elemzésbe alapvetően szükséges, mert a jövő számára nem maguk a demográfiai folyamatok okozhatnak problémákat, hanem a folyamatok gazdasági és társadalmi következményei. A valóságban nagyon hasonló demográfiai folyamatok egészen különböző gazdasági/társadalmi folyamatokkal járhatnak együtt. Ezért az elemzésünk különös hangsúlyt fektet a várostérségek tipizálásában a gazdasági és demográfiai folyamatok együttes vizsgálatának. Ezen alapvetések szerint három 5 fő alaptípust különböztethetünk meg a várostérségekben 6 : 1. Hosszútávon is lesznek olyan várostérségek, amelyekre a dinamikus népességnövekedés lesz jellemző, elsősorban gazdasági erejüknél fogva. Ezek a városok többnyire világgazdasági kapcsolatokkal rendelkező nagy nyugat-európai metropolisz térségek. Minthogy a gazdasági erő a legfontosabb faktor a bevándorlók vonzása tekintetében, ezek a városok hosszú távon is fogadótelepülések lesznek. A bevándorlási szabályokat többnyire nemzeti szinten alkotják, azonban a városi szintnek van elsődleges szerepe az integrációs kérdésekben. Sok európai város dolgozott ki hatékony integrációs 5 A továbbiakban elemzendő három várostípus mellett elviekben létezik egy különleges negyedik típus is, ez azonban csak elvétve jellemez városi területeket, inkább vidéki, falvas térségekben jellemző, elsősorban Közép-Kelet-Európában. Ez a típus növekvő népességgel, de stagnáló, vagy éppen hanyatló gazdasággal írható le. A népesség növekedésnek a legjellemzőbb forrása a többnyire roma családok magasabb fajlagos gyermeklétszáma, amely családok kiszorultak vagy éppen beszorultak a vidéki, elmaradott térségekbe. A kedvező demográfiai kép mellett tehát egy kedvezőtlen gazdasági kép található, amelyet tovább gyengít a sok esetben képzetlen lakosok alacsony munkaerő-piaci aktivitása. 6 Meg kell, hogy jegyezzük, hogy azok az adatok, amelyek várostérség szintjén mérik a gazdasági teljesítményt és a népességnagyságot messze nem tekinthetők teljes mértékben megbízhatónak. Jelen tanulmány többnyire az Urban Audit által szolgáltatott adatokra épül, amely azonban sok város esetében hiányos vagy nem azonos módon képzett adatokat tartalmaz. Az Urban Audit egy rendkívül innovatív kezdeményezés a városi és várostérség szintű adatgyűjtés szempontjából, de megfelelően alátámasztott értékelés kivitelezéséhez a módszer további finomítása szükséges. 17

20 stratégiákat, melyek alapján szolgáltatásokat biztosítanak (regisztráció, oktatás, egészségügyi ellátás, lakhatás) és segítik a hozzáférést olyan lehetőségekhez, amelyek az integrációt alapjaiban határozzák meg (tanulás, munkavégzés, nyelvi képességek fejlesztése). Az integrációs politikák alkalmazása mellett ezeknek a városoknak a városi infrastruktúrára való egyre nagyobb nyomást is kezelniük kell. Növekszik a népsűrűség, növekszik a város kiterjedése. Annak érdekében, hogy ezen városok elkerüljék a területi és szociális feszültségeket, a legfőbb hangsúlyt a város területi és társadalmi kohéziójának megtartására kell, hogy helyezzék. 2. Stabil gazdasági háttérrel rendelkező városok kismértékben változó (növekvő/csökkenő) demográfiai paraméterekkel. A fokozatos népességcsökkenés önmagában nem tekinthető drámai folyamatnak, amennyiben nem rengeti meg a város gazdasági alapjait, és nem teszi lehetetlenné az infrastruktúra gazdaságos működtetését. Sőt, a fokozatos népességcsökkenésnek még pozitív hozadékai is lehetnek, hiszen a város laksűrűsége csökken, és a gazdasági kibocsátás kevesebb lakos közt oszlik meg (magasabb egy főre eső GDP-t eredményezve). A legfőbb feladata a stabil státuszú városoknak a rugalmas városfejlesztési stratégia kialakítása. A népesség növekedés vagy csökkenés ugyanis rövid idő alatt az ellenkező trendbe mehet át - minthogy a népességfolyamatok hosszútávon nem állandóak mindemellett a város népességösszetétele mind korszerkezetét mind pedig etnikai struktúráját illetően gyorsan változhat. A rugalmasság azt jelenti, hogy olyan infrastrukturális fejlesztéseket javasolt megvalósítani, amelyek többféle célt szolgálhatnak igény szerint (pl. kis alapterületű lakások biztosítása mind az idősek, mind a pályakezdő fiatalok számára, alacsony sűrűségű sorházas lakások építése városhatárokon belül, azaz a szuburbanizáció internalizálása). A rugalmas városfejlesztés megvalósításán felül ezen városoknak garantáltan fel kell készülniük az erőteljes lakosságöregedés következményeinek kezelésére, átalakítva a közszolgáltatásokat és a városi környezetet az új igényeknek megfelelően. 3. A jelentős demográfiai csökkenéssel és gazdasági visszaeséssel 7 egyszerre sújtott városi területek többnyire Közép-Kelet-Európában találhatók. (pl. Németország keleti felén, Lengyelország, Magyarország Szlovákia, Románia és Bulgária keleti felén és rurális területein). Ugyanakkor a régi tagállamok legtöbb országa is érintett (pl. Olaszország déli része, Portugália keleti része, Anglia északi része, Skandinávia északi része stb.) A csökkenés valós oka a gazdasági szerkezet elavulása: egy város(régió) akkor veszti el a lakosságát, ha nem képes olyan mennyiségben és összetételben munkahelyeket kínálni, mint a vele versenyző más városok és régióik. Ebből adódóan a komplex csökkenéssel szembesülő városoknak a gazdasági szerkezetük átstrukturálására kell elsősorban koncentrálniuk. Az természetesen jogos kérdés, hogy vajon minden hanyatló városi terület képes lehet-e erre az átalakulásra. Számos példa mutatja (pl. német újraegyesítés, az olasz törekvés a déli és északi területek közti különbségek mérséklésére, a Skandinávok politikái az északi térségek közelítésére) a nehézségeket a területi különbségek kiegyenlítésében, függetlenül attól a hatalmas mennyiségű forrástól, amelyet a tagállamok erre a célra elköltöttek. Újabb kérdést jelent, hogy a gazdasági növekedés 7 A gazdasági visszaesés ebben az értelemben nem feltétlenül jelent valódi csökkenést (egy főre eső GDP csökkenése), hanem csak a nemzeti szinten átlagos növekedési ütemtől való negatív eltérést, tehát az elvárttól való elmaradást. 18

21 automatikusan indukál-e lakosságszám növekedést. Sok esetben munkahely nélküli növekedés az eredmény, azaz a gazdasági növekedés a termelékenység növekedésben és nem a munkahelyek növekvő számában ölt testet. Ennek megfelelően ezen városoknak a gazdasági szerkezetváltás mellett alkalmazkodniuk kell a lakosságszámukhoz képest túlkínálatossá váló infrastruktúrához. A városok célul tűzhetik ki az infrastruktúra részleges visszabontását, s így egy új egyensúly kialakítását kisebb városi nagyság mellett. A már jelenleg is kisméretű városok számára a nagyobb városokhoz való fizikai kapcsolódás lenne az elsődleges, hogy ezáltal lehessen biztosítani a jó minőségű közszolgáltatásokhoz való hozzáférést. A fenti bekezdésekben azokat az intézkedéseket soroltuk fel, amelyeket az egyes gazdaságidemográfiai típusokba tartozó városoknak javasolt megfontolni. Ugyanakkor vannak olyan intézkedések is, amelyeket a városok helyzetüktől jóformán függetlenül követhetnek: helyi munkaerő-piaci programok megvalósítása, annak érdekében, hogy a meglévő, de jelenleg nem aktív lakossági tartalékokat is aktivizálni lehessen, és így csökkenteni lehessen az elöregedésből és elvándorlásból fakadó munkaerő kiesést; új és jobb minőségű szolgáltatások biztosítása az idősödő népesség számára (szociális ellátás, egészségügy, kultúra, közlekedés, akadálymentes környezet, stb.); a helyi gyermekintézmények működésének erősítése annak érdekében, hogy a gyermekvállalás feltételei javuljanak, és a szülők munkavállalása könnyebbé váljék; a lakáspolitika és várostervezés során olyan mechanizmusok alkalmazása, amelyek korban, családszerkezetben, és társadalmi összetétel szempontjából vegyesebb lakóterületeket eredményeznek; családbarát környezet kialakítása, és a családbarát társadalmi környezet erősítése annak érdekében, hogy a családok több gyermeket vállaljanak és a városi területeken maradjanak; biztonságos városi környezet biztosítása annak érdekében, hogy csökkenjen a területi szegregáció, és minden lakos életminősége javuljon. Ezek az intézkedések integrált stratégia keretében (tehát egymással összefüggésben) alkalmazhatók a leghatékonyabban. Az integráció ebben az esetben vertikális kooperációt (különböző kormányzati szintek közti együttműködést), horizontális kooperációt (adott várostérség települései közti kooperációt) és szektorális kooperációt (különböző ágazatok közti kooperációt) jelent. 19

22 1.4 A folyamatok befolyásolásának lehetősége az Európai Unió irányából Az Európai Uniónak erősen behatároltak a lehetőségei, hogy befolyásolja a demográfiai folyamatokat a tagállamokban. Az EU-nak nincsen explicit közös migrációs politikája 8 vagy közös szociálpolitikája. Ennek ellenére az EU-nak van egyfajta mozgástere a politika formálására. Az Európai Bizottság az Európa demográfiai jövője problémáktól a lehetőségekig 2006-ban kibocsátott Kommunikációjában a következő öt fő beavatkozási területet jelölte meg: több támogatás a családoknak; a foglalkoztatás elősegítése; a produktivitás és gazdasági hatékonyság növelése; a bevándorlók integrálása; fenntartható közfinanszírozás elősegítése. Ezen beavatkozási területek precízen megfogalmazásra kerültek, ugyanakkor szükség van egy egyértelmű feladatlehatárolásra az Európai Unió és a tagállamok között, s egy új dimenziót is be kell vezetni a köztudatba: a demográfiai paraméterek által felerősített régiók közti erősödő fejlettségbeli különbségek kezelését. Az Európai Unió indirekt (és direkt) eszközökkel ösztönözheti a tagállamokat, hogy a demográfiai változások kezelése érdekében kialakítsák az alábbi politikákat: családbarát szociális rendszerek kialakítása, amely lehetőséget ad a leendő anyáknak, hogy annyi gyermeket szüljenek, amennyit elterveznek; nyugdíjkorhatár emelése annak érdekében, hogy ellensúlyozni lehessen a csökkenő aktív munkaerő számot, és a nyugdíjalapokra nehezedő nyomást enyhíteni lehessen; fenntartható nyugdíjrendszerek kialakítása, amelyek a jelenlegi aktív korosztály előtakarékosságára épülnek; rugalmas munkaerőpiac kialakítása kor/nem és etnikai diszkrimináció nélkül, amely csökkenthetné a legkevésbé aktív társadalmi rétegek munkanélküliségét (fiatalok, etnikai kisebbségek, idősek, anyák, fogyatékossággal élő emberek); aktív bevándorlási politikák kialakítása, amely azon munkavállalókat ösztönzi bevándorlásra, akikre a gazdaságnak szüksége van; nemzeti és helyi szintű integrációs stratégiák kidolgozása, amelyek nem csak a frissen bevándoroltakat, hanem a másod-harmadgenerációs bevándorlókat is elérik; 8 Az Európai Unió számtalan kommunikációt és irányelvet kibocsátott már a harmadik országokból történő bevándorlás témakörében (pl. a Tamperei, Hágai, Stockholmi Programok kapcsán). Többek között irányelveket alkotott az illegális bevándorlás, a tanulók bevándorlása, a magasan képzett munkaerő bevándorlása, a családegyesítés, a kutatói tapasztalatcsere, a bevándorlók integrálása kapcsán. Mindazonáltal ezen irányelvek inkább egy laza stratégiai keretet, semmint egy egységes közös migrációs politikát alkotnak. A harmadik országokból történő bevándorlás szabályozása inkább tagállami kompetenciába tartozik, tehát maximum megosztott kompetenciaként értelmezhető a tagállamok és az Európai Unió közt. 20

23 többszintű területfejlesztési struktúrák kialakítása, amelyek a policentrikus városhálózatot erősítik, és így elősegítik a kistérségek közti fejlettségbeli egyenlőtlenségek csökkentését. Vannak olyan beavatkozási területek, amelyeknél az Európai Uniónak erős kompetenciái vannak, s áttételesen képesek befolyásolni az Unióban zajló demográfiai folyamatokat: Az Európai Unió Kohéziós Politikájának legfőbb célja a területi különbségek csökkentése az elmaradott térségekben történő fejlesztések támogatásával. Ez a szemléletmód a területi szolidaritás elvét tükrözi, amely egy nagyon jelentős különbség például az Egyesült Államok és az Európai Unió működésében. Minthogy a demográfiai folyamatok erősíthetik a területi egyenlőtlenségeket a Kohéziós Politikának (és az erős területi hatásokkal bíró egyéb közös politikáknak) erőfeszítéseket kell tenniük ezen folyamatok befolyásolására ez nem csak morális kérdés, hanem gazdasági is, hiszen az elmaradott térségekben hatalmas fejlesztési tartalékok lehetnek. Minthogy azonban a Kohéziós Politikának erősen limitáltak az erőforrásai (és azok is maradnak) nagyon fontos kérdés, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban biztosítani ezen források felhasználását a területi különbségek csökkentése érdekében. A hatékonyság növelhető az egyenlő elosztás helyett a növekedési pólusok kiemelt támogatásával a hanyatló területeken, és a pólusokhoz való fizikai kapcsolódás kiépítésével a decentralizált koncentráció elvének alkalmazása mentén. Ugyancsak támogatásra méltók azon városi térségek a hanyatló régiókban, amelyek igazán innovatív, egyedi stratégiával rendelkeznek. Minden esetben szükség van azonban az integráció megkövetelésére mind a városi térség szereplői közt, mind pedig az egyes ágazatok közt. A Kohéziós Politika ilyen típusú koncentrált felhasználásával egyes komplex visszaeséstől sújtott városi területek nagyobb erőforrásokban részesülhetnek 9. Annak ellenére, hogy az Európai Unió össznépessége várhatóan nem fog csökkenni középtávon, a legtöbb tagállam elveszti aktív munkavállalóinak egy részét az idősödés következtében. A legtöbb tagállam számára tehát alapkérdés az aktivitási ráta növelése, azaz a jelenleg inaktív lakosok bevonása a munkaerő-piacra. Számos intézkedés alkalmas a probléma kezelésére, a rugalmas és diszkrimináció mentes munkaerő-piaci beavatkozásoktól a társadalmi beilleszkedés elősegítéséig. Az Európai Unió már jelenleg is támogatja ezeket a törekvéseket az Európai Szociális Alapon (ESZA) keresztül, és az aktivitási ráta emelése az EU 2020 Stratégiának is egyik legfontosabb célkitűzése. Mindemellett úgy tűnik, hogy a támogatás önmagában nem elegendő, figyelembe véve a sokszor nagyon merev tagállami szabályozásokat (pl. társadalombiztosítási ösztönzők, közmunkaprogramok). A magasabb munkaerő-piaci aktivitás irányába ható intézkedéseket az ESZA felhasználása szempontjából kiemelkedően fontosnak kell tekintenünk. Ugyancsak nagy hangsúlyt kell kapjon a társadalmi integráció minden 9 A javaslat mögött egy már működő tagállami politika áll: a német Stadtumbau-Ost, amelyben szövetségi állami és tartományi támogatással a komplex visszaeséstől sújtott városok juthattak forrásokhoz integrált városfejlesztési programjuk megvalósítására. Ez a politika megmutatta, hogy a városok önmagukban nem képesek kikapaszkodni a gödörből, anélkül, hogy többirányú támogatást kapnának bontási és átstrukturálási terveikhez. 21

24 formája, valamint a készségek és tudás elsajátításának minden lehetősége már az óvodától kezdődően, a diszkriminációmentes oktatáson át az élethosszig tartó tanulásig. Az EU tagállamainak nagyon különböző érdekeik vannak a harmadik országokból történő bevándorlással kapcsolatban. Az egyes nemzeti munkaerő-piacok közti különbség óriási (10-20-szoros különbségeket eredményezve a bérekben), s minthogy ez a különbség csak lassan csökken, a különböző tagállami érdekek hosszú távon is várhatóan fennmaradnak. Ennek megfelelően a bevándorlók jogainak erős koordinációja uniós szinten pl. a bevándorlók számára egy jogminimum megteremtése várhatóan nem lesz megvalósítható a jövőben. Ugyanakkor van négy olyan terület, amelyen sürgős beavatkozásra lenne szükség (Collett, 2009): a létező humánerőforrás hatékonyabb használata (pl. a bevándorlók képesítéseinek elismerésével), a szociális jogok hordozhatóságának biztosítása, valamint a munkaerő-piaci feltételek minimumának egységesítése, és végül a magasan képzett munkaerő számára vonzóbb feltételek kialakítása Európában. Emellett olyan feltételeket kellene kialakítani, amelyek támogatják az időszakos, szezonális munkavállalás volumenének növekedését (pl. több szezonra kiterjedő munkavállalási engedélyek, kötelező előtakarékossági megoldások révén). 22

25 2 EURÓPA DEMOGRÁFIAI TÉRKÉPE: ELEMZÉS ÉS ELŐREJELZÉS Az Európai Unió lakossága 2010-ben elérte az 500 milliós határt. A világ többi országával összehasonlítva a lakosságszám növekedésének üteme alacsony és 2005 között a Föld lakossága megkétszereződött, míg ugyanebben az időszakban az Európai Unió mai országainak népességnövekedése csak 22%-os volt. Ennek következtében az EU 27 tagállamának súlya az 1960-beli 13,3%-ról 7,5%-ra csökkent 2005-re. Ez a trend pedig várhatóan folytatódik, és 2050-re eléri az 5,4%-ot. (Eurostat, 2009) 1. táblázat. Az Európai Unió 27 tagállamának főbb demográfiai indikátorai, Össznépesség f Népességváltozás f Természetes népmozgalom (születés-halálozás) f Teljes termékenységi arányszám (2002) e éves lakosság aránya 17.3% 16.2% 15.7% (2008) éves lakosság aránya 12.3% 12.6% 12.7% 80 éves és idősebb lakosság aránya 3.3% 4% 4.3% (2008) Eltartottsági ráta 23.2% 24.6% 25.2% (2008) Forrás: EUROSTAT, 2010 (f: előrejelzés; e: becslés) 2.1 Természetes népmozgalom A demográfiai folyamatokat vizsgálva szembetűnővé válik a mérsékelt ütemű lakosságnövekedés mellett a gyors ütemű elöregedés. Ebből adódóan a bevándorlás növekedése egyre nagyobb arányban - körülbelül kétharmad arányban volt forrása a népesség növekedésnek. Mint az alábbi táblázat mutatja, a termékenységi arány lényegesen a reprodukcióhoz szükséges 2,1-es érték alatt van, habár a legtöbb tagállamban a termékenység az utóbbi időszakban emelkedett, vélhetően a tempó effektus 11 hatására. A tagállamok közti termékenységbeli különbségek okaira számos magyarázat született már, többnyire a nők munkaerő-piaci és társadalmi megbecsülésével hozzák a termékenységi mutatókat közvetlen összefüggésbe. 10 A teljes termékenységi arányszám azt fejezi ki, hogy az adott év kor szerinti születési gyakorisága mellett egy nő élete során hány gyermeknek adna életet. 11 A tempó effektus a szülések elhalasztásából fakadó termékenységi arányt jelöli, amely azt eredményezi, hogy az alacsony termékenység megnőhet sok tagállamban, amint egy nagyszámú korosztály lép a 30-as éveibe. 23

26 2. táblázat. Teljes termékenységi arányszám az EU 27 tagállamában Ausztria Belgium Bulgária Ciprus n.a. n.a. n.a Cseh Köztársaság Dánia Észtország Finnország Franciaország Németország Görögország Magyarország Írország n.a Olaszország Lettország Litvánia Luxemburg n.a Málta Hollandia Lengyelország n.a. 1.4 Portugália Románia Szlovákia Szlovénia Spanyolország Svédország Nagy Britannia n.a Forrás: INED, 2010 és Demography Report 2010 a 2009-es adatok tekintetében Az idős korosztálybeliek számának és arányának növekedése az egyre hosszabb várható élettartammal áll összefüggésben. A Demography Report szerint (2010) az EU 27 tagállamában a várható élettartam 2009-ben átlagosan 82,4 év volt a nők, és 76,4 év a férfiak esetében. Évtizedenként nagyságrendileg 2,5 év adódott a várható élettartamhoz az elmúlt időszakban, elsősorban az egészségügyi ellátás minőségének javulása miatt. Az EU korfája a korábbi piramis helyett egyre inkább egy hógolyóra emlékeztet: a 20 év alattiak száma egyre kisebb, így a reprodukciós esélyek is egyre csökkennek, azaz az EU már most is a világ egyik legidősebb társadalma, és a jelenlegi korstruktúrába egyre komolyabb öregedési tendencia van beépítve. Az eltartottsági ráta (65 éves és idősebb lakosság aránya a éves lakossághoz képest) egyre növekszik, s az alábbi táblázat tanúsága szerint jelenleg négy aktív korú lakos tart el egy időskorút, 40 év múlva azonban már két aktívkorú nem szükségszerűen dolgozó lakos feladata lesz egy időskorú eltartása. 24

27 3. táblázat. Az idős népesség eltartottsági rátájának várható alakulása az EU 27 tagállamaiban Eltartottsági ráta várható értéke Forrás: EUROSTAT, % 31.1% 38.0% 45.4% 50.4% 53.5% 2.2 Migráció az Unión belül és harmadik országokból Háromféle migrációt különböztethetünk meg a tanulmány szempontjából a kibocsátó ország szemszögéből: nemzetközi, harmadik országból származó be- és kivándorlás (az Európai Unió külső határait érintő vándorlás), belső, azaz az Unió határain belül történő vándorlás, és a nemzeti szintű, azaz a tagállamok határain belüli vándorlás ez utóbbi nem képezi a tanulmány közvetlen témakörét. A Föld országaiban a külföldön született népesség aránya átlagosan 3% - az ENSZ statisztikái szerint. Az Európai Unióban ez az arány 2010-ben 8% volt, nagyságrendileg 40 millió ember (Demography Report 2010). Az esetek egy jelentős részében azonban úgy váltak emberek külföldi születésűvé, hogy nem költöztek külföldre, hanem a határ mozgott körülöttük. Európában ez a jelenség elsősorban a Balti államokat érinti. Az átlagosan 8%-os külföldi születésű uniós lakosságarány az EU 15-ben (tehát a régi tagállamokban) eléri a 12%-ot is. A külföldi születésű lakosok mintegy 32%-a az Unió tagállamaiból érkezett, tehát a belső vándorlás eredményeképpen vált külföldi születésűvé, míg kétharmada harmadik országból jött (Münz, 2008). A belső vándorlási arány az EU tagállamai között még mindig relatíve alacsony, átlagosan a lakosság 1%-a költözik a határokon túl, míg az USA-ban ez az arány a szövetségi államok közt 2,5%. 25

28 3. ábra. Külföldön született népesség aránya Európában (EU/EEA + Svájc), 2005 *A legutóbbi rendelkezésre álló adat ( ). **Ciprus esetében csak a görög rész Forrás: OECD Database, UN Migration Database (2005) letöltve: jun06.cfm Térkép: VÁTI 2002 óta a nettó legális bevándorlás (a bevándorlás és kivándorlás különbözete) az Európai Unióba megháromszorozódott, és elérte az évi 1,6-2 millió fő közti értéket. Részben ennek hatására az EU lakosságának 5%-a nem EU állampolgár. (Demography Report 2010). Az állampolgárság aránya természetesen nem csak a vándorlási folyamatoktól függ, hanem a honosítástól is, 2006-ban pl harmadik országbeli állampolgár nyert uniós állampolgárságot, körülbelül ugyanakkora szám ez, mint adott évben az Egyesült Államokban. Az Európai Unió új tagállamaiból (a 2004-ben csatlakozott 10 tagállamból Ciprus és Málta kivételével) évente körülbelül bevándorló érkezik (EIC, 2009), míg Romániából és Bulgáriából a 2007-es csatlakozás óta évente körülbelül fő. Az első nyolc tagállam migránsainak fő célterülete Nagy Britannia és Írország, míg Romániából és Bulgáriából főleg Spanyolország és Olaszország felé költöztek az emberek. A kezdeti magas éves migrációs szám 26

29 már a válság előtt csökkenésnek indult, habár a legfrissebb információk szerint a dinamika országonként eltérő, és amíg pl. Lengyelországból már némileg lecsengőben van a kivándorlás, addig Magyarországon éppen növekvő tendencia figyelhető meg. Az EIC prognózisa szerint: az EU-8 tagállamaiból az EU-15 tagállamaiba érkező bevándorlók összessége a 2007-es 1,9 milliós szintről 2020-ra 3,8 millióra mehet fel a jelenlegi szabályozási körülmények között, és elérheti a 4,4 milliót, ha a szabad munkavállalás valóban mind a 15 régi tagállamban lehetővé válik. A Romániából és Bulgáriából érkező bevándorlók összessége a 2007-es közel 1,9 milliós szintről 3,9 millióra nőhet 2020-ra a jelenlegi szabályozási feltételek mellett és némileg 4 millió fölé, ha a szabad áramlás megvalósul. Ezek alapján az új tagállamokból történő bevándorlás miatti migránsok száma megkétszereződhet 12 év alatt. Gyakorlatilag a világ minden tájáról érkeztek bevándorlók az Európai Unióba: nagy számban érkeznek a Magreb országokból (Marokkó, Algéria, Tunézia), a Balkán országaiból és Törökországból, valamint a keleti szomszédos országokból is. Speciális esetet jelent a diákok migrációja, elsősorban Nagy Britannia, Németország és Franciaország egyetemeire. A diákok bevándorlása a 2000-es évek elején nagyon dinamikusan emelkedett, és 2004-ben elérte az 1,4 milliós szintet. Röviden meg kell említenünk az illegális bevándorlás kérdését is, amelyre vonatkozóan számos becslés látott napvilágot. Egyes becslések szerint az illegális bevándorlás eléri a legális bevándorlás 25-30%-át évente, nagyságrendileg fő/év szinten. Ugyanakkor egy Unió által támogatott kutatási program szerint (CLANDESTINO) a korábban becsült 8 millió fős illegális bevándorló tömeg helyett körülbelül 1,9-3,8 millió az illegális státusszal rendelkező bevándorlók valós száma. Mindemellett egyre több illegális migráns kap legális státuszt évente, például között a relatíve szigorú regisztrációs eljárások ellenére mintegy 1,76 millió bevándorló jutott legális dokumentumokhoz (Baldwin, 2009). 2.3 A demográfiai folyamatok országcsoportonkénti értékelése Az Európai Unió területén belül nagyon jelentős különbségek mutatkoznak a demográfiai folyamatok (termékenység, halálozás, migráció) tekintetében. Az adatok tükrében felfedezhetünk egy egyértelmű Kelet-Nyugati és egy Észak-Déli választó pontot, s a demográfiai paraméterek alapján kialakíthatunk három országcsoportot (Sobotka, 2007): Dél-Európa és a németajkú országok: Ezen a területen a természetes szaporodás alacsony rátája magas bevándorlással párosul, és így a népességszám stabil vagy növekvő. Közép-Kelet-Európa: Ahol az alacsony termékenységi ráta nettó kivándorlással kapcsolódik össze, népesség stagnálást vagy csökkenést eredményezve. Nyugat és Észak-Európa: Amely a leginkább növekvő európai térség magas termékenységi aránnyal és erőteljes bevándorlással. Minden európai régióban a fenti folyamatok mellett erőteljes elöregedés tapasztalható. A korábbi szocialista országokban a korstruktúra jelenleg fiatalabb, mint a régi tagállamokban, de a várható élettartam jelentős növekedése, a nagyon alacsony termékenység és az elvándorlás üteme mellett ez a különbség pár évtizeden belül várhatóan eltűnik. 27

30 2.3.1 Dél-Európa és a németajkú országok A csoportból elsősorban Spanyolország és Olaszország vált erőteljes migrációs célponttá a es években. A migráció a természetes szaporodással együtt (amely pozitív volt Spanyolországban, de negatív Olaszországban), évente / fővel növelte a lakosságot. Portugália és Görögország kevésbé dinamikus módon befogadó állam, s Portugáliában a természetes szaporodás rátája is negatív, tehát a népességszám is stagnál ábra. Népességváltozás Dél-Európában (ezer fő) Vándorlás Természetes szaporodás Népesség változás Forrás: ENSZ, (United Nations) 2008 A németajkú államok közül Ausztriában és Svájcban (ez utóbbi nem tagja az Európai Uniónak) a népességpótló migráció szintén komoly szerepet játszik. Az egyetlen olyan tagállam, amely a közép-európai államok mellett népességcsökkenést kell, hogy elkönyveljen, Németország, amelyben a termékenységi ráta nagyon alacsony (1, ben), ugyanakkor a 65 év feletti népesség aránya Olaszország mellett a második legnagyobb (19, ben). Két fő oka van annak, hogy Németország aggregát adatai ilyen kedvezőtlenek: 1. Németország keleti fele inkább közép-európai demográfiai modelleket követ, és az egyesülés után ez rányomta a bélyegét az össznémet adatokra. 2. A nettó bevándorlási rátája Németországnak a 90-as évek eleje óta sokat csökkent, az országot többen hagyták el, mint ahányan bevándoroltak, csak 2010-ben észleltek ismét kismértékű emelkedést a szaldóban Közép-Kelet Európa A volt keleti blokkhoz tartozó 10 tagállamban a migráció érdemben nem járul hozzá a népességszámhoz, sőt, a legtöbb tagállamot jelentős elvándorlás érinti. Már népességcsökkenés tapasztalható 7 tagállamban: Romániában, Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországon, és a három Balti országban, s várhatóan 2020 körül Csehországban és Szlovéniában is ez lesz a helyzet. A népességcsökkenésnek több évtizedes hagyománya van Magyarországon és Bulgáriában (1990- ben még csak ezen két állam népessége csökkent), aztán azonban a többi tagállam termékenységi mutatói is drámaian romlottak (1,8-2, ben, majd 1,3 körüli értékek 2000-ben), és 28

31 tömegessé vált az elvándorlás. A termékenységi ráta az elmúlt években némileg növekedett (vélhetően a tempó effektus hatására), az elvándorlás azonban mindmáig jellemző ábra. Népességváltozás az EU-10 tagállamaiban (ezer fő) 400 Vándorlás 200 Természetes szaporodás 0 Népesség változás Forrás: ENSZ, (United Nations) Nyugat és Észak-Európa Európa nyugati és északi térsége 12 azonban a népességnövekedés motorja. Mint ahogyan az alábbi ábra mutatja, az Európai Unió népessége már régen csökkeni fog ( körül), amikor ez a térség még várhatóan növekedést könyvelhet el. 6. ábra. Népességváltozás a nyugati és északi tagállamokban (ezer fő) Vándorlás Természetes szaporodás Népesség változás Forrás: ENSZ, (United Nations) 2008 Látható ugyanakkor, hogy még ebben a térségben is egyre kisebb szerepe lesz a természetes szaporodásnak, és a növekedés forrása egyre inkább a bevándorlás (amennyiben szintje valóban fenntartható politikailag). Ebből következik, hogy azon tagállamokban, amelyekben a migráció 12 A következő tagállamok tartoznak ebbe a kategóriába: Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Luxemburg, Hollandia, Svédország és az Nagy Britannia. 29

32 kisebb szerepet játszik (pl. Finnországban), a népesség csökkenés várhatóan korábban, 2030 körül bekövetkezik. 7. ábra. Népességváltozás Finnországban (ezer fő) Vándorlás Természetes szaporodás Népesség változás Forrás: ENSZ, (United Nations) 2008 Ellentétben a finn esettel, az Nagy Britanniában, Svédországban, Írországban és Luxemburgban 2050 után is növekedés várható (szemben például Franciaországgal és Hollandiával, ahol hamarabb bekövetkezhet a csökkenés). A legstabilabb növekedés Svédországban prognosztizálható, ahol a XX. század elejétől fogva a 2 érték körül volt a termékenységi arányszám, tehát a népesség reprodukciója biztosított (Sobotka, 2007). 30

33 3 A DEMOGRÁFIAI TRENDEK GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI KÖVETKEZMÉNYEI ÉS A FŐBB, NEMZETI SZINTEN ALKALMAZOTT STRATÉGIÁK 3.1 A migráció gazdasági és társadalmi következménye Gazdasági összefüggések: a migráció költségei és hasznai A munkaerő-áramlásba az életkor, családszerkezet, iskolai végzettség és kulturális háttér szerint nagyon eltérő társadalmi csoportok kapcsolódnak be. A migráció következményeit érdemes külön elemezni a befogadó ország és a kibocsátó ország szemszögéből. A kibocsátó országok számára fontos teher lehet az agyelszívás (brain drain), amikor a képzett munkaerő gazdagabb országokba vándorol. Ugyanakkor ennek ellenkezője következik be akkor, amikor a gazdagabb országokban tanuló diákok vagy munkavállalók térnek vissza a kibocsátó országba, növelve a képzett munkaerő számát (képzettségi hozadék brain gain). Az alacsony képzettségű munkaerő elvándorlása csökkenti a kibocsátó országokra nehezedő jóléti kiadások terheit, mérsékli a szegénység kockázatát részben a munkanélküliség csökkentése révén, részben pedig a külföldön szerzett jövedelmek egy részének a családtagokhoz történő visszautalásával. Továbbá, az alacsony képzettségű munkaerő kínálatának csökkentése a munkabér növekedéséhez is hozzájárulhat. Másfelől azonban, a befogadó országban ennek ellenkezője zajlik le, csökkenhetnek a bérek a munkaerő bevándorlásával érintett területeken. A képzett munkaerő elvándorlásának lehet közvetett pozitív hatása is a kibocsátó ország számára, amennyiben a magasabb képzettségű diszpóra képes átadni a felhalmozott tudást, tőkét, információt, a külföldi pénzeszközöket és az üzleti kapcsolatokat a küldő országban maradt vállalkozóknak (Chassard, 2008) Ennek a valószínűsége sokkal nagyobb az Európán belüli migráció esetében, mint az Európán kívülről jövő bevándorló csoportok esetében. A bevándorlók jövedelme általában lényegesen megnő a befogadó országban, de az azonos szakmában dolgozók jövedelme, a közgazdasági összefüggések következtében tipikusan csökken, míg a komplementer szakmákban nő. Sőt, a mindennapi vélekedések szerint a munkaerőbevándorlás hozzájárul a munkanélküliség növeléséhez és a rosszabb lakáshelyzethez a befogadó országban. Olaszország esetében például sokan azt állítják, hogy a Romániából bevándorló munkások (többségükben romák) legnagyobb része munkanélküli. Ugyanakkor az EU országaiban nem lehetett kimutatni statisztikai összefüggést a munkanélküliség és a bevándorlás között. Rövid távon elképzelhető a korreláció, de hosszabb távon a bevándorlás nagysága nem befolyásolja a munkanélküliséget, ahogy ezt az Angliára, Írországra, Spanyolországra és Olaszországra vonatkozó elemzések bizonyítják, sőt, még a rövid távon érvényesülő negatív kapcsolat feltevése is indokolatlan. Empirikus elemzések nagyon eltérő következtetésekre jutottak a bevándorlás munkaerő-piaci hatásait illetően, attól függően, hogy a bevándorlók versenyeztek-e a befogadó országban lévő munkaerővel, vagy a kieső munkaerőt pótolták. (OECD, 2009) 31

34 Nincsenek egyértelmű empirikus bizonyítékok arra, hogy a bevándorlók külön terhet jelentenek a befogadó ország számára a közszolgáltatások (oktatás, egészségügy, lakás) biztosítása területén. Ugyanakkor a 2004 utáni EU-n belüli munkaerő-vándorlásnak az elemzések szerint egyértelműen pozitív hatása volt, ami a kibővített EU összesített GDP-jét 2%-kal növelte. (EIC, 2009) Társadalmi összefüggések: integráció A nagymértékű bevándorlás egyik fontos következménye a társadalmi befogadással, integrációval járó problémák növekedése. A bevándorlók nyomást gyakorolnak a jóléti rendszerre (lakáspiac, oktatás, jóléti ellátások, egészségügy, stb.), továbbá versenyeznek a befogadó ország alacsonyan képzett munkavállalóival is, ami növeli a bevándorlók társadalmi kirekesztésének valószínűségét. Ezt erősítik fel a meglévő kulturális és vallási különbségek, melyek, különösen a gazdasági válság és a radikális muszlim csoportok előretörése idején, a közvéleményt jelentősen befolyásoló tényezővé válnak. Különösen kritikus a második/harmadik generációs bevándorlók helyzete, amit jól illusztrál a franciaországi 2006-os válság. A bevándorlóknak ez a év közötti nemzedéke már Franciaországban nőtt fel, és nem volt hajlandó elfogadni a szülők nemzedéke által még tolerált életmódot, munkahelyeket. Ezt a társadalmi csoportot rendkívül magas munkanélküliség (20% körüli) jellemzi, amely külső városrészekben akár duplájára is nőhet. A kitört konfliktus a francia integrációs modell válságára is utalt, amely nem nyújtott teret a bevándorlók kulturális/vallási különbségeinek a kifejezésére. Az európai migrációs politika legnagyobb kihívása a bevándorlók társadalmi integrációjának elősegítése, ami az EU értelmezése szerint kétirányú folyamat: a befogadó és a bevándorló csoportok egyidejű közeledése. A második világháború után a társadalmi integrációnak három megközelítése vált ismertté (Boswell, 2005). Az első a multikulturális befogadó politika, amely elfogadta a bevándorlók kulturális és vallási különbözőségét, és egy határozott antidiszkriminációs jogi környezetben lehetővé tette az állampolgárság felvételét. A második megközelítés egy ún. társadalmi állampolgárságot ajánlott fel a bevándorlóknak, ami garantálta a társadalmi és gazdasági jogokat, formális állampolgárság nélkül. A harmadik köztársasági megoldás felajánlotta a teljes állampolgárságot, de azzal a kikötéssel, hogy közszereplésben az etnikai és vallási különbségek nem kapnak teret. Ezek a megközelítések azonban nem mondhatóak maradéktalanul sikeresnek. Részben azért, mert nem sikerült integrálni a bevándorlók második/harmadik generációját, részben a befogadó társadalom zártsága miatt (a bevándorlók kulturális szokásait és értékeit nem volt képes tolerálni), részben pedig a bevándorlók későbbi generációi szisztematikusan hátrányban voltak az oktatási rendszerben és a munkaerőpiacon. További problémát jelent meg a szeptember 11-ei terrortámadás után az iszlám szélsőségesekkel szembeni aktivitás, és az ezzel szembeni ellenállás, ami az etnikai, kisebbségi csoportok politikai aktivizálódását eredményezte. (Boswell, 2005) Szükség van új integrációs modellek alkalmazására, amelyek társadalmilag tolerálják az egyének több közösséghez (etnikai, vallási, kulturális) való tartozását, és minimalizálják ezek diszkriminatív hatását a társadalmi-gazdasági alrendszerek (oktatás, egészségügy, munkaerőpiac) működésében. 32

35 3.1.3 Az illegális bevándorlás kezelése Az illegális bevándorlás alapvető oka az alacsony nemzeti jövedelemmel rendelkező fejlődő országok felőli, szinte kezelhetetlen migrációs nyomás. Ugyanakkor az Európai Unió tagállamai migrációs politikájának nem megfelelő koordinációja is hozzájárul az illegális bevándorlás jelenlegi mértékéhez. Az illegális bevándorlók számára vonatkozó szakértői becslések nagyon eltérőek, 1,9- től a 8 millióig tartó sávban mozognak. Megbízható becslések szerint évente ezer ember jön Európába illegálisan. (International Centre for Migration Polcy Development in Vienna.) Az illegális bevándorlás okozta gazdasági és társadalmi költségek egyenlőtlenül oszlanak meg a tagállamok között. Az illegális bevándorlók kitoloncolása a célországokban (Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Görögország és Anglia) komoly kiadásokat jelent, mivel ez egy nagyon bonyolult és költséges eljárás. Általános probléma, hogy sem a tranzit országok sem a kibocsátó országok nem hajlandóak hozzájárulni a költségekhez. Sokan kételkednek abban, hogy az illegális bevándorlás megállítható Európában, és ebben a tekintetben Olaszország (afrikai bevándorlás) és a kelet-európai határok vannak a legnagyobb nyomás alatt. Még koordinált hatékony fellépés esetében is kérdéses, hogy az illegális bevándorlás csökkenthető-e, amit jól bizonyítanak az USA és Mexikó közötti határ ellenőrzésének korlátai. A 2011-ben kialakult észak-afrikai forradalmak okozta menekültáradat és illegális bevándorlás kezelhetetlensége miatt vetették fel egyes tagállamok a schengeni egyezmény felfüggesztésének a lehetőségét, ami egyfajta jelzés az EU közös politikájának a korlátairól. Az egyes tagállamok nagyon eltérő stratégiát alkalmaznak az illegális bevándorlókkal szemben. Sokan bírálták például a spanyol kormány politikáját, amely több százezer illegális bevándorló státuszát legalizálta. 1. Keretes írás. Bossi-Fini törvény az illegális bevándorlásról A 2002 júliusában elfogadott Bossi-Fini törvény a korábbiakhoz képest jelentős szigorításokat írt elő. A szabályozást tartalmazó tervezetet két politikus neve fémjelzi: az egyik Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettes, a Nemzeti Szövetség (AN) főtitkára, a másik Umberto Bossi, az államigazgatási reformok minisztere, az Északi Liga vezére. Különösen ez utóbbi szervezet lépett fel határozottan az idegenek "szűrő nélküli" beengedése ellen, s ezért Bossit Európában sokan idegengyűlölőnek tekintik. A legjelentősebb változások a következők voltak: a bevándorlók számának korlátozása, a kötelező munkáltató-bevándorló szerződés, szigorúbb illegális bevándorló-kitoloncolás gyakorlat, amnesztia azon illegális bevándorlók számára, akik több mint három hónapja élnek és dolgoznak az országban, továbbá egy új bevándorlási hivatali rendszer kiépítése, amely segíti a bevándorló munkásokat, valamint a családegyesítést. A törvény értelmében az olasz rendőrök megállíthatják azokat a bevándorlókat, akik érvénytelen személyi okmányokkal érkeznek. Ezt követően egy közösségi szállásra viszik őket, ahol 60 nap áll rendelkezésükre, hogy azonosítsák magukat, vagy ahol politikai menekült státusztért folyamodhatnak. Ha ezt az utóbbit választják, akkor átszállítják őket egy Befogadó Állomásra. Máskülönben illegális bevándorlónak minősítik őket, és egy másik központba (az Ideiglenes Tartózkodási Állomásra ) kerülnek, ahol kapnak egy visszautasítási határozatot, és el is kísérik őket a legközelebbi határig, vagy kiutasítási parancsot kapnak, amely után három napon belül el kell hagyniuk az országot (ez korábban 15 nap volt). Ez a törvény két esetben biztosítja az illegális bevándorlók számára a legalizációt: egyrészt azoknak, akiket házvezetőnőként vagy háztartási kisegítőként alkalmaznak, másrészt azoknak, akik a második keresők a családban. A Bossi-Fini törvényről megemlítendő még az is, amit az egyik kormánytag mondott a törvény üzenetének összefoglalásakor: A törvény mögött meghúzódó filozófia egyértelmű: mi nem akarunk bevándorlókat, kivéve azon keveseket, akikre szükségünk van gazdasági okok miatt, ám rájuk is csak a lehető legrövidebb időre, bizonytalan körülmények között, ez megkönnyíti, hogy elküldhessük őket, amikor már nincs rájuk szükségünk. Az Olaszországban kiéleződött helyzetet bilaterális egyezményekkel, de főleg a Líbiával való együttműködéssel próbálják a hatóságok kezelni. Tengeri, légi és szárazföldi őrjáratot szeretnének Líbiával közösen kialakítani (hiszen ez az egyetlen olyan észak-afrikai ország, amelynek nincsen megállapodása az EU-val az illegális 33

36 bevándorlás felszámolásával kapcsolatban), amelynek segítségével gátat szabhatnak az illegális bevándorlásnak. Emellett olyan centrum létrehozását is tervezik, amely lebeszélné a bevándorlókat arról, hogy hajóval Európába menjenek, ugyanis 2004 augusztusában bejelentette a líbiai kormány, hogy az országukban tartózkodó 1,5 millió bevándorló Európába szándékozik menni. Forrás: Windt, Nemzeti migrációs politikák Az Európán kívülről jövő bevándorlást szabályozó politikáért az EU-t és a tagországokat közös felelősség terheli, de a legfontosabb kérdésekben, mint a bevándorlók száma, összetétele, a bevándorlás folyamatának szabályozása és a bevándorlók jogai tekintetében, a tagországoknak döntő szavuk van. A 90-es évek végétől kezdve az EU törekedett arra, hogy koordinálja a tagországok migrációs politikáját, és ezzel kapcsolatban számos ajánlást és irányelvet adott ki. Nagyon nagy különbségek vannak az egyes országok migrációs politikájában, amit a két északeurópai tagállam, Dánia (restriktív) és Svédország (liberális), migrációs politikájának eltérései illusztrálnak. Valamennyi ország arra törekszik, hogy lehetőleg magasan képzett bevándorlók jöjjenek az országba, és, amennyire lehet, csökkentsék az integráció társadalmi konfliktusait. A tagországok nagyon különböző módszereket alkalmaznak (a német zöld kártyától az angol kvóta rendszerig) a magasabban kvalifikált munkavállalók bevándorlásának ösztönzésére; és az integráció elősegítését nagyon különböző programok és eljárások segítik. A migrációs politika bizonyos elemeit az egyes tagországok decentralizálták. Németországban például a tartományoknak van bizonyos mozgástere a bevándorlás feltételeinek befolyásolására. Hasonlóan Angliában (Mulley, 2010) is felvetődött a pontrendszer regionalizációja, hiszen a bevándorlás különböző nyomást gyakorol az egyes régiókra. (Ennek megfelelően Angliában működik egy speciális tartalék alap, amelyből a bevándorlás által érintett településeket segítik.) 2. Keretes írás. A bevándorlók integrációjának új módszerei Svédországban 2010 Svédországban a menekültek befogadására, integrálására komoly hangsúlyt fektettek: nyelvtanulás, a jogok és kötelezettségek megismertetése, a munkaerő-piaci lehetőségek bemutatása. Ezt a feladatot a helyi önkormányzatok látták el. Az értékelések szerint azonban az önkormányzatok sokszor nem a leghatékonyabb módszereket alkalmazták, és nagyon nagy különbségek voltak az egyes önkormányzatok által nyújtott szolgáltatások között. A rendszert átalakították, és a feladat koordinálását a Svéd Munkaügyi Hivatal vette át, amelyik a megyei kormányzatokkal, önkormányzatokkal és a Svéd Bevándorlási Tanáccsal kooperálva bonyolítja a programot. Az új rendszerben minden menekült jogosult egy egyéves programra, amelynek konkrét tartalmát egyénileg dolgozzák ki, költségeit pedig a központi kormányzat viseli. A program megvalósítását az erre szakosodott intézmények/vállalatok végzik, melyeket pályázat alapján választanak ki, és a díjazásuk a program eredményeitől függ. Az önkormányzatok tehát kikerültek a program közvetlen lebonyolításából, de továbbra is nekik kell gondoskodniuk a menekültek lakhatási és a gyerekek oktatási lehetőségeiről. Forrás: New policy for the introduction of newly arrived immigrants in Sweden downloaded from at 27/3/

37 3.2 A jóléti állam reformja A nyugdíjrendszer reformjai az EU27 országain belül Az átfogó demográfiai változások valamennyi európai tagállamot arra kényszerítenek, hogy reformokat lépessenek életbe a nyugdíjrendszeren belül annak érdekében, hogy a nyugdíjak megőrizzék értéküket, de közben a költségvetés fiskális helyzete fenntartható legyen. A reformok során az országok egy részében parametrikus változások léptek életbe (nyugdíjkorhatár emelése, a nyugdíj indexálása, a nyugdíjbefizetések mértéke), de a felosztó-kirovó (pay-as-you-go) rendszert változatlanul hagyták, míg más országok a nyugdíjrendszerüket radikálisan átalakították és a felosztó-kirovó rendszeren belüli járadékkal (szolgáltatással) meghatározott (defined benefit DB) nyugdíjrendszert felváltotta a befizetéssel meghatározott (defined contribution DC), tipikusan tőkefedezeti konstrukcióban működtetett nyugdíjrendszer. A parametrikus változások nélkül az európai országok nyugdíjrendszerei fenntarthatatlanok: a gazdagabb európai országok GDP-jük 8%-át költik nyugdíjakra, és a nyugdíjreform nélkül ez az arány 2050-re 15%-ra növekedne, ami elviselhetetlen terhet jelentene az államháztartásnak. Nincsenek tökéletes megoldások, de a nyugdíjkorhatár emelése és a korai nyugdíjazás korlátozása sehol sem megkerülhető. A nyugdíjrendszerek strukturális átalakítása két irányban indult el. Egyrészt több országban bevezették az 1990-es évek elején a Világbank által támogatott több pilléres nyugdíjrendszert, amelyben a kötelező magánnyugdíjpénztár révén az egyéni számlákon nyilvántartott befizetések és hozamuk határozza meg a jövőbeni nyugdíjkiadásokat. A másik megoldást a névleges egyéni számlás rendszer (non-financial defined contribution NDC) bevezetése jelentette, ahol az állami nyugdíjrendszeren belül a befizetések összekapcsolódnak a kifizetésekkel (Zaidi, 2010). A Világbank által javasolt megoldást többen bírálták a vagyonérték-vesztés (asset meltdown) hipotézis alapján. Ezek szerint a felhalmozott nyugdíjvagyon nem lesz képes finanszírozni a jövőbeni nyugdíjakat, mert az aktív korú népesség csökkenése miatt csökken a kereslet ezen értékpapírok iránt, továbbá a tőkefedezeti rendszerre váló áttérés csökkenti a gazdasági növekedést, mert a fiskális bevételek kiesése miatt a kormányoknak hiteleket kell felvenniük, ami növeli a költségvetési hiányt különösen akkor, ha a nyugdíjalapok kincstárjegyekben tartják pénzüket, és nem jövedelmező vállalkozásokban. A legtöbb EU tagállamban adóengedményekkel támogatják az önkéntes nyugdíj megtakarításokat (az ún. harmadik pillér), amely nagyon sok országban a nyugdíjrendszer egyik fontos pillérévé vált (Anglia, Hollandia, Finnország) bár jelentőségük országonként nagyon különböző. A járadékkal (szolgáltatással) meghatározott rendszerről a befizetéssel meghatározott rendszerre való áttérés jelenti a nyugdíjrendszerekben a legnagyobb változást. A korábban általános járadékkal meghatározott rendszerben a nyugdíjak mértéke a munkában eltöltött évektől és a keresetek nagyságától függött, ahol annak kockázatát, hogy a kifizetett nyugdíjakat a befizetések fedezik-e, az állam/vállalat viselte. A befizetésekkel meghatározott rendszerben a befizetések tőkehozama határozza meg a nyugdíjat, aminek kockázatát teljes egészében a befizető viseli. 35

38 3.2.2 Új megoldások az idősellátásban A társadalom elöregedése komoly változásokat hozott az idősellátásban is. Az OECD adatai szerint 2000 és 2007 között az egészségügyi kiadások átlagosan 10-15%-kal növekedtek. (OECD internet libary, health data, 2009) A várható élettartam növekedése ennek a folyamatnak az egyik meghatározó tényezője. Az EU27 országaiban, egy 65. életévét betöltött férfi átlagosan 17,2 évet él még, míg az ezt a kort betöltött nők átlagosan további 20,7 évet (Demography Report, 2010). Ugyanakkor ennek a meghosszabbodott életnek egy részében egészségügyi problémák lépnek fel, számítások szerint körülbelül a 65 év feletti évek felében már jelentkeznek egészségügyi problémák. Ha csak az egészségben eltöltött éveket nézzük 65 év felett, akkor a nemek közötti különbségek kiegyenlítettebbek: a férfiak esetében a várható egészségben eltöltött évek száma 8,7 év, míg a nők esetében 8,9 év. (EUROSTAT, 2010) Az időskorú népesség kihívást jelent a társadalom számára, amire Európa különböző országai eltérően válaszolnak. A dél-európai országokban (és sok szempontból az újonnan csatlakozott közép-kelet- európai országokban is) a család meghatározó szerepet tölt be az idősellátásban, míg a nyugat- és észak-európai országokban sokkal jellemezőbb, hogy az idősek a család bevonása nélkül keresik az idősellátásra a megoldásokat. Ezek a különbségek a jogi rendszerben is megjelennek: Angliában és a skandináv országokban a családok nem tartoznak jogi felelősséggel az idősek ellátásért, ezek az egyéni felelősség körébe tartoznak. (Active age baseline study, 2008). Ennek ellenére az állam növekvő kiadások és feladatok elé néz, mivel az idősellátás finanszírozása részben az államot terheli, bár a költségek megosztása országonként nagyon különböző. Az idősellátás két nagyobb területét kell megkülönböztetni: az egyik terület inkább az egészségügyi ellátáshoz tartozik, a másik inkább a jóléti ellátásokhoz. De ezek a területek nagyon nehezen választhatóak el. Mindenesetre általános trend, hogy egyre nagyobb igény van az idősellátás szervezett intézményi kiépítésére, amiben 1990 után az európai államok egyre fontosabb szerepet játszottak (Österle,1996) ben az EU15 országai nagyon különböző mértékben járultak hozzá az időskori ellátás finanszírozásához: Franciaország és Írország a GDP 0,7%-át költötte erre a célra, Dánia viszont a GDP 3 %-át. (Driest, 2006) A termékenység növelését célzó beavatkozások A kutatások rámutattak, hogy nagyon nagy a különbség a kívánt gyermekszám és a tényleges gyermekszám között Európában. (Lásd erről az EU 7. Keretprogramjában végzett kutatást: REPRO). A családok termékenységét számos tényező befolyásolja: gazdasági stabilitás, lakáshelyzet, gyermekellátó intézmények fejlettsége, munkaerőpiac stabilitása, stb. A termékenység növelését célzó politikák tartóssága és kiszámíthatósága azonban legalább ilyen fontos, mivel a családok hosszabb távú döntéseit rövid távú politikák kevésbé befolyásolják. És természetesen az egyes társadalmakban uralkodó normák, szokások, viselkedési minták is komoly szerepet játszanak a családok döntéseiben. Ugyanakkor nem könnyű ok-okozati kapcsolatot találni az egyes politikák és a termékenység alakulása között. A társadalmi változások következtében csökkentek a nemek között tradicionális különbségek, s a nők munkaerőpiaci szerepének növekedése miatt azok a megoldások segítik a termékenység növekedését, amely biztosítják, hogy a családok, mind a férfiak, mind a nők, 36

39 rugalmasabban oszthassák be idejüket a család (gyereknevelés) és a munka között. A részmunkaidő elfogadásának meghatározó szerepe lehet a gyermekvállalás elősegítésében. Nyugat-Európában az 1990-as évek közepétől megfigyelhető egy pozitív kapcsolat a női foglalkoztatottság és a termékenység között. Azokban az országokban, ahol alacsonyabb szintű volt a női munkavállalás, alacsonyabb volt a női termékenység is. Ez pontosan ellenkezője annak, mint ami az 1970-es éveket jellemezte. Ezek az összefüggések Sobotka (2007) második demográfiai átmenet elméletét látszanak igazolni, amely szerint, ahogy a társadalom alkalmazkodik a demográfiai átmenethez, a termékenység nőni fog. 16 OECD országon belüli kutatás azt támasztja alá, hogy a nagyobb és rugalmasabb női foglalkoztatottság további ösztönző pénzügyi transzferrel társulva szignifikánsan megváltoztathatja a termékenységi adatokat. Bár ennek komoly költségvetési vonzata is lehet, ami a GDP 3-4%-át is elérheti ahogy például Franciaországban vagy az észak-európai államokban ez a helyzet. (The special issue on demographic change, 2009) 37

40 3.3 Munkaerő-piaci stratégiák Előrejelzések szerint az időskorú eltartottsági ráta 2050-re meg fog duplázódni, és ha a munkaerő bevándorlás nem kompenzálja, akkor 27%-kal, 93 millióra fog csökkenni a munkaképes korú népesség. (Presidency Conclusion of the Belgian Presidency, 2010) Európa komoly gazdasági válság elé néz, amennyiben a foglalkoztatottság nem javul, és amennyiben a munkaerő termelékenysége nem növekszik. 8. ábra. Aktivitási ráta az EU 27 tagállamában, 2009 Térkép: VÁTI Az aktivitási ráta az EU 27 országaiban nagyon eltérő képet mutat (lásd ábra), ami részben a munkanélküliséggel, részben pedig az inaktív népesség számával függ össze. Az alacsony aktivitási arányt számos tényező okozhatja, úgy mint az alacsony foglalkoztatottság a nők, fiatalok, 55 évnél idősebbek körében, de utalhat mindez az informális gazdaság túlzott szerepére, és a rokkantak magas arányára. Az alacsony képzettségi szint, az etnikai kisebbségek diszkriminációja, és a szélsőséges területi egyenlőtlenségek mind hozzájárulhatnak az alacsony aktivitási rátához. Aktív munkaerő-piaci politikák mozdíthatják ki az országokat erről a holtpontról, amelyek irányulhatnak a munkaerőpiac rugalmasságának növelésére (vigyázva arra, hogy a rugalmasság ne 38

41 veszélyeztesse a megbízhatóságot és a kiszámíthatóságot). A nyugdíjkorhatár emelése nemcsak a nyugdíjrendszer fenntarthatósága miatt fontos, hanem a foglalkoztatottság növelése miatt is. Továbbá a részmunkaidőben való foglalkoztatottság növelése tartozik a korszerű munkaerő-piaci politikák körébe. Az oktatás-, szociál- és lakáspolitika területén vannak olyan beavatkozások, amelyek befolyásolhatják a foglalkoztatottságot. Az európai országokban 2000 és 2008 között (még a válság előtt) 16,5 millióval növekedett a foglalkoztatottak száma, amiben komoly szerepet játszott a női munkaerő foglalkoztatottságának növekedése, és az közötti korosztály aktívabb részvétele a munkaerőpiacban. (Employment in Europe, 2010) 3.4 A demográfiai folyamatok és a területi kohézió összefüggései: egy kétpólusú Európa veszélye Az EU-n belüli konvergenciát és divergenciát befolyásoló tényezők A demográfiai folyamatokat mind a vándorlás/migráció, mind a természetes népmozgalom tekintetében komoly területi különbségek jellemzik. Kérdéses, hogy ezek a területi különbségek hogyan fogják befolyásolni az EU-n belül létező gazdasági/fejlettségbeli különbségeket. Az EU-t szélsőségesebb területi különbségek jellemezik, mint az Egyesült Államokat. Az egy főre jutó jövedelem különbsége (szórása) kétszer volt nagyobb az EU 50 NUTS1 régióiban, mint az USA 49 államában; a munkanélküliségi arány területi különbségeiben (szórásában) a különbség még nagyobb volt, 0,55 az EU-ban és 0,24 az USA-ban (Faini, 2003). Ennek a különbségnek az a közgazdasági magyarázata, hogy az Egyesült Államokban a termelési tényezők (tőke, munka) sokkal mobilabbak, mint Európában, és a tényezőáramlás gyakorlatilag még áttételesen sem korlátozott, tehát a tőke valóban elmozdulhat a nagyobb megtérülés irányába. A gazdasági fejlődést leíró közgazdasági elméletek nem adnak világos magyarázatot arra, hogy a gazdasági fejlődés folyamán a területi különbségek növekszenek-e vagy pedig csökkennek. (Paas ans Schlitte, 2009) A klasszikus Solow-féle (1956) növekedési modell értelmében tökéletes verseny feltételei mellett a területi különbségek fokozatosan felszámolódnak, mivel a munkaerő a szegényebb területek felől a gazdagabb területek felé vándorol, ami a bérkülönbségek csökkenéséhez vezet; a tőke pedig a gazdagabb területek felől (alacsonyabb határhozam) a szegényebb területek felé (magasabb határhozam) mozog mindaddig, míg a bérkülönbségek és a tőkehozam különbségek ki nem egyenlítődnek. Az új növekedési elmélet azzal érvel, hogy nem állnak fenn a tökéletes verseny feltételei (pl. csökkenő tőke határhozam azaz a tőkebefektetések a gazdagabb területeken nem járnak kisebb hozammal), valamint az fejlődés intézményi feltételei könnyen a területi különbségek növekedéséhez vezethetnek. Romer (1990) kimutatta, hogy a gazdagabb területek tőkebefektetés hozama nem csökkenő, és a termelési tényezők mozgása ezért a már gazdagabb területek felé irányul, tovább növelve a területi különbségeket. Krugman (1990) bemutatta, hogy nem lehet egyértelmű következtetést levonni a területi különbségek alakulására vonatkozóan, mert a fejlődést számos, a klasszikus elméletek által figyelmen kívül hagyott tényező befolyásolja, mint például a közlekedési költségek (transportation cost), korlátozott munkaerő mobilitás, mérsékelt volumen hozadék. Az új földrajztudomány 39

42 képviselői szerint nem kizárt, hogy a termelési tényezők szabad mozgása a fejletlen, szegény területek elnéptelenedéséhez vezet, és emiatt a területfejlesztési politikának nem a munkaerő mobilitás gyorsítását, hanem éppen ellenkezőleg, a szegényebb térségek munkaerő megtartó képességét kell növelnie. De ezeket a megfontolásokat csak egy szélesebb, a jóléti hatásokat is számba vevő összefüggésben szabad értelmezni. (Faini, 2003) Konvergencia a tagállamok szintjén, divergencia a tagállamokon belüli régiók szintjén Az empirikus elemezések kimutatták, hogy az EU országok és az új tagállamok közötti gazdasági különbségek 2000-ig növekedtek, de 2000-re a volt szocialista országok elérték a rendszerváltást megelőző GDP szintet, és között gyorsabban növekedtek, mint az EU régi tagállamai és 2007 között az EU-25 országaiban az egy főre jutó GDP 1,8%-kal növekedett évente, a szegényebb új tagállamokban, ahol a GDP az EU átlag 75%-a alatt volt, évente 5,2%-kal nőtt. Következésképpen, 2000 után egyértelműen azonosítható egy felzárkózási folyamat, amelyben az EU országok közötti kereskedelem, a növekvő külföldi befektetések és a munkaerő vándorlással együtt járó transzferek növekedése játszik szerepet. (European Commission, 2010) A felzárkózás azonban országonként nagyon eltérő mértékű volt, amit az új tagállamok eltérő gazdaságpolitikája is befolyásolt. A konvergencia folyamatát a 2008-as válság megállította, ami különösen a Balti államokat érintette, de érzékelhető negatív hatást gyakorolt Magyarországra, Romániára és Bulgáriára is. Az egy főre jutó GDP mutató azonban csak az egyik fejlettségi mutató (aminek értelmezési korlátait jól mutatja, hogy az elvándorlás és a negatív természetes szaporodás önmagában növeli az egy főre jutó GDP-t). A társadalmi fejlettséget azonban a jóléti rendszer más szektorai is befolyásolják, mint az oktatás, egészségügy, lakásügy stb., ami a GDP nagyságán kívül a fenntartható fiskális politika függvénye is. Az új tagállamok felzárkózása együtt járt a tagállamokon belüli regionális különbségek növekedésével, különösen a fővárosokat magukba foglaló térségek és az országok egyéb térségei közötti különbségek növekedtek. Vita van a szakemberek között, hogy a régiós különbségek növekedése az ország (illetve a fővárosokat magába foglaló központi régió) versenyképességének szükséges feltétele-e (Marelli, 2007), vagy ezek a különbségek csak átmenetiek lesznek, és a fejlődés pozitív hatásai tovább gyűrűznek a lassabban fejlődő térségek felé. 40

43 EU táblázat. Az egy főre jutó GDP (PPS) változása 2000 és 2007 között területi típusok szerint Alapvetően városi terület Vegyes Az EU-12 egy főre jutó átlagához képest Alapvetően falusi terület Egy főre jutó GDP Egy főre jutó GDP változása Összesen EU-15 Az EU-15 egy főre jutó átlagához képest Egy főre jutó GDP Egy főre jutó GDP változása EU-12 Az EU-27 egy főre jutó átlagához képest Egy főre jutó GDP Egy főre jutó GDP változása EU-15 Egy főre jutó GDP Egy főre jutó GDP változása EU-27 Egy főre jutó GDP Egy főre jutó GDP változása : az index százalékpont változása Forrás: Eurostat, DG Regio Forrás: European Commission, 2010 Mindez felveti a területfejlesztési politikák hatékonyságának kérdését. Ha a területi különbségek növekedése szükséges feltétele az ország javuló versenyképességének, akkor az egyoldalú jövedelemkiegyenlítődésre törekvő területfejlesztési politika kontraproduktiv lesz, azaz lassítja az ország felzárkózási esélyeit Megállíthatja-e az aszimmetrikus demográfiai nyomás a konvergencia folyamatát? Kérdés, hogy az Európát jellemző aszimmetrikus demográfiai nyomás hogyan fogja érinteni a területi különbségeket, vajon milyen hatást gyakorol a konvergencia folyamataira? Az EU-n belüli munkaerő vándorlás várhatóan nőni fog, az EU-n kívülről jövő migráció egyértelműen a fejlettebb régiók felé irányul, és a természetes népmozgalomban is egyértelműek a lemaradó térségek növekvő hátrányai (népességcsökkenés, amit ideig-óráig mérsékel a lassabb öregedés). Ez a folyamat negatív módon befolyásolja a hosszabb távú gazdasági növekedést, és komoly fiskális terhet jelent az új tagállamok számára. A nyugdíjrendszer, az idősellátás és a jóléti rendszerek fenntartása csökkenő foglalkoztatottság mellett elviselhetetlen terhet jelent a kevésbé fejlett tagállamok számára, amit a fiskális egyensúly felbomlása jelez, ez pedig visszavetheti a gazdasági növekedést. Ezt a folyamatot mutatja be a következő ábra. A kiinduló helyzetben a gazdaságilag gyengébb helyzetben lévő országokban a munkakorú népesség nagyobb mértékű elvándorlása, alacsonyabb 41

44 termékenység és növekvő területi egyenlőtlenségek a korlátozzák a gazdasági növekedést, amihez hozzájárul a jelentős mértékű informális gazdaság. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok extra módon terhelik a költségvetést, ami növeli a deficitet és ennek finanszírozási költségét ez pedig újra ösztönözz az elvándorlásra, és fékezi a természetes szaporodást. (Az egy főre jutó GDP átmeneti növekedése elrejtheti a gazdasági lemaradás tényét.) A gazdaságilag fejlettebb országok esetében a munkaképes korú népesség bevándorlása, a magasabb termékenység segítenek abban, hogy az társadalom öregedésével járó költségeket finanszírozni tudják, és a jobb fiskális helyzet az országon belüli területi kiegyenlítő programokhoz is hozzájárul. 9. ábra. A demográfiai és pénzügyi folyamatok közti pozitív és negatív visszacsatolás logikája Lehetőség a regionális különbségek csökkentésér e Pozitív visszacsatolás: a pénzügyi lehetőségek képesek csökkenteni a demográfiai folyamatok negatív hatásait és részben előnnyé tudják őket alakítani Magas termékenység és munkaerőpiaci aktivitás GDP szint, produktivitás, pénzügyi mozgástér Ösztönzők a bevándorlásra Észak, Nyugat-Európa Dél-Európa Kelet-Közép- Európa Stagnáló termékenység és munkaerőpiaci aktivitás Ösztönzők az elvándorlásra Növekvő regionális különbségek Negatív visszacsatolás: a pénzügyi lehetőségek hiánya miatt nem lehetséges érdemben csökkenteni a demográfiai folyamatok negatív hatásait, így az további gazdasági problémákhoz járulhat hozzá Modell: Városkutatás Kft. Az EU Területi Agenda (Territorial Agenda) felülvizsgálati anyag is kiemeli: Falusi és periférikus területek elöregedése és elnéptelenedése komoly kihívást jelent a társadalmi kohézió fenntartása, a közszolgáltatások biztosítása, munkaerőpiac és lakáspiac kiegyensúlyozott működése szempontjából. 42

45 4 DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK AZ EURÓPAI UNIÓ VÁROSI TÉRSÉGEIBEN Az európai népesség többsége (71%-a) városi jogállású településeken lakik, erősen koncentrálódva az úgynevezett Pentagon által bezárt európai magterületben (melyet London, Párizs, Hamburg, München, Milánó határol). 4.1 Népességváltozás A State of the European Cities Report szerint (DG Regio, 2007, 13.o.) az Urban Audit vizsgálatába bekerült városok harmada az úgynevezett urbanizációs fázisban van (amikor mind a városmag, mind az agglomerációja növekszik), a másik harmadban mind a magterület, mind az agglomeráció népességszáma csökken, egynegyedét a várostérségeknek a szuburbanizáció jellemzi (amikor a magterület csökken, de az agglomeráció nő), és mintegy 5%-a re-urbanizációs helyzetben van, azaz az agglomerációs gyűrű népessége csökken, míg a városmagé növekszik. Ebből is látszik, hogy a népességdinamikák meglehetősen sokszínűek Európában. A csökkenő népességű városok elsősorban az új tagállamokban koncentrálódnak, míg a régi tagállamok várostérségei többnyire növekszenek. Az alábbi ábra az Urban Audit adatbázisa alapján ábrázolja a népességváltozást között. Az Urban Audit európai szintű adatgyűjtés a nagyobb városokra vonatkozó információk tekintetében. Több mint 400 város adatait tartalmazza az adatbázis majd minden tagállamból. Az adatgyűjtést az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főbiztossága végzi, együttműködésben az Unió statisztikai hivatalával, az Eurostattal és a nemzeti statisztikai hivatalokkal. Az Urban Audit három városi szintre gyűjt adatot: a városon belüli kerületi szintre, a városmagra (városra), és a nagyobb várostérségre (Functional Urban Zone, FUZ). A tanulmány a várostérségre (FUZ) vonatkozó adatokat elemzi. Tudnunk kell az adatgyűjtéssel kapcsolatban, hogy az minden innováció és jószándék ellenére közel sem tökéletes. Ez részben fogalmi problémákból fakad, például a várostérség különböző definíciójából, habár az Urban Audit igyekezett megfogalmazni egy közös definíciót (ingázási zóna), de ehhez nem minden tagállamban található mérési technika. Ugyancsak problémát okoz, hogy nem minden adattípus van feltöltve, illetve nem minden időpontra (az Urban Audit mérései eddig az , , és a os időszakokra terjedtek ki). A közötti népességváltozás elemzése során például a 400 várostérségből 120 esetében nem volt összehasonlítható adat - s tudható, hogy a fogalmi problémák miatt (állandónépesség vs. lakónépesség) szintén adódtak technikai problémák, amelyek pl. a budapesti agglomeráció esetében is népességcsökkenést eredményeztek a valóságos növekedés helyett. Mindezekből fakadóan nem lehet például teljes pontossággal megállapítani, hogy milyen arányú az erősen növekvő vagy erősen csökkenő várostérségek súlya Európában. Ennek ellenére jelenleg nincsen olyan adatbázis, amely pontosabb és szélesebb körű adatokat biztosítana, mint az Urban Audit, ezért minden problémája ellenére ezt kell alapnak tekintenünk. 43

46 10. ábra. Népességváltozás az Urban Audit által vizsgált európai városokban ( ) Térkép: VÁTI Mint a fenti ábrából látható, a várostérségek népessége alapvetően követi a NUTS 2 szintű régióik népességváltozását, azaz többnyire a növekvő régiókban növekvő városok, a csökkenő régiókban csökkenő népességű városok találhatók. A csökkenés és stagnálás elsősorban Európa keleti felét jellemzi, míg a növekedés a nyugatit. Természetesen azért ebben az esetben is vannak belső különbségek: Kelet-Európában a legnagyobb városok többnyire stabilnak mondhatók, s Nyugat- Európa egyes régióiban is tetten érhető a népességcsökkenés: pl. Észak-Skandinávia, Dél- Olaszország, Benelux államok déli része. 44

47 4.1.1 Városi népességfogyás Az Urban Audit szerint 220 európai nagy- és középvárosból 125 (57%) népességfogyást tapasztalt között. Az új tagállamok 67 regisztrált városa közül 53 népessége csökkent. Európa leginkább csökkenő városai a 90-es évek második felében Németországban (Halle an der Saale, Frankfurt an der Oder, Shwerin, Magdeburg) és Romániában (Bacau, Kolozsvár, Piatra-Neamt, Marosvásárhely) találhatók, valamint a listát gyarapítja Lisszabon és Velence is. A városok népességének csökkenése többnyire nem a szuburbanizációból fakadt, mert a legtöbb esetben mind a városmag, mind pedig az agglomerációs gyűrű vesztett a népességéből. Mindemellett úgy tűnik, hogy ez a népességszám csökkenés a 2000-es években lelassult, és sok város esetében növekedésbe csapott át részben a felerősödő bevándorlási folyamatok miatt. A követhetőbb elemzés érdekében a városi népességszám csökkenés okait az alábbi kategóriába soroljuk (a szuburbanizációt, mint okot nem vizsgáljuk, mert nem a városmagok népességét elemzi a tanulmány, hanem a várostérségekét, és a szuburbanizáció várostérségen belüli folyamat): A népességcsökkenés klasszikus oka a gazdaság hanyatlása, az iparszerkezet elavulása. Erre szolgáltat jó példát a bányászatra vagy nehéziparra alapuló városok visszaesése például a németországi Ruhr-vidéken, Észak-Angliában, Észak-Spanyolországban. Azon városok, amelyek gazdasága túlságosan egy szektorhoz kötődik, kifejezetten érzékeny az adott gazdasági ágban tapasztalható konjunktúrára, és így kitett a változásoknak. A főleg vidéki területeken található kisebb városok hanyatlása a XX. század második felétől jellemző nagyvárosokba való áramlás eredménye, amelyet az általános képzettségi szint emelkedése és a tercier szektor növekvő részaránya eredményezett. Az újonnan csatlakozott tagállamokban az ipar hanyatlása egybeesett a drámaian csökkenő termékenységgel és a csatlakozás által elérhetővé vált új munkaerő-piaci lehetőségekkel, amely erőteljes elvándorlást eredményezett. Mindezek együttesen okozták a drasztikus népességcsökkenést Közép-Kelet-Európa közepes és kisebb városaiban (és falvaiban), valamint összefüggő válságtérségeiben. Ez a jelenség a legdöbbenetesebb formában és mértékben Németország keleti felén mutatkozott meg, a csatlakozás után. Manapság a városcsökkenés (urban shrinkage) szakmai körökben nagyon gyakran elemzett kérdéskör, amely egyre nagyobb figyelmet kap. A figyelmet megérdemeltté teszi az a tény, hogy egész Európa lakossága pár évtizeden belül várhatóan csökkeni fog, tehát egyre több városi területet is érint majd a csökkenés. Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy a népességcsökkenés önmagában még nem drámai jelenség, és meg kell tudnunk különböztetni a pusztán demográfiai folyamatokat a komplex városcsökkenés folyamatától. Ez utóbbi jelenséget az alábbi tényezők jellemeznek: amikor egy városban népességcsökkenés tapasztalható, az nem jelenti azt, hogy ez a csökkenés fenn is marad. Ha egy város azonban a komplex csökkenés állapotába kerül (népességcsökkenés az alacsony termékenység és az elvándorlás hatására, kevesebb munkahely, növekvő munkanélküliség, alacsonyabb kibocsátás és kisebb jövedelem), akkor egyértelmű válik, hogy sürgős beavatkozásokra van szükség. (Wolf, 2010) Egyfajta ördögi kör indulhat el, ha a 45

48 gazdasági hanyatlás és a csökkenő munkahelyek száma elvándorlásra készíteti a lakosság aktív rétegeit, és aktív, képzett lakosság híján a gazdaság megújítása is nehézségekbe ütközik. Az alábbi ábrából láthatóvá válik, hogy a csökkenő városi népesség nem azonos a komplex városcsökkenéssel. A hat demográfiai és gazdasági adatot egyesítő komplex mutató alapján besorolva a városok egy töredéke került a komplex módon csökkenő (piros, narancssárga) kategóriába Dél-Olaszország, Portugál, Benelux és közép-kelet-európai közepes városok - míg több csökkenő népességű város a komplex mutató alapján inkább növekvő státuszú lett (pl. a közép-kelet-európai fővárosok). 11. ábra. Egyes városok pozíciója komplex gazdasági-demográfiai mutatóik alapján Forrás: Wolf, 2010 A hat alkalmazott mutatószám (népességváltozás, munkahelyek száma, vándorlás, munkanélküliség, kibocsátás, jövedelem) a időszakban. Norvégia, Svájc, Málta és Ciprus nem volt elemezhető a hiányzó adatok miatt. 3. Keretes írás. A komplex városcsökkenés okai - Ostrava Ostrava várostérsége Csehország észak-keleti részén fekszik, a Sziléziai-Morva régióban. A város 1989 előtt ipari központ volt, 1991-ben lakossal, s a harmadik legnagyobb város volt a Cseh Köztársaságban. Azóta a népessége folyamatosan csökken, és 2006-ra elérte a főt. A csökkenés okai: a munkaerő-piaci okokból történő elvándorlás, főleg a prágai régióba, de Nyugat-Európába és az USA-ba is; az alacsony termékenységi arány; és a 90-es évek szuburbanizációs folyamatai. Az ipar összeomlása drámai mértékben csökkentette a munkahelyek számát, csak a bányászatban állás szűnt meg 2006-ig, s a munkanélküliség jelenleg is 11% körüli. Forrás : Idősödés folyamata az európai városokban A városoknak főleg a nagyobb városoknak általában fiatalabb korösszetételük van, mint az országoknak, ez adódik az aktívkorúakat kívánó munkahelyek és oktatási intézmények fajlagosan magasabb számából. A legfiatalabb korösszetétele az ír városoknak van (Waterford, Limerick, 46

49 Galway, Cork, Dublin), és néhány francia városnak, mint pl. Lille, Párizs, Le Havre és Nantes. A fiatalkorúak arányának legjelentősebb növekedése pedig egyes Nagy Britannia-beli és holland városokban figyelhető meg. A fiatal korosztály drámai csökkenése ugyanakkor Németország keleti felén és Romániában tapasztalható. Az idős (65 feletti) korosztály részaránya az olasz városokban a legmagasabb (Trieszt, Genova, Bologna, Firenze stb.) és ugyancsak magas az arány egyes francia és spanyol városokban (Gijon, Oviedo, Toulon). A 65 év felettiek aránya ezekben a városokban meghaladja a 20%-ot. 12. ábra. A 65 éves és idősebb lakosság aránya az Urban Audit által vizsgált városokban, 2006 Térkép: VÁTI 47

50 Az Európai Unió új tagállamaiban az idős korosztály részaránya egyelőre alacsonyabb, mint a nyugati országokban, de ez a különbség éven belül eltűnhet az elvándorlás, a csökkenő termékenység és a hosszabb várható élettartam hatására. Az időskorúak eltartottsági rátája (65 évesek és idősebbek aránya a éves korosztályhoz képest) jelenleg nagyjából 20-25%, de 2050-re várhatóan megduplázódik. Az alábbi ábra szerint az eltartottsági ráta a német és olasz városokban a legmagasabb jelenleg, de hangsúlyoznunk kell, hogy az eltartottsági ráta csak a korstruktúrából indul ki, nem pedig a valós munkaerő-piaci helyzetből. Figyelembe kell vennünk az aktivitási rátát is, tehát, hogy mekkora lehetőségek vannak még a jelenleg inaktív lakosságban. Perspektivikusan a német és a svéd gazdaság van a legkevésbé kedvező helyzetben, mert nagyon magas az idősek aránya, ugyanakkor magas az aktivitási rátájuk is, így belső tartalékokkal nem rendelkeznek, és a bevándorlásra vannak utalva. 13. ábra. Időskorúak eltartottsági rátája néhány európai várostérségben és tagállamban Térkép: VÁTI 48

51 4.3 Migrációs trendek Mint ahogyan azt korábban is jeleztük, a vándorlásoknak alapvetően három fajtáját különböztetjük meg: országon belüli vándorlás, EU-n belüli vándorlás, és harmadik országokból történő vándorlás. Az alábbi ábra az Urban Audit 2004-es adatai alapján próbálja meghatározni a bevándorlók arányát a nagyvárosokban. Mint látható, a belső vándorlás hajtja a legtöbb város növekedését, különösen Közép-Kelet-Európában. Egyes belga, német, ír városokban az Unión belüli vándorlás, míg a Benelux, osztrák, német, spanyol, olasz városokban a harmadik országokból származó bevándorlás is nagyon jelentős részt képez (sajnálatosan Nagy Britannia hiányzik az adatbázisból). 14. ábra. A bevándorlók aránya a nagyvárosokban, 2004 Forrás: European Environment Agency, Urban Audit adatokra építve Az azonban egyértelmű, hogy 2004 után a 10 új tagállam csatlakozásának hatására a bevándorlások forrása és volumene jelentősen változott, s ezt a térkép már nem mutatja be. (Lengyelországból például mintegy 2 millió lakos költözött Nyugat-Európába, főleg nagy Britanniába és ez a szám 3 millió körüli Románia esetében, ahol a francia és spanyol területek váltak célponttá.) 49

52 4. Keretes írás. Bevándorlási hullámok a holland városokban Az alacsony képzettségű munkaerő hiánya az 1960-as és 70-es években Hollandiában szükségessé tette a mediterrán országokból érkező vendégmunkások letelepítését. A legtöbb esetben spanyol, olasz, török, marokkói, és jugoszláv vendégmunkások érkeztek a nagyvárosokba. A 70-es években a családegyesítések folyamán újabb bevándorlási hullám volt tapasztalható. A legtöbb török és marokkói bevándorló olcsó lakásokba költözött a nagyvárosokban. Ugyancsak a 70-es években volt megfigyelhető még két bevándorlási hullám (mintegy ember) a 75-ben függetlenné vált korábbi holland gyarmatról, Suriname-ból. A második hullám 5 évvel a függetlenné válás után történt, amikor a suriname-iak automatikusan holland állampolgársághoz juthattak. Azóta sem nyílt meg újra az út a korlátlan migráció előtt. Akkortájt még volt egyfajta egyenlő eloszlás a bevándorlók területi elhelyezkedését illetően, mert az önkormányzatokat kötelezték, hogy biztosítsanak lakhatást a bevándorlók számára. Később azonban a legtöbb suriname-i a nagyvárosokba költözött és 1990 között a bevándorlás folytatódott, elsősorban a családegyesítések révén, és főleg a nagyvárosokban. Az 1990-es éveket a menekültek beáramlása jellemezte, akiket a központi kormányzat kvázi szétosztott a települések közt, habár később ők is a nagyvárosokba vándoroltak. Ennek ellenére a nagy bevándorlási hullámok elmúltával a menedékjogot kérők száma nem tudta ellensúlyozni a bevándorlás csökkenését, és a négy holland nagyvárosban megkezdődött a népesség növekedésének csökkenése. Forrás: Huise és társai Európa szerte főleg a nagyvárosok érintettek a bevándorlásban, habár vannak olyan tényezők, amelyek kisebb városokat is célterületté tesznek, pl. korábbi gazdasági kapcsolatok, jó elérhetőség például fapados repülővel. Általában harmadik országbeli bevándorlók alkotják a migráns kisebbséget, de az Unió 2004-es bővítése nyomán egyes ír vagy angol nagyvárosokban több tízezerrel nőtt az új tagállamokból bevándorlók száma (pl. Leeds, Dublin). A bevándorlással kapcsolatos adatok ugyan bizonytalanok, de maga a jelenség jól ismert. Kevesebb az információ azonban azokról a városi térségekről, ahonnan elköltöznek az emberek, hiszen az elköltözést még annyira sem regisztrálja az adminisztratív rendszer, mint a beköltözést. Az elköltözők számáról csak becslések vannak, az azonban sejthető az új tagállamok példáin, hogy a lakosságmegtartó képességüket elvesztő városok kétféle veszteséget szenvednek el: Elvándorlás az Európai Unió régi tagállamaiba Elvándorlás az ország nagyobb városaiba, növekvő régióiba (az is gyakori jelenség, hogy a régi tagállamból való visszatérés során a lakos nem ugyanabba a városba telepszik le, ahonnan elindult, hanem az ország valamelyik nagyobb, több perspektívát kínáló városába, így a kisebb vagy kevesebb lehetőséget nyújtó városok végérvényesen elvesztik lakosságuk egy részét). 5. Keretes írás. Elvándorlás egy romániai kisvárosból Marosújvár (Ocna Mures) Marosújvár mintegy fős lakossággal rendelkező kisváros Gyulafehérvár közelében, Romániában. A város prosperitását sóbányái alapozták meg, majd a rendszerváltás előtt szódagyár működött a településen. A 90-es évek során a hagyományos iparágak tönkrementek, a szódagyárat privatizálták, s az azóta is üresen áll. A munkahelyek hiánya és a megnyíló határok miatt az elmúlt években a lakosság mintegy 10%-a az Európai unió tagállamaiban talált új életlehetőségeket. További 1% más romániai nagyvárosokba költözött. A város próbál új gazdasági lehetőségeket teremteni természeti erőforrásaira alapozva, de erősen kérdéses, hogy a több száz hasonló helyzetű kisváros mellett ez mennyire lehet reális. Forrás: előadás a május 3-i demográfiai konferencián, mely a Magyar Elnökség keretében került megrendezésre 50

53 4.3.1 Etnikai kisebbségek az európai várostérségekben Etnikai kisebbségnek azon emberek csoportját nevezzük, akik közös identitást éreznek magukénak, amely a közös kultúrán, történelmen, hagyományokon, és többnyire közös nyelven alapszik. Az etnikai kisebbségekkel kapcsolatos elemzések még a bevándorlásnál is problematikusabbak, és adatok tekintetében nehezen megalapozhatók. A mérési módszerek nehezen összehasonlíthatók, a legtöbb tagállamban önbevallás alapján mérik fel a kisebbségek helyzetét, amely nem feltétlenül azonos a többség (sok esetben diszkriminatív) megítélésével. Etnikai kisebbségek kialakulása a városi területeken többféle módon következhet be: 1) bevándorlás által többnyire a nyugati nagyvárosokban, 2) a határok megváltozása által, például a Baltikumban, 3) tradicionális, történeti időkre nyúló folyamatok eredményeképpen, pl. romák esetében. Az első esetben, a bevándorlás által létrejövő kisebbségi lét láthatóan leginkább az európai metropoliszokat érinti. Az alábbi ábra szerint (amely csak a külföldi születésű, tehát első generációs bevándorlók számát mutatja) a megapoliszok (London, Párizs, Moszkva) érintettek leginkább a közvetlen bevándorlásból származó kisebbségi kérdésekben, ugyanakkor ebben a tekintetben Közép-Kelet-Európa városai nem is kerülnek a térképre. Nyugat-Európában kisebbségként elsősorban a muszlimokat tartják számon, akik aránya egyes becslések szerint 13 25% Rotterdamban, 24% Amszterdamban, 20% Marseillesben, 17% Brüsszelben, 16% Bradfordban, míg más városokban pl. Párizs, London és Koppenhága eléri a 10%-ot. 15. ábra. Városok, amelyekben legalább külföldi születésű lakos él < London, Párizs, Moszkva < Madrid, Brüsszel, Zürich, München, Hamburg, Berlin, Stockholm, Szt. Pétervár, Kijev, Isztanbul, Athén; < Dublin, Manchester, Birmingham, Lisszabon, Barcelona, Marseille, Lyon, Bern, Milánó, Róma, Bécs, Frankfurt, Düsseldorf, Amszterdam, Koppenhága Az adatok az egyes városokból közti időszakból származnak forrás: 13 Wikipedia: 51