A női szerepek változásának időbeli, társadalmi meghatározottsága. Schadt Mária c. egyetemi tanár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A női szerepek változásának időbeli, társadalmi meghatározottsága. Schadt Mária c. egyetemi tanár"

Átírás

1 A női szerepek változásának időbeli, társadalmi meghatározottsága Schadt Mária c. egyetemi tanár

2 A női szerepek változásának iránya az elmúlt 50 évben A politikai, gazdasági és társadalmi változások következtében jelentősen átalakult a nők társadalmi struktúrában elfoglalt helye (munka-erőpiaci lehetőségek, jövedelmek elosztását alakító strukturális erők). A modern társadalmak jellemzője az individualizáció, az életformák foglalkozások köré szerveződése. A nők új típusú családon kívüli és fizetett - munkavállalása együtt járt az egyéni életutak, házastársi stratégiák-, valamint a családszerkezet és magatartásminták gyakorlatának megváltozásával: a XX. Század első felében még egyenlőségjelet tettek a háziasszonyság és a nőiesség közé, és az életkori határoknak kitüntetett szerepe volt, mint csoportstátus volt releváns. Jelenleg a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők aránya már a évesek között is meghaladja a férfiakét, az életkor mint változó, mint csoportstátus visszaszorul, a szociális adottságok, a teljesítményorientáció függvényében eltérő egyéni időképek jönnek létre ban a munkaképes korú nők 51,8%-a, 1985-ben már 84,7%-a dolgozott a éves nők korcsoportjában, a rendszerváltás után a éves nők foglalkoztatottsága jelentősen csökkent (50-55%) folyamatosan alatta marad az Uniós átlagnak

3 ábra: A népesség alap- és felsőfokú iskolai végzettség szerinti megoszlása ig, az egyes nemekre vonatkozóan (%)

4 Szlovénia Litvánia Finnország Olaszország Görögország Lettország Lengyelország Észtország Portugália Spanyolország Egyesült királyság Szlovákia Íroroszág Ciprus Magyarorzság Hollandia Belgium Csehország Franciaország Németország Ausztria Románia Luxembourg Bulgária Málta ábra: A 6 éves kor alatti gyermekkel rendelkező és nem rendelkező év közötti alkalmazottak foglalkoztatási rátái közti különbség, 2010-ben, az egyes nemekre vonatkozóan (%) 15,0 10,0 5,0 0,0-5,0-10,0-15,0 Férfi Nő -20,0-25,0-30,0-35,0-40,0

5 ábra: A vállalt gyermekek számának megoszlása az anya legmagasabb befejezett iskolai végzettsége szerint, 2010 (%) 0,0% 10,0% 20,0% 30,0% 40,0% 50,0% 60,0% Kevesebb, mint befejezett 8 osztály Általános iskola 8 osztály Szakmunkásképző, szakiskola Befejezett középiskola 25,7% 19,1% 16,8% 38,4% 35,8% 25,5% 16,7% 22,0% 41,2% 33,5% 16,4% 8,9% 33,9% 10,2% 3,3% 52,6% x Befejezett felsőfokú iskola 9,4% 2,5% 35,6% 52,5%

6 A Nők és férfiak esélyegyenlősége a kutatás-fejlesztésben Magyarországon a 20. századtól napjainkig Jedlik Ányos kutatói projekt A kérdőévének elemzéséből levonható néhány következtetés: A kutatás-fejlesztés területén a nők és férfiak között nincs esélyegyenlőség. A hátrány az intézményi szinteken vertikális és horizontális szegregációt jelent a nők számára. Azok a nők vannak hátrányosabb helyzetben a női kutatók között is, akik: férjezettek; van gyermekük; hátrányosabb családi, területi környezetből származnak; a férj, partner nem támogatja munkájukat; A nőknek a férfiakhoz azonos elismerés megszerzéséhez nagyobbak elvárások kapcsolódnak, illetve ugyanolyan eredmények eléréséhez sokkal több áldozatot kell hozniuk: családon belüli konfliktusokkal, magánéleti kudarcokkal fizetnek a sikerekért; 4. A tudományos fokozattal rendelkező női kutatók többsége tapasztalta, hogy nincs esélyegyenlőség a nők és a férfiak között a kutatás-fejlesztésben, míg a férfiaknak ilyen jellegű tapasztalata nincs, vagy alig érzékelhető.

7 ábra: Mi volt az oka annak, hogy megállt, vagy lelassult a karrierje? nemek szerinti bontásban N: 1197 családi okok munkahely elvesztése munkahelyváltás egészségi állapot nem segítették a várt módon a szakmai előmenetelét magánéleti, személyes okok nem tudom megítélni egyéb 0,0% 10,0% 20,0% 30,0% 40,0% 50,0% 60,0% 70,0% Férfi Nő

8 A nőket hátráltató tényezők a sikeres karrierben nemek szerint 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 gyermekvállalás sztereotípiák nőkkel szembeni társadalmi elvárások nőkkel szembeni elvárások a családban közvetlen felettes, szakmai elöljáró beállítódása Férfi Nő

9 Munkavégzés (keresőtevékenység) és a családi feladatok összehangolásának problémái A nők lehetőségeit az iskolai végzettség, a szakma, a diploma jelentősen javíthatja, biztosíték a GYES, GYED utáni visszatérésre, a szakmával rendelkezők 58%-a, a diplomások 92%-a nyilatkozta azt, hogy van hova visszatérnie, (érettségivel 42%, legfeljebb 8 általánossal 12%, 2013) A munkavállalás és a családi feladatok egyidejű ellátása az egymás megértésén alapuló házasságokban mindkét nem számára azonos jelentőséggel bír, ami konfliktusokkal terheli meg az együtt élők kapcsolatait. Nők és férfiak döntéseik során ambivalens értékprioritások hálójában vergődnek. Szocializációjuk hatására meg szeretnének felelni a hagyományos szülői, férfi és női szerepeknek, miközben munkavállalóként, független individuumként egyéni vágyaikat követve kívánnak élni. (Utasi 2011: 262)

10 ábra: A 15 éves és idősebb népesség nemek, családi állapot szerint között (%)

11 A foglalkoztatottság emelésének- csökkenésének társadalomra gyakorolt hatása Emelkedő foglalkoztatottság: Növekszik az emberi tőke beruházási hozama Gyarapodik az adófizetők, csökken az eltartottak, tartósan függő helyzetben lévők aránya Minél kisebb a gender gap index, annál nagyobb a versenyképesség és az egy főre eső GDP mennyisége Védelmet nyújt a szegénység, különösen a gyermekes családok szegénysége ellen, a foglalkoztatottság a leghatékonyabb módszer Csökkenő foglalkoztatottság: 1. - gyermekvállalás elhalasztódik, csökken a 15 éven aluliak aránya 2. - elöregedő társadalmak, nő az idősek/eltartottak aránya 3. - egyedülállók száma nő

12 Köszönöm a figyelmet

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

Pongrácz Tiborné: Demográfiai magatartás és a családi értékek változása

Pongrácz Tiborné: Demográfiai magatartás és a családi értékek változása Pongrácz Tiborné: Demográfiai magatartás és a családi értékek változása HELYZETKÉP 50 éves a KSH Népességtudományi Kutatóintézet MTA, 2014. január 20. 80 75 70 65 60 55 50 45 40 35 A teljes első női házasságkötési

Részletesebben

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

Lisszaboni folyamat. 2005- részjelentés: nem sikerült, új célok

Lisszaboni folyamat. 2005- részjelentés: nem sikerült, új célok Gyermekszegénység EU szociális modell célok, értékek, közös tradíció közös érdekek a gazdaságpolitikát és szociálpolitikát egységes keretben kezeli társadalmi biztonság szociális jogok létbiztonság garantálása

Részletesebben

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek

Részletesebben

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából

Részletesebben

Először éljenek együtt, de azután Az élettársi kapcsolatok megítélése Magyarországon és Európában

Először éljenek együtt, de azután Az élettársi kapcsolatok megítélése Magyarországon és Európában Először éljenek együtt, de azután Az élettársi kapcsolatok megítélése Magyarországon és Európában Rohr Adél PTE BTK Demográfia és Szociológia Doktori Iskola KSH Népességtudományi Kutatóintézet Fókuszban

Részletesebben

KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE. SZOMBATHELY, 2013. október 17.

KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE. SZOMBATHELY, 2013. október 17. KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE SZOMBATHELY, 2013. október 17. Az egy főre jutó bruttó hazai termék a Nyugat-Dunántúlon Egy főre jutó bruttó hazai termék Megye, régió ezer

Részletesebben

A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai)

A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai) MELLEARN Szeged, 2013. április 18-19. A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai) Stark Gabriella Mária Babeş-Bolyai

Részletesebben

Az Otthonteremtési Program hatásai

Az Otthonteremtési Program hatásai Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás

Részletesebben

Nők a foglalkoztatásban

Nők a foglalkoztatásban projekt Munkáltatói fórum 2011. 10.11. Budapest Nők a foglalkoztatásban Kőrösi Regina Nők foglalkoztatásban az UNIÓ-ban A nők és férfiak közötti esélyegyenlőség alapvető jog és az Európai Unió közös alapelve

Részletesebben

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente.

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Egészségügyi ellátások Ausztria: Alapellátás és Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Átlagban 8-10 eurót kell fizetni naponta, de ez tartományonként változik. 28 nap a felső korlát.

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt

Részletesebben

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

Az energiapolitika szerepe és kihívásai. Felsmann Balázs 2011. május 19. Óbudai Szabadegyetem

Az energiapolitika szerepe és kihívásai. Felsmann Balázs 2011. május 19. Óbudai Szabadegyetem Az energiapolitika szerepe és kihívásai Felsmann Balázs 2011. május 19. Óbudai Szabadegyetem Az energiapolitika célrendszere fenntarthatóság (gazdasági, társadalmi és környezeti) versenyképesség (közvetlen

Részletesebben

TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13.

TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13. TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK SZOCIÁLIS VÉDELMI V RENDSZEREK MST, Balatonfüred 2006. október 12-13. 13. ÁLTALÁNOS MEGKÖZEL ZELÍTÉS A szociális védelem v meghatároz rozása Társadalmi szüks kségletek Nemzetközi

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

Magyarország versenyképessége az IKT szektorban A tudás mint befektetés. Ilosvai Péter, IT Services Hungary

Magyarország versenyképessége az IKT szektorban A tudás mint befektetés. Ilosvai Péter, IT Services Hungary Magyarország versenyképessége az IKT szektorban A tudás mint befektetés Ilosvai Péter, IT Services Hungary IT Services Hungary, a legnagyobb IT szolgáltató központ Magyarországon Tevékenységünk: Nemzetközi

Részletesebben

TÁRKI HÁZTARTÁS MONITOR 2003. Budapest, Gellért Szálló 2004. március 31.

TÁRKI HÁZTARTÁS MONITOR 2003. Budapest, Gellért Szálló 2004. március 31. TÁRKI HÁZTARTÁS MONITOR 2003 Budapest, Gellért Szálló 2004. március 31. A magyar társadalomszerkezet átalakulása Kolosi Tamás Róbert Péter A különböző mobilitási nemzedékek Elveszett nemzedék: a rendszerváltás

Részletesebben

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június OKTATÁSGAZDASÁGTAN OKTATÁSGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,

Részletesebben

Részvétel a felnőttképzésben

Részvétel a felnőttképzésben 2010/87 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 87. szám 2010. augusztus 05. Részvétel a felnőtt Az egész életen át tartó tanulás kiemelt szerepe az Európai Unió versenyképességének

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MINISZTER

NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MINISZTER J/'.251/1... É eze 2C12 '.!OV 2 Q, NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MINISZTER Iktatószám: NGM/23483 (2012) Válasz K/912S. számú írásbeli kérdésre»mit jelent a Miniszter Ur legújabb ötlete az önfinanszírozó

Részletesebben

A változatos NUTS rendszer

A változatos NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek

Részletesebben

Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában

Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában Medve-Bálint Gergő és Boda Zsolt: Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában ESS konferencia 2016. november 17. Az intézményi bizalom mintázatai K-Európában 1) Alacsonyabb szint, de nagyobb

Részletesebben

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Korunk pestise az Európai Unióban Míg az újonnan diagnosztizált AIDS-megbetegedések száma folyamatosan csökken az Európai Unióban, addig az EuroHIV 1 adatai szerint a nyilvántartott

Részletesebben

Zöldenergia szerepe a gazdaságban

Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldakadémia Nádudvar 2009 május 8 dr.tóth József Összefüggések Zöld energiák Alternatív Energia Alternatív energia - a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető

Részletesebben

Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában

Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége www.mszosz.hu Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában A munkavállalói érdekképviseletek a legtöbb országban kedvezményeket élveznek a működésüket

Részletesebben

Képzés és munkaerpiac. Galasi Péter BCE

Képzés és munkaerpiac. Galasi Péter BCE Képzés és munkaerpiac Galasi Péter BCE Oktatás és munkaer-piaci kimenetek Alapmutatók: Részvételi (aktivitási) ráta Foglalkoztatási ráta Mukanélküliségi ráta Inaktivitási ráta Részvételi ráta EU25 Holla

Részletesebben

Az EUREKA és a EUROSTARS program

Az EUREKA és a EUROSTARS program Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok

Részletesebben

A magyar felsõoktatás helye Európában

A magyar felsõoktatás helye Európában Mûhely Ladányi Andor, ny. tudományos tanácsadó E-mail: ladanyi.andrea@t-online.hu A magyar felsõoktatás helye Európában E folyóirat hasábjain korábban két alkalommal is elemeztem az európai felsőoktatás

Részletesebben

Környezetvédelmi Főigazgatóság

Környezetvédelmi Főigazgatóság Környezetvédelmi Főigazgatóság Főbiztos: Stavros Dimas Főigazgató: Mogens Peter Carl A igazgatóság: Kommunikáció, Jogi Ügyek & Polgári Védelem B igazgatóság: A Természeti Környezet Védelme Osztály: Természetvédelem

Részletesebben

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek

Részletesebben

Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon!

Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon! 2013. június 15., szombat 10:51 (NAPI) Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon! Az Európai Bizottság már egy ideje egyre hangsúlyosabban forszírozza, hogy a munkát

Részletesebben

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9.

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9. A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, 2016. november 9. Jogszabályi háttér 2001. évi C. törvény a külföldi bizonyítványok

Részletesebben

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci

Részletesebben

A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16.

A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16. A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, 2013. július 16. Kopint-Tárki Zrt. www.kopint-tarki.hu Tartalom A német gazdaság

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSI ÓRAREND Érvényes: 2015. szeptember 7-től

SZOLGÁLTATÁSI ÓRAREND Érvényes: 2015. szeptember 7-től 2760 Nagykáta, Dózsa Gy. u. 10 SZOLGÁLTATÁSI ÓRAREND Érvényes: 2015. szeptember 7-től I. Belföldi forint fizetési ok JÓVÁÍRÁS Megbízás típusa GIRO-IG1 GIRO IG2 VIBER TERHELÉS Takarékszövetkezetünk nostro

Részletesebben

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Lokalizáció daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon 2009-20011. 2009 2010 2011 Férfi Nő Össz

Részletesebben

A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban. Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2005. június 1.

A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban. Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2005. június 1. A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2005. június 1. Vázlat Definíciók dimenziók Mérési problémák Szubjektív adóráta A szubjektív

Részletesebben

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton 2012. évben volt ~1600 Mrd Ft értékkel. 2013-ban

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

A STRUKTURÁLIS VÁLTOZÁSOK HATÁSA A NŐK TÁRSADALMI SZEREPEIRE ÉS A CSALÁD- SZERKEZET ÁTALAKULÁSÁRA

A STRUKTURÁLIS VÁLTOZÁSOK HATÁSA A NŐK TÁRSADALMI SZEREPEIRE ÉS A CSALÁD- SZERKEZET ÁTALAKULÁSÁRA A STRUKTURÁLIS VÁLTOZÁSOK HATÁSA A NŐK TÁRSADALMI SZEREPEIRE ÉS A CSALÁD- SZERKEZET ÁTALAKULÁSÁRA Schadt Mária Pótó Zsuzsanna A 20. század második felében, a 21. század elején a család mint társadalmi

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés 2005-ben több mint 1460 MWp PV Éves növekedés>40% EU a legnagyobb piac Bevezetés

Részletesebben

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) 2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek

Részletesebben

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 23. OR. en 12366/1/16 REV 1 SOC 540 EMPL 354 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15778/1/13 REV 1 SOC 900 Tárgy:

Részletesebben

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:

Részletesebben

Családpolitikai aktualitások 2010 MAKACS konferencia

Családpolitikai aktualitások 2010 MAKACS konferencia Családpolitikai aktualitások 2010 MAKACS konferencia Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családpolitikai Főosztály Demográfiai helyzetkép Magyarország lakossága 10 millió alatt Termékenységi ráta 1,35 2050-re

Részletesebben

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk MIGRÁNS MUNKAVÁLLALÓK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ IGAZGATÁSI BIZOTTSÁG Lásd az Útmutatót a 3. oldalon E 405 ( 1 ) A BIZTOSÍTÁSI, FOGLALKOZTATOTTSÁGI VAGY MUNKANÉLKÜLISÉGI IDŐSZAKOK ÖSSZESÍTÉSÉRE,

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Biztosítási jogviszony az EGT tagállamban végzett kereső tevékenység alapján

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Biztosítási jogviszony az EGT tagállamban végzett kereső tevékenység alapján Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 2009. január 1-től hatályos 80. (5) bekezdése értelmében a Közösségi rendelet vagy a

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9.

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9. A harcsatenyésztés fejlesztésének lehetősége itthon Lengyel Péter, Udvari Zsolt Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja,

Részletesebben

A gyermekek és az idősek felé áramló látható és láthatatlan transzferek

A gyermekek és az idősek felé áramló látható és láthatatlan transzferek A gyermekek és az idősek felé áramló látható és láthatatlan transzferek Vargha Lili (NKI, PTE Demográfiai Doktori Iskola) vargha@demografia.hu FÓKUSZBAN A CSALÁD KONFERENCIA, PÉCS 2015. május 14. Fogyasztás

Részletesebben

A magyar építőipar számokban

A magyar építőipar számokban Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton

Részletesebben

Lesz e újabb. nyugdíjreform?

Lesz e újabb. nyugdíjreform? Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országgyűlés Képviselőcsoport Gazdasági Kabinet Lesz e újabb 12 1 8 6 4 2-2 nyugdíjreform? Munkanélküliség 5,6 5,6 GDP 4,3 Infláció 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Részletesebben

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23. ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös

Részletesebben

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. április 19. Élıállat és Hús Élıállat és Hús 2010. 14. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu

Részletesebben

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban - az EURES hálózat

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban - az EURES hálózat Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban - az EURES hálózat Témák ismertetése Az EURES hálózat bemutatása A munkavállalás általános szabályai Álláskeresés Élet- és munkakörülmények A válság okozta változások

Részletesebben

Migrációs trendek és tervek Magyarországon

Migrációs trendek és tervek Magyarországon Migrációs trendek és tervek Magyarországon Gödri Irén HELYZETKÉP: 5 éves a KSH Népességtudományi Kutatóintézet 214. január 2., Budapest Előzmények: - 1956 1957: nagyfokú elvándorlás (194 ezer fő) - 1958

Részletesebben

A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere november 29., Magyar Statisztikai Társaság

A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere november 29., Magyar Statisztikai Társaság A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság Sisakné dr. Fekete Zsuzsanna Magyar Nemzeti Bank Statisztika Fizetésimérleg-statisztika

Részletesebben

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat Mészáros Mónika EURES tanácsadó A TÉMÁK ISMERTETÉSE EURES, az EU tagországai, általános tudnivalók az uniós munkavállalásban Álláskereső honlapok

Részletesebben

MELLÉKLET. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

MELLÉKLET. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.12.13. COM(2016) 815 final ANNEX 1 MELLÉKLET Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet,

Részletesebben

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON ÁTMENETI GAZDASÁGOKKAL FOGLALKOZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONT MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MŰSZAKI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év -

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év - év

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek

Részletesebben

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Miért érdemes pályázni? Erasmus + Hogyan pályázzak? Pályázási szempontok Ösztöndíj Nyelvismeret fejlesztése Szakmai ismeretek bővítése Új iskola-, oktatási

Részletesebben

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap:    Telefon: +3620/ Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2

Részletesebben

Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet

Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet TÁJÉKOZTATÓ A devizában végzett műveletek teljesítési rendjéről Hatályos: 2012. január 2-től 1 I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki

Részletesebben

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:

Részletesebben

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3.

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3. Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája Mi lesz veled, egyetem? 2015. november 3. A felvételi Összes jelentkező Jelentkezők évi alakulása az előző évhez v Összes

Részletesebben

Születések és termékenység az Európai Unióban

Születések és termékenység az Európai Unióban 2011/38 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 38. szám 2011. június 14. A tartalomból 1 Bevezető 1 Élveszületések száma 1 Nyers élveszületési arányszám 2 Teljes termékenységi

Részletesebben

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013.

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013. Fogyasztói Fizetési Felmérés 13. A felmérés hátteréről Külső felmérés a lakosság körében 10 000 válaszadó Adatgyűjtés: 13. május-június között, az adott ország anyanyelvén 21 országban (azokban az országokban,

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:

Részletesebben

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal:

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal: 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló

Részletesebben

Integráció és szövetkezés

Integráció és szövetkezés Integráció és szövetkezés Jakab István Országgyűlés alelnöke MAGOSZ elnöke Napi Gazdaság Konferencia Budapest 2013. április 30. A mezőgazdasági termelés hatékonyságát a élelmiszerláncban elért magas érdekérvényesítési

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2017. február 23. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban

1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el.

Részletesebben

Munkaerő-piaci alapismeretek (BA)

Munkaerő-piaci alapismeretek (BA) Munkaerő-piaci alapismeretek (BA) Korén Andrea MUNKAGAZDASÁGTAN A munkagazdaságtana közgazdaságtan azon részterülete, amely a munkaerő-piacot és ezen piac jellemzőinek (bér, foglalkoztatás, munkanélküliség)

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben

15. REGIONÁLIS POLITIKA ÉS A STRUKTURÁLIS ESZKÖZÖK ÖSSZEHANGOLÁSA

15. REGIONÁLIS POLITIKA ÉS A STRUKTURÁLIS ESZKÖZÖK ÖSSZEHANGOLÁSA 15. REGIONÁLIS POLITIKA ÉS A STRUKTURÁLIS ESZKÖZÖK ÖSSZEHANGOLÁSA 1. 31994 R 1164: A Tanács 1994. május 16-i 1164/94/EK rendelete a Kohéziós Alap létrehozásáról (HL L 130. szám, 1994.5.25., 1. o.), az

Részletesebben

PE/113/S SZÁMÚ ÁLLÁSHIRDETÉS. IGAZGATÓ (AD 14 besorolási fokozat) (2008/C 145 A/02)

PE/113/S SZÁMÚ ÁLLÁSHIRDETÉS. IGAZGATÓ (AD 14 besorolási fokozat) (2008/C 145 A/02) C 145 A/8 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2008.6.11. PE/113/S SZÁMÚ ÁLLÁSHIRDETÉS IGAZGATÓ (AD 14 besorolási fokozat) TOLMÁCSOLÁSI ÉS KONFERENCIASZERVEZÉSI FŐIGAZGATÓSÁG A IGAZGATÓSÁG TOLMÁCSOLÁS (2008/C

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

(Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI PARLAMENT

(Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI PARLAMENT 2010.5.7. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 119 A/1 V (Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI PARLAMENT PE/123/S SZÁMÚ ÁLLÁSHIRDETÉS IGAZGATÓ (AD 14-es besorolási fokozat) JOGI SZOLGÁLAT INTÉZMÉNYI

Részletesebben

KIHÍVÁSOK ÉS KILÁTÁSOK. 2012. november 6.

KIHÍVÁSOK ÉS KILÁTÁSOK. 2012. november 6. KIHÍVÁSOK ÉS KILÁTÁSOK 2012. november 6. Tartalom Általános helyzetértékelés A következő időszak elmozdulásának főbb irányai Biztonsági háló közelében Általános helyzetértekelés Magyarországon az államháztartási

Részletesebben

Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint

Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint Szegénység Fogalma: Az alacsony jövedelem és az ebből fakadó hátrányok HIÁNY (tárgyi, információs, pszichés, szociális következmények) Mérés módja szerint: Abszolút szegénység létminimum (35-45 e Ft) Relatív

Részletesebben