TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV JÚLIUS 02.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2012. JÚLIUS 02."

Átírás

1 TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV JÚLIUS 02. 1

2 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének július 02-án tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Szehofner József polgármester, Dori László, Jóri Miklósné, Petrányiné Kocsis Márta, Szabó Attila, Zelenkáné Boros Erzsébet képviselők, Fazekas Henrietta jegyző, Ulicska Tiborné, Mészáros Mihályné, Péli Piroska Palakovics Margit jegyzőkönyvvezető, Szehofner József polgármester üdvözli a megjelent Képviselő-testületi tagokat és a meghívott vendégeket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott képviselők közül 6 jelen vannak. Márkus Zoltán képviselő távolmaradását előzetesen bejelentette. Jegyzőkönyv hitelesítőknek Petrányiné Kocsis Márta és Zelenkáné Boros Erzsébet képviselőket javasolja megválasztani. 249/2012. (VII.02.) sz. Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület jegyzőkönyv hitelesítőknek Petrányiné Kocsis Márta és Zelenkáné Boros Erzsébet képviselőket választotta. Felelős: Bizottság Szehofner József polgármester ezután javaslatot tesz a napirendre, melyet a Képviselőtestület az alábbiak szerint egyhangúlag elfogad. 250/2012. (VII.02.) sz. Képviselő-testületi Határozat: A Képviselő-testület elfogadja a meghívó szerinti napirendi pontokat. NAPIREND: 1. Tatárszentgyörgy Községi Önkormányzatnak pénzügyi helyzetelemzése. 2. Körzeti megbízotti iroda haszonkölcsön szerződése. 3. A Tatárszentgyörgyi Általános Művelődési Központ Alapító Okiratának módosítása. 4. Tájékoztató Szeméttelep rekultivációról. 5. Tájékoztató Kéményvizsgálati jegyzőkönyv. 6. Esély Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítása. 2

3 A napirend 1. pontjának tárgyalása: Tatárszentgyörgy Községi Önkormányzatnak pénzügyi helyzetelemzése. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: A Pénzügyi-, Ellenőrző és Gazdasági Bizottság az önkormányzat pénzügyi helyzetelemzését elfogadta, és kéri, hogy az önkormányzat évi gazdálkodásába helyszíni ellenőrzés során betekinthessen. Kérem, a Jegyző Asszonyt, hogy a számlákat készítesse elő, hogy időpont egyeztetés után, az ellenőrzés július végén, augusztus elején a Pénzügy Bizottság részéről megtörténhessen. 251/2012. (VII.02.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület elfogadja Tatárszentgyörgy Község Önkormányzatának pénzügyi helyzetelemzését. A napirend 2. pontjának tárgyalása: Körzeti megbízotti iroda haszonkölcsön szerződése. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Fazekas Henrietta: Az Önkormányzat a Rendőrségnek eddig is biztosította a helységhasználatot, amelyért nem kellett fizetni, de a Rendőrhatóság most kéri dokumentálni írásos (bérleti szerződés) formában, és kéri, hogy az ingatlant továbbra is ingyenesen szeretné használni. Szehofner József: A bérleti szerződést a Képviselő-testületi tagok év végéig, bérleti díj nélkül javasolják megkötni. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal l ellenszavazattal az alábbi határozatot hozta: 252/2012. (VII.02.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (székhelye: 1139 Budapest, Teve utca 4-6., adószáma: ) részére, a 2375 Tatárszentgyörgy, Rákóczi u. 19. szám (120 Hrsz.) alatt található, Művelődési Ház és Könyvtár megjelölésű ingatlanban működő, Körzeti megbízott irodát július 03. napjától kezdődően december 31. napjáig, ingyenesen haszonbérbe adja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Haszonkölcsön szerződés megkötésére. A napirend 3. pontjának tárgyalása: A Tatárszentgyörgyi Általános Művelődési Központ Alapító Okiratának módosítása. 3

4 (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Fazekas Henrietta: A logopédia és a gyógytestnevelés szolgáltatás, a kistérségi feladatellátás keretében van működtetve, de eddig nem volt nevesítve az ÁMK Alapító Okiratában, ezért van szükség a módosítására. 253/2012. (VII.02.) számú Képviselő-testületi határozat: Tatárszentgyörgy Község Önkorányzatának Képviselő-testülete, augusztus 1-jei hatállyal módosítja, a Tatárszentgyörgyi Általános Művelődési Központ elnevezésű intézmény szervének, május 17-i keltezéssel ellátott, augusztus 1-jétől hatályos ALAPÍTÓ OKIRATÁT (továbbiakban: Alapító okirat) az alábbiakban foglaltak szerint: I. (1) Az Alapító okirat I. Fejezet I.1. 3.) pontja a korábbi szövegezésének hatályon kívül helyezése mellet a I. Fejezet I.1. 3) pont helyébe a következő szöveg lép: 3.) A intézményegységhez kapcsolódó intézményi szakmai alaptevékenységek: Szakfeladat Szakfeladat száma kódja Tevékenység megnevezése Iskolai intézményi étkeztetés Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1 4. évfolyam) 1. meghatározott időkeretekben az iskola pedagógiai programja szerint (a kötelező tanórák, a nem kötelező tanórák, a tanórán kívüli foglalkozások) végzett nevelés, oktatás, továbbá iskolaotthonos oktatás Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1 4. évfolyam) 1. általános és specifikus tanulási zavarokkal (részképességzavarok) küzdő: a) olvasás, írászavarok - felszíni, fonológiai kevert diszlexia, diszgráfia b) az iskolai készségek kevert zavara - aritmetikai, olvasási, írási készség zavarának együttes előfordulása c) kevert specifikus fejlődési zavarok - a beszéd, a nyelv az iskolai készségek és a motoros funkciók kombinált fejlődési 4

5 zavara 2. a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő: a) részképesség zavaros tanulók: - diszlexia - diszgráfia - diszkalkulia - motoros készségek zavara b) enyhén értelmi fogyatékos tanulók: - bevezető szakasz 1-2. évfolyam - kezdő szakasz 3-4. évfolyam - alapozó szakasz 5-6. évfolyam - fejlesztő szakasz 7.8. évfolyam Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1 4. évfolyam) 1. Nem magyar nyelven folyó nevelés és oktatás, valamint roma kisebbségi oktatás Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5 8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5 8. évfolyam) 1. általános és specifikus tanulási zavarokkal (részképességzavarok) küzdő: a) olvasás, írászavarok - felszíni, fonológiai kevert diszlexia, diszgráfia b) az iskolai készségek kevert zavara - aritmetikai, olvasási, írási készség zavarának együttes előfordulása c) kevert specifikus fejlődési zavarok - a beszéd, a nyelv az iskolai készségek és a motoros funkciók kombinált fejlődési zavara 2. a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő: a) részképesség zavaros tanulók: - diszlexia - diszgráfia - diszkalkulia - motoros készségek zavara b) enyhén értelmi fogyatékos tanulók: - bevezető szakasz 1-2. évfolyam - kezdő szakasz 3-4. évfolyam - alapozó szakasz 5-6. évfolyam - fejlesztő szakasz 7.8. évfolyam Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű 5

6 általános iskolai nevelése, oktatása (5 8. évfolyam) 1. Nem magyar nyelven folyó nevelés és oktatás, valamint roma kisebbségi oktatás Általános iskolai felnőttoktatás (5-8. évfolyam)) Alapfokú művészetoktatás képző-és iparművészeti, táncművészeti, szín-és bábművészeti ágban Általános iskolai napközi otthoni nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók napközi otthoni nevelése Általános iskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása Pedagógia szakszolgáltató tevékenység: logopédiai ellátás gyógytestnevelés Korai fejlesztés, gondozás Fejlesztő felkészítés Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Hátrányos Helyzetű gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Speciális tehetséggondozó programok, hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok részére Romák társadalmi integrációját elősegítő egyéb tevékenységek, programok Fogyatékossággal élők esélyegyenlőségének előmozdításával kapcsolatos egyéb tevékenység Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatás Iskolai Könyvtár: A 11/1994. MKM rendelet 3. számú mellékletében foglaltak szerint látja el feladatait. Az - 1 oktató-nevelő munkához szükséges dokumentumok biztosítása, gyerekek olvasóvá nevelése, az olvasás és a könyvtár megszerettetése. Egyéni, csoportos foglalkozások, vetélkedők, könyvtárhasználati foglalkozások szervezése. - 1 Halmozottan Hátrányos Helyzetű gyermekek képességkibontakoztató, integrációs felkészítése A nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994.(VI.8.) MKM. rendelet 39/D. -ában és 39/E. - ában meghatározott követelmények és az oktatási miniszter által kiadott program szerinti képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés feladat ellátása. (2) Az Alapító okirat I. Fejezet I ) pontja a korábbi szövegezésének hatályon kívül helyezése mellet a I. Fejezet I ) pont helyébe a következő szöveg lép: 6

7 3.1.) A intézményegység szakmai alaptevékenységei: Szakfeladat Szakfeladat száma kódja Tevékenység megnevezése Éttermi, mozgó vendéglátás Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Üdülői, tábori étkeztetés Munkahelyi étkeztetés Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Óvodai nevelés, ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása 1. Általános és specifikus tanulási zavarokkal (részképességzavarok) küzdő gyermekeket: - nem meghatározott zavar (tanulási ismeretek elsajátítási nehézsége); 2. Az aktivitás szabályozás és a figyelem zavaraival küzdő gyermekeket: - figyelemzavar, - Szociális készégek éretlensége: (Viselkedési zavar) 3. A viselkedés és az érzelmi-hangulati élet rendszerint gyermekkorban jelentkező zavaraival küzdő gyermeket: - aktivitás és figyelemzavar, - viselkedészavar, - hangulat- (affektív) zavarok Nemzeti és etnikai kisebbségi óvodai nevelés, ellátás 1. Óvodai nemzeti etnikai program szerinti nevelés: a) Cigány kulturális nevelés kizárólag magyar nyelven Pedagógia szakszolgáltató tevékenység: Logopédiai ellátás gyógytestnevelés Korai fejlesztés, gondozás Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Szociális étkeztetés Hátrányos Helyzetű gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Speciális tehetséggondozó programok, hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok részére Romák társadalmi integrációját elősegítő egyéb tevékenységek, programok Fogyatékossággal élők esélyegyenlőségének előmozdításával kapcsolatos egyéb tevékenység - 1 Halmozottan Hátrányos Helyzetű (HHH) 7

8 gyermekek integrált nevelése, óvodai fejlesztése II. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK (1) Jelen Alapító Okirat módosítás augusztus 1-jétől lép hatályba. Tatárszentgyörgy, július 2. Szehofner József polgármester P.H. Fazekas Henrietta jegyző Határidő: Felelős: augusztus 1-je. Szehofner József polgármester Fazekas Henrietta jegyző A napirend 4. pontjának tárgyalása: Tájékoztató Szeméttelep rekultivációról. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Jóri Miklósné: Márkus Zoltán képviselő úr a Pénzügyi Bizottsági ülésre, a szeméttelep felső zárórétegéből hozott be mintát, és a Pénzügyi bizottság többi tagjai is egyetértenek azzal, hogy ez nem humuszban gazdag takaróréteg, hanem sima sárga homok. A műszaki ellenőrtől kapott válaszban az szerepel, hogy a települési szilárd hulladéklerakó rekultivációs rétegrendjében zárórétegként szereplő felső réteg szerves anyag pótlása, stabilizált szennyvíziszap felhasználásával valósult meg. Szehofner József: A műszaki ellenőrt a következő testületi ülésre be kell hívni, mivel a kivitelezésért Ő felel. Dori László: A szeméttelep környékén nagyon nagy a parlagfű. 8

9 Fazekas Henrietta: Meg fogom nézni, és intézkedni fogok a megszüntetéséről. Fazekas Henrietta: Márkus Zoltán Képviselő úr telefonált, és kéri rögzíteni, hogy nem ért egyet a műszaki ellenőr válaszával, és ebben a formában nem fogadja el a hulladéklerakó rekultivációs rétegrendjének a minősítését. Szehofner József: A műszaki ellenőr és a kivitelező a következő testületi ülés keretében meghívásra kerülnek, amelyen a Képviselő-testület szakmai tájékoztatást kér, a szilárd hulladéklerakó projekttel kapcsolatban, valamint kéri a szeméttelep eredményes füvesítését is. 254/2012. (VII.02.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület a szeméttelep rekultivációról szóló tájékoztatót nem fogadja el, és kéri annak a felülvizsgálatát. A napirend 5. pontjának tárgyalása: Tájékoztató Kéményvizsgálati jegyzőkönyv. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Fazekas Henrietta: A kéményvizsgálati jegyzőkönyv alapján az orvosi szolgálati lakásnál a padlásfeljáró létrát biztosítani kell. A kémény fej nagyon rossz állapotban van, balesetveszélyes. A betonfedés nagy része szétfagyott és lehullott. Az önkormányzatnak a tetőn kívüli javíttatást el kell végeztetni, és a téli fűtési időszak kezdetéig helyre kell állítatni. Jóri Miklósné: A padlásfeljáró létrát biztosítani kell, mivel ha baj van, a Tűzoltóság megbüntethet érte, ha nem tudják a padlást megközelíteni. 255/2012. (VII.02.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület a 2375 Tatárszentgyörgy, Kossuth L. u. 2/c. szám alatti szolgálati lakásnál végzett Kéményvizsgálati jegyzőkönyv tartalmát tudomásul veszi. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a balesetveszélyes állapot megszüntetéséről, és a padlásfeljáró létra beszerzéséről gondoskodjon. 9

10 A napirend 6. pontjának tárgyalása: Esély Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítása. (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szehofner József: Az Esély Szociális Szolgálat vezetője, a törvényi változások miatt kéri, az Alapító Okirat módosításának az elfogadását. 256/2012. (VII.02.) számú Képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület elfogadja az Esély Szociális Szolgálat Alapító Okiratának a módosítását. Mivel több tárgy nem volt Szehofner József polgármester az ülést bezárta. Kmf. Szehofner József polgármester Fazekas Henrietta jegyző Petrányiné Kocsis Márta Zelenkáné Boros Erzsébet jegyzőkönyv hitelesítők 10

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2012. JÚLIUS 30.

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2012. JÚLIUS 30. TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2012. JÚLIUS 30. 1 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2012. július 30-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. december 16 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 31-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 31-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 31-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai: 425-439, 446/2012. d./ rendelete: --- TÁRGYSOROZAT Megnyitó

Részletesebben

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok módosítására

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-39 /2012. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Intézményi Társulás. 2011. május 26. napján tartandó rendkívüli üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Intézményi Társulás. 2011. május 26. napján tartandó rendkívüli üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Intézményi Társulás 0. május 6. napján tartandó rendkívüli üléséhez ELŐTERJESZTÉS Az Intézményi Társulás 0. május 6-i ülésére. napirendi pont Tárgy: Az Intézményi

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. július 10-én az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./

Részletesebben

2010. m á j u s 3 1 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. m á j u s 3 1 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2009. július 03. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2009. július 03. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

A Cecei Általános Iskola és Alapi Tagiskolájának

A Cecei Általános Iskola és Alapi Tagiskolájának A Cecei Általános Iskola és Alapi Tagiskolájának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010 Színmagyarázat: Integrált Pedagógiai Rendszer működtetése Kompetencia alapú oktatás bevezetése (TÁMOP 3.1.4-08/2)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület ALAPÍTÓ OKIRAT Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdésének g.) pontjában, és 38. (1) bekezdésében, valamint az államháztartásról

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Tanácskozási joggal részt vesz Meghívottak: Kovács Gábor: 38/2011. (IV. 28.) határozata:

Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Tanácskozási joggal részt vesz Meghívottak: Kovács Gábor: 38/2011. (IV. 28.) határozata: Jegyzőkönyv Készült: Lébény Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án, a községházán tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester Kiszeli Lajos alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008.január 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Barna Zoltán, Hubainé Szabó Margit,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 20-án 15,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 20-án 15,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv 1 Jegyzőkönyv Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 20-án 15,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Mutató: Határozat: 100/2012.(VI.20.) Kt. sz. határozat:

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester, Dori

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. mellékelt jelenléti ív szerint

JEGYZŐKÖNYV. mellékelt jelenléti ív szerint Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Szám: 1/4483-2/2013 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 6-án 14.00 órai kezdettel a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytanácstermében Tárgy: Közoktatási

Részletesebben

Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: minden bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének 2012. december 13.-i ülésére Az

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2010. január 15. (péntek) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó. 2010. január 15. (péntek) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 184-15/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: polgármester Raff János alpolgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Vértessomló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 26-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Hartdégen József polgármester Pfiszterer Zsuzsanna alpolgármester Igó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 44 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 23-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Csőgér Bálint polgármester, Patkó András alpolgármester, Helli József képviselő, Tőzsér András képviselő, Nagy István

Részletesebben

XXII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2011. SZEPTEMBER 23. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ

XXII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2011. SZEPTEMBER 23. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ XXII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2011. SZEPTEMBER 23. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 42/2011. (II. 18.) sz. határozat A megyei önkormányzat által alapított kitüntetı

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Szécsény SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011. május 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ)

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 299/2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. február 25-ei ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 299/2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. február 25-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 299/2010. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. február 25-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Völner Pál,

Részletesebben

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja Alsóvárosi Óvoda OM 032742 * 2600. Vác, Vám u. 11. ( /Fax: 06-27/317-092 E-mail: ovoda.alsovarosi@gmail.com Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja I. BEVEZETŐ Az óvodai nevelés országos alapprogramja

Részletesebben

Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Vörösmarty Mihály Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 10-i ülésére

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 10-i ülésére Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 10-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola, Kollégium és Sportiskola Alapító Okiratának elfogadásához elızetes

Részletesebben

NORMAFA ÓVODA. OM szám: 034483. Hatályba lépés idıpontja: 2010. január 1. Hatályos: határozatlan ideig

NORMAFA ÓVODA. OM szám: 034483. Hatályba lépés idıpontja: 2010. január 1. Hatályos: határozatlan ideig NORMAFA ÓVODA OM szám: 034483 SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályba lépés idıpontja: 2010. január 1. Hatályos: határozatlan ideig -1- I. BEVEZETİ A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 12/1/2010. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 42-55. Rendelet száma: 12. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth u. 73.

Részletesebben

Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 26-i. nyilvános ülésének anyaga

Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 26-i. nyilvános ülésének anyaga 20 Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 26-i nyilvános ülésének anyaga Kislőd Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8446 Kislőd, Hősök tere 2. Szám: 3/2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsága 2008. július 7-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III számú tárgyalója Jelen vannak: Fodor Lajos bizottsági elnök Tímár Ella bizottsági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-8/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. május 28-án (szerda) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2008-2013

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2008-2013 PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2008-2013 2. sz. módosítás Az tartalma a Petőfi Sándor tulajdona. Továbbadása, sokszorosítása előzetes írásos engedély nélkül nem engedett.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

WESSELÉNYI UTCAI CSALÁDI NAPKÖZI, BÖLCSŐDE,ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKISKOLA

WESSELÉNYI UTCAI CSALÁDI NAPKÖZI, BÖLCSŐDE,ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKISKOLA 4 WESSELÉNYI UTCAI CSALÁDI NAPKÖZI, BÖLCSŐDE,ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKISKOLA A Pedagógiai Programot a nevelőtestület elfogadta. A dokumentumot jóváhagyta a Magyar Autonóm Orthodox Izraelita

Részletesebben

LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI (FŰTŐHÁZ UTCAI ÓVODA ÉS SZÉP UTCAI ÓVODA) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI (FŰTŐHÁZ UTCAI ÓVODA ÉS SZÉP UTCAI ÓVODA) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI (FŰTŐHÁZ UTCAI ÓVODA ÉS SZÉP UTCAI ÓVODA) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA OM. Azonosító: 037698 Készítette: Huszti Lászlóné óvodavezető 2013. 09.02. 2 Az intézmény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 29-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 1-15/2011./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 1/2016. KIVONAT. A 2016. január 21-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Az óvodai előjegyzés időpontja:

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 1/2016. KIVONAT. A 2016. január 21-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Az óvodai előjegyzés időpontja: 1/2016. A 2016. január 21-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 1/2016. (I.21.) sz. önkormányzati határozat: Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2016. évi

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 11/2011. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyz könyve A polgármester beszámolója

Részletesebben

HATÁROZATOK a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 25-én, 17 óra 40 perckor megtartott nyilvános és rendes valamint zárt ülésérıl.

HATÁROZATOK a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 25-én, 17 óra 40 perckor megtartott nyilvános és rendes valamint zárt ülésérıl. HATÁROZATOK a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 25-én, 17 óra 40 perckor megtartott nyilvános és rendes valamint zárt ülésérıl. Jegyzıkönyv számára Varju Zoltán elnök rögzíti, hogy a Pénzügyi Bizottság

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5

TARTALOMJEGYZÉK II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 Gregor József Általános Iskola 1172 Budapest, Hısök tere 19-20. OM azonosító: 035107 SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. Szervezeti és mőködési szabályzat 2/43 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom I.1. A SZERVEZETI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-8 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Napfény Óvoda Szervezeti és Működési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8825 Miháld, Fő u. 2. 11-13/2013.Ny. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 17-én (hétfőn) 17.00 órakor megtartott

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: M. /2013. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

/: Szabó Béla :/ /:Soltész Ferenc Dávid :/ polgármester jegyző

/: Szabó Béla :/ /:Soltész Ferenc Dávid :/ polgármester jegyző Képviselő-testülete ÖKÖRITÓFÜLPÖS Száma: Ö/515/2014./ált. 2014. január 16-án tartott rendkívüli NYÍLT ülésének: a./ Jegyzőkönyve:1-től 5-ig b./ Tárgysorozata: 1-től 2 -ig c./ i: 1-től 4-ig d./ Rendelete:-

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-én 16 00 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-én 16 00 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-én 16 00 órától megtartott rendkívüli üléséről T a r t a 1 o m: Oldalszám: 38-41 - ig Határozatok és rendeletek

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Pomáz Város Önkormányzata 18/2012. ÖTÜ. J E G Y Z İ K Ö N Y V Felvéve: Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 12.11-én tartott Képviselı-testületi ülésen a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Felder Frigyes tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy

JEGYZŐKÖNYV. Felder Frigyes tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT 1 Alap Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 22-én 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2009. május 25-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2009. május 25-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, MŐVELİDÉSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 3/2009. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2009. május 25-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 4. TARTALOMJEGYZÉK 4/2009.

Részletesebben

12/2009. m u t a t ó j a.

12/2009. m u t a t ó j a. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a. 12/2009 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 13- án megtartott ülésen felvett, hangfelvétellel rögzített ülés

Részletesebben

Taksony 2335 Szent Anna tér 1. 06-24 520-750, 06-24 520-751 E-mail: ovoda@taksony. hu

Taksony 2335 Szent Anna tér 1. 06-24 520-750, 06-24 520-751 E-mail: ovoda@taksony. hu Taksony 2335 Szent Anna tér 1. 06-24 520-750, 06-24 520-751 E-mail: ovoda@taksony. hu Olasz Erika óvodavezető az óvoda nevelőtestülete, a szülői munkaközösség, Német Nemzetiségi Önkormányzat Taksony, 2012.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A

A L A P Í T Ó O K I R A T A VOCATIONAL ACADEMY ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉTTANNYELVŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉTTANNYELVŐ SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON A L A P Í T Ó O K I R A T A I. Általános rendelkezések A közoktatásról szóló 1993.

Részletesebben

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről.

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338 /2/2013. 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Tanácskozási joggal: - Császár László jegyz, - Leitnerné Nagy Judit pénzügyi csoportvezet az 1-3. napirendeknél.

JEGYZ KÖNYV. Tanácskozási joggal: - Császár László jegyz, - Leitnerné Nagy Judit pénzügyi csoportvezet az 1-3. napirendeknél. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak, 2015. május 19-i nyílt testületi ülés jegyz könyv. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. május

Részletesebben

Jelen vannak: 3 fő bizottsági tag, napirendi pontok előadói és a meghívottak (jelenléti ív mellékelve)

Jelen vannak: 3 fő bizottsági tag, napirendi pontok előadói és a meghívottak (jelenléti ív mellékelve) JEGYZŐKÖNYV amely készült a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Váci Mihály termében, a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság 2013. augusztus 27-én tartott nyílt űléséről. Jelen vannak: 3

Részletesebben

Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv

Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2009. Jegyzőkönyv Készült: Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. március 16-án 16 órai kezdettel megtartott rendes, nyílt ülésén.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT . SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Dunaharaszti Mese Óvoda OM: 032976 2330 Dunaharaszti, Temető u. 26. 06-24/531-760 mese@dunaharaszti.hu Intézmény OM - azonosítója: Készítette: Tóthné Szatmári Ágnes..

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Intézményi Társulás. 2011. szeptember 29. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Intézményi Társulás. 2011. szeptember 29. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Intézményi Társulás 2011. szeptember 29. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉS Az Intézményi Társulás 2011. szeptember 29-i ülésére 1. napirendi

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére 8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Polgármesterének beszámolója a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 26. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 52. J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Előadó: Dr. Kovács Zoltán polgármester

Részletesebben

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2015. JÚLIUS 15.

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2015. JÚLIUS 15. TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2015. JÚLIUS 15. Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2015. július

Részletesebben

Honlap: altisk-tokod.sulinet.hu e-mail cím: hegyeskoiskola@gmail.com

Honlap: altisk-tokod.sulinet.hu e-mail cím: hegyeskoiskola@gmail.com HEGYESKŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA (2531 TOKOD, BÉKE U. 26.) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA O M a z o n o s í t ó : 2 0 1 6 0 3 Jóváhagyta: Kornokovics Attiláné igazgató Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. Honlap:

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011/2012-es tanévre

MUNKATERV. a 2011/2012-es tanévre Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Fertőszentmiklós OM: 030670 9444 Fertőszentmiklós Szent István u. 41-42. Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Fertőszentmiklós MUNKATERV a 2011/2012-es tanévre Az iskolai

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011. 2 Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosító: 201538 A szabályzat érvényes: visszavonásig 3 TARTALOM 1. A Szervezeti és Működési

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 27-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta. Bánkutiné Katona Mária. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta. Bánkutiné Katona Mária. Illésné M. Eleonóra Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. április 26-án (kedd) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

2013. évi. 18. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. szeptember 26-án megtartott rendes ülésérıl készült

2013. évi. 18. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. szeptember 26-án megtartott rendes ülésérıl készült 2013. évi 18. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. szeptember 26-án megtartott rendes ülésérıl készült J E G Y Zİ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének JEGYZİKÖNYVE

Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének JEGYZİKÖNYVE Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének 2/2007.számú JEGYZİKÖNYVE Készült, Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének az ellendi polgármesteri hivatalban 2007.február 14-én 17:00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési

Részletesebben

Tisztelt Közgyűlés! Szeged, 2012. november 27. Tisztelettel: Dr. Botka László polgármester

Tisztelt Közgyűlés! Szeged, 2012. november 27. Tisztelettel: Dr. Botka László polgármester Előterjesztői módosítás a 94951/2012. ikt. számú Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről és az ehhez kapcsolódó intézmények alapító okiratainak módosításáról tárgyú előterjesztéshez (19-es napirendi pont)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. május 21-én 16,05 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. május 21-én 16,05 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. május 21-én 16,05 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Távolmaradását bejelentette: Kovácsné

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a

Részletesebben

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É Jegyzőkönyv 8/2013. Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. Jelen vannak: Nagy Imre Gusztáv polgármester Ferenczi Róbert képviselő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. március 27. 15.00 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Sylvester János Református Gimnázium 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. / Fax: 1/363 2612 E-mail: sylvester@sylvester.hu OM azonosító: 101138 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 A budapesti Sylvester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 26.. napján megtartott nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 26.. napján megtartott nyílt üléséről. Szám: 7988-2/2014. J e g y z ő k ö n y v Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 26.. napján megtartott nyílt üléséről. Készült: 4 példányban 1 pld. Pest Megyei Kormányhivatal vezetője

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Szám: 1402-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. július 30.-án (csütörtökön)

Részletesebben

6513 Dunafalva, Kossuth u. 4. T./F.: 69/332-101 E-mail: dfalvhiv@t-online.hu. Jegyzőkönyv

6513 Dunafalva, Kossuth u. 4. T./F.: 69/332-101 E-mail: dfalvhiv@t-online.hu. Jegyzőkönyv Dunafalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6513 Dunafalva, Kossuth u. 4. T./F.: 69/332-101 E-mail: dfalvhiv@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült: 2015. március 26-án, a Dunafalva Községi Önkormányzat

Részletesebben

2) Háziorvosi tájékoztató az egészségügyi alapellátás és a Péterit érintő egészségügyi szakellátás

2) Háziorvosi tájékoztató az egészségügyi alapellátás és a Péterit érintő egészségügyi szakellátás 2014. április 30. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag 69/2014. (04.30.) számú határozat Tárgy: napirend

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 34/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám:389-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Pula Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25. napján 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 22.-én a községi önkormányzat tanácstermében

Részletesebben

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel Község

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-12/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. október

Részletesebben

2. számú melléklet. 1. Az alapító okirat preambuluma törlésre kerül.

2. számú melléklet. 1. Az alapító okirat preambuluma törlésre kerül. 2. számú melléklet A Barcsi Bölcsıde, Óvoda, Általános, Szakképzı Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratát módosító okirat Barcs

Részletesebben

AI SZAKSZOLGÁLATA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. Tel.: (62) 572-090 Fax: (62) 572-091

AI SZAKSZOLGÁLATA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. Tel.: (62) 572-090 Fax: (62) 572-091 I. Helyzetelemzés: I.1.Alapelvek Az integrált oktatás a hagyományos oktatás szerves része, azzal alapvetően azonos tartalmú, azonos értékű továbbfejleszthető alapműveltséget biztosít. A NAT-ban megfogalmazott

Részletesebben

Erkel Ferenc Általános Iskola

Erkel Ferenc Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Erkel Ferenc Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. december 30-án (hétfőn) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben