J E G Y Z Ő K Ö N Y V
|
|
- Kornél Király
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága május 28-án (szerda) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Köves Gáborné Palik Józsefné Csinger Béla Nádas Sándor Kocsis Attiláné Polgármesteri Hivatal részéről: Dudásné Csikós Ágnes dr. Egyed László Illésné M. Eleonóra a bizottság elnöke osztályvezető műszaki ügyintéző jegyzőkönyvvezető Köves Gáborné a bizottság elnöke köszöntötte a jelenlévőket és megállapította, hogy a Szociális és Lakásügyi Bizottság 5 tagja közül 5 fő jelen van, így a bizottság határozatképes. A jegyzőkönyv hitelesítésére Kocsis Attiláné bizottsági tagot választották. Az ülést megnyitotta, majd javaslatot tett egy napirendi pont felvételét 5. pontnak. A bizottság a javaslatot 5 igen szavazattal elfogadta. A jegyzőkönyv hitelesítésére Kocsis Attiláné bizottsági tagot választották. Az ülést megnyitotta, majd javaslatot tett a napirendi pontok elfogadására. A javaslat elfogadása után a Szociális és Lakásügyi Bizottság 5 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 74/2014 (V. 28.) számú szociális és lakásügyi bizottsági határozat május 28- i ülésének napirendjét a következők szerint állapította meg: Nyílt ülés: 1./ Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 11/2008. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Szabó Ildikó hatósági irodavezető 2./ Előterjesztés a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat személyes gondoskodás körében nyújtott szolgáltatásairól készült beszámoló elfogadásáról Előterjesztő: a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Előadó: Dudásné Csikós Ágnes általános igazgatási osztályvezető 3./ Beszámoló az önkormányzat évi közfoglalkoztatási feladatainak ellátásáról Előadó: dr. Szabó Ildikó hatósági irodavezető
2 4./ Előterjesztés az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: Schósz Gabriella irodavezető 5./ Előterjesztés közszolgálati tisztviselők és közalkalmazottak számára történő lakásépítés támogatásáról Előadó: Schósz Gabriella irodavezető Zárt ülés 1./ Előterjesztés önkormányzati tulajdonú lakás bérleti jogviszonyának meghosszabbítására Előterjesztő: Előadó: 2./ Előterjesztés bérleti jogviszony meghosszabbítására Előterjesztő: Előadó: a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Dudásné Csikós Ágnes általános igazgatási osztályvezető a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Dudásné Csikós Ágnes általános igazgatási osztályvezető 1. Előterjesztés a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 11/2008. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Köves Gáborné a bizottság elnöke ismertette az első napirendi pontot, majd megkérdezte, hogy Kérdés, észrevétel nem hangzott el, így a Szociális és Lakásügyi Bizottság 5 igen, nem szavazat és tartózkodás nélkül, az alábbi határozatot hozta: 75/2014. (V. 28.) számú szociális és lakásügyi bizottsági határozat megtárgyalta a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 11/2008. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztést és az előterjesztés mellékletét képező rendelettervezetet elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. 2. napirend: Előterjesztés a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat személyes gondoskodás körében nyújtott szolgáltatásairól készült beszámoló elfogadásáról Köves Gáborné a bizottság elnöke ismertette a második napirendi pontot, majd megkérdezte, hogy szavazat, és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 76/2014. (V. 28.) számú szociális és lakásügyi bizottsági határozat megtárgyalta a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat személyes gondoskodás
3 körében nyújtott szolgáltatásairól készült beszámoló elfogadásáról szóló előterjesztést és az alábbi határozati javaslatot elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat által a személyes gondoskodás körében végzett évi feladatellátásról szóló beszámolót elfogadja. Határidő: Felelős: június 5. (tájékoztatásra) Hatvan város polgármestere a Hatósági Iroda útján 3. napirend Beszámoló az önkormányzat évi közfoglalkoztatási feladatainak ellátásáról: Köves Gáborné a bizottság elnöke ismertette a harmadik napirendi pontot és elmondta, hogy november 1-től április 30-ig terjedő időszakban összesen 375 fő foglalkoztatására került sor. Az időközben más munkahelyre elhelyezkedő dolgozók munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg. 13 fő munkaviszonyát szüntették meg munkahelyen tanúsított nem megfelelő magatartás miatt. Legfőbb probléma volt az italozás, a munkahelyről igazolatlanul történő távolmaradás, illetve a munkahely igazolatlan elhagyása. Kérdés, észrevétel nem hangzott el, így a Szociális és Lakásügyi Bizottság 5 igen, nem szavazat, és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 77/2014. (V. 28.) számú szociális és lakásügyi bizottsági határozat megtárgyalta az önkormányzat évi közfoglalkoztatási feladatainak ellátásáról szóló beszámolót és az alábbi határozati javaslatot elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat közfoglalkoztatási feladatainak ellátásáról szóló beszámolót elfogadja. Határidő: Felelős: június 5. (tájékoztatásra) Hatvan város polgármestere a Hatósági Iroda útján 4. napirend: Előterjesztés az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról Köves Gáborné a bizottság elnöke ismertette a negyedik napirendi pontot, majd megkérdezte, hogy szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 78-1/2014. (V. 28.) számú szociális és lakásügyi bizottsági határozat
4 megtárgyalta az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztést, és az előterjesztés mellékletét képező rendelettervezetet elfogadásra javasolja a Képviselőtestületnek. 5. napirend: Előterjesztés közszolgálati tisztviselők és közalkalmazottak számára történő lakásépítés támogatásáról Köves Gáborné a bizottság elnöke ismertette az ötödik napirendi pontot, majd megkérdezte, hogy szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 79/2014. (V. 28.) számú szociális és lakásügyi bizottsági határozat megtárgyalta a közszolgálati tisztviselők és közalkalmazottak számára történő lakásépítés támogatásáról szóló előterjesztést, és az alábbi határozati javaslatot elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a közszférában dolgozók számára, illetve szükség esetén a városban stratégiai jelentőségű gazdasági társaságok munkavállalói számára történő lakásépítési program megvalósítása céljából a lakásigények kerüljenek felmérésre. Határidő: július 31. Felelős: Hatvan város polgármestere a Műszaki és Városfejlesztési Iroda útján 80/2014. (V. 28.) számú szociális és lakásügyi bizottsági határozat megtárgyalta a közszolgálati tisztviselők és közalkalmazottak számára történő lakásépítés támogatásáról szóló előterjesztést, és az alábbi határozati javaslatot elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza Hatvan város polgármesterét a Közinbau-Origo Kft.-vel (8360 Keszthely, Helikon u. 4., képviseli: Belcsug Angéla ügyvezető) együttműködési megállapodás megkötésére, - a közszférában dolgozó számára történő, illetve szükség esetén a városban stratégiai jelentőségű gazdasági társaságok munkavállalói számára történő lakásépítési program megvalósítása céljából és ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésre bocsájtja, 10 éves elidegenítési tilalom egyidejű kikötése mellett, a kizárólagos önkormányzati tulajdonú hatvani 5143/1 helyrajzi számú, beépítetlen terület megnevezésű, 5492 m 2 nagyságú, természetben a Széchenyi utcában található és a hatvani 4890/3 helyrajzi számú, telephely megnevezésű m 2 nagyságú, természetben a Batthyány utcában található ingatlanokat - valamint felhatalmazza a szükséges eljárási cselekmények lefolytatására, azzal a kikötéssel, hogy az
5 együttműködési megállapodás megkötését követő testületi ülésre utólagos jóváhagyás céljából beterjessze. Határidő: augusztus 31. (megállapodás megkötésére) Felelős: Hatvan város polgármestere a Műszaki és Városfejlesztési Iroda útján Köves Gáborné a bizottság elnöke megköszönte a jelenlevőknek részvételüket, és elrendelte a zárt ülést. k.m.f. Illésné Majláti Eleonóra jegyzőkönyvvezető Köves Gáborné a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Kocsis Attiláné jegyzőkönyv hitelesítő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. december 16 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. április 22-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta. Bánkutiné Katona Mária. Illésné M. Eleonóra
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. április 26-án (kedd) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. szeptember 12-én a Városháza emeleti kistermében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. június 23-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.
JEGYZŐKÖNYV. a Heves Megyei Közgyűlés tagja. Hatvan Város alpolgármestere. a Heves Megyei Közgyűlés tagja a Heves Megyei Közgyűlés tagja
JEGYZŐKÖNYV Készült: A Hatvani Középiskola Szakiskola, és Kollégiumot Működtető Intézményfenntartó Társulás Tanácsa (továbbiakban: HKSZKMITT) 2011. március 30-án (szerdán) 9:20 órai kezdettel Hatvanban,
JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2014. július 14-én 8.30 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal kistermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. november 13-án a Városháza emeleti kistermében 7 45 órai kezdettel megtartott rendkívüli
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. március 22-én a Városháza emeleti kistermében 9 15 órai kezdettel megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzőkönyvvezető
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. augusztus 29-én a Városháza emeleti kistermében 7 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte.
1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587. Szám: 39-40/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének és Bazsi Község
JEGYZŐKÖNYV. mellékelt jelenléti ív szerint
Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Szám: 1/4483-2/2013 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 6-án 14.00 órai kezdettel a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytanácstermében Tárgy: Közoktatási
JEGYZŐKÖNYV. a bizottság tagja. Bitter Bettina. jegyzőkönyvvezető
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kulturális és Oktatási Bizottsága 2008. augusztus 4-én (hétfőn) 7:30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Kis Tanácskozótermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-17/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 23-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében
JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban más javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2016. március 8-án 9.45 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal kistermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. március 27-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében
Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. december 19.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
Szám: 1/1-93/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 7/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
46 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 12-én 8 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (79-80) T á rgysorozat 1.) Előterjesztés a Piac
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
87 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2011. március 29-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU J E G Y Z Ő K Ö N Y V
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj és Lesencefalu Települési
Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8446 Kislőd, Hősök tere 1. Tel/Fax: 88/246-001 Email: kislod@invitel.hu Szám: K.108-13/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Költségvetési és Gazdálkodási Bizottsága 2008 január 21-i nyílt ülésén elhangzottakról
1873-1/2008 Jegyzőkönyv Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Költségvetési és Gazdálkodási Bizottsága 2008 január 21-i nyílt ülésén elhangzottakról Jelen vannak: Szántósi Rafael Láng András Szabóné
Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének
11/2011. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyz könyve A polgármester beszámolója
Határozat kivonat. Készült Kópháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 17-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
megtartott nyílt ülésének könyvéből. 168/2015.(XI.17.) számú határozata Napirend előtt: Beszámoló a képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról N A P I R E N D : 1. Jegyzőkönyv
M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. február 24ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 10/2015.(II.24.) határozat Napirendi pontok elfogadása
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve
Készült: 2011. február 15-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán polgármester Antal András alpolgármester
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testülete 3596 Szakáld Aradi út 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve 2009. április 27. 16/2009. (IV.27.) ÖH 2008. évi pénzmaradvány jóváhagyása
Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve 2009. április 27. Az ülésen hozott rendelet, és határozatok száma és tárgya: 16/2009. (IV.27.) ÖH 2008. évi pénzmaradvány jóváhagyása
Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről.
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. október 28-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 9/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 29-én megtartott képviselőtestületi
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. július 7-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. július 7-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ ÉMOP-2009-4.3.1/A kódszámú,
Jegyzıkönyv. Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl.
Jegyzıkönyv Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl. A jegyzıkönyv mellékletei: - Meghívó a 2012. december 12-i
JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 10-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről
Ikt.szám:.-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 10-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 34. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8294 Kapolcs,
Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről
CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 25/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl.
Szám: 1/1-132/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Az ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u.
J e g y z ő k ö n y v
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 21-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.
1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető főépítész. jegyzőkönyvvezető
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. június 24-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. május 15-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2012. augusztus 8-án megtartott rendkívüli ülésének
Szám: 337-15/2012. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2012. augusztus 8-án megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 81/2012.(VIII.8.) számú képviselő-testületi
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága
KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete
megtartott soros testületi ülésének könyvéből: Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 120/2013 (X. 30.) sz. határozata a lejárt határidejű határozatok teljesüléséről szóló beszámolóról
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év július hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 21/2015.(VII.30.) Rend eletek: Sorszáma (kihirdetés ideje) Tárgya
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 26-án /szerda/ 16 órai kezdettel megtartott
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 23/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 24. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 11-én -kor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak: (csatolt
JEGYZŐKÖNYV. Ismertetette a kiküldött napirendet, és megkérdezi a bizottság tagjait hogy van-e javaslatuk a napirend módosítására, kiegészítésére?
JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának 2011. október 19-án 17 órakor megtartott üléséről. Az
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 12-i ülésének 9/2013. számú Jegyzőkönyve
1 Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 12-i ülésének 9/2013. számú Jegyzőkönyve 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-37/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015 május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 7 Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám 12/2015
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. február 15. napján megtartott rendes nyilvános ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 15. napján megtartott rendes nyilvános ülésének JEGYZŐKÖNYVE 10/2013.(II.15.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8825 Miháld, Fő u. 2. 11-13/2013.Ny. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 17-én (hétfőn) 17.00 órakor megtartott
J E G Y ZŐKÖNYV. Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester
938 939 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 6-án (hétfőn) 15 00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésén. Helye: Községháza emeleti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
Sásd Város Polgármeseri Hivatal tanácskozóterme Sásd, Rákóczi u. 41.
J e g y z ı k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselıtestületének 2009. július 29. napján tartott rendkívüli testületi ülésérıl. Ülés helye: Sásd Város Polgármeseri Hivatal tanácskozóterme
JEGYZŐKÖNYV. Barlahida. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év augusztus hó 27. napján. megtartott nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Barlahida Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év augusztus hó 27. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 22/2015.(VIII.27.) 23/2015.(VIII.27.) 24/2015.(VIII.27.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-8 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N
J e g y z ő k ö n y v
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Szám: 1402-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. július 30.-án (csütörtökön)
J e g y z ő k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat
2013. évi 7. szám 2013. április 19. TARTALOMJEGYZÉK
2013. évi 7. szám 2013. április 19. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2013. (IV. 19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyongazdálkodásról szóló 11/2012. (II.
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Szám: M. /2013. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány
J e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.380-5/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
Jegyz könyv. Az ülés helye: Harkányi Közös Önkormányzati Hivatal tárgyalója (7815 Harkány, Pet fi S. u. 2-4.)
Jegyz könyv Készült a Harkány Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. december 23-án (szerda) 10.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésér l Az ülés helye: Harkányi Közös Önkormányzati Hivatal
J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzata. Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának
J E G Y Z K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. április 8-án (szerdán) 08.00 órai kezdettel megtartott ülésér l 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
16/2014 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2014. november 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. április 25-én a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Petkess Kornélné
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 59-17/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. a 2015. november 19-én megtartott nyilvános ülésről és az azt követő közmeghallgatásról.
EGYHÁZASHOLLÓS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a 2015. november 19-én megtartott nyilvános ülésről és az azt követő közmeghallgatásról. Rendelet: 9/2015.(XII.01.) Önkormányzati Rendelet A
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE VIZSOLY Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Vizsoly községi önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 18. napján a községházán megtartott
N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. május 20- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
4/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. május 20- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 7/2014. (VI.02.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv
Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel Község
Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. december 17-én megtartott Nyílt Képviselő-testületi üléséről
Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. december 17-én megtartott Nyílt Képviselő-testületi üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 27-én (kedden) 14,00 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendkívüli
Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 06. 20-án tartott ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 06. 20-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, az Oktatási Bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának Pénzügyi Bizottsága 2015. július 24-én tartott ülésén.
Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Elérhetőség: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Tel: 68/381-011, Fax: 68/381-656
J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK
J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. október 15-én (szerda) 15.00 órakor megtartott Képviselı-testületi ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Dömötör Miklós és Ifj. Kozák János képviselők
JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. december 4-én 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Jelen voltak továbbá:
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. március 27. 15.00 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-8/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. augusztus 19-én /kedden/ 17.00 órai kezdettel
Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ
Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 8. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1
JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban más javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2013. november 13-án 8.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal ovális termében
JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. Veszprém, 501 hrsz-ú ingatlan vevője
JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Tulajdonosi Bizottságának, 2016. március 24-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
769 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. november 26-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati
Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve. a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről.
Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva-Szalmatercs-Szécsényfelfalu Községek Körjegyzőségének
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
Szám: 1/1-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés