J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete április 11-én -kor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak: (csatolt jelenléti ív alapján!) Baranyi Lajos Dezső Vidák László Baranyi Béla elnök elnökhelyettes képviselő Igazoltan távol: Baranyi Attila képviselő A meghívottak közül az ülésen megjelent: Szinyei András Bánkutiné Katona Mária Dr. Egyed László Püspökiné Horváth Melinda alpolgármester irodavezető jegyzői főosztályvezető jegyzőkönyvvezető Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ívből megállapította, hogy a megválasztott 4 képviselőből 3 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitotta. Köszöntötte az ülés résztvevőit. Elmondta, azzal, hogy a kisebbségi önkormányzat nem fogadja el az önkormányzat támogatását, nem fejeznek ki semmit. Dr. Egyed László irodavezető Kérdésre elmondta, hogy a kisebbségi önkormányzat tagjai benyújtottak novemberben egy 4 millió forintról szóló költségvetési koncepció tervezetet. Igen benyújtottak egy tervezetet, de ők nem akartak négy millió forintot. Ezt csak tervezték. Korábban azt beszélték meg, hogy a kisebbségi önkormányzat elfogadja azt a támogatást, amit az önkormányzat adni tud, és a későbbiekben majd a különböző programokhoz még kérnek hozzájárulást (városnapi program, testvérvárosi program, cigányzenekari est stb.). Városi étteremben esetleg cigányzenészek állandó részvételét is jónak tartaná.

2 2 A zenészek nem jönnek le Pestről ingyen zenélni. Miért nem lehetne azt megtenni, hogy regisztrálná a Munkaügyi Központ a zenészeket, és az idősebb zenészek tanítanák a fiatalabbakat, és ezért fizetést kapnának. Azért kérte a nagyobb helyiséget, hogy ott elférnének kényelmesen. Egy héten három-négy alkalommal lenne a foglalkozás. A Munkaügyi Központban nem álltak velük szóba, nem úgy foglalkoztak vele, ahogy kell, nem megfelelő kifejezéseket használtak. A Munkaügyi Központban egyik felekezetű embert sem különböztetik meg a másiktól. Vidák László képviselő Alpolgármester úr beszéljen meg egy időpontot a polgármester úrral, és jöjjön el az ülésre, válaszoljon a feltett kérdéseikre. Javasolta a Képviselő-testületnek, hogy jegyzőkönyv hitelesítő személynek jelölje ki Vidák Lászlót. Mivel más javaslat nem volt, kérte a javaslat elfogadását. A kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete az ülésről készülő jegyzőkönyv hitelesítőjének Vidák Lászlót 3 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül kijelölte. N a p i r e n d : szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 7/2011. (IV. 11.) számú határozata április 11-i ülésének napirendjét elfogadta. * * * 1. Előterjesztés Hatvan város Cigány Kisebbségi Önkormányzat évi költségvetési határozatának módosításáról 2. Beszámoló Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete évi költségvetésének végrehajtásáról Előadó, előterjesztő: 3. Indítványok, bejelentések

3 3 1. napirendi pont Előterjesztés Hatvan város Cigány Kisebbségi Önkormányzat évi költségvetési határozatának módosításáról Előterjesztő, előadó: Ez év februárjában az eredeti költségvetést nem fogadták el, februárban viszont a Ft os normatív támogatást elfogadták. Az önkormányzat saját költségvetéséből Ft-os támogatást biztosít a kisebbségi önkormányzat részére. Azt kérdezte, hogy milyen célra szeretnék felhasználni ezt az összeget? (Rendezvényekre, kiküldetésre stb.) 8/2011. (IV. 11.) számú határozata Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata elfogadta Hatvan Város Önkormányzata által biztosított Ft támogatást. A kiadási oldalon az alábbi tételeket fogadja el: személyi jellegű 408 eft (tiszteletdíj), 110 eft, munkaadókat terhelő tb, 42 eft pedig reprezentációs kiadásokra. Vidák László javaslata, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke részére havi 10 eft tiszteletdíjat állapítson meg a képviselő-testület. 9/2011. (IV. 11.) számú határozata Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testülete január 1-jétől Baranyi Lajos Dezső Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnök tiszteletdíját havi bruttó Ft-ban állapította meg a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló évi LXXVII. törvény 30/Q. (2) bekezdése alapján. A fedezet a Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete évi költségvetésében rendelkezésre áll. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy határozatban foglaltak végrehajtásáról a vonatkozó szabályoknak megfelelően gondoskodjon. Baranyi Lajos Dezső javasolta, hogy a képviselő-testület tagjai részére havi Ft tiszteletdíjat állapítson meg.

4 4 10/2011. (IV. 11.) számú határozata Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata képviselő-testülete január 1-jétől a Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagjainak tiszteletdíját havi bruttó Ft-ban állapítja meg a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló évi LXXVII. törvény 30/Q. (4) bekezdése alapján. A fedezetet a Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete évi költségvetésében rendelkezésre áll. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy határozatba foglaltak végrehajtásáról a vonatkozó szabályoknak megfelelően gondoskodjon. Kérdezte az alpolgármester úrtól, hogy miért nem készítenek a kisebbségi önkormányzattal az újságírók riportot? Amikor legutóbb felvették a kisebbségi ülést, akkor sem adták adásba a felvételt, és azt sem adták le, amikor őt megválasztották elnöknek, és készítettek vele egy riportot. 2. napirendi pont Beszámoló Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete évi költségvetésének végrehajtásáról Előadó, előterjesztő: évben 2283 eft volt az előirányzott költségvetése a kisebbségi önkormányzatnak eft-ot elköltöttek kiküldetésre, rendezvényre, koszorúkra stb eft függőben van, nincs rendezve. Bevétel: 2283 eft, Kiadás: 2255 eft. Maradt a tavalyi évről 28 eft. Erről lehet határozni, hogy mehet-e reprezentációs költségre ez az összeg. 11/2011. (IV. 11.) számú határozata Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata meghatározta, hogy a 2010-es évi költségvetésükből maradt 28 eft-ot a 2011-es évben reprezentációs célra költi. * * *

5 5 4. Indítványok, bejelentések Az alpolgármester úrnál kezdeményezzen egy egyeztető megbeszélést a polgármester úrnál, a kisebbségi önkormányzat és Farkas Izabella részvételével, mely tárgyalás keretén belül a polgármester úr nyilatkozzon, hogy támogatja a kisebbségi önkormányzat által rendezett programokat, valamint megbeszélést folytassanak olyan témákról, mint pld a kilakoltatás, munkalehetőség, és a kisebbségi önkormányzat részére 100 eft plusz pénz támogatás rendezvényenként. Mivel más bejelentés, észrevétel nem hangzott el, az ülést befejezettnek nyilvánította. K. m. f. Baranyi Lajos Dezső elnök Vidák László jegyzőkönyv hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU J E G Y Z Ő K Ö N Y V TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj és Lesencefalu Települési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy út 21. Ügyiratszám: 495/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. augusztus 4-én 14 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fehér László polgármester, Budai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 7/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető. Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. május 28-án (szerda) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testülete 3596 Szakáld Aradi út 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1635/4/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2015. március 25. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 20/2015.(III.25.)

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

3./Általános Iskola és a Napköziotthonos Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

3./Általános Iskola és a Napköziotthonos Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása 7. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2009. szeptember 24- én 18.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács Tibor elnök, Egyházas Gyula, Gyurikné Egyházas Tünde,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dömötör Miklós és Ifj. Kozák János képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Dömötör Miklós és Ifj. Kozák János képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. december 4-én 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Jelen voltak továbbá:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Heves Megyei Közgyűlés tagja. Hatvan Város alpolgármestere. a Heves Megyei Közgyűlés tagja a Heves Megyei Közgyűlés tagja

JEGYZŐKÖNYV. a Heves Megyei Közgyűlés tagja. Hatvan Város alpolgármestere. a Heves Megyei Közgyűlés tagja a Heves Megyei Közgyűlés tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: A Hatvani Középiskola Szakiskola, és Kollégiumot Működtető Intézményfenntartó Társulás Tanácsa (továbbiakban: HKSZKMITT) 2011. március 30-án (szerdán) 9:20 órai kezdettel Hatvanban,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. április 10-én 17.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. április 10-én 17.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 16/2014 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2014. november 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-93/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 16-án 17 órakor megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 16-án 17 órakor megtartott nyilvános üléséről NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8471 Nemeshany, Petőfi u. 85. Szám:.../2010. 1 JEGYZŐKÖNYV Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 16-án 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 16-án Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat képviselő-testülete nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth Miklós

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. 2011. december 6-án 11.00 órától megtartott nyílt ülésén.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. 2011. december 6-án 11.00 órától megtartott nyílt ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szigetbecsei Közös Önkormányzati Hivatalban a 2013. április 18-án tartott Szigetbecse Község Képviselő-testülete és Makád Község Képviselő-testülete által tartott együttes

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2016. február 17.-én, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzata. Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzata. Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának J E G Y Z K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. április 8-án (szerdán) 08.00 órai kezdettel megtartott ülésér l 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal,

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 29-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 29-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 29-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 5/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 6/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta. Bánkutiné Katona Mária. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta. Bánkutiné Katona Mária. Illésné M. Eleonóra Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. április 26-án (kedd) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: M.28- /2012. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

1. Óvodai nevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére vonatkozó pályázat. Napirendek tárgyalása:

1. Óvodai nevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére vonatkozó pályázat. Napirendek tárgyalása: Bak község Önkormányzati Képviselı-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2012. március 22-I rendkívüli nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 4-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 4-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 4-én megtartott üléséről Határozatok száma: 30-31. TARTALOMJEGYZÉK 30/2015.(V.4.) PBH.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 769 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. november 26-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhida Roma Nemzetiségi Önkormányzat ülésén a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 2013. április 30-án 14,30 órai kezdettel. Jelen vannak: Babai János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 29-én 17. 30 órakor a mérgesi

Részletesebben

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 25/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 19-i üléséről a mellékelt jelenléti ív szerint Polics József polgármester köszöntötte a megjelenteket.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. június 23-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Törvényességi felhívás Szálka Község Önkormányzat Képviselő-testületének működésére, mulasztására E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. július 31 -i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. augusztus 19-én de. 09.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Szabó Margit, Juhász Dávid, dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak:, Benkó Dániel, Lőrincz József, Nahóczki László, Dr. Zsirai Sándor Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M.113-10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte.

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte. 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587. Szám: 39-40/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének és Bazsi Község

Részletesebben

1./ Beszámoló a 2011. I. félévi költségvetés féléves teljesítéséről Előterjesztő: elnök. 2./ A nemzetiségi önkormányzat költségvetésének módosítása

1./ Beszámoló a 2011. I. félévi költségvetés féléves teljesítéséről Előterjesztő: elnök. 2./ A nemzetiségi önkormányzat költségvetésének módosítása 4. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2011. szeptember 16-án, 18.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak: Egyházas Gyula, Jakus Árpádné, Zsiga Tamás képviselők,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Felder Frigyes tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy

JEGYZŐKÖNYV. Felder Frigyes tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzőkönyvvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzőkönyvvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. augusztus 29-én a Városháza emeleti kistermében 7 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. szeptember 12-én a Városháza emeleti kistermében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester

J E G Y ZŐKÖNYV. Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester 938 939 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 6-án (hétfőn) 15 00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

22/2012. számú. 2012. december 12-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

22/2012. számú. 2012. december 12-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 7362-2/2012. 22/2012. számú 2012. december 12-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 175-190/2012. (XII. 12.) sz. Kth.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. április 27.-én 17 órai kezdettel Ötvöskónyi községben, a művelődési házban megtartott, munkaterv szerinti

Részletesebben

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. december 19.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én 14 óra 30 perces kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv 2010. május 18.

Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv 2010. május 18. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága I/3-24/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság üléséről készült

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Faludi Tamás polgármester ismerteti a naprendi pontokat. Kéri a képviselőket, tegyék meg észrevételeiket a napirenddel kapcsolatban.

J e g y zőkönyv. Faludi Tamás polgármester ismerteti a naprendi pontokat. Kéri a képviselőket, tegyék meg észrevételeiket a napirenddel kapcsolatban. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2006. J e g y zőkönyv Készült a Kiskunmajsa Város Képviselő-testületének 2006. február 1-jén 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 30. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 6/2013. (I.30.) számú képviselőtestületi. a 2013. január30. (szerda) napján 16:00

JEGYZŐKÖNYV. 6/2013. (I.30.) számú képviselőtestületi. a 2013. január30. (szerda) napján 16:00 Iktatószám: 327-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30. napján 16:00 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. február 24ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 10/2015.(II.24.) határozat Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-12/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. október

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 10-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 10-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám:.-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 10-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban más javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban más javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2013. november 13-án 8.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal ovális termében

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve Készült: 2011. február 15-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán polgármester Antal András alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. május 15-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 06. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 12-i ülésének 9/2013. számú Jegyzőkönyve

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 12-i ülésének 9/2013. számú Jegyzőkönyve 1 Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 12-i ülésének 9/2013. számú Jegyzőkönyve 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 14/2014.(III.27.) önkormányzati határozat 15/2014.(III.27.)

Részletesebben

Virág Anett polgármester, Szelle Gyöngyi alpolgármester, Nagy Gál Andrásné, Rab Árpád, Eizemann János képviselők

Virág Anett polgármester, Szelle Gyöngyi alpolgármester, Nagy Gál Andrásné, Rab Árpád, Eizemann János képviselők J e g y z ő k ö n y v : Készült Sásd Város, Baranyaszentgyörgy, Felsőegerszeg, Meződ. Oroszló, Palé, Varga, Vázsnok Községek Önkormányzati Képviselőtestületeinek 2012. március 8-án tartott együttes testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Bejelentések

JEGYZŐKÖNYV. 2. Bejelentések Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Pénzügyi Bizottsága Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 442-1/2015. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 46-47. Száma: 1-65/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Beszámoló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Molnárné Tarman Renáta

JEGYZŐKÖNYV. Molnárné Tarman Renáta Iktatószám: 366-5/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12. napján 13:00 órakor, a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (8123 Soponya,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 01-jén 09.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 01-jén 09.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 01-jén 09.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Lakatos Károly elnök, Kőműves-Magyar Krisztián képviselő,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 13-án, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Szuhakállói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. szeptember 16-i testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. szeptember 16-i testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 16-i testületi ülésén. Az ülés helye: Komlói Közös Önkormányzati Hivatal I. emeleti kistanácskozó terme N a p

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. január 24-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl 2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl Határozat száma Tárgy 4/2012.(II.14.) A Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8446 Kislőd, Hősök tere 1. Tel/Fax: 88/246-001 Email: kislod@invitel.hu Szám: K.108-13/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Csendes Ferenc, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Rásó Tibor, Réz Szilárd képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Csendes Ferenc, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Rásó Tibor, Réz Szilárd képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 29-én du: 14 órakor az Ady Endre Általános Művelődési Központ és Városi Könyvtár tanácstermében a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülése alkalmából.

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (113-118)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (113-118) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 7-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (113-118) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés KEOP

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét.

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét. Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.024-12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27. napján

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2014. július 14-én 8.30 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal kistermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

Jegyz könyv. Horváth Dezs polgármester: A napirendi pontokkal kapcsolatban a körjegyz asszonynak van kiegészítése, kéri ismertesse.

Jegyz könyv. Horváth Dezs polgármester: A napirendi pontokkal kapcsolatban a körjegyz asszonynak van kiegészítése, kéri ismertesse. Jegyz könyv Készült: K vágóörs Község Önkormányzata, Kékkút Község Önkormányzata, Mindszentkálla Község Önkormányzata Képvisel -testületeinek 2011. február 17-én 17:00 órakor megtartott együttes ülésér

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült, 2012. december 12-én a Pallavicini Kastély Vadásztermében a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság rendkívüli ülésérıl. A jegyzıkönyv mellékletei: - Meghívó a 2012. december 12-i

Részletesebben

3./ Javaslat a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2012. évi pénzügyi (üzleti) tervének elfogadására.

3./ Javaslat a Gerje-Forrás Nonprofit Kft. 2012. évi pénzügyi (üzleti) tervének elfogadására. HATÁROZATOK amely készült a Településfejlesztési,Városgazdálkodási és Közbiztonsági Bizottság 2012. február 20-án 17 óra 05 perctıl kezdıdıen megtartott nyilvános és rendes valamint zárt ülésérıl. Az Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt.

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt. JEGYZŐKÖNYV Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 6-án 13:00 órai kezdettel a Gamási Önkormányzat Tanácskozó termében megtartandó alakuló üléséről. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 14.-én 16.57 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását: bejelentette: Atkár Általános

Részletesebben

Fejér Megye Közgyőlése Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága 2011. február 23-án 10 óra kezdettel tartott nyílt ülésérıl

Fejér Megye Közgyőlése Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága 2011. február 23-án 10 óra kezdettel tartott nyílt ülésérıl Szám: 60 1/2011. J e g y z ı k ö n y v Fejér Megye Közgyőlése a 2011. február 23-án 10 óra kezdettel tartott nyílt ülésérıl Helye: Megyeháza, Szent István tér 9. Címer terem Jelen vannak: Bizottság tagjai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-17/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 23-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának 2013. június 13-án 10 30 órától megtartott üléséről

Részletesebben