balegyenes most aktuális szemléje Megjelenik: szükség szerint Szerkesztik: L.A. és barátai Terjesztik: a demokraták

Átírás

1 balegyenes most A aktuális szemléje Megjelenik: szükség szerint Szerkesztik: L.A. és barátai Terjesztik: a demokraták 225. szám február 27. Kéri László Új rendszer kovácsa Tőlem azt várják, hogy minden erőmmel és tudásommal segítsem a magyarok közösségét a régi rendszer felszámolásában és az új rendszer megalkotásában, megerősítésében és működtetésében." - írta Orbán Viktor a május 22-én benyújtott kormányprogram előszavában. Ám az új rendszer mibenlétéről még a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató 2 millió 700 ezernyi választónak sem lehetett túl sok fogalma, mert teóriáját csak a megnyert választások után kezdték nyilvánosan meghirdetni. A lényegét ugyanezen helyről tudhattuk meg: "Munka, otthon, család, egészség és rend tehát a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szilárd pillérei." A rendszer alapjait az átmenet zavaros évtizedei, valamint a megelőző nyolc év rossz kormányzása után a jövőben hozzák létre - méghozzá úgy, hogy azonnal követik a XX. század legkárosabb hagyományát, a teljes megtagadást. Az elmúlt évszázadban összesen kilencszer hirdettek meg nagy hanggal rendszerváltást úgy, hogy az minden esetben a közvetlenül megelőző időszak totális elsöprését, az addig ismert viszonyok felforgatását vizionálta. A magyar nép többsége pedig ezekből a kierőszakolt, átgondolatlan váltásokból többnyire meglehetősen kedvezőtlenül, aránytalanul nagy áldozatok árán került ki. Az új rendszernek minden tekintetben a kormányzat lett a meghatározó, mozgató tényezője. A végrehajtó hatalomhoz képest valamennyi olyan intézmény látványosan veszített a súlyából, amely főként a kormányzat munkájának ellenőrzésében játszott korábban fontos szerepet. Az alkotmánybíróságtól a parlamentig, a nemzeti intézményektől az érdekképviseletekig, a médiától az önkormányzatokig, a köztársasági elnöktől a bíróságokig minden hatalmi tényezőt visszaszorítottak két évtizeden át gyakorolt ellensúly-pozíciójából. Mindezek ekkoriban még csak a kezdő lépések voltak, de valamennyi egyetlen irányba mutatott. Az új rendszer majd tíz hónappal később, az új alkotmány elfogadásával kapta meg végső formáját. A kétharmados parlamenti többség a napi kormányzati igények engedelmes, gördülékeny és minden kritikát mellőző, kiszolgáló eszközévé vált. Az új kormány semmiféle kritikai hangra nem hallgat, mindenütt csak sikereket hajlandó látni, s a személycserék bonyolítása során csakis a feltétlen lojalitást tartja az egyetlen betartandó kritériumnak. Az első száz nap tényleg egy vadonatúj rendszer megalapozó időszaka lehetett. Egy olyan rendszeré, amely köszönő viszonyban sincs az alapító dokumentumok pátoszának üzenetével. Egy olyan rendszeré, amelyben a pillanatnyi hatalmi érdekek minden egyéb megfontolást háttérbe szorító szempontként uralkodnak. Ld. itt: Patyomkin-alkotmányosság Részletek a Fleck Zoltánnal készített interjúból A nemzeti együttműködés rendszere egy egypárti uralom ideológiai megalapozása, az utóbbi négy év pedig közjogi értelemben rombolás volt. A többségi elv érvényesítése érdekében ugyanis a közjogi intézményrendszerből tudatosan kiiktatták a hatalommegosztás eszméjét. Sokféle demokrácia és nem-demokrácia működik, s vannak azok a típusú, demokratikus jogállamnak tűnő berendezkedések, amelyek átmenetet képeznek a nem-demokráciába után Magyarországon a '89-90-es rendszerváltáskor kialakult rendszer hibáiból, s a régebbi magyar és regionális nem demokratikus hagyományokból táplálkozva felépült valami, ami eltávolodik attól, amit nyugat-európai értelemben demokráciának vagy jogállamnak nevezünk. Nem véletlen, hogy a Horthy-rendszer visszatér a szimbólumokban, a frazeológiában, nyelvhasználatban, sok mindenben. Egy megrekedt, felemás nemzetállami fejlődésnek és modernizációnak a maradványait kell állandóan újraélni. És ez teljesen következetesen kapcsolatban van a jogállami szerkezettel, mert ezzel a magyar hagyománnyal nem illeszthető össze a XX. század második felére Nyugat-Európában jellemző jogállami berendezkedés. Ez a négy év mindenképpen rombolás volt egy jogállami forradalomhoz képest. Utóbbi alatt a '89-90-es építkezést értem, annak összes hibájával együtt. A Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) tulajdonképpen egy egypárti uralom ideológiai megalapozása. Egy pártnak, illetve a köré csoportosuló személyeknek és gazdasági forrásoknak a monopolizálására szolgál, egy polip típusú gondolkodásmód alapján. Az intézményeket tudatosan olyanná alakították, hogy a plurális szerkezet, a különböző kompromisszum-kényszerek már nem játszanak szerepet, ezeket kiiktatták. Nem kell tárgyalni, nem kell megalkudni. Meg kell nyerni a háborút, s minden erőt koncentrálni kell.

2 A létező közjogi intézmények és posztok már csak egy homlokzat. A különböző diktatúrák abból táplálkoztak, hogy van egy Patyomkin alkotmányosság. A hatalom egy főhatalom, s a megosztása és fékjei csak akadályozzák a hatékonyságot, sőt, a kétharmados felhatalmazás mindenre felhatalmazás, amibe senki sem szólhat bele. Abba se, hogyan válasszanak alkotmánybírákat, vagy akár az igazságszolgáltatás vezetőit. Az Ab talán a legjobb példa arra, hogyan válik egy ténylegesen erős, sőt, a magyar rendszert tekintve valóban legerősebb fékből valami egészen más. Az alkotmányosság most már ténylegesen nem akadályozza azt a hatalomfelfogást, ami 2010 óta működik. Minden egyes lépésnél a hatalom egységének felfogásából indultak ki. Az es rendszerváltás lényege az volt, hogy a hatalommegosztást intézményesítettük. Épp a hatalommegosztás elve szenvedte tehát a legnagyobb csorbát az elmúlt négy évben. Az alkotmányozást sem jellemezte semmilyen kompromisszumkészség, semmiféle törekvés a megegyezésre. Ez egy ideológiai alkotmányozás volt, ami a hatalom monopóliumát akarta megalapozni. Tehát maga az alkotmányozási folyamat egésze sem vezethetett legitim alkotmányhoz. Az úgynevezett alaptörvényben lefektetett alkotmányos berendezkedésben pedig minden azt célozza, hogy a hatalom monopóliuma megmaradjon. Az a nagy kérdés, hogyan lehet ennek a társadalomnak elmagyarázni, hogy nem a többségnek van mindig, mindenek felett igaza, vagy hogyan lehet egy konszenzuális elven működő, a kisebbségi véleményeket és jogokat védő, az egyéni szabadságokra koncentráló, liberális társadalmat létrehozni. A liberálist itt úgy kell érteni, hogy az egyén jogaira épülő, modern társadalmi berendezkedés. Ld. itt: Petschnig Mária Zita Távolodóban a növekedési célok A gazdaság növekedése a második Orbán-kormány regnálásának első három éve alatt legjobb jóindulattal is csak stagnált. A régió országaitól lemaradva, Európától is távolodva elmélkedhetünk az unortodoxia "sikerén". Az Orbán-kormány a nagyközönségnek és Brüsszelnek szánt első, hiteles programját 2011 tavaszán mutatta be, Széll Kálmán Terv néven. Ám a várt 11 százalékos gyarapodással szemben négy év alatt mindössze 2 százalék teljesült, azaz az évi 2,7%-os dinamika helyett 0,5%-os. A magyar gazdaság a második Orbán-kormány alatt 2013-ig lényegében stagnált. Az egy főre jutó GDP alapján a német gazdaság elhúzott tőlünk, az unióban pedig hátrább csúsztunk ben elénk került Észtország, 2012-ben Lengyelország, 2013-ban pedig a nyakunkra nőtt Litvánia. Az EU gazdasági motorja legalábbis Orbán Viktor szerint... 2

3 A későbbi növekedés szempontjából mindennél kedvezőtlenebb, hogy míg Lengyelországban, Szlovákiában és Németországban a beruházások bővültek, nálunk 14 százalékkal zuhantak (becslés), jóval meghaladva a cseheknél és az unió egészében bekövetkezett visszaesést. A visegrádi országok közül mi csúsztunk le 2011 végén, 2012 elején a befektetőminősítők "bóvli" kategóriájába, noha 2010 februárjában a Moody's még a felminősítésünket latolgatta. S az is minősítés, hogy a nagy nemzetközi hitelminősítőknek eszük ágában sincs javítani a besorolásunkon. Versenyképességünk javulásának látomását minden, tényeken alapuló vizsgálat kétségbe vonja. Ezek közül csak a Világgazdasági Fórum (WEF) több szempontot is figyelembe vevő felmérésére utalunk. Eszerint 2009-ben, tehát a válság mélypontján, Magyarország a világranglista 58. helyén állt, s innen sikerült letornásznunk magunkat 2013-ra a 63. helyre. Az előzetes adatok szerint a évi bruttó hazai termék a évi szintjén áll. Ld. itt: 3

4 Lesújtó jelentés a magyarországi viszonyokról A Bertelsmann Alapítvány értékelésének összefoglalója Az Orbán-kormány semmibe veszi a demokrácia alapelveit, Magyarországon nem működik a hatalmi ágak szétválasztása - derül ki a Bertelsmann Alapítvány 129 ország szociális viszonyait és demokratikus elkötelezettségét vizsgáló elemzéséből. A dokumentum hosszasan és átfogóan értékelte az Orbán-kormány működését, s megállapítják, hogy a kormány fő stratégiai prioritása: hosszú távra, több ciklusra átnyúlóan konszolidálni a Fidesz hatalmát. Az Orbán-kormány korlátozta az igazságszolgáltatás függetlenségét, a véleménynyilvánítás szabadságát, az egyéb demokratikus alapjogokat, és megkurtította az Alkotmánybíróság jogköreit. Az önkényes intézkedések nem voltak összhangban a demokratikus alapértékekkel, a kormány törekvéseit az "agyoncentralizálás" jellemzi és nem tartja tiszteletben a fékek és egyensúlyok rendszerét, továbbá demokratikus vita helyett demagóg kommunikációt folytat. A kormány a politikai hatalom mellett a gazdaság és a kultúra felett is átvette az irányítást, s tudatosan terjeszti a Horthy-kultuszt. A kormányzat döntéseit a pénzügyi elit, a határon túli szervezetek és egyházi személyiségek befolyásolják. A gyakran változó törvények miatt nagy a jogi bizonytalanság. A Bertelsmann Alapítvány a közjó szolgálatára alakult. Tevékenységét azzal a meggyőződéssel végzi, hogy a verseny és a civil elkötelezettség alapvető hajtóerői a társadalmi fejlődésnek. Az Alapítvány célja, hogy a társadalom problémáit és kihívásait még korai állapotukban felismerje, és példaértékű javaslatokat dolgozzon ki azok megoldására. A 2000-es években jelentősen nőtt az életszínvonal, s a szegényebb rétegek is jobban éltek. A 2010-es kormányváltás, a "fülkeforradalom" után azonban sok tekintetben megváltozott a helyzet. Támadások érték a roma kisebbséget, "a Jobbik félkatonai csoportja, az (Új) Magyar Gárda erőszakos összetűzéseket provokált ki", de más kisebbségek is zaklatás és gyűlöletbeszéd célpontjaivá váltak ben pedig "egy szélsőjobboldali képviselő" felszólította a kormányt, vegye számba a zsidó parlamenti képviselőket, ők ugyanis "nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek". A Fidesz tolerálta a Jobbikot, időnként együtt is működött vele. Az állam ugyan világinak nevezi magát, de egyházi képviselők tettek politikai nyilatkozatokat a kormánypártok mellett, s templomokat használtak fel politikai célból. Az egyházak eközben - lojalitásukat méltányolva - jelentős állami támogatásban részesültek. Visszatért a "keresztény kurzus", ugyanakkor visszaszorították a kisebb egyházi csoportokat. Az új törvényhozás legfontosabb intézkedése a választási törvény elfogadása volt december 23-án. A jogszabályt a saját érdekei szerint dolgozta ki a Fidesz, megváltoztatta a választókörzetek határait, betiltotta a politikai reklámot a közmédiában és a választásra való regisztrációra akarta kötelezni a választókat, ezt a rendelkezést azonban megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab). Ami a véleménynyilvánítás szabadságát illeti, a kormány szócsövévé tette a közszolgálati médiát, amelyet a Fidesz által uralt médiahatóság ellenőriz. A 2010 decemberi médiatörvényt, amely egy sor korlátozást tartalmaz, az EU, az EBESZ és az Európa Tanács is élesen bírálta. Bár a hatalmas nemzetközi felháborodás hatására 2011 márciusában módosították a jogszabályt, egy részét pedig az Ab megsemmisítette, mindez nem változtatott a kormányzat törekvésein. Az új Alaptörvényről: az Orbán-kormány 2011 áprilisában az ellenzék jóváhagyása nélkül olyan alkotmányt fogadott el, amely a kormánypártok a nacionalista-konzervatív alapelveit rögzíti. A Velencei Bizottság többször szólította fel a kormányt az alkotmány módosítására. Nem működik a hatalmi ágak szétválasztása, a Fidesz-vezette kormányzat ki akarta sajátítani a hatalmat azzal, hogy egy sor független intézmény és ellenőrző testület felett vette át az ellenőrzést - írja a dokumentum. Az Orbán-kormány saját embereit ültette az Állami Számvevőszékbe, az ügyészségre és a Monetáris Tanács helyeire. A bíróságok függetlenségét nem garantálják, s a kinevezéseket úgy alakítják, ahogy az a Fidesz érdekeinek megfelel. A jelentés megjegyzi, a Fidesz szabad kezet adott magának az Ab tagjainak választásánál, miközben 2010-ig konszenzus alapján jelölték a bírákat. Hozzáteszik, több, a Fidesz által választott alkotmánybíró nem is rendelkezik alkotmányjogi ismeretekkel. A dokumentum külön kitér a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos botrányra. Magyarország gazdasági-társadalmi fejlődését értékelve a jelentés rámutat, hogy míg 2011-ben magasabb minősítést értünk el, mint Lengyelország, a kormány megosztó politikája következtében a helyzet jelentősen romlott ben 36 ezer munkahely szűnt meg, s noha azóta a foglalkoztatottság nőtt, ez jórészt a közmunkának és a külföldön állást vállalóknak tudható be. A háztartások átlagos jövedelme 2011-ben az uniós átlag 61 százalékát tette ki, míg a lengyeleknél 69 százalékát. Magyarországon azóta növekedett az elszegényedés, az alacsony jövedelmű rétegek 2012-ben jövedelmük mintegy 15 százalékát elveszítették, a legszegényebbek és a tartósan munkanélküliek szociális juttatásait megkurtították. A nyugati és keleti régió közötti szakadék mélyült. A piaci versenyre nagymértékben az állami beavatkozás nyomja rá bélyegét. A közbeszerzéseknél a Fidesz-közeli cégek javára mutatkozik elfogultság. A hivatali visszaéléssel kapcsolatos fejezetben a Transparency International jelentését idézik, amely szerint a magyar politikát erős érdekcsoportok határozzák meg. A közbeszerzések 65-75%-ánál feltételezhető korrupció. 4

5 A hivatalos propaganda erősen nacionalista, Európa- és piacellenes, s a felszín alatt antiszemita hangsúlyokkal operál. Kampányt folytat a kormány a külföldi multinacionális cégek és a bankok ellen. "A magyar valuta kiszámíthatatlansága és ingatagsága nagymértékben hozzájárult a gazdaság sebezhetőségéhez" - szögezi le a jelentés. Az Orbán-kormány fiskális politikája következetlen és nem alkalmas a makrogazdasági stabilitás fenntartására. A kormány jelentősen megnyirbálta a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét, és saját embereivel töltötte fel a Monetáris Tanácsot - mutatnak rá, felemlegetve a magán-nyugdíjpénztárak "újraállamosítását", illetve az állami földalap körüli visszásságokat. A szociális háló épp a legrászorultabb rétegeket nem védelmezi. Míg a Fidesz kampányában azt ígérte, hogy a középrétegek és az alacsony jövedelműek érdekeiért lép fel, ennek pont az ellenkezője történt. A középosztály visszacsúszott az alacsony jövedelmű kategóriába, az egykulcsos adó a gazdagabbak adóterheit csökkentette, a szegényebb rétegek viszont elvesztették korábbi kedvezményeiket. Jelentősen romlott a romák helyzete, zömük mélyszegénységben él. Az emberi erőforrások minisztériuma "hihetetlen közömbösséggel" kezeli a szegényeket, betegeket, hajléktalanokat. Rosszul használta az Orbán-kormány a rendelkezésére álló forrásokat, a legnagyobb veszteség azonban, hogy eltékozolta országa nemzetközi presztizsét. Visszaesett a közvetlen külföldi befektetés. A drasztikus átszervezések révén értékes tapasztalatok mentek veszendőbe. Az üzleti környezet jogi kiszámíthatatlansága súlyos károkat okozott, írja a jelentés, felidézve, hogy többezer közszolgálati dolgozót bocsátottak el, jórészt mert politikailag megbízhatatlannak ítélték őket, vagy csak kellett a hely Fidesz-támogatóknak. Az Orbán-kormány jelentősen visszafogta az oktatási kiadásokat, csökkentette a közép- és felsőoktatásban tanulók számát, egyedül a szakmunkásképzést ösztönzi. Míg a magyar költségvetésben a GDP 0,5%-át fordítják oktatásra, az EU-átlag 1% feletti. Az oktatási rendszer totális átszervezése, autonómiájának csökkentése az oktatás színvonalának visszaeséséhez vezetett. A magyar civil társadalomban elindultak ugyan kedvező tendenciák, de a hanyatlás és széttöredezettség jelei is mutatkoznak. A civil intézmények túlpolitizáltak, kevésbé jellemzőek az alulról jövő kezdeményezések. A kormány autoriter kezdeményezései ellen számos tüntetés zajlott 2010 decembere óta, de ezek főként bizonyos urbánus rétegeket és értelmiségi köröket érintettek. A kormány fő stratégiai prioritása nagyon is pragmatikus: hosszú távra, több ciklusra átnyúlóan konszolidálni a Fidesz hatalmát. Teljesen hiányzik a kormányzati politikából a konszenzuskeresés, a magyar politikai élet mélységesen megosztott, egyebek között az EU-hoz és a demokratikus értékekhez fűződő viszony tekintetében. Orbán kétharmados többségét saját céljai legitimizálására használja. A Fidesz úgy tudta lecsillapítani a szélsőjobboldali csoportokat, hogy számos követelésüket beemelte a kormánypolitikába. A roma népesség tekintetében a feszültséget még élezik is, politikai hasznot remélve ettől. Minden "nemzeti" elnevezést kapott, a 2011-es alaptörvény preambuluma a jelentés szerint rehabilitálta a Horthy-rendszert; ezt jelképezi a Kossuth tér 1944 előtti állapotban való restaurálása is. A kormány nem kéri ki a civil szervezetek véleményét, a társadalmi szervezeteket marginalizálták, állami támogatású szerveződések jöttek létre, mint például a CÖF, amelyet közvetve a Fidesz-kormány finanszíroz. Magyarország politikai vezetése a nemzetközi együttműködés terén a legrosszabb értékelést kapta, főleg ami az EUkapcsolatokat illeti. Az uniós támogatásokat alacsony hatékonysággal használják fel, noha az állami beruházások 97 százaléka brüsszeli forrásokból indult be. "Az EU vezetése nem tartja hiteles és megbízható partnernek a magyar kormányt" - szögezi le a jelentés, mivel "kiszámíthatatlan és kettős beszédet alkalmaz", nem tartja magát sem az unió, sem más nemzetközi intézmények szabályaihoz. Erre jó példa az azeri baltás gyilkos kiadatása, amely jelentősen rontotta hazánk nemzetközi tekintélyét. Az egyik legsürgetőbb feladat Magyarországon az ország újrademokratizálása. Ld. itt: 5

6 Koltai Tamás Mit gondol Schmidt Mária? A rádióban Schmidt Mária fejtegeti nézeteit. Eközben azt találja mondani, hogy sajnálatosan még mindig dívik a marxista tétel, miszerint az anyagi viszonyok határoznak meg bennünket, holott az életünk nem ettől függ, hanem attól, hogy milyen a gondolkodásunk, mi van a fejünkben. Előbb a has jön, aztán a morál éneklik a Koldusoperában is. De hát Brecht reménytelen marxista volt, tőle sem lehetett várni, hogy megértse: a fejünkben sokasodó nemes eszmék függetlenek attól, van-e kenyér az asztalunkon, télikabátra való a gyereknek, és munkaalkalom, amiért fizetés jár. A hölgy szerint nyilván Madách is vulgármarxista, hiszen a Tragédiában Ádám az eredetileg remeknek alkotott ember elkorcsosulását siratja az Eszkimó láttán, mire ez utóbbi föltételezi, hogy csak azért haragszik, mert éhes. Épp ellenkezőleg, helyesbít a materialista Lucifer, Ádám okoskodása a jóllakotté, míg a nap jótékony istenéhez eledelért fohászkodó Eszkimóé éhes gyomornak filozófiája. Hogyan tenyész a bűn, hogy a nemesség? kérdezi a megátalkodott anyagelvű sátán. Nem ronda lég, nyomor szülé-e azt, / Nem napvilág, szabadság-érzet ezt? Ó, nem. A saját jóllakott ideavilágában fürdőző történésznő szerint nyilván a nyomorban teremnek nemes eszmék, és a szabadságérzet hiánya alakítja fennköltté a fejünkben tenyésző gondolatokat. Ha tehát nem a lét határozza meg a tudatot, miért a rezsiharcra teszi föl a győzelmét Schmidt Mária kedvenc pártja? Miért erre a szánalmas marxista tételre építi fel az egész választási kampányt? És a tisztán látó történettudományi amazon miért nem rántja le a leplet erről a galád manipulációról? Miért nem kürtöli világgá, hogy be vagy csapva, szerencsétlen nép, amikor azzal fognak meg, mennyit spórolsz havonta?! Nem érted, hogy nem az a fontos, ami a pénztárcádban van, hanem ami a fejedben, és azt is mi pakoljuk tele nekünk tetsző gondolatokkal, neked nem kell mást tenned, mint elhinni?! És mindjárt ki is veszi a részét a pakolásból. Nemcsak a marxizmust írja le ugyanebben a rádióműsorban rövid úton, hanem a Kádár-rendszert, a Szovjetuniót, a mai orosz politikát, az ukrán helyzetet, az Európai Uniót és még sok minden mást is. A dolgok nyilvánvalóan sokkal bonyolultabbak, mint ahogyan azt a tudományos fokozatot birtokló múzeumigazgató elővezeti. A Terror Háza múzeum élén is történelmet hamisító tudományos munkatárs most a Józsefvárosi pályaudvarra kontemplál holokauszt-emlékhelyet históriai torzképének érvényesítése céljából, és ebből mintha ki akarná hagyni a holokauszt áldozatait. Zavarnák őt koncepciója érvényesítésében? Láb alatt lennének? Amikor éppen azon fáradozik, hogy a saját gondolataival töltse meg a fejeket? Ebben az országban tényleg tarthatatlan, hogy az ócska marxi tétel szerint az határozza meg az életünket, van-e munkánk, megélhetésünk, és kitart-e a fizetésünk elsejéig, mert még el találnánk keseredni. Ellenben ha az ezzel kapcsolatos kellemetlen gondolatokat ki lehet verni a fejünkből, és helyettük beültetni a Schmidt Mária gondolatait, akkor nyert ügyünk van, és az életet nemcsak szépnek fogjuk látni, hanem az is lesz. Pofonegyszerű. El kellene fogadnunk, hogy a Sorsok Háza és a Szabadság térre tervezett, áporodottan gejl giccs nem is a történelemhamisításról, hanem az áldozatokról és szól. El kellene hinnünk, hogy mindez főhajtás az áldozatok előtt. Azt mondják, ez a konfliktus nem fogja befolyásolni a választásokat. Szerintem se. Néhány százalékot hoz majd a Fidesznek, akár lesz megegyezés, akár nem. Ha nem vonulnak vissza, azért (lám, milyen tökös gyerekek), ha visszavonulnak, azért (lehet utálni a visszavonulás okozóit, a tuggyukkiket). Ki van ez találva, Orbán ismeri az ő népét. Taktikája a haszonelvűségre épül. Ezzel csak a tisztességet lehet szembeszegezni, aminek sokkal rosszabb az árfolyama a választási piacon. Inkább veszteni lehet vele, mint nyerni. De vajon tényleg csekély vigasz-e cserében a szabadság-érzet, amely a madáchi ördög szerint nemességet szül? Talán mégis igaza van Schmidt Máriának. Talán csakugyan a gondolataink határoznak meg bennünket. Az, hogy mi van a fejünkben. De nem az, amit ők belepakolnak, hanem ami megfelel a tényeknek. Nem az, hogy 1944-ben Magyarország elvesztette az önrendelkezését hiába foglalták papírrongyba, hanem hogy magától sietett előre (és túl)teljesíteni a náci népirtást. Nem az, hogy a Horthy-korszak a nemzetegyesítés és az országgyarapítás hazafias hőskölteménye, hanem hogy saját állampolgárainak megsemmisítésében vétkek és bűnök tömegével terhelt rémtörténet. Nem az, hogy mások vittek rossz utakra minket, hanem hogy magunk vagyunk felelősek a tetteinkért. Majd ha önállóan gondoljuk ki a gondolatainkat, és bátorságunk is lesz kimondani őket, akkor elmondhatjuk, hogy önmagunk vagyunk, nem történelemhamisítók manipulált áldozatai. Majd ha föláll egy gyerek a középiskolában, és azt mondja: tanár úr, én elolvastam, ez a Tormay, Wass és Nyirő, azon kívül, hogy embernek silány, írónak is híg, dagályos, giccses, legföljebb közepes, és ennek nem lesz más következménye, mint hogy a tanár azt feleli, jól van, gyerekem, olvassuk együtt, vitassuk meg közösen akkor elhiszem, hogy a gondolat a fejünkben meghatároz bennünket. És akkor a szabadság-érzet egyszer, valamikor tömegméretben fog tetté érni. Ld. itt: 6

7 Seres László Állami agykontroll Gyerekeink állami eltulajdonlásának fontos előkészítő lépése zajlik a szemünk előtt: meg kell törni azokat, akik majd megtörik őket. A pedagógusokról van szó, akiknek jó része a rendszerváltás előtt és óta (más-más okokból) inkább a probléma, mint a megoldás része volt, most azonban olyan megpróbáltatások elé állítják őket, hogy lehetetlen nem szolidarizálódni velük. Merő önzésből: a gyerekeinkről van szó. Portfólió-feltöltéssel foglalkoznak most főállásban azok az emberek, akiknek a következő időszakban a szakmai autonómiájukat, kritikai szellemüket és erkölcsüket is le kell adniuk a Klik ruhatárjában, ha túl akarják élni az elkövetkező, embert próbáló időszakot. A portfólió eddigi tanítói munkásságuk összegzése volna olyan oldal terjedelemben, ezt fel kell tölteniük egy zavaros honlapon belül direkt e célra beüzemelt bonyolult felületre, de csak miután alaposan áttanulmányozták a rendszer profi használatához elengedhetetlen, 163 oldalas útmutatót. (ld. itt: A magyar pedagógusnak azért kell most főállásban portfóliót feltöltenie, mert ezen múlik, hogy az ún. életpályamodellben melyik kategóriába kerül (gyakornok, pedagógus I., pedagógus II., mesterpedagógus vagy kutatótanár), azaz mennyi lesz a fizetése. Igen, a tanárok és tanárnők számára eljött az újrakezdés ideje, ha semmit nem csinálnak, akkor simán csak pedagógus I.-nek számítanak, úgyhogy teljes életművüket, diplomáikat, tanterveiket, módszertani öteleteiket, jegyzeteiket szkennelhetik be, részben nyilván hazudnak is majd, várva a hatalom elismerő bólintását. Nem mellékes szempontja a vegzatúrának, hogy a pedagógusoknak ráadásul fogalmuk sincs, pontosan ki, milyen szempontok alapján fogja elvégezni a mintegy 130 ezer (!) ember által feltöltött irdatlan iratmennyiség érdemi kiértékelését. Az egész eddigi életpálya lenullázása viszont valóban kreatív új ötlet. A NER ember- és társadalomképe egyszerű: egy a magyar igazság, nem a XXI., hanem a XX. század első harmadában élünk, az osztályterem nem viták meg gondolatfutamok színhelye. "A gyermek nem magánügy, hanem a közjó egyik eszköze, a gyermekvállalás pedig nemzetstratégiai ügy" adta meg az alaphangot Kövér László. A napi iskolaidő kiterjesztésével az állam lényegében egész napra lízingeli a gyerekünket, "felelősségvállalásnak" hazudva az eltulajdonlást. "Az új köznevelési rendszerben egyértelművé tettük, hogy a rendszer irányítása, kontrollja, tartalmi szabályozása az állam feladata" hallhattuk nem egyszer Hoffmann Rózsától, akárcsak azt, hogy a közoktatás nem szolgáltatás, a szülő meg csak ne ugasson bele az iskola életébe. Véletlenül se essék félreértés: ez a nő Orbán Viktor oktatásügyi magyar hangja, a terület a miniszterelnök egyik szívügye. Az oktatási centralizáció, a gyerekeink megkaparintása elleni tiltakozás ezért az egész NER elleni tiltakozás. Ezért nem elég bojkottálni az idióta portfólió-feltöltést... A tananyag és a tanárok uniformizálása természetesen csak a közbülső lépcső a gyerekek új fajának laboratóriumi előállításához. "Alapvető szemléletváltást jelent, hogy a kormány kimondta: a köznevelési rendszer fenntartása közszolgálat és állami feladat" közölte az államtitkár. Nem kizárólag a pedagógusok felelőssége, hogy ez a szervezett rémálom ne valósuljon meg, hanem mindannyiunké, akik nemrég még gyerekek voltunk. Ld. itt: 7

8 Parászka Boróka Erdélyi hátraharc Az Orbán-kormány "nemzetpolitikai" mérlege "Új korszakot" ígért a nemzetpolitikában (?), határon túli politikában (?), magyarságpolitikában (?) a 2010-ben kormányra került Fidesz. A korszakváltó intézkedések sorát a támogatási politika teljes átalakítása nyitotta: kormányváltás után megszűnt a Szülőföld Alap, és létrejött a Bethlen Gábor Alap (BGA). Ez elsősorban a támogatások radikális visszanyesésével, illetve késedelmes folyósításával járt. A BGA testületeiben immár nem kaptak helyet a kisebbségi közösségeket képviselő szervezetek (ellentétben a korábbi kormányzatok gyakorlatával), kilenctagú testület tett javaslatot a támogatásokra, ám döntési jogköre csak Semjén Zsoltnak és két munkatársának lett. A kisebbségi szervezetek képviselőinek kizárása váratlan módon növelte a Fidesz-kormánnyal szembeni elégedetlenséget Magyarország határain túl. A kormányváltás után két évvel 11 milliárd forintból gazdálkodott a BGA, e keretnek tíz százalékát (886 millió forintot) azonban önfenntartásra költötte - majdnem ugyanannyit, mint amennyit korábban a Szülőföld Alap korábban kiosztott a kisebbségi szervezetek között (900 millió forintot). Nem csak az oktatási és kulturális intézmények támogatására nem volt rálátása többé a kisebbségi érdekképviseleteknek a "nemzetpolitikai fordulat" után. A Magyarország határain kívül élő óvodás és iskolás gyerekeknek járó oktatási-nevelési támogatást a Fidesz-kormány hivatalba lépése előtt az RMDSZ háttéralapítványa, az Iskola Alapítvány bonyolította le. Az Iskola Alapítvány (és az RMDSZ) sikeres munkájára a Fidesz nem tartott igényt, ehelyett a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség kapott megbízást az éves pályázat lebonyolítására. Ők azonban nem rendelkeztek a megfelelő infrastruktúrával a százezernyi pályázat fogadására. Maga a pályázati kiírás is másfél hónapot csúszott a korábbi évekhez képest, a várt összegek folyósítására pedig további hónapokat kellett várni. A Fidesz kormányra lépése előtt 25 moldvai faluban 2200 gyerek számára működtettek oktatási rendszert. A hálózat mellett Székelyföldön csángó kollégium, Moldvában pedig hét településen magyar ház működött. Ennek az éves költségvetési kerete 140 millió forint volt, amelynek a felét a magyar állam állta. A támogatási rendszer súlyos foinanszírozási gondok merültek fel, ami miatt az érdekvédők egy része lemondott. Erdélyben széles körben elterjedt az a nézet, hogy az Orbán-kabinet elsorvasztja a stratégiai fontosságú moldvai oktatási hálózatot. Az Orbán-kabinet hivatalba lépése után a magyar Országgyűlés elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amelynek érvénybe lépése után sürgetővé vált a kérdés: ki és hogyan adminisztrálja a Magyarország határain kívül élők dokumentumait az állampolgárság igénylésekor? A probléma megoldására új intézményháló jött létre: ún. demokrácia-központok. Ezek az intézmények a magyar kormány és a Tőkés László elnökölte Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megállapodása révén indultak. Az RMDSZ-szel viszont romlott a viszony: az Orbán-kormány felmondta a megállapodást a szövetséggel, illetve a szövetség háttérintézményeként működő Progress Alapítvánnyal, amely éveken át a demokrácia-központoknak megfelelő intézményhálót működtetett. Ez már a második éles konfliktus volt az RMDSZ és a Fidesz között: ekkorra vált egyértelművé, hogy csak azok számíthatnak bármilyen magyar kormányzati forrásra, akiket az Orbán-kormány partnerként elfogad. Néhány hónappal a demokrácia-központok elindulása után új párt alakult Erdélyben, az EMNT mellett 2011 szeptemberében bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppártot. Az RMDSZ és a Fidesz-kormány közötti folyamatos konfliktusok ideje alatt tartották vezetőt cserélt a legnagyobb romániai magyar érdekvédelmi szervezet: Markó Bélát Kelemen Hunor váltotta. Kelementől a Fidesz-RMDSZ-kapcsolatok rendezését várták, de ez alig valósult meg. Viszont a ciklus első két évében úgy tűnt, a stratégiai partnernek nevezett Erdélyi Magyar Néppárt olyan politikai hátszéllel rendelkezik Magyarországról, hogy sikeresen veheti a romániai parlamenti és önkormányzati választásokat azonban csalódást hozott: a néppárt teljesítménye alig volt mérhető a választásokon, hiába építette kampányát kizárólag az RMDSZ-szel való éles rivalizálásra. A választás ugyanakkor világosan mutatta, mi történik akkor, ha a magyar jelöltek egymás ellenében indulnak. Az elmúlt évek "nemzetpolitikai fordulata" mérlege ekként vonható meg: a támogatási rendszer átalakítása nem hozta meg a várt eredményeket, a forráselosztás módja, illetve a forráshiány miatt egyaránt nőtt a feszültség az erdélyi magyar civil, oktatási és kulturális szférában. A romániai magyar pártok politikai erőtere viszont szűkült, a Fidesz-támogatással létrejött EMNP nem nyert mandátumot, az RMDSZ azonban elveszítette kormányzati szerepét, és több önkormányzatban is romlottak a pozíciói. Lett állandó magyarországi lakóhely nélküli kettős állampolgárság, ám ez sem társadalmi, sem politikai értelemben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nőtt az elvándorlás Erdélyből, de immár nem Magyarország a cél, hanem Nyugat-Európa. A várható erdélyi részvétel a tavaszi magyarországi választásokon messze elmarad a 2010-ben prognosztizáltnál, azaz a magyar állampolgárság könnyített megadása szimbolikus jelentőségű maradt, a várt politikai hasznot nem hozta meg a Fidesznek. Történt azért valódi fordulat is a második Orbán-kormány ideje alatt. A korábban is nehézkesen működő intézmények még súlyosabb helyzetbe kerültek. A magyar-magyar konfliktusok nem oldódtak, hanem mélyültek. És eltűnt a magát nemzetinek mondó kormány iránti, 2010-ben még feltétlennek hitt bizalom. Ld. itt: 8

9 Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József A statisztikakozmetika hatása Kovács Dezsőné, a Magyar Csapat tagja, a rezsiháború élharcosa egy unalmas kedd este leül híradót nézni. A nagy képernyőn megjelennek a színes torták, oszlopgrafikonok, meg a görbések. Alattuk olyan szintű tudományos szöveg hallható, mint amikor a reklámokban pingponglabdákkal szemléltetik a fogkrém orvosok (=reklámszínészek) által is glorifikált gyógyhatását. Vagy mint amikor a mosópor-reklámban az enzim az egyetlen akadémiai szó, a többi mind kovácsnénis. Dezsőné már sok híradót megnézett, innen tudja, hogy a stagnál ige rosszat jelent, a gyors növekedés kifejezést pedig egy gyerek is érti. Az nem baj, hogy a grafikonon levő görbék meg a sok színes oszlop bábeli kuszasága áttekinthetetlenné teszi a papírt, és az se, hogy annyi ideig nem is mutatják, hogy értő szemek rendesen kisilabizálhassák. Ha egyszer a piros oszlop a legmagasabb, és a vastag vonal felfelé kanyarodik, akkor biztosan nőtt ez is meg az is, tehát igenis jobban teljesítünk. És ha Dezsőnének azt mondanánk, hogy ezek kozmetikázott statisztikai adatok, akkor úgy nézne ránk, mint Széles Gábor a gravitációra. De ettől nem kell tartanunk, Pláne, hogy a híradó után férje, Kovács Dezső az aznapi újságot is előliffenti, és abban is ott állnak a valós tények. Ld. itt: 9