II. TÉMA. A közigazgatás működésének követelményrendszere (TK 69 76)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. TÉMA. A közigazgatás működésének követelményrendszere (TK 69 76)"

Átírás

1 1 II. TÉMA A közigazgatás működésének követelményrendszere (TK 69 76) A közigazgatás közérdekű tevékenységét különböző alapelvek jellemzik. Ezek nem jogági alapelvek vagy csak bizonyos fokig azok. Így a jogszerűség alább kifejtendő alapelve a törvényesség kifejezéssel köszön vissza a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló eljárási törvényben (Ket.), de mint ilyen szerepel a büntetőeljárási vagy a polgári eljárási törvényben is. Ezt a kívánalmat az Alaptörvény alkotmányos elveiből lehet levezetni. A közigazgatás nevezett alapelvelve, mint az eljárási jogban (is) érvényesülő követelményt az magyarázza, hogy a közigazgatás alapelveinek érvényesülnie kell annak jogában is, a közigazgatás minden aktusában. Ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy a közigazgatás alapelvei inkább tudományos konstrukciók, amelyek a legáltalánosabban jellemzik a terület egészét. Így a szervezet felépítését, a működést, a jogalkotását és jogalkalmazását. Visszatükrözik a társadalom politikai berendezkedését és elvárásait, olyan zsinórmértéket alkotnak, amelyekhez viszonyítva értékelhető az alkotmányosság és annak érvényesítése, az államvezetés helyessége, a lakosság elvárása az egész közigazgatással szemben.

2 2 A közigazgatási alapelveket egyetlen jogszabály sem sorolja fel tételesen. Az alábbi alapelvi elemek bizonyos mértékig ugyan szubjektív kiválasztásúak, de többnyire visszaköszönnek az elmúlt néhány év ilyen tárgyú publikációiban, illetve bírják a tudományterület művelői többségének hasonló nézetét. Ennek alapján a közigazgatás alapelvei: demokratizmus hatékonyság, eredményesség jogszerűség. Ezek az alapelvek keretezik a közigazgatás működésének legalapvetőbb követelményeit. 1. Demokratizmus A demokráciának többféle, bár a lényegét tekintve egy irányba mutató meghatározása ismert. Így a demokratizmus: a közösség minden választójoggal rendelkező tagjának részvétele a közügyek intézésében, vagy általánosabban: az állam kötelékén belül lévő összes szellemi, erkölcsi és anyagi erő, illetve egyéni törekvését lehető legjobb kifejtése a közjóra, az igazságosságra, az állampolgári jogegyenlőség és szabadság elve alapján, de a demokratizmust kifejezi a többség akaratának érvényesülését a kisebbség jogainak tiszteletben tartásával meghatározás is. A közigazgatásban nem a fenti harmadik megközelítés adja a demokratizmus érvényesülését. De nem is adhatja, mivel azt könnyű

3 3 belátni, hogy egy minisztérium vagy egy kormányhivatal vagy egy rendsézeti szerv nem az ott dolgozók többségének akarata szerint működik. Ilyen helyeken nincs többségi elv, a hivatali szervezetek (döntő többségében) egyszemélyi vezetés elve szerint funkcionál és adott esetben a vezető álláspontja érvényesül a teljes személyi állomány azzal ellentétes véleményével szemben. Ez szükségszerű! Ugyanakkor korlátozott mértékben előfordul a többségi elv szerinti érvényesülés, méghozzá a testületi elve működő szervezeteknél. A közigazgatás demokratizmusa azt jelenti, hogy működése a nyilvánosság előtt zajlik és tevékenysége ellenőrizhető. A demokratizmus tartalmi elemei, formái: a közösségi vélemény és akaratkifejezés, állampolgári vagy/és szervezeti részvétel a közigazgatási feladatok ellátásában. A közösségi vélemény és akaratkifejezés eszközei lehetnek közvetettek és közvetlenek. Előbbi esetről akkor beszélünk, amikor az országgyűlési vagy az önkormányzati (illetve az EU s) választások alkalmával a polgárok választójoggal rendelkező tömege a szabad választás útján képviselőket küld azokba a jogalkotói helyekre, ahol aztán a közigazgatást (is) szabályozó normák megszületnek. Vagyis a demokratizmus a választások útján kihat az egész közigazgatásra.

4 4 A közvetlen közösségi vélemény és akarat kifejezésének eszközei: a népszavazás, a népi kezdeményezés, a központi államigazgatás által kezdeményezett nemzeti konzultáció rendszere (lsd.: az Alaptörvény kapcsán a szociális konzultáció, határon túli magyarok bevonása stb.), állampolgári közérdekű kérelmek és bejelentések, illetve a panasz intézménye (lsd.: évi CLXV. törvény). Ezeknek az eszközöknek a kifejtésére az alkotmányjogi és a későbbi közigazgatási jogi stúdiumok keretében kerül sor, illetve érinti ezeket más tudományterület is. 2. Hatékonyság, eredményesség A hatékonyság, eredményesség régi követelmény a közigazgatással szemben. Ebbe az alapelvbe értendő a legáltalánosabban: a politikának való szorosabb alárendeltsége, egy gazdasági egységhez képest a felszámolhatatlansága, a végtermék igen nehezen nézhetősége, vagyis a társadalmi elégedettséget ami az eredményesség mutatója nem lehet úgy mérni, mint a gazdasági szférában a hatékonyabb termelést. A közigazgatás hatékonyságát sokszor csak szubjektív alapon lehet megítélni, vagyis egy adott közigazgatási döntésnek az egyes ember szintjén való tükröztetésében. Megelégedett e az adott engedély kiadásának gyorsaságával, jogszerűségével, az ezt kísérő közigazgatási együttműködéssel vagy nem?

5 5 Az eredményességet, hatékonyságot kifejezi a hatásosság is, vagyis az, hogy egy konkrét közigazgatási döntés a célhoz képest milyen hatást váltott ki. Relativizálja ezt a cél kiválasztásának és megfogalmazásának helyessége. A hatékonyságot és eredményességet szemben a gazdasági szférával nem lehet profit centrikusan nézni. Mérésére ugyanakkor többféle nem is mindig sikeres eszközt dolgoztak ki, ezek közül a legfontosabb: összehasonlítás, hatásvizsgálat, költség/haszonelemzés, ügyintéző/ügyfeldolgozási mutató modellje. 3. Jogszerűség A közigazgatás jogszerűsége az alábbi négy elem együttes és egymást feltételező értelmezésével ragadható meg. Nevezetesen: a., a közigazgatás csak törvényi felhatalmazás alapján cselekedhet, b., hatáskörét kizárólag a jog keretei között érvényesítheti, c., az eljáró szervek betartják és betartatják a jogot, d., a jogalanyt a közigazgatási döntéssel szemben megilleti a jogorvoslat joga.

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások

VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások VI. téma Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások 1. A jogalkotás 1.1. Fogalma: - specifikus állami tevékenység, - amit főleg közhatalmi szervek végezhetnek - és végterméke a jogszabály. Mint privilegizált

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I.

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I. ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I (általános jog) Dr Siket Judit TÁMOP-557-08/1-2008-0001 A jog fogalma, a jogalkotás magatartási minta kötelező norma az állami kényszer szerepe A jogforrások jogforrások az Alaptörvényben

Részletesebben

Politikai részvételi jogok

Politikai részvételi jogok Politikai részvételi jogok Csoportjaik, a választások és a választójog alapelvei, közhivatal viseléséhez való jog, petíciós jog Alkotmányjog 3. előadás 2014. április 10. Széchenyi István Egyetem Dr. Erdős

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi felügyelettel kapcsolatos

Részletesebben

A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23.

A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23. A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23. Alapfogalmak. A képviseleti és a közvetlen hatalomgyakorlás viszonya - a közvetlen hatalomgyakorlás intézményei o népszavazás: döntéshozatal

Részletesebben

A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma és a kodifikáció hazai története. A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma. Eljárásfajták a közigazgatásban

A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma és a kodifikáció hazai története. A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma. Eljárásfajták a közigazgatásban A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma és a kodifikáció hazai története 1 A hatósági eljárás és eljárásjog fogalma 2 Eljárásfajták a közigazgatásban Az eljárás és az eljárásjog definiálása Magyary Zoltán:

Részletesebben

Pécs, szeptember Dr. habil. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens

Pécs, szeptember Dr. habil. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK KÖZIGAZGATÁSI JOGBÓL 2016 ősz I. Tananyag Fábián Adrián: Közigazgatás-elmélet. (I, II, V, XIII, XIV, XIX, XX. fejezetek) Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2011 Fábián Adrián (Szerk.):

Részletesebben

Dr. Nemes András Általános közigazgatási ismeretek Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek

Dr. Nemes András Általános közigazgatási ismeretek Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek Dr. Nemes András Általános közigazgatási ismeretek Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek c. előadása Köz/ z/állam igazgatási alapok 1. A közigazgatás és az államigazgatás szinonim fogalmak Általános

Részletesebben

Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András

Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András Alkotmányjog előadó: dr. Szalai András 1 A jog fogalma, a magyar jogrendszer tagozódása KÖZJOG MAGÁNJOG Alkotmány, Alaptörvény az alkotmány fogalma és típusai az 1949. évi XX. törvény Alaptörvény jellemzői

Részletesebben

1. téma. 2. kérdés: Ismertesse az Alaptörvény által a helyi közügyek körében nevesített helyi önkormányzati feladat- és hatásköröket!

1. téma. 2. kérdés: Ismertesse az Alaptörvény által a helyi közügyek körében nevesített helyi önkormányzati feladat- és hatásköröket! 1. téma 1.kérdés: Mutassa be a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának a helyi önkormányzatok tevékenységének állami felügyeletére vonatkozó rendelkezéseit, majd ismertesse a törvényességi ellenőrzés/felügyelet

Részletesebben

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10.

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEKRE VONATKOZÓ EURÓPAI UNIÓS SZABÁLYOZÁS.MOSTANÁIG CSAK BIZOTTSÁGI

Részletesebben

A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak. dr. Gajdics Ágnes szeptember 6.

A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak. dr. Gajdics Ágnes szeptember 6. A környezetvédelmi jog szabályozási módszerei, szabályozási típusok, jogágak, alapfogalmak dr. Gajdics Ágnes 2016. szeptember 6. A környezetjog rendszere, szabályozási módszerei A környezetjog sajátosságai,

Részletesebben

Az alkotmányos demokrácia

Az alkotmányos demokrácia Az alkotmányos demokrácia Az alkotmányos demokrácia Demokrácia meghatároz rozása A nép uralma, a nép által, a népért való kormányzás (Lincoln: government of the people, for the people, by the people )

Részletesebben

Az új magyar választási rendszer

Az új magyar választási rendszer Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,

Részletesebben

1. JOGFORRÁSOK. Típusai. Jogszabály (alkotmány, törvény, rendelet, rendes vagy rendkívüli jogrendben)

1. JOGFORRÁSOK. Típusai. Jogszabály (alkotmány, törvény, rendelet, rendes vagy rendkívüli jogrendben) 1. JOGFORRÁSOK Típusai Jogszabály (alkotmány, törvény, rendelet, rendes vagy rendkívüli jogrendben) Közjogi szervezetszabályozó eszköz (normatív határozat és utasítás) Speciális jogforrás (AB határozat,

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 15.

A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 15. A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 15.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

Nemzeti Pedagógus Műhely

Nemzeti Pedagógus Műhely Nemzeti Pedagógus Műhely 2009. február 28. Varga István 2007. febr. 21-i közlemény A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól: - sikeres a kiigazítás: mutatóink minden várakozást felülmúlnak, - ipari

Részletesebben

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

Alkotmányjog 1. Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel tavaszi szemeszter ELTE ÁJK február 16.

Alkotmányjog 1. Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel tavaszi szemeszter ELTE ÁJK február 16. Alkotmányjog 1 Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel 2016-17. tavaszi szemeszter ELTE ÁJK 2017. február 16. A tantárgy Előadás Gyakorlat Vizsgakövetelmények Vizsgarendszer A tanszékről alkjog.elte.hu/

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS 20. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi

Részletesebben

2. előadás Alkotmányos alapok I.

2. előadás Alkotmányos alapok I. 2. előadás Alkotmányos alapok I. Jog fogalma: a jog olyan norma, magatartásszabály, amely az emberi cselekvések irányításának, illetve a magatartásokat befolyásoló körülmények szabályozásának eszköze.

Részletesebben

A hatósági ügy fogalma és az eljárási törvény hatályára vonatkozó szabályok rendszere. A hatósági eljárás meghatározása

A hatósági ügy fogalma és az eljárási törvény hatályára vonatkozó szabályok rendszere. A hatósági eljárás meghatározása A hatósági ügy fogalma és az eljárási törvény hatályára vonatkozó szabályok rendszere 1 A hatósági eljárás meghatározása A közigazgatási szerven kívüli érintett jogalany ügyében megvalósuló jogilag szabályozott

Részletesebben

Tantárgy összefoglaló

Tantárgy összefoglaló Tantárgy összefoglaló Tantárgy megnevezése Tantárgy képzési céljai Jogi ismeretek Cél: A hallgatók legyenek tudatában a jogszabályok (azok elérhetőségei) jelentőségének, szerepének és ismerjék meg: - a

Részletesebben

Általános jogi ismeretek. Tematika:

Általános jogi ismeretek. Tematika: Általános jogi ismeretek Tematika: 1 Általános közigazgatási jog, közigazgatási alapismeretek 2 A közigazgatás intézményrendszere 3 Közigazgatási hatósági eljárás, hatáskör, illetékesség Budapest, 2014

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7375/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7375/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7375/2013. számú ügyben Előadó: dr. Dezső Adrienn Az eljárás megindítása A panaszos beadványában az adóhatóság székhelyétől eltérő lakóhellyel rendelkező személyek

Részletesebben

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések

Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések Az Alaptörvény felépítése Előszó (Preambulum) 1. oldal ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések I. szakasz Alapvető rendelkezések

Részletesebben

Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83

Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83 Tartalom I. kötet Előszó az első kiadáshoz Jakab András........................................ IX Előszó a második kiadáshoz Jakab András...................................... X Folytonos alkotmányozás.

Részletesebben

A Jó Állam építőkockái. előadó: dr. Gál András Levente 2012. június 14.

A Jó Állam építőkockái. előadó: dr. Gál András Levente 2012. június 14. A Jó Állam építőkockái előadó: dr. Gál András Levente 2012. június 14. 1 A Jó fogalma Jelentése: Magas minőségű (tulajdonság, tárgy, termék, dolog), ami kedvező, megfelelő, elfogadható a körülményekhez

Részletesebben

AZ INFORMATIKA JOGI VONATKOZÁSAI SZABÁLYOZOTT ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK.

AZ INFORMATIKA JOGI VONATKOZÁSAI SZABÁLYOZOTT ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK. AZ INFORMATIKA JOGI VONATKOZÁSAI SZABÁLYOZOTT ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK. AZ INFORMATIKA JOGI VONATKOZÁSAI ELEKTRONIKUS KÖZZÉTÉTELI KÖTELEZETTSÉG. ADATVÉDELEM - INFORMÁCIÓSZABADSÁG Fogalmak:

Részletesebben

Tartalomj egyzék. Előszó 13

Tartalomj egyzék. Előszó 13 Tartalomj egyzék Előszó 13 I. KÖNYV: A KÖZIGAZGATÁSI JOG ÉS A KÖZIGAZGATÁS ALKOTMÁNYOS MEGHATÁROZOTTSÁGA (VARGA ZS. ANDRÁS) 15 1. Hatalom és hatalomgyakorlás 17 2. Jogállam-joguralom, az elv hatása az

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvár

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvár 1 Ügyszám: FEB/04/1973-1/2014. Székesfehérvár Közigazgatási szakvizsgára felkészítő tanfolyam programja Általános közigazgatási ismeretek Kötelező vizsgatárgy 2014. március 17-21. 1. csoport Helyszíne:

Részletesebben

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11.

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11. I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei Hivatalos

Részletesebben

Közoktatási Kiválóság Partnerprogram

Közoktatási Kiválóság Partnerprogram Közoktatási Kiválóság Partnerprogram Programindító tájékoztató 2009. november 17. Sugár Karolina, elnök, az EFQM Nemzeti Partnerszervezete 1/15 SZÖVETSÉG A KIVÁLÓSÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET TAGI SZERVEZŐDÉSŰ,

Részletesebben

Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete. 4/2002.(III.27.) Rendelete. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete. 4/2002.(III.27.) Rendelete. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete 4/2002.(III.27.) Rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. ( továbbiakban Ötv.)

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Jogforrások, költségvetés 139. lecke A közösségi jog Az EGK Szerződésnek

Részletesebben

Az ombudsman költségvetése és az állami alapjogvédelem szintje

Az ombudsman költségvetése és az állami alapjogvédelem szintje Az ombudsman költségvetése és az állami alapjogvédelem szintje Társaság a Szabadságjogokért 2015. június A Civilek a költségvetésről projektet támogatja a Nyílt Társadalom Intézet. Az alapvető jogokról

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás

Részletesebben

Választójog, választási rendszerek. Alkotmányjog 2. - előadás szeptember 29. Bodnár Eszter

Választójog, választási rendszerek. Alkotmányjog 2. - előadás szeptember 29. Bodnár Eszter Választójog, választási rendszerek Alkotmányjog 2. - előadás 2016. szeptember 29. Bodnár Eszter Választójog A demokratikus hatalomgyakorlás népszuverenitás vagy népfelség elve demokratikus legitimáció

Részletesebben

Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 712001.(VIII. 27.) rendelete

Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 712001.(VIII. 27.) rendelete Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 712001.(VIII. 27.) rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

Az új magyar adó- és vámigazgatás

Az új magyar adó- és vámigazgatás Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Állam- és jog kodifikációs kihívások napjainkban 2012. május 30. Az új magyar adó- és vámigazgatás dr. Gyenge

Részletesebben

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria az Országos Választási Bizottság 52/2013. (VI. 28.) határozatát helybenhagyja.

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria az Országos Választási Bizottság 52/2013. (VI. 28.) határozatát helybenhagyja. KÚRIA A Kovácsné dr. Trázsi Csilla ügyvéd által képviselt Magyar Dohány Kereskedők Egyesülete indítványozónak, a Országos Választási Bizottság (1357 Budapest, Pf.2.) által, aláírásgyűjtő ív mintapéldánya

Részletesebben

Civil szervezetek jogi eszközei, lehetőségei a környezet védelmében

Civil szervezetek jogi eszközei, lehetőségei a környezet védelmében Civil szervezetek jogi eszközei, lehetőségei a környezet védelmében Reflex Környezetvédő Egyesület A programot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A társadalmi részvétel előnyei több szakmai-társadalmi

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 6. napirendi pont E - 167 Előterjesztő: Előterjesztést készítette: dr. Zakály Erzsébet Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: Rendelet-tervezet Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE

TÁJÉKOZTATÓ. az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE TÁJÉKOZTATÓ az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE 2015 www.ajbh.hu Az Országgyűlés az alapjogok védelme érdekében

Részletesebben

I. rész. Általános rendelkezések A rendelet célja. 1. A rendelet célja, hatálya

I. rész. Általános rendelkezések A rendelet célja. 1. A rendelet célja, hatálya Karancsalja község Önkormányzata Képviselő testületének 11/2013. (VIII.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról Karancsalja község Önkormányzatának

Részletesebben

TEMATIKA alfejezet - A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. alfejezet - A közigazgatás rendszere

TEMATIKA alfejezet - A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. alfejezet - A közigazgatás rendszere TEMATIKA A ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMHOZ Helyszín: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal IX. emeleti oktatóterme (9021 Győr, Árpád út 32.) Időpont: 2014. március 26-27. 1. nap (2014.

Részletesebben

Tematika. a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához. 1. nap. A központi állami szervek rendszere

Tematika. a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához. 1. nap. A központi állami szervek rendszere Tematika a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához A képzés időpontja: 2012. október 2-4. és 10-11. helye: Győr-Moson-Sopron Megyei Intézményfenntartó Központ Díszterme

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság 2012. december 13. Európai integráció és emberi jogok az EGK/Euroatom és ESZAK keretében lezajló európai integráció egyértelműen gazdasági célkitűzéseket

Részletesebben

Az uniós jog forrásai

Az uniós jog forrásai Lehetséges kategorizálások Lisszabon előtt Az uniós jog forrásai Előadás vázlat Sonnevend Pál Tagállamok aktusai Közösségek aktusai Általános jogelvek Közösségek nemzetközi szerződései Elsődleges források

Részletesebben

10/2005. (X. 27.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl

10/2005. (X. 27.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl LEVÉL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (X. 27.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)

Részletesebben

Az ügyészi szervezet és feladatok. Igazságügyi szervezet és igazgatás március

Az ügyészi szervezet és feladatok. Igazságügyi szervezet és igazgatás március Az ügyészi szervezet és feladatok Igazságügyi szervezet és igazgatás 2016. március Az ügyészség alkotmányjogi helyzete Elhelyezkedése, szabályozása - az állami szervek rendszerében található - nem önálló

Részletesebben

Gazdasági jog alapjai

Gazdasági jog alapjai I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai 2013/2014. I. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tantárgy megnevezése Gazdasági jog I. Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma:

Részletesebben

I. A közigazgatás és társadalmi környezete

I. A közigazgatás és társadalmi környezete BBTE, Politikatudományi, Közigazgatási és Kommunikációs kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség I. A közigazgatás és társadalmi környezete Bevezetés a közigazgatásba 2012 Október 4 Gál Márk PhD. Közigazgatási

Részletesebben

A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György

A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György Budapest, 2014. december 4. Mi alapján ítél a fogyasztó? - Szempontok A hétköznapokban nyert saját tapasztalatok. A média, mint hírforrás

Részletesebben

Biztosításközvetítés elektronikus felületen

Biztosításközvetítés elektronikus felületen Biztosításközvetítés elektronikus felületen Az MNB 5/2015. (V.5.). számú ajánlásának átültetése a gyakorlatba Elméleti és gyakorlati kihívások Sebestyén László vezérigazgató (Netrisk.hu Zrt.) online szekció

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság közleménye

Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság közleménye Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság közleménye Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége a közigazgatási alapvizsgáról és ügykezelői alapvizsgáról szóló 174/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet

Részletesebben

Közpolitikai stratégiai tervezés és menedzsment jövőbeni keretei a közigazgatásban

Közpolitikai stratégiai tervezés és menedzsment jövőbeni keretei a közigazgatásban Közpolitikai stratégiai tervezés és menedzsment jövőbeni keretei a közigazgatásban Farkas Krisztina KIM közigazgatási stratégiáért felelős helyettes államtitkár Minőségfejlesztés a felsőoktatásban, TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002

Részletesebben

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11.

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11. Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék 2015. november 11. 1 Helyi önkormányzatok (3197) Települési önkormányzatok (3178) Területi önkormányzatok (20) Községek (2809) Városok (346) (ebből járásszékhely

Részletesebben

Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselőtestületénél 7/2001. (IV.20.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kedvezményezésről

Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselőtestületénél 7/2001. (IV.20.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kedvezményezésről Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselőtestületénél 7/2001. (IV.20.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kedvezményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX

A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX 2012. április BEVEZETŐ A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 17. -ának (3) bekezdése

Részletesebben

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma és története Komanovics Adrienne Pécs, 2012 Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma Komanovics Adrienne, 2012 2 A nemzetközi jog fogalma: A nemzetközi jog a nemzetközi

Részletesebben

A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA

A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA I. Az utasítás hatálya Ezen utasítás hatálya a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona

Részletesebben

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10)

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10) 2008.1.19. C 14/27 V (Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG Pályázati felhívás az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról szóló 2007/675/EK bizottsági határozatra vonatkozóan

Részletesebben

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

Tematika. a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához. 1. nap 2015. október 6. A központi állami szervek rendszere

Tematika. a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához. 1. nap 2015. október 6. A központi állami szervek rendszere Tematika a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához A képzés időpontja: 2015. október 6-8. és 12-13. helye: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási

Részletesebben

Szükséges tehát a jelenlegi SZMSZ hatásköri átruházásáról szóló rendelkezéseit az új jogszabályi keretekhez igazítani.

Szükséges tehát a jelenlegi SZMSZ hatásköri átruházásáról szóló rendelkezéseit az új jogszabályi keretekhez igazítani. 2. napirendi pont Tárgy: A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 9/2003 (VI.25.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő: Ikt. szám: 167-94/2013. Előterjesztés jellege: Rendelet-tervezet

Részletesebben

NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó

NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS készítette: Bánlaki Ildikó DEMOKRÁCIA a hatalomgyakorlás formája MODERNITÁS modern állam demos választójoggal rendelkezők csoportja (nagy) a közügyek intézésére

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-5247/2014. ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-5247/2014. ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-5247/2014. ügyben Előadó: dr. Horváth-Egri Katalin Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult az alapvető jogok biztosához, mert álláspontja szerint a

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.1. COM(2016) 354 final 2016/0163 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv 193. cikkétől eltérő

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Bélapátfalva Nagyközségi Önkormányzat 12 /2001. ( IV.23. ) sz. rendelete a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

1.1. A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. A közigazgatás rendszere 1.3. A közigazgatási szervek csoportosítása

1.1. A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. A közigazgatás rendszere 1.3. A közigazgatási szervek csoportosítása A diasor hatályosítását végezte: dr. Varga Márk, 2014. augusztus 15. 1 Tartalom 1. A közigazgatás felépítése 1.1. A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. A közigazgatás rendszere 1.3. A közigazgatási szervek

Részletesebben

SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 50.

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET Gazdasági és közlekedési miniszter TERVEZET az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007 (VI. 13.) Korm.

Részletesebben

A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés

A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés Dr. Klotz Péter, főosztályvezető-helyettes, Nemzeti Védelmi Szolgálat Budapest, 2015. május 12. Szervezeti változások

Részletesebben

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása Szerkesztők Szamel Katalin - Balázs István Gajduschek György - Koi Gyula Í^XompLex Wolters Kluwer csoport TARTALOM BEVEZETŐ 25 A közigazgatási modellek kialakulásának

Részletesebben

Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége BAKONYSZENTKIRÁLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 2/2003. (I.31.) Ökt. sz. RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Területfejlesztési konferencia. Az innováció szerepe Nógrád megye gazdasági fejlődésében

Területfejlesztési konferencia. Az innováció szerepe Nógrád megye gazdasági fejlődésében Területfejlesztési konferencia Dr. Simonyi Sándor - ügyv. ig. (TRIGON, SIK) Kókai Szabina - ügyv. ig. (UNIVERSIS Kft.) Az innováció szerepe Nógrád megye gazdasági fejlődésében 2012.11.29. Lehetséges gazdasági

Részletesebben

Témakörök. A közigazgatási jogi aktustan. I.2. Közigazgatási cselekmények - jogviszonyok A közigazgatás joghoz kötöttségének elve

Témakörök. A közigazgatási jogi aktustan. I.2. Közigazgatási cselekmények - jogviszonyok A közigazgatás joghoz kötöttségének elve Témakörök A közigazgatási jogi tan I. Közigazgatási jogviszonyok közigazgatási cselekmények II. A közigazgatási cselekmények rendszerezése III. Az ok érvényessége 1. Érvényességi kellékek 2. Jogszerűség

Részletesebben

Nyékládháza Város Önkormányzatának. 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről

Nyékládháza Város Önkormányzatának. 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Nyékládháza Város Önkormányzatának 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Nyékládháza Város Képviselő-testülete a helyi közakarat demokratikus kinyilvánítása érdekében

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1 Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(III.29.)Kt. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1 A rendelet hiteléül: Maglód, 2009. január 20. Margruber János jegyző

Részletesebben

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az

Részletesebben

ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE

ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE ISMERTETŐ az alapvető jogok biztosának intézményéről és tevékenységéről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE 2015 www.ajbh.hu I. Az alapvető jogok biztosának intézménye Magyarország

Részletesebben

Közigazgatási jog 2.

Közigazgatási jog 2. Közigazgatási jog 2. A közigazgatási hatósági eljárás (2) Dr. Bencsik András egyetemi adjunktus PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék Eljárás megindítása Kérelem vizsgálata Az elsőfokú eljárás főbb szakaszai

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 41/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 56/2003. (XII.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére ALSÓZSOLCA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. november

Részletesebben

Szervezeti teljesítményértékelő mutatószámrendszer. Eredményességi mutatószámok. Mutatószám megnevezése Célérték Akció

Szervezeti teljesítményértékelő mutatószámrendszer. Eredményességi mutatószámok. Mutatószám megnevezése Célérték Akció Szervezeti teljesítményértékelő mutatószámrendszer Eredményességi mutatószámok Mutatószám megnevezése Célérték Akció A Képviselő Testület elvárásaihoz kötött célok mutatószámai Kintlévőségek aránya Ne

Részletesebben

4. 249/2000 (XII. 24.) Korm. rendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól

4. 249/2000 (XII. 24.) Korm. rendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól A Szervezetfejlesztési célok megvalósítása, controlling rendszer bevezetése Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatánál projekt tárgyára vonatkozó jogszabályok az alábbiak: 1. 1990. évi LXV. törvény a helyi

Részletesebben

"31. A jegyző és az aljegyző" "Az aljegyző. 56/A. (1) A polgármester a jegyző javaslatára pályázat alapján aljegyzőt nevez ki.

31. A jegyző és az aljegyző Az aljegyző. 56/A. (1) A polgármester a jegyző javaslatára pályázat alapján aljegyzőt nevez ki. Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014.(II.20.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2013.(XII.30.)önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

SZABÓ MÁTÉ DÁNIEL A NÉPSZAVAZÁSRA SZÁNT KÉRDÉS EGYÉRTELMŰSÉGE

SZABÓ MÁTÉ DÁNIEL A NÉPSZAVAZÁSRA SZÁNT KÉRDÉS EGYÉRTELMŰSÉGE SZABÓ MÁTÉ DÁNIEL A NÉPSZAVAZÁSRA SZÁNT KÉRDÉS EGYÉRTELMŰSÉGE KORREFERÁTUM DEZSŐ MÁRTA BRAGYOVA ANDRÁS: AZ ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS MAGYARORSZÁGON CÍMŰ ELŐADÁSÁHOZ A népszavazások, illetve népszavazási kezdeményezések

Részletesebben

Előterjesztő:Szitka Péter polgármester Dr. Szuromi Krisztina jegyző. Készítette:Dr.Nagy Nikolett jogi szakreferens

Előterjesztő:Szitka Péter polgármester Dr. Szuromi Krisztina jegyző. Készítette:Dr.Nagy Nikolett jogi szakreferens Előterjesztő:Szitka Péter polgármester Dr. Szuromi Krisztina jegyző Készítette:Dr.Nagy Nikolett jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Város Önkormányzat Képviselő- testületének a Képviselő-

Részletesebben