A Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutató Intézete, Budapest

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutató Intézete, Budapest"

Átírás

1 Parasit. Hung A humorális ellenanyagok tanulmányozása nyulakban kísérletileg létesített Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780)-fertőzöttség esetén í. A precipitin-válasz jellemzése Dr. NÉMETH István A Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutató Intézete, Budapest Először MILLER és KERR (18) állapította meg 1932-ben, hogy a Taenia pisiformis (Bloch, 1780) Gmelin l790(taeniidae, Cestoda) lárvaalakjával, a Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780) -szal fertőzött nyulakban immunitás alakul ki a reinfekciókkal szemben. További vizsgálatok kiderítették, hogy az immunitás esetenként annyira kifejezett, hogy a fertőzésen egyszer már átesett állatok sikerrel állnak ellen a parazita később bekövetkező támadásával szemben. Máskor viszont az immunitás csupán redukálja a reinfekció esetén a kifejlődő élősködők számát, de ilyenkor is elejét veszi a súlyosabb cysticercosis kialakulásának (11, 12, 17, 21, 22, 27). Galandféreg- vagy cysticercus-anyag, vagy in vitro mesterségesen keltetett és aktivált oncosphaerák parenterális bevitelével sikerült nyulakat immunizálni a fertőzéssel szemben. A mesterségesen indukált immunitás azonban rendszerint gyengébb védettséget eredményezett, mint a természetes fertőződések nyomán ki alakult immunitás ( l, 8, 9, 11, 12, 18, 27). Passzív immunizálási kísérletek eredményei alapján már korábban több kutató is arra következtetett, hogy e féregfaj támadása protektiv tulajdonságú humorális ellenanyagok termelődését Indukálja (1, 4, 11, 12, 15» 16, 17, 20, 27). Az ellenanyagokat később szerológiai módszerekkel, igy gyürüs-precipitációs próbával (4, 30), a mesterségesen kikeltetett aktiv oncosphaerák-

2 kai végzett in vitro lárvaprecipitációs próbával (24,25), komplementumköté si (30), géldiffuziós-precipitációs (19), valamint indirekt hemagglutinációs próbával (19, 30) is sikerült kimutatni a fertőzött állatok vér savójában. Noha az eddig végzett vizsgálatokban kétségtelenül beigazolódott, hogy a fertőzés kiállása az ujabb fertőzéssel szemben specifikus védettséget eredményez ( l, 8, 11, 12, 17, 18, 21, 22, 27), még ma is hiányosan ismert a szervezetnek a reinfekcióval szemben megnyilvánuló felfokozott védekező reakciójának mechanizmusa. Több irodalmi adat arra utal, hogy ebben a folyamatban lényeges szerepet töltenek be a humorális ellenanyagok ( l, 4, 8, 11, 12, 15, 16, 20, 24, 25, 26, 27). Ennek részleteiről a- zonban meglehetősen keveset tudunk, igy a T. pisiformis-oncosphaerák támadására jelentkező humorális ellenanyagválasz sincs még pontosan jellemezve. Még egyáltalán nem ismerjük e féregfaj antigénszerkezetét, antigénjeinek kémiai természetét, továbbá azt sem tudjuk, hogy e féregfaj antigentérmészetü somaticus a- nyagai és/vagy a fejlődő és aktiv élettevékenységet folytató é- lősködők produktumai közül végső soron melyek felelősek a humorális ellenanyagok termelődésének megindításáért. E problémakör tisztázásához kivántunk további adatokat szolgáltatni T. pisiformis-petékkel mesterségesen fertőzött nyulakon végzett kísérletekben a primer és szekunder fertőzésre jelentkező humorális ellenanyagválasz főbb sajátosságainak tanulmányozása révén. Ez a közlemény a fertőzött állatok vérsavójában géldiffuziós-precipitációs próbával kimutatható ellenanyagokra vonatkozó vizsgálatokat foglalja össze. Anyagok és módszerek A) Antigének A féreg- és lárvaantigének készítéséhez kiindulási anyagként mesterségesen fertőzött kutyákból származó kifejlett galandférgeket és fertőzött nyulakból gyűjtött fertőzőképes cysticercusokat használtunk. 24

3 A cysticercusokkal végzett fertőzést követő héten a kutyákat leöltük, és a bélcsatornájukhói kiszedett férgeket áramló csapvizben, majd többször váltott desztillált vizben történő mosás után 1000 NE/ml kristályos penicillint és 0,5 mg/ml streptomicint tartalmazó desztillált vizben egy órán át inkubáltuk 37 C-on. Az antibiotikum-oldatból kiemelt férgeket ezután ster i l desztillált vízzel végzett 4-5-szöri mosás után steril dróthálóra helyeztük a mosófolyadék eltávolítása érdekében, és a felhasználásukig -20 C-on megfagyasztva tároltuk. A kötőszöveti tokjukból ép állapotban kiszabadított cysticercusokat mérőhengerben steril izotóniás konyhasóoldatban történő ülepítéssel többször mostuk. Az utolsó ülepitést követően a folyadékot teljesen eltávolítottuk, és a lárvákat -20 C-on megfagyasztva tároltuk. Taenia pisiformis-homogenizátum (TpH) Apró darabkákra vagdalt nyers galandférgékből 50 g-ot 50 ml pufferolt izotóniás sóoldatban (PBS, 0,04 M,pH 7,3) homogenizátorral"^ 20 percig homogenizáltunk, miközben a homogenizátor e- dényét jéggel hűtöttük. Az anyagot ezután 45 percig roncsoltuk 2 ) o ultrahanggal, és a felhasználásig -20 C-on megfagyasztva tároltuk. Cysticercus pisiformis-homogenizátum (CpH) A fertőzőképes cysticercusokból a TpH-mal azonos módon készült, azzal a különbséggel, hogy az ultrahanggal végzett roncsolás 30 percig történt. Omni-Mixer Homogenizer, Ivan Sorvall, Inc. Norwalk, Conn. USA MSE Ultrasonic Disintegrator, Measuring and Scientific Equipment Ltd. London (kimenő teljesítmény 60 watt, rezgésszám Kc/sec,).

4 Taenia pisiformis-nyerskivonat (TpK) Egy rész galandféreg-homogenizátumot (TpH) három rész PBS-oldattal (0,04 M, ph 7,3) kevertünk, majd 10 percig homogenizáltuk, és 15 percig ultrahanggal kezeltük a fent emiitett módon. A szuszpenziót ezután 20 percig 3000,majd ujabb 20 percig fordulattal centrifugáltuk +4 C-on. Az alakos elemektol mentes felüluszót dializáló hártyán keresztül történő párologtatással (pervaporizáció) mg/ml fehérjetartalomra koncentráltuk, majd PBS-oldattal szemben egy napig dializáltuk, és 0,3 % for- malinnal konzerválva +4 C-on tároltuk. Cysticercus pisiformis-nyerskivonat (CpK) A TpK-tal azonos módon CpH-ból készült. Cysticercus pisiformis-kivonat savban oldódó frakciója Ezt az antigénoldatot a CpK-ból állítottuk elő a következő módon. A CpK kémhatását cseppenként hozzáadott 0,5 N sósavval ph 4,5-re állítottuk be, aminek következtében fehér, laza, pelyhes csapadék keletkezett. A precipitátumot ezután 4000 fordulattal végzett 15 perces centrifugálással eltávolítottuk, és az enyhén opaleszkáló felüluszót mágneses keverővel folyamatosan kevert és többször váltott PBS (0,04 M, ph 7,3) ellen 6 órán át diali- zálva használtuk antigénként. Az anyagot 0,3 % formalinnal konzerválva +4 C-on tároltuk. Taenia pisiformis-"secretum és excretum antigén" (TpSE) Kifejlett cysticercusokkal fertőzött kutyákat a fertőzésüket követő 7-8. héten kiirtottuk. A bélcsatomából ép állapotban kiemelt férgeket a fentebb leirt módon megtisztítottuk, majd 500 NE/ml kristályos penicillint és 0,3 mg/ml streptomicint,

5 valamint 200 NE/ml mycostatint tartalmazó HANKS-oldatban (ph 7,2) 37 C-on 72 óráig inkubáltuk, 100 ml oldatra 3 férget számítva. A férgekről leöntött oldatot 3000 fordulattal 15 percig végzett centrifugálás után szeresre koncentráltuk ultraszüréssel +4 C-on, majd a koncentrátumot többször váltott PBSoldattal (0,04 M,pH 7,3) szemben egy napig diálizáltuk, és 0,3% formaiinnal konzerválva +4 C-on tároltuk. Cysticercus pisiformis-"secretum és excretum antigén" (CpSE) A fentebb leirt módon megtisztított és sterilezett ép, fertőzőképes cysticercusokat antibiotikumos HANKS-oldatba helyeztük, 100 lárvát számítva 50 ml oldatra, és 72 óráig 37 C-on tartot tuk. Ezután a lárvákról a folyadékot leöntöttük, és a továbbiakban a TpSE-antigennél leírtakkal azonos módon jártunk el. B) Sérumok Fertőzött nyulakból származó vérsavók Harminc, azonos tenyészetből származó, 6-7 hetes korú, g sulyu, fehér uj-zélandi nyulat egyenként 500 T. pisiformispetével fertőztünk. A petéket mesterségesen fertőzött kutyákból spontán Ürülő gravid izekből a korábban leirt módon izoláltuk (20), és fecskendőre szerelt szondával közvetlenül a gyomorba adtuk be. A nyulakat a szokásos módon ketrecekben dróthálón tartottuk. Kísérletbe állításukkor a coccidiosis megelőzésére 10 %-oa olajos szulfakvinoxalin-szuszpénzlóból 0,5-1,0 ml-t oltottunk bőr alá, egyhetes időközökkel, három alkalommal. Ezenkívül az állatok a fertőzést követő első héten eritromicint tartalmazó ivóvizet (62,5 g eritromicin-tiocianát 1 Vüter) kaptak. Ezt a kezelést a harmadik héten megismételtük. Gallimycin, Abbott Laboratories, International Veterinary Division, France

6 A kísérleti nyulak felét az első fertőzés után a 60. napon újra fertőztük petével, majd a 100. napon valamennyi állatot elvéreztettük, és a cysticercus-fertőzöttség intenzitásának meghatározása érdekében felboncoltuk. Az első fertőzéstől kezdve a 20. napig 3-5 naponként, ezután pedig 10 naponként az állatok fülvénájából vért vettünk. A vérsavókat a felhasználásukig -20 C-on megfagyasztva tároltuk. A fertőzés következtében öt nyul elhullott, ezeknek a vérsavóját nem vizsgáltuk. Az anti-taenia -pisiformis nyulimmunbavó előállítása (anti-tp) A galandférgek homo -reniz át urnát (TpH) izotóniás nátriumkloridoldattal 1:5 arányban higitva Al(OH)-^-gélhez adszorbeáltuk, és ebből az anyagból hat héten keresztül hetenként egyszer IS mg fereghomogenizátum-szárazanyagnak megfelelő mennyiséget oltottunk 3-4 kg-os nyulak bőre alá, több helyre elosztva. Az immunizálás 10. hetében az állatok 25 mg fehérjét tartalmazó TpK-ot kaptak bőr alá, majd öt egymást követő napon át emelkedő adagokban összesen 100 mg fehérjének megfelelő TpK-ot oltottunk fülvénába. Egyheti szünet után az utolsó oltássorozatot megismételtük, és az utolsó intravénás oltást követő 9«napon az állatokat elvéreztettük. A vérsavókat -20 C-on tároltuk. Az anti-cysticercus pisiformis nyulimmunsavó előállítása Az anti-tp nyulimmunsavó előállítása c. bekezdésben leirt immunizálási séma szerint CpH-mal és CpK-tal immunizáltunk nyulakat. Az ellenan.yagok kimutatása A precipitáló antitesteket a vérsavókban géldiffuziós-precipitációval mutattuk ki, amit 0,01 % mertiolátot és 0,003 % metilnarancsot tartalmazó PBS-ben (0,01 M,pH 7, l) oldott 1,5 %-os a- gar-gélben"^ végeztünk. 1 ^Special Agar-ÏToble, Difco Laboratories,Detroit, Michigan, USA 28

7 Az ellenanyagok tlterének meghatározása érdekében PETRI-csészékben 1,5-2,0 mm vastag agarrétégben a kör alakú reagenstartályokat rozettaszerüen helyeztük el. A centrális és a perifériás tartályok középpontja közti távolság 10 mm, a tartályok átmérője pedig 5 mm volt. A centrális rezervoárba mindig a vizsgálandó vérsavót, a perifériásokba pedig az antigénként használt 10 mg/ml fehérjetartalmú CpK-törzsoldat felező léptékű higitásait mértük. Az antigénhigitások PBS-oldattal (0,01 M, ph 7,1) készültek. Kontrollként biztosan nem fertőzött nyulakból származó vérsavókat, illetve PBS-oldatot alkalmaztunk. A lemezeket szobahőn tartottuk, és az eredményt a reagensek bemérése után 7 nap múlva biráltuk el. Azokban az esetekben, amikor a vizsgált vérsavók erre az időre nem idéztek elő precipitációt, a reagenseket ujratöltöttük, és az eredményt akkor tartottuk negatívnak, ha ujabb 7 napi inkubálás után sem alakult ki látható precipitációs vonal. Az ellenanyagok titereként az antigénnek azt a legnagyobb higitását adjuk meg, amely az ellenanyag-tartalmú vérsavóval még jól látható precipitációs vonalat hozott létre. Az l_j_ és 2. ábrán közölt átlagtitereket az egyes kisérieti csoportok állataiból azonos időpontokban vett vér savók egyedi vizsgálatával kapott titerek alapján számítottuk ki (14). Géldiffuziós analízisek Az immundiffuziós analíziseket radiális kettős diffúziós módszerrel 1,5 mm vastag agarrétegben végeztük, amit 0,01 % mertiolátot és 0,003 % metilnarancsot tartalmazó PBS-ben (0,01 M, ph 7,l) oldott 1,5 %-os agaroldatból különböző méretű üveglemezeken képeztünk. A 10 mm átmérőjű kör alakú rezervoárok középpontja közti távolság mm között változott. A vér savókat mindig higitatlanul, az antigéneket pedig PBS-oldattal (0,01 M, ph 7,1) különböző mértékben higitva alkalmaztuk. Az immundiffuziós lemezeket szobahőn,nedveskamrában tartottuk, naponta vizsgáltuk, és a precipitációs vonalak teljes kialakulása, rendszerint 6-7 napi inkubálás után a szokásos módon (2) mostuk, szá-

8 ritottuk, majd amidofekete 10 B -vei vagy savanyu fukszinnal festettük meg. A vérsavók koncentrálása ammóniumszulfátos kisózással A precipitin-aktivitás növelése érdekében a fertőzött nyulak vérsavóját ammóniumszulfátos kisózással koncentráltuk ugy, hogy a desztillált vizzel egyenlő arányban higitott vérsavókat t e l i tett ammóniumszulfát-oldattal ana partes kevertük, majd 100 ml "féltelitett" oldathoz g finoman poritott ammoniumszulfátot adtunk, és a keveréket másnapig szobahőn hagytuk állni. Ezután a precipitátumot lecentrifugáltuk, a vérsavó eredeti térfogatának egyhatodát kitevő mennyiségű PBS-ben (0,02 M, ph 7,2) feloldottuk, majd ugyanezzel a pufferrai szemben +4 C-on végzett dializálással az oldatból az ammóniumszulfátot eltávolítottuk. A koncentrátumot 1 ml-es adagokban -20 C-on megfagyasztva tároltuk. A precipitinek adszorbeálása a vérsavókból Az adszorbeálandó vérsavó l - l ml-éhez liofilizált CpK-ot adtunk 0,5-1,0 mg-os adagokban. A keveréket 30 percig 37 C-on, és másnapig +4 C-on inkubáltuk, majd a képződött precipitátumot 20 percig 4000 fordulattal végzett centrifugálással eltávolítottuk. A müveletet addig ismételtük, amikor az antigén hozzáadására több csapadék már nem keletkezett. Az adszorbció teljes voltáról antigénhigitási sorral végzett géldiffuziós-precipitációs próbával győződtünk meg. E. Merck AG, Darmstadt, Germany 2) Chroma, Stuttgart, Germany

9 Ultraszürés Az ultraszürést vákuumdializissel Hgm negativ nyomáson 8-as méretű dializáló cső"^ felhasználásával a leirt módon végeztük (6). Fehérj emeghatározás A fehérjemeghatározásokat biuret-reakcióval végeztük a leirt módon (5). Eredmények A parazitológiai boncolás eredménye A T< pisiformis-peték beadását követő 100. napon végzett boncolás során minden nyul cysticercusokkal fertőzöttnek bizonyult. Az egyszer fertőzött csoport állatainak hasüregében átlagosan 210,8 (78-377), az ujrafertőzött csoport állataióban pedig átlagosan 397,3 ( ) Cysticercus volt. Az előbbi csoportban valamennyi Cysticercus betokozódott állapotban zömmel a csepleszen és a medenceüreg hashártyája alatt volt található, és t e l jesen kifejlett scolexszel rendelkezett. Az utóbbi állatcsoportban viszont teljesen kifejlett hólyagférgek (borsókák) mellett a hasüregben még szabadon lévő, véglegesen még meg nem telepedett, fiatal cysticercusok is előfordultak, amelyek a többinél lényegesen kisebbek és fejletlenebbek voltak, s igy nyilván a reinfekcióból származtak. A precipitáló ellenanyagok dinamikája Precipitáló antitesteket legkorábban a fertőzést követő második Union Carbide ^Corporation, Chicago, Illinois, USA

10 héten, rendszerint a 10. és 14. nap között lehetett a vérsavókban CpK-tal kimutatni. A vizsgált 25 állat közül a 11. napon 3, a 14. napon 11, a 20. napon 16 nyul vérsavója adott pozitiv reakciót, a 30. naptól kezdve pedig minden állat vér savója az antigénoldattal precipitációt hozott létre agargélben. 1. ábra fertőzés utáni napok - days after infection 1. ábra: A precipitációs titer alakulása 500 petével fertőzött nyulak vér savójában. A nyil a fertőzés időpontját jelöli. Pig. 1: Precipitin activity in serum from rabbits infected with 500 eggs of T. pisiformis. The arrow indicates the time of infection. A primer fertőzés nyomán kialakult precipitin-válasz dinamikáját az 1. ábra mutatja, amely 10 állatból sorozatosan vett vérsavók egyedi vizsgálatával kapott titerek átlagértékeit tünteti fel. A fertőzést követő második héttől kezdve az ellenanyagok mennyisége a vér savókban fokozatosan emelkedett, és a 60. napon 1:36,8 átlagtiterrel (szélső értékek 1:16-1:128) elérte a maximumot. Ettől kezdve az ellenanyag-titer fokozatosan csökkent,a megfigyelési idő végén (100 nappal a fertőzés után) azonban még minden állat vérsavója tartalmazott, bár alacsony, átlagosan

11 1:5,3 titerben (szélső értékek 1:2-1:16), precipitáló antitesteket. A szekunder fertőzésre jelentkező precipitin-választ a 2.ábra szemlélteti, amely 15 állat folyamatos vizsgálatával kapo'tt át- 2. ábra S -S 2- a Ö 0 "S S l fertőzés utáni napok days after infection m ábra: A precipitációs titer alakulása 500 petével fertőzött, majd 60 nap múlva petével ujrafertőzött nyulak vérsavójában. A nyilak a fertőzések időpontját jelölik. Pig. 2: Precipitin activity in serum from rabbits infected with 500 eggs of T. pisiformis and reinfected 60 days later with eggs. lagos precipitin-titert tünteti fel. Az első fertőzést követően az ellenanyag-titer alakulása az előző kisérleti csoportéhoz hasonló volt. A precipitin-titer 1:33,4 átlagértékkel a fertőzést követő 50. napon érte el a maximumot, majd ezután némileg

12 csökkent. Az ábrán jól látható, hogy a 60. napon petével végzett második fertőzésre az ellenanyagszint újból emelkedett, és a 40. napon (az utolsó vizsgált időpont) a vérsavók átlagosan 1:116,7 titerben (szélső értékek 1:32-1:512) adtak reakciót. Ez az érték megközelítően két kitevővel haladta meg a primer - fertőzés után észlelt maximális átlagtitert, és négy és fél kitevővel magasabb volt, mint a csak egyszer fertőzött állatokban ugyanebben az időpontban észlelt precipitin-titer. Géldiffuziós vizsgálatok A géldiffuziós vizsgálatok folyamán a CpK-tal szemben maximum négy precipitációs sáv alakult ki (4/A és 4/B ábra). A vér savók precipitin aktivitása azonban állatonként lényegesen eltért, sőt egyazon állat esetében is erősen változott attól függően, hogy,egyrészt egy vagy két fertőzést kapott-e, másrészt, hogy a fertőzés és vérvétel között mennyi idő telt el. A fertőzöttség korábbi időszakából származó vér savók esetében csupán egy-egy halvány precipitációs vonalat lehetett megfigyelni, amely a későbbi időpontokban vett vérsavóknál fokozatosan erősebbé vált. A fertőzés utáni 30. naptól kezdve legalább egy jól kifejezett precipitációs vonalat valamennyi állat vérsavója- kialakitott. A fertőzöttség későbbi időszakából, valamint az ujrafertőzött állatokból származó vérsavókban viszont szélesebb antigén-spektrum ellen ható precipitáló ellenanyagokat lehetett kimutatni. Egyes állatok esetében ugyanis az első fertőzést követő 30. és 60. nap között a vér savók kettő, a második fertőzés utáni 20. naptól kezdve pedig a legtöbb állat vérsavója három, egyeseké pedig négy precipitációs vonalat létesített, ha agarlemezben CpK-tal.szemben diffundáltak. Az immundiffuziós vizsgálatokhoz általában alkalmazott antigénkoncentrációk esetében (10-15 mg/ml fehérje tartalmú CpK) a precipitációs sávok a következőképpen helyeződtek el. Amint a 3. és 4. ábrán látható, valamennyi precipitációs vonal közül a legerősebb rendszerint a vérsavótartály közelében helyeződött.

13 Ez a vonal a precipitáló vérsavók esetében mindig kialakult, és a fertőzöttség 30. napjától kezdve valamennyi állat vérsavója következetesen létrehozta. Ettől a vonaltól az antigéntartály felé haladva két precipitációs sávot lehetett megfigyelni. Ezek erőssége azonban vérsavónként változott, rendszerint az előzőnél gyengébbek voltak, a diffúzió során később is fejlődtek k i, és következetesen csak az ujrafertőzött állatok vérsavói alakították ki. Az emiitett vonalakon kivül a 15 ujrafertőzött állat közül ötnek a ráfertőzést.követő 40. napon vett vérsavója még egy nagyon vékony precipitációs sávot alakitott ki közvetlenül a vérsavótartály mellett (4/A és 4/B ábra). A különböző precipitin-aktivitásu vérsavókat kombinált rendszerben CpK-tal szemben összehasonlítva, az egyes vérsavók által précipitait vonalak egymással összefolytak (3«ábra), jeléül annak, hogy a vérsavókban azonos antigénkomponenssel vagy komponensekkel reagáló ellenanyagok voltak. A CpK-tal agarlemezben pozitiven reagáló vérsavók precipitációt hoztak létre a TpK, CpSE és a TpSE antigénoldatokkal is. A négy antigénpreparátumot kombinált rendszerben összehasonlítva az e- gyes antigénoldatokkal szemben kialakult precipitációs sávok a- zonossági reakciót adtak (4. ábra). Hangsúlyoznom kell azonban, hogy az egyes precipitációs vonalak a különböző vérsavók esetében - mivel a vérsavók ellenanyag-tartalma erősen változott - más és más antigénkoncentrációnál alakultak k i optimálisan. Ennélfogva valamennyi precipitációs vonalat egyrészt nem lehetett egyetlen lemezen demonstrálni, másrészt a nativ, nem koncentrált vérsavók használatával a nagyon gyenge vonalak fúzióját nem mindig lehetett megnyugtató módon elbirálni. A vér savók ammóniumszulfátos kicsapással végzett koncentrálása után azonban a precipitációs sávok sokkal kifejezettebbekké váltak, s e- zért a koncentrátumok segítségével kétségtelenül meg lehetett állapítani, hogy a CpK, TpK, CpSE és a TpSE antigénoldatokban egyaránt azonos komponensek precipitálódtak. A fertőzőképes cysticercusok teljes kivonatának savban oldódó frakciójával szemben ugyanazok a precipitációs vonalak alakul-

14 3. ábra: A precipitinek kimutatása a fertőzött nyulak vér savójában agargéldiffuziós-precipitációs próbával. A rezervoárok a következő reagenseket tartalmazzák: 1, 2.» 2» 4 és 5«Az első fertőzést követő 50.~ napon vett vér savók: 7, 8, 9. és 10. A második fertőzés utáni 40. napon vett ve"rsavók: 11. CpK (10 mg fehérje/ml). Fig. 3: Detection of antibodies in serum of infected rabbits by gel diffusion precipitin test. Wells were filled as follows: 1, 2, 3, 4 and 5: serum samples taken on the 50th day after primary infection; 6, 7, 8, 9 and 10: serum samples taken on the 40th day after secondary infection; 11: CpE (10 mg protein/ml). 4. ábra: A T. és C. pisiformis antigénjeinek géldiffuziós analízise fertőzött nyulakból származó vérsavókkal. A rezervoárok a következő reagenseket tartalmazzák: l_j_ és 7. CpK (15, illetve 10 mg fehérje/ml); 2_j_ TpK I (14 mg fehérje/ml); 3_ és 4- A második fertőzés után a 40. napon vett vér savók: 5_ és 9_. Normál nyul vér savó; 6. CpSE (9 mg fehérje/ml)^ ^8 TpSE (9 mg fehérje/ml); 10 és 11_. A második fertőzés utáni 20. napon vett vér savók; 12_. A CpK savban oldódó frakciója (10 mg fehérje/ ml). Fig. 4: Gel diffusion analysis illustrating reactions between different antigen preparations of T. and C. pisiformis and serum samples from infected rabbits. Wells were f i l l e d as follows: 1 and 7: CpE (15 and 10 mg protein/ml, respectively); 2: TpE (14 mg protein/ ml); 3 and 4: serum samples taken on the 40th day after secondary infection; 5 and 3: normal rabbit serum; 6: CpSE (9 mg protein/ml); 8: TpSE (9 mg protein/ml); 10 and 11: serum samples taken on the 20th day after secondary infection; 12: acid soluble fraction of CpE (10 mg protein/ml). 5. ábra: C. pisiformisszal mesterségesen immunizált nyulak vérsavojanak géldiffuziós vizsgálata. A rezervoárok a következő reagenseket tartalmazzák: 1, 2_, 3 és 4. Anti-Cp nyul immunsavók; 5«Normál nyulvérsavo; 6. CpK (15 mg fehérje/ml); 7. PBS (0,01 M,pH 7,1). Fig. 5: Gel diffusion analysis illustrating reactions between CpK and anti-cp serum. Wells were filled as follows: 1, 2, 3 and 4: serum from rabbits artificially immunized with C. pisiformis antigens; 5: normal rabbit serum: 6. CpE (15 mg protein/ml); 7: PBS (0,01 M, ph 7.l).

15 4. ábra

16 tak ki, mint amik a CpK-tal szemben is kifejlődtek, és az egyes precipitációs sávok egymással teljesen összefolytak (4/B ábra). Az ellenanyagok CpK-tal végzett adszorbeálása teljesen megszüntette a vérsavók reaktivitását valamennyi antigénpreparátummal szemben. A T. pisiformisszal, illetve C. pisiformisszal mesterségesen immunizált nyulak precipitin-titere nagyon magas volt. Az anti- Tp, illetve anti-cp nyulimmunsavók még az lí2 *" ^ higitásu TpK-tal, illetve CpK-tal (15 mg fehérje/ml) is jól látható precipitációs csikót alakítottak ki;a homológ kivonatokkal reagáltatva 6-9 precipitációs vonalat hoztak létre (5. ábra). Megbeszélés CAMPBELL (4) mutatta ki először, hogy a T. pisiformis (Bloch, 1780) Gmelin 1790 lárvaformájával fertőzött nyulak vér savója o- lyan ellenanyagokat tartalmaz, amelyek e féregből készített specifikus poliszacharid-antigénnel (3) gyürüs-precipitációs próbában reagálva precipitációt hoznak létre. TRAWINSKI (31) leirása szerint preparált lárvakivonattal később SUL'C és ISZ- MAGILOVA (30) kapott pozitiv reakciókat a fertőzött nyulak vérsavójából ugyancsak gyürüs-precipitációs technikával. SILVERMAN (23, 24, 25) lárvaprecipitációs módszerrel tudott ellenanyagokat kimutatni. Az in vitro kikeltetett oncosphaerákat a fertőzött állatok vérsavójába helyezve, az aktiv oncosphaerák teste és az un. penetrációs mirigy secretumai körül mikroprecipitátumok képződtek, amit e szerző az élő oncosphaerák antigénhatásu produktumai és a vérsavókban lévő adekvát ellenanyagok közti reakció következményének tartott. Ilyen reakciókat legkorábban a fertőzést követő második héten észlelt, maximum 1:16-1:32 a- rányban higitott vérsavókban. A reakció titere azonban függött az állatok fertőzöttségének erősségétől, és esetenként pozitiv reakciók l:64-es higitásu vérsavókban is előfordultak.

17 Géldiffuziós precipitációval végzett vizsgálatok során a fertőzött állatok vérsavója agargélben precipitációs hozott létre a somaticus antigénkivonatokkal, s ezért az agargéldiffuziós-precipitációs próba is alkalmas módszernek bizonyult e féregfaj antigénjei ellen ható antitestek kimutatására (19). T. pisiformí3-oncosphaerák inváziója nyomán kialakuló precipitin-válasz jellemzésére ezideig nem történtek részletes vizsgálatok. Csupán a precipitáló ellenanyagok dinamikájáról közölt SUL'C és ISZMAGILOVA (30) adatokat. Különböző erősségű fertőzéseknek kitett nyulakon végzett kísérletekben e szerzők csőprecipitációs próbával már a fertőzést követő második napon kimutattak ellenanyagokat a vérsavókban. A reakció a fertőzöttség napja között volt a legkifejezettebb, ebben a periódus- 7 bah vett vérsavók még az 1:10 higitásu lárvakivonattal is pozitívan reagáltak. Később a reakció fokozatosan gyengült, és a 90. napon a próba rendszerint negativ volt. A fertőző petedózistól függetlenül a reakció dinamikája az egyes állatokban általában hasonló volt, és semmilyen összefüggést sem találtak a fertőzés intenzitása ás az ellenanyagok mennyisége, illetve e- zek kimutathatóságának időtartama között. A reinfekció nem idézett elő észrevehető ellenanyag-szaporulatot, bár az ismételt fertőzések után észleltek némi erősödést a reakció intenzitásában. Ez azonban egyáltalán nem állt arányban a fertőző dózissal, rendszerint gyorsan eltűnt, és a 90. napra a reakció éppúgy negatiwá vált, mint a csak egyszer fertőzött állatok esetében* Ebben a dolgozatban közölt vizsgálataink eredményei több kérdésben is ellentétesek SŰL»C és ISZMAGILOVA (30) előbb emiitett megállapításaival, Igy a fertőzés után 11. napnál korábban e- gyetlen esetben sem tudtunk precipitáló antitesteket a vérsavókban agargéldiffuziós-precipitációval CpK segítségével kimutatni, a 30. naptól kezdve viszont egészen a megfigyelési idő végéig (100. nap a fertőzés után) minden kisérleti állat vér savója précipitait. Az ellenanyag-termelés lefolyását is általában az jellemezte, hogy a fertőzöttség második hetétől kezdve a vérsavók precipitin-tartalma fokozatosan emelkedett, és a 4O-

18 70. nap között érte el a maximumot. Ebben a periódusban fordultak elő a legnagyobb ellenanyag-titerek, amelyek azonban soha nem haladták meg az antigénként használt 10 mg/ml fehérjetartalmú CpK 1:128-as higitását. A fertőzöttség 70. napjától az ellenanyag-tit er csökkent, de még a fertőzést követő 100. napon is minden állat vérsavója kimutatható mennyiségben tartalmazott precipitáló antitesteket. Ez a titercsökkenés feltehetően az élősködő ama biológiai sajátságával van szoros kapcsolatban, hogy a májból kijutott cysticercusok végleges tartózkodási helyükön, a hashártyán megtelepedve betokozódnak, éé mintegy 7 hét alatt elérve a fertőzőképes stádiumot, fejlődésük befejeződik. Ettől az időponttól kezdve növekedésük lényegében megáll, anyagcseréjük is lassabb ütemű, ennélfogva megszűnik, vagy legalább is tetemesen lecsökken az a massziv antigénhatás, amely a fertőzöttség korábbi szakaszában éri a megtámadott gazdaállatot annak folytán, hogy a fiatal, növekedésben lévő, élénk anyagcserét folytató élősködők antigénhatésu produktumai közvetlenül a keringésbe kerülnek. Az ujrafertőzött állatok vérsavóival kapott eredmények alapján arra következtethetünk, hogy az oncosphaerák ismételt támadása nyomán fokozott mértékű ellenanyag-termelés indul meg, ami nyilván a reinfekcióval bejutott élősködők szolgáltatta antigénstimulusra vezethető vissza. Ezt a reakciót azonban nehéz "klasszikus" másodlagos immunválaszként felfogni, mivel abban nyilvánult meg, hogy egyrészt a precipitin-titer a reinfekció után fokozatosan emelkedett, és a 40. napon átlagosan két kitevővel volt magasabb, mint az első fertőzés után észlelt t i t e - rek, másrészt az immundiffúziós analízisek tanúsága szerint az ujrafertőzött nyulak vérsavója olyan antigénkomponensek ellen ható precipitineket is tartalmazott, amelyek a csak egyszer fertőzött állatok vérsavójában nem fordultak elő. Sajnos, későbbi időpontokban a vérsavókat nem vizsgáltuk, ezért arra vonatkozóan, hogy a reinfekciót követően a továbbiakban miként a- lakul a vérsavók precipitin-tartalma, még ujabb vizsgálatok szükségesek. k precipitinek dinamikáját illetően SUL'C és ISZMAGILOVA (30)

19 fent említett megállapításai és a saját észleleteink között le vő eltérések nem magyarázhatók a kísérlethez felhasznált állatok és a peteanyag, továbbá az antigén-preparátumok különbözőségével, hanem valószínűleg az alkalmazott szerológiai módszerek eltérő érzékenységének tulajdonithatók. A T;_ és C. pisiformis ellen ható anti-vérsavókkal végzett immundiffúziós analízisek eredményei alapján azt állapithatjuk meg, hogy a féregfajnak és lárvaformájának sómat1 eus kivonata komplex antigenitásu, minimálisan 6-9 komponenst tartalmaz. A fertőzött nyulak vér savójában található antitesteknek a különböző antigén-preparátumokkal elvégzett immundiffúziós analíziséből pedig egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy a T. pisiformis-oncosphaerák inváziója a nyulakban komplex precipitin-választ indukál, ami összhangban van más féregfertőzöttségek esetében tett megfigyelésekkel (28). A vérsavókban legalább négy eltérő specifitásu precipitáló antitest fordul elő. Hangsúlyozandó azonban, hogy a vér savók precipitin-aktivitása egyedenként erősen változott, amit a kisérleti állatok eltérő egyedi reagálóképességén kivül elsősorban talán annak a körülménynek lehet tulajdonítani, hogy - bár a fertőzéseket mindig azonos módon, ugyanazokkal az eszközökkel és főleg ugyanabból az anyagból származó petékkel végeztük - az egyes állatokban különböző számú élősködő telepedett meg. A különböző számú e- gyedből álló parazitapopulációk pedig kvantitative eltérő antigénhatásu anyagot produkálhattak, ami aaután eltérő mennyiségű precipitin termelődésére vezetett. Azt, hogy a termelődő ellenanyagok mennyisége szorosan az antigén-dózistól függ, többféle antigén-ellenanyag rendszer esetében is igazolták (2, 7, 10, 13, 29). Arról azonban, hogy a vérsavók precipitin-aktivitása és a fertőzöttség intenzitása között a féregfaj esetében ilyen közvetlen kapcsolat valóban fennáll-e, nincsenek kisérle,ti adatok. A fertőzött nyulak vérsavójában kimutatott négy eltérő specifitásu precipitinnel specifikusan reagáló antigén-determinánsokat hordozó komponenseket a kifejlett férgek és a cysticercusok somaticus kivonatában, valamint az un. "secretum és exeretum an-

20 tigének"-ben egyaránt megtaláltuk, és ugy látszik, hogy ezeket az antigénö'ssze tevőké t a somaticus kivonat savban oldódó frak ciója tartalmazza. Az a megfigyelésünk, hogy az ujrafertőzött állatok több antigéntipus ellen ható precipitint produkáltak, mint a csak egyszer fertőzöttek, több módon magyarázható. Lehet, hogy az egyszer fertőzött állatok vérsavójában meg nem ta lált ellenanyag-tipusok termelődéséért felelős antigének a primer fertőzés során egyáltalán nem képződnek, hanem csak a reinfekció folyamán, a megelőző fertőzés nyomán már bizonyos fokú immunitásra szert tett gazdaszervezet fokozott védekezése folytán elpusztuló és széteső parazitákból szabadulnak fel. Az is lehetséges, hogy képződnek ugyan, de mennyiségük alatta marad annak a küszöbértéknek, ami az agargéldiffuziós-precipitációs próbával kimutatható ellenanyag-mennyiség termelésének megindításához szükséges. Erre vonatkozóan azonban semmilyen direkt bizonyítékkal nem rendelkezünk. Egyáltalán nem ismerjük e féregfaj teljes antigénmozaikját, és azt sem tudjuk, hogy a somaticus anyagok és az élő paraziták produktumai között p_itigenitás tekintetében milyen Összefüggés van. Az általunk készitett "secretum és excretum antigén"-ben és a somaticus antigénkivonatokban a fertőzött nyulak vérsavója azonos komponenseket mutatott ki. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása azonban csak a parazita antigénszerkezetének teljesebb megismerése révén lesz lehetséges. Köszönetnyilvánítás. A szerző ezúton is hálás köszönetét fejezi ki HALASI Ilona és CSÁSZÁR Istvánné laboratóriumi asszisztenseknek a munka során nyújtott értékes technikai segitségért. NÉMETH, I.: Studies on Humoral Antibodies in Experimental Infections of Rabbits with Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780) I. General Characteristics of Precipitin Response The precipitin response of rabbits to experimental infection with Cysticercus pisiformis has been studied by agar gel diffusion precipitin test using somatic extracts and "secretions and

21 excretions" of Taenia pisiformis and Cysticercus pisiformis as antigens. Rabbits 6 to 7 weeks old, weighing gm, were infected orally with 500 T. pisiformis eggs, and 60 days later some of them received a reinfection with eggs. On the 100th day after the primary infection, all animals were killed and examined. Serum samples were taken at different times after the infection and were tested for the presence of precipitins to somatic and "metabolic" antigens of T. pisiformis and C. pisiformis by double diffusion method, using the combined system. Precipitating antibodies could f i r s t be detected on the 11th day after the infection, and all rabbits produced detectable amounts of precipitins from the 30th day. The dynamics of the antibody response were characterized by a gradual increase of the mean titre from the second week of infection, with a peak between days 4-0 to 70 followed by a noti ceable decrease. Rabbits responsed to reinfection with an increased synthesis of precipitins. The invasion of T. pisiformis oncosphaeres induced a complex precipitin response in the rabbits: four precipitating antibodies of different specificity were detected. The precipitin activity of the serum samples from individual rabbits varied considerably. The serum from reinfected rabbits contained precipitins against wider spectrum of antigens than serum from rabbits that received only a single infection. Antigenic components reacting specifically with precipitins in the serum of infected animals were found in both whole extracts and "secretions and excretions" of T. pisiformis and C. pisiformis, and also seem to be contained in the acid-soluble fraction of Cysticercus extract. Saline-soluble whole extracts of T.pisiformis and C. pisiformis are antigenically complex, each consisting of at least 6 to

22 9 antigens, as show with antiserum produced in rabbits against tapeworm and Cysticercus material. The significance of these findings is discussed in terms of the antigenic composition of T. pisiformis and C. pisiformis. Irodaiom 1. BACHMANN, P. A.: Versuche zur Immunisierung von Kaninchen gegen Cysticercus pisiformis. - Thesis Diss. Berlin, BACKHAUSZ, R.: Immunodiffusion und Immunoelektrophorese. - Akadémiai Kiadó, Budapest, CAMPBELL, D. H.: The immunological specificity of a polysaccharida fraction from some common parasitic helminths. - J. Parasit., 23_, CAMPBELL, D. H.: The specific absorbability of protective antibodies agains Cysticercus crassicollis in rats and C. pisiformis in rabbits from infected and artificially immunized animals. - J. Immunol., 3_5_, CHASE, M. W. - WILLIAMS, C. A.: Protein analysis. - In: Methods in Immunology and Immunochemistry. Vol. I I., Ed. by C.A. Williams and M.W. Chase, Acad. Press, New York and London, CRAIG, L.C.: Dialysis and ultrafiltration. - In: Methods in Immunology and Immunochemistry. Vol. I I., Ed. by C.A. Williams and M.W. Chase, Acad. Press, New York and London, EDSALL, G.: Immunization. - Ann. Rev, Microbiol., 9, GEMMELL, M.A.: Natural and acquired immunity factors inhibiting penetration of some hexacanth embryos through the intestinal barrier. - Nature, 194,

23 9. GEMMELL, M. A.: Immunological responses of the mammalian host against tapeworm infections. I I. Species specificity of hexacanth embryos in protecting rabbits a- gainst Taenia pisiformis. - Immunology, 8, JOHNSON, A. G.: Effect of massive antigen dosage on antigen retention and antibody response in rabbits. - Proc. Soc. Exp. Biol. Med., 88, KERR, K. B.: Immunity in rabbits against one of its cestode parasite, Cysticercus pisiformis. - J. Parasit., 20, 328 (suppl.) KERR, K. B.: Immunity against a cestode Darasite, Cysticercus pisiformis. - Am. J. Hyg., 22, KRAFT, S. C. - ROTHBERG, R. M.: The effect of single low antigen doses on immunologic responsiveness in adult rabbits. - J. Immunol., 102, KÜHN, 0.: Methode der Titerberechnung mit Hilfe duadischer Logaritmen. - Z. Immunitätforsch. Exp. Ther., 116, LEONARD, A.B.: The accelerated tissue response to Cysticercus pisiformis in passively immunized rabbits. - Am. J. Hyg., 32, , LEONARD, A. B. - LEONARD, A. E.: The intestinal phase of the resistance of rabbits to the larvae of Taenia pisiformis. - J. Parasit., 27, LIEBMANN, H. - BOCH, J.: Untersuchungen an Cysticercus pisiformis-befallenen Kaninchen. - Berl. Münch. Tierärztl. Wschr., T3, I MILLER, H. M., Jr. - KERR, K. B.: Attempts to immunize rabbits against a larval-cestode, Cysticercus pisiformis. - Proc.Soc. Exp.Biol.Med., 2_9_, NÉMETH, I. : Immunological study of rabbit cysticercosis, I. The suitability of agar gel diffusion precipitation and indirect hemagglutination tests. - Z. Immun- und Allergieforsch., 128, I NÉMETH, I. : Immunological study of rabbit cysticercosis,ii. Transfer of immunity to Cysticercus pisiformis(bloch, 1780) with parenterally administered immune serum or

24 lymphoid cells. - Acta Vet. Acad. Sei. Hung., 20, POCELUEVA, V. A.: Znacsenie faktora intenszivnoszti invazii V immunitete pri ciszticerkoze krolikov. - Trud.Inszt. Vet. Kazfiliala. VASZHNIL., 7, POCELUEVA, V. A.: 0 szuperinvazionnom i vozrasztnom immunitete u krolikov k ciszticerkozu. - Szborn. Rab. po Gel'mint l e t i j u szo gnja rozsdeniia R.Sz. Sul ca, Kazakszkoe Gosz. Izd SILVERMAN, P. H.: Studies on the biology of some tapeworms of genus Taenia. I. Pactors affecting hatching and activation of taeniid ova, and some criteria of their viability. - Ann. Trop. Med. Parasit., 48, SILVERMAN, P. H.: A technique for studying the in vitro effect of serum on activated taeniid hexacanth embryos. - Nature, 176, SILVERMAN, P. H.: Specific and non-specific in vitro serum reactions to active taeniid hexacanth embryos. - Trans. R. Soc. Trop. Med. Hyg., 0, SILVERMAN, P.H.: A concept of host-parasite immunologic relationships. - In: Proc. 20th Annual Biol.Colloquium, Corvallis, Oregon State University Press, SIMA, I. : A Taenia és Cysticercus pisiformis elleni immunitás. - Állatorvosi Lapok, SINCLAIR, I. J.: The relationship between circulating antibodies and immunity to helminthic infections. - In: Adv. in Parasitology. Vol. 8., Ed. by B. Dawes, Acad. Press, London and New York, STEVENS, K. M. : Some considerations of the antigen dose-antibody response relationship. - J. Immunol., 76, SUL'C, R. Sz. - ISZMAGILOVA, R. G.: Izucsenie immunologicseszkih reakcij na ekszperimental'noj model! krolik- -ciszticerk piziformnüj. - In: Parazitü 1 parazitozü cseloveka i zsivotnüh, Kiev, 1965.

25 31. TRAWINSKI, A.: Über Anwendung der Präcipitinreaktion Nachweis der Schweinezystizerkose. - Zbl. Bakt., Érkezett: május 3. Dr. NÉMETH I. MTA. Állategészségügyi Kutató Intézete Budape st XIV., Hungária krt 21.

A immorális ellenanyagok tanulmányozása nyulakban kísérletileg létesített Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780)-fertőzöttség esetén

A immorális ellenanyagok tanulmányozása nyulakban kísérletileg létesített Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780)-fertőzöttség esetén Parasit. Hung. 5. 83-98. 1972. A immorális ellenanyagok tanulmányozása nyulakban kísérletileg létesített Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780)-fertőzöttség esetén II. A precipitálo ellenanyagok lokalizációjának

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutató Intézete, Budapest

Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutató Intézete, Budapest Parasit. Hung. 2. 19-38. 1969 Immunológiai vizsgálatok nyúleysticercosis esetén II. A Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780) elleni immunitás átvitele nyúlban parenterálisan alkalmazott immunszérummal vagy

Részletesebben

A humorális ellenanyagok tanulmányozása nyulakban kísérletileg létesített Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780)-fertőzöttség esetén

A humorális ellenanyagok tanulmányozása nyulakban kísérletileg létesített Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780)-fertőzöttség esetén Parasit. Hunç. 5. 135-158. 1972. A humorális ellenanyagok tanulmányozása nyulakban kísérletileg létesített Cysticercus pisiformis (Bloch, 1780)-fertőzöttség esetén IV. A specifikus ellenanyagok izolálása

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN Készült az ОТKA 400 kutatási program keretében BUDAPEST 1995/1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET

Részletesebben

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,

Részletesebben

Fehér kapszula, felső részén fekete OGT 918, alsó részén fekete 100 jelzéssel.

Fehér kapszula, felső részén fekete OGT 918, alsó részén fekete 100 jelzéssel. 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Zavesca 100 mg kemény kapszula. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 100 mg miglusztát kapszulánként. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban. 3. GYÓGYSZERFORMA Kemény

Részletesebben

A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen *

A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen * A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar, Ortopédiai Klinika 1,és a Dr. Bugyi István Kórház, Szentes, Ortopéd Traumatológiai Osztály 2, közleménye A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 Ez a gyógyszer fokozott felügyelet alatt áll, ami lehetővé teszi az új gyógyszerbiztonsági információk gyors azonosítását. Az egészségügyi szakembereket arra kérjük,

Részletesebben

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István

A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN Gondola István Agronómiai értekezlet ULT Magyarország Zrt. Napkor 2013. január 29. Bevezetés Justus von Liebig

Részletesebben

TDA-TAR ÉS O-TDA FOLYADÉKÁRAMOK ELEGYÍTHETŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA STUDY OF THE MIXABILITY OF TDA-TAR AND O-TDA LIQUID STREAMS

TDA-TAR ÉS O-TDA FOLYADÉKÁRAMOK ELEGYÍTHETŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA STUDY OF THE MIXABILITY OF TDA-TAR AND O-TDA LIQUID STREAMS Anyagmérnöki Tudományok, 37. kötet, 1. szám (2012), pp. 147 156. TDA-TAR ÉS O-TDA FOLYADÉKÁRAMOK ELEGYÍTHETŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA STUDY OF THE MIXABILITY OF TDA-TAR AND O-TDA LIQUID STREAMS HUTKAINÉ GÖNDÖR

Részletesebben

A burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) elleni biológiai növényvédelmi készítmény kidolgozása

A burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) elleni biológiai növényvédelmi készítmény kidolgozása OMFB-00610/2009 A burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) elleni biológiai növényvédelmi készítmény kidolgozása 1. munkaszakasz (2009. június 1. 2010. május 31.) Nemaform Kutató, Szolgáltató Kft. Projektvezető:

Részletesebben

December 1. az AIDS világnapja. 1th December is the World AIDS Day. Dr. Forrai Judit

December 1. az AIDS világnapja. 1th December is the World AIDS Day. Dr. Forrai Judit December 1. az AIDS világnapja 1th December is the World AIDS Day forrai.judit@med.semmelweis-univ.hu Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet Initially submitted November 15, 2013; accepted for publication

Részletesebben

BME Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Nagyfeszültségű Laboratórium. Mérési útmutató

BME Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Nagyfeszültségű Laboratórium. Mérési útmutató BME Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Nagyfeszültségű Laboratórium Mérési útmutató Az Elektronikai alkalmazások tárgy méréséhez Nagyfeszültség előállítása 1 1.

Részletesebben

Záró beszámoló a Kultusz, identitás, imázs című projektről (2004-2007)

Záró beszámoló a Kultusz, identitás, imázs című projektről (2004-2007) Záró beszámoló a Kultusz, identitás, imázs című projektről (2004-2007) 2004 2004-es kutatási évünk programját tulajdonképpen a második félévre kellett szorítanunk, mivel módosított költség- és programtervünk

Részletesebben

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA L 336/36 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.12.18. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2009. december 15.) az enzootiás szarvasmarha-leukózis diagnosztikai vizsgálatai tekintetében a 64/432/EGK tanácsi irányelv

Részletesebben

Homocytotrop (reagin-tipusu) ellenanyagok és a parazitás immunitás közötti összefüggés vizsgálata passziv cutan anaphylaxiás (PCA) próbával 1

Homocytotrop (reagin-tipusu) ellenanyagok és a parazitás immunitás közötti összefüggés vizsgálata passziv cutan anaphylaxiás (PCA) próbával 1 Homocytotrop (reagin-tipusu) ellenanyagok és a parazitás immunitás közötti összefüggés vizsgálata passziv cutan anaphylaxiás (PCA) próbával 1 Dr. SZEPES Géza Dr. KASSAI Tibor Áliatorvostudományi Egyetem

Részletesebben

220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya

220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minısége védelmének szabályairól A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Módosított miracidiumbújtatási eljárás schistosomiasis mansoni kimutatására

Módosított miracidiumbújtatási eljárás schistosomiasis mansoni kimutatására Módosított miracidiumbújtatási eljárás schistosomiasis mansoni kimutatására Dr. LENGYEL Anna Országos Közegészségügyi Intézet Parazitológiai Osztálya, Budapest "A modified miracidium hatching test for

Részletesebben

A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében

A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében Az ár- és belvizek vízszennyező hatása Több évtizedes tapasztalat, hogy a felszíni vízfolyásainkon levonuló nagy árvizek (97,

Részletesebben

0,3 milligramm Al 3+ [Al(OH) 3 ] és alumínium-foszfáthoz (AlPO 4 ) kötött 0,2 milligramm Al 3+

0,3 milligramm Al 3+ [Al(OH) 3 ] és alumínium-foszfáthoz (AlPO 4 ) kötött 0,2 milligramm Al 3+ 1. A GYÓGYSZER NEVE Boostrix szuszpenziós injekció előretöltött fecskendőben diphtheria, tetanus és pertussis (acelluláris összetevő) vakcina (adszorbeált, csökkentett antigén tartalmú) 2. MINŐSÉGI ÉS

Részletesebben

KARSZTFEJLŐDÉS X. Szombathely, 2005. pp. 61-76.

KARSZTFEJLŐDÉS X. Szombathely, 2005. pp. 61-76. KARSZTFEJLŐDÉS X. Szombathely, 2005. pp. 61-76. A KARSZTTELÍTETTSÉG VÁLTOZÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ AGGTELEKI-KARSZTVIDÉK ÉVI MINIMÁLIS FORRÁSHOZAM ÉRTÉKEI ALAPJÁN MAUCHA LÁSZLÓ VITUKI KHT. 1095. Budapest,

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Myozyme 50 mg por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz Alfa-alglükozidáz

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Myozyme 50 mg por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz Alfa-alglükozidáz BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Myozyme 50 mg por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz Alfa-alglükozidáz Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az

Részletesebben

O k t a t á si Hivatal

O k t a t á si Hivatal O k t a t á si Hivatal A versenyző kódszáma: 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló KÉMIA I. kategória FELADATLAP Munkaidő: 300 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Enoba-Homeo hasfájásra. Deprobe-Homeo fogzásra. Tentoba-Homeo alvászavarokra. Imoba-Homeo immunerősítésr

Enoba-Homeo hasfájásra. Deprobe-Homeo fogzásra. Tentoba-Homeo alvászavarokra. Imoba-Homeo immunerősítésr Enoba-Homeo hasfájásra Deprobe-Homeo fogzásra Tentoba-Homeo alvászavarokra Imoba-Homeo immunerősítésr MN cons leaflet hun 16.indd 1 2016. 03. 17. 16:1 Ha gyermeke hasfájós, nincs egyedül ezzel a problémával.

Részletesebben

A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE. SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS

A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE. SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS A hazai tógazdasági haltermelés a 90-es évek közepén tapasztalt mélypontról elmozdult és az utóbbi három

Részletesebben

Hungarian language version

Hungarian language version Urban Reconstruction, Social Exclusion and the Roma in Budapest Workshop at Central European University, Budapest November 19, 2010 The workshop is organized within the RESPECT research project (http://respect.iusspavia.it/),

Részletesebben

Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon

Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási

Részletesebben

Klasszikus analitikai módszerek:

Klasszikus analitikai módszerek: Klasszikus analitikai módszerek: Azok a módszerek, melyek kémiai reakciókon alapszanak, de az elemzéshez csupán a tömeg és térfogat pontos mérésére van szükség. A legfontosabb klasszikus analitikai módszerek

Részletesebben

Az Egészségügyi Minisztérium módszertani levele Immunhisztokémiai és immuncitokémiai módszerek alkalmazása a patológiában

Az Egészségügyi Minisztérium módszertani levele Immunhisztokémiai és immuncitokémiai módszerek alkalmazása a patológiában 1 Az Egészségügyi Minisztérium módszertani levele Immunhisztokémiai és immuncitokémiai módszerek alkalmazása a patológiában Készítette: Az Országos Pathologiai Intézet és a Pathologus Szakmai Kollégium

Részletesebben

Három anthelminthieum hatásosságának összehasonlító vizsgálata humán ancylostomiasisban

Három anthelminthieum hatásosságának összehasonlító vizsgálata humán ancylostomiasisban Három anthelminthieum hatásosságának összehasonlító vizsgálata humán ancylostomiasisban Dr. LENGYEL Anna Dr. LÉVAI János Dr. VIDOR Éva Országos Közegészségügyi Intézet Parazitológiai Osztálya, Budapest

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S A Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály 2009. első negyedévében végzett munkájáról és tapasztalatairól

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2013. február havi helyzetéről 2013. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

TABLETTÁK. Compressi

TABLETTÁK. Compressi Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.8.0-1 01/2014:0478 TABLETTÁK Compressi E cikkely követelményeit a nem bevételre szánt tablettákra nem kell feltétlenül alkalmazni. Ezekre a készítményekre esetenként más általános cikkelyek,

Részletesebben

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola. Háziállatokból izolált Histophilus somni törzsek összehasonlító vizsgálata

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola. Háziállatokból izolált Histophilus somni törzsek összehasonlító vizsgálata Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Háziállatokból izolált Histophilus somni törzsek összehasonlító vizsgálata PhD értekezés tézisei Készítette: Dr. Jánosi Katalin Témavezet : Dr.

Részletesebben

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Angyal Zsuzsanna 1. Bevezetés Magyarország régi nehézipari vidékeit még ma is sok helyen csúfítják erőművekből vagy ipari üzemekből származó

Részletesebben

2^/- tó 'Ellmjcgyaű. ICotcl* ^e^vifo* :.yi KöteteT^ttSélvárlalé- ^ ^ ' ft 0 " 2 E e ^ ^f. ^-íí. /u/ 4. ü,lo. e^; loji o 6; t? ZOtf. 0S-><&.

2^/- tó 'Ellmjcgyaű. ICotcl* ^e^vifo* :.yi KöteteT^ttSélvárlalé- ^ ^ ' ft 0  2 E e ^ ^f. ^-íí. /u/ 4. ü,lo. e^; loji o 6; t? ZOtf. 0S-><&. e^; loji o 6; t? PO-005/03 2 E e ^ (^^.'.^: A szerződés tárgya:.m?ak.^ /^...Q?/:/.^*Á..H^ A kötelezettségvállalás a...ííríí.'v.v... évi Költségvetés 0M.íí/íír.i..f.v. szakfeladaton..x57.íj3 főkönyvi számon...aaíst^ö.ví.

Részletesebben

Gazdaság és gazdaságpolitika

Gazdaság és gazdaságpolitika Gazdaság és gazdaságpolitika 188 Makrogazdasági folyamatok és fiskális politika Magyarországon nemzetközi összehasonlításban Palócz Éva 1. Bevezetés 2007. végére a magyar gazdaság jellemzıi, mind a korábbi

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Xefo 4 mg/ml por és oldószer oldatos injekcióhoz lornoxikám

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Xefo 4 mg/ml por és oldószer oldatos injekcióhoz lornoxikám Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára 4 mg/ml por és oldószer oldatos injekcióhoz lornoxikám Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* CIGÁNY KISEBBSÉG: OKTATÁS, EGYHÁZ, KULTÚRA PAPP Z. ATTILA IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* Tanulmányunkban két témakört szeretnénk körüljárni. Egyrészt megvizsgáljuk,

Részletesebben

Hajtatott paprika fajtakísérlet eredményei a lisztharmat elleni növényvédelmi technológiák és a klímaszabályozás tükrében

Hajtatott paprika fajtakísérlet eredményei a lisztharmat elleni növényvédelmi technológiák és a klímaszabályozás tükrében (92)TÉGLA ZS. 1, BORÓCZKI G. 2, TERBE T. 3 Hajtatott paprika fajtakísérlet eredményei a lisztharmat elleni növényvédelmi technológiák és a klímaszabályozás tükrében Results of the experiment the pepper

Részletesebben

Jiří Davídek, szolgáltató állatorvos

Jiří Davídek, szolgáltató állatorvos Jiří Davídek, szolgáltató állatorvos A bronchopneumónia jelentősége Az elválasztás előtti elhullások 21% a, az elvállasztás utáni elhullások 51% a a bronchopneumónia miatt kövtkezik be Gazdasági vesteségek

Részletesebben

Egyrétegű tömörfalapok ragasztási szilárdságának vizsgálata kisméretű próbatesteken

Egyrétegű tömörfalapok ragasztási szilárdságának vizsgálata kisméretű próbatesteken Köszönetnyilvánítás A kutatás részben az OTKA (projekt szám T 025985), részben a NATO Cooperative Research Grant (CRG.LG 973967) anyagi támogatásával folyt. Irodalomjegyzék 1. Molnár S. Szerk. 2000. Faipari

Részletesebben

A Fusarium solani-val szembeni ellenállóképesség vizsgálata különböző zöldborsó fajtákon és nemesítési kombinációkon

A Fusarium solani-val szembeni ellenállóképesség vizsgálata különböző zöldborsó fajtákon és nemesítési kombinációkon A Fusarium solani-val szembeni ellenállóképesség vizsgálata különböző zöldborsó fajtákon és nemesítési kombinációkon Mendlerné Drienyovszki Nóra 1 Mándi Lajosné 2 Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum,

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI TENK MIKLÓS ORSZÁGOS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI TENK MIKLÓS ORSZÁGOS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A SZARVASMARHÁK MYCOPLASMA BOVIS FERT ZÖTTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI TENK MIKLÓS ORSZÁGOS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET BUDAPEST 2005

Részletesebben

Supporting Information

Supporting Information Supporting Information Cell-free GFP simulations Cell-free simulations of degfp production were consistent with experimental measurements (Fig. S1). Dual emmission GFP was produced under a P70a promoter

Részletesebben

Idő(s)mérleg: Férfiak és nők időfelhasználásának változásai az időskor felé haladva 1

Idő(s)mérleg: Férfiak és nők időfelhasználásának változásai az időskor felé haladva 1 132 TANULMÁYOK Giczi Johanna & Gregor Anikó: Idő(s)mérleg: Férfiak és nők időfelhasználásának változásai az időskor felé haladva 1 A nők és a férfiak a társadalom által rájuk szabott, illetve a társadalom

Részletesebben

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban 1) Régiós átalakulás 2007. január 01-jei hatállyal az állami adóhatóság már nem megyei, hanem regionális szervezeti felállásban működik. Ez azt jelenti, hogy térségünkben létrejött az APEH Észak-magyarországi

Részletesebben

1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE

1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE STRONGHOLD 15 mg spot-on oldat STRONGHOLD 30 mg spot-on oldat STRONGHOLD 45 mg spot-on oldat STRONGHOLD 60 mg spot-on oldat STRONGHOLD 120 mg spot-on oldat STRONGHOLD

Részletesebben

klorid ioncsatorna az ABC (ATP Binding Casette) fehérjecsaládba tartozik, amelyek általánosságban részt vesznek a gyógyszerek olyan alapvetı

klorid ioncsatorna az ABC (ATP Binding Casette) fehérjecsaládba tartozik, amelyek általánosságban részt vesznek a gyógyszerek olyan alapvetı Szegedi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Igazgató: Prof. Dr. Varró András 6720 Szeged, Dóm tér 12., Tel.: (62) 545-682 Fax: (62) 545-680 e-mail: varro.andras@med.u-szeged.hu Opponensi

Részletesebben

KÉT POLIFÁG KÓROKOZÓ BIOHERBICIDKÉNT TÖRTÉNÔ KÍSÉRLETI ALKALMAZÁSA A PARLAGFÛ ELLEN

KÉT POLIFÁG KÓROKOZÓ BIOHERBICIDKÉNT TÖRTÉNÔ KÍSÉRLETI ALKALMAZÁSA A PARLAGFÛ ELLEN NÖVÉNYVÉDELEM 45 (8), 2009 409 KÉT POLIFÁG KÓROKOZÓ BIOHERBICIDKÉNT TÖRTÉNÔ KÍSÉRLETI ALKALMAZÁSA A PARLAGFÛ ELLEN Bohár Gyula BIOVÉD 2005 Biológiai Növényvédô Készítményt Elôállító Kft., 9923 Kemestaródfa,

Részletesebben

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének

Részletesebben

6. FEJEZET. A nyúl felnevelése

6. FEJEZET. A nyúl felnevelése 6. FEJEZET A nyúl felnevelése 6.1 A szopósnyulak nevelése 6.1.1 Tejtermelés A szopósnyulak 19-21 napos korukig kizárólag tejet fogyasztanak. Életbemaradásuk, növekedésük és fejlődésük eddig a korig az

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. I. félév)

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. I. félév) NGM/17535-41/2015 A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. I. félév) 1. Ellenőrzési adatok 2015. első félévében a munkaügyi hatóság 9 736 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1997): A

Részletesebben

Zárójelentés OTKA 37321. A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 2002-2005

Zárójelentés OTKA 37321. A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 2002-2005 Témavezető neve: Dr. Gaál Tibor Zárójelentés OTKA 37321 A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 22-25 A kutatásban vizsgáltuk az antioxidáns

Részletesebben

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai

Részletesebben

INTERFERONI GAMMA-1B SOLUTIO CONCENTRATA. Tömény gamma-1b-interferon-oldat

INTERFERONI GAMMA-1B SOLUTIO CONCENTRATA. Tömény gamma-1b-interferon-oldat 01/2008:1440 javított 7.0 INTERFERONI GAMMA-1B SOLUTIO CONCENTRATA Tömény gamma-1b-interferon-oldat C 734 H 1166 N 204 O 216 S 5 M r 16 465 DEFINÍCIÓ A tömény gamma-1b-interferon-oldat a gamma interferon

Részletesebben

FAGOSZ XXXIV. Faipari és Fakereskedelmi Konferencia. Tihany, 2008. április 22-23. Gazdaságelemzés. Budapest, 2008. április FAGOSZ

FAGOSZ XXXIV. Faipari és Fakereskedelmi Konferencia. Tihany, 2008. április 22-23. Gazdaságelemzés. Budapest, 2008. április FAGOSZ Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség Ungarischer Verband der Forst- und Holzwirtschaft / Hungarian Federation of Forestry and Wood Industries H-112 Budapest, Kuny Domokos utca 13-15. Tel: (1) 355-65-39,

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. 2016. évi országjelentés Magyarország

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. 2016. évi országjelentés Magyarország EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.26. SWD(2016) 85 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM 2016. évi országjelentés Magyarország amely a makrogazdasági egyensúlyhiányok megelőzésével és kiigazításával

Részletesebben

PLASMA HUMANUM COAGMENTATUM CONDITUMQUE AD EXSTIGUENDUM VIRUM. Humán plazma, kevert, vírus-inaktiválás céljából kezelt

PLASMA HUMANUM COAGMENTATUM CONDITUMQUE AD EXSTIGUENDUM VIRUM. Humán plazma, kevert, vírus-inaktiválás céljából kezelt conditumque ad exstinguendum virum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:1646 PLASMA HUMANUM COAGMENTATUM CONDITUMQUE AD EXSTIGUENDUM VIRUM Humán plazma, kevert, vírus-inaktiválás céljából kezelt DEFINÍCIÓ

Részletesebben

A SZOLGÁLTATÓ KÖZIGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

A SZOLGÁLTATÓ KÖZIGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KÖZIGAZGATÁSI JOGI TANSZÉK A SZOLGÁLTATÓ KÖZIGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI SZERZŐ: GÖMÖRINÉ KONYHA OLÍVIA IGAZGATÁSSZERVEZŐ SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT KONZULENS: NYITRAI

Részletesebben

A FENYŐHELYETTESÍTÉS MŰSZAKI PROBLÉMÁI A KÜLÖNFÉLE FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEKEN

A FENYŐHELYETTESÍTÉS MŰSZAKI PROBLÉMÁI A KÜLÖNFÉLE FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEKEN Zágonl István: A FENYŐHELYETTESÍTÉS MŰSZAKI PROBLÉMÁI A KÜLÖNFÉLE FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEKEN Í34.0.88:174.7:S3 Ismeretes, hogy a második világháborút követő időszakban a fafelhasználásnak általános, azon

Részletesebben

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2 2016. március TURIZMUSGAZDASÁG A BALATON IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezetés...2 Összefoglalás...2 Az elemzés módszertana...4 1. A balatoni régióban működő turisztikai vállalkozások

Részletesebben

beolvadási hibájának ultrahang-frekvenciás kimutatása

beolvadási hibájának ultrahang-frekvenciás kimutatása A TERMELÉSI FOLYAMAT MINÕSÉGKÉRDÉSEI, VIZSGÁLATOK 2.5 2.3 Ponthegesztett kötések beolvadási hibájának ultrahang-frekvenciás kimutatása Tárgyszavak: ponthegesztett kötések; ultrahang-frekvenciás hibakimutatás;

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA É RETTSÉGI VIZSGA 2014. október 21. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Kawasaki-kór Verzió 2016 1. MI A KAWASAKI-KÓR 1.1 Mi ez? Erről a betegségről Tomisaku Kawasaki japán gyermekorvos (akiről a betegséget elnevezték) számolt

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1378/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1378/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1378/2014. számú ügyben Előadók: dr. Bene Beáta dr. Győrffy Zsuzsanna dr. Kozicz Ágnes Az eljárás megindítása Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi

Részletesebben

Témavezető neve Földiné dr. Polyák lára.. A téma címe Komplex vízkezelés természetbarát anyagokkal A kutatás időtartama: 2003-2006

Témavezető neve Földiné dr. Polyák lára.. A téma címe Komplex vízkezelés természetbarát anyagokkal A kutatás időtartama: 2003-2006 Témavezető neve Földiné dr. Polyák lára.. A téma címe Komplex vízkezelés természetbarát anyagokkal A kutatás időtartama: 2003-2006 A kutatás során laboratóriumi kísérletekben komplex ioncserés és adszorpciós

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE VPRIV 200 egység por oldatos infúzióhoz. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy injekciós üveg 200 egység* velagluceráz-alfát tartalmaz.

Részletesebben

AKCIÓTERV a kamara hatékony működésére, a vagyonvédelemben dolgozók foglalkoztatási helyzetének javítására

AKCIÓTERV a kamara hatékony működésére, a vagyonvédelemben dolgozók foglalkoztatási helyzetének javítására AKCIÓTERV a kamara hatékony működésére, a vagyonvédelemben dolgozók foglalkoztatási helyzetének javítására 1. Preambulum A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló

Részletesebben

Kemény kapszula Fehér, átlátszatlan kemény kapsula, a kapszula alsó részén CYSTAGON 150, felső részén MYLAN felirattal.

Kemény kapszula Fehér, átlátszatlan kemény kapsula, a kapszula alsó részén CYSTAGON 150, felső részén MYLAN felirattal. 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE CYSTAGON 150 mg kemény kapszula 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy kemény kapszula 150 mg ciszteamin-bitartarátot tartalmaz (merkaptamin-bitartarát formájában). A segédanyagok

Részletesebben

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő

Részletesebben

AZ EMÉSZTÉS ÉLETTANA. Fehérjeemésztés kimutatása földigiliszta tápcsatornájában

AZ EMÉSZTÉS ÉLETTANA. Fehérjeemésztés kimutatása földigiliszta tápcsatornájában AZ EMÉSZTÉS ÉLETTANA Az állati szervezetek testük felépítéséhez szükséges anyagokat és energiát táplálék formájában veszik fel. Táplálékuk minısége szerint lehetnek húsevık, növényevık és mindenevık. A

Részletesebben

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı Élete egyik igen fontos kérdése elıtt áll mintegy 3 millió ember, amikor az elkövetkezı hetekben saját idıskori sorsáról, azaz a majdani nyugdíjáról kénytelen dönteni. A friss nyugdíjtörvények teremtette

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.10.16. COM(2013) 703 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság

Részletesebben

1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 ÁLLÁSFOGLALÁSA

1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 ÁLLÁSFOGLALÁSA JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA ÁLLÁSFOGLALÁSA Ügyszám: JNO-59/2010. Tárgy:

Részletesebben

Izopropil-alkohol visszanyerése félvezetőüzemben keletkező oldószerhulladékból

Izopropil-alkohol visszanyerése félvezetőüzemben keletkező oldószerhulladékból KÖRNYEZETRE ÁRTALMAS HULLADÉKOK ÉS MELLÉKTERMÉKEK 7.1 Izopropil-alkohol visszanyerése félvezetőüzemben keletkező oldószerhulladékból Tárgyszavak: hulladék; kondenzáció; oldószer; technológia; visszanyerés.

Részletesebben

ELTÉRŐ TARTÁSMÓDOK ÉS TÁPOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA NÖVENDÉK CSINCSILLÁKON (Chinchilla lanigera) Lanszki J. és Horváth P.

ELTÉRŐ TARTÁSMÓDOK ÉS TÁPOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA NÖVENDÉK CSINCSILLÁKON (Chinchilla lanigera) Lanszki J. és Horváth P. 1 ELTÉRŐ TARTÁSÓDOK ÉS TÁPOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA NÖVENDÉK CSINCSILLÁKON (Chinchilla lanigera) Lanszki J. és Horváth P. Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Kar, Kaposvár Bevezetés Az utóbbi

Részletesebben

13. évfolyam 4. KÜLÖNSZÁM 2006. augusztus 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo TÁJÉKOZTATÓ

13. évfolyam 4. KÜLÖNSZÁM 2006. augusztus 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo TÁJÉKOZTATÓ 13. évfolyam 4. KÜLÖNSZÁM 2006. augusztus 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epidemiológiai Információs Hetilap TÁJÉKOZTATÓ A NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE SORÁN ALKALMAZANDÓ MÓDSZEREKRŐL II. RÉSZ AZ EFRIR

Részletesebben

Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Betegtájékoztató: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

EKOP-1.2.17/A-2012-2012-001

EKOP-1.2.17/A-2012-2012-001 TÁRSADALMI FENNTARTHATÓSÁGI SZEMPONTOK BIZTOSÍTÁSA A PÁIR KERETEIT MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK FELSOROLÁSA, VALAMINT A FŐBB JOGI RENDELKEZÉSEK KÖZÉRTHETŐ ÖSSZEFOGLALÁSA 2015 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés...

Részletesebben

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról Előterjesztő: Dr. Faragó Péter Társulási Tanács Elnöke Készítette: Aleva Mihályné Intézményvezető Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról A szociális

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 Energiatermelési, energiafelhasználási és hulladékgazdálkodási technológiák vállalati versenyképességi, városi és regionális hatásainak komplex vizsgálata és modellezése

Részletesebben

New Boracay ZE_IB&IM_DB68-05691A-00_HU.indd 1 2015/12/4 13:38:14

New Boracay ZE_IB&IM_DB68-05691A-00_HU.indd 1 2015/12/4 13:38:14 New Boracay ZE_IB&IM_DB68-05691A-00_HU.indd 1 2015/12/4 13:38:14 Az ön új klímaberendezésének tulajdonságai 2-step cooling (2 lépéses hűtés) A 2 lépéses hűtés funkció gyorsan lehűti a helyiséget a kívánt

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az eljárás megindítása, előzmények Sajtóhírekből értesültem arról, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzése

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA

AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA frey mária Az Európai Unió foglalkoztatási stratégiája 1. Az előzményekről 2. Az Európai Foglalkoztatási Stratégia kialakulása 3. Az új foglalkoztatási

Részletesebben

BÁNYAREM GVOP - 3.1.1-2004 - 05-0261 / 3.0 TANULMÁNY. (Rövidített verzió)

BÁNYAREM GVOP - 3.1.1-2004 - 05-0261 / 3.0 TANULMÁNY. (Rövidített verzió) BÁNYAREM Bányászati tevékenységbıl származó diffúz szennyezıforrások kockázatának csökkentése immobilizáción alapuló integrált remediációs technológiákkal GVOP - 3.1.1-2004 - 05-0261 / 3.0 TANULMÁNY (Rövidített

Részletesebben

SZENT IMRE EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ Plasztikai Sebészeti Profil. Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat

SZENT IMRE EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ Plasztikai Sebészeti Profil. Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat A veseelégtelenség miatt beültetett peritoneális (hasi) dializáló katéter (Tenckhoff) Tisztelt Betegünk! Köszönjük, hogy Intézetünket tisztelte meg

Részletesebben

HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI. 1. Bevezetés

HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI. 1. Bevezetés HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI 1. Bevezetés A 21. század katasztrófák egész sorozatával köszöntötte bolygónkat, részben a természet, részben az emberi

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 10.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 10.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. július 10.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2014.07.10. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.17-ig. Várható frissítés: 2014.07.17. 12:00-kor.

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Dalacin C 150 mg kapszula BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév)

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév) A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév) 1. Ellenőrzési adatok 2015. első kilenc hónapjában a munkaügyi hatóság 13 586 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 66

Részletesebben

Házipatika.com Tünetek, kórlefolyás

Házipatika.com Tünetek, kórlefolyás Házipatika.com Tünetek, kórlefolyás 1. Gyomor-bélrendszeri tünetek: puffadás, hasi fájdalom, erős szelek, melyek a tej elfogyasztását követő egy óra elmúltával jelentkeznek. Napi 12 gramm laktóz (= 2,4

Részletesebben

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft A feldolgozott interjúk alapján készült áttekintő értékelő tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a

Részletesebben

AZ ÚJSZÜLÖTT NYULAK TESTTÖMEGE A LÉTSZÁMOKTÓL ÉS A MÉHEN BELÜLI ELHELYEZKEDÉSÜKTŐL FÜGGŐEN UNILATERÁLISAN OVARIEKTOMIZÁLT ANYANYULAKBAN

AZ ÚJSZÜLÖTT NYULAK TESTTÖMEGE A LÉTSZÁMOKTÓL ÉS A MÉHEN BELÜLI ELHELYEZKEDÉSÜKTŐL FÜGGŐEN UNILATERÁLISAN OVARIEKTOMIZÁLT ANYANYULAKBAN AZ ÚJSZÜLÖTT NYULAK TESTTÖMEGE A LÉTSZÁMOKTÓL ÉS A MÉHEN BELÜLI ELHELYEZKEDÉSÜKTŐL FÜGGŐEN UNILATERÁLISAN OVARIEKTOMIZÁLT ANYANYULAKBAN POIGNER J., SZENDRŐ ZS., LÉVAI A., BIRÓNÉ NÉMETH E., RADNAI I., SCHÁN

Részletesebben