Képzési útmutató ÚTIKALAUZ A FOTOGRÁFIAI KÉPESSÉGFEJLESZTÉSHEZ

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Képzési útmutató ÚTIKALAUZ A FOTOGRÁFIAI KÉPESSÉGFEJLESZTÉSHEZ"

Átírás

1 Képzési útmutató ÚTIKALAUZ A FOTOGRÁFIAI KÉPESSÉGFEJLESZTÉSHEZ

2 Amikor demonstráljuk valakinek, hogy képes egy fényképet tudatosan elkészíteni, a kreativitása és a fényképezés iránti öröme az egekbe szökik.

3 A KÉPESSÉG ÚJ SZINTJE Szalay Krisztián Mindannyian rendelkezünk képességekkel. Képesek vagyunk bármit létrehozni, amit csak el tudunk képzelni. Soha nem a képesség hiánya jelenti a fő akadályt, hanem az, hogy nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá. Ebből rögtön kiderül, hogy a tudás megszerzésével egyidejűleg képességeink is a felszínre törnek. Megfigyelhetjük, hogy négy lépésben juthatunk el a kezdetektől arra a pontra, ahol már nem gondolkozunk, csak hozzáértéssel cselekszünk. Az első fázis az az állapot, amikor fogalmunk sincs róla, hogy nem tudunk. Kissé olyan ez, mint amikor a fürdőkádban szárítjuk a hajunkat. Ha nincs fogalmunk az áram és a víz kölcsönhatásáról, derűs nyugalommal és mosolygó arccal várjuk a meleg levegőt. Mondhatnánk, hogy a fényképezés annyiból áll, hogy belenézünk a keresőbe, és amikor kedvünk tartja, megnyomjuk az exponáló gombot, aztán a kép készen is van. Valamilyen eredmény biztosan fog születni. Ne gondoljuk, hogy ez egy megvetendő állapot. Nem az. Mindannyian innen indulunk az élet olyan területein, amelyek ismeretlenek számunkra. A cél az, hogy felismerjük a fejlődés szükségességét, és kívánatos legyen magasabb tudatosságot és megnövekedett képességet elérni. Amint ez megvan, el is hagytuk ezt a szintet. A második fázisban már tudjuk, hogy nem tudunk. Ráébredünk, hogy sokkal többet ki tudunk hozni magunkból, munkánkból, és mivel igényes emberek vagyunk, akik szeretik a szépet, az esztétikát, az igazi ér- 3

4 Nincs annál nagyobb érzés, mint amikor felismerjük, hogy olyan dolgokat vagyunk képesek létrehozni, amiről korábban fogalmunk sem volt, hogy egyáltalán létezik ilyesmi. tékeket, ezért törekszünk is ennek elérésére függetlenül attól, hogy kedvtelésből fényképezünk, vagy hivatásként tekintünk erre a tevékenységre. Utóbbi esetben annyival más a helyzet, hogy akaratként kellene megnyilvánulnia a fejlődés iránti vágynak. Csak így lehetséges tisztességgel kiszolgálni megrendelőink igényeit. A harmadik lépésben tanulunk, képződünk, gyakorolunk, és tisztában vagyunk azzal, hogy tudunk. Kompetensé válunk a szakmában, megszerezzük a kellő jártasságot és gyakorlatot. Egyre több bizonyosságot szerzünk. Minél több a bizonyosságunk, annál gyorsabban cselekszünk, annál határozottabban hozunk döntéseket, és annál kevesebb időt töltünk gondolkodással. A bizonyosság stabilitást és önbizalmat ad. A negyedik fázis a képességek új szintje. Nem tudjuk, hogy tudunk. Ez annyit tesz, hogy nincs figyelmünk a tudáson, hanem 4 egyszerűen csak tudunk. Jó példa erre az autóvezetés. Kellő gyakorlattal rendelkező vezető nem nézi a pedálokat, hogy melyikre lépjen, nem markolja a kormányt feszülten, és nem rögzül a figyelme egy dolgon. A fotográfiában a nem tudatos tudás első sorban a magabiztos gépkezelésben, a látványos képalkotásban, és a helyzetek gyors felismerésében nyilvánul meg. Rengeteg energia és figyelem szabadul fel azáltal, hogy nem gondolkodunk beállításokon és szabályokon. Az alkotás könnyed lesz, az eredmény pedig egy igazi művészi értékkel bíró fénykép, ami tele van élettel. Ez egy rendkívül kívánatos állapot. Azonban közel sem ért véget itt a történet. Az ezt követő fázisokat talán a jó pap esete példázza szemléletesen, aki bizony holtig tanul. Bármire is vonatkoztassunk az életben, a tanulás egy véget nem érő folyamat. Amint megszereztünk egy képességet, jön a következő, aztán az azt követő, és így tovább. Mindenki, aki a fotográfiával foglalkozik, része egy ilyen ciklusnak. Vannak olyanok, akik bele vannak ragadva valamelyik fázisba, és vannak olyanok is, akik tudatosan haladnak lépésről lépésre. Minden szint az említett négy fázisra épül. Ezek a szakaszok jelentik a fejlődés szakaszait. Természetesen megvan a döntési szabadságunk, hogy milyen szintre akarunk eljutni, milyen képességekre kívánunk szert tenni, és mindezt meddig folytatjuk. A tanulási folyamat nem egy szükséges rossz dolog, ami a kezdőket sújtja. Sokkal inkább kaland. Nincs annál nagyobb érzés, mint amikor felismerjük, hogy olyan dolgokat vagyunk képesek létrehozni, amiről korábban fogalmunk sem volt, hogy egyáltalán létezik ilyesmi. Ez pedig elkerülhetetlenül boldogságot és önbecsülést eredményez. Ezt az állapotot tükrözni fogják munkáink, és jó érzést fognak kelteni azokban is, akik képeinket szemlélik. Ez az a folyamat, amit fotográfusként nap mint nap újra megteremthetünk. Szalay Krisztián szeptember 5. 5

5 A tudáshoz vezető út Fényképet készíteni mindannyian képesek vagyunk. Az eredményt a jártasságunk szintje tükrözi. Függetlenül attól, hogy milyen tudással rendelkezünk a fényképezés területén, mindig van lehetőségünk tovább fejlődni, és egyre jobb képeket készíteni. A jó kép azt jelenti, hogy megfelelően kommunikálja az üzenetet, tudatosan komponált, látszik rajta, hogy a készítője ismeri és tudja is alkalmazni a képi kifejező eszközöket, valamint minőségben is a lehető legjobb annak függvényében, amit az adott technikából ki lehet hozni. A minőségnek tehát technikailag és művészetileg is meg kell mutatkoznia egy fényképen. Az életben semmi sem örök, semmi nem marad fenn. Amit nem teremtünk, az előbb vagy utóbb elvész. Ha nem gyakorolunk, nem tanulunk időről időre, akkor az eredmény fokozatosan egyre gyengébb lesz. Nincs ez másképp az élet más területein sem. Ha nem ülünk autóba egy jó ideig, nem fog úgy menni utána a vezetés, mint amikor a napi rutin része volt. Ugyanez vonatkozik minden másra is. Stagnálás nem létezik. Éppen ezért lényeges frissíteni a tudásunkat újra és újra. Természetesen csak abban az esetben, ha szeretnénk egyre jobb és jobb eredményt produkálni. A fejlődés szakaszokban történik.tanulunk valamit, gyakoroljuk, gyakoroljuk, gyakoroljuk, és mikor már nagyon unjuk, még gyakoroljuk egy kicsit. Így fog bevésődni a tudás, 6 7 Fotó: Szalay Krisztián

6 BEVEZETŐ ALAPFOKÚ HALADÓ 8 EGYÉNI KÉPZÉS Az egyéni képzés kimondottan azok számára javasolt, akik kereskedelmi célú fotográfiai tevékenységhez szeretnének felkészülni. A képzés témája minden esetben egyénre szabott. Főként utómunkát, retusálást, képfeldolgozó szoftverek használatát, világítást, műtermi fotózást, és specializált területekre való képzést tartalmaz. Az egyéni képzés igény szerint az alapfokú tananyagokat is magában foglalhatja. Mivel itt személyesen foglalkozom azzal, aki egyéni képzésre jön, így a szolgáltatást csak korlátozott számban lehet igénybe venni. Az egyéni képzés előtt kérhetsz állapotfelmérést is. E X P O Z Í C I Ó A fényképezés technikai oldala K O M P O Z Í C I Ó A fényképezés művészeti oldala BEVEZETÉS A FOTOGRÁFIA VILÁGÁBA Alapfokú fotográfiai szolgáltatások gyűjteménye, amely az azonos című könyv anyagára épül. Elérhető könyv, online tanfolyam, csoportos tanfolyam, és egyéni képzés formájában. A Bevezetés a fotográfia világába szolgáltatáson résztvevők alapszintű fényképészeti ismeretekkel gazdagodnak, amely tartalmazza az expozíció és a kompozíció témakörét is. Átfogó tudást ad a fényképezésről technikai és művészeti oldalról egyaránt. A FÉNYKÉPEZÉS ÖSSZETEVŐI Ezzel a tanfolyammal megtanulod, hogy mi is valójában a fényképezés, hogyan működnek a fényképezőgépek, és hogyan lehet kiaknázni a manuális funkciók adta lehetőségeket. Elérhető bevezető online tanfolyam formájában. A KÉPALKOTÁS ALAPJAI Egyszerűen tanulsz meg szép képeket készíteni azáltal, hogy megismered a képalkotás alapvető szabályszerűségeit. Semmi technika, csak művészet. Elérhető bevezető online tanfolyam formájában. és utána már oda sem kell figyelnünk arra, hogyan csináljuk, csak egyszerűen cisnáljuk. Aztán tanulunk még valamit, majd ugyanezt tesszük. Így építjük egymásra az adatokat, és ezáltal tudunk fokozatosan jobb minőséget kiadni kezünk közül. Fontos, hogy tudásunkat ne másokhoz mérjük, mert könnyen gátat szabhat további fejlődésünknek. Ha túl magasra tesszük a mércét, amit nem tudunk egyből megugrani, akkor elveheti a kedvünket a tanulástól. Ha viszont úgy gondoljuk, hogy még mindig jobb képeket csinálunk mint az átlag, akkor pedig ezzel a kijelentéssel állítjuk meg magunkat az elérhető jobb eredményektől. Minden esetben saját magunkhoz képest mérjük a fejlődést. Ha ma jobb képet készítünk mint korábban, akkor jó úton járunk. Kidolgoztam egy képzési stratégiát, ami erre a gondolatmenetre épül. Ennek a vázlatát látjuk a bal oldalon. Három fő csoportra osztottam a képzéseket, amely lehetőséget biztosít a legkülönbözőbb jártasság függvényében az érdeklődőknek. A legelső csoportban két fő bevezető szolgáltatás található. Mindkettő egy-egy pillére a fotográfiának. Az egyik technikai oldalról, a másik pedig művészeti oldalról ad betekintést a fényképészetbe. A második csoportban komplex, alapfokú ismeretanyag áll rendelkezésre a lehető legtöbb formában, amely a Bevezetés a fotográfia világába című könyvem anyagára épül. Ezért is lett az alapszintű képzések és anyagok gyűjtőneve. Az alapképzések magukban foglalják mindazt, amit a bevezető szolgáltatásokban együttvéve el lehet érni, kiegészítve olyan információkkal, amikre szüksége lehet annak, aki szeretné a fotográfiát alaposabban is megismerni. Az alapszintű ismereteket egyéni képzés formájában is igénybe lehet venni, ha valaki ezt az utat választja. E szint felett vannak az alap tudásra épülő szakmai anyagok. Ezek a teljesség igénye nélkül a világítást, az utómunkálatokat, és a specializált területeket tárgyalják, mint például a portréfotózás, vagy más egyéb műtermi fényképezés. A következő fejezetekben ezt mutatom be néhány mondatban. Tarts velem! 9

7 Bevezető szolgáltatások 10 Fotó: Szalay Krisztián Minden bevezető szolgáltatás a teljesen kezdők számára is tökéletesen érthető, azonnal használható tudást ad. Javasolt mindazoknak, akiknek teljesen újdonság a fényképezés, és semmilyen tudással sem rendelkeznek ezen a téren. A bevezető tanfolyamokkal olyan képességekre tehetsz szert, amit a hétköznapi fotózások során könnyedén tudsz alkalmazni, és a fényképeiden tükröződni fog, hogy nem a véletlenre lett bízva a végeredmény. Két fő pillére van a bevezető tanfolyamoknak. Az egyik a fényképezés technikai oldalát ismerteti. Megtanulhatod, hogyan készül egy fénykép, milyen tényezők határozzák meg a felvételt, és megismered magát a fényképezőgép felépítését és működését is. Tudni fogod, hogy a fotó mitől világos vagy sötét, mitől lehet életlen, és mi a megoldás ezekre az általános jelenségekre. Ez a tanfolyam megtanít arra is, hogyan használd a fényképezőgépedet manuális üzemmódban úgy, hogy ne a gépre bízd a képet, hanem te legyél az, aki meghatározza, hogyan készüljön. A másik pillér a fotózás művészeti oldala. Itt tanuljuk meg a képalkotást, közismert nevén a kompozíciót. Azt, hogy mit hogyan kell fényképezni ahhoz, hogy az jó legyen. Mindkét pillér fontos eleme a fotózásnak, azonban külön-külön is elvégezhetők. Teljesen kezdők számára javasolt a művészeti oldallal kezdeni. Akinek van jártassága, kihagyhatja ezt a szintet. 11

8 A fényképezés összetevői Rejtélyes dolognak tűnhet elsőre, hogy mit tekerget egy fotográfus a fényképezőgépén. Ezek a beállítások csak látszólag tűnnek bonyolultnak, és könnyen megérthetőek. Ennek a tanfolyamnak a végére kristály tiszta lesz a kép. A fényképezés összetevői bevezető előadás annak javasolt leginkább, akit érdekel, hogy hogyan is működik egy fényképezőgép, és kicsit tudatosabban szeretné kezelni a fényképezőgépét, és technikai értelemben véve jól elkészíteni a képet, azaz helyesen exponálni. Szó lesz arról is, hogy hogyan készül el egy fénykép, milyen utat tesz meg a fény, hogy az lenyomatot képezzen, és mindez hogyan keül rögzítésre, ami magát a fényképet jelenti. Megnézzük azt is, hogy milyen szerepet töltenek be az objektívek, milyen típusok léteznek, és mit lehet velük kezdeni, mivel nem mindegy, hogy egy adott témát 12 milyen eszköz segítségével rögzítünk. Az eszközök ismertetése után belevetjük magunkat a fényképezés szentháromságába, és végleg lerántjuk a leplet az oly misztikusnak tűnő fényérzékenységről, a zársebességről, és a fényrekeszről is, amit közismert néven blendének nevezünk. Ezen a három tényezőn múlik egy fénykép, valamint az egymáshoz fűződő viszonyuktól. Amint ezt megértjük, soha többé nem lesz kérdés, hogy hogyan lehet sötétben hosszú fénycsíkokat fotózni, amit az autók fényszórója rajzol. Választ kapunk arra is, hogy mivel érjük el a gyors mozgás megfagyasztását, vagy éppen a mozgás érzékeltetését. Mitől áll meg egy lehulló vízcsepp a levegőben? Mi okozza a vízesés fátyol szerű hatását? Hogyan lehetséges olyan portrét készíteni, ahol az alany háta mögötti tér életlen lesz? Mi az oka a szemcsés képnek, azaz a képzajnak? Mit kell tennünk akkor, ha sötét szobában, kevés fény mellett kell fényképet készítenünk? A tanfolyamon választ kapunk mindezekre a kérdésekre, és a megszerzett tudással magunk is szabadon válogathatunk a technika adta lehetőségek között. Ezek egyáltalán nem technikai titkok. Egyszerűen csak olyan lehetőségek, amit bárki kihasználhat, ha picit jobban megérti a fényképezést. A tanfolyam után világossá válik az is, hogy nem minden a megapixel. Amikor fényképezőgépet választunk, többé nem fogunk a marketing csapdájába beleesni, és nem dobunk ki feleslegesen pénzt az ablakon olyan eszközök vásárlása miatt, amire valójában nem is biztos, hogy túl nagy szükségünk lett volna. Aki egy kis tudással rendelkezik, az magabiztosabban hoz döntéseket. Ha tisztában vagy azzal, hogy a céljaidat milyen eszközök segítségével tudod megvalósítani, akkor bátran bemehetsz egy szaküzletbe, és megveszed azt, amit tényleg szeretnél. Tehát ez a tanfolyam az eszközökkel, és a fényképezés technikai ismereteit teszi érthetővé és alkalmazhatóvá. A képzés online tanfolyam formájában érhető el, aminek az a hatalmas előnye, hogy bármikor tanulhatsz, amikor kedved és időd engedi. Nyolc leckét tartalmaz a tanfolyam, amelyben van bőséges elmélet és gyakorlat is. Úgy dolgoztam ki az anyagot, hogy az komplexen megadja a tudást. A tanfolyam vezetett, tehát nem csak megkapod az anyagokat, és azt kezdesz vele, amit akarsz, hanem lépésről lépésre, ellenőrzéseken keresztül haladunk végig az anyagon. Addig nem küldjük el a következő leckét, amíg az előző 100%-os eredményt nem hozott. Így érjük el, hogy tökéletesen értsd, és alkalmazni tudd a tanultakat. Bízom benne, hogy mielőbb együtt vághatunk neki ennek az igen izgalmas és látványos kalandnak. Várlak sok szeretettel a tanfolyamon! 13

9 A képalkotás alapjai A fényképezés sokkal többet jelent annál, mint amikor csak elkattintjuk a gépet. Bármiről és bárkiről lehetséges semmitmondó képet készíteni, és olyan alkotást is, ami szinte megszólal. Ez a tudatos képalkotás lényege. A képalkotás alapjai bevezető tanfolyam a fényképezés művészeti oldalára épül. Ez az egyik legnépszerűbb bevezető szolgáltatás. Ennek oka az, hogy könnyedén profitálhat belőle bárki, aki egyszerűen csak szebb képeket szeretne készíteni. Nem megyünk bele technikai részletekbe, hanem művészettel foglalkozunk. Azzal, hogy hogyan komponáljunk meg a képet. Hogyan fényképezzünk általánosságban, hogy képeink harmóniát sugározzanak, és élvezet legyen nézni azokat. Ki fognak tűnni képeink az átlagos, semmitmondó képek közül. Elsődleges szempont volt, hogy ez a tanfolyam azok számára is 14 használható legyen, akiknek semmilyen jártasságuk sincs a fényképezésben. Azt gondoltam, hogy ezekkel az egyszerűen használható szabályokkal a hétköznapi alkalmazás során is nagyságrendekkel jobb eredményeket lehet elérni. Mindez sikeresen be is bizonyosodott, méghozzá szélesebb körben, mint az gondoltam. A kompozíciós szabályokról több előadást is tartottam. A résztvevők többségének teljesen új volt az anyag, némelyiküknek már volt fogalma róla, mégis egységesen nyereséggel zárták az előadást, mert az adatok rendszerezve voltak, és bárki számára érthetőek. Egyikük így nyilatkozott: Az előadás kiemelte a fotózást a rózsaszín ködből, és kézzel fogható tudománnyá alakította, mely szabályokból áll és megtanulható. Okosan felépített, részletgazdag, öszszeszedett és élvezhető volt. Igazán kedvet adott ahhoz, hogy a frissen megszerzett tudást rögvest kipróbáljuk. H. Krisztina Tehát nem csak a profi fotósok adhatnak ki igényes munkát a kezükből, hanem bárki, aki megismeri és alkalmazza ezeket a szabályokat. A képalkotás alapjai online tanfolyam különösen ajánlott azoknak, akik nem akarnak profi fotósok lenni, csak szeretnék tudni, hogy mit és hogyan érdemes fényképezni. Abszolút laikusok és hobbifotósok számára is egyaránt hasznos a tanfolyam, hiszen egyszerűen és érthetően kapja meg midnen résztvevő azt a tudást, amit utána azonnal alkalmazni is lehet a gyakorlatban. A tanfolyam összesen nyolc leckét tartalmaz. Mindegyik lecke elméleti és gyakorlati feladatok sorából áll. Elsősorban Tőled függ, hogy mennyi idő alatt végzel a leckékkel. Egyszerre csak egy leckét küldünk. Addig nem lehet tovább menni, amíg az előző lecke nem tökéletes. Így minden tanfolyam végző csak 100%-os eredménnyel zárhatja a tanfolyamot. Mi igyekszünk pár napon belül válaszolni a beküldött leckéidre. Amit megtanulsz a tanfolyamon, azt célszerű alkalmaznod is a gyakorlatban. Ha ezt megteszed, akkor a fényképeid még jobbak lesznek mint korábban. Látszani fog, hogy a felvételek tudatosan készültek, kellő hozzáértéssel. Az online tanfolyam minden leckéje úgy lett felépítve, hogy fokozatosan, lépésről lépésre haladva, teljes megértésed legyen a képalkotásról. Garantálom, hogy a tanfolyamon végigvezetünk, és sikeresen fogod tudni alkalmazni a gyakorlatban. 15

10 Alapfokú fotográfiai ismeretek Az alapfokú ismeretanyagok jelentik a második szintjét a fotográfiai képzéseknek. A bevezető szolgáltatásokhoz képest komolyabb hangvételűek, és minden olyan anyagot tartalmaznak, amelyet a bevezető tanfolyamok együttvéve. Ki van egészítve néhány szakmai információval is, amely hozzá tartozik az alapszintű tudáshoz. Az alapfokú fotográfiai képzések a Bevezetés a fotográfia világába című könyvemre épülnek, ezért is kapták ezt a nevet egységesen. Az alapszintű ismeret anyagai tehát a könyvben vannak, majd erre épül online tanfolyam és csoportos tanfolyam is, és ezt lehet igénybe venni egyéni képzés formájában annak, aki az eslő lépését teszi meg a fotográfiai tudás megszerzéséhez. A következőkben részletesére kerül maga a könyv, ami minden alapképzés referencia könyve, majd az online tanfolyam is. A csoportos képzés időszakos, ezért arról bővebb információt a honlapomon keresztül lehet szerezni. Itt csak azokat a szolgáltatásokat fogom bemutatni, amely folyamatosan elérhető. Az alapszintű fotós tudást akkor célszerű megszerezni, ha alaposabban is megismerkednél a fotózással. Amatőröknek kifejezetten jó csemege, haladó képzésekhez pedig feltétel az alapszintű ismeretek elsajátítása. Ebben a fejezetben bemutatom a könyvet, és az erre épülő online tanfolyamot, ami hatékony segítséget ad az adatok elsajátításához Fotó: Szalay Krisztián

11 Bevezetés a fotográfia világába Gyakran találkozom azzal a téves elképzeléssel, hogy a jó fényképek a jó fényképezőgépen múlnak. Szeretném ezt a tévhitet eloszlatni. A jó fényképek azon az emberen múlnak, aki tudja, hogyan készítsen jó fényképet. A fotográfia a fényképezés tudománya. De mi valójában a fényképezés? Mitől lesz jó egy fénykép? Hogyan tudjuk az előre elképzelt látványt megvalósítani? A fényképezés bárki számára megtanulható. Ha ismered a fotográfia alapjait és a képalkotás szabályait, akkor profi képeket tudsz készíteni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy fényképész szakembernek kell lenned ahhoz, hogy egyáltalán fényképezőgépet foghass a kezedbe. A lényeg, hogy ismerd meg az alapokat, tudd, hogy milyen eszközökkel mit és hogyan tudsz megvalósítani. A Bevezetés a fotográfia világába című könyvből megtudhatod a pontos válaszokat. A könyv anyaga kizárólag a lényegre fókuszál. Csak annyi történeti részt és mellékinformációt tartalmaz, amennyi feltétlenül szükséges a teljes megértéshez. Mindegy, hogy milyen fényképezőgéped van és nem számít, hogy mennyire vagy jártas a fotográfiában, ezzel a könyvvel tovább fejlesztheted képességeidet. Kívánom, hogy a fényképezésben legyen nagyon sok örömöd! 18 19

12 Alapfokú online tanfolyam Az online tanfolyam óriási előnye, hogy nem vagy időhöz és helyhez kötve. Mindezek mellett ugyanannyi figyelmet fordítunk a fejlődésedre, mintha személyesen tanulnánk. Nem hagyunk magadra, sikerrel zárjuk a tanfolyamot. A Bevezetés a fotográfia világába című könyv lényegretörően, hosszú, fárasztó szövegek nélkül, egyszerűen átadja a fényképezéshez szükséges tudnivalókat. Lehetőséged van arra is, hogy ezt a tudást sokkal mélyebb megértéssel szerezd meg. Összeállítottam egy tanfolyamot, ami érthetően, lépésről lépésre vezet be a fotográfia világába. A fényképezés nem egy bonyolult tevékenység. Csak a tekintélyelvű emberek próbálnak arról meggyőzni, hogy hosszú éveken át tartó kemény munka után esetleg tudsz majd elfogadható képet készíteni. Ideje elfelejteni ezt a baromságot. Egyszerű, 20 hétköznapi tevékenység. A látásmód és a kreativitás pedig kifejlődik, ahogyan tanulod az anyagot. Előre fogsz tudni tervezni, ezáltal a fényképezés nem csak a fényképezőgép gombjának nyomogatásból fog állni. Az online tanfolyam hatalmas előnye, hogy ki sem kell mozdulnod a lakásból. Nem kell eljárni suliba, nem kell kiöltöznöd, sőt felöltöznöd sem kell. Tanulhatsz kócosan is. Mindegy, hogy honnan végzed, mikor tanulsz, csak egy számítógép és internet szükséges hozzá. Na meg egy fényképezőgép, amin manuálisan is be tudod állítani a fényrekeszt, a zársebességet és a fényérzékenységet. Nem árt, ha a gép tükörreflexes kivitelű. A tanfolyam összesen húsz leckét tartalmaz, aminek a fele gyakorlat. Elsősorban Tőled függ, hogy mennyi idő alatt végzel a leckékkel. Egyszerre csak egy leckét küldünk. Addig nem lehet tovább menni, amíg az előző lecke nem tökéletes. Így minden tanfolyam végző csak 100%-os eredménnyel zárhatja a tanfolyamot. Mi igyekszünk pár napon belül válaszolni a beküldött leckéidre. A tanfolyam azoknak praktikus, akik nem tudnak vagy nem akarnak kimozdulni a lakásból, vagy akiknek nincs lehetőségük az időhöz kötött programokhoz. Mivel a legtöbb csoportos képzés a fővárosban történik, így akiknek az utazás nehézkes és költséges, szintén jó választás az online tanfolyam. Munka mellett, család mellett vagy pusztán csak kényelmi szempontból ideális megoldás. A tanfolyam végzéséhez a fényképezőgépen túl szükséged lesz a Bevezetés a fotográfia világába című könyvre, melyet az előző részben ismertettem. Ez a könyv tartalmazza az alapfokú tanfolyamhoz szükséges elméleti tudásanyagot, erre épül maga a tanfolyam is. Ráadásul a könyvhöz bármikor bátran fordulhatsz, ha netán elakadtál vagy frissítenéd tudásod. Miután sikeresen lezártad a tanfolyamot, kiállítunk a nevedre egy (nem OKJ-s) oklevelet a Bevezetés a fotográfia világába tanfolyam elvégzéséről, majd eljuttatjuk részedre. Biztosak vagyunk benne, hogy igazán büszkén fogod nézegetni, és jó érzéssel fog eltölteni az a tudat, hogy képes vagy tudatosan fényképezni. Nekem az mutatja meg, hogy sikeresen végzem a munkámat, hogy aki nálam vagy tőlem tanul, tudje-e hasznosítani a tanultakat. Ezért is kerülöm a hangzatos, hatásvadász szakmai kifejezéseket, és helyette hétköznapi nyelven, egyszerű példákkal illusztrálva adom át azt a tudást, ami oly bonyolultnak tűnhet első ránézésre. Azért arra érdemes felkészülnöd, hogy lesznek gondolkodtató feladatok is. A jó hír azonban az, hogy eddig viszonylag kevés az áldozatok száma, elég sokan túlélték már, így neked is megvan az esélyed arra, hogy közösen sikerre vigyük. 21

13 Haladó szintű képzések 22 Portréfotó workshop Fotó: Katkó Blanka A haladó szintű képzések az alapfokú fotográfiai ismeretekre épülnek. Az alapfok megadja azt, amit általánosságban a fotográfiáról és a képalkotásról tudni kell, a haladó szint pedig ezt követi. Azt szoktam javasolni, hogy mikor nekiindulsz a tanulásnak, határozd meg azt, hogy mi ezzel a célod. A haladó képzés ezt a célt szolgálja elősegíteni, már amennyiben komolyabb vizekre evezel a fotográfiában. A haladó szint elég széles körű, kiterjedhet a világítási technikákra, műtermi fényképezésre, stúdióban használatos eszközök ismertetésére, vagy éppen specializált területekre is, mint a portréfotózás, divatfotózás vagy a reklámfotózás. Ezen kívül szintén szerves részét képezi a haladó szintű ismereteknek, hogy bánni tudj az utómunka eszközeivel, azaz a professzionális képfeldolgozó szoftverekkel. Természetesen nem követelmény, csak lehetőség, hiszen te határozod meg, hogy mit szeretnél megtanulni, és ezt milyen szintre fejlesztenéd. Jelenleg minden haladó szintű képzés személyre szabott, így azt csak egyéni képzés formájában lehet igénybe venni. A haladó fotográfiai ismeretek elsajátításának előfeltétele az alapszintű tudás, hiszen minden más ezekre épül. Mielőtt felsőbb szintű képzésre jössz, felmérjük, hogy mire van szükséged pontosan, és az esetlegesen hiányzó adatokat a lehető leghatékonyabb módon póroljuk. 23

14 Egyéni képzés, konzultáció és szaktanácsadás Fotós vállalkozásba belevágni úgy érdemes, ha tisztán látod magad előtt, hogy milyen eszközök és felkészültség szükséges a jövőbeni szolgáltatásaidhoz. A konzultáció során megkapod a válaszokat, a képzésen pedig a tudást. Az egyéni oktatás a leghatékonyabb módja annak, hogy fejleszd, frissítsd a tudásod, netán megértsd az eddig zűrzavaros, bonyolultnak tűnő technikai fogásokat. Teljes mértékben testre szabva sajátítod el a fotográfia vívmányait, kötelezettségek és szorongás nélkül. Tanulhatsz teljesen az alapoktól egészen a haladó fotográfiai eljárásokig, beleértve a műtermi gyakorlatokat, a specializált fotográfiai területeket és a képfeldolgozó programok használatát is. A figyelem csak rajtad van, és azon, hogy a legjobb tudásod szerint használni tudd mindazt, amit megtanulsz az egyéni képzésen. Ezt a képzési formát elsősorban azoknak javaslom, akik kereskedelmi tevékenységet akarnak folytatni. Ez az a terület, ahol a leginkább szükség van arra, hogy minél átgondoltabban és célirányosan történjen a képzés minden pillanata. A konzultáció és a szakmai tanácsadás szintén kulcsfontosságú egy vállalkozás beindításához. Főleg akkor, ha saját műtermet vagy más fotográfiai szolgáltatást kívánsz létrehozni. Ha az ötleted nagyvonalakban megvan, akkor akár teljes csapatunkkal állunk rendelkezésedre a tervezéstől egészen a kivitelezésig

15 Asszisztencia Azért hoztam létre ezt a szolgáltatást, hogy biztonságban érezd magad akkor is, ha úgy érzed, hogy nem vagy biztos a dolgodban. Te fotózol, én pedig segítek, ha megakadtál. Ez a célja és a funkciója az asszisztenciának. Az asszisztencia egy latin eredetű szó, és magát a jelenlétet jelenti. Jelen lenni ott és akkor, amikor szükséges. A jelenlét az asszisztensre utal, aki a fotós keze alá dolgozik, és segít a munkálatokban. Ezt a területet én egy kicsit kibővítettem. Gyakran előfordul, hogy azzal a kéréssel keresnek meg gyakorló fényképészek, hogy legyek ott, amikor fotóznak, mert nekik ez egyfajta biztonságot jelent, hogy van kihez fordulni szükség esetén. Innen jött az ötlet, hogy az asszisztenciát mint szolgáltatást kiterjesszem az amatőr és hobbifotósoktól egészen a profi szakmai gyakorlatukat végző fotós tanulókig. Úgy gondolom, hogy éles helyzetekben, fotós munkák elvégzésével lehet a legnagyobb tudásra szert tenni. Az asszisztencia a legjobb megoldás arra, hogy magabiztos fellépést és hozzáállást adjon a leendő fotós számára. Hasznos lehet továbbá azoknak a hobbi és amatőr fotósoknak is, akik tovább bővítenék szakmai ismereteiket, akár a műterem világába is. Tehát az asszisztencia arra való, hogy magabiztos legyél, és az alkotáson legyen a figyelmed mindenféle kétség nélkül. Ha úgy érzed, hogy az asszisztenciát neked találták ki, írd le elképzelésed, és megvalósítjuk azt

16 Hogyan tovább? Bízom benne, hogy ez a kis tájékoztató adott egy átfogó képet arról, hogy mi is az, amiben segítségedre lehetek, illetve lehetünk. Összegezve a leírtakat, bátran fordulhatsz hozzánk, ha fotózni tanulnál, és akkor is, ha komolyabb terveid vannak a fotográfiában. Gondolom felmerültek kérdéseid az olvasás közben. Ha maradt valami, amire nem kaptál választ, írd meg nekem nyugodtan, és rövid időn belül megválaszolom. Az elérhetőségem a lap alján találod. Az útmutatóban található szolgáltatásokat igénybe tudod venni többféle módon is. Megrendelheted közvetlenül a szalayfoto.com weboldalon, és írhatsz nekem t is. Előfordulhat, hogy több szolgáltatás is érdekel, de nem megy a döntés. Segítek ebben is, ha megírod nekem, hogy mit szeretnél tanulni, milyen képességre tennél szert, majd együtt kidolgozunk egy tervet, hogy hogyan tudjuk mindezt megvalósítani. ÍRJ NEKEM! Ebben a kis tájékoztatóban igyekeztem átfogóan írni mindenről, ami érinthet téged. Ennek ellenére előfordulhat, hogy maradtak megválaszolatlan kérdéseid. Szívesen venném, ha megírnád nekem ezeket az címre!

17 szalayfoto.com

Tanulj meg angolul 6 hónap alatt az IMPREVO-val! Essentials

Tanulj meg angolul 6 hónap alatt az IMPREVO-val! Essentials Tanulj meg angolul 6 hó alatt az IMPREVOval! Essentials Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék 2. Miért született meg ez az Ebook? 3. Miért éppen 6 hó? 5. hogyan használjam az IMPREVOt? 11. 200 os ütemterv

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Nemzetközi Navigátor 2011. Common Purpose Nemzetközi Navigátor. Folyamatos leadership fejlődés a jövő vezetőinek

Nemzetközi Navigátor 2011. Common Purpose Nemzetközi Navigátor. Folyamatos leadership fejlődés a jövő vezetőinek Common Purpose Nemzetközi Navigátor Folyamatos leadership fejlődés a jövő vezetőinek A szakmai fejlődés során a gyorsan előléptetett vezetőknek gyakran már karrierjük elején specializálódniuk kell egy

Részletesebben

Tanulási stílus kérdőív

Tanulási stílus kérdőív Szitó Imre(1987) A tanulási stratégiák fejlesztése, Iskolapszichológiai füzetek, 2.sz. ELTE Tanulási stílus kérdőív Olvasd el figyelmesen az alábbi mondatokat. Döntsd el, hogy az öt válasz közül melyik

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 Milyen a jó munkáltató: toborzási és foglalkoztatási kérdések mérnökhallgatók és HR-szakértők körében végzett primer kutatás eredményei alapján Szekunder kitekintés Generációs

Részletesebben

Nemzetközi Navigátor 2010. Nemzetközi Navigátor

Nemzetközi Navigátor 2010. Nemzetközi Navigátor Nemzetközi Navigátor A legalaposabb tudásra tapasztalati úton tehetünk szert. Jobb vezetıvé úgy tudunk válni, ha gyakoroljuk a vezetést. Valódi inspirációt nem a szokványos, bejáratott helyekrıl kaphatunk,

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com 1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő Nicholas Victor www.csabitasakademia.com Tartalom: 1. Hipnotikus Csábítás technika:... 2 Benned van az erő... 2 Nicholas Victor www.csabitasakademia.com...

Részletesebben

Érvényes: 2013. július 15-től

Érvényes: 2013. július 15-től Érvényes: 2013. július 15-től 1 Gratulálunk! Épp most csatlakoztál az egyik legjobb kapcsolati marketing céghez! Most vagy azon az úton, amelyen eljuthatsz addig az életszínvonalig, amiről mindig álmodtál...és

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

Szia René! Kriszti. Szia René!

Szia René! Kriszti. Szia René! Én örömmel leírom a véleményemet, mert imádtam ezeket a foglalkozásokat. Bár lehet, pont rajtam láttad, hogy álmos vagyok és ezt esetleg unalom jeleként érthetted, de nem így volt. Egész nap ügyfelezek,

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Andorkó Mária: Apró lépésekkel a TIOP rögös útján - Egy nyertes pályázat története

Andorkó Mária: Apró lépésekkel a TIOP rögös útján - Egy nyertes pályázat története Andorkó Mária: Apró lépésekkel a TIOP rögös útján - Egy nyertes pályázat története A hajdúböszörményi Kertész László Városi Könyvtár vezetőjeként kísérletet teszek arra, hogy könyvtáros kollégáimmal megosszam

Részletesebben

Mi történik, ha megrendelem a varrótanfolyami anyagot? Hogyan tanuljak meg varrni online? Ki(s)okosító, ha még nem rendeltél soha!

Mi történik, ha megrendelem a varrótanfolyami anyagot? Hogyan tanuljak meg varrni online? Ki(s)okosító, ha még nem rendeltél soha! Mi történik, ha megrendelem a varrótanfolyami anyagot? Hogyan tanuljak meg varrni online? Ki(s)okosító, ha még nem rendeltél soha! Http://evivarrodaja.shp.hu Évi varrodája Évi és Nóri 2 Mi történik, ha

Részletesebben

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

# 6 EMBEREK ELINDÍTÁSA

# 6 EMBEREK ELINDÍTÁSA # 6 EMBEREK ELINDÍTÁSA Egy másik akadály az üzletben, az emberek helyes elindítása. Ha táncparkettre viszünk valakit tangózni, tudnunk kell a lépéseket. Meghívjuk az embereket, hogy csatlakozzanak hozzánk

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Rendszerelemzés. Konstantinusz Kft.

Rendszerelemzés. Konstantinusz Kft. Rendszerelemzés Konstantinusz Kft. 2009 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Témafelvetés...4 3. Gyakorlatban alkalmazandó módszerek...5 3.1. Hogyan kezdjünk hozzá?...5 3.2. Adatok elemzése...6 3.3. Folyamatok

Részletesebben

LEGY Z- H E T E D A RÁKOT

LEGY Z- H E T E D A RÁKOT Dr. IAN GAWLER LEGY Z- H E T E D A RÁKOT Az új életforma 17 1. fejezet AZ ELSŐ LÉPÉS Hogyan vágj bele? Minden cselekedetnek következményei vannak. Érdemes mélyebben meggondolni, mit jelent ez. Ha nálad

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

A tanítás-tanulás két sikertényezője

A tanítás-tanulás két sikertényezője A tanítás-tanulás két sikertényezője BÁCSI János SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája, Szeged bacsi@jgypk.u-szeged.hu Ha feltesszük

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012. Kézikönyv egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz 1 Mi az, amin a legtöbbet bosszankodunk? Az értékesítőink teljesítményének hektikusságán és az állandóan jelenlévő fluktuáción. Nincs elég létszámunk

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben

ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS. Alapelvek, célok

ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS. Alapelvek, célok ERKÖLCSTAN BEVEZETÉS Alapelvek, célok Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodásés viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Olvasás-írás előkészítése: 1. - 2. évfolyam Olvasás- írás elemei: 3. - 10. évfolyam

Olvasás-írás előkészítése: 1. - 2. évfolyam Olvasás- írás elemei: 3. - 10. évfolyam Olvasás-írás előkészítése: 1. - 2. évfolyam Olvasás- írás elemei: 3. - 10. évfolyam Évfolyam Cél Feladat Követelmény 1-2. Segítse elő az olvasás-íráshoz szükséges alapkészségek / érzékelés, észlelés, figyelem,

Részletesebben

1 2. évfolyam. Mozgásanyanyelv megalapozása

1 2. évfolyam. Mozgásanyanyelv megalapozása TÁNC ÉS MOZGÁS A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánc

Részletesebben

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,

Részletesebben

Tanterv az erkölcstan 1-4.

Tanterv az erkölcstan 1-4. Tanterv az erkölcstan 1-4. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

POKOL ANETT S Z É L R Ó Z S A. Ne engedd, hogy elsodorjon az élet!

POKOL ANETT S Z É L R Ó Z S A. Ne engedd, hogy elsodorjon az élet! POKOL ANETT S Z É L R Ó Z S A Ne engedd, hogy elsodorjon az élet! Előszó Ez a könyv egy kicsit lelkizős, egy kicsit életmód-tanácsadó, személyiségfejlesztő, önmenedzselő. Olyan, mint én, mindenbe belekap

Részletesebben

KIFOGÁSKEZELÉS. Ellenvetések, kifogások kezelése

KIFOGÁSKEZELÉS. Ellenvetések, kifogások kezelése KIFOGÁSKEZELÉS Ellenvetések, kifogások kezelése Miért fontos a kifogásokat jól kezelni? A kifogás = információigény a döntéshez A kifogások burkolt kérdések ; Biztos, hogy legális üzlet? Működik ez az

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

Kulcsok a megértéshez

Kulcsok a megértéshez Kulcsok a megértéshez Egyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a nem tudományos gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami

Részletesebben

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk 12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak

Részletesebben

20 részes. Hogyan lehet neked is motivált csapatod? a te kilövőállomásod. tippsorozat a magazinban. siker felé

20 részes. Hogyan lehet neked is motivált csapatod? a te kilövőállomásod. tippsorozat a magazinban. siker felé Az MLM Akadémia Képzési Központ hírmagazinja 1. szám Az MLM szakértők valódi szakmai tudással és hálózatépítői tapasztalattal rendelkeznek. a te kilövőállomásod a siker felé 20 részes tippsorozat a magazinban

Részletesebben

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998. Pedagógiai program A nevelőtestület elfogadta: 1998. február 10-én Módosította: 2001. április 27-én, 2001. november 26-án, 2004. május 28-án és 2005. augusztus 30-án 2007. február 2-án 2007. november 30-án.

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

Én akarom, így akarom, most akarom!

Én akarom, így akarom, most akarom! 2 fotók: Belényesi Tímea (http://timeabelenyesi.blogspot.com) Én akarom, így akarom, most akarom! Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ahogy azt az augusztusi számban ígértem, a szeptemberi megjelenést a dackorszak

Részletesebben

Módszertani sokféleség

Módszertani sokféleség Módszertani sokféleség Egyéni anyanyelvi fejlesztés a Hallássérültek Tanintézetében A gyermeki személyiség egyénre szabott fejlesztése a korszerű pedagógia egyik legfontosabb követelménye. Fel kell mérni,

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4.

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. A Győri Műszaki SZC Gábor László Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. Győr, 2015. július 1. 1 Tartalomjegyzék 1. A választott kerettanterv megnevezése...4 1.1. Célok, feladatok...4 1.2.

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról

BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA 9142 RÁBAPATONA, SZENTHÁROMSÁG TÉR 1. BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról Készítette: Márkus Gusztáv igazgató Rábapatona,

Részletesebben

TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV

TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV 1. A tanulási mintázat kérdőív... 215 2. A hallgatói élettörténetek gyűjtésének kutatási eszköze... 223 3. A tanulási orientációk állításainak újrarendezési kísérlete faktoranalízis segítségével (N=1004)...

Részletesebben

Digitális matematika taneszközök a. hatékonyabb tanulásszervezés szolgálatában. Szerző: Huszka Jenő

Digitális matematika taneszközök a. hatékonyabb tanulásszervezés szolgálatában. Szerző: Huszka Jenő 1 Digitális matematika taneszközök a hatékonyabb tanulásszervezés szolgálatában Szerző: Huszka Jenő 2009 1 2 Digitális pedagógia, digitális tananyagok Digitális pedagógia: minden olyan hagyományos (instruktív)

Részletesebben

SZKB_212_04. Munkahelykeresés Önéletrajz és állásinterjú

SZKB_212_04. Munkahelykeresés Önéletrajz és állásinterjú SZKB_212_04 Munkahelykeresés Önéletrajz és állásinterjú szkb_212_diak_book.indb 31 2007. 09. 10. 9:54:03 szkb_212_diak_book.indb 32 2007. 09. 10. 9:54:03 tanulói munkahelykeresés 12. évfolyam 33 D1 A cég

Részletesebben

A SZERVEZETI TANULÁS FORMÁI ÉS MOZGATÓRUGÓI. Hogyan tanulnak a vegyes vállalatok a külföldi anyacégtõl? I. rész. 1. fejezet

A SZERVEZETI TANULÁS FORMÁI ÉS MOZGATÓRUGÓI. Hogyan tanulnak a vegyes vállalatok a külföldi anyacégtõl? I. rész. 1. fejezet tord szabo1.qxd 6/12/2003 10:26 AM Page 33 I. rész A SZERVEZETI TANULÁS FORMÁI ÉS MOZGATÓRUGÓI 1. fejezet Hogyan tanulnak a vegyes vállalatok a külföldi anyacégtõl? A tanítás hosszú út, a példa rövid.

Részletesebben

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK...

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... Haladó Tanfolyam Tartalomjegyzék I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... 3 1. BEVEZETŐ AZ EXPOZÍCIÓS PROGRAMOKBA... 3 1. ISO érzékenység... 5 2. WB Fehér egyensúly beállítása... 9 3. Fénymérési

Részletesebben

A negyedik feladat MENTÁLIS HOZZÁÁLLÁS: A HIT EREJE

A negyedik feladat MENTÁLIS HOZZÁÁLLÁS: A HIT EREJE A negyedik feladat Figyelmeztetés: Jelen program tartalma informatív jellegű, nem helyettesíti a szakorvosi tanácsadást és kezelést, nem orvosi kézikönyv. Intenzív testedzés kezdetekor és életmód váltás

Részletesebben

A választók és a körzetek feltérképezése

A választók és a körzetek feltérképezése A választók és a körzetek feltérképezése Lendvay Endre Responsum Kft., ügyvezető igazgató Ha nem tévedek, Oliver Cromwell mondta egyszer, hogy az nyeri a csatát, aki előbb tudja meg, hogy mi van a domb

Részletesebben

Szállítási és Vásárlási feltételek

Szállítási és Vásárlási feltételek Szállítási és Vásárlási feltételek 1. Vásárlási feltételek A termék kiválasztása A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

Többségi nyelvű iskolaválasztás székelyföldi magyar nemzetiségű diákok körében

Többségi nyelvű iskolaválasztás székelyföldi magyar nemzetiségű diákok körében Márton János Többségi nyelvű iskolaválasztás székelyföldi magyar nemzetiségű diákok körében 1. Bevezető, előzmények A kisebbségi iskolaválasztás kérdéskörét egy 2012-ben készült kutatás keretében már vizsgáltuk:

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette : Halmi Zoltán Igazgató Jóváhagyta: Nagy István Fenntartó Örökségünkért Népművészetéért Alapítvány 3973 Cigánd, Iskola utca 24. Érvényes:

Részletesebben

Duncan Shelley Íróakadémia

Duncan Shelley Íróakadémia Duncan Shelley Íróakadémia ÍRÁSTANULÁS az interneten 1. A távoktatás nagyon kényelmessé teszi a tanulást, de csak bizonyos tárgyak tanulhatók ezen a módon. Minden olyan mesterség, amely nagyfokú veszéllyel

Részletesebben

Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban

Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban Nyilas Orsolya Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban A tanulás iránti érdeklődés felkeltése és fenntartása, a megfelelő tanulási

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET 1 4. évfolyam számára Tantárgyi célok, feladatok

KÖRNYEZETISMERET 1 4. évfolyam számára Tantárgyi célok, feladatok KÖRNYEZETISMERET 1 4. évfolyam számára Tantárgyi célok, feladatok A környezetismeret tantárgy célja, hogy felkeltse az érdeklődést a tanulókban a környezetük iránt. Ezért e tantárgy tananyagát több műveltségi

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde

On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde MÉDIAINFORMATIKAI KIADVÁNYOK On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde Eger, 2013 Korszerű információtechnológiai szakok magyarországi

Részletesebben

A Budapesti Korai Fejlesztő Közponban működő Óvoda pedagógiai programja és tanterve. Készítették: László Tímea és Kapronyi Ágnes 2015.

A Budapesti Korai Fejlesztő Közponban működő Óvoda pedagógiai programja és tanterve. Készítették: László Tímea és Kapronyi Ágnes 2015. A Budapesti Korai Fejlesztő Közponban működő Óvoda pedagógiai programja és tanterve Készítették: László Tímea és Kapronyi Ágnes 2015. Tartalomjegyzék I. ÓVODÁNK PEDAGÓGIAI PROGRAMJA... 3 1.1. ADATLAP...

Részletesebben

Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program

Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program Neumann János Általános Iskola Pedagógiai Program Tartalomjegyzék I. NEVELÉSI PROGRAM... 3 1. Az iskolában folyó nevelő - oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 4

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Pedagógiai program Sárvári Tankerület Répcelak 1 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

KUTATÁSOK LEFOLYTATÁSA, VALAMINT A KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT ÖSSZEGZŐ KIADVÁNY KÉSZÍTÉSE ÉS SOKSZOROSÍTÁSA SZAKMAI SPECIFIKÁCIÓJA

KUTATÁSOK LEFOLYTATÁSA, VALAMINT A KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT ÖSSZEGZŐ KIADVÁNY KÉSZÍTÉSE ÉS SOKSZOROSÍTÁSA SZAKMAI SPECIFIKÁCIÓJA 1. sz. melléklet KUTATÁSOK LEFOLYTATÁSA, VALAMINT A KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT ÖSSZEGZŐ KIADVÁNY KÉSZÍTÉSE ÉS SOKSZOROSÍTÁSA SZAKMAI SPECIFIKÁCIÓJA Az OTP Fáy András Alapítvány 2012-ben 1.103.552.921 Ft összegű

Részletesebben

Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. /Véghelyi Balázs/

Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. /Véghelyi Balázs/ Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni /Véghelyi Balázs/ 1 Az óvoda hivatalos elnevezése: BALATONVILÁGOSI SZIVÁRVÁNY ÓVODA Az óvoda pontos

Részletesebben

ú ü Ü ó í Í í ű ő ő í í í ű ő ó ő ő ő ő ú ő ő í í ó ó ó ó ű ő ő í í ű ü ő ó ő ő ő ó í ő ő ő í ő í ó ü Íí ő ü ű ő ó ő í ő ő ő ó ű ó ó ű ő ő ő ű í ő ú ő ü ó ó ő ó ű ő Ó ü ó ő ű ű ű ő ó ű ő ű ő í ó ű ő ő

Részletesebben

ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS I. INTÉZMÉNYI ADATOK Az intézmény neve: Baross Gábor Általános Iskola Székhelye: Budapest, XXII. Dózsa György út 84-94. Fenntartó: Budapest, XXII. kerület Önkormányzata Működési terület: általános iskola

Részletesebben

HELYI TANTERV MŰVÉSZETEK

HELYI TANTERV MŰVÉSZETEK Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV MŰVÉSZETEK Tantárgy MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 1-0 - 0 0 0-1 -0-0 óraszámokra Készítette:

Részletesebben

Hogyan neveljünk az életre?

Hogyan neveljünk az életre? Hogyan neveljünk az életre? Sikerkritériumok a gyakorlati életre nevelésben Szerzők: Lippai Edit témavezető Nagy Viktória pedagógiai fejlesztő Sztridáné Kurucz Krisztina pedagógiai fejlesztő Voglné Nagy

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

ő ő Í ű ő ő ű ő ő ű ő ő É Á ű ő ű ő ő ő ü Á ü ő ű ő ő ő ü ü ő ű ő ő ü ő ú ő ő ő ű ü ő ü ő ü ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ü ő ő ő ő ű ü ű Í Í ő ü ő Í ü ő ü ő ü ü ü ő ü ű ő ü ü ü ü ü ü ü ő ú ü ő ű ő ő ü ü ü ő ő ő

Részletesebben

Belső elvárás (melyik intézményi dokumentumban, s hol található) Új belső elvárás, melyik dokumentumba, hova került) Külső elvárás

Belső elvárás (melyik intézményi dokumentumban, s hol található) Új belső elvárás, melyik dokumentumba, hova került) Külső elvárás Intézményi önértékelés: belső elvárások kialakítása a gyakorlatban az intézményi belső értékelési csoport (BECS) közreműködésével Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció terület Külső elvárás Belső

Részletesebben

Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése

Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése Palencsárné Kasza Mariann Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése A tanulmány a Nemzeti ECVET szakértői hálózat projekt keretében, az Európai Unió támogatásával

Részletesebben

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS 7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS Ez a téma nagyon nyilvánvalónak tűnhet, de tapasztalataim szerint ez az egyik legfélreértettebb része az üzletnek. Minden üzlet, vállalkozás, cég elad valamit. Rendszerint megoldást

Részletesebben

A beszédhang és a hangképzés

A beszédhang és a hangképzés Nagy Emma A beszédhang és a hangképzés Amint azt fizikaórán tanultuk, a hang tulajdonképpen rezgés. A levegőben terjedő hang úgy jön létre, hogy valami megrezegteti a levegőt. Például egy hangszer megpendített

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül.

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Biliárd Szövetség Pool Szakágának 2015. május 30. napján, 1145 Budapest, Szugló utca 65. szám alatt (Tájfun Biliárdszalon és Étterem ) 16.00 órai kezdettel megtartott közgyűléséről.

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy

HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy 2-2 - 1-0 óraszámokra Készítette: Nagy János munkaközösség-vezető Ellenőrizte:

Részletesebben

A gyakorlati képzés a szakképzésben

A gyakorlati képzés a szakképzésben MIHUCZ Sándorné Bevezető A gyakorlati képzés a szakképzésben Az iskolai rendszerű szakképzés átalakítása az 1990-es évek elejétől folyamatosan napirenden lévő téma, minden oktatáspolitikához kapcsolódó

Részletesebben

Kézikönyv a Bázis használatához

Kézikönyv a Bázis használatához Kézikönyv a Bázis használatához --- www.tiensbazis.com verziószám: 1.0 2015. december 1/9. oldal Előszó helyett Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam. Kedves TIENS Partnerünk! Gratulálok a döntésedhez,

Részletesebben

HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL

HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET A szabályozásnak megfelelően az iskolánk 9. évfolyamán kötelezően választható tantárgy a mozgóképkultúra és médiaismeret,

Részletesebben

2008/2009-es tanév. Kedves Kollégák!

2008/2009-es tanév. Kedves Kollégák! 2008/2009-es tanév tankönyvi elemzések, bemutatások is segíteni kívánják Önöket a bonyolult világunkban történő könnyebb eligazodásban. Kitekintés rovatunkban olyan külföldi tapasztalatokat mutatunk be,

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

Biológia a 7 8. évfolyama számára A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai

Biológia a 7 8. évfolyama számára A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai Biológia a 7 8. évfolyama számára A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai Az ember és természet műveltségterület és ezen belül a biológia tantárgy középpontjában a természet és az azt megismerni

Részletesebben

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK?

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? 65 Tehát ezzel az a kis csapattal szervezzük majd közösen a tábort. Axel körbetelefonált, hogy kinek van kedve részt venni a következô, száznál is több külföldi résztvevôvel zajló

Részletesebben

Az Önálló Iskola projekt

Az Önálló Iskola projekt kutatás közben 307 az autonóm tanulás érvényesülése jelentős mértékben függ az egyén és családja kulturális tőkéjétől. Ez elsősorban egyrészt a szülők iskolázottságán, másrészt az iskolatípus választásán

Részletesebben