1919. június 1. vasárnap

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1919. június 1. vasárnap"

Átírás

1 1919. június 1. vasárnap június 1. vasárnap Megkezdõdött a földmunkások és termelõszövetkezetek országos kongresszusa a Városi (ma Erkel) Színházban. A diktatúra szempontjából tökéletesen megbízható küldöttek vehettek részt csak a tanácskozáson. Ilyen volt Jócsák Kálmán is, a Csongrád megyei direktórium tagja. A földbirtokreform volt a kongresszus fõ témája. Arra akarta rábírni a kormányzótanács a küldötteket, hogy szavazzák meg a szocializált nagybirtokok államosítását. Jócsák Kálmán az államosítási javaslattal szemben az agrárszegénység általános vágya, a földosztás mellett érvelt. Erre vonatkozó visszaemlékezését a volt Párttörténeti Intézet archívuma õrizte meg: Felszólalásomat a kongresszus általános helyeslése és tapsa követte. Utána dr. Hamburger Jenõ rövid tanácskozás után szólásra emelkedett, s bejelentette, hogy a javaslatot visszavonja, s a kormányzótanács saját hatáskörében rendeleti úton fogja elintézni a földreform kérdését. Ettõl kezdve, akár a fõvárosban voltam, akár a megyében tartózkodtam, három

2 tányérsapkás fiatalember állandóan a nyomomban volt, s lenn a vármegyében (többek között Tömörkény községben is) nyomoztak, hogy mit beszélek, mit csinálok, mire biztatom az embereket. Letartóztatásra azonban okot nem szolgáltattam, s így ez csak óvatossági díszkíséret maradt." Kun Béla elõterjesztésére, a hadsereg-fõparancsnokság helyeslésével az egész Dunántúlt hadmûveleti területté nyilvánította a forradalmi kormányzótanács. Heteken át egyre gyakrabban sürgette ezt a döntést Pogány József korábbi hadügyi népbiztos, aki ebben az idõben, mint hátországi katonai vezetõ a második hadtest parancsnokaként mûködött Székesfehérvár központtal. Döntést sürgetõ elõterjesztését azzal indokolta, hogy a Dunántúlon minden pillanatban a legkomolyabb ellenforradalmi zendülésre lehet számítani. Indokaiban nem kételkedett Kun Béla, de mégis vonakodott meghozatni a döntést, mert nem akart rossz benyomást kelteni a normális polgári élet militarizálásával Ausztria közvetlen szomszédságában, hiszen a budapesti kommunista diktatúra vezetõi Magyarországtól nyugatra csakis a bécsi szocialista kormány rokonszenvére számíthattak. De mivel Szamuely a terror fokozására vonatkozó utasítást hozott magával Moszkvából, Kun Bélának elõnyben kellett részesítenie Lenin akaratát a Bécshez fûzõdõ érdekekkel szemben.

3 1919. június 1. vasárnap Tudósítás a Szombathelyen megjelenõ Vasi Vörös Hírlapban: A szellemi ifjúmunkások az utóbbi idõkben olyan túlkapásokba ereszkedtek, amelyek nem felelnek meg a mai idõk szellemének. E túlkapások folytán a fegyelem meglazult. Az igazolatlan mulasztások száma hatalmasra nõtt, s az utca szelíd, jó nevelésû diákjai helyett duhaj ficsúrok tízes-tizenötös csoportokba verõdne fújták a füstöt illetlenül a tanárok szemébe. (251) A szülõk szomorodott szívvel látták ezeket a túlkapásokat. A munkástanács mûvelõdési osztályának is szemet szúrtak a diákok túlkapásai, s ezeknek megfékezése s a rend helyreállítása végett rendeletet adtak ki. A rendelet így szól: Vas vármegye Munkástanácsának Mûvelõdési Osztálya megdöbbenéssel tapasztalta, hogy az ifjúmunkások a Tanácsköztársaság által hirdetett és biztosított szabadságot tévesen értelmezne úgy fogják fel, hogy ki-ki szabadon cselekedhetik, az általános rendre és közérdekre való tekintet nélkül. Tapasztalta, hogy az ifjúmunkások az iskolai rendet, fegyelmet nem tisztelik, hiányos iskolalátogatásukkal nem teljesítik ama kötelességüket, amely a Tanácsköztársaságban reájuk hárul. Ezért a Mûvelõdési Tanács elhatározta, hogy az iskolákat a rend és tanulmányi elõmenetel szempontjából a legszigorúbb ellenõrzés alá veszi, a rendbontókkal szemben a legerélyesebb eljárást indítja meg.

4 Mint értesültünk, a mûvelõdési osztály mai ülésén azt határozta el, hogy a tanulóknak este nyolc órán túl nem szabad az utcán tartózkodni." Hírek a Vasi Vörös Hírlap e napi számából: - Fischer Ignác feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, azért, hogy a Belsikátoron lévõ imaházban ellopta imaköpenyét és imaszíját, melyek mintegy 800 koronát képeznek. A vörösõrség kinyomozta, hogy a tettes Scheiner Mór galíciai menekült, aki élelmezés végett járt Szombathelyen, azóta eltûnt, mint a kámfor, miután hitsorsosát sem átallotta meglopni. - A forradalmi kormányzótanács Hoffmann Izsó elvtársat a Vas vármegye területén lévõ faüzemekbe termelési biztossá nevezte ki. Az új termelési biztos hivatalos helyiségei a püspöki palota 11. emeletén vannak és fatermelési ügyekben ide kell fordulni. - Marmorstein Sándor munkácsi születésû, szombathelyi lakost rajtacsípték, amint a városban dohányt árusított. Összesen 772 csomag pipa- és cigaretta dohányt találtak nála, amit elkoboztak. Marmorstein ellen az eljárás megindult. - A Vörösõrség a Hungária Szállóban három orosz zugárust tartóztatott le, akiknél kilenc kiló élesztõt és nyolcszáz csomag dohányt találtak. A foglyok neve: Puchet Henrik, Ruchet Mózes és Kupfersteck Izsák.

5 - Az orosz elvtársak részére újságok érkeztek. Átvehetõk Lelik elvtársnál a direktórium katonaügyi osztályában június 1. vasárnap Tamásiba sorra érkeztek a reggeli órákban a megtorló vörös különítmények, köztük a székesfehérvári Fabik-féle terrorcsapat egy osztaga Oswald Kálmán vezetésével. Erre az osztagra várt a meghozandó halálos ítéletek végrehajtása. Helyben ítélkezett a Szekszárdról kiszállt megyei forradalmi törvényszék. Elnöke volt Mautner Gyula, vádbiztosa Tánczos, szavazóbírák Szantner János és Langer Béla. Velük jött Szabó Gáspár, Veszprém megye kormányzótanácsi biztosa is. (252) Közel kétszáz tolnatamási lakost fogdostak össze a vörös karhatalmisták. Az elfogottak házaiban talált valamennyi élelmiszert gabonát, lisztet, zsírt, tojást, húsnemût kisajátították. A gyanúsított foglyokat szakadatlanul verték, kínozták, s a bántalmazást csak akkor hagyták abba, amikor a rögtönítélõ bíróság elé kísérték az elítélendõket.

6 Három ellenforradalmárra mondtak halált. Madarász József községi rendõrre, akinek az éjszakai kínzások során kiverték a fogait; Berta Pálra, akit egyik szemére megvakítottak és Hörich Imre asztalosmesterre, akinek a karcsontját törték darabokra. Mindhármukat nyomban föl is akasztották. Hörich Imre asztalosmester leszakadt a kötélrõl, de mert a vörösök ilyen okkal soha senkinek meg nem kegyelmeztek, kétszer kellett kiállnia a haláltusát. A Fabik-különítményhez tartozó hóhérok voltak: Anka Flórián, Csuják Márton és Kalitín Ferenc. A Markó utcai fogházban hosszadalmas (letartóztatásuk óta tartó), a legapróbb részletekre is kiterjedõ vallatással próbálta kimutatni Trattner Árpád a kalocsai érsekség tizenkét vezetõ papi személyiségének bûnösségét. De szívós igyekezete ellenére ártatlannak bizonyultak a vád alá helyezettek, és szabadon kellett õket engedni. Egyedül Szabó István hitszónokot sikerült elítéltetnie Trattner Árpádnak, izgatásnak minõsítve a hitszónok május 18-i prédikációját. Ötévi kényszermunkával büntették a vádlottat, de a végrehajtást felfüggesztették, így Szabó István fõegyházmegyei hitszónok is hazatérhetett Kalocsára.

7 Kassák Lajos, az Írói Direktórium fõadminisztrátora koronát vett fel e napon a direktórium pénztáránál Vörös énekek" címû versciklusáért. Ágoston Péter népbiztos naplójából: További baj az úgynevezett fehérpénz, amelyet falun nem akarnak elfogadni, s most az ipari munkások között is agitálnak, hogy ne fogadják el. Ez az agitáció az osztrák kormány részérõl indult, amely ennek a pénznek a kibocsátásához novemberben hozzájárult, de utóbb kivonta a forgalomból, s most már csak nálunk van forgalomban, s mi nyomjuk még. Május 30-án a vasasok szakszervezete és a famunkások is értekezleteket tartottak, amelyeken súlyos vádakat hangoztattak a kormány ellen. Nevezetesen, hogy pénzt (a kékpénzt) visszatartja menekülésre. Bizonyos, hogy a munkások azért hisznek e vádaknak, mert igaz magjuk van. Kunfi indítványozta, hogy a családjainkat helyezzük biztonságba, amikor félni kellett, hogy a románok bevonulnak Pestre. A Hungária Szálló elõtt azóta gépfegyverek állnak, s a szálló a Duna felõl is el van zárva, igazolvány nélkül bemenni nem szabad.

8 Természetes, hogy így könnyû elhitetni azt a vádat, hogy ott a Kormányzótanács tagjai lakomáznak. A többi hírt követi ez: Kunné koronás ruhát csináltatott, és hogy Kun színésznõkkel dorbézol." (253)

1919. június 25. szerda

1919. június 25. szerda 1919. június 25. szerda 1919. június 25. szerda Reggelre az alábbi plakáttal találta magát szembe az ébredõ Budapest: PARANCS! Budapestre és környékére a LEGSZIGORÚBB KIVÉTELES ÁLLAPOTOT rendeljük el.

Részletesebben

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS 5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Asztalos János nem javasolt Áchim András használható Bacsó Béla használható Bajcsy-Zsilinszky End- használható Béke használható

Asztalos János nem javasolt Áchim András használható Bacsó Béla használható Bajcsy-Zsilinszky End- használható Béke használható A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseiről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben biztosított felhatalmazás

Részletesebben

1956 a szabadságharc katonapolitikája

1956 a szabadságharc katonapolitikája KIRÁLY BÉLA 1956 a szabadságharc katonapolitikája Király Béla hadtörténész az MTA külsô tagja 1912-ben született Kaposvárott. Tanulmányait 1930 1935 között a Ludovika Akadémián, 1940 1942 között a Honvéd

Részletesebben

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 20 2006/XVIII. 5 6. e z e r k i l e n c s z á z ö t v e n h a t Cora Zoltán Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 1989 után az -os események újra- és átértékelése lehetségessé vált a korábbi egységes nézettel

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05.

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. ÖSSZEFOGLALÓ a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány által mûködtetett Nemzeti Jogvédõ Szolgálat A 2006

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat

Részletesebben

Demográfia. Lakónépesség, 2005

Demográfia. Lakónépesség, 2005 Demográfia Lakónépesség, 2005 Szlovákia délkeleti részén elterülõ Felsõ-Bodrogközt gyakran nevezik Szlovákia alföldjének. Ezen a területen 28 település található, amelyek a Bodrog, Latorca és Tisza folyók,

Részletesebben

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl Harminc évvel ezelõtt tért haza történelmünk néma, nagy tanúja, a SZENT KORONA Története keserédes, viszontagságos, fájdalmas történelmi krimibe illõ. Írtak már róla könyveket, tanulmányokat, tudós szakemberek

Részletesebben

Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola. Kiskırösi Négyek

Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola. Kiskırösi Négyek Petıfi SándorS Wesselényi Miklós Mőszaki Szakközépiskola Kiskırösi Négyek Apja: Petrovics István mészáros mester volt. Anyja: Hrúz Mária, szlovák anya nyelvő volt. Petıfinek volt egy fiú öccse, akit Istvánnak

Részletesebben

Dunapataj a történelem fókuszában

Dunapataj a történelem fókuszában Dunapataj a történelem fókuszában Dunapataj 1919-es parasztfölkelését idén június 20-án a Magyar Örökség Díj teszi történelmi emlékezetünk részévé. 90 évvel ezelőtt a diktatúra zsarnokságát először rövid

Részletesebben

GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA

GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA 56. ÉVFOLYAM 2004 10. SZÁM Gondolatok az egységes ingatlan-nyilvántartás szerkesztésérõl és ügyirathátralékának ezzel összefüggõ történelmi gyökereirõl (I. rész) Dr. Kurucz Mihály

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor

Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor 90 éve, hogy megbukott a demokratikus "népuralmi" berendezkedés, de korántsem a kommunisták forradalma

Részletesebben

Élet a határvidéken.

Élet a határvidéken. Élet a határvidéken. Határokon átívelő társadalmi kapcsolatok A határvidék A határ, mint fogalom jelentésének és jelentőségének értelmezése számos tudományterület szempontjából lehetséges. A közgazdaságtan

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Kiüresedik a rendes felmondás jogintézménye

Kiüresedik a rendes felmondás jogintézménye 1 dr. Czeglédy Csaba Kiüresedik a rendes felmondás jogintézménye Fő jogterületem a munkajog; az ügyvédi praxisomban felmerülő jogesetekből a munkaviszony megszüntetésének gyakorlatát, a vonatkozó bírósági

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke:

Az ülésen született döntések jegyzéke: JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2007. DECEMBER 21-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Csór Községi Önkormányzat Képviselő testületének 25/2007.

Részletesebben

Milyen gazdasági, társadalmi, szellemi következményekkel járt az Ipari Forradalom?

Milyen gazdasági, társadalmi, szellemi következményekkel járt az Ipari Forradalom? Milyen gazdasági, társadalmi, szellemi következményekkel járt az Ipari Forradalom? Szerzõ dezs dezs.extra.hu - tételek gyûjteménye Történelem tétel 3. Milyen gazdasági, társadalmi, szellemi következményekkel

Részletesebben

FRESLI MIHÁLY. Az elveszett Oroszország

FRESLI MIHÁLY. Az elveszett Oroszország FRESLI MIHÁLY Az elveszett Oroszország Korszakok és váltások - államok, lobogók, forradalmak. Kevés olyan ország van a földkerekségen, amelynek a történetét még oly karakteresen fémjeleznék ezek a fogalmak,

Részletesebben

Rákosmente szolgálatában gépkocsi feltörésre

Rákosmente szolgálatában gépkocsi feltörésre Rákosmente szolgálatában Az elmúlt héten lakossági együttműködéssel sikerült elfogni a 505.utcájában egy gépkocsi feltörésre szakosodott bűnelkövetőt. A 28éves, X. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező

Részletesebben

A VERITAS Történetkutató Intézet tisztelettel meghívja Önt a. Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956

A VERITAS Történetkutató Intézet tisztelettel meghívja Önt a. Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 A VERITAS Történetkutató Intézet tisztelettel meghívja Önt a Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 című kiállítás megnyitójára és Sára Sándor GULÁG témájú filmjeiből készült DVD-k ünnepélyes átadására

Részletesebben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben Kovách Eszter 2005. január 28. A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben A várost élő szervezetnek tekintem, ezért meg kell határoznom mi az alapegysége. A település alapsejtje nem a ház

Részletesebben

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy 6000-7000fő európai országok

Részletesebben

Feketék a Fehér Házban, romák az elõszobákban 2009. January 05.

Feketék a Fehér Házban, romák az elõszobákban 2009. January 05. Feketék a Fehér Házban, romák az elõszobákban 2009. January 05. Visszapillantó: 2008 legjobb írásai és emlékezetes témái, azaz évzáró a zónában. Felelevenítjük, mi volt szerintünk meg önök szerint fontos

Részletesebben

Batthyány István kormánybiztossága

Batthyány István kormánybiztossága Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN. Józsefváros

PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN. Józsefváros PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN Józsefváros A Józsefvárosi Galériában, 2004. március 3-án tartott Budapesti Históriák elõadóesten M. Szûcs Ilona a Budapesti Városvédõ Egyesület Józsefvárosi Csoportjának elnöke

Részletesebben

Tragédia a fennsíkon Vasvári halála

Tragédia a fennsíkon Vasvári halála 2012 július 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Kétszáznegyvenezernyi orosz hadsereg hömpölyödött alá Magyarországra.

Részletesebben

AZ ÖSSZEHASONLÍTHATÓSÁG KÉRDÉSÉRŐL AZ IPARSTATISZTIKÁBAN

AZ ÖSSZEHASONLÍTHATÓSÁG KÉRDÉSÉRŐL AZ IPARSTATISZTIKÁBAN LUKÁCS OTTÓ: AZ ÖSSZEHASONLÍTHATÓSÁG KÉRDÉSÉRŐL AZ IPARSTATISZTIKÁBAN A Statisztikai Szemle 1950 októberi száma már foglalkozott az iparstatisztikának egyik legkomolyabb problémájával, az összehasonlíthatósággal.

Részletesebben

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról PPEK 756 Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról Prohászka Ottokár Emlékbeszéd Vasvári Pálról mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Részletesebben

Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl

Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl Múltunk, 2007/3. 155 165. 155 [ ] SZ. KOVÁCS ÉVA Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az

Részletesebben

CELLDÖMÖLK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK

CELLDÖMÖLK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK T E R V E Z Õ I V Á L A S Z O K CELLDÖMÖLK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK az államigazgatási szervek által adott, az Étv. 9. (3) bek. szerinti végleges véleményeire 1. Nyugat-dunántúli Területi Fõépítészi

Részletesebben

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLVI.) Új folyam II. 2011. 2. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2011/06/a-magyar-oktatas-es-tortenelemtanitas-evfordulonaptara-ii-aprilis-1-jetol-junius-30-ig-02-02-13/

Részletesebben

Totális rendszerek: a kommunizmus. A sztálini diktatúra a Szovjetunióban

Totális rendszerek: a kommunizmus. A sztálini diktatúra a Szovjetunióban Totális rendszerek: a kommunizmus Szövetségbe forrt szabad köztársaságok: A Nagy Oroszország kovácsolta frigy, A Szovjet hatalma és egysége éljen: Sok nép így akarta s megalkotta így! Refrén: Szálljon

Részletesebben

Munkáját itt is többször elismerték mind anyagilag, mind erkölcsileg is.

Munkáját itt is többször elismerték mind anyagilag, mind erkölcsileg is. Wegroszta Gyula Vissza Gyula városa több nemzetközileg elismert, országosan vagy helyileg ismert személy szűkebb hazájának mondhatja magát. A városlakók között találkozhatunk Wegroszta Gyula nyugdíjas

Részletesebben

Pritz Pál A Magyarországi Tanácsköztársaság keletkezése, céljai, mozgástere és helye a történetírásban

Pritz Pál A Magyarországi Tanácsköztársaság keletkezése, céljai, mozgástere és helye a történetírásban Pritz Pál A Magyarországi Tanácsköztársaság keletkezése, céljai, mozgástere és helye a történetírásban A Magyarországi Tanácsköztársaság történetének megítélése az elmúlt több mint kilenc évtized során

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

ELBÍR Hírlevél. 1. Internet, mint az bűncselekmény elkövetésének helye, illetve a csábító hirdetések

ELBÍR Hírlevél. 1. Internet, mint az bűncselekmény elkövetésének helye, illetve a csábító hirdetések Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály Győr, Szent Imre u. 2-4 9002 Győr, Pf.: 302 (96) 520-020 BM: (03-21) 14-76 Fax: 520-000/15-69 GroupWise cím:bunmeg.gyormrfk@gyor.police.hu

Részletesebben

56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett

56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett 1 / 7 2010.11.08. 14:25 Kisalföld, www.kisalfold.hu Minden jog fenntartva. 56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett SZEGHALMI BALÁZS 2010.11.08. 04:07 Hegyeshalomtól

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa

Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa Elkezdődött az őszi választmányi ülés Szakszervezetünk őszi választmányi ülésének első napján átadták a,,szakszervezeti Munkáért Díj"-akat, megválasztották a nyugállományú

Részletesebben

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely

Részletesebben

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ 103 5. térkép, Vasas 5.1. Petőfi-akna Toboz utca Búzaberki Fenyő utca V a s a s Szövetkezet utca - t e t ő Parcsin utca köz Liget

Részletesebben

A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA

A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA Irta: Steinfeld Sándor I. Elmélet, rettentő egy szó. A kétkezi munkához szokott ember vaskos köteteket, képzel el, hideg formulákat és érthetetlen integetéseket, azonban

Részletesebben

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 1. Valószínű, hogy Dózsa Györgyöt nem ültették izzó vastrónra kivégzésekor, csupán ácsolt székre. Ám a fejére valóban felhevített vaskoronát tettek. Hol történt

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Az Antall-kormány A politikai rendszerváltoztatás utáni első

Részletesebben

Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből. A város mint a közösségi élet tere:

Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből. A város mint a közösségi élet tere: Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből A város mint a közösségi élet tere: Népmozgások (Bizonytalaság, Zsidók, Magyarok, Deportáció Csehországba, Kitelepítés Magyarországra, Lakosságcsere,

Részletesebben

AKTUÁLIS. Üdvözöljük újszülötteinket

AKTUÁLIS. Üdvözöljük újszülötteinket 2. oldal RENDÕRSÉGI HÍREK AKTUÁLIS Cserényi Iván hadnagy jelentése alapján az alábbi rendõrségi események történtek az elmúlt hónapban: Januárban is számos feljelentés készült szabálysértési ügyekben,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 2005. 1 szám. Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció. Jogszabályváltozások. Uniós hírek, aktualitások. Események, képzések

Tartalomjegyzék. 2005. 1 szám. Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció. Jogszabályváltozások. Uniós hírek, aktualitások. Események, képzések Tartalomjegyzék 2005. 1 szám Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció Jogszabályváltozások Uniós hírek, aktualitások A hónap jogharmonizációs kérdése: különbségtétel az egyes fogyasztói csoportok között

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

1949. február 22. A SZOT II. TELJES ÜLÉSÉNEK HATÁROZATAI

1949. február 22. A SZOT II. TELJES ÜLÉSÉNEK HATÁROZATAI 1949. február 22. A SZOT II. TELJES ÜLÉSÉNEK HATÁROZATAI 1. A Szakszervezetek Országos Tanácsa tudomásul veszi Apró Antal elvtárs jelentését a szakszervezeteknek a XVII. Kongresszus óta végzett munkájáról.

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

1. Első feladatunk, hogy pontosan körülhatároljuk:

1. Első feladatunk, hogy pontosan körülhatároljuk: KIK A CSÁNGÓK ÉS HOL LAKNAK? 1. Első feladatunk, hogy pontosan körülhatároljuk: kikről lesz szó e könyvben. Célszerű ehhez abból kiindulni, ami a köztudatban a csángókról él. Általában hétfalusi, gyímesi,

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

001. számú szavazókör. Szavazóhelyiség címe: FEV IX. Zrt. 1093 CSARNOK TÉR 3-4. 046. számú szavazókör

001. számú szavazókör. Szavazóhelyiség címe: FEV IX. Zrt. 1093 CSARNOK TÉR 3-4. 046. számú szavazókör Budapest Főváros IX. Kerület Helyi Választási Iroda vezetőjének 2/2014. (II. 07.) számú határozata az 1/2013. (VII.29.) számú határozatának módosításáról a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

Jogesetek a földhasználat köréből

Jogesetek a földhasználat köréből FÖLDHASZNÁLAT Dr. Szentgyörgyi Ágota Jogesetek a földhasználat köréből A földhasználati nyilvántartásba vételi eljárás, és annak szabályozása lassan egy évtizedes múltra tekint vissza, azonban annak körében

Részletesebben

2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről.

2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. 2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. Kedves Olvasó! Tavares konyec! - Ezt mondta volna legszívesebben a magyar kormánytöbbség. E helyett azonban ennél sokkal keményebbeket

Részletesebben

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10.

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 VI. évfolyam 3. szám 2016. március KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mikolasek Zsófia Ebben az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

Mennyi az annyi, és elég-e a sok?

Mennyi az annyi, és elég-e a sok? Mennyi az annyi, és elég-e a sok? Végi József a Muravidéki Magyar Rádió felelős szerkesztője A Muravidéki Magyar Rádió (MMR) hallgatottsága és a Lendvai Tévéstúdió által készített magyar nyelvű műsorok

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 18/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2015. december 14-én megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 17/2015. (XII.15.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2015.

Részletesebben

A bizottság 3 igen szavazattal meghozta a 35/2014/IX.8/ H A T Á R O Z A T

A bizottság 3 igen szavazattal meghozta a 35/2014/IX.8/ H A T Á R O Z A T 6. számú HVB jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Kossuth L. út 138. szám alatti jegyzői irodában a HVB üléséről 2014. szeptember 8-én 17:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB tag Síposné Ferge Katalin HVB

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

Kína szerepe az ENSZ békefenntartó tevékenységében

Kína szerepe az ENSZ békefenntartó tevékenységében 49 Jordán Gyula Kína szerepe az ENSZ békefenntartó tevékenységében Kínának a világszervezethez, azon belül a békefenntartáshoz való viszonya kanyargós, több szakaszra osztható utat járt be. Az írás ennek

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A témaválasztás és a cím rövid magyarázatra szorul abból a szempontból, hogyan kapcsolódik előadásom

Részletesebben

T A R T A L O M. Bevezető...2. 1. Koordinációs és Belső Igazgatási Főosztály...3. 2. Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály...

T A R T A L O M. Bevezető...2. 1. Koordinációs és Belső Igazgatási Főosztály...3. 2. Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály... T A R T A L O M Bevezető...2 E L Ő S Z Ó...2 1. Koordinációs és Belső Igazgatási Főosztály...3 Birtokvédelmi munkacsoportok munkájának értékelése...3 2. Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály...6

Részletesebben

Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez . 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez Felújított templom lépcső Készítette: Csepregi Ferenc Kisszékelyi kulturális

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. december 20-ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. december 20-ai rendkívüli üléséről. 40.145-22/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. december 20-ai rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és a meghívott vendégek Köszöntöm

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. április 27. napján 16.30. órai kezdettel megtartott

Részletesebben

SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR

SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR Beszélgetés Majoros Márta szociálpszichológussal, narkológussal mélypont SORSRONTÓ SZENVEDÉLYEK A dohányzás, az alkohol, a kémiai szerek használata után a játékfüggõség

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló Tengelic Község Jegyzője Tervezet Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 96. (6) bekezdése írja

Részletesebben

20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ 149-4 /2008 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére

20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ 149-4 /2008 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére 20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/ 149-4 /2008 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók A Tapolcai Általános Iskola

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. szeptember 15. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

A SZOVJET NÉPGAZDASÁG ÁLLÓALAPJAI SZÁMBAVÉTELÉNEK EGYES KÉRDÉSEI*

A SZOVJET NÉPGAZDASÁG ÁLLÓALAPJAI SZÁMBAVÉTELÉNEK EGYES KÉRDÉSEI* I. SZKVORCOV: A SZOVJET NÉPGAZDASÁG ÁLLÓALAPJAI SZÁMBAVÉTELÉNEK EGYES KÉRDÉSEI* A Szovjetunió népgazdasága a szocialista bővített újratermelés törvényei szerint fejlődik. Ezt elsősorban az biztosítja,

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

V É G Z É S T : A le nem rótt 10.000,- (Tízezer) forint felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad. I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : A le nem rótt 10.000,- (Tízezer) forint felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad. I N D O K O L Á S : SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pk.I.20.939/2014/2. szám A Szegedi Ítélőtábla a dr. Kun József ügyvéd (4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6. I/102.) által képviselt (kérelmező neve, címe) szám alatti lakos kérelmezőnek a

Részletesebben

Kollégiumok - Szombathelyi kollégium

Kollégiumok - Szombathelyi kollégium Kollégiumok - Szombathelyi kollégium Bemutatkozás A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kar Szombathelyi Képzési Központjának kollégiuma Szombathely, Jókai u. 14. szám alatt található. A kollégium összesen

Részletesebben

Márciusi új könyveinkből

Márciusi új könyveinkből Márciusi új könyveinkből. Némedi Dénes Klasszikus szociológia (1980-1945) Budapest, Napvilág, cop. 2010. A klasszikus szociológia kialakulásának és eltűnésének áttekintését írva kettős célt tűztem magam

Részletesebben

Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében I.

Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében I. SZABOIXS OTTÓ Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében I. BEVEZETÉS Budapest lakosságának összetételét vizsgálva figyelemre méltó adat tűnik szemünkbe. Az első világháborút

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Határozatok. 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18. Utasítások

ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY. Határozatok. 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18. Utasítások LXI. ÉVFOLYAM ÁRA: 1600 Ft 2. SZÁM ÜGYÉSZSÉGI KÖZLÖNY A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2013. február 28. Tartalom Oldal Határozatok 1/2013. BJE jogegységi határozat... 18 Utasítások 3/2013.

Részletesebben

Nemzetek Krisztusa: a lengyel nemzeti ünnepek állami és egyházi manipulációja 1944 és 1966 között

Nemzetek Krisztusa: a lengyel nemzeti ünnepek állami és egyházi manipulációja 1944 és 1966 között IZABELLA MAIN Nemzetek Krisztusa: a lengyel nemzeti ünnepek állami és egyházi manipulációja 1944 és 1966 között A tanulmány a lengyel kommunista állam és a római katolikus egyház között a nemzeti ünnepek

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

VII. A szociográfiai önismerettől a nemzetiségi szociológia felé

VII. A szociográfiai önismerettől a nemzetiségi szociológia felé VII. A szociográfiai önismerettől a nemzetiségi szociológia felé Lényegében vizsgálódásunk végére értünk. Az általános társadalomelméletként fölfogott hazai magyar szociológiát, annak önismeretbe nyúló

Részletesebben

MAGYAR DOKUMENTUMFILM

MAGYAR DOKUMENTUMFILM MAGYAR DOKUMENTUMFILM X. Hallgatásra ítélve 2016. ÁPRILIS JÚNIUS A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával az Uránia Nemzeti Filmszínház szervezésében www.urania-nf.hu A»valóság fölfedezésében«csakis azok

Részletesebben