A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1"

Átírás

1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy fő európai országok állampolgáraként harcol Szíriában és Irakban az Iszlám Állam, vagy más szélsőséges szervezet soraiban. A szíriai eseményekről viszonylag kevés szó esik a médiában, holott az EU-t megrengető problémák gyökerét Szíriában és Irakban kell keresnünk. Egy, a szövevényes konfliktus megértéshez elengedhetetlen bevezető után a közvetlen orosz légicsapások kezdete óta eltelt csaknem két hónap hadicselekményei kerülnek összegzésre. Az első erőszakos események Szíriában 2011 márciusában történtek a Bassár el-aszad rezsimje elleni tüntetéseken, illetve azokhoz kapcsolódva. A kialakuló erőszakspirál hamar polgárháborúvá, majd háborúvá terebélyesedett; a halálos áldozatok számát közé becsülik. A háború szó azért is indokolt, mert Aszad elnök ellenében foglal állás számos, a Közel-Kelet térségének regionális hatalmi ambíciókkal bíró tényezője, így Törökország, Szaúd- Arábia, Katar és Izrael, de az Egyesült Államok is aktívan segíti a szír kormány ellen felkelő egyes szervezeteket. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

2 Kormányellenes, katonai tevékenységet is folytató csoportból több százat ismerünk, ezek legjelentősebb ernyőszervezetei a főleg szunnita muszlimokból álló Szabad Szír Hadsereg (nagyságrendileg főt tömörít), melyet a nyugati média gyakran mérsékelt ellenzék néven emleget, illetve a politikai iszlamizmus különböző irányzataiból összeálló, ugyancsak szunnita Hódító Hadsereg (Dzsaish al-fatah). Az utóbbi ernyőszervezet mögött további kiemelkedő ernyőszervezeteket találunk, például az egyenként is fegyverest tömörítő Ahrar Al- Sham, a Sham Légió és az al-káida alá is betagozódó Dzsabhat Al-Nuszra. Az eleinte kizárólag szíriai állampolgárokból, zömmel átálló katonákból szerveződő Szabad Szír Hadsereget számos nyugati hatalom támogatja diplomáciai és katonai értelemben egyaránt. A Dzsaish al-fatah leginkább török, szaúdi és katari forrásokból finanszírozza tevékenységét, számos milícia ugyanúgy egy iszlám kalifátus létrehozásáért küzd, mint az Iszlám Állam, éppen ezért egyre növekvő arányban külföldi harcosokat tartalmaznak. A fenti szervezetekben mindössze egyetlen közös pont van, megdönteni Bassár el-aszad rezsimjét. Az ernyőszervezetek sejtjeit adó, vagy független kis milíciák gyakran szervezetet, nevet váltanak; a szélsőséges iszlamista, illetve terrorista bélyeget azonban nem lehet egyöntetűen rásütni a gyakran helyi érdekeket képviselő csoportokra. Sokuk csak azért alakult meg, vagy tagozódott be egy ernyőszervezet alá, hogy falujukban, lakónegyedükben biztosítsák a rendet, illetve kenyeret tehessenek az ott élők asztalára. A kormányerők oldalán ott találjuk Iránt, a központi iraki kormányzatot, iraki siíta milíciákat, Oroszországot, illetve a libanoni Hezbollah-ot. A helyzetet még inkább bonyolította az Iszlám Állam megjelenése; a kialakuló hatalmai vákuum keltető-hatása hozta létre a politikai iszlamizmus eme formáját, a terrorista szervezetek több évtizedes evolúciójának jelenlegi legfejlettebb termékét. A szíriai és iraki kurdok önálló állami lét felé mutató politikai törekvései még inkább szövevényesebbé tették a szembenállások hálózatát. A szíriai konfliktusnak tehát egyszerre szír belpolitikai, regionális politikai, világpolitikai, vallási, és részben etnikai értelmezési keretei is léteznek. Fordulat A szeptember 30-án kezdődő orosz direkt katonai beavatkozás mindenképp fordulatot hozott a háború menetében, amely az utolsó előtti pillanatban adott mentőövnek tekinthető Aszad elnök szempontjából. Természetesen Oroszország a nevezetes dátum előtt is támogatta a kormányerőket fegyverekkel, anyagiakkal, hírszerzési információkkal, kiképzőkkel, diplomáciai segítséggel. A rezsim ellenőrzése alatt álló terület a év során inkább szűkült, nyár végére már a csak a nyugati határszél várostengelyére, illetve az alavita vallási kisebbség által lakott tengerparti Latakia tartományra korlátozódott. Külső, (iráni, iraki, libanoni) szereplők nélkül a Szíriai Arab Hadsereg már korábban az összeomlás szélére jutott volna, a megszokott 170- IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 2

3 fős állománya ma legfeljebb főt számlál. A hadsereg elitalakulataiban kiemelkedő, egyébként csak 10-12%-os alavita kisebbség szolgálatra alkalmas korú férfiállománya gyakorlatilag kivérzett nyár végére, becslések szerint harmaduk életét vesztette. A hadsereg nyár folyamán deklaráltan feladta az ország keleti felét egy-két település kivételével, emellett a kormány elvesztette az északi Idleb és Aleppó tartományok felett csaknem teljesen az ellenőrzést. Az orosz beavatkozás első perctől kezdve minden olyan erő ellen irányult, amely a kormányzattal katonailag szemben áll, az orosz kommunikációban az ilyen személy terrorista. A bombázások kezdetben a katonai infrastruktúrát, kiképzőbázisokat, hadvezetési pontokat, raktárakat érintették. Az első hetekben nyújtott támogatás kevésnek bizonyult, egyre inkább fokozni kellett a bevetések intenzitását, kiterjesztve azokat a harcoló kormányerők támogatására, éppen ezért több helikopterbázis is létesült. A párizsi terrortámadások, az orosz utasszállító felrobbantása alkalmat adott az orosz erők nemzetközi negatív visszhangját nélkülöző további növelésére. Az orosz és iráni hadvezetés által koordinált kormányerők fő célja az észak-déli autópályák feletti ellenőrzés helyreállítása, a meglévő utánpótlási vonalak biztosítása, illetve Latakia tartományból az ellenséges szervezetek kiűzése. Az orosz gép lelövése után Szíriába vezényelt S400-as légvédelmi rendszer IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 3

4 Az orosz gép lelövése A mai mediatizált világban kiélezett helyzetek során szinte alaptételnek számít, hogy mindkét szembenálló fél gyökeresen ellentétes magyarázatokat ad, melyek a tényleges eseményektől gyakran távol állnak. Mik a tények és a legvalószínűbb forgatókönyv? Orosz gépek október folyamán minimum három alkalommal megsértették a török légteret, de támadásindítás nem történt. A SZU-24M típusú, mintegy 45éves konstrukciójú vadászbombázó átrepült Törökország egy beszögellése fölött. A beszögellés zsák alakú, az állam legdélebbi pontját is itt találjuk, hasonló zsák található Ausztria területében: Sopron és Ágfalva. A beszögellést 10-17másodperc alatt repülhette át a gép, 2-4kilométert tölthetett török légtérben. A repülő magatartásából következik, hogy nem számítottak csapásra, hiányzott a kísérővadászok, valamint a földi indítású rakéták támogatása. Ez abból is következik, hogy a szíriai kormányellenes felkelőknek, illetve az Iszlám Államnak sincs légiereje, vagy méteres repülési magasságig hatékony légvédelmi eszközei. Fontos hozzátenni: a hivatalos orosz kommunikáció tagadja a légtérsértés tényét, ám ez valószínűleg megtörtént. A törökök arra hivatkoznak, hogy tízszer figyelmeztették az oroszokat, csakhogy ennyi idő alatt nem lehet tíz figyelmeztetést leadni, még úgy sem, ha a belépés előtt egy perccel kezdenek rájuk szólni. Egy hangfelvételt nyilvánosságra hozott a török fél, ebben az ismeretlen forgalmat szólítják fel a török légtér tiszteletben tartására. Az ismeretlen forgalom megnevezés problémás, hiszen bármely, a szomszédos légtérben tartózkodó repülőgépre vonatkozhat. Az orosz gép útvonala a törökök szerint IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 4

5 Békeidőben mondhatni protokoll ehhez hasonló esetekben a vizuális azonosítás végrehajtása. Ez a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy a török F16-os az orosz gép közelébe repül, majd annak jelzése alapján felszólítja a légtérsértés veszélyére. A török gép azonban támadott, a rakéta becsapódása már Szíria légtere fölött érte a SZU-24-es vadászbombázó pilótáit. Valószínűleg nem derül ki az igazság, ám érdekes információ lenne annak a napvilágra kerülése, vajon a rakéta indításának pillanatában már elhagyta-e a török légteret az orosz gép. Erdogan 2012-ben a következőket mondta: ha a gépünk a szír légtérben is volt néhány másodpercig, az nem mentség arra, hogy lelőjék. A szír légvédelem két berepülő török gépet is lelőtt az elmúlt években, a nyilatkozat jól mutatja a hatalmi harcok természetét, az álláspontok változékonyságát. Vélhetően a törökök egyszerűen az alkalmat keresték a kilövésre, meg akarták akadályozni a további légtérsértéseket egy gép lelövésével. A következményeket tekintve bíztak a NATO diplomáciai támogatásában, amit a NATO-nak muszáj megadnia, hiszen Törökország a NATO egyik legfontosabb pillére. Erdogan elnök minden bizonnyal frusztrált amiatt, hogy a Közel-Kelet regionális hatalmi vezetőjének szerepére pályázó Törökország szomszédságában az orosz hadsereg erői hétre-hétre egyre aktívabban van jelen; komoly problémát jelent Törökország számára, hogy elköteleződött az Aszad elnök ellen harcoló erők mellett. Rengeteg pénzügyi, illetve diplomáciai erőfeszítés nyugszik a rezsim cseréjéért vívott küzdelemben, utóbbinak különösen komoly ára van. Az erődemonstráció egyszerre szólhatott a szíriai rendezést szolgáló második Bécsi Békekonferenciának (ahol a török érdekek nem érvényesültek), illetve az EU-Törökország csúcsnak is jelezve: Törökország kemény tárgyalópartner lesz. Harcok Latakiában, Aleppóban és Hama-ban Latakia hegyei között november folyamán komoly sikereket arattak a kormányerők, ma ez minősül az elmúlt két hónap második legeredményesebb támadásának, ám a terület igen gyéren lakott. A kormány ellen harcolók között magasabb arányban találhatók csecsen, afganisztáni, illetve szíriai turkomán fegyveresek, akik jártasak a hegyi terep által megkövetelt hadviselésben. A turkománok elleni orosz bombázások igen érzékenyen érintik Törökországot, mivel törökként tekintenek rájuk. Aleppó városa több mint kétmilliós volt a harcok kezdete előtt, Szíria gazdasági centrumának számított. A már említett várostengellyel Aleppót mindössze egy harmadrendű út kötötte össze, ez maradt a kormányerők utolsó utánpótlási vonala, melyre támaszkodva a várostól délnyugati irányban erőteljes támadást indítottak. Az akció célja a jobb kapcsolatot nyújtó autópálya elérése Aleppó irányából, átvágva a felkelők utánpótlási vonalát. A kezdeti sikerek után képbe került az IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 5

6 Iszlám Állam; a szervezet félvén a kormányzat megerősödésétől a harmadrendű utat október közepén megtámadta, több ponton átvágta. Ugyanekkor az ország középső részén - ahol a legkeskenyebb az Aszad-rezsim által uralt terület - ugyancsak megkísérelte átvágni az autópályát a keresztények által lakott Mahin és Sadad irányába előretörve. Mindkét kísérlet megbukott több hetes harcok árán, az Iszlám Államnak ezek voltak az utolsó erős támadásai Szíriában. A háború menetében jellemző, hogy a felek a gyengébbnek tartott szereplőt kímélik, így az Iszlám Állam idén összességében hevesebb harcokat vívott a kormányellenes csoportokkal, vagy a kurdokkal. Az útszakaszok visszaszerzése után a kormányerők a felkelők ellen fordultak, nagyjából 500km 2 -t hódítottak vissza, de később bizonyos egységeiket más frontokra kellett átcsoportosítani. Ezt kihasználva november végén a kormányellenes erők ellencsapást mértek, az elbukott területek mintegy felét visszaszerezték, a jelenben azonban már újra defenzívában vannak a Hezbollah és a 4. páncéloshadosztály egy részének érkezésével. Aszad számára fontos, Iszlám Állam ellen elért siker volt a 2,5éve körbezárt Kweires légibázis felmentése, egyhavi harcok árán km 2 -t foglaltak vissza. Hama tartomány északi részén októberben komoly vereségeket szenvedtek a rezsim katonái a Szabad Szír Hadseregtől és a Dzsaish al-fatah-tól. Stratégiai értelemben nem jelentős Morek kisváros és több környező község elvesztése, azonban jelzik a háború elnyúlását. Moreket vélhetően egy hirtelen lerohanás érte, a kormányerők nehézfegyverzetet is hátrahagyva elmenekültek. Igaz, azóta a frontvonalat stabilizálták, a kormányellenes erők már hetek óta nem tudtak teret nyerni. Október óta visszafoglalt területek Aleppó tartomány déli részén IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 6

7 Összegzés Az orosz beavatkozás fordulatot hozott a háború és polgárháború menetében. A kezdeményező szerepet több fronton magukhoz vették a kormányzat erői, két hónap alatt 1000km 2 -t visszaszerezve. Fontos kiemelni, hogy előretörésük lassú és bizonytalan, nehézfegyverzetben megmutatkozó fölényüket nem tudják kihasználni. Az amerikai-szaúdi támogatásként leginkább a Szabad Szír Hadsereg egyes erőinek százával juttatott TOW páncéltörő rakéták utazó koporsókká változtatták a páncélosokat, melyeket több frontszakaszon csak fedezékből kiguruló, egy lövést leadó, majd visszaguruló tüzérségként lehet bevetni. Egy-egy, stratégiailag fontos faluért (pl. Khan Thuman, Sheikh Ahmad) hetekig véres harc folyik, a kormányzat elsőszámú problémája az emberhiány. A frontokon elképzelhetetlen pusztítás zajlik, a szektariánus törésvonalat elmélyíti, hogy kormányerők mellett egyre növekvő számban vannak iráni, iraki, libanoni siíta milíciák. Aszad politikai túlélése ma már újra realitás, a konfliktus gyors befejezése azonban semmiképp sem az. A háború mai ütemét tekintve még évekig tarthat, ami az oroszok egyre fokozódó beavatkozását valószínűsíti. Oroszország vezetésével nemzetközi politikai megoldásra van szükség, ha Putyin nem akar beragadni egy véres konfliktusban. Öröm az ürömben, hogy az Iszlám Állam megroppanni látszik az iraki, szíriai kurdok, illetve az iraki, szíriai kormányerők sikeres támadásainak és a nemzetközi légicsapások következtében. Egy bizonyos: a termékeny félhold háborúit még a jelen kaotikus állapotából szemlélve is könnyebb megnyerni, mint valós megoldásként a térség belpolitikai, regionális hatalmi, világhatalmi és szektariánus törésvonalait közelíteni. Ha egy politikai rendezés során ezek 2003-hoz hasonlóan elmaradnak, további konfliktusokra kell számítani. IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 7

Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere (Irak, Szíria és további néhány állam elmúlt pár évének áttekintése)

Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere (Irak, Szíria és további néhány állam elmúlt pár évének áttekintése) Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere (Irak, Szíria és további néhány állam elmúlt pár évének áttekintése) Az Irak élén álló Szaddám Husszein elnök 1990-ben döntött az olajban gazdag kis ország, Kuvait

Részletesebben

1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok

1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok Szigetvári Tamás: Migrációt befolyásoló tényezők a Közel-Keleten 1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok Az elmúlt évtizedekben a régió rendelkezett a legmagasabb népességnövekedési

Részletesebben

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18.

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Elnöki nyilatkozat Ukrajnáról Fehér Ház James S. Brady sajtószoba July 18, 2014 11:52 AZ ELNÖK: Jó napot kívánok. A tegnapi napon a maláj

Részletesebben

Ember embernek farkasa

Ember embernek farkasa Jean-Pierre Derriennic: Polgárháborúk. Jelenkor, Pécs, 2004. 271 old. Rendkívül érdekes, a témához kapcsolódó adatokat rendkívül jól szintetizáló munkát vehet kézbe az olvasó, ha Jean-Pierre Derriennic

Részletesebben

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során

Részletesebben

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján (Kocsis Károly, Bottlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989 2002). CD változat. MTA Földrajztudományi

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában,

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, Hóvári János Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, 2012. október 9-én adtam át megbízólevelem Abdullah Gül elnöknek. A magyar török kapcsolatok rendszerében

Részletesebben

Az amerikai külpolitika és az elnökjelöltek programjai

Az amerikai külpolitika és az elnökjelöltek programjai BIZTONSÁGPOLITIKA 3 Varga Gergely Az amerikai külpolitika és az elnökjelöltek programjai Jelen írásunk szerzõje a Nemzet és Biztonság szeptemberi számában már foglalkozott a 2008. november 4-i elnökválasztást

Részletesebben

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET Kurzus címe:a fejlődő országok társadalmi-gazdasági kérdései Kurzusvezető: Najat Shamil Ali A szakszeminárium az alábbi témákkal foglalkozik:

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan

Részletesebben

A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX

A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX Mikor tekinthetjük egy ország társadalmát alapvetően militarizáltnak? Mely okok játszanak közre a világ egyes régióiban a militarizáció szintjének emelkedésében, csökkenésében?

Részletesebben

BÁTHORI GÁBOR. Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején

BÁTHORI GÁBOR. Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM DOKTORI TANÁCSA BÁTHORI GÁBOR Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején című doktori

Részletesebben

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása 1. Bevezetés A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása Dunay Pál Amennyiben arra törekszünk, korrekt elemzést végezzünk, s elkerüljük azt, hogy a legfrissebb események határozzák meg álláspontunkat,

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés (Az építőipar helye a nemzetközi gazdasági

Részletesebben

Konfrontációs levelek

Konfrontációs levelek Konfrontációs levelek Írta: Negyedik bővített változat 2016 Tartalomjegyzék Bevezetés 8. 1. Tisztelt Szerkesztőség! (2014.10.13) 8. 2. Nyílt levél a magyar titkosszolgálatok állományához! (2015.09.08)

Részletesebben

A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE

A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE Lorinczy Szabolcs mk. ornagy A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE Az 1995 júliusában elkövetett szrebrenyicai

Részletesebben

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4 virtuális tudásközpontoknak közvetlen politikai befolyástól és gazdasági kényszertõl függetlenül kell mûködniük. E célból tanácsos ezeket a központokat legalább a legfontosabbakat virtuális autonóm közigazgatási

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL

ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL STEFAN AUGUST LÜTGENAU ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL Kismarton/Eisenstadt, 2010. február 15. Az Európai Unió Duna régióra vonatkozó

Részletesebben

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005)

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) A 90-es évek első felében Budapest korrekt, ám ugyanakkor távolságtartó Oroszország-politikája teljes mértékben érthető volt. Egyrészt az

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja

Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja NB03_bel.qxd 2009.04.08 5:43 du. Page 70 70 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. ÁPRILIS Karácsony Veronika Nõk a haderõben, 2008 Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja 2008 õszén kérdõíves vizsgálatot folytatott,

Részletesebben

ELEMZÉSEK. Közvetlen vonal. Vlagyimir Putyin médiapárbeszéde a néppel. Póti László E-2016/9.

ELEMZÉSEK. Közvetlen vonal. Vlagyimir Putyin médiapárbeszéde a néppel. Póti László E-2016/9. ELEMZÉSEK Közvetlen vonal Vlagyimir Putyin médiapárbeszéde a néppel Póti László E-2016/9. KKI-elemzések A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Külügyi és Külgazdasági Intézet Szerkesztés

Részletesebben

A fehér világ jövője a XXI. században

A fehér világ jövője a XXI. században Guillaume Faye: A fehér világ jövője a XXI. században Gazdag István forditása Megjelent, többek között: a Demokrata, 2007 január 18.-i számában Európa a Római Birodalom bukása óta sohasem volt ilyen drámai

Részletesebben

A BIZTONSÁG DIMENZIÓI, BIZTONSÁGI STRATÉGIA NAPJAINKBAN, HAZÁNKBAN

A BIZTONSÁG DIMENZIÓI, BIZTONSÁGI STRATÉGIA NAPJAINKBAN, HAZÁNKBAN A BIZTONSÁG DIMENZIÓI, BIZTONSÁGI STRATÉGIA NAPJAINKBAN, HAZÁNKBAN A katasztrófavédelem szerepe napjainkban felértékelődött. Sohasem volt olyan központi fogalom a biztonság, mint napjainkban. A biztonság

Részletesebben

Legénytoll a láthatáron II.

Legénytoll a láthatáron II. DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.

Részletesebben

Geofrámia kivonatok - Enoszuke

Geofrámia kivonatok - Enoszuke klzg Geofrámia kivonatok - Enoszuke A Bukott Császárság - Psz. 3700 után Történelem A Sinemos-tenger északi határán a századfordulón történtek után Enoszuke császársága a világ legnagyobb részének szemében

Részletesebben

xxx József úr Miskolc, 2014. augusztus 23. rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető részére

xxx József úr Miskolc, 2014. augusztus 23. rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető részére xxx József úr Miskolc, 2014. augusztus 23. rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető részére Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Budapest xxxxx@orfk.police.hu Tárgy:

Részletesebben

BUDAPEST REGIONÁLIS SZEREPKÖRE ÉS AZ AUTÓPÁLYÁK 1

BUDAPEST REGIONÁLIS SZEREPKÖRE ÉS AZ AUTÓPÁLYÁK 1 BUDAPEST REGIONÁLIS SZEREPKÖRE ÉS AZ AUTÓPÁLYÁK 1 Fleischer Tamás MEDENCE? ÁTJÁRÓHÁZ? Magyarország fekvésének, helyzetének metaforájaként két meghatározás tér rendre vissza különböző elemzésekben: a térség,

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

KORUNK ÉS AZ ISZLÁM: POLITIKAI, KULTURÁLIS ÉS GAZDASÁGI LEHETŐSÉGEK, KIHÍVÁSOK

KORUNK ÉS AZ ISZLÁM: POLITIKAI, KULTURÁLIS ÉS GAZDASÁGI LEHETŐSÉGEK, KIHÍVÁSOK KORUNK ÉS AZ ISZLÁM: POLITIKAI, KULTURÁLIS ÉS GAZDASÁGI LEHETŐSÉGEK, KIHÍVÁSOK Maróth Miklós, Rostoványi Zsolt, Vásáry István Avicenna Közel-kelet Kutatások Intézete, Budapesti Corvinus Egyetem, ELTE)

Részletesebben

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék

Részletesebben

Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés

Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés Mgr. Tomáš Jakl Egy össznemzeti felkelés gondolata, mint a szövetségeseknek nyújtható leghatékonyabb segítség a CsSzK felszabadításában, gyakorlatilag már rögtön az

Részletesebben

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia Az Európai Parlament 2010. december 16-i állásfoglalása az új afganisztáni stratégiáról (2009/2217(INI)) Az Európai Parlament, tekintettel az

Részletesebben

MIÉRT HELIKOPTER? Koller József ezredes

MIÉRT HELIKOPTER? Koller József ezredes Koller József ezredes SZÁLLÍTÓ ÉS HARCI HELIKOPTER ERŐK MISSZIÓS FELAJÁNLÁSAINAK JELENLEGI HELYZETE, A LÉGI KIKÉPZÉS- TÁMOGATÓ CSOPORT (AIR MENTOR TEAM) VÉGREHAJTOTT MISSZIÓINAK GYAKORLATI TAPASZTALATAI

Részletesebben

Szomália az iszlamisták után

Szomália az iszlamisták után In Somalia, two things never change clan identity and the smell of money. 1 Szomália az iszlamisták után Hettyey András Amikor 1991 januárjában az ellenzéki USC (United Somali Congress) katonái Mohamed

Részletesebben

RECENZIÓ. Gondolatok a táborok évszázada [1] kapcsán. I. Bevezetés

RECENZIÓ. Gondolatok a táborok évszázada [1] kapcsán. I. Bevezetés RECENZIÓ Farkas Ádám Gondolatok a táborok évszázada [1] kapcsán I. Bevezetés Egészen napjainkig számos, a 20. század történetétől elválaszthatatlan koncentráló-, internáló-, munka- és haláltáborok kérdésével

Részletesebben

A Közel-Kelet katonai sajátosságai

A Közel-Kelet katonai sajátosságai Kis-Benedek József A Közel-Keleten történt változások és azok nagy valószínűséggel több évig tartó következményei a haderőket sem hagyták érintetlenül. Vannak országok, ahol a változásokban a hadsereg

Részletesebben

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY

NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY TÁMOP 3.1.1. kiemelt projekt 7.3.2. A regionális oktatástervezés támogatása empirikus kutatás a közoktatás-tervezés és a regionális fejlesztés közötti kapcsolatok feltárására

Részletesebben

ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ KÖZPONT

ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ KÖZPONT ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ KÖZPONT 1581 Budapest Pf: 15 Tel: 432-90-92 Fax: 432-90-58 A magyar kül- és biztonságpolitika lehetséges új hangsúlyairól Miért aktuális egy új hangsúlyú magyar külpolitika

Részletesebben

AZ INTÉZET 2005. ÉVI TUDOMÁNYOS TERVE

AZ INTÉZET 2005. ÉVI TUDOMÁNYOS TERVE Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet 1014 Budapest, Országház u.30. Postacím: 1250 Bp., Pf. 5. Tel.: 224 6790, 224-6700/470 Fax: 224 6793 titkarsag@mtaki.hu www.mtaki.hu AZ

Részletesebben

1. A teheráni konferencia

1. A teheráni konferencia 12.tétel: A II. világháború lezárása és az új világrend kialakulása: a szövetségesek tanácskozásai: Teherán, Jalta és Potsdam, nemzetközi együttműködés, megszállások, békeszerződések 1. A teheráni konferencia

Részletesebben

A Gross-jelentés Az autonómia mint megoldás az európai konfliktusokra

A Gross-jelentés Az autonómia mint megoldás az európai konfliktusokra Görömbei Sára A Gross-jelentés Az autonómia mint megoldás az európai konfliktusokra Az autonómia iránti igény talán egyidõsnek mondható a nemzeti kisebbségek létével. A saját ügyeik intézését célul tûzõ

Részletesebben

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 Dr. Fazekas Judit Dr. Gyenge Anikó BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 I. BEVEZETŐ NEMZETKÖZI ÉS KÖZÖSSÉGI JOGTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK I.1. A NEMZETKÖZI

Részletesebben

KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366)

KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) Donald J. Kagay az Albany State University történészprofesszora, szakértője a középkori általános és hadtörténetnek, különös

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

IZRAELI HÍRLEVÉL. Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo

IZRAELI HÍRLEVÉL. Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo IZRAELI HÍRLEVÉL א גּ ר ת מ י ש ר א ל Newsletter Israeli Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo 2009. január 5, hétfő A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól,

Részletesebben

A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok

A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok NB03_bel.qxd 2009.04.08 5:43 du. Page 44 44 Varga László A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok A Magyar Köztársaság 1999-ben az akkor éppen ötven éve létezõ szövetséghez, a NATO-hoz csatlakozott.

Részletesebben

ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002

ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Projekt azonosító: ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002 BALMAZÚJVÁROS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA BELÜGYMINISZTÉRIUM BALMAZÚJVÁROS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI

Részletesebben

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös

Részletesebben

Tinta Nász. Keszi Bálint. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! A szöveget lektorálta: Somogyi Gyula. A borítót szerkesztette: Keszi Dániel

Tinta Nász. Keszi Bálint. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! A szöveget lektorálta: Somogyi Gyula. A borítót szerkesztette: Keszi Dániel Tinta Nász Keszi Bálint 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! A szöveget lektorálta: Somogyi Gyula A borítót szerkesztette: Keszi Dániel Barcsi Lilla Szilviának, egyetlen igaz szerelmemnek. Epilógus

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum 1.9.2008 B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen

EURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum 1.9.2008 B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen EURÓPAI PARLAMENT 2004 Plenárisülés-dokumentum 2009 1.9.2008 B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen az eljárási szabályzat 103. cikkének (2) bekezdése

Részletesebben

Új erdélyi stratégia?

Új erdélyi stratégia? AZ EGYÜTTÉLÉS LEHETŐSÉGEI POMOGÁTS BÉLA Új erdélyi stratégia? Az Európai Utas ezúton köszönti a hetvenéves Pomogáts Bélát! Olvasom az Erdélyi Riport című nagyváradi hetilap szeptember 23- i számában, hogy

Részletesebben

Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció?

Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón A kelet és közép-európai rendszerváltások nemcsak az érintett országok politikai és gazdasági

Részletesebben

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés

Részletesebben

Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései. Jeruzsálem

Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései. Jeruzsálem A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

Belföldi extrémizmus A biztonság és erőszak politikai elemzése

Belföldi extrémizmus A biztonság és erőszak politikai elemzése Manuel Mireanu Belföldi extrémizmus A biztonság és erőszak politikai elemzése Háttérelemzés Sorozat Tanulmány Az Athena Intézet összes kutatása ingyenesen letölthető az Intézet honlapjáról. Az ezen tanulmánnyal

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Külügyi Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Külügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 30.1.2015 2014/2220(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-160 Jelentéstervezet Arnaud Danjean (PE544.334v01-00) a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról (a Tanács

Részletesebben

Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította Várhalmi Miklós, 2001)

Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította Várhalmi Miklós, 2001) Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította Várhalmi Miklós, 2001) 1. A nemzetbiztonsági tevékenység helye, szerepe, aránya a nemzeti védelmi

Részletesebben

A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely

A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945 Sallay Gergely Témavezető: Dr. Phil. habil. Püski Levente, egyetemi docens DEBRECENI EGYETEM

Részletesebben

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése Szabó Beáta Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése A régió fő jellemzői szociális szempontból A régió sajátossága, hogy a szociális ellátórendszer kiépítése szempontjából optimális lakosságszámú

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiuknak sorsát, rendíthetetlen, mint a kőzet.

Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiuknak sorsát, rendíthetetlen, mint a kőzet. h ő sök beszéde, ZMNE / 2010. XI. 02. Assisi Szent Ferenc mondta egyszer: ha a császárral beszélhetnék, elrendeltetném vele, hogy a pacsirtáknak karácsony estéjén magot szórjanak a havas utakra, hadd legyen

Részletesebben

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS 5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása REZÜMÉK AZ ISZLÁM FORRADALOM A radikális politikai iszlám felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása következtében

Részletesebben

A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban

Részletesebben

The Military Balance 2011

The Military Balance 2011 KITEKINTÕ 81 Csiki Tamás The Military Balance 2011 A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzet és Biztonság továbbra is kiemelt figyelmet szentel azoknak a meghatározó nemzetközi kiadványoknak, amelyek a katonai

Részletesebben

szólani, vitték a Duna csatornához (...) Úgy félt mindenki, éjjel vették ki az embört az ágyából, éjjel tizenkét órakor, hogy ne lássa se szomszéd,

szólani, vitték a Duna csatornához (...) Úgy félt mindenki, éjjel vették ki az embört az ágyából, éjjel tizenkét órakor, hogy ne lássa se szomszéd, Utószó 1962 tavaszára a vizsgált területen Lövéte kivételével minden faluban a családi gazdaságok túlnyomó többségét a kollektív gazdaságokba kényszerítették. (Lövétén az ötvenes évek közepén néhány szegényebb

Részletesebben

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv 82 Takács Judit A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv Lapunk 2008. szeptemberi számában a Kitekintõ címû rovatban a nemzeti stratégiai dokumentumok rendszerét ismertettük a fontosabb európai stratégiai

Részletesebben

Az utolsó percben. A gyenge és kiszolgáltatott nemzeteket mindig megszállják és eltapossák

Az utolsó percben. A gyenge és kiszolgáltatott nemzeteket mindig megszállják és eltapossák INTERJÚ Az utolsó percben A gyenge és kiszolgáltatott nemzeteket mindig megszállják és eltapossák A Keleti pályaudvaron szerzett személyes benyomásokból egyértelműen kitűnt, hogy valóban szervezett folyamatról

Részletesebben

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN AKI Budapest 2010 AKI Agrárgazdasági Információk Kiadja: az Agrárgazdasági

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatástervezés.... 2 1.1.

Részletesebben

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 A TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesület kiadványa

Részletesebben

Hronyecz Ildikó - Mátics Katalin. A pszichiátriai betegek ápolást, gondozást nyújtó intézményeinek vizsgálata II.

Hronyecz Ildikó - Mátics Katalin. A pszichiátriai betegek ápolást, gondozást nyújtó intézményeinek vizsgálata II. Hronyecz Ildikó - Mátics Katalin A pszichiátriai betegek ápolást, gondozást nyújtó intézményeinek vizsgálata II. Bevezető Az alábbiakban olvasható tanulmány folytatása a Kapocs 2003. decemberében megjelent

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.4.2009 COM(2009) 178 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

A vidéki városi terek átalakulása Magyarországon szuburbanizáció és dzsentrifikáció az átmenet korszakában Kutatási zárójelentés

A vidéki városi terek átalakulása Magyarországon szuburbanizáció és dzsentrifikáció az átmenet korszakában Kutatási zárójelentés A vidéki városi terek átalakulása Magyarországon szuburbanizáció és dzsentrifikáció az átmenet korszakában Kutatási zárójelentés Kutatásunkban a magyarországi városi terek átmenet korszakára jellemző átalakulásának

Részletesebben

Ha az ember Csoóri Sándorról készül portrét írni, akkor nem a készen. újraírása a cél, mivel ekkor éppen a vers mint olyan siklana ki a kezeink

Ha az ember Csoóri Sándorról készül portrét írni, akkor nem a készen. újraírása a cél, mivel ekkor éppen a vers mint olyan siklana ki a kezeink ÍRÓPORTRÉ Rovatunkban kortárs magyar írók életmûvét mutatjuk be néhány oldalnyi terjedelemben az élõ klasszikusoktól a legtehetségesebb fiatalokig. A tárgyalt alkotók kiválasztása elkerülhetetlenül szubjektív,

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *)

1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *) 1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *) 1. a Magyar Köztársaság által a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségével, Nagybritannia

Részletesebben

VILÁGPOLITIKAI TENDENCIÁK 2011

VILÁGPOLITIKAI TENDENCIÁK 2011 KIS-BENEDEK JÓZSEF VILÁGPOLITIKAI TENDENCIÁK 2011 Az Amerikai Egyesült Államok mint a világ gazdaságilag és katonailag legerősebb hatalma hamarosan leküzdi a jelenlegi válságot és továbbra is vezető hatalom

Részletesebben

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és Wilhelm Gustloff?***** *Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb

Részletesebben

LEVÉL. Településszerkezeti és szabályozási tervmódosítás Tárgyalásos eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2015. december TH-15-02-18

LEVÉL. Településszerkezeti és szabályozási tervmódosítás Tárgyalásos eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2015. december TH-15-02-18 LEVÉL Településszerkezeti és szabályozási tervmódosítás Tárgyalásos eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2015. december TH-15-02-18 Aláírólap Felelős tervező: Munkatársak: Németh Géza TT-1 08/0065/2006 Leitner

Részletesebben

A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei.

A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei. A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei Molnár Melinda Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési

Részletesebben

Tanterv az erkölcstan 1-4.

Tanterv az erkölcstan 1-4. Tanterv az erkölcstan 1-4. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június 1. Észtország a Szovjetunióban Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT 1.1. Észtország gazdasági és társadalmi örökségében meghatározó korszak

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA. Csüllög Gábor 1

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA. Csüllög Gábor 1 MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA Csüllög Gábor 1 Magyarország Európai Uniós csatlakozásával együtt járó regionális tagolásának kialakítása sok vitával jár, amelyeknek

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben