Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere (Irak, Szíria és további néhány állam elmúlt pár évének áttekintése)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere (Irak, Szíria és további néhány állam elmúlt pár évének áttekintése)"

Átírás

1 Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere (Irak, Szíria és további néhány állam elmúlt pár évének áttekintése) Az Irak élén álló Szaddám Husszein elnök 1990-ben döntött az olajban gazdag kis ország, Kuvait elfoglalásáról. Ezt követően 1991 elején a Norman Schwarzkopf tábornok (USA) vezette koalíciós erők felszabadították Kuvaitot, sőt átmenetileg mélyen behatoltak Irakba is ( Öböl háború, Sivatagi Vihar ). A szárazföldi offenzívát légicsapások előzték meg, az erre adott iraki válaszlépések részeként SCUD rakétákat lőttek ki Szaúd-Arábiában lévő amerikai támaszpontokra és több esetben Izrael területére is. A szárazföldi harcok során ezer iraki katona halt meg, de az összes iraki áldozat számát 60 ezer és 200 ezer fő közé teszik. A visszavonuló irakiak felgyújtották a kuvaiti olajkutakat. A háború így még inkább kihatott az olaj árára is. A két oldalon összesen több mint 1 millió katonát mozgósítottak, továbbá kb. 5 ezer harckocsi állt készenlétben. A legnagyobb haderőt az USA vonultatta fel. Ekkor az államfő az USA élén az idősebb Bush volt. Az Amerika által vezetett szövetségesek vesztesége (a kuvaiti áldozatok nélkül) csekély volt, 400 fő alatt maradt. A koalíció végül nem használta ki a katonai lehetőségeket, nem törekedtek a rezsim megdöntésére, Irak megszállására. Ennek az oka lehetett az erőegyensúly fenntartása, olaj magas ára, tartós megszállás elkerülése, továbbá párhuzamosan zajlott a Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlásának kezdete is. A háború nemcsak Kuvait felszabadításáról szólt, az ENSZ repülési tilalmat hirdetett Irak északi (kurd) és déli (síita) területei felett. Ennek megsértése miatt többször légicsapásokat mértek amerikai és ritkábban brit gépek az irakiakra. Ezeket kihasználva megerősödtek északon a kurdok, akik időnként egymás ellen is harcoltak. 1997/98 során nőtt a feszültség az USA és Irak között a fegyverzeteket ellenőrző megfigyelők kiutasítása miatt. Szankciókkal sújtották az arab államot ben a szomszédos Törökországban elfogták a kormányerők az ottani kurd lázadók vezetőjét, Öcalant. Ezt követően sok törökországi kurd fegyveres (PKK harcos) Irakba menekült. Az Irakkal és Törökországgal is határos Szíriában szintén sok kurd él, illetve örmények és asszírok is, továbbá vallási kisebbségként pl. drúzok és keresztények is. A lakosság többsége persze arab, illetve vallási szempontból muzulmán, ezen belül a legtöbben szunniták. Szíriában 2000-ben halt meg az országot 1971 óta irányító Hafez al Assad (Aszad), tőle az államot uraló Baasz Párt és egyben az ország vezetését fia, Bassár el Aszad vette át. Az ő elnyomó rendszere helyett a világ közvéleménye akkor még inkább Irakra figyelt, ahol 2002-ben Husszein hozzájárult a fegyverzet ellenőrök visszatéréséhez, ugyanakkor az egy évvel korábbi események (2001. szeptemberi merényletek, illetve az afgán beavatkozás kezdete) miatt Irak újra célponttá vált. Pontatlan adatok alapján tömegpusztító fegyverek készítésével, illetve az al-kaida támogatásával vádolták Irakot az amerikaiak március 20-án vette kezdetét az újabb háború, az USA vezette koalíció és Irak között ( Iraki Szabadság Hadművelet vagy 2. Öböl háború, illetve azok, akik az as iraki-iráni konfliktust is öböl háborúnak nevezték ezt már a 3. ilyen elnevezésű háborúnak titulálták). A mozgósított erők száma most is meghaladta az 1 milliót (szövetségesek, iraki kormányerők, szunnita felkelők, kurd harcosok) április 9-én Husszein elvesztette a fővárost, Bagdadot is, Az USA május 1-én zárta le a háborút, akkor teljesnek tűnő sikerrel. (addig a szövetségesek vesztesége az eltűntek és sebesültek nélkül mindössze 138 fő volt). A bujkáló diktátort 2003 decemberében fogták el. A szövetségesek valódi veszteségei viszont csak ezután következtek. Még 2003-ban jött létre az instabilitást kihasználva az al-kaida helyi fiókszervezete, ők a külföldi katonák mellett a síita lakosokat is gyakran megtámadták. Vezetőjük Zarkávi volt ben már egyre szervezettebb lázadással néztek szembe a magukat korábban még győztesnek tekintő amerikaiak, ekkor robbant ki az amerikai fogolykínzási botrány is, ami növelte irányukba az ellenszenvet. Egyre több szövetséges 1

2 katona lett merénylet áldozata, 2004-ben az első magyar is. Ennek az évnek a novemberében már kb. 10 ezer főt vetettek be az amerikaiak és szövetségeseik Faludzsa ostrománál, akkor ez volt a szunnita lázadók központja. A fogságban lévő Husszeint 2006 során végezték ki, ugyanebben az évben likvidálták a lázadók vezérét, Zarkávit is. Szintén 2006-ban támadták meg szunnita merénylők a síiták szamarrai szenthelyét (az iraki városról van szó és természetesen nem az orosz Szamaráról), ez az akció felerősítette a két muszlim felekezet közti konfliktust. Közben (2007 óta) kezdte el működését az észak iraki kurd területeken a MOL 100%-os leányvállalata a MOL Kalegran. Szíria területén pedig támadást hajtott végre az izraeli légierő egy épülő nukleáris erőmű ellen 2007-ben. Ennek ellenére a nemzetközi figyelem középpontjában a térségen belül még mindig Irak állt, ahol az amerikai áldozatok száma 2009 nyarán már meghaladta a 4300 főt, továbbá közel 300 szövetséges katona és kb. 110 ezer iraki halt meg addig a konfliktus 2003-as kezdete óta. Ezt követően kivonták a harcoló alakulatokat, de még így is kb. 60 ezer katonájuk maradt Irakban végére a kiképzők és a nagykövetséget védő erők kivételével őket is kivonták az arab államból. Akkor a veszteséglista 4803 szövetséges áldozatnál járt, ezen belül 4485 amerikai. Az amerikaiak kivonulása után tovább erősödött a feszültség a szunniták és a síiták között, továbbá egyre erőteljesebbé vált a szomszédos Szíriában zajló konfliktus. Ott a lázadók szintén egy síita vezetés ellen fogtak fegyvert. Az arab tavasz részeként 2011 elején kezdődtek az Aszad ellenes szír tüntetések, melyek elsősorban a hatalom erőszakos fellépése miatt (közel 2000 tüntetőt öltek meg) rövid idő múlva (2011. március) már felkeléssé váltak. Putyin és Irán, illetve a perzsa állam által támogatott Hezbollah a szír elnök mellett állt, az arab államok többsége és Törökország az Aszad ellenes erőket támogatta. Az ENSZ és az Arab Liga közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodás gyakorlatilag nem lépett életbe, a küzdelem egyre durvább formát öltött. Mindkét oldalon történtek kegyetlenségek, a rezsim pedig tömegpusztító fegyvereket is bevetett augusztus végén Obama amerikai elnök a kongresszustól felhatalmazást kért a rezsim ellenes beavatkozásra. Ez végül elmaradt, részben Aszad orosz támogatottsága, hadseregének korszerű légvédelme és mindenekelőtt a rezsim meghátrálása miatt; a szír vezetés megígérte, hogy vegyi fegyvereit nemzetközi felügyelet alá helyezi. Elképzelhető, hogy az amerikai beavatkozás elmaradásának lehetett még egy további oka is; egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lázadók egymás ellen is harcolnak, illetve soraikban sok az iszlámista, akik mindkét országban (Irak, Szíria) megerősödtek. A terroristák ekkor vették fel az Iraki és Levantei al Kaida nevet, viszont szembekerültek az anyaszervezettel is, melynek vezetőjét, Oszama bin Ladent május elején ölték meg Pakisztánban az amerikai katonák. Az IS és az al Káida áprilisában szakítottak, akkor már a szunnita harcosok az ISIL nevet használták (Islamic State of Iraq and Levant), illetve még gyakoribbá vált az ISIS (.and Syria) rövidítés, majd egyszerűen csak az Iszlám Állam (továbbiakban ennek angol megfelelője alapján a szövegben a rövidítésük: IS) nevet használták. Tőlük függetlenül az al Kaida is rendelkezik fegyveres testülettel a térségben (pl. Szíriában január óta az Al Nuszra Front (Dzsabhat an Nuszra). Ők tiltakoznak a terrorista elnevezés miatt, bár ennek csak annyi az alapja, hogy az IS-hez képest kevésbé kegyetlenek. Szintén az al Kaida hálózathoz kötődik a szír Horászán (Khorászán) csoport is. Ennek kuvaiti származású vezetője (korábban bin Laden egyik bizalmasa) 2013 óta szervezte az Al Nuszra utánpótlását Szíriában (vele 2015 nyarán végzett egy amerikai légicsapás). A nemzetközi közvélemény érdemben csak akkor figyelt fel az IS-re, amikor 2014 elején elfoglalták Ramadát (kb. 110 kilométerre található Bagdadtól) és Faludzsa városát, majd júniusban Moszult, illetve Baidzsi városát és annak olajfinomítóját. Moszul elfoglalása során a török konzulátuson 49 túszt ejtettek (diplomatákat és családtagjaikat). Szintén 2014 júniusában vonult be a szélsőséges szervezet Tikritet és a mellette lévő légitámaszpontot, ahol 1700 foglyul ejtett katonát végeztek ki. Az iraki kormányerők több területről érdemi 2

3 ellenállás nélkül vonultak vissza. Ennek egyik oka az iraki kormányerőkre is jellemző korrupció. A hadsereg egy része gyakorlatilag nem is létezett, sok tiszt felvette a fiktív katonái után járó zsoldot. A ténylegesen mozgósítható katonák harci morálja pedig alacsony volt. Az elfogott katonákkal is kegyetlenül bántak az IS fegyveresei, brutalitásukról számos felvétel felkerült az internetre is. Később nyugati túszok lefejezéséről is készítettek felvételeket augusztus elején az IS erők elfoglalták Zumar városát és a környék számos települését is. Az USA megerősítette a térségben lévő katonai tanácsadói számát, illetve augusztus elején Obama elnök engedélyezte a légierő bevetését ellenük, ennek megfelelően augusztusban legalább 160 alkalommal mértek csapást az IS iraki állásaira, elsők között Erbilnél és a moszuli gátnál. Ezt kihasználva a kurdok visszafoglalták Irak legnagyobb gátját az Abu Bakra al- Bagdadi vezette szélsőségesektől. A kurdoknak a síita többségű Irán is küldött fegyvereket, mivel az IS síita szenthelyeket is lerombolt, illetve az adott felekezet híveit is terrorizálja. A katonai helyzet felemás módon alakult, hiszen a moszuli gát elvesztése ellenére máshol sikereket értek el az IS erők, pl. Szíriában elfoglalták er Rakka és Deir ez Zár tartományt, Irakban pedig elérték Jordániát. Az IS soraiban 2014 végéig legalább 500 brit és kb. 60 ausztrál állampolgár is harcol, de érkeztek önkéntesek más államokból is (arab országokból, továbbá: Kína, Indonézia, Koszovó, Bosznia Hercegovina, Csecsenföld, Franciaország, Svédország, Ausztrália, Németország, Belgium területéről). Összesen legalább 70 országból kb. 12 ezer külföldi fordult meg az IS és elődjei, illetve más hasonló szervezetek soraiban, szeptemberében a harcosaik számát 30 ezer főre becsülték (ebből kb. két ezer külföldi), állítólag az IS erők kétharmada Szíriában küzdött októberében az ENSZ BT szerint már kb. 100 országból közel 30 ezren csatlakoztak rövidebb hosszabb időre az IS hez a szervezet feltűnése óta. A toborzás során aktívan használták az internetet is (Facebook, You Tube, Twitter). Két év alatt (2015 októberéig) közel 11 millió IS-hez kötődő videót töröltek a You Tube-ról. A dzsihadista szervezet gyerekeket is kiképez, köztük az elfogott kisebbségi családok fiú tagjait is (modern janicsárok). Közben az Al Nuszra Front harcosai elérték az 1967 óta izraeli kézen lévő Golán fennsíkot (ott túszul ejtettek ENSZ békefenntartókat, a katonák a Fidzsi- szigetekről érkeztek, továbbá a Fülöp szigetekről odavezényelt fegyvereseket kényszerítettek menekülésre), korábban északon Aleppót is ellenőrizték, de onnan az IS miatt vonultak ki. Az IS erők szeptemberben a Libanonhoz közeli térséget is uralták (libanoni katonákat is megtámadtak, majd két foglyot is lefejeztek). A szír konfliktus már korábban is növelte a libanoni ellentéteket, az Irán által pártolt, Libanonban fészkelő síita Hezbollah egységei a szír elnök, Aszad oldalán harcolnak, még az egykori Fönícia északi szegény, szunnita lakosságának jelentős része az IS szervezettel szimpatizál. A keresztények és a kisebb vallások hívei természetesen az IS kudarcában érdekeltek. Az erősödő ellentétek jeleként Libanonnak 2014 májusától nincs elnöke. A vallási hátterű ellentét azért is veszélyes Libanonban, mert az 1990-ben véget ért 15 éves polgárháború sebei még nem forrtak be teljesen. A polgárháború ürügyén Libanonban állomásozó szír erőket is csak 2005-ben kezdték kivonni. A két ország (Libanon és Szíria) történelme számos átfedést mutat már az ókor óta is, többek között az Oszmán Birodalomhoz tartoztak, majd az első világháború után francia mandátum terület (gyakorlatilag gyarmat) lett a két ország. A franciák csak 1926-ban kezdték leválasztani Libanont a szír központú mandátumterülettől. A függetlenséget ban deklarálták, de az utolsó francia csapatok csak 1946-ban távoztak. Két évvel később (első arab izraeli háború) során együtt harcoltak a két ország arab katonái ben kisebb erőkkel szintén támogatta Libanon az arab koalíciót, Szíria ekkor vesztette el a Golán fennsíkot. A negyedik háborúból Libanon kimaradt, de két év múlva (1975) elkezdődött a polgárháború. Ekkor tűnt el a MALÉV Libanonba tartó járata is! 1976-ban már bevonult a szír hadsereg, 1982-ben pedig az izraeli is, hiszen onnan irányították az Izrael ellenes PFSZ-t. Libanonban akkor amerikai katonák is állomásoztak, akik 1983-ban súlyos csapást szenvedtek 3

4 el egy robbantásos merénylet során (241 tengerészgyalogos halt meg Bejrútban). Az izraeli hadsereg 1986-ban kivonult az északi szomszéd területéről, de egy ütköző sávot fenntartott 2000-ig. Ekkor Szíria kb. 40 ezer katonát állomásoztatott Libanonban. Az izraeliek 2000-ben átadták Dél Libanont is, így egyre többen követelték a szír erők távozását is. Miután 2005 elején meggyilkolták Libanon miniszterelnökét és az ellenzék és az ENSZ is Szíriát vádolta, elkezdődött az akkor kb. 14 ezer fős erők kivonása ban átmenetileg újra megjelent az izraeli hadsereg Libanonban, de most már a Hezbollah akciók miatt. Libanon lakossága közel 5 millió fő. Ennek 95%-a arab, de kb. 40% keresztény. Összesen 17 elismert vallási felekezet van az országban. Az arab mellett hivatalos nyelv a francia is, de sokan beszélnek angolul és kb. 4% örmény nyelven is. A szomszédos Szíriában az IS erők északon számos települést foglaltak el a török határ mentén, ennek nyomán kurdok tízezrei menekültek Törökországba. Velük együtt március óta már több mint 800 ezer szír állampolgár lépte át kényszerből a török határt. Augusztus végén végre ellentámadást indítottak az iraki kormányerők is pl. Amerli város felszabadítása érdekében a velük szövetséges helyi síita fegyveres milíciákkal együttműködve. Az amerikai légicsapások mellett amerikai, brit, francia és ausztrál gépek segélycsomagokat dobtak le az IS által üldözött civileknek, köztük a vallási kisebbségeknek, pl. a Szindzsár hegységben bujkáló jezidiknek szeptember 16-án indítottak átfogó támadást az IS erők a török határ menti szíriai kurd város, Kobani ellen szeptember 19-én elkezdődtek a francia légicsapások is (Irak északkeleti részén), a gépek az Egyesült Arab Emirátusokon lévő támaszpontokról szálltak fel, szintén oda vezényeltek különleges ausztrál alakulatokat is. A francia támadások miatt Algériában IS szimpatizáns helyi szélsőségesek kivégeztek egy korábban túszul ejtett franciát. Szeptember és október során több országban is aktivizálódtak az IS-sel szimpatizáló erők. Többek között Jemenben, Egyiptomban, Libanonban (október e között összecsapások az ország egyik nagyvárosában a hadsereg és a szélsőségesek között) és Nigériában. Szintén aktívak voltak a szélsőségesek Kanadában (egy néhány éve iszlám hitre áttért férfi lelőtt egy katonát a parlamentnél) és az USA-ban is (New Yorkban egy hasonló merénylő baltával támadt a rendőrökre), illetve az amerikai akcióhoz hasonló támadások értek rendőröket Franciaországban is, egy iszlamista nézeteket valló bevándorló pedig túszokat ejtett Ausztráliában. A brit és a francia titkosszolgálatoknak már több komolyabb merényletet sikerült megakadályozniuk, sajnos 2015 januárja Párizsban kivételt jelentett. Ezt követően számos iszlamista aktivistát tartóztattak le a francia, a német és a belga hatóságok, az utóbbiak két fegyveressel végeztek is. A szír rezsim megítélése növelte az orosz amerikai ellentétet, ugyanakkor az IS veszélyt jelent mindkét nagyhatalom számára januárjában egy IS által közzétett felvételen egy oroszul beszélő (talán kazah) gyerek végzett ki két állítólagos orosz ügynököt, nem sokkal korábban pedig egy Szíriát megjárt fiatal muszlim orosz állampolgárságú nő hajtott végre öngyilkos robbantásos merényletet Isztambulban. Az IS hez 2015 elejéig szakértők szerint kb. 400 orosz állampolgár csatlakozhatott (pl. csecsenek, dagesztániak). Az IS t egyaránt veszélyesnek tartja az egymással szembenálló USA és Irán is, valamint az USA és a szír rezsim közti feszültség ellenére közös ellenségükké váltak a dzsihadisták. Sok országban egyre nyíltabban toboroznak az IS soraiba, ezért számos helyen történtek letartóztatások. Honnan van bevétele az IS-nek? Kezdetben Katar és Szaúd Arábia komoly összegekkel támogatta a szír elnökkel harcoló felkelőket, ebből a pénzből jelentős rész az IS kezébe került. A megszállt területeken adót szednek, az elfoglalt olajkészleteket árulják (2014 augusztusában kb. napi 54 millió forintnak megfelelő bevételük lehetett az olajból). Irakban hét olajmezőt és két finomítót ellenőriztek 2014 őszén, a szomszédos Szíriában pedig 6 mezőt, főleg Deir ez Zár (Zór) tartományban. Egyes források szerint az olaj egy részét maga a szír kormány vette meg tőlük. Ezek az elemzések arra is utalnak, hogy az Aszad vezette 4

5 rezsim eleinte tudatosan erősítette meg a szélsőséges, nyugat számára elfogadhatatlan ellenzékét a mérsékeltebb lázadókkal szemben. Az IS komoly hadizsákmányt szerzett (köztük a szír rezsimnek küldött orosz repülőgépet is), de váltságdíjból is sok bevételük származik, 2014 őszéig ennek nagyságrendjét 125 millió dollárra becsülik, egyes források szerint az olasz állam 2015 elején 12 millió eurót fizetett két olasz túszért a szervezetnek. Mindezeken túl bankrablásból, lopott műkincsekből és vélhetően szervkereskedelemből is van jövedelmük, továbbá a gabonát és gyapotot is exportálnak. A hadizsákmányként szerzett fegyvereket gyakran sikeresen fordítják a reguláris hadseregek ellen, pl októberében az iraki hadsereg két helikopterét lőtték le, majd decemberben hasonló körülmények között egy újabb helikoptert vesztettek el az irakiak re a legjobban finanszírozott terrorszervezetté váltak. Harcosaik egy része pedig nem a fanatikus muzulmán hívőkből került ki, sokan az elnyomó szír rezsim elleni erőt látták a szervezetben, mások a síita szunnita ellentét miatt csatlakoztak, továbbá sok fiatalt a kalandvágy vagy a zsold hajtott a soraikba szeptember 23-án Szíriában is elkezdődött az amerikai repülőgépek támadása (pl. Rakka és Albu Kamal térségében). Az akciók során először vetették be az F-22-es Raptorokat. A szír konfliktus az amerikai beavatkozásig (2011 és 2014 között) kb. 190 ezer halálos áldozattal járt. Csak 2014-ben 76 ezren haltak meg Szíriában a harcok következtében, ebből legalább 30 ezren civilek február elejéig (2011. március óta) a szíriai áldozatok száma elérte a 210 ezer főt. A kb. 22 milliós országban 6,5 millió ember menekült el otthonából. Közülük 3 millió fő külföldre távozott (Libanonba 1 millió feletti, Törökországba 800 ezer feletti létszámban, más források szerint 1,5 millió migránsról szólnak, továbbá kb. 600 ezer fő Jordániába, kb. 200 ezer menekült pedig a szintén harcok sújtotta Irakba távozott). A szomszédos Törökország lakosságának kb. 18%-a kurd. Az amerikai gépek az IS állásai mellett a terrorszervezet által uralt olajmezőket és finomítókat is támadták, illetve a Khorászán csoport irányítására is csapást mértek. Az USA akciójához arabok is csatlakoztak (Bahrein, Katar, Jordánia, Szaúd Arábia, Egyesült Arab Emirátusok). Az arab gépek egyikét női pilóta vezette szeptember 27-én a brit, október 7-én a holland, két nappal később pedig az ausztrál légierő is bekapcsolódott a légitámadásokba, továbbá engedélyt kaptak a kanadai harci gépek és a török szárazföldi erők is a beavatkozásra december végén Szíriában lezuhant egy jordániai F-16-os gép, a pilótát pedig elfogták. A hír következményeként az E. A. E február 10-ig felfüggesztette részvételét a légi akciókban. Az elfogott jordániai pilótát vélhetően január elején végezték ki az iszlamisták, a kivégzés módja is újszerű volt, élve elégették. Később hasonló brutalitással végeztek több foglyukkal is februárjában néhány napos különbséggel 88 iraki foglyukat élve elégették a szélsőségesek al Bagdadi városban (Irak Anbar nevű tartományában), ettől a várostól csak 15 km-re van az a támaszpont, ahol 300 amerikai katona tartózkodik elején 22 országot fogott össze az IS elleni koalíció, köztük hat arab monarchiát: Szaúd Arábia, Bahrein, Katar, E.A.E., Jordánia és Marokkó. A törökök harckocsikat vontak össze a szír határon Kobani (Ain al Arab) ostroma idején. A várost még szeptember 16-án kezdték el támadni a dzsihadisták és október 10-én elérték a helyi kurd kormányzat székhelyét is a városban. Amerika nyomására a törökök átengedtek néhány iraki kurd fegyverest, hogy Kobani védőit erősítsék. A várost végül január végén sikerült felmenteni. A térségből kb. 200 ezer kurd menekült el. Időközben kurdok tüntettek az IS ellen több európai városban, így Budapesten is. Németországban (Hamburgban) a kurdok összecsaptak az IS szimpatizánsaival, a legtöbb demonstráló pedig Düsseldorfban vonult az utcára. Nyugat Európában több mint 1 millió kurd él november közepén az iraki hadsereg visszafoglalta a júniusban elvesztett Baidzsi városát, illetve december 21-e körül elkezdték visszavenni a kurdok a szintén nyáron elveszett Szindzsárt. Az amerikai légierő támogatását élvező pesmergák így kimenekíthetik a város körüli hegyekben augusztus óta bujkáló jazidi (jezidi) kisebbség tagjait is. Az IS iraki 5

6 központjának tekintett Rakkában a dzsihadisták 2014 decemberében egyes források szerint kivégeztek kb. 100 olyan fegyverest, aki távozni akart a soraikból. Időközben Kelet - Szíriában az IS ottani erői ismételt támadást intéztek a Deir ez Zár (Zór) támaszpont ellen. A hasonló nevű tartományban ez az egyetlen bázis a szír hadsereg kezén, de ismét sikerült visszaverniük a támadást, bár a dzsihadisták egyes források szerint fegyvereket zsákmányoltak elején a szélsőségesek kivégeztek egy muzulmán imámot Szíriában, mert nem támogatta a kegyetlenkedéseiket, továbbá szintén ebben a hónapban az iraki Moszulban 13 fiatalt öltek meg egy labdarúgó mérkőzés TV-n történő megtekintése miatt, illetve két japán tússzal is végeztek. Szintén 2015 januárjában (január 18-án) izraeli helikopterek és repülőgépek mértek csapást az IS- sel is szembenálló síita Hezbollah szervezet katonai konvojára Szíriában, az általuk elfoglalt Golán- fennsík közelében. Az akcióban életét vesztette egy magas rangú iráni tiszt is. Több amerikai forrás szerint a augusztus elején indított légicsapások január közepéig az Iszlám Állam több ezer harcosát ölték meg Szíriában és Irakban (az egyik forrás 6 ezer áldozatról írt), illetve egy esetben szárazföldi összetűzés is történt, amikor a különleges kanadai erők felderítés közben találkoztak a fundamentalista fegyveresekkel. Miközben 2015 elején több kudarc is érte őket Szíriában és Irakban, a szervezet Líbiában (Afrikában) tevékenykedő szárnya is egyre aktívabbá vált; a Mabruk mezőn 13 személyt (őröket és olajipari munkásokat) öltek meg, a szénhidrogén mező részben a francia Total cég birtokában van. A líbiai IS fegyveresek több alkalommal is lefejeztek fogságukba került egyiptomi vendégmunkásokat (kopt keresztényeket). Az egyik esetről felvétel is közzétettek, amire Egyiptom légicsapásokkal válaszolt Líbia területén. Februárjában erődemonstrációt (fegyveres felvonulást) tartott az Iszlám Állam a líbiai Szirt városában, melynek jelentős részét január eleje óta uralják. Korábban (2014 végén) Derna várost kerítették birtokukba. A líbiai IS magába olvasztotta az Anszar al Síria nevű helyi szélsőséges csoportot is. Szakértők szerint az IS líbiai fegyveresei között kb. 400 tunéziai és jemeni harcol, az ország nyugati felén egy tunéziai, keleten pedig egy jemeni irányítja az IS-t. Az országban számos, egymással is harcoló szervezet tevékenykedik, a hivatalos líbiai kormány központja Tobrukot (a várost 1942 nyarán vette be Rommel, itt volt a bázisa a Kadhafi által megdöntött királynak, a város 2011 elején elsők között lázadt fel Kadhafi ellen). Márciusban (2015) újabb olajmezőt ért támadás, melynek során több külföldi (köztük egy osztrák és egy cseh is eltűnt), áprilisban pedig Líbiában kivégzett etióp keresztényekről szóló felvételeket hoztak nyilvánosságra. A török hadsereg február 22-én hajtott végre egy nagyobb szabású akciót szír területen, melynek célja egy katonáik által őrzött nemzeti sír evakuálása volt. Kimenekítették a mauzóleumot őrző török fegyvereseket is. Az IS február 23-ánSzíria északkeleti részén foglyul ejtett legalább 220 keresztényt, akik közül 29 túszt néhány nappal később elengedtek. A szervezet 2014 júliusa és február vége közti időszakban közel 2000 foglyát végezte ki, az áldozatok kétharmada civil volt. A kivégzettek között voltak síiták, kurdok, keresztények, jezidik, labdarúgó mérkőzést néző fiatalok, homoszexuálisok, kormánykatonák, nyugati személyek, távozni akaró dzsihadisták is. Irakban március 1-én kezdetét vette a kormányerők síita milíciák által támogatott, régóta ígért offenzívája. Ennek lassítása érdekében több olajkutat is felgyújtottak az iszlamisták, illetve az általuk ellenőrzött területen műemlékvárosokat (pl. Nimrud) romboltak le, Moszulban pedig felrobbantottak egy keresztény templomot. Ramadiban egy összehangolt merényletsorozatban kb. 20 fő halt meg. Az iraki hadsereg viszont március 10-én befejezte Tikrit bekerítését (ott született Szaddam Husszein korábbi diktátor, illetve a középkorban Szaladin kurd hadvezér és szultán is). Ezzel párhuzamosan a kurdok elfoglaltak egy várost a szír török iraki határ találkozásánál, nehezítve a különböző IS erők közti együttműködést. Tikrit városából menekülő IS erők aknákat és mesterlövészeket hagytak a településen, melynek ostroma április 4-én fejeződött be és több új elemet is tartalmazott; az iraki 6

7 kormányerők nem kértek nyugati légi támogatást, Irán által támogatott síita milíciák, kormánypárti szunniták és egy keresztény zászlóalj is részt vett az offenzívában. A visszafoglalt Tikrit mellett feltárták a 2014 júniusában kivégzett kormánykatonák tömegsírjait, illetve több feltételezett tettest is elfogtak, akik közül 24 főt halálra ítéltek 2015 júliusában. Az Iszlám Kalifátus ellen harcoló kurdok soraiban több külföldi is fegyvert fogott, közülük az első ismert áldozat 2015 márciusában egy Dél Afrikában született német állampolgárságú nő volt. Szíriában halt meg harc közben. A törzsterületén csapásokat elszenvedő szervezet távolabbi térségekben is aktív; március 18-án Tuniszban, két nappal később Jemen fővárosában történt komolyabb merénylet, melyet magukra vállaltak, ugyanakkor március 20-án egy szíriai kurd városban is robbantásokat hajtottak végre (33 halott). Szíriában az IS- re mért csapásokkal párhuzamosan erősödik az an - Nuszra Front elején több támaszpontot is elfoglaltak Idlíb tartományban, majd március 28-án elfoglalták az azonos nevű székhelyt is. Az an - Nuszra hasonlít az Iszlám Állam nevű szervezethez, de kevésbé reklámozzák a kegyetlenkedéseiket. A velük és a kormánnyal is szemben álló fegyveres csoportok közül a nyugat által támogatott legnagyobb katonai erő a Szíriai Nemzeti Koalíció májusában az IS fegyveresei elfoglalták Szíriában az egykori ókori Palmüra területét (ma Tadmur városa), június végén pedig több merénylet mögött is ezt a szélsőséges szervezetet lehet sejteni (Tunézia, Egyiptom, Franciaország és az addig terrormentes Kuvait, ahol egy síita mecsetben robbantottak 25 halott). Július elsején pedig a szervezet egyiptomi szárnya intézett összehangolt támadást a Sínai félszigeten több katonai ellenőrzőpont ellen. A szervezet megalakulása óta legalább 3000 fogságukba került személyt végeztek ki, köztük kb polgári személyt, ezen belül 74 gyereket. Gyakori kivégzési módjuk a lefejezés, amit 2015 júniusában két nőnél is alkalmaztak Szíriában, illetve egyik franciaországi hívük is hasonló módon végzett főnökével július 20-án a szíriai Kobani újraépítésében való részvételre készülő fiatalok között robbant bomba az egykor ostromlott, kurdok lakta városhoz viszonylag közel található törökországi Suruc városában (27 halott). Az egyik kurd fegyveres szervezet (PKK) szerint a török hatóságok együttműködtek az IS merénylőivel, ezért két török rendőrt lelőttek a határnál. A török légierő és tüzérség támadásokat kezdet saját területéről az IS és a kurd PKK állásai ellen, az utóbbi szervezet veszteségeit augusztus 9-ig közel 400 főre becsülték a török források. A kurdok így kevésbé hatékonyan tudnak küzdeni az Iszlám Állam erői ellen. Ennek ellenére Kirkuk (Észak Irakban) környékén több települést is felszabadítottak a kurdok az amerikaiak légitámogatását kihasználva. Ezzel párhuzamosan a szíriai Latakia bázisról felszálló orosz gépek először támadták a terroristák állásait Szíriában (2015. szeptember 30.), majd később még fokozták is a csapások mértékét, de a nyugatiak szerint nem az IS vagy az an- Núszra erőit, hanem az Aszad ellen harcoló mérsékeltebb lázadók területét (egyes nyugati források szerint 20-ból 19 alkalommal). Az orosz légicsapások nyomán a szír kormányerők offenzívába kezdtek Aleppónál (ez újabb kb. 70 ezres menekülthullámot indított el Törökország felé), ugyanakkor a térség másik részében az iszlamista erők értek el sikereket. Egy nappal az első orosz támadás előtt az USA és szövetségesei 30 csapást mértek az IS állásaira (26-t szír, a többit iraki területen). A franciák szeptember 27-én támadták először a levegőből az IS által uralt szír területek egyikét (Deir ez Zor városkörnyékén), később folytatták a légicsapásokat. Október 7-én az oroszok a Fekete-tengerről lőttek ki 26 cirkálórakétát (állítólag) az IS állásaira. Aznap állítólag elesett az Aszadot támogató Iráni Forradalmi Gárda szír területen harcoló egységének parancsnoka, a gárda egyik híres tábornoka is (ő az as iraki iráni háború veteránja volt) október 11-én az iraki légierő támadást intézett egy IS konvoj ellen, melyben a szervezet vezetője is jelen volt, de vélhetően túlélte az akciót októberében az oroszok és az USA is elismerték első katonai áldozatukat az IS elleni harc kezdete óta a térségben; egy orosz katona öngyilkos lett (?) Szíriában, egy amerikai 7

8 kommandós pedig tűzharcban esett el, amikor 30 amerikai és néhány kurd fegyveres 70 kurd foglyot szabadított ki Irakban. Az IS által uralt térségekből elindult menekülthullám egy ideig csak néhány szomszédos országot érintett komolyabb mértékben (pl. Törökországot), de 2015 során már az EU-t is sújtotta, pl. Magyarország területére 2015 során (januártól októberi közepéig) több mint 300 ezer illegális migráns érkezett, elsősorban Szíriából és Irakból, illetve az általuk lakott törökországi táborokból. Döntő többségük továbbvándorolt nyugat felé. Békéscsaba,

ISIL ISIS IS (Islamic State Iszlám Állam) azaz. Irak Szíria Libanon Iszlám Állam (IS)

ISIL ISIS IS (Islamic State Iszlám Állam) azaz. Irak Szíria Libanon Iszlám Állam (IS) ISIL ISIS IS (Islamic State Iszlám Állam) azaz Irak Szíria Libanon Iszlám Állam (IS) Az Irak élén álló Szaddám Husszein elnök 1990-ben döntött az olajban gazdag kis ország, Kuvait elfoglalásáról. Ezt követően

Részletesebben

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy 6000-7000fő európai országok

Részletesebben

1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok

1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok Szigetvári Tamás: Migrációt befolyásoló tényezők a Közel-Keleten 1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok Az elmúlt évtizedekben a régió rendelkezett a legmagasabb népességnövekedési

Részletesebben

AZ ISZLÁM ÁLLAM. Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu

AZ ISZLÁM ÁLLAM. Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu AZ ISZLÁM ÁLLAM Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu Az iszlám állam 2003-2011 iraki háború Ellenállás 2003-tól különböző csoportok/milíciák Paul Bremer Baásztalanítás programja Szunnita és

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere

Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere Az Irak élén álló Szaddám Husszein elnök 1990-ben döntött az olajban gazdag szomszédos Kuvait elfoglalásáról. Ezt követően 1991 elején az amerikai Norman Schwarzkopf

Részletesebben

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET Kurzus címe:a fejlődő országok társadalmi-gazdasági kérdései Kurzusvezető: Najat Shamil Ali A szakszeminárium az alábbi témákkal foglalkozik:

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása REZÜMÉK AZ ISZLÁM FORRADALOM A radikális politikai iszlám felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása következtében

Részletesebben

Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései. Jeruzsálem

Az izraeli-palesztin konfliktus alapkérdései. Jeruzsálem A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak:

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.11.27. COM(2013) 843 final ANNEX 1 MELLÉKLET A Bizottság és az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának közös jelentése az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok

Részletesebben

Érdekek, lehetõségek és stabilitás Észak-Irakban

Érdekek, lehetõségek és stabilitás Észak-Irakban 15 Csiki Tamás Érdekek, lehetõségek és stabilitás Észak-Irakban A Huszein-rezsim 2003-as megdöntése alapvetõen formálta át Irakot, és korábban nem látott lehetõségeket teremtett az ország kurd lakossága

Részletesebben

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés

Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés Mgr. Tomáš Jakl Egy össznemzeti felkelés gondolata, mint a szövetségeseknek nyújtható leghatékonyabb segítség a CsSzK felszabadításában, gyakorlatilag már rögtön az

Részletesebben

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása 1. Bevezetés A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása Dunay Pál Amennyiben arra törekszünk, korrekt elemzést végezzünk, s elkerüljük azt, hogy a legfrissebb események határozzák meg álláspontunkat,

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

MIÉRT HELIKOPTER? Koller József ezredes

MIÉRT HELIKOPTER? Koller József ezredes Koller József ezredes SZÁLLÍTÓ ÉS HARCI HELIKOPTER ERŐK MISSZIÓS FELAJÁNLÁSAINAK JELENLEGI HELYZETE, A LÉGI KIKÉPZÉS- TÁMOGATÓ CSOPORT (AIR MENTOR TEAM) VÉGREHAJTOTT MISSZIÓINAK GYAKORLATI TAPASZTALATAI

Részletesebben

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével A feladatom nagyon egyszerű. Felkérés alapján szeretnék tájékoztatást adni

Részletesebben

Felkelõcsoport a Corvin közben

Felkelõcsoport a Corvin közben EÖRSI LÁSZLÓ Felkelõcsoport a Corvin közben A forradalom kirobbanását követõ éjjeli-hajnali órákban megjelentek a fõvárosban a szovjet páncélos alakulatok, amelyekkel szemben városzszerte felvették a harcot

Részletesebben

A Közel-Kelet katonai sajátosságai

A Közel-Kelet katonai sajátosságai Kis-Benedek József A Közel-Keleten történt változások és azok nagy valószínűséggel több évig tartó következményei a haderőket sem hagyták érintetlenül. Vannak országok, ahol a változásokban a hadsereg

Részletesebben

Az Iszlám Állam elleni fellépés stratégiai kérdései és lehetőségei

Az Iszlám Állam elleni fellépés stratégiai kérdései és lehetőségei Az Iszlám Állam elleni fellépés stratégiai kérdései és lehetőségei Csiki Tamás NKE SVKK Budapest, 2016 05 25 AZ ELŐADÁS FŐBB KÉRDÉSEI I. A probléma gyökere Az iraki és szíriai válságok (2003-2016) Az Iszlám

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

VÁRHATÓ VILÁGPOLITIKAI TENDENCIÁK 2012-BEN

VÁRHATÓ VILÁGPOLITIKAI TENDENCIÁK 2012-BEN KIS-BENEDEK JÓZSEF VÁRHATÓ VILÁGPOLITIKAI TENDENCIÁK 2012-BEN A 2012-es év várhatóan nem hoz radikális változást a világgazdaságban és a világpolitikában, meglepetésekkel azonban számolni kell. A gazdasági

Részletesebben

A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX

A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX Mikor tekinthetjük egy ország társadalmát alapvetően militarizáltnak? Mely okok játszanak közre a világ egyes régióiban a militarizáció szintjének emelkedésében, csökkenésében?

Részletesebben

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról 2011 szeptember 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1684-ben a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence Szent Liga

Részletesebben

Jelen cikkemben Vietnam háborúit vázlatszerűen mutatom be a korai időktől kezdve egészen a XX. századig.

Jelen cikkemben Vietnam háborúit vázlatszerűen mutatom be a korai időktől kezdve egészen a XX. századig. SZABÓ BÉLA VIETNAM HÁBORÚI WARS IN VIETNAM Jelen cikkemben Vietnam háborúit vázlatszerűen mutatom be a korai időktől kezdve egészen a XX. századig. In this article I present wars in Vietnam shortly, at

Részletesebben

A jóvátételben nem volt kegyelem

A jóvátételben nem volt kegyelem 2014 június 16. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1945. június 15., esti órák, szürkület. Két küldöttség készülődik a

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 április 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Furcsa ezt itt és most kimondani, de az egyenlőtlen fejlődés tézise

Részletesebben

A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE

A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE Lorinczy Szabolcs mk. ornagy A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE Az 1995 júliusában elkövetett szrebrenyicai

Részletesebben

Tony Blair tízéves kormányzati tevékenysége során több területen is sikeresen modernizálta

Tony Blair tízéves kormányzati tevékenysége során több területen is sikeresen modernizálta Illúziók és elvesztésük: Nagy-Britannia kísérlete a befolyásgyakorlásra Gálik Zoltán Tony Blair tízéves kormányzati tevékenysége során több területen is sikeresen modernizálta a Nagy-Britannia és Észak-Írország

Részletesebben

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és Wilhelm Gustloff?***** *Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb

Részletesebben

Magyar-arab kapcsolatok. Kovács Viktória Bernadett 13

Magyar-arab kapcsolatok. Kovács Viktória Bernadett 13 Magyar-arab kapcsolatok Kovács Viktória Bernadett 13 J. NAGY LÁSZLÓ (2006): Magyarország és az arab térség: kapcsolatok, vélemények, álláspontok, 1947-1975. JATEPress, Szeged. 159 p. Nem is gondolnánk,

Részletesebben

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz KARD ÉS TOLL 2006/3 A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz Oszti Judit A konfliktusok kezelése, a háború, az erõszak társadalmi megítélése eltérõ a különbözõ

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

IZRAELI HÍRLEVÉL. Hamasz természetesen más indokkal ugyancsak elutasított.

IZRAELI HÍRLEVÉL. Hamasz természetesen más indokkal ugyancsak elutasított. IZRAELI HÍRLEVÉL א גּ ר ת מ י ש ר א ל Newsletter Israeli Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo 2009. január 9, péntek A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól,

Részletesebben

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb

Részletesebben

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem. BÜNÖS NEMZET? Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bünös nemzet szégyenfoltja. Nem is csoda, hiszen a mai egyetemi tanárok jórésze a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár

Részletesebben

A TERRORIZMUS FENYEGETÉSÉNEK VIZSGÁLATA A FELDERÍTÉSRE GYAKOROLT HATÁS ALAPJÁN BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS ISMÉRVEK

A TERRORIZMUS FENYEGETÉSÉNEK VIZSGÁLATA A FELDERÍTÉSRE GYAKOROLT HATÁS ALAPJÁN BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS ISMÉRVEK A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC MURI LÁSZLÓ HOLNDONNER HERMANN FORRAY LÁSZLÓ A TERRORIZMUS FENYEGETÉSÉNEK VIZSGÁLATA A FELDERÍTÉSRE GYAKOROLT HATÁS ALAPJÁN BEVEZETÉS 2001. szeptember 11-től már globális

Részletesebben

Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján

Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján Minden napom azzal kezdődik, hogy elolvasom a híreket, majd rendszerezem azokat, és miközben ezt teszem, egy-egy témacsoportot összevetek a két szembenálló gondolkodási

Részletesebben

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította

Részletesebben

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN Bakos István (Budapest) elõadása a Trianon a magyarság tudatvilágában c. tanácskozáson Budapest Tóthfalu 2002. õszén Tisztelt Tanácskozás! Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai.

Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai. Lakatos Júlia Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai. A Nemzeti Hírszerzési Tanács Globális Trendek 2025: Átalakult világ című elemzésének célja a világszintű stratégiai gondolkodás előmozdítása.

Részletesebben

A fehér világ jövője a XXI. században

A fehér világ jövője a XXI. században Guillaume Faye: A fehér világ jövője a XXI. században Gazdag István forditása Megjelent, többek között: a Demokrata, 2007 január 18.-i számában Európa a Római Birodalom bukása óta sohasem volt ilyen drámai

Részletesebben

Ember embernek farkasa

Ember embernek farkasa Jean-Pierre Derriennic: Polgárháborúk. Jelenkor, Pécs, 2004. 271 old. Rendkívül érdekes, a témához kapcsolódó adatokat rendkívül jól szintetizáló munkát vehet kézbe az olvasó, ha Jean-Pierre Derriennic

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor 89 Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása SIMON Gábor Inhabitants of Nyíregyháza in Soviet captivity: Deportation of the civilian population on 2 nd November

Részletesebben

Sándor Iván. Az éjszaka mélyén

Sándor Iván. Az éjszaka mélyén Sándor Iván Az éjszaka mélyén 1914 Felsőtestüket a bársonyhuzatú karosszékekben hátrafeszítve, fejüket magasra emelve, az elnök egy-egy közbevetésére rábólintva hallgatták a miniszterek Pinchon külügyminiszter

Részletesebben

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1 A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1986 január 15. M. Gorbacsov szovjet pártfőtitkár országa leszerelési programjáról: A fegyverkezési hajsza megszüntetését és a

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

Vizi Sándor: A grúz-orosz háború 2008

Vizi Sándor: A grúz-orosz háború 2008 Vizi Sándor: A grúz-orosz háború 2008 A hosszú előzmények után a 2008-ban kitört grúz-orosz háború jelentős változásokat hozott a kétpólusú világrend felbomlását követő időszakban kialakult nemzetközi

Részletesebben

Öt bizarr hadsereg a történelemből

Öt bizarr hadsereg a történelemből 2015 július 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Az emberek többségének már iskolai tanulmányai során kialakul a képe

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv 82 Takács Judit A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv Lapunk 2008. szeptemberi számában a Kitekintõ címû rovatban a nemzeti stratégiai dokumentumok rendszerét ismertettük a fontosabb európai stratégiai

Részletesebben

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18.

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Elnöki nyilatkozat Ukrajnáról Fehér Ház James S. Brady sajtószoba July 18, 2014 11:52 AZ ELNÖK: Jó napot kívánok. A tegnapi napon a maláj

Részletesebben

A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban

Részletesebben

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során

Részletesebben

Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiuknak sorsát, rendíthetetlen, mint a kőzet.

Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiuknak sorsát, rendíthetetlen, mint a kőzet. h ő sök beszéde, ZMNE / 2010. XI. 02. Assisi Szent Ferenc mondta egyszer: ha a császárral beszélhetnék, elrendeltetném vele, hogy a pacsirtáknak karácsony estéjén magot szórjanak a havas utakra, hadd legyen

Részletesebben

10 történelmi érdekesség

10 történelmi érdekesség 2014 szeptember 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Mi okozta az 1637-es amszterdami tőzsdekrachot? Honnan ered a mézes

Részletesebben

ELEMZÉSEK. Közvetlen vonal. Vlagyimir Putyin médiapárbeszéde a néppel. Póti László E-2016/9.

ELEMZÉSEK. Közvetlen vonal. Vlagyimir Putyin médiapárbeszéde a néppel. Póti László E-2016/9. ELEMZÉSEK Közvetlen vonal Vlagyimir Putyin médiapárbeszéde a néppel Póti László E-2016/9. KKI-elemzések A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Külügyi és Külgazdasági Intézet Szerkesztés

Részletesebben

MAGYAR KATONA EGÉSZSÉGÜGY A NEMZETKÖZI BIZTONSÁGI KÖZREMŰKÖDŐ ERŐK KERETÉBEN. A misszióra való felkészülés folyamata

MAGYAR KATONA EGÉSZSÉGÜGY A NEMZETKÖZI BIZTONSÁGI KÖZREMŰKÖDŐ ERŐK KERETÉBEN. A misszióra való felkészülés folyamata MAGYAR KATONA EGÉSZSÉGÜGY A NEMZETKÖZI BIZTONSÁGI KÖZREMŰKÖDŐ ERŐK KERETÉBEN Vekerdi Zoltán Cserenyecz Béla 1 Az Országgyűlés az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar

Részletesebben

Nagy Imre és kora. Az 1956 os forradalom és előzményei

Nagy Imre és kora. Az 1956 os forradalom és előzményei Nagy Imre és kora Az 1956 os forradalom és előzményei A pályázatot készítette: Veres Szimonetta (8. osztály) Felkészítő tanár: Kondor Ágnes Szárcsa Általános Iskola 1213 Budapest, Szárcsa utca 9 11. Tel.:

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Fosszilis energiahordozók. Nemzetközi gazdaságtan 10.

Fosszilis energiahordozók. Nemzetközi gazdaságtan 10. Nemzetközi gazdaságtan 10. A kıolaj a világgazdaságban, KÖZEL-KELET és Észak-Afrika Fosszilis energiahordozók Kimerülı, nem megújítható Kıolaj, földgáz Készletek: 70 évre, 3200 mrd hordó (évi 2 % fogyasztásnövekedéssel)

Részletesebben

The Military Balance 2011

The Military Balance 2011 KITEKINTÕ 81 Csiki Tamás The Military Balance 2011 A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzet és Biztonság továbbra is kiemelt figyelmet szentel azoknak a meghatározó nemzetközi kiadványoknak, amelyek a katonai

Részletesebben

A TERÜLETELLENŐRZÉSBEN (TERÜLET MEGTARTÁSBAN) RÉSZTVEVŐ MANŐVERERŐK TÜZÉRSÉGI TŰZTÁMOGATÁSÁNAK TAPASZTALATAI

A TERÜLETELLENŐRZÉSBEN (TERÜLET MEGTARTÁSBAN) RÉSZTVEVŐ MANŐVERERŐK TÜZÉRSÉGI TŰZTÁMOGATÁSÁNAK TAPASZTALATAI VI. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS SZAKMAI KONFERENCIA DR. SZABÓ TIBOR alezredes A TERÜLETELLENŐRZÉSBEN (TERÜLET MEGTARTÁSBAN) RÉSZTVEVŐ MANŐVERERŐK TÜZÉRSÉGI TŰZTÁMOGATÁSÁNAK TAPASZTALATAI Hozzászólásomban, a

Részletesebben

Gerilla-hadviselés a városokban

Gerilla-hadviselés a városokban Kõszegvári Tibor Gerilla-hadviselés a városokban A 20. században jelenik meg a városi gerilla, aki jelentõsen különbözik a korábbi népi felkelõ harcostól, mert nem az erdõs-hegyes terepen, hanem a városok

Részletesebben

Valki László A szeptember 11-i terrortámadás és a nemzetközi jog

Valki László A szeptember 11-i terrortámadás és a nemzetközi jog Valki László A szeptember 11-i terrortámadás és a nemzetközi jog Nem sokkal a szeptember 11-i terrortámadások után néhány neves nyugat-európai nemzetközi jogász papírra vagy honlapra 1 vetette első véleményét

Részletesebben

CSALÁDTÁMOGATÁS, GYERMEKNEVELÉS, MUNKAVÁLLALÁS

CSALÁDTÁMOGATÁS, GYERMEKNEVELÉS, MUNKAVÁLLALÁS 4. CSALÁDTÁMOGATÁS, GYERMEKNEVELÉS, MUNKAVÁLLALÁS Makay Zsuzsanna Blaskó Zsuzsa FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A magyar családtámogatási rendszer igen bőkezű, és a gyermek hároméves koráig elsősorban az anya által

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

MARKETINGTERV 2014 mellékletek Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 mellékletek Tartalom 1. Részletes helyzetelemzés 2 1.1. A turizmus jelentősége Magyarországon...................................................................

Részletesebben

Szomália az iszlamisták után

Szomália az iszlamisták után In Somalia, two things never change clan identity and the smell of money. 1 Szomália az iszlamisták után Hettyey András Amikor 1991 januárjában az ellenzéki USC (United Somali Congress) katonái Mohamed

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

Az Iszlám Állam elleni fellépés stratégiai kérdései és lehetőségei

Az Iszlám Állam elleni fellépés stratégiai kérdései és lehetőségei Az Iszlám Állam elleni fellépés stratégiai kérdései és lehetőségei Csiki Tamás NKE SVKK Budapest, 2016 09 27 AZ ELŐADÁS FŐBB KÉRDÉSEI I. A probléma gyökere Az iraki és szíriai válságok (2003-2016) Az Iszlám

Részletesebben

IZRAELI HÍRLEVÉL. Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo

IZRAELI HÍRLEVÉL. Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo IZRAELI HÍRLEVÉL א גּ ר ת מ י ש ר א ל Newsletter Israeli Szerkeszti: Halmos László makojeruzsalem@gmail.com SKYPE: halmos.laszlo 2009. január 5, hétfő A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól,

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig SZAMOSI LÓRÁNT Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig A. Az oszmán állam kialakulása, az első hódítások Ha manapság a török szót meghalljuk mindenkinek a mai Török Köztársaság lakossága

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL.

FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL. Gosi Mariann FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL Az európaiak még mindig nem vették tudomásul, hogy milyen komoly

Részletesebben

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében Két célt tűztem ki az előadásban. Először, csatlakozva Deák Péter előadásához, szeretném hangsúlyozni, hogy a katonai

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI RENDSZERT ÉRT HÁBORÚS KÁROK ÉS A HELYREÁLLÍTÁS TAPASZTALATAI 1944 1947

A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI RENDSZERT ÉRT HÁBORÚS KÁROK ÉS A HELYREÁLLÍTÁS TAPASZTALATAI 1944 1947 A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI RENDSZERT ÉRT HÁBORÚS KÁROK ÉS A HELYREÁLLÍTÁS TAPASZTALATAI 1944 1947 Horváth Attila 1 Az amerikai és brit légierő tömeges légitámadás sorozata a kiválasztott magyarországi célpontok

Részletesebben

Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2013

Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2013 Központi Statisztikai Hivatal Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2013 2013. szeptember Tartalom Bevezetés...2 1. A nyugdíjasok és egyéb ellátásban részesülők száma, ellátási típusok...2 2. Az ellátásban részesülők

Részletesebben

JEREMIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE 41

JEREMIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE 41 IGAZSÁG ÉS ÉLET Lectio continua Bibliaolvasó kalauz alapján 2011. OKTÓBER 23. VASÁRNAP HAMAR ZOLTÁN Jismáél megöli a helytartót és híveit 41,1 A hetedik hónapban Jismáél, Netanjá fia, Elisámá unokája,

Részletesebben

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia Az Európai Parlament 2010. december 16-i állásfoglalása az új afganisztáni stratégiáról (2009/2217(INI)) Az Európai Parlament, tekintettel az

Részletesebben

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,

Részletesebben

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Az egyének talán megtérhetnek, de a kommunista rendszer lényegileg Isten gyűlölete és a kereszténység lerombolását célozza, tehát sohasem térhet

Részletesebben

Fogolytábor a guantánamói támaszponton

Fogolytábor a guantánamói támaszponton 10 Lattmann Tamás Fogolytábor a guantánamói támaszponton Jelen írás a felszámolás elõtt álló guantánamói fogolytábor történetével, illetve az itteni fogva tartással kapcsolatos jogi eljárásokkal foglalkozik.

Részletesebben

A végzetes egyetértés

A végzetes egyetértés A végzetes egyetértés Szuezi-válság és az Ikerkonfliktus - CZÉH TAMÁS; Bevezető Okozhat-e egy pillangó szárnycsapása Brazíliában tornádót Texasban? Edward Lorenz Bár furcsának tűnhet gondolatindító kérdésem

Részletesebben

A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely

A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945 Sallay Gergely Témavezető: Dr. Phil. habil. Püski Levente, egyetemi docens DEBRECENI EGYETEM

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

Gellért János: A nemzetiszocialista megsemmisítı gépezet mőködése Kamenyec-Podolszkijban

Gellért János: A nemzetiszocialista megsemmisítı gépezet mőködése Kamenyec-Podolszkijban Cím: 1094 Budapest, Páva utca 39. Tel: 1-455-3313 Mobil: +36-70-505-0360 Fax: 1-455-3399 E-mail: korosmezo1941@hdke.hu www.hdke.hu Gellért János: A nemzetiszocialista megsemmisítı gépezet mőködése Kamenyec-Podolszkijban

Részletesebben

A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM

A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM A repülőtér kezdetben a fel- és leszállópályát jelentette. Az első repülőeszközök valójában nem igényeltek repülőteret. Elég volt egy viszonylag nagyobb

Részletesebben

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 A TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesület kiadványa

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások

Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások 11. fejezet Nemzetközi vándorlás Gödri Irén Főbb megállapítások» Napjaink magyarországi bevándorlását a 24-es EU-csatlakozás és a 211-től bevezetett új állampolgársági törvény hatásai alakítják. A külföldi

Részletesebben