Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa"

Átírás

1 Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa Elkezdődött az őszi választmányi ülés Szakszervezetünk őszi választmányi ülésének első napján átadták a,,szakszervezeti Munkáért Díj"-akat, megválasztották a nyugállományú tagozat új titkárát, valamint kihirdették a 2008-as Aktivitás Kupa végeredményét is. A december 3-i, balatonkenesei rendezvényen Mészáros Géza elnök azt mondta, hogy az egész éves versengés dinamizálta az alapszervezeteket, felélénkítette a belső szervezeti életet... Az őszi választmányi ülés előtt az ügyvezetés tartott értekezletet. A december 3-i ülés elején Mészáros Géza elnök bejelentette, hogy a tárca vezetőivel folytatott tárgyalásokról számolt be. Ezt követően az előző ügyvezetés óta eltelt időszakról tartott tájékoztatójában Mészáros Géza elnök egyebek mellett az EUROMIL kongresszuson történtekről (dr. Heiling Ottó alelnök a Hosz-t képviselve bekerült a nemzetközi érdekvédelmi szervezet ügyvezető elnökségébe a szerk.), a HOMNYP tisztújításán elért szakszervezeti sikerről (Mészáros Géza és Szincsák Gyula az IT, míg dr. Heiling Ottó az EB tagja lett a szerk.), a HÉF legutóbbi ülésén, a HM államtitkárával, kabinetfőnökével folytatott megbeszéléseken és a szakértői egyeztetéseken történtekről, valamint az egységes közszolgálati demonstráció előkészületeiről, a tiltakozást megelőző szakszervezeti aktuális tájékoztatókról és a demonstráció lebonyolításának pozitív oldalairól is szólt. Szakszervezetünk elnöke után Szincsák Gyula és dr. Heiling Ottó alelnökök egészítették ki az elhangzottakat. Szincsák alelnök a szerződéses katonák szolgálati- élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos szakszervezeti javaslatokról, a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) november 26-i ülésének napirendjén szereplő témákról, a missziós illetményekről, az úgy nevezett,,potyautas szindrómáról (sok katona a minimális anyagi áldozatokra sem képes a közös ügyek érdekében) beszélt. Szincsák Gyula beszámolt a december 2-i FRDÉSZ elnökségi ülésen történtekről, valamint a január 12-i sztrájkig tartó időszak legfontosabb szervezési feladatait is csokorba szedte. Dr. Heiling Ottó alelnök miután megköszönte az EUROMIL ügyvezető elnökségébe való bejutásához nyújtott támogatását az ügyvezetésnek, a jövő tavaszi Európa Parlamenti választások fontosságára hívta fel a figyelmet. Dr. Ujfaludi Zoltán főtitkár pedig a naptári terv szerinti programokról adott tájékoztatást. Ezt követően a területi és szakmai ügyvivők, valamint a képviseleti titkárok számoltak be az előző ügyvezetés óta végzett tevékenységükről. A szakközépiskolai tanulmányi idő szolgálati időbe történő beszámítása kapcsán dr. Mészáros Melinda elmondta, hogy a munkaügyi bírósági ítéletek jó része ma már figyelembe veszi a HM KPÜ elutasító javaslatát és az Alkotmánybíróság döntéséig szüneteltetik az eljárást.

2 A november 29-i demonstráció tapasztalatait Szincsák Gyula foglalta össze, majd arról esett szó, hogy az évzáró ünnepség december én, Gödön tartják. A választmányi ülés első napján Mészáros Géza elnök köszöntötte a megjelent szakszervezeti tisztségviselőket, majd a regisztráció és a választmány határozatképességének megállapítása után a munkabizottságokat választották meg. Az ülés levezető elnöke Czövek János szárazföldi képviseleti titkár volt. Az első napirend során Sörös István tagozatelnök Jáger Tibor szolgáltatás- és tagszervező megtette javaslatát. A szavazatok összeszámlálása után az idei,,szakszervezeti Munkáért Díj -at Balatinácz Pálné, a Somogy megyei nyugállományú alapszervezet vezetője és Mészáros Mária, a logisztikai képviselet helyettes vezetője, az MH VEK helyettes alapszervezeti vezetője kapták. A második napirend során, a nyugállományú tagozat titkárává Sörös István tagozatelnök az egykori KÉSZ alapító tagját, dr. Kántor Rajmundot jelölte.

3 A választmány egyhangú döntése alapján Trencz Katalin utódjává - január elsejei hatállyal meg is választották dr. Kántor Rajmundot. A tagozat új titkárát az Egység újság januári számában mutatjuk be - a szerk. A harmadik napirend témája az Aktivitás Kupa 2008 ünnepélyes eredményhirdetése volt. Ennek során a szakszervezet elnöke elmondta, hogy sikeres kezdeményezés volt az egész esztendőn át tartó versengés. Az alapszervezetek és csoportok dinamizálása, az egymással való törődés felélénkítette a szakszervezet belső életét, csoportjaink és alapszervezeteink többsége részt vett a versenyben. Megérte a csapatmunka mondta a Hosz elnöke. Az Aktivitás Kupa végeredménye: 1. MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred alapszervezete, Székesfehérvár 2. MH 25. Klapka György Lövészdandár alapszervezete, Tata 3. MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred, Veszprém A legjobb nyugállományú csoportnak járó elismerést a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyíregyházi csoport vezetője vehette át. Miután a győztes csapat alapszervezeti vezetője, Grell Norbert megköszönte az elismerést, oklevelet adott át Mészáros Géza elnöknek, Nagy Károly területi ügyvivőnek, Czövek János képviseleti titkárnak, Jáger Tibor szolgáltatás -és tagszervezőnek és Jakubik András területi ügyvivőnek. Ezt követően bejelentette, hogy legközelebb december 9-én lesz véradással egybekötött szolgáltató nap Székesfehérvárott. Ezt követően elismerések átadása következett. Kiemelkedő szakszervezeti tevékenysége elismeréséül a Hosz elnöke jutalmat adott át Bazsik Istvánnak és Mihálykó Sándornak, az Ellenőrző Bizottság tagjainak. Tárgyjutalmat négy szakszervezeti tisztségviselő vehetett át. A választmányi ülés december 4-én folytatódik.

4 Illetményen kívüli juttatások: Jó hírek a katonáknak! A választmányi ülés 2. napján történt Szakszervezetünk választmányának december 4-i ülése elején - az elnökségi tájékoztatója részeként - Mészáros Géza elnök bejelentette, hogy a tárca vezetőivel folytatott tárgyalások eredményeként, a teljes katonaállomány részére Ft értékű üdülési csekket, Ft értékű étkezési utalványt, ezen felül, a szerződéses legénységi állományú katonák számára a ruházati illetményük terhére egyszeri Ft-ot biztosít a honvédelmi tárca. Emellett előrehaladott tárgyalások zajlanak arra vonatkozólag is, hogy az étkezési térítési díjak kompenzálásaként meleg étkezési utalványokat biztosít a tárca a teljes személyi állomány részére... A választmányi ülés második napja az elnökség tájékoztatójával vette kezdetét. Mészáros Géza elnök bevezetőjében kiemelte, hogy természetes módon mindenkit a zsebe, vagyis a saját pénzügyi-gazdasági helyzete érdekel. A korábbi évek illetmény- és kereset-megállapodásait felidézve, azokra hivatkozva elmondta, hogy 2007-ben 107 ezer forint illetményen kívüli juttatás került a hivatásos és szerződéses katonák zsebébe, majd így folytatta: ban az előzetes várakozáson felül lehetőség nyílt arra, hogy 5%-os illetményalap emelkedés következzen be, emellett a szolgálati időpótlékot is megkaphattuk. A juttatások a hivatásos katonák esetében a , míg a szerződéses katonák esetében a forintot érte el. A tárca vezetőivel folytatott tárgyalások eredményeként, - még ebben az évben a teljes katonaállomány részére Ft értékű üdülési csekket, Ft értékű étkezési utalványt, ezen felül, a szerződéses legénységi állományú katonák számára a ruházati illetményük terhére egyszeri Ft-ot biztosít a honvédelmi tárca. Emellett előrehaladott tárgyalások zajlanak arra vonatkozólag is, hogy a megemelt étkezési térítési díjak kompenzálásaként meleg étkezési utalványokat biztosít a tárca a teljes személyi állomány részére mondta a Hosz elnöke. A devizailletmények kifizetésével kapcsolatban elhangzott, hogy a tárca tájékoztatása szerint az érintett állomány 80%-a, vagyis mintegy 400 részére még december 31-ig megtörténik a kifizetés. A missziós illetmények devalválódtak, de az utóbbi időszakban már itt is mintegy 20%-os emelkedés tapasztalható tette hozzá a Hosz elnöke. Ezt követően az érdekegyeztetés színtereiről, így a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumon (HÉF), a HM Kollégium, majd a Humánpolitikai Kabinet ülésein történő szakszervezeti megjelenésről, valamint a szakértői egyeztetések tapasztalatairól számolt be. A szövetségi kapcsolatokat említve elsőként a nemzetközi kapcsolatokról, az EURUMIL, majd a Visegrádi Négyek együttműködésében betöltött szerepről beszélt a Hosz elnöke. Visszataláltunk arra a helyre, ami megillet bennünket. A negyedik legnagyobb taglétszámú szervezetként újra bekerültünk az ügyvezető elnökségébe - mondta Mészáros Géza.

5 A hazai szövetségi kapcsolatok között a LIGA Szakszervezetekkel, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségével, a Hodosz-szal és a BEOSZ-szal való együttműködést emelte ki, de a Honvéd Nyugdíjpénztárban betöltött, immár megváltozott szerepkört is fontosnak nevezte. A saját gazdasági társasággal kapcsolatban azt emelte ki, hogy a korábbi Vodafone szerződés miatt keletkezett kintlévőségek behajtása folyamatos, a Kft. már megindult a lejtőn felfelé. Hozzátette azt is, hogy az üdültetési szektorban a veszteség nem érte el a tervezett hiányt, köszönhetően annak is, hogy 2008-ban mindhárom pihenőhely üdülési csekk elfogadóhellyé vált. A tájékoztató utáni Szendrei Zoltán, a közigazgatási és intézményi képviselet helyettes vezetője hozzászólására Szincsák Gyula alelnök egyebek mellett azt reagálta, hogy 500 tagonként 1 függetlenített tisztségviselője lehet a szakszervezetnek, hozzátette, hogy a lehetséges 20 helyett 14 ilyen tisztségviselője van jelenleg a Hosz-nak. A másik felvetésre az alelnök azt mondta, hogy a HOMNYP döntéshozó testületében ott a helye a Hosz vezető tisztségviselőinek. Ezt követően a évi költségvetés egyes tételeit meghatározó választmányi határozattervezetek megvitatása, elfogadása során elsőként az Egység újság elkészítéséről, valamint terjesztéséről döntött a döntéshozó fórum. Ezt követően az egyes Hosz szervek működési költségeinek biztosításáról, majd az Üdültetés támogatásáról, utána pedig Szincsák Gyula alelnök az önsegélyezési és szolidaritási alap működtetéséről és a segélyezés rendjéről szóló határozatot terjesztette elő. Ezt követően a Katonákért Alapítvány támogatásáról, a gépjármű vásárlásáról, majd a Hosz évi szakszervezeti átlagtagdíjáról döntöttek a választmány tagjai. Ezután a Hosz évi költségvetéséről szóló választmányi határozattervezet megvitatása során dr. Heiling Ottó a bevételek mellett a kommunikációs feladatokból, a szövetségi kapcsolatokból, a személyi jelegű, valamint a működési kiadásokról is részletesen tájékoztatott. A fenti határozatok elfogadás után a Hosz Gazdálkodási Szabályzatának és a Hosz Befektetési Politika módosítása, majd a költségvetés tervezésének irányelvéről szóló választmányi határozatról szóló döntés szerepelt a napirenden. Ezt követően a Hosz évi fontosabb feladatairól szóló választmányi határozattervezet megvitatása, elfogadása, majd a Hosz elnökségének évi munkatervéről szóló választmányi határozattervezet elfogadása, végül pedig a 13/2008. sz. választmányi határozat (A Hosz hosszú távú kereset felmérési programjának elkészítéséről) végrehajtásáról szóló választmányi határozattervezetet vitatták meg és fogadták el.

6 Az egyebekben az Egység 2002 Kft. működéséről tájékoztatott Sárkány Ferenc ügyvezető, majd az MTI-nek továbbított, a kommunikációs ügyvivő által ismertetett alábbi közleményt is elfogadták: Sajtóközlemény A Honvédszakszervezet december 3-4-én megrendezett választmányi ülésén a belső szervezeti ügyek tárgyalása mellett központi kérdésként merültek fel a kormányzat közszolgálattal kapcsolatos megszorító intézkedései, melyek következtében a katonák reálilletménye 34%-kal csökkenhet a 2002-es színvonalhoz képest. A választmány egyetértett azzal, hogy a november 29-i egységes közszolgálati demonstráció után a tízezer aktív katonát tömörítő Honvédszakszervezet támogatja a január 12-i közszolgálati sztrájkot, és az FRDÉSZ keretein belül részt vesz a tiltakozó akciókban. Az ülésen a szakszervezet elnöke bejelentette, hogy a teljes katonaállomány részére Ft értékű étkezési utalványt, ezen felül, a szerződéses legénységi állományú katonák számára a ruházati illetményük terhére egyszeri Ft-ot fizet ki a honvédelmi tárca. Előzetes ígéret van arra is, hogy a megemelt étkezési térítési díjak kompenzálására a meleg étkezési utalványokat 2009-ben biztosítani fogja a szakminisztérium a teljes személyi állomány részére. A Hosz választmánya személyi kérdésekben is döntött: az idei,,szakszervezeti Munkáért Díj -at Balatinácz Pálnénak, a Somogy megyei nyugállományú alapszervezet vezetőjének és Mészáros Máriának, a logisztikai képviselet helyettes vezetőjének ítélte oda. A nyugállományú tagozat titkárává dr. Kántor Rajmundot választották. A Honvédszakszervezet csoportjainak, alapszervezeteinek meghirdetett Aktivitás Kupa 2008as győztesének felajánlott kupát az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezred alapszervezete vehette át. Balatonkenese, december 4. Mészáros Géza elnök sk.

7 ÉRTÉKELÉS A RÉGI SZABÁLYOK SZERINT! Aktivitás kupa A Hivatalos központi rendezvényeken részvételi szint Értékelés: A szervezetek a részvételük függvényében az alábbi pontokat kapták: HM Állami Egészségügyi Központ HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség HM Haderőtervezési, valamint Hadműveleti és Kiképzési Főosztályok HM Infrastrukturális Ügynökség HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal HM Személyzeti Főosztály MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ MH Geoinformációs Szolgálat MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola MH Központi Kiképző Bázis MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis MH 86. Szolnok Helikopter Bázis MH Pápa Bázisrepülőtér HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft. MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ MH Katonai Közlekedési Központ MH Légijármű Javítóüzem MH Logisztikai Ellátó Központ MH Támogató Dandár MH Veszélyesanyag Ellátó Központ MH 25. Klapka György Lövészdandár MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred MH 5. Bocskai István Lövészdandár (Debrecen) MH 5. Bocskai István Lövészdandár (Hódmezővásárhely) MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj MH Bakony Harckiképző Központ MH Béketámogató Kiképző Központ MH Görgey Artúr Vegyivédelmi Információs Központ MH Összhaderőnemi Parancsnokság NY Budapest Egyesített Csoport NY Budapest Zrínyi NY Baranya Pécs NY Bács-Kiskun Kecskemét NY Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza NY Békés Békéscsaba 4 fő 4 fő 4 fő 4 fő 5 fő

8 NY Békés Orosháza NY Békés Szarvas NY Békés Szeghalom NY Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsát NY Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolc Közl. NY Csongrád Szentes NY Fejér Székesfehérvár NY Győr-Moson-Sopron Győr NY Győr-Moson-Sopron Fertőszentmiklós NY Hajdú-Bihar Debrecen NY Heves Gyöngyös NY Jász-Nagykun-Szolnok Szolnok NY Jász-Nagykun-Szolnok Karcag NY Komárom-Esztergom Tata NY Nógrád Salgótarján NY Pest Budakeszi KFH NY Pest Nagytarcsa NY Pest Szentendre NY Somogy Kaposvár NY Somogy Marcali NY Somogy Nagyatád NY Somogy Taszár NY Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyháza NY Tolna Szekszárd NY Vas Szombathely NY Veszprém Balaton NY Veszprém Balatonfűzfő NY Veszprém Bánd NY Veszprém Hajmáskér NY Veszprém Kádárta NY Veszprém Pápa NY Veszprém Sóly NY Veszprém Veszprém I NY Veszprém Veszprém II NY Zala Keszthely NY Zala Lenti NY Zala Nagykanizsa NY Zala Zalaegerszeg

/2006. ( ) ÖTM rendelet

/2006. ( ) ÖTM rendelet /2006. ( ) ÖTM rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb és technikai eszköz állományáról szóló 7/2006. (II. 10.) BM rendelet és a tűzoltóság tűzoltási és műszaki

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlatkérő által a Veszélyes hulladék szállítása és kezelése 2013. I. tárgyában KÉ 19811/2012. számon indított nyílt közbeszerzési eljárásban feltett

Részletesebben

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest

Részletesebben

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) Igazgatósága értesíti a tisztelt Részvényeseket,

Részletesebben

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon Bács-Kiskun Bácsalmás Szt. János u. 11. (06 79) 520 190 (06 79) 520 191 sztenderd Bács-Kiskun Baja Szentháromság tér 8-10. (06 79) 523 360 (06 79) 523 089 sztenderd Bács-Kiskun Jánoshalma Rákóczi út 10.

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei:

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest, III. Heltai Jenő tér 7. Budapest, XXI. Mansfeld Péter utca 1. Budapest, IX. Ráday utca 42-44. Dr. Nyitrai Károly egyéni

Részletesebben

TARTALOM. Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17. Szakkönyvtárak 17

TARTALOM. Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17. Szakkönyvtárak 17 TARTALOM Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17 Szakkönyvtárak 17 1. Országos Széchényi Könyvtár 17 2. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 19 3. Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézet Könyvtára

Részletesebben

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA ÁDER JÁNOS MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÉS HENDE CSABA MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE kiemelkedő munkája elismeréséül Nemzeti Ünnepünk, 2014. március 15-e alkalmából ELŐLÉPTETTE VEZÉRŐRNAGGYÁ SZABÓ

Részletesebben

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Abádszalók Jászkun Volán Zrt. autóbusz-állomás, Deák F. u. 20. (59) 355-780 Ajka Somló Volán Zrt. autóbusz-állomás (88) 312-222 információs szolgálat (88) 311-183

Részletesebben

A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya

A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya A Legfőbb Ügyészség 2006. évi költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai: - törzskönyvi nyilvántartási szám:

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL.

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL. MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL. Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelem Napja, 2015. május 21-e alkalmából A honvédek

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságai közérdekű információi: Igazgatói titkárság. H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és i közérdekű információi: NAV Repülőtéri Igazgatósága Igazgatói titkárság H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30 Szabálysértési ügyekben H - Cs: 08:30-16:00 P: 08:30-13:30

Részletesebben

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 Bírói állásra kiírt pályázatok Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a 2011. évi CXXXI. törvény alapján kiírt pályázati felhívásai Részleteiben az alábbi

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL. A K&H fix plusz ázsia befektetési jegy nyilvános ajánlattétele

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL. A K&H fix plusz ázsia befektetési jegy nyilvános ajánlattétele hirdetmény NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A K&H fix plusz ázsia befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A K&H Befektetési Alapkezelő Zrt. (amelynek székhelye: 1051 Budapest, Vigadó tér 1.), mint a kibocsátó törvényes

Részletesebben

Gazd.: 417/2008 Jóváhagyom. A Legfőbb Ügyészség 2008. évi költségvetési alapokmánya

Gazd.: 417/2008 Jóváhagyom. A Legfőbb Ügyészség 2008. évi költségvetési alapokmánya Gazd.: 417/2008 Jóváhagyom. Budapest, 2008. március 25. Dr. Kovács Tamás legfőbb ügyész A Legfőbb Ügyészség 2008. évi költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége

Részletesebben

Cím Cégnév Telefon BÁCS-KISKUN MEGYE

Cím Cégnév Telefon BÁCS-KISKUN MEGYE BÁCS-KISKUN MEGYE 6000, Kecskemét Vízönto u. 27. Nagy István (76) 494-857 6100, Kiskunfélegyháza Béke u. 8. Palotás Mihály (76) 463-272 6237, Kecel Vasút u. 50/4. Hortobágyi János (78) 420-192 6300, Kalocsa

Részletesebben

HU-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2013/S 039-062778. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

HU-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2013/S 039-062778. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:62778-2013:text:hu:html HU-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2013/S 039-062778 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

ISMERTETŐ BABAKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2035/S SOROZATSZÁMÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ

ISMERTETŐ BABAKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2035/S SOROZATSZÁMÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ ISMERTETŐ BABAKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2035/S SOROZATSZÁMÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ AZ ALÁBBI ISMERTETŐ A KIBOCSÁTÓ MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÜLT, ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTSON A

Részletesebben

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának Magyarország Köztársasági Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, huzamos időn át végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelem ügye érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként,

Részletesebben

RENDSZERVALTOK A BALOLDALON

RENDSZERVALTOK A BALOLDALON RENDSZERVALTOK A BALOLDALON REFORMEREK ÉS REFORMKÖRÖK 1988-1989 VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK KOSSUTH KIADÓ BUDAPEST 1999 NIEDERS, \ ATS- U. UNIV.-! Tartalom Előszó 19 Géczi József: Reformerek és reformkorok

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM XIX. ÉVFOLYAM 24. SZÁM 2008. DECEMBER 15. ÁRA: 1365 Ft AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2012/9. szám Budapest, 2012. június 11.

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. ORFK Tájékoztató (OT) 2012/9. szám Budapest, 2012. június 11. 2012/9. szám Budapest, 2012. június 11. Szám: 19643/2012. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Együttműködési megállapodások: 1. Országos Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai Baranya 1 2 Pécs Komlói út (66-os út) a Hannebeck Frigyes utca és az Auróra utca között 6. sz. út, Pécstől Barcs irányába a pellérdi bekötőútig, a 203+389 kmszelvénytől a 205 km-szelvényig helszínén. Hegedüs

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYZAT MOL eco+ Autógáz Négypecsétes titok elnevezésű nyereményjátékhoz

JÁTÉKSZABÁLYZAT MOL eco+ Autógáz Négypecsétes titok elnevezésű nyereményjátékhoz JÁTÉKSZABÁLYZAT MOL eco+ Autógáz Négypecsétes titok elnevezésű nyereményjátékhoz A fenti című fogyasztói promóció és nyereményjáték szervezője a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

OLVASÓPARANCS I S M E R T E T E M MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I T

OLVASÓPARANCS I S M E R T E T E M MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I T OLVASÓPARANCS I S M E R T E T E M MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ÉS MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I T KINEVEZÉSRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL, ÉS ELISMERÉSEKRŐL Tájékoztatásul bejelentem,

Részletesebben

Település Megye Járás Lakos Háztartás Közszolgáltató Dátum Aba Fejér Székesfehérvári Járás 4471 1570 Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági

Település Megye Járás Lakos Háztartás Közszolgáltató Dátum Aba Fejér Székesfehérvári Járás 4471 1570 Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági Település Megye Járás Lakos Háztartás Közszolgáltató Dátum Aba Fejér Székesfehérvári Járás 4471 1570 Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Kft. 2014.12.31 Abádszalók Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai 1 2 Pécs Komlói út (66-os út) a Hannebeck Frigyes utca és az Auróra utca között 6. sz. út, Pécstől Barcs irányába a pellérdi bekötőútig, a 203+389 kmszelvénytől a 205 km-szelvényig helszínén. Hegedüs Gábor

Részletesebben

"Magyarországi és határon túli magyar közművelődési programok 2014. évi támogatására" (A pályázat kódja: PRO-RENO-14-B)

Magyarországi és határon túli magyar közművelődési programok 2014. évi támogatására (A pályázat kódja: PRO-RENO-14-B) PRO-RENO-14-B-0025 Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Március 15-e Déván Békés Szarvas 300 000 Ft 300 000 Ft PRO-RENO-14-B-0032 Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola "És mindenkor a templomban

Részletesebben

1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu. Zárójelentés. a NAK mezőgazdasági vízigényfelméréséről. Készítette: Vidékfejlesztési Igazgatóság

1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu. Zárójelentés. a NAK mezőgazdasági vízigényfelméréséről. Készítette: Vidékfejlesztési Igazgatóság 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu Zárójelentés a NAK mezőgazdasági vízigényfelméréséről Készítette: Vidékfejlesztési Igazgatóság Tartalomjegyzék Zárójelentés... 1 1. Előzmények... 3 2. Oktatás,

Részletesebben

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/4.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ I. Általános tudnivalók A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003.

Részletesebben

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének idõszakos kiadványa

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének idõszakos kiadványa XII. évfolyam 2009. december 5. szám A kiadvány térítésmentes, sokszorosítható Készült az NCA támogatásával A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének idõszakos kiadványa Idõsek Világnapja 2009 Idõsek

Részletesebben

VIZSGÁLÓORVOSI HÁLÓZAT Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.

VIZSGÁLÓORVOSI HÁLÓZAT Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Hatályos: 2016. március 1-jétől VIZSGÁLÓORVOSI HÁLÓZAT Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Ügyfeleink az előre egyeztetett időpontban a felsorolt dokumentumokkal keressék fel a vizsgáló orvost:

Részletesebben

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések KÜLDÖTT, PÓTKÜLDÖTTVÁLASZTÁSI EREDMÉNYHIRDETÉS Dél-alföldi Régió választási körzetekben megválasztott

Részletesebben

Hengermalom utca 19-21. (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út 154-170. (Csepel Pláza) 22 22. kerület

Hengermalom utca 19-21. (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út 154-170. (Csepel Pláza) 22 22. kerület Sorszám Megye Település Cím 1 02. kerület Bátori László utca 2. 2 02. kerület Margit körút 47-49. 3 05. kerület Erzsébet tér 2-3. 4 06. kerület Andrássy út 55. 5 07. kerület Erzsébet körút 6. 6 08. kerület

Részletesebben

a K&H többször termő 2 származtatott alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozataláról

a K&H többször termő 2 származtatott alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozataláról tájékoztatás a K&H többször termő 2 származtatott alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozataláról A K&H Alapkezelő Zrt. (1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.), mint a kibocsátó törvényes képviselője

Részletesebben

Alakul a digitális kataszter Simon Sándor NKP Kht.

Alakul a digitális kataszter Simon Sándor NKP Kht. Alakul a digitális kataszter Simon Sándor NKP Kht. FŐ TÉMACSOPORTOK KÜLTERÜLETEK Főbb állomások Résztvevők feladatai és együttműködése Feldolgozási részarányok technológia szerint Ráfordítás BELTERÜLETEK

Részletesebben

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/7.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói

Részletesebben

SPAR és INTERSPAR áruházak

SPAR és INTERSPAR áruházak SPAR és INTERSPAR áruházak INTERSPAR: 1032 Budapest, Bécsi u. 154. 1103 Budapest, Sibrik Miklós u. 30. 1106 Budapest, Kerepesi út 61. 1117 Budapest, Október 23-a u. 8-10. 1191 Budapest, Üllői u. 201. 1201

Részletesebben

Török Katalin. Az idei Ti hogyan csináljátok? pályázat tapasztalatainak összegzése

Török Katalin. Az idei Ti hogyan csináljátok? pályázat tapasztalatainak összegzése Török Katalin Az idei Ti hogyan csináljátok? pályázat tapasztalatainak összegzése A jó gyakorlatok gyűjtése ma már egyre inkább elterjedt hazánkban is. Ez a módszer többek között azért bír nagy jelentőséggel,

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1 Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke Nyilv.t.sz. Egyesület neve Irsz. Város Cím II. Baranya Megye II/04. Hőszig-Szigetvári BSE 7900 Szigetvár Széchenyi u. 40. II/08. Dél-Zselic Sport Egyesület

Részletesebben

Saunier Duval készülékek hivatalos beüzemelését és karbantartását végző partnerek Frissítve: 2016.01.04.

Saunier Duval készülékek hivatalos beüzemelését és karbantartását végző partnerek Frissítve: 2016.01.04. Bács-Kiskun Torma György 2750 Nagykőrös Gyopár u. 1/A 06 30 408 8022 gyorgy.torma@vaillant.hu Bács-Kiskun Hirösgáz 2000 Kft. 6000 Kecskemét Kós Károly utca 10. 06 76 484 950 hirosgaz2000kft@gmail.com Bács-Kiskun

Részletesebben

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA 2013. JÚLIUS 1-TŐL

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA 2013. JÚLIUS 1-TŐL 1 Ajka 8400 Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2 Baja 6500 Szegedi út 3 Balassagyarmat 2660 Kõvári út 4 Budaörs 2040 METRO 5 Budapest 1151 Bogáncs u. (XV.) 6 Budapest 1117 Irinyi u.45. (XI.) 7 Budapest 1125 Istenhegyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 13.882-1/2006-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról Budapest, 2006. december 2 I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet

438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet 438/2013. (XI. 19.) Korm. rendelet a finanszírozott egészségügyi szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók adósságának rendezésére fordítható konszolidációs támogatásról hatályos: 2013.11.20-2013.11.20

Részletesebben

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése, a magyar élelmiszerek versenyképességének támogatása, továbbá a szaktanácsadás, ezen

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. 1117 Budapest, Budafoki út 107-109. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályba lépés dátuma: 2014. augusztus 1. Készítette: Bugáné Torkos Beáta Ellenőrizte:

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben létszáma és keresetbe tartozó juttatásai XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM 1 1 1 2 Honvédelmi Minisztérium igazgatása miniszter, miniszterelnök-helyettes 13 222 1 államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár)

Részletesebben

Levéltári Szakfelügyelet

Levéltári Szakfelügyelet Levéltári Szakfelügyelet 2015 Vezető szakfelügyelő: Dr. Cseh Gergő Bendegúz főosztályvezető, Állambiztonsági Szolgáltok Történeti Levéltára e-mail: szakfelugyelet@mnl.gov.hu telefon: 478-6058 fax: 478-6036

Részletesebben

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai

Részletesebben

Üzletszabályzat 1/a sz. függeléke

Üzletszabályzat 1/a sz. függeléke Város Irányítószám Ajka 8400 Fő út /Aranyvölgyi utca/ Bácsalmás 6430 Backnang út 7. Baja 6500 Szegedi út Balassagyarmat 2660 Kővári út Balatonfüred 8230 Széchenyi István út Békéscsaba 5600 Bartók Béla

Részletesebben

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2014/2015. tanévben megrendezendő

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2014/2015. tanévben megrendezendő A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA a 2014/2015. tanévben megrendezendő SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYRE ÉS AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYRE A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Iparkamarával

Részletesebben

MOL - Hungary E-toll services on MOL Filling stations

MOL - Hungary E-toll services on MOL Filling stations services MOL Filling statis Abádszalók Füredi út 47.464230 20.589420 yes yes yes yes no no yes Aby Radák utca 47.191410 20.002530 yes yes no no no no no Ady 6.sz. főút 47.130488 18.865122 yes yes no no

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) A Közös Agrárpolitika támogatási forrásaiból, és a magyar költségvetés által biztosított forrásból finanszírozott ágazati támogatások iránti kérelmek befogadására,

Részletesebben

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára 2012. október III. ütem TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. A pályázat keretében megvalósítandó

Részletesebben

TERÜLETI SZÁMJELRENDSZER, 2008

TERÜLETI SZÁMJELRENDSZER, 2008 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TERÜLETI SZÁMJELRENDSZER, 2008 BUDAPEST, 2008 Központi Hivatal, 2008 ISSN 0209-7109 Felelős szerkesztő: Németh Eszter További információ: Tóth Géza (tel.: 345-6867, e-mail:

Részletesebben

TDM szakmai regisztrációs lista. neve Dr. Lőrincz Katalin ügyvezető Szabó Renáta

TDM szakmai regisztrációs lista. neve Dr. Lőrincz Katalin ügyvezető Szabó Renáta TDM szakmai regisztrációs lista Regisztrációs szám TDM-REG-P/001/2011 TDM-REG-P/002/2011 TDM-REG-P/003/2011 TDM-REG-P/004/2011 TDM-REG-P/005/2011 TDM-REG/006/2011 TDM-REG/007/2011 TDM-REG-P/008/2011 TDM-REG/009/2011

Részletesebben

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor Helyezés Iskola Város Megye Pontszám Bónusz Összesen 1 Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Vác Pest 248 60 308 2 Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Szombathely Vas 182 40 222

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

Az OTP MAXIMA Kötvény Alap Rövidített Tájékoztatója

Az OTP MAXIMA Kötvény Alap Rövidített Tájékoztatója Az OTP MAXIMA Kötvény Alap Rövidített Tájékoztatója Budapest, 2004. szeptember TARTALOM 1. A BEFEKTETÉSI ALAP CÉLJA, A BEFEKTETÉSI POLITIKA ÁLTAL KITŰZÖTT BEFEKTETÉSI CÉL... 3 2. AZ ALAPKEZELŐ MEGNEVEZÉSE,

Részletesebben

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1. Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú

Részletesebben

A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei

A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei Dr. Varga Márk főosztályvezető A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL Az alapkezelőként eljáró OTP Alapkezelő Zrt., valamint a forgalmazóként eljáró OTP Bank Nyrt. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2006.12.05. napján kelt, E-III/110.466/2006.

Részletesebben

Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap

Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap Az Allianz Alapkezelõ Zrt. Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap Féléves Jelentés 2010 I. félév A jelen tájékoztatót az Allianz Alapkezelõ Zrt., mint az Allianz Pénzpiaci Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelõje

Részletesebben

canor A rövid lista összeállítása Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos Felmérése Phare Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

canor A rövid lista összeállítása Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos Felmérése Phare Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium A rövid lista összeállítása Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos Felmérése 2003. január Végső jelentés Phare Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos

Részletesebben

Hungary - MOL Filling stations and Truck friendly filling stations

Hungary - MOL Filling stations and Truck friendly filling stations 1 of 6 Hungary - Filling stations and friendly filling stations INA Zalakomár M7 I. (kimenő) 46.512415000000 17.191828000000 X X X X X NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP NONSTOP INA Zalakomár M7 II.

Részletesebben

MFB az ország fejlesztési bankja

MFB az ország fejlesztési bankja MFB az ország fejlesztési bankja Aladics Sándor vezérigazgató-helyettes Budapest, 2008. október 14. [ ] Az MFB Híd - szerepe A fejlesztéspolitika és a vállalkozások között Nemzetközi pénzpiacok és a magyar

Részletesebben

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2013. évi működéséről és az ellenőrzések tapasztalatairól

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2013. évi működéséről és az ellenőrzések tapasztalatairól Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2013. évi működéséről és az ellenőrzések tapasztalatairól A szakfelügyelői kar a tárgyévben tizenegy fővel (8 közlevéltári és 2 nyilvános magánlevéltári szakfelügyelő,

Részletesebben

4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás

4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás 4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás Tárgy: A Díjbeszedő Faktorház Nyrt. Panaszkezelési Szabályzata NYOMTATÁSBAN CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ Hatálybalépés dátuma: 2012. április 25. Készítette: dr. Vincze

Részletesebben

Sodexo AJÁNDÉK utalvány elfogadó helyek

Sodexo AJÁNDÉK utalvány elfogadó helyek Sodexo AJÁNDÉK utalvány elfogadó helyek Irányítószám Város 2740 Abony Radák u. 2457 Adony 6.sz. fkl. út 8400 Ajka Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2170 Aszód Pesti út 3. 6430 Bácsalmás Backnang út 7. 8261 Badacsony

Részletesebben

Babfelszereléssel rendelkező dm üzletek

Babfelszereléssel rendelkező dm üzletek A, Á 8400 Ajka, Csingeri út. 2. 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. B 6500 Baja, Eötvös u. 5 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8220 Balatonalmádi, Baross utca 2. Tulipán udvar 8630 Balatonboglár, Klapka u.

Részletesebben

(+36-76) 502-014 (telefon) (+36-76) 481-241 (fax)

(+36-76) 502-014 (telefon) (+36-76) 481-241 (fax) A BM OKF irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme

Részletesebben

Hazánk területi egységeinek öregedési indexei (2000-2006. év) Összeállította. Kovácsné Fehér Erika

Hazánk területi egységeinek öregedési indexei (2000-2006. év) Összeállította. Kovácsné Fehér Erika Hazánk területi egységeinek öregedési indexei (2000-2006. ) Összeállította. Kovácsné Fehér Erika A magyar társadalom hasonlóan az Európai Unió több országához öregszik, azaz a népesség közül egyre többen

Részletesebben

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista VIII./D Településlista a konvergencia régiók komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségeire vonatkozóan a mikrovállalkozásnak minősülő pályázók esetében Jelen településlistában szerepelnek

Részletesebben

ISMERTETŐ PRÉMIUM EURÓ MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2017/X SOROZATSZÁMÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ

ISMERTETŐ PRÉMIUM EURÓ MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2017/X SOROZATSZÁMÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ ISMERTETŐ PRÉMIUM EURÓ MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2017/X SOROZATSZÁMÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ AZ ALÁBBI ISMERTETŐ A KIBOCSÁTÓ MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÜLT, ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY A BEFEKTETŐKET

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

V. AMATŐR. DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ 2006. ÁPRILIS 21-22.

V. AMATŐR. DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ 2006. ÁPRILIS 21-22. V. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ DEBRECEN 2006. ÁPRILIS 21-22. 2005/2006. TANÉVI V. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen, 2006. április

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM 19. SZÁM 2008. OKTÓBER 1. ÁRA: 1365 Ft AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM JOGSZABÁLYOK 1057/2008. (IX. 9.) Korm. határozat a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány alapító

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Helye: ELTE BTK Kari Tanácsterem Budapest V. ker. Múzeum krt. 4. Időpontja: 2010. június 26. Jelenlévők: ld. az l. sz. mellékletben

Részletesebben

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Gazdasági környezet Az elmúlt évek gazdaságpolitikája arra alapozott, hogy az adósság csapdából csak akkor lehet kitörni, ha emelkedik a növekedési potenciál,

Részletesebben

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa:

Részletesebben

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23.

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA Megye POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Gázló utca 29/a Bács-Kiskun megye

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011-2012.

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Az át- és továbbképzések rendszerének bõvítése

Az át- és továbbképzések rendszerének bõvítése Az át- és továbbképzések rendszerének bõvítése DR. FELHÁZI SÁNDOR alezredes DR. FURJÁN ATTILA alezredes DR. FÜR GÁSPÁR alezredes SZABÓNÉ DR. SZALÁNCZY ERIKA KEREZSY NORBERT százados MERTH BALÁZS mk. fõhadnagy

Részletesebben

IX. Helyi önkormányzatok támogatásai

IX. Helyi önkormányzatok támogatásai IX. Helyi önkormányzatok i IX. Helyi önkormányzatok i fejezet A Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) szerint a helyi önkormányzatok

Részletesebben

I. Általános információk

I. Általános információk HIVATALOS VERSENYKIÍRÁS XVIII. MEDVE SZABADTÉRI MATEMATIKAVERSENY 2016 5-12. évfolyamos tanulók és vállalkozókedvű tanárok, felnőttek számára A versenykiírás dátuma: 2016. január 3. A Medve Szabadtéri

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb. MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8284; 268-8184 telefax: 268-7509;268-8399 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel

Részletesebben

2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség

2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség 2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, KABINETFŐNÖK URAK, ELNÖK ÚR, TÁBORNOK ASSZONY ÉS URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM,

Részletesebben

A Kormány 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelete a kedvezményezett járások besorolásáról

A Kormány 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelete a kedvezményezett járások besorolásáról 16172 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 161. szám A Kormány 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelete a kedvezményezett ok besorolásáról A Kormány a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ ESZA KHT. 2007. ÉVI NCA KEZELŐSZERVEZETI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Budapest, 2008. február 29.

BESZÁMOLÓ AZ ESZA KHT. 2007. ÉVI NCA KEZELŐSZERVEZETI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Budapest, 2008. február 29. BESZÁMOLÓ AZ ESZA KHT. ÉVI NCA KEZELŐSZERVEZETI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Budapest, 2008. február 29. Jelen beszámoló a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának 7/2008 (2008. február 5.) számú határozatában foglalt

Részletesebben

GYEGÉP Ipari Termeltető Kereskedelmi és Gépgyártó Kft. A LocomotivGrill kereskedelmi szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

GYEGÉP Ipari Termeltető Kereskedelmi és Gépgyártó Kft. A LocomotivGrill kereskedelmi szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek GYEGÉP Ipari Termeltető Kereskedelmi és Gépgyártó Kft. A LocomotivGrill kereskedelmi szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Készítés időpontja: 2015.08.25. Hatályos: 2015.08.25. Utolsó

Részletesebben

3300 Eger, Klapka u. 5/b. Tel.: 36/418-804 E-mail: pszegrijaras@upcmail.hu SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

3300 Eger, Klapka u. 5/b. Tel.: 36/418-804 E-mail: pszegrijaras@upcmail.hu SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. számú melléklet A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ALAPSZABÁLYA a PSZ XX. Kongresszusának 2013. június 30. napján elfogadott szövegmódosítás egybeszerkesztve a 2012. december 8. napi módosított 2011. március

Részletesebben

2481 Velence Ibolya u. 9. Velencei-tó. Kiskunsági Nemzeti Park működési területe. DINPI Ócsai Tájvédelmi Körzetének Öreg-turján területe

2481 Velence Ibolya u. 9. Velencei-tó. Kiskunsági Nemzeti Park működési területe. DINPI Ócsai Tájvédelmi Körzetének Öreg-turján területe Pályázati azonosító Pályázó neve Pályázat címe Megvalósítás helyszíne Döntés a pályázatról Támogatási feltétel Támogatási összeg Támogatási összeg tartalék-listán PTKF/226/2014. Nádas-tó Környezetvédő

Részletesebben