Kollégiumi jelentkezés és Lakhatási támogatás tájékoztató!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kollégiumi jelentkezés és Lakhatási támogatás tájékoztató!"

Átírás

1 Kollégiumi jelentkezés és Lakhatási támogatás tájékoztató! Tisztelt Hallgatók! A 2014/2015 tanév első félévétől a kollégiumi jelentkezés és lakhatási támogatás rendszere megváltozik! Az eddig megszokottakhoz képest a rendszer teljesen átalakul. A kizárólag lakhatási támogatásra való jelentkezés megszűnik. Minden hallgató, akinek a lakóhelyének távolsága nem teszi lehetővé az intézményünkbe való bejárást, lehetősége van kollégiumi jelentkezésre. Aki nem kap kollégiumi elszállásolást, automatikusan lakhatási támogatásra pályázik. A most bevezetésre kerülő jelentkezési és elbírálási rendszer egy pontrendszer elvén működik. Minden hallgató a lakóhelyének távolsága, jövedelme, tanulmányi eredményei és más egyéb szempontok alapján, egy pontszámot kap, amit egy program generál abból a táblázatból, amit a jelentkezéshez a hallgató tölt ki és küld el. A pontszámok alapján kialakult rangsorból derül ki, hogy ki részesül kollégiumi elszállásolásban, és ki az, aki lakhatási támogatást kap. Vagyis, a kollégium férőhelyei miután beteltek, a többi jelentkező egy kollégiumi elutasítást fog kapni. Akik elutasítást kaptak, ők szintén a pontszámok alapján részesülnek lakhatási támogatásban. Vagyis, mivel a kollégiumunk 138 férőhelyes, így a rangsor első 138 embere kollégiumot kap, az őket követők pedig lakhatási támogatásra pályáznak automatikusan. Aki jelentkezik kollégiumba, de mégsem kíván beköltözni, mondván, hogy ő csak lakhatási támogatást szeretne, ebben az esetben sem kollégiumot sem lakhatási támogatást nem fog kapni. Sajnos pénzügyi keretek csökkenése miatt nem tudunk minden kollégiumból elutasítottnak lakhatási támogatást biztosítani. Mivel hiánypótlásra és pótfelvételire nincs lehetőség, így a hibásan kitöltött jelentkezési lap, vagy hiányos igazolások esetén az adott pályázó automatikusan elutasításra kerül. Ezért felhívjuk mindenki figyelmét, hogy gondosan töltse ki a jelentkezési lapot, és minden dokumentumot csatoljon, amire a jelentkezésében hivatkozik. Jelentkezési határidő: augusztus 15 éjfél Kérünk mindenkit, hogy a fenti időpontra, az elektronikus jelentkezés és a papíros igazolások is beérkezzenek. A pályázás menete: Elektronikusan ( ben) csatolandó anyagok: Felhívjuk mindenkinek a figyelmét, hogy a levél törzsébe ne írjon semmit! A Kollégiumi jelentkezés 2014 című táblázatot kitöltve (Excel fájl), és a fájl nevét mindenki írja át a saját nevére NAGYBETŰKKEL, illetve egy igazolványképet.jpg formátumban kérünk csatolni, a kép nevét is mindenki írja át a saját nevére NAGYBETŰKKEL. Ezen csatolmányokat kérjük elküldeni az címre.

2 A pályázathoz POSTÁN vagy SZEMÉLYESEN kérjük mellékelni a következő dokumentumokat, igazolásokat: A leadás formátuma: A/5-es méretű borítékban, névvel és Neptun azonosítóval ellátva. Kérnénk mindenkit, hogy csak egy borítékot küldjön! Csatolandó igazolások, amire hivatkoznak a pályázat során: az eltartók jövedelemigazolása vagy - vállalkozó szülő esetén NAV-igazolás az utolsó havi nyugdíjszelvény fénymásolata és nyugdíjas éves értesítő fénymásolata a testvér iskolalátogatási igazolása, vagy hallgatói jogviszony igazolása (ha még nem kaptak akkor kiértesítést az oktatási intézménytől, vagy Neptun igazolás) válás esetén hatósági igazolás önellátó hallgató esetén a település jegyzője által kiállított igazolást ebben az esetben igazolás saját jövedelemről (szociális támogatásról, ösztöndíjról Neptun másolat) munkanélküli szülő esetén a munkanélküliséget igazoló okmányt árva, félárva hallgató esetén halotti anyakönyvi kivonat másolatát egy háztartásban élőkről szóló, a település jegyzője által kiállított igazolás Neptun igazolás a kért tanulmányi átlagokról egyéb, a felsorolásban nem szereplő igazolást, amire hivatkozik a hallgató (betegség, stb.) személyi igazolvány és lakcímkártya fénymásolat a pályázótól Ezen jelentkezési laphoz csatolt nyilatkozat (elég csak a nyilatkozati oldalt) nagyszülőnél lakó hallgató esetén egy indoklás, hogy miért lakik a nagyszülőnél egy összesítő jegyzéket a csatolt dokumentumokról Felhívjuk mindenkinek a figyelmét, hogy a kézzel írott nyilatkozatokat csak 2 tanú aláírásával fogadjuk el. Kollégiummal kapcsolatos képek, információk: https://www.facebook.com/kob.kollegium Akik kollégiumi elszállásolásban részesülnek: beköltözési időszak: augusztus ebben az időszakban a beköltözési dokumentumokat alá kell írni: beköltözési nyilatkozat, házirend, stb. Lakhatási támogatásról értesítést a Neptun rendszerben kapják meg a hallgatók, szeptember hónapban.

3 Kitöltési útmutató a jelentkezési táblázathoz: A táblázatot NAGYBETŰKKEL töltsék ki. A táblázat összes pontjának kitöltéséhez segítséget nyújt az alábbi kitöltési útmutató, ide értve a megfelelő szövegek és formátumok használatát is. Személyes adatok: o Név: a személyazonosító igazolványban szereplő teljes név, több utónév esetén az összes, NAGYBETŰKKEL írva pl.: PÉLDA BÉLA GÉZA o Neptun azonosító: az intézménytől kapott 6 jegyű azonosító kód. Első éves hallgatóknak, amennyiben még nem kaptak az intézménytől, abban az esetben kérjük az adott helyre a NINCS szót beírni és későbbiekben ben pótolni a hiányosságot. o Állampolgársága: A személyazonosító igazolványában szereplő állampolgárság, NAGYBETŰKKEL írva pl.: MAGYAR o Születési hely: A személyazonosító igazolványában szereplő születési hely, NAGYBETŰKKEL írva pl.: DEBRECEN o Születési idő: A személyazonosító igazolványában szereplő születési idő, az alábbi formátumban: o Édesanya leánykori neve: a személyazonosító igazolványban szereplő teljes név, több utónév esetén az összes, NAGYBETŰKKEL írva pl.: PÉLDA MARGIT BORBÁLA o Telefonszám: az alábbi formátumban: 0630/ o cím: azt az címet adja meg, amit valóban használ, hogy az értesítést mihamarabb megkaphassa. Itt nem kell betartani a nagybetűvel kitöltést. o Szociális helyzet: kérjük az alábbiakat feltüntetni ebben a pontban: ÖNELLÁTÓ, ÁRVA, FÉLÁRVA, ELVÁLT SZÜLŐK, NAGYCSALÁDOS, NORMÁL Lakóhely adatai: o Irányítószám: A Lakcímet Igazoló Hatósági Igazolványban szereplő lakóhely irányítószáma o Település: : A Lakcímet Igazoló Hatósági Igazolványban szereplő lakóhely településneve pl.: DEBRECEN o Utca, házszám: : A Lakcímet Igazoló Hatósági Igazolványban szereplő lakóhely utca és házszáma az alábbi formátumban: KERTÉSZ GÉZA UTCA 7 o Egy háztartásban élők száma: a település jegyzője által kiállított, egy háztartásban élőkről szóló igazolásban szereplő személyek száma o Lakóhely távolsága Bp.től: lakóhelyének távolsága Budapesttől, egész km-re kerekítve.

4 Jövedelmek: o Eltartók: A név oszlop alá kérjük felsorolni az eltartó személyek nevét, foglakozás oszlopba az adott személy foglakozását NAGY BETŰKKEL írva. A jövedelem oszlopba kérjük feltüntetni az adott személy jövedelemigazolásban szereplő havi jövedelmét az alábbi formátumban pl.: o Eltartottak: A név oszlop alá kérjük felsorolni az eltartó személyek nevét, foglakozás oszlopba az adott személy foglakozását NAGY BETŰKKEL írva. A jövedelem oszlopba kérjük feltüntetni az adott személy jövedelemigazolásban szereplő havi jövedelmét az alábbi formátumban pl.: o Egy főre jutó jövedelem: ide kérjük beírni az adott háztartás egy főre jutó jövedelmét, melynek számítása úgy történik, hogy az összes jövedelmet ( ami tartalmazza az eltartottak jövedelmét is egy háztartáson belül) leosztom az adott háztartásban élő számával (azzal is akinek nincs jövedelme). Tanulmányi adatok: o Képzési szint: Alapképzés esetén kérjük beírni: BSC. Mesterképzés esetén kérjük beírni MSC. o Szak: mindenki a saját szakának megfelelően az alábbit írja be: ÉPÍTÉSZMÉRNÖK, ÉPÍTŐMÉRNÖK, MŰSZAKI MENEDZSER, FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS o Tagozat: mindenki a saját tagozatának megfelelően az alábbit írja be: NAPPALI, LEVELEZŐ o Finanszírozási forma: mindenki a saját finanszírozási formájának megfelelően az alábbit írja be: ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT, KÖLTSÉGTÉRÍTÉSES, KÖLTSÉGTÉRÍTÉS MENTES o Hányadik félévre iratkozott be: annak a félévnek a száma, amire hivatalosan a Neptun rendszeren beiratkozott. o Előző félévben felvett kreditek száma: a Neptun rendszer Tanulmányok rovatában o Előző félévben teljesített kreditek száma: a Neptun rendszer Tanulmányok rovatában o Összesen felvett kreditek száma: a Neptun rendszer Tanulmányok rovatában o Összesen teljesített kreditek száma: a Neptun rendszer Tanulmányok rovatában Családi helyzet: röviden írja le, hogy miért szeretne kollégiumot, mik azok az esetleges tényezők amik az előbbiekben megadott adatokból nem derülnek ki, illetve nem egyértelműek. A kitöltést NAGYBETŰVEL tegye meg. Egyetemmel kapcsolatos közösségi tevékenységei: ha az egyetemi évei alatt résztett valamilyen kulturális, tanulmányi, közösségi rendezvényen, illetve segített azok lebonyolításában azt itt írja le. pl.: NTDK, TDK, NYÍLTNAP, MUM, MAKARÓNI VERSENY, FELÚJÍTÁSI MUNKÁK Elhelyezéssel kapcsolatos kérések: itt kérjük feltüntetni a kollégiumi elhelyezéssel kapcsolatos esetleges kéréseket. Ez nem jelenti azt, hogy azt is kapja meg. A kitöltést NAGYBETŰKKEL tegye meg.

5 Nyilatkozat Én., nyilatkozom, hogy a Kollégiumi jelentkezés és lakhatási támogatásról szóló tájékoztatót elolvastam, annak feltételeit tudomásul veszem, és a beküldött igazolások és feltüntetett adatok megfelelnek a valóságnak..., 2014.augusztus. Név:..

Felhívom figyelmét, hogy nem nyújtható ellátás annak a személynek, aki körülményeivel kapcsolatosan valótlan tényt közöl.

Felhívom figyelmét, hogy nem nyújtható ellátás annak a személynek, aki körülményeivel kapcsolatosan valótlan tényt közöl. Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjhoz Adategyeztető Tájékoztató: A kérelem benyújtásához szükséges: - Szülők, illetve eltartók jövedelemigazolásai (pl. családi pótlék, nyugdíj, jövedelemigazolás,

Részletesebben

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név:

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név: Beadási határidő: 2014. október 1. 2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Adatlap Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre

Részletesebben

2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: 2015. október 1.

2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: 2015. október 1. 2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Beadási határidő: 2015. október 1. Adatlap Merck Tanulmányi Támogatás a 2015/2017 tanévre

Részletesebben

KOLLÉGIUM FÉRŐHELY ÉS SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS elnyerésére a 2006/2007 tanév őszi félévére.

KOLLÉGIUM FÉRŐHELY ÉS SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS elnyerésére a 2006/2007 tanév őszi félévére. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviselete pályázatot hirdet első éves és részképzéses hallgatók részére KOLLÉGIUM FÉRŐHELY ÉS SZOCIÁLIS

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP SZFE KOLLÉGIUM

JELENTKEZÉSI LAP SZFE KOLLÉGIUM JELENTKEZÉSI LAP SZFE KOLLÉGIUM (KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL KITÖLTENI!) NÉV SZAK-ÉVFOLYAM E-MAIL-CÍM TELEFONSZÁM BEJELENTETT LAKCÍM 1 IDEIGLENES LAKCÍM/TARTÓZKODÁSI HELY 2 A 2014/2015-ös tanévben milyen

Részletesebben

I. A pályázó személyes adatai: Egyéb: Szak: Szemeszter 1 : Alap BSc; BA MSc; MA támogatott

I. A pályázó személyes adatai: Egyéb: Szak: Szemeszter 1 : Alap BSc; BA MSc; MA támogatott A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 6. sz. mellékletének a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának 2/1. sz. melléklete Kollégiumi Pályázati Űrlap Pécsi Tudományegyetem Kar Beküldési

Részletesebben

Rendszeres szociális támogatás kitöltési útmutató!

Rendszeres szociális támogatás kitöltési útmutató! Rendszeres szociális támogatás kitöltési útmutató! B e a d á s i h a t á r i d ő : _ Ezúton kérünk mindenkit, hogy NAGYON FIGYELMESEN OLVASSA át a kitöltési útmutatót! Amennyiben ezek után egyéb kérdés

Részletesebben

Az Engame Akadémia Szociális Ösztöndíjának adatlapja. a 2015/2016-os tanévre

Az Engame Akadémia Szociális Ösztöndíjának adatlapja. a 2015/2016-os tanévre Az Engame Akadémia Szociális Ösztöndíjának adatlapja a 2015/2016-os tanévre Jelen pályázatot csak abban az esetben tekintjük érvényesnek, ha a pályázó diák túl van az Engame Akadémia felvételi folyamatán,

Részletesebben

I. Blokk Személyes adatok /nyomtatott nagybetűkkel kérjük kitölteni/ A szürke mezőket a Diákjóléti Bizottság (továbbiakban: DJB) tölti ki!

I. Blokk Személyes adatok /nyomtatott nagybetűkkel kérjük kitölteni/ A szürke mezőket a Diákjóléti Bizottság (továbbiakban: DJB) tölti ki! Rendszeres szociális ösztöndíj pályázati űrlap I. Blokk Személyes adatok /nyomtatott nagybetűkkel kérjük kitölteni/ A szürke mezőket a Diákjóléti Bizottság (továbbiakban: DJB) tölti ki! FIGYELEM! A pályázati

Részletesebben

Leadási határidő: 2013. október 2. (HÖK Irodában, ügyeleti időben)

Leadási határidő: 2013. október 2. (HÖK Irodában, ügyeleti időben) MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST Alaptámogatás pályázati űrlapja 2013/2014. tanév I. félévére Leadási határidő: 2013. október 2. (HÖK Irodában, ügyeleti időben) DJB tölti ki! Bíráló: Elért pontszám:

Részletesebben

Teljesített félévek száma:

Teljesített félévek száma: Kérjük az Önre vonatkozó adatokat x -el jelölje. A csatolandó dokumentumoknak MINDEN ESETBEN tartalmaznia kell a szükséges ÖNKORMÁNYZATI IGAZOLÁS-t ÉS A LAKCÍMKÁRTYÁK MÁSOLATÁT a pályázóval egy háztartásban

Részletesebben

Szociális Támogatás kitöltési útmutató

Szociális Támogatás kitöltési útmutató Szociális Támogatás kitöltési útmutató A letölthető adatlapot az http://www.skk.nyme.hu/index.php?id=19320&l=1 oldalon találod Ezt kinyomtatva, kézzel kitöltve, aláírva, a csatolt igazolásokkal együtt

Részletesebben

PÁLYÁZAT KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉSRE

PÁLYÁZAT KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉSRE Kerpely Antal Kollégium Dunaújváros, Pf. 417, Dózsa György út 33., Hungary, H-2401 Tel.: +36 (25) 551-237 Fax: +36 (25) 410-434 E-mail: kerpely@makacs.duf.hu Internet: www.kac.duf.hu/kollegium PÁLYÁZAT

Részletesebben

Minden idegen nyelvű igazoláshoz fordítást is kérünk mellékelni!

Minden idegen nyelvű igazoláshoz fordítást is kérünk mellékelni! A rendszeres szociális támogatás kérelméhez csatolandó igazolások és a pontrendszer (amennyiben az adott eset fennáll). Minden idegen nyelvű igazoláshoz fordítást is kérünk mellékelni! Kötelező igazolások

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

Részletesebben

Pályázati formanyomtatvány Kollégiumi felvétel elbírálásáról 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Kerezsi Endre Kollégium Diákbizottság

Pályázati formanyomtatvány Kollégiumi felvétel elbírálásáról 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Kerezsi Endre Kollégium Diákbizottság ITT TűZZE ÖSSZE! Pályázati formanyomtatvány Kollégiumi felvétel elbírálásáról 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Kerezsi Endre Kollégium Diákbizottság Felhívjuk valamennyi pályázó figyelmét

Részletesebben

Költségtérítési kedvezmény igénylése szociális alapon

Költségtérítési kedvezmény igénylése szociális alapon Költségtérítési kedvezmény igénylése szociális alapon PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Kérelem célja Költségtérítési mérséklés szociális alapon Egyéb, éspedig:... A. Személyes adatok Vezetéknév: Utónév: EHA-kód (felhasználónév):..pte

Részletesebben

GÁBOR DÉNES FİISKOLA

GÁBOR DÉNES FİISKOLA GÁBOR DÉNES FİISKOLA PÁLYÁZAT RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJRA /. tanév félév Kérjük olvasható, nyomtatott nagybetőkkel kitölteni! A hallgató neve:.. Születési neve:.. Szak:. Évfolyam:.... Születési hely,

Részletesebben

1. Hallgató neve: Évf. Csop.

1. Hallgató neve: Évf. Csop. Pető András Főiskola ADATLAP SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ Az adatlap alaptámogatás, rendszeres szociális ösztöndíj, lakhatási támogatás, vagy kollégiumi kérelem benyújtásához szükséges 1. Hallgató

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Új Jelentkezés 2009-2010-es tanév

JELENTKEZÉSI LAP Új Jelentkezés 2009-2010-es tanév Ösztöndíj Megújítása, 2009-2010-es tanév Roma Memorial - Felsőoktatási Ösztöndíj Program JELENTKEZÉSI LAP Új Jelentkezés 2009-2010-es tanév Ország kódja Ne töltse ki! Ezt a részt az iroda tölti ki!! Korábbi

Részletesebben

Pontrendszer. 1. A családon belül az egy főre jutó nettó jövedelem. 2. Az állandó lakhely és az Egyetem közötti távolság

Pontrendszer. 1. A családon belül az egy főre jutó nettó jövedelem. 2. Az állandó lakhely és az Egyetem közötti távolság Pontrendszer A hatályos magyar törvények értelmében a szociális támogatásokat a Diákjóléti Bizottság által meghatározott pontrendszer szerint kell elbírálni. MINDENKINEK KELL ÖNKORMÁNYZATI IGAZOLÁS 1.

Részletesebben

NYOMTATVÁNY SZOCIÁLIS HELYZET MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

NYOMTATVÁNY SZOCIÁLIS HELYZET MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ NYOMTATVÁNY SZOCIÁLIS HELYZET MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ Hallgató neve:... Neptun kód:... (A tanulmányaikat 205 szeptemberében megkezdő hallgatók esetében nem kötelező kitölteni!) Szak:... (Csak azt a szakot adja

Részletesebben

Szociális alapú ösztöndíjak Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Általános tájékoztató

Szociális alapú ösztöndíjak Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Általános tájékoztató Szociális alapú ösztöndíjak Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Általános tájékoztató Rendszeres Szociális Ösztöndíj: Jogosult hallgatók: Szociális ösztöndíjban részesülhetnek az Egyetem azon

Részletesebben

Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem Graduate Mentorprogramhoz a 2015/2016-os évfolyam tanévére

Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem Graduate Mentorprogramhoz a 2015/2016-os évfolyam tanévére Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem Graduate Mentorprogramhoz a 2015/2016-os évfolyam tanévére Jelen kérlemet csak abban az esetben tekintjük érvényesnek, ha a kérelmező diák túl van

Részletesebben

Pályázati űrlap a Tehetséges Dobósokért Alapítvány

Pályázati űrlap a Tehetséges Dobósokért Alapítvány Pályázati űrlap a Tehetséges Dobósokért Alapítvány a./ - tanulmányi ösztöndíjára* Pályázhat: - akinek a tanulmányi eredménye: 4,7 felett van - az egy főre eső nettó jövedelem maximum 57.000,- Ft b./ -

Részletesebben

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program

ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Regisztrációs szám:. Pályázat kiírói töltik ki! ADATLAP a Nemzeti Tehetség program Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű

Részletesebben

IGAZOLÁSOK LISTÁJA. a rendszeres szociális támogatásra való pályázati űrlaphoz

IGAZOLÁSOK LISTÁJA. a rendszeres szociális támogatásra való pályázati űrlaphoz IGAZOLÁSOK LISTÁJA a rendszeres szociális támogatásra való pályázati űrlaphoz A pályázat érvénytelen, ha a pályázó nem adja be (1) a pályázóval egy lakcímre bejelentett személyekről szóló önkormányzati

Részletesebben

Költségtérítési kedvezmény igénylése szociális alapon

Költségtérítési kedvezmény igénylése szociális alapon Költségtérítési kedvezmény igénylése szociális alapon Kérelem célja Költségtérítési mérséklés szociális alapon Egyéb költségkedvezmény szociális alapon, éspedig: PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM A. Személyes adatok

Részletesebben

ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program

ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program Regisztrációs szám:. Pályázat kiírói töltik ki! ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű

Részletesebben

A 2015-ös táborra vonatkozóan

A 2015-ös táborra vonatkozóan Az Engame Akadémia Nyári Táborának Szociális Támogatási Adatlapja A 2015-ös táborra vonatkozóan Szervezetünk filozófiájával összhangban célunk anyagilag nehezebb helyzetben lévő diákjaink és családjaik

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T. 1.4 A Heves Megyei Önkormányzat a 10 hónapra (két egymást követő tanulmányi félév) szóló A típusú. pályázathoz ad támogatást.

S Z A B Á L Y Z A T. 1.4 A Heves Megyei Önkormányzat a 10 hónapra (két egymást követő tanulmányi félév) szóló A típusú. pályázathoz ad támogatást. S Z A B Á L Y Z A T a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázati rendszerről (Elfogadva Heves Megye Közgyűlése 113/2004(XI. 26.) számú határozatával) 1. Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program

ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program Regisztrációs szám:. Pályázat kiírói töltik ki! ADATLAP a Nemzeti Tehetség Program Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. /2010. (IX. ) önkormányzati r e n d e l e t e

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. /2010. (IX. ) önkormányzati r e n d e l e t e Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /2010. (IX. ) önkormányzati r e n d e l e t e A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról. Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ADATLAP 2013/2014. tanév őszi félévére Czinka Panna Vidékfejlesztő Roma Fiatalok Ösztöndíjprogram

JELENTKEZÉSI ADATLAP 2013/2014. tanév őszi félévére Czinka Panna Vidékfejlesztő Roma Fiatalok Ösztöndíjprogram A bekeretezett részt a NAKVI tölti ki! 5141-../2013/NAKVI Beadási határidő: 2013. október 21. 23.59 JELENTKEZÉSI ADATLAP 2013/2014. tanév őszi félévére Czinka Panna Vidékfejlesztő Roma Fiatalok Ösztöndíjprogram

Részletesebben

Rendszeres Szociális Támogatás* Alaptámogatás*

Rendszeres Szociális Támogatás* Alaptámogatás* iktatási szám: A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 6. sz. mellékletének a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának 2/2. sz. melléklete Rendszeres Szociális Támogatás, Alaptámogatás

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ PÉCS KOLLER U. 4-6. SZÁM ALATT TALÁLHATÓ FECSKEHÁZ MEGNEVEZÉSŰ - ÖSSZKOMFORTOS ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK BÉRLETI

Részletesebben

2012. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI RLAP FELS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HALLGATÓI SZÁMÁRA

2012. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI RLAP FELS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HALLGATÓI SZÁMÁRA 2012. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI RLAP FELS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HALLGATÓI SZÁMÁRA A 2011/2012. TANÉV II. FÉLÉVÉRE ÉS A 2012/2013.TANÉV I. FÉLÉVÉRE

Részletesebben

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2013/2014. tanév tavaszi félév Elsőéves és másodéves önköltséges hallgatók számára

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2013/2014. tanév tavaszi félév Elsőéves és másodéves önköltséges hallgatók számára 1.) Kik pályázhatnak: Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2013/2014. tanév tavaszi félév Elsőéves és másodéves önköltséges hallgatók számára Károli Gáspár Ösztöndíjban a 2013/2014.

Részletesebben

LAKÁSPÁLYÁZATI ADATLAP (Szociális alapú)

LAKÁSPÁLYÁZATI ADATLAP (Szociális alapú) 1/12/ LAKÁSPÁLYÁZATI ADATLAP (Szociális alapú) (KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, TOLLAL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI!) 1) A MEGPÁLYÁZOTT LAKÁS CÍME: XV. kerület....... utca... sz.. emelet.. ajtó XV. kerület.......

Részletesebben

Tájékoztató a Rendszeres Szociális Ösztöndíj Igényléséhez

Tájékoztató a Rendszeres Szociális Ösztöndíj Igényléséhez Pázmány Péter Katolikus Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Tájékoztató a Rendszeres Szociális Ösztöndíj Igényléséhez Tartalomjegyzék 1. Általános Információk 3 2. Elfogadott dokumentumok 3 2.1. Lakhatási

Részletesebben

Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem. a 2015/2016-os Senior évfolyam tanévére

Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem. a 2015/2016-os Senior évfolyam tanévére Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem a 2015/2016-os Senior évfolyam tanévére Jelen kérlemet csak abban az esetben tekintjük érvényesnek, ha a kérelmező diák túl van az Engame Akadémia

Részletesebben

A pályázati űrlapot a kitöltési útmutatóban leírtak alapján kell kitölteni és benyújtani!

A pályázati űrlapot a kitöltési útmutatóban leírtak alapján kell kitölteni és benyújtani! iktatási szám: A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 6. sz. mellékletének a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának 2/2. sz. melléklete Rendszeres Szociális Ösztöndíj, Alaptámogatás

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Osztályfőnök! Az ESZI Intézményfenntartó és nevében, felhívjuk az Ön és diákjai figyelmét a következő pályázati lehetőségre: Pályázat megnevezése:

Részletesebben

KÉRELEM Önkormányzati segély benyújtásához

KÉRELEM Önkormányzati segély benyújtásához Kozármisleny Város Polgármesteri Hivatala 7761 Kozármisleny, Pécsi u. 124. Tel.: 06-72/570-910 Fax: 06-72/570-916 KÉRELEM Önkormányzati segély benyújtásához 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi

Részletesebben

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete a középfokú nevelési-oktatási intézményekben tanulók tanulmányi ösztöndíjáról Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Korábbi Új Ciklus. Log-in # Ösztöndíj elızmény. Kérünk minden kért anyagot 4 példányban benyújtani: az eredetit és 3 fénymásolt példányt!

Korábbi Új Ciklus. Log-in # Ösztöndíj elızmény. Kérünk minden kért anyagot 4 példányban benyújtani: az eredetit és 3 fénymásolt példányt! Ne töltse ki! Ezt a részt az iroda tölti ki! Roma Memorial - Felsıoktatási Ösztöndíj Program JELENTKEZÉSI LAP Ország kódja Korábbi Új Ciklus Log-in # Ösztöndíj elızmény Ajánlólevél Tanulmányi átlag igazolás

Részletesebben

Á Általános iskola 5-8. évf. K Középiskola 7-13. évf.

Á Általános iskola 5-8. évf. K Középiskola 7-13. évf. DUNAHARASZTI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA ÁLTAL KIÍRT "DUNAHARASZTI DIÁKÖSZTÖNDÍJ-PÁLYÁZAT 2012" Beadási határidő: 2012. június 22. 10 óra Aláírás nélküli

Részletesebben

Ózd Város Jegyzőjének

Ózd Város Jegyzőjének Közlekedési kedvezmények iránti kérelem Ózd Város Jegyzőjének Név, leánykori név is: Születési helye, ideje: Állampolgárság: Anyja neve: Bejelentett lakóhelye: Bejelentett tartózkodási cím: Társadalombiztosítási

Részletesebben

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ Kozármisleny Város Önkormányzat Szociális, Kulturális és Oktatási Bizottsága 7761 Kozármisleny, Pécsi út 124.. : 72/570-918. KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ Kérelmező neve: Születési

Részletesebben

Ki veheti igénybe a Rendszeres Szociális Ösztöndíjat? Hol érhető el az E-szoctám rendszere? Hogyan kell a kérelmet benyújtani?

Ki veheti igénybe a Rendszeres Szociális Ösztöndíjat? Hol érhető el az E-szoctám rendszere? Hogyan kell a kérelmet benyújtani? Karunkon a szociális ösztöndíjat az E-szoctám rendszerén keresztül lehet leadni, ahol minden segítség rendelkezésetekre áll a kérvény hiánytalan kitöltéshez. A fontosabb, gyakran felmerülő kérdéseket összegyűjtöttük

Részletesebben

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Elsőéves, másodéves és harmadéves önköltséges hallgatók számára 1.) Kik pályázhatnak: Károli Gáspár Ösztöndíjban a 2015/2016.

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST. Alaptámogatás pályázati űrlapja I. évfolyamosoknak 2014/2015. tanév I. félévére

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST. Alaptámogatás pályázati űrlapja I. évfolyamosoknak 2014/2015. tanév I. félévére MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM BUDAPEST Alaptámogatás pályázati űrlapja I. évfolyamosoknak 2014/2015. tanév I. félévére Leadási határidő: 2014. október 3. HÖK Iroda DJB tölti ki! Bíráló: Elért pontszám:

Részletesebben

A 2010-2011. egyetemi tanév 1. félévi állandó szociális ösztöndíj támogatás pályázati eljárás során elfogadható igazolások

A 2010-2011. egyetemi tanév 1. félévi állandó szociális ösztöndíj támogatás pályázati eljárás során elfogadható igazolások A 2010-2011. egyetemi tanév 1. félévi állandó szociális ösztöndíj támogatás pályázati eljárás során elfogadható igazolások I. ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ IGAZOLÁSOKRÓL 1.) Dokumentumok szkennelése Felhívjuk

Részletesebben

Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS

Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Az ELTE ÁJTK a (a továbbiakban: KÖB) pályázatot ír ki Kari Kiutazási Támogatás elnyerésére. I. A pályázat célja Azon hallgatók előfinanszírozott, egyszeri Kari

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

Tájékoztató. A WOL Élet Szava Bibliaiskola finanszírozási formái

Tájékoztató. A WOL Élet Szava Bibliaiskola finanszírozási formái Tájékoztató A WOL Élet Szava finanszírozási formái A bibliaiskolai képzésben résztvevő hallgatók finanszírozási formái a következők lehetnek: 1. Önköltséges Az önköltséges képzés keretében az ellátási

Részletesebben

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve:

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése

Részletesebben

KÉRELEM. temetési segély megállapításához

KÉRELEM. temetési segély megállapításához KÉRELEM temetési segély megállapításához 1. Temettető neve (leánykori neve): Születési hely, idő:... Anyja neve: Állampolgársága:... Bejelentett lakóhelye:.. Bejelentett tartózkodási helye: TAJ száma (Társadalombiztosítási

Részletesebben

A 2012-2013. egyetemi tanév 1. félévre vonatkozó általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz elfogadható igazolások

A 2012-2013. egyetemi tanév 1. félévre vonatkozó általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz elfogadható igazolások 1 A 2012-2013. egyetemi tanév 1. félévre vonatkozó általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz elfogadható igazolások I. ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ IGAZOLÁSOKRÓL 1.) Dokumentumok szkennelése Felhívjuk

Részletesebben

A 2013-2014. egyetemi tanév I. félévre vonatkozó általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz elfogadható igazolások (egyszerűsített) listája

A 2013-2014. egyetemi tanév I. félévre vonatkozó általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz elfogadható igazolások (egyszerűsített) listája 1 A 2013-2014. egyetemi tanév I. félévre vonatkozó általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz elfogadható igazolások (egyszerűsített) listája I. ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ IGAZOLÁSOKRÓL 1.) Dokumentumok

Részletesebben

1/10/2012. számú HÁTRÁNYOS HELYZETBEN ÉLŐ GYERMEKEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA P Á L Y Á Z A T I L A P MAGÁNSZEMÉLYEKNEK

1/10/2012. számú HÁTRÁNYOS HELYZETBEN ÉLŐ GYERMEKEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA P Á L Y Á Z A T I L A P MAGÁNSZEMÉLYEKNEK 1/10/2012. számú HÁTRÁNYOS HELYZETBEN ÉLŐ GYERMEKEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA P Á L Y Á Z A T I L A P MAGÁNSZEMÉLYEKNEK BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2012. október 12. ELBÍRÁLÁSI HATÁRIDŐ: 2012. október 26. Csak a

Részletesebben

Kollégiumi pályázati felhívás a 2016/2017. tanévre felsőbb éves hallgatóknak

Kollégiumi pályázati felhívás a 2016/2017. tanévre felsőbb éves hallgatóknak i pályázati felhívás a 2016/2017. tanévre felsőbb éves hallgatóknak Tisztelt Hallgatók! A 2016/2017. tanévre vonatkozó kollégiumi pályázatot a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszer Ügyintézés menüpontjának

Részletesebben

PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Szociális támogatás igénylőlap 1 PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Javította: Dátum: 2011. 09.. Pontszám: Kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! (Az űrlapot nyomtatott

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 NYUGDÍJASOK TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP 1./ Kérelmező neve /születési név

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Munkavédelmi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A RENDSZERES SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS KITÖLTÉSÉHEZ

TÁJÉKOZTATÓ A RENDSZERES SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS KITÖLTÉSÉHEZ TÁJÉKOZTATÓ A RENDSZERES SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS KITÖLTÉSÉHEZ Ha eltartód keresőfoglalkozásból származó jövedelemmel rendelkezik Eltartók jövedelmének APEH által történő igazolása. A 2008. évről szóló APEH

Részletesebben

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ ALAPTÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ ALAPTÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ ALAPTÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ A pályázati adatlap elektronikus kitöltése után csatolni kell az azon feltüntetett adatok dokumentációját elektronikusan. A pályázati időszak kezdete: 2015.

Részletesebben

SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ PÁLYÁZATI ADATBEJELENTŐ LAP

SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ PÁLYÁZATI ADATBEJELENTŐ LAP SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ PÁLYÁZATI ADATBEJELENTŐ LAP Kérjük, hogy a pályázatot nyomtatott nagybetűkkel legyenek szívesek kitölteni! Kérjük, a megfelelő részeket x-szel jelöljék! A pályázatot csak

Részletesebben

Á Általános iskola 5-8. évf. K Középiskola 7-13. évf.

Á Általános iskola 5-8. évf. K Középiskola 7-13. évf. DUNAHARASZTI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA ÁLTAL KIÍRT "DUNAHARASZTI DIÁKÖSZTÖNDÍJ-PÁLYÁZAT 2011" Beadási határidő: 2011. június 24. 10 óra Aláírás nélküli

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS LAKHATÁSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK 2011/2012 tavaszi félév

A SZOCIÁLIS ÉS LAKHATÁSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK 2011/2012 tavaszi félév Általános Vállalkozási Főiskola Intézményi azonosító: FI98687 A SZOCIÁLIS ÉS LAKHATÁSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK 2011/2012 tavaszi félév Minden esetben szükséges: Helyi népesség-nyilvántartó

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Tel.:52/ 517-750

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Tel.:52/ 517-750 DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Tel.:52/ 517-750 SZOCIÁLIS LAKBÉRTÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP 1./ Kérelmező neve /születési név / /Nyomtatott

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ádám Józsefné sk. polgármester dr. Fazekas István

Részletesebben

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek:

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek: MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ A PÁLYÁZATI KIÍRÁSA Általános rendelkezések: 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő művészeti tevékenységet végző hallgatókat, akik munkájukkal öregbítik a Nyugat magyarországi

Részletesebben

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2008.(VIII.27.) Rendelete 1

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2008.(VIII.27.) Rendelete 1 1 Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2008.(VIII.27.) Rendelete 1 a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának szabályairól Balatonberény Község Önkormányzatának

Részletesebben

A rendszeres szociálistámogatáshoz csatolandó igazolások és pontrendszer

A rendszeres szociálistámogatáshoz csatolandó igazolások és pontrendszer A rendszeres szociálistámogatáshoz csatolandó igazolások és pontrendszer MINDEN IDEGEN NYELVŰ IGAZOLÁSHOZ FORDÍTÁST KÉRÜNK MELLÉKELNI! Kötelező igazolás - minden pályázathoz csatolni kell: Önkormányzati

Részletesebben

A 2015/2016 I. félévre vonatkozó általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz elfogadható igazolások (egyszerűsített) listája

A 2015/2016 I. félévre vonatkozó általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz elfogadható igazolások (egyszerűsített) listája A 2015/2016 I. félévre vonatkozó általános szociális helyzetfelmérő adatlaphoz elfogadható igazolások (egyszerűsített) listája I. ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ IGAZOLÁSOKRÓL 1.) Dokumentumok szkennelése Felhívjuk

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KOLLÉGIUMI FELVÉTELI KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ A DRHE HALLGATÓI SZÁMÁRA

TÁJÉKOZTATÓ A KOLLÉGIUMI FELVÉTELI KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ A DRHE HALLGATÓI SZÁMÁRA TÁJÉKOZTATÓ A KOLLÉGIUMI FELVÉTELI KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ A DRHE HALLGATÓI SZÁMÁRA A KÉRVÉNYEK BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE: BEKÜLDÉSI CÍMEK: Felsőbb évesek: 2012. június 15. Leendő első évesek: 2012. augusztus

Részletesebben

ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez

ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelem Alulírott anya apa meghatalmazottként eljáró (neve) kérem külföldön történt születésnek hazai anyakönyvezését. II. A gyermek/ anyakönyvezendő

Részletesebben

Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről

Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának Szabályzata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Település Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

1/10/2012. számú pályázati kiírás

1/10/2012. számú pályázati kiírás 1/10/2012. számú pályázati kiírás A Juventas a rászorulókért Alapítvány 1/10/2012 számon nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti súlyos vagy krónikus betegségben szenvedő, fogyatékossággal élő, illetve mindezen

Részletesebben

KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához

KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához KÉRELEM Rendkívüli települési támogatás megállapításához 1. A kérelmező adatai Házas- vagy élettárs adatai Név: Születési név: Születési hely: Születési idő: Anyja neve: Lakóhely: Tartózkodási hely: TAJ

Részletesebben

Általános tájékoztató

Általános tájékoztató Általános tájékoztató rendszeres szociális támogatás pályázathoz 2014/2015. tavasz A rendszeres szociális támogatás a hallgató szociális helyzete alapján megítélt és havonta folyósított támogatás. Rendszeres

Részletesebben

KÉRELEM. Alulírott kérem, hogy részemre átmeneti segélyt szíveskedjenek megállapítani

KÉRELEM. Alulírott kérem, hogy részemre átmeneti segélyt szíveskedjenek megállapítani KÉRELEM Alulírott kérem, hogy részemre átmeneti segélyt szíveskedjenek megállapítani Kérelmező neve: Leánykori neve: Születési helye, idő: Anyja neve: Bejelentett lakóhelye: Bejelentett tartózkodási helye,

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések

1. Értelmező rendelkezések PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Közgazdaságtudományi Kar 2014/1. számú dékáni utasítás A költségtérítési kedvezményekről 1. Értelmező rendelkezések (1) A PTE Térítési és Juttatási Szabályzat (továbbiakban: TJSZ)

Részletesebben

A BALASSA JÁNOS KOLLÉGIUM, A MARKUSOVSZKY LAJOS KOLLÉGIUM ÉS A SELYE JÁNOS KOLLÉGIUM SZOCIÁLIS PONTRENDSZERE

A BALASSA JÁNOS KOLLÉGIUM, A MARKUSOVSZKY LAJOS KOLLÉGIUM ÉS A SELYE JÁNOS KOLLÉGIUM SZOCIÁLIS PONTRENDSZERE 1/A. sz. melléklet A BALASSA JÁNOS KOLLÉGIUM, A MARKUSOVSZKY LAJOS KOLLÉGIUM ÉS A SELYE JÁNOS KOLLÉGIUM SZOCIÁLIS PONTRENDSZERE Ha a pályázó - vidéki és kollégista... 5 pont - vidéki és albérletben lakik...

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/2013.(IV.25.) önkormányzati rendelete az Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/2013.(IV.25.) önkormányzati rendelete az Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/2013.(IV.25.) önkormányzati rendelete az Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíjról (egységes szerkezetben a 48/2013.(X.31.), 34/2014.(XII.18.),

Részletesebben

K É R E L E M. Lakhatási támogatás megállapítására

K É R E L E M. Lakhatási támogatás megállapítására 1. számú melléklet K É R E L E M Lakhatási támogatás megállapítására I. Személyi adatok: 1. A kérelmező személyére vonatkozó adatok: Név:... születési név:... Születési hely, idő:... anyja neve:... Lakóhelye:...

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: 2014. szeptember 15.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ösztöndíjpályázat benyújtásának határideje: 2014. szeptember 15. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 312/2014. (VIII. 27.)sz. Önkormányzati Határozatával ösztöndíjpályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanévre azzal a céllal,

Részletesebben

A pályázati űrlapot a kitöltési útmutatóban leírtak alapján kell kitölteni és benyújtani!

A pályázati űrlapot a kitöltési útmutatóban leírtak alapján kell kitölteni és benyújtani! iktatási szám: A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 6. sz. mellékletének a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának 2/2. sz. melléklete Rendszeres Szociális Ösztöndíj, Alaptámogatás

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat Vecsés

Részletesebben

FONTOS TUDNIVALÓK. a 2012/2013-as tanév kollégiumi jelentkezéséről

FONTOS TUDNIVALÓK. a 2012/2013-as tanév kollégiumi jelentkezéséről FONTOS TUDNIVALÓK a 2012/2013-as tanév kollégiumi jelentkezéséről FELSŐBB ÉVES HALLGATÓK KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2012. július 01-július 20-ig ELSŐÉVES HALLGATÓK KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:

Részletesebben

Tartalom. I. Rendeletek 2. 30/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított tanulmányi ösztöndíjakról 2

Tartalom. I. Rendeletek 2. 30/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított tanulmányi ösztöndíjakról 2 Érdi III. évfolyam. 13. szám 2013. Szeptember 24. Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja Tartalom I. Rendeletek 2 30/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Módosítás: a.) 16/2014. (V. 30.) ör. / 2014. VI. 1- Budapest

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 65/2015. (X.12.) KT. sz.

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. 25/2012. (III.29.) önkormányzati rendeletével módosított. 21/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. 25/2012. (III.29.) önkormányzati rendeletével módosított. 21/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete 1 Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 25/2012. (III.29.) önkormányzati rendeletével módosított 21/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a felsőoktatási intézményekben tanulók ösztöndíj támogatásáról

Részletesebben

A rendszeres szociálistámogatáshoz csatolandó igazolások és pontrendszer

A rendszeres szociálistámogatáshoz csatolandó igazolások és pontrendszer A rendszeres szociálistámogatáshoz csatolandó igazolások és pontrendszer MINDEN IDEGEN NYELVŰ IGAZOLÁSHOZ FORDÍTÁST KÉRÜNK MELLÉKELNI! Kötelező igazolás - minden pályázathoz csatolni kell: Önkormányzati

Részletesebben

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Állandó lakhely:

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Állandó lakhely: Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése kötelező. Hiányos

Részletesebben