VI. FEJEZET. LAKBÉRTÁMOGATÁS ÉS LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS A lakbértámogatásra való jogosultság 45.
|
|
- Gyula Németh
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 3. számú melléklet Az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, a lakások lakbérének mértékéről, valamint a lakbértámogatásról szóló 23/2007. (VI. 18.) Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata rendelete VI. fejezetének módosítási javaslatokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. (A módosítási javaslatokat a dőlt betűs szövegrész tartalmazza.) VI. FEJEZET LAKBÉRTÁMOGATÁS ÉS LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS A lakbértámogatásra való jogosultság 45. (1) A lakbértámogatás feltétele, hogy bérlő és a vele életvitelszerűen együtt lakó családtagok a) egy főre jutó havi nettó jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosát, b) 1 nem rendelkeznek olyan ingatlan és ingó vagyonnal, vagyoni értékű joggal, értékpapírral, amelynek együttes forgalmi éréke meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszázszorosát, továbbá c) tulajdonában, haszonélvezetében, bérletében nincs másik lakás, és d) 2 nettó összjövedelmük 10%-a kevesebb, mint a fizetendő lakbér összege. (2) Lakbértámogatás az együtt lakó családtagok közül csak egy személynek állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek, háztartások számától. A lakbértámogatás megállapítása szempontjából együttlakó családtagként a bérlő házastársa, gyermeke, befogadott gyermekének a gyermeke, szülője, továbbá a bérbeadó hozzájárulásával a lakásba befogadott más személyek vehetők figyelembe. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén sem illeti meg lakbértámogatás a bérlőt, ha a) a lakás alapterülete -3 személyig a 60 m 2 -t, -4 és ennél több személy esetében személyenként további 10 m 2 -t meghaladja; b) a lakást részben vagy egészben nem lakás céljára használja, vagy a használatát másnak átengedte; c) lakbérhátraléka, illetve a lakás fenntartási költségeivel bármely közüzemi szolgáltató felé tartozása van és nem működik együtt az Önkormányzat adósságkezelési szolgálatával; d) nem szociális lakbért fizet. 1 A 45. (1) bekezdés b)pontjának szövege a 16/2008.(V.23.) Bp.XII. ker. Hegyvidéki Ök. rendelet 1. -ával megállapított szöveg. 2 A 45. (1 bekezdés d) pontjának szövege a 6/2008.(II.19.) Bp. XII. ker. Hegyvidéki Ök. rendelet 1. -ával módosított szöveg.
2 A lakbértámogatás mértéke 46. (1) A lakbértámogatás mértéke az e rendelet szerint fizetendő lakbér a) 3 10%-a, ha a bérlőnek és a vele életvitelszerűen együtt lakó családtagjainak(45. nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosát; b) 20 %-a, ha a bérlőnek és a vele életvitelszerűen együttlakó családtagjainak (45. nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét; c) 30 %-a, ha a bérlőnek és a vele életvitelszerűen együttlakó családtagjainak (45. nyugdíj mindenkori legkisebb összegének másfélszeresét; d) 40 %-a, ha a bérlőnek és a vele életvitelszerűen együttlakó családtagjainak (45. nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. (2) Annak a bérlőnek, aki lakbértámogatásra jogosult, de önhibáján kívül, átmenetileg olyan helyzetbe került, hogy a lakbér megfizetésére még a támogatás esetén sem képes, kivételesen méltányosságból, legfeljebb 6 hónap időtartamra az általa fizetendő lakbér összegével megegyező támogatás adható. A lakbértámogatás megállapításának szabályai 47. (1) A lakbértámogatás megállapítása kérelemre történik. A kérelmet az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, a Hivatalánál kell benyújtani. (2) A kérelemhez mellékelni kell a kérelmező és a vele együttlakó személyek jövedelmi viszonyaira vonatkozó nyilatkozatokat, valamint igazolásokat. (3) 4 A kérelem elbírálásának előkészítése érdekében az Önkormányzat Polgármesteri Hivatala környezettanulmányt is végezhet. A környezettanulmány során rögzíteni kell a bérlővel a lakásban együttlakó, valamint a bérlő által eltartott személyek számát, továbbá nyilatkoztatni kell a bérlőt, hogy sem neki, sem a vele együttlakó személyek nincs a tulajdonában a rendelet 45. (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott módon hasznosított lakása. (4) (Hatályon kívül helyezve.) 3 A 46. (1) bekezdés a) pontját a 42/2007.(XII.20.) Bp. XII. ker. Hegyvidék Ök. rendelet iktatta a rendeletbe. 4 A 47. (3) bekezdésének szövege a 42/2007.(XII.20.) Bp. XII. ker. Hegyvidék Ök. rendelet 2. -ával megállapított szöveg.
3 48. (1) A lakbértámogatásról, illetőleg lakbértámogatás mértékéről a rendelet keretei között polgármester dönt azzal, hogy a támogatás összege nem lehet kevesebb forintnál. A polgármester döntése ellen a határozat közlésétől számított 10 munkanapon belül a Képviselő-testülethez lehet fellebbezést benyújtani. (2) A 46. (2) bekezdésben meghatározott esetben a lakbértámogatás méltányosságból történő megállapítása a Családvédelmi és Szociális Bizottság hatáskörébe tartozik. (3) A lakbértámogatás megállapítására vonatkozó eljárásban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. (1) A lakbértámogatást 49. a) a tárgyév január 1-jétől december 31-éig terjedő időszakra kell megállapítani, ha a támogatás iránti kérelmet a tárgyév április 30-áig nyújtották be; b) a kérelem benyújtása hónapjának első napjától december 31-éig terjedő időszakra kell megállapítani, ha a támogatás iránti kérelmet a tárgyév április 30-át követően nyújtották be. (2) A lakbértámogatás iránti kérelmet évente meg kell újítani. A lakbértámogatás megállapításakor a bérlőt fel kell hívni arra, hogy amennyiben a jövedelmi, vagyoni viszonyaiban a lakbértámogatásra való jogosultságot érintő változás áll be, azt köteles nyolc napon belül a Hivatalhoz bejelenti. (3) A lakbértámogatás folyósítását meg kell szüntetni, ha a bérlő a rendeletben meghatározott feltételek szerint lakbértámogatásra már nem jogosult. (4) Ha megállapítást nyer, hogy a bérlő lakbértámogatásra nem volt jogosult, vagy a jogosultságot érintő változást a megadott határidőben nem jelentette be, attól az időponttól, amelytől jogosultsága megszűnt, a bérlő köteles a rendelet alapján megállapított és az általa fizetett lakbér közötti különbözetet 8 napon belül a bérbeadónak egy összegben a Ptk (2) bekezdésében meghatározott mértékű kamattal együtt megfizetni. (5) A lakbértámogatásban részesülő bérlő a támogatás összegével csökkentett lakbért fizeti, melyről értesíteni kell. Kiegészítő lakbértámogatás 5 49/A. (1) A kiegészítő lakbértámogatás célja azoknak a szociálisan rászoruló bérlőknek a támogatása, akik számára a lakbér megfizetése nehézséget okoz. 5 A 49/A-49/F. -t a 16/2008.(V.23.) Bp.XII. ker. Hegyvidéki Ök. rendelet 2. -a iktatta a rendeletbe.
4 (2) Az (1) bekezdés alapján kiegészítő lakbértámogatásra jogosult a bérlő, ha az ő és a vele életvitelszerűen együttlakó családtagok a) egy főre jutó havi nettó jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét, és b) nem rendelkeznek olyan ingatlan és ingó vagyonnal, vagyoni értékű joggal, értékpapírral, amelynek együttes forgalmi értéke meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszázszorosát, valamint c) tulajdonában, haszonélvezetében, bérletében nincs másik lakás. (3) (Hatályon kívül helyezve.) (4) Kiegészítő lakbértámogatás az együtt lakó családtagok közül csak egy személynek állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek számától. A kiegészítő támogatás megállapítása szempontjából együttlakó családtagként a bérlő házastársa, gyermeke, befogadott gyermekének a gyermeke, szülője, továbbá a bérbeadó hozzájárulásával a lakásba befogadott más személyek vehetők figyelembe. (5) A (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén sem illeti meg a kiegészítő lakbértámogatás a bérlőt, ha a) félévnél régebbi vagy 50 ezer Ft-ot meghaladó lakbérhátraléka, illetve a bérlettel összefüggésben keletkezett közüzemi szolgáltató felé irányuló tartozása van, és nem működik együtt az Önkormányzat adósságkezelési szolgálatával; b) piaci lakbért fizet. 49/B. (Hatályon kívül helyezve.) 49/C. A kiegészítő lakbértámogatás havi összege, ha a bérlő és a vele életvitelszerűen együttlakó családtagjainak (49/A. (4) bekezdés) az egy főre jutó havi nettó jövedelme a) nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, 6500 Ft; b) nagyobb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegénél, de nem haladja meg annak 150%-át, 5500 Ft; c) nagyobb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-ánál, de nem haladja meg annak 200%- át, 4500 Ft; d) nagyobb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-ánál, de nem haladja meg annak 250%- át, 3500 Ft. (2) A támogatás összege egyszemélyes háztartásban élő bérlő, gyermekét egyedül nevelő bérlő vagy tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő bérlő esetén a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott összegtől eltérően 7500 Ft; b) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott összegtől eltérően 6500 Ft; c) az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott összegtől eltérően 5500 Ft; d) az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott összegtől eltérően 4500 Ft; (3) Az (1) bekezdés szerinti támogatás havi összegét úgy kell megállapítani, hogy az együttlakó családtagok számára megállapított lakbértámogatás és kiegészítő lakbértámogatás együttes összege nem haladhatja meg a lakbér összegének 80 %-át.
5 (4) A (2) bekezdés alkalmazása során a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 4. -a (1) bekezdésének db) pontja szerinti gyermeket lehet figyelembe venni. 49/D. (1) A kiegészítő lakbértámogatás megállapítása kérelemre történik. A kérelmet az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál kell benyújtani. (2) A kérelemhez mellékelni kell a kérelmező és a vele együttlakó személyek jövedelmi viszonyaira vonatkozó nyilatkozatokat, valamint igazolásokat. Az igazolások beadásától abban az esetben lehet eltekinteni, amennyiben a kérelem beadását megelőző egy hónapon belül a kérelmező lakbértámogatási kérelmet terjesztett elő. (3) A kiegészítő lakbértámogatás a lakbértámogatással, illetve a lakásfenntartási támogatással együtt is igénybe vehető. (4) A kiegészítő lakbértámogatásra való jogosultság ismételt megállapítása iránti kérelem a korábbi jogosultság időtartama alatt, annak megszűnését megelőző 30 napon belül is benyújtható. Ebben az esetben az új jogosultságot a korábbi jogosultság megszűnését követő naptól kell megállapítani. 49/E. (1) A kiegészítő lakbértámogatásról, illetőleg a kiegészítő támogatás mértékéről - a rendelet keretei között az Önkormányzat polgármestere dönt. A polgármester döntése ellen - a határozat közlésétől számított 15 napon belül az Önkormányzat Képviselő-testületéhez lehet fellebbezést benyújtani. (2) A kiegészítő lakbértámogatás folyósítása a bérbeadó részére történik, a bérlő a támogatás összegével csökkentett lakbért fizeti. (3) A kiegészítő lakbértámogatás megállapítására vonatkozó eljárásban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi XCL. törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. 49/F. (1) A kiegészítő lakbértámogatást a kérelem benyújtása hónapjának első napjától egy évre kell megállapítani. (2) A kiegészítő lakbértámogatás iránti kérelmet évente meg kell újítani. A kiegészítő lakbértámogatás megállapításakor a bérlőt fel kell hívni arra, hogy amennyiben jövedelmi, vagyoni viszonyaiban a kiegészítő támogatásra való jogosultságot érintő változás áll be, azt köteles nyolc napon belül az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalához bejelenteni. (3) A kiegészítő lakbértámogatás folyósítását meg kell szüntetni, ha a bérlő a rendeletben meghatározott feltételek szerint kiegészítő lakbértámogatásra már nem jogosult. (4) Ha megállapítást nyer, hogy a bérlő a kiegészítő lakbértámogatásra nem volt jogosult, vagy a jogosultságot érintő változást a megadott határidőben nem jelentette be, attól az időponttól,
6 amelytől jogosultsága megszűnt, a bérlő köteles a jogosulatlanul igénybe vett kiegészítő, lakbértámogatást nyolc napon belül a bérbeadónak egy összegben - a Ptk (2) bekezdésében meghatározott mértékű kamattal együtt - megfizetni. (5) Az Önkormányzat polgármestere a (4) bekezdés alapján megállapított megtérítés összegét amennyiben annak megfizetése a kötelezett megélhetését súlyosan veszélyeztetné kérelemre, méltányosságból a) csökkentheti vagy elengedheti, ha a visszafizetésre kötelezett személy családjában egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét; b) részletekben fizettetheti meg. Lakásfenntartási támogatás 50. (Hatályon kívül helyezve.)
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete Az önkormányzati lakások, helyiségek bérletéről és elidegenítéséről. ( Módosításokkal egysége szerkezetbe foglalva ) Kiskunmajsa
MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 11/2004./III.25./sz.rendelete
1 MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 11/2004./III.25./sz.rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévő adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló, 6/2004.(II.25.) sz.
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetben i ellátások123 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetbeni ellátások 123 18. (1) A jogosult gyermek számára a) a gyámhatóság az e törvényben meghatározott feltételek szerint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot
Tartalomjegyzék Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szociális törvény) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2.
Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szociális törvény) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2. 1. egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás 2. foglalkoztatást helyettesítő
1. A rendelet hatálya. 2. A tulajdonosi jogok gyakorlása
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (IV. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről EGYSÉGES
Nemesrádó Község Önkormányzat Képviselı testülete 10/2006./XII.14. / számú önkormányzati rendelete
Nemesrádó Község Önkormányzat Képviselı testülete 10/2006./XII.14. / számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról 3/2007./III.1./ sz.
1/2006.(I.30.) r e n d e l e t e. az önkormányzati lakások bérletérıl
LAD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 1/2006.(I.30.) r e n d e l e t e az önkormányzati lakások bérletérıl Lad Község Önkormányzat Képviselı-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.
Oroszlány Város Önkormányzatának 22/2007. (XI.14.) Ör. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, lakbéréről és elidegenítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS. A rendelet hatálya Onga közigazgatási területére terjed ki. KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK AZ ADÓKÖTELEZETTSÉG, AZ ADÓ ALANYA
Onga Községi Önkormányzat helyi iparűzési adóról szóló - többször módosított - 6/1991. (XII.16.) sz. RENDELETE a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege - (2004. december 15.-én hatályos) Bevezető
1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak
1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy - ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot, - elősegítse a lakásvagyon
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. Alapelvek
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. ( II. 27.) önkormányzati rendelete Zugló szociális és gyermekvédelmi pénzbeli, természetbeni támogatásainak és szociális
I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. 1. Értelmező rendelkezések 1.
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016.(III.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában és rendelkezésében lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja és hatálya
Szigetszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015.(II.27.) Önkormányzati rendelete a szociális és a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szigetszentmárton Község Önkormányzatának
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Ügymenetleírások melléklete. Kiskunmajsa Város Polgármesteri Hivatala számára
Ügymenetleírások melléklete Kiskunmajsa Város Polgármesteri Hivatala számára I ADÓÜGYEK... 6 I.1 ÉPÍTMÉNYADÓ ÜGYINTÉZÉS... 6 I.2 TELEKADÓ ÜGYINTÉZÉS... 9 I.3 TARTÓZKODÁS UTÁNI IDEGENFORGALMI ADÓ ÜGYINTÉZÉS...
Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról
1 Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról Balatonlelle Város Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,
Abony Város Önkormányzat képviselő-testületének 7/2015. (II.27.) sz. önkormányzati rendelete
Abony Város Önkormányzat képviselő-testületének 7/2015. (II.27.) sz. önkormányzati rendelete A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének
14 /1994. / V. 2./MÖK
1 Helyi jogtár. Hatályos szöveg. (Módosította a 2/1995.(I.30.)MÖK sz. a 11/1995.(III.27.)MÖK sz., a 16/2000. (VII.20.)MÖK sz., a 3/2001./ II. 19./ MÖK sz. és a 15/2001.(X. 1.) MÖK sz., 11/2003.(IV. 25.)
Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 13/2011. (IV.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a feln tt korúakra vonatkozó szociális gondoskodásról Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendelete a lakásokról és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről Egységes szerkezetben Budapest
I. fejezet Általános rendelkezések
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2009. (VIII.4.) Ör. az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról / egységes szerkezetben / Hatályon kívül helyezve: 2011. szeptember 1.-től (Algyő
Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek)
Hatályos: 2009. május hó 1. 2009. március hó 30-i küldöttközgyőlési módosítások..számú biztosítási feltétel Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási
Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége
Bakonyszentkirály község Önkormányzata Képviselô-testületének a 15/2006. (XII.22.), 5/2008. (IV.28) rendeletekkel módosított 9/2006. (VI.26.)rendelete a felnôtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Budaörs Város Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2011. március 16. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő üléséről.
Hunya Község Képviselő-testülete H u n y a 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. március 16. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőség
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2016. február 29-én Hatályos: 2016. március 1-től Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2016. március 1-jétől
23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.)
23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.),
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete a lakások bérletére, elidegenítésére, valamint a lakáshoz jutás helyi támogatására vonatkozó szabályokról (egységes
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2013. január 1-jétıl) Tisztelt Érdeklıdı, Tisztelt Lakásépítı! A lakásépítési támogatásról szóló 256/2011.
9/2016. (II. 05.) önkormányzati rendelet 1. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról
9/2016. (II. 05.) önkormányzati rendelet 1 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32.
BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVI HELYI ADÓ BEVÉTELEKRŐL
BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVI HELYI ADÓ BEVÉTELEKRŐL Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-i ülésére Előterjesztő: Dr. Bagó József jegyző Készítette: Deák Gerda adóügyi
A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (3) bekezdése 2008. június 20-ai hatállyal.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának a kerületi polgárok szociális ellátásáról szóló 6/2008. (II.20.), 25/2007. (V.31.), 9/2007. (III.23.), 6/2007. (II.23.), 45/2006. (XII.22.), 31/2006.
1. A rendelet hatálya
2. számú melléklet Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (III.6.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról (A javasolt
Termékismertető. OTP Jelzálogbank Zrt. 1051. Bp Nádor utca 21. OTP Bank Nyrt. 1051. Bp Nádor utca 16.
Termékismertető 1. A termék megnevezése OTP Otthonteremtési Hitel új lakás vásárlásra építésre 3 vagy több gyermekes család esetén A három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd
Támogatási szerződés családok otthonteremtési kedvezménye támogatás nyújtásáról
Iktató szám: [*] Támogatási szerződés családok otthonteremtési kedvezménye támogatás nyújtásáról amely egyrészről a Polgári Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 4090 Polgár, Hősök útja 8.
E L Ő T E R J E S Z T ÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. április 23.-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T ÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. április 23.-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének a lakások bérletére, valamint az elidegenítésükre
Támogatási Szerződés Minta
Azonosító szám: Támogatási Szerződés Minta amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban: Támogató) képviseletében eljáró
ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/1994.(V.5.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (A módosításokkal
1. Munkabérek, illetmények (minimálbér, garantált bérminimum)
1. Munkabérek, illetmények (minimálbér, garantált bérminimum) 321/2008. (XII. 29.) Korm. rend. Havi bér Ft/hó Heti bér Ft/hét Napi bér Ft/nap Órabér Ft/óra Minimális bér Korm. rend. 2. 2009. 01. 01. -tıl
Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014
Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014 Családi kedvezmény (1) A családi kedvezmény 2014. január 1-jétől már nem csak az összevont adóalap csökkentése révén érvényesíthető, hanem az összevont
1. A rendelet hatálya
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2010. (VII.02.) önkormányzati rendelete a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E
1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő
328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet
328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról A Kormány
AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1997./VI.19./ sz. rendelete A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL
AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1997./VI.19./ sz. rendelete A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN A 11/1997./XI.25./ ; 7/2000./VI.6./, 3/2001./III.19. /, 3/2005./II.24./, 5/2005./XI.15./,
HIRDETMÉNY AKTUÁLISAN ÉRTÉKESÍTHETŐ HITELEK
HIRDETMÉNY INGATLANFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT JELZÁLOG TÍPUSÚ HITELEK KAMATÁRÓL, VALAMINT DÍJ- ÉS KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL AKTUÁLISAN ÉRTÉKESÍTHETŐ HITELEK Hatályos: 2015. június 6-tól (A változások a szövegben
HIRDETMÉNY AKTUÁLISAN ÉRTÉKESÍTHETŐ HITELEK
HIRDETMÉNY INGATLANFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT JELZÁLOG TÍPUSÚ HITELEK KAMATÁRÓL, VALAMINT DÍJ- ÉS KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL AKTUÁLISAN ÉRTÉKESÍTHETŐ HITELEK Hatályos: 2016. június 20-tól (A változások a szövegben
Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról
Hatály: 2015. március 1. Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Ellend Községi Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
I. fejezet Általános rendelkezések 1.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2007.(lV.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól (A
Jelen Hirdetmény a 2015. június 05. napján közzétett javításokkal egységes szerkezetben kerül kiadásra.
Hatályos: 2015. június 01. napjától Közzétéve: 2015. június 05. napján Jelen Hirdetmény a 2015. június 05. napján közzétett javításokkal egységes szerkezetben kerül kiadásra. KONDÍCIÓS LISTA A jogelőd
Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete
Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete Az Önkormányzat fenntartásában mőködı, személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szolgáltatásainak igénybevételi rendjérıl és az
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.10. Jelen Hirdetmény a 2016. május 10. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30.-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 9/2014. (III.14.) sz. önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévı önkormányzati lakások és helyiségek bérletérıl, elidegenítésérıl, a lakbérek
Értelmez rendelkezések 2.
Harkány Város Önkormányzata Képvisel -testületének 11/2015. (IV.09.) számú rendelete egységes szerkezetben a 19/2015.(VI. 19.) számú módosítással a fizet parkolóhelyek m ködtetésér l Harkány Város Képvisel
Jelen Kondíciós Lista az elszámolással nem érintett forint alapú jelzálogkölcsönre vonatkozik.
VII./B Kivezetett, elszámolásban nem érintett, már nem igényelhető jelzálog alapú hiteltermékekre érvényes Hitelek II. Kondíciós Lista Érvényben: 2016. május 25-től visszavonásig Jelen Kondíciós Lista
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e A lakáscélú támogatások helyi rendszeréről egységes szerkezetben az e rendeletet módosító 19/2007. (VI. 29.) számú, a 23/2007.
BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek
BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek Kivonat Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Utolsó módosítás kelte: 2015. május 15. Módosítva:
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT FORINT LAKÁSHITELEK KAMAT, DÍJ, JUTALÉK ÉS KÖLTSÉG TÉTELEI
HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT FORINT LAKÁSHITELEK KAMAT, DÍJ, JUTALÉK ÉS KÖLTSÉG TÉTELEI Érvényes: 2015. április 13-tól A változások a szövegben dőlten szedve olvashatók! TARTALOMJEGYZÉK
A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár. Költség és tagi elszámolásokhoz kapcsolódó késedelmi kamat szabályzata
A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár Költség és tagi elszámolásokhoz kapcsolódó késedelmi kamat szabályzata Hatályos: 2016. január 1-től Tartalom 1. Bevezetés... 2 2. Fogalmak:... 2 3. Kifizetések teljesítése...
Techno-Tel Kft. a. tagja. Módosított, egységes szerkezetbe foglalt
Techno-Tel Kft. a tagja Módosított, egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek (nyilvános televízió-műsorelosztási) szolgáltatáshoz Gyékényes, Győrtelek, Ököritófülpös, Őrtilos, Rápolt,
1. Általános rendelkezések. 2. A rendelet hatálya
Egységes szerkezetbe foglalva: 2014. április 17. Hatályos: 2014. április 18. Somogycsicsó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély
Szociális ellátások - Értelmező rendelkezések
Szociális ellátások - Értelmező rendelkezések Jövedelem, vagyon A szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához a hatóság felhívhatja a kérelmezőt, hogy családja vagyoni, jövedelmi viszonyairól nyilatkozzék,
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
TÁMOGATÁSI SZERZŐD ÉS
Iktatószám: / 2013 A program azonosítószáma: TÁMOGATÁSI SZERZŐD ÉS amely létrejött egyrészről a Hajléktalanokért Közalapítvány (székhelye: 1067 Budapest, Szobi u 3.; képviseli: Varga Péter igazgató) a
HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2009. január 1-tıl érvényes egyes fixösszegő ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól
HASZNOS TUDNIVALÓK a 2009. január 1-tıl érvényes egyes fixösszegő ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól A munkajog területén 2007. 2008. 2009. A legkisebb munkabér (Minimálbér Ft/hó)
HIRDETMÉNY. Ügyleti kamat évi mértéke (Referenciakamat és kamatfelár összege) 3,15% 5,00% 8,15% 8,81-8,84
HIRDETMÉNY 1. Piaci kamatozású forint lakáshitel és Fundamenta kompakt hitel kondíciói: A kölcsön összege: 500.000 Ft - 20.000.000 Ft A kölcsön futamideje: 12 hónap - 240 hónap Kamat 1 : Hatályos 2013.
Lakáscélú közvetlen állami támogatások
A házasok, a gyermeket nevelő fiatal családok és más rászorultak lakásigényének kielégítése érdekében a Kormány lakáscélú közvetlen állami támogatások igénybevételét teszi lehetővé a vonatkozó Rendeletben
Bakonyvidéke Takarékszövetkezet 2870 Kisbér, Kossuth Lajos u. 14. Tel./fax: (34) 353-907 www.bakonyvideketksz.hu
L-IV/2016/H. LAKOSSÁGI HITELEK H I R D E T M É N Y E a hitelezés kamat- és költség feltételeiről Bakonyvidéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK LAKOSSÁGI HITELEKRE Érvényes: 2016.05.01. Egyoldalú
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról (egységes szerkezetben, hatályos 2014.06.20-tól) Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testület
2012 évközi változások II. Az adózás rendje (Art) módosításai
2012 évközi változások II. Az adózás rendje (Art) módosításai Az Art. 2012. évi módosításait 2012. februárjában juttattuk el tagjainkhoz két részletben, mintegy 40 oldal terjedelemben. Az összeállítást
Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai
Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai 2013 1 Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Családügyért Felelős
E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról
E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 31-i ülésére Előterjesztő: Dr. Bagó József
COM.UNIQUE. Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. 1133 Budapest Hegedűs Gyula u. 83-87.
COM.UNIQUE Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1133 Budapest Hegedűs Gyula u. 83-87. Általános Szerződési Feltételek elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevételére Érvényes:
HIRDETMÉNY. A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója a lakossági hitelek
HIRDETMÉNY A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója a lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciókról, díjakról, költségekről és ezek teljesítési rendjéről Érvényes: 2015.07.13.-tól
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete Kenderes Város Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról,
INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA
AZ INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA Módosítások félkövér dőlt betűkkel szedve. A Lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a módosításáról
ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1..
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testület 1/2007. (I. 31.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Szalkszentmárton
Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I.
Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Tájékoztató
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Tájékoztató fogyatékossághoz és egészségkárosodáshoz kötődő ellátásokról és szolgáltatásokról 2010 1 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 3
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete 1 a szociális rászorultságtól függő helyi pénzbeli és természetbeni ellátásokról. Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete
11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.)
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) és 8/2006.(VI.29.) számú rendeletekkel módosított 10/2000.(VI.9.) rendelete (továbbiakban:
Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2009. (XII.28) Önk. rendelete. a helyi adókról
Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2009. (XII.28) Önk. rendelete a helyi adókról Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. (továbbiakban: Hatv.)
A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL
A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2011. május 5-től) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt Lakásépítő! A fiatalok, valamint a többes családok
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 215. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletérıl, elidegenítésük szabályairól
4. sz. melléklet. Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Bizottság!
4. sz. melléklet Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Bizottság! A Képviselő-testület 439/2010. (XII.15) ÖKT sz. határozatának 12) pontja szerint a Képviselő-testület úgy döntött, hogy az önként vállalt
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete A szociális ellátások helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (III. 24.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (III. 24.) önkormányzati rendelete a lakásokról és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről szóló 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati
Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. III. IV. UniCredit Otthonteremtő hitelek Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói
25/2013. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről (2013.05.02.)
25/2013. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről (2013.05.02.) I. Piaci hitelek ingatlanfedezettel, egyenletes törlesztéssel (2012.07.16-tól nyújtott kölcsönök) Kamatfelárak: Standard kamatfelár:
ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ÉPÜLETRÉSZENKÉNTI HŐMENNYISÉGMÉRÉS SZERINTI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSRA
ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ÉPÜLETRÉSZENKÉNTI HŐMENNYISÉGMÉRÉS SZERINTI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSRA Az általános közüzemi szerződés (a továbbiakban: Szerződés) általános szerződési
TÁJÉKOZTATÓ. CIB Árfolyamrögzítı Hitel II. termékrıl
TÁJÉKOZTATÓ CIB Árfolyamrögzítı Hitel II. termékrıl A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésérıl és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjérıl szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
Vasi FULL-TÁV Kft. szolgáltató
Vasi FULL-TÁV Kft. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz SÉ település területén Hatályba lépés kelte:
A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete
A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Mérk Nagyközség Képviselőtestületének. 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete
Mérk Nagyközség Képviselőtestületének 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete A pénzben és természetben nyújtott egyes szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2008/II.22./ Kt. rendelet módosítása, egységes
Dunakanyar Holding Kft.
. 2000 Szentendre, Kálvária út 41/a Általános Szerződési Feltételek Kivonata helyhez kötött telefonszolgáltatásra Szentendre, 2009. július 1. A Dunakanyar Holding Kft távközlési szolgáltatásaira vonatkozó
Mérték Induló 1 Normál 2. K&H üzleti feltételű lakáshitel 0,99% 3,60% Havi törlesztő részletekben
K&H Bank Zrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. Telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 Fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény A japán jen alapú K&H üzleti feltételű lakáshitelek kondícióiról
TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ LAKÁSCÉLÚ HITELEK ÁLLAMI TÁMOGATÁSÚ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ A PILLÉR Takarékszövetkezet ebben a tájékoztató anyagban segítséget kíván nyújtani Önnek ahhoz, hogy a hitelfelvétele során kellő körültekintéssel, felelős odafigyeléssel hozza meg azon