Lakáscélú közvetlen állami támogatások

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Lakáscélú közvetlen állami támogatások"

Átírás

1 A házasok, a gyermeket nevelő fiatal családok és más rászorultak lakásigényének kielégítése érdekében a Kormány lakáscélú közvetlen állami támogatások igénybevételét teszi lehetővé a vonatkozó Rendeletben szabályozott - jogosultsági feltételek fennállása esetén. 1. Vonatkozó jogszabályok A lakáscélú közvetlen állami támogatásokra vonatkozó szabályokat a többször módosított, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001 (I. 31.) Korm. rendelet tartalmazza (továbbiakban Rendelet). A már megkötött szerződésekre a szerződsékötéskor hatályos Rendelet szabályait kell alkalmazni. 2. Általános szabályok, fogalmak A Rendeletben foglalt feltételek alapján állami támogatás vehető igénybe a Magyar Köztársaság területén lévő lakás építésére, vásárlására, bővítésére. A vissza nem térítendő lakástámogatások fajtái (továbbiakban együtt Támogatások): Lakásépítési- vásárlási kedvezmény (továbbiakban: Szocpol, Fél szocpol, együtt Kedvezmények), Fiatalok otthonteremtési támogatása (továbbiakban: FOT), Megelőlegező kölcsön. a) Fogalmak meghatározása Gyermek, aki 1. a 16. életévét még nem töltötte be, 2. a 16. életévét már betöltötte, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem érte el, 3. a 16. életévét már betöltötte, de testi vagy szellemi fogyatékossága (betegsége) miatt munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg. Tetőtér-beépítés: a lakás alapterületének bővítése tetőtérben, amely az eredeti tetőszerkezet elbontása nélkül helyiség(ek), helyiségcsoport(ok) vagy önálló rendeltetési egység építésével új építményszint (emeletszint) létrehozását jelenti. Emeletráépítés: meglévő épület belső falsíkon mért legalább 1,90 métert elérő épületmagasítással járó, függőleges irányú bővítése új építményszint létesítése érdekében. Új lakás: Az alapozási munkáktól kezdődően teljes egészében újonnan, illetőleg emeletráépítéssel, vagy tetőtérbeépítéssel nem családi- vagy ikerházon megvalósuló, a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő lakóegység, amely elkészültét követően használatbavételi vagy fennmaradási engedély köteles. Nem minősül új lakás felépítésének vagy bővítésének meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása. (Fentiek értelmében egyértelműen új lakásnak számít a családi vagy ikerházon emeletráépítéssel megvalósuló lakásépítés, amelyhez így a továbbiakban is igényelhetőek az új lakáshoz adható támogatások.) 1/12

2 Értékesítés szempontjából új lakás: Értékesítés céljára épített új lakás az is, amelyet a használatbavételi vagy fennmaradási engedély kiadását követően legfeljebb 3 évig bérlakásként hasznosítanak és első ízben történő értékesítésére ezt követően kerül sor. Használt lakás: a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelelő, használatbavételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező, új lakásnak nem minősülő lakóegység. Méltányolható a lakásigény, ha a lakás lakószobáinak a száma és a lakás építési (vásárlási) költsége az alábbi feltételeknek megfelel. A lakásigény mértéke az igénylő és a vele együttköltöző családtagok (házastárs, élettárs, kiskorú gyermek, valamint az eltartottnak minősülő családtagok) számától függően a következő: Figyelembe vehető személyek száma Méltányolható szobaszám 1-2 személy legalább 1 és legfeljebb 3 lakószoba 3 személy legalább 1,5 és legfeljebb 3,5 lakószoba 4 személy legalább 2 és legfeljebb 4 lakószoba Minden további személynél + 0,5 lakószobával nő a lakásigény mértékének felső határa Minden további személynél 3 vagy több gyereket nevelő család esetén + 1 lakószobával nő a lakásigény mértékének felső határa A méltányolható lakószobaszám és vételár valamint a lakás építési költségének meghatározásához az igénylővel együttköltöző alábbi személyeket lehet figyelembe venni: a) házastárs, élettárs b) eltartott gyermek(ek) c) több mint egy éve közös háztartásban élő és az új lakásba együttköltöző szülő, mostoha- és nevelőszülő, nagyszülő, testvér (mely személy(ek) az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötték vagy munkaképességüket legalább 67 %-ban elvesztették. Ha az itt meghatározott személyekre a Támogatásokat is igénybe kívánják venni, akkor további feltétel, hogy havi rendszeres keresetük, jövedelmük a szerződéskötés időpontjában hatályos külön jogszabályban megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg d) együttlakó fiatal gyermektelen házaspár (mindkét fél 40 éven aluli) esetén 4 fő e) együttlakó fiatal egygyermekes házaspár (mindkét fél 40 éven aluli) esetén 4 fő (d. és e. pont esetén a méltányolható lakásigény felső határának számításánál kell a 4 főt figyelembe venni) Félszoba: a félszoba hasznos alapterülete a 6 négyzetmétert meghaladja, de nem haladja meg a 12 négyzetmétert (a padlóburkolat jellegétől függetlenül). Szoba: a szoba hasznos alapterülete meghaladja a 12 négyzetmétert (a padlóburkolat jellegétől függetlenül), de a meglévő, kialakult állapotot kivéve legfeljebb 30 négyzetméter, amennyiben ennél nagyobb, úgy két szobaként kell számításba venni. Amennyiben a nappali szoba, az étkező és a konyha osztatlan közös térben van, és hasznos alapterületük együttesen meghaladja a 60 négyzetmétert, úgy két szobaként kell figyelembe venni. Méltányolható a lakásigény, ha a lakás telekárat nem tartalmazó építési költsége (vételi ára) az ugyanolyan szobaszámú lakásoknak a Gazdasági Minisztérium által a Magyar Közlönyben közzétett alábbi építési átlagköltségét nem haladja meg. 2/12

3 Szobaszám Budapest (ezer forint) Egyéb helységekben (ezer forint) , , , , , , Fiatal a házaspár, ha a kölcsön- (adásvételi) szerződés megkötése időpontjában a házastársak egyike sem töltötte be a 40. életévét. Életkorra vonatkozó előírások Közvetlen állami támogatás megnevezése Maximum életkor Életkori feltételnek mikor kell fennállnia Szocpol, félszocpol Igénylőre vonatkozóan nincs életkori előírás Fiatalok otthonteremtési támogatása 35 év Igényléskor Megelőlegező kölcsön 40 év A Megelőlegező kölcsönszerződés megkötésének időpontjában A Rendeletben meg nem határozott fogalmakra vonatkozóan az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározottakat kell figyelembe venni. b) Igényelhető közvetlen állami támogatások hitelcélok szerinti bontásban Hitelcél Igénybe vehető hitel Igényelhető lakástámogatás Új lakás vásárlás CIB Új Otthon Hitel CIB Otthonteremtő Hitel CIB Forint Lakáshitel CIB Deviza Lakáshitel Szocpol Megelőlegező kölcsön Új lakás építés CIB Új Otthon Hitel CIB Forint Lakáshitel CIB Deviza Lakáshitel Használt lakás vásárlás CIB Otthonteremtő Hitel FOT. Szocpol Megelőlegező kölcsön 3/12

4 Bővítés CIB Forint Lakáshitel CIB Deviza Lakáshitel CIB Otthonteremtő Hitel CIB Forint Lakáshitel CIB Deviza Lakáshitell Fél Szocpol (3 vagy annál több gyermeket eltartók) Fél Szocpol A Támogatások igénybevételének nem feltétele, hogy az igénylő egyidejűleg valamely lakáscélú hitelünket is igénybe vegye. c) A Támogatások igénybevételének közös feltételei, szabályai Lakás építéséhez, vásárlásához Támogatások akkor igényelhetők, ha az igénylőnek, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, valamint a vele együttköltöző családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga vagy önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg szolgálati vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya nincs, vagy arról érvényesen írásban lemondott és a bérbeadó azt írásban elfogadta. (A lakástulajdonnal egy tekintet alá esik a gazdasági társaság tagja által a társaság részére vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, valamint az építési és használatbavételi (fennmaradási) engedélyben meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetésétől tartósan eltérő célra használható lakás.) Erről a tényről a közvetlen támogatást igénylő nyilatkozni köteles. Támogatás akkor is igényelhető, ha az igénylőnek, házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének, valamint a vele együttköltöző családtagjának o a) együttesen legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van egy olyan lakásban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonukba, vagy o b) a tulajdonában lévő lakása lebontását a települési önkormányzat jegyzője elrendelte o vagy engedélyezte, vagy c) a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába és a haszonélvező bent lakik. Lakásvásárlás esetén a közvetlen támogatás akkor igényelhető, ha az eladó az igénylőnek nem a Ptk b) pontja szerinti közeli hozzátartozója és nem élettársa. A Támogatásokat az igénylők méltányolható lakásigénylése kielégítése céljából lehet igényelni. A Támogatás nyújtásának feltétele továbbá, hogy az igénylő a rendelkezésére álló anyagi eszközöket az építési költség (vételár) kiegyenlítésére használja fel. Az igénylő rendelkezésére álló anyagi eszközként kell számításba venni a támogatás nyújtásáról szóló szerződés megkötését megelőző 5 éven belül értékesített lakásának az eladási árát is, csökkentve az azt terhelő és visszafizetett önkormányzati és munkáltatói támogatás, valamint a kiegyenlített lakáscélú hitelintézeti kölcsön összegével. A közvetlen támogatások igénybevételének feltétele a számlaellenőrzés is. A jogosultság személyi feltételeinek meglétét az igénylő lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzője igazolja illetve azokról az igénylőnek nyilatkoznia kell. A Támogatásra való jogosultságot és mértékét a kérelem benyújtásakor, a fennálló személyi körülmények alapján kell megállapítani. A Támogatásokat ugyanazon gyermek vagy más eltartott családtag után csak egy alkalommal lehet igénybe venni. Ugyanazon gyermek után egy közvetlen támogatás Szocpol., Fél Szocpol. vagy Fiatalok otthonteremtési támogatása - vehető igénybe. 4/12

5 A gyermekgondozási segélyen, díjon vagy gyermeknevelési támogatáson lévő személy a Támogatások szempontjából nem minősül eltartottnak, ezért utána Támogatást elszámolni nem lehet. A nem értékesítés céljára épült és befejezett épület (lakás) tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonost a Támogatások nem illetik meg. A Támogatások igénybevételi feltételeinek meglétét a CIB Bank ellenőrzi. Az igénylés harárideje A Támogatásra való jogosultság megállapítását és mértékének meghatározását lakás vásárlása esetén a lakásra vonatkozó végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül, építés, bővítési, valamint korszerűsítés esetén a végleges használatbavételi engedély kiadása előtt - ha ilyen engedély beszerzése nem kötelező, akkor a hitelcél megvalósulását megelőzően lehet a banktól igényelni. Ha a kérelmező ezen időpontig nem élt a támogatás igénybevételének lehetőségével, erre később már nem tarthat igényt. 3. Lakásépítési- vásárlási kedvezmény - Szocpol Állami támogatásként lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény (a továbbiakban: Szocpol) illeti meg az igénylőt a vele közös háztartásban élő, általa eltartott és a felépített, illetőleg megvásárolt lakásba vele együtt beköltöző gyermeke és más eltartott családtagja után az építési költség (vételár) megfizetéséhez. A Szocpol. a következő célokra nyújtható: a) Új lakás felépítése, b) az értékesítés céljára újonnan felépített és felépíttetett lakás megvásárlása. Szocpol. összege: Normatív összeg Gyermekek új lakás építés/vásárlás esetén ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft Minden további gyermek után ,-Ft A kedvezmény összege a gyermeken kívüli, más eltartott családtag után ,-Ft személyenként. A Szocpol. szempontjából gyermek: a) az igénylő vér szerinti és örökbe fogadott gyermeke, b) az igénylő gyámsága alatt álló legalább egy éve vele együttélő és általa eltartott gyermek, ha az igénylő vállalja, hogy a gyámság három éven belüli megszűnése esetén a kedvezményt visszafizeti, c) az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek, aki a gyermek- és ifjúságvédő intézettel kötött megállapodás alapján legalább egy éve él az igénylőnél, mint nevelőszülőnél, ha ez utóbbi vállalja, hogy az elhelyezés három éven belüli megszűnése esetén a kedvezményt visszafizeti, ha másik gyermek gondozására megállapodást nem köt. 5/12

6 A Szocpol.-t ugyanazon gyermek vagy más eltartott családtag után csak egy alkalommal lehet igénybe venni. A Szocpol. szempontjából az egyéb feltételek fennállása esetén - az építtető, vásárló eltartottjának minősül a) a gyermek, ha 1. a 16. életévét még nem töltötte be, 2. a 16. életévét már betöltötte, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem érte el, 3. a 16. életévét már betöltötte, de testi vagy szellemi fogyatékossága (betegsége) miatt munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg; b) az építtető (vásárló) kereső tevékenységet nem folytató házastársa (élettársa), ha 1. munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette, vagy 2. az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy 3. háztartáson belül gondoz legalább két olyan gyermeket, akik koruknál fogva családi pótlékra jogosultak, illetőleg egy állandó ápolásra szoruló fogyatékos gyermeket vagy a c) pontban említett hozzátartozót, aki a munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette; c) az építtetőnek (vásárlónak) vagy házastársnak szülője (mostoha- és nevelőszülője), nagyszülője, testvére, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy a munkaképességét legalább hatvanhét százalékában elvesztette. Fent felsorolt személyeket a kedvezményre jogosultság szempontjából csak akkor szabad figyelembe venni, ha a) az építtetővel (vásárlóval) - a házastársat és gyermekeit kivéve - legalább egy éve közös háztartásban élnek, és b) havi rendszeres keresetük, jövedelmük a szerződéskötés időpontjában hatályos külön jogszabályban megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg, továbbá c) az építtetővel (vásárlóval) az új lakásba együtt költöznek be. A gyermeket - a teljes ellátást biztosító intézetben tanuló gyermek kivételével - az építtetővel (vásárlóval) közös háztartásban élőnek kell tekinteni akkor is, ha tanulmányai folytatása miatt átmenetileg nem az építtető (vásárló) lakásában lakik. Az építtetővel (vásárlóval) közös háztartásban élő eltartott házastárs, szülők vagy nagyszülők esetében - ha együttes jövedelmük fenti kétszeresét meghaladja - egyik szülő (nagyszülő) után sem nyújtható kedvezmény. Fenti keresetbe, jövedelembe - a lakbér-hozzájárulást, a vakok személyi járadékát és a házastársi pótlékot kivéve - a bért, a nyugdíjat, a járadékot, a munkanélküli-ellátást és az egyéb rendszeres pénzbeni juttatást kell beszámítani. A Szocpol kedvezmény az építtetőt (vásárlót) az általa eltartott gyermek, házastárs vagy más családtag után - az egyéb feltételek fennállása esetén - akkor is megilleti, ha az maga is építtető (vásárló), de a tulajdoni hányaduk együttesen nem haladja meg az 50%-ot. A gyermekgondozási segélyen, díjon vagy gyermeknevelési támogatáson lévő személy a kedvezmény szempontjából nem minősül eltartottnak, ezért utána kedvezményt elszámolni nem lehet. 4. Fél Szocpol Fél Szocpol. a következő a célokra nyújtható a) Bármely építtető esetén olyan építési munkákra, amelyek eredményeképpen ötven százalékot elérő arányban az igénylő tulajdonában lévő lakása, az épület alapterületének növelésével legalább egy lakószobával bővül. 6/12

7 b) Két vagy több gyermeket eltartó építtető esetében a tetőtérbeépítést és emeletráépítést is ideértve. c) A három vagy több gyermeket eltartók vagy együtt költöző eltartott gyermekeik több mint 2 éve már tulajdonában lévő lakás értékesítése, és helyette nagyobb hasznos alapterületű és legalább egy lakószobával több szobaszámú, továbbá legalább komfortos lakás vásárlása esetén, ez utóbbi lakóingatlan megvásárlásához, ha az értékesített lakás az eltartóknak és együtt költöző eltartott gyermekeiknek együttesen legalább 50%-os arányú tulajdonában állt, továbbá, ha az értékesített lakás eladási árának az azt terhelő, visszafizetett önkormányzati, illetőleg munkáltatói támogatással, valamint lakáscélú hitelintézeti kölcsönnel csökkentett összegét a vásárlásra fordítják. A kedvezmény igénybevételével megvásárolt lakóingatlanban az eltartók és együtt költöző eltartott gyermekeik tulajdoni hányada nem lehet kevesebb mint az értékesített lakásban volt. Fél Szocpol. összege: Gyermekek Normatív összeg bővítés, használt lakás vásárlás esetén ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft A kedvezmény összege a gyermeken kívüli, más eltartott családtag után ,-Ft személyenként. A Szocpol.-ra vonatkozóan a fentiekben meghatározott személyi feltételeket Fél Szocpol. esetén is alkalmazni kell. 5. Fiatalok otthonteremtési támogatása továbbiakban FOT. Fiatalok otthonteremtési támogatására jogosultak a gyermeke(ke)t nevelő, 35 év alatti házastársak, élettársak vagy egyedülálló személyek a használt lakás vásárlásához szükséges önerő növelése érdekében, amennyiben az ingatlan vételára nem haladja meg Budapesten és megyei jogú városokban a 12 millió forintot, vidéken a 8 millió forintot. FOT. összege: Gyermekek Normatív összeg használt lakás vásárlás esetén ,-Ft* ,-Ft* ,-Ft* ,-Ft* *DE NEM HALADHATJA MEG AZ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBEN SZEREPLŐ VÉTELÁR 80%-ÁT: A Szocpol.-ra vonatkozóan a fentiekben meghatározott személyi feltételeket FOT esetén is alkalmazni kell. 7/12

8 6. Megelőlegező Kölcsön A fiatal házaspár, a Szocpol. igénybevételére jogosító feltételek fennállása esetén, az önerő növelése érdekében kérheti a Szocpol. kölcsönként történő megelőlegezését (a továbbiakban: Megelőlegező kölcsön). A Megelőlegező kölcsön futamidejére, kamattámogatására, valamint kamat- és költségmegállapítási feltételeire az alábbi rendelkezések az irányadóak, minden egyéb, az alábbiakban nem szabályozott kérdésben a Szocpol.-ra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A Megelőlegező kölcsön lényege, hogy a gyermekek után igénybe vehető Szocpol-t megelőlegezzük azon ügyfeleknek, akik a Szocpol. feltételrendszerében meghatározott gyermekekkel még nem rendelkeznek, de azok megszületését bizonyos határidővel vállalják. A kölcsön forrását a Bank biztosítja, a megelőlegezés időtartama alatt az esedékes kamatokat az Állam fizeti meg, tőketörlesztés nem történik. A vállalt gyermek(ek) megszületésétől a kölcsön vissza nem térítendő támogatássá alakul át, az állam megtéríti a kölcsön tőke-összegét, és ezzel a Megelőlegező kölcsönt igénybevett ügyfelek pénzügyi kötelezettsége megszűnik a bankkal szemben. A gyermekek megszületésének elmaradása esetén a Megelőlegező kölcsön kamattámogatásos hitellé alakul át. A Megelőlegező kölcsön már korábban folyósított hitel futamideje alatt nem igényelhető. Egy gyermek esetében Két gyermek esetében Gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő, egyben a megelőlegezés időtartama 4 év 8 év A megelőlegezés futamideje függetlenül a kapcsolódó hitel futamidejétől 20 év (a szerződsébe is ez kerül), ebből a megelőlegezés ideje 4 év 8 év. Amennyiben az ügyfél vállalásást nem teljesíti, akkor a hitel visszafizetésére 16. illetve 12 év áll rendelkezésre. Megelőlegező kölcsön összegének meghatározása: Meglévő gyermekek Vállalt gyermekek Normatív össz ,-Ft ,-Ft 0 gyermek (gyermektelen ,-Ft házaspárok esetén, amennyiben két gyermeket vállalnak) A Megelőlegező hitel igénybevételének feltételei: A házaspár egyike sem töltötte még be a 40. életévét a Megelőlegező kölcsönszerződés megkötésének időpontjában maximum egy gyermekük van lakásigényük méltányolható lakástulajdonnal nem rendelkeznek 8/12

9 a Bank által megfelelőnek minősített ingatlanfedezet biztosítása szükséges A személyi feltételek meglétét 30 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonattal, gyermekét nevelő igénylő esetén a gyermek 30 napnál nem régebbi születési anyakönyvi kivonatával kell igazolni. A Megelőlegező kölcsön biztosítékai: A megelőlegező kölcsön céljával érintett, valamint ezek mellett fedezetként elfogadott ingatlanra bankunk javára illetve a megelőlegező kölcsön céljával érintett ingatlanra a banki jelzálogjogot követő ranghelyen a Magyar Állam javára bejegyzett jelzálogjog. Az állam javára történő jelzálogbejegyzést is bankunk kérelmezi. A Megelőlegező kölcsön az alábbi hitelcélokhoz vehető igénybe Építés: új lakás felépítése; meglévő családi házra vagy ikerházra önállóan forgalomképes lakást eredményező emeletráépítés, Új lakás vásárlás: értékesítés céljára újonnan felépített vagy felépíttetett lakás megvásárlása. Fizetési kötelezettség a megelőlegezés időszakában A gyermek(ek) vállalt határidőig történő igazolt megszületése esetén a Megelőlegező kölcsön összegét az állam a hitelintézet részére közvetlenül megfizeti; ezzel az igénylő házaspár a kedvezményt igénybe vevőnek minősül. A vállalt gyermek(ek) megszületéséig, de legfeljebb az erre vonatkozó határidő lejártáig az igénylő házaspárt a megelőlegező kölcsönre vonatkozó szerződés alapján fizetési kötelezettség - kivéve az igénylő házaspár által kezdeményezett szerződésmódosítással összefüggő költségeket - nem terheli. Ezen időszak alatt a megelőlegező kölcsön törlesztése folyamán felszámítható ellenszolgáltatásokat (kamatot, költséget és egyéb ellenszolgáltatást) a Bank részére közvetlenül az állam téríti meg. Határidő számítása A vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötésének időpontjától, lakás építésénél a használatbavételi engedély kiadásának napjától kell számítani. A használatbavételi engedélyt az igénylő házaspár annak kiadását követő 15 napon belül köteles a Banknak bemutatni. A gyermekvállalásra vonatkozó határidő a terhesség időszakára egyszer meghosszabbodik, ha az igénylő házaspár a terhességet orvosi bizonyítvánnyal a vállalási határidő lejártáig a folyósító hitelintézetnek igazolja. A gyermekvállalás teljesítése A gyermekvállalás teljesítéseként kell elfogadni az építtető, a vásárló örökbefogadott, valamint bírósági vagy hatósági határozat következtében utóbb a háztartásába került vér szerinti gyermekét. A gyermekvállalás teljesítését, továbbá a megelőlegezés időtartama alatt bekövetkező házasságfelbontás tényét az igénylő házaspár az azt igazoló okmány kiállítását, illetve a bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül köteles a banknak bemutatni. A gyermek(ek) megszületésének igazolására a gyermek megszületését követő 30 napon belül a születési anyakönyvi kivonatot be kell mutatnia az igénylés helyén. Ha a korábban hatályban volt rendeletek alapján a fiatal házaspár kérelmére a születendő gyermekre tekintettel a kedvezményt a hitelintézet önálló kölcsönként előlegezte meg, és a gyermek azért nem születik meg, mert a házastársak egyike elhunyt, vagy a gyermek megszületését a házastársak egyikének legalább 67%-os mértékű megrokkanása következtében nem vállalták, vagy a gyermek a terhesség 26. betöltött hetét követően halva születik, és a kölcsöntartozás kiegyenlítésére megállapodás még nem jött létre, a Bankhoz benyújtott kérelemre a tőketartozást a központi 9/12

10 költségvetés fizeti ki az adós helyett. A kérelmet a megelőlegezésről szóló szerződésben vállalt határidő leteltét követő 60. napig lehet benyújtani. Visszafizetési kötelezettség Amennyiben az igénylő házaspár gyermekvállalását nem vagy csak részben teljesíti, úgy a megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső részét köteles - a gyermekvállalási határidő leteltét követő hónap első napjától kezdődően, a futamidő végéig - a Bank részére visszafizetni. E kölcsöntartozás visszafizetésének kamatfeltételeire, valamint kamattámogatására a kiegészítő kamattámogatás szabályai az irányadóak azzal, hogy a támogatásra való jogosultság maximális időtartamát a megelőlegező kölcsön folyósításának napjától kell figyelembe venni. Az igénylő házaspár köteles az állam részére - a folyósító hitelintézet útján - részletekben megfizetni a megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső összege után az állam által a megelőlegezés időtartama alatt a hitelintézet számára korábban megfizetett teljes összegnek a Rendeletben meghatározott kiegészítő kamattámogatással csökkentett részét. E tartozás kamata és törlesztési feltételei megegyeznek a visszafizetendő vált kölcsönt igénylő házaspárra vonatkozó feltételeivel, azzal, hogy kiegészítő kamattámogatás a törlesztés során nem érvényesíthető. A Megelőlegező kölcsön fentiek szerinti kondícióit a CIB Bank állami kamattámogatású lakáshiteleire vonatkozó kondíciós lista tartalmazza. Az állam által a megelőlegezés időtartama alatt a Bank részére megfizetett összegnek az igénylő házaspár terhére utóbb megállapított részét és annak kamatait a Bank a teljesített törlesztések szerint fizeti meg az állam részére. Ha az igénylő házaspár házasságát a megelőlegezés időtartama alatt a bíróság felbontja és a házaspár gyermekvállalását a házasság felbontásának időpontjáig nem, vagy csak részben teljesíti, úgy a házasság felbontásának fentiek szerinti bejelentését követő hónap első napjától visszafizetési kötelezettség terheli. E kötelezettség fennállásának, illetve mértékének és kezdő időpontjának megállapítása a házasság felbontásakor fennálló terhesség végéig meghosszabbodik, ha az igénylő házaspár a terhességet és annak várható időtartamát orvosi bizonyítvánnyal a házasság felbontásának bejelentésével egyidejűleg a Banknak igazolja. 7. Utólagos jogosultság CIB Banknál felvett lakáshitel futamideje alatt keletkezett jogosultság A Szocpol. igényelhető a korábban igénybevett CIB Új Otthon Hitel, CIB Otthonteremtő Hitel vagy piaci kamatozású lakáshitel futamideje alatt keletkezett jogosultság esetén a fennálló hiteltartozás csökkentésére is, de csak abban az esetben, ha a korábban igénybevett hitel célja új lakás vásárlása vagy építése volt. A hiteltartozások csökkentése során a támogatott hitelek elsődlegességét kell biztosítani. Ilyen esetben a támogatás mértékét a kölcsönszerződés megkötése idején hatályos jogszabály szerint kell megállapítani. A FOT-t igényelhetik a támogatást korábban született gyermekek után igénybevevők a később született gyermek(ek) után is - az adásvételi szerződés keltének időpontjában érvényben volt összegben - abban az esetben, ha kölcsönszerződésük van. Az igénybe vett támogatást csak a még fennálló kölcsön tőketörlesztésére lehet fordítani. Fél kedvezmény utólagos jogosultság alapján nem igényelhető. Hitel futamideje alatt keletkezett jogosultság esetén a Kedvezményt az eredeti hitelkérelem benyújtásának helyén kell igényelni. 10/12

11 8. A Támogatások visszafizetésére vonatkozó szabályok A visszafizetési kötelezettség esetei Ha az igénylő a Banknak vagy az igazolást kibocsátónak valótlan adatot tartalmazó nyilatkozatot tett, és ez alapján jutott közvetlen támogatáshoz, illetőleg kamattámogatáshoz, akkor az igénylő a folyósított összeget az igénybevétel napjától a Ptk a szerint számított kamataival együtt köteles visszafizetni. A Támogatásokat az azok nyújtásáról kötött szerződés alapján a Támogatás folyósítója visszavonja, és az igénybevevő a már folyósított Támogatásokat az igénybevétel napjától esedékes a Ptk a szerint számított kamatokkal együtt köteles a támogatás nyújtója részére visszafizetni, ha a) a Támogatások igénybevételének alapját képező építési munkák a szerződésben, legfeljebb három évben vagy ezt indokolt esetben két évvel meghosszabbított meghatározott határidőig nem készülnek el, vagy b) az építtető az építési szándékától elállt, illetőleg c) a használatbavételi engedély megszerzése előtt a szerződés teljesítése más, az építtetőnek felróható okból hiúsul meg, d) a használatbavételi engedély megszerzése előtt az építtető e rendelet szerint támogatott már igénybevett kölcsönt visszafizeti. Ha a Kedvezmény igénybevételével épített, vásárolt lakást - építés esetén a használatbavételi engedély megadását, vásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötését követő - 10 éven belül lebontják, a lakásigény kielégítésétől eltérő célra hasznosítják, illetőleg elidegenítik, akkor a lakás tulajdonosa köteles a kedvezmény folyósított összegét visszafizetni. E szabályt a fiatalok otthonteremtési támogatása körében is alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy a bontási, eltérő célra hasznosítási, valamint elidegenítési tilalom időtartama 5 év. A visszafizetési kötelezettség érvényesítése iránt - a Bank felmondását követően - a Kincstári Vagyoni Igazgatóság intézkedik. Ha az igénylő házaspár házasságát a megelőlegezés időtartama alatt a bíróság felbontja és a házaspár gyermekvállalását a házasság felbontásának időpontjáig nem, vagy csak részben teljesíti, úgy a házasság felbontásának fentiek szerinti bejelentését követő hónap első napjától az alábbiakban meghatározottak szerint visszafizetési kötelezettség terheli. E kötelezettség fennállásának, illetve mértékének és kezdő időpontjának megállapítása a házasság felbontásakor fennálló terhesség végéig meghosszabbodik, ha az igénylő házaspár a terhességet és annak várható időtartamát orvosi bizonyítvánnyal a házasság felbontásának bejelentésével egyidejűleg a Banknak igazolja. 9. A szolgáltatás igénylésének és igénybevételének díjai A mindenkori hatályos kondíciókat a CIB Bank állami kamattámogatású lakáshiteleire vonatkozó Kondíciós Lista tartalmazza. A Közvetlen állami támogatások (Lakásvásárlási, építési (szocpol) kedvezmény, Lakásbővítési (félszocpol) támogatás, Adó-visszatérítési (ÁFA) támogatás, Fiatalok otthonteremtési támogatása) folyósítása díja CIB ingatlanfedezetes hitelek igénylése esetén: egyszeri, a támogatás folyósításakor 11/12

12 felszámított Ft A Közvetlen állami támogatások (Lakásvásárlási, építési (szocpol) kedvezmény, Lakásbővítési (félszocpol) támogatás, Adó-visszatérítési (ÁFA) támogatás, Fiatalok otthonteremtési támogatása) folyósítása díja CIB ingatlanfedezetes hitelek igénylése nélkül: egyszeri, a támogatás folyósításakor felszámított Ft. További részletekről, az igénylés feltételeiről az éjjel-nappal, helyi tarifával hívható CIB24 Hitelvonal munkatársai szolgálnak, illetve információk találhatók honlapunkon. CIB Jelen tájékoztató nem minősül a CIB Bank részéről ajánlattételnek és nem jogosít kedvezmény igénybevételére, kizárólag a figyelemfelkeltés célját szolgálja! 12/12

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSHOZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. január 1-jétől) Tisztelt Érdeklődő,

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e A lakáscélú támogatások helyi rendszeréről egységes szerkezetben az e rendeletet módosító 19/2007. (VI. 29.) számú, a 23/2007.

Részletesebben

Mire fordítható a szocpol? A szocpol (továbbiakban: kedvezmény) igénybe vehető

Mire fordítható a szocpol? A szocpol (továbbiakban: kedvezmény) igénybe vehető Mire fordítható a szocpol? A szocpol (továbbiakban: kedvezmény) igénybe vehető 1. új lakás felépítése, (a családi vagy ikerház emeletráépítésnek nem minősülő tetőtér-beépítésének a kivételével), 2. az

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2013. január 1-jétıl) Tisztelt Érdeklıdı, Tisztelt Lakásépítı! A lakásépítési támogatásról szóló 256/2011.

Részletesebben

Termékismertető. OTP Jelzálogbank Zrt. 1051. Bp Nádor utca 21. OTP Bank Nyrt. 1051. Bp Nádor utca 16.

Termékismertető. OTP Jelzálogbank Zrt. 1051. Bp Nádor utca 21. OTP Bank Nyrt. 1051. Bp Nádor utca 16. Termékismertető 1. A termék megnevezése OTP Otthonteremtési Hitel új lakás vásárlásra építésre 3 vagy több gyermekes család esetén A három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását

Részletesebben

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2011. május 5-től) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt Lakásépítő! A fiatalok, valamint a többes családok

Részletesebben

Támogatási szerződés családok otthonteremtési kedvezménye támogatás nyújtásáról

Támogatási szerződés családok otthonteremtési kedvezménye támogatás nyújtásáról Iktató szám: [*] Támogatási szerződés családok otthonteremtési kedvezménye támogatás nyújtásáról amely egyrészről a Polgári Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 4090 Polgár, Hősök útja 8.

Részletesebben

IGÉNYLŐLAP Lakásvásárlási kedvezmény, Adó-visszatérítési támogatás, Megelőlegező kölcsön és Fiatalok Otthonteremtési Támogatása igényléséhez

IGÉNYLŐLAP Lakásvásárlási kedvezmény, Adó-visszatérítési támogatás, Megelőlegező kölcsön és Fiatalok Otthonteremtési Támogatása igényléséhez IGÉNYLŐLAP Lakásvásárlási kedvezmény, Adó-visszatérítési támogatás, Megelőlegező kölcsön és Fiatalok Otthonteremtési Támogatása igényléséhez A támogatást igénylő neve: Anyja neve: Adóazonosító jele: Állandó

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. CIB Árfolyamrögzítı Hitel II. termékrıl

TÁJÉKOZTATÓ. CIB Árfolyamrögzítı Hitel II. termékrıl TÁJÉKOZTATÓ CIB Árfolyamrögzítı Hitel II. termékrıl A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésérıl és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjérıl szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

CIB Otthonteremtı Hitel

CIB Otthonteremtı Hitel CIB Otthonteremtı Hitel A CIB Bank Zrt. jelzáloghitel konstrukciója A CIB Otthonteremtı Hitellel Ön kedvezı hitelkamat mellett vásárolhat Magyarország területén forgalomképes használt és új lakást, lakóingatlant

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ. LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ. LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. február 11-től) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt

Részletesebben

kedvezménye+ Családok otthonteremtési kedvezménye 1 Használt, legalább komfortos lakás vásárlása

kedvezménye+ Családok otthonteremtési kedvezménye 1 Használt, legalább komfortos lakás vásárlása 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet szerinti JCSK001_02 CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE, MEGELŐLEGEZETT CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE ADÓ-VISSZATÉRÍTÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE Az igénylés kitöltése

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I. Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Támogatási szerződés Családok Otthonteremtési Kedvezménye nyújtására (meglévő, használt lakás bővítése)

Támogatási szerződés Családok Otthonteremtési Kedvezménye nyújtására (meglévő, használt lakás bővítése) Szerződésszám: Támogatási szerződés Családok Otthonteremtési Kedvezménye nyújtására (meglévő, használt lakás bővítése) amely egyrészről a Takarékszövetkezet/Bank Zrt. székhely: cégjegyzékszám: cégbíróság:

Részletesebben

IGÉNYLŐLAP Lakásvásárlási kedvezmény, Adó-visszatérítési támogatás, Megelőlegező kölcsön és Fiatalok Otthonteremtési Támogatása igényléséhez

IGÉNYLŐLAP Lakásvásárlási kedvezmény, Adó-visszatérítési támogatás, Megelőlegező kölcsön és Fiatalok Otthonteremtési Támogatása igényléséhez IGÉNYLŐLAP Lakásvásárlási kedvezmény, Adó-visszatérítési támogatás, Megelőlegező kölcsön és Fiatalok Otthonteremtési Támogatása igényléséhez A támogatást igénylő neve: Házastárs, élettárs neve: házastársként

Részletesebben

Minimális hasznos alapterület** Eltartott gyermekek száma. Egylakásos lakóépület (nm) CSOK összege * (Ft) Lakás (nm)

Minimális hasznos alapterület** Eltartott gyermekek száma. Egylakásos lakóépület (nm) CSOK összege * (Ft) Lakás (nm) Ügyfél tájékoztató Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) Új lakás építésére vagy vásárlására A hirdetésben szereplő családi otthonteremtési kedvezmény Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás.

Részletesebben

A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről

A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

14 /1994. / V. 2./MÖK

14 /1994. / V. 2./MÖK 1 Helyi jogtár. Hatályos szöveg. (Módosította a 2/1995.(I.30.)MÖK sz. a 11/1995.(III.27.)MÖK sz., a 16/2000. (VII.20.)MÖK sz., a 3/2001./ II. 19./ MÖK sz. és a 15/2001.(X. 1.) MÖK sz., 11/2003.(IV. 25.)

Részletesebben

FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL TERMÉKPARAMÉTEREK

FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL TERMÉKPARAMÉTEREK FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL Jelen termékismertető az FHB Jelzálogbank Nyrt. (a továbbiakban: Bank) által, a 341/2011. (XII.29.) Korm. rendelet szerint nyújtott FHB Otthonteremtő Kamattámogatott

Részletesebben

1. Miért előnyös Önnek a Takarék Otthonteremtő Kamattámogatott 10+10 Hitel?

1. Miért előnyös Önnek a Takarék Otthonteremtő Kamattámogatott 10+10 Hitel? Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel 2016. január 01. napjától a 3 vagy több gyermekes, illetve gyermekvállalással legalább 3 gyermekessé váló családok támogatására 10 millió Ft összegű Otthonteremtő

Részletesebben

Tájékoztatás a 2016. január 1-e után igényelhet Családok Otthonteremtési Kedvezményér l és a lakáscélú állami támogatású kölcsönökr l

Tájékoztatás a 2016. január 1-e után igényelhet Családok Otthonteremtési Kedvezményér l és a lakáscélú állami támogatású kölcsönökr l Tájékoztatás a 2016. január 1-e után igényelhet Családok Otthonteremtési Kedvezményérl és a lakáscélú állami támogatású kölcsönökrl Tisztelt Érdekl! Köszönjük, hogy megtisztelte érdekldésével Takarékszövetkezetünket.

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/1994.(V.5.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (A módosításokkal

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Budaörs Város Önkormányzat

Részletesebben

Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2004. (IV.28.) számú rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról

Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2004. (IV.28.) számú rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1 Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2004. (IV.28.) számú rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakáscélú támogatásokról

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. A tulajdonosi jogok gyakorlása

1. A rendelet hatálya. 2. A tulajdonosi jogok gyakorlása Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (IV. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről EGYSÉGES

Részletesebben

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak 1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy - ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot, - elősegítse a lakásvagyon

Részletesebben

Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel három vagy több gyermekes család esetén HIRDETMÉNY OTK-02-2016

Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel három vagy több gyermekes család esetén HIRDETMÉNY OTK-02-2016 Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel három vagy több gyermekes család esetén HIRDETMÉNY OTK-02-2016 A hirdetésben szereplő három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása

Részletesebben

Örkényi Takarékszövetkezet. Általános Szerződési Feltételei. Lakossági folyószámlahitel-szerződésekhez

Örkényi Takarékszövetkezet. Általános Szerződési Feltételei. Lakossági folyószámlahitel-szerződésekhez Általános Szerződési Feltételei Lakossági folyószámlahitel-szerződésekhez Hatályos 2015. 11.10. napjától I. Bevezető rendelkezések 1. A lakossági folyószámlahitelek általános szerződési feltételeinek hatálya

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. Oroszlány Város Önkormányzatának 22/2007. (XI.14.) Ör. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, lakbéréről és elidegenítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatására a 15/2010. (IV.16.) számú önkormányzati rendelet alapján Adóazonosító jele: Adóazonosító jele:

lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatására a 15/2010. (IV.16.) számú önkormányzati rendelet alapján Adóazonosító jele: Adóazonosító jele: P Á L Y Á Z A T I K É R E L E M lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatására a 15/2010. (IV.16.) számú önkormányzati rendelet alapján 1. A kérelmező(k) személyi adatai: A kérelmező neve, állampolgársága:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére

Részletesebben

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. Általános Szabályok 4 1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések 4 2. Üzletszabályzat hatálya, a Hitelintézet és az

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2/2010. (I.29.) sz. rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévık részére adósságkezelési szolgáltatás mőködtetésérıl Celldömölk Város Önkormányzatának

Részletesebben

A KOCKÁZATVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

A KOCKÁZATVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A KOCKÁZATVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Szabályzat száma: JOG-001/2014. Jóváhagyó határozat száma: 7/2015 (2015.03.20.) számú Igazgatósági Határozat Hatályos:

Részletesebben

2013. ÉVI III. TÖRVÉNY A ZELENKA PÁL EVANGÉLIKUS SZOLIDARITÁSI ALAPRÓL

2013. ÉVI III. TÖRVÉNY A ZELENKA PÁL EVANGÉLIKUS SZOLIDARITÁSI ALAPRÓL 2013. ÉVI III. TÖRVÉNY A ZELENKA PÁL EVANGÉLIKUS SZOLIDARITÁSI ALAPRÓL A zsinat elismerve, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: Egyház) tartási kötelezettsége körében felelősséggel

Részletesebben

K É R E L E M É S N Y I L A T K O Z A T. Családi Otthonteremtési Kedvezmény 1 (CSOK), használt lakás vásárlásához, bővítéséhez

K É R E L E M É S N Y I L A T K O Z A T. Családi Otthonteremtési Kedvezmény 1 (CSOK), használt lakás vásárlásához, bővítéséhez K É R E L E M É S N Y I L A T K O Z A T Családi Otthonteremtési Kedvezmény 1 (CSOK), használt lakás vásárlásához, bővítéséhez BANK TÖLTI KI 2! Igényelt kölcsön van nincs Igényelt kölcsön Ezy azonosítója

Részletesebben

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.)

Részletesebben

ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetben i ellátások123 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetben i ellátások123 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetbeni ellátások 123 18. (1) A jogosult gyermek számára a) a gyámhatóság az e törvényben meghatározott feltételek szerint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot

Részletesebben

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.),

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1..

ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1.. Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testület 1/2007. (I. 31.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Szalkszentmárton

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény

1990. évi XCIII. törvény 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről[1] Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az

Részletesebben

- egységes szerkezetbe foglalva -

- egységes szerkezetbe foglalva - Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II.11.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtható szociális ellátásokról - egységes szerkezetbe foglalva - Sátoraljaújhely

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól Kengyel Községi Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete

A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)

2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben) A rendelet kihirdetésének napja: 2008. január 21. Nagymányok, 2008. január 18. Dr. Klausz Judit sk. jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2008. (I.18.) számú rendelet A szociális ellátásokról (módosításokkal

Részletesebben

AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1997./VI.19./ sz. rendelete A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL

AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1997./VI.19./ sz. rendelete A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1997./VI.19./ sz. rendelete A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN A 11/1997./XI.25./ ; 7/2000./VI.6./, 3/2001./III.19. /, 3/2005./II.24./, 5/2005./XI.15./,

Részletesebben

Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok. Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1

Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok. Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1 1. Mikor kell öröklési illetéket fizetni? Az öröklési illeték 2016. I. Általános szabályok Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1 Öröklés esetén az illetékekről

Részletesebben

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ LAKÁSCÉLÚ HITELEK ÁLLAMI TÁMOGATÁSÚ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ LAKÁSCÉLÚ HITELEK ÁLLAMI TÁMOGATÁSÚ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ A PILLÉR Takarékszövetkezet ebben a tájékoztató anyagban segítséget kíván nyújtani Önnek ahhoz, hogy a hitelfelvétele során kellő körültekintéssel, felelős odafigyeléssel hozza meg azon

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA a CIB - ING Lendület Plusz Hitelprogram esetén

KONDÍCIÓS LISTA a CIB - ING Lendület Plusz Hitelprogram esetén A CIB Bank 2008. október 30-tól megszőnteti Lendület Plusz termékeinek értékesítését. A kondíciók a 2008. október 29-ig CHF alapon befogadott és 2008. november 12. után szerzıdött ügyletekre vonatkoznak.

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete

Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete Az önkormányzati lakások, helyiségek bérletéről és elidegenítéséről. ( Módosításokkal egysége szerkezetbe foglalva ) Kiskunmajsa

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.10. Jelen Hirdetmény a 2016. május 10. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30.-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel.

Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 13/2011. (IV.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a feln tt korúakra vonatkozó szociális gondoskodásról Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és

Részletesebben

Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete

Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a települési támogatás és az önkormányzat által nyújtott egyéb szociális ellátások helyi szabályairól (egységes

Részletesebben

2016. 01. 30. MHK Jogszabály szolgáltatás

2016. 01. 30. MHK Jogszabály szolgáltatás 89/205. (XII. 22.) FM rendelet az államot megillető halgazdálkodási jog vagyonkezelésbe, pályázati úton történő haszonbérbe, valamint alhaszonbérbe adásának egyes szabályairól 205.2.23 89/205. (XII. 22.)

Részletesebben

215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet

215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet a lakás-előtakarékosság állami támogatásáról A lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 26. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA HATÁLYOS: 2016. március 21. napjától 1 ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. ALAPADATOK, ALAPFOGALMAK, ÉRTELMEZŐ

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2010.(II.10.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL Szólád Község Önkormányzat Képviselõ-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

Tájékoztató. a gyermekek után járó ellátásokról. Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda

Tájékoztató. a gyermekek után járó ellátásokról. Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Összeállította: Ruminé Szijártó Ildikó Dr. Veres Gábor Felelős kiadó: Dr.

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Fogalomtár Ingatlanfedezetű hitelek

Fogalomtár Ingatlanfedezetű hitelek I. Általános fogalmak Fogalomtár Ingatlanfedezetű hitelek Adásvételi szerződés: Adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni és a dolgot a vevő birtokába bocsátani,

Részletesebben

forint lakáshitellel történ el finanszírozásához

forint lakáshitellel történ el finanszírozásához Hitelszerz dés száma: PÁTRIA Takarékszövetkezet fiókja Tel.:.. H I T E L SZ E R Z D É S Lakás-el takarékossági szerz dés megtakarítási összegének takarékszövetkezeti forint lakáscélú hitellel történ el

Részletesebben

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2010. június 28.

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2010. június 28. AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL Budapest, 2010. június 28. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az üzletszabályzat hatálya... 3 2. Hitelműveletek...3 3. A hitelműveletek általános feltételei...

Részletesebben

Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete. Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1

Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete. Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1 Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1 (egységes szerkezetben) Vasmegyer Község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Hatályos: 2015. október 05. napjától Közzététel napja: 2015. október 02.

HIRDETMÉNY. Hatályos: 2015. október 05. napjától Közzététel napja: 2015. október 02. HIRDETMÉNY Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója az állami kamattámogatással nyújtott lakossági jelzáloghitelek esetén alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2015. október 05. napjától Jelen Hirdetmény

Részletesebben

Termékismertető. OTP Bank Nyrt. 1051. Bp. Nádor utca 16. OTP Jelzálogbank Zrt. 1051. Bp. Nádor utca 21.

Termékismertető. OTP Bank Nyrt. 1051. Bp. Nádor utca 16. OTP Jelzálogbank Zrt. 1051. Bp. Nádor utca 21. Termékismertető 1. A termék megnevezése Családok otthonteremtési kedvezménye A családok otthonteremtési kedvezményének nyújtását a lakásépítési támogatásról szóló 256/2011. (XII.6) Kormányrendet (a továbbiakban:

Részletesebben

Kölcsönszerződés fogyasztóknak nyújtott forint alapú lakáscélú kölcsönhöz

Kölcsönszerződés fogyasztóknak nyújtott forint alapú lakáscélú kölcsönhöz Hitelszámla szám:...-... A hitel ikt. száma:... A hitel száma:... Készítette:... Ellenőrizte:... Engedélyezte:... Utalványozta:... Kölcsönszerződés fogyasztóknak nyújtott forint alapú lakáscélú kölcsönhöz

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója a lakossági hitelek

HIRDETMÉNY. A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója a lakossági hitelek HIRDETMÉNY A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója a lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciókról, díjakról, költségekről és ezek teljesítési rendjéről Érvényes: 2015.07.13.-tól

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 3/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 3/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 3/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról Pilisszentkereszt Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól

Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2008. február 20.

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2008. február 20. AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL Budapest, 2008. február 20. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az üzletszabályzat hatálya... 3 2. Hitelműveletek... 3 3. A hitelműveletek általános feltételei...

Részletesebben

Kölcsönszerződés Fogyasztóknak nyújtott forint alapú piaci kamatozású lakáscélú kölcsönhöz

Kölcsönszerződés Fogyasztóknak nyújtott forint alapú piaci kamatozású lakáscélú kölcsönhöz Iktatószám: Kölcsönszám: Hitelszámla száma: CB határozatszám: Kölcsönszerződés Fogyasztóknak nyújtott forint alapú piaci kamatozású lakáscélú kölcsönhöz A szerződő felek, egyrészről: Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet

Részletesebben

Bakonyvidéke Takarékszövetkezet 2870 Kisbér, Kossuth Lajos u. 14. Tel./fax: (34) 353-907 www.bakonyvideketksz.hu

Bakonyvidéke Takarékszövetkezet 2870 Kisbér, Kossuth Lajos u. 14. Tel./fax: (34) 353-907 www.bakonyvideketksz.hu L-IV/2016/H. LAKOSSÁGI HITELEK H I R D E T M É N Y E a hitelezés kamat- és költség feltételeiről Bakonyvidéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK LAKOSSÁGI HITELEKRE Érvényes: 2016.05.01. Egyoldalú

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSHOZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legfeljebb két gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. január 1-jétől) Tisztelt Érdeklődő,

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY 1 / 79 2016.03.29. 10:35 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY az illetékekről Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás,

Részletesebben

Tájékoztató a Nemzeti Eszközkezelı mőködésérıl

Tájékoztató a Nemzeti Eszközkezelı mőködésérıl TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETI ESZKÖZKEZELİ MŐKÖDÉSÉRİL A Nemzeti Eszközkezelı (továbbiakban: NET) és a Bank együttmőködési megállapodást kötöttek a hitelszerzıdésbıl eredı kötelezettségeiknek eleget tenni nem

Részletesebben

CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE / OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE

CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE / OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE / OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁS

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOK

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOK GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOK 1. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján

Részletesebben

Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról

Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet 2085 Pilisvörösvár, Fő út 130. Átvette:... Telefon: 06 (26) 530-520

Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet 2085 Pilisvörösvár, Fő út 130. Átvette:... Telefon: 06 (26) 530-520 Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet Átvétel dátuma:. 2085 Pilisvörösvár, Fő út 130. Átvette:... Telefon: 06 (26) 530-520 Adó-visszatérítési támogatás igénylés a lakásépítési támogatásról szóló 256/2011.

Részletesebben

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014 Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014 Családi kedvezmény (1) A családi kedvezmény 2014. január 1-jétől már nem csak az összevont adóalap csökkentése révén érvényesíthető, hanem az összevont

Részletesebben

9/2016. (II. 05.) önkormányzati rendelet 1. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról

9/2016. (II. 05.) önkormányzati rendelet 1. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról 9/2016. (II. 05.) önkormányzati rendelet 1 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32.

Részletesebben

HIRDETMÉNY. THM annuitás alapú. kölcsön esetén:

HIRDETMÉNY. THM annuitás alapú. kölcsön esetén: HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Bank) jelzáloglevél kamattámogatással nyújtott lakáshiteleinek kondícióiról hatályos: 2014. március 1-tıl a hivatalosan közzétett

Részletesebben

Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I.

Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I. Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

Részletesebben

Mérték Induló 1 Normál 2. K&H üzleti feltételű lakáshitel 0,99% 3,60% Havi törlesztő részletekben

Mérték Induló 1 Normál 2. K&H üzleti feltételű lakáshitel 0,99% 3,60% Havi törlesztő részletekben K&H Bank Zrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. Telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 Fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény A japán jen alapú K&H üzleti feltételű lakáshitelek kondícióiról

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5.

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/218. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben

Részletesebben

Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel Ingatlan jelzálogjoggal biztosított INGATLANVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS

Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel Ingatlan jelzálogjoggal biztosított INGATLANVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Szerződésszám: Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel Ingatlan jelzálogjoggal biztosított INGATLANVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS 1 Szerződés tervezet amely a Hitelező kötelező erejű ajánlatát tartalmazza,

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II.20.) számú rendelete a 7/2015. (III.13.)

Részletesebben

Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: 2016. január 1-jétől

Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: 2016. január 1-jétől Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? CIB UNO Lakáskölcsön Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Új Otthon

Részletesebben

Kölcsönszerződés ingatlan jelzálogjoggal biztosított, fogyasztóknak, lakáscélú hitel kiváltására nyújtott kölcsönhöz

Kölcsönszerződés ingatlan jelzálogjoggal biztosított, fogyasztóknak, lakáscélú hitel kiváltására nyújtott kölcsönhöz Hiteliktatószám: Kölcsönszerződés ingatlan jelzálogjoggal biztosított, fogyasztóknak, lakáscélú hitel kiváltására nyújtott kölcsönhöz A szerződő felek, egyrészről: Örkényi Takarékszövetkezet székhelye:

Részletesebben

Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel Ingatlan jelzálogjoggal biztosított INGATLANVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS

Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel Ingatlan jelzálogjoggal biztosított INGATLANVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Kirendeltség: Ügyintéző: Iktatószám: Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel Ingatlan jelzálogjoggal biztosított INGATLANVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS 1 Szerződés tervezet amely a Hitelező kötelező

Részletesebben

Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete

Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete Kenderes Város Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról,

Részletesebben

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. november 29-ei testületi ülésére

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. november 29-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. november 29-ei testületi ülésére Tárgy: A Települési Pályázati, Fejlesztési és Vis major Alap létrehozása

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képvisel

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képvisel 1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete az egyes szociális, valamint gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Kihirdetve: 2013. december

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSHOZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legfeljebb két gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. február 11-től) Tisztelt Érdeklődő,

Részletesebben

10/2001.(X.30.) számú rendelete

10/2001.(X.30.) számú rendelete Csévharaszt Községi Önkormányzat 8/2005. (VI.8.) számú rendeletével módosított 10/2001.(X.30.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére, vonatkozó szabályokról Csévharaszt Község

Részletesebben

Folyósítás, igénylés szabályai, banki ügyek, felkészülési idő

Folyósítás, igénylés szabályai, banki ügyek, felkészülési idő Folyósítás, igénylés szabályai, banki ügyek, felkészülési idő 1. Kijött-e már végrehajtási rendelet a legújabb változásokról? 2016. február 11-étől az eddigi szabályozást az új ingatlanok (valamint a kamattámogatás

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete a lakások bérletére, elidegenítésére, valamint a lakáshoz jutás helyi támogatására vonatkozó szabályokról (egységes

Részletesebben