Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2004. (IV.28.) számú rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról
|
|
- Bálint Juhász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2004. (IV.28.) számú rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakáscélú támogatásokról szóló 12/2001. (1.31.) Korm. számú rendelet 23. -ában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya i.. A rendelet azon magyar állampolgárokra, állandó tartózkodásra jogosító igazolvánnyal rendelkező bevándoroltakra, a letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre, valamint a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre, továbbá az Európai Szociális Kartát megerősítő országoknak a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló évi LXXXVI. törvény rendelkezései szerint jogszerűen Magyarországon tartózkodó állampolgáraira terjed ki, akik Balmazújvároson kívánják első otthonukat felépíteni vagy megvásárolni és Balmazújváros közigazgatási területén - házastársak és élettársi kapcsolatban élő fiatalok esetében legalább az egyik fél - állandó bejelentett lakóhellyel vagy munkahellyel rendelkeznek. (1) Támogatásban részesülnek a) a fiatal házaspárok, A támogatásra jogosultak köre z. b) az élettársi kapcsolatban élő fiatalok, amennyiben háztartásukban legalább egy kiskorú gyermeket nevelnek, c) kiskorú gyermekét egyedül nevelő, a támogatásra való jogosultság megállapítására irányuló kérelem benyújtásának időpontjában 40. életévét be nem töltött szülő, d) életkortól és családi állapottól függetlenül azok az igénylők, akiknek az ingatlan tulajdona elemi kár (tűz, vihar, belvíz, földrengés) miatt teljes egészében megsemmisült és az első lakáshoz jutók támogatásában vagy a helyi támogatás bármelyikformájában még soha nem részesültek, feltéve, ha a megsemmisült ingatlan tulajdonon kívül más ingatlan tulajdonnal vagy résztulajdonnal nem rendelkeznek a támogatásra való jogosultság megállapítására irányuló kérelem benyújtásának időpontjában. e) életkortól és családi állapottól függetlenül a szolgálati jelleggel, vagy szociális
2 2 rászondtságból határozott időre bérbeadott lakás bérlője, ha a bérbeadott önkormányzati lakást a tulajdonos számára rendeltetésszerű állapotban visszaadja. A jogosultság feltételei 3.. (l)az (1) bekezdés a.) - c.) pontjaiban meghatározottak akkor részesülhetnek támogatásban, ha külön-külön, vagy együttesen bérleti vagy bérlőtársi jogviszonyuk, állandó használati joguk, illetve lakástulajdonuk - függetlenül az ingatlan értékétől, állagától, nagyságától - soha nem volt. (2)A (2) bekezdésben meghatározottaktól eltérően az első lakáshoz jutók egyszeri, vissza nem térítendő támogatása megállapítható, ha az igénylők a) külön-külön legfeljebb fá-ed tulajdoni hányadban Örökölt, haszonélvezeti joggal terhelt lakóház, b) beépítetlen építési telek tulajdonosai, valamint ha c) az igénylő legfeljebb 'Á-ed haszonélvezeti joggal terhelt vagy nem terhelt, örökölt ingatlantulajdonnal rendelkezik, s a lakóházat közeli hozzátartozótól vásárolja. (3)Az (1) - (2) bekezdésben fennálló feltételek mellett akkor nyújtható támogatás, ha: a) az igénylők által vásárolt vagy épített 1/1 tulajdonjogit ingatlant egymás között egyenlő arányban, de legalább %-ed- %-eá arányban szerzik meg. b) örökölt tulajdoni hányad mellett történő vásárlás esetében az a.) pontban meghatározott üi ütty megmarad a résztulajdon szerzését követően is. c) az együttköltöző családtagok létszámát figyelembe véve a vásárolni kívánt lakás nagysága vagy az építendő új lakóház nagysága a lakáscélú állami támogatásokról szóló többszörösen módosított 12/2001. (1.31.) Korm. számit rendelet 3. -ában meghatározott jogos lakásigény mindenkori felső határától egy szobával kevesebb. A még gyermektelen, valamint az egy kiskorú gyermeket nevelő fiatalok esetében a 4 főre elfogadott lakásigény felső határa a meghatározó. (4) A támogatás igénybevételére azon kérelmezők jogosultak, akiknek az egy főre jutó havi nettó jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének ötszörösét nem haladja meg. A jövedelem meghatározásánál a Szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többszörösen módosított évi III. törvény 4.. (1) bekezdés a.) pontjában foglaltak az irányadók. *
3 3 (5)Az igényjogosultság a) lakásvásárlók esetében az adásvételi szerződés keltétől számított 6 hónapig, b) az értékesítés céljára újonnan felépített lakóházat vásárolók esetében a felépítendő lakás használatbavételi engedélyének kiadásától számított 6 hónapig, c) építkezők esetében az építési engedély jogerőre emelkedését követően az építési hatóság által kiállított kitűzési jegyzőkönyv kiadásának időpontjától kezdődően a használatbavételi engedély kiadásáig áll fenn. A támogatás mértéke, formája, teljesítése 4.. (1)A lakásvásárláshoz és új lakóház építéséhez nyújtott támogatás mértéke a jogosultság fennállásakor ,- Ft-tól az igénylők szociális helyzetétől függően ,- Ft-ig terjedhet. (2) A támogatás egyszeri és a (6) bekezdésében foglaltakon kívül vissza nem térítendő. (3)A megállapított támogatás a helyi pénzintézetek útján kerül teljesítésre a kedvezményezettek kezeihez. Amennyiben a támogatásban részesülő lakásépítési kedvezményt vagy pénzintézeti kölcsönt vett igénybe, a támogatást a hitelt folyósító pénzintézet útján kell nyújtani. (4)A támogatás a határozat kézhezvételét követő naptól számított 6 hónapon belül vehető igénybe. Amennyiben a jogosultak a lakásvásárláshoz pénzintézeti hitelt kívánnak felvenni és az igényelt kölcsön összege meghaladja a vételár 60 %-át, úgy a megállapított első lakáshoz jutók támogatásának kifizetésére a pénzintézettel kötött kölcsönszerződés Polgármesteri Hivatal Szociális Irodájában történő bemutatását követőenfizethetőki. (5)A kedvezményezett lakásvásárlók a támogatást megállapító határozat kézhezvételét követő naptól számított 6 hónapon belül az adásvétel megvalósulását kötelesek tulajdoni lap másolat vagy az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzésről szóló határozat bemutatásával igazolni. (6)A támogatásban részesített lakásvásárlók a kifizetett támogatást egy összegben, a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló többszörösen módosított évi IV. törvény (2) bekezdésében meghatározott mértékű kamatokkal együtt kötelesek visszafizetni, amennyiben az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettségüket írásbeli felhívás ellenére sem teljesítik, illetőleg ha a tulajdonviszonyok tekintetében a támogatásra való jogosultságra jogosító adásvételi szerződés és a tulajdoni lap eltérő adatokat tartalmaz.
4 Visszatérítendő helyi támogatás 4 s.. (\)Visszatérítendő helyi támogatásban részesülhetnek a 2.. (1) bekezdés a.) - c.) pontjaiban, illetve a lakáscélú állami támogatásokról szóló többszörösen módosított 12/2001. (1.31.) Korm. számú rendelet 23.. (4) bekezdésében meghatározottak, a 3.. (3) bekezdés c.) pontjában meghatározott lakásnagyság mértékéig, amennyiben önálló - végleges - lakástulajdonnal nem rendelkeznek és az első lakáshoz jutók támogatására nem jogosultak. (2)Lakásépítés és vásárlás helyi támogatására jogosultak azok az igénylők, akik az (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelnek és a támogatás megállapítására irányuló kérelmüket a) lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötésének időpontjától számított 6 hónapon belül, b) új lakóházat építők esetén az építési engedély jogerőre emelkedésétől számított 6 hónapon belül nyújtják be. (3)A lakásépítés és vásárlás helyi támogatásának formája visszatérítendő kamatmentes kölcsön. (4)A lakásvásárláshoz és új lakóház építéséhez nyújtott helyi támogatás mértéke a jogosultság fennállása esetén ,- Ft-tól az igénylők szociális helyzetétől függően ,- Ft-ig terjedhet. (5)A lakásépítés és vásárlás helyi támogatását a jogosultak szociális helyzetétől függően, a felvétel hónapját követő hónaptól 3 8 év időtartam alatt egyenlő részletekben kell visszafizetni. (6)Nem állapítható meg a lakásépítés és vásárlás helyi támogatása azon igénylők részére, akik az első lakáshoz jutók támogatásában, vagy a helyi támogatás bármelyik formájában (visszatérítendő, részben visszatérítendő, vissza nem térítendő) korábban már részesültek. (7)A lakásépítés és vásárlás helyi támogatásának azonnali és egy összegben történő kamatmentes visszafizetésére kell kötelezni a kedvezményezettet, ha: a) a támogatással vásárolt, vagy épített lakástulajdont a lakásépítés és vásárlás helyi támogatásának visszafizetésére meghatározott törlesztési idő lejáratát megelőzően elidegenítette és nem Balmazújváros közigazgatási területén belül oldotta meg lakásproblémáját, b) a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája által készített kölcsönszerződésben meghatározott havi törlesztőrészleteket késedelmesen fizeti és ennek folytán 6 hónapon túli hátralék keletkezik.
5 5 (8)A kedvezményezett ingatlan tulajdonának terhére a lakásépítés és vásárlás helyi támogatása összegének erejéig, a visszafizetési határidő lejártáig az ingatlannyilvántartásba az önkormányzat javára jelzájogjogot kell bejegyeztetni. (9) a) A lakásépítés és vásárlás helyi támogatását - a jogosult kérelmére - az ingatlan tulajdon eladása vagy cseréje esetén az új ingatlanra át lehet terhelni abban az esetben, ha a megvásárolt, vagy cserélt lakóház Balmazújváros közigazgatási területén van és megfelel az (1) bekezdésében foglalt szabályozásnak. b) A lakásépítés és vásárlás helyi támogatást a házastársi és vagyonközösség megszűnése esetén arra a személyre kell átterhelni, aki a továbbiakban a támogatással vásárolt vagy épített ingatlan tulajdonosa lett. Hatásköri és eljárási szabályok 6.. (l)az első lakáshoz jutók támogatása, valamint a lakásépítés és vásárlás helyi támogatása iránt benyújtott kérelmekről a Szociális, Ifjúságvédelmi és Lakásügyi Bizottság dönt. (2) Az első lakáshoz jutók támogatása, valamint a lakásépítés és vásárlás helyi támogatása az erre a célra rendszeresített formanyomtatvány kitöltésével igényelhető a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodájában. (3)Az első lakáshoz jutók támogatásában, valamint a lakásépítés és vásárlás helyi támogatásában részesítettekről a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodája nyilvántartást vezet. Értelmező rendelkezés 7.. (l)ezen rendelet szempontjából fiatalnak tekintendő az a személy, aki a támogatás megállapítására irányuló kérelme benyújtásának időpontjában nem töltötte be a 40. életévét. (2)Eltartott, közös háztartásban élő kiskorú gyermeknek kell tekinteni a saját, az örökbefogadott és a bíróság által elhelyezett gyermeket (gyermekeket). (3)E rendelet 5.. (1) bekezdése tekintetében nem minősül önálló - végleges - lakásnak az az ingatlantulajdon, amely a) beton alap nélkül épült, * b) komfortnélküli,
6 6 c) nagysága a lakásépítés és vásárlás helyi támogatásának megállapítására irányuló kérelem benyújtásakor a lakáscélú állami támogatásokról szóló többszörösen módosított 12/2001, (1.31.) Korm. számú rendelet 3. -ában meghatározott jogos lakásigény alsó határa alatt van, d) házastársi- és vagyonközösség megszüntetése esetében az l Á-ed, vagy annál kisebb tulajdoni hányad. (4)A jogos lakásigény alsó és felső mértéke meghatározásakor a szobaszám számításának tekintetében a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (1.31.) Korm. számú rendelet 3.. (3) bekezdésében meghatározottakat kell figyelembe venni. (5)Az elidegenítési és terhelési tilalom, valamint az ennek biztosítására bejegyzett jelzálogjog számításának alapja az önkormányzat nevében kötött megállapodás keltének időpontja. (6)Amennyiben az elidegenítési és terhelési tilalom lejáratát megelőző 24 hónapon belül kerül sor az 5.. (7) bekezdése szerinti ingatlanértékesítésre, úgy a kedvezményezetteket a támogatás (visszatérítendő, részben visszatérítendő, vissza nem térítendő) időarányos részének egy Összegben történő megfizetésére kell kötelezni. r Átmeneti és záró rendelkezések (1)A rendelet május l-jén lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. (2)E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló 5/2000. (11.11.) B.újv. Ör. számú rendelet, valamint az ezt módosító 27/2000. (IV.30.) B.újv. Ör. számú rendelet, a 18/2001. (V.01.) B.újv. Ör. számú rendelet, a 33/2001. (IX.01.) B.újv. Ör. -.záxíiú rendelőt és a 36/2001. (X.25.) B.újv. Ör. számú rendelet hatályát veszti. - (3)E rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgyköréberíj a megállapodást kihirdető évi I. törvény 3. -ával összeegyeztethető
A rendelet célja. A R az alábbi 1. -al egészül ki:
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2005. (IV.28.) számú lakáscélú támogatásról szóló rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló 23/2004. (IV.28.) számú rendelet módosításáról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e A lakáscélú támogatások helyi rendszeréről egységes szerkezetben az e rendeletet módosító 19/2007. (VI. 29.) számú, a 23/2007.
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2/2010. (I.29.) sz. rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévık részére adósságkezelési szolgáltatás mőködtetésérıl Celldömölk Város Önkormányzatának
MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 11/2004./III.25./sz.rendelete
1 MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 11/2004./III.25./sz.rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévő adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló, 6/2004.(II.25.) sz.
Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról
Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
Lakáscélú közvetlen állami támogatások
A házasok, a gyermeket nevelő fiatal családok és más rászorultak lakásigényének kielégítése érdekében a Kormány lakáscélú közvetlen állami támogatások igénybevételét teszi lehetővé a vonatkozó Rendeletben
Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól
Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális biztonság megteremtése
A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 18.) önkormányzati rendelete a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének
Németbánya Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 5/2012.(III.1.) önkormányzati rendelete
Németbánya Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 5/2012.(III.1.) önkormányzati rendelete Németbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a többször
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete Az önkormányzati lakások, helyiségek bérletéről és elidegenítéséről. ( Módosításokkal egysége szerkezetbe foglalva ) Kiskunmajsa
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSHOZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. január 1-jétől) Tisztelt Érdeklődő,
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
- egységes szerkezetbe foglalva -
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II.11.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtható szociális ellátásokról - egységes szerkezetbe foglalva - Sátoraljaújhely
14 /1994. / V. 2./MÖK
1 Helyi jogtár. Hatályos szöveg. (Módosította a 2/1995.(I.30.)MÖK sz. a 11/1995.(III.27.)MÖK sz., a 16/2000. (VII.20.)MÖK sz., a 3/2001./ II. 19./ MÖK sz. és a 15/2001.(X. 1.) MÖK sz., 11/2003.(IV. 25.)
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd
Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról
1 Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról Balatonlelle Város Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II.20.) számú rendelete a 7/2015. (III.13.)
Iktatószám: 4264/2015.
Előterjesztő megnevezése: Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester Iktatószám: 4264/2015. Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról
2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)
A rendelet kihirdetésének napja: 2008. január 21. Nagymányok, 2008. január 18. Dr. Klausz Judit sk. jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2008. (I.18.) számú rendelet A szociális ellátásokról (módosításokkal
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2007.(IX.24.) rendelete a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó szabályokról a 10/2008.(IV.21.), a 34/2008.(XII.22.),
Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 13/2011. (IV.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a feln tt korúakra vonatkozó szociális gondoskodásról Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és
lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatására a 15/2010. (IV.16.) számú önkormányzati rendelet alapján Adóazonosító jele: Adóazonosító jele:
P Á L Y Á Z A T I K É R E L E M lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatására a 15/2010. (IV.16.) számú önkormányzati rendelet alapján 1. A kérelmező(k) személyi adatai: A kérelmező neve, állampolgársága:
IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 4/2006. (II. 24.)KT r e n d e l e t e. - a helyi adók bevezetéséről - I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1..
IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 4/2006. (II. 24.)KT r e n d e l e t e - a helyi adók bevezetéséről - I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.. Ibrány Város Képviselő Testülete a helyi adókról szóló 1990.
az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről
BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 38/1994_ (VI_28-) sz_ önkormányzati rendelet az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről A Budapest
Támogatási szerződés családok otthonteremtési kedvezménye támogatás nyújtásáról
Iktató szám: [*] Támogatási szerződés családok otthonteremtési kedvezménye támogatás nyújtásáról amely egyrészről a Polgári Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 4090 Polgár, Hősök útja 8.
Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete. Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1
Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1 (egységes szerkezetben) Vasmegyer Község Önkormányzatának Képviselı-testülete
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E. az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről Szerencs Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról
K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete a szociális igazgatásról
1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések
A jogszabály mai napon hatályos állapota 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Az Országgyűlés a jövő nemzedékért érzett felelősségtől vezérelve a Gyermek jogairól szóló,
10/2004 (III. 02.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt. rendelete. a szociális ellátások rendszeréről szóló 25/2003. (X. 21.) Kt. rendelet módosításáról
10/2004 (III. 02.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a szociális ellátások rendszeréről szóló 25/2003. (X. 21.) Kt. rendelet módosításáról 1. A rendelet (továbbiakban R) 3. -a a következő új
Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.22.) rendelete az első lakástulajdont szerzők helyi támogatásáról.
Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.22.) rendelete az első lakástulajdont szerzők helyi támogatásáról Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakáscélú állami támogatásokról
Általános rendelkezések A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a települési támogatások és ellátások helyi szabályairól (a 11/2015. (V. 11.), 14/2015. (VII. 30.), 21/2015.
Ügymenetleírások melléklete. Kiskunmajsa Város Polgármesteri Hivatala számára
Ügymenetleírások melléklete Kiskunmajsa Város Polgármesteri Hivatala számára I ADÓÜGYEK... 6 I.1 ÉPÍTMÉNYADÓ ÜGYINTÉZÉS... 6 I.2 TELEKADÓ ÜGYINTÉZÉS... 9 I.3 TARTÓZKODÁS UTÁNI IDEGENFORGALMI ADÓ ÜGYINTÉZÉS...
AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1997./VI.19./ sz. rendelete A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL
AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1997./VI.19./ sz. rendelete A SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN A 11/1997./XI.25./ ; 7/2000./VI.6./, 3/2001./III.19. /, 3/2005./II.24./, 5/2005./XI.15./,
Kadarkút Város Önkormányzatának. 20/2009.(IX. 30.) számú. r e n d e l e t e. (Módosításokkal egységes szerkezetben)
Kadarkút Város Önkormányzatának 20/2009.(IX. 30.) számú r e n d e l e t e Hatályos: 2011. november 25-tıl Egységesítve: 2011. november 25. a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítélésérıl
BEVALLÁS. 8041 Csór,... utca hsz... em. ajtó. 4. a.) Az adózó tulajdoni hányada:...
BEVALLÁS A magánszemélyek kommunális adójának megállapításához A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény és Csór Községi Önkormányzat Képviselőtestületének magánszemélyek kommunális adójáról szóló 25/2007.
Nemesrádó Község Önkormányzat Képviselı testülete 10/2006./XII.14. / számú önkormányzati rendelete
Nemesrádó Község Önkormányzat Képviselı testülete 10/2006./XII.14. / számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról 3/2007./III.1./ sz.
Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I.
Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak
1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy - ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot, - elősegítse a lakásvagyon
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ. LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. február 11-től) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt
Termékismertető. OTP Jelzálogbank Zrt. 1051. Bp Nádor utca 21. OTP Bank Nyrt. 1051. Bp Nádor utca 16.
Termékismertető 1. A termék megnevezése OTP Otthonteremtési Hitel új lakás vásárlásra építésre 3 vagy több gyermekes család esetén A három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 17/2005.(IV.28.) KGY. r e n d e l e t e. szociális tárgyú helyi önkormányzati rendeletek módosításáról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 17/2005.(IV.28.) KGY r e n d e l e t e szociális tárgyú helyi önkormányzati rendeletek módosításáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése
A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL
A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA A LAKÁSÉPÍTÉSI CÉLÚ ÁLLAMI LAKÁSTÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2011. május 5-től) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt Lakásépítő! A fiatalok, valamint a többes családok
11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.)
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) és 8/2006.(VI.29.) számú rendeletekkel módosított 10/2000.(VI.9.) rendelete (továbbiakban:
Minimális hasznos alapterület** Eltartott gyermekek száma. Egylakásos lakóépület (nm) CSOK összege * (Ft) Lakás (nm)
Ügyfél tájékoztató Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) Új lakás építésére vagy vásárlására A hirdetésben szereplő családi otthonteremtési kedvezmény Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás.
ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/1994.(V.5.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (A módosításokkal
I. Fejezet Általános rendelkezések
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fenntartásában működő szociális intézmények
Módosítások: /2015. I. 1-
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 27/1998. (IX. 25.) számú rendelete a gyermekjóléti szolgáltatásról, valamint a gyermekjóléti alapellátás keretében nyújtott egyes személyes gondoskodási formákról
Páty Önkormányzat Képviselı-testületének a 17./1997. (IX.17.) Kt. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások bérletérıl
Páty Önkormányzat Képviselı-testületének a 17./1997. (IX.17.) Kt. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások bérletérıl A Képviselı-testület a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 19. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 19. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2016. május 11., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 7/2016. (V. 11.) BM utasítás az egyes lakhatási támogatásokkal kapcsolatos miniszteri utasítások
Oroszlány Város Önkormányzatának 25/2008. (XI.13.) Ör. rendelete * a lakáshoz jutás helyi támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásról
Oroszlány Város Önkormányzatának 25/2008. (XI.13.) Ör. rendelete * a lakáshoz jutás helyi támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásról - egységes szerkezetben Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
8003/2002. (AEÉ. 14/2002.) APEH tájékoztató az állami adóhatóság részére történő 2002. évi adatszolgáltatásról
03.01.21 8003/2002. (AEÉ. 14/2002.) APEH tájékoztató az állami adóhatóság részére történő 2002. évi adatszolgáltatásról A tájékoztató a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésével
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1. 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetben)
Hatályos: 2013. október 1-től Egységesítve: 2013. szept. 27. Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek
Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete
Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete Az Önkormányzat fenntartásában mőködı, személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szolgáltatásainak igénybevételi rendjérıl és az
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete
ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetben i ellátások123 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetbeni ellátások 123 18. (1) A jogosult gyermek számára a) a gyámhatóság az e törvényben meghatározott feltételek szerint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot
Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képvisel
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete az egyes szociális, valamint gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Kihirdetve: 2013. december
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. költségalapon meghatározott lakbérű Önkormányzati bérlakások bérbeadás útján történő hasznosítására
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS költségalapon meghatározott lakbérű Önkormányzati bérlakások bérbeadás útján történő hasznosítására Nagykálló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzati tulajdonban
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. Alapelvek
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. ( II. 27.) önkormányzati rendelete Zugló szociális és gyermekvédelmi pénzbeli, természetbeni támogatásainak és szociális
BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk. 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról
BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról Balatoncsicsó község Önkormányzatának képvisel testülete az 1993. évi
Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/1991. (XII. 23.) számú rendelete
Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/1991. (XII. 23.) számú rendelete a helyi adók bevezetéséről (egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Nagyberény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Sándorfalva Város Képviselıtestületének 5/2009. (II.12.) Ör. sz. rendelete az. Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól
Sándorfalva Város Képviselıtestületének 5/2009. (II.12.) Ör. sz. rendelete az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól Sándorfalva Város Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete A szociális ellátások helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ennek eleget téve az alábbi javaslatot terjesztjük a Tisztelt Közgyűlés elé.
Javaslat a lakáshoz jutás helyi támogatásának rendjéről szóló, többször módosított 16/2003. (IV.04.) számú önkormányzati rendelet módosítására. I. forduló 13. Tisztelt Közgyűlés! A lakáshoz jutás helyi
Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2009. (XII.28) Önk. rendelete. a helyi adókról
Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2009. (XII.28) Önk. rendelete a helyi adókról Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. (továbbiakban: Hatv.)
CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete
CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete 5/2015. (III.25.);11/2015. (VIII.14.) módosító rendelettel egységes szerkezetbe foglalva a pénzben és természetben
Söréd község Önkormányzat Képviselő-testületének 18./2007. (XII.21.) számú rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról
Söréd község Önkormányzat Képviselő-testületének 18./2007. (XII.21.) számú rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 18/2012. (VII. 26.) önkormányzati rendelete. a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (VII. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól Újfehértó Város Önkormányzatának
I. Fejezet Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség
1 / 39 2016.03.29. 10:35 1990. évi C. törvény a helyi adókról 2016.01.01 2016.12.31 60 1990. évi C. TÖRVÉNY a helyi adókról Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete az otthonteremtés helyi támogatásáról
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete az otthonteremtés helyi támogatásáról Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településen felmerülő
A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete
A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
A Rendelet 4. -ban a függelék szövegrész helyébe a melléklet szöveg lép.
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016. (IV. 21.) rendelete az egyes építési tevékenységekkel kapcsolatos parkolási igényekről és azok biztosításáról szóló
Tisztelt Közgyűlés! I. A megyei önkormányzat megváltozott feladatköre II. A megyei önkormányzat megmaradt vagyona
2. Tisztelt Közgyűlés! A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat hatályos vagyonrendelete az elmúlt évek tapasztalatai szerint megfelelően szabályozta és segítette a megyei önkormányzat vagyongazdálkodási
Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól
Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. március hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. március hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Dr. Klára Géza (Békéscsaba, Wesselényi u.15.sz.) orvosi rendelőjének értékesítése
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni szociális ellátások és szociális szolgáltatások
1. Általános rendelkezések 1.
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésének rendjéről Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Szociális ellátások - Értelmező rendelkezések
Szociális ellátások - Értelmező rendelkezések Jövedelem, vagyon A szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához a hatóság felhívhatja a kérelmezőt, hogy családja vagyoni, jövedelmi viszonyairól nyilatkozzék,
1990. évi XCIII. törvény
1990. évi XCIII. törvény az illetékekről[1] Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az
A SZÉCHENYI LÍZING Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen működő részvénytársaság
A SZÉCHENYI LÍZING Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen működő részvénytársaság kölcsön nyújtására, illetve pénzügyi lízingre vonatkozó általános szerződési feltételeket tartalmazó Üzletszabályzata 1 Kifüggesztve:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004. április 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004. április 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi Tárgy: Ipari parki telek értékesítése K I V O N A T A A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015. (XII.01.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015. (XII.01.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a környezetterhelési
1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY
1 / 79 2016.03.29. 10:35 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 2016.01.01 152 1990. évi XCIII. TÖRVÉNY az illetékekről Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás,
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.
Oroszlány Város Önkormányzatának 22/2007. (XI.14.) Ör. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, lakbéréről és elidegenítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Mérk Nagyközség Képviselőtestületének. 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete
Mérk Nagyközség Képviselőtestületének 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete A pénzben és természetben nyújtott egyes szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2008/II.22./ Kt. rendelet módosítása, egységes
1. A rendelet hatálya. 2. A tulajdonosi jogok gyakorlása
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (IV. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről EGYSÉGES
A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (3) bekezdése 2008. június 20-ai hatállyal.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának a kerületi polgárok szociális ellátásáról szóló 6/2008. (II.20.), 25/2007. (V.31.), 9/2007. (III.23.), 6/2007. (II.23.), 45/2006. (XII.22.), 31/2006.
Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) számú önkormányzati rendelete
Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni települési támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást
A KOCKÁZATVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
A KOCKÁZATVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Szabályzat száma: JOG-001/2014. Jóváhagyó határozat száma: 7/2015 (2015.03.20.) számú Igazgatósági Határozat Hatályos:
2013. ÉVI III. TÖRVÉNY A ZELENKA PÁL EVANGÉLIKUS SZOLIDARITÁSI ALAPRÓL
2013. ÉVI III. TÖRVÉNY A ZELENKA PÁL EVANGÉLIKUS SZOLIDARITÁSI ALAPRÓL A zsinat elismerve, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: Egyház) tartási kötelezettsége körében felelősséggel
A szociális szolgáltatásokról
Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (II.03. ) rendelete A szociális szolgáltatásokról Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és a szociális
NAGYKÖRÜ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. (9/2015. (VIII. 17.) önkormányzati rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt)
NAGYKÖRÜ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK (9/2015. (VIII. 17.) önkormányzati rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt) 2/2015.(II. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben
/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2010.(II.10.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL Szólád Község Önkormányzat Képviselõ-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendelete a lakásokról és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről Egységes szerkezetben Budapest
1. A rendelet hatálya
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2010. (VII.02.) önkormányzati rendelete a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú
I. fejezet Általános rendelkezések
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2009. (VIII.4.) Ör. az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról / egységes szerkezetben / Hatályon kívül helyezve: 2011. szeptember 1.-től (Algyő
A R. 1. (1)-(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat 1/2008. (II.21.) Kgy. rendelete a szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásról szóló 2/2006. (II. 14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város