GERBEAUD BÜFÉ AJÁNLATOK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GERBEAUD BÜFÉ AJÁNLATOK"

Átírás

1 GERBEAUD BÜFÉ AJÁNLATOK A 155 éves Gerbeaud Kávéház egyike Európa legpatinásabb üzleteinek, amelynek hagyományait méltóképpen őrizzük ma is. A kávéház üzemeltetése mellett a Ház nevéhez méltó igényességgel a vendéglátás szinte összes ágában megméretettjük magunkat. A Gerbeaud Gourmet Catering 2000-ben kezdett működni, mikor a Gerbeaud Ház első emeleti szalonjaiból ahol anno a Gerbeaud család rezidenciája volt rendezvénytermeket alakítottunk ki, valamint megnyitottuk legnagyobb dísztermünket, az üvegtetővel fedett Átrium termet. Azóta több száz sikeres konferenciát, esküvőt, gálavacsorát, céges rendezvényt bonyolítottunk le a Gerbeaud Házon belül és azon kívül is. Rendezvényeinken klasszikus és újragondolt magyar, valamint nemzetközi fogásokat is kínálunk a legmagasabb minőségű friss, szezonális alapanyagokat felhasználva, modern konyhatechnológiai eszközökkel elkészítve. A Gerbeaud Gourmet Catering örömmel viszi el a megrendelő által kiválasztott különleges helyszínre is az ország egyik legjobb konyhájában készült ételeket és a kitűnő magyar borokat.

2 VENDÉGFOGADÓ AJÁNLATAINK (érkezéskor, 30 perces időtartamban 1 pohár alkoholos és 1 pohár alkoholmentes itallal) VENDÉGFOGADÓ I. Hungária Grande Cuvée Narancs juice; jeges limonádé Szénsavas és szénsavmentes ásványvíz Frissen sült mini pogácsák és stanglik a Gerbeaud pékségből (2db/fő) VENDÉGFOGADÓ II. Törley nyerspezsgő Kir Royal Villányi Rosé, Sauska pincészet Frissen facsart narancs juice; jeges limonádé Szénsavas és szénsavmentes ásványvíz Mini falatok: tonhalkrémes kapribogyóval, mozzarellás balzsam ecettel, rucolával, parmezános rúd szárított sonkával (2 db/fő) VENDÉGFOGADÓ III. Billecart Salmon Brut Champagne Tokaji Birtok Furmint, Szepsy Pincészet Campari Juice; Gin-Tonic Agárdi pálinka választék Frissen facsart narancs juice, málnás-bodzás limonádé Szénsavas és szénsavmentes ásványvíz Mini falatok: lazac kaviáros, füstölt fürjtojással, szárított sonkás magvas kenyéren, mangalica kolbászos bébi savanyú uborkával, kapros-túrós mini pogácsa szarvasgombakrémmel (2db/fő)

3 BÜFÉEBÉD AJÁNLATAINK NAPI BÜFÉEBÉD A PIACRÓL Konyhafőnökünk választása szerint SALÁTABÁR Zsenge zöldségek, ropogós salátalevelek és friss házias kevert saláták választéka hozzájuk illő házi dresszingekkel Hideg előétel kóstoló a Gerbeaud konyhájából halakkal, sonkákkal, zöldségekkel A NAP LEVESE FŐÉTELEK Sültek és raguk, friss halak választéka egyenesen a piacról hozzá illő friss, ropogós zöldségekkel, változatos köretekkel GERBEAUD DESSZERTÍZE LÍTŐ A 155 éves kávéház receptkönyvének tradicionális finomságaiból és legújabb cukrász-remekeinkből (A büfé pontos tartalmát a rendezvény előtt 24 órával adjuk meg.)

4 SZENDVICSBÜFÉ HÁZI PÉKSÉGÜNK POGÁC SA ÉS KENYÉR ÍZELÍTŐJE Kapros-túrós és sajtos mini pogácsák Barna magvas bió kenyér Grissini, baguette, magvas rúd BRUSCHETTA ÍZELÍTŐ FRISS SALÁTÁVAL ÉS ZÖLDSÉGEKKEL Mozzarella, paradicsom Padlizsán Sonka Kéksajt, paraj, dió CSUKOTT MINI SZENDVICS ÍZELÍTŐ BURGONYA CHIPS-SZEL Marhasült mini uborka, mézes mustár, cheddar sajt barna kenyérben Vegetáriánus mini hamburger grillezett cukkíni, remulade mártás Sonkás rakott szendvics főtt tojással Lazacos Croque Monsieur SALÁTÁK Friss leveles saláták 3 féle házi dresszinggel, olíva olajjal, balzsamecettel Görög saláta Olasz tészta saláta chilivel extra szűz olíva olajjal, friss bazsalikommal, parmezán sajttal Tonhal saláta Szezonális zöldségek választéka DESSZERTASZTAL Dobos, Esterházy, Gerbeaud kocka Tejcsokoládé mousse mangó raguval Friss szeletelt gyümölcs falatok 2 féle sütemény napi kínálatunkból Napi büféebéd és szendvicsbüfé ajánlatainkat 20 fő fölötti létszámtól kínáljuk.

5 KÖNNYŰ GERBEAUD EBÉD SALÁTABÁR Ropogós saláta levelek házi kenyér chips-szel, pirított baconnal és reszelt tojással Tonhalas masni-tészta saláta, olíva bogyóval Ázsiai zöldséges hússaláta Római saláta cézár dresszinggel, vajban pirított krutonnal és parmezán sajttal HIDEG FALATOK Mini fűszeres húsgolyók és körözött krémmel rétegezett szalámi torta Pácolt füstölt libamell szeletek Pácolt feta sajt chilis paradicsom salsával, madársalátán Posírozott lazac és buggyantott tojás tárkonyos öntettel Sült zöldségek aiolival LEVES Paradicsom krémleves tejszínnel dúsítva, zöldfűszeres pirított baguette szeletekkel MELEG FALATOK Jércemell paradicsommal, mozzarella sajttal és sült endíviával Tengeri halérmék a piac kínálata szerint, zöldborsó velouté-val Szezonális zöldségek választéka Pirított marha Burgundi raguval Gnocchi parajos sajtmártással, pirított magvakkal GERBEAUD DESSZERTASZTAL KOKTÉL DESSZERTEKKEL Dobos, Esterházy torta kockák Nagymama pite ízelítője: almás, meggyes, szilvás, vanília öntettel Somlói habos galuska tejszínhabbal, csokoládé öntettel Máglyarakás Friss gyümölcssaláta

6 GERBEAUD VACSORA 1. Klasszikus magyaros ízekkel HIDEG ÍZELÍTŐK Mangalica ízelítő: sonka, kolbász és szalonna marinált, ecetes zöldségekkel Magyar kecskesajt tökmagolajban érlelve, házi szilvalekvárral Füstölt padlizsánkrém, barna magvas házi kenyéren Pácolt laskagomba saláta, sonkahagymával Libamájkrémmel töltött mini briós Házi tojás saláta Gerbeaud saláta LEVES Hagyományos gulyásleves bográcsból MELEG FALATOK Tanyasi jércemell és comb filé fahéjas szilva raguval, édesburgonya pürével Mini töltött káposzta sült debrecenivel, kakastaréj szalonnával és tejföllel Pirított bélszín érmék vargánya gomba raguval, tejszínes rakott burgonyával Harcsa érmék halászlémártással, kapros-túrós tejföllel sült galuskával Padlizsánnal töltött cukkini paradicsommal, gomolya sajttal sütve GERBEAUD DESSZERTASZTAL Friss gyümölcsválaszték Somlói galuska tejszínhabbal és csokoládés öntettel Gerbeaud krémes Rétes ízelítő: fahéjas-almás, barackos-túrós, meggyes-mákos Madártej habgaluskával és pirított mandulával

7 GERBEAUD VACSORA 2. Modern magyaros fogásokkal HIDEG ÍZELÍTŐ Színes sült paprikasaláta folyami rákkal, korianderrel Füstölt pisztráng uborkás burgonyasalátával Csirkecomb lekvár Tokaji zselével Hideg sült kacsamáj szeletek rebarbara chutney-val Rózsaszín borjúszeletek, lecsókrémmel, fürjtojással, burgonya chips-el LEVES Füstölt burgonya krémleves, kandírozott szalonna chips-el MELEG ÉTELEK Tanyasi jércemell és szárny ropogós bundában sütve, uborka variációkkal: Kovászos uborka leves, olívás uborka saláta, mini ropogós savanyú uborka Bőrös malacsült, mini poharakba tálalt céklás kifli burgonyával Konfitált marha stefánia, vargánya jus-vel, narancsos karotta pürével Fogas érmék, meleg kapros töksalátával Grillezett kecskesajt falatok, füstölt dióval GERBEAUD DESSZERTASZTAL Bodzás eper saláta Mini Gerbeaud szelet, sárgabarack coulis-val Mini karamellás krémes Mákos macaron áfonyával Palacsinta túrókrémmel töltve, Tokaji mazsolával

8 GERBEAUD VACSORA 3. Nemzetközi ételekkel HIDEG ÍZELÍTŐ FELSZOLGÁLVA Bélszín carpaccio gyalult parmezánnal, kapribogyóval, lágy szardellakrémes pirítóssal, balzsamecetes saláta levelekkel, pácolt sült sonkahagymával LEVES FELSZOLGÁLVA Lyon-i halleves citromfűvel, korianderrel, tenger gyümölcseivel, olívás ropogóssal MELEG ÉTELEK A BÜFÉASZTALRÓL Tengeri hal érmék sáfrányos vajmártással, paradicsomos karfiollal Hortobágyi húsos palacsinta paprikás krémmártásban, tejföllel Borjúszelet saltimbocca szárított sonkával, zsályával, polentával Grillezett kecskesajt akácmézen karamellizált almával Zöldség lasagne bazsalikomos paradicsom mártással Nemzetközi sajtok választéka házi diókenyérrel DESSZERTÍZELÍTŐ A GERBEAUD KÁVÉHÁZ RECEPTKÖNYVÉBŐL Mini klasszikus torták ízelítője Tejcsokoládé mousse passiógyümölccsel Friss gyümölcssaláta Almás rétes fahéjöntettel Créme caramell Bazsalikomos citrom tortácska

9 NEMZETEK ÉTELEI MEDITERRÁN ÍZEK, OLA SZ HANGULAT Szárított sonka hajszálvékonyan szeletelve, olíva bogyóval, rucolával, parmezánnal, aiolival Paradicsom és mozzarella balzsamecettel, házi pestóval Lasagne bazsalikommal rétegezve Eredeti citromos, fehérboros Osso bucco, vajas gnocchival Tiramisu mini pohárkákban Citromos panna cotta A FRANCIA KONYHA REM EKEI Parajos-lazacos quiche lorraine olívabogyóval, rucola salátával Francia sajtok választéka házi kenyerekkel, szőlővel, dióval Lyon-i tengeri halízelítő a piac legfrissebb halaival, ratatouille-al Bárány gerinc bordeaux-i mártással, tejszínes gratin burgonyával Francia macaron ízelítő Milles feuilles ÉSZAK AMERIKA Club szendvics, burgonya chips-szel Mini sajtburger pommes frites-el, karottás káposzta salátával, házi ketchup-al Amerikai sajttorta, piros bogyós gyümölcs raguval A TÁVOL KELET KINCSEI Sushi választék friss halakkal, zöldségekkel és pácolt gyömbérrel Wok-ban pirított zöldséges marhacsíkok és tigris rák gyömbérrel, fokhagymával, jázmin rizzsel Zöldség tempura chilis mártogatóval MAGYAROS FINOMSÁGOK Szalámi torta háromféle töltelékkel Tokajival ízesített libamájpástétom és libahájban sütött hideg libamáj friss zöldségekkel Hagyományos gulyásleves bográcsban, csipetkével Ropogós kacsasült szalvétás gombóccal, saját mártásával Somlói habos galuska csokoládé öntettel

10 GERBEAUD GOURMET BÜFÉ DELICATESSEN San Daniele sonka vendég előtt szeletelve tapasokkal aszalt paradicsom, házilag lágyan füstölt padlizsán tatár, gyalult parmezán sajt, pácolt balzsamecetes sonkahagyma, kapribogyó, olívabogyó Tonhal carpaccio házi chutney-val Hajdinás blini lazac kaviárral, tejföllel Házi rilettes és töpörtyűkrém Bélszín tatár Ázsia majonézzel Pácolt sült zöldségek Bivaly mozzarella sajt Szarvas gombás tojáskrém Rucola saláta kiváló olíva- és házi fűszerolajokkal, toszkán balzsamecettel Nemzetközi sajtválaszték kecskesajtokkal, hegyi sajtokkal és illatos lágy sajtokkal Házi készítésű, frissen sült kenyerek és pékáruk a Gerbeaud pékségéből LEVES Sült paprika krémleves kecskesajtos pirítóssal FŐÉTELEK Pirított garnéla chili paprikával, olíva olajjal, fokhagymával, petrezselyemmel és pirított baguette szeletekkel Rózsaszín tejes borjúsült frissen szeletelve zöld spárgával, füstölt burgonyahabbal Konfitált kacsacomb meggyes lilakáposzta lekvárral és gyömbéres gratin burgonyával A nap hala a piac legfrissebb kínálata szerint, citromfű mártással Zöldségnyársak grillezve DESSZERTEK Citrom kocka bazsalikommal illatosítva, erdei gyümölcsökkel Gerbeaud kézműves bonbonok kóstolója Csokoládé fagylalt házi tölcsérből Royal csokoládé Narancs karamell desszert Esterházy XXI. század diós ropogóssal Gesztenye püré, ahogy mi szeretjük

11 ITALAJÁNLATAINK BASIC KORLÁTLAN ITALCSOMAG Gerbeaud sör Chardonnay Nyakas Pincészet, Etyek-Buda Merlot Ikon Pincészet, Dél-Balaton Szénsavas italok; rostos gyümölcslevek Szénsavas és szénsavmentes ásványvíz Feketekávé és tea ELEGANT KORLÁTLAN ITALCSOMAG Gerbeaud sör, Pilsner Urquell Loliense Konyári Pincészet, Dél-Balaton Rizling2 Laposa Pincészet, Badacsony Rosé Dúzsi Pincészet, Szekszárd Cuvée 13 - Sauska Pincészet, Villány Merlot Heimann Pincészet, Szekszárd Szénsavas italok; Rostos gyümölcslevek Szénsavas és szénsavmentes ásványvíz Feketekávé és tea EXKLUZÍV KORLÁTLAN ITALCSOMAG Dreher sör, Miller sör, Erdinger búzasör, Hopus belga sör Landord Légli Pincészet, Dél-Balaton Birtok Furmint Szepsy Pincészet, Tokaj Rosé Sauska Pincészet, Villány Cabernet Sauvignon Barrique Gere Pincészet, Villány Bikavér Hangács St. Andrea Pincészet, Eger Szénsavas italok és rostos gyümölcslevek, facsart narancslé San Pellegrino szénsavas és Aqua Panna szénsavmentes ásványvíz Feketekávé és tea

12 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A Gerbeaud Ház minőségbiztosítási szabályi szerint az ételeket a büféasztalon maximum 3 órán keresztül van módunkban kínálni, s az ételek csomagolására, elvitelére sajnos nincs lehetőség. Az ár csoportonként egyféle menü elkészítését teszi lehetővé, ajánlataink min. 25 fő vendégszám esetén érvényesek. 25 fő alatti létszám esetén az árat egyedi árajánlatunk fogja tartalmazni. A rendezvény megrendelését az írásos megrendelő kézhezvételével és 50% előleg befizetésével tekintjük véglegesnek. A rendezvény költségeinek fennmaradó részét a számla kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül kérjük kiegyenlíteni. A végleges étel- és italválasztékot legkésőbb 14 nappal, míg a pontos vendéglétszámot a rendezvény előtt legkésőbb 2 munkanappal kérjük a Gerbeaud Háznak megadni. Ez a vendéglétszám a számlakészítésünk alapja. A rendezvényt megelőző 2-7 munkanapon belül a létszám maximum 10%- al módosítható. Megrendelését 30 nappal a rendezvény előtt kötbérmentesen lemondhatja napon belüli lemondás esetén a szerződés teljes összegének 50%-át, 14 8 napon belüli lemondás esetén a szerződés teljes összegének 70%-át, 7 3 napon belüli lemondás esetén a szerződés teljes összegének 90%-át, 2 napon belüli lemondás, vagy a lemondás elmulasztása esetén a szerződés teljes összegét számlázzuk. A Gerbeaud Gasztronómia Kft. kizárólagos technikai partnerrel dolgozik, egyéb technikai szolgáltató betelepülése esetén lelépési díjat számíthatunk fel, amelynek összege egyedi megállapodás tárgyát képezi, ez esetben technikusi ügyelet megrendelése kötelező a Gerbeaud Háztól. 20 Ampernél nagyobb áramigény esetén, Ft/óra extra áramfelvételi díjat számítunk fel. Délelőtti rendezvény esetén a rendezvénytermet órától, esti rendezvény esetén órától tudjuk díjmentesen biztosítani ki és bepakolás céljából, amennyiben a terem foglaltsága megengedi. A vendégtávozást követően 2 óra áll rendelkezésre a kipakolásra. Ezen időtartamot meghaladó építésnél vagy bontásnál az extra költségek az igénybevett termektől függően külön megállapodás tárgyát képezik. A megállapodáson túl nincs lehetőség a rendezvény előtt vagy után a tárgyak időszakos tárolására. A rendezvényen közreműködők, művészek, rendezvényszervezők és alvállalkozóik számára étkezést illetve italokat kizárólag külön megállapodás alapján, térítés ellenében biztosítunk. A rendezvény megrendelője a helyszín állagának megőrzéséért, illetve a Gerbeaud Gasztronómia Kft. igénybe vett eszközeiért teljes kártérítési felelősséggel tartozik. A termeket és az eszközöket az átvételkor szemlézett állapotban köteles visszaszolgáltatni. A rendezvényszervező saját, illetve alvállalkozója által okozott kárt megtéríteni köteles. A Gerbeaud Gasztronómia Kft. nem vállal felelősséget a megrendelő, vagy vendégei káraiért, amennyiben az a Gerbeaud felelősségén kívül esik. Ilyen vis major esetek pl.: sztrájkok, tüntetések, utazási vagy szállítmányozási nehézségek, elektromos rövidzárlat, egyebek. A Gerbeaud Ház külső helyszínen történő rendezvény esetén kitelepülési díjat számít fel. A kitelepülési díj mértéke felszolgált étkezés esetén 800 Ft/fő, büfé esetén 600 Ft/fő, de bármely esetben minimum Ft. A kitelepülési díj tartalmazza a rendezvényhez kapcsolódó eszközök (evőeszköz, porcelán, poharak), textíliák és a személyzet díját, nem tartalmazza azonban a bútorok, a dekoráció és a technikai igények költségét.

VENDÉGFOGADÓ AJÁNLATAINK

VENDÉGFOGADÓ AJÁNLATAINK GERBEAUD GÁLAVACSORA A 155 éves Gerbeaud Kávéház egyike Európa legpatinásabb üzleteinek, amelynek hagyományait őrizzük ma is. A kávéház üzemeltetése mellett a Ház nevéhez méltó igényességgel a vendéglátás

Részletesebben

GERBEAUD KOKTÉLFOGADÁS

GERBEAUD KOKTÉLFOGADÁS GERBEAUD KOKTÉLFOGADÁS Ha szeretné meghívni barátait, üzleti partnereit vagy munkatársait egy kellemes hangulatú, elegáns összejövetelre, ahol kötetlen hangulatban, inkább a társaságé a főszerep, akkor

Részletesebben

GERBEAUD esküvői ajánlatok

GERBEAUD esküvői ajánlatok GERBEAUD esküvői ajánlatok BUDAPEST ANNO 1858 A 2013-as év esküvőhelyszín díj nyertese a Gerbeaud Ház a Hungarian Wedding Gála szakmai szavazatai alapján. Csak a vacsorára vagy a ceremóniára is helyszínt

Részletesebben

Esküvő a Gerbeaud Házban

Esküvő a Gerbeaud Házban Esküvő a Gerbeaud Házban Csak a vacsorára vagy a ceremóniára is helyszínt keres? A Gerbeaud Ház elegáns Dísztermei, valamint az Átrium terem tökéletes helyszín e fontos eseménynek. Az üvegtetővel fedett

Részletesebben

GERBEAUD GOURMET KARÁCSONY

GERBEAUD GOURMET KARÁCSONY GERBEAUD GOURMET KARÁCSONY A Karácsony a szeretet és a béke ünnepe - ilyenkor mindenki ajándékkal kedveskedik szeretteinek. Hívja meg barátait, kollégáit, üzleti partnereit a Gerbeaud Házba, ajándékozzon

Részletesebben

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN A Gerbeaud Ház pékjei, cukrászai hajnalban kezdik készíteni a reggeli kínálatunkat, hogy amikor vendégeink azt akár büféasztalon felkészítve, akár tányéron felszolgálva maguk

Részletesebben

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN

REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN REGGELI A GERBEAUD HÁZBAN A Gerbeaud Ház pékjei, cukrászai hajnalban kezdik készíteni a reggeli kínálatunkat, hogy amikor vendégeink azt akár büféasztalon felkészítve, akár tányéron felszolgálva maguk

Részletesebben

KONFERENCIA A GERBEAUD HÁZBAN

KONFERENCIA A GERBEAUD HÁZBAN KONFERENCIA A GERBEAUD HÁZBAN BUDAPEST ANNO 1858 KONFERENCIA A GERBEAUD HÁZBAN Válassza a Gerbeaud Házat konferenciája, tréningje, sajtótájékoztatója, vagy workshop-ja helyszínéül, hogy a tökéletes munka

Részletesebben

Akit párodul melléd rendelt az Ég, Becsüld meg, szorítsd meg kezét, És ha minden álmod valósággá válik, Akkor se feledd, légy hű mindhalálig!

Akit párodul melléd rendelt az Ég, Becsüld meg, szorítsd meg kezét, És ha minden álmod valósággá válik, Akkor se feledd, légy hű mindhalálig! Akit párodul melléd rendelt az Ég, Becsüld meg, szorítsd meg kezét, És ha minden álmod valósággá válik, Akkor se feledd, légy hű mindhalálig! Keedveess JJeeggyeesspár!! S z ívbõlí l gratu lál lunk l k

Részletesebben

ESKÜVŐI CATERING ESKÜVŐI ÜLTETETT - ÁLLÓFOGADÁS

ESKÜVŐI CATERING ESKÜVŐI ÜLTETETT - ÁLLÓFOGADÁS ESKÜVŐI CATERING A 0-2 éves korú gyermekeknek etetőszéket, a kisgyermekeknek ülésmagasítót biztosítunk az ültetésnél. A gyermekeknek a korosztályuknak megfelelő terítékkel terítünk. ESKÜVŐI ÜLTETETT -

Részletesebben

Menüajánlataink Büféétkezésre

Menüajánlataink Büféétkezésre Boscolo Budapest Menüajánlataink Büféétkezésre 1.VARIÁCIÓ Tökmagos jércefalatok házilag pácolt cukkíni, paradicsom raguval Erdélyi padlizsánkrém rozskenyérrel, friss zöldségekkel Pulykamell színes borsban

Részletesebben

100 évesek lettünk. Nyitva tartás Hétfő - Vasárnap 12.00 23.00. Konyhafőnök: Kozma Péter

100 évesek lettünk. Nyitva tartás Hétfő - Vasárnap 12.00 23.00. Konyhafőnök: Kozma Péter Anno 1913 100 évesek lettünk 1913-ban, néhány esztendővel azután, hogy Gundel Károly átvette városligeti vendéglője bérletét, elhatározta, hogy a szomszédságban családi jellegű éttermet nyit az Állatkert

Részletesebben

Előételek. Salátatányér

Előételek. Salátatányér Előételek Salátatányér 1350 Színes saláták primőr és idényjellegű zöldségekkel, kívánság szerinti dresszinggel (rokfortos, fitness, fokhagymás-kapros vagy citromos salátaöntettel) Tatár beefsteak (12dkg)

Részletesebben

Esküvő a Monori Vigadó Étteremben

Esküvő a Monori Vigadó Étteremben Esküvő a Monori Vigadó Étteremben Ne hagyja, hogy e gyönyörű nap ezernyi apró részlete miatti aggódása elterelje figyelmét a legfontosabbakról: az élményről, a régóta tervezett nagy nap fontos és sokáig

Részletesebben

ESKÜVŐI AJÁNLAT 2010.

ESKÜVŐI AJÁNLAT 2010. ESKÜVŐI AJÁNLAT 2010. Kedves Jegyespár! Köszönjük érdeklôdésüket a Ramada Resort Budapest, mint esküvôjük leendô helyszíne iránt. Valamennyi ember életében elôbb vagy utóbb elérkezik a nagy esemény, az

Részletesebben

MENÜ. Elôételek és saláták

MENÜ. Elôételek és saláták MENÜ Elôételek és saláták MAGYAROS HIDEG, SÜLT LIBAMÁJSZELETEK PIRÍTOTT SZULTÁN KENYÉRREL, KONYAKKAL ILLATOSÍTOTT FÜGE ÉS DIÓ CHUTNEY-VAL ÉS TOKAJI BORHABBAL... 4.600,- LAZAC ALMA GAZPACHO - KÁVÉ OLAJJAL

Részletesebben

Amíg a konyhánkban frissen elkészülnek az ételeitek, pár gondolatot megosztunk veletek az éttermünkről és ételeinkről.

Amíg a konyhánkban frissen elkészülnek az ételeitek, pár gondolatot megosztunk veletek az éttermünkről és ételeinkről. * Étlap * Amíg a konyhánkban frissen elkészülnek az ételeitek, pár gondolatot megosztunk veletek az éttermünkről és ételeinkről. Néhány éve azért nyitottuk meg kávézó-éttermünket, hogy vidám, mediterrán

Részletesebben

Vadásztanya. 001 Fácánleves metélttel 390.- 002 Fácánleves gazdagon 500.- 003 Tárkonyos vadragu leves 550.- 004 Gombaleves vajas galuskával 390.

Vadásztanya. 001 Fácánleves metélttel 390.- 002 Fácánleves gazdagon 500.- 003 Tárkonyos vadragu leves 550.- 004 Gombaleves vajas galuskával 390. Vadásztanya Levesek: 001 Fácánleves metélttel 390.- 002 Fácánleves gazdagon 500.- 003 Tárkonyos vadragu leves 550.- 004 Gombaleves vajas galuskával 390.- Előételek: 005 Hízott libamáj roston, párolt almával

Részletesebben

THE ART OF BANQUETING VACSORAMENÜK

THE ART OF BANQUETING VACSORAMENÜK Kempinski Hotel Corvinus Budapest Erzsébet tér 7-8 1051 Budapest Hungary T +36 1 429 3571 F +36 1 429 4475 meetings.corvinus@kempinski.com kempinski.com/budapest KEMPINSKI.COM THE ART OF BANQUETING VACSORAMENÜK

Részletesebben

23 Stoczek menza 23. heti étlap 2015.06.01.-05.

23 Stoczek menza 23. heti étlap 2015.06.01.-05. LEVESEK A'LA CARTE ÉTELEK WELLNESS ÉS REFORM 23 Stoczek menza 23. heti étlap 2015.06.01.-05. 265,- Fokhagymakrémleves pirított 265,- 265,- 439,- 371,- zsemlekockával 439,- 439,- 417,- Provance-i csirkehúsleves

Részletesebben

Lakossági katalógus. Érvényes: 2016. március-tól visszavonásig. Elérhetőségeink: Debrecen, Böszörményi út 218/c 52/ 536-536

Lakossági katalógus. Érvényes: 2016. március-tól visszavonásig. Elérhetőségeink: Debrecen, Böszörményi út 218/c 52/ 536-536 Lakossági katalógus Érvényes: 2016. március-tól visszavonásig Elérhetőségeink: Debrecen, Böszörményi út 218/c 52/ 536-536 Rendelésfelvétel: 101-es 103-as és 118-as mellék ÁSZ Salátabár Halköz Üzletház

Részletesebben

Étlap. Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel*** superior 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 17. www.matyashotel.hu Tel: 52/360-200 Oldal 1

Étlap. Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel*** superior 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 17. www.matyashotel.hu Tel: 52/360-200 Oldal 1 Hideg előételek 1., Mozzarella paradicsommal, bazsalikommal, olivaolajjal 990.-Ft 2., Padlizsánkrém fokhagymás pirítóssal 890.-Ft 3., Füstölt lazac friss salátaágyon olivaolajos citromos dresszinggel 1390.-Ft

Részletesebben

Új trendet teremtünk az esküvői helyszínek terén! Loffice Rendezvényközpont budapest.lofficecoworking.com tasteloffice.com

Új trendet teremtünk az esküvői helyszínek terén! Loffice Rendezvényközpont budapest.lofficecoworking.com tasteloffice.com Új trendet teremtünk az esküvői helyszínek terén! Loffice Rendezvényközpont budapest.lofficecoworking.com tasteloffice.com Büfé Budapest bufebudapest.hu facebook.com/bufebudapest HA NYÁR Urbánus romantika

Részletesebben

ESKÜVİI MENÜK. A. Ültetett, tányérszervizes menük

ESKÜVİI MENÜK. A. Ültetett, tányérszervizes menük ESKÜVİI MENÜK November 30-ig idei áron rendelheti meg jövı évi esküvıjére a menüt! A. Ültetett, tányérszervizes menük A/1. Marhahúsleves zöldséggel, hússal töltött tésztával Ropogós kacsacomb káposztával,

Részletesebben

restaurant Kedves Vendégünk, köszöntjük Önt a Hotel Füred Spa & Conference**** éttermében.

restaurant Kedves Vendégünk, köszöntjük Önt a Hotel Füred Spa & Conference**** éttermében. restaurant Kedves Vendégünk, köszöntjük Önt a Hotel Füred Spa & Conference**** éttermében. Étlapunk válogatott fogásaival betekintést ajánlunk nemcsak a hazai konyha ízvilágába, de a nemzetközi gasztronómia

Részletesebben

Kedves Jegyespár! A Danubius Hotel Flamenco előnyei az Ön esküvője számára:

Kedves Jegyespár! A Danubius Hotel Flamenco előnyei az Ön esküvője számára: Kedves Jegyespár! Először is szívből gratulálunk közelgő esküvőjükhöz és nagyon köszönjük, hogy ezen örömteli ünnep helyszínének kiválasztásakor szállodánkra gondoltak. Kérjük, tekintsék meg esküvői ajánlatunkat!

Részletesebben

Aranyhordó Panzió, Étterem és Pizzéria - Pere REGGELI. Bacon tojással. Fokhagymás pirítós. Főtt virsli (3 db) Franciapirítós

Aranyhordó Panzió, Étterem és Pizzéria - Pere REGGELI. Bacon tojással. Fokhagymás pirítós. Főtt virsli (3 db) Franciapirítós REGGELI Bacon tojással Fokhagymás pirítós Főtt virsli (3 db) Franciapirítós Hagymás-szalonnás tojásrántotta Ham and eggs Melegszendvics Sajtos-sonkás omlett Tojásrántotta 490 Ft 690 Ft 500 Ft 700 Ft 700

Részletesebben

I.ESKÜVŐI MENÜAJÁNLAT

I.ESKÜVŐI MENÜAJÁNLAT I.ESKÜVŐI MENÜAJÁNLAT ÚJHÁZI TYÚKHÚSLEVES HORTOBÁGYI HÚSOS PALACSINTA VEGYES TÁL: - gödöllői töltött csirkecomb - rántott csirkemell filé - mandulás, párizsi pulykamell filé - fokhagymás sertés flekken

Részletesebben

V Marinált olíva bogyók. Válogatott sonkák (San Daniele, Pármai, Emiliáno) és szalámi focacciával

V Marinált olíva bogyók. Válogatott sonkák (San Daniele, Pármai, Emiliáno) és szalámi focacciával Étlap V Pizza kenyér rozmaringgal és extra szűz olíva olajjal V Pizza kenyér zatar fűszerrel sütve V Marinált olíva bogyók 600 Ft 1900 Ft 1300 Ft Prusciutto San Daniele D.O.P. del consorzio di Parma Prosciutto

Részletesebben

Levesek. Saláták - Savanyúságok

Levesek. Saláták - Savanyúságok Levesek Húsleves választott betéttel (csigatészta, házi májgaluskával) 590.- Kisfazék húsleves, gazdagon 990.- Fokhagyma krémleves, camembert kockával 630.- Hermina csuporleves (pikáns mustáros- kakukkfüves

Részletesebben

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h)

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h) A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag Erdélyi paraszt csorbaleves és bakonyi sertésborda házi galuskával

Részletesebben

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu ELLÁTÁS (Érvényes 2009. április 30.-tól visszavonásig) Reggeli: a szoba ár tartalmazza! Félpanzió I.: 900

Részletesebben

ÉTLAP. Kollégium AB menü. Tea Tojáskrém Félbarna kenyér Jégcsapretek

ÉTLAP. Kollégium AB menü. Tea Tojáskrém Félbarna kenyér Jégcsapretek 2016. február 1-7. Lekváros táska Csirkemell sonka Házi barackos joghurt Kifli Tojáskrém Jégcsapretek eskávé vaj Teljes kiőrlésű kifli 446 70 542 73 473 89 410 60 532 64 1,4 10 1,73 20 1,2 6 1,87 10 1,69

Részletesebben

1.MENÜAJÁNLAT. Sörkorcsolyák: Zsúrpogácsa, sör kifli (Az asztalra bekészítve) Leves: Újházi tyúkhúsleves csigatésztával, zöldségekkel gazdagon

1.MENÜAJÁNLAT. Sörkorcsolyák: Zsúrpogácsa, sör kifli (Az asztalra bekészítve) Leves: Újházi tyúkhúsleves csigatésztával, zöldségekkel gazdagon Menüjavaslataink tetszés szerint variálhatóak, amely esetében egyedi menü-, és árajánlatot készítünk az Ifjú Pár részére! A kiírástól eltérő elképzeléseivel is forduljon hozzánk bizalommal! 1.MENÜAJÁNLAT

Részletesebben

és A MI AJÁNDÉKUNK az ifjú pár részére

és A MI AJÁNDÉKUNK az ifjú pár részére Kedves Jegyespár! Először is szívből gratulálunk közelgő esküvőjükhöz és nagyon köszönjük, hogy ezen örömteli ünnep helyszínének kiválasztásakor szállodánkra gondolt. Nagy örömmel küldjük Önnek esküvői

Részletesebben

Sas-hegy ízei menü 4 fogás 5.800 Ft 4 fogás borajánlattal 7.300 Ft. Cseresznyefán füstölt pisztráng rukkolás sült céklasalátával

Sas-hegy ízei menü 4 fogás 5.800 Ft 4 fogás borajánlattal 7.300 Ft. Cseresznyefán füstölt pisztráng rukkolás sült céklasalátával Szürke Csacsi menü (3 fogás) - Árpagyöngyös kakasleves - Vörösboros marha perkelt házi tarhonyával - Ágota pitéje (házi pite a szezon gyümölcsével) Borajánlat: Heimann Merlot 2 dl 59-es menü (hús nélkül

Részletesebben

Esküvői ajánlat 2016. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of:

Esküvői ajánlat 2016. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of: Esküvői ajánlat 2016 Check in, chill out A resort of: www.aquaworldresort.hu Kedves Jegyespár! Köszönjük érdeklődésüket az Aquaworld Resort Budapest, mint esküvőjük leendő helyszíne iránt. Valamennyi ember

Részletesebben

RENDEZVÉNY ÉTLAP Érvényes 2013. 07. 20-tól visszavonásig

RENDEZVÉNY ÉTLAP Érvényes 2013. 07. 20-tól visszavonásig Ambrózia Étterem és Panzió*** H - 3700, Kazincbarcika Egressy Béni út 41. Tel/fax: 48/310-883, Mobil: 30/830-40-25 E-mail: info@ambroziapanzio.hu www.ambroziapanzio.hu RENDEZVÉNY ÉTLAP Érvényes 2013. 07.

Részletesebben

KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA:

KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA: KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA: 1. Vadvirág specialitás főnökasszony módra, hasábburgonyával 1520 Ft / csirkemellet lilahagymával, tejföllel,sajttal, füstölt sonkával töltjük, bundába kisütjük / 2. Helyi fatányéros

Részletesebben

Értékesítési és marketing elérhetőségek:

Értékesítési és marketing elérhetőségek: Ballagási csomagok Értékesítési és marketing elérhetőségek: Tel: +381 24 647 295 +381 24 647 274 +381 24 647 111 hotel@hotel-galleria.com www.hotel-galleria.com Miért... A Hotel Galleria a régió egyetlen

Részletesebben

Magyar konyha - Étlap

Magyar konyha - Étlap Magyar konyha - Étlap Elôételek Magyaros libamáj vajas-pirítóssal, salátacsokorral Tatárbeefsteak Magyaros paraszttàl 1990 Ft 2890 Ft 2600 Ft Levesek Gulyásleves Csülkös bableves Fokhagyma krémleves cipóban

Részletesebben

menu +HASÁBBURGONYA /+500. / 500.- +GRILLEZETT CSIRKEMELL + + +ROSÉ KACSAMELL FŐÉTEL levesek előételek HAMBURGER

menu +HASÁBBURGONYA /+500. / 500.- +GRILLEZETT CSIRKEMELL + + +ROSÉ KACSAMELL FŐÉTEL levesek előételek HAMBURGER menu levesek FŐÉTEL GYÜMÖLCS /KRÉMES GYÜMÖLCSLEVES SZEZONÁLIS GYÜMÖLCSÖKBŐL/ 990.- RÁNTOTT CSIRKE /ARANYBARNÁRA SÜLT ROPOGÓS CSIRKEMELL, PARMEZÁNOS BURGONYAPÜRÉVEL, UBORKASALÁTÁVAL/ 1890,- UBORKA / LAZACOS

Részletesebben

Borétterem. Wine & Restaurant. Étlap

Borétterem. Wine & Restaurant. Étlap Borétterem Wine & Restaurant Étlap Marhapörkölt galuskával Balga Dante Syrah 2012 (Eger) Jó étvágyat kívánunk! Levesek Vaddisznó-raguleves cipóban 1, 2, 6, 7 A séf ajánlata Cigánypecsenye 2, 4, 7 fűszeres

Részletesebben

Culinart Esküvőpark Ravazd - 2016

Culinart Esküvőpark Ravazd - 2016 Tisztelt Hölgyem/Uram! Köszönjük, hogy megtisztelte cégünket érdeklődésével, esküvői rendezvényükkel kapcsolatosan a következő tájékoztatót adjuk. Szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy a tájékoztatónk

Részletesebben

A célunk, hogy olyan izgalmas, mai ételeket kínáljunk a «nouvelle cuisine» jegyében, melyek nemcsak a szemet gyönyörködtetik, de ízletesek is.

A célunk, hogy olyan izgalmas, mai ételeket kínáljunk a «nouvelle cuisine» jegyében, melyek nemcsak a szemet gyönyörködtetik, de ízletesek is. A Buddha-Bar étlapja a csendes-óceáni térség változatos fogásait kínálja mesterien párosítva a minőségi hozzávalókat és fűszereket, valamint a kínai, japán, thai és más kelet-ázsiai ízeket a nyugati világ

Részletesebben

GERBEAUD REGG ELI AJÁN L ATOK

GERBEAUD REGG ELI AJÁN L ATOK GERBEAUD REGG ELI AJÁN L ATOK BUDAPEST ANNO 1858 REGGELI A G E R B EAUD HÁZBAN A Gerbeaud Ház reggeli kínálatában szereplő pékárut hajnalban kezdik készíteni pékjeink, cukrászaink, hogy a friss péksütemények,

Részletesebben

Esküvői árajánlat. 2016-os év helyszín újdonsága bevezető áron 195.000 Ft + Áfa. 2016. nyár. Kedves Házasulandó Ifjú Pár!

Esküvői árajánlat. 2016-os év helyszín újdonsága bevezető áron 195.000 Ft + Áfa. 2016. nyár. Kedves Házasulandó Ifjú Pár! Esküvői árajánlat 2016. nyár 2016-os év helyszín újdonsága bevezető áron 195.000 Ft + Áfa Kedves Házasulandó Ifjú Pár! Köszönjük érdeklődésetek szolgáltatásaink iránt! Egy pár életének első legfontosabb

Részletesebben

KÚRIA HOTEL ÉS LOVASUDVAR ÉTLAP

KÚRIA HOTEL ÉS LOVASUDVAR ÉTLAP KÚRIA HOTEL ÉS LOVASUDVAR ÉTLAP A GERÉBY CSALÁD RÖVID TÖRTÉNETE A család elõbbeni neve Gremsperger volt. A czímeres nemességet 1840. október 8- án Gremsperger Pál és felesége, Pálmaffi Máriától született

Részletesebben

Gerbeaud Gasztronómia Kft Budapest Vörösmarty tér 7-8 Telefon Telefax

Gerbeaud Gasztronómia Kft Budapest Vörösmarty tér 7-8 Telefon Telefax G e r b e a u d K o k t é l f o g a d á s A Gerbeaud Ház ma a vendéglátás valamennyi műfaját kínálja vendégeinek, a sajtótájékoztatótól kezdve a konferenciákon és üzleti ebédeken át, a díszvacsorákig a

Részletesebben

Rubin Wellness & Conference Hotel

Rubin Wellness & Conference Hotel Rubin Wellness & Conference Hotel AJÁNLAT ESKÜVŐRE Kedves Ifjú Pár! Köszönettel vettük érdeklődésüket szállodánk iránt. Ezúton küldjük ajánlatunkat az esküvőre vonatkozóan az alábbiak szerint: Szállodánk

Részletesebben

ZSINDELYES VENDÉGLŐ ÉTLAP

ZSINDELYES VENDÉGLŐ ÉTLAP LEVESEK ZSINDELYES VENDÉGLŐ ÉTLAP Zöldségleves 600,- Zöldségleves tejszínnel és reszelt sajttal 900,- Hagymaleves cipóban 750,- Dobogókő leves (savanyú káposzta, sertéshús, házikolbász, rizs, tejszín)

Részletesebben

Gerbeaud Gasztronómia Kft Budapest Vörösmarty tér 7-8 Telefon Telefax

Gerbeaud Gasztronómia Kft Budapest Vörösmarty tér 7-8 Telefon Telefax G e r b e a u d G á l a v a c s o r a A Vörösmarty téren található, világhírű Gerbeaud Ház, másfél évszázaddal az alapítását követően éppolyan virágzó, mint a kezdetekkor. Rendezvénytermei és éttermei

Részletesebben

ristorante É T L A P ELÉRHETŐSÉGEK CÍM 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, RÁKÓCZI ÚT 1. ASZTALFOGLALÁS +36 22 301-334 E-MAIL

ristorante É T L A P ELÉRHETŐSÉGEK CÍM 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, RÁKÓCZI ÚT 1. ASZTALFOGLALÁS +36 22 301-334 E-MAIL ristorante ELÉRHETŐSÉGEK CÍM 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, RÁKÓCZI ÚT 1. ASZTALFOGLALÁS +36 22 301-334 E-MAIL INFO@PASSAGEETTEREM.HU FACEBOOK.COM/PASSAGEETTEREMESPIZZERIA WWW.PASSAGEETTEREM.HU É T L A P 18 éven

Részletesebben

SZÉL CSÁRDA. Tel.: 06-76/555-029, 76/356-857. Fax: 06-76/555-027 E-mail: szelcsarda@szelcsarda.hu

SZÉL CSÁRDA. Tel.: 06-76/555-029, 76/356-857. Fax: 06-76/555-027 E-mail: szelcsarda@szelcsarda.hu SZÉL CSÁRDA Köszönjük, hogy megtisztelték éttermünket! Reméljük, szolgáltatásainkkal elégedettek voltak. Térjenek be hozzánk máskor is, kéréseikkel, kívánságaikkal forduljanak bizalommal a személyzethez!

Részletesebben

ESKÜVŐI AJÁNLAT ERDŐSPUSZTA CLUB HOTEL

ESKÜVŐI AJÁNLAT ERDŐSPUSZTA CLUB HOTEL ESKÜVŐI AJÁNLAT 2017 ERDŐSPUSZTA CLUB HOTEL Megtisztelve érezzük magunkat, hogy az Erdőspuszta Club Hotelt választották esküvőjük helyszínéül. Bízunk benne, hogy ajánlatunk elnyeri tetszésüket, és megszervezhetjük

Részletesebben

Esküvői Ajánlat 2015

Esküvői Ajánlat 2015 Esküvői Ajánlat 2015 2015-ös Esküvői menük Klasszikus esküvői menü I. (tálszerviz) Sajtos pogácsa és szezámmagos masni az asztalra helyezve. Leves: Tyúkhúsleves házi csigatésztával (főtt hús, valamint

Részletesebben

ÉTLAP. Hideg előételek. Levesek. Meleg előételek. Kímélő előételek. Házi füstölt sonka Szalámitál sajttal. Erdélyi húsleves.

ÉTLAP. Hideg előételek. Levesek. Meleg előételek. Kímélő előételek. Házi füstölt sonka Szalámitál sajttal. Erdélyi húsleves. ÉTLAP Hideg előételek Kaviár Tatárbeefsteak Házi füstölt sonka Szalámitál sajttal Vegyes sajttál Vegyes hidegtál 2 900 Ft Levesek Erdélyi húsleves fött marha, csirke, zöldség, tészta Húsleves tésztával

Részletesebben

GERBEAUD BUDAPEST ANNO 1858

GERBEAUD BUDAPEST ANNO 1858 GERBEAUD BUDAPEST ANNO 1858 MENÜAJÁNLATOK A BISTROBAN A Bistro, a Gerbeaud Ház legújabb helyszíne. Fiatalos lendületével és klasszikus eleganciájával egyszerre lehet kiváló helyszíne baráti borozásnak,

Részletesebben

Előételek. 850 Ft Házi csabai kolbász, sajttal, zöld félékkel. 550 Ft Sajtkoktél kehelyben. 400 Ft Libamájjal töltött gomba tartár mártással.

Előételek. 850 Ft Házi csabai kolbász, sajttal, zöld félékkel. 550 Ft Sajtkoktél kehelyben. 400 Ft Libamájjal töltött gomba tartár mártással. Előételek Libamáj zsírjában piritóssal 850 Ft Házi csabai kolbász, sajttal, zöld félékkel Sajtkoktél kehelyben Libamájjal töltött gomba tartár mártással 650 Ft Levesek Tárkonyos csirkeragu leves cipóban

Részletesebben

ZÖLD INTÉZMÉNY ZÖLD RENDEZVÉNYEK - ZÖLD CATERING

ZÖLD INTÉZMÉNY ZÖLD RENDEZVÉNYEK - ZÖLD CATERING ZÖLD INTÉZMÉNY ZÖLD RENDEZVÉNYEK - ZÖLD CATERING Hisszük, hogy a jó vendéglátás alapjaiban határozhatja meg egy rendezvény sikerét. Az ízek harmóniája szakértelmet, odaadást és összhangot kíván. Cateringes

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 4. Hét

Menü - 1800 kcal. 4. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Esküvői menüsor. Miért a Borhotel Sziluett Farkasmály?

Esküvői menüsor. Miért a Borhotel Sziluett Farkasmály? Esküvői menüsor M e g r e n d e z z ü k á l m a i e s k ü v ő j é t! Esküvői rendezvények lebonyolításában nagy tapasztalattal rendelkező személyzetünk és jól felszerelt hotelünk már több mint 100 alkalommal

Részletesebben

PORTUM LINES HAJÓZÁSI KFT ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ

PORTUM LINES HAJÓZÁSI KFT ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ PORTUM LINES HAJÓZÁSI KFT ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ M/S FANNY M/S Dunai Csavargó Kapacitás: Max 150 fő Kapacitás: Max 10 fő Legénység: 4 fő Legénység: 2 fő Termek: 2 terem (fűtés/klíma) Termek: 1 terem (fűtés/klíma)

Részletesebben

Paradicsomos, bazsalikomos, olivás bruschetta 790- (pirítós szeletek, olaszos főszerezéső, hámozott paradicsom feltéttel)

Paradicsomos, bazsalikomos, olivás bruschetta 790- (pirítós szeletek, olaszos főszerezéső, hámozott paradicsom feltéttel) Elıételeink: Paradicsomos, bazsalikomos, olivás bruschetta 790- (pirítós szeletek, olaszos főszerezéső, hámozott paradicsom feltéttel) Borjúhúsos hortobágyi palacsinta 1.190- Pármai sonka szeletek sárgadinnyével

Részletesebben

Miért érdemes a Hotel Pátriát választani?

Miért érdemes a Hotel Pátriát választani? Elmúlt mint száz pillanat, S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak. Végh György Kedves házasulandó, Ifjú Pár! Bizonyára Önöket is foglalkoztatja a nagy kérdés, vajon mi a sikeres

Részletesebben

Paradicsom leves Rántott csirkemellfilé Zöldköret. Paradicsom leves Rántott csirkemellfilé Zöldköret. Rizseshús Kompót

Paradicsom leves Rántott csirkemellfilé Zöldköret. Paradicsom leves Rántott csirkemellfilé Zöldköret. Rizseshús Kompót Heti étlap 2016.05.02. - 2016.05.06. Tízórai ínyenc Gombás rántotta Vajas pogácsa Sült baromfikolbász Mustár Sonka felvágott Uborka Só 1,98 g Só 1,84 g Só 0,84 g Só 1,56 g Só 1,55 g Húsgaluska leves Bolognai

Részletesebben

ACSONYTOMAJ D BA Étlap 1

ACSONYTOMAJ D BA Étlap 1 BADACSONYTOMAJ Étlap 1 HIDEG ELÔÉTELEK HIDEG ELÔÉTELEK Tatár bifsztek 2.990.- Magyaros hidegtál kolbász, szalonna, szalámi, paprika, hagyma 1.590.- LEVESEK LEVESEK Petyek balatoni halleves pirított kenyérkockával

Részletesebben

GERBEAUD BUDAPEST ANNO 1858

GERBEAUD BUDAPEST ANNO 1858 GERBEAUD BUDAPEST ANNO 1858 Menüajánlatok a Bistroban A Bistro, a Gerbeaud Ház legújabb helyszíne. Fiatalos lendületével és klasszikus eleganciájával egyszerre lehet kiváló helyszíne baráti borozásnak,

Részletesebben

Alapítva: 2016. Üzletvezető: Kulcsár Veronika. Stefano_Pizzeria. Szakácsok: Orsós Emil Fehér Gábor. jelszó: stefano123

Alapítva: 2016. Üzletvezető: Kulcsár Veronika. Stefano_Pizzeria. Szakácsok: Orsós Emil Fehér Gábor. jelszó: stefano123 Alapítva: 2016 Stefano_Pizzeria jelszó: stefano123 Üzletvezető: Kulcsár Veronika Szakácsok: Orsós Emil Fehér Gábor Előételek Pizza kenyér 3 féle mártogatóssal (mézes-mustáros, csípős, fokhagymás)..................

Részletesebben

KÖLCSEY KÖZPONT - HOTEL LYCIUM**** DEBRECEN. Boldogító igen a cívisváros szívében STÍLUS ÉS ELEGANCIA - ELÉRHETŐ ÁRON

KÖLCSEY KÖZPONT - HOTEL LYCIUM**** DEBRECEN. Boldogító igen a cívisváros szívében STÍLUS ÉS ELEGANCIA - ELÉRHETŐ ÁRON KÖLCSEY KÖZPONT - HOTEL LYCIUM**** DEBRECEN Boldogító igen a cívisváros szívében STÍLUS ÉS ELEGANCIA - ELÉRHETŐ ÁRON ESKÜVŐHELYSZÍNEINK: Stílus és elegancia - elérhető áron Kölcsey Központ - Bálterem 80-220

Részletesebben

RESTAURANT Zum Hagenthaler

RESTAURANT Zum Hagenthaler Reggeli 11 óráig 8604 Bécsi reggeli (kávé, 2 zsemle, vaj, lekvár) 05,90 8605 Kontinentális reggeli (kávé, 2 zsemle, vaj, lekvár, sonka, sajt) 08,90 8606 Sonka tojással 03,90 8607 Szalonna tojással 04,20

Részletesebben

I. OPTIMUM AJÁNLATUNK:

I. OPTIMUM AJÁNLATUNK: Tisztelt Hölgyem/Uram! Mókus Sörkert étel és ital ajánlata rendezvényekre: Tányérszerviz esetén: 25 fő felett az étlapról választott egyfajta ételsor árából 10% kedvezmény, valamint az itallapon szereplő

Részletesebben

Fogyókúra napok ebéd mintái

Fogyókúra napok ebéd mintái Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5

Részletesebben

ÉTLAP. Tej Mediterrán halkrém Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének: Allergének: glutén, hal, mustár, szója, tej, tojás, zeller EN: 375 SZH: 50 ZSÍR: 10

ÉTLAP. Tej Mediterrán halkrém Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének: Allergének: glutén, hal, mustár, szója, tej, tojás, zeller EN: 375 SZH: 50 ZSÍR: 10 Gabonapehely Mediterrán halkrém es kávé Vaj Teljes kiőrlésű kifli glutén, hal, mustár, szója, tej, tojás, 2016.MÁRC.28-ÁPR.3. 265 45 375 50 343 45 0,4 5 1,24 10 0,85 13 Tavaszi zöldségleves Sertéspörkölt

Részletesebben

LEVESEK HAMBURGEREK FRISSENSÜLTEK

LEVESEK HAMBURGEREK FRISSENSÜLTEK LEVESEK Sajtkrémleves olívás kenyér chips-szel Szezonális krémleves Húsleves gazdagon Olasz paradicsomleves bazsalikommal Erdei gombaleves rozmaringgal Original Burger burgonya chips-szel házi húspogácsa,

Részletesebben

ÉTLAP. Óvoda. Tea Körözött Félbarna kenyér. Tej Sajtkrém Félbarna kenyér. Allergének: diófélék, földimogyoró, glutén, szezámmag, szója, tej, tojás

ÉTLAP. Óvoda. Tea Körözött Félbarna kenyér. Tej Sajtkrém Félbarna kenyér. Allergének: diófélék, földimogyoró, glutén, szezámmag, szója, tej, tojás Lekváros táska Sajtszelet Sajtkrém Kakaó Kalács Körözött 2015. március 2-8. 421 kcal 67 g 354 kcal 41 g 235 kcal 40 g 366 kcal 50 g 336 kcal 59 g 9 g 14 g 3 g 11 g 5 g Tarhonyaleves Sertéspörkölt Fejtett

Részletesebben

Elhízott betegek étrendje

Elhízott betegek étrendje : Az energiaszegénység azt jelenti, hogy a napi energiabevitel 6300 kj (1500 kcal) alatt kell, hogy legyen. E felett az energiamennyiség felett már csak relatív energiaszegénységr l beszélünk. Általában

Részletesebben

Gerbeaud koktélfogadás

Gerbeaud koktélfogadás Gerbeaud koktélfogadás BUDAPEST ANNO 1858 Gerbeaud koktélfogadás Ha szeretné meghívni barátait, üzleti partnereit vagy munkatársait egy jó hangulatú, elegáns összejövetelre, ahol kötetlen hangulatban,

Részletesebben

ÉTLAP 7-10 éves korosztály 11 14 éves korosztály

ÉTLAP 7-10 éves korosztály 11 14 éves korosztály 2014. június 02 június 08. Sonka felvágott Magic milk Briós Füstölt sajt Szezámmagos zsemle Zöldfűszeres túró Korpás kenyér Löncshús 272 kcal, F:11 gr, Zs:10 gr, Ch:32 gr, Só:1,1 gr, Cukor:5 gr 356 kcal,

Részletesebben

2013. MÁRCIUS 1. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Reggeli. Tízórai. Ebéd. Uzsonna H.vacsora. Meleg vacsora ÉLTES

2013. MÁRCIUS 1. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Reggeli. Tízórai. Ebéd. Uzsonna H.vacsora. Meleg vacsora ÉLTES 2013. MÁRCIUS 1. Soproni felvágott Zala felvágott es kávé Főtt tojás Bazsalikomos paradicsomleves Grillfűszeres sült csirkecomb Petrezselymes burgonya Legényfogóleves Lekváros bukta Vajas galuskaleves

Részletesebben

KARVONEN MÓDSZER AZ EDZÉS HATÁSOS ÉS BIZTONSÁGOS TERHELÉSI ZÓNÁJÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA

KARVONEN MÓDSZER AZ EDZÉS HATÁSOS ÉS BIZTONSÁGOS TERHELÉSI ZÓNÁJÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA KARVONEN MÓDSZER A módszer segítségével meghatározhatjuk az adott életkorú sportoló hatásos, és biztonságos terhelési zónáját, illetve a megcélzott intenzitáshoz tartozó pulzusértéket. Szükséges adatok:

Részletesebben

ÉTLAP. Kakaó Margarin Kalács. Allergének: csillagfürt, diófélék, földimogyoró, glutén, szezámmag, szója, tej, tojás SZH: 54 EN: 344 SÓ: 0,06 ZSÍR: 27

ÉTLAP. Kakaó Margarin Kalács. Allergének: csillagfürt, diófélék, földimogyoró, glutén, szezámmag, szója, tej, tojás SZH: 54 EN: 344 SÓ: 0,06 ZSÍR: 27 Petrezselymes túrókrém Kakaó Kalács Tojáskarika Jégsaláta 201 34 344 54 298 44 1,32 3 0,61 12 1,16 16 2016. május 30 - június 5. Palócleves Dejós metélt Reszelttészta- leves Görög fűszeres sertéscsíkok

Részletesebben

VENDÉGVÁRÁS ÉTELSOROK ITALAJÁNLAT ÁRAK BOURBON PARTY SERVICE ÉVI FINGER-FOOD MENÜSOROK

VENDÉGVÁRÁS ÉTELSOROK ITALAJÁNLAT ÁRAK BOURBON PARTY SERVICE ÉVI FINGER-FOOD MENÜSOROK BOURBON PARTY SERVICE 2016. ÉVI FINGER-FOOD MENÜSOROK VENDÉGVÁRÁS A vendégeket érkezéskor a következőkkel fogadjuk: WELCOME KÍNÁLAT I. Törley száraz pezsgő 100%-os narancs juice Málnás-Bodzás limonádé

Részletesebben

THE ART OF BANQUETING KÖNNYED EBÉDEK

THE ART OF BANQUETING KÖNNYED EBÉDEK Kempinski Hotel Corvinus Budapest Erzsébet tér 7-8 1051 Budapest Hungary T +36 1 429 3571 F +36 1 429 4475 meetings.corvinus@kempinski.com kempinski.com/budapest KEMPINSKI.COM THE ART OF BANQUETING KÖNNYED

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

BOURBON GROUP ÉVI KONFERENCIA MENÜSOROK

BOURBON GROUP ÉVI KONFERENCIA MENÜSOROK BOURBON GROUP 2019. ÉVI KONFERENCIA MENÜSOROK KÁVÉSZÜNET I. 10 dkg / fő / alkalom vegyesen az alábbi kínálatból Mini sajtos rúd Mini burgonyás, magvas, tepertős és kapros-túrós pogácsa Parajos, káposztás

Részletesebben

C A T E R I N G G e r b e au d G á l avac s o r a b u da P e s T a N N o

C A T E R I N G G e r b e au d G á l avac s o r a b u da P e s T a N N o Gerbeaud Gálavacsora BUDAPEST ANNO 1858 Gerbeaud Gálavacsora A 157 éves Gerbeaud Kávéház egyike Európa legpatinásabb üzleteinek, amelynek hagyományait őrizzük ma is. A kávéház üzemeltetése mellett a Ház

Részletesebben

Helyfoglalás és személyre szabott ajánlatkérés rendezvényszervezőinknél: Telefon: +36 26 814 942 Email: globall@globall.hu

Helyfoglalás és személyre szabott ajánlatkérés rendezvényszervezőinknél: Telefon: +36 26 814 942 Email: globall@globall.hu Karácsonyozzon Telkiben! Kérjük, tekinste meg idei ajánlatunkat karácsonyi rendezvényükre Helyfoglalás és személyre szabott ajánlatkérés rendezvényszervezőinknél: Telefon: +36 26 814 942 Email: globall@globall.hu

Részletesebben

Balmazújváros iskola étlapja. Karamellás tej Foszlós kalács. Brokkolileves Firenzei csirkemáj Orsó tészta Kivi. Olasz felvágott Vaj

Balmazújváros iskola étlapja. Karamellás tej Foszlós kalács. Brokkolileves Firenzei csirkemáj Orsó tészta Kivi. Olasz felvágott Vaj Febr.29. Márc.04. 43 5 Febr.29.Hétfő Márc.01.Kedd Márc.02.Szerda Márc.03.Csütörtök Márc.04.Péntek Édes pogácsa 1 1 / 5,6 g 1, Fokhagymás felvágott Rozsos kenyér Zöldpaprika 251 Kcal 3 1 / 2,2 g 1, 355

Részletesebben

Kedves Vendégünk! Az étlapon szereplı ételeink nagy részébıl fél adagot is tudunk készíteni, fél adag ételek rendelése esetén 70%-os árat számlázunk.

Kedves Vendégünk! Az étlapon szereplı ételeink nagy részébıl fél adagot is tudunk készíteni, fél adag ételek rendelése esetén 70%-os árat számlázunk. Kedves Vendégünk! Sok szeretettel köszöntjük Önt éttermünkben, reméljük, hogy szolgáltatásaink elnyerik a tetszését, aminek érdekében szeretnék néhány hasznos információt a figyelmébe ajánlani. A továbbiakban

Részletesebben

ÉTKEZÉSEK Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Tej

ÉTKEZÉSEK Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Tej A változtatás jogát fenntartjuk! 46 HÉT 2015. 1 09 1 1 3. ÉTKEZÉSEK Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Macikávé Szalámis Kockasajt Házi Korpás Körözött Házi Diós Krémsajt Házi Májkrémes Házi Zelleres Sajtkrém

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 1. Hét

Menü - 1800 kcal. 1. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Tejfölös burgonyaleves Rántott halfilé Petrezselymes párolt rizs Savanyú káposzta. Sertéspörkölt Tejfölös-kapros tökfőzelék. Teljes kiőrlésű kenyér

Tejfölös burgonyaleves Rántott halfilé Petrezselymes párolt rizs Savanyú káposzta. Sertéspörkölt Tejfölös-kapros tökfőzelék. Teljes kiőrlésű kenyér Febr.01-05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 469 Kcal 66 g eskávé Natúr túrókrém 23 g 1 / 4, 1, 70 97 g Csipkebogyó tea Zala felvágott 27 g 2 2 / 7, 5,1 g 321 Kcal Delma margarin Briós 1 / 4, 444 Kcal

Részletesebben

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól A hagyományos szalonnasütés és nyársalás helyett (vagy mellett) manapság a grillezés a nyári szezon egyik leghangulatosabb programja. Nos, íme sok-sok

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT. Tanmenet

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT. Tanmenet MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKELT Tanmenet Azonosító: Változatszám: 0 Érvényesség kezdete: Oldal/összes: 1/13 ME-2.1.(1) 2011. 09. 01. szakiskolai hároméves szakács 1/9. osztály (az iskola hosszú bélyegzője)

Részletesebben

Táplálkozás felkészítés világversenyre Ajánlás és realitás

Táplálkozás felkészítés világversenyre Ajánlás és realitás Táplálkozás felkészítés világversenyre Ajánlás és realitás Budapest, 2009.11.11. Zentai Andrea OÉTI dietetikus Tápanyagok Azok az anyagok, amelyek a test felépítésében, a szervezet mőködésében részt vesznek

Részletesebben

Ünnepi Vacsora & Svédasztal Ajánlataink

Ünnepi Vacsora & Svédasztal Ajánlataink four seasons hotel gresham palace Vacsora & Svédasztal Ajánlataink széchenyi istván tér 5-6., 1051 budapest +36 1 268 5420 rfp.budapest@fourseasons.com események Mesébe illő karácsonyról álmodik? Varázslatos

Részletesebben

SALÁTÁK ÁRAK. Görög saláta. Sörkert saláta. Majonézes kukorica saláta. Paradicsomsaláta. (friss vegyes saláta, olívabogyó, feta sajt)

SALÁTÁK ÁRAK. Görög saláta. Sörkert saláta. Majonézes kukorica saláta. Paradicsomsaláta. (friss vegyes saláta, olívabogyó, feta sajt) ÉTLAP SALÁTÁK Görög saláta (friss vegyes saláta, olívabogyó, feta sajt) Cézár saláta (friss vegyes saláta, csirkemell, pirított bacon, zsemlekocka, öntet, parmezán) Tonhal saláta (friss vegyes saláta,

Részletesebben

SZENDVICS/PÉKSÜTI. EXTRA FRANCIA BAGETT SZENDVICS... 650 Ft

SZENDVICS/PÉKSÜTI. EXTRA FRANCIA BAGETT SZENDVICS... 650 Ft SZENDVICS/PÉKSÜTI Francia helyben sütött pékárukból készítve. Aktuális ajánlatainkat keresd az üzenõtáblánkon! FRANCIA VAJAS CROISSANT... 350 Ft kézmûves dzsemmel/ csoki/ karamell szósszal CROISSANT SZENDVICS...

Részletesebben