Az oktatás célja előidézni azt a lelki legnagyobb mértékű neurózist, amit az egyén még összeroppanás nélkül kibír. W.H. Anden angolszász költő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az oktatás célja előidézni azt a lelki legnagyobb mértékű neurózist, amit az egyén még összeroppanás nélkül kibír. W.H. Anden angolszász költő"

Átírás

1 Tehetséggondozás kistérségi közoktatási feladatellátásban Az oktatás célja előidézni azt a lelki legnagyobb mértékű neurózist, amit az egyén még összeroppanás nélkül kibír. W.H. Anden angolszász költő Minden jól működő rendszernek vannak titkai, ha úgy tetszik, szabályai, mégpedig: - rendszer szerint működik: megfogalmazódik a cél; a lehetőségek és a megvalósító embereket ismeretében folyik a tervezés, költségvetést készítenek közösen, csapatot alakítanak, akik tagjait felelősséggel és döntési jogkörökkel látnak el (kompetenciákat adnak át), hozzáfognak a célokból lebontott feladatok megvalósításához, ellenőrzési pontokat iktatnak be a célok megvalósításának folyamatába; sikerkritériumot tűznek ki,; korrekciókat hajtanak végre, ha észlelik a céloktól való eltérést; a feladat megvalósítása után értékelnek, a tapasztalatokat beépítik a tudásba, illetve a következő cél tervezésébe (PDCA-rendszer), kommunikálnak, együttműködnek a cél elérése érdekében; s mindent megtesznek önmagunk személyiségének fejlesztése érdekében; - felelős és elkötelezett emberek működtetik, akik: 1. tudják magukról, kicsodák 2. tudják, mit akarnak csinálni 3. tudják, kikkel lehet csinálni és tudnak együtt gondolkodni és dolgozni 4. tudják, kell egy csapat és össze is tudják azt hozni (mert tudnak kommunikálni, motiválni és együttműkörni) 5. tudják, kistérségben fogalmazódnak meg, működnek jól a dolgok, mert: a/ mindenki ismeri a helyi feltételeket b/ ismerik egymást az emberek és tudják, kire mit lehet bízni c/ emberléptékűek a feladatok d/ a maguk boldogulása és boldogsága végett fogalmazódnak meg a célok és a feladatok e/ a tervezés és a cselekvés visz csak előre, nem a panaszkodás. Ezért: - leülnek, beszélnek, vitatkoznak egymással - terveket szőnek, melyek révén célok születnek - megkeresik a célokhoz a feladatokat - a feladatokhoz a felelősöket - ezeket felelősséggel ruházzák fel és döntési helyzetbe hozzák őket - folyamatosan ellenőrzik a feladat elvégzésének folyamatát, hogy a hibákat folyamat közben lehessen korrigálni, ne szülessen selejt - a munka végeztével értékelnek és az értékelés eredményéből tanulnak a jövőre nézve. Egy országot az minősít, hogyan viszonyul a tehetségesekhez és a hátrányos helyzetűekhez Kormos Dénes, a B.A.Z. Megyei Közgyűlés alelnöke. Érdemes-e magyarnak lenni? Ez a 21. század kihívása számunkra. Európában a kivételes emberek kellenek! Meg kell őket becsülni! A géniuszok teszik naggyá a nemzetet. Tehetségpártinak kell lenni! üzeni a magyarságnak Czeizel Endre. Mi a tehetség és mi a géniusz, milyen a hozzá való viszonyunk, szükség van-e a tehetségekre, fontos-e a tehetség egy nemzet életében:

2 között 140 magyar géniuszt született, élt, alkotott, tette naggyá a nemzetet. Mi volt ennek az időszaknak a titka, amely ilyen gazdag volt tehetségekben? A társadalmi légkör olyan volt, hogy segítette növekedésüket. (A zsidó kultúra titka: a beltenyészet pozitív hatása; a fokozott szelekció; a szociokulturális hatás: írásbeliség, a zsidó anya odaadása; multikulturalitás; életmód, összetartás, a művelődés értéke). Huszonegy országban vizsgálták és kutatották a tehetséggondozást, hogy tapasztalatok alapján egy jó rendszert ajánljanak a kutatók jószívvel a tehetségfejlesztés iránt érdeklődő államoknak. Magyarországon működik a legjobban a tehetséggondozás rendszere jelentette ki Mönks professzor, a hollandiai nijmegeni egyetem professzora, aki szerelmes a magyar rendszerbe, illetve egyike volt azoknak a kiváló szakembereknek, akik Magyarországon B.A.Z. megyében kiépítették a kistérségi közoktatás ellátási körzeteket, tartalommal töltötték azt meg és a működést rábízták a társult községekre. A 21 ország között nem volt ott Szlovákia. Magyarország azért jár élen a tehetséggondozásben, mert a tehetséges tanulókkal való foglalkozás törvényileg szabályozott, iskolai, osztályok, tanórán kívüli szinten, tréningszerűen (tanár-továbbképzésben: 4 szemeszteres képzés, órás pedagógustovábbképzés) mind megjelennek. Önök most rögtön felállnak, és elhagyják ezt a termet, mert azt gondolják, ez szakma, beszéljek erről a pedagógusoknak. Kérem, ne tegyék, mert a tehetségfejlesztés mindannyiunk érdeke s önök, polgármesterek, oktatáspolitikusok nagyon sokat tehetnek érte. Amiről eddig szóltam, csak annyi, hogy a tehetséggondozás fontos dolog, nem csak az iskola feladata, mindenkinek tenni kell fejlesztése érdekében és nem lehet esetleges, mert darabokra hull, s az individuum fejlesztése a közösség céljai megvalósításának, a közösség életképességének kell legyen alárendelve. Nos, én önöknek a rendszerről akarok beszélni, nem a tehetséggondozásról, nem annak szakmai oldaláról. Arról a rendszerről akarok beszélni, ami nélkül nincs átgondolt, tudatos, célszerű fejlesztés. Abban mindannyian egyetértünk, hogy a tudásgazgadág és a tudásintenzív gazdaság világában egy-egy ország nem utcaseprői és félanalfabétái révén lesz piacalakítóvá, hanem az itthon maradt, megbecsült, alkotó, kreatív, kiművelt emberfők Szechenyi István szavával viszik előre a világot, akik a gályapadból képesek laboratóriumot csinálni Németh László szavával. Nem mindegy Önöknek, hogy alattvalókkal vagy öntudatos polgárokkal együtt alakítják-e az ország sorsát. Hát ezért kell a tehetséggondozás rendszeréről beszélni, jelenleg kistérségi szinten. Azért is kistérségi szinten s jó lenne tisztázni a kistérségi fogalmat is, mert önkéntes alapon szerveződő település képes megfogalmazni, mire és kikre van szüksége, s ezeknek a társult községeknek kell kistérségi szinten összefogni, stratégia mentén tervezni, rendszerben látva gondolkodni a jövőt illetően. Tagadhatatlan, hogy 15 évvel a rendszerváltás után adósak vagyunk a reformokkal, melyek nálunk nagyon keservesen születnek. Azért, mert a reformoknak belül kell lezajlani, új szemléletváltás szintjén. Ám minden reform előfeltétele a jelen helyzet mélyreható elemzése, ami elengedhetetlen szükséges az új megteremtéséhez. Ehhez azonban rendszerben kell gondolkodni, egy új világot kell építeni, melynek alapja a közös gondolkodás és a tapasztalatok felhasználása irigység és torzsalkodás nélkül együttműködve, egymást megbecsülve, egymással kommunikálva, egymást meghallgatva, a legjobbat megalkotva. Mielőtt a tapasztalataimat elmondom egy konferencia kapcsán, mely a kistérségi közoktatás feladatellátás megtapasztalásának nagyszerű példája volt, leszögezhetjük, hogy a tehetséggondozás nem divat és nem luxus. Egyetlen kincsünk van, a tehetségünk. De a tehetség nem úgy terem, mint az erdőben a gomba. Megjelenésétől kezdve felelősségteljes anyagi, tudásbeli, áldozatos beruházást igényel, amíg termelni kezd. Abban is megegyezhetünk, hogy a tehetséget nem fejleszteni, nem kiaknázni, ebbe nem befektetni, több mint végzetes hiba. A Debreceni Egyetemen, volt Kossuth Lajos Egyetem több mint egy

3 évtizede folyik 4 szemeszteres kiegészítő egyetemi tehetségfejlesztő szakpedagógus képzés, amire nemzetközi ECHA diploma megszerzése is épül (Európában az ECHA diplomát szerzettek számának 1/3-a magyar pedagógus!!!) Mi, magyarok tehetség dolgában nagyon jól állunk a világban. A zene területén bizonyítottak a magyar géniuszok, harmadikok a világban; Nobel-díjasok tekintetében is egyedülálló a magyar teljesítmény, ami a származást illeti (sajnos, egy sem halt meg Magyarországon; a titok: időben kell lelépni.) A nemzetek nagyságát az határozza meg, mennyi géniuszt adtak a világnak, és mennyire becsülik meg őket. Magyarországon a Magyar Tehetséggondozó Társaság komoly tevékenységet fejt ki a tehetségek gondozása és fejlesztése érdekében. Jelenlegi elnöke Balogh László professzor, a KLTE Pszichológiai Intézetének vezetője, aki Magyarországon elsőként beindította a tanárképzésben a 4 szemeszteres tehetséggondozó képzést és megteremtette az ECHA diploma megszerzésének lehetőségét az egyetemen. Az Arany János Tehetségprogramban az a sikerkritérium, ha a hátrányos helyzetű tehetséges diákokat eljuttatják érettségire, illetve, hogy megtanítják őket tanulni. A magyar tanárképzés is átalakulóban van, a gyakorlati képzés szerepét hangsúlyozzák, illetve a tanulásmódszertan kiemelt szerepet kap a képzés során. S az iskolák tehetségfejlesztő, -gondozó szakmai munkájáról még nem is beszéltem. A fejek különbözősége az egész iskolai oktatás legnagyobb akadálya. Ennek figyelmen kívül hagyása az iskolára vonatkozó törvények alapvető hibája. Johann Friedrich Herbart, Bevezetőmben arra akartam utalni, hogy egy társadalom felelős a tehetségeiért, ami nem zárja ki, hogy felelős minden ember boldogulásáért és kiteljesedéséért. Iskolarendszerünk alapvető filozófiája kellene legyen az indivíduumok nevelése és fejlesztése a közösségi célok érdekében. A közösség magasabb életcél, mint az individuum. S ennek a közösséget összetartó szellemnek van létjogosultsága Európában őszén Miskolcra hívott egy tehetséggondozással kapcsolatos konferencia, s azt ígérte, Franz Mönks professzor, Renzulli, a Connecticati Egyetem professzora és Czeizel Endre, valamint Balogh László professzorok, akiknek neve egyet jelent a tehetségfejlesztéssel és gondozással is ott lesznek, a konferencia sikerét garantálták. Azt gondolom, a magyar tehetséggondozás rendszere volt a siker, mert a konferencia 2. napján B.A.Z. megye 12 kistérségében megtekintettük a kistérségi közoktatás feladatellátási körzeteket, azon belül a tehetséggondozó decentrumok működését. A látottak és a tapasztaltak lenyűgöztek mindannyiunkat. Az embernek azért kell kimozdulnia nagyon gyakran, hogy mást lásson, lássa, mások hogyan csinálják ugyanazt eredményesebben és hatékonyabban. Hogyan jöttek létre ezek a kistérségek, illetve mi is a feladatuk? Magyarországon az 1996-os közoktatási törvény módosítását követően megyei szintű területi tervezés emelődött be a magyar közoktatásba. A döntést az indokolta, hogy majdnem száz településnek nincs semmilyen közoktatási intézménye, de a közoktatás mindenhol települési szintű feladatellátásként jelenik meg. Ezek a települések csak más településsel együttműködve tudnak a feladatuknak megfelelni. A települések 20%-a nyolcosztámylná kevesebb évfolyamú iskolát tart fenn. A másik körülmény, hogy ha valamelyik fenntartó új intézményt vagy képzési irányt hoz létre, azzal a környékbeli fenntartók helyzetét is befolyásolja. Ezekhez kötődnek még a gazdasági, szociális, munkaerő-piaci változások és igények, s a közoktatásban maradva iskolai szinten szakmai munkacsoportok, szaktanácsadás, szakmai szolgáltatás, tanulmányi versenyek, pedagógus-továbbképzések, pedagógus helyettesítési rendszer, tehetséggondozás, tanügyigazgatási feladatok ellátása, szakosellátás, konferenciák szervezése... meghaladja és felülmúlja egy intézmény kereteit, erőit, képességeit.

4 B.A.Z. megye 357 településéből 137-ben a lakosság száma nem éri el az 500 főt, 81 községben közé tehető a lélekszám, ebben a térségben él az ország roma lakosságának 14%-a ben jöttek létre a kistérségekben a közoktatási feladat-ellátási társulások. A szolgáltatások a helyi igényekhez igazodva közelebb kerülnek a felhasználóhoz. Megteremtődtek a szakszolgálati ellátások feltételei, melyek korábban hiányoztak az adaott térségben. A közoktatási körzetekban a következő feladatokat látják el: - pedagógiai szakszolgáltatás (nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás, pályaválasztási tanácsadás, gyógytestnevelés) - pedagógiai szakmai szolgáltatás (továbbképzés, szakmai munkaközösségek működtetése, szaktanácsadás, tehetséggondozás, körzeti, felmenő rendszerű versenyek szervezése, diákönkormányzatok segítése) - közoktatási információs szolgáltatás - pedagógusok helyettesítési rendszere - közoktatás-igazgatás (jegyzői feladatok segítése, egyéb tanügyi feladatok megoldásának segítése) - iskoláztatással kapcsolatos szervezési feladatok Az új feladat-ellátási formák finanszírozása a megyei közoktatási közalapítvány, a megyei önkormányzat támogatásából, a települési önkormányzatok társulási szerződésben meghatározott hozzájárulásaiból, valamint pályázati forrásokból történik. A megye középtávú tervei között szerepelt többek között: a tehetségek felismerése, gondozása, a felismert és azonosított tehetségek foglalkoztatására megyei hálózati program kidolgozása, ezen belül: tehetséggondozó decentrumok létrehozása, tevékenységi körök működtetése. Ennek érdekében a Deebreceni Egyetem Pdszichológiai Tanszékének közreműködésével feltérképezték a tehetséggondozás megyei és miskolci helyzetét, majd az elemzést követően javaslatok fogalmazódtak meg, mint: - egyenetlen a pedagógusok ismeretrendszere a tehetség összetevőiről, fejlesztési módszereiről. Ennek megoldásában segítségül szolgálnak a különféle továbbképzési formák: belső intézményi képzés szakamber bevonásával, alkalmakkénti konzultáció, 60 órás akkreditált továbbképzés, tehetségfejlesztő szaktanár posztgraduális képzés - gondot jelentett a tehetségfejlesztő iskolai programokba való beválogatás. Ezért: iskolán belüli szakemberek kiképzését szorgalmazták, illetve szakszolgálat működtetését indították be - a tanórai tehetségfejlesztő programok sokszínűek voltak, de egyenetlenek. Ezért: szorgalmazták a tagozatos iskolákat, az emelt szintű tantárgyak, fakultáció, nívó csoport (különböző tantárgyakból egy évfolyamban van nívó csoprt, akik emelt szinten tanulják a tantárgyat); a programoknak át kellene fogni a speciűlis képességek egész vertikumát - a tanórán kívüli tehetséggondozó programoknál is hiányzott a komplexitás, a rendszerszemlélet. Ezért a speciális képességhez fejlesztő programokat szorgalmaztak, illetve az ilyen programokat több iskola összefogásával, a kölcsönös átjárhatóságot biztosítva hatékonyan működtették - az iskola szervezetén belül a legidőszerűbb teendők: tehetséggondozó koordinátor kijelölése (átfogja az egész iskola ilyen jellegű tevékenységét), tehetségfejlesztő szakértő működtetése iskolán belüli tanácsadói szerepkörben, mentorrendszer kialakítása, a legtehetségesebb tanulók hatékony egyéni fejlesztése. Ezen kutatásnak, illetve elemzésnek a mentén alakult ki a tehetségfejlesztő hálózati program.

5 Fontos volt a már működő programok bemutatása, multiplikáló szerepe is, mert mintául szolgálnak. Ezen a konferencián a Szerencsi Körzeti Tehetségkutató és Tehetségfejlesztő Központban három helyszínen, Szerencsen Taktaharkányon és Mádon tapasztaltam meg ennek a rendszernek és programnak kivételes működését. Csapatokat, elképzeléseket és együttgondolkodást láttam. A jövő csakis ez lehet. Csak azt kívánnám magunknak, hogy iskolaigazgató, polgármester, kistérségi közoktatás feladatellátó vezetője, szülők, gyermekek, civil segítő szervezetek, egyetemi szakember, vezető, megyei képviselő egyszer a jövő érdekében, nem pártérdek mentén, hanem a kistérségért és a tehetségek érdekében a közösség hasznára tanácskozna és önkéntességi alapon megálmodna és létrehozna egy rendszert, mely rendszer a kistérségről, az ott élő emberekről szólna. A polgármesterek és iskolaigazgatók közösen lehetnének ennek a motorja. Akkor az önkormányzat is megnőne, s nem lenne az iskolában csak házmester. Hát ezt kellene a magyarok után csinálni a jövő érdekében, azért, hogy a társult országok európai szövetségében a művelődés legyen érték, ne a meghunyászkodás, jövőnket ne pártérdekek szabják meg, hanem a fejlődés és a kiteljesedés, a minőség növekedés eszméje Németh László szavával. Kis nép is alkothat nagyot, ezt a régi görögök több ezer éve bizonyították. Motiváció, elkötelezett munkavégzés és tehetség, szorgalom, ami mozgasson bennünket. S nem utolsó sorban összefogás, mert igen, kell egy jó csapat a célok megvalósításához. S kellenek a csapatban gondolkodók, tervezők, vitatkozók, kellenek a Luciferek, a kételkedők, mert tőlük megy előbbre a világ. De kellenek a csakazértis emberek, akik vállán mindig felmásznak a nagyot akarók. De ezek ne a saját, hanem a közösség boldogulása érdekében jussanak a csúcsra. Ehhez a feladathoz már vannak szent őrültek, akik mindig is vállukon vitték előre a világot, s általuk lett a világ azzá, ami. Akkor holnap már telefonálhatunk is egymásnak, hol lesz az együttgondolkodás. Jó munkát kívánok, szeretettel. Ádám Zita Balogfala, május 2.

Berta Árpád Felsőoktatásunk rosszkedvű tavasza

Berta Árpád Felsőoktatásunk rosszkedvű tavasza Berta Árpád Felsőoktatásunk rosszkedvű tavasza Egy előadással szemben több követelmény is támasztható. Az egyik az, hogy az előadó a címről beszéljen. Nem egyfajta extravaganciára való törekvés miatt választottam

Részletesebben

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 TARTALOM Bevezető 1. Az óvoda működését meghatározó és a szakmai dokumentumok 1.1. Az óvoda működését meghatározó jogszabályok 1.2. Szakmai dokumentumok

Részletesebben

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Sontráné dr. Bartus Franciska VÁZLAT: 1. Bevezetés 2. A gyakorlati képzés törvényi háttere, meghatározó

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés

Felelős Társaságirányítási Jelentés Felelős Társaságirányítási Jelentés Az ANY Biztonsági Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) a felelős társaságirányítás vonatkozásában az alábbi összefoglaló jelentést és nyilatkozatot

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

Az intézmény neve és címe: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde 5520. Szeghalom Petıfi u 1 sz.

Az intézmény neve és címe: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde 5520. Szeghalom Petıfi u 1 sz. 1 1. BEVEZETÉS A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvényt módosító 2003. évi LXI. Törvény meghatározza minden közoktatási intézmény számára a minıségfejlesztési rendszer kiépítését és mőködtetését.

Részletesebben

AZ EMŐDI II.RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EMŐD 2013.

AZ EMŐDI II.RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EMŐD 2013. 1 AZ EMŐDI II.RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EMŐD 2013. 2 Tartalomjegyzék A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK...

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006

EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006 EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Ülésdokumentum 2009 C6-0040/2007 2003/0153(COD); PART.1 29/11/2006 Közös álláspont A Tanács 2006. december 11-i közös álláspontja a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28.

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. Tartalomjegyzék A. Nevelési program...2 1 A nevelő-oktató munka alapelvei, területei...6

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 2007. szeptember 24-i 1330/2007/EK RENDELETE

A BIZOTTSÁG 2007. szeptember 24-i 1330/2007/EK RENDELETE 1. oldal A BIZOTTSÁG 2007. szeptember 24-i 1330/2007/EK RENDELETE a polgári légiközlekedési eseményekre vonatkozó információnak az érdekelt felekkel történı, a 2003/42/EK irányelv 7. cikkének (2) bekezdése

Részletesebben

EMIR azonosító: Szakmai beszámoló Projekt-Végrehajtási Üléshez. Projekt kódja, címe. Projektmenedzser/ Kapcsolattartó neve és elérhetősége

EMIR azonosító: Szakmai beszámoló Projekt-Végrehajtási Üléshez. Projekt kódja, címe. Projektmenedzser/ Kapcsolattartó neve és elérhetősége EMIR azonosító: Szakmai beszámoló Projekt-Végrehajtási Üléshez Kedvezményezett neve: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége Időszak, amire a beszámoló vonatkozik: 2009. december 3. 2010. január 13.

Részletesebben

OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv

OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv Készült: Budapest, 2009. szeptember 22. 2. verzió 1 0 Bevezetés Ez a Minőségirányítási Kézikönyv bemutatja, hogy az ISO

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BERECZKI MÁTÉ ÉLELMISZERIPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS SPORTISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Baja, 2013 1 Tartalom 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT... 4 A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

SZÜKSÉGLETFELMÉRÉS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉS MÓDSZERTANI AJÁNLÁS

SZÜKSÉGLETFELMÉRÉS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉS MÓDSZERTANI AJÁNLÁS SZÜKSÉGLETFELMÉRÉS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉS MÓDSZERTANI AJÁNLÁS Készítette: Mártháné Megyesi Mária SZKTT Egyesített Szociális Intézmény Tabán Családsegítő Közösségi Ház és Dél-alföldi Regionális Módszertani

Részletesebben

A TANÁCS 10/2010/EU ÁLLÁSPONTJA ELSŐ OLVASATBAN

A TANÁCS 10/2010/EU ÁLLÁSPONTJA ELSŐ OLVASATBAN C 123 E/32 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.5.12. A TANÁCS 10/2010/EU ÁLLÁSPONTJA ELSŐ OLVASATBAN az épületek energiahatékonyságáról szóló, európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadása céljából

Részletesebben

Kompetencia: A coachok folyamatosan magas szintű hozzáértéssel végzik munkájukat.

Kompetencia: A coachok folyamatosan magas szintű hozzáértéssel végzik munkájukat. Etikai Alapelvek Kompetencia: A coachok folyamatosan magas szintű hozzáértéssel végzik munkájukat. Feddhetetlenség: A coachok becsületes és tisztességes módon járnak el, miközben tudatában vannak az egyedi

Részletesebben

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL 15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Nagyon jeles évfordulót ünnepel a közigazgatási hivatal ebben az évben, hiszen 15 évvel ezelőtt, 1991. január 1-jén alakult meg a győri székhelyű 1. számú régió Köztársasági

Részletesebben

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk Sági Zoltán Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk A világgal való elsődleges tárgykapcsolatunknak - a szülő-gyermek kapcsolatnak - alapvető szerepe van személyiségünk

Részletesebben

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon 2 A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon...

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM KÉSZLETGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM KÉSZLETGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM KÉSZLETGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZATA Miskolc 2014. 6.11. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM KÉSZLETGAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 315/2014. SZ. HATÁROZATA

Részletesebben

Spitzer Gyöngyi, 2008. Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj

Spitzer Gyöngyi, 2008. Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj Spitzer Gyöngyi, 2008 Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj Szerkesztette: Borus Judit Borító: Czeizel Balázs Tipográfia és tördelés: Kerényi Attila Borítófotó: Szipál Martin ISBN 978 963 9710 41 2 Minden

Részletesebben

A Pátyolgató Óvoda Lépésről-lépésre Pedagógia Programja

A Pátyolgató Óvoda Lépésről-lépésre Pedagógia Programja A Pátyolgató Óvoda Lépésről-lépésre Pedagógia Programja Készült: 1999. PEDAGÓGIAI PROGRAM Pátyolgató Óvoda 2071. Páty Rákóczi utca 19. Intézmény OM - azonosítója: 032940 Készítette:.. intézményvezető aláírás

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE Miskolc, 2015. 7.1. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 146/2015. SZ. HATÁROZATA. Készült

Részletesebben

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve "Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit

Részletesebben

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL Sződi Sándor (IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. minőség szakértő) A jövőben egyre nagyobb szerepe lesz az okos vállalatvezetők körében a benchmarkingnak, mivel a verseny

Részletesebben

I. A VÁLASZTÁS SZABADSÁGA új időszámítás Erdélyben!

I. A VÁLASZTÁS SZABADSÁGA új időszámítás Erdélyben! AZ ÚJ LEHETŐSÉG - a Magyar Polgári Párt politikai keretprogramja - I. A VÁLASZTÁS SZABADSÁGA új időszámítás Erdélyben! A MAGYAR POLGÁRI PÁRT közel tíz éve formálódó erdélyi magyar közakarat eredménye,

Részletesebben

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja Alsóvárosi Óvoda OM 032742 * 2600. Vác, Vám u. 11. ( /Fax: 06-27/317-092 E-mail: ovoda.alsovarosi@gmail.com Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja I. BEVEZETŐ Az óvodai nevelés országos alapprogramja

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás 1998. december 10-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Nagykáta Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (Nagykáta,

Részletesebben

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013.

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rendelkezések... 6 1. Az SZMSZ célja, tartalma...

Részletesebben

Szakértői vélemény az Öntevékeny Keleti Városrész Kulturális Stratégiájáról. Javaslat a Cselekvési Terv és a közösségépítés megvalósulására

Szakértői vélemény az Öntevékeny Keleti Városrész Kulturális Stratégiájáról. Javaslat a Cselekvési Terv és a közösségépítés megvalósulására Szakértői vélemény az Öntevékeny Keleti Városrész Kulturális Stratégiájáról Javaslat a Cselekvési Terv és a közösségépítés megvalósulására 2011. május Nagy Andrea Rita közművelődési szakértő Engedélyszám:

Részletesebben

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején

Részletesebben

Stratégiai Főosztály 2. sz. melléklet. Magyarország pozíciós alapelvei a Közös Agrárpolitika jövőjéről

Stratégiai Főosztály 2. sz. melléklet. Magyarország pozíciós alapelvei a Közös Agrárpolitika jövőjéről Stratégiai Főosztály 2. sz. melléklet Magyarország pozíciós alapelvei a Közös Agrárpolitika jövőjéről A magyar mezőgazdaság számára 2004-től a közös agrárpolitika meghatározó szereppel bír. A közösség

Részletesebben

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl TŐZSÉR Zoltán Debreceni Egyetem Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl Bevezetés Ebben az esettanulmányban a Partium történelmi régió magyar tannyelvű felsőoktatási intézményében

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE MISKOLC, 2015. 1.1.12. SZ. SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE A SZENÁTUS 44/2015.

Részletesebben

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program. Nagy Zoltán igazgató Tartalomjegyzék Bevezető... 6 1. Az iskola jogállása... 7 2. A nevelő munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai... 8 2.1.

Részletesebben

Tartalom Tehetséggondozás... 7 A művészeti alapvizsga... 11 A művészeti záróvizsga... 12 2. Az intézmény helyi tanterve... 15

Tartalom Tehetséggondozás... 7 A művészeti alapvizsga... 11 A művészeti záróvizsga... 12 2. Az intézmény helyi tanterve... 15 Tartalom 1.1 Nevelő-oktató munkánk pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai:... 2 1.2.2. Oktatás-szervezési eljárásaink:... 3 1.4 A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok...

Részletesebben

Bajóti Közös Önkormányzati Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

Bajóti Közös Önkormányzati Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata Bajóti Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzatot Bajót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 19/2013. (III.12.) számú határozatával, Nagysáp

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja 2013. Mottó: ha az ifjak gondozása és nevelése a helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan halad előre, ha ellenben baj van a nevelés körül,

Részletesebben

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés 3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés 2009. III. negyedév Monitoring I. szakasz zárójelentés 2009. október 30. Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A jelentés célja, hatóköre...

Részletesebben

Pedagógiai hitvallásunk 2.

Pedagógiai hitvallásunk 2. Tartalomjegyzék Pedagógiai hitvallásunk 2. I. Nevelési program 4. 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. A köznevelés feladata

Részletesebben

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012) Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013.

A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013. A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Székhely: 1118 Budapest, Rimaszombati út 2. Tel: 1/606-7250 Fax: 1/606-7249 e-mail: dfk@deak-koll.sulinet.hu

Részletesebben

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Intézményi minıségirányítási programja Alkalmazotti közösség jóváhagyta: 2010 Diákönkormányzat

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA

Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA 8. melléklet a 12/2011.(IV.20.) önkormányzati rendelethez Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA 1 A megnevezést módosította

Részletesebben

A bizottsági ülésrıl igazoltan távol: A bizottsági ülésrıl igazolatlanul távol: Fehérváriné Welki Mária bizottsági tag.

A bizottsági ülésrıl igazoltan távol: A bizottsági ülésrıl igazolatlanul távol: Fehérváriné Welki Mária bizottsági tag. 1 Jegyzıkönyv a Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottság 2010. szeptember 20-án, 18 óra 30 perckor megkezdett, 19 óra 45 perctıl kezdıdıen megtartott nyilvános és rendes ülésérıl. Az Önkormányzat

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA A 206/2012.(VIII.30.) határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2012 Perényi Barnabás igazgató 1 A minıségirányítási program véleményezése és jóváhagyása

Részletesebben

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Napközi Otthonos Óvoda Pedagógiai program Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata

Részletesebben

A Nógrádi Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft. MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYVE. Jóváhagyta: Varga Gyula ügyvezető 2011. január 10.

A Nógrádi Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft. MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYVE. Jóváhagyta: Varga Gyula ügyvezető 2011. január 10. A Nógrádi Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft. MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYVE Jóváhagyta: Varga Gyula ügyvezető 2011. január 10. Tartalomjegyzék: 1. Preambulum... 3 1.1. Bevezetés - Bemutatkozás... 3 2. A minőségirányítási

Részletesebben

Szombathelyi Szivárvány Óvoda

Szombathelyi Szivárvány Óvoda Szombathelyi Szivárvány Óvoda OM: 036462 Epochális rendszerű pedagógiai programja TARTALOMJEGYZÉK BEKÖSZÖNTŐ 1. KÜLDETÉSNYILATKOZATUNK... 1. oldal 2. ÓVODÁNK BEMUTATÁSA... 2. oldal 2.1. Óvodánk személyi

Részletesebben

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja Hogy ez a könyv létrejöhetett, a szerző kézirata hasznosulhatott, abban a legnagyobb érdeme dr. Faragó Katalinnak, Szergényi

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 18, d./ határozata: 175-183,

Részletesebben

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól A jogszabály mai napon hatályos állapota 2009.04.02 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól A kötelez

Részletesebben

SAJTÓANYAG. A rendezvény keretében került sor a Legjobb Női Munkahely 2014 Díjak ünnepélyes átadására.

SAJTÓANYAG. A rendezvény keretében került sor a Legjobb Női Munkahely 2014 Díjak ünnepélyes átadására. SAJTÓANYAG NŐ, CSALÁD ÉS KARRIER II. Generációk közötti együttműködés nemzetközi konferencia a Personal Hungary 12. Emberierőforrás- menedzsment Szakkiállításon. A rendezvény keretében került sor a Legjobb

Részletesebben

1.sz. Melléklet. Munkaköri leírás-minták

1.sz. Melléklet. Munkaköri leírás-minták Munkaköri leírás-minták 1.sz. Melléklet Iskolánkban minden munkavállalónak névre szóló, feladataihoz szabott munkaköri leírása van, amelyet az alkalmazást követően kézhez kap, átvételét aláírásával igazolja.

Részletesebben

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben!

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! Krúdy Gyula Tartalomjegyzék Bevezetés...4 1.Nevelési program...6

Részletesebben

S Z E R V E Z E T I ÉS

S Z E R V E Z E T I ÉS 2377 Örkény HUSZKA HERMINA Telefon/fax: +36/29 311 024 Bartók Béla utca 53. ÁLTALÁNOS ISKOLA E_mail: huszkahermina@gmail.com OM azonosító: 032485 Honlap:www.huszkaiskola.hu S Z E R V E Z E T I ÉS M Ű K

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat 2015/2016

Szervezeti és Működési Szabályzat 2015/2016 Szervezeti é s M űködési Szabályzat Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium (036379) Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium Székhelye: 7200 Dombóvár, Bajcsy-Zs. utca 2. Iktatószám:.. Ügyintéző: Dr. Szenyéri Zoltán

Részletesebben

Reform előtt a szakgyógyszerész képzés: Mi a gyógyszerészek véleménye?

Reform előtt a szakgyógyszerész képzés: Mi a gyógyszerészek véleménye? 1 Reform előtt a szakgyógyszerész képzés: Mi a gyógyszerészek véleménye? Bevezetés Bozó Tamás, Fittler András Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Ifjúsági Bizottsága A szakgyógyszerész képzés éppen 40

Részletesebben

Leopold Mozart Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Szervezeti és Működési Szabályzata. Lezárva: 2009. szeptember 1-jén

Leopold Mozart Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Szervezeti és Működési Szabályzata. Lezárva: 2009. szeptember 1-jén A Leopold Mozart Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata Lezárva: 2009. szeptember 1-jén A Leopold Mozart Zeneiskola a 11/1994. MKM r. 51. (6) bek. értelmében

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu HÍRLEVÉL

Részletesebben

Honlap: altisk-tokod.sulinet.hu e-mail cím: hegyeskoiskola@gmail.com

Honlap: altisk-tokod.sulinet.hu e-mail cím: hegyeskoiskola@gmail.com HEGYESKŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA (2531 TOKOD, BÉKE U. 26.) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA O M a z o n o s í t ó : 2 0 1 6 0 3 Jóváhagyta: Kornokovics Attiláné igazgató Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. Honlap:

Részletesebben

FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről

FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről Az Ajánlásoknak való megfelelés szintje A 1.1.1 Az igazgatóság / igazgatótanács gondoskodott arról, hogy a részvényesek

Részletesebben

Stratégiai tervezés a szociális munkában

Stratégiai tervezés a szociális munkában Stratégiai tervezés a szociális munkában 1 2 Kőnig Éva (szerk.) Stratégiai tervezés a szociális munkában Debrecen, 2011 3 A kiadvány a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke, valamint

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Szécsény SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011. május 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ)

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA

Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 42. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA BUDAPEST, 2012. február PREAMBULUM

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 17. napján 14 órától megtartott üléséről. Művelődési Ház 2135 Csörög, Arany J. u. 53.

Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 17. napján 14 órától megtartott üléséről. Művelődési Ház 2135 Csörög, Arany J. u. 53. J E G Y ZŐKÖNYV Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 17. napján 14 órától megtartott üléséről Helyszín: Művelődési Ház 2135 Csörög, Arany J. u. 53. Jelen vannak: Dr. Császár

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 16.7.2008 COM(2008) 399 végleges 2008/0151 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az energiával kapcsolatos termékek környezetbarát

Részletesebben

E.ON TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT

E.ON TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT 2006. szeptember 15. E.ON TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT Bekezdés TARTALOMJEGYZÉK Oldal 1.AZ ÜZLETSZABÁLYZAT TÁRGYA ÉS HATÁLYA...5

Részletesebben

Beszámoló. Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05.

Beszámoló. Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05. Beszámoló Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05. A Projecte Hombre Szövetség (Spanyolország) Baleár-szigeteken működő programja, a Domin Alapítvány (Lengyelország), a Leo Amici Alapítvány (Magyarország) és a Belvárosi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. közmeghallgatásáról és falugyűlésről

JEGYZŐKÖNYV. közmeghallgatásáról és falugyűlésről Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2007. december 13-án megtartott közmeghallgatásáról és falugyűlésről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Hatályos: 2014.05.06-tól

Hatályos: 2014.05.06-tól Hatályos: 2014.05.06-tól A Pedagógiai Program alapja a 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről és a 363/2012 (XII.17.) kormányrendelete az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjáról Kedves Olvasó!

Részletesebben

Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették:

Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Területfejlesztési Koncepció 2007-2013 Megbízó: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Megrendelő Káli Sándor elnök Készítették: Dr. Hitesy Ágnes projektvezető HBH Euroconsulting

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 2. A mővészetoktatási intézmény küldetése 5. oldal. 4. Az intézmény környezete, ebbıl adódó profilja 8. oldal

TARTALOMJEGYZÉK. 2. A mővészetoktatási intézmény küldetése 5. oldal. 4. Az intézmény környezete, ebbıl adódó profilja 8. oldal 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 5. oldal 1. Általános elvek 5. oldal 2. A mővészetoktatási intézmény küldetése 5. oldal 3. Az intézmény jogi státusza 6. oldal 4. Az intézmény környezete, ebbıl adódó profilja

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL

MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Magyar Köztársaság Alkotmányának rendelkezései, a helyi önkormányzatokról szóló, többször

Részletesebben

27/2006. (V. 5.) GKM rendelet. az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól

27/2006. (V. 5.) GKM rendelet. az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól 27/2006. (V. 5.) GKM rendelet az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -ának

Részletesebben

A K Ö N Y V T A R a ' T J D O N L ^ N Y I K U T A T Á S O K 1963/65* É V I P R O G R A M J A P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S

A K Ö N Y V T A R a ' T J D O N L ^ N Y I K U T A T Á S O K 1963/65* É V I P R O G R A M J A P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A K Ö N Y V T A R a ' T J D O N L ^ N Y I K U T A T Á S O K 1963/65* É V I R O G R A M J A Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A k ö n y v t á r t u d o m á n y i k u t a t ó m u n k a j e l e n t ő s é g

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. augusztus 17-én reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

A Gógánfai Fekete István Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. március 31.

A Gógánfai Fekete István Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. március 31. 1 A Gógánfai Fekete István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. március 31. 2 TARTALOMJEGYZÉK A szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései, a szervezeti és működési

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV Miskolc, 2013 1.1.32. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 64/2013. SZ. HATÁROZATA. Készült 8 példányban,. sorszámú, változás átvezetésére kötelezett példány.

Részletesebben

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM..5 I.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

Helyi Nevelési Programja

Helyi Nevelési Programja Miskolci Diósgyőri Óvoda, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Bulgárföldi Tagóvodája, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodája valamint a Miskolci Diósgyőri Óvoda Lorántffy Zsuzsanna Tagóvodája Helyi

Részletesebben

Tisztelt Nevelők, Pedagógusok!

Tisztelt Nevelők, Pedagógusok! Tisztelt Nevelők, Pedagógusok! A mindennapi közlekedés legsérülékenyebb és legveszélyeztetettebb csoportját a gyerekek képezik, köszönhetően annak, hogy életkoruknál fogva tájékozódási, észlelési és koordinációs

Részletesebben

K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról

K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Sátoraljaújhely FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV 1. kiadás Hatályba léptetve: 2013. október 30. Ellenőrzött példány Nem ellenőrzött

Részletesebben

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata OM azonosító: 037802 1146 Budapest, Cházár András u. 10. Budapest, 2013. március 27. dr. Molnár

Részletesebben

AZ ÚJ KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYOZÁS JEGYZET ÉS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY

AZ ÚJ KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYOZÁS JEGYZET ÉS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY AZ ÚJ KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYOZÁS JEGYZET ÉS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY KÖZBIZTONSÁGI REFERENSEK FELKÉSZÍTÉSÉHEZ BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG KIADVÁNYA BUDAPEST, 2012. BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG

ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM ZALAEGERSZEG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Zalaegerszeg, 2010. március 22. Horváth Attila igazgató 1 A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

HR HÍRLEVÉL. 2010. Május

HR HÍRLEVÉL. 2010. Május HR HÍRLEVÉL 2010. Május MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK Munkaügyi audit Munkaügyi szerviz Munkaügyi tanácsadás Munkaügyi ellenırzésre felkészítı oktatások RECRUITMENT / OUTSOURCING PÉNZÜGY- SZÁMVITEL Szakemberek

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T A

S Z A B Á L Y Z A T A OM azonosító: 032015 S Z E R V E Z E T I É S MŰKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T A 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, hatálya... 3 1.2. Az

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény pedagógiai programmal kapcsolatos rendelkezései, A nevelési-oktatási

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Általános rendelkezések

I. Bevezetés. II. Általános rendelkezések Ügyiratszám: 4441-4/2010. Hosszúpályi Mikrotérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzata 2011. I. Bevezetés Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete,

Részletesebben

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi

Részletesebben

Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete. Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1

Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete. Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1 Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1 (egységes szerkezetben) Vasmegyer Község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete Magyarország Kormányának összefoglaló tájékoztatója a Keretstratégia megvalósítását szolgáló

Részletesebben

(;,';f. számú előterjesztés

(;,';f. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere (;,';f. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az európai uniós és egyéb pályázatok aktuális állásáról szóló tájékoztatóról

Részletesebben