27/2006. (V. 5.) GKM rendelet. az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól
|
|
- László Budai
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 27/2006. (V. 5.) GKM rendelet az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló évi LXXVIII. törvény 62. -ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a 62. (2) bekezdésének e) és i) pontjaiban meghatározott szabályozási feladatokra figyelemmel - a területfejlesztésért felelıs miniszterrel egyetértésben - a következıket rendelem el: 1. E rendelet hatálya kiterjed a belsı égéső motorok gázüzemanyag tartályának töltésére szolgáló autógáz kimérı szerkezet, gázüzemanyag-tároló, a töltıhely, a gázüzemanyagot szállító tartályautó lefejtıhely, a töltésre érkezett jármővek fel- és elvonulására szolgáló közlekedési út, ideiglenes parkolásra szolgáló hely és a mőködtetéshez szükséges egyéb épület, mőtárgy (a továbbiakban: töltıállomás) építésére és építésügyi hatósági eljárásaira. 2. (1) A töltıállomás tekintetében az építésügyi hatósági jogkört elsı fokon a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal mőszaki-biztonsági feladatkörében eljáró, illetékes területi mérésügyi és mőszaki biztonsági hatóságai (a továbbiakban: Hatóság) gyakorolják. (2) A Hatóság határozata ellen benyújtott fellebbezések tekintetében másodfokú hatóságként a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal központi szerve jár el. 3. A tervezésnél, építésnél a töltıállomásra mint sajátos építményre vonatkozó mőszaki-biztonsági szabályzat, valamint az építményekre vonatkozó országos szakmai követelmények, a helyi településrendezési tervek és helyi építési szabályzatok elıírásai szerint kell eljárni. Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárások 4. (1) A Hatóság a következı építésügyi hatósági engedélyeket adja ki: a) építési engedély, b) használatbavételi engedély, c) bontási engedély, d) fennmaradási engedély. (2) E rendeletben meghatározott hatósági eljárásokért a Hatóság külön jogszabályban meghatározott díjat számít fel. 5. A következı építési tevékenységek csak építési engedély alapján végezhetıek: a) töltıállomás építése, bıvítése, b) a töltıállomás felújítása, helyreállítása, átalakítása vagy korszerősítése, amely a teherhordó szerkezetét érinti, a homlokzat jellegét megváltoztatja, illetıleg a töltıállomás önálló rendeltetési egységei számának a megváltoztatásával jár. 6. Az építési engedély alapján megvalósult töltıállomás csak jogerıs és végrehajtható használatbavételi engedély alapján vehetı használatba. Az építésügyi hatósági engedély iránti kérelem 7. (1) Az engedély iránti kérelmet az építési jogosultsággal rendelkezı (a továbbiakban: építtetı) írásban, e rendelet 1. melléklete szerinti nyomtatványon terjesztheti elı. (2) Az egyes építésügyi hatósági engedélyekre elıírtakon túl, az engedélykérelemnek tartalmaznia kell: a) az építtetı nevét, címét és aláírását, b) a kérelemmel érintett ingatlan címét és helyrajzi számát, c) a kérelem tárgyát, annak rövid leírásával, d) a mellékletek felsorolását, e) az adott kérelemmel összefüggı megelızı építésügyi hatósági eljárásokra való hivatkozást, f) építészeti-mőszaki tervdokumentáció benyújtásának kötelezettsége esetén a készítésében közremőködı tervezı nevét, címét, tervezıi jogosultságuk megjelölését. (3) Az építtetı az építési jogosultságát a következı okiratokkal igazolhatja: a) saját tulajdonban lévı ingatlanon történı építési tevékenység esetében
2 aa) az érintett telekre vonatkozó tulajdonjogát feltüntetı ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap három hónapnál nem régebbi hiteles másolatával, ab) jogerıs hagyatékátadó végzéssel, ac) jogerıs és végrehajtható bírósági vagy államigazgatási határozattal, ad) a tulajdonjogának megszerzésérıl szóló (ügyvéd által ellenjegyzett) szerzıdéssel, ae) a haszonélvezettel terhelt ingatlan esetében a haszonélvezı hozzájáruló nyilatkozatával, vagy az azt pótló bírósági ítélettel; b) idegen tulajdonban lévı ingatlanon történı építési tevékenység végzése esetében az a) pontban meghatározottakon túlmenıen ba) az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájáruló nyilatkozatával, vagy az azt pótló bírósági ítélettel, bb) a kisajátítási eljárás útján megszerzett ingatlan birtokba adását, vagy a kisajátítási határozat azonnali végrehajtását elrendelı határozattal; c) közös tulajdonban álló ingatlanon történı építési tevékenység végzése esetében - az a) pontban meghatározottakon túlmenıen - a tulajdonostárs hozzájáruló nyilatkozatával, vagy az azt pótló bírósági ítélettel. (4) Az engedélykérelemhez mellékelt dokumentációt 2 példányban kell benyújtani. (5) A Hatóság vizsgálja, hogy a kérelem és mellékletei megfelelnek-e a (2) bekezdésben foglaltaknak. Ennek hiányában az építtetıt 8 napon belül - határidı kitőzésével - hiánypótlásra hívja fel. (6) A Hatóság köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállás tisztázásának keretében az engedély megadásához szükséges feltételek fennállását a helyszínen ellenırizni. Az építésügyi hatósági engedélyek közlése 8. (1) Az építésügyi hatósági engedélyek megadásáról vagy megtagadásáról rendelkezı döntést közölni kell a) az építtetıvel, b) a közvetlen szomszédos ingatlan tulajdonosával és az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett jogszerő használójával, c) az érintett szakhatóságokkal, d) a települési önkormányzattal, illetve a fıvárosban - a fıvárosi önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben - a fıvárosi önkormányzattal. (2) Amennyiben a települési önkormányzatnak a részére megküldött határozattal szemben jogszabályon alapuló véleményeltérése van, úgy véleményét - a határozat kézhezvételétıl számított 15 napon belül - az eljárt építésügyi hatóság útján, annak felettes szervének küldheti meg felügyeleti intézkedés céljából. Szakhatóságok közremőködése az építésügyi engedélyezési eljárásokban 9. (1) Az 1. -ban meghatározott töltıállomással kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban a 2. mellékletben felsorolt és a szerint az adott esetben érintett szakhatóságok mőködnek közre. A szakhatóságok állásfoglalását megkeresés útján a Hatóság szerzi be. A szakhatóságokhoz intézett megkereséshez csatolni kell az állásfoglalás megadásához szükséges mellékleteket. (2) A szakhatóságok állásfoglalása a hatáskörükbe tartozó szakkérdésekre, illetve az általános érvényő jogszabályokban és helyi építési szabályzatban nem érintett egyéb, a szakhatóság hatáskörét érintı kérdések vizsgálatára terjed ki. A szakhatóságok állásfoglalásának a szakterületükre vonatkozó jogszabályokon kell alapulniuk. (3) A szakhatóságok állásfoglalásuk megadása során a véleményezett építészeti-mőszaki tervdokumentációt keltezéssel, aláírással és bélyegzılenyomattal látják el. (4) A szakhatóságok állásfoglalásait a Hatóság határozatába foglalja. (5) A Hatóság határozatába foglalt szakhatósági állásfoglalás ellen irányuló fellebbezés ügyében az eljáró másodfokú építésügyi hatóság az érintett felettes szakhatóság hozzájárulása alapján határoz. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha a Hatóság az engedélyt az érintett szakhatóság hozzájárulásának a hiánya miatt tagadta meg. Az építési engedélyezési eljárás 10. (1) Az építési engedély iránti kérelemhez mellékelni kell: a) az építtetı építési jogosultságát igazoló okiratot, b) a tervezett építési munka építészeti-mőszaki tervdokumentációját,
3 c) a tervezı nyilatkozatát arról, hogy az építészeti-mőszaki terveket az érintett szakhatóságokkal és a közmővekkel a tervezés során egyeztette, és a tervezett építészeti-mőszaki megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági elıírásoknak, továbbá, hogy a tervezésre jogosultsággal rendelkezik, d) az érintett közmővek nyilatkozatát. (2) Az építési engedély iránti kérelem elbírálása során a Hatóság köteles meggyızıdni arról, hogy a) a kérelem (1) bekezdés szerinti mellékletei rendelkezésre állnak, b) a tervezett építési munka és az építészeti-mőszaki tervdokumentáció megfelel-e az építésügyi jogszabályokban elıírt szakmai és tartalmi követelményeknek, c) az építési munkával érintett telek kialakítása a településrendezési tervekben, illetıleg a jogszabályokban meghatározottak szerint megtörtént, d) a tervezett töltıállomás elhelyezése, rendeltetése és kialakítása megfelel a szakhatósági állásfoglalásoknak. (3) A Hatóság az engedélyt megtagadja, ha a tervezett építési munka a helyi településrendezési tervvel és szabályokkal ellentétes, nem felel meg a mőszaki elıírásoknak, illetve az ügyben érintett szakhatóság a hozzájárulását megtagadta. (4) Az építési engedély megadásáról szóló határozatnak tartalmaznia kell: a) az építtetı nevét, címét, b) az érintett ingatlan címét és helyrajzi számát, c) az engedély megadásának feltételeit, d) a szakhatósági állásfoglalásban foglaltakat, e) az engedély érvényességének idıtartamát, f) a töltıállomásra vonatkozó használatbavételi engedély kérésének kötelezettségére való utalást. 11. Az építtetı csak a jogerıs és végrehajtható építési engedély és az ahhoz tartozó engedélyezési záradékkal ellátott mőszaki tervdokumentáció alapján építkezhet. 12. Az építési engedélytıl csak újabb jogerıs és végrehajtható építési engedély alapján lehet eltérni. 13. Az építési engedély a jogerıssé és végrehajthatóvá válásának napjától számított 2 év elteltével érvényét veszti. A bontási engedélyezési eljárás 14. (1) A bontási engedély iránti kérelemhez mellékelni kell: a) az építtetı bontási jogosultságát igazoló okiratot, b) a tervezett bontási munka tervdokumentációját, c) a tervezı nyilatkozatát arról, hogy a mőszaki terveket az érintett szakhatóságokkal és közmővekkel a tervezés során egyeztette, és a tervezett megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági elıírásoknak, továbbá rendelkezik tervezési jogosultsággal. (2) A bontási engedélykérelem elbírálása során a Hatóság azt vizsgálja, hogy a tervezett bontási munka kielégíti-e a vonatkozó biztonsági, környezetvédelmi mőszaki és egyéb szakhatósági állásfoglalásokban elıírtakat. (3) A bontási engedély megadásáról szóló határozatnak tartalmaznia kell: a) az építtetı nevét, címét, b) az érintett ingatlan címét és helyrajzi számát, c) az engedély megadásának feltételeit, d) a szakhatósági állásfoglalásokban foglaltakat, e) az engedély érvényességének idıtartamát. 15. A bontási engedély a jogerıssé és végrehajthatóvá válásának napjától számított 2 év elteltével érvényét veszti. A használatbavételi engedélyezési eljárás 16. (1) A használatbavételi engedélyt az építtetınek a Hatóságtól a töltıállomás rendeltetésszerő használatára alkalmassá válásakor - a használatbavétel elıtt - kell kérnie. (2) A használatbavételi engedély iránti kérelemhez mellékelni kell: a) a felelıs mőszaki vezetı nyilatkozatát arról, hogy az építési munkát a jogerıs és végrehajtható építési engedélynek és a jóváhagyott építészeti-mőszaki tervdokumentációnak megfelelıen, a szakmai, minıségi és biztonsági elıírások megtartásával szakszerően végezték, és a töltıállomás rendeltetésszerő és biztonságos használatra alkalmas,
4 b) az érintett közmővek nyilatkozatát. 17. A használatbavételi engedély iránti kérelem elbírálása során a Hatóság a helyszínen köteles az érintett szakhatóságok közremőködésével meggyızıdni arról, hogy a) az építési munkát az építési engedélynek, az ahhoz tartozó építészeti-mőszaki tervdokumentációnak megfelelıen végezték, b) a töltıállomás az építési engedélyben megjelölt rendeltetésének megfelelı és biztonságos használatra alkalmas. 18. A használatbavételi engedély csak akkor adható meg, ha a) a töltıállomás a 17. -ban említett követelményeknek megfelel, b) az engedély megadásához az érintett szakhatóságok és közmővek hozzájárultak, c) a nyomástartó berendezés és a beépítésre kerülı részegységek jogszabályban elıírt megfelelıségi tanúsítvánnyal rendelkeznek, d) a töltıállomás üzemeltetési és karbantartási utasítása rendelkezésre áll. 19. A használatbavételi engedély megadásáról szóló határozatnak tartalmaznia kell: a) az építtetı nevét, címét, b) az érintett ingatlan címét és helyrajzi számát, c) az építési engedély számát, keltét, d) a töltıállomás rendeltetését, e) az érintett szakhatóságok állásfoglalásait, f) a megállapított esetleges hibák megszüntetése érdekében szükséges építési munkák elvégzésére - határidı kitőzése mellett - vonatkozó kötelezést. 20. A használatbavételi engedély annak visszavonásáig érvényes. Érvényességének feltétele a külön jogszabályban meghatározott idıszakos hatósági ellenırzés elvégzése. Fennmaradási engedélyezési eljárás 21. (1) Ha csak építési engedély alapján végezhetı építési tevékenységet építési engedély nélkül vagy az engedélytıl eltérıen végezték el, az építtetınek fennmaradási engedélyt kell kérnie. (2) A fennmaradási engedély iránti kérelemhez mindazokat a mellékleteket csatolni kell, amelyek az építési engedély iránti kérelemhez szükségesek. Amennyiben az építkezésnek volt felelıs mőszaki vezetıje vagy építésügyi mőszaki szakértıje, csatolni kell a szakvéleményét is arra vonatkozóan, hogy a töltıállomást a vonatkozó szakmai, minıségi elıírások megtartásával, szakszerően építették meg, és az a rendeltetésszerő és biztonságos használatra alkalmas. (3) Építési jogosultság igazolásának hiányában a fennmaradási engedély kérelmet el kell utasítani és a töltıállomás bontását el kell rendelni. Építésügyi hatósági ellenırzés 22. A Hatóság ellenırzi, hogy a) az építtetı a jogerıs és végrehajtható építési, illetve bontási engedély és a hozzá tartozó, záradékkal ellátott engedélyezési tervdokumentáció birtokában, valamint az azokban foglaltak betartásával építkezik, illetve bont, b) a töltıállomás az engedélyezett tervdokumentációnak megfelelıen, a mőszaki-biztonsági elıírások megtartásával valósul meg, c) a felelıs mőszaki vezetı, illetıleg a kivitelezı rendelkezik az elıírt képesítési és más szakmai feltételekkel. 23. (1) Az építtetı köteles az építménnyel kapcsolatos okmányokat a Hatóság rendelkezésére bocsátani a feladatai ellátásához. (2) Az építtetı kérésére végzett ellenırzésért a Hatóságot külön jogszabályban meghatározott díj illeti meg. 24. (1) Az ellenırzés megállapításairól, az ellenırzött nyilatkozatáról a helyszínen jegyzıkönyvet kell készíteni, és annak példányát az építési naplóhoz kell csatolni. (2) A Hatóság a megállapított hibák, hiányosságok megszüntetésére a jegyzıkönyvben határidıt szabhat, vagy az építtetıt határozatban kötelezheti. (3) A Hatóság az építési, illetve bontási munka folytatását a helyszínen - alkalmanként legfeljebb egyszer 30 napra - megtiltja, ha az az engedélytıl eltérıen vagy az állékonyságot, az élet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztetı módon történik. Ez idı alatt a Hatóságnak döntenie kell az eljárás megszüntetésérıl vagy folytatásáról. Záró rendelkezés
5 25. Ez a rendelet kihirdetését követı 30. napon lép hatályba. 26. A rendelet tervezetének a mőszaki szabványok és szabályok terén történı információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, a 98/48/EK irányelvvel módosított 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv cikkében elıírt egyeztetése megtörtént. 1. melléklet a 27/2006. (IV. 5.) GKM rendelethez Autógáz töltıállomás építésügyi hatósági engedély iránti kérelem Iktatószám:... Adatok: 1. Az építtetı neve:... címe:.. 2. A kérelemmel érintett ingatlan címe:... helyrajzi száma: A kérelmezett engedély fajtája: építési engedély bontási engedély használatbavételi engedély fennmaradási engedély 4. A kérelem tárgya és annak rövid leírása: 5. A kérelem tárgyával összefüggésben korábban keletkezett hatósági engedélyek (határozatok) megnevezése, száma, kelte:
6 A közremőködı tervezı(k) neve címe, telefonszáma jogosultsága Az építési munka (ha már ismert) felelıs mőszaki vezetıjének neve címe, telefonszáma jogosultsága Mellékletek az ingatlannal való rendelkezési jogosultság igazolása építészeti-mőszaki tervdokumentáció mőszaki-biztonsági tervdokumentáció közmőnyilatkozatok (1-1 példányban) tervezıi nyilatkozat felelıs mőszaki vezetı nyilatkozata szakértıi nyilatkozat, vélemény egyéb okirat 1 pld. 1 pld. 1 pld. Kérelem: Alulírott(ak)... engedélyt kérünk a 2. pontban megjelölt ingatlanon/okon autógáz töltıállomás elhelyezésére, építésére, átalakítására, bıvítésére, felújítására, helyreállítására, korszerősítésére, lebontására, fennmaradására, továbbépítésére, rendeltetésének megváltoztatására,... építési tevékenység végzésére. (A kívánt rész aláhúzandó!) Kelt...,... év... hó... nap 2. melléklet a 27/2006. (V. 5.) GKM rendelethez Építésügy... aláírás Az eljárásban közremőködı szakhatóságok és közmővek Szakterület Elsı fok Másodfok Követelmények Magyar Terület- és Fejlesztési Hivatal területén Kiemelt építésügyi hatósági ügyek intézésére hatáskörrel rendelkezı városi (fıvárosi kerületi) - a január 1-jét követıen várossá nyilvánított települések kivételével - Megyei (fıvárosi) közigazgatási hivatal A településrendezéssel és a töltıállomással kapcsolatos országos szakmai követelmények, érdekek
7 Tőzvédelem Közegészségügy és járványügy Útügyek: Országos közutak: a) gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelıhely közlekedési építményei b) egyéb országos közút Helyi közutak: a) a települési önkormányzat tulajdonában lévı helyi közutak b) a Fıvárosi Önkormányzat tulajdonában lévı helyi közutak c) a fıvárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévı helyi közutak Közforgalom elıl el nem zárt magánutak önkormányzat jegyzıje - a kormányrendeletben meghatározott illetékességi területtel -, továbbá annak a települési önkormányzatnak a jegyzıje, akit a kormányrendelet január 1-jéig kijelölt A hivatásos önkormányzati tőzoltóság Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat városi, fıvárosi, kerületi és területi intézetei A Belügyminisztérium területén A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fıvárosban a BM Országos Katasztrófavédelmi Fıigazgatóság Az Egészségügyi Minisztérium területén Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei, fıvárosi intézete az emberi tartózkodás céljára szolgáló, továbbá káros környezeti hatású létesítmény létesítése esetében A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium területén a fıvárosi fıjegyzı Polgári repülési ügyek Hatóság Polgári Tőzvédelmi érdekek Közegészség- és járványügyi érdekek Útügyi érdekek és közúti közlekedésbiztonság követelményeinek érvényre juttatása Útügyi érdekek és közúti közlekedésbiztonság követelményeinek érvényre juttatása Útügyi érdekek és közúti közlekedésbiztonság követelményeinek érvényre juttatása A repülıterek és a repülés biztonsága érdekeinek
8 Vasúti ügyek: a) az országos jelentıségő, valamint a vele összeköttetésben lévı vasúti pálya és azok tartozékai esetében b) helyi és elıvárosi vasúti pálya és azok tartozékai esetében Víziközlekedési ügyek: a) a vízi úttá minısített belvizet és kikötıt érintı ügyekben (az úszómőves kikötı kivételével) b) a vízi úttá nem minısített belvizet és úszómőves kikötıt érintı ügyekben Honvédelmi és katonai objektumok Távközlési nyomvonaljellegő létesítmények Környezetvédelem, Természetvédelem, Tájvédelem, Vízvédelem Kulturális örökség Légiközlekedési A Honvédelmi Minisztérium területén A vasúti közlekedés biztonsága érdekeinek A kikötık és a vízi közlekedés biztonságának Katonai építésügyi hatóság Honvédelmi Minisztérium A honvédelem biztonságának Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium területén Hírközlési Területi Hivatal Hírközlési Fıfelügyelet A távközlési biztonsági érdekek A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium területén Területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelıség Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fıfelügyelıség A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma területén Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közmővek üzemeltetıi: A környezeti elemek, természet- és tájvédelmi értékek, valamint a vízbázisok és a vízkezelés biztonságának A kulturális örökség védelmével kapcsolatos érdekek víz- és csatornázási mő, gázmő, távhıellátó, áramszolgáltató, távközési szolgáltató és a villamosmő üzemben tartója
382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2011.09.15 -
A A 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2011.09.15-382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról A Kormány a villamos energiáról szóló
193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről
Változások - 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről 1. oldal 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról
37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról
1. oldal 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról Az épített környezet alakításáról és védelméről
Lakossági tájékoztató az egyes építésügyi hatósági eljárásokról, valamint az építésügyi hatósági tevékenységről
Lakossági tájékoztató az egyes építésügyi hatósági eljárásokról, valamint az építésügyi hatósági tevékenységről Tartalomjegyzék 1. Telekalakítási engedélyezése...2 2. Az építési jogosultság igazolása...3
OptiJUS Opten Kft. I 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet. 2015.04.01. óta hatályos szöveg. Tartalomjegyzék
OptiJUS Opten Kft. I 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató
Hatályos Jogszabályok Győjteménye
58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet - a víziközmő-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX.... Page 1 of 64 CompLex (http://www.complex.hu/) Jogtár (http://www.jogtar.hu/) Céginfo (http://www.complex.hu/ceginfo.php)
358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet
358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjérő
2015/32. SZÁM TARTALOM. 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért. 32.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Tűzvédelmi Szabályzatáról...
2015/32. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért. 32.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Tűzvédelmi Szabályzatáról... 2 Utasítások 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért.
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r),
215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet
215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet a lakás-előtakarékosság állami támogatásáról A lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 26. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás
6. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosítása
85172 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 213. szám 6. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosítása 17. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban:
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Budaörs Város Önkormányzat
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Egervár Község Önkormányzati Képviselőtestülete 2012. március hónap 29. napján tartott ülésén 30/2012.(III.29.) számú határozatával. 1
A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről
A Kormány 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelete a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott
157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet. [a Tszt. 3. m) pontjához] A Magyar Energia Hivatal által kiszabható bírságok. [a Tszt. 4.
Hatályos: 2014.04.01-157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban:
113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet
113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet a felvonók és a mozgólépcsők építésügyi hatósági engedélyezéséről, üzemeltetéséről, ellenőrzéséről és az ellenőrökről A Kormány - az épített környezet alakításáról és
157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet. a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról
1. oldal 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.)
29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet a távközlési építmények engedélyezéséről és ellenőrzéséről
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet 29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet a távközlési építmények engedélyezéséről és ellenőrzéséről A 2010.04.22. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék
T/9369. számú. törvényjavaslat. az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9369. számú törvényjavaslat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter
Dévaványa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2006. (VI.30.) rendelete
Dévaványa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2006. (VI.30.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának és a
124/2005. (XII. 29.) GKM rendelet
124/2005. (XII. 29.) GKM rendelet a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekrıl szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I.
1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény
1 / 81 2016.03.25. 14:05 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete
V. A Kormány tagjainak rendeletei
1828 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 13. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 3/2014. (I. 31.) BM rendelete a 2007 2013 közötti programozási időszakban a Szolidaritási programokból
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2014. (V.28.) önkormányzati rendelet. az államháztartáson kívüli forrás átadásáról átvételéről
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2014. (V.28.) önkormányzati rendelet az államháztartáson kívüli forrás átadásáról átvételéről Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
T/10748. számú törvényjavaslat. a fémkereskedelemről
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10748. számú törvényjavaslat a fémkereskedelemről Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2013. április 2013. évi törvény a fémkereskedelemről Az Országgyűlés a
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r),
I. A Hivatal elnevezése, jogállása, irányítása és vezetése. 1. A Hivatal elnevezése és jogállása
Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat aljegyzőjének 5/2013. utasítása a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről (A 9/2013. aljegyzői, a 3/2013., a 10/2014.,
312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról A Kormány az épített környezet alakításáról
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok
Önkormányzati Minisztérium Lakásügyi Főosztály Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok Az üzletszerűen végzett ingatlanközvetítői, valamint az üzletszerűen végzett ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői
2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám
2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám 7/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt. üzembiztonsági ellenőrzéséről... 2 8/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt.
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2004.(IV.07.) Ök. számú rendelete. a helyi építészeti értékek védelméről
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004.(IV.07.) Ök. számú rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Kozármisleny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet
Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete
Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete A közterület használatáról Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közterület használat és igénybevétel szabályozására
a településképi bejelentési eljárásáról és a településképi kötelezésrıl 1. A rendelet célja 2. A rendelet hatálya 3. Településképi bejelentési eljárás
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 46/2012. (XII. 27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásáról és a településképi kötelezésrıl Sopron Megyei Jogú Város Közgyőlése
VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS
VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Biatorbágy Város Önkormányzata (székhely:2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A, törzskönyvi azonosító szám: 730084, adószám: 15730088-2-13, statisztikai
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a felcsúti új Faluház megépítése tárgyú, a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ
110/2003. (VII. 24.) Korm. rendelet
110/2003. (VII. 24.) Korm. rendelet a Magyar Mőszaki Biztonsági Hivatal szervezetérıl, feladat- és hatáskörérıl A Kormány a Magyar Mőszaki Biztonsági Hivatal szervezetérıl, feladat- és hatáskörérıl a következık
38/2007. (III. 28.) GKM
38/2007. (III. 28.) GKM rendelet a közúti jármővezetık és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosításáról A gazdasági
A belügyminiszter.../2016. (..) BM rendelete. a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól. 1. Értelmező rendelkezések
A belügyminiszter../2016. (..) BM rendelete a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény 8. (2) bekezdésben kapott felhatalmazás
(3) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed a (4) bekezdésben foglalt kivétellel minden közterületen szabálytalanul elhelyezett járműre.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 52/2008. (XII. 22.) rendelete Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében,
A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki) A pályázat benyújtásának időpontja: (kiíró tölti ki)
A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki) A pályázat benyújtásának időpontja: (kiíró tölti ki) A pályázat iktatószáma: (kiíró tölti ki) PÁLYÁZATI ADATLAPOK Paks Város Önkormányzata
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
Sylvester János Református Gimnázium 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. / Fax: 1/363 2612 E-mail: sylvester@sylvester.hu OM azonosító: 101138 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 A budapesti Sylvester
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A helyi értékvédelmi rendeletek felülvizsgálatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A helyi értékvédelmi rendeletek
1.A szabályzat célja. 2. A pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörök tartalma
6. Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola pénzgazdálkodásával kapcsolatos kötelezettségvállalás, utalványozás, érvényesítés és ellenjegyzés hatásköri rendjéről A kötelezettségvállalás,
A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. )
A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 9/2014. (III.14.) sz. önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévı önkormányzati lakások és helyiségek bérletérıl, elidegenítésérıl, a lakbérek
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ. LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/ (Érvényes 2016. február 11-től) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt
[Egységes szerkezet] 1 Módosította a 18/2015. (V. 08.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V: 08.) önkormányzati rendeletével módosított 26/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti-műszaki
11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet. a közvilágításról
11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet a közvilágításról A villamosenergia fejlesztésér l, átvitelér l és elosztásáról szóló 1962. évi IV. törvény (a továbbiakban: VET) végrehajtására kiadott 40/1962. (XI. 11.)
Egységes szerkezetbe foglalva a 1/2009.( I.13.) sz., a 12/2009. ( XI.27.) sz. és a 10/2010.(XII.03.) sz., 16/2011. (XII.19.) rendelet módosításokkal
Sand Község Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2007. (XII. 11.) számú rendelete a vízdíj megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről Egységes szerkezetbe foglalva a 1/2009.( I.13.)
1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak
1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy - ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot, - elősegítse a lakásvagyon
Tájékoztató a magán-munkaközvetítıi tevékenységrıl
Tájékoztató a magán-munkaközvetítıi tevékenységrıl A magán-munkaközvetítıi tevékenységet a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló, többször módosított 1991. évi IV. törvény
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2010. november 17. (18.11) (OR. en) 16431/10 TRANS 338 FEDŐLAP. az Európai Bizottság. Az átvétel dátuma:
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. november 17. (18.11) (OR. en) 16431/10 TRANS 338 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: Címzett: Tárgy: az Európai Bizottság a Tanács Főtitkársága Tervezet A BIZOTTSÁG
FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL TERMÉKPARAMÉTEREK
FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL Jelen termékismertető az FHB Jelzálogbank Nyrt. (a továbbiakban: Bank) által, a 341/2011. (XII.29.) Korm. rendelet szerint nyújtott FHB Otthonteremtő Kamattámogatott
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. február 13. Elfogadva:../2013. (II.12.) sz. Kt. határozat 1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A közpénzek
Csanytelek Község Önkormányzata. Képvisel -testülete. /. (..) önkormányzati rendelet-tervezete
Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete /. (..) önkormányzati rendelet-tervezete A TELEPÜLÉS KÖZM VES IVÓVÍZ ELLÁTÁSÁRÓL ÉS A VÍZM ÜZEMELTETÉSE RENDJÉR L Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013
SZÉCSÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK (3170 Szécsény, Rákóczi út 84.) KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013 2013. augusztus hó 1 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET...3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...3 1. A szabályzat célja, személyi
ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1..
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testület 1/2007. (I. 31.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Szalkszentmárton
Pályázati kiírás TUDOMÁNYOS KÖNYVEK KIADÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
Pályázati kiírás TUDOMÁNYOS KÖNYVEK KIADÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA 2016. január 1. december 31. Pályázati kategória kódja: REB-16-1-KÖNYVKIADÁS Meghirdetés dátuma: 2016. február 29. Magyarország Kormánya a 2013.
TÁMOGATÓI OKIRAT. Jelen Támogatói Okiratban foglaltak szerint támogatási jogviszony létrejött
TÁMOGATÓI OKIRAT Értesítem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Gazdaságfejlesztési Operatív Program Irányító Hatósága a GOP-2011-2.1.1/M Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázati kiírására beérkezett..
1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel. I.
1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel [Vastag betűvel az 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.), vékony betűvel
az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről
BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 38/1994_ (VI_28-) sz_ önkormányzati rendelet az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről A Budapest
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
OptiJUS Opten Kft. 1 2004. évi CXL. törvény 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2015.07.01. óta hatályos szöveg Az Országgyűlés abból a célból,
Tisztelt Közgyűlés! I. A megyei önkormányzat megváltozott feladatköre II. A megyei önkormányzat megmaradt vagyona
2. Tisztelt Közgyűlés! A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat hatályos vagyonrendelete az elmúlt évek tapasztalatai szerint megfelelően szabályozta és segítette a megyei önkormányzat vagyongazdálkodási
16/2013. (IV. 25.) rendelete az Önkormányzat kezelésében lévő közutak nem közlekedési célú igénybevételéről
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselőtestületének 16/2013. (IV. 25.) rendelete az Önkormányzat kezelésében lévő közutak nem közlekedési célú igénybevételéről Budapest Főváros VI.
Gépjármű átírás. A gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást bármelyik okmányirodában be lehet jelenteni.
Gépjármű átírás Gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változást a jármű korábbi tulajdonosának (eladó) és az új tulajdonosnak (vevő) is be kell jelentenie az okmányirodában. A korábbi tulajdonos a bejelentést
Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 2. (2) bekezdés q) pontjában
1991. évi XLIX. törvény
1991. évi XLIX. törvény a csıdeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyőlés a fizetésképtelenséggel fenyegetı helyzetben lévı vagy fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek adósságának csıdeljárásban,
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E. az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről Szerencs Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete Kenderes Város Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról,
32/2009. (XII. 23.) SZMM rendelet. a munkavédelmi jellegő bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználásának részletes szabályairól
a munkavédelmi jellegő bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználásának A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés c) pontjának ca) alpontjában kapott felhatalmazás
2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésrıl ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai
Az Országgyőlés a környezetkímélı és energiatakarékos víziközlekedés fejlıdése, a közlekedéspolitikai célok megvalósítása érdekében, továbbá a hajózási tevékenységnek az egységesülı nemzetközi közlekedési
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város
239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet
239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely- üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről A Kormány a kereskedelemről
AZ ÁDÁNDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL
AZ ÁDÁNDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. február 2-ától Jóváhagyta Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 14./2016.(II.02.) Kt. határozatával, valamint
2013. évi CXXII. törvény
Hatály: 2015.VI.6. - 2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról 1 Az Országgyűlés abból a célból, hogy - a falvak népességmegtartó képessége megújuljon, a lakosság városba áramlása
BÉRLETI - ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS
Stílusdefiníció: TJ 2: Jobbra zárt, Behúzás: Bal: 0,42 cm, Tabulátorok: 1,69 cm, Balra zárt + 15,98 cm, Jobbra zárt,sorkitöltés: --- BÉRLETI - ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS tervezet 1 1. Preambulum --------------------------------------------------------------------------------------------
2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai
/ 30 2013.12.20. 10:13 A jogszabály mai napon (2013.XII.20.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 2000. évi XLII. törvény a víziközlekedésről Az Országgyűlés a környezetkímélő
Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet 2085 Pilisvörösvár, Fő út 130. Átvette:... Telefon: 06 (26) 530-520
Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet Átvétel dátuma:. 2085 Pilisvörösvár, Fő út 130. Átvette:... Telefon: 06 (26) 530-520 Adó-visszatérítési támogatás igénylés a lakásépítési támogatásról szóló 256/2011.
ONGA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/2013. (XI. 20.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
ONGA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2013. (XI. 20.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról egységes szerkezetben a 17/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelettel (hatályos 2016. január
I. fejezet. 1. Általános rendelkezések
A Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének..//2015. (.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról és használatuk rendjéről, valamint a közterületek tisztántartásáról Balatonfüred
ERSTE LAKÁSLÍZING ZRT.
Az Erste Lakáslízing Zártkörűen Működő Részvénytársaság ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI (ÁSZF) GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓK ÉS EGYÉB JOGI SZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT INGATLAN PÉNZÜGYI LÍZING
LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT
BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTATÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Hajdú utca 29. LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT KÉSZÜLT: 2013.05.01. KÉSZÍTETTE: JÓVÁHAGYTA:
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012.(IV.19.) önkormányzati rendelete. az építészeti örökség helyi védelméről
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012.(IV.19.) önkormányzati rendelete az építészeti örökség helyi védelméről Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet
A MISKOLCI EGYETEM KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2013. 1.34. sz. Egyetemi szabályzat KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSI SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 362/2013. SZ. HATÁROZATA. Készült 20
ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő)
ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) Postacím:.. Székhely:.. Aláírásra jogosult képviselője:....
3. KÖNYV TŐZSDETAGSÁGI SZABÁLYOK A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA
3. KÖNYV TŐZSDETAGSÁGI SZABÁLYOK TŐZSDETAGSÁGI SZABÁLYOK 1 TŐZSDETAGSÁGI SZABÁLYOK 2 TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 4 1. fejezet A JELEN KÖNYV CÉLJA, TÁRGYA, ALAPELVEI, HATÁLYA... 4 2. fejezet KAPCSOLÓDÓ
Cigánd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(I.29.) számú rendelete a helyi építészeti értékek védelméről
Cigánd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(I.29.) számú rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Cigánd Város Önkormányzat Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv. 8..(1) bekezdése,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendelete a lakásokról és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről Egységes szerkezetben Budapest
8/2010. (I. 28.) Korm. rendelet. a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól
1. oldal 8/2010. (I. 28.) Korm. rendelet a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól A Kormány a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 91. (1) bekezdésének
Egyes közjegyzıi nemperes eljárások
Egyes közjegyzıi nemperes eljárások 1. A közjegyzı elıtti elızetes bizonyítás 1.1 Elızetes bizonyításnak van helye - a Pp. 207. -ában szabályozott esetekben: Az érdekelt fél kérelmére akár a per megindítása
Támogatási szerződés családok otthonteremtési kedvezménye támogatás nyújtásáról
Iktató szám: [*] Támogatási szerződés családok otthonteremtési kedvezménye támogatás nyújtásáról amely egyrészről a Polgári Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 4090 Polgár, Hősök útja 8.
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2012.(III.29.) önkormányzati határozata
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2012.(III.29.) önkormányzati határozata Javaslat az intézményekkel kötendő munkamegosztási megállapodások módosítására Lőrinci Város Képviselő-testülete
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata
kollektív beruházás esetén maximum 30 millió Ft 2/A 2,07 milliárd Ft 2/B 0,71 milliárd Ft 5/B 1,19 milliárd Ft 400 db
Pályázati felhívás: Támogatási intenzitás: Támogatás mértéke: Rendelkezésre álló forrás: Támogatott projektek száma: Területi korlátozás: Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése - VP2-4.1.1.4-16 A közép-magyarországi
Novotron Informatikai Zrt.
Novotron Informatikai Zrt. a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség tagja Általános Szerződési Feltételek üzleti internet elérési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2015. június 1. 1. Általános
343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról
343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról A Kormány a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 38. (1) bekezdés
Művészeti Iskola Martonvásár. Szervezeti és Működési Szabályzat
1 Művészeti Iskola Martonvásár Szervezeti és Működési Szabályzat 2 Tartalom Tartalom I. A SZABÁLYZAT TARTALMA ÉS HATÁLYA... 4 II. INTÉZMÉNYI JELLEMZŐK, DOKUMENTÁCIÓ... 5 2. Jogállás, gazdálkodás, szakfeladatok...
Temetőszabályzat. Bevezető rendelkezések: I. A Szabályzat területi hatálya, a sírkert adatai:
Temetőszabályzat A Temetőszabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely használatának általános rendelkezéseit tartalmazza, figyelemmel a temetőkről és a temetkezésről szóló