F R A K C I Ó V E Z E T Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "F R A K C I Ó V E Z E T Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja"

Átírás

1 F R A K C I Ó V E Z E T Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Összefoglaló a Magyar Kormány és a Fidesz-KDNP Frakciószövetség által a Magyar Országgyűlés elé terjesztett és december 3-án, hétfőn elfogadott törvényjavaslatokról és a határozati javaslatokról A Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz) és Mellékletei évi módosításának kihirdetéséről szóló T/9103. számú törvényjavaslat A törvényjavaslat célja a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz) évi módosításának kihirdetése. A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásokról szóló évi L. törvény rendelkezése szerint az SzMGSz-t és annak éves módosítását és kiegészítését is törvényben kell kihirdetni. Az egységes szerkezetben történő kihirdetéssel egyidejűleg hatályon kívül helyezésre kerültek a korábbi, az SzMGSz-t kihirdető, valamint az azt módosító, illetve kiegészítő kormányrendeletek. Az SzMGSz és Mellékletei évente kerülnek módosításra. A évi módosítások az SzMGSz 8., 9., 13., és 15. cikkeit, valamint 4., 12.5, 12.6., 14., 19. és 22. mellékleteit érintik. Az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/9102. számú törvényjavaslat A törvényjavaslat célja az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás Magyarország részéről történő kihirdetése. A Megállapodás célkitűzései többek között az EU és a Moldova közötti légifuvarozási piac fokozatos megnyitása, a légiszolgáltatások előmozdítása a légifuvarozók közötti verseny alapján, a szabályozási együttműködés előmozdítása, a megkülönböztetésmentesség és az egyenlő feltételek biztosítása a gazdasági szereplők számára. A Megállapodás rendelkezései az egyes tagállamok által kötött hatályban lévő megállapodások vonatkozó rendelkezéseinek helyébe lépnek. A Megállapodás feltétele a moldovai elavult volt szovjet építésű légijárművek fokozatos kivonása. Feltétel továbbá az európai uniós légügyi szabályozással való hazai szabályozásának harmonizációja. A Megállapodás vegyes bizottságot hoz létre, amely a Megállapodás végrehajtásáért és hatásainak felügyeletéért felel. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság évi egységes költségvetéséről szóló T/9182. számú törvényjavaslat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: NMHH) olyan autonóm államigazgatási szervként működik, amelynek kiadásait saját bevételeiből és költségvetési hozzájárulásból kell fedeznie. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény értelmében a Hatóság egységes költségvetése egyaránt tartalmazza az NMHH, a NMHH Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (a továbbiakban: Alap) költségvetését. Az NMHH költségvetésének bevételi főösszege M Ft, melyből ,4 M Ft összeget tesznek ki a hírközlés tervezett nettó bevételei (használati, felügyeleti, eljárási díjak és bírságok). A kiadási oldalon jelentős arányt képviselnek a személyi juttatások és az ezt terhelő adók, melyek összege 8 015,2 M Ft. A dologi kiadások előirányzott összege M Ft 10 %-os csökkentést tartalmaz. A digitális átállás miatt a fejlesztési kiadások között M Ft került elkülönítésre, ami 25 %-kal alacsonyabb az előző évinél. A Médiatanács a jövő évben 126,1 M forintból gazdálkodhat, ami az Alap forrásai terhére lett tervezve. Ez az összeg az 5 tagú Médiatanács személyi juttatásait és adóit, valamint a szakértők kiadásait tartalmazza. Az Alap tervezett összes bevétele a évre vonatkozóan M Ft, melyből ,6 M Ft a költségvetési hozzájárulás. 1

2 A költségvetésen kívüli tételek pénzügyi egyenlege: 1230 M Ft, ami két tételből tevődik össze: rulírozó hitel törlesztése 1250 M Ft és a beszedett óvadékok összege 20 M Ft. A vízgazdálkodásról szóló1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/8880. számú törvényjavaslat A Javaslat célja a Magyary Program Egyszerűsítési Programjának elfogadásáról szóló 1304/2011. (IX.2.) Korm. határozatban szereplő két eljárásnak, az előzetes konzultációnak és a vízkészletjárulék bevallási és fizetési eljárásának felülvizsgálata volt, az eljárások egyszerűbb, gyorsabb, ügyfélközpontúbb lefolytatásának megteremtését célozta. A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) által szabályozott előzetes konzultációs eljárás a Javaslat eredeti szövege szerint megszüntetésre került volna, amelynek indoka az volt, hogy a gyakorlati tapasztalatok alapján az eljárást az ügyfelek csak elenyésző számban vették igénybe. A T/8880/2. számú módosító javaslat felhívta a figyelmet azonban arra, hogy előzetes konzultációs eljárásra csak a hosszadalmas előkészítést igénylő, jelentősebb beruházások esetében kerül sor, vagyis nem véletlen, hogy az ügyfeleknek csak egy szűk köre élt ezzel a lehetőséggel. Az Országgyűlés a módosító javaslat elfogadásával nem szüntette meg az előzetes konzultációs eljárást, így a Javaslatból a Kvt. módosítása kikerült (a Javaslat címe ezért változott). Az egyszerűsítés folyamán a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló évi LIII. törvény által szabályozott összekapcsolt eljárás megszüntetésre került, így a Javaslat az erre vonatkozó szabályozást is hatályon kívül helyezte. A Javaslatnak a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvényben eszközölt legfontosabb módosításai a következők: pontosította, hogy melyek azok a tevékenységek, melyek mentesülnek a vízkészletjárulék-fizetési kötelezettség alól, de ugyanakkor nyilatkozattételi és adatszolgáltatási kötelezettség terheli őket a vízkészletjárulékkal kapcsolatos kötelezettségek hatálya alá tartozó vízhasználók esetében a víztermelési bejelentkező adatlap elhagyásra került, mivel az adatok a hatóságnál már részben rendelkezésre állnak, részben pedig az első, továbbiakban teljesítendő adatszolgáltatással (bevallással) a hatóság birtokába kerülnek egyértelműsítette, hogy mikor keletkezik vízkészletjárulék-fizetési kötelezettség, és az üzemi fogyasztók esetében mekkora vízmennyiség után fizetendő a negyedéves befizetési kötelezettség körébe eső vízhasználók (az ún. nagyfogyasztók) és az üzemi fogyasztók esetében a negyedik negyedéves nyilatkozattétel és külön befizetés elhagyásra került, illetve a negyedik negyedévre eső járulék megfizetésére a továbbiakban az éves elszámolás keretében kerül sor egy kiegészítéssel lehetővé tette a mederhasználati jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzését, összhangban az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény rendelkezésével, miszerint az ingatlan-nyilvántartásba kizárólag törvényi szintű rendelkezésen alapuló használati jog jegyezhető be. A mozgóképről szóló évi II. törvény módosításáról szóló T/8751. számú törvényjavaslat A mozgóképről szóló évi II. törvény (Mktv.) évi módosítása a filmalkotások állami támogatásának új rendszerét vezette be (a pazarlónak és alkalmatlannak bizonyult közalapítványi struktúra helyett új központi intézményt hozva létre, a Magyar Nemzeti Filmalapot), a mozgóképszakmai hatósági feladatok ellátását pedig a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósághoz rendelte. A mozgóképszakmai intézményrendszer korábbi, jelentős mértékű átalakítását követően a jelen törvényjavaslat specifikusabb változásokat foganatosít a filmtámogatási rendszert illetően, valamint olyan módosításokat tartalmaz, amelyek a hatóság jogalkalmazó tevékenysége során az egyértelműbb jogértelmezést szolgálják. A legfontosabb változás, hogy a társasági támogatók nemcsak a filmgyártó vállalkozások számára nyújtott támogatások után, hanem egy erre a célra létrehozott kincstári letéti számlára befizetett támogatások után is jogosultak lesznek a társasági adókedvezményre. A letéti számlán gyűjthető támogatások éves keretösszegét a törvényjavaslat 7 milliárd Ft-ban (a évre vonatkozóan 3 milliárd Ft-ban) maximálja. A támogató számára készült igazolást az NMHH Filmiroda állítja ki, és az MNF-en, mint szerződő félen keresztül kapja meg. A közvetett támogatási célból nyilvántartásba vett filmalkotások egy várólistára kerülnek, és az elszámolásuk 2

3 elfogadásáról szóló filmirodai határozat jogerőre emelkedését követően a filmelőállító kérheti a támogatás átutalását a letéti számláról. A törvényjavaslat módosítja a filmelőzetesek korhatár-besorolására vonatkozó szabályozást, hogy a magasabb korhatár-besorolású filmalkotás előzetese alacsonyabb besorolású film előtt is bemutatható legyen, amennyiben a filmelőzetes ezen korosztályokra tekintettel készül el (és feltünteti magának a reklámozott filmnek a magasabb besorolását). Emellett további kisebb pontosításokat tartalmaz a korhatár-besorolással kapcsolatban. A javaslat (a szerzői joggal kapcsolatos korábbi és hatályos jogszabályok alapján) meghatározza a nemzeti filmvagyon körét, ezáltal pontosítva az annak védelmét szolgáló törvényi szabályozás hatókörét. A javaslat pontosítja a filmalkotások besorolásánál használt pontszámokat a magyar elemek (pl. alkotók, szereplők, technikai munkatársak, utómunka), valamint a támogatásoknál figyelembe vett kulturális feltételek tekintetében. E két szempontrendszer pontszámítási táblázata innentől az Mktv. mellékleteként szerepel. A javaslat rögzíti a filmforgatási célú közterület-használat igénylésének szabályait. A kérelmezőnek a területileg illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatalhoz kell az igénylést benyújtania, s jóváhagyásához az érintett település önkormányzati képviselő-testületének hozzájárulása szükséges, amely rendelet útján meghatározhatja annak egyedi feltételeit. A testület az eljárás során gyakorolható jogköreit a rendeletalkotási jog kivételével a polgármesterre, alpolgármesterre vagy bizottságra átruházhatja. A törvényjavaslat melléklete a fővárosi és városi közterületek esetében differenciáltan meghatározza a díjszabás felső mértékét. A közterület-használati díj a tulajdonos települési önkormányzatot illeti. A törvényjavaslat mindezeken túl az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: az art besorolás eljárásmódjának pontosítása definíciós pontosítások (pl. filmalkotás, filmgyártás, a produkció nyelvének meghatározása) ügyintézési határidők pontosítása nyilatkozattételi kötelezettség kiegészítése (volt-e olyan személy a szervezet vezető tisztségviselői között, aki az elmúlt három évben felvett közvetlen támogatással nem számolt el) felhatalmazó rendelkezés az államháztartásért felelős miniszter részére a letéti számlára vonatkozó eljárásokkal kapcsolatosan felhatalmazó rendelkezések a mozgóképszakmai hatóság (NMHH) elnöke részére a hatósági eljárásokkal kapcsolatosan A Magyarország évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló T/7677. számú törvényjavaslat Az Alkotmánybíróság 4/2006. (II. 15.) AB határozata értelmében a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot önállóan kell benyújtani és tárgyalni. Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény alapján a Kormánynak a központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat benyújtása mellett elő kell terjeszteni azokat a törvényjavaslatokat is, amelyek az abban foglaltak megalapozásához szükségesek. A törvényjavaslat ennek az előírásnak tesz eleget. A törvényjavaslatot az Országgyűlés egyszer már elfogadta, ám a köztársasági elnök úr észrevételeket fűzött a törvényjavaslathoz, amelyek átvezetésre kerültek a tervezetben, a Ház így most az ennek megfelelően módosított jogszabályszöveget fogadta el. A törvény a következő törvényeket módosításával alapozza meg a évi költségvetést: 1. A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló évi LXXXIV. törvény módosítását az indokolja, hogy a kórházak állami kézbe kerülése miatt kiüresedett a támogatási rendszer, a címzett- és céltámogatási rendszer az eddigi formában való továbbműködtetése indokolatlan. 2. A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló évi XC. törvény módosításának oka, hogy az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program működésével kapcsolatos feladat ellátásának folyamatosságához, biztonságához szükséges forrásként szolgáló Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból nyújtható támogatások között nevesíteni kell a Programot. A szükséges forrás és a feladat ellátásáért felelős szervezet meghatározását az éves költségvetési törvényre célszerű bízni. 3. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény módosítása értelmében az Egyenlő Bánásmód Hatóság költségvetése így a jövőben a központi költségvetésről szóló törvény I. fejezetében szerepelne (a hatályos megoldás szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetében helyezkedik el költségvetési szervként). 4. A sportról szóló évi I. törvény módosítása értelmében a játékadó bevételeket nem kell tervezni a sportért felelős minisztérium költségvetésében. A törvényjavaslat módosítása további, szükségtelen párhuzamos felhatalmazást szüntet meg. 3

4 5. Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló évi XCIX. törvény módosításai az állami fenntartású szervezetek kivonására irányulnak az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény támogatási modellje alól. Ezen túl a fenntartó önkormányzatok ösztönzése érdekében a működési támogatás meghatározásánál szempontként érvényesíti a fenntartó támogatás mértékét, valamint jogtechnikai jellegű pontosításokat tartalmaz. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló évi CXIII. törvény módosítása értelmében a Magyar Honvédség kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséhez szükséges, hogy a honvédelmi feladatellátásban közreműködő állami tulajdonú gazdasági társaságok felett a felügyeletet a honvédelmért felelős miniszter lássa el. A törvényhez bevezetendő melléklet a miniszter és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi joggyakorlás körébe tartozó, állami tulajdonú gazdasági társaságok felsorolását tartalmazza. A Magyarország évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló évi CLXVI. törvény módosításával 2013-tól megszűnik a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap költségvetési támogatásának kötelezettsége (ez nem zárja ki a támogatást, csak nem determinálja az összegét, az Alap rendelkezésére álló forrás nem csökkenhet). A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény módosítása értelmében a közvetlen feladatalapú támogatások csak egyes ágazati feladatokhoz kapcsolódnának, más ágazati feladatok ellátását mutatószámok alapján támogatná az állam, a nem paraméterezhető egyéb feladatok ellátásához pedig általános állami támogatás nyújtását írja elő. Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény módosításával egyszerűsödik az előirányzat-csoporti és kiemelt előirányzati struktúra. A módosítás biztosítja az összhangot a nemzeti köznevelésről szóló törvény külön törvényjavaslat által módosítandó rendelkezéseivel. A törvénymódosítás eredményeként a jogszabály 2013-tól előírja, hogy az önkormányzati költségvetés szerkezetében feladattípusonkénti tagolásban is fel kell tüntetni az egyes tételeket, valamint megszabja, hogy az elsődleges működési hiány finanszírozható az előző évi maradvánnyal. Előírja továbbá, hogy az önkormányzati költségvetési rendeletben nem csak a finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos szabályozásnak, hanem általánosságban a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos hatáskörökkel kapcsolatos szabályozásnak is szerepelnie kell. A javaslat általánosságban előírja, hogy az önkormányzati költségvetési koncepciót április 30-ig, a rendeletet pedig a központi költségvetésről szóló törvény kihirdetésétől számított 30 napon belül el kell fogadni. (A 2013-as évre vonatkozóan ez a határidő február 15-e.) Az Áht. módosítás végül előírja, hogy a Kormány irányítása, vagy felügyelete alá tartozó, a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, valamint ezek társulásai által irányított költségvetési szervek számára kötelező a központosított illetményszámfejtéshez történő csatlakozás. Ez alól csak a nemzetbiztonsági szolgálatok jelentenek kivételt. A szerzői jogról szóló évi LXXVI. törvény a közkönyvtári haszonkölcsönzések után járó díjazás felosztásának határidejét július 1-ről november 1-re módosítja. Az állattenyésztésről szóló évi CXIV. Törvény hatályon kívül helyezi azt a rendelkezést, amely az állattenyésztési bírságot a tenyésztési hatóság saját bevételeként rendeli kezelni. A bírságbevételek ugyanis központosításra kerültek a 2011-es Áht. módosítás szerint. A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. Törvény módosítása megteremti a lehetőségét annak, hogy a felsőoktatási intézmények saját szmsz-ükben meghatározott delegálási rend szerint hozzanak létre gazdasági tanácsot, illetve lehetővé teszi, hogy ha a szenátus így dönt, ne működtessenek gazdasági tanácsot. Ennek megfelelően megszűnik a gazdasági tanács működésére vonatkozó végrehajtási szabályozás is. A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló évi XCVIII. törvény módosítása bevezeti a szolgáltatási díjat, amelyet a gyógyszertárat működtető vállalkozás az Egészségbiztosítási Alap terhére állapít meg. A szolgáltatási díjmérték meghatározását a javaslat a Kormány hatáskörébe utalja. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok évi költségvetéséről szóló évi LXXXIV. törvény módosítása jogtechnikai módosításokat tartalmaz. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény módosítása többek között tartalmazza, hogy az oktatásért felelős miniszter nem csak kinevezi és felmenti, de munkáltatói jogokat is gyakorol az oktatási jogok biztosa felett, valamint lehetővé teszi, hogy az oktatásért felelős miniszter a tehetséggondozásért való felelőssége körében a köznevelésben résztvevőkre tekintettel támogatást nyújtson. A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról 4

5 szóló H/6340. számú határozati javaslat Az Országgyűlés országgyűlési emléknappá nyilvánítja április 12-ét, a II. világháború utáni lakosságcsereegyezményben a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját. Megemlékezik a benesi dekrétumok következtében áttelepített mintegy 100 ezres magyarságról, tisztelettel adózik a szülőföldjükről elűzött családoknak, és támogatja a Felvidékről való kitelepítéssel kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését. A parlamenti emléknap célja, hogy a magyarság elűzésével kapcsolatos érzelmek helyükre kerüljenek, történészek, jogászok és az érintett szervezetek képviselőinek részvételével. A benesi dekrétumok ma is ható következményei mérgezik a szlovák és a magyar nép gyüttélését. A megbékélési folyamathoz hozzájárulhat, hogy a felvidéki magyarság II. világháború utáni jogfosztása, s annak következményei a parlament napirendjére kerülnek. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény és a Bérgarancia Alapról szóló évi LXVI. törvény módosításáról szóló T/7456. számú törvényjavaslat A munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló 2008/104/EK irányelv az EU-tagállamok számára jogalkotási követelményként rögzíti: a cél a kölcsönzött munkavállalók védelmének biztosítása és a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzés minőségének javítása többek között - az egyenlő bánásmód alapelvének a kölcsönzött munkavállalókra való alkalmazása és a munkaerő-kölcsönzők munkáltatóként való elismerése révén. E követelménynek megfelelve a kölcsönvevő kritikus helyzetére figyelemmel a kölcsönzött munkavállalók szociális biztonsága keretében, a munkabérhez való joguk védelme érdekében módosítja a javaslat a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény és a Bérgarancia Alapról szóló évi LXVI. törvény egyes rendelkezéseit. Ugyanezen jogalkotási cél áll fenn a másik atipikus foglalkoztatás, az iskolaszövetkezet keretében történő foglalkoztatás tekintetében is. A Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CLXXXVIII. törvény módosításáról szóló T/9167. számú törvényjavaslat A törvényjavaslat a 2012-es költségvetést módosítja, amely az elfogadásának időpontjához képest megváltozott gazdasági környezet, valamint egyéb kormányzati döntések miatt vált szükségessé. A Javaslat módosítja a költségvetés főösszegeit. A bevételi főösszeg változatlan marad, a kiadási főösszeg ,9 millió forintról ,9 millió forintra nő, a hiány pedig ennek megfelelően ,7 millió forintról ,7 millió forintra nő, ezzel 95,7 milliárd forinttal megnövelve azt. A jogszabály-tervezet fontos intézkedése, hogy a 2012-es évben lehetővé teszi, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az Államadósság-kezelő Központ mellett a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszter engedélye alapján is jogosult legyen az állam képviseletében, államkötvény kibocsátása során eljárni. Ez egy technikai jellegű lehetőség megnyitása a célból, hogy a makrogazdasági környezetre és az Alaptörvényben foglalt államadósság-szabályra figyelemmel rugalmasabb eszközöket lehessen alkalmazni a hatékonyabb forrásbevonás érdekében. A költségvetés módosítása tartalmazza a miniszterelnöknek az 5000 fő alatti lakosságszámú települések adósságának rendezésére vonatkozó ígéretét. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy egyszeri, vissza nem térítendő költségvetési támogatást nyújt ezeknek a településeknek, amellyel visszafizethetik a december 12-én fennálló teljes adósságállományukat. Az átvállalás a kistérségi társulásokat is érinti, ugyanis az új önkormányzati törvény értelmében jelenlegi formájukban megszűnnek, tevékenységük azonban legnagyobb részben az állam által 2013-ban átveendő feladatokhoz és a kisebb településekhez kötődött. Ezen kívül az állam jobb adósnak számít, így értelemszerűen kedvezőbb feltételekkel fizetheti vissza az adósságot, mint külön-külön a rossz likviditási helyzetben lévő önkormányzatok. Az adósságkonszolidáció az államadósság-mutató alakulását nem befolyásolja, mivel az államháztartás két szektora között rendezi át a forrásokat. A Javaslat a fentiek mellett egy ésszerű fejezeten belüli átcsoportosítást hajt végre, elősegítve ezzel a Kossuth-tér rekonstrukciójához szükséges források egyszerűbb felhasználását és elszámolását. Erre azért van szükség, mert a projekt egyéb elemekkel bővült ki (épület és homlokzatrekonstrukciók). Mivel a program egyes elemei a rendelkezésre álló források felhasználását tekintve nem különíthetőek el, a teljes beruházást egy célelőirányzaton belül célszerű elszámolni, tehát összességében egy technikai lehetőség megnyitásáról van szó. 5

6 A törvényjavaslat az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeiből származó kvótabevétel terhére forrást biztosít a Zöld Beruházási Program Panel II. konstrukciójának megvalósítására. Jelenleg 8,6 milliárd forint bevonására van még szükség, melyből 1,6 milliárd forint bevonása a 2012-es költségvetési törvény módosításával megvalósítható. 6

F R A K C I Ó V E Z E T Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja

F R A K C I Ó V E Z E T Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja F R A K C I Ó V E Z E T Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Összefoglaló a Magyar Kormány és a Fidesz-KDNP Frakciószövetség által a Magyar Országgyűlés elé terjesztett és 2012. november

Részletesebben

F R A K C I Ó V E Z E T Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja

F R A K C I Ó V E Z E T Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja F R A K C I Ó V E Z E T Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Összefoglaló a Magyar Kormány és a Fidesz-KDNP Frakciószövetség által a Magyar Országgyűlés elé terjesztett és 2012. december

Részletesebben

1990. évi C. törvény. a helyi adókról 1 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség

1990. évi C. törvény. a helyi adókról 1 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség 1990. évi C. törvény a helyi adókról 1 Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtő önkormányzatok. A települési önkormányzatok

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. február végi helyzetéről 2015. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Javaslat. Mátraszele Község Önkormányzatának. 2013. évi költségvetési koncepciójára

Javaslat. Mátraszele Község Önkormányzatának. 2013. évi költségvetési koncepciójára Mátraszele Község Polgármesterétől Javaslat Mátraszele Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetési koncepciójára Készült: a Képviselő-testület 2012. novemberi ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az

Részletesebben

Budapest, 2009. december

Budapest, 2009. december KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1234/2009. Készült: 2009. december 8-án TERVEZET a a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. január végi helyzetéről 2015. február * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

1990. évi C. törvény. a helyi adókról 1 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség

1990. évi C. törvény. a helyi adókról 1 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség 1990. évi C. törvény a helyi adókról 1 Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtő önkormányzatok. A települési önkormányzatok

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Polgármesterétől H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Városi Önkormányzat Telefon: (53) 562-120 Fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Gazdasági Osztály Az előterjesztést véleményezi: Oktatási,

Részletesebben

Javaslat az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotására és kapcsolódó határozatok meghozatalára

Javaslat az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotására és kapcsolódó határozatok meghozatalára MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Pü.: 720004/2015. Üi.: Szilágyi Kornél Melléklet: 6 db Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Előterjesztés a Közgyűlés 2015. május 21. napján tartandó

Részletesebben

A MEGÚJULÓ MAGYARORSZÁG ADÓRENDSZERE... 4. I. Célok... 4. II. Javasolt intézkedések... 5. 1. Személyi jövedelemadó... 5

A MEGÚJULÓ MAGYARORSZÁG ADÓRENDSZERE... 4. I. Célok... 4. II. Javasolt intézkedések... 5. 1. Személyi jövedelemadó... 5 Tartalom A MEGÚJULÓ MAGYARORSZÁG ADÓRENDSZERE... 4 I. Célok... 4 II. Javasolt intézkedések... 5 1. Személyi jövedelemadó... 5 1.1. 2013. január elsejétől valódi, arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó...

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 12-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 12-i rendes ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 12-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának

Részletesebben

T/ 7393. számú. törvényjavaslat. Az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás kihirdetéséről

T/ 7393. számú. törvényjavaslat. Az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás kihirdetéséről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/ 7393. számú törvényjavaslat Az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás kihirdetéséről Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2015.

Részletesebben

Adótörvény-változások 2012

Adótörvény-változások 2012 ADÓHÍRLEVÉL 2011. NOVEMBER Adótörvény-változások 2012 2011. november 21-én elfogadta a Parlament az új adótörvénycsomagot, mely az eredeti tervezethez képest jelentős változtatáson esett át. Az elfogadott

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 5/130/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. november 22-i nyilvános ülésére

3. NAPIREND Ügyiratszám: 5/130/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. november 22-i nyilvános ülésére 3. NAPIREND Ügyiratszám: 5/130/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. november 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének háromnegyed éves

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást

Részletesebben

J/4722. számú B E S Z Á M O L Ó. a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február 2007.

J/4722. számú B E S Z Á M O L Ó. a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február 2007. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/4722. számú B E S Z Á M O L Ó a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február 2007. február) Előadó: Kiss Péter Miniszterelnöki

Részletesebben

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5. * Tel.: 52/588-400 * Fax: 52/588-405 e-mail: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ Tiszacsege

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. e) pontja

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. október végi helyzetéről 2015. november * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. :1041 Budapest, István út. 14. :231-3131 Fax:231-3133 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. november 24-i ülésére

POLGÁRMESTERE. :1041 Budapest, István út. 14. :231-3131 Fax:231-3133 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. november 24-i ülésére Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERE :1041 Budapest, István út. 14. :231-3131 Fax:231-3133 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. november 24-i ülésére Tárgy: Budapest Főváros

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26 i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26 i rendes ülésére Új napirendi pont 28. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26 i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló az Állami Számvevőszék

Részletesebben

XXIV. Fejezet BEFEKTETŐ-VÉDELMI ALAP

XXIV. Fejezet BEFEKTETŐ-VÉDELMI ALAP XXIV. Fejezet BEFEKTETŐ-VÉDELMI ALAP 210. (1) 1 A Bszt. 5. -a (1) bekezdésének a)-d) pontjában és a Bszt. 5. -a (2) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott tevékenység (a továbbiakban: biztosított

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. január 26-án tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. január 26-án tartandó ülésére Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2016. január 26-án tartandó ülésére Tárgy: Izsák Város 2016. évi költségvetésének megtárgyalása (I. forduló) Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. Budapest, 2015. november

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. Budapest, 2015. november EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE IGAZSÁGÜGYI MINISZTER 56941/2015. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5) bekezdése alapján NEM NYILVÁNOS. Készült 2015. november 19-én ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az előadó-művészeti

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Intézményi Társulás társulási megállapodásának módosítása

ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Intézményi Társulás társulási megállapodásának módosítása 3. Napirend Tolmács-Bánk Óvoda társulási megállapodásának módosítása 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Intézményi Társulás társulási megállapodásának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.2.22. COM(2011) 77 végleges 2008/0028 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Svédország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról. és Svédország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Svédország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról. és Svédország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 428 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Svédország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és Svédország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről

Részletesebben

2013. évi költségvetési rendelet-tervezet szöveges indokolása

2013. évi költségvetési rendelet-tervezet szöveges indokolása 2013. évi költségvetési rendelet-tervezet szöveges indokolása Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.), 23. (1) bekezdésében hatalmazza fel az önkormányzatokat arra, hogy

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 28.1.2009 COM(2009) 20 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az elektronikus számlázás terén megvalósuló technológiai fejlesztésekről, valamint

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 18-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 18-án tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 18-án tartandó ülésére Beszámoló Polgár Város Önkormányzata 2014. I. félévi költségvetésének teljesítéséről Előterjesztő: Tóth József polgármester

Részletesebben

Előterjesztés a Vértes Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás 2015. évi elszámolásáról

Előterjesztés a Vértes Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás 2015. évi elszámolásáról Előterjesztés a Vértes Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás 2015. évi elszámolásáról 1. előterjesztés száma: 76/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

Az ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Általános Életbiztosítási Szabályzata

Az ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Általános Életbiztosítási Szabályzata Az ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Általános Életbiztosítási Szabályzata Jelzőszám: SV-00/2000/1 Hatályos: 2016. január 1-jétől TARTALOMJEGYZÉK I. ALAPFOGALMAK... 1 II. A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS

Részletesebben

T/18901. számú. törvényjavaslat. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról

T/18901. számú. törvényjavaslat. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/18901. számú törvényjavaslat a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról Előadó: Dr. Bozóki András nemzeti kulturális örökség minisztere Budapest, 2005. december

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. december végi helyzetéről 2016. január * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 2-i nyilvános üléséről. J e l e n v a n n a k

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 2-i nyilvános üléséről. J e l e n v a n n a k 1 Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 2-i nyilvános üléséről. Az ülés helye: Közösségi Ház Díszterme

Részletesebben

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére Tárgy: 1.) 2013. évi költségvetés ¾ éves teljesítéséről szóló tájékoztató megvitatása 2.) 2014. évi

Részletesebben

T/10526. számú. törvényjavaslat

T/10526. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/10526. számú törvényjavaslat a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális

Részletesebben

DOLGOZAT. Dr. Hosszú Károly 2013.

DOLGOZAT. Dr. Hosszú Károly 2013. DOLGOZAT Dr. Hosszú Károly 2013. 1 Egyes köznevelési intézmények fenntartóinak, irányító szervének és működtetőjének jogállása és kapcsolata az 1990. évtől 2013. december 31. napig Dr. Hosszú Károly Közoktatási

Részletesebben

1997. évi CXLI. törvény. az ingatlan-nyilvántartásról 1

1997. évi CXLI. törvény. az ingatlan-nyilvántartásról 1 1. (1) 2 Ez a törvény - az 1972. évi 31. törvényerejű rendelettel bevezetett és változatlan formában gépi adathordozóra rögzített - ingatlan-nyilvántartás szabályait határozza meg. A jogalkotással szemben

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére Nyílt ülésen tárgyalandó

Részletesebben

Vezető tisztségviselő felelőssége

Vezető tisztségviselő felelőssége Vezető tisztségviselő felelőssége az új Polgári Törvénykönyv alapján 2013. évi V. törvény Hatálybalépés: 2014. március 15. Szabályozási igény (1.) 1. Korlátlan felelősség: Aki egy vállalkozásban korlátlan

Részletesebben

T/8751. számú. törvényjavaslat. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról

T/8751. számú. törvényjavaslat. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/8751. számú törvényjavaslat a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapest, 2012. október 2 2012. évi törvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Klepeisz Péter alpolgármester Bácsi Bernadett. Henn Sándor képviselő távol indok: lemondott képviselői mandátumáról-

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Klepeisz Péter alpolgármester Bácsi Bernadett. Henn Sándor képviselő távol indok: lemondott képviselői mandátumáról- Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám: 101/.. -../2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 15-én, 15:00 órai

Részletesebben

1993. évi LXXVIII. törvény. a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról 1 ELSŐ RÉSZ A TÖRVÉNY HATÁLYA

1993. évi LXXVIII. törvény. a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról 1 ELSŐ RÉSZ A TÖRVÉNY HATÁLYA 1993. évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról 1 Az Országgyűlés a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó szabályok egységesítése,

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 12.11.2004 COM(2004) 716 végleges 2004/0249 (CNS) Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok szállításának felügyeletéről és ellenőrzéséről

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2012.10.29.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2012.10.29.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.10.29. C(2012) 7507 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2012.10.29.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló

Részletesebben

Hivatali Tájékoztató

Hivatali Tájékoztató 6741 Szeged, Rákóczi tér 1. www.csmkh.hu vezeto@csmkh.hu Tel.: 62/562-662 Fax: 62/562-601 II. évfolyam Tartalom Bevezető... 2 Törvényességi Felügyeleti Főosztály tájékoztatói... 3 Tájékoztató a nemzeti

Részletesebben

XI. Kerületi Polgármesteri Hivatal Munkavállalói Nyugdíjpénztára. a 2013. június 30-ai tevékenységet lezáró beszámolóhoz

XI. Kerületi Polgármesteri Hivatal Munkavállalói Nyugdíjpénztára. a 2013. június 30-ai tevékenységet lezáró beszámolóhoz XI. Kerületi Polgármesteri Hivatal Munkavállalói Nyugdíjpénztára Kiegészítő melléklet a 2013. június 30-ai tevékenységet lezáró beszámolóhoz 2013. szeptember 12. Jogutód nyugdíjpénztár részéről: Beolvadó

Részletesebben

1990. évi C. törvény. a helyi adókról1

1990. évi C. törvény. a helyi adókról1 1990. évi C. törvény a helyi adókról1 Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtő önkormányzatok. A települési önkormányzatok alapvető

Részletesebben

Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2010. novemberében

Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2010. novemberében Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2010. novemberében 1 Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos beszámolási kötelezettség

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 418 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és Magyarország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről

Részletesebben

Tóalmás község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2008.(IX.29.) rendelete a helyi adókról. I. fejezet. Általános rendelkezések.

Tóalmás község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2008.(IX.29.) rendelete a helyi adókról. I. fejezet. Általános rendelkezések. 1 Tóalmás község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2008.(IX.29.) rendelete a helyi adókról Tóalmás község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2014. január 24. 2014. 2. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 1/2014. (I. 21.) AB határozat a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az Országos Választási

Részletesebben

2015. február 18-án (szerda) napjára du. 16.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2015. február 18-án (szerda) napjára du. 16.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

1990. évi C. törvény. a helyi adókról ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség

1990. évi C. törvény. a helyi adókról ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség 1990. évi C. törvény a helyi adókról Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtő önkormányzatok. A települési önkormányzatok alapvető

Részletesebben

Az Art. 2015. évi módosítása. Dr. Bobonka Miklós Kornél főosztályvezető-helyettes

Az Art. 2015. évi módosítása. Dr. Bobonka Miklós Kornél főosztályvezető-helyettes Az Art. 2015. évi módosítása Dr. Bobonka Miklós Kornél főosztályvezető-helyettes Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) módosítása A 2014. évi LXXIV. törvény az egyes

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. december havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. december 11. Dr. Pavlek Tünde jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület

Részletesebben

2006. december 8. 18. szám. Tartalomjegyzék

2006. december 8. 18. szám. Tartalomjegyzék 2006. december 8. 18. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 147/2006. (XII. 7.) Kgy A Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja (Pécs) igazgatói állására beérkezett

Részletesebben

Balatonberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 9-én (szerdán) 16.00 órai kezdettel tartandó nyilvános ülésére

Balatonberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 9-én (szerdán) 16.00 órai kezdettel tartandó nyilvános ülésére Balatonberény Község Polgármesterétől ------------------------------------------------------------------------------------------------- M E G H Í V Ó Balatonberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Előterjesztés A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet módosításáról

Előterjesztés A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet módosításáról Előterjesztés A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet módosításáról 1. előterjesztés száma:140 /2016 2. előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. DECEMBER 2-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM:1461-6/2010.

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. DECEMBER 2-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM:1461-6/2010. E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. DECEMBER 2-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM:1461-6/2010. MELLÉKLETEK: 5 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója

Részletesebben

Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100

Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS Szöveges beszámoló Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2011. évi zárszámadásához Tisztelt Igazgatóság!

Részletesebben

2016. évi. törvény. a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról

2016. évi. törvény. a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról 2016. évi. törvény a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról 1. A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások A nemzeti vagyongazdálkodás hosszú távú vagyongazdálkodási politikát megtestesítő koncepciója az állami vagyon megőrzésével, ésszerű növekedésével

Részletesebben

2009. évi költségvetése

2009. évi költségvetése 3. napirendi pont Megtárgyalják: - első fordulóban Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság 01/42-2/2009. - második fordulóban közgyűlés bizottságai Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökének e l ő t e r j

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az elidegenítésre kijelölés szabályai

A rendelet hatálya. Az elidegenítésre kijelölés szabályai Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A Nyugdíjbiztosítási Alap 2012. évi költségvetésének teljesítése (munkaanyag)

A Nyugdíjbiztosítási Alap 2012. évi költségvetésének teljesítése (munkaanyag) MELLÉKLETEK III/2 A. számú melléklet A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének teljesítése (munkaanyag) ezer Ft-ban Cím Alcím cím csop. Jog- Jog- Előir. Kiemelt cím csop. előir. LXXI. FEJEZET Kiemelt

Részletesebben

2013. évi... törvény

2013. évi... törvény I 2013. évi.... törvény a Magyarország 2012. évi központi költségvetésér ől szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvén y végrehajtásáról * Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás

Részletesebben

... NAPIREND Ügyiratszám: 5/70 /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére.

... NAPIREND Ügyiratszám: 5/70 /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére. ... NAPIREND Ügyiratszám: 5/70 /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A 2012. évi költségvetés

Részletesebben

GYERMEKJKÓLÉTI HIRLEVÉL

GYERMEKJKÓLÉTI HIRLEVÉL 2010. VII. évfolyam 3. szám GYERMEKJKÓLÉTI HIRLEVÉL SZOCIONET DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MÓDSZERTANI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYERMEKJÓLÉTI CSOPORT TARTALOM TÁJÉKOZTATÁS A CSALÁDI PÓTLÉK SZABÁLYOZÁSÁNAK

Részletesebben

Budapest, 2013. január 29. Ára: 5200 Ft 1. szám TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 2 298 II. GAZDASÁG 299 340 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 341 407

Budapest, 2013. január 29. Ára: 5200 Ft 1. szám TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 2 298 II. GAZDASÁG 299 340 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 341 407 Budapest, 2013. január 29. Ára: 5200 Ft 1. szám TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 2 298 II. GAZDASÁG 299 340 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 341 407 2 NEMZETGAZDASÁGI KÖZLÖNY 1. szám I. PÉNZÜGY JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

A Budapesti Békéltető Testület összefoglalója az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat érintő jelentősebb változásokról

A Budapesti Békéltető Testület összefoglalója az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat érintő jelentősebb változásokról A Budapesti Békéltető Testület összefoglalója az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat érintő jelentősebb változásokról Az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó előírások a közelmúltban

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 12 MELLÉKLET: Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2014. április 24-i ülésére

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 12 MELLÉKLET: Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2014. április 24-i ülésére AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 12 MELLÉKLET: ELŐTERJESZTÉS Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2014. április 24-i ülésére Tárgy: Javaslat a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK. I. Kamatos kamat számítása

PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK. I. Kamatos kamat számítása PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK I. Kamatos kamat számítása Kamat: a kölcsönök után az adós által időarányosan fizetendő pénzösszeg. Kamatláb: 100 pénzegység egy meghatározott időre, a kamatidőre vonatkozó kamata.

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-5/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 115/2015.(II.24.) számú határozata

Részletesebben

Fejezeti kezelésű előirányzat. Fejezet összesen

Fejezeti kezelésű előirányzat. Fejezet összesen 2 A gazdasági és közlekedési miniszter feladatát és hatáskörét a Kormány 163/2006. (VII. 28.) számú rendelete határozza meg, mely jogszabályt a miniszterek feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletek

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a 2009. évi. költségvetés teljesítéséről

B E S Z Á M O L Ó. a 2009. évi. költségvetés teljesítéséről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a költségvetés teljesítéséről Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat az építményadóról szóló 37/2007. (XII. 21.) rendelet módosítására. Tisztelt Képviselő-testület!

POLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat az építményadóról szóló 37/2007. (XII. 21.) rendelet módosítására. Tisztelt Képviselő-testület! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZATÁNAK Tárgy: Javaslat az építményadóról szóló 37/2007. (XII. 21.) rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület! 2010. január l-jén módosult

Részletesebben

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2010. (I.29.) r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzatának 2010. évi költségvetéséről Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t 2 0 1 3. o k t ó b e r 1 5 - i t e s t ü l e t i ü l é s é r e

E L Ő T E R J E S Z T É S a K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t 2 0 1 3. o k t ó b e r 1 5 - i t e s t ü l e t i ü l é s é r e LŐKÖSHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5743 Lőkösháza, Eleki út 28. Tel.: (66) 244-244 Tel./Fax: (66) 244-074 E-mail: lokoshaza@lokoshaza.hu Honlap: www.lokoshaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a K é p v i s e l

Részletesebben

Tájékoztató. a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet 2008. évi el irányzatairól

Tájékoztató. a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet 2008. évi el irányzatairól Tervezet Tájékoztató a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet 2008. évi el irányzatairól Budapest, 2007. október hó A helyi önkormányzatok támogatását a központi költségvetési kapcsolatokból származó

Részletesebben

Oktatási és Kulturális Miniszter Igazságügyi és Rendészeti Miniszter

Oktatási és Kulturális Miniszter Igazságügyi és Rendészeti Miniszter Oktatási és Kulturális Miniszter Igazságügyi és Rendészeti Miniszter Tervezet! ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról

Részletesebben

Módosítások: /2010. V. 1-

Módosítások: /2010. V. 1- Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2000. (XII. 12.) rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről

Részletesebben

Vének Község Önkormányzata a 2010. évi költségvetését 31.159.000,- Forint bevétellel és ugyanennyi kiadással fogadta el.

Vének Község Önkormányzata a 2010. évi költségvetését 31.159.000,- Forint bevétellel és ugyanennyi kiadással fogadta el. Tisztelt Képviselők! Az Államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. Tv., valamint a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet alapján az államháztartás szervezetei, ideértve az önkormányzatokat

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA a 2011 évi költségvetés végrehajtásáról Előterjesztő: Wittinghoff Tamás polgármester Tartalomjegyzék A 2011. évi gazdálkodásról szóló beszámoló általános

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Tankó Károly polgármester. Meghívott: Kalmár László Pénzügyi Ügyrendi és vagyonnyilatkozat-

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Tankó Károly polgármester. Meghívott: Kalmár László Pénzügyi Ügyrendi és vagyonnyilatkozat- Jegyzőkönyv Készült: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27-én 17.00 órakor kezdődő, soron következő nyílt ülésén, a Körjegyzőség Csabdi Kirendeltségének Hivatal hivatalos

Részletesebben

(3) A Képviselő-testület gyakorolja mindazon bérbeadói és elidegenítési jogokat, amelyet e rendelet másként nem szabályoz. II.

(3) A Képviselő-testület gyakorolja mindazon bérbeadói és elidegenítési jogokat, amelyet e rendelet másként nem szabályoz. II. A lakások bérletéről szóló 12/2001. (III. 29.) ÖKT rendeletének módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról Módosította: 15/2002. (III. 28.) ÖKT. rendelet, 33/2005. (XII.1.) a 11/2006. (II. 24.),

Részletesebben

B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete

B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a 2013. évi költségvetési koncepcióról

ELŐTERJESZTÉS a 2013. évi költségvetési koncepcióról 3. Napirend 2013. évi költségvetési koncepció 3. Napirend ELŐTERJESZTÉS a 2013. évi költségvetési koncepcióról Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. (1) bekezdése

Részletesebben

Összefogás a Fagyhalál Ellen Alapról, és a kihűlés által okozott halálesetek megel őzése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról

Összefogás a Fagyhalál Ellen Alapról, és a kihűlés által okozott halálesetek megel őzése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról i ±vatal a á'9 1f 6 20 12 I0 s 2 0, 2012. évi.... törvény Összefogás a Fagyhalál Ellen Alapról, és a kihűlés által okozott halálesetek megel őzése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról Az Országgyűlés

Részletesebben

VÁLLAKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

VÁLLAKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Veolia Water Solutions & Technologies Zrt. VÁLLAKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Tartalomjegyzék 1. FEJEZET SZERZŐDŐ FELEK - MEGHATÁROZÁSOK... 2 2. FEJEZET A SZERZŐDÉS TÁRGYA... 3 3. FEJEZET

Részletesebben

1997. évi LXXX. törvény. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről 1

1997. évi LXXX. törvény. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről 1 1. oldal 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről 1 I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A törvény célja 1. E törvény

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 60. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 60. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 60. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2015. december 4., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 1/2015. (XII. 4.) TNM utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 6763 30/2015. (XII. 4.) MvM

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének teljesítéséről

Szécsény Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének teljesítéséről E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének teljesítéséről Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-i ülésére Előterjesztő: Stayer

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. május 16-án 8.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. május 16-án 8.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

RENDELETEK NYÍRMÁRTONFALVA 2012.

RENDELETEK NYÍRMÁRTONFALVA 2012. RENDELETEK NYÍRMÁRTONFALVA 2012. ÖR. száma Tárgya Módosítás Hatályon kívül helyezve 1/2012. (II. 20.) 2012. évi költségvetési rendelet 2/2012. (III. 08.) 2/2012. (III. 08.) 2012. évi költségvetési rendelet

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 6/377-1/2012/I. Üi.: Simonné Fazekas Erika Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS-RENDELETTERVEZET Tárgy: Beszámoló Makó

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE (...) a hordozható nyomástartó berendezésekről

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE (...) a hordozható nyomástartó berendezésekről AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 18.9.2009 COM(2009) 482 végleges 2009/0131 (COD) C7-0161/09 Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE (...) a hordozható nyomástartó berendezésekről

Részletesebben