Aritmia/Arrhythmia. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B1

Átírás

1 Aritmia/Arrhythmia A QT-VARIABILITÁS VIZSGÁLATA 1-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUSBAN Lengyel Csaba, Orosz Andrea, Takács Róbert, Várkonyi Tamás, Baczkó István, Wittmann Tibor, Papp Gyula, Varró András SZTE I. Belgyógyászati Klinika, SZTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, MTA-SZTE Keringésfarmakológiai Kutatócsoport, Szeged Cél: A QT-szakasz rövid távú idõbeli variabilitásának (QTV) mérése a proaritmiás kockázatbecslés egyik új módszere. A jelen vizsgálat célja annak tanulmányozása volt, vajon miként változik a QTV hosszú ideje fennálló 1-es típusú diabetes mellitusban (DM). Betegek és módszerek: A vizsgálatban 18 cukorbeteg (életkor: 33,2±3,0 év, férfi/nõ arány: 8/10, DM-tartam: 17,1±2,9 év, HbA 1c : 8,5±0,4%, BMI: 25,3±1,0 kg/m 2 ; átlag±sem) és 18 anyagcsere-egészséges kontroll (életkor: 34,0±2,9 év, férfi/nõ arány: 8/10, HbA 1c: 5.,±0,1%, BMI: 24,4±0,9 kg/m 2 ) vett részt. Az EKG jeleket a SPEL Advanced Haemosys (Experimetria Kft.) számítógépes rendszer segítségével regisztráltuk, analóg-digitális konverziót követõen tároltuk és off-line módon elemeztük. Az RR- és QT-szakaszokat 31 egymást követõ ütés átlagából számítottuk. A repolarizáció ütésrõl ütésre mért idõbeli instabilitásának jellemzésére a QTV-t a következõ függvény alapján számítottuk: QTV= Σ QTn+1-QTn (30 2)-1. Az autonóm funkció jellemzésére az öt hagyományos kardiovaszkuláris reflex-tesztet használtuk. Eredmények: A cukorbetegek átlagos nyugalmi szívfrekvenciája magasabb volt a kontrollokhoz képest (78,8±3,5/min. vs. 68,3±1,7/min., p<0,05). A két csoport (DM vs kontroll) nem különbözött egymástól sem a QT-szakasz hosszában (408±11,7 ms vs. 432±6,7 ms), sem a Q Tc -intervallum idõtartamában (459±5,9 ms vs. 462±9,3 ms), a QTV azonban magasabbnak bizonyult a cukorbetegekben, mint a kontrollcsoportban (3,63±0,40 ms vs. 2,49±0,24, p<0,05). A diabeteses betegek átlagos autonóm score értéke 1,7±0,3 volt. A QTV és a kardiovaszkuláris reflextesztek egyes paraméterei között nem találtunk szignifikáns összefüggést. Következtetés: Hosszú ideje fennálló 1-es típusú diabetes mellitusban a rövid távú QT-variabilitás változatlan átlagos Q Tc -idõtartam mellett is megemelkedhet. A QT-szakasz idõbeli variablilitásának megnövekedése tehát már korai idõszakban jelezheti a kamrai repolarizáció instabilitásának fokozódását. A vizsgálat a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, az OTKA F (L.Cs.), az OMFB-01383/2006 és az ETT 360/2006 pályázat (B.I.) támogatásával készült. QT VARIABILITY IN PATIENTS WITH TYPE 1 DIABETES MELLITUS Keywords: cardiac repolarization, short term QT variability, diabetes mellitus Purpose: Short-term variability of the QT interval (QTV) is a novel parameter used in the assessment of proarrhythmic risk. In the present study we investigated the QTV in patients with long-term type 1 diabetes mellitus (DM). Patients and Methods: 18 DM patients (33.2±3.0 years; male/female ratio: 8/10; duration of DM: 17.1±2.9 years; HbA 1c : 8.5±0.4%; BMI: 25.3±1.0 kg/m 2 ) and 18 healthy controls (34.0±2.9 years; male/female ratio: 8/10; HbA 1c : 5.2±0.1%; BMI: 24.4±0.9 kg/m 2 ) were enrolled in the study. ECGs were recorded, processed, stored and analyzed off-line using the SPEL Advanced Haemosys system (Experimetria Ltd). The RR and QT intervals were expressed as the average of 31 consecutive beats, the temporal instability of beat-to-beat repolarization was characterized by calculating QTV as follows: QTV= Σ QTn+1-QTn (30 2)-1. Autonomic function was assessed by means of five standard cardiovascular reflex tests. Results: DM patients had an increased heart rate (78.8±3.5 vs. 68.3±1.7 beats/min in controls, p<0.05). There were no differences in QT (408±11.7 ms in DM vs. 432±6.7 ms in controls) and Q Tc (459±5.9 ms in DM vs. 462±9.3 ms in controls) intervals. However, QTV was significantly higher in DM patients (3.63±0.40 ms in DM vs. 2.49±0.24 ms in controls, p<0.05). In the DM group the mean autonomic score was 1.7±0.3 and there were no correlations between QTV and the parameters of the five cardiovascular reflex tests. Conclusion: The short term QT variability was increased in long-term type 1 diabetes mellitus without significant changes in the Q Tc interval. This enhanced temporal QT variability may early indicate increased instability of cardiac repolarization in diabetic patients. Supported by OTKA F & Bolyai Research Scholarship (Cs.L.), OMFB-01383/2006 & ETT 360/2006 (I.B.). A III-AS TÍPUSÚ D,L SOTALOL ÖSSZEHASONLÍTÁSA I C. TÍPUSÚ PROPAFENONNAL A PULMONÁLIS VÉNA IZOLÁCIÓT KÖVETÕEN FELLÉPÕ BAL PITVARI TACHYCARDIÁK KEZELÉSÉBEN Mihálcz Attila, Földesi Csaba, Kardos Attila, Ladunga Károly, Szili-Török Tamás Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Zala Megyei Kórház Kardiológia, Zalaegerszeg Háttér: Pitvarfibrilláció (PF) miatt végzett pulmonalis véna (PV) izolációt követõen a betegek egy részénél iatrogen bal pitvari tachycardia (LAT) jelentkezik. A III-as típusú d,l sotalol reentry tachycardiák iniciációjának gátlását kedvezõen befolyásolja. Cél: Jelen vizsgálatunk célja a sotalol terápia hatásosságának összehasonlítása az 1C tip. propafenonnal szemben, a posztablációs LAT kezelésében. Módszer és eredmények: A vizsgálatba 80 PF-ban szenvedõ beteget (átlagéletkor 55,4±7,09 év, terjedelem évesig) választottunk be, akiknél a PV-k valódi elektromos izolálását végeztük. A beavatkozás során az elektromos izolációt körkörös multipoláris katéterrel ellenõriztük. Az ablációt követõen folytattuk az antiaritmiás terápiát még min. 6 hétig (propafenon 48,75%, sotalol 25,0%). Az amiodaron és béta-blokkoló terápiában részesülõ betegek adatait az elemzésbõl kivettük. Az utánkövetést 1, 3 majd 6 havonta tervezett ambuláns vizsgálatok alapján végeztük. A pitvarfibrilláció rekurrenciát tekintve nem volt szignifikáns különbség a a propafenon és d,l sotalol terápiát illetõen (p=0,65). Az átlagosan 14,6 hónap követési idõ során 21 betegnél (26,25%) jelentkezett LAT. A propafenon csoportban 35,8% (n=14), a sotalol csoportban 15,0% (n=3) volt a posztablációs LAT elõfordulási aránya. Az egyik szer terápiás hatástalansága esetén crossover-t alkalmaztunk. Következtetések: Adataink alapján PV izolációt követõen a d,l sotalol terápia hatásosabb a posztablációs LAT megelõzésében mint az IC csoportba tartozó propafenon. THE COMPARISON BETWEEN CLASS III D,L SOTALOL AND CLASS IC PROPAFENON IN TREATMENT OF LEFT ATRIAL TACHYCARDIA AFTER PULMONARY VEIN ISOLATION Keywords: left atrial tachycardia, pulmonary vein isolation, sotalol Background: Left atrial tachycardia (LAT) is the most common arrhythmia developing after pulmonary vein (PV) isolation in the patients with atrial fibrillation (AF). Class III d,l sotalol prevent the initiation of reentry arrhythmias. Aim: The aim of this study is to compare the clinical efficacy of sotalol and IC class propafenon in the postablation antiarrhythmic drug therapy. Methods and results: A total of 80 consequtive patients with a mean (±SD) age of 55.4±7.09 years underwent real electrical isolation of the PVs. Beside electroanatomical guidance a circular mapping catheter was used to achieve total electrical disconnection of the PVs from LA at the antrum level. After procedure the antiarrhythmic drug therapy was continued (propafenon 48.75%, sotalol 25.0%). The patients on amiodarone or beta-blocker therapy weren t included. The follow up visits were scheduled first 3 and later 6 monthly after the PV isolation. No significant differences were found in the AF recurrences between the d,l sotalol and propafenon therapy (n=0.64). During a mean 14.6 months follow up period LAT occured in 21 patients (26.25%). In the propafenon group the LAT incidency was 35.8% (n=14) and 15.0% (n=3) in the sotalol group. In case of ineffective d,l sotalol or propafenon therapy we used the crossover method. Conclusion: In the antiarrhytmic drug therapy of LAT occuring after PV isolation for atrial fibrillation sotalol seems superior to IC class propafenon. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B1

2 Aritmia/Arrhythmia PACEMAKER ELEKTRÓDÁK PERCUTAN EXTRAKCIÓJA VÉNA FEMORALIS BEHATOLÁSBÓL Nagy Andrea, Hüttl Kálmán, Zima Endre, Gellér László, Merkely Béla SE Kardiológiai Központ, Budapest Háttér: Elektródasérülés, -törés, valamint lokális és/vagy szisztémás infekció miatt a beültetett pacemaker (PM) rendszer explantációja válhat szükségessé. A PM elektródák véna subclavia felõli eltávolítása számos szövõdménnyel járhat és a teljes apparátus nem mindig távolítható el sikerrel. Betegek és módszerek: Klinikánkon az elmúlt másfél év során öt betegnél (65±7 év, 3 nõ, 2 férfi) végeztünk a véna femoralis felõl percutan elektróda eltávolítást Loopmaster Socham ASL illetve AndraSnare AS katéterrel. Négy betegnél standard PM elektródákat, egy esetben pedig biventricularis PM-rendszer törött sinus coronarius elektródáját távolítottuk el a beavatkozás során. Két esetben elektróda diszfunkció, egy esetben PM decubitus, két alkalommal pedig infektív endocarditis volt a pacemaker rendszer explantációjának indikációja. Négy beteg esetén elõször a vena subclavia felõl kíséreltük meg a rendszer explantációját és az elektródák extrakcióját, majd ezt követte a bent maradt elektródarészek femoralis vénán keresztüli katéteres eltávolítása. Egy esetben PM elektróda endocarditis miatt nyitott szívmûtét során kerültek eltávolításra a pacemaker elektródák, majd a postoperatív 7. napon történt egy bentmaradt kamrai elektródarész percutan extrakciója v. femoralis felõl. Két beteg esetében 10 éves, három betegnél pedig 4 éves elektródák kerültek eltávolításra. A beavatkozás minden esetben sikeres volt, a postoperatív szakban, illetve az utánkövetés során szövõdményt nem észleltünk. Négy betegnél két esetben az explantációval egy ülésben, két esetben pedig megtartott junkcionális pótritmus (fr.: 40/min) mellett lázmentes állapotot kivárva, a postoperatív 3. és 16. napon történt az új PM implantációja. 1 beteg nem kapott új PM-t. Konklúzió: A megfelelõ indikációval és szívsebészeti háttérrel végzett transzkatéteres PM elektróda extrakció biztonságosan kivitelezhetõ véna femoralis behatolásból, és a nyitott szívmûtét reális alternatívája lehet sikertelen vena subclavia felõli extrakció esetében. PERCUTANEOUS PACEMAKER LEAD EXTRACTION VIA FEMORAL APPROACH Keywords: pacemaker, lead extraction, percutaneous, femoral Background: The removal of chronically implanted pacemaker (PM) system is necessary in certain cases, like electrode dysfunction or local/systemic infection. Transvenous extraction of the PM leads performed with simple traction via the subclavian vein may be unsuccessful in some cases and may lead to several complications. Patients and methods: Percutaneous PM lead extraction using femoral venous access was performed (Loopmaster Socham ASL or/and AndraSnare AS catheters) in 5 cases (age: 65±7 years, 3 women, 2 men) during the last 1,5 year in our clinic. In 4 patients standard PM leads, in 1 patient broken coronary sinus electrode of a biventricular PM were extracted. Indications of the PM system removal were lead dysfunction (2 patients), PM generator decubitus (1 patient) and device related infective endocarditis (2 patients). In 4 patients the extraction procedure failed via subclavian approach using manual traction of the electrodes and it was completed using the lead extenders via femoral approach. One patient underwent open-heart surgery because of severe infective endocarditis, and the PM system was explanted during surgery. On day 7 following the operation percutaneous lead extraction was performed via the femoral vein to remove a part of a broken lead. The explanted electrodes were implanted 10 years (2 patients) or 4 years (3 patients) before their removal. Each procedure was successful without complications in the postoperative period. Two patients received a new PM on the spot after the explantation. Sufficient junctional escape rhythm (HR: 40/min) was observed in two patients and new device system was implanted on the 3 rd and 16 th postoperative day respectively, when patients had no clinical symptoms of infection. One patient did not receive new PM. Conclusion: Percutaneous pacemaker lead extraction via femoral approach with appropriate indications and surgical background may be a good alternative to openheart surgery in patients with failed subclavian lead extraction. KELL-E SYNCOPE A FOKOZOTT VASOVAGALIS REFLEX BIZONYÍTÁSÁHOZ? Nagy Kálmán, Maurer József, Zsámboki Endre, Rónaszéki Aladár Péterfy Kórház, Budapest Célunk azon ingerképzési zavarok meghatározása volt, amelyeket követõen a billenõasztal teszt (HUTT) során a presyncope vagy syncope kialakulása várható. Vasovagalis syncope tisztázása céljából 218 betegnél (139 nõ, 79 férfi, átlagéletkor 42±19 év) végeztünk HUTT vizsgálatot. Az alapfázisa után maximálisan 5 µg/min dózisban adott isoproterenollal tettük érzékenyebbé a HUTT tesztet, Sheldon szerinti protokollt alkalmazva. Az eredmény 52 esetben volt negatív, 66 esetben észleltünk típusos presyncopés tüneteket, és 100 esetben alakult ki komplett syncope. Presyncope vagy syncope kiválthatósága elõtt függõleges helyzetben az isoproterenolra adott frekvenciaválasz maximuma nem haladta meg a 130/perc értéket (117±16/perc, átlag±sd), sõt a mérsékelt frekvencianövekedést követõen jelentõs frekvenciacsökkenés (legalább 30% átlagosan 45%) következett be (64±18/perc). A negatív eredményû vizsgálatoknál ugyanakkor függõleges helyzetben isoproterenol hatására 130/perc fölötti maximális frekvenciaválasz (151±21/perc) volt megfigyelhetõ késõbbi frekvenciacsökkenés nélkül. Már percekkel a presyncope és syncope kialakulása elõtt 92%- ban (166-ból 152 esetben) wandering pacemaker és/vagy junkcionális ritmus keletkezett. A negatív esetekben hasonló jelenséget csak egyetlen alkalommal észleltünk. A legutóbbi 122 betegünknél a 95 pozitív esetbõl csak 4 alkalommal nem észleltünk isoproterenol alatti frekvenciahullámzást (20%-nyi frekvenciacsökkenés, amely 20 sec-on belül visszatérõ, és minimum 2 alkalommal jelentkezik). A 27 negatív esetben ez csak egyszer fordult elõ. Konklúziók: 1. Biztosan állítható hogy az alábbiak a fokozott vasovagalis reflex jelei a) wandering pacemaker és/vagy junctionális ritmus megjelenése b) az isoproterenol alatti fent leírt frekvenciahullámzás c) a minimum 30%-kal csökkenõ frekvencia. 2. Valószínûsíti a fokozott vasovagalis reflexet a 120/min alatti frekvenciaválasz. 3. A megfigyelt prodromális jelek megjelenése esetén a jövõben a diagnosztikus HUTT-teszt esetleg megszakítható lenne még a beteg számára kellemetlen syncope kialakulása elõtt. IS THE SYNCOPE NECESSARY TO PROVE THE INCREASED VASOVAGAL REFLEX? Keywords: autonomic nervous system, cardiovascular physiology The aim was to define prodromal changes in heart rhythm indicating the expected development of presyncope or syncope during head up tilt table test (HUTT). HUTT was performed to diagnose vasovagal syncope in 218 patients (pts) (139 females, 79 males, mean age 42±19 years). After the baseline HUTT examination HUTT was sensitized by isoproterenol (max. 5 µg/min) following the Sheldon protocol. No syncope was developed in 52 pts, presyncope in 66 pts and complete syncope in 100 pts.before the provocation of presyncope or syncope the maximal rate (HR) response to isoproterenol in vertical position did not exceed 130 bpm (117±16 bpm, mean±sd), moreover the lower increase in HR (at least 30%, in average 45%) was followed by a significant decrease (64±18 bpm) before syncope or presyncope. The maximal HR response to isoproterenol in vertical position was over 130 bpm (151±21 bpm) and not followed by a decrease in heart rate in cases with negative HUTT. In cases with presyncope and syncope prodromal wandering pacemaker and/or junctional rhythm occured in 92% (in 152 pts from 166 pts). Such arrhythmias were present only in 1 pts from the HUTT negative cases. In the last 122 pts we observed a frequency undulation during isoproterenol infusion (two times 20% decrease in HR, returning in 20 sec) in 91 pts from the 95 positive cases. Such HR undulation has occurred only in 1 pts of the 27 negative cases. Conclusions: 1. The permanent signs of the increased vasovagal reflex were the followings: a) prodomal wandering pacemaker and/or junctional rhythm b) the described HR undulation during isoproterenol infusion c) HR decrease minimum 30%. 2. Probable sign of increased vasovagal syncope is the HR response lower than 130 bpm. 3. In the future at the presence of the observed prodromal signes? the diagnostic HUTT may be interrupted even before the development of the unpleasant syncope of the pts. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B2

3 Aritmia/Arrhythmia PACEMAKERES, DEFIBRILLÁTOROS BETEGEK TELEMEDICINÁS UTÁNKÖVETÉSE: A HOME MONITORING TECHNOLÓGIA LEHETÕSÉGEINEK VIZSGÁLATA Zima Endre, Bárány Tamás, Szûcs Gábor, Pálmai Tamás, Nyéki Dömötör, Nagy Anikó, Balázs Tibor, Gellér László, Merkely Béla Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ, Budapest Bevezetés: Az új Biotronik Home Monitoring (HM) technika a pacemaker/defibrillator memóriájában tárolt diagnosztikus adatok GSM alapú továbbítását teszi lehetõvé a készüléket implantáló centrumnak, így távfelügyeletet, ritkább személyes kontrollvizsgálatot biztosít. A kezelõorvos értesítést kap idõszakosan a beültetett rendszer állapotáról, ritmuszavarokról, terápiás lépésekrõl, illetve soron kívül a készülék által észlelt szignifikáns eltérésekrõl, amelyek részleteit az internetes adatbázisból lekérdezheti. Cél és módszer: Központunk HM rendszert kapott betegeinek (n=54) állapotjelentéseit (n=234) elemeztük. Betegeink 54%-a reszinkronizációs készülékkel, 46%-a implantálható cardioverter defibrillátorral rendelkezik. Vizsgáltuk a HM rendszer biztonságosságát, diagnosztikus hatékonyságát, a regisztrált eseményeket, a kapcsolódó terápiás lépéseket, a szívelégtelenség monitort. Kérdõívvel vizsgáltuk a HM betegkényelmet meghatározó szerepét. Eredmények: 17 beteg kereste meg kezelõorvosát telefonon, közülük 10 beteg személyes orvosi vizitet igényelt. Automatikus HM riasztás (ventricularis tachycardia- VT, ventricularis fibrilláció-vf, szívelégtelenség monitor, jelcsökkenés) miatt 17 esetben történt telefonos megkeresés az orvos részérõl, de csak 6 beteget kellett behívni hagyományos kontrollra. A betegek 91,5%-a volt elégedett a rendszerrel, elõnyösebbnek tartotta, mint a hagyományos kontrollokat, szorosabbnak ítélte meg ez által az orvos-beteg kapcsolatot 85,1%-uknak adott biztonságérzetet. A készülékek által regisztrált 588 VT és 74 VF esetében 402 antitachycardia ingerlésbõl 127, 74 DC sokkból 57 volt hatékony. Konklúzió: Eredményeink jól tükrözik, hogy a kezelõorvos szorosabb megfigyelés alatt tudja tartani betegét, csökkenteni tudja a szükségtelen kontroll látogatásokat és azonnal ki tudja szûrni a beteg számára potenciálisan veszélyes eseményeket, mindemellett a betegek döntõ része elégedett, sõt elõnyösnek tartja a HM alkalmazását. TELEMONITORING OF PACEMAKER/ICD PATIENTS: INVESTIGATION OF TECHNOLOGIC POSSIBILITIES OF BIOTRONIK HOME MONITORING SYSTEM Keywords: pacemaker, defibrillator, telemedicine, arrhythmia, heart failure Introduction: Biotronik Home Monitoring (HM) technology enables the transmission of diagnostic data stored in pacemaker/implantable cardioverter defibrillator (ICD) memory to the implanting hospital via GSM network. This provides remote monitoring and can reduce the numbers of unnecessary personal visits. The physician periodically receives report about the technical status of the device, arrhythmia episodes, therapeutic steps and promptly gets messages of significant changes detected by the device, which are avbailable detailed on the Home Monitoring domain. Aim and methods: We analysed the case reports (n=234) of patients (n=54) having received HM system in our center. Implanted devices were cardiac resynchronisation therapy device in 54%, ICD in 46% of the patients. Safety aspects, diagnostic efficacy of HM system, detected events and related therapeutic steps were investigated. Furthermore HM-related characteristics of patient comfort was examined by a questionnaire. Results: 17 patients called our clinic and 10 patients of them needed personal medical visit. Physican called the patients on the reason of HM alarms in 17 cases (e.g. venticular tachycardia VT, ventricular fibrillation VF, heart failure monitor, signal decrease) but only 6 patients needed personal visit. 91.5% of patients were satisfied with the system, felt closer doctor-patient contact, and preferred the HM system against regular FU, 85.1% felt more secure. We have examined 588 VTs and 74 VFs detected by devices where 127 out of 402 antytachycardia pacing and 57 out of 74 shocks were successful. Conclusions: Our results show that the physican can remotely monitor the patient s device and rhythm, by this means the number of unnecessary personal visits can be reduced, critical events that potentially endanger patients life can be detected early. Moreover most of patients are satisfied with the HM system. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B3

4 Echokardiográfia/Echocardiography AZ ECHOKARDIOGRÁFIÁS VIZSGÁLAT NEM HELYET- TESÍTHETI AZ ENDOMIOKARDIÁLIS BIOPSZIÁT SZÍVTRANSZPLANTÁCIÓ UTÁN Bálint Olga Hajnalka, Hubai Márta, Szentpáli Zsófia, Csepregi András, Piroth Zsolt, Andréka Péter, Temesvári András Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Semmelweis Egyetem ÁOK, Budapest Célkitûzés: Kerestük azt a bal és/vagy jobb kamra diszfunkcióra utaló paramétert, amelyik legmegbízhatóbban kimutatja az allograft kilökõdését szívtranszplantáció után. Betegek és módszer: Negyvenhárom egymást követõ beteg 73 echokardiográfiás vizsgálatát hasonlítottuk össze az azonos idõben végzett endomiokardiális biopsziás lelettel. Az echokardiográfiás vizsgálat a hagyományosan mért paraméterek mellett a pulzatilis szöveti Doppler paramétereket is magába foglalta. Eredmények: A betegek átlagos kora 49±10 év. A transplantáció óta eltelt idõ hónap között változott (medián 18 hónap). Két csoportot képeztünk: 1. csoport: nem volt rejekció a szövettani vizsgálatnál (n=41), 2. csoport: rejekció súlyossága ³1 (n=32). Nem volt szignifikáns különbség a bal kamra szisztolés és diasztolés funkciós paraméterei (ejekciós frakció: 59±11% vs. 63±11, p=0,14; sebesség idõ integral: 15±3 vs. 16±3, p=0,54; TD szisztolés sebesség: 8,4±2,6 vs. 7,5±2,4, p=0,13; Em/Ea: 6,40±0,4 vs. 7,7±0,2, p= 0,14; DT: 153±40 vs. 147±35, p=0,50) és a jobb kamra szisztolés funkciója között (tricuspidalis anulus kitérés: 15,0±4 vs. 15,4±4,7, p=0,72; TD szisztolés sebesség: 9,0±3,0 vs. 8,6±2,7, p=0,51) és az IVC tágassága (³20 mm) között (50% vs 50%). Csak a perikardiális folyadék gyakorisága különbözött szignifikáns módon a két csoport között (29% és 71%, p=0,01). Összefoglalás: Nem találtunk egyetlen olyan paramétert sem, amely megbízhatóan helyettesíthetné a szívizom biopsziát, de a bal és jobb kamra diszfunkcióra utaló paraméterek összessége hasznos noninvazív kiegészítõ módszer lehet a szívtranszplantált betegek követése során. ECHOCARDIOGRAPHIC STUDY DOES NOT SUBSTITUTE ENDOMYOCARDIAL BIOPSY AFTER HEART TRANSPLANTATION Keywords: heart transplantation-endomyocardial biopsy, left ventricular dysfunction, right ventricular dysfunction, Tissue Doppler studies Objective: Our objective was to determine the most relevant echocardiographic parameters to detect associated with allograft rejection among heart transplant recipients. Patients and methods: Forty-three consecutive recipients underwent serial conventional echocardiography and according to our institutional protocol. Seventy-three echocardiographic studies were compared with endomyocardial biopsies (EMB) performed at the same time. Results: The mean age of patients was 49±10 years. The time from transplantation was 2 to 180 months (median 18 months). Patients with no rejection, group 1 (n=41) were compared with patients with rejection signs in EMB samples (³1 grade rejection), group 2 (n=32). There was no significant difference between group 1 and 2 in left ventricular systolic or diastolic function parameters (ejection fraction: 59±11% vs. 63±11, p=0.14; velocity time integral: 15±3 vs. 16±3, p=0.54; TD systolic velocity: 8.4±2.6 vs. 7.5±2.4, p=0.13; Em/Ea: 6.40±0.4 vs. 7.7±0.2, p= 0.14; DT: 153±40 vs. 147±35, p=0.50) or right ventricular systolic function (tricuspidal anular movement: 15.0±4 vs. 15.4±4.7, p=0.72; TD systolic velocity: 9.0±3.0 vs. 8.6±2.7, p=0.51) or IVC diameter ³20 mm (50% vs 50%). Only pericardial effusion shows significant difference between group 1 and group 2 (29% and 71%, respectively p=0.01). Conclusion: These data suggest that echocardiography does not substitute endomyocardial biopsy, but may be a useful complementary non-invasive method in long term follow up after heart transplantation. 3D ECHOKARDIOGRÁFIA SZEREPE A KAMRAFUNKCIÓ ÉS AZ ÉLETKÉPES MIOKARDIUM FELMÉRÉSÉBEN PTCA ÉS ÕSSEJTTERÁPIÁVAL KEZELT POSZTINFARKTUSOS BETEGEKNÉL Benedek Imre, Benedek Theodora, Struczuy Melinda, Matei Claudia, Benedek István, Baricz Emõke Marosvásárhelyi Kardiológia Klinika, Marosvásárhely Bevezetés: Az akut miokardiális infarktust követõen végzett õsssejtbeültetés új és ígéretes módszer az elhalt és a hibernáló szívizomterület kezelésére. Más képalkotó-eljárások hiányában (SPECT, PET), a 3D echokardiográfia lehetõséget nyújt az életképes szívizomterület azonosítására. Anyag és módszer: Tanulmányunkba 16 akut miokardialis infarktuson átesett beteget vettünk be. Minden beteget primér PTCA útján revaszkularizáltunk. A beteganyagból két csoportot különítettünk el: az I. csoport 4 betegbõl áll, akinél õssejtbeültetést végeztünk 6 héttel a PTCA után. II csoport: 30 posztinfarktusos beteg akit nem PTCA-val kezeltünk. A szívkamra globális és szegmentáris funkcióját, õssejtbeültetés elõtt és után (3 hónap), 3D echokardiográfiával tanulmányoztuk. Eredmények: Minden esetben a tünetek hiányát és az életminõség javulását észleltük. Az I. csoportban az ejekciós frakció 40%-ról 45,5%-ra, míg a II. csoportban 41%-ról 44%-ra emelkedett. A 3D echokardiográfia hozzásegített az õssejtbeültetés célterületét képezõ miokardium szegmentum objektív azonosításához. A 3 hónap után elvégzett 3D echokardiográfiás vizsgálat a következõket jelezte: a falmozgászavarok regressziója (42%-kal az I. csoport esetében, és 28%-kal a II. csoport esetében, p=0,05), a szinkronizmus és falmozgás javulása a transzplantációs célszegmentumokban (51%-kal az I. csoport esetében, és 34%-kal a II. csoport esetében). Következtetések: Az õssejtbeültetés egy hatásos alternatívának tûnik az infarktust szenvedett miokardiális szegmentumok kezelésére. Klinikánkon elvégzett beavatkozások eredményeként, a nemzetközi szakirodalom adataihoz hasonlóan, javulást észleltünk a betegek állapotában (tünetek, ejekciós frakció). A 3D echokardiográfiás elemzés lehetõséget nyújt a miokardium-funkció tanulmányozására revaszkularizáció és õssejtbeültetés után. COMPUTERIZED 3D EVALUATION OF THE TARGET AREA FOR STEM CELL TRANSPLANTATION AND OF EVOLUTION OF FUNCTION, VIABILITY AND VENTRI- CULAR SYNCRONISM POSTTRANSPLANTATION IN PATIENTS WITH REVASCULARISED MYOCARDAL INFARCTION PATIENTS EXPERIENCE OF CLINIC OF CARD Keywords: acut myocardial infarction, PTCA, stem cell implantation Introduction: Stem cell transplantation after myocardial infarction is an innovative therapy in order to save larger myocardial areas and to recover hibernated myocardium post infarction. Computerized 3D echocardiography can be an alternative in order to identify areas of viable myocardium as a target area for stem cell transplantation, when other imagistic techniques are not available (SPECT, PET). Materials and methods: The study was performed in 16 post myocardial infarction patients (Group I), who benefited from per primam revascularization procedure. The patients were hospitalized in Clinic of Cardiology from Targu-Mures. Group II: 30 patients without transplantation (the control group). Computerized 3D echography was used to evaluate global and segmentary ventricular function before and after transplantation. Results: There has been obtained an improvement of symptoms and of quality of life for all patients, with an increase of ejection fraction from 40.7% to 45.5% in Group I, compared to an increase from 41% to 44% in Group II. Computerized 3D echography analysis accurately identified (using objective parameters), the target area for stem cell transplantation. That was the anterior-basal ventricular segment in 2 cases, and the antero-median segment in the other 2 patients. There have been used computerized polar maps of kinetics and of contraction curves for the 16 segments. At the 3 months follow-up,based on the computerized 3D echography analysis performed, has been demonstrated the regression of the segmentary kinetics disorders (with 42% in Group I, compared to 28% in Group II p=0.05), and the improvement of synchronicity of ventricular segments (with 51% in posttranplantation segments, compared to 34% in the control group p=0.01). Conclusions: Stem cell transplantation seems to be a beneficial innovative therapy in order to save larger areas of postinfarcton myocardium. The experience of Clinic of Cardiology from Tirgu-Mures, although still limited because of the small number of cases, shows the increase of EF posttransplantation and the improvement of symptoms, in accordance to results published in international literature. Computerized 3D echocardiography analysis was used to identify with objective parameters the target area of infarcted myocardium. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B4

5 Echokardiográfia/Echocardiography LÉTEZIK-E IZOLÁLT DIASZTOLÉS DISZFUNKCIÓ? Dénes Mónika, Lengyel Mária Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Háttér: Az irodalomban megoszlanak a vélemények arról, hogy létezik-e szisztolés diszfunkció nélkül magas töltõnyomással (MTNY) járó diasztolés diszfunkció (DD). Cél: Vizsgálatunk célja az volt, hogy kimutassuk, megtartott ejekciós frakcióval (EF) járó DD-ben milyen a betegek longitudinális szisztolés balkamra funkciója. Betegek: 69 konzekutív, megtartott szisztolés funkciójú (EF>50%), DD-s beteget vontunk be a vizsgálatba (26 férfi; átlagéletkor: 70,6±14,9 év). A kontrollcsoportot 44 normál egyén (21 férfi; átlag életkor: 58,0±16,7 év) képezte. Módszer: M-móddal mértük a radiális szisztolés funkciót jelzõ EF-et, Dopplerechocardiográfiával a mitrális beáramlási görbe E és A sebességeit, a decelerációs idõt (DT), a tüdõvéna görbe szisztolés (S) és diasztolés (D) sebességeit. A hosszanti rostok szisztolés (Sa) és diasztolés (Ea, Aa) sebességeit szöveti Doppler-echocardiográfiával mértük a laterális mitrális anulusban. Számítottuk az E/A, E/Ea, és S/D hányadosokat. Közepes/súlyos fokú DD-t jelentett az MTNY: DT <150 ms, E/Ea ³7, vagy S/D <1. Eredmények: A betegeket 3 csoportba osztottuk: 1. csoport: relaxációs zavar (E/A<1 és DT>240 ms; n=26, átlagéletkor: 70,7±11,0 év); 2. csoport: aszimptomatikus, MTNY-nyel járó DD (n=30, átlagéletkor: 67,1±18,7 év); 3. csoport: diasztolés szívelégtelenség (DSZE; n=13, átlagéletkor: 78,5±8,2 év). A csoportok korban, és EF-ban nem különböztek. Az Sa sebesség a 3. csoportban kisebb volt, mint az 1. csoportban (13,9±3,1 vs. 17,1±2,6 cm/s; p<0,05), de nem különbözött a 2. csoporttól (vs. 15,3±4,2 cm/s; p=0,51). A 44 normál egyén átlag Sa-jának 95%-os konfidencia intervalluma alapján számolt kóros érték (<15 cm/s) az 1. csoport 8%-ában, a 2. csoport 47%-ában, a 3. csoport 61%-ában fordult elõ. Egyik csoportban sem függött össze az Sa a korral, az EF-val, vagy a szívfrekvenciával. A teljes csoportban negatív összefüggést találtunk a töltõnyomás (E/Ea) és az Sa között (r= 0,40; p<0,001). Következtetések: megtartott radiális szisztolés funkció mellett a longitudinális szisztolés funkció relaxációs zavarban normális, míg közepes/súlyos fokú DD-ben és DSZE-ben gyakran csökkent. DOES PURE DIASTOLIC DYSFUNCTION EXIST? Keywords: diastolic dysfunction, systolic dysfunction, tissue Doppler imaging Background: It is still controversial in the literature, whether diastolic dysfunction (DD) with elevated filling pressure (EFP) but without systolic dysfunction exists? Objectives: Our aim was to assess the longitudinal systolic function (SF) of patients with DD and preserved ejection fraction (EF). Patients: 69 consecutive patients with DD and preserved EF ( >50%) were enrolled (26 males; mean age: 58.0±16.7 years) into the study. They were compared with 44 normal subjects (21 males; mean age: 58.0±16.7 years). Methods: EF was obtained by M-mode, as a marker of radial SF. E and A velocities, and deceleration time (DT) of the mitral inflow pattern, and the systolic (S) and diastolic (D) velocities of the pulmonary venous flow were measured by Dopplerechocardiography. Longitudinal systolic (Sa) and diastolic (Ea, Aa) myocardial function was measured by tissue Doppler imaging (TDI) at the lateral mitral anulus. The E/A, E/Ea and S/D ratios were calculated. EFP was defined as DT <150 ms, E/Ea ³7, or S/D <1, which indicated moderate or severe DD. Results: the patiens were divided into 3 groups: group 1: impaired relaxation (E/A <1 and DT >240 ms; n=26, mean age: 70.7±11.0 years); group 2: asymptomatic DD with EFP (n=30; mean age: 67.1±18.7 years); group 3: diastolic heart failure (DHF; n=13, mean age: 78.5±8.2 years). There was no difference between the groups in age and EF. In group 3 the Sa velocity was lower than in group 1 (13.9±3.1 vs. 17.1±2.6 cm/s; p<0.05), but did not differ from group 2 (vs. 15.3±4.2 cm/s; p=0.51). The normal value of Sa was defined as mean ±95% confidence interval of the 44 normal subjects. 8% of patients in group 1, 47% in group 2, and 61% in group 3 had reduced longitudinal SF (Sa <15 cm/s). In neither of the groups was any correlation of Sa with age, or EF, or heart rate. In the entire group a negative correlation was found between Sa and E/Ea (r=-0.40; p<0.001). Conclusions: in patients with preserved radial SF and impaired relaxation the longitudinal SF is normal, but worsening diastolic function is associated with progressive decline in longitudinal SF. A SZISZTOLÉS MIOKARDIUM FUNKCIÓ VIZSGÁLATA TDI-STRAIN MÓDSZERREL HIPERTRÓFIÁS KARDIOMIOPÁTIÁBAN Halmai László, Sepp Róbert, Nagy Viktória, Pálinkás Attila, Forster Tamás, Varga Albert Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Belgyógyászati Intenzív Osztály, Szeged Szegedi Tudományegyetem ÁOK, II. sz. Belklinika és Kardiológiai Központ, Szeged Erzsébet Kórház, Belgyógyászati Osztály, Hódmezõvásárhely Háttér: A hipertrófiás kardiomiopátiában (HCM) általában normális hagyományos bal kamrai szisztolés paraméterek értékek ellenére a longitudinális miokardium funkcióról kevés adat áll rendelkezésre. A regionális funkció megítélése miokardiális strain (ºsys) mérésével is újabban lehetségessé vált. Célok: A ºsys meghatározásának van-e additív szerepe a konvencionális szisztolés funkció mérésekhez képest? A ºsys analízis HCM-ben utal-e csökkent miokardium funkcióra? Betegek: 26 HCM-beteg és 25 nem- és életkor-egyeztetett kontroll alanyt vizsgáltunk. Bal kamra és bal pitvar átmérõk, falvastagság, az EF meghatározása a standard módszerekkel történt. Longitudinális, circumferentiális és radiális color-tdi ºsys mérést végeztünk a 6 bazális, 6 mid-szegmentumokon az apikális nézetben és a midventrikuláris szegmentumokon a parasternális nézetekben. Az átlag +SD értékeket off-line számoltuk, a HCM-betegekben a bazális szegmentumokat a többi szegmentumokkal is összehasonlítottuk. Eredmények: Az EF hasonló értékeket mutattak (75,1+2,9 HCM vs. 70,3+6,1% kontroll esetén), a bal pitvar kissé dilatált a betegekben (42,4+5,8 vs. 33,6+3,7mm, p<0,05), a longitudinális strain értékek alacsonyabbak HCM-ben ( 15,1+6,2 vs 20,3+5,6%, p<0,03) a kontrollokhoz képest. A bazális szegmentumokban a strain csökkent ( 9,2+4,7%) a többi régióhoz képest ( 12,7+7,1%, (p<0,01). A circumferenciális ( 16,8+7,1 vs. 19,6+5,2, p<0,03) és radiális irányú értékek ( 25,2+13,9 vs. 36,8+17,2%, p<0,01) szintén csökkentek voltak a betegek esetén. Következtetések: A HCM-betegekben mérhetõ normális konvencionális bal kamrai szisztolés funkció értékek ellenére a strain analízis a longitudinális miokardium funkció csökkenését mutatta, amely elsõsorban a bazális szegmentumokat érinti. A circumferenciális és radiális deformáció értékei szintén mérsékeltek, amely látens globális szisztolés diszfunkcióra utaló. Mindezek alapján a TDI-strain analízis a hagyományos szisztolés funkció mérési módszereknél szenzitívebb index lehet a globális miokardium-funkció megítélésében, ami tükrözi az alapbetegség diffúz jellegét is e betegcsoportban. ASSESSMENT OF SYSTOLIC MYOCARDIAL FUNCTION BY TDI-STRAIN ANALYSIS IN HYPERTROPHIC CARDIOMYOPATHY Keywords: strain analysis, echocardiography, hypertrophic cardiomyopathy, myocardial function Despite normal conventional indices of global systolic function can be detected in HCM, the longitudinal myocardial function has not been evaluated extensively in this disease. Evaluation of regional function can be performed recently by measuring myocardial strain (ºsys) or deformation. Aims: We wanted to know if there is any additive value of measurement of ºsys over conventional systolic function measurements and evidence of impaired systolic function by ºsys analysis in patients with HCM. Subjects: 26 patients with HCM and 25 gender and age-matched controls were examined. LV and LA dimensions, wall thickness, EF were measured according to standard protocols. Longitudinal, circumferential and radial ºsys was measured on 6 basal and 6 mid-segments in the apical view and in midventricular segments in the parasternal views. The mean values +SD were calculated for each, then the basal segments were also compared with the other segments in HCM patients. Results: EF was comparable in both groups ( in HCM vs % in controls), the LA was slightly more dilated in patients ( vs mm, p<0.05), the longitudinal strain values were less in HCM patients ( vs %, p<0.03) then controls. In the basal segments the strain was reduced ( %) vs. all other segments ( %, (p<0.01). The circumferential values ( vs , p<0.03) and radial measures ( vs %, p<0.01) also were decreased in patients. Conclusions: Despite normal conventional values of left ventricular systolic function could be detected in HCM, strain analysis could reveal a steady decrease of longitudinal myocardial function in this patient group, which is more confined to the basal segments. The circumferential and radial deformation appears to be also changed in our patients revealing a subclinical global systolic dysfunction. Hence, strain assessment appears to be more sensitive index of global myocardial function than standard LV function assessment, underlining the diffuse nature of the disease. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B5

6 Echokardiográfia/Echocardiography ÚJ PARAMÉTER A BAL KAMRAI SZISZTOLÉS FUNKCIÓ ÉRTÉKELÉSÉHEZ Lengyel Mária, Dénes Mónika Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Háttér: Ismert, hogy a szubendokardiális, hosszanti miokardiális rostok a legérzékenyebbek a miokradiumot ért károsodásokra. Célunk ezért az volt, hogy szöveti Doppler-echokardiográfiával (TDI) meghatározzuk a hosszanti rostok szisztolés és diasztolés funkcióját normál egyénekben, és vizsgáljuk az ejekciós frakció (EF) és a hosszanti rostok szisztolés sebességének összefüggését. A vizsgálatba 44 normál egyént (21 férfi, átlagéletkor: 58,0±16,7 év), és 20 szisztolés diszfunkciójú (SZD) beteget (EF <50%; 13 férfi, átlagéletkor: 71,9±12,8 év) vontunk be. Módszer: M-móddal mértük az EF-t, Doppler-echokardiográfiával a mitrális beáramlási görbe kora-, és késõdiasztolés sebességeit (E, A) és a decelerációs idõt (DT). A subendokardiális hosszanti rostok szisztolés (Sa) és diasztolés (Ea, Aa) sebességeit TDI-vel mértük a laterális mitrális anulusban. Számítottuk az E/A, E/Ea és Ea/Aa hányadosokat. Eredmények: Normál átlagértékek: Sa: 16,9±3,5 cm/s; Ea: 15,5±4,3 cm/s; Aa: 15,7±3,8 cm/s; E/Ea: 4,6±1,1; Ea/Aa: 1,05±0,4. A SZD-jú betegek körében mind az Sa (12,2±3,8 vs. 16,9±3,5 cm/s, p<0,001), mind az Ea sebességek (12,6±3,2 vs. 15,5±4,3 cm/s, p<0,01) kisebbek voltak a normálokéhoz képest, az E/Ea arány pedig emelkedett (6,7±1,9 vs. 4,6±1,1; p<0,001). Normál egyénekben az Sa sebesség nem függött össze sem a korral (r=0,14; p=0,35), sem az EF-val (r= 0,01; p=0,93), sem pedig a diasztolés funkcióval (Ea: r=0,20; p=0,19; E/Ea: r= 0,09; p=0,52). Szoros összefüggést mutatott viszont a korral az Ea (r= 0,62; p<0,001), az Aa (r=0,42; p<0,005), az Ea/Aa (r= 0,74; p<0,001) és az E/Ea (r=0,46; p<0,005) hányados. SZD esetén az Sa sebesség egyenes összefüggést mutatott az EF-val (r=0,68; p<0,001) és az Ea sebességgel (r=0,48; p<0,05). SZD-ban a kor nem befolyásolta az Sa (r= 0,33; p=0,16), Ea sebességeket (r= 0,24; p=0,3), és az Ea/Aa hányadost (r= 0,13; p=0,69), de az E/Ea hányados a korral enyhén emelkedett (r=0,45; p=0,046). Következtetések: Normál egyénekben a hosszanti miokardiális rostok diasztolés funkciója a korral csökken, a szisztolés nem változik. A TDI-vel meghatározott Sa sebesség új lehetõség a szisztolés funkció megítélésére. NEW VARIABLE TO ASSESS LEFT VENTRICULAR SYSTOLIC FUNCTION Keywords: systolic function, diastolic function, tissue Doppler imaging Background: Longitudinal subendocardial myocardial function may be the most sensitive marker of systolic dysfunction. Objective: In this study we investigated longitudinal systolic and diastolic function in normal subjects and the correlation of ejection fraction (EF) and the systolic velocity of longitudinal fibers. 44 normal subjects (21 males, mean age: 58.0±16.7 years), and 20 patients with systolic dysfunction (SD; EF<50%, 13 males, mean age: 71.9±12.8 years) were enrolled. Methods: EF was calculated by M-mode echocardiography. Doppler-echocardiography was used to measure mitral E and A velocities, and deceleration time (DT). Longitudinal myocardial systolic (Sa) and diastolic (Ea, Aa) velocities were obtained by tissue Doppler imaging (TDI) at the lateral mitral anulus. E/A, E/Ea and Ea/Aa ratios were calculated. Results: Normal mean values for Sa: 16.9±3.5 cm/s; Ea: 15.5±4.3 cm/s; Aa: 15.7±3.8 cm/s; E/Ea: 4.6±1.1; Ea/Aa: 1.05±0.4. In the SD group both Sa (12.2±3.8 vs. 16.9±3.5 cm/s, p<0.001) and Ea velocities (12.6±3.2 vs. 15.5±4.3 cm/s, p<0.01) were significantly lower than in normals and E/Ea was higher (6.7±1.9 vs. 4.6±1.1; p<0.001). In normals there was no correlation of Sa with age (r=0.14; p=0.35) or EF (r= 0.01; p=0.93) or diastolic function (Ea: r=0.20; p=0.19; E/Ea: r= 0.09; p=0.52). There was an excellent correlation however of age with Ea (r= 0.62; p<0.001), Aa (r=0.42; p<0.005), Ea/Aa (r= 0.74; p<0.001) and E/Ea (r=0.46; p<0.005). In the SD group Sa was related significantly to EF (r=0.68; p<0.001) and Ea (r=0.48; p<0.05), but neither variable was affected by age (Sa: r= 0.33; p=0.16, Ea: r= 0.24; p=0.3, Ea/Aa r= 0.13; p=0.69), although there was a weak correlation between age and E/Ea (r=0.45; p=0.046). Conclusions: in normal subjects longitudinal diastolic function decreases with age, but systolic function does not change. Sa velocity obtained by TDI is a new direction to assess left ventricular systolic function. A NORMÁL BAL PITVARI FÜLCSE ÁRAMLÁS ELÕREJELZÕ TÉNYEZÕI PITVARFIBRILLÁLÓ BETEGEK KARDIOVERZIÓJÁT KÖVETÕEN EGY HÉTTEL Nagy Edit, Nagy Viktória, Alfredo Pizzuti, Emanuele Antonielli, Varga Albert, Császár Ildikó, Forster Tamás, Pálinkás Attila Erzsébet Kórház-Rendelõintézet, Belgyógyászati Osztály, Hódmezõvásárhely, SZTE, II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, I. sz. Kardiológiai Osztály, Umberto Hospital, Torino, Olaszország; Kardiológiai Osztály, SS Annunziata Kórház, Savigliano, Olaszország Bevezetés: A nem valvuláris eredetû pitvarfibrilláció (NVPF) sikeres kardioverzióját (KV) követõ bal pitvari fülcse (BPF) kontraktilis funkciózavar meghatározó tényezõi még nem kellõen feltártak. Cél: A sikeres KV után 1 hét múlva mért normális BPF áramlás elõrejelzõ tényezõinek meghatározása NVPF betegeknél. Beteganyag és módszerek: A vizsgálatba 87 (életkor: 68±10 év) sikeres KV-n átesett és a sinusritmust legalább 1 hétig megtartó beteget vontunk be. A KV-t közvetlenül megelõzõen, illetve a konverziót követõ 7. napon valamennyi betegnél transthoracalis és transoesophagealis echokardiográfia (TEE) történt, amelynek során a BPF telediasztolés kiáramlási csúcs sebességet (BPFKS) pulzatilis Dopplerrel vizsgáltuk. Vizsgálatunkban a BPFKS normál értékének alsó határa 40 cm/sec volt. Eredmények: A KV-t egy héttel követõen 65 (75%) beteg BPFKS-e volt >40 cm/sec. Egyváltozós analízis során a KV elõtt meghatározott klinikai és echokardiográfiás paraméterek közül a 2 hétnél rövidebb NVPF fennállási idõ, a >30 cm/sec pre-kv-s BPFKS, a <45 mm-s bal pitvari átmérõ, a bal pitvari spontán echokontraszt hiánya, a férfi nem és a 65 életkor jelezték elõre a KV után egy héttel mért normál BPF áramlást. Multivariáns logisztikus regressziós analízis során a >30 m/sec pre-kv-s BPFKS (p =0,00138, Chi-négyzet: 10,2, OR=23,2) más klinikai és echokardiográfiás változóktól függetlenül egyedül jelezte elõre a KV után egy héttel a normál BPF áramlást. A >30 cm/sec-s pre-cv-s BPFKS érzékenysége, fajlagossága, pozitív prediktív értéke, negatív prediktív értéke és általános diagnosztikus pontossága a KV-t egy héttel követõ normál BPF áramlásra vonatkozóan 73,8%, 90,9%, 96%, 54,1% és 78,2% voltak. Következtetés: NVPF-ban a sinusritmus helyreállítása elõtti TEE kapcsán meghatározott BPF áramlási sebesség más klinikai és echokardiográfiás paraméterektõl függetlenül jelzi elõre a BPF sikeres KV-t egy héttel követõ normális áramlási sebesség profilját. PREDICTORS OF NORMAL LEFT ATRIAL APPENDAGE FLOW VELOCITY ONE WEEK AFTER AFTER CARDIOVERSION OF NON-VALVULAR ATRIAL FIBRILLATION Keywords: atrial fibrillation, cardioversion, transesophageal echocardioagraphy Background: Mechanical dysfunction of the left atrial appendage (LAA) after successful cardioversion (CV) in patients with non-valvular atrial fibrillation (AF) is a well known phenomenon. However, determinants and factors influencing this process have not been fully elucidated. Purpose: To evaluate the clinical and echocardiographic predictors of presence of normal LAA flow velocity profile one week after successful restoration of sinus rhythm (SR) in patients with non-valvular AF. Patients and method: Clinical, transthoracic and transesophageal echocardiographic (TEE) data were measured immediately before and 1 week after successful CV in 87 patients (mean age: 68±10 years, 50 males) with non-valvular AF. LAA flow profile was considered normal in SR if the telediastolic LAA peak emptying flow velocity (LAAPEV) assessed by TEE guided pulsed Doppler echocardiography exceeded 40 cm/sec. Results: LAAPEV was >40 cm/sec one week after successful CV in 65 (75%) patients. On multivariate logistic regression analysis, only the pre-cv LAAPEV >30 cm/sec predicted (p = , Chi-square: 10.2, OR=23.2, CI 95%= ) the normal LAA flow pattern one week after CV, outperforming other univariate predictors such as AF duration 2 weeks, left atrial parasternal diameter <45 mm, absence of left atrial spontaneous echo contrast before CV, male sex and age 65 years. The sensitivity, specificity, positive predictive value, negative predictive value and overall accuracy of the mean pre-cv LAAPEV >30 cm/s for assessing the normal LAA flow velocity profile one week after CV were 73.8%, 90.9%, 96%, 54.1% and 78.2%, respectively. The pre-cv LAAPEV correlated significantly with 1 week post-cv LAAPEV (r=0.62, p<0.001). Conclusion: LAA flow velocity pattern determined by TEE before CV has an independent value in predicting normal LAA flow velocity profile early after successful CV of non-valvular AF. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B6

7 Echokardiográfia/Echocardiography NONCOMPACTION CARDIOMYOPATHIÁS BETEGEK REAL-TIME 3-DIMENZIÓS ECHOCARDIOGRAPHIÁS VIZSGÁLATA Nemes Attila, Marcel L. Geleijnse, Osama I.I. Soliman, Ashraf M. Anwar, Kadir Caliskan, Folkert J. ten Cate Szegedi Tudományegyetem, II. sz. Belgyógyászati Kilinika és Kardiológiai Központ, Szeged, Erasmus MC, Thoraxcentrum, Kardiológiai Klinika, Rotterdam, Hollandia, Al-Azhar Egyetem, Al-Hussein Egyetemi Kórház, Kardiológiai Klinika, Kairó, Egyiptom Bevezetés: A noncompaction cardiomyopathiát (NCCM) szivacsszerû myocardium jellemzi, amely együtt jár a szívelégtelenség és a szisztémás embolizáció magas incidenciájával. Real-time 3-dimenziós echocardiographia (RT3DE) során könnyen rögzíthetõ egy piramis alakú 3D adatbázis, amely magában foglalhatja a teljes bal kamrát (LV). A RT3DE szerepe igazolt a globális és regionális LV térfogatok és a mitrális billentyû en-face' vizsgálatában. A jelen vizsgálatsorozat célja a RT3DE potenciális elõnyeinek tisztázása volt NCCM-ben szenvedõ betegekben. Betegek és módszerek: A vizsgálatok során 20 igazolt NCCM-ben szenvedõ beteg eredményét hasonlítottuk 20 kontroll esetéhez. A 3D adatokat X4 mátrix transducerhez csatlakoztatott RT3DE rendszerrel rögzítettük és az alábbi paramétereket mértük: mitrális annulus (MA) átmérõje és területe, MA frakcionális rövidülés (MAFS), bal pitvari ejekciós erõ (LAEF) és a globális és egyes LV szegmentumokra vonatkoztatott LV ejekciós frakció (LVEF). Eredmények: A globális LVEF az NCCM-s betegekben alacsonyabb volt a kontrollokhoz képest (38,0±18,3% vs. 56,9±9,2%, p<0,05). A kompaktált és a nemkompaktált LV szegmentumokat hasonlóan emelkedett szegmentális LV térfogatok és csökkent regionális LVEF jellemezték a kontrollokhoz képest (44±18% és 40±23% vs. 62±13%). A mitrális regurgitáció prevalenciája és súlyossága magasabb volt NCCM-ben. Mitral annulus átmérõje és területe nagyobb volt, míg a MAFS (13,7±8,0% vs. 20,6±9,8%, p<0.05) értéke alacsonyabb volt NCCM esetén. A LAEF szignifikánsan magasabbnak bizonyult NCCM-ben (12,7±7,6 vs. 4,9±2,1 kdyne, p<0,01). Következtetések: NCCM esetén a MA megnagyobbodott és funkciója megromlott, amely együtt jár a mitrális regurgitáció magasabb incidenciájával és súlyosságával. A LAEF, mint a bal kamrai diasztole jellemzõje emelkedett NCCM-ben, amely kompenzáló bal pitvari munkát jelenthet a diszfunkciós LV-vel szemben. Az NCCM-ben észlelhetõ LV szisztolés diszfunkció nemcsak a nemkompaktált LV szegmentumokat érinti, hanem a kompaktáltakat is. EVALUATION OF NONCOMPACTION CARDIOMYOPATHY BY REAL-TIME 3-DIMENSIONAL ECHOCARDIOGRAPHY Keywords: cardiomyopathy, echocardiography Background: Noncompaction cardiomyopathy (NCCM) is a new clinical entity characterized by spongy myocardium associated with a high incidence of heart failure and systemic embolisation. Real-time 3-dimensional echocardiography (RT3DE) allows fast acquisition of 3D pyramidal data that encompasses the entire left ventricle (LV). Recent studies have demonstrated the value of RT3DE in the evaluation of global and regional LV function and en-face' assessment of mitral valve. The aim of the current study was to clarify the potential usefulness of RT3DE in the evaluation of NCCM. Patients and methods: The study comprised 20 patients with established diagnosis of NCCM and 20 matched control subjects. The 3D images were acquired with a RT3DE system with X4 matrix array transducer. The following parameters were measured: mitral annulus (MA) diameter (MAD) and area (MAA), MA fractional shortening (MAFS), left atrial ejection force (LAEF) and global and regional LV ejection fraction (LVEF). Results: Global LVEF in NCCM patients was lower in NCCM compared to controls (38.0±18.3% vs. 56.9±9.2%, p<0.05). Noncompacted and compacted LV segments have comparable increased regional volumes and reduced LVEF compared to control segments (44±18% és 40±23% vs. 62±13%). The prevalence and severity of mitral regurgitation were higher in NCCM. Mitral annulus diameter and area were larger, while MAFS (13.7±8.0% vs. 20.6±9.8%, p<0.05) was significantly impaired in NCCM patients. Compared with control subjects, LAEF (12.7±7.6 vs. 4.9±2.1 kdyne, p<0.01) was significantly increased in NCCM patients. Conclusions: Mitral annulus enlargement and functional impairment are present in NCCM patients with a higher incidence and severity of mitral regurgitation. LAEF as a characteristic of LV diastolic function is increased in NCCM patients compared to normal individuals. These results can suggest compensating left atrial work against the dysfunctional LV. Systolic LV dysfunction observed in NCCM is not confined to noncompacted LV segments. A REGIONÁLIS BAL KAMRA FUNKCIÓ VIZSGÁLATA IZOLÁLT BAL KAMRAI NONKOMPAKTÁCIÓBAN Varga-Szemes Ákos, Tóth Levente, Faludi Réka, Papp Lajos, Simor Tamás PTE KK, Szívgyógyászati, Klinika Bevezetés: Az izolált bal kamrai nonkompaktáció (ILVNC) a bal kamra izomzatának fokozott trabekularizációjával jár. Munkánk célja a nonkompaktáció foka és a szegmentális szisztolés funkció összefüggésének vizsgálata. Betegek, módszerek: 43 ILVNC-s betegnél (28 férfi, átlagéletkor: 50±16 év) a szív MR-vizsgálat rövidtengelyi felvételein, a 17-szegmentumos modellt alkalmazva minden szegmentumban megmértük a falvastagságot (WT) a teljes szegmentumban (T), a kompakt (C) és a nonkompakt (NC) rétegekben végdiasztoléban (d) és végszisztoléban (s). A regionális szisztolés funkciót jellemzõ falvastagodás mértékét a WT%=100*(WTs-WTd)/WTd képlet alapján számoltuk. A szisztolés NC/C arány alapján 3 csoportot képeztünk: I. cs: nincs NC réteg, II. cs: NC/C 2, III. cs: NC/C>2. A statisztikai elemzéshez ANOVA-tesztet és regresszió analízist használtunk. Eredmények: 731 szegmentumot (I. cs: 128 [17,5%], II cs: 439 [60,1%], III cs: 164 [22,4%]) elemeztünk. Az I., II. és III. csoportban a WTTd (mm): 9,5±2,2 vs. 15±5,1 vs. 20,7±3,5 (p<0,001); a WTCd (mm): 9,5±2,2 vs. 6,7±1,7 vs. 5,4±1,2 (p<0,001); a WTT%: 30,3±19,1 vs. 16,1±27,1 vs. 1,5±9,9 (p<0,05); a WTC%: 30,3±19,1 vs. 45,2±34,8 vs. 19,5±14,7 (p<0,001). A WTC% negatívan korrelál a WTCd-vel és a NC/C aránnyal (r= 0,224, p<0,01 vs. r= 0,279, p<0,01). Ugyanez figyelhetõ meg a WTT% és a WTTd, illetve a NC/C-arány között is. (r= 0,479, p<0,01 vs. r= 0,190, p<0,01). Következtetések: A nonkompaktáció súlyosbodásával a teljes szegmentum vastagabb, szisztolés funkciója csökken, a C réteg pedig abszolút mértékben is vékonyabb lesz, szisztolés funkciója kisfokú nonkompaktáció esetén meghaladja a normál szegmentumokét, míg súlyosabb nonkompaktáció esetén jelentõs hipokinézist mutat. A NC szegmentumokban a C réteg szisztolés funkciója fordítottan arányos a vastagságával és a NC/C aránnyal. Ez a megfigyelés segíthet az ILVNC-ben kialakuló globális bal kamra funkció csökkenés és a következményes szívelégtelenség patofiziológiájának megértésében. CHARACTERIZATION OF LEFT VENTRICULAR REGIONAL FUNCTION IN ISOLATED LEFT VENTRICULAR NONCOMPACTION ILVNC, regional function, heart failure, cardiac MRI Introduction: Isolated left ventricular noncompaction (ILVNC) is characterized by hypertrabeculation of the left ventricular (LV) myocardium. Our aim was to study the correlations between the extent of noncompaction and segmental systolic function. Patients, methods: Cardiac MRI was performed in 43 ILVNC patients (28 male, mean age: 50±16ys). Total (T), compacted (C) and noncompacted (NC) wall thicknesses (WT) in end-diastolic (d) and end-systolic (s) cardiac phases were measured in short axis images based on the 17-segments model. Regional systolic function was calculated using the equation WT%=100*(WTs-WTd)/WTd. 3 groups (Gr) were created based on the NC/C ratio: Gr I: absence of NC layer, Gr II: NC/C 2, Gr III: NC/C>2. Statistical analyses were performed using ANOVA and linear regression. Results: 731 segments (Gr I 128 [17.5%], Gr II 439 [60.1%], Gr III 164 [22.4%]) were analysed. In Gr I, Gr II and Gr III the WTTd were 9.5±2.2, 15±5.1, 20.7±3.5 mm (p<0.001), while the WTCd were 9.5±2.2, 6.7±1.7, 5.4±1.2 mm (p<0.001), respectively. In Gr I, Gr II and Gr III the WTT% were 30.3±19.1, 16.1±27.1, 1.5±9.9% (p<0.05), while the WTC% were 30.3±19.1, 45.2±34.8, 19.5±14.7% (p<0.001), respectively. Negative correlations were found among WTCd, NC/C ratio and WTC% (r= 0.224, p<0.01 vs. r= 0.279, p<0.01), as well among WTTd, NC/C ratio and WTT% (r=-0.479, p<0.01 vs. r= 0.190, p<0.01). Conclusions: The WTT of the segments increases, while the systolic function of the segments and the absolute thickness of the C layer decreases parallel to the severity of the extent of noncompaction. In the case of mild noncompaction the systolic function of C layer exceeds the systolic function of the normal segments while in severe noncompaction it shows significant hypokinesis. The systolic function of the C layer is inversely proportional to the WTC, and the NC/C ratio. This observation may explain the decreased global LV function and pathophysiology of the heart failure in ILVNC. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B7

8 Experimentális kardiológia/experimental cardiology POLI(ADP-RIBÓZ)POLIMERÁZ ENZIM GÁTLÁSÁNAK HATÁSA FIATAL SPONTÁN HIPERTENZÍV PATKÁNY SZÍVEKRE Bartha Éva, Magyar Klára, Solti Izabella, Kovács Krisztina, Hideg Kálmán, Sümegi Balázs, Halmosi Róbert, Tóth Kálmán Pécsi Tudományegyetem OEKK, I.sz. Belgyógyászati Klinika, Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Pathológiai Intézet, Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet, Pécs Háttér: A spontán hipertenzív patkány (SHR) alkalmas modell a magas vérnyomás és a következményes balkamra-hypertrophia tanulmányozására. A poli(adpribóz)polimeráz (PARP) enzim aktivációja fontos szerepet tölt be a postinfarctusos myocardium remodeling kialakulásában. Cél: Jelen vizsgálatunkban egy quinazolin típusú PARP-gátlónak (L-2286) a hypertoniás cardiopathia kialakulásával szembeni védõ hatását kívántuk meghatározni SHR patkányokban. Módszer: 6 hetes hím SHR patkányokat L-2286-tal kezeltünk (5 mg/ttkg/d, per os, n=9, SHR-L), vagy placebót kaptak (n=8, SHR-C) 26 hétig. 6 hetes hím CFY Sprague-Dawley patkányokat használtunk kortárs egészséges kontrollként (n=7, CFY). A kísérlet elõtt és a 26. hét végén szívultrahangos-vizsgálatot (Vevo 770, VisualSonics) végeztünk, illetve a vizsgálat végén meghatároztuk a plazma BNP szinteket. A fibrózis összehasonlítása céljából a szívizom metszeteket haematoxylineosinnal festettük meg. Az Akt-1, GSK-3ß, MAPK, PKC jelátviteli utak aktivációját Western-blottal vizsgáltuk. A kollagén lerakódás mértéke és a plazma BNP szintek szignifikánsan emelkedtek (p<0,05) az SHR-L és SHR-C csoportokban a CFY csoporthoz képest. Ezekben a paraméterekben javuló tendenciát észleltünk az L-2286 kezelés hatására, azonban ez a változás nem volt szignifikáns. Az L-2286 kezelés az ERK 1/2 aktivációját növelte (p<0,05), de a JNK, p-38-mapk aktivációját nem befolyásolta. Az Akt-1, GSK-3ß és PKC ε foszforilációját növelte (p<0,01), míg a PKC α/β, ζ aktivációját csökkentette (p<0,05 vs. SHR-C) az L Eredmények: Echocardiographiás vizsgálattal az ejekciós frakció és a frakcionális rövidülés nem különbözött szignifikánsan a 3 csoport között, a bal kamrai végdiasztolés és végszisztolés térfogat azonban szignifikánsan nagyobb volt (p<0,05 SHR-L és SHR-C vs. CFY). A bal kamrai falvastagság (hátsó fal és septum) és bal kamra tömeg szignifikánsabb nagyobb volt az SHR csoportokban a CFY csoporthoz képest. A két SHR csoport (SHR-L és SHR-C) közül azonban az L-2286 kezelésben részesülõ csoportban (SHR-L) szignifikánsan alacsonyabbak voltak ezen paraméterek (p<0,05). Az SHR patkányokban szívizom hypertrophia jeleit észleltük. Eredményeink alapján elmondható, hogy az L-2286-tal végzett PARP-gátlás kedvezõen hat a fiatal SHR patkányokban a bal kamra-hypertrophia kialakulásával szemben. EFFECT OF L-2286, A POLY(ADP-RIBOSE)POLYMERASE INHIBITOR ON YOUNG SPONTANEOUSLY HYPERTENSIVE RAT (SHR) HEARTS Keywords: PARP inhibition, intracellular signaling, left ventricular hypertrophy, echocardiography Background: Spontaneously hypertensive rat (SHR) is a suitable model for studies of hypertension and consequential left ventricular (LV) hypertrophy. It is known, that activation of poly(adp-ribose)polymerase enzyme (PARP) plays an important role in the development of postinfarction myocardial remodeling. Objectives: In this study we examined the protective effect of a quinazoline-type PARP inhibitor (L-2286) on the development of hypertensive cardiopathy in SHR. Methods: 6-week-old SHR male rats were treated with L-2286 (5 mg/b.w. in kg/d, n=9, SHR-L) or placebo (n=8, SHR-C) p. os for 26 weeks. 6-week-old male CFY Sprague-Dawley rats were used as aged-matched, normotensive controls (n=7, CFY). Before treatment and at the end of the 26 week period echocardiography was performed (Vevo 770, VisualSonics) and at the end of the study plasma BNP activity was determined. To detect the extent of fibrotic areas, histologic samples were stained with hematoxylin-eosin. The phosphorylation state of Akt-1, GSK-3ß, MAPK and PKC cascades were monitored by Western blotting. Deposition of collagen and activity of plasma BNP (p<0.05) were significantly elevated in SHR- L and SHR-C groups compared to the CFY group. These parameters showed improving tendencies due to L-2286 treatment, but these changes were not statistically significant. The activation of ERK 1/2 was increased (p<0.05), while JNK and p38-mapk were not altered significantly (p>0.05) by L-2286 treatment. The phosphorylation of Akt-1, GSK-3ß and PKC ε were increased significantly (p<0.01), while the activity of PKC α/β, ζ were mitigated (p<0.05 vs. SHR-C) by L-2286 administration. Results: Echocardiographic measurements showed that ejection fraction and fractional shortening did not differ significantly among the three groups, while LV end-diastolic and end-systolic volumes increased significantly (p<0.05 SHR-L and SHR-C vs CFY). The thickness of the LV wall (posterior wall and septum) and the mass of LVs were significantly increased in SHRs (p<0.05 vs CFY). These parameters could be significantly decreased (p<0.05) by L-2286 treatment in SHR- L compared to SHR-C group. In conclusion, we could detect the signs of LV hypertrophy in SHR group. Our results suggest that PARP inhibition with L-2286 treatment can have beneficial effect on the development of left ventricular hypertrophy in young SHRs. A GLÜKÓZAMIN KÁROSÍTJA A NITROGÉN-MONOXID FÜGGÕ ARTERIOLÁS DILATÁCIÓT Beleznai Tímea Zsuzsanna, Rutkai Ibolya, Fehér Attila, Édes István, Bagi Zsolt DEOEC Kardiológiai Intézet Klinikai Fiziológia Tanszék, Debrecen, DEOEC Kardiológiai Intézet, Debrecen Háttér: A diabetes mellitusban (DM) jelenlévõ hyperglikémia károsítja a mikroerek vazomotor mûködését. Feltételeztük, hogy a magas glükóz koncentráció a hexózamin útvonalon keresztül glükózamin képzõdéshez vezet, ami a nitrogén-monoxid (NO) függõ arteriolás dilatációt károsítja. Módszer: Kísérleteinkben ezért egészséges hím Wistar patkányokból izolált vázizom arteriolákban (átmérõ: ~160 mikrométer) az agonisták által kiváltott érátmérõ változásokat figyeltük meg normál (NG, 5,5 mm) és magas glükóz (MG, 30 mm, 2 óráig) kezelés után. A MG-nak kitett erekben a hisztamin által kiváltott dilatáció jelentõsen lecsökkent, a NG-os körülmények között tartott erekhez viszonyítva (max: 6±6% és 69±9%). Az NO-donor, a nátrium nitroprusszid-függõ dilatáció nem különbözött a két csoportban. A NG-os erekben a NO-szintézis gátlása L-NAME-mel csökkentette a hisztamin által kiváltott dilatációt, ellenben a MG-zal kezelt erekre nem volt hatással. A hexózamin útvonal gátlása azaserinnel szignifikánsan megnövelte a hisztamin-indukálta dilatációt a MG-os erekben (max: 67±2%). Amennyiben NG-os körülmények között az ereket glükózaminnal inkubáltuk (5 mm, 2 óráig) csökkent a hisztamin kiváltotta dilatáció (max: 26±3%). Ezen eredmények szerint a magas glükóz koncentráció fokozza a glükózamin képzõdést, amely károsítja a hisztamin-indukálta, NO-függõ arteriolás dilatációt. Következtetés: Feltételezzük, hogy a hexózamin útvonal gátlásának szerepe lehet a DM-ban megfigyelt mikrovaszkuláris károsodások terápiájában, ugyanakkor eredményeink felvetik azt is, hogy az osteoarthritis terápiájában alkalmazott glükózamin a mikrovaszkuláris erek funkcióját károsíthatja. GLUCOSAMINE IMPAIRS NITRIC OXIDE-DEPENDENT ARTERIOLAR DILATIONS Keywords: high glucose, glucosamine, histamine, azaserine Background: Hyperglycemia is associated with serious microvascular complications in diabetes mellitus. We hypothesized that under high glucose concentrations, activation of the hexosamine pathway leads to glucosamine formation, which interferes with nitric oxide (NO)-dependent arteriolar dilation. Methods: To test this postulation, skeletal muscle arterioles (diameter: ~160 micrometer) isolated from healthy, male Wistar rats were exposed to normal glucose (NG, 5.5 mm) or high glucose (HG, 30 mm for 2 hours) concentrations and agonist-induced diameter changes were investigated. In arterioles exposed to HG concentration, dilations to histamine were markedly reduced compared to those of under NG condition (max: 6±6% and 69±9%, respectively). Inhibition of NO synthesis with L-NAME reduced histamine-induced dilations in NG arterioles, but it had no effect on microvessels exposed to HG. Dilations to the NO donor, sodium nitroprusside were similar in the two groups of vessels. In the presence of the inhibitor of hexosamine pathway, azaserine histamine-induced dilations were significantly augmented in arterioles exposed to HG concentrations (max: 67±2%). Moreover, under NG condition, exposure of vessels to glucosamine (5 mm, for 2 hours) resulted in reduced histamine-induced arteriolar dilations (max: 26±3%). These findings indicate that high glucose concentration may lead to glucosamine formation, which impairs histamine-induced, NO-mediated arteriolar dilations. Conclusion: We propose that interfering with the hexosamine pathway may prevent microvascular complications in diabetes mellitus. On the other hand, our data suggest caveat for glucosamine supplementation to treat osteoarthritis, since it may impair microvascular function. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B8

9 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A PEROXINITRIT MÁTRIX METALLOPROTEINÁZOKAT (MMP) AKTIVÁLÓ SZEREPE AZ ISZKÉMIÁS KÉSÕI PREKONDÍCIONÁLÁS KIALAKULÁSÁBAN PATKÁNYSZÍVBEN Bencsik Péter, Görbe Anikó, Kupai Krisztina, Giricz Zoltán, Csont Tamás, Ferdinandy Péter SZTE ÁOK, Biokémiai Intézet, Kardiovaszkuláris Kutatócsoport, Szeged Háttér: Kutatócsoportunk a peroxinitrit által történõ mátrix metalloproteináz aktiválódás szerepét vizsgálta az iszkémiás prekondícionálás (PC) késõi fázisának kialakulásában koronária lekötéssel létrehozott in vivo patkánymodellben. Módszer: A PC-t 5 egymást követõ ciklusban 4 perc iszkémia 4 perc reperfúzió váltakozásával hoztuk létre. 24 órával késõbb az állatok szívét 30 perces iszkémiának, majd ezt követõ 3 órás reperfúziónak tettük ki az infarktusos terület meghatározásának céljából. Külön kísérletsorozatban a szíveket 24 órával a PC protokoll elvégzése után izoláltuk, majd belõlük biokémiai méréseket végeztünk. Kontrollként áloperált állatokat használtunk. Kimutattuk, hogy a késõi PC által jelentõs mértékben csökkent az elhalt terület mérete (46±3%-ról 21±2%-ra), valamint szignifikáns mértékben megnövekedett az indukálható nitrogén-monoxid-(no)-szintáz és csökkent a szuperoxid-dizmutáz enzimek aktivitása az áloperált csoporthoz viszonyítva. A késõi PC hatására a szívizomban jelentõsen emelkedett a szuperoxid-anion koncentráció, azonban a szív bazális NO szintje nem változott számottevõen. Vizsgáltuk a szérum valamint a szívizom peroxinitrit szintjét, amely mindkét esetben jelentõs csökkenést (18,4±3,7 ng/ml-rõl 12,5±1,7 ng/ml-re a szérum és 3,2±0,4 ng/mg feh.-rõl 2,1 ± 0,2 ng/mg feh.-re a szívizom esetében) mutatott a prekondícionált csoportban. Zimográfiával vizsgáltuk a kardiális MMP-k (MMP-2, MMP-9) aktivitásait, amelyeket a peroxinitrit célmolekuláinak tekinthetünk, mivel képes az MMP-ket nonenzimatikus módon aktiválni. Az MMP-2 és az MMP-9 aktivitásában is jelentõs csökkenést figyelhettünk meg a prekondícionált csoportban az áloperált állatokhoz viszonyítva. Eredményeink alapján feltételezhetõ, hogy az indukálható NO szintáz fontos szerepet játszik a késõi PC kialakulásában, bár úgy tûnik NO helyett szuperoxidot termel a jelenség során. A peroxinitrit csökkent miokardiális, valamint szérum szintje hozzájárulhat a kardiális MMP-k aktivitásának csökkenéséhez, amely a szívizom védelmét szolgálhatja a késõi PC kialakulása során. ROLE OF PEROXYNITRITE MATRIX METALLOPROTEINASE (MMP) SIGNALLING IN ISCHEMIC LATE PRECONDITIONING IN RATS Keywords: ischemic late preconditioning, peroxynitrite, matrix metalloproteinase Background: We have investigated the role of peroxynitrite-mmp signalling in the development of late preconditioning (PC) induced by coronary occlusions in rats in vivo. PC was performed by 5 consecutive cycles of 4-min ischemia and 4-min reperfusion. Methods: Twenty four hours later, hearts were subjected to 30 min ischemia followed by 180 min reperfusion to measure infarct size. In separate experiments, hearts were isolated for measuring biochemical parameters 24 hours after the PC protocol; sham-operated rats served as controls. We have shown that late PC decreased infarct size significantly (from 46.0±3.0% to 21.0±2.0% of area at risk), increased cardiac inducible NO synthase and decreased superoxide dismutase activities significantly as compared to the sham-operated group. Late PC increased cardiac superoxide level sginificantly, however, it did not change basal cardiac NO level. Serum and cardiac peroxynitrite levels were significantly decreased (from 18.4±3.7 ng/ml to 12.5±1.7 ng/ml and from 3.15±0.42 ng/mg protein to 2.10±0.23 ng/mg protein, respectively). We have also determined the activities of the cardiac matrix metalloproteinases (MMPs; MMP-2 and MMP-9), downstream targets of peroxynitrite, by zymography. Both MMP2 and MMP-9 activities were decreased in the late PC group compared to the sham-operated one. Results: Our results suggest, that inducible nitric oxide synthase plays an important role in the development of late preconditioning, however, it seems to produce superoxide rather than NO. Decreased serum and cardiac levels of peroxynitrite may contribute to the decreased activities of cardiac MMPs, which may lead to cardiac protection during ischemic late PC. DIASZTOLÉS DISZFUNKCIÓ DIABÉTESZES CARDIOMYOPATHIÁBAN: A FIBRÓZIS, A GLIKÁCIÓS VÉGTERMÉKEK ÉS A PASSZÍV SZÍVIZOMSEJT-FESZÜLÉS SZEREPE Borbély Attila, Loek van Heerebeek, Nazha Hamdani, René Musters, Jolanda van der Velden, Ger J.M. Stienen, Papp Zoltán, Édes István, Walter J. Paulus DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen, Laboratory for Physiology, Institute for Cardiovascular Research, VU Medical Center, Amsterdam, The Netherlands Bevezetés: Diabetes mellitusban (DM) szenvedõ betegekben a szív diasztolés diszfunkciója fontos szerepet játszik a szívelégtelenség kialakulásában. Ismert, hogy a DM a glikációs végtermékek (AGEs) és a kollagén miokardiumban történõ lerakódása útján károsítja a bal kamra diasztolés funkcióját. Az is tudott, hogy elsõsorban diasztolés szívelégtelenségben szenvedõ betegekben a szívizomsejtek emelkedett passzív feszülése szerepet játszik a bal kamra kóros feszülésében. Jelen tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a fibrózis, az AGEs lerakódása és a szívizomsejtek passzív feszülése milyen mértékben járul hozzá a diasztolés diszfunkcióhoz szisztolés és diasztolés szívelégtelenségben. Módszerek és eredmények: 28 diasztolés és 36 szisztolés szívelégtelenségben szenvedõ, ép koszorúsér-státusszal rendelkezõ betegbõl származó bal kamrai endomiokardiális biopsziákat dolgoztunk fel, akik közül 16, illetve 10 beteg volt diabeteses. Meghatároztuk a szívizomminták kollagén- és AGEs tartalmát, valamint a biopsziákból izolált szívizomsejtek passzív erejét. A diabeteses betegekben emelkedett in vivo diasztolés feszülést mértünk tekintet nélkül a bal kamrai szisztolés funkcióra. Szisztolés szívelégtelenségben szenvedõ diabeteses betegekben nagyobb kollagén térfogat arányt találtunk (14,6±1,0% vs. 22,4±2,2%, p<0,001), míg a diasztolés szívelégtelen betegekben a szívizomsejtek passzív feszülése bizonyult magasabbnak (5,1±0,7 vs. 8,5±0,9 kn/m 2, p=0,006). A diabéteszes szisztolés szívelégtelen betegekben nagyobb mértékû AGEs lerakódást figyeltünk meg (8,8±2,5 vs. 24,1±3,8 score/mm 2 ; p=0,005), mint diasztolés szívelégtelen betegekben (8,2±2,5 vs. 15,7±2,7 score/mm 2, p=ns). Következtetések: Diabéteszes betegekben a szívizom megnövekedett diasztolés feszüléséért eltérõ mechanizmusok felelõsek szisztolés és diasztolés szívelégtelenségben: szisztolés szívelégtelenségben elsõsorban a fibrózis és az AGEs lerakódása, míg diasztolés szívelégtelenségben a szívizomsejtek kórosan emelkedett passzív feszülése játszhat szerepet. DIASTOLIC STIFFNESS OF THE FAILING DIABETIC HEART: IMPORTANCE OF FIBROSIS, ADVANCED GLYCATION END PRODUCTS AND MYOCYTE RESTING TENSION Keywords: diabetes mellitus, heart failure, diastolic function, fibrosis, AGEs, cardiomyocyte resting tension Background: Excessive diastolic left ventricular stiffness is an important contributor to heart failure in patients with diabetes mellitus. Diabetes is presumed to increase stiffness through myocardial deposition of collagen and advanced glycation end products (AGEs). Cardiomyocyte resting tension also elevates stiffness, especially in heart failure with normal left ventricular ejection fraction (LVEF). The contribution to diastolic stiffness of fibrosis, AGEs, and cardiomyocyte resting tension was assessed in diabetic heart failure patients with normal or reduced LVEF. Methods and results: Left ventricular endomyocardial biopsy samples were procured in 28 patients with normal LVEF and 36 patients with reduced LVEF, all without coronary artery disease. Sixteen patients with normal LVEF and 10 with reduced LVEF had diabetes mellitus. Biopsy samples were used for quantification of collagen and AGEs and for isolation of cardiomyocytes to measure resting tension. Diabetic heart failure patients had higher diastolic left ventricular stiffness irrespective of LVEF. Diabetes mellitus increased the myocardial collagen volume fraction only in patients with reduced LVEF (from 14.6±1.0% to 22.4±2.2%, p<0.001) and increased cardiomyocyte resting tension only in patients with normal LVEF (from 5.1±0.7 to 8.5±0.9 kn/m 2, p=0.006). Diabetes increased myocardial AGE deposition in patients with reduced LVEF (from 8.8±2.5 to 24.1±3.8 score/mm 2 ; p=0.005) and less so in patients with normal LVEF (from 8.2±2.5 to 15.7±2.7 score/mm 2, p=ns). Conclusions: Mechanisms responsible for the increased diastolic stiffness of the diabetic heart differ in heart failure with reduced and normal LVEF: fibrosis and AGEs are more important when LVEF is reduced, whereas cardiomyocyte resting tension is more important when LVEF is normal. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B9

10 Experimentális kardiológia/experimental cardiology AZ ÕSSEJTEK KÖZVETLEN SEJT-SEJT KAPCSOLATOK SEGÍTSÉGÉVEL MENTIK MEG AZ ISZKÉMIÁBAN KÁROSODOTT SZÍVIZOMSEJTEKET Cselenyák Attila, Weszl Miklós, Csordás Attila, Uher Ferenc, Cserép Zsuzsanna, Horváth Eszter Mária, Szabó Csaba, Kollai Márk, Lacza Zsombor SE, Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet, Tulane University, Center for Gene Therapy, New Orleans, LA, USA, Országos Gyógyintézeti Központ, Õssejtbiológiai Laboratórium, Uzsoki Kórház, Semmelweis Egyetem, Cellscreen Alkalmazott Kutatási Központ, Budapest Bevezetés: A sejt szintû terápia bíztató alternatív lehetõség az iszkémiás betegségek kezelésében. Jóllehet, transzdifferenciációt és sejtfúziót is megfigyeltek már az õssejt-transzplantációs modellekben, egyik mechanizmus sem ad meggyõzõ magyarázatot a szívfunkció akut javulására az õssejt beültetést követõen. Célunk a mechanizmus vizsgálata volt egy in vitro õssejt-transzplantációs modellben H9C2 szívizomsejteken történt mesterséges iszkémia után. Módszerek: A két sejttípust külön-külön, DiO és DiD membránfestékekkel jelöltük. A szívizomsejteket oxigén és cukor egyidejû megvonásával (OGD) mesterséges iszkémiának tettük ki, majd a sejttúlélést Ethidium Homodimer fluoreszcencia alapján határoztuk meg áramlási citométerrel és konfokális mikroszkóppal. Eredmények: Az iszkémia utáni károsodás kivédhetõ volt, ha OGD után mezenhimális õssejteket adtunk a károsodott szívizomsejtekhez (14,2±8,6% vs. 83,6±3,2%, p<0,05). Amennyiben a mezenhimális õssejteket alátéttel elválasztottuk, amely meggátolta a két sejttípus között a fizikai kapcsolatot, akkor az iszkémia utáni károsodás nem volt kivédhetõ (14,2±8,6% vs. 9,5±5,6%, p<0,05). Konfokális mikroszkóppal lefilmeztünk néhány sejtfúziót a két sejttípus között, azonban a legtöbb esetben a sejtek csak membrán-elemeket cseréltek. Azok a sejtek, amelyek a többi sejttel kapcsolatban voltak, tovább túléltek iszkémia alatt, mint az különálló, elszigetelt sejtek. Következtetés: A vizsgálat idõkerete és a fluoreszcens festési technika kizárja, hogy az õssejtek szívizomsejtté transzdifferenciálódtak. Mivel a közös folyadéktérben való tenyésztés nem volt elegendõ a sejtmentõ hatás kialakításához, kizárható hogy a hatásért a parakrin faktorok a felelõsek. Sejtfúziót ritkán figyeltünk meg a túlélõ populációban, ezért nem valószínû, hogy a fúzió önmagában elegendõ számú sejt megmentéséért lenne felelõs. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy sejtek közötti érintkezés szükséges ahhoz, hogy az õssejtek megmentsék a károsodott szívizomsejteket. Az OTKA D45933, T049621, AÖU 66öu5, Bolyai és Öveges Ösztöndíj támogatásával. STEM CELLS RESCUE CARDIAC CELLS FROM ISCHEMIC INJURY THROUGH DIRECT CELL-TO-CELL CONNECTIONS Keywords: mesenchymal stem cells, oxygen glucose deprivation, direct cell-to-cell interactions Background: Cell-based therapies are promising treatment options in cardiac ischemia. Although both transdifferentiation and cell fusion were observed in stem cell transplantation models, neither mechanism can conclusively explain the acute improvement in cardiac function after stem cell transplantation. We aimed to investigate the mode of action in an in vitro model of mesenchymal stem cell (MSC) transplantaion in simulated ischemia of a cardiomyocyte cell line (H9C2). Methods: Cell lines were separately stained with the membrane dyes DiO or DiD. The cardiomyocytes were subjected to oxygen glucose deprivation (OGD) and cell viability was evaluated by the fluorescence intensity of the dead cell stain Ethidium- Homodimer by flow cytometry or confocal microscopy. Results: Post-ischemic damage was prevented when MSCs were added to the culture after OGD (14.2±8.6% vs. 83.6±3.2%, p<0.05). When MSCs were seeded in cell culture inserts, which prevented direct cell contact but allowed fluid exchange, the ischemic damage was not prevented (14.2±8.6% vs. 9.5±5.6%, p<0.05). Time-lapse microscopy captured bona fide cell fusion events between the two cell types, however, in most cases only small membrane elements were swapped among the cells. In addition, cells which were in contact with each other survived significantly longer during ischemia than their isolated counterparts. Conclusions: The time-frame of the investigation and the labeling technique excludes the possibility of differentiation of MSCs to cardiomyocytes, plus our experiment with the culture inserts proved that paracrine factors are not responsible either. Cell fusion events were rarely observed in the surviving population. Therefore, one must conclude that direct cell-to-cell contact is the major route by which stem cels salvage damaged cardiac tissues. Supported by OTKA D45933, T049621, AÖU 66öu5, Bolyai and Oveges Fellowships. AZ ISZKÉMIÁS POSZTKONDICIONÁLÁS ÉS AZ UROCORTIN KEZELÉS KARDIOPROTEKTÍV HATÁSÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA SZÍVIZOMSEJT-TENYÉSZETEN Cserepes Barbara, Jancsó Gábor, Rácz Boglárka, Ferencz Sándor, Bertók Szabolcs, Horváth Szabolcs, Kürthy Mária, Lantos János, Rõth Erzsébet PTE ÁOK, Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs Háttér: A miokardium iszkémiás-reperfúziós (I/R) károsodások elleni védelmében szerepet játszó endogén adaptációs mechanizmusok közül ma az iszkémiás posztkondicionálás a legintenzívebben vizsgált folyamat. A posztkondicionálás (PS) során tartósan fennálló iszkémiát követõen a reperfúziós periódus kezdetén alkalmazva rövid intermittáló hipoxiás stimulusokat megfelelõ védelemi reakció indul el a szívizomszövetben.a legújabb kutatások szerint a szív- és érrendszerben termelõdõ urocortinnak jelentõs kardioprotektív hatása van. Cél: Munkánk célja az iszkémiás PS és az urocortin kezelés hatásának vizsgálata volt izolált szívizomsejteken két különbözõ I/R károsodásokat modellezõ kísérleti protokollban. Újszülött patkány kamrai szívizomzatából izolált sejteket kétféle protokoll szerint kezeltünk. Az A-protokoll csoportjai: A/1 csoport sejtjeit normál tápoldatban tartottuk. Az iszkémiás csoportban: A/2 csoport 30 percig iszkémiás pufferben inkubáltuk a sejteket, amelyet 2 órás reperfúzió követett, normál sejtmédiumban. Az A/3 csoportban a 30 perces iszkémiát követõen a reperfúzió elején 10 perces iszkémiás ingerrel posztkondicionáltuk a szívizomsejteket. Az A/4 csoportban a 30 perces iszkémiát 10 perces urocortin kezelés követte, ezek után 2 óra reperfúziós periódus következett. A B-protokoll csoportjai az A-kísérleti sorozat szerint kezeltük, azzal a különbséggel, hogy a kezdeti iszkémiás periódus 60 percig tartott. A kialakult sejtvédõ hatás mértékét LDH kibocsátás, vitál festés, és apoptózis/nekrózis meghatározásának segítségével határoztuk meg. Eredményeink szerint a szívizomsejtek általi LDH kibocsátás mértéke, a tripánkékkel festõdött halott sejtek száma és az apoptotizált, nekrotizált sejtek aránya csökkent mindkét kísérleti sorozatban az iszkémiás PS és az urocortinnal történõ kezelést követõen. Továbbá az urocortin kezelés 60 perces hipoxiás stresszt követõen hatékonyabb miokardiális sejtvédelmet idéz elõ, mint az iszkémiás PS, ezáltal felvetve a farmakológiai posztkondicionálás lehetõségét. OTKA K-67731, OTKA T , ETT 168/2006. COMPARING CARDIOPROTECTIVE EFFECTS OF ISCHEMIC POSTCONDITIONING WITH UROCORTIN TREATMENT IN DIFFERENT ISCHEMIA-REPERFUSION INJURY PROTOCOLS ON CULTURED CARDIAC MYOCYTES Keywords: ischemia-reperfusion, postconditioning, urocortin Background: Ischemia-reperfusion (I/R) injury and its treatment are now topics of very intense investigation. Reperfusion is necessary for salvage of myocardium from infarction, however reperfusion itself causes numerous of events that extend infarct size and other manifestations of injury that observed during equivalent periods of ischemia alone. Postconditioning (PS) is a powerful adaptive response of the cells, whereby short ischemic episodes at the onset of reperfusion increase the tolerance against reperfusion stress. Urocortin, member of CRF peptides, affords protection against I/R injury. Objectives: The aim of this study was to compare the cell protective effect of urocortin and ischemic PS on cultured cardiomyocytes in two different I/R protocols. Isolated neonatal rat ventricular myocytes were divided into protocol A and B. Protocol A: in group A/1 cardiac myocytes were incubated in normal cell culture medium. In ischemic group (group A/2), cells underwent 30 minutes ischemia and 2 hours recovery in normal medium. In group A/3 cardiac cells were exposed to 30 min ischemia followed by ischemic PS before 2 hours recovery period in normal culture medium. In group A/4 cardiomyocytes were treated with urocortin for 10 min after 30 min ischemia which was followed by 2 hours reperfusion. In Protocol B similar groups were established, the only difference was the longer, 60 min initial ischemic period. For detecting the cellular injury LDH release, cell viability and ratio of apoptosis/necrosis were examined. Results: Our results show, that LDH content of culture medium, number of trypan blue stained dead cells and the rate of apoptotised and necrotised cells was decreased in both ischemic PS and urocortin treated groups compared with ischemic group. Furthermore, cell protective effect was more expressed in urocortin treated group after 60 min ischemia suggested that urocortin might be also used as a pharmacological PS agent after a prolonged hipoxic stimulus against ischemic cell injury. OTKA K-67731, OTKA T , ETT 168/2006. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B10

11 Experimentális kardiológia/experimental cardiology ANANDAMID KÖZVETÍTETT ARACHIDONSAV ÚTVONAL TRANSZAKTIVÁCIÓ HATÁSAI A MIKROEREK AUTOREGULÁCIÓJÁRA Czikora Ágnes, Lizanecz Erzsébet, Bagi Zsolt, Papp Zoltán, Édes István, Tóth Attila DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen Háttér: Az anandamid (arachidonil-etanolamid) egy endokannabinoid, amelyet az idegsejtek és aktivált makrofágok szintetizálnak. Az anandamid egyaránt aktiválja a kannabinoid (CB1) és vanilloid receptorokat (TRPV1) és ezen receptorokon keresztül részt vesz az érátmérõ szabályozásában. A közelmúltban világossá vált, hogy az anandamid hatékonyságát nagymértékben befolyásolja a zsírsav amid hidrolázok (FAAH) általi lebomlása, in vivo. Hipotézisünk szerint az anandamid lebomlás során keletkezõ arachidonsav hozzájárul a vaszkuláris hatásokhoz, a fentebb említett receptoroktól függetlenül. Módszer: 20 perces anandamid (30 microm) kezelés szignifikáns vazodilatációt váltott ki patkány vázizomból izolált, kanülált, spontán miogén tónussal rendelkezõ erekben, amely hatást a FAAH inhibitor URB-597 felfüggesztette. Arachidonsav (1 microm) kezelés hasonló hatással járt. Eredmények: A vazodilatáció növekedett a kezelést követõ 40 perces regeneráció során. Továbbá, mind anandamid, mind arachidonsav csökkentette a mikroerek magasabb ( Hgmm) intralumináris nyomás hatására kialakuló konstrikcióját (miogén tónus). Az anandamid ezen hatása felfüggeszthetõ volt az FAAH inhibitorral, míg hasonló hatást nem tapasztaltunk a CB1/CB2 agonista R-(+)-Win- 55,212, vagy a TRPV1 agonista kapszaicin hatására. Ezzel szemben anandamid kezelés az erek kapszaicin válaszának deszenzitizációjával járt. Ezen hatás nem volt gátolható az FAAH inhibitorral és nem volt kiváltható arachidonsavval sem, amely tények az elõzõekkel ellentétben receptor mediált hatásra utalnak. Következtetések: Eredményeink szerint az anandamid képes a rezisztencia erek arachidonsav útvonalát aktiválni és ezáltal szabályozni a lokális vérellátást. TRANSACTIVATION OF ARACHIDONIC ACID PATHWAY BY ANANDAMIDE AFFECTS MICROVASCULAR AUTOREGULATION Keywords: anandamide, rezistance artery, arachidonic acid, vascular autoregulation, vasodilation Background: Anandamide (arachidonylethanolamide) is an endocannabinoid, synthesized by neurons and activated macrophages. Anandamide regulates vascular diameter by activation of both cannabinoid (CB1) and vanilloid (TRPV1) receptors. Recently, it become clear that anandamide effectiveness is controlled by its breakdown, catalyzed by fatty acid amid hydrolases (FAAH), in vivo. We hypothesized, that arachidonic acid produced by anandamide breakdown contributes to the vascular effects, independently of the above mentioned receptors. Methods: 20 min anandamide (30 microm) treatment of isolated, pressurized rat skeletal muscle arteries, possessing spontaneous myogenic tone, evoked a significant vasodilation, which was inhibited by the FAAH inhibitor URB-597 and mimicked by arachidonic acid (1 microm). Results: The vasodilation was increased after 40 min regeneration. Moreover, both anandamide and arachidonic acid reduced vascular constriction to mmhg intraluminar pressure (spontaneous myogenic tone), which effect of anandamide was blocked by the FAAH inhibitor and was not mimicked by the CB1 and CB2 agonist R-(+)-Win-55,212, nor by the TRPV1 agonist capsaicin. In contrast, anandamide evoked a desensitization of these arteries to capsaicin, which was not inhibited by the FAAH inhibitor, nor mimicked by arachidonic acid, suggesting breakdown independent, anandamide receptor mediated effects. Conclusion: Taken together, our data suggests that anandamide transactivates arachidonic acid pathway in the vasculature, resulting in the modulation of vascular diameter (local perfusion). MIOFIBRILLÁRIS VÁLTOZÁSOK AZ ELEKTROMOS INGERLÉSSEL KIVÁLTOTT SZÍVELÉGTELENSÉG SERTÉS MODELLJÉBEN Czuriga Dániel, Fabio A. Recchia, Vincenzo Lionetti, Czuriga István, Édes István, Papp Zoltán Sector of Medicine, Scuola Superiore Sant Anna, Kardiológiai Intézet, Pisa, DEOEC, Kardiológiai Intézet, Klinikai Fiziológiai Tanszék, Debrecen Háttér: Kísérleteink során azt vizsgáltuk, hogy elektromos ingerléssel kiváltott szívelégtelenség hatására a miofibrilláris rendszerben bekövetkezõ változások mutatnak-e különbséget a kamrafal eltérõ régióiban, valamint a betegség érinti-e a kontrakciós erõ sarcomerhossz függését. Módszer: Kezeletlen kontroll és olyan szívelégtelenségben szenvedõ mini sertésekbõl nyert szívizommintákon végeztünk méréseket, amelyek bal kamrai szabad falát pacemaker elektróddal ingerelték (3 hét, 180/min). A triton-x-100-zal permeabilizált bal kamrai anterior, inferior falból és septumból izolált szívizomsejteken pca 7 és pca 4,75 (pca=-lg[ca 2+ ]) közötti Ca 2+ -koncentráció tartományban váltottunk ki izometriás Ca 2+ -kontraktúrákat (ph 7,2; T=15 C) 1,9 mikrom-es, valamint 2,3 mikrom-es sarcomerhosszakon, és mértük a szívizomsejtekben ébredõ erõ Ca 2+ -érzékenységét (pca 50 ). Eredményeink szerint a kontroll állatok szívizomsejtjeinek 1,9 microm-es sarcomerhosszon mért pca 50 -értéke mindhárom régióban ~5,9 volt (5,90±0,01, n=8 anterior fali sejt; 5,86±0,02, n=7 inferior fali sejt; 5,88±0,06, n=3 septalis sejt; átlag±sem). A beteg állatok anterior falából és septumából származó szívizomsejtjeinek pca 50 értéke ugyanazon sarcomerhosszon 6,02-re nõtt (6,02±0,03, n=7 anterior fali sejt; 6,02±0,02, n=5 septalis sejt; p<0,05), míg az inferior falból származó sejtek pca 50 -értéke nem változott szignifikánsan (5,92±0,03, n=6; p>0,05). A sarcomerhossz nyújtására valamennyi csoportban egységesen ~0,1-del növekedett a pca 50 -érték az összes régióban. Következtetések: Eredményeinkbõl az alábbiakra következtethetünk: 1. Elektromos ingerléssel kiváltott szívelégtelenségben a sertés szívizomsejtek Ca 2+ - érzékenysége az ingerléshez közeli, anteroseptalis területeken fokozódik, míg ez a változás az ingerléstõl távoli, inferior területeket nem érinti. 2. A sarcomerhossz növelése minden preparátumban egységes Ca 2+ -érzékenység fokozódást idéz elõ. Készült az OTKA K68363 és ETT 449/2006 támogatásának felhasználásával. MYOFIBRILLAR ALTERATIONS IN PIGS WITH PACING-INDUCED HEART FAILURE Keywords: pacing-induced heart failure, experimental, isolated cardiomyocyte Background: In this study, we investigated whether regional alterations of the myofibrillar system within the left ventricle accompany the development of pacing-induced heart failure, and whether changes in the length-dependence of Ca 2+ -activated force development contribute to the pathology. Methods: Isometric force measurements were performed (ph 7.2; T=15 C) in triton-skinned cardiomyocytes obtained from untreated control mini pigs and from those suffering from heart failure, which was induced by pacemaker stimulation of the left ventricular free wall for 3 weeks at a rate of 180 beats/min. Cardiomyocytes were isolated from the left ventricular anterior and inferior walls and from the septum. Force and its Ca 2+ -sensitivity (pca 50 ) were monitored at the 1.9 microm and 2.3 microm sarcomere lengths. Our results showed, that the pca 50 values in control myocytes at the 1.9 microm sarcomere length were about ~5.9 in all three regions (5.90±0.01, n=8 anterior wall cells; 5.86±0.02, n=7 inferior wall cells; 5.88±0.06, n=3 septal cells; mean±sem). In the animals with pacing-induced heart failure the pca 50 values of cardiomyocytes with anterior and septal origin at the same sarcomere length were higher than in the controls (6.02±0.03, n=7 anterior wall cells; 6.02±0.02, n=5 septal cells; P<0.05), while the values of the cardiomyocytes from the inferior wall did not change significantly (5.92±0.03, n=6; P>0.05). Following the adjustment of the sarcomere length to 2.3 microm the pca 50 values increased in all groups by a value of ~0.1. Conclusions: 1. Pacing-induced heart failure in pigs increases the Ca 2+ -sensitivity of force production in the regions close to stimulating area (anteroseptal), while it does not affect remote areas (i.e. inferior wall). 2. The Ca 2+ -sensitivity of force production increases with sarcomere length in a uniform manner in all left ventricular regions in the control and the failing hearts as well. Supported by the OTKA K68363 and ETT 449/2006 grants. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B11

12 Experimentális kardiológia/experimental cardiology PROSZTANOIDOK SZEREPE A DIABETESHEZ TÁRSULT MAGAS VÉRNYOMÁS KIALAKULÁSÁBAN Erdei Nóra, Rutkai Ibolya, Édes István, Bagi Zsolt DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen Háttér: A 2-es típusú diabetes mellitus (2-DM) növeli a magasvérnyomás-betegség kialakulásának kockázatát, azonban a háttérben álló mechanizmusok nem pontosan ismertek. Módszer: Kísérleteinkben a 2-DM állatmodelljében (db/db egerek) vizsgáltuk az érfali prosztanoidok szerepét a DM-hoz társult magas vérnyomás kialakulásában. Feltételeztük, hogy ciklooxigenáz-2 (COX-2)-eredetû prosztaglandin E2 (PGE2) az EP1 receptorának aktiválása révén fokozza a db/db egerek rezisztencia-ereinek tónusát és emeli az állatok vérnyomását. A kontroll egerekhez viszonyítva a db/db egereknek magasabb volt a vérnyomása, amivel párhuzamosan az izolált vázizom rezisztenica-ereiben fokozott nyomásindukálta miogén tónust mértünk. A db/db egerek vázizom mikroereiben fokozott COX-2 expressziót mutattunk ki, ami fokozott PGE2 metabolit plazmaszintekkel társult. A db/db egerek arterioláiban mért fokozott miogén tónust a szelektív COX-2 gátló NS-398 (10 mikrom) és a PGE2 receptor gátló AH6809 (10 mikrom) a kontroll szintre csökkentette. Az izolált mirkoerekben a szelektív EP1 receptor agonista 17-fenil-trinor-PGE2 (1 pm-10 nm), valamint a PGE2 (1 pm-10 nm) dózisfüggõ konstrikciót okozott, ami azonban nagyobb volt a db/db (max: 31±4 és 29±5%), mint a kontroll egerekben (max: 20±2 és 14±3%). Továbbá, az EP1 receptor gátló, AH6809 orális adása (10 mg/kg/nap, 4 napig) szignifikánsan csökkentette a db/db egerek vérnyomását, míg a kontroll egerek vérnyomására nem volt hatással. Eredmények: Kísérleteink eredményei szerint a db/db egerek arterioláiban a COX- 2 eredetû PGE2 termelés fokozódik, ami az EP1 receptor aktiválása révén fokozza az arteriolák tónusát és emeli az egerek szisztémás vérnyomását. Feltételezzük, hogy az EP1 gátlása új terápiás célpont lehet a diabetes mellitushoz társult magasvérnyomás terápiájában. ROLE OF PROSTANOIDS IN THE DEVELOPMENT OF DIABETES-ASSOSIATED HYPERTENSION Keywords: type 2 diabetes, myogenic tone, COX, PGE2 Background: Type 2 diabetes mellitus accelerates the development of hypertension, but the underlying mechanisms are not completely understood. Methods: We tested the hypothesis that cyclooxygenase-2 (COX-2)-derived prostaglandins (PG) via activating EP1 type PGE2 receptors increase arteriolar tone and enhance blood pressure in mice with type 2 diabetes mellitus (db/db mice). We found that db/db mice exhibited higher blood pressure and enhanced myogenic tone of isolated, pressurized gracilis muscle arterioles, when compared to controls. In arterioles of db/db mice we found an increased expression of COX-2, which was associated with elevated level of PGE2 metabolites in the plasma. In db/db mice the enhanced arteriolar tone was reduced by the selective COX-2 inhibitor, NS-398 (10 microm) or by the type 1 PGE2 receptor (EP1) antagonist, AH6809 (10 microm) to the level observed in arterioles of control mice. Exogenous application of the EP1 receptor selective agonist, 17-phenyl-trinor-PGE2 (1 pm-10 nm) or the PGE2 itself (10 pm-0.1 nm) elicited arteriolar constrictions that found to be significantly enhanced in db/db (max: 31±4 és 29±5%) than in the control mice (max: 20±2 és 14±3%, respectively). Results: Furthermore, oral administration of EP1 receptor antagonist, AH6809 (10 mg/kg/day) significantly reduced systolic blood pressure in db/db mice, but did not affect blood pressure of control animals. Thus, we propose that an increased COX-2 expression in resistance vessels leads to an enhanced production of PGE2 metabolites, which via activating EP1 receptors increase the tone of skeletal muscle arterioles and elevate the blood pressure of mice with type 2 diabetes. We propose a potential role for the antagonist of the EP1 receptors in the therapy of diabetesassociated hypertension. A MIOFYBRILLÁRIS KONTRAKTILIS FUNKCIÓ PROGRESSZÍV HANYATLÁSA A DILATATÍV KARDIOMIOPÁTIA EGYIK EGÉR MODELLJÉBEN (TGALPHAQ*44H) Édes István Ferenc, Csányi Gábor, Stefan Chlopicki, Merkely Béla, Édes István, Papp Zoltán SE Kardiológiai Központ CVC, Budapest, Jagellói Egyetem, Kísérleti Gyógyszertani Tanszék, Krakkó DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen Módszer: A dilatatív kardiomiopátia (DCM) sejtszintû vizsgálata érdekében bal kamrai kardiomiociták mechanikai változásait követtük egy Galphaq fehérjét overexpresszáló transzgén egértörzsben (Tgalphaq*44). Méréseink során az izometriás erõt, annak Ca 2+ -érzékenységét (pca 50 ) és az aktin-miozin ciklus sebességét (ktr) határoztuk meg 1,9 mikrom és 2,3 mikrom szarkomerhosszaknál (SL) a DCM kialakulása elõtt (4 és 10 hónapos egerek) valamint a DCM manifesztálódása után (14 és 18 hónapos egerek) permeabilizált cardiomyocytákon. A transzgén (Tgalphaq*44) egerek kontrolljaként azonos korú FVB egerek szolgáltak. Eredmények: A Tgalphaq*44 egerekbõl izolált cardiomyocytákban azonos SL-ok esetén a 10. hónapig nem volt változás a pca 50 értékben, valamint a SL nyújtására létrejövõ Ca 2+ -érzékenység-növekedés minden korosztályban azonos volt a transzgén és kontroll egerekben (deltapca 50 : ~0.11). A maximális Ca 2+ aktivált erõ (Fo), a passzív erõ (Fpassive) és a ktr értékek egészen a 14. hónapig nem különböztek a kísérleti és kontroll egértörzsek között. Azonban Tgalphaq*44 egerekben a 14 hónapos kortól kezdve az izometriás erõ Ca 2+ -érzékenysége szignifikánsan nagyobb volt mindkét SL-nál (deltapca50: vs. FVB értékek). A preparátumok inkubálása a proteinkináz A katalitikus alegységének jelenlétében eltüntette ezen különbségeket a hosszabb SL-nál. A 2,3 mikrom-es SL-on 18 hónapos transzgén állatok Fo és ktr,max (pca 4,75-nél) értékei ~60%-al csökkentek, a Fpassive ~70%- al növekedett a kontroll FVB állatokban mért adatokhoz képest. Következtetés: Tgalphaq*44 egerekben kialakuló DCM progresszív myofibrilláris funkcióváltozásokkal jár együtt. Ennek részeként egy kezdeti foszforilációs deficit jelentkezik, melyet másodlagosan valószínûleg a myofilamentumok fehérjeexpressziós változásai követnek. Ezen változások egyike sem befolyásolta a hosszfüggõ Ca 2+ -érzékenység fokozódást. Készült az OTKA K68363, ETT 449/2006 és PL-12/2005 támogatások felhasználásával. PROGRESSIVELY DETERIORATING MYOFYBRILLAR CONTRACTILE FUNCTION IN A TRANSGENIC MOUSE MODEL OF DILATED CARDIOMYOPATHY (TGALPHAQ*44H) G proteins, cardiac function, heart failure, transgenic mouse, dilated cardiomypathy Method: We investigated the mechanical alterations of left ventricular cardiomyocytes in association with the development of dilated cardiomyopathy (DCM) in a transgenic mouse line overexpressing the activated Galphaq protein (Tgalphaq*44h). Hence, isometric force, its Ca 2+ sensitivity (pca 50 ) and the turnover rate of the actin-myosin cycle (ktr) were determined at 1.9 microm and 2.3 microm sarcomere lengths (SLs) before (at 4 and 10 months of age) and after the onset of DCM (at 14 and 18 months of age) in permeabilized cardiomyocytes of Tgalphaq*44h and in control mice. Results: The pca 50 values at identical SLs till the 10 th month, and the increases in the Ca 2+ sensitivities of force with SL at every age were similar (DpCa 50 :~0.11) in the transgenic and control cardiomyocytes. In addition, maximal Ca 2+ -activated force (Fo), passive force (Fpassive) and ktr values did not differ between Tgalphaq*44h and control hearts until the 14 th month of age. However, at 14 months a significant increase in the Ca 2+ sensitivity of force production was observed at both SLs in Tgalphaq*44h cardiomyocytes (DpCa50: vs. controls). Incubations in the presence of the catalytic subunit of protein kinase A diminished this difference at the longer SL. Moreover, at 18 months Fo, and ktr,max (at pca 4.75) were about 60% lower and Fpassive about 70% higher in Tgalphaq*44h than in control cardiomyocytes at the 2.3 microm SL. In conclusion, the gradually developing mechanical alterations of Tgalphaq*44h cardiomyocytes suggested an initial phosphorylation deficit and subsequent changes in myofilament protein expression. None of these changes affected length-dependent Ca 2+ sensitization. Supported by the OTKA K68363, ETT 449/2006 and PL-12/2005 grants. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B12

13 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A VERAPAMIL ÉS A LIDOCAINE HATÁSA A QT/RR VARIABILITÁSRA ÉS A TORSADES DE POINTES KAMRAI ARITMIA KIALAKULÁSÁRA Farkas Attila, Csík Norbert, Makra Péter, Orosz Szabolcs, Forster Tamás, Csanády Miklós, Papp Gyula, Varró András, Farkas András SZTE ÁOK, II. sz. Bel. Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged, SZTE TTK, Kisérleti Fizikai Tanszék, Szeged, Richter Gedeon Nyrt. Budapest, MTA SZTE, Keringésfarmakológiai Kutatócsoport, Szeged SZTE ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Szeged Háttér: A gyors nátrium (INa) és a az L-típusú kalciumcsatornák (ICaL) fontos szerepet tölthetnek be a korai utódepolarizációban és reentry típusú aritmiák létrejöttében, és az ezek következtében kialakuló Torsades de Pointes kamrai tachykardiában (TdP). Módszer: Kísérleteinkben a INa-gátlás (lidocaine) és a IcaL gátlás (verapamil) hatásait vizsgáltuk a dofetilide indukált TdP keletkezési gyakoriságára és a QT/RR szakaszok variabilitás paramétereire izolált, Langendorff-perfundált, AV-csomó ablált nyúl szívekben. Négy csoportot hasonlítottunk össze, amelyeket 100 nm dofetilide (Dof), 30 µm lidocaine és 100 nm dofetilide kombinációjával, 750 nm verapamil és 100 nm dofetilide kombinációjával (Ver+Dof), illetve az oldószer DMSO-val (kontroll) perfundáltunk. Mindegyik csoport 8 szívet tartalmazott. Az EKG-t folyamatosan regisztráltuk, majd megvizsgáltuk a TdP gyakoriságot. 40 egymás után következõ QT és RR szakaszt mértünk le a dofetilide adása elõtt és után. A TdP gyakoriság 75, 13, 0 és 13 százalék volt a Dof, Lid+Dof, Ver+Dof and DMSO csoportokban. A QT c -érték mindegyik csoportban szignifikánsan megnõtt a kontrollhoz viszonyítva, p<0,05. Ezen túlmenõen a QT c szignifikáns mértékben magasabb volt a Ver+Dof csoportban a Dof csoporthoz viszonyítva, ami azt mutatta, hogy a QT c további megnyúlása nem járt a TdP gyakoriság növekedésével. A verapamil szignifikánsan nyújtotta az RR távolságot a Dof- és a kontrollcsoportokhoz képest. Szignifikáns eltérést egyéb EKG variabilitás paraméterben nem találtunk. Eredményeink szerint, a lidocaine és a verapamil csökkentette, illetve kivédte a TdP kialakulását dofetilide indukált, AV-csomó ablált, izolált nyúl szívben anélkül, hogy csökkentette volna a QT variabilitás paramétereket. A vizsgálatot támogatta: OTKA F THE EFFECT OF VERAPAMIL AND LIDOCAINE ON THE QT/RR VARIABILITY AND ON THE GENESIS OF DOFETILIDE-INDUCED TORSADES DE POINTES Keywords: pharmacology, experimental cardiology, arrhythmias, ECG, Torsades de pointes Background: Sodium (INa) and L-type calcium channel (ICaL) are thought to play an important role in early afterdepolarization (EAD) and re-entry arrhythmia and in the consecutively developed Torsades de Pointes ventricular tachycardia (TdP). Methods: The present study examined the effect of INa inhibition by lidocaine and inhibition of ICaL by verapamil on the occurrence of dofetilide-induced TdP and on beat-to-beat QT/RR variability in isolated, Langendorff-perfused, AV-ablated rabbit hearts. Four groups of hearts were perfused with 100 nm dofetilide (Dof) or 30 µm lidocaine combined with 100 nm dofetilide (Lid+Dof) or 750 nm verapamil combined with 100 nm dofetilide (Ver+Dof) and the control group was perfused with the solvent DMSO (control). Each group contained 8 hearts. Volume conducted ECG was recorded and the incidence of TdPs were analyzed subsequently. 40 consecutive QT and RR intervals were measured prior and during dofetilide perfusion. The incidence of TdP was 75, 13, 0 and 13 percent in Dof, Lid+Dof, Ver+Dof and DMSO group, repectively. The QT c was significantly increased in each group vs. control, p<0.05. Moreover, QT c was increased significantly in group Ver+Dof compared with Dof group, but QT prolongation was not accompanied by an increasing TdP occurence. Verapamil significantly increased the RR intervals compared to Dof and DMSO groups. No statistical difference was found in other ECG variability parameters. Results: According to our results lidocaine and verapamil protected against dofetilide-induced TdP in AV-ablated isolated rabbit hearts, without decreasing the beat-to-beat QT variability parameters. The work was funded by OTKA F APJ (APELIN SPECIFIKUS RECEPTORA) EXPRESSZIÓ VÁLTOZÁSA VÉGÁLLPOTÚ SZÍVELÉGTELENSÉGBEN SZENVEDÕ BETEGEKBEN BAL KAMRAI KERINGÉS TÁ- MOGATÓ (LVAD) KEZELÉS SORÁN Farkasfalvi Klára, Leanne Felkin, Najma Latif, Gopal K. Soppa, Emma Birks, Marczin Nándor, Magdi H. Yacoub, Cesare M. Terracciano, Szokodi István PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs Imperial College London, UK Bevezetés: Kísérletes adatok szerint az apelin-apj rendszer fontos szerepet játszik a miokardiális kontraktilitás szabályozásában, azonban jelentõsége humán, súlyos szívelégtelenségben tisztázatlan. Ezért végállapotú szívelégtelenségben (CHF) szenvedõ betegek bal kamrai szívizom mintáiban vizsgáltuk az APJ mrns expresszió változását kombinált kezelés során, amelyben a gyógyszeres kezelés részeként a betegek ß 2 -adrenoceptor agonista clenbuterolt kaptak (Harefield protokoll) és bal kamrai mechanikus támogatásban (LVAD) is részesültek. Módszerek: Real-time PCR módszerrel határoztuk meg az APJ mrna expressziót a CHF-ben szenvedõ betegekbõl az LVAD beültetésekor és kivételekor nyert bal kamrai szívizom mintákból. 7 betegnél (REC), akik a kombinált kezelés hatására jelentõs klinikai javulást mutattak (Dejekciós frakció (EF): 51,6±8,6%, P<0,05) és az LVAD eltávolítható volt, míg 5 betegnél (TX) szívtranszplantáció vált szükségessé (DEF: 24±10,6%, P=ns). Eredmények: APJ génexpresszió 9.8±4.3-szeres (p<0,05) emelkedést mutatott a REC csoportban LVAD eltávolításakor, míg változatlan 1,4±3,4-szeres (p=ns) maradt a TX csoportban. A génexpresszió változása a REC csoportban szoros korrelációt (r=0,7832, p<0,05) mutatott az EF változással. Tisztázandó, hogy az APJ expresszió fokozódásáért a mechanikai tehermentesítés vagy a clenbuterol therpia a felelõs, Lewis-patkányokon heterotrop abdominális szívtranszplantációt végeztünk, 7 napos clenbuterol (clen) (2 mg/kg/nap) vagy fiziológiás sóoldat (sal) kezelés mellett. A donor, tehermentesített (UNL) és recipiens (C) szívekbõl nyert minták feldolgozása alapján, az APJ génexpresszió szignifikánsan emelkedett a mechanikai tehermentsítés hatására (p=0,009), míg clenbuterol terápia további változást nem eredményezett (p=ns) (C+sal=1,4±0,1; UNL+sal=2,0±0,1; C+Clen=1,6±0,1; UNL+Clen=2,0±0,2; n=6 csoportonként). Következtetések: Vizsgálataink alapján elmondhatjuk, hogy a APJ rendszer aktivációja lehet részben felelõs a mechanikai tehermentesítéssel kezelt CHF betegek klinikai javulásáért. EXPRESSION OF APJ, THE SPECIFIC RECEPTOR OF APELIN, AND MYOCARDIAL RECOVERY IN PATIENTS TREATED WITH LEFT VENTRICULAR ASSIST DEVICES (LVADS) Keywords: heart failure, LVAD, genexpressio, APJ, bridge to recovery Background: The apelin-apj system acts as an important positive regulator of cardiac contractility; however, its role in failing human hearts remains unknown. Here we characterize the cardiac expression of APJ in the clinical recovery observed in end stage heart failure (CHF) patients following combined LVAD and pharmacological treatment including the ß 2 -adrenoceptor agonist, clenbuterol (Clen) (Harefield-protocol). Methods: Real-time PCR was used to measure APJ mrna expression in left ventricular (LV) samples collected at LVAD implant and explant from 7 patients with functional improvement (Dejection fraction (EF): 51.6±8.6%, mean±sem, p<0.05) to allow LVAD removal without requiring transplantation (REC) and from 5 patients who failed to recover function (DEF: 24±10.6%, p=ns) and were transplanted (TX). Correlation between ejection fraction and APJ expression was tested using Spearman s correlation test. Results: APJ gene expression was up-regulated in REC (9.8±4.3-fold at explant vs. implant; p<0.05) but unchanged in TX (1.4±3.4-fold p=ns). Moreover, there was a strong correlation (r=0.7832, p<0.05) between the changes in EF and APJ expression from implant to explant in REC. To study whether the observed effects are due to mechanical unloading or Clen treatment, Lewis rats underwent heterotopic abdominal heart transplantation and were treated with either 2 mg/kg/day Clen or saline (Sal). Donor unloaded (UNL) and recipient control (C) hearts were collected after 7 days. APJ gene expression was significantly upregulated in UNL (p=0.009) but Clen treatment had no effect (p=ns) (C+sal=1.4±0.1; UNL+sal=2.0±0.1; C+Clen=1.6±0.1; UNL+Clen=2.0±0.2; n=6 per group). Summary: We conclude that APJ may play an important role in functional recovery following mechanical unloading in patients treated with LVADs. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B13

14 Experimentális kardiológia/experimental cardiology ACE-GÁTLÁS HATÁSA A CORONARIA EREK ANGIOTENZIN ÉS BRADIKININ KÖZVETÍTETTE ÉRVÁLASZAIRA DIABETES MELLITUSBAN Fehér Attila, Beleznai Tímea, Szerafin Tamás, Édes István, Bagi Zsolt DEOEC Kardiológiai Intézet Klinikai Fiziológia Tanszék, Debrecen, DEOEC Kardiológiai Intézet Szívsebészeti Központ; Debrecen, DEOEC Kardiológiai Intézet, Debrecen Háttér: Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy az angiotenzin konvertáló enzim (ACE) gátlása csökkenti a diabetes mellitusban jelentkezõ kardiovaszkuláris komplikációk kialakulását. Koronária mikroerekben az angiotenzin I (Ang I) és az Ang II potenciálisan vazodilatátor hatású; ezért a vaszkuláris ACE gátlása akár káros hatással is lehet a koronária mikroerek dilatációs funkciójára. Módszer: Ezért megvizsgáltuk az ACE-gátló captopril hatását az Ang I, II és bradikinin által kiváltott dilatációra 2-es típusú diabéteszes (2DM) patkányokból (10 hétig magas zsírtartalmú diéta), illetve 2DM betegekbõl származó coronaria arteriolákban. Az izolált, állandó nyomáson tartott koronária arteriolákon az Ang II kiváltott dilatáció nem különbözött 2DM és kontrollállatokban. Ezzel szemben az Ang I szignifikánsan nagyobb, míg a bradikinin szignifikánsan kisebb dilatációt idézett elõ 2DM állatok koronária ereiben. Captopril inkubációja nem volt hatással sem a kontroll, sem a 2DM arteriolák Ang I válaszaira, de szignifikánsan növelte a 2DM állatokból izolált coronaria erek bradikinin válaszait. 2DM betegekbõl izolált koronária arteriolákon mind az Ang I, mind az Ang II jelentõs dilatációt váltott ki, amelyekre az in vitro captopril inkubáció nem volt hatással. Eredmények: Összességében adataink a vaszkuláris ACE koronária mikroerekben történõ up-regulációját mutatják 2DM patkányokban, amely fokozott Ang I és csökkent bradikinin kiváltotta dilatációt eredményez. Feltételezzük továbbá, hogy a vascularis ACE gátlása nincs jelentõs hatással az Ang I kiváltotta dilatációra, így az Ang I Ang II átalakulásra, sem humán, sem patkány izolált koronária arteriolákban. IMPACT OF ACE INHIBITION ON ANGIOTENSIN AND BRADYKININ-EVOKED CORONARY RESPONSES IN DIABETES MELLITUS Keywords: coronary, ACE, angiotensin I, angiotensin II Background: Angiotensin converting enzyme (ACE) inhibition has been shown to prevent cardiovascular complications in diabetes mellitus. In the coronary microvessels both angiotensin I (Ang I) and Ang II found to be potent vasodilators; thus inhibition of vascular ACE might be detrimental on dilator function of coronary arterioles. Methods: We sought to investigate the effects of ACE inhibitor, captopril on Ang I, II and bradykinin-induced responses in coronary arterioles isolated from type 2 diabetic (2DM) rats (high fat feeding for 10 weeks) and also from humans with 2DM. In isolated, pressurized coronary arterioles Ang II elicited substantial dilations, which were not significantly different in 2DM and control rats. Dilations to Ang I, however, were significantly enhanced, whereas dilations to bradykinin were markedly reduced in coronary arterioles from 2DM animals. Incubation and presence of captopril did not affect coronary dilations to Ang I either in control and 2DM groups, but significantly enhanced bradykinin-induced dilations in coronary vessels of 2DM animals. In coronary arterioles isolated from humans with 2DM both Ang I and Ang II elicited substantial dilations, which were not affected by in vitro captopril incubation. Results: Collectively, these data suggest an up-regulation of vascular ACE in the coronary arteriolar wall, which leads to an enhanced Ang I-induced dilations, but diminished bradykinin-induced responses in 2DM rats. We also suggest that inhibiting of vascular ACE did not affect the Ang I-evoked dilations, hence Ang I Ang II conversion either in rats or humans with 2DM. A PREKONDÍCIONÁLÁS ELVÉSZ HIPERLIPIDÉMIÁBAN: A NITROZATÍV STRESSZ SZEREPE Fekete Veronika, Csonka Csaba, Kupai Krisztina, Csont Tamás, Ferdinandy Péter SZTE ÁOK Biokémiai Intézet, Szeged Háttér: A peroxinitrit (ONOO - ) által indukált nitrozatív stressz trigger szerepe a patkány szívizom iszkémiás stresszadaptációjában jól ismert. Cél: Kísérleteink célja a nitrozatív stressz prekondícionálás mechanizmusában játszott szerepének vizsgálata volt kísérletes hiperlipidémiában. Módszer: Ennek vizsgálatához patkányokat 12 héten át 2% koleszterinnel dúsított táppal etettünk. A szíveket prekondícionálási protokollnak vetettük alá (3 ciklus iszkémia/reperfúzió, illetve exogén peroxinitrit perfúziója (3 microm végkoncentrációban) 5 percen át, amelyet 30 perc tesztiszkémia és 120 perc reperfúzió követett. A normokoleszterinémiás csoportban mind az iszkémiával, mind a ONOOinfúzióval történõ prekondícionálás lecsökkentette az infarktus méretét (45±3,8%- ról 5,7±2,0%, illetve 13,1±4,1%-ra). Eredmények: Az ONOO-infúzió nem hozott létre prekondícionálást a hiperkoleszterinémiás csoportban (infarktusméret: 33,3±3,8%). Annak vizsgálatára, hogy az endogén ONOO-termelõdésnek milyen szerepe van a prekondícionálás létrejöttében, megmértük a ONOO-marker nitrotirozin mennyiségét a prekondícionálás során. Azt tapasztaltuk, hogy az elsõ iszkémia/reperfúziós periódus után megemelkedett a nitrotirozin termelõdése, amely a 3. iszkémia/reperfúzió után lecsökkent. Ez a megemelkedett ONOO-termelõdés nem figyelhetõ meg a hiperlipidémiás állatok szívében. Következtetések: Ezen eredmények alapján arra következtethetünk, hogy a nitrozatív stressz fontos szerepet játszik a prekondícionálás létrejöttében. Ez a mechanizmus sérül koleszterin diétával létrehozott hiperlipidémiában. PRECONDITIONING IS LOST IN HYPERLIPIDEMIA: ROLE OF NITROSATIVE STRESS Keywords: peroxynitrite, hyperlipidemia, preconditioning Background: Peroxynitrite (ONOO - )-induced nitrosative stress has been shown to trigger ischemic stress adaptation of the rat myocardium. The aim of this study was to investigate the role of nitrosative stress in the mechanism of preconditioning in experimental hyperlipidemia. Therefore, rats were fed with 2% cholesterol-enriched diet for 12 weeks. Hearts were than subjected to a preconditioning protocol (3 intermittent periods of global ischemia/reperfusion or exogenous peroxynitrite infusion (final 3 microm) of 5 min duration each) followed by a 30 min test ischemia and 120 min of reperfusion. In the normocholesterolemic group preceding preconditioning induced either by global ischemia or ONOO-infusion decreased infarct size from 45±3.8% to 5.7±2.0% and 13.1±4.1%, respectively. ONOO-infusion did not induce preconditioning in the cholesterol-fed group (infarct size: 33.3±3.8%). To investigate the role of endogenously formed ONOO we measured the ONOOmarker nitrotyrosine content during preconditioning and observed that the 1 st period of ischemia/reperfusion increased nitrotyrosine formation, which was attenuated after the 3 rd period of ischemia/reperfusion. This increased formation of nitrotyrosine was not observed in hyperlipidemic rats. Results: We conclude that nitrosative stress plays an important role in the triggering mechanism of preconditioning. This mechanism is deteriorated in cholesterol-diet induced hyperlipidemia. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B14

15 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A RÉSKAPCSOLATOK SZEREPE A NITROGÉN-MONOXID ANTIARITMIÁS HATÁSÁBAN Gönczi Márton, Papp Rita, Seprényi György, Végh Ágnes SZTE ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Szeged, SZTE ÁOK, Orvosi Biológiai Intézet, Szeged Háttér: Számos korábbi kísérlet bizonyítja, hogy a nitrát donorok az iszkémiás prekondicionáláshoz hasonló védelmet nyújtanak az iszkémia/reperfúzió során fellépõ kamrai aritmiákkal szemben. Vizsgálatok igazolják azt is, hogy a nitrogén-monoxid (NO) befolyásolhatja a réskapcsolatok mûködését. Cél: Jelen kísérleteinkben azt vizsgáltuk, vajon a nitrát donorok antiaritmiás hatása milyen mértékben tulajdonítható a réskapcsolatok módosításának. Kloralóz és uretán keverékével altatott nyitott mellkasú kutyáknak fiziológiás sóoldatot (kontroll; n=10), vagy nitroprusszid nátriumot (SNP; n=10; dózis: 0,2 µg/kg/perc) adtunk intrakoronáriás infúzióban, 20 perccel a bal koszorúér artéria elülsõ leszálló ágának (LAD) okklúzióját megelõzõen, és végig a 60 perces koszorúér okklúzió alatt. A kísérletek során meghatároztuk a kamrai aritmiák okklúzió alatti számát és gyakoriságát, valamint mértük a réskapcsolatok nyitott/zárt állapotát tükrözõ szöveti impedancia változásait. Az okklúzió végén kimetszett szövetmintákban a connexin 43 (C 43) foszforilációs állapotának és a szöveti permeabilitás változásait vizsgáltuk. A kontrollokhoz képest az SNP jelentõsen csökkentette az okklúzió alatti kamrai extraszisztolék számát (504±174 vs. 49±18) és mérsékelte az Ib fázisú aritmiákat közvetlenül megelõzõ gyors szöveti ellenállás növekedést. Az SNP hatására a nyitott csatornákat jelzõ foszforilált C 43 dominált, valamint javult a szöveti permeabilitás az iszkémiás szívterületen belül. Eredményeink arra utalnak, hogy az SNP iszkémia során fellépõ aritmiákkal szembeni védõhatása legalábbis részben a réskapcsolatok módosításán keresztül valósul meg. Annak az eldöntésére azonban, hogy a NO vajon közvetlenül, vagy közvetve hat a réskapcsolatokra, illetve a NO a csatornák nyitását vagy záródását idézi elõ, további kísérletek szükségesek. ROLE OF GAP JUNCTIONS IN THE ANTIARRHYTHMIC EFFECT OF NITRIC OXIDE Keywords: gap junction, nitric oxide, arrhythmia Background: It is well established that nitric oxide (NO) donors provide protection against ischaemia/reperfusion-induced ventricular arrhythmias similar to ischaemic preconditioning. Methods: Since, there is also evidence that NO may modulate gap junction function, we aimed to examine, whether the antiarrhythmic effect of nitric oxide donors can be attributed to modification of gap junctions. In chloralose and urethane anaesthetized open chested dogs either saline (control; n=10) or the NO donor, sodium nitroprusside (SNP; 0.2 µg/kg/min; n=10) was administered in intracoronary infusion 20 minutes prior to and throughout the 60 minute occlusion period of the left anterior descending coronary artery. The number and incidence of ventricular arrhythmias and tissue impedance (for measuring electrical coupling) were assessed during the occlusion period. The phosphorylation status of connexin 43 (C 43) and tissue permeability was also evaluated from myocardial samples taken at the end of each experiment. Compared to the controls, SNP significantly reduced the total number of ventricular premature beats (504±174 vs. 49±18) during coronary artery occlusion, and prevented the steep rise of tissue resistance that precedes the occurrence of phase 1b arrhythmias. SNP also preserved the phosphorylated form of C 43 and improved tissue permeability within the ischaemic myocardial region compared to the controls. Results: We conclude that SNP reduces ventricular arrhythmias during coronary artery occlusion and this effect might involve modulation of gap junctions. However, to decide whether NO acts directly on gap junctions or via activation of signalling pathways, or whether it opens or closes these channels, requires further investigations. A SZELEKTÍV FOSZFODIÉSZTERÁZ-5 GÁTLÁS HATÁSA A NEOINTIMA KÉPZÕDÉSRE PATKÁNYARTÉRIA STENOSIS MODELLEN Hirschberg Kristóf, Radovits Tamás, Sivakkanan Loganatan, Matthias Karck, Szabó Gábor SE ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika; Budapest, Heidelbergi Egyetem, Szívsebészeti Klinika, Németország Bevezetés: A sikeres intervencionális és sebészi verõér-rekonstrukciókat követõ restenosis a beavatkozás hosszútávú hatékonyságát korlátozó fõ tényezõ. Az artériasérülés hatására kialakuló neointima-proliferáció a restenosis fontos részét képezi. Újabb adatok szerint a nitrogén-monoxid (NO) szerepet játszhat az endothelsérülést követõ neointima-képzõdés mérséklésében. Célunk az NO-cGMP jelátviteli út hatékonyságának vizsgálata volt a szelektív foszfodiészteráz-5-gátló Vardenafil (V) alkalmazásával in vivo patkányarteria stenosis modellen. Módszerek: Altatott hím Sprague-Dawley-patkányokon jobb oldali carotis endarteriectomiát végeztünk. Az endothel eltávolítása a kirekesztést és érfeltárást követõen mechanikus-kémiai módszerrel (saponinba mártott tupferrel) történt majd az eret tovafutó varattsorral zártuk. Hat áloperált állat mellett 6 endothelirtott (E) és 6 endothel-irtott és Vardenafillal kezelt patkány (E+V) adta az egyes kísérleti csoportokat. Az állatok a Vardenafilt 3 héten át kapták (10 mg/kg/nap) ivóvízbe keverve. A 3. hét végén a vaszkulatúrát formalin (4%, 30 ml/min.) artériás perfúziójával fixáltuk. A neointima területek nagyságát, a kialakult stenosis mértékét és a neointima/media arányt hematoxylin-eozin festett metszeteken értékeltük ki, valamint immunhisztokémiával igazoltuk a neointima-markerek jelenlétét. Eredmények: Az endothel-eltávolítást követõ 3 hét múlva jelentõs mértékû neointima-képzõdést tapasztaltunk a kontrollcsoportban. A foszfodiészteráz-5-gátló szignifikánsan csökkentette a stenosis mértékét (átlag±sem, E+V vs. E: 20,42±7,42% vs. 53,69±12,07%; p<0,05) és a neointima/media arányt (E+V vs. E: 0,51±0,18 vs. 1,08±0,21; p<0,05). Következtetés: A foszfodiészteráz-5-gátlás hatékonyan csökkentette a neointimális hiperpláziát in vivo patkány carotis stenosis modellen. EFFECTS OF THE SELECTIVE PHOSPHODIESTERASE-5 INHIBITION ON NEOINTIMA FORMATION IN A RAT MODEL OF ARTERIAL STENOSIS Keywords: endothelial denudation, phosphodiesterase-5 inhibitor, neointima, restenosis Introduction: The longterm results of successful interventional and surgical vessel reconstruction are compromised by restenosis due to neointima formation. Recent studies suggest that nitric oxide (NO) may play a role in the reduction of neointima formation. The aim of our study was to evaluate the effectiveness of the NO-cGMP pathway by administering a selective phosphodiesterase-5 enzyme inhibitor Vardenafil (V) in a rat model of arterial stenosis. Methods: Right carotid endarterectomy was made on anesthetized male Sprague- Dawley rats. After cross clamping the intima was denudated by a mechanicalchemical (cotton-tipped applicator immersed in saponin) method, than the arteriotomy was closed with a running suture. Three groups were studied: shamoperated rats (n=6), control endarterectomized rats (E, n=6) and endarterectomized rats treated orally with phosphodiesterase-5 enzyme inhibitor Vardenafil in a dose of 10 mg/kg/day (E+V, n=6). After 3 weeks, the vasculature were perfusion-fixed (formaldehyde solution 4%, 30 ml/min ia.). The vessel compartment areas were measured by conventional microscopy using haematoxylin-eosin staining. Neointima areas, stenosis grade and neointima/media area ratio were compared between groups. Immunohistochemical analysis of carotid arteries was performed to confirm neointima formation. Results: Three weeks after endarterectomy, marked neointimal hyperplasia was found in the control group. Phosphodiesterase-5 enzyme inhibition significantly reduced the stenosis grade (mean±sem, E+V vs. E: 20.42±7.42% vs ±12.07%; p<0.05) and neointima/media area ratio (E+V vs. E: 0.51±0.18 vs. 1.08±0.21; p<0.05). Conclusion: Treatment with phosphodiesterase-5 enzyme inhibitor significantly suppressed neointimal hyperplasia in a rat model of arterial stenosis. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B15

16 Experimentális kardiológia/experimental cardiology KÉSÕI KÁLIUMÁRAM AKTIVÁTOR MOLEKULÁK HATÁSA KUTYA BAL KAMRAI SZÍVIZOMSEJTEKEN Horváth Balázs, Harmati Gábor, Birinyi Péter, Szabó Gergely, Szentandrássy Norbert, Magyar János, Bányász Tamás, Nánási Péter Pál DEOEC, Élettani Intézet, Debrecen Bevezetés: A késõi káliumáram lassú komponense (I Ks ) fontos szerepet játszik a humán szívizomsejtek akciós potenciáljának repolarizációjában. Mindazon molekulák, amelyek az I Ks aktivitását növelik, hatékony eszközök lehetnek a kamrai akciós potenciál megnyúlása miatt kialakuló arrhythmiák, például a hosszú QT szindróma kezelésében. Az L-364,373 molekuláról kimutatták, hogy nyúlból, illetve tengerimalacból származó izolált kamrai szívizomsejteken aktiválja az I Ks áramot. Cél: Méréseink célja az volt, hogy a humán cardiomyocyták jó modelljeként szolgáló kutya szívizomsejteken megvizsgáljuk az L-364,373 hatását, és összevessük azt az ismert I Ks aktivátor mefénaminsav hatásával. Módszerek: Kísérleteinket kutyák bal kamrájából enzimatikusan izolált szívizomsejteken végeztük. Az I Ks áramot teljes sejt konfigurációban, feszültség-clamp módszerrel mértük 37 C-on. Az L-típusú kalciumáram, és a késõi káliumáram gyors komponensének gátlására 5 µm nifedipint, illetve 1 µm E-4031-et alkalmaztunk. Eredmények: A mefénaminsav 100 µm-os koncentrációban szignifikánsan növelte mind a teljesen aktivált (4,5±1,0 pa/pf vs. 2,7±0,4 pa/pf), mind a farok I Ks áram (1,8±0,4 pa/pf vs. 1,0±0,1 pa/pf) amplitúdóját +30 mv-ra történõ depolarizáció során. A szer balra tolta az I Ks steady-state aktivációjának feszültségfüggését, valamint szignifikánsan lassította az I Ks deaktvációját (az idõállandó értéke 186±37 msra növekedett 74±15 ms-ról). Az L-364,373 kutya szívizomsejteken sem 0,1 µm-os, sem 1 µm-os koncentrációban nem befolyásolta az I Ks amplitúdóját, sõt 3 µm-os koncentrációban szignifikánsan csökkentette a teljesen aktivált I Ks áram (3,1±0,5 pa/pf vs. 3,9±0,3 pa/pf), és a farokáram amplitúdóját is (1,14±0,5 pa/pf vs. 1,2±0,1 pa/pf). A mefénaminsavhoz hasonlóan az L-364,373 is növelte az I Ks deaktivációs idõállandóját (87±10 ms vs. 74±15 ms). Összefoglalás: Eredményeink azt mutatják, hogy az L-364,373 anyag potenciális terápiás hasznának igazolása további, lehetõleg humán mintákon történõ vizsgálatokat igényel, hiszen a szer hatása jelentõs speciesbeli különbségeket mutatott. EFFECTS OF ACTIVATORS OF THE DELAYED RECTIFIER POTASSIUM CURRENT IN CANINE LEFT VENTRICULAR MYOCYTES Keywords: K + channel activators, L-364,373, mefenamic acid, delayed rectifier K + currents, ventricular repolarization, cardiac myocytes Introduction: The slow component of the delayed rectifier potassium current (I Ks ) plays an important role in the repolarization of the action potential of the human cardiac myocytes. Drugs that activates I Ks can be effective tools to suppress ventricular arrhythmias originating from prolongation of action potentials, such as LQT syndrome. L-364,373 was shown to activate I Ks in ventricular cells isolated from guinea pigs and rabbits. Objectives: The goal of this study was to measure the effect of L-364,373 on I Ks in canine cardiac myocytes which are good model for human cardiomyocytes. Another I Ks activator mefenamic acid was used as reference. Methods: Enzimatically isolated canine left ventricular myocytes were used for the experiments. The I Ks was determined by using whole cell voltage clamp technique at 37 C. L-type calcium current and the rapid component of the delayed rectifier potassium current was blocked by 5 µm nifedipine and 1 µm E-4031 respectively. Results: Mefenamic acid (100 µm) significantly increased the amplitude of the fully activated I Ks current (4.5±1.0 pa/pf vs. 2.7±0.4 pa/pf), as well as the I Ks current tails (1.8±0.4 pa/pf vs. 1.0±0.1 pa/pf) following activation at +30 mv. The drug shifted the voltage dependence of I Ks steady-state activation towards negative voltages and increased the time constant of deactivation (it increased to 186±37 ms from 74±15 ms). L-364,373, at concentrations of 0.1 and 1 µm failed to augment the amplitude of I Ks, moreover, at 3 µm it significantly decreased the amplitude of both the fully activated (3.1±0.5 pa/pf vs. 3.9±0.3 pa/pf) and the tail currents (1.14±0.5 pa/pf vs. 1.2±0.1 pa/pf) in canine cardiomyocytes. Similarly to mefenamic acid, L-364,373 slightly increased the time constant of I Ks deactivation (87±10 ms vs. 74±15 ms). Conclusion: Our results show that further possibly human studies are required to evaluate the potential therapeutical benefits of L-364,373, because there are notable interspecies differences regarding the effect of the compound. ISZKÉMIÁS POSZTKONDICIONÁLÁS PROTEKTÍV HATÁSAINAK VIZSGÁLATA HASI AORTA MÛTÉTET KÖVETÕ REPERFÚZIÓS KÁROSODÁSOKBAN Jancsó Gábor, Sínay László, Horváth Szabolcs, Kürthy Mária, Szabó Alíz, Kovács Krisztina, Rõth Erzsébet PTE ÁOK, Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, PTE ÁOK, Sebészeti Tanszék, PTE ÁOK, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécs Bevezetés: Kísérletes és klinikai modelleken igazolt, hogy a hosszabb iszkémiát követõ korai reperfúzióban intermittáló iszkémiás epizódokkal végzett posztkondicionálás (PS) csökkenti a reperfúziós károsodás sejtszintû (oxidatív stressz, apoptózis, nekrózis) és szisztémás (leukocita aktiváció) hatásait a miokardiumban. Célkitûzések: Vizsgálataink célja volt, hogy állatkísérletes modellen tanulmányozzuk a PS hatékonyságát perifériás szöveteken, infrarenális hasi aorta elzárását követõ iszkémiás-reperfúziós károsodások csökkentésében. Anyag és módszer: Prospektív randomizált vizsgálatunkat altatott Whistar-patkányokon végeztük. A hasi aortát izoláltuk, majd a veseartériák eredése alatt leszorítottuk 1 órára. A reperfúzió korai szakában teljes leszorításokkal, és felengedéssel 4 15 s-os PS történt. A kontrollcsoportban csak leszorítást (1 óra) végeztünk PS nélkül. Vérmintákat a véna cava inferiorból vettünk az iszkémia elõtt, és a reperfúziót követõen 5, 10, 15, 30, 60, és 120 percet követõen. Szövetmintát a musculus quadriceps femoralisból vettünk a reperfúzió végén (120 min.). Meghatároztuk a szérum peroxid-szintet, a szérum TNF-alfa koncentrációját, mieloperoxidáz (MPO) aktivitást, és a leukociták indukált szabadgyök termelését. Akt-1 és az extracelluláris szignál regulált kináz (ERK ½) aktivitását néztük a szövetmintákban Western-blot analízis segítségével. Eredmények: A PS csoportokban a plazma peroxidáz szintje a korai reperfúzióban (5 30 min) szignifikásan alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoportban. A PS csökkentette a szérum TNF-alfa szintet, MPO aktivitást és a fehérvérsejtek indukálta szabadgyök termelését. A posztkondicionálás szignifikánsan növelte mind az Akt-1, mind az ERK ½ aktivációját. Összefoglalás: Hatékonyságát és klinikai alkalmazhatóságát tekintve a PS alkalmas lehetõségnek mutatkozik a sejt és szöveti szintû reperfúziós károsodások csökkentésére. OTKA K-67731, OTKA T ; OTKA T , és ETT 168/2006 támogatásával. MONITORING THE PROTECTIVE EFFECT OF ISCHAEMIC POSTCONDITIONING IN THE REPERFUSION INJURY FOLLOWING AORTO-BIFEMORAL BYPASS SURGERY Introduction: Ischaemic postconditioning (PS)was first described by Vinten- Johansen and co. as a very potent and simple method for reducing the reperfusion injury in an experimental cardiac model. Objective: We studied the protective effects of PS on ischemia-reperfusion injury of the lower extremities in a rat model of abdominal aortic intervention. We aimed to examine the evoked oxidative stress, cytokine expression and leukocyte activation after revascularisation surgery. Methods: Anesthetized animals (48 Whistar rats) underwent a 60 min infrarenal aorta cross-clamping. After the ischaemic period, an intermittent 4 times 15 sec reperfusion 15 sec ischaemic episodes were applied (ischaemic postconditioning: group PS). Then we started a 120 min reperfusion in the aorta. In untreated group animals underwent a long ischaemia (60 min) and the following reperfusion (group IR). Peripherial blood samples were collected before operation, and in early (5; 10; 15; 30; 60 and 120 min) reperfusion periods. Serum peroxide level, TNFalpha concentration, myeloperoxidase (MPO) activity and PMA-induced leukocyte ROS production were measured. Tissue samples were taken from femoral quadriceps muscle on the end of reperfusion. Akt-1 and ERK1/2 were analysed in tissue samples with Western blot. Results: In PS group, plasma peroxide level elevation was significantly lower in very early reperfusion (5-30 min) comparing to non-conditioned IR group. PS also reduced serum TNF-alpha concentration, MPO activity and leukocyte activation detected by PMA-induced leukocyte ROS production. PS increased both Akt-1 and ERK1/2 activation. Conclusion: PS could reduce ROI production after IR in early reperfusion period, thus limiting ROI mediated tissue lesion, cytokine-leukocyte activation, and inflammatory responses. PS seems to be an effective tool in vascular surgery to reduce reperfusion injuries after revascularization interventions. Supported by OTKA K67731, K48851, K Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B16

17 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A PEROXINITRIT INTRACORONARIÁS INFÚZIÓJA CSÖKKENTI AZ ISCHAEMIA ÉS REPERFÚZIÓ OKOZTA SZUPEROXID TERMELÕDÉST ALTATOTT KUTYA MODELLBEN Kiss Attila, Juhász László, Huliák Ildikó, Kaszaki József, Seprényi György, Végh Ágnes SZTE Farmakológia és Farmakoterápiai Intézet, SZTE Biokémiai Intézet, Kardiovaszkuláris Kutatócsoport, SZTE Sebészeti Mûtéttani Intézet, SZTE Orvosi Biológiai Intézet, Szeged Háttér: Korábbi kísérleteink bizonyították, hogy altatott kutyában a peroxinitrit (PN) 100 nm koncentrációjú intrakoronáriás infúziója jelentõs mértékben csökkentette az iszkémia és reperfúzió során megjelenõ kamrai aritmiákat és a nitrogénoxid (NO), valamint a szuperoxid kapcsolódásából keletkezõ endogén PN mennyiségét. Cél: Jelen munkánkban azt vizsgáltuk, hogy ez a csökkent endogén PN-képzõdés vajon az NO vagy a szuperoxid termelõdés mérséklõdésének tulajdonítható. Módszer: Kloralóz-uretán keverékével altatott, mellkasnyitott kutyákban fiziológiás sóoldatot (kontrollcsoport) vagy 100 nm-os koncentrációjú PN (kezelt csoport) oldatot adtunk intrakoronáriás infúzióban kétszer 5 percen keresztül, 5 perccel a bal koszorúér artéria descendens anterior ágának (LAD) 25 perces lefogását megelõzõen, majd az eret hirtelen felengedve a szívizmot reperfundáltuk. Az okklúzió alatt a sinus coronariusból vért gyûjtöttünk, amelybõl a plazma nitrát/nitrit (NO x ) szintet mértük. A reperfúziót követõen vett szívszöveti mintákból, a PN-képzõdés markerének számító nitrotirozint (NT) Western blottal, a szuperoxid termelõdés mértékét hisztokémiai módszerrel (konfokális mikroszkóp) határoztuk meg. Eredmények: A kontrollcsoporthoz képest a PN-kezelés szignifikánsan csökkentette az okklúzió során megjelenõ kamrai extraszisztolék (388±88 vs. 133±44) és kamrai tachycardiás epizódok számát (9,8±2,7 vs. 3,3±1,4), valamint a kamrafibrilláció gyakoriságát (50% vs. 10%). Ugyancsak szignifikánsan csökkent a reperfúziót követõ NT-képzõdés. A PN-infúzió hatására különösen az okklúzió elsõ szakaszában emelkedett a plazma NO x szintje, míg a reperfúzió kezdetén mért szuperoxid termelõdés jelentõsen mérséklõdött (26,45±4,26 PN vs. 37,54±1,63 kontroll). Következtetés: Eredményeink arra utalnak, hogy az exogén PN hatására bekövetkezõ endogén PN-képzõdés csökenése, inkább a szuperoxid termelõdés mérséklõdés, mint az okklúzió/reperfúzió során a NO szintben történõ jelentõs változás eredménye, és ezen jelenség összefüggésbe hozható a markáns antiaritmiás hatással. Munkánkat az OTKA (T ) támogatta. A P38 MITOGÉN-AKTIVÁLTA PROTEIN KINÁZ A FOSZFOLAMBÁN DEFOSZFORILÁCIÓJA RÉVÉN SZABÁLYOZZA A SZÍVIZOM-KONTRAKTILITÁST IZOLÁLT PATKÁNYSZÍVEN Kónyi Attila, Skoumal Réka, Kerkelä Risto, Kubin Anna-Maria, Füredi Gábor, Horváth Iván, Tóth Miklós, Ruskoaho Heikki, Szokodi István PTE, Szívgyógyászati Klinika, Pécs, Szentágothai János Tudásközpont, Budapest, Department of Pharmacology and Toxicology, University of Oulu, Oulu, Finland Bevezetés: Kísérletes adatok szerint a p38 mitogén-aktiválta protein kináz (MAPK) fontos szerepet tölthet be a szívizom-kontraktilitás szabályozásában, azonban a molekuláris mechanizmusok, amelyeken keresztül a p38 MAPK hathat nagyrészt ismeretlenek. Cél: Munkánk célja a p38 MAPK illetve az általa aktivált szignál mechanizmusok szerepének vizsgálata volt az endothelin-1 (ET-1) pozitív inotrop hatásában. Módszerek: A kontraktilitást (apico-basalis elmozdulás) Langendorff-féle izolált patkányszív modellen vizsgáltuk (hím 7 hetes Sprague-Dawley patkányok). A szöveti mintákat Western-blot és in vitro kináz assay segítségével analizáltuk. Eredmények: Az ET-1 (1 nmol/l) 10 perces intrakoronáriás infúziója szignifikáns mértékben fokozta a p38 MAPK aktivitását (1,6-szeres növekedés, n=4, p<0,01), amelyet a p38 MAPK-gátló SB (3 µmol/l) teljes mértékben kivédett (n=4, p<0,01). Az ET-1 szignifikánsan növelte a kamrai kontraktilitást (40±2%, n=5, p<0,001), amelyet az SB tovább fokozott (56±4%, n=5, p<0,001). Annak tisztázására, hogy a p38 MAPK képes-e gátolni az extracelluláris szignál-regulálta kinázt (ERK), amely fontos közvetítõje az ET-1 inotrop hatásának, meghatároztuk az ERK foszforilációját. Western analízis szerint a p38 MAPK gátlása nem volt képes tovább fokozni a bal kamrai foszfo-erk szintet, amely arra utal, hogy nincs közvetlen kölcsönhatás az ERK és a p38 MAPK jelátvivõk között. A következõkben megvizsgáltuk, hogy a p38 MAPK képes-e befolyásolni a foszfolambán (PLN) fehérje foszforilációs állapotát, amely kulcsszerepet játszik a kontraktilitás szabályozásában. A p38 MAPK gátló jelenlétében az ET-1 szignifikánsan növelte a PLN foszforilációját a Ser-16-os pozícióban (2,6-szeres növekedés, p<0,001), míg a peptid önmagában nem befolyásolta azt (p=ns). Következtetések: Eredményeink szerint a p38 MAPK átmeneti, dinamikus aktivációja a szívben fontos homeosztatikus szereppel bírhat, amely képes ellensúlyozni a túlzott inotrop stimulációt. Továbbá kimutattuk, hogy a p38 MAPK a PLN defoszforilációja révén csökkentheti a szívizom-kontraktilitást. ADMINSTRATION PEROXYNITRITE REDUCES THE ISCHAEMIA AND REPERFUSION-INDUCED GENERATION OF SUPEROXIDE IN ANAESTHETISED DOGS Keywords: arrhythmias, peroxynitrite, superoxide Background: We have experimental evidence that in anaesthetised dogs intracoronary infusion of peroxynitrite (PN) markedly reduces ischaemia and reperfusion-induced (I/R) ventricular arrhythmias and decreases the generation of endogenous PN. Objectives: The objective of the present study was to examine whether this attenuation in PN formation is due to reduced nitric oxide (NO) or superoxide production following PN administration. In anaesthetised (mixture of chloralose and urethane) and thoracotomised dogs either saline (control) or 100 nm PN were given in intracoronary infusion two times for 5 min, 5 min prior to a 25 min occlusion and then reperfusion of the left anterior descending (LAD) coronary artery. Blood samples from the coronary sinus were taken at various time intervals during the occlusion period whereas tissue samples from the ischaemic area were excised immediately after reperfusion in order to determine plasma nitrate/nitrite (NO x ) levels, nitrotyrosine (NT), a marker of peroxynitrite formation (Western blot), and superoxide production (confocal laser microscopy). Results: Compared to the controls PN significantly reduced the numbers of ventricular premature beats (388±88 cp 133±44) and episodes of ventricular tachycardia (9.8±2.7 cp 3.3±1.4), the incidence of ventricular fibrillation (50% cp 10%) during occlusion, and reduced NT formation following reperfusion. Infusion of PN increased plasma NO x levels especially during the early phase of the occlusion but decreased superoxide production (26.45±4.26 cp 37.54±1.63 in controls) following reperfusion. Conclusion: These results indicate that a reduction in endogenous PN formation following exogenous PN administration is due to the decreased superoxide production rater than to the modification of NO formation, and this effect might explain the marked antiarrhythmic protection. This work was supported by OTKA (T ). P38 MITOGEN-ACTIVATED PROTEIN KINASE REGULATES CARDIAC CONTRACTILITY VIA DEPHOSPHORYLATION OF PHOSPHOLAMBAN IN THE ISOLATED RAT HEART Keywords: myocardial basic research; myocardial contraction; cardiovascular physiology Background: Evidence suggests that p38 mitogen-activated protein kinase (MAPK) acts as an important negative regulator of cardiac function; however, the molecular mechanism by which p38 MAPK affects cardiac contractility is still elusive. Here we characterized the role of p38 MAPK in the positive inotropic effect of endothelin-1 (ET-1) as well as the candidate downstream signaling pathways. Methods: Contractility (apicobasal displacement) was measured in an isolated perfused rat heart preparation according to the standard Langendorff technique (male 7-week-old Sprague-Dawley rats) and tissue samples were analyzed by Western-blotting and in vitro kinase assay. Results: Intracoronary infusion of ET-1 (1 nmol/l) for 10 min increased p38 MAPK activity by 1.6-fold (n=4, p<0.01), which was abolished by SB (3 µmol/l), a p38 MAPK inhibitor (n=4, p<0.01). ET-1 induced a significant increase in developed tension (40±2%, n=5, p<0.001), which was further augmented by SB (56±4%, n=5, p<0.001). To test whether p38 MAPK can suppress extracellular signal-regulated kinase (ERK) signaling, the mediator of the positive inotropic effect of ET-1, we measured the phosphorylation of ERK. Western analysis showed that inhibition of p38 MAPK could not further augment ET-1- induced phospho-erk levels ruling out the existence of a direct cross-talk between ERK and p38 MAPK pathways. Next, we studied whether p38 MAPK activation may lead to dephosphorylation of phospholamban (PLN), a crucial regulator of cardiac contractility. ET-1 significantly increased PLN phosphorylation at Ser-16 in the presence of SB (2.6-fold, p<0.001), though the peptide had no effect on its own (p=ns). Conclusion: Our results indicate that the dynamic transient activation of p38 MAPK may have an important homeostatic function in the normal heart by counterbalancing excess inotropic stimulation. Moreover, p38 MAPK may limit increases in contractility via dephosphorylation of PLN in the myocardium. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B17

18 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A PATKÁNY KÖZÉPAGYI ARTÉRIÁJA ALKALMAS A SZEROTONIN-1B AGONISTÁK VAZOKONSTRIKTOR HATÁSÁNAK KIMUTATÁSÁRA Miklósné Kovács Anikó, Hársing László Gábor, Szénási Gábor EGIS Gyógyszergyár Nyrt, Budapest Háttér: Az 5-HT1B receptor agonista antimigrén szerek összehúzhatják a koszorúsereket komoly kardiális mellékhatásokat okozva. Fiziológiás körülmények között az 5-HT1B receptorsûrûség alacsony a koszorús erekben, míg patofiziológiás helyzetekben felülszabályozódhat. Cél: Munkánk célja annak vizsgálata volt, hogy patkány középagyi artériájában (MCA), hasonlóan a humán agyi erekhez, találhatók-e funkcionális 5-HT1B receptorok. Kísérleteink feltárták a szerotonin által kiváltott vazokonstrikcióban szerepet játszó receptor altípusokat patkány endotélfosztott MCA-jában, in vitro. Módszer: Különbözõ 5-HT agonisták, az 5-HT, 5-carboxamidotriptamin (5-CT), a 8-hidroxi-dipropilaminotetralin (8-OH-DPAT), és a sumatriptán vazokonstriktor válaszait vizsgáltuk önmagukban, valamint SB (5-HT1B/1D antagonista), vagy ritanserin, (5-HT2A receptor antagonista) elõkezelést követõen. Mindegyik agonista kontrahálta az MCA-t. Az 5-CT koncentráció-hatás összefüggést két különálló szigmoid görbe összegzéseként lehet leírni, 1 nm-1 µm (1. fázis), valamint 1 µm-100 µm koncentrációk között (2. fázis). A tesztvegyületek agonista potenciál sorrendje a következõ volt: 5-CT (1. fázis) >5-HT > sumatriptán >8-OH- DPAT >5-CT (2. fázis). Az 5-CT által kiváltott kontrakció 1. fázisát az SB koncentrációfüggõ módon antagonizálta, míg a 2. fázist a ritanserin. Igy az 5-CT kétfázisú hatása feltárta a preparátum két fõ 5-HT receptor altípusát. A 8-OH- DPAT és a sumatriptán vazokonstriktor hatásait az 5-HT2A, illetve az 5-HT1B receptorok közvetítik. Az 5-HT (<1 µm) által kiváltott vazokonstrikciót az SB (10 µm) jobban gátolta, mint a ritanserin (300 nm), ami az 5-HT1B receptorok kifejezettebb aktivációját mutatja az 5-HT alacsonyabb koncentrációinál az 5-HT2A receptorokhoz képest. Következtetés: Az 5-HT szerepet játszhat a patkány agy perfúziójának szabályozásában a funkcionális 5-HT1B és 5-HT2A receptorok aktivációjával. Így a patkány középagyi artéria elõnyösebb érpreparátum a koronária artériáknál az 5-HT1B agonisták vazokonstriktor hatásainak kimutatásában. THE RAT MIDDLE CEREBRAL ARTERY IS SUITABLE FOR DETECTING VASOCONSTRICTOR EFFECT OF SEROTONERGIC-1B RECEPTOR AGONISTS Keywords: vasoconstriction, 5-HT1B, 5-HT2A receptors Background: 5-HT1B receptor agonist antimigraine drugs can constrict coronary arteries causing serious cardiac side-effects. Under physiological conditions the density of 5-HT1B receptors is low on the coronary artery, but it can be upregulated under pathophysiological conditions. Goals: The aim of our study was to test if the rat middle cerebral artery (MCA) contains functional 5-HT1B receptors similarly to human cerebral arteries. Methods: Our study evaluated the receptor subtypes involved in the serotoninevoked vasoconstriction in the endothelium denuded MCA of the rat, in vitro. The vasoconstrictor effects of various 5-HT agonists: 5-HT, 5-carboxamidotryptamine (5-CT), 8-hydroxy-dipropylaminotetralin (8-OH-DPAT), and sumatriptan were evaluated alone or after pre-treatment with SB , a 5-HT1B/1D antagonist, or ritanserin, a 5-HT2A receptor antagonist. All agonists constricted the MCA. The concentration-response curve of 5-CT could be described as the sum of two separate sigmoid curves between 1 nm-1 µm (1 st phase) and 1 µm-100 µm (2 nd phase). The rank order of agonist potency of the test compounds was: 5-CT (1st phase) >5-HT >sumatriptan >8-OH-DPAT >5-CT (2 nd phase). The 1 st phase of 5-CT-evoked contractions was concentration-dependently antagonized by SB , while the 2 nd phase was antagonized by ritanserin. So, the biphasic effect of 5-CT revealed the two main 5-HT receptor subtypes of this vessel. The vasoconstrictor effects of 8-OH-DPAT and sumatriptan were exclusively mediated via 5-HT2A and 5-HT1B receptors, respectively. The 5-HT-evoked vasoconstrictions (<1 µm) were more depressed by SB (10 µm) than by ritanserin (300 nm), demonstrating a more pronounced activation of 5-HT1B receptors at low concentration than that of 5-HT2A receptors. Conclusion: Therefore, 5-HT can play a role in the regulation of cerebral perfusion of the rat via activation of functional 5-HT1B and 5-HT2A receptors. Thus, the middle cerebral artery of the rat is a preferable vessel to the coronary artery for detecting vasoconstrictor effects of 5-HT1B agonists. A MITOKONDRIUMOK SZEREPE ISZKÉMIÁBAN KÁROSODOTT SZÍVIZOMSEJTEK MEGMENTÉSÉBEN Pankotai Eszter, Cselenyák Attila, Rátosi Orsolya, Lõrincz Judit, Weszl Miklós, Vácz Gabriella, Kollai Márk, Lacza Zsombor SE Klinikai Kísérleti Kutató és Humán Élettani Intézet, Budapest Bevezetés: A mitokondriumok biztosítják a sejt mûködéséhez szükséges energiát, de szerepük a sejthalál folyamatában is bizonyított, kóros folyamatokban, így iszkémia, szívelégtelenség és kardiomiopátia esetén is. Korábbi tanulmányok szerint két sejt között lehetséges a mitokondriumok kicserélõdése, aminek a sejt energiahiányának helyreállításában lehet szerepe. Kísérleteinkben oxigén és glükóz egyidejû megvonásával (OGD) iszkémiás állapotot modelleztünk szívizomsejteken, majd azt vizsgáltuk, megmenthetõek-e a károsodott sejtek egészséges szívizomsejtek hozzáadásával, illetve milyen szerepe lehet a mitokondriumoknak ebben a folyamatban. Módszerek: Vybrant DIO fluoreszcens festékkel jelölt patkány szívizomsejteket (H9C2) 2,5 órás OGD kezelésnek vetettük alá, majd Vybrant DID-del jelölt egészséges szívizomsejteket vagy etídium-bromiddal (EtBr) kezelt sejteket adtunk hozzájuk, és 24 óra múlva felvételeket készítettünk róluk konfokális mikroszkóppal. Az EtBr (50 ng/ml, 30 napon át) a mitokondriális DNS-t károsítja. Az élõ és a halott sejtek arányát sejtszámláló programmal határoztuk meg. Eredmények: Az egészséges H9C2 sejtek javították az OGD-n átesett szívizomsejtek túlélési arányát (11,5±4,2% vs. 56,9±20,6%, p<0,05), Az EtBr-al kezelt sejtek hozzáadását követõen azonban a túlélõ sejtek száma a kontrollszinthez hasonlóra csökkent (11,5±4,2% vs. 21,9±7,9%, p=0,51). Mito-tracker festékkel jelölt sejtekrõl készült nagyfelbontású felvételek azt mutatják, hogy a mitokondriumok közvetlen kapcsolatokon keresztül képesek átjutni egyik sejtbõl a másikba. A sejtkultúrához kívülrõl adott izolált mitokondriumok nem épültek be a szívizomsejtekbe. Következtetés: Az egészséges sejtek képesek megmenteni az oxidatív stresszben károsodott szívizomsejtek nagy részét. Az egészséges mitokondriumok jelentõs szerepet játszanak ebben a folyamatban az energiaszint visszaáálításával a károsult sejtekben, vagy pedig a sérült mitokondriumokból felszabaduló sejthalálhoz vezetõ jelek gátlásával. OTKA D45933, T049621, AÖU 66öu5, Bólyai és Öveges Ösztöndíjak. NEIGHBORING HEALTHY CELLS RESCUE CARDIOMYOCYTES FROM POST-ISCHEMIC INJURY THROUGH A MITOCHONDRIA-DEPENDENT PROCESS Keywords: mitochondria, oxidative stress, ischemia-reperfusion Background: Mitochondria are the sources of energy in cardiac cells and they are also responsible for initiating cell death in various pathologies such as ischemiareperfusion injury, cardiomyopathy, and congestive heart failure. Previous studies showed that mitochondria may be swapped between two cells which may have a role in the restoration of cellular energy failure. In this study we mimicked ischemic injury using the oxygen-glucose deprivation model (OGD) and monitored if the addition of healthy or mitochondria-depleted cardiomyocytes can save OGD treated cells from post-ischemic injury. Methods: Vybrant DIO fluorescent-labeled rat cardiomyocytes (H9C2) were treated with OGD for 2.5 hours. Vybrant DID-labeled healthy or mitochondriadepleted cells were added after OGD and co-cultured for 24 hours. Mitochondriadepletion was achieved by pre-incubation of the cells with ethidium-bromide for one month (50ng/ml). Fluorescent microphotographs were taken by a confocal microscope and the live-dead cell ratio was calculated using a cell counter program. Results: Addition of healthy H9C2 cells significantly improved the survival of the OGD treated cells (11.5±4.2% vs. 56.9±20.6%, p<0.05). In case the rescue cells were depleted from their mitochondria pool, this effect was much less effective (11.5±4.2% vs. 21.9±7.9%, p=0.51). High-resolution confocal time-lapse imaging of cells stained with mito-tracker dyes indicated that mitochondria may be transferred from one cell to the other through direct contact. Addition of isolated mitochondria to the culture did not result in incorporation of the organelles into the cells. Conclusion: Addition of healthy cells to severly injured post-ischemic cardiomyocytes can rescue the majority of cells form death. Healthy mitochondria play a crucial role in this process either by restoring energy levels in the dying cells or by inhibiting cell death signals of damaged mitochondria. Supported by OTKA D45933, T049621, AÖU 66öu5, Bólyai and Öveges Fellowships. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B18

19 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A ROTIGAPTIDE VÉDELMET BIZTOSÍT AZ AKUT ISZKÉMIA OKOZTA KAMRAI ARITMIÁKKAL SZEMBEN ALTATOTT KUTYÁKBAN Papp Rita, Gönczi Márton, Végh Ágnes SZTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Szeged Háttér: A réskapcsolatok záródása szerepet játszik az akut iszkémia okozta aritmiák kialakulásában, ezért a réskapcsolatokat nyitó peptid, a rotigaptide antiaritmiás hatással rendelkezhet. Módszer: Ezt a feltételezést altatott, nyitott mellkasú kutyákon teszteltük; a peptidet három különbözõ dózisban (0,04; 0,2; és 1 µg/kg/perc), intrakoronáriásan alkalmaztuk a bal koronária artéria elülsõ leszálló ágának 60 perces okklúziója során és az azt megelõzõ 10 percben. A kontroll kutyák az okklúzió során fiziológiás sóoldatot kaptak. Meghatároztuk az iszkémia során elõforduló kamrai aritmiák számát és súlyosságát, a szöveti elektromos impedancia változásaiból pedig a réskapcsolat-záródás mértékére következtettünk. Az iszkémia 60. percében bal kamrai szövetmintákat vettünk, és festékjelöléses technikával meghatároztuk a réskapcsolatok permeabilitását. A rotigaptide mindhárom dózisa szignifikánsan csökkentette az iszkémia okozta aritmiákat (kamrai extraszisztolék száma: 83±20; 128±48; 179±26; kontroll: 665±223). Érdekes módon az 1a fázisban jelentkezõ aritmiákat a legmagasabb dózis, az 1b fázist pedig a legkisebb dózis csökkentette legeredményesebben. A réskapcsolatok permeabilitása az ugyanazon szív nem iszkémiás kamrarégiójából származó szövetmintához viszonyítva jelentõsen csökkent a kontroll kutyák iszkémiás régiójában, míg a rotigaptide, különösen annak két magasabb dózisa, megõrizte a normál permeabilitást. A szöveti impedancia változásai azonban egyik csoportban sem mutattak szignifikáns eltérést a kontrollhoz képest. Következtetések: Eredményeink alapján bár a rotigaptide valóban mérsékli az akut iszkémia okozta kamrai aritmiákat, nincs rá egyértelmû bizonyítékunk, hogy e védõ hatás mögött az anyag réskapcsolat-nyitó hatása áll. Mivel a réskapcsolatok mûködése jelentõsen befolyásolja az ingerületvezetést, további kísérleteinkben az elektromos aktiváció térképezése magyarázatot adhat a peptid antiaritmiás hatására. Munkánkat az OTKA (T ) támogatta. PROTECTIVE EFFECT OF ROTIGAPTIDE AGAINST ACUTE ISCHAEMIA-INDUCED VENTRICULAR ARRHYTHMIAS IN ANAESTHETISED DOGS Keywords: gap junctions, ischaemia, ventricular arrhythmias Background: Since gap junctional uncoupling plays a role in the genesis of acute ischaemia-induced arrhythmias, rotigaptide, a gap junction opener peptide is expected to attenuate these arrhythmias. Methods: To test this hypothesis, rotigaptide was administered in three different doses (0.04; 0.2; and 1 µg/kg/min) in intracoronary infusion 10 min prior to and during 60 min of occlusion of the left anterior descending coronary artery in anaesthetised, open-chest dogs. The controls were given saline throughout the occlusion period. Ventricular arrhythmias and gap junction function, by the measurement of electrical impedance were evaluated during the experiments. At the end of the occlusion, ventricular tissue samples were excised and gap junction permeability was assessed by dye loading. All doses of rotigaptide significantly reduced ischaemia-induced arrhythmias (number of ectopic beats 83±20; 128±48; 179±26 vs. 665±223 in the controls). Interestingly, phase 1a arrhythmias were most markedly reduced by the highest dose of the peptide, whereas phase 1b arrhythmias were attenuated particularly by the lowest dose. Gap junction permeability, compared to non-ischaemic tissue samples taken from the same heart, was decreased in the ischaemic area of the control hearts, but it was well preserved especially by the two lower doses of the peptide. Myocardial impedance changes, however, did not differ significantly from the control in any of the rotigaptide treated dogs. Conclusion: In conclusion, although ischaemia-induced arrhythmias were attenuated by rotigaptide, it is uncertain whether this effect is due to the amelioration of gap junctional coupling. Further studies using electrical activation mapping are in progress to reveal changes in cardiac impulse propagation; this parameter is also influenced by gap junctional coupling, and may help us to elucidate the mechanism of this antiarrhythmic effect. Supported by the Hungarian Research Foundation (OTKA; T ). NON-INVASIVE IN VIVO TRACKING OF PERCUTANEOUSLY INTRAMYOCARDIALLY INJECTED AUTOLOGOUS PORCINE MESENCHYMAL STEM CELLS MODIFIED FOR TRANSGENE EXPRESSION OF PET REPORTER GENE USING SERIAL PET IMAGING Pávóné Gyöngyösi Mariann, Jeronimo Blanco, Terez Marian, Lajos Tron, Örs Petnehazy, Zsolt Petrasi, László Balkay, Dara L. Kraitchman Department of Cardiology, Univesity of Vienna, Centro de Investigación Cardiovascular (CSIC-ICCC), Hospital Sta. Cruz y San Pablo Avda, Barcelona, Spainienna, PET Centrum - Institute of Nuclear Medicine of the University of Debrecen, Hungary, Institute of Diagnostic Imaging and Radiation Oncology, University of Kaposvar, Hungary, The Johns Hopkins University, School of Medicine, Russell H. Morgan Department of Radiology and Radiological, Bal of the LV-RL- RFP-tTK-MSCs (12.9±3.4% of the injected cells) in the myocardium 10 days after intramyocardial delivery. Conclusions: Reporter gene imaging enables the tracking of the persistence of viable LV-RL- RFP-tTK-MSCs in the peri-infarcted porcine myocardium at 10 days post-delivery using clinical PET scanners. Keywords: stem cell, PET, non-invasive tracking, MRI Background: Reporter gene imaging offers the ability to non-invasively, serially track stem cell fate. However, to-date most studies have been performed in small animals on non-clinical imaging equipment hindering clinical translation. Methods and results: Bone marrow-derived mesenchymal stem cells (MSCs) were stably transfected with a lentiviral vector for transgene expression of the trifusion protein renilla luciferase, red fluorescent protein and herpes simplex truncated thymidine kinase (positron emission tomography (PET) reporter gene)) (LV-RL- RFP-tTK). The transfection did not influence the MSC viability and proliferation capacity. In vitro [18F]-FHBG uptakes assays revealed LV-RL-RFP-tTK- MSCs were detectable with PET. Closed-chest reperfused myocardial infarction (MI) was created in farm pigs (n=13). Sixteen days post-mi, LV-RL-RFP-tTK- MSCs were injected intramyocardially using NOGA-guidance in the infarct border zone ( ±0.4 LV-RL-RFP-tTK-MSCs, n=6). PET imaging were performed after intravenous injection of 6 mci [18F]-FHBG combined with transmission scan (with additional resting 99 m-tc-sestamibi perfusion image in 2 pigs) 30±2 hours and 7 days post- LV-RL-RFP-tTK-MSCs-treatment. Diffuse distribution of the injected LV-RL-RFP-tTK-MSCs in the anterior and septum wall at 30h and decreased tracer activity in the injections sites with pericardial and pleura uptake at 7 days was seen in the treated animals but not controls. Infarct size by MRI in the LV-RL-RFP-tTK-MSCs-treated animals was smaller than controls (25.3±1.4 vs 30.2±3.5%, P=0.031). Histology confirmed the presence Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B19

20 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A NA + /CA 2+ CSEREMECHANIZMUST BLOKKOLÓ SEA0400 HATÁSA INTRACELLULÁRIS CA 2+ -KONCENTRÁCIÓ FÜGGÕ KUTYA BAL KAMRAI SZÍVIZOMSEJTEKBEN Prorok János, Nagy Norbert, Kormos Anita, Acsai Károly, Papp Gyula, Varró András, Tóth András SZTE ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Szeged MTA Keringésfarmakológiai Kutatócsoport, Szeged Bevezetés: Patch clamp kísérletekben megállapítottuk, hogy a szelektív NCX-gátló SEA0400, alacsony [Ca 2+ ]-szint mellett 1 µm koncentrációban hatásosan (50-80%) blokkolja az NCX áramot. Ugyanakkor a [Ca 2+ ]i tranziensben és kontrakcióban várt jelentõs változásokat nem észleltük sem izolált kontraháló szívizomsejteken sem perfundált szíven. Az ellentmondásos eredmények egyik lehetséges magyarázata, hogy az NCX-gátlás mértéke a szívciklus során nem állandó. Cél: Jelen munkánk célja az volt, hogy meghatározzuk a SEA0400 NCX-gátló hatásának intracelluláris kalcium függését. Módszerek: Patch clamp kísérletekben az NCX áramot nikkel-szenzitív áramként határoztuk meg pipetta oldatokkal beállított 55, 140, 500 és 1000 nm [Ca 2+ ]i szintek mellett. Egy másik kísérletsorozatban a coffein-indukált [Ca 2+ ]i tranziens relaxációjának SEA0400 hatására történõ megnyúlását mértük, és a gátlás mértékét a kontroll, a SEA0400 kezelt és a Ni 2+ -gátolt coffein tranziensek relaxációs kinetikájának összehasonlításából határoztuk meg. Az [Ca 2+ ]i változásait Fluo-4 festékkel monitoroztuk, a sejtrövidülést video edge detektorral követtük. Eredmények: 1 µm SEA0400 mind az inward, mind az outward NCX áramot [Ca 2+ ]i függõ módon blokkolta (55nM [Ca 2+ ]i esetén 60-80%-kal, míg 1 µm [Ca 2+ ]i mellett 28-40%-kal). Azaz a gátló hatás ~50%-kal csökkent a diasztolés értékrõl szisztolés értékre növekedett [Ca 2+ ]i szintek esetén. A koffein tranziens relaxációs idõállandója ugyancsak megnõtt (1,03±0,05-rõl 1,32±0,06-ra), de jelentõsen elmaradt a 10 mm Ni 2+ jelenlétében tapasztalt növekedéstõl (fél relaxációs idõ: 1,3±0,1 s-ról 10,1±1,3 s-ra). Következtetések: Eredményeink bizonyítják, hogy a SEA0400 NCX-re gyakorolt blokkoló hatása erõsen függ a pillanatnyi [Ca 2+ ]i értékétõl és szignifikánsan alacsonyabb szisztolés, mint diasztolés kalcium koncentrációk esetén. Ez a Ca-függés jól magyarázza a gátlószer viszonylag kismértékû hatását az intracelluláris calcium homeosztázisra. THE EFFECT OF THE NCX INHIBITOR SEA0400 IS INTRACELLULAR CA 2+ LEVEL DEPENDENT IN CANINE VENTRICULAR MYOCYTES. Keywords: Na + /Ca 2+ exchanger, NCX inhibitor, SEA0400, calcium transient, dog ventricular myocytes Background: In previous patch clamp experiments we found that in 1 µm concentration SEA0400, a selective NCX inhibitor, effectively blocks NCX current at low [Ca 2+ ]i levels (50-80%). The expected major shifts in [Ca 2+ ]i transient and contractility, however, were not observed in isolated paced cardiomyocytes or perfused hearts. A feasible explanation for these contraversial results may be, that the level of blockade is modulated during cardiac cycle. The aim of this study was to evaluate the calcium dependence of the inhibitory effect of SEA0400 in canine ventricular myocytes. Methods: In patch clamp experiments the NCX current was determined as the Ni 2+ sensitive current at four (55, 140, 500, 1000 nm [Ca 2+ ]i) pipette solutions. In other set of measurements the lengthening effect of SEA0400 on the recovery of the caffeine induced [Ca 2+ ]i elevation was determined. The level of inhibition was calculated by comparing the recovery kinetics of caffeine transients from control, SEA0400-treated and Ni 2+ -blocked cardiomyocytes. [Ca 2+ ]i transients were monitored by Fluo-4. Cell shortening was recorded by a video edge detector. Results: 1 µm SEA0400 suppressed both inward and outward exchange currents in a Ca-dependent fashion (from 60% & 80% at 55 nm to 28% & 40% at 1000 nm, respectively). Thus, the blocking effect was reduced by ~50% increasing [Ca 2+ ]i from diastolic to systolic level. The rate of decay of the caffeine transient was also decreased substantially (decay time constant increased from 1.03±0.05 to 1.32±0.06 s), but much less than that by 10 mm NiCl2 (half relaxation time increased from 1.3±0.1 to 10.1±1.3 s). Conclusions: Our results suggest, that the blocking effect of SEA0400 on NCX is strongly dependent on the momentary value of [Ca 2+ ]i, being significantly lower at systolic than at diastolic levels. This dependence can well explain its relatively minor functional effects on intracellular calcium handling in canine myocytes. A RÉZ(II)-ASZPIRINÁT KEZELÉS HATÁSAI IDÕSKORI KARDIOVASZKULÁRIS DISZFUNKCIÓRA Radovits Tamás, Loganathan Sivakkanan, Gerõ Domokos, Szabó Csaba, Sakurai Hiromu, Karck Matthias, Szabó Gábor SE Doktori Iskola (Ér- és Szívsebészeti Klinika), Budapest, Ruprecht-Karls Egyetem, Szívsebészeti Klinika, Heidelberg, Németország, SE, CellScreen Alkalmazot Kutatási Központ, Budapest, Kyotoi Gyógyszertudományi Egyetem, Analitikai és Bioorganikus Kémiai Intézet, Kyoto, Japán Háttér: Az öregedõ szövetekben oxigéntartalmú szabadgyökök túltermelõdése figyelhetõ meg. Az általuk okozott nitro-oxidatív stressz és molekuláris szintû gyulladásos folyamatok fontos szerepet töltenek be az öregkori kardiovaszkuláris funkciózavarok létrejöttében. A közelmúlt kutatási eredményei szerint a réz(ii)- aszpirinát (CuAsp) komplex, nemcsak az aszpirin jól ismert gyulladás- és trombocita-aggregáció-gátló hatásaival bír, hanem szuperoxid-diszmutáz mimetikus aktivitása révén antioxidánsként is mûködik. Cél: Munkánkban a CuAsp hatásait vizsgáltuk az idõskori kardiális és endotheliális diszfunkcióra. Módszer: Öreg (24 hónapos) és fiatal (3 hónapos) patkányokat placebóval (kontroll), illetve CuAsp-tal (200 mg/ttkg/d po.) kezeltünk 3 héten át. Millar konduktancia mikrokatéter segítségével bal kamrai nyomástérfogat analízist végeztünk és kontraktilitás-indexeket [pl. a végszisztolés nyomástérfogat összefüggés egyenesének meredekségét (E max )] számítottunk a szívfunkció megítélésére. Izolált aortagyûrûk endotelfüggõ és nem endotelfüggõ vazorelaxációját vizsgáltuk acetilkolin (ACh), ill. nátrium-nitroprusszid (SNP) adására. Funkcionális kísérleteinket molekuláris biológiai és immunhisztokémiai mérésekkel egészítettük ki. Eredmények: A fiatal kontrollcsoporthoz viszonyítva öreg állatokban jelentõs bal kamrai kontraktilitás-csökkenés (E max : 0,51±0,04 vs. 2,16±0,28 Hgmm/µl; p<0,05), és markáns endoteliális-diszfunkció (maximális vazorelaxáció ACh-ra: 66,66±1,30 vs. 87,09±1,35%; p<0,05) volt kimutatható. A CuAsp-tal történõ kezelés öreg állatokban szignifikánsan javította a kamrafunkciót (E max : 1,21±0,17 vs. 0,51±0,04 Hgmm/µl; p<0,05) és megnövelte az ACh-indukálta endotelfüggõ vazorelaxációt (94,83±0,73 vs. 66,66±1,30%; p<0,05), míg az SNP-indukálta nem endotelfüggõ relaxáció csak enyhén növekedett. Fiatal állatokban a kezelésnek nem volt szignifikáns hatása a vizsgált funkciókra. Következtetés: Eredményeink azt mutatják, hogy a nitro-oxidatív stressz és a gyulladásos folyamatok fontos szerepet játszanak az idõskori kardiovaszkuláris funkciózavarok kialakulásában, amelyek eredményesen javíthatók CuAsp kezeléssel. EFFECTS OF THE COPPER(II) ASPIRINATE COMPLEX ON CARDIOVASCULAR DYSFUNCTION ASSOCIATED WITH AGING Keywords: aging, myocardial dysfunction, endothelial dysfunction, copper(ii) aspirinate Background: Overproduction of free radicals in aging tissues causes nitro-oxidative stress and inflammatory reactions on the molecular level, which play an important role in the pathogenesis of cardiovascular dysfunction associated with aging. It has been recently reported, that the copper(ii) aspirinate complex (CuAsp) exerts not only the well-known anti-inflammatory and platelet anti-aggregating effects of aspirin, but due to its superoxide dismutase mimetic activity, it acts as an antioxidant as well. Objective: In this study we investigated the effects of CuAsp on aging-associated myocardial and endothelial dysfunction. Methods: Aging (24 month old) and young (3 months old) rats were treated for 3 weeks with vehicle (controls), or with CuAsp (200mg/kg/d po.). Left ventricular pressure-volume (PV) relations were measured by using a microtip Millar PV conductance catheter, and indexes of contractility (e.g. slope of ESPVR (Emax)) were calculated. In organ bath experiments for isometric tension with isolated aortic rings, endothelium-dependent and independent vasorelaxation were investigated by using acetylcholine (ACh) and sodium nitroprusside (SNP). In addition, immunohistochemical and molecular biological experiments were performed on myocardial tissue samples. Results: When compared to the young controls, aging rats showed impaired left ventricular contractility (E max : 0.51±0.04 vs. 2.16±0.28 mmhg/µl; p<0.05) and a marked endothelial dysfunction (maximal relaxation to ACh: 66.66±1.30 vs ±1.35%; p<0.05). Treatment with CuAsp resulted in a significantly improved cardiac function (E max : 1.21±0.17 vs. 0.51±0.04 mmhg/µl; p<0.05) and higher vasorelaxation to ACh in aging animals (94.83±0.73 vs ±1.30%; p<0.05), while the endothelium-independent relaxation to SNP was enhanced only to a lower extent. The treatment did not influenced the cardiovascular functions of young rats. Conclusion: Our results demonstrate that oxidative stress and inflammatory pathways contribute to the pathogenesis of cardiovascular dysfunction in the aging organism, which can be reversed by CuAsp. Cardiologia Hungarica 2008; 38 : B20