1 Arrhythmia. 7 Echocardiography. 12 Experimental cardiology. 30 Pediatric cardiology. 33 Section of young cardiologists

Átírás

1 SCIENTIFIC JOURNAL OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIOLOGY Cardiologia Hungarica Arrhythmia 7 Echocardiography Experimental cardiology 0 Pediatric cardiology Section of young cardiologists 4 Ischaemic heart disease and interventional cardiology 54 Poster section 67 Chronic heart failure 7 Cardiac surgery 76 Varia

2 A Magyar Kardiológusok Társaságának 007. évi kitüntetettjei Zvi Vered, Izrael az MKT tiszteletbeli tagja Sepp Róbert Cardiologia Hungarica 006 Legjobb Eredeti Közlemény Pálinkás Attila Cardiologia Hungarica 006 Legjobb Esetismertetés Földes Gábor MKT, Lozsádi Norbert Ifjúsági Díj Molnár Andrea MKT és Richter Gedeon Gyógyszergyár Rt. Pályázat Díjazottja Kékes Ede MKT, Strausz Imre Emlékelõadás Szatmári András MKT, Zárday Imre Emlékelõadás

3 Aritmia/Arrhythmia A RESZINKRONIZÁCIÓS KEZELÉSRE ADOTT VÁLASZ ÖSSZEHASONLÍTÁSA DIABÉTESZES ÉS NEM-DIABÉTESZES BETEGEKEN Ábrahám Pál, Földesi Csaba, Kardos Attila, Mihálcz Attila, Bálint Hajnalka, Temesvári András, Szili-Török Tamás Péterfy Sándor utcai Kórház, Kardiológiai Osztály, Budapest Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Zala Megyei Kórház, Kardiológiai Osztály, Zalaegerszeg Háttér: A cukorbetegség (DM) a szívelégtelenség jelentõs, független rizikófaktora. A szívelégtelenséggel együtt fennálló cukorbetegség rontja a szívelégtelenség morbiditását és mortalitását. A kardiális reszinkronizációs kezelésnek (CRT) a diabéteszes szívelégtelen betegekre kifejtett hatásait még nem ismerjük kellõen. Célok: Felmértük, hogy CRT kezelésben részesült diabéteszes betegeink utánkövetéses jellemzõi mennyiben különböznek a nem diabéteszes alcsoportétól. Módszerek: 60 CRT kezelésben részesült beteg (életkor: 58,±,7 év, ffi/nõ: 4:, DM: 40%) primer, klinikai és szekunder, echokardiográfiás adatait elemeztük retrospektív módon. Az implantációt követõ, szívelégtelenség miatti hospitalizációk számát, a NYHA-stádium változását és az összmortalitást értékeltük klinikai válaszként (responder), valamint a bal kamrai ejekciós frakció (LVEF) változását vizsgáltuk a 9,6±,0 hónapos utánkövetési idõ alatt. Eredmények: Az összes beteg 77%-a volt klinikailag responder (DM: 79% vs. non- DM: 75%, p=ns). A CRT utáni hospitalizációk egy betegre vetített száma (0,5±0,8 vs. 0,6±,0) és az összmortalitás (8, vs. 6,7%) nem különbözött szignifikánsan a két alcsoportban. A cukorbetegek szignifikánsan idõsebbek voltak (6,9±7,0 vs. 55,0±, év; p<0,0) és férfi túlsúly volt jellemzõ (: vs. 6:0; p<0,05). ISZB-s eredet szignifikánsan gyakoribb volt a cukorbeteg alcsoportban (67 vs. 9%; p<0,05). A kiindulási NYHA-stádium (,0±0,6 vs.,6±0,6) és LVEF (4,0±5,7 vs. 6,4±6,4%) nem-szignifikáns mértékben, de rosszabb volt a cukorbetegek körében. Az utánkövetés során észlelt NYHA-stádium változása ( 0,7±0,4 vs. 0,8±0,6; p=ns) nem mutatott jelentõs különbséget a két alcsoport között, viszont az LVEF javulásának mértéke szignifikánsan nagyobb volt a cukorbetegek körében (+6,±5, vs. +,±5,%; p<0,05). Következtetések:. Adataink szerint a CRT-kezelésben részesült cukorbetegek kiindulási NYHA stádiuma és LVEF-értéke nem szignifikáns mértékben volt roszszabb.. A CRT-kezelés a diabéteszesek szisztolés balkamra-funkciójában szignifikánsan nagyobb mértékû javulást eredményezett, de ez nem járt együtt jobb klinikai válasszal. COMPARISON OF THERAPEUTIC RESPONSE TO CARDIAC RESYNCHRONISATION THERAPY AMONG DIABETIC AND NON-DIABETIC PATIENTS WITH HEART FAILURE cardiac resynchronisation therapy, follow-up, diabetes mellitus Background: Diabetes mellitus (DM) is a significant independent risk factor for heart failure (HF). Coexisting diabetes worsens HF morbidity and mortality. The effect of cardiac resynchronisation therapy (CRT) on HF associated with DM is not fully investigated yet. Objectives: We aimed to investigate whether diabetic patients undergoing CRT implantation have different clinical outcome. Methods: We retrospectively analysed differences in primary clinical and secondary echocardiographic parameters of 60 consecutive patients (age: 58.±.7 years, M/F ratio 4:, DM: 40%) who underwent CRT implantation. Clinical response was characterized by the number of postoperative hospitalisations due to HF, change in NYHA class and all cause mortality. Left ventricular ejection fraction (LVEF) had also been compared between diabetic and non-diabetic patients during a mean follow-up of 9.6±.0 months. Results: Overall 77 % of the patients received CRT were considered to be clinically responder (DM:79% vs. non-dm:75%, p=ns). The number of hospitalisations per patient after CRT (0.5±0.8 vs. 0.6±.0) and mortality (8. vs. 6.7%) did not differ significantly in the two groups. Diabetic patients were significantly older (6.9±7.0 years vs. 55.0±. years; p<0.0) and had male predominance (: vs. 6:0; p<0.05). Prevalence of ischaemic cardiomyopathy was higher in the DM subgroup (67 vs. 9%; p<0.05). Baseline NYHA class (.0±0.6 vs..6±0.6) and LVEF (4.0±5.7 vs. 6.4±6.4%) were non-significantly worse among diabetic patients. Change in NYHA class ( 0.7±0.4 vs. 0.8±0.6; p=ns), showed no significant differences between diabetic patients and non-diabetic ones. However, the rate of improvement in systolic LV function was significantly better in diabetic CRT patients (+6.±5. vs. +.±5.%; p<0.05) Conclusion:. Our data confirm that diabetic CRT patients had a non-significantly worse baseline NYHA class and LVEF.. Diabetics had more improvement in systolic LV function due to CRT, however, this was not associated with a better clinical outcome. A MAXIMÁLIS FESZÜLTSÉG-VEZÉRELT TECHNIKA VIZSGÁLATA PITVARI FLUTTER ALATT CAVOTRICUSPIDALIS ISTHMUS ABLÁCIÓ SORÁN Bauernfeind Tamás, Kardos Attila, Földesi Csaba, Mihálcz Attila, Kiss Róbert Gábor, Szili-Török Tamás OGYK, Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály, Budapest Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Háttér: Korábbi patológiai és elektrofiziológiai tanulmányok igazolták, hogy a cavotricuspidalis isthmus (CTI) kötõszövettel átszõtt izomnyalábokból áll, amely nyalábok felelõsek az ingerület vezetéséért. Ebbõl a megfigyelésbõl indul ki az ún. maximális feszültségvezérelt technika (MFVT), amelyet sinus coronarius ingerlés mellett sikeresen alkalmaztak bidirekcionális isthmus blokk elérésére, teljes anatómiai ablációs vonal igénye nélkül. Cél: Tanulmányunk célja annak megállapítása volt, alkalmas-e a MFVT cavotricuspidalis isthmus ablációra pitvari flutter alatt is. Módszer: 0, pitvari flutter-ben szenvedõ beteg CTI-abláción esett át. Az I. csoportban (0 beteg) a beavatkozás során teljes anatómiai ablációs vonalat képeztünk. A II. csoportban (0 beteg) az applikációs pontok meghatározása a legnagyobb amplitúdójú potenciálok alapján történt a bidirekcionális isthmus blokk eléréséig. A következõ paramétereket hasonlítottuk össze a két csoportban: ablációs siker, beavatkozás idõtartama, sugáridõ, applikációs pontok száma és ablációs idõ. Eredmények: A pitvari flutter minden esetben terminálódott az abláció során, a bidirekcionális blokk minden betegnél igazolható volt. A beavatkozás idõtartama rövidebb volt a II. csoportban (07±40 vs. 68±9 perc, p<0,0). Kevesebb sugáridõre volt szükség a II. csoportban (,6±0,6 vs.,±4,8 perc, p<0,0). Az ablációs idõ szintén szignifikánsan rövidebb (70±0 s vs. 480± s, p<0,05), az applikációs pontok száma alacsonyabb (7,±,5 vs.,0±6,7, p<0,05) volt a II. csoportban. Következtetések:. Az MFVT alkalmas módszer CTI-ablációra pitvari flutter alatt is.. Tanulmányunk megerõsíti, hogy a MFVT effektív módszer a beavatkozási idõtartam, a sugáridõ, valamint az applikációs pontok számának csökkentésére. ASSESSMENT OF THE MAXIMUM VOLTAGE-GUIDED TECHNIQUE FOR CAVOTRICUSPID ISTHMUS ABLATION DURING ONGOING ATRIAL FLUTTER electrophysiology, RF ablation, atrial flutter Background: Former pathological and electrophysiological studies clarified that the cavotricuspid isthmus (CTI) is composed of distinct muscular bundles, which are responsible for the conduction of electrical activation. Based on this observation, a maximum voltage-guided ablation technique (MVGT) was developed. This technique was assessed during pacing from the coronary sinus and was reported to be a feasible method to reach bidirectional isthmus block without the need for a complete anatomic ablation line. Objectives: The aim of the present study was to evaluate MVGT during ongoing atrial flutter. Method: 0 patients underwent CTI ablation during atrial flutter. In group I (0 pts) CTI ablation was performed with complete anatomical ablation line. In group II (0 pts) ablation was guided by the highest amplitude potentials on the CTI sequentially until bidirectional isthmus block was reached. The following parameters were compared: acute success rate, procedure time, fluroscopy time, number of radiofrequency (RF) applications and total RF duration. Results: In all patients, atrial flutter terminated during ablation. Bidirectional isthmus block could be achieved in all pts. Procedure time was shorter in group II (07±40 vs. 68±9 min, p<0.0). Significantly less fluroscopy was used in group II (.6±0.6 vs.±4.8 min, p<0.0). There were less RF applications (7.±.5 vs.0±6.7, p<0.05), and total RF duration was also shorter in group II (70±0 s vs. 480± s, p<0.05). Conclusions:. The major finding of this study is that MVGT is a feasible method even during ongoing atrial flutter.. Our data confirm that MVGT is an effective technique for CTI ablation with considerable decrease in procedure and fluoroscopy times. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A

4 Aritmia/Arrhythmia LOCALISA ALKALMAZÁSA AZ AV-NODÁLIS REENTRY TACHYCARDIÁK ABLÁCIÓS KEZELÉSÉBEN Borbola József, Földesi Csaba, Ványi József, Szili-Török Tamás, Kardos Attila Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Cél: Az intracardialis elektródák háromdimenziós lokalizációját biztosító nonfluoroszkópos rendszer (LocaLisa) alkalmazásával szerzett tapasztalataink ismertetése AV-nodális reentry tachycardiák (AVNRT-k) transzkatéteres rádiófrekvenciás (RFs) ablációja során. Módszerek: 48 betegnél (9 nõ, 6 ffi, életkor: 6 80/40±4/év) végeztünk szelektív lassú-pálya modifikációt gyakori, szimptomatikus AVNRT-k (átlagfrekvencia: 0±4/min) miatt. A lassú-pálya kezelést anatómiai támpontok (fluoroszkópos kontroll), elektromos jelek (A- és V-hullámok aránya) térképezése BARD EP LAB (. betegcsoport) (54 beteg, 5 nõ, 9 ffi, életkor: 8 80 (7±/ év), illetve 004 óta BARD EP Lab+LocaLisa rendszer (. betegcsoport) (64 beteg, 77 nõ, 87 ffi, életkor: 8 80 [9±4] év) segítségével végeztük. A beavatkozás sikerének az abláció alatt AV-junkcionális ritmus jelentkezését és az AVNRT kiválthatatlanságát (elektrostimuláció+isuprel provokáció) tartottuk. Eredmények: Az. betegcsoportban 5 betegnél (,%), míg a. betegcsoportban csak egy betegnél (0,4%) (p<0,0) kellett pacemakert implantálni postablációs AVvezetési zavar miatt. Redo ablációra az. betegcsoportban 7 esetben (4,5%), míg a. csoportban egy esetben (0,4%) (p<0,0) került sor. Következtetések: A LocaLisa-rendszer alkalmazása jelentõsen csökkenti mind a postablációs pacemaker implantációk, mind pedig a redo ablációk gyakoriságát. ABLATION TREATMENT OF ATRIOVENTRICULAR NODAL REENTRANT TACHYCARDIA BY USING THE LOCALISA SYSTEM ablation, catheter, supraventricular tachycardia Aim: The purpose of this lecture is to summarize our clinical experiences with transcatheter radiofrequency (RF) ablation treatment of atrioventricular nodal reentrant tachycardias (AVNRTs) by using the LocaLisa tridimensional nonfluoroscopic system. Methods: 48 patients (9 women, 6 men; age: 6 80 [40±4] years) were treated by selective slow pathway RF ablation due to frequent, symptomatic, fast (mean heart rate: 0±4/min) AVNRTs. Slow pathway ablation was oriented by both anatomic landmarks and electrogram (A and V waves) mapping by utilizing BARD EP Lab (. patient group: 54 pts, 5 women, 9 men; age: 8 80 [7±] years) or since 004 BARD EP Lab+LocaLisa system (. patient group: 64 pts; 77 women, 87 men; age: 8 80 [9±4] years). The success of the treatment based on the noninducibility of the AVNRT by electrostimulation and isuprel challenge. Results: Pacemaker has to be implanted due to postablation AV-block in 5 pts in the. pts group (.%), while in the. pts group in only one pt (0,4%) (p<0.0). Redo ablation was deemed necessary in 7 pts in the. pts group (4.5%), while in the. pts group in only one pt (0.4%) (p<0.0). Conclusion: Not only the incidence of postablation pacemaker implantation but also the frequency of redo ablation have decreased considerably by utilizing the LocaLisa system during ablation treatment of AVNRTs. BIVENTRIKULÁRIS ICD-BEÜLTETÉS MEGLÉVÕ JOBB KAMRAI PM/ICD RENDSZER ESETÉN BEÜLTETÉSI ADATOK ÉS RESPONDEREK ARÁNYA Duray Gábor Zoltán, Carsten W. Israel, Florian Wegener, Dmitri Pajitnev, Joachim R. Ehrlich, Stefan H. Hohnloser J.W. Goethe Egyetem, III. Belgyógyászati Klinika, Klinikai Elektrofiziológia, Frankfurt, Németország A kardiális reszinkronizációs kezelés (CRT) Tawara-szár-blokk és szívelégtelenség esetén javítja az életminõséget, terhelési kapacitást és prognózist. Nem vizsgálták eddig még prospektíven, hogy ez a kedvezõ hatás hasonló mértékben érinti-e a azokat a betegeket, akik már rendelkeznek egy beültetett jobb kamrai pacemaker (PM) vagy defibrillátor (ICD) rendszerrel. Módszer: Prospektíven vizsgáltuk az összes CRT-rendszer beültetésen átesett beteget, összehasonlítottuk az új CRT-rendszer beültetés és a meglévõ jobb kamrai PM v. ICD-rendszer CRT-rendszerre való bõvítés eredményeit, a beültetési sikerarányt, a mûtéti paramétereket és a CRT-kezelés klinikai sikerességét. Eredmények: CRT-rendszer beültetést 005 márciusa és 006 júniusa között 76 betegnél (64± év, 6 férfi, 7 iszkémiás kardiomiopátia, 9 nem-iszkémiás kardiomiopátia) kezdtünk el CRT-rendszert beültetni, ezek közül 59 új beültetés és 7 rendszerbõvítés volt. Beültetés sikere: 55/59 (9%) vs. 5/7 (88%) p=0,8; mûtéti idõ: 50±9 perc vs. 79±67 perc, p=0,6; átvilágítási idõ: 4±7 perc vs. 8±4 perc, p=0,0; RTG-dózis (Gycm ): 4±5 vs. 5±49, p=0,46; responderek aránya: 64% vs. 7%, p=0,599. A rendszerbõvítést két esetben akadályozta trombotikus v. subclavia elzáródás, amelyet rekanalizáltunk. A két sikertelen rendszerbõvítés közül az egyiket jobb oldalról végeztük. A 6 sikertelen CRT beültetést követõen beteg (%) hunyt el az elsõ hat hónapban, szemben a 70 sikeres CRT beültetés utáni 4 beteggel (6%, p=0,068). Következtetések: CRT-rendszerre bõvítés meglévõ jobb kamrai PM/ICD-rendszer esetén hasonló arányban sikeres mint egy új CRT-rendszer beültetése, bár a beültetés esetenként nehezebb lehet. Beteganyagunkban a responderek aránya hasonló az CRT bõvítés és az új CRT beültetés esetén. A CRT-rendszerre bõvítés indikációja ennek alapján meg kell hogy egyezzen az új CRT-rendszer beültetés indikációjával. UPGRADING EXISTING RIGHT VENTRICULAR SYSTEMS TO BIVENTRICULAR ICD PROCEDURAL OUTCOMES AND RESPONSE RATE resynchronisation therapy, ICD therapy Cardiac resynchronisation therapy improves quality of life, exercise capacity, and prognosis by patients with heart failure and bundle branch block. It has not been prospectively evaluated whether this refers to patients with pre-existing right ventricular pacemaker / defibrillator systems in a similar way as to patients with de novo CRT implantation. Methods: Consecutive patients with new CRT system implantations were evaluated prospectively. We compared the implantation success rate, the procedural parameters and the response to CRT after 6 month. Results: CRT Implantation was attempted in 76 pts (64± ys, 6 male, 7 ischemic cardiomyopathy, 9 non-ischemic cardiomyopathy) between /005 and 6/006. De novo implantation was in 59 cases, an upgrade to CRT system was in 7 cases were performed. Implant success: 55/59 (9%) vs. 5/7 (88%), p=0.8; OP time: 50±9 min vs.79±67 min, p=0.6; fluoroscopy time: 4±7 min vs. 8±4 min, p=0.0; X-ray dose (Gycm ): 4±5 vs. 5±49, p=0.46; responder rate: 64% vs. 7%, p= In two cases the CRT upgrade procedure was complicated by thrombotic v. subclavia occlusion, which were recanalised. One of the two unsuccessful attempts of CRT upgrade was performed from the right side. Two of the 6 pts (%) with unsuccessful attempts to implant a CRT system died within the first 6 month compared to 4 of 70 pts (6 %) with successful CRT implantation (p=0,068). Conclusion: The success rate of upgrading an existing right ventricular PM/ICD system to CRT is similar to the success rate of a new CRT implantation, however the procedure is sometimes more complex. The responder rate in our patient population was similar by the patients with a CRT upgrade and by the ones with a de novo CRT implantation. The indication for upgrading to CRT should therefore be the same as for new CRT implantation. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A

5 Aritmia/Arrhythmia ELEKTROFIZIOLÓGIAI VIZSGÁLAT KARDIÁLIS RESZINKRONIZÁCIÓS KÉSZÜLÉK BEÜLTETÉS ELÕTT: PRE-IMPLANTÁCIÓS SINUS CORONARIUS KANÜLÁLÁS ELÕNYEI AZ IMPLANTÁCIÓ SIKERESSÉGE TEKINTETÉBEN Földesi Csaba, Kardos Attila, Mihalcz Attila, Szili-Török Tamás Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Háttér: Rutin elektrofiziológiai vizsgálat (EPS) már nem feltétlenül szükséges minden kardiális reszinkronizációs készülék (CRT) beültetés elõtt, bár bizonyos betegeknél mégis fontos szerepe van a rizikóbecslésben. Ezen felül a CRT-implantáció akut sikerességét leginkább befolyásoló tényezõ a sinus coronarius (CS) kanülálhatósága. Vizsgálatunk során azon hipotézist teszteltük, hogy a pre-implantációs EPS során, a jobb véna jugularis interna útján megkísérelt CS-kanülálásnak (CSC) pozitív hatása van a CRT-implantáció akut sikerességére. Módszer: konszekutív beteget (medián kor: 54 év; 0 79 év között) akik CRT (n=45) vagy CRT-D (n=67) implantációban részesültek, szimptómás (NYHA II IV) dilatatív (n=57) vagy iszkémiás (n=55) cardiomyopathia miatt, vontunk be a vizsgálatba és osztottuk õket két csoportba. Az I. csoportba az a 45 beteg (CRT n=5, CRT-D n=0) került, akiknél az implantáció elõtt nem végeztünk CSC-t. Azon 67 beteg (CRT n=0, CRT-D n=7) akiknél a beültetés elõtt CSC történt (-5 nappal az implantáció elõtt) alkották a II. csoportot. Az EPS során a CSC-t standard EP-katéterekkel végeztük, maximum 0 percig. Azoknál a betegeknél, akiknél az implantáció elõtti CSC sikertelen volt, közvetlenül epicardialis bal kamrai elektróda implantációt (mini-thoracotomia útján) végeztünk. A CRTimplantáció sikerességét, az epicardialis implantáció (EPI) szükségességét, a procedúra idõt (PT) és a sugáridõt (FT) hasonlítottuk össze a két csoport között. Eredmények: A teljes perkután implantációs siker szignifikánsan magasabb volt a II. csoportban (I. csoport: 89,4%, II. csoport: 98,5%; p<0,00). Az epicardialis elektróda implantációra szoruló betegek egyenlõen oszlottak meg a két csoportban (I. csoport: 4 beteg (8,8%); II. csoport: 4 beteg (5,9%); p=ns). Az I. csoportban a PT és FT szignifikánsan hosszabb volt, mint a II. csoportban (9,5±4,77 min. vs. 77,79±6,44 min, p=0,00, illetve 6,8±9,05 min vs. 7,46±0, min; p<0,00). Következtetések:. Az pre-implantációs EPS, CSC-kanülálással összekötve, jelentõsen befolyásolja a beültetés kimenetelét.. Az implantáció elõtti CSC eredményeként rövidül a procedúra- és sugáridõ, nõ az implantáció akut sikeressége. ELECTROPHYSIOLOGY STUDY BEFORE CARDIAC RESYNCHRONIZATION DEVICE IMPLANTATION: RE-IMPLANTATION CORONARY SINUS CANNULATION OFFERS ADVANTAGES FOR CARDIAC RESYNCHRONIZATION PROCEDURAL OUTCOME cardiac resynchronisation therapy Background: Routine electrophysiology study (EPS) is no longer required before every cardiac resynchronization device (CRT) implantation, although its role in risk stratification still can be important in selected cases. On the other hand, failure of cannulation of the coronary sinus (CS) during CRT implantations is the major obstacle for procedural success. Objectives: In this study we tested the hypothesis that EPS conducted from the right jugular vein allowing cannulation of the CS (CSC) before CRT implantation has positive impact on acute CRT procedural outcome. Methods: consecutive patients (median age: 54 years; range: 0 to 79 years) who received CRT (n=45) or CRT-D (n=67) with symptomatic (NYHA II-IV) dilated (n=57) or ischemic (n=55) cardiomyopathy were enrolled into this study and were divided into two groups. 45 patients were enrolled into group I (CRT n=, CRT- D n=5) in whom pre-implantation EPS was not performed. The remaining 67 patients (CRT n=0, CRT-D n=7) underwent CSC (-5 days before the implantation) from the right jugular vein were in group II. As part of the EPS cannulation of the CS was attempted with standard EP catheters for a maximum of 0 minutes. Patients with unsuccessful pre-implantation CSC were referred directly for epicardial left ventricular lead implantation via mini-thoracotomy. CRT implantation success rate, need for epicardial lead placement (EPIEP), procedure time (PT) and fluoroscopy time (FT) were compared between groups. Results: The overall percutaneous implantation success rate was higher in group II (group I: 89.4%, group II: 98.5%; p<0.00). Patients who received EPIEP were equally distributed in the two groups (group I: 4 patients (8.8%); group II 4 patients (5.9%); p=ns). In group I. PT and FT were significantly longer than in group II (9.5±4.77 min. vs ±6.44 min, p=0.00 and 6.8±9.05 min vs. 7.46±0. min; p<0.00, respectively). Conclusions:. Pre-implantation EPS with CSC has a significant impact on procedural outcome.. CSC during the pre-implantation EPS results in a shorter procedure and fluoroscopy time and higher implantation success rate. SINUS CORONARIUS STENTELÉS RUTINSZERÛ HASZNÁLATA SINUS CORONARIUS ELEKTRÓDÁK POZÍCIONÁLÁSÁRA Gellér László, Szilágyi Szabolcs, Róka Attila, Zima Endre, Gajdácsi József, Srej Marianna, Merkely Béla Semmelweis Egyetem, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Toldy Ferenc Kórház, Cegléd A reszinkronizációs terápia során alkalmazott sinus coronarius (SC) elektródák jelentõs fejlõdésen mentek át az elmúlt években, ennek ellenére a bal kamrai elektródák diszlokációs rátája viszonylag magas (5-9%). Klinikánkon alkalmaztuk elsõként az SC elektródák stenttel történõ rögzítését 004-ben, jelen vizsgálatunk célja a sinus coronarius stentelés rutinszerû alkalmazásának elemzése volt hatékonyság valamint biztonságosság szempontjából. Módszer: 59 beteg (kor: 6,7±0,5 év, primer, 6 ischaemiás cardiomyopathia, NYHA class III: 5, IV: 8) esetében alkalmaztuk a bal kamrai elektróda stenttel történõ rögzítését. A beavatkozást 0 esetben posztoperatív, 49 esetben intraoperatív diszlokáció, vagy instabil elektródapozíció miatt végeztük. Az elektródát a kívánt pozícióba juttattuk, majd az oldalvénába egy újabb vezetõdrótot helyeztünk el, amelyre a stentet ráhúztuk, majd a hagyományos fém stentet az elektróda végétõl 0-5 mm-re rögzítettük 6-4 atmoszféra nyomással. Az intra, illetve bizonyos esetekben posztoperatívan végzett angiográfia nem mutatott áramlási akadályt a stentelt oldalágban. A kontroll echokardiográfia nem igazolt pericardiális effúziót,, illetve 4 óra múlva. Az utánkövetés során (,±8,8, 7 hónap) a bal kamrai küszöb egy esetben,-rõl 5,6-ra nõtt, azonban a röntgenátvilágítás nem igazolt diszlokációt. Egyéb, klinikailag jelentõs küszöbemelkedést a többi 48 betegnél nem tapasztaltunk. Az impedanciamérések minden esetben intakt elektródafelszínt igazoltak. Egyetlen esetben sem volt szükség reoperációra a stentelt betegcsoportban elektróda diszlokáció miatt. Egy esetben a teljes rendszer explantációjára volt szükség három hónappal az implantáció után, az explantáció traszvénás úton történt, az elektródák eltávolítása során komplikáció nem lépett fel. Konklúzió: a sinus coronarius elektróda rutinszerû rögzítése, a stentelés kiterjedt használata a biventrikuláris rendszerek implantációja során hatékony és biztonságos módszer, az implantációs sikerarány az elõbbi módszerek alkalmazása esetén tovább javítható PREVENTION AND TREATMENT OF CORONARY SINUS LEAD DISLOCATION WITH CORONARY SINUS STENT IMPLANTATION resynchronization, coronary sinus stenting, biventricular pacemaker implantation Introduction: Coronary sinus (CS) leads used for cardiac resynchronization have undergone significant development in the last years. However, dislocation rate remained high (5-9%). The aim of this study was to investigate the effectiveness and safety of extended stent implantation in a CS side vein to stabilize the left ventricular lead position after postoperative or intraoperative dislocation of the electrode. Methods and results: 59 patients (age: 6.7±0.5 years, primary, 6 ischemic cardiomyopathy, NYHA class III: 5, IV: 8) were treated with stenting. The procedure was performed because of postoperative dislocation in 0 patients, while dislocation was observed during the implantation in 49 cases. The electrode was repositioned into the desired position, and a bare metal coronary stent was introduced via another guide wire. The stent was deployed at 5 to 5 mm proximal to the tip of the electrode with a pressure of 6 to 4 atmospheres. Control angiography showed no blood flow compromise in any of the side branches or in the coronary sinus. Control echocardiography did not show pericardial effusion due to stenting. During follow-up (.±8.8, 7 months) left ventricular pacing threshold increased from. to 5.6 V in one patient, but dislocation was not found by fluoroscopy. Clinically important pacing threshold increase was not detected in the other cases. Impedance measurements did not suggest lead insulation failure. Reoperation was not necessary in our patients with CS lead stenting because of lead dislocation. In one case the electrodes and the CRT device were explanted due to infection three months after the implantation. The stented CS lead was extracted transvenously without any complications. Conclusion: Routine use of stent implantation to stabilize the left ventricular lead position seems to be a useful and safe procedure in the treatment of patients with complicated coronary sinus anatomy or CS lead instability. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A

6 Aritmia/Arrhythmia INGERLÉSI HELYTÕL FÜGGÕ ELTÉRÉSEK A KAMRAI REPOLARIZÁCIÓ EKG MARKEREIBEN RESZINKRONIZÁCIÓS KEZELÉS UTÁN Kun Csaba, Herczku Csaba, Clemens Marcell, Lõrincz István, Édes István, Csanádi Zoltán DEOEC, Kardiológiai Klinika, Debrecen Korábbi eredményeink arra utalnak, hogy a biventriculáris pacemaker mûködés csökkentheti a QT diszperziót (QT d ) és a kamrai repolarizáció transzmurális diszperzióját, amelynek markere a T-hullám csúcs-t vég távolság (T p T e ). Az ingerlési hely szerinti eltérésekrõl nem voltak adataink a kamrai repolarizáció heterogenitása és ennek EKG-markerei tekintetében. A vizsgálat célja volt az ingerlési helytõl függõ eltérések meghatározása a repolarizációban a QT d és a T p T e alapján szívelégtelenségben reszinkronizációs terápiát követõen. Módszerek: szívelégtelen beteg (átlagéletkor 6±08 év, NYHA III-IV. stádium, bal kamrai ejekciós frakció 8±06, QRS-idõtartam 56±8,96 ms) sinusritmusban és komplett balszár-blokk mellett biventricularis pacemaker-beültetésen esett át. A -elvezetéses EKG kiinduláskor és 4 órával a beültetés után stabil biventricularis ingerlés, illetve jobb kamrai csúcsi endocardialis (RV endo ) és bal kamrai epicardialis ingerlés (LV epi ) mellett 50 mm/s papírfutási sebességgel lett rögzítve. A QT d a bármely elvezetésben mért maximális és minimális QT-távolságok különbségeként adódott. A T p T e -távolság a T-hullám csúcsa és vége között mért intervallum. Eredmények: beültetés elõtt sinusritmusban a QT d 84,6±0,65 ms, T p T e 98,±,56 ms volt. Implantáció után LV epi ingerlés során QT d 04±,4, T p T e,4±0,54 ms, míg RV endo ingerlés során QT d 90,6±0,05, T p T e 0,0±4,04 ms. Biventriculáris ingerlés után QT d 54,4±0,08, T p T e 77,4±, ms volt. Következtetések: a jobb kamrai endocardialis és balkamrai epicardialis ingerlés egyaránt növelte a QT-diszperziót és a transzmurális diszperziót a beültetés elõttivel összehasonlítva (p<0.05). Ezzel szemben a biventricularis ingerlés szignifikánsan csökkentette a QT d és T p T e -értékeket (p<0,05). Mindezek a biventricularis ingerlés elõnyös hatását mutatják az endocardialis és epicardialis ingerlés esetleges proaritmiás effektusával szemben. PACING SITE DEPENDENT CHANGES IN ECG MARKERS OF VENTRICULAR REPOLARIZATION AFTER RESYNCHRONIZATION THERAPY biventricular pacing, ventricular repolarization Our previous data suggest that biventricular pacing may reduce QT dispersion (QT d ) and transmural dispersion of ventricular repolarization as indicated by T-peak-T-end interval (T p T e ). Hitherto, we have little data about the pacing-site dependent differents in ECG markers of heterogeneity of ventricular repolarization. The purpose of the study was to assess the pacing-site dependent changes in QT d and T p T e interval in patients with congestive heart failure after resynchronization therapy. Methods used: thirty-one patients (age 6±08 years) with congestive heart failure (NYHA class III-IV, ejection fraction 8±06 and left bundle brunch block (QRS duration 56±8.96 ms) underwent biventricular pacemaker or implantable cardioverter defibrillator (ICD) implantation. The -lead ECG at a paper speed of 50 mm/s was recorded before the implantation and compared to that obtained 4 hour after during LV epicardial (LV epi ), RV endocardial (RV endo ) and biventricular stimulation. QT d was determined as the difference between the maximal and the minimal QT interval in any lead. T p T e interval was measured from the peak of the T wave to the end of the T wave. Results: before implantation QTd was 84.6±0.65 ms, TpTe was 98.±.56 ms in sinus rhythm. After implantation during LV epi QT d was 04±.4, T p T e was.4±0.54 ms, while during RV endo QT d was 90.6±0.05, T p T e was 0.±4.04 ms. Biventricular pacing resulted in a mean QT d of 54.4±0.08 and a T p T e of 77.4±. ms. Conclusions: both right ventricular endocardial and left ventricular epicardial pacing increased QT d and transmural dispersion compared to baseline sinus rhythm (p<0.05). On the contrary biventricular pacing decreased QT d and T p T e (p<0.05). These data suggest a possible advantage of biventricular stimulation compared to LV epi and RV endo pacing as far as potential arrhythmia is concerned. KATÉTERABLÁCIÓS MÓDSZEREK ÉS POSZTABLÁCIÓS ANTIARITMIÁS TERÁPIA EREDMÉNYEI PITVARFIBRILLÁLÓ BETEGEKNÉL Mihalcz Attila, Földesi Csaba, Paprika Dóra, Ladunga Károly, Kardos Attila, Szili-Török Tamás Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Háttér: A szimptómás paroxizmális és perzisztens, illetve újabb adatok szerint akár a permanens pitvarfibrilláció (PF) intervenciós módszerrel is kezelhetõ. Az intervenciós elektrofiziológiai beavatkozások több típusa elérhetõ jelenleg. Tanulmányunk célja a pulmonalis vénák (PV) teljes elektromos izolációjának összehasonlítása a cirkumferenciális ablációval a klinikai hatásosságot illetõen, a posztablációs antiaritmiás terápia tükrében. Módszer és eredmények: 06 konszekutív (átlagéletkor 54,78±9,54 év, terjedelem 4 76 évesig) szimptómás paroxizmális (69,%), perzisztens (,%) és permanens (8,6%) PF-ben szenvedõ betegnél végeztünk ablációs beavatkozást két különbözõ módszerrel (I. módszer 58,9% és II. módszer 4,8%). Az I. módszer esetében az ablációs stratégia két folyamatos cirkuláris lézió létrehozását jelentette az ipsilateralis PV-k körül. Perzisztens PF esetén a két cirkuláris léziót összekötõ újabb léziót, ún. roof line -t képeztünk. A II. módszernél a PV-k valódi elektromos izolálása volt a célunk, antrum szinten, és az izolálást elektrofiziológiai módszerrel, körkörös multipoláris katéterrel ellenõriztük. A beavatkozásokat követõen, mindkét módszer esetén, folytattuk az antiaritmiás terápiát még min. 6 hétig, de célunk annak leépítése volt. Az utánkövetést havonta végzett ambuláns vizsgálatok alapján végeztük. Az átlagosan 5, hónap követési idõ során nem volt különbség a paroxizmális és perzisztens PF-betegek közt a rekurrenciákat illetõen (p=0,65). A rekurrenciák számában statisztikai különbséget találtunk a II-es típusú beavatkozás javára (p=0,04). A posztablációs eredményeket kedvezõen befolyásolta az egyénre szabott antiaritmiás terápia. Következtetések: A PV-k teljes elektromos izolációja kedvezõbbnek bizonyult mint a korábban végzett cirkumferenciális abláció. A posztablációs antiaritmiás terápia tovább növeli az effektivitást. Adataink alapján akár permanens PF esetén is alkalmazható eljárás. CATHETER ABLATION STRATEGIES AND POSTABLATION ANTIARRHYTHMIC THERAPY IN PATIENTS WITH ATRIAL FIBRILLATION atrial fibrillation, catheter ablation Background: Patients with symptomatic paroxysmal and persistent and according to newer data even permanent atrial fibrillation (AF) can be treated by catheter ablation. In our center we decided to compare the clinical efficacy of circumferential ablation (CA) of pulmonary veins (PV) and completely electrical PV isolation (PVI), in dependence of postablation antiarrhytmic drug therapy. Methods and results: A total of 06 consequtive patients with a mean (±SD) age of 54.78±9.54 years who had symptomatic paroxysmal (69.%), persistent (.%) and permanent (8.6%) AF underwent CA (58.9%) and PVI (4.8%). In the CA group (using electroanatomical mapping system) after completion the circumferential lesions arounds the PVs, linear ablation lines were created between the left inferior PV an the mitral annulus. In the PVI group beside electroanatomical guidance a circular mapping catheter was used to achieve total electrical disconnection of the PVs from LA at the antrum level. Follow up visits were scheduled monthly after the procedure (mean 5. months). No significant differences were found in the recurrences between the paroxysmal and persistent AF patients (p=0.65), but the recurrency rate was significantly decreased in the PVI as compared to the CA group (p=0.04) The postablation results can be improved by particular antiarrhythmic drug therapy. Conclusion: Total electrical isolation of the PVs seems superior to circumferential ablation. Our data suggest that catheter ablation even in permanent AF patients can be curable. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A4

7 Aritmia/Arrhythmia INCESSANT KAMRAI TACHYCARDIA KATÉTERES ABLÁCIÓS KEZELÉSE Róka Attila, Szilágyi Szabolcs, Srej Marianna, Tamás Mihály, Gajdácsi József, Merkely Béla, Gellér László SE, Cardiovascularis Centrum, Budapest, Toldy Ferenc Kórház, Kardiológiai Osztály, Cegléd Az incessant kamrai tachycardia (KT) kezelése az etiológiától függetlenül gyakran nehéz feladat. Katéteres abláció a betegek utolsó esélye lehet, alkalmazását azonban nehezítheti az elektromos vihar során észlelt csökkent pumpafunkció. 9 incessant kamrai tachycardiás betegnél végeztünk KT ablációt CARTO elektroanatómiai térképezõ rendszer segítségével. Egy esetben incessant kamrafibrillációvá (KF) degenerálódó nem pauza-dependens polymorf gyors kamrai tachycardia ablációját végeztük. A betegek 89%-nál fordult elõ korábban myocardialis infarctus, 6%-nál a balkamra-funkció jelentõsen csökkent (ejekciós frakció 0% alatt). Az akut siker aránya 95% volt (nincs indukálható KT az eredeti morfológiával az ablációt követõen). beteg progresszív szívelégtelenség miatt halt meg az 5., illetve 6. posztoperatív napon, az agresszív gyógyszeres és invazív keringéstámogató kezelés ellenére. Az anterior vagy inferior infarktusos hegek septalis régiója az effektív ablációs vonal része volt a posztinfarktusos betegek 85%-ánál. Az incessant KF megszûnt az indító kamrai extrasystole eliminációját követõen. Az endocardialis abláció nem volt sikeres két posztinfarctusos, illetve két non-ischaemiás DCM-es betegnél, ekkor epicardialisan folytattuk a beavatkozást (identikus pace-map-et sem endocardialis, sem epicardialis oldalról nem sikerült elérni). Az egyetlen sikertelen abláció egy DCM-es betegnél fordult elõ. Reablációt betegnél végeztünk recidiva miatt, a többi esetben ritmuszavar nem jelentkezett, vagy az egyéb kezelések hatékonyak voltak. A katéteres abláció az incessant KT/KF hatékony kezelési módszere, ezért valamennyi esetben el kell végezni, mikor más kezelési módok nem vezetnek eredményre. Elektro-anatómiai térképezés az esetek döntõ hányadában elengedhetetlen. Az anterior és inferior posztinfarktusos hegek septalis régiója jelentõs szerepet játszik posztinfarktusos betegeknél az arrhythmogenesisben. Az endocardialis megközelítés sikertelensége esetén epicardialis oldalról szükséges megkísérelni az ablációt. A hosszú távú sikerességet egyéb tényezõk befolyásolják (társbetegségek, pumpafunkció), ezeket számításba kell venni az ablációs kezelés megkezdése elõtt. CATHETER ABLATION TREATMENT OF INCESSANT VENTRICULAR TACHYCARDIA incessant ventricular tachycardia, ablation The treatment of incessant ventricular tachycardia (VT) is frequently challenging, regardless of its origin. Catheter ablation can be the last chance for patients suffering from incessant or frequent VT, however, in case of electrical storm it can be difficult due to the impaired cardiac function. VT ablation was performed with CARTO electro-anatomical mapping system in 9 patients with incessant VT. Ablation of incessant non-pause dependent fast polymorphic VT, degenerating into ventricular fibrillation (VF), was performed in one patient. 89% of patients had a previous myocardial infarction (MI), and 6% had a severely decreased left ventricular function (EF below 0%). The acute success rate was 95% (no inducible VT with the original morphology after the ablation). patients died due to progressive heart failure 5 and 6 days later, despite the aggressive pharmacological and invasive hemodynamic support. The septal region of the inferior or anterior scar border zone was part of the effective ablation line in 85% of post-mi patients and in the VF patient. The incessant VF ceased after the elimination of the inducing ventricular extrasystole. Endocardial ablation was not successful in two post-mi and two non-ischemic DCM patients, therefore epicardial approach was applied, and this method ceased the VTs (identical pace-maps were not obtained from either the epi- or endocardial surfaces of the heart). The only unsuccessful ablation was in a patient with non-ischemic DCM. reablations were performed due to relapse, while no VTs were observed or other treatments were effective in the other cases. Catheter ablation is a highly efficient method in the treatment of incessant VT, so it should be performed, when other treatments are not effective. Electroanatomical mapping is required in most cases. The septal part of the inferior or anterior scars seems to have significance in the arrhythmogenesis in post-mi patients. Epicardial ablation should be attempted, when endocardial ablation is not effective. Long-term outcome after the procedure is affected by other factors (comorbidities, cardiac function), these should be evaluated before attempting the ablation. CARTO MERGE TECHNIKA ALKALMAZÁSA PAROXIZMÁLIS ÉS PERMANENS PITVARFIBRILLÁCIÓ ESETÉBEN Szûcs Gábor, Szilágyi Szabolcs, Kutyifa Valentina, Srej Marianna, Róka Attila, Merkely Béla, Gellér László SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Budapest A vena pulmonalisok anatómiai izolációján alapuló pitvarfibrilláció abláció egy új nonfarmakológiás terápiás lehetõség a gyógyszeres kezelésre nem reagáló pitvarfibrilláció gyógyításában. Klinikánkon 005 októbere óta 50 beteg (6 ffi, 4 nõ; átlagéletkor: 54,9±8,6 év) esetében került sor panaszokat okozó paroxizmális (7 eset, 74%) vagy gyógyszeres terápiára refrakter permanens ( eset, 6%) pitvarfibrilláció rádiofrekvenciás ablációjára. A véna pulmonalisok szájadékainak körkörös izolációját az esetek 45%-ában CARTO ( dimenziós elektroanatómiai térképezõ) rendszerrel, 55%-ában pedig CARTO MERGE (CT- vagy MR-támogatott CARTO) rendszer segítségével végeztük el. A beavatkozások elõtt minden betegnél transoesophagealis echokardiográfiát végeztünk. Sikeres beavatkozást követõen, az átlagosan 6,±,8 hónapos utánkövetési idõtartam alatt 40 beteg (80%) esetében nem jelentkezett ismételt pitvarfibrilláció. A permanens pitvarfibrilláció miatt végzett ablációk esetében %-os ( eset) rekurrencia igazolódott, míg a paroxizmális pitvarfibrilláció miatt végzett beavatkozások esetében a pitvarfibrilláció 8,9%-ban (7 eset) jelent meg ismét. Kifejezett tünetekkel járó, ismételten megjelenõ paroxizmális pitvarfibrilláció miatt esetben reablációt végeztünk (az elsõ beavatkozást követõ 8, 8 illetve 0 hónapon belül), így az eredetileg paroxizmálisan pitvarfibrilláló csoportból csak 4 esetben (0,8%) maradtak vissza pitvarfibrillációs paroxizmusok. A CARTO, illetve a CARTO MERGE-technikával elvégzett véna pulmonalis izolációt követõen a két csoportban a pitvarfibrilláció rekurrenciája nem különbözött szignifikánsan, viszont a CARTO MERGE segítségével a beavatkozáshoz használt RTG-idõ szignifikánsan csökkent (48,±, min vs.,±0,8 min, p<0,05). A vena pulmonalisok anatómiai izolációja hatásos stratégia a terápiarefrakter paroxizmális, illetve permanens pitvarfibrilláció gyógyításában. CARTO MERGE-technika segítségével a sugáridõ jelentõsen csökken, a CARTO MERGE alkalmazása egyéb elektrofiziológiai eszközök használata nélkül is magas sikerarányt biztosít mind paroxizmális, mind permanens pitvarfibrilláció ablációja esetén. CARTO MERGE TECHNOLOGY IN ABLATION OF PAROXYSMAL AND PERMANENT ATRIAL FIBRILLATION atrial fibrillation, ablation The atrial fibrillation ablation based on anatomical isolation of the pulmonary veins is a novel nonpharmacological therapy in paroxysmal or permanent drug refractory atrial fibrillation. At our clinic, 50 consecutive patients (6 male, 4 female; mean age of 54.9±8.6 years) with symptomatic paroxysmal (7 cases, 74%) or drug refractory permanent ( cases, 6%) atrial fibrillation were treated by radiofrequency ablation since the October of 005. Anatomical isolations of the pulmonary veins were done by CARTO ( dimensional electroanatomic mapping) system in 45% and by CARTO MERGE (CT or MR supported CARTO) in 55%. Before procedure transoesophageal echocardiography was done in all cases. After a mean follow-up of 6.±.8 months, the procedure was successful in eliminating atrial fibrillation episodes in 40 patients (80%). Atrial fibrillation came up again in cases (%) at permanent group and in 7 cases (8.9%) at paroxysmal group. Successful reablation was done in highly symptomatic cases because of recurrence of paroxysmal atrial fibrillation (in 8, 8 and 0 months after the first procedure), so in paroxysmal group arrhythmias were left over only in 4 cases (0.8%). Recurrence of atrial fibrillation after ablation with CARTO did not differ significantly from the recurrence of arrhythmias after ablation with CARTO MERGE, but at CARTO MERGE the requisited X-ray intervall reduced significantly (48.±. min vs..±0.8 min, p<0.05). Anantomical isolation of pulmonary vein is an effective nonpharmacological strategy in therapy refractory paroxysmal or permanent atrial fibrillation. The requisited X-ray interval can be reduced significantly by using CARTO MERGE. Without the usage of any other electrophysiological devices, CARTO MERGE results in high ratio of success at ablation of paroxysmal or permanent atrial fibrillation. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A5

8 Aritmia/Arrhythmia TOVÁBBFEJLESZTETT, ÚJ ALGORITMUS A SZÉLES QRS-TACHYCARDIÁK DIFFERENCIÁLDIAGNÓZISÁBAN VÉGLEGES EREDMÉNYEK Vereckei András, Duray Gábor, Miller John M. SE, III. Belklinika, Budapest OGYK, Cardiovascularis Centrum, Budapest Krannert Institute of Cardiology, Indiana University, Indianapolis A reguláris széles QRS-tachycardiák (WCT) differenciáldiagnózisára kifejlesztett, korábban ismertetett EKG-algoritmusunkat, amely jobbnak bizonyult a Brugadaalgoritmusnál, tovább egyszerûsítettük, úgy, hogy teljesen elhagytuk a bonyolult morfológiai kritériumokat, és a kritériumokat csak az avr-elvezetésben vizsgáltuk. Módszerek: beteg elektrofizológiai (EP) vizsgálattal tisztázott eredetû 48 WCT [7 ventricularis tachycardia (VT), supraventricularis tachycardia (SVT)] epizódját az elsõ két szerzõ prospektíve analizálta úgy, hogy az EP-diagnózist nem ismerte. Az elemzéshez az avr-elvezetésben a következõ kritériumokat használták:. kezdeti R-hullám jelenléte.. kezdeti r vagy q >40 ms jelenléte.. ha a QRS komplexus dominálóan negatív és kezdete is negatív, akkor a leszálló szárán van-e megtöretés. 4. a kezdeti (vi) és a terminális (vt) kamrai aktiváció sebességek arányának (vi/vt) becslése oly módon, hogy az EKG-n megmérjük az ingerület által a QRS kezdeti 40 ms-a (vi) és terminális 40 ms-a (vt) alatt verticalisan megtett utat, és ezt mv-ban fejezzük ki. Ha az algoritmus elsõ kérdésének bármelyikére a válasz igen, akkor a végsõ diagnózis VT, ha a válasz nem, akkor tovább kell lépni a következõ kritériumra. A 4. lépcsõben a vi/vt > SVT-re a vi/vt < VT-re utalt. Módszerünket összevetettük a Brugada-kritériumokkal és korábbi algoritmusunkkal. Eredmények: Az új avr-algoritmus csak esetben nem volt alkalmazható, az új avr és korábbi algoritmusunk a helyes diagnózist szignifikánsan nagyobb arányban volt képes felállítani mint a Brugada-algoritmus [9,5% és 90,7% vs.85,5% (p=0,00, p=0,007)]. Az új avr és korábbi algoritmusunk VT diagnózisának szenzitivitása és SVT diagnózisának specificitása (96,5% és 95,7% vs. 89,%; p<0,00, p=0,00), valamint VT diagnózisának ( ) prediktív értéke és SVT diagnózisának (+) prediktív értéke [86,6% (95%-os confidencia intervallum=ci 79,8 9,%) és 8,8% (95% CI 76,6 9,%) vs. 67,% (95% CI 58,9-7,9%)] szignifikánsan jobb volt a Brugada-algoritmus azonos paraméterénél. Az új avr és korábbi algoritmusunk között nem volt szignifikáns különbség a vizsgált paraméterekben. Következtetés: Tovább egyszerûsített, a korábbinál lényegesen gyorsabban alkalmazható új avr-algoritmusunk ugyanolyan jónak bizonyult mint az összes eddig ismert standard kritérium és korábbi algoritmusunk, és jobbnak mint a Brugadaalgoritmus a WCT-epizódok osztályozásában. SÚLYOS SZÍVELÉGTELENSÉG RESZINKRONIZÁCIÓS KEZELÉSE: CENTRUMUNK 7 ÉVES TAPASZTALATAI, HOSSZÚ TÁVÚ UTÁNKÖVETÉS Zima Endre, Kutyifa Valentina, Szilágyi Szabolcs, Róka Attila, Szûcs Gábor, Gellér László, Merkely Béla Semmelweis Egyetem, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest A súlyosan csökkent balkamra-funkcióval, és inter- és intraventricularis dyssynchroniával bíró, gyógyszer-rezisztens szívelégtelenségben szenvedõ betegek hatékony, elfogadott kezelési módszere a cardialis reszinkronizáció (CRT). Célunk a legtöbb CRT-eszközt implantáló hazai centrum betegeinek utánkövetéses vizsgálata volt. 6 súlyos szívelégtelenségben szenvedõ, széles QRS-sel (75±4 ms), és döntõen bal kamrai dyssynchroniával rendelkezõ beteg (átlagéletkor 6±év, 79 nõ) 0 esetben CRT-D-t (cardioverter defibrillátort), 59 esetben CRT-P-t (pacemakert) kapott. Implantáció elõtt és a kontrollvizsgálatok során meghatároztuk a NYHA-stádiumot, a bal kamrai ejekciós frakciót és a QRS-szélességet. A betegek mintegy egyharmadánál krónikus pitvarfibrilláció miatt pitvari elektródát nem implantáltunk. 65 betegnél új technikát alkalmaztunk: a stabil bal kamrai elektródapozíciót a sinus coronarius oldalágába, az elektróda mellé deponált coronaria stenttel értük el. A QRS idõtartama CRT-ingerléssel minden beteg esetében csökkent (± ms, p<0,00). Az ejekciós frakció szignifikánsan emelkedett (4,7±5, vs.,5±7,6, p=0,00) a kontrollokon a beültetésnél mérthez képest, a beültetés elõtt minden beteg NYHA III-IV funkcionális állapotban volt (,4±0,), míg az utolsó kontroll során jelentõs javulást figyeltünk meg (NYHA,7±0,5). A CRT után 4 beteg került szívtranszplantációra, további 4 beteg szívtranszplantációs várólistára. Az utánkövetési idõ alatt (±9 hónap) 6 halál következett be: 6 hirtelen szívhalál a CRT-P, illetve a CRT-D-csoportban, 7 progrediáló szívelégtelenség, nem kardiális halál. A CRT-P és CRT-D-terápia hatására jelentõs életminõség javulást tapasztaltunk súlyos kongesztív szívelégtelenségben és intraventricularis ingerületvezetési zavarban szenvedõ betegeinknél. A FURTHER SIMPLIFIED NEW ALGORITHM IN THE DIFFERENTIAL DIAGNOSIS OF WIDE QRS COMPLEX TACHYCARDIAS-FINAL RESULTS wide QRS complex tachycardia, Brugada criteria, ventricular tachycardia, supraventricular tachycardia Our previously devised ECG algorithm for the differential diagnosis of regular wide QRS complex tachycardias (WCT), that proved to be superior to the Brugada algorithm, was further simplified by total omission of complicated morphological criteria and limiting the leads to be studied to lead avr. Methods: 48 WCT [7 ventricular tachycardias (VT), supraventricular tachycardias (SVT)] episodes from consecutive patients with proven electrophysiological (EP) diagnosis were prospectively analyzed by the first two authors blinded to the EP diagnosis. The following criteria were analyzed in lead avr:. presence of an initial R wave.. presence of an initial r or q wave >40 ms.. presence of a notch on the descending limb of a negative onset and predominantly negative QRS complex. 4. estimation of initial (vi) and terminal (vt) ventricular activation velocity ratio (vi/vt) by measuring the distance in mv on the ECG the impulse traveled vertically during the initial (vi) and terminal 40 ms (vt) of the QRS complex. When the answer to any of the first three questions was yes, the final diagnosis was VT, when the answer was no, one had to proceed to the next criterion. A vi/vt > suggested SVT and a vi/vt < suggested VT in the 4 th step. The new avr algorithm was compared with our previous and the Brugada algorithms. Results: The overall test accuracy of the new avr and our previous algorithms was superior to that of the Brugada algorithm (9.5% and 90.7% vs. 85.5%; p=0.00, p=0.007 respectively). The sensitivity for VT diagnosis and specificity for SVT diagnosis (96.5% and 95.7% vs. 89.%; p<0.00, p=0.00) and ( ) predictive value for VT diagnosis and (+) predictive value for SVT diagnosis (86.6% (95% confidence interval=ci %) and 8.8% (95% CI %) vs. 67.% (95% CI %)] of the new avr and our previous algorithms were superior to those of the Brugada algorithm. There was no significant difference in any studied parameters between the new avr and our previous algorithms. Conclusions: The much simplified and fast new avr algorithm was able to classify the WCT episodes with the same accuracy as reported for the application of all standard criteria and our previous algorithm and proved to be superior to the Brugada algorithm. CARDIAC RESYNCHRONISATION THERAPY OF SEVERE HEART FAILURE: SINGLE-CENTER EXPERIENCES OF SEVEN YEARS, LONG-TERM FOLLOW-UP congestive heart faliure, cardiac resynchronisation therapy Cardiac resynchronisation therapy (CRT) is an effective and accepted choice of treatment of patients suffering from severe, drug refractory heart failure with inter/intraventricular dyssynchrony and severe left ventricular dysfunction. The aim of this study was to follow up the patients of the most CRT implanting center in Hungary. 59 CRT-P (pacemaker), 0 CRT-D (implantable defibrillator) were implanted to 6 patients (mean age 66± yrs, 79 women) suffering from severe heart failure with left ventricular dyssynchrony and wide (75±4 ms) QRS. NYHA stage, left ventricular systolic and diastolic diameters and QRS width were determined before implantation and during the follow up period. No atrial lead was implanted at one third of the patientsbecause of chronic atrial fibrillation. New tchnology was implemented at 65 patients: stent implantation was used to acquire stable position of the CS lead in the coronary sinus. Width of QRS decreased significantly (± ms, p<0.00) during the follow up comparing before implantation. Ejection fraction increased significantly (4.7±5. vs..5±7.6, p=0.00) during follow up. Before the implantation every patients were in NYHA III-IV stage, (.4±0.), but their functional status was significantly better determined on the last controll examination (NYHA.7±0.5). Having got CRT, 4 patient overwent heart transplantation and other 4 got to transplantation list. During the follow up period (±9 months) 6 patients died, cause of death were 6 sudden cardiac death in the CRT-P, in the CRT-D groups, 7 heart failure progression, two noncardiac death. CRT-P and CRT-D devices implanted for treatment of severe heart failure with inter/intraventricular dyssynchrony resulted in improvement of heart failure and quality of life of the patients. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A6

9 Echokardiográfia/Echocardiography ÖSSZEFÜGGÉSEK A DIASZTOLÉS DISZFUNKCIÓ (TDI), AZ ANGIOTENZIN KONVERTÁLÓ ENZIM I/D, AZ ANGIOTENZIN II T -RECEPTOR A66C ÉS AZ ENTOTHELIÁLIS NITRIC-OXID SZINTÁZ G894T- GÉN POLIMORFIZMUSAI KÖZÖTT HIPERTÓNIÁBAN Alwazir Fóris, Volf Péter, Balák Csaba, Kalina Ákos MÁV Kórház és Központi Rendelõintézet, Budapest Cél: Összefüggés keresése a bal kamra (LV) diasztolés funkciója (TDI-vel) és az ACE I/D, az angiotenzin II T -receptor A66C és az endothelialis nitric-oxid szintáz G894T-gén polimorfizmusai között aszimptomatikus hipertóniás betegeknél. Minden beteg LV ejekciós frakciója (EF) 50% felett volt. Metodika: A betegeknek, a diabetes mellitust leszámítva, más társbetegségük nem volt. A LVEF-t Simpson-metodikával, az LV mass idexet a Devereux-egyenlettel mértük. A longitudinális (L) miokardiális rostok funkcióját csúcsi négyüregû (basal septum), a transzverzális miokardiális rostok funkcióját parasternalis long axis (basal posterior) síkból vizsgáltuk TDI segítségével (system VIVID 7, GE). A genetikai polimorfizmusokat PCR-technikával kerestük meg. A D, C és T-allélok magas rizikót jelentenek hipertóniára. A 66 beteget alacsony (A: legalább 4 vad alléljuk van) és magas (B: legalább rizikó alléljuk van) kockázati csoportba soroltuk. Eredmények: Nem volt szignifikáns különbség az A (7 beteg) és a B (9 beteg) csoport között az életkorban (6,6±,8 év vs. 56,6±,0; p=0,06), a nemben (nõ: 8 vs. 7), a szívfrekvenciában, a hipertónia fennállásának idejében, a kezelésben, a szisztolés és diasztolés vérnyomásban, a BMI-ben, a diabetes mellitus elõfordulásában, a LV mass indexben és az LVEF-ben. A diasztolés funkció vizsgálatánál nem volt szignifikáns különbség a két csoport között a transmitralis E-sebességben (77±7 cm/sec vs. 7±9), az E/A hányadosban (,07±0, vs. 0,99±0,) és az E-hullám decelerációs (DT) idejében (±90 ms vs. 94±6); az L miokardiális rostok EL-sebességben (8,4±,4 cm/sec vs. 9,±,), az EL/AL hányadosban (0,94±0,5 vs.,0±0,9); és a T miokardiális rostok ET sebességében (8,6±,6 cm/sec vs. 9,9±,6), az ET/AT hányadosban (,4±0,76 vs.,5±0,7) és a T rostok DTT idejében (99±6 ms vs. 9±5). Azonban az L miokardiális rostok DTL idejében (6±6 ms vs. ±4; p=0,0) szignifikáns különbség volt a két csoport között. Következtetések: A nagyobb RAAS és enos genetikai kockázatot hordozók fiatalabbak voltak és a longitudinális szívizom rostjaik decelerációs ideje rövidebb volt. Így náluk a diasztolés diszfunkció már az életük közepén jelentkezhet ezért a célvérnyomás elérése itt különösen fontos. RELATIONSHIP BETWEEN DIASTOLIC FUNCTION BY TDI AND ANGIOTENSIN CONVERTING ENZYME I/D, ANGIOTENSIN II TYPE RECEPTOR A66C AND ENDOTHELIAL NITRIC OXIDE SYNTHASE G894T GENE POLYMORPHISMS IN HYPERTENSION hypertension, diastolic heart failure, RAAS, enos Purpose: To find out the relationship between left ventricular (LV) diastolic function by TDI and ACE I/D, angiotensin II type receptor A66C and endothelial nitric oxide synthase G894T gene polymorphisms in asymptomatic hypertension patients. All subjects left ventricular (LV) ejection fraction (EF) was above 50%. Methods: Subjects with other diseases were excluded except for type diabetes. The LVEF was measured by Simpson s method and LV mass was calculated by the Devereux equation. The analysis of longitudinal (L) myocardial function was estimated by TDI (system VIVID 7, GE) at the apical 4-chamber view (basal septum), while the transversal (T) myocardial function was assessed at the parasternal long axis view (basal posterior). The polymorphisms were carried out by PCR. The D, C and T alleles mean high risk for hypertension. The 66 subjects were divided into low (A: at least four wild type alleles) and high (B: at least three risk type alleles) risk patients. Results: There was no significant difference between group A (7 subjects) and B (9 subjects) in terms of age (6.6±.8 years vs. 56.6±.0; P=0.06), gender (females: 8 vs. 7), heart rate, duration of hypertension, treatment, systolic blood pressure, diastolic blood pressure, BMI, prevalence of diabetes, LV mass index and LVEF. In diastolic function assessment, there was no significant difference between the two groups transmitral E velocity (77±7 cm/sec vs. 7±9), E/A ratio (.07±0. vs. 0.99±0.) and deceleration time (DT) of E wave (±90 ms vs. 94±6); L myocardial EL (8.4±.4 cm/sec vs. 9.±.), EL/AL (0.94±0.5 vs..0±0.9); and T myocardial ET (8.6±.6 cm/sec vs. 9.9±.6), ET/AT (.4±0.76 vs..5±0.7) and DTT (99±6 ms vs. 9±5). Whereas, L myocardial DTL (6±6 ms vs. ±4; p=0.0) were significantly different from each other in the two groups. Conclusions: In the case of patient with the investigated high risk alleles of RAAS and enos systems, we observed younger age and shorter deceleration time of longitudinal myocardium fibres. This state can be the early indication of diastolic dysfunction in middle age. Thus reaching the target blood pressure in these younger patients with this genetic status can be particularly important 5 ÉVES TAPASZTALATAINK AZ ECHOKARDIOGRÁFIA DIAGNOSZTIKUS ÉRTÉKÉRÕL A TÍPUSÚ AORTA DISSECTIO ESETEIBEN Bányai Ferenc, Kerecsen Gábor, Böhm Ádám, Bencze Jusztina, Borsányi Tünde, Nieszner Éva, Préda István, Kiss Róbert, Tomcsányi István, Tarr Ferenc, Sugár Tamás, Somogyi András OGYK, Belgyógyászati és Kardiológiai Osztály, Budapest OGYK, Szív- és Érsebészeti Klinika, Budapest Az elmúlt 5 évben 55 betegnél történt aorta dissectio (D) gyanúja esetén osztályunkon elsõ vizsgálatként transthoracalis (TTE) és transoesophagealis (TEE) echokardiográfia (ECHO). A retrospektív felmérés célja: alkalmas-e a TTE+TEE a D diagnózisán túl a Stanford-beosztás szerinti A D-nál az azonnali mûtét indikációjához és a mûtéti terv felállításához szükséges adatok szolgáltatására. A TTE/TEE D-t (87 A 4 B típus) intramuralis haematomát (IMH) és 4 kritikus méretû aorta ascendens aneurizmát (AN) igazolt, a fennmaradó 89 esetben operatív teendõt nem igénylõ eltérések igazolódtak. A fenti betegcsoportban 68 CT, 0 MRI és 6 angiográfia (ANG) is történt. A D diagnózisa a levált intima, illetve a kettõs lumenáramlás kimutatásán valamint az IMH vizualizálásán alapult. A betegek életkora 8 év között változott, átlag 5 év, köztük 54 ffi 0 nõ volt. A TTE/TEE által igazolt és mûtétre került 7 eset (75 A, 7 B IMH, 4 AN ) és nem operált, szekciós eset patológiai elemzését hasonlítottuk össze a TTE/TEE, illetve egyéb vizsgálómódszerek (CT-MRI-ANG) eredményeivel. Ennek alapján a D illetve IMH vonatkozásában a TTE szenzitivitása (S) 66% specificitása (SP) 96% volt, míg TEE S: 98% SP: 98%, a CT S: 98%, SP: 96%, az ANG S: 95%- nak bizonyult. Az A D-k és IMH-k vonatkozásában az utolsó 8 év 5 A D a IMH és 9 AN eseteiben a döntõ diagnosztikus elem a TTE/TEE volt (ECHO/CT arány.) Ez pontos adatokat szolgáltatott a sürgõs mûtéti terv felállításához (D kiterjedése, valódi és állumen áramlási viszonyai, aortabillentyû és koronáriák érintettsége, PF jelenléte és mértéke). A mûtétek, illetve szekciók során a TTE/TEE lelete álpozitív, illetve álnegatív esetet leszámítva igazolódott. Mindez azt bizonyítja, hogy akut aorta szindróma gyanúja esetén az elsõként végzett TTE/TEE alapján a diagnózis felállítható és A típusú D és IMH esetén a mûtéti tervrõl azonnal dönteni lehet. 5 YEARS OF EXPERIENCE ON THE VALUE OF ECHOCARDIOGRAPHY IN THE DIAGNOSIS OF TYPE A AORTIC DISSECTION ransoesophageal echocardiography, aortic dissection In our center transthoracal (TTE) and transoesophageal (TEE) echocardiography was performed in 55 patients with the suspicion of aortic dissection (D) as the first diagnostic test, during the past 5 years. The aim of our retrospective study was to evaluate the suitability of TTE+TEE in not only the diagnosis of Stanford A type D but also in the establishment of the surgical indication and surgical planning. TTE/TEE indentified D (87 type A, 4 type B) intramural haematomas (IMH) and 4 critical size ascending aortic aneurysms (AN). In the remaining 89 cases findings did non indicate surgical solution. In our cohort 68 CT, 0 MRI and 6 angiography examinations (ANG) were also performed. Diagnosis of D was based on the demonstration of detached intima and double lumen/flow and visualiazation of the IMH. The mean age of patients was 5 years (-8), 54 male and 0 female. Authors compared the pathological analysis of 7 surgery cases (75 A, 7 B, IMH and 4 AN) identified with TTE/TEE and non surgical autopsy cases with the results of TTE/TEE, CT, MRI, and ANG examinations. In the diagnosis of D and IMH the sensitivity (S) and specificity of TTE were found to be 66% and 96% respectively. In case of TEE S and SP both were 98%.The S and SP of CT were 98 and 96% while the S of ANG was found to be 95%. During the last 8 years the decisive diagnostic examinations were TTE/TEE in D and IMH cases (5+) with ECHO/CT ratio of.. TTE/TEE yielded essential details helping plan the surgical intervention (extension of D, flow characteristics of true and false lumen, coronary artery or aortic valve involvement, presence and magnitude of pericardial haemorrhage). The findings of the TTE/TEE were verified during surgery or autopsy in all but two false positive and one false negative case. Our results help prove that in case of suspected acute aortic syndrome TTE/TEE as first test are sufficient to establish the diagnosis and in cases of D and IMH decision on the planned surgery can be made immediately. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A7

10 Echokardiográfia/Echocardiography A KLINIKAI ÉS ECHOKARDIOGRÁFIÁS ADATOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA MARFAN-SZINDRÓMÁS BETEGE- INKBEN KLINIKÁNK ÉVES TAPASZTALATA Bartha Elektra, Szabolcs Zoltán, Apor Asztrid, Szûcs Andrea, Kutyifa Valentina, Vágó Hajnalka, Merkely Béla SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Bevezetés: A Marfan-szindróma (MFS) egy autoszomális, génhez kötött, dominánsan öröklõdõ kötõszöveti betegség. Az érintett betegeknél az aorta dissectio (AD) kockázata magas. Az MFS korai diagnózisa (Genth-kritériumok, echokardiográfia) korai terápiás beavatkozást tesz lehetõvé. Cél: Az MFS-betegek klinikai és echokardiográfiás adatainak vizsgálata. Módszer: 995 januárjától 006 decemberéig 9 betegnél diagnosztizáltunk MFS-t a genthi-kritériumok szerint. Minden betegnél történt echokardiográfia legalább évente egyszer. A vizsgálat végpontjai: béta-blokkoló terápia, profilaktikus mûtét és AD voltak. A 9 beteget csoportra osztottuk. Az A-csoportba (n=88 beteg) a béta-blokkolóval kezelt, a B-csoportba (n= beteg) a preventív aorta rekonstrukciós, a C-csoportba (n=0) az AD-s betegek kerültek. A csoport klinikai és az echokardiográfiás adatok statisztikai analízise student-t próbával történt. Eredmények: A klinikai adatokban szignifikáns különbség volt:. a NYHAstádiumban B- vs. C-csoport között (p<0,00).. a halálozásban: az A-csoportban nem volt, a B (n= beteg) csoportban, % vs. C (n=7 beteg) csoportban 5%-os volt (p<0,000). Az echokardiográfiás adatokban szignifikáns különbséget:. az aorta átmérõben A-csoport (±8 mm) vs. B-csoport (5±7, mm) p<0,00; a B-csoport vs. C (66± mm) csoport p<0,0.. az aorta inszufficiencia mértékében A-csoport (,±0,6) vs. B-csoport (,±,7) p<0,0, és B-csoport vs. C-csoport (,5±0,9) p<0,0 találtunk. Következtetések: A Marfan-szindróma a genthi-kritériumok és az echokardiográfia segítségével korán diagnosztizálható. Az aorta dissectiótól fenyegetett marfanos betegek prognózisa ezáltal javítható a korai béta-blokkoló vagy sebészi terápiával. THE CLINICAL AND ECHOCARDIOGRAPHIC FINDINGS IN PATIENTS WITH MARFAN SYNDROME A YEAR EXPERIENCE IN OUR CLINIC marfan, echocardiography, ß blocker, surgery Background: Marfan s syndrome (MFS) is an autosomal dominant heritable connective tissue disorder. Affected patients are at high risk of aortic dissection (AD). Early diagnosis based on Genth Nosology and echocardiography allowed to start early therapy. Aim: To evaluate the clinical and echocardiographic data in patients with MFS. Methods: Between January 995 and December patients (pts) were diagnosed as having MFS based on clinical criteria of Genth Nosology. All pts underwent echocardiography and yearly controlled at least. The end points of the study were: beta-blocker therapy, prophylactic aortic repair and aortic dissection (AD). The 9 pts were divided into three groups: group A (n=88 pts): beta-blocker treatment, group B (n= pts): prophylactic aortic repair, group C (n=0 pts): AD. Between the three groups the clinical and echocardiographic datas were compered by student-t, χ tests. Results: There was significant difference between the three groups in clinical findings:. in classification of NYHA between groups B and C (p<0.00);. in mortality: there was no death in group A, in group B (n= pts),% vs. C (n=7 pts) 5% died (p<0.000). We found significancy in echocardiographic findings:. in aortic root diameter between group A (±8 mm) and group B (5±7. mm) p<0.0, and between group B and group C (66± mm) p<0.0;. in grade of aortic regurgitation group A (.±0.6) vs. B (.±.7) p<0.0; group B vs. C (.5±0.9) p<0.0. Conclusion: Early detection of Marfan syndrome by clinical criteria and echocardiography improve the prognosis of the syndrome by early prophylactic treatment. IZOLÁLT DIASZTOLÉS DISZFUNKCIÓ STÁDIUMAINAK MEGOSZLÁSA IDÕS, HIPERTÓNIÁS BETEGEKBEN INTEGRÁLT DOPPLER ECHOKARDIOGRÁFIAI VIZSGÁLAT ALAPJÁN Dénes Mónika, Lengyel Mária Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Vizsgálatunk célja az volt, hogy kimutassuk, milyen a diasztolés diszfunkció (DD) stádiumainak megoszlása idõs, megtartott szisztolés funkciójú (MSZF), hipertóniás (HT) betegekben. Betegek: A vizsgálat 0 hónapja alatt a 66 HT-betegbõl 68 (4 nõ, átlagéletkor: 7,6±9, év) teljesítette a bevonási kritériumokat: 55 év feletti kor, sinusritmus, MSZF (EF>45%), normális vesefunkció. Súlyos fokú mitralis inszufficienciát kizártuk. Módszerek: mértük a bal kamrai (BK) EF-t, falvastagságot, bal pitvar (BP) hosszátmérõjét, a mitralis beáramlási görbe (MBG) E, A sebességeit, a decelerációs idõt (DT), szöveti Doppler-echoval (TDI) a bal kamra laterális anulusában a koradiasztolés (Ea) sebességet, és a pulmonalis véna (PV) görbe S és D sebességeit, valamint számítottuk az E/A, E/Ea és az S/D hányadosokat. Új paraméterként kalkuláltuk a BK rigiditást (BKR=E/Ea/Dd), ahol Dd a BK végdiasztolés átmérõje. Magas töltõnyomásnak (MTNY) tartottuk, ha E/Ea>7 és/vagy S/D<. Az MBG alapján enyhe fokú DD-nek (DD-) tekintettük, ha E/A<, DT>40 ms. A többi 70 esetben TDI is történt (PV-vel 44, PV nélkül 6 esetben), közepes fokú volt a DD (DD- ), ha normális MBG mellett (E/A³, DT ms), súlyos fokú volt (DD-) ha DT 50 ms mellett volt MTNY. Nincs DD, ha MBG normális, és nincs MTNY. Eredmények: 6 esetben nem volt DD, 98 DD-, 7 DD- és 7 DD- volt. A DD- csoport idõsebb volt, mint a normálcsoport, és a DD- (7,9±9, vs. 70,±8,8 év, p<0,05; és vs. 69,±8,8 év, p<0,005). DD- esetén magasabb volt a szívfrekvencia a normál, és a DD--höz képest (7,8±,9 vs 67,5±0,/min, p<0,0; vs. 66,9±9,6/min, p=0,00). A normálokhoz képest DD- és DD- esetén is tágabb BP-t találtunk (50,4±6,5 vs. 5,6±7,0 mm, p=0,0; vs. 54,4±6,7mm, p<0,0). A BKR nagyobb volt DD--ben, mint a normáloknál (0,5±0,05 vs. 0,±0,08; p<0,05). DD nélkül és DD--ben szívelégtelenség (SZE) nem volt. SZE ugyanolyan gyakran fordult elõ DD--ben, mint DD--ban (% vs. 0%, NS). Következtetések: Idõs, MSZF-jú, HT-betegekben enyhe fokú DD 54%-ban fordult elõ, MTNY-nyel járó közepes fokút 9%-ban súlyos fokút 0%-ban találtunk, ezeknek negyedében SZE is volt. PREVALENCE OF THE STAGES OF ISOLATED DIASTOLIC DYSFUNCTION IN ELDERLY, HYPERTENSIVE PATIENTS USING INTEGRATED DOPPLER-ECHOCARDIOGRAPHY Doppler-echocardiography, heart failure, diastolic dysfunction, hypertension The aim of this study was to assess the prevalence of the different stages of diastolic dysfunction (DD) in elderly, hypertensive (HT) patients with preserved systolic function (PSF). Patients: During the 0 months of the study 68 (4 female, mean age: 7.6±9. yrs) of the 6 HT patients fulfilled the inclusion criteria: age >55 yrs, sinus rhythm, PSF (EF>45%), normal renal function. Severe mitral regurgitation was excluded. Methods: We measured left ventricular (LV) EF, wall thickness, longitudinal left atrial dimension (LA), E and A velocities, and deceleration time (DT) of the mitral inflow pattern (MIP), myocardial early diastolic (Ea) velocity, measured by tissue Doppler imaging (DTI) at the lateral mitral annulus, and S and D velicities of the pulmonary venous (PV) flow. We calculated E/A, E/Ea and S/D ratios. As a new parameter, we estimated LV wall stiffness (LVS= E/Ea/Dd), where Dd was the LV end-diastolic dimension. E/Ea>7 and/or S/D< indicated elevated LV filling pressure (EFP). According to the MIP stage DD was defined as E/A<, DT>40 ms. In the remaining 70 cases TDI was also performed (in 44 cases with PV, 6 cases without PV), stage DD was defined as normal MIP (E/A³, DT ms) with EFP, stage DD as DT 50 ms with EFP. No DD was defined if MIP was nomal, and there was no EFP. Results: No DD was found in 6 cases, stage DD in 98, stage in 7, stage in 7 cases. Patients in stage were older than in no DD, and in stage (7.9±9. vs. 70.±8.8 yrs, p<0.05; vs. 69.±8.8 yrs, p<0.005). Heart rate was higher in stage than in no DD group, and in stage (7.8±.9 vs. 67.5±0./min, p<0.0; vs. 66.9±9.6/min, p=0.00). In stage and LA was enlarged compared to no DD (5.6±7.0 and 54.4±6.7 mm vs. 50.4±6.5; p=0.0, <0.0 resp). LVS was higher in stage than in no DD (0.5±0.05 vs. 0.±0.08, p<0.05). There was no heart failure (HF) in no DD and in stage. HF was similarly frequent in stage and (% vs. 0%, NS). Conclusions: stage DD was found in 54% in elderly, HT patients with PSF. Stage occurred in 9%, stage in 0% of the patients, of whom one fourth had HF. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A8

11 Echokardiográfia/Echocardiography MELY TÉNYEZÕK HATÁROZZÁK MEG A NÁTRIURETIKUS PEPTIDEK SZINTJÉT HIPERTRÓFIÁS ÉS DILATATÍV CARDIOMYOPATHIÁS BETEGEKBEN? Faludi Réka, Szokodi István, Tóth Levente, Heikki Ruskoaho, Olli Vuolteenaho, Papp Lajos, Simor Tamás Pécsi Tudományegyetem, Szívgyógyászati Klinika, Pécs Oului Egyetem, Gyógyszertani és Toxikológiai Intézet, Oulu, Finnország Szívelégtelenségben szenvedõ betegekben az NT-proANP és az NT-proBNP szérumszintje emelkedett. Ha az ANP és BNP-rendszer aktiválódásáról egy közös teszt segítségével nyerünk információkat, nagy diagnosztikus pontosságot érünk el. Az új immunoassay egy virtuális peptidrõl kapta az NT-proXNP nevet. Célunk a bal szívfél jellemzõ morfológiai és funkcionális paraméterei és az NT-proANP, -BNP és -XNP-szintek közötti korreláció vizsgálata hipertrófiás (HCM) és dilatatív (DCM) cardiomyopathiás betegek esetében. Módszerek: 6 egészséges személyt, 6 HCM-es (ejekciós frakció³50%) és 9 DCM-es (EF 5%) beteget vizsgáltunk. A transmitralis flow paraméterei mellett szöveti Doppler segítségével megmértük a miokardiális szisztolés, koradiasztolés és késõdiasztolés csúcssebességet. Kiszámoltuk az E/A és E/Ea arányt. Csúcsi négy-, és kétüregi síkból Simpson-módszerrel határoztuk meg a maximális bal pitvari volument (LAV). A bal kamrai izomtömeg (LVM), végszisztolés és végdiasztolés volumen meghatározása szív MR segítségével történt. Az utóbbi paramétereket, valamint a LAV-t egységnyi testfelszínre vonatkoztattuk (LAVI, LVMI stb.). A nátriuretikus peptid értékeket normálistól eltérõ eloszlásuk miatt természetes alapú logaritmussá alakítottuk (ln). Az egyes paraméterek közötti korrelációt Pearson-módszerrel határoztuk meg, majd többváltozós lineáris regressziós analízist végeztünk az egyszerû korrelációs vizsgálatban szignifikánsnak mutatkozó paramétereket használva független változóként. Eredmények: Az ANP, BNP és XNP szintje HCM-es betegekben 050,±79,9, 09,7±,8, 74,±7,; DCM-es betegekben 89,6±89,9, 9,9±8,8, 86,9±659,; az egészségesekben 8,45±9,, 54,4±0,0, 8,4±5,6 pmol/l lett. Az lnanp, lnbnp, lnxnp fõ prediktorának a HCM-es csoportban a LVMI (r=0,6, p<0,0; r=0,66, p<0,0; r=6,8, p<0,0), míg DCM-es betegekben a LAVI (r=0,60, p<0,0; r=0,54, p<0,0; r=0,67, p<0,0) bizonyult. Az egészségesek csoportjában nem találtunk szignifikáns korrelációt. Következtetések: HCM-es betegekben a nátriuretikus peptidek szintjének fõ meghatározója a LVM, míg DCM-ben a LAV. Az elõbbi fontos meghatározó tényezõje, míg az utóbbi a töltõnyomástól független jellemzõje a diasztolés funkció károsodás fokának. DETERMINANTS OF NATRIURETIC PEPTIDE LEVELS IN PATIENTS SUFFERING FROM HYPERTROPHIC AND DILATED CARDIOMYOPATHY natriuretic peptide, cardiomyopathy, heart failure Elevated concentrations of NT-proANP and NT-proBNP identify patients with impaired cardiac function. Combining the information obtained from the activation of ANP and BNP system into a single analyte produces an assay with increased diagnostic power. This novel immunoassay is named after a virtual peptide as NT-proXNP. The aim of our study was to assess the correlations between the morphologic and functional parameters of the left heart and the levels of NTproANP, -BNP and -XNP in patients with hypertrophic (HCM) and dilated (DCM) cardiomyopathy. Methods: 6 healthy subjects, 6 patients with HCM (ejection fraction³50%) and 9 patients with DCM (EF 5%) were studied. In addition to the conventional transmitral flow patterns myocardial systolic, early-, and late diastolic velocities were measured. E/A and E/Ea ratios were calculated. Maximal left atrial volume (LAV) was measured from the apical 4- and -chamber views using Simpson s method. Cardiac magnetic resonance imaging was used to determine left ventricular mass (LVM), end-diastolic and end-systolic volumes. The latter parameters were normalized to body surface area (LAVI, LVMI etc.). Because the distribution of natriuretic peptide levels was not normal, the values were transformed into a natural logarithm (ln). Simple associations between the variables were estimated by Pearson s method. Then stepwise multiple linear regression analyses were performed examining all those variables significant in univariate correlations. Results: Levels of ANP, BNP and XNP in HCM group were 050.±79.9, 09.7±.8, 74.±7.; in DCM group 89.6±89.9, 9.9±8.8, 86.9±659.; in normal group 8.45±9., 54.4±0.0, 8.4±5.6 pmol/l, respectively. The main predictor of lnanp, lnbnp, lnxnp in HCM patients was LVMI (r=0.6, p<0.0; r=0.66, p<0.0; r=6.8, p<0.0, respectively), while in DCM patients was LAVI (r=0.60, p<0.0; r=0.54, p<0.0; r=0.67, p<0.0, respectively). In the group of healthy volunteers no significant correlation was found. Conclusion: In HCM patients the main predictor of the natriuretic peptide levels is the LV mass while in DCM patients the LAV. The former is an important influencing factor, the latter is a preload independent marker of diastolic dysfunction s severity. IDIOPÁTIÁS PULMONALIS HIPERTÓNIA PROGRESSZIÓJÁNAK MEGHATÁROZÁSA ECHOKARDIOGRÁFIÁVAL Karlócai Kristóf Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Az idiopátiás pulmonalis hipertónia (IPAH) súlyos, rossz prognózisú betegség. Az állapotromlás korai meghatározása döntõ jelentõségû az optimális kezelés megválasztásában. A pulmonalis nyomás nagysága nem tükrözi a klinikai képet és a prognózist, magas maradhat a csökkent perctérfogattal járó események idején is. Az állapotromlás meghatározásában elfogadott a funkcionális állapot és a 6 perces járásterhelés (6MWD) megadása. Terheléses vizsgálat azonban gyakran épp a klinikai események idején nem végezhetõ el. A vizsgálat célja a klinikai súlyosbodás echokardiográfiás meghatározása volt. Módszer: 8 IPAH beteget követtünk ± hónapig. A diagnózis idején részletes klinikai vizsgálat történt, beleértve az invazív jobbszívfél-katéterezést, a szisztolés pulmonalis nyomás (PAPsy), a tricuspidalis anulus síkja kitérésének (TAPSE) és a tricuspidalis anulus szöveti Doppler mozgásának (TDI) echokardiográfiás meghatározását. Szisztolés (S) és diasztolés (Ea és Aa) sebességeket mértünk és kiszámoltuk az ún. miokardiál performance index (MPI- vagy Tei-index) értékét. Különféle kezelések melletti rendszeres követés során -6 havonta megismételtük a noninvazív méréseket. Stabil klinikai állapotban mért értékeket tekintettünk viszonyítási alapnak (A). Ezt vetettük össze a különféle klinikai események (jobbszívfélelégtelenség, kollapszus, angina, akut kórházi felvétel) után nem sokkal elvégzett mérési eredményekkel (B). Eredmények: A funkcionális állapot romlása (NYHA,±0,4-rõl,4±0,6-re, p<0,0) és a 6MWD csökkenése (8±9 m-rõl 76±84 m-re, p<0,0) szignifikáns különbséget mutatott A és B mérés között. A tricuspidalis regurgitációból számolt pulmonalis szisztolés nyomás nem változott szignifikánsan (PAPszi 88±9 Hgmmrõl 79±8 mmhg-re NS). A TAPSE csökkenése nem érte el a szignifikancia határát (4,6±4,6 mm-rõl,8±,6 mm-re NS). A tricuspidalis anulus hosszirányú elmozdulásában a szisztolés (S) sebességcsökkenés zignifikáns mértékûnek bizonyult (S 8,4±,0 cm/s-ról 7,7±, cm/s-ra p<0,05), de a diasztolés sebességekben ez kisebb mértékû maradt (Ea és Aa). Az MPI növekedése erõsen szignifikáns (0,59±0,-rõl 0,65±0,-ra, p<0,0). Ez a növekedés fordított korrelációt (r=0,75) mutatott a 6MWD csökkenéssel. Következtetések: IPAH rendszeres követésekor a klinikai állapot romlást legjobban a 6MWD csökkenése jelzi. A TDI-vel meghatározott MPI növekedése fordítottan arányos a 6MWD-értékével. Az MPI hasznos paraméter a klinikai rosszabbodás megítélésében. Ez segíthet a kombinációs kezelésre való váltásban vagy a tüdõtranszplantációra való listázásban. SERIAL ECHOCARDIOGRAPHIC FOLLOW-UP AND DETERMINATION OF PROGRESSION IN IDIOPATHIC PULMONARY HYPERTENSION pulmonary hypertension, tissue Doppler imaging Idiopathic pulmonary hypertension (IPAH) is a serious condition with bad prognosis. Early determination of progression is crucial in selection of optimal therapy. The magnitude of pulmonary pressure does not reflect the clinical condition, it can remain in high range even in clinical events with decrease in cardiac output. Functional class and 6 minute walking distance (6MWD) are widely accepted in the diagnosis of deterioration. Walking test however can usually not be performed during clinical events. The aim of this study was to investigate echocardiographic parameters in the detection of worsening clinical condition. Methods: 8 idiopathic pulmonary arterial hypertensive patients were followed for ± months. At the time of the diagnosis detailed clinical tests have been performed including right heart catheterization, echocardiography with determination of pulmonary arterial systolic pressure (PAPsy), systolic excursions of the tricuspid annular plane (TAPSE) and tissue Doppler imaging (TDI) of the tricuspid annulus. Systolic (S) and diastolic (Ea and Aa) velocities were measured and myocardial performance index (MPI or Tei index) was calculated. During the serial follow-up under different therapies the non-invasive tests were repeated every -6 month. Parameters determined during the stabile clinical condition served as baseline (A) data in the study. These were compared to the parameters obtained at the time of short after beginning a clinical event (congestive heart failure, collapse, angina, hospitalization) (B). Results: Deterioration in functional class (NYHA from.±0.4 to.4±0.6, p<0.0) and decrease in 6MWD (from 8±9 m to 76±84 m, p<0.0) was significant between A and B data. Pulmonary systolic pressure calculated from tricuspidal regurgitant flow did not change significantly (PAPsy from 88±9 Hgmm to 79±8 mmhg NS). Decrease in TAPSE did not reach significant level (from 4.6±4.6 mm to.8±.6 mm NS). Decrease in the systolic (S) velocity of the longitudinal movement of the tricuspid annulus with TDI was significant (S from 8.4±.0 cm/s to 7.7±., p<0.05), but non-significant in the diastolic velocities (Ea and Aa). Increase in the MPI was highly significant (from 0.59±0. to 0.65±0., p<0.0). This increase was in close negative correlation (r=0.75) to the decrease in 6MWD. Conclusion: The clinical worsening in IPAH during serial follow-up is best determined by the decrease in 6MWD. The increase in MPI determined by TDI inversely correlates with 6MWD. MPI seems to be a reliable parameter during follow-up in adjudicating the clinical progression. This can optimize the change for combination therapy or even for listing to lung transplantation Cardiologia Hungarica 007; 7 : A9

12 Echokardiográfia/Echocardiography SZÖVETI DOPPLER-ECHOKARDIOGRÁFIA SZEREPE KARDIÁLIS RESZINKRONIZÁCIÓS TERÁPIA SORÁN Kutyifa Valentina, Szilágyi Szabolcs, Andrássy Péter, Apor Asztrid, Gellér László, Zámolyi Károly, Merkely Béla SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Kardiológia, Budapest Bevezetés: A kardiális reszinkronizációs terápia (CRT) a súlyos, terápiarefrakter szívelégtelenség kezelésének hatékony, nonfarmakológiás eszköze. A klasszikus kritériumok alapján kiválasztott betegek esetében azonban még mindig kifejezetten magas a non-responder (terápiára nem reagáló) betegek száma. Vizsgálatunk célja: CRT-re kerülõ betegekben az intra- és interventricularis dyssynchronia kimutatása szöveti Doppler-echokardiográfiával (TDI). Módszer: TDI-vel meghatároztuk az intraventricularis dyssynchronia mértékét a hat basalis, bal kamrai szegmentumban (septum, laterális, inferior, anterior, anteroseptalis, posterior), amelyet 55 msec feletti értéknél tekintettünk szignifikánsnak. Az interventricularis dyssynchroniát a jobb kamra szabad fala és a bal kamra legkésõbb aktiválódó segmentuma közötti szisztolés kontrakciós különbségként mértük. Eredmények: 55 beteg vett részt a vizsgálatban (9 ischaemiás, 6 dilatatív cardiomyopathia). Átlagéletkor 66±8 év, a QRS szélessége 74±4 msec, az ejekciós frakció 5,±5,4 volt. Intraventricularis dyssynchronia a betegek 84%-ában igazolódott, a késés átlagosan 95±5 msec volt. Interventricularis dyssynchroniát a betegek felében találtunk (80±6 msec). 9 betegnél biventricularis upgrade történt ( DDD, VDD, 6 VVI). 4 betegnél (5%) krónikus pitvarfibrilláció miatt nem történt jobb pitvari elektróda implantáció. Intraoperatíve, a kettõs jel szélessége ±9 msec volt. A biventricularis pacemaker-beültetés után a QRS szélessége szignifikánsan csökkent: 6± msec (p<0,00), az intraventricularis dyssynchronia megszûnt (késés: 6±5 msec (p<0,00)), az interventricularis dyssynchronia csökkent (46±4 msec (p=0,00)). Az ejekciós frakció szignifikánsan nõtt (±8%, p=0,00). 5,±,8 hónapos utánkövetés során a betegek 6%-a (n=7) mutatkozott non-respondernek (halál, szívelégtelenség miatti hospitalizatio, NYHA stádiumromlás). beteg akut szívelégtelenségben halt meg, egy pulmonalis embólia, egy pedig veseelégtelenség miatt. Következtetés: szöveti Doppler-echokardiográfia alkalmas a dyssynchronia kimutatására CRT-re kerülõ betegekben. CRT után, a mechanikus dyssymchronia megszûnése igazolható. TISSUE DOPPLER IMAGING IN PATIENTS UNDERGOING CARDIAC RESYNCHRONIZATION THERAPY- SINGLE CENTER EXPERIENCES cardiac resynchronisation therapy, tissue doppler imaging Introduction: cardiac resynchronization therapy (CRT) is an established nonpharmacological treatment modality for patients with severe heart failure. However, rate of non-responders, when patients selected based on classical criteria is still unacceptably high. Aim of our study: To assess intra- and interventricular dyssynchrony using tissue Doppler imaging (TDI) in patients undergoing CRT. Methods: Intraventricular dyssynchrony was assessed using TDI in the six basal left ventricular segments (septal, lateral, inferior, anterior, anteroseptal, posterior wall), the maximal difference was considered to be significant above 55 msec Interventricular dyssynchrony was measured as the difference of systolic velocity onset between right ventricular free wall and the latest activated segment of the left ventricle. Results: Fifty-five patients were included in the study (9 ischaemic, 6 dilatated cardiomyopathy). The mean age was 66±8 years, the mean QRS width 74±4 msec, with a left ventricular ejection fraction of 5.±5.4. Intraventricular dyssynchrony was detected in 84% of patients, the delay was 95±5msec. Interventricular dyssynchrony was found in half of the patients (80±6 msec). In 9 patient, earlier implanted pacemaker was upgraded to biventricular system ( DDD, VDD, 6 VVI PM). In 4 patients (5%) atrial lead was not implanted because of chronic atrial fibrillation. The difference between left and right ventricular leads activation was ±9 msec. After biventricular pacemaker implantation, QRS decreased to 6± msec (p<0.00), intraventricular dyssynchrony was abolished, delay was 6±5msec (p<0.00). Interventricular dyssynchrony also decreased with a delay of 46±4 msec (p=0.00). Ejection fraction significantly improved (±8%, p=0.00). During 5.±.8 months follow-up (n=4), 6 percents of patients (n=7) proved to be non-responder (death, heart failure hospitalization, worsening in NYHA functional class). patients died in heart failure progression, one in renal insufficiently and one in pulmonary embolism. Conclusions: TDI is an appropriate tool to assess dyssynchrony in patients undergoing CRT. After CRT, mechanical resynchronization can be proven. INTEGRÁLT DOPPLER-ECHOKARDIOGRÁFIA JELENTÕSÉGE IZOLÁLT, ASZIMPTOMATIKUS, JELENTÕS FOKÚ DIASZTOLÉS DISZFUNKCIÓ KIMUTATÁSÁBAN Lengyel Mária, Dénes Mónika Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest A mitralis beáramlási görbe (MBG) elemzése nem mindig elegendõ a magas töltõnyomás (MTNY) igazolásához, kiegészítõ vizsgálatokra is szükség van. Aszimptomatikus, MTNY-sal járó, jelentõs fokú diasztolés diszfunkciót (DD) eddig fõleg szisztolés szívelégtelenségben (SZE) mutattak ki. Cél: Normális MBG esetén milyen arányban fordul elõ izolált DD SZE-vel, és a nélkül, valamint ezek összefüggései. Betegek: vizsgálatunkba 44 konszekutív, sinusritmusban lévõ, megtartott szisztolés funkciójú (EF>45%) 55 év feletti, hipertóniás betegeket vontunk be, akiknek a MBG-je normális volt. Veseelégtelenséget, és jelentõs mitralis regurgitációt kizártuk. Módszer: mértük a bal kamrai EF-t, falvastagságot (IVS, HF), a bal pitvar hosszátmérõjét, a mitralis beáramlási görbe E, A sebességeit, a decelerációs idõt (DT), szöveti Doppler-echoval (TDI) a bal kamra laterális anulusában a koradiasztolés (Ea) sebességet, és a pulmonalis véna görbe S és D sebességeit, valamint számítottuk az E/A, E/Ea és az S/D hányadosokat. Kalkuláltuk a relatív falvastagságot (rfv= (IVS+HF)/Dd), és új paraméterként a bal kamrai rigiditást (BKR=E/Ea/Dd), ahol Dd a bal kamrai végdiasztolés átmérõ. Normális MBG-nek tekintettük, ha E/A³ és DT ms, MTNY-nek, ha E/Ea>7 és/vagy S/D<. Eredmények: A 44 esetbõl 96-ban találtunk MTNY-t (47 férfi, átlagéletkor: 69,7±9, év), ebbõl 5 SZE. Az aszimptomatikus DD-jú betegek fiatalabbak (68,5±8,4 vs. 7,±0,5 év; p<0,05), kisebb a rfv (0,7±0, vs. 0,4±0,; p<0,05), kisebb az E/A (,6±0,6 vs.,0±0,7; p<0,0) és nagyobb az S/D hányadosuk (0,9±0,6 vs. 0,68±0,; p<0,00) mint SZE esetén. Aszimptomatikus DD esetén gyakrabban forult elõ cukorbetegség (/7 vs. 5/5 p<0,0), és a férfi nem (9/7 vs. 8/5 p<0,05), mint SZE-ben. A 96 MTNY-sal járó esetben negatív korrelációt találtunk a rfv és az Ea (r= 0,6; p<0,05) között, és pozitívat a rfv és a BKR között (r=0,; p<0,05). A kor egyik értéket sem befolyásolta. Következtetések: Az integrált Doppler-echoval kimutatott izolált, aszimptomatikus, jelentõs DD, hipertóniás, idõs betegekben gyakoribb, mint a diasztolés SZE. A relatív falvastagság egyenes összefüggést mutat a bal kamrai rigiditással. THE ROLE OF INTEGRATED DOPPLER ECHOCARDIOGRAPHY IN SIGNIFICANT, ISOLATED, ASYMPTOMATIC DIASTOLIC DYSFUNCTION doppler echocardiography, heart failure, diastolic dysfunction, hypertension Analysis of mitral inflow pattern (MIP) may not be enough to evaluate elevated filling pressure (EFP). Asymptomatic, significant diastolic dysfunction (DD) with EFP has been reported mostly in systolic heart failure (HF). Objective: to analyse the ratio of isolated DD with and without HF and its correlations. Patients: 44 consecutive patients fulfilled inclusion criteria: sinus rhythm, preserved systolic function (EF>45%), >55 yrs, hypertension, normal MIP. Renal dysfunction and severe mitral regurgitation were excluded. Methods: Left ventricular EF, wall thickness (IVST, PWT), left atrial longaxis diameter, mitral E, A velocities, deceleration time (DT), early diastolic (Ea) myocardial velocity at the lateral mitral anulus by tissue Doppler echocardiography (TDI), and pulmonary venous S and D velocities were measured. E/A, E/Ea and S/D ratios were calculated as well as relative wall thickness (RWT= (IVST+PWT)/Dd), and left ventricular stiffness (LVS=E/Ea/Dd), where Dd was the left ventricular enddiastolic dimension. MIP was considered normal if E/A³ and DT msec, and EFP if E/Ea>7 and/or S/D<. Results: EFP was found in 96 cases (47 males, mean age: 69.7±9. yrs) out of which 5 had HF. Patients with asymptomatic DD were younger (68.5±8.4 vs. 7.±0.5 yrs; p<0.05), had lower RWT (0.7±0. vs. 0.4±0.; p<0.05), had smaller E/A (.6±0.6 vs..0±0.7; p<0.0), greater S/D (0.9±0.6 vs. 0.68±0.; p<0.00), higher prevalence of diabetes (/7 vs. 5/5 p<0.0) and male gender (9/7 vs. 8/5 p<0.05) than patients with HF. In patients with EFP there was a negative correlation between RWT and Ea (r= 0.6, p<0.05), and a positive correlation between RWT and LVS (r=0., p<0.05). There was no age dependence of any variable. Conclusions:. isolated, significant, asymptomatic DD demonstrated by integrated Doppler echo was more prevalent than diastolic HF in elderly, hypertensive patients;. relative wall thickness is directly related to left ventricular stiffness in this population. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A0

13 Echokardiográfia/Echocardiography TEE-VEZÉRELT TROMBOLÍZIS MÛTÉTTEL KOMBINÁLVA MÛBILLENTYÛ-TROMBÓZISBAN Nagy András, Lengyel Mária Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Mûbillentyû-trombózisban (MBT) a trombolízis (T), a sebészeti, illetve a heparinkezelés alternatív módszerek lehetnek. A vizsgálat célja a T-kezelés hatékonyságának megítélése és esetleges sebészi kezeléssel való kombinációja kritikusan súlyos betegekben. Az MBT megállapítására, a thrombus méretének, elhelyezkedésének és mobilitásának meghatározására, a mûbillentyû-lemezmozgás és a kezelés hatékonyságának lemérésére transoesophagealis echokardiográfiát (TE) használtunk. Nonobstruktív MBT esetén thrombus jelenléte mellett normális lemezmozgás látszott. Obstruktív MBT (OMBT) esetén a lemezmozgások korlátozottak voltak akár kimutatható thrombus jelenléte nélkül is. 99 és 006 decembere között 88 betegnél összesen 7 alkalommal találtunk MBT (6 nõ, átlagéletkor 56 év). 65 alkalommal a betegek T kezelésben részesültek. A T hatékony volt 48 esetben (74%-os sikerarány), részlegesen hatékony OMBT esetben és hatástalan 4 esetben. Összesen 5 beteg halt meg ebben a csoportban (7%-os mortalitás), 4 beteg szenvedett stroke-ot, beteg TIA-t, major vérzés és perifériás embóliás esemény volt. A OMBTbeteg részlegesen sikeres T-kezelése után beteg került mûtétre átlag nappal a T után. 0 betegnek mitralis, egy betegnek aorta MBT-a volt. A T-t követõen a mûbillentyû grádiense csökkent és a hemodinamikai paraméterek javultak. A TEvizsgálat minden esetben az obstrukció csökkenését mutatta javuló, de nem tökéletes lemezmozgással. A T-t követõ mûtét 8 esetben pannust, esetben thrombusmaradványt igazolt. Két beteget veszítettünk el ebben a csoportban, akik retrombózis után kerültek mûtétre, és a T-t nem ismételtük meg. Más indikáció alapján, direkt mûtétre kerülõ 6 beteg közül 7 beteg halt meg (7%-os mortalitás). Következtetés: MBT esetén a T-kezelés magas sikeraránnyal végezhetõ el, az ismert komplikációkkal. T-t követõen bizonyos esetekben reziduális obstrukciót okozó pannus, vagy inveterált thrombus miatt mûtétre kerülhet sor. Ezen esetekben, a hemodinamikai paraméterek javulása következtében a mûtét biztonsággal végezhetõ. Retrombózis esetén a reoperáció elõtt újabb T megkísérlendõ. TEE GUIDED THROMBOLYSIS COMBINED WITH SURGERY IN PROSTHETIC VALVE THROMBOSIS transesophageal echocardiography, prosthetic valve, thrombolysis In the management of prosthetic valve thrombosis (PVT) thrombolysis (T), surgery and heparin are treatment alternatives. The aim of the study was to assess the outcome of thrombolythic therapy combined with surgery in critically ill patients. Transesophageal echocardiography (TEE) was used for the diagnosis of PVT, assessment of thrombus (THR) size, location and motility, leaflet motion and treatment monitoring. Nonobstructine PVT was defined as normal leaflet motion with thrombus. Obstructive PVT (OPVT) included all cases with restricted leaflet motion, even in the absence of THR. Between 99 and December 006 totally 7 episodes of PVT were found in 88 patients (6 females; mean age 56 years). T was given in 65 episodes. In 48 cases T was completely successful (74% success rate), partially successful in OPVT cases and failed in 4 cases. 5 patients died in this group (7% mortality) and complications of T included 4 episodes of stroke, major bleedings, peripheral embolic events, transient ischemic events. patients out of the partially successful OPVT cases underwent surgery in average days after T. 0 patients had mitral, one patient aortic PVT. In all these patients the valvular gradient decreased after T, and the hemodynamic parameters improved. In all cases TEE showed partial resolution of the obstruction, and improved leaflet motion. Surgery proved pannus in 8 patients and valve thrombosis in patients. We lost patients in this group, in whom surgery was performed after rethrombosis and T was not repeated. In comparison 7 patients died out of the 6 patients who underwent surgery for other reasons (mortality rate 7%). Conclusions: T can be performed in patients with PVT with high success rate, however complications can occur. Surgery may be indicated for pannus or residual THR. In these cases, due to improved hemodynamics surgery can be performed safely. Treatment of rethrombosis by repeat T before reoperation should be tried. VI. Aritmia és Pacemaker Kongresszus Szegedi Egyetem Tudományos és Ifjúsági Központ, 007. szeptember 7 9. Kongresszusi felhívás Szervezõ: Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoportja A kongresszus elnöke: Dr. Merkely Béla PhD, DSc (SE, Cardiovascularis Centrum, Budapest) A kongresszus védnöke: Prof. Dr. Forster Tamás (Szegedi Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Centrum), Ritmusos Szívért Alapítvány A szervezõbizottság elnöke: Dr. Sághy László (Szegedi Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Centrum) Szervezõbizottság: Dr. Ágoston Gergely, Dr. Bencsik Gábor, Dr. Chadaide Számi, Dr. Makai Attila, Nyári Izabella, Dr. Pap Róbert (Szegedi Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Centrum), Dr. Zima Endre (SE, Cardiovascularis Centrum, Budapest) Tudományos Bizottság: MKT Aritmia és Pacemaker Munkacsoport vezetõsége A Kongresszuson referátumok, szabadelõadások és szimpóziumok kapnak szerepet magyar és angol nyelven, illetve a hagyományoknak megfelelõen meghatározott témában orvosok számára díjazott poszterszekciót, szakasszisztensek számára szabadelõadásokból álló szekció(ka)t hozunk létre beküldött absztraktok alapján. Az elfogadott absztraktok a Cardiologia Hungaricaban jelennek meg. MOTESZ/OFTEX akkreditáció folyamatban. A VI. Aritmia és Pacemaker Kongresszus információs csomagja (regisztrációs lapja, a folyamatosan aktualizált tudományos és társasági programja) hozzáférhetõ lesz az interneten, az MKT honlapról választható link-kel ( Absztrakt beadási határidõ: 007. augusztus. Korai regisztráció: 007. augusztus 0-ig. Általános információ: Nyári Izabella, iza@icare.szote.u-szeged.hu, tel: 6/544-90, fax: 6/ Szakasszisztensek: Iskum Leila, aliel@fre .hu. VI. Aritmia és Pacemaker Kongresszus tervezett fõ témakörei (a címek, témák módosulhatnak): Hosszú QT-syndroma, Hypertrophyc cardiomyopathy, ARVD, Non-compact cardiomyopathy, Pitvarfibrilláció, Supraventricularis aritmiák intervenciós kezelése, Malignus kamrai ritmuszavarok ablációs kezelése, PM infekciók, Selective site pacing Live cases: abláció (NavX vagy CARTO+intracardialis ultrahang), speciális pacemaker/icd-implantáció; Szavazógépes EKG kvíz Szakasszisztensi fórum szabadelõadások a Tudományos Bizottság által elfogadott absztraktok alapján Tervezetten meghívott külföldi, vagy külföldön dolgozó magyar elõadók: Prof. Dr. Hans Joachim Trappe, Prof. Dr. Johannes Brachmann, Dr. Dobrán Ildikó, Dr. Duray Gábor, Dr. Károlyi László, Dr. Pintér Arnold, Dr. Rohla Miklós, Dr. Sárközy Andrea, Carlo Napolitanot (Padova, IT), Perry Elliot (London, GB), Arice Anastarakis (Athen, GR), Forkert tencate (Rotterdam, NL), Jozef Kautzner, Petr Peichl (Prága, Csehország). Cardiologia Hungarica 007; 7 : A

14 Experimentális kardiológia/experimental cardiology SZISZTÉMÁS CAPSAICIN KEZELÉS OXIDATÍV ÉS NITROZATÍV STRESSZRE GYAKOROLT HATÁSA A SZÍVIZOMBAN Bencsik Péter, Görbe Anikó, Csont Tamás, Ferdinandy Péter, Jancsó Gábor, Fürst Zsuzsanna SZTE ÁOK, Biokémiai Intézet, Szeged SZTE ÁOK, Élettani Intézet, Neuro-pszichofarmakológiai Kutatócsoport, Szeged Semmelweis Egyetem, Magyar Tudományos Akadémia, és Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, Budapest Munkacsoportunk korábban már kimutatta, hogy a szisztémás capsaicin kezelés patkányban, szelektíven roncsolja a szenzoros idegvégzõdéseket a szívben, csökkenti a myocardium nitrogén-monoxid (NO) tartalmát, illetve az endotheliális NO-szintáz (enos) mrns-szintjét. Ismert, hogy az NO biológiai hozzáférhetõségét a termelõdõ szuperoxid-anion (O - ) mennyisége erõsen befolyásolja, mivel az O - NO-dal nem-enzimatikus úton reagálva peroxinitritet (ONOO - ) képezhet. Jelen kísérleteinkben g-os hím Wistar-patkányokon végzett kísérletek során szisztematikusan analizáltuk szisztémás capsaicin kezelés hatására az oxidatív- és nitrozatív stressz kialakulásában szerepet játszó mechanizmusokat. Az állatokat szubkután oltottuk %-os capsaicin oldattal, illetve annak vivõanyagával (kontrollcsoport), egymást követõ napon 0, 0, illetve 50 mg/kg/nap dózisban, majd az állatok szíveit 7 nappal az utolsó kezelést követõen izoláltuk. A fagyasztott, porított, majd homogenizált szívekben vizsgáltuk az NO mennyiségének csökkenésében szerepet játszó mechanizmusokat. A szívizom funkciós paramétereit megmérve, csak a bal kamrai végdiasztolés nyomás (LVEDP) mutatott szignifikáns emelkedést a kezelt csoportban. A Ca + -függõ NOS aktivitásában szignifikáns csökkenést tapasztaltunk, míg az O -t semlegesítõ szuperoxid-dizmutáz (SOD) aktivitása szignifikánsan emelkedett a kezelt csoportban a kontrollhoz képest. Sem az O -t termelõ xantin-oxidoreduktáz, illetve NADPH-oxidáz aktivitásában, sem a miokardiális O -mennyiségében nem volt számottevõ különbség a két csoport között, azonban a szérum és a szívizom peroxinitrit koncentrációját vizsgálva jelentõs csökkenést tapasztaltunk mindkét esetben. Eredményeink alapján a miokardiális NO-csökkenésért az enos-aktivitás csökkenése tehetõ felelõssé. Ismert, hogy a ONOO - csökkent képzõdése hozzájárulhat a miokardiális szarkoplazmatikus retikulum Ca + -ATPáz (SERCA) S-nitrozilációjának csökkenéséhez, ezáltal relaxációs zavarhoz vezethet, amelynek kórjelzõje az LVEDP növekedése. Kísérleteink folytatásaként a miokardiális SERCA S-nitrozilációjában bekövetkezõ esetleges változásokat próbáljuk kimutatni. SYSTEMIC CAPSAICIN PRETREATMENT MODULATES MYOCARDIAL OXIDATIVE AND NITROSATIVE STRESS capsaicin, oxidative stress, peroxynitrite, myocardium We have previously shown that systemic capsaicin pretreatment that depletes neurotransmitters from primary sensory nerves diminishes the basal nitric oxide (NO) content of the heart, however, its mechanism is unclear. It is well known that superoxide reduces the bioavailability of NO via formation of peroxynitrite (ONOO - ), thereby leading to oxidative and nitrosative stress. Therefore, in the present study we have analyzed systematically the mechanisms involved in the development of oxidative and nitrosative stress in response to systemic capsaicin treatment in male Wistar rats. The animals were treated with capsaicin subcutaneously in the sequence of 0, 0, and 50 mg/kg single daily doses for days. Seven days after the end at capsaicin pretreatment, myocardial function and parameters of oxidative and nitrosative stress have been measured. Capsaicin pretreatment increased LVEDP, however other myocardial functional parameters were not affected. Cardiac NO level and Ca + -dependent NO synthase (NOS) activity decreased significantly in the capsaicin pretreated group, whereas the activity of the Ca + - independent NOS remained unchanged. Furthermore, a decrease was shown in cardiac endothelial NOS mrna content without any gene expressional change in the other two isoforms of NOS. Myocardial activity of superoxide dismutase was increased, however myocardial and serum ONOO - concentrations were decreased by capsaicin pretreatment. However, neither endothelial nor neuronal isoforms of NOS protein showed any significant difference by Western blotting. The activity of xanthine oxidoreductase and NADPH oxidase and myocardial superoxide content did not change. Our results suggest that the decreased activity of the Ca + - dependent NOS in the capsaicin pretreated group contributes to reduction in cardiac NO level. The decreased cardiac and systemic ONOO-content may participate in the decreased S-nitrosylation of the sarcoplasmic reticulum Ca + -ATPase (SERCA), which causes diastolic dysfunction characterized by increased LVEDP. MITOGÉN AKTIVÁLTA PROTEIN-KINÁZ (MAPK) JELÁTVITELI ÚT AKTIVÁCIÓJA EXTRAKORPORÁLIS KERINGÉS HATÁSÁRA Bertók Szabolcs, Gasz Balázs, Kürthy Mária, Cserepes Barbara, Rácz Boglárka, Alotti Nasri, Rõth Erzsébet PTE ÁOK, Kísérletes Sebészeti Intézet, Pécs ZMK, Szívsebészeti Osztály, Zalaegerszeg Az extrakorporális keringés (EKK) számos szívsebészeti mûtét alapvetõ eleme, alkalmazása azonban több olyan nemkívánatos mellékhatással jár, melyek jelentõsen befolyásolhatják a posztoperatív morbiditást. Ilyen nemkívánatos mellékhatás a fehérvérsejtek aktivációjával létrejövõ szisztémás gyulladásos válaszreakció, amelynek során számos jelátviteli folyamat aktiválódik. Ez többek között magyarázhatja az EKK alkalmazását követõ miokardiális diszfunkciót. A mitogén aktiválta proteinkináz jelátviteli kaszkád rendszer (p8, Erk/, JNK) számos stimulust követõen aktiválódik, mint például iszkémia-reperfúzió, nyírófeszültség és vazoaktív faktorok hatására, és meghatározó szerepe lehet az EKK-sel összefüggõ morbiditásban. Vizsgálatunkban célul tûztük ki a MAPK-ok aktivációjának összehasonlítását EKK mellett, illetve EKK nélkül (off-pump, OP) végzett koszorúérmûtétek során. Prospektív, randomizált vizsgálatunkba 0 koszorúérmûtéten átesett beteget vontunk be (0 EKK-sel, 0 off-pump technikával operált). A graftok számában, a betegek nemében, korában nem volt lényeges különbség a kétféle módszerrel operált csoport között. A mûtét alatt és a posztoperatív elsõ hét során több idõpontban (az,,. és 7. posztoperatív napokon) vénás vérmintát vettünk. A vérmintákból mononukleáris sejteket izoláltunk Ficoll-Paque segítségével. Primer (p8, Erk/, illetve JNK ellenes) és szekunder antitest jelölést követõen a sejteket áramlási citométerrel mértük. Eredményeinkbõl megállapítható, hogy az EKK a p8, Erk/ és a JNK fokozottabb mértékû aktivációjához vezetett az off-pump technikával operált betegekkel összehasonlítva. A MAP-kinázok aktivációja a posztoperatív harmadik napig folyamatosan emelkedett az EKK-sel operált betegekben. Eredményeink igazolják, hogy az extrakorporális keringés a MAP-kinázok fokozott aktivációjához vezet, amely részben magyarázatul szolgálhat a két technika posztoperatív morbiditási különbségeire, és emellett rámutatnak a MAP-kinázok, mint lehetséges terápiás célpontok szerepére. OTKA T04885, K0607, ETT68/006 THE EFFECT OF CARDIOPULMONARY BYPASS ON ACTIVATION OF MITOGEN-ACTIVATED PROTEIN KINASE PATHWAY cardiopulmonary bypass, oxidative stress Applying of cardiopulmonary bypass (CPB) is associated with several unwanted events, such as augmentation of inflammatory reactions and oxidative stress. A general pro-inflammatory response after cardiopulmonary bypass may involve changes in signal transduction and in part be responsible for myocardial dysfunction after cardiac surgery. The mitogen-activated protein kinases (MAPKs) including p8, ERK/, and JNK function in cellular signal transduction cascades and are activated by many different stimuli such as ischemia-reperfusion, shear stress and vasoactive agents, and may play a pivotal role in morbidity associated with CPB. The aim of this study was to investigate the changes in MAPK pathway in patients undergoing cardiac surgery with or without CPB (off-pump technique OPCAB). 0 patients were enrolled (0 conventional coronary bypass operations with CPB and 0 OP operations were carried out). During the operation and in the consecutive 7 days samples were taken from peripheral vein, and the activation of p8, ERK / and JNK were determined in isolated leukocytes by flow cytometry. More expressed p8, ERK/ and JNK activation can be determined following CPB related to OPCAB patients. The activation of MAPKs increased continuously till the rd postoperative day in patients operated with CPB. In conclusion, the present study demonstrates an increased activation of MAPKs in patients undergoing CABG surgery with CPB, and in part could explain the differences in clinically outcomes of the two techniques. In addition, our findings indicate the role of MAPKs as potential targets for therapeutic interventions. OTKA T04885, K0607, ETT68/006 Cardiologia Hungarica 007; 7 : A

15 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A MYOFILAMENTÁLIS FEHÉRJÉK PROTEINKINÁZ-C- MEDIÁLT FOSZFORILÁCIÓJÁNAK FUNKCIONÁLIS HATÁSAI A HUMÁN SZÍVIZOMBAN Borbély Attila, Jolanda van der Velden, Nicky M. Boontje, Ruud Zaremba, Papp Zoltán, Édes István, Ger J. M. Stienen Debreceni Egyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum, Kardiológiai Intézet, Debrecen Laboratory for Physiology, Institute for Cardiovascular Research, VU Medical Center, Amsterdam, Netherland Bevezetés: A krónikus szívelégtelenség kialakulása során a béta-adrenerg receptorszám csökkenése és a receptorok deszenzitizációja következtében a myofilamentumok proteinkináz A (PKA) mediált foszforilációja csökken. Számos adat szól amellett is azonban, hogy a csökkent miokardiális kontraktilitás hátterében a proteinkináz C (PKC) aktivitásának növekedése is szerepet kaphat. Jelenlegi tanulmányunkban arra a kérdésre kerestünk választ, hogy a myofilamentális fehérjék PKC-mediált foszforilációja hogyan befolyásolja a humán szívizomsejtek kontraktilis funkcióját kontrollkörülmények között, PKA és foszfatáz kezelést megelõzõen, illetve azt követõen. Módszerek: Donor és végstádiumú szívelégtelenségben szenvedõ betegek bal kamrai szívizomzatából izolált szívizomsejteken az izometriás erõ kalciumfüggését mértük. A PKC-, PKA- és foszfatáz-kezeléseket követõen a myofilamentális fehérjék foszforilációs állapotában bekövetkezõ változásokat egy- és kétdimenziós gélelektroforézis, Western-immunoblot és ELISA-technikák alkalmazásával követtük. Eredmények: A PKC-kezelés nem csökkentette a szívizomsejtek maximális Ca + - aktivált erejét egyik vizsgálati csoportban sem. A szívelégtelenségben szenvedõ betegek szívizomzatában a troponin I PKA-függõ foszforiláltsági szint nagymértékben csökkent, amelynek mértéke szoros összefüggést mutatott a szívizomsejtek Ca + - érzékenységével (pca 50 ). A PKC-kezelés szignifikánsan nagyobb mértékben csökkentette a szívelégtelenségben szenvedõ betegek szívizomsejtjeinek Ca + -érzékenységét (dpca 50 =0,9+0,0), mint a donor szívizomsejtekét (dpca 50 =0,08+0,0). Ez a változás kisebb mértékûnek, de szignifikánsnak adódott PKA elõkezelést követõen. PKC elõkezelés után alkalmazott PKA a pca 50 -et tovább nem csökkentette. A fehérjeanalízisek eredményei alapján megállapítottuk, hogy a PKC foszforilálja a humán troponin I PKA foszforilációs helyeit és a troponin T-t, míg a miozin könnyû lánc foszforiláltsági állapotát nem változtatja meg. Következtetések: A humán szívizomban a myofilamentális fehérjék proteinkináz- C-mediált foszforilációja nem csökkenti a maximális Ca + -aktivált erõt. A Ca + - érzékenység PKC által kiváltott csökkenése a diasztolés funkció javulását eredményezheti humán szívelégtelenségben. A NO- CGMP-PKG FÜGGÕ JELÁTVITELI ÚT SZEREPE SZÍVIZOMSEJT-TENYÉSZETEKBEN HYPOXIA-REOXIGENIZÁCIÓ SORÁN Csont Tamás, Görbe Anikó, Giricz Zoltán, Ferdinandy Péter SZTE ÁOK, Biokémiai Intézet, Szeged Az iszkémiás szívbetegségek terápiájában már régóta alkalmazzák a nitrogén-monoxid (NO) donor gyógyszereket. Az NO egy olyan citoprotektív molekula, mely hatását a cgmp függõ PKG jelátviteli úton fejti ki. Az NO hatásának kifejtése során a szolubilis guanilát-cikláz hem csoportjához kötõdik és aktiválja az enzimet. A B-típusú nátriuretikus peptid (BNP) partikuláris guanilat-cikláz aktiválásával valószínûleg szintén a cgmp függõ PKG jelátviteli úton keresztül hat. Az intracelluláris cgmp-koncentráció növekedése protektív hatású az iszkémiás reperfúziós károsodásban, azonban a downstream szignáltranszdukciós út és annak effektorai még nem ismertek. Célunk a cgmp-függõ PKG-szignalizációs út felderítése volt a citoprotekcióban. Munkánkat primer szívizomsejt tenyészeteken végeztük. Az elsõ sorozatban a csoportokat iszkémiás károsodásnak tettük ki, amelyhez hypoxiás oldatot használtunk, valamint a tenyészeteket óráig 95% N and 5% CO keverék alatt inkubáltuk. A második sorozat hasonló csoportjait normoxiás környezetben tartottunk. Az elsõ csoport kontrollként szolgált, míg a többieket a következõ anyagokkal kezeltük: () cgmp analóg 8-Br-cGMP, () 8-Br-cGMP+PKG inhibitor KT58 (KT), (4) KT, (5) NO-donor SNAP, (6) SNAP+KT, (7) BNP, (8) BNP+KT. Végül órás reoxigenizációt követõen minden csoport sejtjein viabilitás tesztet végeztünk. A kontrollcsoportokban 0-5%-os sejtpusztulás történt. A szimulált iszkémiás kezelés a sejtek 4%-ának pusztulását okozta, amelyet azonban a cgmp analóg 8Br-cGMP szignifikánsan kivédett (%, p<0,00). Azonban a 8BrcGMP védõ hatását a PKG-inhibitor KT gátolta (4%). Az NO-donor SNAP is citoprotektívnek bizonyult (8%) és a KT ezt a védõhatást is megakadályozta. A BNP védõhatása %-ra csökkentette a sejtpusztulást, amelyet a KT szintén kivédett. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a citoprotekcióban az NO-donor SNAP, a cgmp-analóg 8-Br-cGMP és a BNP egyaránt hatékonynak bizonyult és mindhárom anyag hatását a PKG-inhibitor KT58 kivédte, így a citoprotektív hatás valószínûleg a cgmp-pkg útvonalon valósul meg. FUNCTIONAL EFFECTS OF PROTEIN KINASE-C- MEDIATED MYOFILAMENT PHOSPHORYLATION IN HUMAN MYOCARDIUM human heart failure, protein kinase-c Objective: In human heart failure beta-adrenergic-mediated protein kinase A (PKA) activity is reduced due to the beta-adrenergic desensitization and receptor down-regulation. Consequently, the regulatory role of PKC in cardiac contractility was shown to be enhanced and might be detrimental for contractile function in diseased myocardium. This study was designed to reveal the effects of PKC on myofilament function in human myocardium under basal conditions and upon modulation of protein phosphorylation by PKA and phosphatases. Methods: Isometric force was measured at different [Ca + ] in single permeabilized cardiomyocytes isolated from non-failing and failing human left ventricular tissue. Phosphorylation status of myofilament proteins and the effect of PKC, PKA and phosphatase treatments were analyzed by one- and two-dimensional gel electrophoresis, Western immunoblotting and ELISA. Results: Incubation with the catalytic domain of PKC slightly decreased maximal force under basal conditions, but not following PKA and phosphatase pretreatments. Troponin I phosphorylation at the PKA sites was decreased in failing compared to non-failing hearts and correlated well with myofilament Ca + sensitivity (pca 50 ). PKC reduced Ca + sensitivity to a larger extent in failing (dpca 50 = ) than in non-failing (dpca 50 = ) cardiomyocytes. This shift was reduced, though still significant, when PKC was preceded by PKA, while PKA following PKC did not further decrease pca 50. Protein analysis indicated that PKC phosphorylated PKA sites in human troponin I and increased phosphorylation of troponin T, while myosin light chain phosphorylation remained unaltered. Conclusion: In human myocardium PKC-mediated myofilament protein phosphorylation only has a minor effect on maximal force development. The PKC-mediated decrease in Ca + sensitivity may serve to improve diastolic function in failing human myocardium in which PKA-mediated troponin I phosphorylation is decreased. PROTECTIVE ROLE OF NO- CGMP-PKG SIGNALLING PATHWAY DURING HYPOXIA-REOXIGENATION OF CARDIAC MYOCYTES cardiomyocyte, cytoprotection, NO, BNP, cgmp-pkg, hypoxia-reoxygenization Nitric oxide (NO) donor drugs are widely used in the therapy of ischemic heart disease including angina pectoris. NO is a cytoprotective molecule, which may exert its effect via the cgmp-protein kinase G signalling pathway. NO binds to the hemgroup of soluble-guanylate-cyclase and activates the enzyme. The B-type natriuretic peptide (BNP) activates the particular-guanylate-cyclase and probably also acts via the cgmp-pkg pathway. Enhancement of intracellular cgmp concentration protects the ischemic-reperfused myocardium, but the downstream signalling pathway and effectors are not known. The aim of this study was the exploration of cgmp-dependent-pkg signalling pathway in cytoprotection. Primary cardiomyocyte cultures were prepared from newborn rats. Two series of groups were treated. In the first series (8 groups) hypoxic conditions were applied with hypoxic solution and the cells were kept under 95% N and 5% CO for three hours. In the second series, the same 8 groups were treated similarly under normoxic conditions. Group served as control, and the following groups were additionally treated with different compounds: () cgmp analogue 8Br-cGMP, () cgmp analogue 8BrcGMP and a protein-kinase-g inhibitor KT58, (4) protein-kinase-g inhibitor KT58, (5) NO donor SNAP (S-nitrozo-penicillamine), (6) NO donor SNAP and KT58, (7) BNP, (8) BNP+KT58. After hours reoxigenization, viability tests were done in all groups with trypane blue staining. In normoxic conditions, the ratio of dead cells was 0-5% and there was no significant difference among groups. After simulated ischemia the cell death increased to 4%, which was blocked by using cgmp analogue 8Br-cGMP (%, p<0.00). Protective effect of cgmp was inhibited by using protein-kinase-g inhibitor KT58 (4%). Similarly, the NO donor SNAP was also protective against cell death (8%) and KT58 also inhibited this effect. The BNP also decreased the ratio of dead cells (%, p<0.00) and KT was an effective inhibitor in this case as well. The NO donor SNAP, the cgmp analogue 8Br-cGMP and the BNP were cytoprotective in hypoxic conditions, however, their cytoprotective effect was inhibited by protein-kinase-g inhibitor KT58 showing the involvement of cgmp-pkg signalling pathway. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A

16 Experimentális kardiológia/experimental cardiology BEFOLYÁSOLJA-E AZ APOLIPOPROTEIN-E POLIMORFIZMUSA AZ EZETIMIB HATÁSÁT? Dani Gyõzõ, Márk László, Katona András Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula Az apolipoprotein-e genetikai polimorfizmusa befolyásolja az ateroszklerotikus folyamatokat. Három apo-e allél ismert, az E, E és E 4, amelyek közül az E -as a vad típus. Az E 4 -aléllal rendelkezõkben magasabb a szérum koleszterinszintje és nagyobb mértékû az intesztinális koleszterinfelszívódás. Az ezetimib egy szelektív koleszterinfelszívódást gátló gyógyszer. Munkánkban azt vizsgáltuk, vajon különbözik-e az ezetimib koleszterincsökkentõ hatása különbözõ apolipoprotein-e fenotípusú egyénekben. Módszerek: 4 E /E 4 vagy E 4 /E 4 -allélû és 4 E /E genotípusú beteget kezeltünk hat héten át 0 mg ezetimibbel. A betegek átlagéletkora 6±9,7 év volt a -as allélú és 64,4±, a 4-es allélú csoportban. Meghatároztuk a kiinduláskor, illetve a kezelést követõen a lipidparamétereket. Eredmények: A kiindulási koleszterinértékek a vad típusban 5,0±0,84 mmol/l és 5,±,6 mmol/l volt a 4-es allélt hordozókban. A vad típusban az összkoleszterinszint az ezetimib kezelést követõen,7%-kal csökkent, az LDL-koleszterin,9%-kal, a triglicerid 9,%-kal csökkent, a HDL-koleszterinszint 8%-os emelkedést mutatott. A 4-es alléllal rendelkezõ betegek között az összkoleszterinszint csökkenés,% volt, az LDL-koleszterin 9,6%-al, a trigliceridszint 9,%-kal mérséklõdött, miközben a HDL-koleszterin 8,9%-kal nõtt. Nem találtunk szignifikáns eltérést a lipidparaméterekben az ezetimib kezelés hatására az E /E, illetve az E 4 /E 4 és E 4 /E genotípusú csoportokban. Összefoglalás: az ezetimib hatását nem befolyásolja az apolipoprotein-e polimorfizmusa. THE EFFECT OF EZETIMIBE ADMINISTRATION IN PATIENTS WITH DIFFERENT APOLIPOPROTEIN-E GENOTYPES ezetimibe, polymorphism of apolipoprotein-e, intestinal cholesterol uptake The genetic polymorphism of apolipoprotein-e could influence the atherosclerotic process. Three common alleles are known:, and 4. Allele is the wild type. Subjects with allele 4 have a higher total cholesterol concentration and a higher intestinal cholesterol absorption. Ezetimibe is a selective cholesterol transport inhibitor which reduces the intestinal uptake of cholesterol. We investigated the cholesterol lowering effect of ezetimibe in subjects with different apolipoprotein- E phenotypes. Design: Fourteen patients with the E /4 or E 4/4, and 4 patients with E / genotype received 0 mg ezetimibe for 6 weeks. The mean age±sd was 6.±9.7 in patients with allele and 64.4±. in those with allele 4. The patients were on constant diet. Results: The baseline total cholesterol level was 5.0±0.84 mmol/l in patients with wild type and 5.±.6 mmol/l in patients bearing allele 4. In subjects with wild type allele the total cholesterol level after the ezetimibe treatment decreased by.7%, the LDL-cholesterol with.9%, the triglyceride with 9., and in the level of HDL-cholesterol a 8.0% increase was observed. In patients with allele 4 the decrease of total cholesterol was.%, LDL-cholesterol dropped by 9.6%, and triglyceride levels fell by 9.%. The level of HDL-cholesterol increased by 8.9%. There was no significant difference between the effect of ezetimibe on lipid levels in patients with E 4/4, E 4/ and E / genotypes. Conclusion: the effect of ezetimibe was not influenced by the apolipoprotein-e polymorphism. A FRANK STARLING-MECHANIZMUS NEM HAT AZ AKTIN-MIOZIN CIKLUSSEBESSÉGRE Édes István Ferenc, Czuriga Dániel, Galajda Zoltán, Borbély Attila, Édes István, Csányi Gábor, Papp Zoltán DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen Jagellói Egyetem, Kísérleti Farmakológiai Intézet, Farmakológiai Tanszék, Krakkó, Lengyelország A Frank Starling-törvény a szívizomsejtek szarkomerhossz (SL) növekedéssel létrejövõ Ca + -érzékenység-fokozódásával magyarázható. A jelenség kapcsán az aktin-miozin keresztkötési kinetika is változhat. Ezért kísérleteink során humán, sertés és egér izolált, membrán fosztott szívizomsejt-mintákon határoztuk meg az izometriás erõ Ca + -érzékenységét, az aktin-miozin ciklus sebességét (ktr) két külön SL mellett (,9 µm és,µm). A ktr-t 0 mm anorganikus foszfát (Pi) jelenlétében is mértük, mivel ismert, hogy az Pi az erõ-generló kereszthidak kialakulásával interferál. Az SL-emeléssel járó Ca + -érzékenység fokozódás nagyon hasonló volt a vizsgált fajban: (deltapca 50 : ~0,). A (ktr) értéke (p<0,05) magasabb volt egerekben, mint a vizsgált sertés és humán mintákban valamennyi [Ca + ] értéken (ktr, max érték SL:,9 mikrom és pca 4,75 esetén:,±0, s -, 7,44±0,5 s - és,0±0,05 s - a humán, egér és sertés mintákban). A (ktr) azonban egyik fajnál sem függött az SL-tól. Ha a kapott (ktr) értékeket minden fajban a saját relatív maximumukra normalizáltuk, akkor hasonló Ca + -függéseket észleltünk mind a fajban. 0 mm Pi hozzáadásával ~60-65%-ra csökkent az izomerõ, de a deltapca 50 egyik fajban sem változott. A hozzáadott Pi humán és sertés mintákban ~,6-szorosára növelte a ktr, max értéket, egerekben a növekedés ~-szorosra tehetõ, mindez az SL-tól függetlenül. Összefoglalás: elmondhatjuk hogy a faji különbségek tükrözõdnek a ktr vizsgálatakor, azonban egyik fajnál (humán, egér, sertés) sem találtunk összefüggést a ktr és a SL között. Vizsgálataink szerint tehát, a Frank Startling-mechanizmus nem jár együtt az aktin-miozin ciklussebesség változásával. Ez a tanulmány az Egészségügyi Minisztérium támogatásával valósult meg (ETT 449/006). THE FRANK-STARLING LAW OF THE HEART DOES NOT AFFECT THE ACTIN-MYOSIN TURNOVER RATE human, mouse, pig, heart, skinned muscle, myofilament length-dependent activation, ktr, regulation, calcium The basis of the Frank-Starling law of the heart is considered to be the increase in Ca + sensitivity of isometric force development along with sarcomere length (SL). Furthermore, the regulation of cross-bridge turnover kinetics may also be involved. Therefore, the Ca + dependencies of isometric force production and of the crossbridge sensitive rate constant of force redevelopment (ktr) were determined at different SLs (.9 µm and. µm) in isolated human, murine and porcine permeabilized cardiomyocytes. Ktr was also determined in the presence of 0 mm inorganic phosphate (Pi), which interfered with the force-generating cross-bridge transitions. The increases in Ca + sensitivities of force with SL were very similar in human, murine and porcine cardiomyocytes (deltapca 50 :~0.). Ktr was higher (p<0.05) in mice than in humans or pigs at all [Ca + ] levels (ktr, max at a SL of.9 microm and pca 4.75:.±0. s-, 7.44±0.5 s - and.0±0.05 s -, in humans, mice and pigs, respectively) but ktr did not depend on SL in any species. Moreover, when the ktr values for each species were expressed relative to their respective maxima, similar Ca + dependencies were obtained. 0 mm Pi decreased force to ~60-65% and left deltapca 50 unaltered in all three species. Pi increased ktr, max by a factor of ~.6 in humans and pigs, and by a factor of ~ in mice, again independently of SL. In conclusion: species differences influence ktr, but SL does not appear to modulate the cross-bridge turnover rates in human, murine and porcine hearts. Thus, according to our experiments, the Frank-Starling law of the heart is not accompanied by changes in the actin-myosin turnover rate. This study was supported by the Hungarian Ministry of Health (ETT 449/006 grant). Cardiologia Hungarica 007; 7 : A4

17 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A KORONÁRIA ARTERIOLÁK MEGVÁLTOZOTT VAZOMOTOR MÛKÖDÉSE A METABOLIKUS SZINDRÓMA ÁLLATKÍSÉRLETES MODELLJÉBEN Erdei Nóra, Fehér Attila, Beleznai Tímea, Tóth Attila, Koller Ákos, Édes István, Bagi Zsolt DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen SE, Kórélettani Intézet, Budapest A metabolikus szindróma károsítja a nagy konduktancia erek nitrogén-oxid (NO)- közvetítette érválaszait, azonban a koronária mikroerek vazomotor mûködésére gyakorolt hatása még nem pontosan ismert. Kísérleteinkben a metabolikus szindróma állatkísérletes modelljét használtuk (0 hetes 60% zsírtartalmú diéta hím Wistar-patkányokban, HFD). A HFD-állatokra magasabb testtömeg, emelkedett vérnyomás, vércukorszint-értékek, valamint hyperinsulinaemia, és hypercholesterolaemia volt jellemzõ. A HFD-állatok izolált koronária arterioláiban (belsõ átmérõ: ~50 mm) az endothel-dependens vazodilatátor acetilkolin (ACh) ugyanolyan mértékû vazodilatációt okozott, mint a kontrollállatokból izolált erekben ( mm, kontroll: 87±%; HFD: 86±%). Az NO-szintáz gátló L-NAME jelenlétében az ACh hatására kialakuló dilatáció csökkent a kontroll arteriolákban, azonban az L-NAME nem volt hatással a HFD-állatok ereinek ACh válaszára. Ugyanakkor a HFD-erekben az NO-donor nátrium-nitroprusszid (SNP)-kiváltotta vazodilatáció szignifikánsan (p<0,05) nagyobb mértékû volt, mint a kontrollerekben ( mm, kontroll: 57±5%; HFD: 64±7%). A szolubilis guanilát-cikláz (sgc) inhibitor oxadiazolo-quinoxalin jelenlétében az SNP mind a kontroll, mind a HFD-állatokból izolált koronária erekben hasonló mértékû vazodilatációt okozott. Továbbá a koronária erekben a sgc béta -alegység expressziója nem különbözött a két csoportban. Kísérleteink eredményei alapján feltételezzük, hogy a HFD-patkányok koronária arterioláiban az ACh-kiváltotta endotheliális NO-szintézis károsodik, ugyanakkor a megnövekedett sgc-aktivitás eredményeként a vaszkuláris simaizom NO-érzékenysége fokozott. A vaszkuláris simaizom-mûködés ezen adaptációja szerepet játszhat a koronária mikrokeringés fenntartásában metabolikus szindrómában. (Támogatás: OTKA F-04887, NKFP A/008/04, ETT ) ALTERATIONS IN VASOMOTOR FUNCTION OF CORONARY ARTERIOLES IN ANIMAL MODEL OF THE METABOLIC SYNDROME high fat diet, coronary arteriole, nitric oxide, soluble guanylate cyclase Metabolic syndrome is associated with a reduction in nitric oxide (NO)-mediated dilation in large conduit arteries. The impact of the metabolic syndrome on NOmediated dilation in coronary microvessels has not yet been fully elucidated. We used an animal model of metabolic syndrome: male Wistar rats were fed with high fat diet (HFD, 60% fat for 0 weeks). In HFD rats body weight, mean arterial blood pressure, serum insulin, cholesterol, and glucose were elevated. In isolated, pressurized coronary arterioles (~50 microm) of control and HFD rats dilations to acetylcholine (ACh) were not significantly different, when compared to lean controls (at µm, control: 8±6%, HFD: 80±%). Inhibition of NO synthesis with L-NAME reduced ACh-induced dilations in the control group, but did not affect dilations in HFD rats. In addition, dilations to NO donor, sodium nitroprusside (SNP) were enhanced in HFD rats compared to control responses (at µm, control: 7±6%, obese: 86±4%). In the presence of soluble guanylate cyclase (sgc) inhibitor, oxadiazolo-quinoxaline SNP-induced dilations were similar in the magnitude in both groups. In addition, no change in the protein expression of sgc beta subunit was found in coronary arteries of HFD rats compared to controls. These findings indicate that in coronary arterioles of HFD rats ACh-induced, endothelial synthesis of NO is impaired, but increased sgc activity leads to enhanced NO sensitivity of the coronary smooth muscle cells, an adaptive mechanism aiming to maintain perfusion of the coronary microcirculation in metabolic syndrome. (Supported by: OTKA F-04887, NKFP A/008/04, ETT ) A VEGETATÍV IDEGRENDSZER SZEREPÉNEK VIZSGÁLATA A DOFETILID PROARITMIÁS AKTIVITÁSÁRA NA-PENTOBARBITÁLLAL ALTATOTT NYULAKBAN Farkas András, Farkas Attila, Makra Péter, Csík Norbert, Leprán István, Varró András, Rudas László 4 SZTE ÁOK, II. Belklinika és Kardiológiai Központ, Szeged SZTE TTK, Kísérleti Fizikai Tanszék, Szeged SZTE ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Szeged 4 SZTE ÁOK, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Általános Intenzív Részleg, Szeged Vizsgálatunkban arra kerestük a választ, hogy a vegetatív idegrendszer aktuális állapota befolyásolja-e egy III. osztályú antiaritmiás szer, a dofetilid proaritmiás aktivitását. Na-pentobarbitállal altatott nyulaknak (n=0) intravénás infúzíóban alfa -adrenerg receptor izgató fenilefrint adtunk növekvõ dózisban (, 6, 9,, 5 mg/kg/min, percenként emelve a dózisokat), majd a max. dózisú fenilefrin mellett dofetilidet indítottunk intravénásan (0,0 mg/kg/perc dózisban, 0 percig). A dofetilid hatására 0 állatban alakult ki torsade de pointes típusú kamrai tachycardia (TdP), míg 0 állatban TdP nem jelentkezett, csak enyhébb ritmuszavarok alakultak ki. A paraszimpatikus aktivitás jellemzése céljából mértük az állatok szívfrekvencia variabilitását és baroreflex érzékenységét, a szimpatikus aktivitás meghatározása céljából pedig a szisztolés vérnyomás értékek (SAP) spektrális analízisét végeztük el a 0,5-0,5 Hz frekvenciatartományban a fenilefrin infúzió elõtt és alatt. A TdP pozitív nyulakban (n=0) sem a szívfrekvencia-variabilitás, sem a baroreflex-érzékenység, sem pedig a szisztolés vérnyomás spektrális teljesítmény értékei nem különböztek statisztikailag a TdP negatív állatokban (n=0) mért értékektõl sem alap állapotban, sem a fenilefrin infúzió alatt (pl. a TdP pozitív és a TdP negatív csoport fenilefrin infúzió alatt mért egyes értékei: RMSSD 5,0±, ms vs. 4,4±0,9 ms, upbrs,6±0,5 ms/hgmm vs.,9±0,6 ms/hgmm, SAP-teljesítmény,9±,6 Hgmm vs. 6,4±,0 Hgmm ). Eredményeink szerint a dofetilid által okozott proaritmiás hatás mértéke nem függ sem a paraszimpatikus, sem a szimpatikus aktivitás aktuális mértékétõl pentobarbitállal altatott nyulakban. EXAMINATION OF THE ROLE OF THE AUTONOMIC NERVOUS SYSTEM IN THE PROARRHYTHMIC ACTIVITY OF DOFETILIDE IN NA-PENTOBARBITAL- ANAESTHETIZED RABBITS pharmacology, experimental, arrhythmias This study examined whether the actual activity of the autonomic nervous system affects the proarrhythmic activity of the Class III antiarrhythmic drug dofetilide. Na-pentobarbital-anaesthetized rabbits (n=0) were infused intravenously with the a -adrenoceptor agonist phenylephrine at increasing rates (ie., 6, 9,, 5 mg/kg/min for,,, and 5 min, respectively). From the 7 th min, dofetilide (0.0 mg/kg/min iv., for 0 min) was administered simultaneously with phenylephrine. Dofetilide induced torsade de pointes type ventricular tachycardia (TdP) in 0 out of 0 animals, whereas only less severe arrhythmias occurred in the rest of the animals but not TdP. The heart rate variability and the baroreflex sensitivity were measured to assess the parasympathetic activity, whereas the spectral power of the systolic arterial pressure (SAP) were calculated in the frequency range of Hz to assess the sympathetic activity of the animals. Neither the heart rate variability, nor the baroreflex sensitivity, nor the spectral power of the SAP differed significantly between the TdP positive (n=0) and the TdP negative (n=0) groups (e.g. RMSSD 5.0±. ms and 4.4±0.9 ms, respectively; upbrs.6±0.5 ms/hgmm and.9±0.6 ms/hgmm, respectively; spectral power of SAP.9±.6 Hgmm and 6.4±.0 Hgmm, respectively. Values were measured during the phenylephrine infusion). According to our results the proarrhythmic activity of dofetilide did not depend on the actual activity of the parasympathetic and the sympathetic nervous system in Na-pentobarbital anaesthetized rabbits. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A5

18 Experimentális kardiológia/experimental cardiology A NA + /CA + -EXCHANGER SZEREPÉNEK VIZSGÁLATA A DOFETILID OKOZTA TORSADE DE POINTES TÍPUSÚ KAMRAI TACHYCARDIA KIALAKULÁSÁBAN Farkas Attila, Orosz Szabolcs, Forster Tamás, Csanády Miklós, Papp Gyula, Varró András 4, Farkas András SZTE ÁOK, II. Belklinika és Kardiológiai Központ, Szeged Richter Gedeon Nyrt., Budapest MTA-SZTE, Keringésfarmakológiai Kutatócsoport, Szeged 4 SZTE ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Szeged Ismert, hogy az elektrogén Na + /Ca + -exchanger (NCX) késõi utódepolarizációt (DAD) okozó hatása fontos szerepet játszik egyes ritmuszavarok, pl. a katecholaminok által kiváltott kamrai tachycardiák kialakulásában. Kevés adat áll azonban rendelkezésünkre arról, hogy az NCX-nek (az általa okozott késõi utódepolarizáció révén) szerepe van-e a repolarizációt nyújtó szerek torsade de pointes típusú kamrai tachycardiát (TdP-t) okozó hatásában. Ezért kísérleteinkben azt vizsgáltuk, hogy az NCX gyógyszeres gátlása (SEA0400-zal) hogyan befolyásolja egy repolarizációt nyújtó III. osztályú antiaritmiás szer, a dofetilid által kiváltott TdP kialakulását. Kísérleteinkben Langendorff-perfundált nyúlszívekben a jobb fülcsét megnyitottuk és mechanikus AV-csomó ablációt végeztünk, majd a szívek egy csoportját csak 00 nm dofetiliddel (n=8), egy csoportját ¾ M SEA0400 és 00 nm dofetilid kombinációjával (n=8), egy csoportját pedig csak a SEA0400 és a dofetilid oldószerével (DMSO, n=8) perfundáltuk. A kísérletek alatt folyamatos EKG-regisztrálást végeztünk, a TdP típusú aritmiák bekövetkezési idejét és gyakoriságát értékeltük. A TdP gyakorisága nem különbözött a csak dofetiliddel (88%) és a SEA0400+dofetilid kombinációjával (00%) perfundált szívekben, de szignifikáns mértékben eltért a DMSO-s kontroll (%) csoporttól. A TdP aritmiák bekövetkezési idejében (dofetilid 7,±0,6 perc, SEA0400+dofetilide 5,6±0,9 perc) statisztikai különbséget nem találtunk. Eredményeink szerint mivel az NCX szelektív gátlása nem akadályozta meg a TdP típusú aritmiák kialakulását, az NCX-nek valószínûleg nincs szerepe a dofetilid által okozott TdP kialakulásában izolált, AV-csomó ablált nyúlszívben. EXAMINATION OF THE ROLE OF THE NA + /CA + EXCHANGER IN THE GENESIS OF THE DOFETILIDE- INDUCED TORSADE DE POINTES VENTRICULAR TACHYCARDIA NCX, arrhythmia, torsade de pointes, experimental, pharmacology Delayed after depolarizations (DADs) induced by the electrogenic Na + /Ca + exchanger (NCX) play an important role in the genesis of certain arrhythmias e.g. in the genesis of catecholaminergic ventricular tachycardias. However, it is not known whether the NCX induced DADs play any role in the genesis of the repolarization prolonging drug-induced torsade de pointes ventricular tachycardia (TdP). Therefore, the present study examined the effect of the selective inhibition of NCX (by SEA0400) on the occurrence of dofetilide-induced TdP in isolated, Langendorff-perfused, AV-blocked rabbit hearts. A group of hearts was perfused with 00 nm dofetilide, another group of hearts was perfused with the combination of ¾M SEA0400 and 00 nm dofetilide, and a control group of hearts was perfused with the solvent DMSO. Each group contained n=8 hearts. Volume conducted ECG was recorded and the incidence and the onset times of TdPs were analyzed subsequently. The incidence of TdP did not differ between the dofetilide and the SEA0400+dofetilide-perfused hearts, whereas the incidences of TdP were significantly higher in these groups as compared to that in the DMSO control (88% and 00% vs. %, respectively, p<0.05). No statistical difference was found in the TdP onset time values of the dofetilide and the SEA0400+dofetilide groups (7.±0.6 min vs. 5.6±0.9 min, respectively). According to our results the selective inhibition of NCX did not prevent the development of TdP, which implies that NCX does not contribute to the genesis of dofetilide-induced TdP in isolated, AV blocked rabbit hearts. APELIN KONTRAKTILITÁSRA ÉS ELEKTROFIZIOLÓGIAI PARAMÉTEREKRE GYAKOROLT DIREKT HATÁSA SZÍVIZOMSEJTEKEN Farkasfalvi Klára, Stagg A. Mark, Coppen R. Steven, Marczin Nándor, Szokodi István, Yacoub H. Magdi, Terracciano M.N. CesareHeart Science Centre, Laboratory of Cell Electrophysiology, NHLI, Imperial College London, UK Heart Science Centre, Laboratory of Cell Electrophysiology, NHLI, Imperial College London, UK PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs Bevezetés: Apelin az APJ-receptor specifikus ligandja fontos szerepet játszik a kardiovaszkuláris szabályozásban. Kísérleti adatok igazolják pozitív inotróp voltát, feltétetezik oki szerepét szívelégtelenségben és pitvarfibrillációban. Ennek ellenére szívizomsejtekre gyakorolt közvetlen hatása ismeretlen. Módszerek: Vizsgálatainkat enzimatikus emésztéssel nyert izolált patkány szívizomsejteken végeztük. Normál és szívelégtelen sejteket utobbiakat 8 hetes koronária lekötést követõen nyertük (ejekciós frakció <0%) mm Ca + -t tartalmazó Krebs-oldattal 7 C-on perfundáltunk és Hz-vel ingereltünk. Szarkomerhossz mérése szívizomsejtekrõl készült digitalizált felvételek Fourier elemzésével történt. Cytoplasma Ca + és ph-változásait fluoreszcens technikával elemeztük, Ca + -méréshez Fluo-4 reagenst, intracelluláris ph mérésére Carboxy-SNARF- reagenst használtunk. Az akciós potenciál terjedési sebességének (CV) változását neonatalis patkány szívizomsejt-tenyészetben vizsgáltuk. Eredmények: Apelin-6 infúzióban adagolva egy percen belül szignifikánsan növelte a szarkomerhosszat a normál szívizomsejtekben ( nmol/l apelin: 6±%; n=4) és 0 nmol/l apelin: 8±4% (n=4); p<0,05), csak úgy mint a szívelégtelen sejtekben ( nmol/l apelin: 7±8,% (n=) p<0,05; 0 nmol/l apelin: 6±7,7% (n=) p<0,05). A kontraktilitás növekedés átmeneti és nem kíséri intracelluláris Ca + -változás. Apelin infuzió hátására az intracelluláris ph szignifkánsan emelkedik ( nmol/l apelin: +0,097±0,04 ph egység n=7; 0 nmol/l apelin: +0,068±0,07 ph-egység n=9). 0 nm apelin hatására a CV szignifikánsan nõtt (4,±, cm/s vs. 8,4±,4 cm/s n=5; p<0,05). Következtetések: Az apelin közvetlenül a szívizomsejten fejti ki hatását, növeli a kontratilitást és az akciós potenciál terjedési sebességét. A kontraktilitásra gyakorolt átmeneti hatás nagy valószínûséggel a megváltozott Na + /H + -pumpa aktivitással magyarázható, bár az intakt szíven tapasztalható tartós hatás eléréséhez további mediátorokra, vagy a mechanikai feszülésre is szükség van. DIRECT EFFECTS OF APELIN ON CARDIOMYOCYTE CONTRACTILITY AND ELECTROPHYSIOLOGY myocardial basic research, myocardial contraction, cardiovascular physiology Background: Apelin, the specific ligand of APJ receptor, has an important role in cardiovascular regulation. Apelin is a potent endogenous positive inotropic agent that may play a role in the pathogenesis of atrial fibrillation and heart failure. However, whether apelin acts directly on cardiomyocytes remains unknown. Methods: Rat adult ventricular myocytes from normal and failing hearts (ejection fraction <0%) obtained 8 weeks after coronary artery ligation were enzymatically dissociated, superfused with Krebs solution containing mm Ca + (7 C), and field stimulated at Hz. Sarcomere length was measured by Fourier analysis of digitised myocytes images. Cytoplasmic Ca + and ph were monitored using Fluo- 4 and Carboxy-SNARF- fluorescence, respectively. The change in conduction velocity (CV) was studied in monolayers of cultured neonatal rat cardiomyocytes. Results: Apelin-6 significantly increased sarcomere shortening within minute of perfusion in normal myocytes ( nmol/l apelin: 6±% n=4; and 0 nmol/l apelin: 8±4% n=4; p<0.05), which returned to baseline within 8 minutes. Apelin induced a modest transient increase in sarcomere shortening in failing myocytes too ( nmol/l apelin: 7±8.% n=; p<0.05; 0 nmol/l apelin: 6±7.7% n=; p<0.05). The early increase in shortening was not accompanied by increased Ca + transient amplitude. Intracellular ph increased significantly after application of apelin ( nmol/l apelin: ±0.04 ph units n=7; 0 nmol/l apelin: ±0.07 ph units; n=9, p<0.05). 0 nm apelin significantly increased CV (4.±. cm/s vs 8.4±.4 cm/s n=5, p<0.05). Conclusion: We conclude that apelin has direct cardiomyocyte effects on the propagation of action potential and contractility. The latter however, possibly mediated by actions on the Na + /H + exchanger, is transitory and apelin may require other mediators and/or mechanical loading to exert its lasting inotropic action in intact hearts. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A6

19 Experimentális kardiológia/experimental cardiology AKT JELÁTVITELI ÚT ÉS PARP AKTIVÁCIÓJA EXTRAKORPORÁLIS KERINGÉS HATÁSÁRA Gasz Balázs, Bertók Szabolcs, Rácz Boglárka, Cserepes Barbara, Ferencz Sándor, Alotti Nasri, Rõth Erzsébet ZMK, Szívsebészeti Osztály, Zalaegerszeg PTE ÁOK, Kísérletes Sebészeti Intézet, Pécs A szívsebészeti mûtétek során alkalmazott extrakorporális keringés (EKK) alkalmazása számos nemkívánatos folyamatot generál, amelyek a klinikai szövõdmények arányának emelkedését okozhatják. Ilyen nemkívánatos folyamat a fehérvérsejtek nagymértékû aktivációja, amely több úton is kialakulhat az EKK hatására és drámai mértékû oxidatív stresszt okoz. Az oxidatív stressz okozta sejtkárosító folyamatokban a poly (ADP-ribóz) polimeráz- (PARP) enzimnek kulcsszerepe feltételezhetõ. A PARP-enzim oxidatív stressz során DNS-károsodás hatására aktiválódik, fõ funkciója a DNS-károsodás kijavítása. Nagyobb mértékû PARP-aktiváció azonban, sejtkárosodáshoz vezet. A protein-kináz-b (Akt) foszforilációja fontos szerepet tölt be a sejtek oxidatív folyamatok elleni védelmében. Vizsgálataink célja a PARP-aktiváció és Akt-foszforiláció mértékének összehasonlítása az EKK mellett, illetve EKK nélkül (off-pump, OP) végzett koszorúsér-mûtétek során. Prospektív, randomizált vizsgálatunkba 0 koszorúérmûtéten átesett beteget vontunk be (0 EKK-el, 0 off-pump technikával operált). A graftok számában, a betegek nemében, korában nem volt lényeges különbség a kétféle módszerrel operált csoport között. A mûtét alatt és a posztoperatív elsõ hét során több idõpontban (az,,. és 7. posztoperatív napokon) vénás vérmintát vettünk. A vérmintákból mononukleáris sejteket izoláltunk Ficoll-Paque segítségével. Primer (PAR, illetve Akt ellenes) és szekunder antitest jelölést követõen a sejteket áramlási citométerrel mértük. Eredményeinkbõl megállapítható a PARP-enzim mennyiségének jelentõs emelkedése EKK hatására az OP-mûtéttel összehasonlítva. Ezzel szemben EKK-t követõ posztoperatív napokban szignifikánsan csökkent a foszforilált Akt menynyisége, a korai, kismértékû aktivációt követõen. Eredményeink igazolják, hogy az extrakorporális keringés extrém mértékû oxidatív stressz kialakulását indukálja, és ennek hatására jelentõs PARP-enzim aktivitásfokozódás alakul ki, valamint jelentõsen csökken az Akt jelátviteli út aktivációja, mely az extrakorporális keringés káros hatásainak terápiás befolyásolására hívhatja fel a figyelmet. OTKA T04885, K0607, ETT68/006 THE EFFECT OF CARDIOPULMONARY BYPASS ON AKT PHOSPHORILATION AND PARP ACTIVATION extracorporal circulation, oxidative stress Applying of cardiopulmonary bypass (CPB) is associated with several unwanted events, such as augmentation of inflammatory reactions, and increased production of oxygen free radicals (OFR). OFR induce DNA strand breaks triggering the activation of poly (ADP-ribose) polymerase- (PARP) enzyme, thus leading to NAD + depletion resulting in cell death. It is known that activation of protein kinase B (Akt) plays a pivotal role in the survival of cardiomyocytes during ischemia-reperfusion. Purpose of this study was to determine the degree of oxidative stress and observe the activation of PARP and Akt during and after use of CPB in cardiac surgical-patients. Our data were compared with the values observed in patients undergoing coronary bypass grafting without CPB (OP) 0 patients were enrolled. (0 conventional coronary bypass operations with CPB and 0 OP operations were carried out). During the operation and in the consecutive 7 days samples were taken from peripheral vein to determine the oxidative stress parameters. PARP activation and Akt phosphorilation was assessed by flow cytometry following isolation of mononuclear cell using Ficol-Paque. More expressed PARP activation can be determined following CPB related to OPCAB patients. Akt activation decreased noticeably in course of CPB, following an early overactivation. It can be concluded that CPB increase PARP activation and simultaneously impairs Akt phosphorilation. These outcomes about both PARP activation and Akt suppression can suggest the practicability of PARP inhibition in patients receiving cardiac operation with CPB. OTKA T04885,K0607, ETT68/006 PARP-GÁTLÓK ÉS ACE-INHIBITOROK HATÁSA AZ ISOPROTERENOL-INDUKÁLTA SZÍVELÉGTELENSÉG PROGRESSZIÓJÁRA Halmosi Róbert, Bartha Éva, Pálfi Anita, Kálmán Endre, Hideg Kálmán, Sümegi Balázs 4, Tóth Kálmán Pécsi Tudományegyetem ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Pathológiai Intézet, Pécs Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet, Pécs 4 Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécs Bevezetés: A poli(adp-ribóz) polimeráz (PARP) enzim aktivációja szerepet játszik az oxidatív stressz következtében létrejövõ sejtkárosodás kialakulásában. Az oxidatív stressz patogenetikai tényezõje a krónikus szívelégtelenség kialakulásának is. Ismert, hogy a PARP-gátlók lassítják az isoproterenol-indukálta szívelégtelenség kialakulását. Vizsgálatunk során a PARP-gátló L-86 és a mindennapi klinikai gyakorlatban széleskörûen alkalmazott ACE-gátló enalapril hatékonyságát hasonlítottuk össze szívelégtelenség modellünkben. Módszerek: Felnõtt hím CFY-patkányokon isoproterenol (80 mg/kg, sc.) kétszeri alkalmazásával diffúz subendocardialis necrosist indukáltunk. Az állatok egy csoportja nem kapott kezelést, a másik csoportot L-86-tal (5 mg/kg) kezeltük, harmadik csoportja pedig enalaprilt (0 mg/kg) kapott. A negyedik csoportban a kontrollállatok voltak. 0 hét elteltével gravimetriás és echokardiográfiás (Vevo 770, VisualSonics) vizsgálatokat végeztünk. Meghatároztuk a plazma BNP-szintjét, és a posztinfarktusos remodelling vizsgálata céljából szövettani feldolgozás történt. Az Akt, a GSK-ß, a PKC és a MAP-kinázok foszforiláltságát Western-blot segítségével vizsgáltuk. Eredmények: Az infarktus után 0 héttel szignifikánsan nõtt a szívkamrák tömege (p<0,05), csökkent a szisztolés balkamra-funkció (p<0,0) és emelkedett a plazma BNP-érték (p<0,05) a kontrollcsoporthoz képest. A szövettani vizsgálatok a kamrai remodelling kialakulásának jeleit mutatták, valamint interstitialis fibrosis alakult ki. Mind az L-86-tal, mind az enalaprillal történt kezelés jelentõsen mérsékelte az infarktus következményeként megfigyelhetõ kóros elváltozásokat. Csökkentette a szívkamra-tömeg növekedését (p<0,05), a plazma BNP-szintet (p<0,05), és a hipertrófia ellen védõ jelátviteli utak aktivitására is jelentõs befolyással bírt mind az L-86-al, mind az enalaprillal történt kezelés. Az echokardiográfia során meghatározott ejekciós frakció szignifikánsan magasabb (p<0,05) volt a PARP-gátlóval kezelt csoportban, mint az enalapril csoportban. A többi mért paraméter esetén a két kezelt csoport között csak diszkrét különbségeket észleltünk. Következtetés: Megállapíthatjuk, hogy a PARP-gátlók mérséklik az infarctus után kialakuló remodelling folyamatát, és ezen hatásuk felülmúlja az ACE-gátlók hatását. EFFECT OF PARP-INHIBITORS AND ACE-INHIBITORS ON THE PROGRESSION OF ISOPROTERENOL-INDUCED HEART FAILURE myocardial remodeling, echocardiography, signal transduction pathways Introduction: Increased activation of poly(adp-ribose) polymerase enzyme (PARP) is a crucial step in the development of oxidative stress-induced cell injury. Oxidative stress also plays a pathogenetic role in chronic heart failure. We have demonstrated previously the protective effect of PARP inhibitors against isoproterenol-induced heart failure. The aim of our recent work was to compare the efficacy of the PARP-inhibitor L-86 and ACE-inhibitor enalapril in our heart failure model. Methods: Adult male CFY rats received two subcutaneous injections (separated by a 4-hour interval) of 80 mg/kg isoproterenol. Twenty-four hours after the second injection the surviving animals were randomly assigned to receive either no medical treatment, or 5 mg/kg L-86, or 0 mg/kg enalapril for 0 weeks. In the fourth group the control animals did not receive any drugs. At the end of the 0 week period, gravimetric and echocardiographic measurements (VEVO 770, VisualSonics) were performed. Plasma BNP activity was determined. The degree of postinfarction myocardial remodeling was also determined. The phosphorylation state of Akt, GSK-ß, PKC and MAPK cascades were monitored by Western blotting. Results: After the 0 week long treatment period the weight of left ventricles increased (p<0.05), the systolic left ventricular function decreased (p<0.0), while the plasma BNP level increased (p<0.05) compared to the control group. Histological analysis showed the signs of a significant myocardial remodeling (e.g. interstitial fibrosis). Treatment with either L-86 or enalapril decreased markedly the raise of left ventricular weight (p<0.05), the plasma BNP concentration (p<0.05) and increased the activity of antihypertrophic signaling pathways. The left ventricular function determined by echocardiography was significantly better preserved in the PARP-inhibitor group (p<0.05) than in enalapril group. The other measured parameters were only moderately different in the two treatment group. Conclusions: We could demonstrate, that PARP-inhibitors decrease markedly the postinfarction myocardial remodeling, and this beneficial effect of PARP-inhibitors exceeds the protective effect of ACE-inhibitors in our heart failure model. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A7

20 Experimentális kardiológia/experimental cardiology KÜLÖNBÖZÕ OXIDOREDUKTÍV ÁGENSEK HATÁSA A KONTRAKTILITÁSRA HUMÁN BAL KAMRAI CARDIOMYOCYTÁKON Hertelendi Zita, Tóth Attila, Borbély Attila, Galajda Zoltán, Vaszily Miklós, Édes István, Papp Zoltán DEOEC, Kardiológiai Intézet, Klinikai Fiziológiai Tanszék, Debrecen DEOEC, Kardiológiai Intézet, Szívsebészeti Centrum, Debrecen Ebben a tanulmányban a stunning során feltehetõen szerepet játszó poszttranszlációs fehérjemódosítások (szulfhidril-csoport oxidáció, nitrotirozin képzõdés) funkcionális következményeit vizsgáltuk. Az izometrikus erõ kialakulását permeabilizált izolált humán bal kamrai cardiomyocytákon mértük peroxinitrittel (PN),, -dithiodipiridinnel (DTDP, SH-specifikus oxidálószer) és hidrogénperoxiddal (H O ) történõ inkubációkat követõen. A reverzibilitást a következõ SH-specifikus redukálószerek alkalmazásával tanulmányoztuk: dithiothreitol (DTT), redukált glutation (GSH) és N-acetil-L-cisztein (NAC). A kontraktilis fehérjék szulfhidrilcsoportjainak számában bekövetkezõ változást Ellman-reagenssel követtük. A DTDP és a PN-kezelés dózisfüggõ módon csökkentette a Ca + -aktivált maximális erõt (ECDTDP,50=,7 mm; ECPN,50=6, µm). A kontraktilis erõ csökkenését a DTDP esetében a szabad SH-csoportok teljes oxidációja kísérte (6±%-ra, 0 mm DTDP-koncentrációnál), míg PN csak részben oxidálta a szabad SH-csoportokat (69±6%-ra, mm PN koncentrációnál). Továbbá a DTDP hatására kialakuló erõ csökkenés (,5 mm DTDP koncentrációnál mérve) teljes mértékben revertálhatónak bizonyult 0 mm DTT-vel. Azonban 0 mm DTT csak részleges (delta erõ %), de szignifikáns mértékû reverziót volt képes kialakítani 50 mikrom PN-kezelés után. Szemben a DTT-vel 0 mm GSH (n=9) és 0 mm NAC (n=8) alkalmazásával nem tudtunk a DTDP-kezelést követõen növekedést elérni a kontraktilis erõben. Azonban az NAC és a DTT egyaránt hatékonynak bizonyult PN-tel történõ inkubációt követõen. Meglepõ módon a H O által kiváltott kontraktilis és fehérjeváltozások minimálisak voltak még magas H O -koncentrációk mellett is. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a PN és a DTDP különbözõ mechanizmusokon keresztül csökkentette a Ca + -aktivált maximális erõt. A PN elsõsorban nitrotirozin képzõdést indukált, amelyet egy kismértékû, de szignifikáns SH-oxidáció kísért. Mindkét mechanizmus szerepet játszott a PN hatására kialakuló erõcsökkenés létrejöttében. Az SH-oxidáció revertálhatósága az oxidáló és a redukáló szerek közötti molekuláris kölcsönhatás jellegzetességeitõl függ. ETT 449/006 támogatásával. THE EFFECT OF DIFFERENT OXIDOREDUCTIVE AGENTS ON THE CONTRACTILE FORCE PRODUCTION IN HUMAN LEFT VENTRICULAR CARDIOMYOCYTES stunning, oxidation, sulfhydryl In the present study we aimed to characterize the functional consequence of those posttranslational protein modifications (oxidation of the sulfhydryl groups and/or nitrotyrosine formation) that are implicated during myocardial stunning. Using permeabilized isolated left ventricular cardiomyocytes from human hearts isometric force production was measured following incubations in the presence of: peroxinitrite (PN) or, -dithiodipyridine (DTDP, known as an SH-specific oxidant) or hidrogenperoxide (H O ). Reversibility was tested following subsequent incubations in the presence of SH-specific reductive agents: dithiothreitol (DTT), reduced glutathione (GSH) or N-acetyl-L-cysteine (NAC). Changes in free sulfhydryl group (SH) statuses of the contractile proteins were monitored by the Ellman reaction. Both DTDP and PN diminished myofibrillar force in a concentration dependent manner (ECDTDP,50=.7 mm; ECPN,50=6. µm). The reduction in force was paralleled by complete elimination of the free SH groups by DTDP (to 6±% at a DTDP concentration of 0 mm), while the PN induced reduction in free SH groups was only partial (to 69±6% at a PN concentration of mm). Moreover, the DTDP evoked reduction in force (as assessed at a DTDP concentration of.5 mm) was completely restored by 0 mm DTT. In contrast, 0 mm DTT could induce only a partial (delta force by %), however significant recovery in force after a 50 mikrom PN treatment. In contrast to 0 mm DTT 0 mm GSH (n=9) or 0 mm NAC (n=8) could not restore force after DTDP treatments. However, NAC was equally effective as DTT after PN treatments. Surprisingly, the H O -evoked contractile and protein alterations were minor even at high H O concentrations. In conclusion, PN and DTDP decreased the Ca + - activated maximal force production via different mechanisms. PN mainly induced nitrotyrosine formation, and to a small but significant degree also evoked SH group oxidation. Both of these mechanisms were involved in the reduction of force after PN exposures. The reversibility of SH group oxidation depended on the molecular interplay between the applied oxidative and reductive agents. Supported by ETT 449/006. HUMÁN- ÉS KUTYA-SZÍVIZOMZAT IONCSATORNÁI- NAK MEGOSZLÁSA A BAL KAMRA RÉTEGEIBEN Horváth Balázs, Nánási Péter Pál, Bíró Tamás, Bányász Tamás, Szentandrássy Norbert, Szabó Gergely, Magyar János Debreceni Egyetem OEC, Élettani Intézet, Debrecen A jelen vizsgálatok célja az volt, hogy összehasonlítsuk az ionáramok- és az ioncsatornákat alkotó fehérjék megoszlását humán és kutya balkamrai szívizomzat subepicardialis (EPI) és midmyocardialis (MID) rétegeiben. Az akciós potenciálokat és az ionáramokat a myocardium megfelelõ rétegébõl származó, enzimatikusan izolált kutya bal kamrai szívizomsejteken mértük. Az elektrofiziológiai vizsgálatokhoz konvencionális mikroelektróda-technikát, illetve teljes sejt voltage-clamp módszert használtunk. A csatornafehérjék mennyiségének meghatározása Western-blot technikával történt kutya és humán mintákból. Megállapítottuk, hogy EPI-sejteken kisebb az akciós potenciálok amplitúdója (4± mv vs. 8± mv), nagyobb mértékû a korai repolarizáció (5± mv vs. 4± mv), és rövidebbek az akciós potenciálok (97±9 ms vs. ±8 ms APD90 esetén) a MID sejtekhez képest. A vizsgált ionáramok közül a tranziens kifelé irányuló áram (Ito) és a késõi egyenirányító kálium áram lassú komponense (IKs) esetében az EPI-sejteken mért áramok nagysága meghaladta a MID-sejteken mért áramokét (9,5±,5 pa/pf vs. 9,0±, pa/pf, illetve 0,±, pa/pf vs. 6,5±,0 pa/pf). Nem találtunk szignifikáns EPI MID különbséget a kalciumáram (I Ca ), a befelé egyenirányító káliumáram (I K ), valamint a késõi egyenirányító káliumáram gyors komponense (I Kr ) esetében. A megfelelõ rétegekbõl származó sejteken mért ionáramok megoszlásának különbségei jól magyarázzák a regisztrált akciós potenciálok eltérõ mintázatát. Kutyamintákon az EPI-régióban a Kv4., Kv.4, KChIP és KvLQT fehérjék szignifikánsan nagyobb, míg a Nav.5 és MinK-fehérjék szignifikánsan kisebb mennyiségben voltak jelen a MID-réteghez képest. Eredményeink alapján a mért csatornafehérje denzitások viszonyai jól tükrözik a talált ionáram-megoszlásokat. A kutya és humán mintákat összehasonlítva az ioncsatornákat alkotó fehérjék EPI MID megoszlásának nagyfokú hasonlóságát tapasztaltuk. Eredményeink egyrészt igazolják, hogy elektrofiziológiai szempontból az emberi szívizomzat megfelelõ állatmodellje a kutyaszív, másrészt felhívják a figyelmet a myocardium fiziológiásan is jelen lévõ elektromos heterogenitására. DISTRIBUTION OF ION CHANNELS IN THE LAYERS OF HUMAN AND CANINE LEFT VENTRICULAR MYOCARDIUM regional differences, subepicardium, midmyocardium, cardiac myocytes, human heart, ion channels, ionic currents, action potential The object of this study was to compare the distribution of ionic currents and ion channel proteins in human and canine subepicardial (EPI) and midmyocardial (MID) layers of the left ventricular myocardium. Action potentials and ionic currents were measured on enzymatically isolated canine left ventricular cardiomyocytes derived from the proper layer of myocardium. During the electrophysiological experiments we used conventional microelectrode technique and whole-cell voltage clamp method. Quantity of ion channel proteins in both human and canine preparations were determined by Western blotting. We obtained that on EPI cells the amplitude of action potentials were smaller (4± mv vs. 8± mv), the early repolarization was greater (5± mv vs. 4± mv) and the action potentials were shorter (97±9 ms vs. ±8 ms at APD90) compared to MID myocytes. Among the studied ionic currents the densities of the transient outward current (I to ) and the slow component of the delayed rectifier potassium current (I Ks ) were larger on EPI than on MID cells (9.5±.5 pa/pf vs. 9.0±. pa/pf and 0.±. pa/pf vs. 6.5±.0 pa/pf, respectively). We found no significant EPI MID differences in the calcium current (I Ca ), the inward rectifier potassium current (I K) and the rapid component of the delayed rectifier potassium current (I Kr ). The differences of the distribution of ionic currents measured on cells of the proper layers well explain the dissimilar patterns of the measured action potentials. In the EPI layer of canine heart the quantity of Kv4., Kv.4, KChIP and KvLQT proteins were significantly higher, and that of Nav.5 and MinK much lower than in the MID region. Regarding our results the relations of channel protein densities were consistent with the measured ionic current distributions. Comparing the human and canine preparations they showed high similarities in the EPI MID distribution of ion channel proteins. Our results prove that from electrophysiological point of view canine heart is an adequate model of human myocardium, and also draw attention to the electrical heterogenity of the myocardium which can be observed even under physiological circumstances. Cardiologia Hungarica 007; 7 : A8