Osztályfőnöki tanterv 5-8. évfolyam

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Osztályfőnöki tanterv 5-8. évfolyam"

Átírás

1 Osztályfőnöki tanterv 5-8. évfolyam Az osztályfőnöki óra az emberi élet olyan területeivel foglalkozik, mint a helyes, erkölcsös magatartás, udvarias viselkedés, konfliktusmegoldás, környezettudatos életmód, boldogság, szeretet, önnevelés. Megismertet a viselkedés lelki, közösségi és társadalmi alapjaival. Segítséget nyújt a tanulók személyiség- és jellemfejlődéséhez, valamint a helyes társadalmi magatartásformák kialakításához. Különös hangsúlyt fektet a tanulók kialakult és kialakuló társas kapcsolatai működésének elősegítésére; az iskolai élethez, munkához, illetve általánosságban a felnőtté válás útján szükséges készségek és képességek fejlődésére. Az alábbi feladatok kapnak kiemelt szerepet: Az önismeret és az emberismeret kialakítása A kapcsolatteremtés és építés segítése; az együttes tevékenységben való részvétel képességeinek kibontakoztatása; A tanulók társas kapcsolatainak gazdagítása, a társak ( nemek) iránti helyes megítélésre, érdeklődésre nevelés A gyermekközösségek sokirányú tevékenységének fejlesztése; A szociális érzékenység fejlesztése Az eredményes tanulás feltételei és annak megteremtésére való nevelés; a tanulás motívumainak fejlesztése; Saját, egyéni hatékony tanulási módszerek kialakítása; Az önképzés és önfejlesztés igényének kialakítása és lehetőségeinek bemutatása Az értékválasztás és értékközvetítés szerepének hangsúlyozása Hiteles és hatékony kommunikáció ( verbális és nem verbális ) kialakítása A személyiség és jellem fejlesztése; Az egyéni érdeklődés, képességek, hajlamok fejlesztésére irányuló ösztönzés, útmutatás A helyes problémamegoldás és konfliktuskezelés felé orientálás Előkészítés a helyes családi életre, az ezzel összefüggő helyes pénzgazdálkodásra, háztartási ismeretekre Pályaorientáció, felkészülés a továbbtanulásra; helyes és reális iskolaválasztás

2 Az egészséges életmód, egészségvédelem technikáinak elsajátítása; A testi higiénia, a helyes öltözködés követelményei; A káros szokások, szenvedélyek kialakulásának megelőzése; A kultúrált szabadidőtöltés követelményei, helyes gazdálkodás az idővel Témakörök 5. osztály: Közösség és személyiség kialakítása Szociometriai felmérés. A közösség céljai, feladatai az új tanévben, a felső tagozatba lépve; a közösség tevékenységeinek tervezése, szervezése (pl.: tanulás, sport, játék). A közösség fejlődésének értékelése, új feladatok kitűzése. Együttműködő közösség kialakítása. Én és a helyem a közösségben. A humánus társas kapcsolatok létrejöttének feltételei: barátság, tisztelet, szeretet, őszinteség, segítőkészség. Az önismeret fejlesztése, a reális énkép fokozatos kialakulása. Eszménykép, példakép. Nyitottság és kíváncsiság, tolerancia. Kérdezés és magyarázatkeresés. Tanulás és munka A helyes tanulási módszerek megismerése (logikus tanulás, lényegkiemelés). A kötelezettség tudat és az érdeklődés, mint az eredményes tanulás egyik legfontosabb motívuma. Az egyéni képességek szerinti felkészülés. Helyünk a világban Nemzeti jelképeink, a magyar történelem nagy alakjai, példaértékű cselekedetek. Ünnepeink; ünnepi dekoráció készítése; az ünnepek tartalma, jelentősége Európai létünk Emberismeret, egészségvédelem Egészséges étrend, napirend kialakítása. Egészség, életmód, betegség, fogyatékosság. Személyi higiénia; testkultúra ( testedzés, pihenés, öltözködés, testünkkel szembeni felelősségünk )

3 Óvatosság a játékban, sportban, kiránduláskor. A balesetek elkerülése; a közlekedés legfontosabb szabályai A pihenés, a tanulás és a munka arányai A dohányzás, ital- és kábítószer-fogyasztás veszélyei; Játék és sport (együttműködés, a szabályok tisztelete, a durvaság és az erőszak elkerülése, harc a verekedés ellen, ellenfél, - de nem ellenség); Kapcsolataink; kapcsolatrendszer és az életmód; Kikapcsolódás és ismeretbővítés (az egyoldalúság és túlzások elkerülése tévé, video, számítógép) A hétvége, a szünidő kellemes, pihentető eltöltése. Felkészülés a pubertással járó biológiai és pszichés változásokra. Életkorok jellemzői. 6. osztály Közösség és személyiség kialakítása A közösség célja, feladatai a tanévre; a fejlődés értékelése. Az együttes tevékenységben való részvétel képességének, készségeinek kibontakoztatása. A nemek különbözősége a közösségben, fiúk és lányok barátsága, elemi udvariassági szabályok. Önmagáért és egymásért is felelős közösség kialakítása. A humánus társas kapcsolatok létrejöttének további feltételei: alkalmazkodás, lelkiismeretesség, az önzés és önzetlenség közötti különbség, a tulajdon tisztelete, az őszinteség. Az önismeret fejlesztése: az én elhelyezés a közösségekben. A pozitív én bemutatása a társaknak. Elfogadás, elutasítás, együttműködés. Tolerancia a másság iránt Tanulás és munka A gazdaságos és értelmes tanulás jellemzői, eljárásai. Az egyéni tanulás hibái, leküzdésük módja. Az önértékelés további fejlesztése. Helyünk a világban Az év nevezetes évfordulói, eseményei.

4 Ünnepekhez kapcsolódó népi szokások megismerése. Hazánk természeti kincsei és ezek védelme. Városunk történelme; nevezetes épületek; híres emberek. Uniós helyzetünk Emberismeret, egészségvédelem A testi-lelki egészség jellemzői; a helyes táplálkozás, a mozgás szerepe., a környezet és az egyén életmódjának összefüggései. A serdülők biológiai és higiéniai problémái; a nő és a férfi kapcsolata. Az emberséges magatartás a sérültekkel, a betegekkel. Alkoholfogyasztási és dohányzási problémák; a rászokás veszélyei; ellenállási stratégiák kialakítása. Döntések; hogyan döntsek: igen vagy nem? Életvitel, pályaorientáció Önkiszolgálás otthon és az iskolában. Alapvető udvariassági szabályok, ezek betartása otthon és az iskolában is. A pénz értéke, megbecsülése; zsebpénz Az egyéni érdeklődés felismertetése, elmélyítése Foglalkozások ismerete; a szülők foglalkozása 7. osztály Közösség és személyiség kialakítása A közösség célja, feladatai a tanévre; a fejlődés időszakonkénti értékelése; önértékelés. Az önellenőrzés formáinak kialakítása, az együttes tevékenységben való részvétel képességeinek további fejlesztése. A kapcsolatteremtő és kooperációs képesség fejlesztése; a viselkedés látható és láthatatlan jegyei. Verbális és nem verbális kommunikáció. A nemek közötti udvariassági szabályok ismeretének továbbfejlesztése. A társas kapcsolatok jellegzetes formái, az ember tisztelet. A család funkciói: érzelmi védettség, együttélés, nevelés, gazdálkodás.

5 Az önmegfigyelés tapasztalatainak és mások véleményének hasznosítása a személyiség fejlődésében. Az ideális énkép. Az ösztönzés és tudatos cselekvés közti különbség. Kisebbségek védelme; értékek, beállítódás, magatartás és viselkedés; nyitottság, empátia, tolerancia; előítélet és előítéletes viselkedés. Tanulás és munka A tanulás mentálhigiéniai szabályainak ismerete, megtartása. A kitartás, a tartós erőfeszítés szerepe a tanulásban; önellenőrzés; hiányosságok pótlása. Munkafegyelem, pontosság, teljesítményre orientáltság, kreativitás a tanulásban és a munkában. Megismerés. Kérdezés és magyarázatkeresés. Hit és tudás. Értékrend; az értékelés szempontjai, nehézségei. Helyünk a világban A magyar kulturális örökség, valamint a múlt és jelen nagy magyar tudósainak, felfedezőinek, feltalálóinak, művészeinek, politikusainak ismerete. Községünk élete; lakói; természeti és gazdasági környezet. Európai Uniós kötelezettségeink Életvitel, pályaorientáció A család pályaválasztási elképzelései. Összefüggés az érdeklődés és a pályaelképzelés között, reális lehetőségek. Emberismeret, egészségvédelem Az egészségmegőrzés betegség-megelőzés fontos szabályai. Az egészségre ártalmas életmód kialakulásának megelőzése: veszélyek ( alkohol, drog, ) szabadidő, a társas és baráti együttlét keretei, tartalma, fejlesztő és romboló hatása. A harmonikus ember és környezete: az ember teste-lelke-környezete- összefüggések, kölcsönhatások; lelki környezetszennyezés; az egészséges életmód megvalósítására törekvés a mindennapokban; kábítószer-élvezet veszélyei. Testápolás, szépségápolás a serdülőkorban.

6 8. osztály Közösség és személyiség kialakítása A közösség célja, feladatai a tanévre; az időszakonkénti értékelés, önértékelés. Az együttélés szabályai, az egyén és közösség. Társas mezők az osztályban (kiscsoportok, klikkek; barátok; sztárok; magányosok) Tolerancia, empátia, a konfliktus- és kudarctűrés képessége; feszültségek a társas kapcsolatokban. Vérmérséklet és jellem; önuralom, önérzet; agresszivitás és indulatok. Konfliktuskezelési technikák megismerése, gyakorlása; a kompromisszumkészség alakítása. A család szélesebb kapcsolatai, rétegei. Az önismeret, önfejlesztés segítői; önkritika, egészséges ambíció és akarat, gátlások és negatívumok leküzdése. Tanulás és munka Az önálló ismeretszerzés fejlesztésének képessége; az iskolai tanulás kiegészítése az iskolán kívüli művelődés útján. Kezdeményezőkészség, kockázatvállalás, vállalkozási kedv, kooperációs készség, egészséges versenyszellem a közös munkában. Az önértékelés további fejlesztése. Az értékelés szempontjai, az értékelés nehézségei. Az önellenőrzés módja: az ismeretek szilárdságának biztosítása ismétléssel. Helyünk a világban Az alapvető emberi jogok ismerete, a jog és kötelesség viszonya A természet, a műemlékek védelme közös erkölcsi és anyagi érdekünk. A környezetvédelem problémái Városunk társadalma, gyerekek a társadalomban. Európai Unió adta lehetőségeink, kötelességeink Emberismeret, egészségvédelem Egészséges életmód; a különböző káros szenvedélyek elleni küzdelem.

7 Balesetmegelőzés, balesetvédelem, házi betegápolás. Szexuális felvilágosítás: szerelem, szerelmi kapcsolat, családtervezés. Az egyén helye a családi hierarchiában. Hogyan legyünk sikeresek? Életvitel, pályaorientáció A megfelelő szülő gyerek kapcsolat. Ízléses, egyéniséget kifejező családi környezet. Gazdálkodás a családban. Egyéni adottságok objektív tényezők. A szakma, foglalkozás, beosztás, munkakör, képesítés, képzettség fogalmainak ismerete. A továbbtanulás, szakmatanulás lehetőségei, korlátai. Megjelenés, fellépés a felvételin. Alapkövetelmények osztály 5. osztály végén: A gyermekközösségek legyenek képesek a kitűzött feladatok végrehajtására. Legyenek képesek együtt, fegyelmezetten és kultúráltan tevékenykedni. Ismerjék az elemi udvariassági szabályokat, tudják alkalmazni azokat. Tartsák tiszteletben egy más személyiségét, ismerjék fel a jó és rossz tulajdonságokat, önértékelésük legyen a korosztályuknak megfelelően fejlett. Érezzenek felelősséget egymásért, önmagukért, ismerjék és alkalmazzák a helyes tanulási módszereket, technikákat, tudják ismereteiket bővíteni könyvtár igénybevételével is. Tiszteljék és becsüljék családtagjaikat. Legyenek tisztában a nemzeti, a családi és iskolai ünnepek tartalmával, jelentőségével. 6. osztály végén: A gyerekközösségek tagjai legyenek képesek a tanévre kitűzött feladatok megvalósítására. Legyenek képesek együttesen, fegyelmezetten, önmagukért és egymásért is felelősen tevékenykedni. Tartsák tiszteletben egymást a nemek közötti fegyelembevételével is -, ismerjék a nemek közötti udvariassági szabályokat. Személyiségük egészséges és etikus fejlődése érdekében legyenek tisztában a humános társas kapcsolatok létrejöttének feltételeivel. Legyen kialakult, reális, a közösség által is elfogadott énképük. 7. osztály végén: A gyerekközösségek tagjai legyenek képesek felelősséggel (esetenként felnőtt segítséggel) dönteni és választani. Legyenek képesek az együttélés szabályainak

8 alkalmazására, ismerjék az alapvető udvariassági szabályokat és ezeket tartsák be. Tudjanak meggondoltan egyéni véleményt nyilvánítani; érvelni. Elemezni önmaguk és mások hibás és jó döntéseit. Tudjanak érvelni véleményük mellett. Legyen saját elképzelésük jövőjüket illetően. Ismerjék fel a verbális és a nem verbális kommunikáció adta lehetőségeket a társas kapcsolatok terén és használják ki ezeket tudatosan. Legyenek képesek a másik ember személyiségének tiszteletére. Tiszteljék és ápolják a hagyományokat. 8. osztály végén: A gyerekközösségek tagjai legyenek képesek a tanévre kitűzhető feladatok tervezésére (részben). Legyenek képesek az együttélés szabályainak alkalmazására egyén és közösség viszonyának figyelembevételével. Legyenek képesek felismerni a társas kapcsolatok jellegzetes formáit, tiszteljék mindenkiben az embert. Ismerjék, és korosztályuknak megfelelően alkalmazzák a legfontosabb érzelmi-etikai normákat. Személyiségfejlesztésüknek megfelelően éljenek az önismeret, önfejlesztés lehetőségeivel. Mozgósítsák személyiségük pozitív erőit az értelmes, gazdaságos, eredményes tanulás érdekében. Ismerjék hazánk kulturális, tudományos örökségét, természeti kincseit. Legyenek tisztában a szenvedélybetegségek egészségromboló hatásával és ennek az egyénre, a családra és a társadalomra rótt nehézségeivel és következményeivel (mind erkölcsi, mind anyagi téren). Ismerjék és alkalmazzák a munka és a (aktív és passzív) pihenés harmonikus arányait. Formálják igényesen, ízlésesen, esztétikusan környezetüket, saját megjelenésüket. Rendelkezzenek reális pályakezdéssel, melyhez figyelembe vették adottságaikat, érdeklődési körüket. Ismerjék és használják az értelmes és gazdaságos tanulási módszereket. Legyenek képesek kiküszöbölni hibás eljárásaikat. Alakítsák ki napi- és étrendjüket, legyenek tisztában az egészséges életmód életkornak megfelelő szabályaival. Készüljönek fel a pubertással járó biológiai és pszichés változásokra. Legyen igényük az esztétikus megjelenésre, környezetre. Előzzék meg az egészségre ártalmas szokások kialakulását. Értékelés, ellenőrzés A tantárgy jellegéből kifolyólag kizárólag a szóbeli értékelést használjuk. A tantárgy heti óraszáma 1, ezért minden egyes óra végén legalább 5 percet szánunk az értékelésre. Figyelembe vesszük a kitűzött célok, illetve feladatok megvalósításának mértékét az osztály szintjén. Egyénileg az aktivitást, a közös feladatok elvégzésében való segítőkészséget értékeljük.

9 A tantárgy óraterve: A szabadon felhasználható órák: Osztály Heti óraszám Hon- és népismeret Kapcsolódás Eu-hoz Környezeti nevelés Kommunikáció Testi-, lelki egészség Tanulás, tanulásfejlesztés Pályaorientáció Szabadon felhaszn órák Éves óraszám évf.: +4 óra közösségépítő játékok, kirándulások 6. évf.: +4 óra Európai Uniós ismeretek, határváros jelleg, előnyök, hártányok 7. évf.: +2 óra pályaorientáció, pályaválasztási kiállítás felkeresése, +2 óra tanulási technikák 8. évf.: +4 óra pályaorientáció az első félévben, pályaválasztási kiállítás, üzemlátogatás

Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam

Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam Az osztályfőnöki óra az emberi élet olyan területeivel foglalkozik, mint a helyes, erkölcsös magatartás, udvarias viselkedés, konfliktusmegoldás, környezettudatos

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 607 CÉLOK ÉS FELADATOK - Az osztályfőnöki munka célja a személyiségfejlesztés, az osztályközösség formálása, a különböző nevelési hatások integrálása.

Részletesebben

Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam

Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam 5. évfolyam ök Önismeret 6 Együtt élünk 4 A drog fogalma, hatásai 1 Személyes biztonság: jogaim, kötelességeim 2 Tanulási szokások 5 Szabad felhasználás 4 Összesen: 36 6.

Részletesebben

Teleki Sámuel Általános Iskola (Érd, Törökbálinti út 1.) Osztályfőnöki 5-8. osztály. Helyi tanterv NAT 3 2007. A helyi tantervet átdolgozta:

Teleki Sámuel Általános Iskola (Érd, Törökbálinti út 1.) Osztályfőnöki 5-8. osztály. Helyi tanterv NAT 3 2007. A helyi tantervet átdolgozta: Teleki Sámuel Általános Iskola (Érd, Törökbálinti út 1.) Osztályfőnöki 5-8. osztály Helyi tanterv NAT 3 2007. A helyi tantervet átdolgozta: Brindzik Zsuzsa A TANTÁRGY ÓRATERVE 5.ÉVF. 6.ÉVF. 7.ÉVF. 8.ÉVF.

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 11. évfolyam 2014/2015 Osztályfőnök: Osztály: Nyíregyháza, 2014. szeptember 01. Készítette: Salamonné Bíró Beáta (OFMK. vez.) Engedélyezte:. intézményvezető helyettes SZEPTEMBER

Részletesebben

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend Tanmenetek Minden évfolyamon heti egy órában (évi 36) terveztük meg a NAT és a kerettanterv tartalmainak megfeleltetett témákat. Mivel az egyes nevelési témák évfolyamonként visszatérnek, mindig az osztályhoz

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET Szakiskola 10. évfolyam 2013/2014 Osztályfőnök: Osztály: Nyíregyháza, 2013. szeptember 01. Készítette: Salamonné Bíró Beáta (OFMK. vez.) Engedélyezte:. igazgatóhelyettes 1. Szervezési

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Boros

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI HALLÁSSÉRÜLT TANULÓK SZÁMÁRA. 5.- 8. évfolyam

OSZTÁLYFŐNÖKI HALLÁSSÉRÜLT TANULÓK SZÁMÁRA. 5.- 8. évfolyam OSZTÁLYFŐNÖKI HALLÁSSÉRÜLT TANULÓK SZÁMÁRA 5.- 8. évfolyam Általános célok és feladatok Önálló életvitelhez szükséges személyiségjegyek kialítása. A közösségi magatartás alapjain lerása, folyamatos fejlesztése.

Részletesebben

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben 2011. január 27. Kommunikációs és csoportépítő tréning 3x6 óra Célok: - a csoporttagok beilleszkedésének csoportba és

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET Miskolci Magister Gimnázium OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 2013/2014-es tanév 11. osztály Készítette : Berecz Mária OSZTÁLYFŐNÖKI MUNKATERV Az osztályfőnöki órák tematikája illeszkedik iskolánk nevelési koncepciójába

Részletesebben

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10.

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. évfolyam Programcsomag: Felkészülés a felnőtt szerepekre A modul szerzője:

Részletesebben

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az egészséges életre nevelés Dr. Nyéki Lajos 2015 Bevezetés A tanulási idő fokozatos növekedése, a munkahelyeken a szellemi munka túlsúlyba kerülése, a mozgásszegény, ülő életmód egyre többször okoz neurotikus

Részletesebben

Osztályfőnöki tevékenység

Osztályfőnöki tevékenység Osztályfőnöki tevékenység 9-14. évfolyam Az osztályfőnöki óra sajátos funkciókkal rendelkező tantervi egység. Az osztályfőnök és osztálya kötetlen együttlétére szánt intézményes keret, melynek jellege

Részletesebben

54 761 02 0010 54 01 Gyermekotthoni asszisztens Gyermekgondozó-nevelő

54 761 02 0010 54 01 Gyermekotthoni asszisztens Gyermekgondozó-nevelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Program címe: Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Tanúsítvány száma: 6/2015. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. július 23. Kérelmező neve: Független Egyesület (Nonprofit civil Szervezet) Program

Részletesebben

Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport. 5.-8. évfolyam Célok és feladatok

Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport. 5.-8. évfolyam Célok és feladatok Helyi tanterv 2013/2014 től felmenő rendszerben Testnevelés és sport 5.-8. évfolyam Célok és feladatok Gyakorlati tudásanyag Az iskolai testnevelés és sport célja, hogy a tanulók életkori sajátosságaihoz,

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 12. B szakközépiskolai osztály 2014/2015 Osztályfőnök: Osztály: Nyíregyháza, 2014. szeptember 01. Készítette: Salamonné Bíró Beáta (OFMK. vez.) Engedélyezte:. intézményvezető helyettes

Részletesebben

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A program megvalósításának helyszíne: Than Károly Ökoiskola Nyelvi előkészítő gimnázium

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

Évfolyam 1. 2. 3. 4. Óraszám 1 1 1 1

Évfolyam 1. 2. 3. 4. Óraszám 1 1 1 1 SPORTÁGVÁLASZTÓ 1-4. évfolyam Évfolyam 1. 2. 3. 4. Óraszám 1 1 1 1 A tantárgy tanulásának legfontosabb feladata és ja, hogy a gyermekeket megismertesse a sportolási kel, bepillantást nyújtson a sport világába,

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

Iskola-egészségügyi munkaterv 2009/2010. tanév

Iskola-egészségügyi munkaterv 2009/2010. tanév Iskola-egészségügyi munkaterv 2009/2010. tanév Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Marcali Darvas Adrienn Iskola- és ifjúsági védőnő Marcali Szeptember: Október: November: December:

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENSEK I. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJÁNAK RÉSZTVEVŐIT!

SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENSEK I. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJÁNAK RÉSZTVEVŐIT! Engedj játszani! SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENSEK I. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJÁNAK RÉSZTVEVŐIT! Ha csak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában

Részletesebben

Helyi tanterv a Gondozástan tantárgy oktatásához

Helyi tanterv a Gondozástan tantárgy oktatásához Helyi tanterv a Gondozástan tantárgy oktatásához 1. A tanterv szerzıi: Dr. Molnárné Béres Marianna 2. Óraszámok: 9. osztály.. óra 10. osztály óra 11. osztály.óra 12. osztály 96 óra SZAKKÖZÉPISKOLA 9 12.

Részletesebben

Felnőttek, mert felnőttek

Felnőttek, mert felnőttek Zolnai Erika Felnőttek, mert felnőttek Értelmi sérült felnőttek szexuálpedagógiai támogatása KLTE S z o c í o Í ő í í í ű Tanszék Könyvtára Leli, KEZEM FOGVA ÖSSZ EfO & K > Kézenfogva Alapítvány Budapest,

Részletesebben

A természetismeret munkaközösség munkaterve

A természetismeret munkaközösség munkaterve A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Stankovicsné Soós Mária biológia-technika szakos nevelő, intézményvezetőhelyettes Csiszár Attila földrajz-testnevelés szakos nevelő Györéné

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁK HELYI TANTERVE. 5-8. évfolyam

OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁK HELYI TANTERVE. 5-8. évfolyam OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁK HELYI TANTERVE 5-8. évfolyam Az osztályfőnöki tantárgy segíti a személyiségi jegyek fejlesztését. A társas kapcsolatokban a szükséges normák és készségek kialakítását segíti. Itt van

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

A tartalmi szabályozás változásai

A tartalmi szabályozás változásai A tartalmi szabályozás változásai Technika, életvitel és gyakorlat Kovács Október A tanév itt kezdődik! 2012. augusztus 31. NAT Műveltségi területek 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Idegen nyelvek 3. Matematika

Részletesebben

Az értékelés rendszere

Az értékelés rendszere Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;

Részletesebben

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge 9/A 1. Milyen elvárásai vannak iskolánkkal kapcsolatban? Kérjük, állítson fel fontossági sorrendet az 1-5 skála felhasználásával. Vigyázzon arra, hogy az 1. és 2. helyre maximum két területet jelölhet!

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN Almássy Zsuzsanna

Részletesebben

MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN

MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN MIT JELENT A PROGRAM A SZERVEZET OLDALÁRÓL? SZASZÁK TIBOR Mit

Részletesebben

A tételsor a 37/2013. (V. 28.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/6

A tételsor a 37/2013. (V. 28.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/6 A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázó a szóbeli tételsorként megjelölt témák közül szabadon választhat. A választott témát a záródolgozatok tartalmi és formai szabályainak megfelelően készíti el, beépítve

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció

Részletesebben

Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola * Pedagógiai Program III. 2004. 9. évfolyam

Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola * Pedagógiai Program III. 2004. 9. évfolyam ÖNISMERET (VÁLASZTHATÓ) TANTÁRGY Éves óraszám: 37 óra 9. évfolyam Célok és feladatatok A tantárgy tanításával a hozzánk érkezõ tanulók legnagyobb problémájához, a tanulás megtanításához kívánunk segítséget

Részletesebben

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9.

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9. 1.Család 10 4.évf. 2.Otthon 9 3.Étkezés 8 4.Idő, időjárás 8 5.Öltözés 8 6.Sport 6 7.Iskola, barátok 9 8.Tanórai tevékenységek 9 9.Szabadidő 6 10. Természet, állatok 8 11.Ünnepek és hagyományok 8 12.Fantázia,

Részletesebben

Iskola egészségügyi munkaterv. Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskola M e z ő c s á t. 2014/2015-ös tanév

Iskola egészségügyi munkaterv. Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskola M e z ő c s á t. 2014/2015-ös tanév Iskola egészségügyi munkaterv Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskola M e z ő c s á t 2014/2015-ös tanév Az iskola neve: Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskola A tanulói létszám:

Részletesebben

MENTOROK. TÁMOP 3.4.1 Szent István Gimnázium

MENTOROK. TÁMOP 3.4.1 Szent István Gimnázium MENTOROK TÁMOP 3.4.1 Szent István Gimnázium mentor szó a következőket jelentheti: Mentór, Alkumusz fia Odüsszeia című epikus költeményben Télemakhosz atyai jóbarát A mai szóhasználatban egy olyan személyt

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

Modul címe: Szent Iván éj

Modul címe: Szent Iván éj TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:

Részletesebben

A témahét célja. A témahét kapcsolódási területei

A témahét célja. A témahét kapcsolódási területei A témahét célja - Az egészséges életmód területeinek megismertetése a tanulókkal - Egészségünk megőrzésének lehetőségei: egészséges táplálkozás, mozgás, egészségre káros szenvedélyek - Étkezési kultúra

Részletesebben

Helyi tanterv Osztályfőnöki

Helyi tanterv Osztályfőnöki Helyi tanterv Osztályfőnöki Célok és feladatok az egészséges és kulturált életmód iránti igény felkeltése az önismeret, a saját személyiség kibontakoztatásának igénye fogékonyság az emberi kapcsolatokra,

Részletesebben

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS Szocializáció Az újszülött gyermekből a társas interakciók révén identitással rendelkező személy, egy adott társadalom tagja lesz Ebben fontos a család, a kortárscsoportok, az

Részletesebben

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az

Részletesebben

Segítség mentoroknak. A fejlesztés általános területei, fejlesztendő kompetenciák. Tartalom. I. Önismeret (3 alkalom)

Segítség mentoroknak. A fejlesztés általános területei, fejlesztendő kompetenciák. Tartalom. I. Önismeret (3 alkalom) Segítség mentoroknak Tartalom I. Önismeret (3 alkalom) Hogyan látjuk önmagunkat, illetve hogyan látnak bennünket mások? A serdülő "saját én" keresése. Erényeink felismerése, erősítése, a kiküszöbölhető

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN. Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged.

AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN. Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged. AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged.hu Szociális kompetencia társas viselkedés Nagy József (2000): A szociális

Részletesebben

Egyéni Fejlesztési Terv (Egyéni Előrehaladási Terv)

Egyéni Fejlesztési Terv (Egyéni Előrehaladási Terv) Egyéni Fejlesztési Terv (Egyéni Előrehaladási Terv) Mentor neve: Mentor azonosítója: Tanuló neve: Tanuló azonosítója: Az Egyéni Fejlesztési Terv egy folyamatosan változó, a tanuló fejlődését regisztráló,

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt pszicho-szociális és

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 624 EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 7. ÉVFOLYAM

EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 624 EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 7. ÉVFOLYAM EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 624 EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 7. ÉVFOLYAM EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 625 CÉLOK ÉS FELADATOK A társadalomismeret ahhoz segít hozzá, hogy tájékozódni tudjunk

Részletesebben

Mit tehet a pedagógus a gyermek egészsége érdekében? Jogszabályi keretek, intézményi pedagógiai lehetőségek.

Mit tehet a pedagógus a gyermek egészsége érdekében? Jogszabályi keretek, intézményi pedagógiai lehetőségek. Mit tehet a pedagógus a gyermek egészsége érdekében? Jogszabályi keretek, intézményi pedagógiai lehetőségek. Brassói Sándor főosztályvezető 2014. október 3. Az iskola és a jóllét, az iskolához való kötődés

Részletesebben

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek

Részletesebben

A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel. Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3.

A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel. Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3. A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3. 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 2 Tantárgyi struktúra és óraszámok A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 11. évfolyam

Részletesebben

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON KŐVÁRI EDIT VIDÉKFEJLESZTŐ SZOCIÁLIS MUNKÁS, AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETÉSÉNEK ELNÖKE SZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTETTSÉGE AUTIZMUSBAN Szint Jól

Részletesebben

Iskolai szexuális nevelés

Iskolai szexuális nevelés Iskolai szexuális nevelés Dr. Forrai Judit Dr. Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézet Emberi kapcsolatok, szerelem, szex Szerelmi-szexuális vágyak motivációi Szerelmesnek lenni Tartozni valakihez Szexuális

Részletesebben

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az egyetemes emberi kultúra és a nemzeti kultúra

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

Életkorok rekreációja

Életkorok rekreációja Életkorok rekreációja Gyermekkor, iskoláskor Néhány alapfogalom auxológia: növekedéstudomány növekedés: mennyiségi változások fejlődés: minőségi változások érés, érettség: egy fejlődési folyamat eredménye,

Részletesebben

- 1 - - tantermek - folyosó. Személy, tantárgy: Tevékenységek: Fejlesztett készségek: Munkaformák: Produktum Matematika

- 1 - - tantermek - folyosó. Személy, tantárgy: Tevékenységek: Fejlesztett készségek: Munkaformák: Produktum Matematika 6. osztály - 1 - Étkezés, egészséges táplálkozás Az innováció közvetlen célja táplálkozás témakörének bemutatása különböző tantárgyak bevonásával, minél szélesebb körű megismerése volt. Fejleszteni kívánt

Részletesebben

A nyelvi kompetenciák fejlesztése az egyik alapvető feladata a tanodának.

A nyelvi kompetenciák fejlesztése az egyik alapvető feladata a tanodának. Magyar nyelv és irodalom A nyelvi kompetenciák fejlesztése az egyik alapvető feladata a tanodának. A magyar nyelv sokoldalú, - árnyalt és reflexív ismerete a társadalmi kommunikáció alapja. A nyelv kultúrát

Részletesebben

Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR:

Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR: Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR: Települési adottságok, helyi igények felmérése (mérlegelés). Tantestületi döntés. Felkészülés, elıkészítés.

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

A rekreációval kapcsolatos fogalomrendszer feltárása. A rekreáció elmélete és módszertana 1. ea.

A rekreációval kapcsolatos fogalomrendszer feltárása. A rekreáció elmélete és módszertana 1. ea. A rekreációval kapcsolatos fogalomrendszer feltárása re- kreáció Szűkebb értelmezésben: feltöltődés kalandsport, unikumsport más sportok rekreáció = sport A rekreáció eszmei és gyakorlati válasz, - tevékenységrendszer

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Tematikai Ember és társadalom Órakeret 8 óra

Tematikai Ember és társadalom Órakeret 8 óra 11. évfolyam A 11. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb ja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. A első idegen nyelvből a középiskola 11. évfolyamának végére

Részletesebben

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS Szocializáció A gyermekből a társas interakciók révén identitással rendelkező személy, egy társadalom tagja lesz Ebben fontos a család, a kortárscsoportok, az iskola, a munkahelyi,

Részletesebben

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK M5004 FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenysége során alkotó módon alkalmazza a felnőttek tanulásának lélektani 4 törvényszerűségeit a) a felnőtt tanuló motiválására formális tanulmányai 5 során

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓ. a projektszemléletû óvodai élethez.... csoport.../... nevelési év

CSOPORTNAPLÓ. a projektszemléletû óvodai élethez.... csoport.../... nevelési év CSOPORTNAPLÓ a projektszemléletû óvodai élethez... csoport.../... nevelési év Tartalom: A csoportnapló törvényi háttere..................................................... 2 A csoportnapló megnyitása

Részletesebben

54 761 02 0010 54 01 Gyermekotthoni asszisztens Gyermekgondozó-nevelő

54 761 02 0010 54 01 Gyermekotthoni asszisztens Gyermekgondozó-nevelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

9. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Az új közösség és én. A beilleszkedésről, az első benyomásokról, a közönyről.

9. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Az új közösség és én. A beilleszkedésről, az első benyomásokról, a közönyről. A középfokú oktatási intézményben az általános műveltséget kiterjesztő és elmélyítő, a magasabb műveltség megszerzését megalapozó nevelő-oktató tevékenység folyik. Alapfeladata az érettségi vizsgára és

Részletesebben

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE Tartalom A KÖNYVRÔL 11 BEVEZETÉS 13 Kommunikációs készségek 14 Társas készségek 14 Fejleszthetôk-e tanítással a kommunikációs és a társas készségek? 15 Miért kell a gyermeknek elsajátítania a kommunikációs

Részletesebben

SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA

SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA MUNKATERV Készítette: A SÁRI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA INTEGRÁCIÓS PEDAGÓGIAI RENDSZERÉNEK SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA Helyzetelemzés A Sári Gusztáv Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI MUNKATERV 2010 /2011 TANÉVRE

ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI MUNKATERV 2010 /2011 TANÉVRE ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI MUNKATERV 2010 /2011 TANÉVRE A TANULÓK EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSÉRŐL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSÁRÓL TESSEDIK SÁMUEL ÁLTALÁNOS ISKOLA ALBERTIRSA Iskolaorvos: dr.török Karolina, dr.pécsi Angéla

Részletesebben

Gimnázium - Szakközépiskola 9-12. Osztályfőnöki

Gimnázium - Szakközépiskola 9-12. Osztályfőnöki Gimnázium - Szakközépiskola 9-. Osztályfőnöki A középfokú oktatási intézményben az általános műveltséget kiterjesztő és elmélyítő, a magasabb műveltség megszerzését megalapozó nevelő-oktató tevékenység

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben