NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 33/2005.(X.27.)KGY. r e n d e l e t e. a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 33/2005.(X.27.)KGY. r e n d e l e t e. a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésről"

Átírás

1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 33/2005.(X.27.)KGY r e n d e l e t e a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésről (egységes szerkezetben a 29/2009.(IX.29.) KGY rendelettel) A Közgyűlés a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló CXL törvény 160 (1) illetve 162 (1) bekezdése alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál a közigazgatási hatósági ügyeken belül elektronikus úton is intézhető eljárási cselekményeket azon ügyeken túlmenően, amelyek esetében magasabb szintű jogszabály rendelkezései alapján biztosítani kell az elektronikus út ügyfél által történő igénybevételének lehetőségét a rendelet melléklete szerint határozza meg. 2. (1) Jelen rendelet november 1-én lép hatályba. (2) 1 E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123. EK irányelvbe ütköző rendelkezést nem tartalmaz. Nyíregyháza, október 26. Csabai Lászlóné polgármester Dr. Szemán Sándor jegyző Jelen rendelet október hó 27. napján kihirdetem. Nyíregyháza, október 27. Dr. Szemán Sándor jegyző 1 A 29/2009.(IX.29.) KGY rendelet 12. -a iktatta be.

2

3 Melléklet a 33/2005.(X.27.) KGY rendelethez: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál november 1-től elektronikusan is intézhető közigazgatási hatósági ügyek és eljárási cselekmények Sorszám Ügytípus Eljárási cselekmény 1. Új működési engedély kiadása Kérelem benyújtása 2. Működési engedély cseréje, adatváltozás miatt Kérelem benyújtása 3. Egyéni vállalkozói igazolvány kiadásán belül az alábbi ügytípusok - Hatósági bizonyítvány igénylése Időpont foglalás, ügyindítás - Pótlás elvesztés, eltulajdonítás, megsemmisülés esetén Időpont foglalás, ügyindítás - Csere adatváltozás miatt Időpont foglalás, ügyindítás - Csere megrongálódás miatt Időpont foglalás, ügyindítás - Egyéni vállalkozói igazolvány igénylése Időpont foglalás - Egyéni vállalkozás megszüntetése Időpont foglalás 4. Lakcímigazolvánnyal kapcsolatos ügyek: - Lakcímigazolvány igénylése Időpont foglalás, ügyindítás - Lakcímigazolvány cseréje adatváltozás miatt Időpont foglalás, ügyindítás - Lakcímigazolvány pótlása elvesztés, megsemmisülés miatt Időpont foglalás, ügyindítás 5. Személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyek Időpont foglalás 6. Vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyek Időpont foglalás 7. Útlevél igénylésével kapcsolatos ügyek Időpont foglalás 8. Mozgáskorlátozottak parkolási igazolványa iránti kérelem Időpont foglalás, ügyindítás 9. Járműigazgatási ügyek: - Új jármű forgalomba helyezése Időpont foglalás, ügyindítás - Jármű forgalomból történő kivonása kérelemre Időpont foglalás, ügyindítás

4 - Egyéb tulajdonjoggal kapcsolatos ügyek Időpont foglalás, ügyindítás - Törzskönyv okmány cseréje, pótlása Időpont foglalás, ügyindítás - Tulajdonos (üzembentartó) adatainak változása Időpont foglalás, ügyindítás - Külföldről behozott jármű forgalomba helyezése Időpont foglalás - Forgalomból kivont jármű ismételt forgalomba helyezése Időpont foglalás - Jármű tulajdonosának személyében bekövetkezett változás Időpont foglalás - Forgalmi engedély okmánnyal kapcsolatos ügyek Időpont foglalás - Gépjármű műszaki adatainak változása Időpont foglalás 10. Szociális igazgatási ügyek közül szociális intézmény, Kérelem benyújtása vállalkozás, falugondnoki szolgálat működési és telepengedélyezési ügyei 11. Adóigazgatási ügyek közül: - Adóhatósági igazolás kiadása* Adóigazolás iránti kérelem benyújtása* - Iparűzési adóval kapcsolatos ügyek * Adóbevallás benyújtása* - Építményadóval kapcsolatos ügyek * Adóbevallás benyújtása* - Idegenforgalmi adóval kapcsolatos ügyek* Adóbevallás benyújtása* 12. Anyakönyvi igazgatási ügyek Anyakönyvi kivonat iránti kérelem benyújtása Hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelem benyújtása Névváltoztatási okirat-másolat kiállítása iránti kérelem benyújtása 13. Jegyzői gyámügyi igazgatási ügyek A gyermekek védelmében tett veszélyeztetettségre utaló bejelentések megtétele 14. Szabálysértési ügyek Feljelentések megtétele, igazolások iránti kérelmek benyújtása 15. Állattartással kapcsolatos ügyek Bejelentések, panaszbejelentések megtétele 16. Birtokvédelmi ügyek Eljárás megindítása 17. Telepengedélyezési ügyek Eljárás megindítása 18. Súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeivel Kérelem benyújtása kapcsolatos ügyek

5 19. Lakáscélú támogatásokkal kapcsolatos ügyek - Önkormányzati kamatmentes kölcsönnel terhelt ingatlan banki hitellel történő terhelése esetén hozzájárulás kérése, - Lakóépület életveszélyes állapotának elhárítása esetén önkormányzati kamatmentes kölcsön igénylése, - Igazolás iránti kérelem beadása, - Lakásépítési (vásárlási) kedvezmény, illetve adó visszatérítési támogatás jelzálogjogának átjegyzésére, törlésére, visszafizetésének felfüggesztésére irányuló kérelmek benyújtása. 20. Építésügyi igazgatási ügyek - Igazolások kiadása, - Építési jogutódlás elismerése 21. Közterület-felügyeleti ügyek - Általános közérdekű bejelentések megtétele - Illegális hulladéklerakó bejelentése * Kizárólag elektronikus aláírással ellátott beadványok esetében.

2/2009. (II. 10.) Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzati rendelet 1, 2

2/2009. (II. 10.) Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzati rendelet 1, 2 2/2009. (II. 10.) Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzati rendelet 1, 2 az önkormányzatnál alkalmazandó elektronikus ügyintézésről szóló - 58/2006. (IX. 12.) Budapest XVIII.

Részletesebben

Ügytípus tájékoztató információk lekérdezése

Ügytípus tájékoztató információk lekérdezése Szakrendszer: Összes szakrendszer Egyéni vállalkozói igazolvány ügyek: Időpontfoglalás Egyéni vállalkozói igazolvány igénylése Az eljárás díja: 10000 Ft értékű illeték - 3 hónapnál nem régebben kiállított

Részletesebben

Egyéni vállalkozói igazolvány

Egyéni vállalkozói igazolvány Egyéni vállalkozói igazolvány Egyéni vállalkozói igazolvány igénylése illetékmentes Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. Törvény (Evctv.), valamint a kapcsolódó végrehajtási

Részletesebben

Gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés

Gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés Gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézés Személygépkocsi - motorkerékpár átírása Kérjük, hogy az ügyintézéshez minden esetben hozzák magukkal a személyi igazolványukat! kötelező felelősségbiztosítási kötvény

Részletesebben

Gépjárműügyintézés: Első forgalomba helyezés Ügyintézés kezdeményezhető: Az ügyintézés díja: Az alkalmazott jogszabályok Ügyintézésési határidő:

Gépjárműügyintézés: Első forgalomba helyezés Ügyintézés kezdeményezhető: Az ügyintézés díja: Az alkalmazott jogszabályok Ügyintézésési határidő: Gépjárműügyintézés: Első forgalomba helyezés : A külföldi gyártótól közvetlenül megvásárolt és importált, illetve Magyarországon gyártott jármű forgalomba helyezése. forgalmi engedély: 6.000 Ft, törzskönyv:

Részletesebben

Egyéni vállalkozói igazolvány. Vezet i engedély

Egyéni vállalkozói igazolvány. Vezet i engedély Egyéni vállalkozói igazolvány Egyéni vállalkozói igazolvány igénylése illetékmentes Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégr l szóló 2009. évi CXV. törvény (Evctv.), valamint a kapcsolódó végrehajtási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatalának okmányügyintézéssel kapcsolatos munkájáról

TÁJÉKOZTATÓ a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatalának okmányügyintézéssel kapcsolatos munkájáról TÁJÉKOZTATÓ a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatalának okmányügyintézéssel kapcsolatos munkájáról Az Okmányiroda a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatala és

Részletesebben

Forgalmi engedélyes ügyek: Gépjármű tulajdonjogának átírása (új típusú forgalmi engedély esetén)

Forgalmi engedélyes ügyek: Gépjármű tulajdonjogának átírása (új típusú forgalmi engedély esetén) Forgalmi engedélyes ügyek: Gépjármű tulajdonjogának átírása (új típusú forgalmi engedély esetén) Ügyintézés határideje és díja Kapcsolódó nyomtatványok, iratminták: dokumentumok, útmutatók, Gépjármű tulajdonjogának

Részletesebben

Nagyatádi Járási Hivatala

Nagyatádi Járási Hivatala Nagyatádi Járási Hivatala Nagyatádi Járási Hivatala Okmányirodai Osztály Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00-12.00-ig- 13.00-16.00-ig Kedd: 8.00-16.00 Szerda: 8.00-12.00-13.00-16.00-ig Csütörtök: nincs ügyfélfogadás

Részletesebben

Az elektronikus ügyintézés bevezetéséről szóló 28/2005. (X. 27.) BVKt. rendelet (továbbiakban: R.) 6 -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

Az elektronikus ügyintézés bevezetéséről szóló 28/2005. (X. 27.) BVKt. rendelet (továbbiakban: R.) 6 -a helyébe az alábbi rendelkezés lép: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2006. (VI. 29.) BVKt rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetéséről szóló 28/2005. (X. 27.) BVKt rendelet m ó d o s í t á s á r ó l Biharkeresztes

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2001. (III.1.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2001. (III.1.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2001. (III.1.) KGY r e n d e l e t e a lakáscélú helyi támogatásokról (egységes szerkezetben a 36/2001. (VII.1.) sz., a 2/2002. (II.1.) sz., a 10/2003. (III.1.),

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2005. (XII. 2.) rendelete. az elektronikus ügyintézés bevezetéséről *

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2005. (XII. 2.) rendelete. az elektronikus ügyintézés bevezetéséről * PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2005. (XII. 2.) rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetéséről * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 25/2005. (X. 28.) Hö. rendelete

Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 25/2005. (X. 28.) Hö. rendelete Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2005. (X. 28.) Hö. rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetéséről (a módosításokkal egységes szerkezetben) Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez

16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez 16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez I. A járművek származás-ellenőrzési nyilvántartásba vételéhez szükséges okmányok 1. A nyilvántartásba vételi eljárás megindítására irányuló kérelem

Részletesebben

Ügytípus tájékoztató információk lekérdezése

Ügytípus tájékoztató információk lekérdezése Szakrendszer: Vezetői engedély ügyek Vezetői engedély ügyek: Ügyindítás Nemzetközi vezetői engedély igénylése Az eljárás költsége: 2300 Ft igazgatási - kiadás alapjául szolgáló érvényes magyar vezetői

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2006. (III. 31.) rendelete

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2006. (III. 31.) rendelete PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2006. (III. 31.) rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetésérıl szóló 24/2005. (XII. 2.) önkormányzati rendelet módosításáról Püspökladány

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 6/2007. (III. 2.) rendelete

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 6/2007. (III. 2.) rendelete PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 6/2007. (III. 2.) rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetésérıl szóló 24/2005. (XII. 2.) önkormányzati rendelet módosításáról Püspökladány Város

Részletesebben

FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2008. (IX. 11.)önkormányzati rendelete. az elektronikus ügyintézés bevezetéséről

FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2008. (IX. 11.)önkormányzati rendelete. az elektronikus ügyintézés bevezetéséről FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2008. (IX. 11.)önkormányzati rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetéséről Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete. 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet módosításáról

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete. 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete az első lakást szerző fiatal házasok támogatásáról, valamint a helyi önkormányzat lakásvásárlási, lakásépítési támogatásáról szóló 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet

Részletesebben

Ügytípus tájékoztató. általános igazgatás

Ügytípus tájékoztató. általános igazgatás Ügytípus tájékoztató általános igazgatás Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1., tel.: (48) 574-140, fax: (48) 574-149 Ügyfélfogadás rendje: hétfő szerda péntek 13-16

Részletesebben

Személyi igazolvány ügyintézés:

Személyi igazolvány ügyintézés: Személyi igazolvány ügyintézés: Elérhetőség 2457 Adony, Rákóczi u. 21. tel: 25/ 504-522 Ügyintézők: Erős Krisztina 25/504-522 11.m. Ügyfélfogadási idő Steiger Beatrix 25/504-522 16.m. Hétfő: 8:00-11:30,

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2003. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e. az idegenforgalmi adóról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2003. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e. az idegenforgalmi adóról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 15/2003. (III. 27.) számú r e n d e l e t e az idegenforgalmi adóról A Közgyűlés a helyi adókról szóló többször módosított 1990. évi C. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 14/2006. (VI. 30.) rendelete

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 14/2006. (VI. 30.) rendelete PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 14/2006. (VI. 30.) rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetésérıl szóló 24/2005. (XII. 2.) önkormányzati rendelet módosításáról Püspökladány

Részletesebben

Fogadja és tájékoztatja az ügyfeleket, átveszi a beadványokat. Közzéteszi és nyilvántartja a helyi önkormányzati rendeleteket.

Fogadja és tájékoztatja az ügyfeleket, átveszi a beadványokat. Közzéteszi és nyilvántartja a helyi önkormányzati rendeleteket. A FŐOSZTÁLYOK FELADATKÖREI 6.) Ügyfélszolgálati Főosztály főbb feladatai: a.)ügyfélszolgálati feladatok: Fogadja és tájékoztatja az ügyfeleket, átveszi a beadványokat. Közzéteszi és nyilvántartja a helyi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY ÜGYINTÉZÉSÉHEZ

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY ÜGYINTÉZÉSÉHEZ TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY ÜGYINTÉZÉSÉHEZ Személyazonosító igazolvány igénylése 14. életév betöltése után 18 éves kor betöltéséig Személyazonosító igazolvány igénylése 14. életévet be nem

Részletesebben

A járművezetésre jogosító okmányok kiadására, cseréjére és pótlására irányuló eljárás kérelemre indul! Ügyleírás:

A járművezetésre jogosító okmányok kiadására, cseréjére és pótlására irányuló eljárás kérelemre indul! Ügyleírás: KÖZLEKEDÉSI ÜGYEK: Vezetői engedélyek kiadásával kapcsolatos hatósági ügyek: Vezetői engedély csere Amennyiben a vezetői engedély lejárt, betelt, megrongálódott, vagy új kategóriát szerzett valamint ha

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELE ADÓOSZTÁLY

KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELE ADÓOSZTÁLY KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELE ADÓOSZTÁLY 2.2. A hatósági ügyek intézésével kapcsolatos adatok Államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárás típusonként

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL

POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI HIVATAL ELÉRHETŐSÉGEK: H-5650 Mezőberény, Kossuth tér 1. /Városháza épülete/ Telefon: +36 (66) 515-515 FAX: +36 (66) 515-503 E-mail: info@mezobereny.hu Általános ügyfélfogadási rend: Hétfő:

Részletesebben

Elektronikus eljárás az okmányirodai ügyintézésben

Elektronikus eljárás az okmányirodai ügyintézésben Elektronikus eljárás az okmányirodai ügyintézésben Csurgai Katalin Főosztályvezető-helyettes Budapest, 2010. április 16. Tartalom I. Bevezetés II. III. IV. Jogszabályi alapok Elektronikus ügyintézéshez

Részletesebben

Mintafolyamatok kiválasztása

Mintafolyamatok kiválasztása Mintafolyamatok kiválasztása Verzió száma: V1 Kiadás dátuma: 2008. május 29. Azonosító: EKK_ekozig_mintafolyamatok_kivalasztasa_080529_V1 A dokumentum az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, az

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 16/2005.(IV.28.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 16/2005.(IV.28.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 16/2005.(IV.28.) KGY r e n d e l e t e Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének a város területén a kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával

Részletesebben

Biharkeresztes Város Képviselő-testületének

Biharkeresztes Város Képviselő-testületének Biharkeresztes Város Képviselő-testületének 12/2006. (III. 17.), 20/2006. (VI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított 28/2005. (X. 27.) önkormányzati rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetéséről

Részletesebben

Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2006.(III.31.) sz. rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetéséről

Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2006.(III.31.) sz. rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetéséről Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2006.(III.31.) sz. rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetéséről Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közigazgatási hatósági

Részletesebben

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (IV.20.) r e n d e l e t e az elektronikus ügyintézés bevezetéséről

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (IV.20.) r e n d e l e t e az elektronikus ügyintézés bevezetéséről Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (IV.20.) r e n d e l e t e az elektronikus ügyintézés bevezetéséről A 15/2007. (VI.15.) RENDELET MÓDOSÍTÁSÁVAL * EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2007. 07.01-TŐL

Részletesebben

A parkolási igazolvány kiadására irányuló eljárás kérelemre indul.

A parkolási igazolvány kiadására irányuló eljárás kérelemre indul. A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványával kapcsolatos ügyintézése A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa (a továbbiakban: igazolvány vagy parkolási igazolvány) közokirat,

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése: Helyi lakáscélú támogatás

Az ügytípus megnevezése: Helyi lakáscélú támogatás Az ügytípus megnevezése: Helyi lakáscélú támogatás Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Hatósági Osztály Sárbogárd Város közigazgatási területe

Részletesebben

Mozgáskorlátozott parkolási engedély Kiadás

Mozgáskorlátozott parkolási engedély Kiadás Vezetői engedély Pótlás Csere Nemzetközi vezetői engedély Első vezetői engedély Vezetői engedély leadása Bevont vezetői engedély kiadása Útlevél Új igény/18 éven aluli Új igény/18 éven felüli Új igény/70

Részletesebben

Javaslat a közterületek rendjéről szóló 13/1998. (III.30.) számú rendelet módosítására.

Javaslat a közterületek rendjéről szóló 13/1998. (III.30.) számú rendelet módosítására. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE KF.: Javaslat a közterületek rendjéről szóló 13/1998. (III.30.) számú rendelet módosítására. Összeállította: Egyeztetve: Papp Tamás főosztályvezető Közterület-felügyeleti

Részletesebben

Személyazonosító okmány csere (rongált)

Személyazonosító okmány csere (rongált) Személyazonosító okmány csere (rongált) országos Amennyiben a fénykép azonosítható: a rongálódott személyazonosító igazolvány lakcímigazolvány (amennyiben rendelkezik vele) születési anyakönyvi kivonat

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 63/2008. (XII. 19.) rendelete a kerület közterületein a járművel várakozás rendjének szabályozásáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez. a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 8/2001. (111.01.) Önkormányzati rendelet módosítására

Előterjesztés. - a Közgyűléshez. a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 8/2001. (111.01.) Önkormányzati rendelet módosítására NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 440' NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +3642524'500 FAX: +36 42 524-5 ' E MAII.! POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:84070/2012.1 Ügyintéző:

Részletesebben

Gépjármű ügyintézés: Elérhetőség. Ügyfélfogadási idő. Főbb típusok:

Gépjármű ügyintézés: Elérhetőség. Ügyfélfogadási idő. Főbb típusok: Gépjármű ügyintézés: Az ügyfélfogadás főszabály szerint előjegyzés alapján történik. Előjegyzés nélkül érkező ügyfeleket abban az esetben áll módunkban fogadni, ha a napi előjegyzések nem fogytak el. Az

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó 2013. január 1-jétől megkezdte működését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Edelényi Járási Hivatala Székhelye: 3870 Edelény, Borsodi út 26. Szervezeti felépítése és címe:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES OKIRATOKRÓL (2011.01.01.):

TÁJÉKOZTATÓ A SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES OKIRATOKRÓL (2011.01.01.): TÁJÉKOZTATÓ A SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES OKIRATOKRÓL (2011.01.01.): 1. Ha a személyazonosító érvényességi ideje lejár 14-70 év között, és 70 év felett (addig, amíg érvényes az

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2005. (X.27.) számú rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetésérıl

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2005. (X.27.) számú rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetésérıl Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2005. (X.27.) számú rendelete az elektronikus ügyintézés bevezetésérıl (egységes szerkezetben a módosító 26/2006. (VII. 06.), valamint 8/2007.

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Ez a rendelet 2007. január l-jén lép hatályba. Kihirdetése 2006. december l5. napján megtörtént. Dr. Szántó Mária jegyzı Mórahalom város Képviselı-testületének 29/2006. (XII. 15.) Ör. rendelete az elektronikusan

Részletesebben

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése. Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(IX.23.) ökr. számú rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról az azt módosító 11/2006. (V.05.) ökr. rendelettel egységes szerkezetben Csolnok

Részletesebben

A Rendelet 2. (3) bekezdésének első francia bekezdése az alábbiak szerint módosul:

A Rendelet 2. (3) bekezdésének első francia bekezdése az alábbiak szerint módosul: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2005.(XI.15.) Kgy. rendelete a közterület-használat rendjéről szóló 57/1999.(XII.23.) Kgy. rendelet m ó d o s í t á s á r ó l Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100, Fax: 48/574-180. Útlevél ügyek

Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100, Fax: 48/574-180. Útlevél ügyek Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100, Fax: 48/574-180 Útlevél ügyek Ügyintéző: Mihalik Anikó Ügyfélfogadás: hétfő 8-12 13-16 kedd 8-12 szerda 8-12

Részletesebben

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára.

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2013. (XI.4.) önkormányzati rendelete Erzsébetváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról

Részletesebben

Útlevél Új igény/18 éven aluli Új igény/18 éven felüli Új igény/70 éven felüli Útlevél/Elvesztés/18 éven felüli. Egyéni vállalkozói tevékenység

Útlevél Új igény/18 éven aluli Új igény/18 éven felüli Új igény/70 éven felüli Útlevél/Elvesztés/18 éven felüli. Egyéni vállalkozói tevékenység Vezetői engedély Pótlás Csere Nemzetközi vezetői engedély Első vezetői engedély Vezetői engedély leadása Bevont vezetői engedély kiadása Útlevél Új igény/18 éven aluli Új igény/18 éven felüli Új igény/70

Részletesebben

KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 9 /2014.(IX. 25.) rendelete. az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról.

KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 9 /2014.(IX. 25.) rendelete. az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról. KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9 /2014.(IX. 25.) rendelete az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról. Kállósemjén Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Kérem, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm.

Kérem, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm. KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEK IRÁNTI KÉRELEM Kérelmező adatai: családi és utóneve:... születési neve:... anyja neve:... születési helye, ideje:..., év... hó... nap... családi állapota:... személyi ig. száma:...

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSI HIVATAL OKMÁNYIRODAI OSZTÁLY 2013

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSI HIVATAL OKMÁNYIRODAI OSZTÁLY 2013 FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSI HIVATAL OKMÁNYIRODAI OSZTÁLY 2013 Helye: Dunaújváros, Városháza tér 2. B épület, I. emelet 112. iroda Osztályvezető: Dr. Hujber Edina Telefon: 06-25-431-380

Részletesebben

a 42/2009. (IX. 30.) 3 és a 32/2010. (VII. 12.) 4 rendelettel egységes szerkezetben Általános rendelkezések

a 42/2009. (IX. 30.) 3 és a 32/2010. (VII. 12.) 4 rendelettel egységes szerkezetben Általános rendelkezések Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 63/2008. (XII. 19.) 1 rendelete 2 a kerület közterületein a járművel várakozás rendjének szabályozásáról a 42/2009. (IX. 30.) 3 és a 32/2010. (VII.

Részletesebben

(5) A mellékletben nem említett eljárási cselekmények illetékére az (1)-(3) bekezdésben foglaltak az irányadók.?

(5) A mellékletben nem említett eljárási cselekmények illetékére az (1)-(3) bekezdésben foglaltak az irányadók.? Tisztelt Ügyfelek! A közigazgatási hatósági eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény által nevesített eljárási illetékekre vonatkozó

Részletesebben

OKMÁNYIRODAI TÁJÉKOZTATÓ. Személyazonosító igazolvány igénylés

OKMÁNYIRODAI TÁJÉKOZTATÓ. Személyazonosító igazolvány igénylés OKMÁNYIRODAI TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy egyes okmányirodai eljárások esetében milyen okmányok benyújtása szükséges. Személyazonosító igazolvány igénylés Állandó személyazonosító

Részletesebben

Okmányiroda. Tisztelt Felhasználó!

Okmányiroda. Tisztelt Felhasználó! Okmányiroda Tisztelt Felhasználó! Az alábbiakban megtalálhatja a polgármesteri hivatal okmányirodája által intézett leggyakoribb ügyeket és azok leírásait. Elérhetősége: Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

Az okmány hátoldalán szereplő kategória érvényességig.

Az okmány hátoldalán szereplő kategória érvényességig. GYIK (Gyakran ismételt kérdések) 1./ Mikor van nyitva az Okmányiroda? Hétfő - Péntek 8.00-12,00 12,30-20.00 óra 2./ Van-e hosszított ügyfélfogadás az Okmányirodában? Igen van, minden nap este 8 óráig.

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról 1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról Kihirdetve: 2014. május 21. Kifüggesztve: 2014. május

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2005.(II.17.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2005.(II.17.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2005.(II.17.) KGY r e n d e l e t e a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 8/2001.(III.01.) KGY rendelet módosításáról A Közgyűlés a lakáscélú helyi támogatásokról

Részletesebben

K É R E L EM A helyi vállalkozások működési támogatásához

K É R E L EM A helyi vállalkozások működési támogatásához K É R E L EM A helyi vállalkozások működési támogatásához 1./ A kérelmező gazdálkodó szervezet bemutatása, tulajdonosi összetétele, gazdálkodási és foglalkoztatási adatai, pénzügyi helyzetének értékelése:...............

Részletesebben

29/1996.(V.17.) sz. önk. rendelet

29/1996.(V.17.) sz. önk. rendelet 29/1996.(V.17.) sz. önk. rendelet a lakásépítés támogatásának rendszerérõl, valamint a fiatal házasok elsõ lakáshoz jutásának támogatásáról * A helyi Önkormányzatokról szóló, módosított 1990. évi LXV.

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2010. június 18. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati

Részletesebben

Országos - érvényes útlevél, új tipusú vezetői engedély - a lejárt személyazonosító igazolvány - lakcímigazolvány (amennyiben rendelkezik vele)

Országos - érvényes útlevél, új tipusú vezetői engedély - a lejárt személyazonosító igazolvány - lakcímigazolvány (amennyiben rendelkezik vele) Személyazonosító okmány csere (rongált) Személyazonosító okmány csere (rongált) országos Amennyiben a fénykép azonosítható: - a rongálódott személyazonosító igazolvány (amennyiben rendelkezik Amennyiben

Részletesebben

Országos illetékességre tekintettel a kérelem bármelyik okmányirodán benyújtható A JÁRMŰVEK SZÁRMAZÁS-ELLENŐRZÉSI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE

Országos illetékességre tekintettel a kérelem bármelyik okmányirodán benyújtható A JÁRMŰVEK SZÁRMAZÁS-ELLENŐRZÉSI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE Országos illetékességre tekintettel a kérelem bármelyik okmányirodán benyújtható A JÁRMŰVEK SZÁRMAZÁS-ELLENŐRZÉSI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE A jármű tulajdonjog jogszerű megszerzését igazoló okirat eredeti

Részletesebben

Z A L A M E G Y E I TÁJÉKOZTATÓ

Z A L A M E G Y E I TÁJÉKOZTATÓ Z A L A M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L E G É S Z S É G B I Z T O S Í T Á S I P É N Z T Á R I S Z A K I G A Z G A T Á S I S Z E R V E TÁJÉKOZTATÓ I. Utazási költségtérítés Ki jogosult az utazási

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2006. (VI.1.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2006. (VI.1.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2006. (VI.1.) KGY r e n d e l e t e a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezéséről valamint közzétételéről szóló 68/2003. (XII. 22.) KGY rendelet módosításáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. október 29-én tartandó ülésére az 5. számú Beszámoló az Okmányiroda 2007-2008. évi tevékenységéről - tárgyú napirendi pontjához. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 29/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 29/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 29/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 29/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete az építményadóról

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

Gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalók

Gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalók Gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalók Tulajdonjog változása: Bejelentési kötelezettség: az adásvétel dátumától számítva a vevőre nézve 15 nap, az eladóra 5 nap. A vevőt egyben átírási kötelezettség

Részletesebben

Ügyfélfogadás: Hétfő: 8.00-17.30 csütörtök: 8.00-16.00 Kedd: 8.00-16.00 péntek: 8.00-12.00 Szerda: 8.00-16.00. Fizetési módok:

Ügyfélfogadás: Hétfő: 8.00-17.30 csütörtök: 8.00-16.00 Kedd: 8.00-16.00 péntek: 8.00-12.00 Szerda: 8.00-16.00. Fizetési módok: 1 Tolna Megyei Kormányhivatal Paksi Járási Hivatal Dunaföldvári Okmányiroda 7020 Dunaföldvár, Kossuth L.u.2. Email: titkarsagpaks@jaras.tolnamegye.hu Tel: Központ: (3675), 541-550, Lakcím: 541-552, Okmányok:

Részletesebben

A rendelet hatálya 2.. /1/ Kiterjed a Mérk Nagyközség közigazgatási területén belül építendő vagy vásárolandó lakásokra.

A rendelet hatálya 2.. /1/ Kiterjed a Mérk Nagyközség közigazgatási területén belül építendő vagy vásárolandó lakásokra. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 9/2008./VI.20./ kt. rendelete Az eső lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról A Képviselő-testület! Mérk Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi

Részletesebben

Vonatkozó jogszabály:a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958,(VII.4.) számú IM rendelet

Vonatkozó jogszabály:a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958,(VII.4.) számú IM rendelet Igazgatási iroda feladatai: - szabálysértési ügyek jogszerű elintézésének biztosítása a jegyző irányításával - telephely-engedélyezési eljárások lefolytatása, - üzletek működési engedélyének kiadása, felülvizsgálata,

Részletesebben

Önkormányzati megújulás konferencia 2011

Önkormányzati megújulás konferencia 2011 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Önkormányzati megújulás konferencia 2011 2011. november 3 4. Dr. Ignácz István általános elnökhelyettes A KEK KH a közigazgatás központi

Részletesebben

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell:

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell: Működési engedély Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Jegyzője Ügyintézés helye: Igazgatási Osztály földszint 7-8 számú iroda Ügyintéző: Gál Judit Elérhetősége: 56/470-017; 9/1-es mellék

Részletesebben

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E. a telekadóról

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E. a telekadóról Zsámbék Város Képviselő-testületének 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E a telekadóról A Helyi adókról szóló (továbbiakban: Htv.) többször módosított 1990. évi C. törvény 1.. (1) bekezdése,

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásának kérelme

Bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásának kérelme Bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásának kérelme Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Jegyzője Ügyintézés helye: Igazgatási Osztály földszint 7-8 számú iroda Ügyintéző: Gál

Részletesebben

ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA

ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA Azok a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemélyek, akik a saját gazdaságában a meghatározott termékek előállítására irányuló tevékenységet

Részletesebben

III. Rendkívüli települési támogatás igénylése esetén a megfelelő rész aláhúzandó:

III. Rendkívüli települési támogatás igénylése esetén a megfelelő rész aláhúzandó: TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS igényléséhez kérelem nyomtatvány 1. számú melléklet I. Kérem karikázza be az igényelt ellátás típusát! a) rendkívüli települési támogatás, b) gyógyszertámogatás c) újszülöttek települési

Részletesebben

Tájékoztató a közszférában dolgozó. ingatlanfedezetű devizahiteles ügyfeleink részére

Tájékoztató a közszférában dolgozó. ingatlanfedezetű devizahiteles ügyfeleink részére Tájékoztató a közszférában dolgozó ingatlanfedezetű devizahiteles ügyfeleink részére Hasznos kiegészítő információk közszférában dolgozó ügyfeleink számára a rögzített árfolyamon történő törlesztéshez

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú város Közgyűlés é n e k 15/2003. (III. 27.) számú rend e lete. az idegenforgalmi adóról

Nyíregyháza Megyei Jogú város Közgyűlés é n e k 15/2003. (III. 27.) számú rend e lete. az idegenforgalmi adóról Nyíregyháza Megyei Jogú város Közgyűlés é n e k 15/2003. (III. 27.) számú rend e lete az idegenforgalmi adóról (egységes szerkezetben a 23/2007. (VI.26.), a 46/2009. (XI1.27.) és a 20/2013. (IV.26.) önkormányzati

Részletesebben

Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások

Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100, Fax: 48/574-180 Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-12.00 és 13.00-16.00

Részletesebben

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A.

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély Forgalomba helyezés Rendszámtábla Vezetői engedély GÖDÖLLŐ - 2011. MÁRCIUS 24. A JÁRMŰVEK FORGALOMBA HELYEZÉSE ÉS IDEIGLENES FORGALOMBAN TARTÁSA Járművel - kivéve a trolibuszt, villamost, kerékpárt, a

Részletesebben

Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a helyi lakásfelújítási támogatásáról

Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a helyi lakásfelújítási támogatásáról Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a helyi lakásfelújítási támogatásáról Kunsziget Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalók

Gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalók Gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalók Tulajdonjog változása: Bejelentési kötelezettség: az adásvétel dátumától számítva a vevőre nézve 15 nap, az eladóra 5 nap. A vevőt egyben átírási kötelezettség

Részletesebben

Születés, házasságkötés, haláleset anyakönyvezése, rögzítése. Hazai anyakönyvezési eljárás magyar állampolgár külföldön történt anyakönyvi.

Születés, házasságkötés, haláleset anyakönyvezése, rögzítése. Hazai anyakönyvezési eljárás magyar állampolgár külföldön történt anyakönyvi. Születés, házasságkötés, haláleset anyakönyvezése, rögzítése. Hazai anyakönyvezési eljárás magyar állampolgár külföldön történt anyakönyvi eseményeirõl Születés anyakönyvezése, családjogi helyzet rendezése,

Részletesebben

GÉGÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009.(IV.01.) r e n d e l e t e Első lakáshoz jutók támogatásáról

GÉGÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009.(IV.01.) r e n d e l e t e Első lakáshoz jutók támogatásáról GÉGÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009.(IV.01.) r e n d e l e t e Első lakáshoz jutók támogatásáról Gégény Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

A jármű tulajdonosának személyében bekövetkezett változás (gépjármű átírás)

A jármű tulajdonosának személyében bekövetkezett változás (gépjármű átírás) TÁJÉKOZTATÓ GÉPJÁRMŰ ÜGYINTÉZÉSHEZ A jármű tulajdonosának személyében bekövetkezett változás (gépjármű átírás) Új jármű első forgalomba helyezése Külföldről behozott használt jármű forgalomba helyezése

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról 1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról Módosítás: a) 3/2011 (II. 3.) ör. b) 50/2011 (XI. 28.) ör. c) 15/2014.

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSI HIVATAL KORMÁNYABLAK OSZTÁLY 2014

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSI HIVATAL KORMÁNYABLAK OSZTÁLY 2014 FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSI HIVATAL KORMÁNYABLAK OSZTÁLY 2014 Helye: Dunaújváros, Október 23. tér 1. Osztályvezető: Dr. Hujber Edina Telefon: 06-25-795-241 Fax: 06-25-405-989 E-mail:

Részletesebben

GYOMAENDRŐDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE

GYOMAENDRŐDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE GYOMAENDRŐDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE Adó Osztály 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124. Tel: (66) 386-122, Fax.: (66) 283-288 www.gyomaendrod.hu ado@gyomaendrod.hu A D A T L A P Gazdasági társaság

Részletesebben

T/1489. számú. törvényjavaslat

T/1489. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1489. számú törvényjavaslat az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(X.03.) önkormányzati rendelete

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(X.03.) önkormányzati rendelete Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(X.03.) önkormányzati rendelete A szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Tarnaméra Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete a belváros forgalmi rendjéről szóló 24/1995.(VI.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyíregyháza Megyei

Részletesebben