A ÉVI GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A ÉVI GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE"

Átírás

1 Jilemnicky Alapiskola 204/11 Dunaszerdahely A ÉVI GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE PaedDr.Peter Gajdoš Kelt Dunaszerdahelyen án iskolaigazgató

2 A Dunaszerdahelyen a Jilemnicky utca 204/11. szám alatt működő alapiskola a 2017/2018-as tanévben összesen 27 osztályt tartott fenn, amelyeket együttesen 672 diák látogatott. Szervezetileg az iskola része az iskolai étkezde is, ahol 2017-ben összesen ebédet adtak ki. Az iskola nyilvántartásában i dátummal összesen 72 alkalmazott szerepelt. Ezek megoszlása a következő: - 42 pedagógiai alkalmazott - 11 nevelőnő - 1 szakalkalmazott - 1 bérelszámoló, titkárnő - 1 könyvelő - 6 alkalmazott az iskolai étkezdében - 2 iskolagondnok + karbantartó + portás - 6 takarítónő - 1 tanítói asszisztens. Az alapiskolának 2017-ben ,48 összegű pénzforrások álltak a rendelkezésére, ezekből ,14 -t merített ki. Az említett pénzcsomagból az Állami Költségvetésből származott, továbbá az alapítótól ,27 -t kapott, a visszatérített saját források pedig 7 635,45 -t tettek ki. A 2016-ról fennmaradt pénzeszközök elérték a ,99 -t, ebből ,54 az Állami Költségvetésből származott, 7 635,45 pedig az alapítótól. Ezt a maradványösszeget ig merítettük ki. Az alapiskola ,33 -t nem merített ki az Állami Költségvetésből származó forrásokból, a 7 635,45 -t pedig a városi költségvetésből leosztott forrásból.

3 1. táblázat : Pénzforrások ben Pénzforrások maradván ya 2016 végén Leosztott PF Visszakapott PF Megengedett túllépés Felhasználható források PF merítése Maradványösszeg AI átruházott hatáskör- normatív PF 76413, , , , ,25 Nem normatív PF 6894,17 Diákok utazási költségei 6894, , , ,09 610,08 Erdei iskola , , , ,00 0 Sítanfolyam , , ,00 0 Művelődési utalványok Tanító asszisztense Tankönvyek , Lelépőpénz Hozzájáruláselőnytelen szoc. helyzet , , ,00 0 Tanszerek , , ,20 0 Visszatérített bizt. díj 0 Balesetveszélyes állapot , , ,00 0 Átruházott hatáskör ÖSSZESEN 83307, ,33 EREDETI HATÁSKÖR. isk. étkezde, iskolai klub 7635, , , ,83 Szülők befizetéseiiskolai klub 32000, ,28 Rezsiköltségekiskolai étkezde 16195, ,55 Épületkarbantartás 11786, , ,00 Egyéb saját bevételek 7635, , , ,45 Eredeti hatáskör ÖSSZESEN Átruházott és eredeti hatáskör ÖSSZESEN 90942, , , ,78

4 2. táblázat: A költségvetés merítése és teljesítése között Saját bevételek Alapiskola 13908,85 Iskolai diákklub Iskolai étkezde 2015-ben összesen Alapiskola Iskolai diákklub Iskolai étkezde 2016-ban összesen Alapiskola Iskolai diákklub Iskolai étkezde 2017-ben összesen 13908, , , Illetékek iskolai diákklub 28300, , , , , ,00 Rezsiköltségk-iskolai étkezde 18069, , , , , ,17 Saját bevételek összesen 13908, , , , , , , , , , , , Bérek, fizetések, szolgálati jövedelmek, egyéb kiegyenlítések 28000, , , , , Biztosítások és járulékok a biztosítóknak 300,00 300, Áruk és szolgáltatások 13908, , , , , , , Folyó transzferek 0 Kiadások összesen 13809, , , , , , , , , , , ,11

5 Kommentár a költségvetés i dátummal történő teljesítéséhez: I. Átruházott hatáskör. Az Állami Költségvetésből az átruházott hatáskörökre, tehát az iskola működésére biztosított pénzforrásokat teljes mértékben a közigazgatásra vonatkozó költségvetési szabályoknak megfelelően használtuk fel. 600 Alapiskola-személyi költségek Bérek és fizetések: Alapiskola - tarifa szerinti fizetések, beleértve a bérpótlékokat ,34 - személyi pótlékok ,61 - egyéb pótlékok ,45 - túlóra-pótlék - osztályfőnöknek járó pótlék - segítő pedagógus pótléka - kreditpótlék - jutalmak , életjubileumra jutalmak Összesen : , Biztosítások és elvezetések az alapokba , Áruk és szolgáltatások- az a célra leosztott forrásokból felhasznált: Utiköltség-pótlékok 6 259, Energia ,33 ebből gáz- és villanyáram fogyasztás ,58 víz- és csatornázási díj 3 887,44 postai szolgátatások 341,31 távközlési szolgáltatások 3 041, Anyag ,73 ebből beltéri berendezések ,23 ; számítástechnika 1 168,26 ; üzemelő gépek és berendezések... ; általános anyag ,55 ( tisztítószerek, higiénés kellékek, irodaszerek, tonerek, gyermekjátszótéri felszerelések, ajtócserék ); könyvek, folyóiratok és taneszközök 2 743,63 ; fűtőanyag 300,00 ; munkaruha, cipő -500,06 ; licencek 186,00 ( Eset antivírusvédelem ) Rutinjellegű és folyamatos karbantartás ,00 Ebből gépek és berendezések karbantartása -..., épületek és területek karbantartása ,00 ( beltéri zsaluk az osztályokban, a tornateremhez vezető összekötő folyosó felújítása, az iskola környékének tereprendezése, elektro-szerelési munkálatok a tantermekben) Szolgáltatások ,56 ebből általános szolgáltatások ( munkavédelmi előadás, jogi szolgáltatások, könyvelési szolgáltatások, IT szolgáltatások, grafikai munkák ) ,77 ; banki illetékek 1 104,77, befizetés a szociális alapba 5 426,01, szerzédésre dolgozók jutalma ,53, helyi közületi szemét illeték 4 341, Folyó transzferek táppénz 3 690,64

6 Erdei iskola a leosztott 9000,00. -ból 5 700,00 -t merítettünk ki / 57 diák x 100 / Sítúra- a leosztott ,00 -ból 8 250,00 -t merítettünk ki / 55 žiakov x 150 / Tankönyvek- a leosztott pénzeszközöket kimerítettük 248,00 Lelépőpénz a leosztott pénzeszközöket kimerítettük 0 A szociális szempontból előnytelen környezetből származó diákok művelődésének támogatása ,00 Diákok utazási kiadásai- a leosztott pénzeszközökből kimerítettünk ,92 Az iskolának 214 beutazó diákja van a környező községekből, közülük, 214 diák volt jogosult az utazási költségek megtérítésére Művelődési utalványok az iskola összesen... db művelődési utalványt kapott (... ), ezeknek kösznhetően tdta biztosítani a rendszeres iskolán kívüli és szabadidős tevékenységet a diákok... % - nak, az iskola, a pedagógusok, a szülők és a diákok általános megelégedésére. A művelődési utalványokra kapott pénzforrásokat a körvezetők jutalmazására fordítottuk ,00 értékben. Tanítói asszisztens 2017-ben erre a célra fordított pénzforrások nagysága ,00 II. Eredeti hatáskör A ,00 -s nagyságrendben leosztott pénzeszközökből és a ,82. összegű visszatérített saját bevételekből fedeztük az iskolai diákklub és az iskolai étkezde alkalmazottainak bérét, beleértve a törvényes járulékok befizetését, továbbá árukra és szolgáltatásokra fordítottuk, a konyhai berendezések karbantatását is ebből fedeztük, valamint a vásárlásokat is... az iskolai étterem részére végén a pénzeszközök maradványa elérte a 7 635,45 -t. Saját bevételek : - illetékek diákklub ,00 - rezsiköltségek iskolai étkezde ,17 - alapiskola saját bevételek 8 778,94 Összesen ,11 Bérek és fizetések: ŠJ ŠKD Spolu - tarifa szerinti bérek, bérpótlékok , , ,49 - személyi pótlékok 3 197, , ,04 - jutalmak 3 369, , ,23 Összesen : , , , Biztosítások és elvezetések az alapokba: , Áruk és szolgáltatások a leosztott forrásokból az iskola felhasznált

7 - 632 Energia ,74... ebből gáz- és villanyáram-fogyasztás 8 426,00, víz- és csatornahasználati díj 1800,00 postai szolgáltatások 60,00, távközlési szolgáltatások 300, Anyag ,23 ebből beltéri berendezések ( új székek és asztalok az étkezdébe )3 777,00 ; számítástechnika ; általános anyag197,42 ( tisztítószerek és higiénés kellékek, irodaszerek, tonerek) ; könyvek, újságok, folyóiratok, és segédeszközök 12,00 ; munkaruha, cipő 500,81 ; Rutinjellegű és folyamatos karbantartás ,15 felszerelések és berendezések karbantartása Szolgáltatások 8 613,30 ebbő általános szolgáltatások ( munkavédelem, jogi szolgáltatások, IT szolgáltatások, grafikai munkák ) 7 446,81 ; banki illetékek, befizetés a szociális alapba 1 166,49 ; helyi közületi szemétilleték Folyó transzferek - táppénzek - 215,87

8 Költségvetés-módosítások Iskolánk 2017-re jóváhagyott költségvetését évközben háromszor módosították a Városi Képviselő-testület határozatával: március 21-én, június 27-én és november 30-án. 3. táblázat: 2017-ben bevételek összesen Bevételek összesen Jóváhagyott költségvetés // Épületek, objektumok és helyiségek bérbeadásából 7600, , , , Rezsi- iskolai étkezde 16943, , , , Illetékek - diákklub 32000, , , ,00 A pénzügyi gazdálkodás 243 számláiból Visszatérítések 1033, , Egyéb 423, ,00 ÖSSZESEN 58000, , , , , , , ,13 423, , , , , ,13 422,91 % - ban 57024,11 98,32 4. táblázat: Kiadások összesen 2017-ben KIADÁSOK ÖSSZESEN Átruházott hatáskör-alapiskola , , , ,15 Átruházott hatáskör-közigazg. alkalmazottak , , , ,85 ÖSSZESEN ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖR , , , ,00 Eredeti hatáskör - iskolai étkezde 89014, , , ,23 Eredeti hatáskör-diákklub , , , ,77 ÖSSZESEN AZ EREDETI HATÁSKÖRÉRT , , , ,00 TERVEZETT KIADÁSOK ÖSSZESEN , , , , , , , , , , ,00 % -ban ,40 99, ,74 99, ,14 99, ,55 99, ,28 99, ,83 99, ,97 99,84

9 5. táblázat : A költségvetés részletes szétírása I. fokozat II fokozat Közigazgatási alkalmazottak 0960 Átruházott hatáskör AI Jóváhagyott Jóváhagyott Jóváhagyott Módosíttt Átruházott hatáskörök összesen Átruházt t hatáskör ök merítés összesen Bérek, pótlékok, jutalmak v v v v v v v v v v v v v v v v v v 611 Tarifabér, pótlékok , , , , Személyi 1 pótlékok , , , , , , , , Egyéb pótlékokirányításért Egyéb pótlékokosztályfőn öknek Egyéb pótlékoktólórák Egyéb 2 pótl. kreditpont okért Egyéb 2 pótlék Pótlék pálykezdő pedagógus nak , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,00 250,00 250,00 250, Jutalmak , , , , , , , életjublilei mra jutalmak. ÖSSZESEN , , , , , , ,44

10 Biztosítások és elvezetések az alapokba 621 Bizt. Általános Egészségb. 623 Biztosítés többi biztosító Betegbizto 1 sítás Nyugdíjbiz 2 tosítás Balesetbiz 3 tosítás Rokkantsá 4 gi biztosítás Munkanél 5 külésiégi biztosítás Biztosítás 7 a tartalék alap 627 DDS hozzájáru lás 19775, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,00 968, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,00 553, , , , , , , , , , , ,21 658, , ,40 198, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ÖSSZESEN , , , , , , , , , ,22 Alapiskola személyi költségei ÖSSZESEN , , , , , , , , , ,6 6 Áruk és szolgáltatások Belfüldi 1 utaáási költségpót lékok Villanyá ram, gáz Víí- és 2 csatornadíj Postai szolgáltatá sok 3000, , , , , , , , , , , , , , ,00 929, , ,44 500,00 500,00 500,00 500,00 499, , , Távközlési 5 szolgáltatá sok ÖSSZESEN 25700, , , , , , ,31

11 I. fokozat II.fokozat Közigazgatási alkalmazottak 0960 Alapiskolaátruházott hatáskör Jóváhagyott Jóváhagyott Beltéri berendezések 6000, , , , , , ,72 Jóváhagyott Módosítot t Módosí tott Átruh. hatáskörök ÖSSZESEN ÁH meríít s összes en % teljesítés Számítástechnika 2000, , , ,00 492, , , Gépek, berendezések, technika működtetése Spec. gépek, berendezések, technika Általános anyag 10000, , , , , , , Könyvek, újságok, 1800, , , , , , ,67 folyóiratok, egyéb Taneszközök-műv. 7 utalványok 2000, , , , Munkaruha, cipő Fűtőanyag, mint energiaforrás Licencek /Ives.Trimel/ 950,83 200,83 200,83 200,83 186,00 ÖSSZESEN 19800, , , , , , , , , Számíástechnika karbantartás Berendez, eszközök, múszerek karbantartása Specilis gépi felszerelések karbantarása Épületek,n objektumok és helyiségek karbantartása 13137, , , , , , ,00 ÖSSZESEN 13137, , , , , , , Iskolázások, szeminériumok, tanfolyamok Általános szolgáltatások 14850, , , , , , , Špeciális szolgáltatások Illetékek, elvezetések 29, , , Biztosíts- számítás.techn Járulék a szociális alapba 2300, , , , , , , Jutalmakmegállapodásokra 13600, , Étkezés 5000, , , ,

12 ÖSSZESEN 17150, , , , , , , Áruk és szolgáltatások összesen 75787, , , , , , , , Táppénzek , , , ÖSSZESEN AI-normatív 77787, , , , , , , , Erdei iskola 5700, , , , , Sítúra 7500, Diákok utazásiköltségei 7190, , , , , , Hátrányos zsoc. környezetből származó gyerrekeknek juttatás MEGÁLLAPODÁSOK- 8 MŰV. UTALVÁNYOK Lelépőpénz , , , Tankönyvek Tanító aszisztense , nem normatív kiadások diékoknak , , , , , Kiadások összesen Iskolai étkezde - I. fokozat Iskolai diákklub - II. fokozat Iskolai diákklub 0950 Eredeti hatáskör Iskolai étkezde + diákklub Jóváhagyott Jóváhagyott Jóváhagyott Módosítot t Módosí tott Átruh. hatáskörök ÖSSZESEN Bérek, pótlékok, jutalmak v v v v v v v v v v v v v v v v ÁH merí íts összes en % -os 611 Tarifa szerinti bérek, pótlékok 32900, , , , Személyi pótlékok 2800, , , , , Egyéb pótlékokirányításért Egyéb pótlékokosztályfőnöknek Egyéb pótlékoktúlórák Egyéb pótlékok- 641,00 641,00 641,00 641,00 428,37

13 2 kreditpontokért Pótlék egyébpedgógusnak Pótlék kezdő 2 pedagógusnak 614 Jutalmak 3356, , , , Jutalmak 50, életjubileumra ÖSSZESEN 39697, , , Biztosítások és elvezetések az alapokba 621 Biztosítási járulék- Által. Egészségbizt. 623 Bizt. járulék-többi egészségbizt , , , , , Betegbiztosítás 671, ,00 555, ,52 811,52 811,5 1013, , Nyugdíjbizt. 5900, , , , , , , Balesetbiztosítás 385,00 385,00 385,00 385,00 317,05 838, , , Rokkantsági 4 biztosítás Munkanélküliségi 5 biztosítás Biztosítás a 7 tartalékalapba 627 Hozzájárulás a kiegészítő nyugd. biztosításhoz 1088, , , , , ,73 463, ,41 479,41 479,41 479,41 335, ,66 579, , , , , , , , ,00 600,00 600,00 600,00 532, ,00 800, , , , ,40 ÖSSZESEN 15475, , , , , Alapiskola személyi költségei )SSZESEN Áruk és szolgáltatások utidíj Hazai 1 pótlékok Energia gáz, 1 villanyáram Víz- és 2 csatornahaszn , , , , , , , , , , , , , , , ,00

14 illeték Postai 360,74 300,00 300,00 400,00 360,74 3 szolgáltatások Távközlési 5 szolgáltatások ÖSSZESEN 10360, , , , , Iskolai étkezde /IÉ/ - I. fokozat ŠJ - II. fokozat Iskolai diákklub /IDK/ 0950 Eredeti hatáskör IÉ+IDK Jóváhagyott Jóváhagyott. Módosítot t Módosítot t Jóváhagyott 1. Módosítot t Módosítot t Beltéri berendezések Számítástechnika Gépek, felszerelések, szerszámok működtetése Speciális gépek, műszerek, és eszközök üzemelése Általános anyag 3813, , , , , Könyvek, folyóirataok, sajtó Taneszközök-műv. utalványok 100,00 100,00 100,00 100, Munkaruha, cipő 600,00 600,00 600,00 600,00 500, Fűtőanyag, mint energiaforrás Licencek /Ives.Trimel/ ÖSSZESEN 4513, , , , , Átruházott hatáskörök összköltségv.é Átruh. hatáskörök merítés összesen % -os Számítástechnika karbantartása Karbantartás gépek, berendezések, szerszámok, műszerek 734, , ,00 234,85 639,67

15 Speciális gépek, eszk, berend. karbantartása Épületek, objektumok, helyiségek karbantartása 2000,0 2000,00 500, , ÖSSZESEN 12520, , ,00 734, , , Iskolázások, tanfolyamok, szemináriumok Általános szolgáltatások Speciális szolgáltatások Illetékek, elvezetések Biztosításszámítástechnika Juttatás a szoc. alapba Jutalmakmegállapodások Adók-szemételhordás 5896, , , , , ,00 550,00 550,00 550,00 356, ,62 ÖSSZESEN 33691, , , , , ,62 Áruk és szolgáltatások összesen 33841, , , , , Táppénzek 150,00 150,00 150,00 150, ÖSSZESEN , , , ÖSSZESEN EREDETI ÉS ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖR

16 Vagyon: Az alapiskola apró anyagi vagyonának az állománya 0 -val emelkedett ben az alapiskola semmilyen vagyonnövekedést nem mutatott ki. Követelések és kötelezettségek: i dátummal az iskola kimutatásában nem szerepeltek ki nem egyenlített beszállítói számlák. 6. táblázat: Ki nem egyenlített beszállítói számlák jegyzéke Beszállító Megnevezés és leírás Ár Összesen 0 1.számú melléklet: Pénzügyi kimutatás - FIN 1-12 a i állapotról 2. számú melléklet: Egyéni könyvviteli zárás a i állapotról.

A GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE 2017-ben. Művészeti Alapiskola Smetana liget 283/6, Dunaszerdahely

A GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE 2017-ben. Művészeti Alapiskola Smetana liget 283/6, Dunaszerdahely Művészeti Alapiskola Smetana liget 283/6, 929 01 Dunaszerdahely A GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE 2017-ben Kelt Dunaszerdahelyen 2018. január 30-án... PaedDr. Katarína Kollár iskolaigazgató A Dunaszerdahelyi Művészeti

Részletesebben

A dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Kodály Zoltán Alapiskola 2017-ben az alábbi pénzforrásokkal rendelkezett és ezeket az alábbi módon használta fel:

A dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Kodály Zoltán Alapiskola 2017-ben az alábbi pénzforrásokkal rendelkezett és ezeket az alábbi módon használta fel: Gazdasági elemzés 2017 A dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Kodály Zoltán Alapiskola 2017-ben az alábbi pénzforrásokkal rendelkezett és ezeket az alábbi módon használta fel: Átruházott hatáskörök-alapisk.

Részletesebben

Základná škola Ármina Vámbéryho s vyučovacím jazykom maďarským - Vámbéry Ármin Alapiskola Hviezdoslavova ulica 2094/2, Dunajská Streda

Základná škola Ármina Vámbéryho s vyučovacím jazykom maďarským - Vámbéry Ármin Alapiskola Hviezdoslavova ulica 2094/2, Dunajská Streda Základná škola Ármina Vámbéryho s vyučovacím jazykom maďarským - Vámbéry Ármin Alapiskola Hviezdoslavova ulica 2094/2, 929 01 Dunajská Streda A GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE -2017 A Magyar Tannyelvű Vámbéry Ármin

Részletesebben

A évi gazdálkodás elemzése

A évi gazdálkodás elemzése Iskolai Szolgáltató Központ Alžbetínske nám 1203, 929 01 Dunajská Streda IČO: 51 074 818, DIČ: 2120576326 Tel:031/2858068 A 2017. évi gazdálkodás elemzése... Ing. Dezider Szabó igazgató Az óvoda a három

Részletesebben

A 2017-es évi gazdálkodás elemzése

A 2017-es évi gazdálkodás elemzése Szabó Gyula Magyar Tannyelvű Alapiskola, Dunaszerdahely Iskola utca 936/1, 929 01 Dunaszerdahely A 2017-es évi gazdálkodás elemzése Kelt Dunaszerdahelyen 2018. 1. 26-án... Mgr. Nagy Árpád iskolaigazgató

Részletesebben

A 2017-es GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE

A 2017-es GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE Szabadidőközpont, Smetana liget 286/9, 929 01 Dunaszerdahely A 2017-es GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE Kelt Dunaszerdahelyen, 2018. 3. 10-én... Mgr. Stella Pelech Píverová A Dunaszerdahelyi Szabadidőközpont a 2016/2017-es

Részletesebben

A 2017-es évi gazdálkodás elemzése

A 2017-es évi gazdálkodás elemzése CSAPLÁR BENEDEK VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Bartók Béla sétány 788/1, 929 01 Dunaszerdahely, Statisztikai azonosítószám: 00036561 Adóazonosító: 2021092645 A 2017-es évi gazdálkodás elemzése Kidolgozta :Ing.

Részletesebben

I. BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) , , , ,00 100,96 84,18

I. BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) , , , ,00 100,96 84,18 2. OLVASAT 71 NEM ADÓJELLEGŰ BEVÉTELEK 18.289,81 24.020,00 24.201,52 21.100,00 87,84 87,18 710 NYERESÉGRÉSZESEDÉS ÉS VAGYONJÖVEDELMEK 27,28 0,00 0,00 0,00 #DEL/0! #DEL/0! 710200 Kamatok 27,28 0,00 0,00

Részletesebben

Kereset-kiegészítés fedezete 106

Kereset-kiegészítés fedezete 106 Ádám Jenõ - Központi Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskola Szuhakálló 2009. évi költségvetés Kiadások Személyi juttatások 511112 Alap illetmény 801214 szakfeladat 16 fõ részére december havi bér 2.348.541,-

Részletesebben

A 2017-es év gazdálkodásának elemzése

A 2017-es év gazdálkodásának elemzése Szociális Gondoskodás Központja Komensky u. 359/33, 929 01 Dunaszerdahely Azonosítószám: 50653636, Adóazonosítószám: 2120479372 A 2017-es év gazdálkodásának elemzése... Bc. Johanna Bíró igazgató A Szociális

Részletesebben

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete Város az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6. (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 2003. évi 596. törvény 6. (2) bek. és (12) bek. d) pontja, a közigazgatás költségvetési szabályairól szóló

Részletesebben

2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK

2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK Budapest XV. ker. Önkormányzat Egyesített Szociális Intézmény 21. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK eft-ban Engedélyezett álláshelyek száma összesen (fő): 16 16,25 szakmai 13,75 -technikai 12,75

Részletesebben

Dunaszerdahely Város 2018/... sz. általános érvényű rendelete

Dunaszerdahely Város 2018/... sz. általános érvényű rendelete Dunaszerdahely Város az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6. (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 2003. évi 596. törvény 6. (2) bek. és (12) bek. d) pontja, a közigazgatás költségvetési szabályairól

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2014 év

Közhasznúsági jelentés 2014 év 18584240-9499-517-10 Statisztikai számjel Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 3240 Parád Kossuth Lajos út 128. Közhasznúsági jelentés 2014 év Keltezés: Parád, 2015.március 20. P.H. Völgyi Ferenc

Részletesebben

2016. évi Elemi költségvetés

2016. évi Elemi költségvetés Manolisz Glezosz 12. Évfolyamos Görögnyelv Oktató Iskola 2016. évi Elemi költségvetés Szöveges indoklás Budapest, 2016. január 20. Határozat száma: Intézmény vezető Általános indoklás A 2016. évi elemi

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése

A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése Személyi juttatások 14.518 Illetmény, illetménykieg.,13.havi 7.578 Képviselõk, Polgármester tiszteletdíja 6.122 Étkezési hozzájárulás 159 Közlekedési költségtérítés

Részletesebben

1.. 15.855 ezer Ft-tal megemeli. 2.. A R. 3. (1) bekezdés a) pontja, a 4. (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: 3..

1.. 15.855 ezer Ft-tal megemeli. 2.. A R. 3. (1) bekezdés a) pontja, a 4. (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: 3.. T E R V E Z E T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének../2012.(.II.28.) önkormányzati rendelete a 2011. évi költségvetésrıl szóló, módosított 3/2011.(II.24.) rendeletének módosításáról

Részletesebben

Pénzforgalmi Jelentés 2009.

Pénzforgalmi Jelentés 2009. 1/12. OLDAL 324 Óbudai Nagy László Általános Iskola 1035 Váradi u. 15/b. 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 84 132 000 80 793 000 6 229 255 80 071 498 99,11% 2 511215 Egyéb bérrendszer hatálya alá

Részletesebben

2015, 2016, 2017 -ES ÉV KÖLTSÉGVETÉSE

2015, 2016, 2017 -ES ÉV KÖLTSÉGVETÉSE 2015, 2016, 2017 -ES ÉV KÖLTSÉGVETÉSE I.Bevételek szakasza KV 2014 Bevétel 2014 KV 2015 KV 2016 KV 2017 Ingatlanok adója 268 600 197 329 268 600 254 000 244 000 - az adott év adókivetése 213 600 192 833

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. Elıterjesztés a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. december 9-i ülésére

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS

DUNASZERDAHELY VÁROS DUNASZERDAHELY VÁROS Dunaszerdahely Város 2018/1. sz. (2018. január 16.) általános érvényű rendelete a dunaszerdahelyi székhelyű művészeti alapiskola, óvodák és iskolák tanulói után járó működési kiadásokra

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS

DUNASZERDAHELY VÁROS DUNASZERDAHELY VÁROS Dunaszerdahely Város 2015/21. sz. (2015. november 24.) a város hatáskörében működő iskolákban és iskolai intézményekben a részleges költségtérítésre irányuló járulék összegének meghatározásáról

Részletesebben

Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről.

Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről. Hagyárosbörönd község Önkormányzata 8992 Hagyárosbörönd Fő u. 29. Telefon-fax: 92/560-030 92/560-031 E-mail: hborond@zelkanet.hu Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről. Az

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS

DUNASZERDAHELY VÁROS DUNASZERDAHELY VÁROS Város 2015/2 sz. (2015. február 10.) általános érvényű rendelete a dunaszerdahelyi székhelyű művészeti iskolák, óvodák és iskolák tanulói után járó működési kiadásokra és fizetések

Részletesebben

1. Bevezető rendelkezések

1. Bevezető rendelkezések Dunaszerdahely Város az községi önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6., az államigazgatás az oktatásügyben és oktatási önkormányzásban szóló 2003. évi 596. törvény, az oktatásról és nevelésről

Részletesebben

08 Részmunkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08)

08 Részmunkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08) Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások előirányzata és teljesítése 04

Részletesebben

Pénzforgalmi Jelentés 2009.

Pénzforgalmi Jelentés 2009. 1/12. OLDAL 213 Mosolygó Óvoda 1039 Kelta u. 8. 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 46 995 000 43 524 000 3 564 666 44 747 407 102,81% 2 511215 Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére 0 0

Részletesebben

Karancsaljai Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének kormányzati funkciónkénti és szakfeladatonkénti bontása

Karancsaljai Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének kormányzati funkciónkénti és szakfeladatonkénti bontása Karancsaljai Közös Önkormányzati Hivatal 2016. évi költségvetésének kormányzati funkciónkénti és szakfeladatonkénti bontása Állami (államigazgatási) feladatok MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KIADÁSOK Adatok E

Részletesebben

Pénzforgalmi Jelentés 2009.

Pénzforgalmi Jelentés 2009. 1/12. OLDAL 561 ÓBUDAI KÖNYVTÁR 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 29 640 000 27 759 000 2 428 655 29 995 387 108,06% 2 511215 Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére 0 0 0 0 3 511242 Közalkalmazottak

Részletesebben

TÁRGY: A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 6. MELLÉKLET:

Részletesebben

17 fő pedagógus decemberi bére: 2815 17 fő pedagógus bére január-november 31504 34319

17 fő pedagógus decemberi bére: 2815 17 fő pedagógus bére január-november 31504 34319 Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2010. évi költségvetési tervezete Személyi juttatások: Rendszeres személyi juttatások

Részletesebben

Költségvetési kiadások 2009 év teljesítés

Költségvetési kiadások 2009 év teljesítés A rovat, tétel, altétel megnevezése, indoklása 2009. év eredeti előirányzat (adatok ezer forintban 2009. év módosított előirányzat (adatok ezer forintban) 2009. év 12.31- i teljesítés (adatok ezer forintban)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületeinek május 27-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületeinek május 27-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 213. május 27-i ülésére Tárgy: Zirci Közös Önkormányzati Hivatal 213. évi költségvetésének módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. február 11-i ülésére

Részletesebben

Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola

Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola H-3100 Salgótarján Május 1. út 58. Tel: 06-32/411-898 Fax: 06-32/417-248 School of the team of economic experts of the developement of human resources of the

Részletesebben

Tátorján Játéktár, Kft. általános költségei Kiadás 2013. tervezett 2014. tervezett Megjegyzés Bérek, járulékok összesen: 2.888.655,- 2.821.

Tátorján Játéktár, Kft. általános költségei Kiadás 2013. tervezett 2014. tervezett Megjegyzés Bérek, járulékok összesen: 2.888.655,- 2.821. Tátorján Játéktár, Kft. általános költségei Kiadás 2013. tervezett 2014. tervezett Megjegyzés Ügyvezetői bér 50%-a 1.080.000,- 1.182.000 Adminisztrátív dolgozó bér 50%-a 810.000,- 0 2013.04.21-től nem

Részletesebben

3. sz.melléklet BESZÁMOLÓ A ÉVI GAZDÁLKODÁSRÓL

3. sz.melléklet BESZÁMOLÓ A ÉVI GAZDÁLKODÁSRÓL 3. sz.melléklet BESZÁMOLÓ A 205. ÉVI GAZDÁLKODÁSRÓL Tisztelt Képviselő testület! A Szivárvány Óvoda és Bölcsőde a Tisza menti Köznevelési és Gyermekjóléti Társulás által fenntartott többcélú közös igazgatású

Részletesebben

Balassagyarmati Törvényszék évi Szöveges beszámoló melléklete. 1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása.

Balassagyarmati Törvényszék évi Szöveges beszámoló melléklete. 1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása. 1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása. Megnevezés Kiadások Előirányzat eft-ban 2015. év 2016. év Változás 2016-2015.év Eredeti Módositott Módosítás Eredeti Módositott Módosítás Eredeti

Részletesebben

Közös Fenntartású Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda Szigliget

Közös Fenntartású Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda Szigliget Közös Fenntartású Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda Szigliget 2012. évi költségvetése / tervezet / Az Iskola és Óvoda tervezett költségvetése az intézményvezetők által kidolgozott működési költségeket

Részletesebben

Napfény Óvoda Karancsalja évi költségvetése kiadásainak és bevételeinek szakfeladatonkénti bontása

Napfény Óvoda Karancsalja évi költségvetése kiadásainak és bevételeinek szakfeladatonkénti bontása Napfény Óvoda Karancsalja 2016. évi költségvetése kiadásainak és bevételeinek szakfeladatonkénti bontása MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KIADÁSOK Adatok E Ft-ban I. 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai

Részletesebben

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012. február 15-i számítás Személyi juttatások: Rendszeres személyi juttatások 511112

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. február 19-i ülésére

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása

A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT 2009. évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása 2009. évi bevételek számítása Intézményellátás díja - alkalmazottak térítése 2 nevelőszülős

Részletesebben

Szigligeti Közös Fenntartású Általános Iskola

Szigligeti Közös Fenntartású Általános Iskola Közös Fenntartású Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda Szigliget 2010. évi költségvetése / tervezet / Az Iskola és Óvoda tervezett költségvetése az intézményvezetők által kidolgozott működési költségeket

Részletesebben

A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetési tervezete

A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetési tervezete 4.2. melléklet A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetési tervezete KIADÁSOK - 1/1 - Funkciókód: 011130 Önkormányzatok és önk. hivatalok jogalkotó és ált. ig. tev. (1.) Jegyző, aljegyző

Részletesebben

PIR: Elemi költségvetés JÁVORSZKY ÖDÖN KÓRHÁZ Fejezet: 20/01 zaradek.cim10/02 Szakág: Szektor: 1051 Időszak:

PIR: Elemi költségvetés JÁVORSZKY ÖDÖN KÓRHÁZ Fejezet: 20/01 zaradek.cim10/02 Szakág: Szektor: 1051 Időszak: Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások előirányzata és teljesítése 07

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. február 24-i ülésére

ELİTERJESZTÉS. a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. február 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. február 24-i ülésére Tárgy: A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi költségvetésének elfogadása Elıterjesztı: Elıterjesztést

Részletesebben

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9 329 1032 Zápor u. 90. PÉNZFORGALMI ADATOK 2011 1. OLDAL: EN: 9 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 105 209 000 105 079 000 8 669 859 105 770 522 100,66% 2 511223 Közalkalmazottak illetménykiegészítése

Részletesebben

TÜNDÉRKERT ÓVODA. Bevételek

TÜNDÉRKERT ÓVODA. Bevételek Óvodabevételek 2/a TÜNDÉRKERT ÓVODA Bevételek Megnevezés 2013 2014.év 2014.év 2014.év 2015. év eredeti ei. eredeti ei. mód.ei várh.telj eredeti ei. B40500 096010 Intézményi ellátás díja 15 000 14 000 14

Részletesebben

Kiadások K1 SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 16 945

Kiadások K1 SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 16 945 Szöveges indokolás 215. évi kiadásokhoz 9114 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai eft 215.évi eredeti ei. Alapilletmény: Közalkalmazottak (6fő):1.222.*12 hó 14 664 Keresetkiegészítés 293 Közalkalmazottak

Részletesebben

Elemi költségvetés. Pest Megyei Levéltár Tárgyév: 2011. Szöveges indoklás KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK 5 157 4.

Elemi költségvetés. Pest Megyei Levéltár Tárgyév: 2011. Szöveges indoklás KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK 5 157 4. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK 1. RENDSZERES SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 2. Alapilletmények 3. Illetmény 2010. dec. 31. létszám (44 fő) 5 157 4. 5. Szakdolgozók besor. iletménye (31 fő, 11 hó) Ebből soros

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 4 9 3 9 5 8 1 2 5 1 0 1 9 1 0 0 8 7 9 0 6 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési

Részletesebben

Napköziotthonos Óvoda. Intézményei bevételek összesen: 2926. Támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök 1147

Napköziotthonos Óvoda. Intézményei bevételek összesen: 2926. Támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök 1147 Költségvetés 2012. év Bevételek Pápatezsér KÖzség Önkomrányzata Napköziotthonos Óvoda Intézményi bevételek Alaptevékenység bevétele: Étkezési térítési díjak 2926 Önkormányzati hozzájárulás 2526 Térítési

Részletesebben

Költségvetési szerv. Simontornyai Köznevelési Társulás megnevezése Feladat megnevezése

Költségvetési szerv. Simontornyai Köznevelési Társulás megnevezése Feladat megnevezése Költségvetési szerv Simontornyai Köznevelési Társulás megnevezése Feladat megnevezése Összes bevétel, kiadás Ezer forintban! Száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Előirányzat 1 2 3

Részletesebben

növeli, és Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata évi költségvetése ezer Ft-ban

növeli, és Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata évi költségvetése ezer Ft-ban Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2010.() önkormányzati rendelete a 2010. évi költségvetésrıl szóló 3/2010.(III.03.) rendeletének módosításáról Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Bevételek forrásonkénti alakulása évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek eredeti Módosított 2010.

Bevételek forrásonkénti alakulása évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek eredeti Módosított 2010. Bevételek forrásonkénti alakulása 2010. évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek 2010. eredeti 2010. Módosított 2010. teljesítés Saját bevételek összesen: 147 724 171 091 172 405 1.

Részletesebben

5. sz. napirend. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. június 28-i ülésére. a 2011. évi költségvetési rendelet I. módosítása

5. sz. napirend. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. június 28-i ülésére. a 2011. évi költségvetési rendelet I. módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. június 28-i ülésére 5. sz. napirend Tárgy: a 2011. évi költségvetési rendelet I. módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat 2011. évi költségvetését

Részletesebben

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9 202 Bárczi Óvoda 1038 Bárczi G. u. 1. PÉNZFORGALMI ADATOK 2011 1. OLDAL: EN: 9 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 105 694 000 105 696 000 7 757 999 91 643 990 86,71% 2 511223 Közalkalmazottak illetménykiegészítése

Részletesebben

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9 201 Vackor Óvoda 1036 Árpádfejedelem u. 60. PÉNZFORGALMI ADATOK 2011 1. OLDAL: EN: 9 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 41 644 000 41 644 000 3 251 827 38 378 106 92,16% 2 511223 Közalkalmazottak

Részletesebben

2010. évi terv (adatok ezer forintban) 4211001 - ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN: 52 100 52 100

2010. évi terv (adatok ezer forintban) 4211001 - ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN: 52 100 52 100 Költségvetési kiadások e 21.9.3. (adatok ezer 42111- ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE 1234 Egyéb építmények vásárlása, létesítése (Útberuházás) 38 4 38 4,% 182 Beruházás áfája 9 6 9 6,% Beruházás Összesen: 48 48,%

Részletesebben

Munkalap1. gyarapítása, kezelése 53 199 000 16 739 000 69 938 000 511 132 KÖZALK. NYELVPÓTLÉKA

Munkalap1. gyarapítása, kezelése 53 199 000 16 739 000 69 938 000 511 132 KÖZALK. NYELVPÓTLÉKA MEGNEVEZÉS 91131. Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme 91132. Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetítő tevékenység 55999. Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás

Részletesebben

Pest Megye Önkormányzata évi tervezett bevételei

Pest Megye Önkormányzata évi tervezett bevételei Pest Megye Önkormányzata 2014. évi tervezett bevételei 1. sz. melléklet M e g n e v e z é s Eredei MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 522 799 31 086 553 885 I. Működési célú támogatások Áht.-on belülről

Részletesebben

Elemi költségvetés CSUKA ZOLTÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Megye: 13 Településtípus: 0057 Szakág: Szektor: 1251 Év/Időszak:

Elemi költségvetés CSUKA ZOLTÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Megye: 13 Településtípus: 0057 Szakág: Szektor: 1251 Év/Időszak: 02 - Személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 01 Alapilletmények 26 985 0 0 02 Illetménykiegészítések 0 0 0 03 Nyelvpótlék 0 0 0 04 Egyéb kötelező illetménypótlékok

Részletesebben

2011. évi költségvetés

2011. évi költségvetés 2011. évi költségvetés KIADÁSOK: Személyi juttatások: Rendszeres személyi juttatások Alapilletmények 511212. Közalkalamazottak alapilletményei a) pedagógusok: 13 fő alap illetménye (2010. dec.): 4 fő további

Részletesebben

2016. ÉVI ELEMI KÖLTSÉGVETÉS TERVEZETE

2016. ÉVI ELEMI KÖLTSÉGVETÉS TERVEZETE KIEMELT ELŐIRÁNYZATOK TAGOLÁSA 1. számú melléklet az Önkormányzat bevételei BEVÉTELEK 2016.év Megjegyzés Intézményi működési bevételek 7 715 546 Iskolai térítési díj bevétel 3 694 835 Óvodai térítési díj

Részletesebben

megemeli, és Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat évi költségvetése ezer Ft-ban

megemeli, és Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat évi költségvetése ezer Ft-ban Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2011. (VII. 05.) önkormányzati rendelete a 2011. évi költségvetésről szóló 3/2011.(II.24.) rendeletének módosításáról Alsónémedi Nagyközség

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013.(.) önkormányzati rendelete Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról (tervezet) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA

Részletesebben

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2011. évi költségvetése Személyi juttatások: Rendszeres személyi juttatások 511112

Részletesebben

2013.évi költségvetés 2013. ÉVI NORMATÍVA

2013.évi költségvetés 2013. ÉVI NORMATÍVA 2013.évi költségvetés 2013. ÉVI NORMATÍVA Családsegítés Település Lakosság száma Normatíva Sárbogárd 12743 : 5.000 x 1.975.000 5.033.485 5.034.000 12743 x 300 3.822.900 3.823.000 8.856.385 8.857.000 Nagylók

Részletesebben

Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok elıirányzata és teljesítése 2009. évben

Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok elıirányzata és teljesítése 2009. évben Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok a és teljesítése 2009. évben Alapilletmények Illetménykiegészítések Nyelvpótlék Egyéb kötelezı illetménypótlékok Egyéb feltételtıl függı pótlékok

Részletesebben

Sorszám Részmunkaidıben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08)

Sorszám Részmunkaidıben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08) Személyi juttatások és a munkaadókat terhelı járulékok a és teljesítése 2008. évben Alapilletmények Illetménykiegészítések Nyelvpótlék Egyéb kötelezı illetménypótlékok Egyéb feltételtıl függı pótlékok

Részletesebben

A rovat, tétel megnevezése, indoklása

A rovat, tétel megnevezése, indoklása 2 SZEMÉLYI JUTTATÁSOK Alapilletmények : 206 fő 13 havi illetménye 9.423.240 Ft 206 fő 2007. december havi illetménye : 19.028.050 Ft 206 fő 2007. január-november havi alapilletménye: Alap 20.693.209 Ft

Részletesebben

B E V É T E L E K K I A D Á S O K

B E V É T E L E K K I A D Á S O K 1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati

Részletesebben

Márai Sándor Közművelődési Intézmény és Városi Könyvtár

Márai Sándor Közművelődési Intézmény és Városi Könyvtár Márai bevételek 3/a Márai Sándor Közművelődési Intézmény és Városi Könyvtár Bevételek Rovatrend Kormányzati funkció 2015.eredeti I.sz. előir. Módosítás Módosított B402-00 082091 Alaptevékenység körében

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az

Részletesebben

07 Teljes munkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása összesen ( )

07 Teljes munkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása összesen ( ) Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások előirányzata és teljesítése 04

Részletesebben

Pénzforgalmi Adatok 1., ÖSSZESEN: 12

Pénzforgalmi Adatok 1., ÖSSZESEN: 12 Pénzforgalmi Adatok 1., EN: 12 218 Óbudai Százszorszép Óvoda 1 K1101/1 Alapilletmény 119 680 000 119 680 000 114 412 069 95,60% 2 K1101/102 Részmunkaidőben foglalkoztatottak alapilletménye 0 0 0 3 K1101/103

Részletesebben

3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..

3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1.. Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról

6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.

Részletesebben

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9 202 Bárczi Óvoda 1038 Bárczi G. u. 1. PÉNZFORGALMI ADATOK 2010 1. OLDAL: EN: 9 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 72 300 000 74 609 000 7 478 112 77 826 562 104,31% 2 511215 Egyéb bérrendszer hat.

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 5 5 7 1 7 1 0 5 1 2 0 1 0 0 2 8 6 1 0 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 21. év 211. év teljesítés törvényi módosított előirányzat* I-XII. előirányzat %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 461 161,1

Részletesebben

Készült: :36

Készült: :36 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 Beszámoló a B1. - B7. költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről 04 B8. Finanszírozási bevételek 05/A Teljesített kiadások

Részletesebben

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9 213 Mosolygó Óvoda 1039 Kelta u. 8. PÉNZFORGALMI ADATOK 2011 1. OLDAL: EN: 9 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 48 205 000 49 508 000 4 365 925 48 033 545 97,02% 2 511223 Közalkalmazottak illetménykiegészítése

Részletesebben

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9 210 Hétpettyes Óvoda 1033 Harrer Pál u. 7. PÉNZFORGALMI ADATOK 2010 1. OLDAL: EN: 9 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 50 147 000 50 147 000 4 280 513 49 285 163 98,28% 2 511215 Egyéb bérrendszer

Részletesebben

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9 221 Szivárvány Óvoda 1035 Szél u. 23-25. 1033 Meggyfa u. 14. PÉNZFORGALMI ADATOK 2010 1. OLDAL: EN: 9 1 511212 Közalkalmazottak alapilletménye 55 448 000 54 749 000 4 152 696 49 808 152 90,98% 2 511215

Részletesebben

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9

PÉNZFORGALMI ADATOK OLDAL: ÖSSZESEN: 9 221 Szivárvány Óvoda 1035 Szél u. 23-25. 1033 Meggyfa u. 14. PÉNZFORGALMI ADATOK 2011 1. OLDAL: EN: 9 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 53 529 000 53 529 000 4 242 016 51 055 801 95,38% 2 511223

Részletesebben

Adatlap. a 2010. évi költségvetés tervezéséhez

Adatlap. a 2010. évi költségvetés tervezéséhez JNSZ Szakképzés-szervezési Társulás intézmény megnevezése 4/21. (I. 19.) sz. határozat 1. sz.melléklet Adatlap a 21. évi költségvetés tervezéséhez ezer Ft-ban Főkönyvi 29. évi 29. évi 21. évi TÁMOP TIOP

Részletesebben

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban 3.sz. melléklet az 1/2018. ( II.26 ) önkormányzati rendelethez Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban, 011130 - Önkormányzatok

Részletesebben

Szöveges beszámoló 2005. év

Szöveges beszámoló 2005. év Szöveges beszámoló 2005. év Intézményünknek a TMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona Máza az eltelt 12 hónap során a felügyeleti szerv biztosította a pénzügyi fedezetet, ezen kívül a munkaügyi központtól kapott

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT ÖSSZES TELJESÍTÉS

MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT ÖSSZES TELJESÍTÉS KINYOMTATVA: 2014.05.1817:04 PÉNZFORGALMI JELENTÉS 2013. 1. OLDAL, EN: 9 SSZ 562 Óbudai Múzeum (Múzeum) 1033 Fő tér 1 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 34.506.000 36.882.000 2.716.500 36.198.080

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT ÖSSZES TELJESÍTÉS

MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT ÖSSZES TELJESÍTÉS KINYOMTATVA: 2014.05.1817:04 PÉNZFORGALMI JELENTÉS 2013. 1. OLDAL, EN: 9 SSZ 201 Vackor Óvoda 1036 Árpádfejedelem u. 60. 1 511213 Közalkalmazottak alapilletménye 45.081.000 48.936.000 3.435.390 44.181.822

Részletesebben

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat

Részletesebben

2011. évi költségvetés

2011. évi költségvetés 2011. évi költségvetés KIADÁSOK: Személyi juttatások: Rendszeres személyi juttatások Alapilletmények 511212. Közalkalamazottak alapilletményei a) pedagógusok: 13 fő alap illetménye (2010. dec.): 4 fő további

Részletesebben

Előterjesztés. A Közös Fenntartású Oktatási Intézmények 2008. évi gazdálkodásáról

Előterjesztés. A Közös Fenntartású Oktatási Intézmények 2008. évi gazdálkodásáról Előterjesztés A Közös Fenntartású Oktatási Intézmények 2008. évi gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

2/a. függelék. Kiadások

2/a. függelék. Kiadások megnevezése 1 Törvény szerinti illetmények, munkabérek K111 18.29 2 Normatív jutalmak K112 3 Céljuttatás, projektprémium K113 4 Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat K114 2 5 Végkielégítés

Részletesebben

2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN:

2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN: ezer 42111- ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE 1234 Egyéb építmények vásárlása, létesítése (Útberuházás) 38 4 38 4,% 182 Beruházás áfája 9 6 9 6,% Beruházás Összesen: 48 48,% 55219 Egyéb üzemeltetési szolgáltatás (tervezési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. szeptember 15-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizsei Közfeladat-ellátó

Részletesebben

Személyi juttatások Hiba:

Személyi juttatások Hiba: 216. évi költségvetés tervezete Leányvári Óvoda II/1.számú melléklet Mérleg eft Bevételek Kiadások 216 216 Személyi juttatások Hiba:59 37986 Intézmény fin.(állami tám.) 4624 4159 Munkaadót terh. befizetések

Részletesebben

1. melléklet a.../2013. (IX...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K

1. melléklet a.../2013. (IX...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K 1. melléklet a.../2013. (IX....) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Módosítás 1 2 3 4 4 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 63 420 63 413 905

Részletesebben