2018 ÁPRILIS T A R T A L O M:
|
|
- Kristóf Szabó
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVÉL 2018 ÁPRILIS T A R T A L O M: 1. Védekezés az adathalászat ellen 2. Hány másodpercen múlik az élet? A Veszprémi Rendőrkapitányság illetékességi területén lévő települések egyikének lakója egy adathalász t kapott a közelmúltban. Annak szövegét vélhetően egy fordítóprogram írhatta át eredeti nyelvéről magyarra, erre enged következtetni, hogy a levél hemzsegett a nyelvtani hibáktól, pontatlanságoktól, zagyvaságoktól, noha azt úgy tüntették fel, mintha egyik legismertebb pénzintézetünktől érkezett volna. Az írójának esélye sem volt arra, hogy a címzettet megtévessze, miközben a célja azért egyértelművé vált. A szövegben volt egy beágyazott link, és az e mögött álló honlapra kísérelte meg az ismeretlen a címzettet átirányítani. Az adathalász kísérlet az feladója által használt fordítóprogram tökéletlenségén ugyan elbukott, azonban ezeket a programokat folyamatosan fejlesztik, ami a nyelveket nem ismerő bűnözőket nyilván egyre kedvezőbb helyzetbe hozza majd a jövőben. Hírlevelünk első része az adathalászat megelőzéséhez igyekszik segítséget nyújtani. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke több mint két évtizedes, magas színvonalú szolgálati tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozott Pintér József rendőr főtörzszászlósnak, a Veszprémi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelőjének, melyet március 13-án Pintér Sándor belügyminiszter adott át kollégánknak. Ilyen szintű elismerésben csak kevesen részesülnek, ez az apropója annak az interjúnak, amelyet kitüntetett kollegánkkal készítettünk.
2 2 1. Védekezés az adathalászat ellen Az adathalász támadás során a támadó megpróbál rávenni bennünket, hogy ben vagy egy közösségi oldalon keresztül érkezett üzenetben lévő hivatkozásra kattintva megnyissunk egy weboldalt vagy egy csatolt dokumentumot. Amennyiben áldozatául esünk egy ilyen támadásnak, akkor azt kockázatjuk, hogy a személyes, bizalmas adataink bűnözők kezébe kerülnek, vagy kártékony kóddal fertőződik meg a számítógépünk. A kiberbűnözők keményen dolgoznak azért, hogy az általuk küldött levelek minél meggyőzőbbek legyenek. Például olyan levelet küldenek, amely úgy néz ki, mintha baráttól vagy olyan megbízható cégtől jött volna, amellyel amúgy is kapcsolatban állunk. Az ilyen levelek esetében címet hamisítanak, vagy olyan logót tesznek a levélre, amit a bankunk is használ, majd az ilyen hamis leveleket több millió embernek küldik el. Azt nem tudhatják, hogy ki sétál be a csapdába, de azt igen, hogy minél több potenciális áldozatot vesznek célba, annál nagyobb az esélye annak, hogy sikert érnek el. Az adathalász támadás a hálóval való halászatra hasonlít. Nem tudhatjuk, hogy milyen halat fogunk ki, de minél nagyobb hálóval próbálkozunk, annál több halat foghatunk ki. A támadóknak számos módjuk van arra, hogy elérjék, amit akarnak: Információk begyűjtése: a támadók célja, hogy megszerezzék a személyes adatainkat (jelszavak, hitelkártya számok, banki adatok, stb.). Ennek érdekében egy olyan weboldalra mutató hivatkozást küldenek nekünk, ami megtévesztésig hasonlít egy általunk ismert weboldalhoz, ami azt kéri tőlünk, hogy adjuk meg a személyes adatainkat. Mivel azonban ez egy hamis weboldal, az összes beírt információnk közvetlenül a támadókhoz kerül.
3 3 Káros tartalomra mutató hivatkozás: a támadó célja, hogy átvegye az irányítást az áldozat rendszere felett. Ennek érdekében káros tartalomra mutató hivatkozást küld, ami az áldozatot egy olyan weboldalra viszi, amely sikeres támadás esetén az eszközön keresztül megfertőzheti a rendszerét. Káros tartalmú csatolmány: a támadó célja hasonlóan az előzőhöz megfertőzni az áldozat eszközét, és átvenni felette az irányítást. A különbség az, hogy ebben az esetben a levélhez csatolt melléklet (pl. egy Word dokumentum) megnyitásakor hajtódik végre a támadás, aminek következtében megfertőződhet a számítógépünk. Csaló ek: vannak olyan adathalász ek is, amelyeket csalók küldenek a potenciális áldozatoknak. Ezek a levelek azzal próbálnak átverni bennünket, hogy azt állítják, megnyertük a lottót, jótékonysági szervezetnek mutatják be magukat, és támogatást gyűjtenek, vagy éppen abban kérnek segítséget, hogy több millió dollárt kellene eljuttatni egyik helyről a másikra. A levelekre adott válasszal a csalók vagy előleget kérnének, vagy hozzáférést a bankszámlánkhoz, hogy így fosszanak ki bennünket. Az adathalász kísérlet felismerése és a védekezés lehetőségei: Az ek és üzenetek megnyitása és elolvasása az esetek túlnyomó többségében rendben van. Ahhoz, hogy az adathalász támadások működjenek, a bűnözőknek trükköket kell bevetniük, de ezeknek mindig van valami nyoma, így könnyen lelepleződhetnek: az üzenet olyan dolgot sugall, hogy azonnal cselekedni kell, mielőtt valami rossz dolog történik (pl. felfüggesztik a felhasználói fiókunkat). A támadó célja, hogy a siettetéssel hibát kövessünk el; ha kapunk egy t olyan csatolmánnyal, amire nem számítottunk, vagy a levél arra akar rávenni bennünket, hogy nyissuk meg a csatolmányt (pl. azzal, hogy még be nem jelentett elbocsátásokról van benne szó, munkatársak fizetési adatait tartalmazza, vagy, hogy az adóhivatal vizsgálatot indított ellenünk); a nevünk helyett egy általános megszólítást tartalmaz ( Kedves Ügyfelünk! ), pedig a szerződött ügyfeleiket jellemzően már a cégek is a nevükön szólítják meg; az bizalmas információt kér (pl. banki adatok, jelszavak); az üzenet azt állítja, hogy hivatalos szervezettől érkezett, de ennek ellenére feltűnően hibás nyelvtannal íródott, vagy pedig privát címeket tartalmaz
4 4 az üzenet furcsa vagy nem hivatalosnak látszó hivatkozást tartalmaz. Ilyen esetben vigyük az egérmutatót a hivatkozás fölé, és egy felugró kis ablakban látni fogjuk, hogy az kattintásra hová is vinne bennünket. Ha a levélben lévő hivatkozás és a felugró ablak URL címe nem ugyanaz, akkor ne kattintsunk rá! Mobil eszköz esetén, ha az ujjunkkal lenyomva tartjuk a hivatkozást, ugyanezt érhetjük el. Egy biztonságosabb megoldás, ha kimásoljuk vagy beírjuk a helyes hivatkozást a böngészőbe, és úgy nyitjuk meg; az üzenetet olyan embertől kaptuk, akit ugyan ismerünk, de a levél hangvétele és szóhasználata mégsem olyan, mintha az a személy lenne a valódi küldő. Ha gyanakszunk, akkor inkább hívjuk fel az illetőt, és kérdezzük meg, hogy valóban ő küldte-e a levelet! A kiberbűnözők könnyen tudnak olyan t készíteni, ami látszólag egy baráttól vagy munkatárstól érkezett. Ha egy vagy üzenet adathalász támadásnak tűnik, akkor egyszerűen töröljük! A legjobb védekezés a józanész használata. Forrás: biztonsagosinternet.hu (a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által készített és üzemeltetett honlap) 2. Hány másodpercen múlik az élet? Interjú Pintér József r. főtörzszászlóssal A több, mint két évtized az hosszú idő, így esetedben már nem túlzás szakmai életútról beszélni. Ma már a Veszprémi Rendőrkapitányság emblematikus arca vagy. De, honnan indultál, hogyan jutottál el jelenlegi beosztásodig? 1995-ben kerültem a rendőrség állományába. Kezdetben két évig a Kerepesi úton (Budapesti Rendőrtiszthelyettes-képző Iskola) tanultam, majd motoros rendőr lettem a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályán, ahol öt szezont töltöttem el. Ezt követően június 1-jén kerültem a jelenlegi beosztásomba, ahol azóta is megszakítás nélkül dolgozom. A fizikai igénybevételt tekintve ez az egyik legkeményebb munkakör a rendőrségnél. Elvégezni egy több járművet is érintő, teljes útlezárás mellett zajló helyszínelést 10 ºC-ban, vagy éjszaka a szakadó esőben, esetleg a tűző napon, amikor már az aszfalt is olvad. És eközben szakszerű, pontos, színvonalas munkát végezni, lehetőleg gyorsan, mert nem lehet a forgalmat időtlen időkig feltartani. Nagy lehet ilyenkor a nyomás. Igen, visszatérően kell szélsőségek fizikai körülmények között dolgoznunk, azután a munkánk eredményét majd ízekre szedik fűtött vagy légkondicionált irodákban ülő emberek. Abban, hogy országosan ismert baleseti helyszínelő lettél, nagy szerepe volt a filmednek, illetőleg az előadásaidnak (Egy másodpercen múlik az élet), melynek keretében azt bemutatod. Mi inspirált ennek az elkészítésére? Hogyan vált ez ilyen hosszú előadás sorozattá?
5 5 72 halottat láttam eddigi pályafutásom során közlekedési balesetek helyszínén. 15 olyan ember tartozott az ismeretségi körömhöz, akik az utakon vesztették életüket. Amikor a lányom 14 éves lett megjelentek a környezetében a motorizált udvarlók. Én pedig elkezdtem félni, félteni, mert tudom, hogy hogyan szórakozik, vezet autót a Z generáció. A munkám sok információval látott el ezen a téren. Arra gondoltam, hogy jó lenne ezeknek a fiataloknak bemutatni a lehetséges következményeket. Amelyekre általában nem gondolnak. Az első előadás a Jendrában (Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és Szakközépiskola) volt még 2014-ben, de az igazi lökést a folytatáshoz a fehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban kaptam. Ide a jásdi plébános, Primász Gábor Róbert ajánlott be engem. Az iskola igazgatója vette a fáradságot és maga is végigülte az előadást. Ezt követően nagyon sok visszajelzést és pozitív megerősítést kaptam tőle. Bár városi rendőr vagy, a vendégszerepléseid nem csak a kapitányság illetékességi területén mutatnak túl, hanem Veszprém megye határain is. Hány megyében jártál idáig, hány előadást jelent mindez évente? Veszprém megyén kívül még hat másik megyében és Budapesten jártam már, valamint előjegyzésben van egy kecskeméti előadásom is, ami már a 7. megyét fogja jelenteni. Az előadásaim száma folyamatosan nő ban 16-ot tartottam, míg 2017-ben már 34-et. Ezek közül melyiket tartod a legnagyobb szakmai sikernek? A győri Széchenyi István Egyetem Járműmérnöki Karán az előadásom immár a tananyag része. Úgy ítélték meg, jó, ha egészen közelről látják a hallgatók a közlekedés biztonságának problémáját. Korodból adódóan még nem születtél bele a PC-k világába. Hogyan készülnek a filmjeid? Megtanultam némi segítséggel, és otthon a saját számítógépemen készítem őket, sok-sok munkával. Jelenleg a hányadik verziónál tartasz? A harmadiknál. Az első két éven át készült, pontosabban változott, javult mire 2016-ban a végső változata elkészült. Ez 14 perces volt. A másodiknak a hossza, amely 2017-ben készült el, már 20 perc volt, mert kibővült két interjúval is. A harmadik a 2018-as változat fut jelenleg ezt 10 percbe sűrítettem bele.
6 6 Az ember szíve szerint azt kívánná, hogy a 4.0-ás verzió már ne készülhessen el, ne legyen hozzá nyersanyagod. Ez azonban nyilvánvalóan illúzió, így legfeljebb csak annyit kívánhatunk, hogy egy párhuzamos univerzumban mert ott ez is lehetséges egy másik Pintér Józsi is készítsen filmet. Mégpedig egy olyan többévados sorozatot, mely azokat a baleseteket mutatja be, amelyek bár bekövetkeztek volna, mégsem történtek meg, mert a potenciális okozó korábban végigülte valamelyik előadásodat. De visszatérve a mi világunkba, mikor és hol láthatunk legközelebb Téged? Április 20-án (pénteken) órakor Zircen, a művelődési házban. Információkéréssel forduljon hozzánk bizalommal! Veszprémi Rendőrkapitányság 8200 Veszprém, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. Tel: 06-88/ ipsitsc@veszprem.police.hu A kiadásért felel: dr. Ipsits Csaba r. ezredes rendőrkapitány
DMS One Oktatási Portál Felhasználói segédlet. DMS One Zrt
DMS One Oktatási Portál Felhasználói segédlet DMS One Zrt. 2019. 1 Bevezetés A dokumentumban bemutatjuk a DMS One Oktatási Portál használatát. Regisztráció és bejelentkezés A DMS One Oktatási Portált a
RészletesebbenTartalom. Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8
Tartalom Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8 Bö ngé szö s Pérkapu haszna lata Bejelentkezés Jelentkezzen be az Ügyfélkapura felhasználói
RészletesebbenFelhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv Titkositott.email - Thunderbird levelező www.titkositott.email 2 Bevezető Thunderbird levelező beállítása A felhasználói kézikönyv abban segít, hogy a titkositott.email weboldalon
RészletesebbenKezdő lépések Outlook Web Access
Kezdő lépések Outlook Web Access A Central Europe On-Demand Zrt. által, a Telenor Magyarország Zrt. ügyfelei részére nyújtott szolgáltatások rövid kezelési útmutatója Tartalom Bevezetés... 3 Rendszerkövetelmények...
RészletesebbenFelhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv Titkositott.email - MS Outlook levelező www.titkositott.email 2 Bevezető MS Outlook levelező beállítása A felhasználói kézikönyv abban segít, hogy a titkositott.email weboldalon
RészletesebbenOktatási Portál Felhasználói segédlet. DMS One Oktatási Portál. Felhasználói segédlet
DMS One Oktatási Portál Felhasználói segédlet Készítette: Kocsis Zsolt 2015 Bevezetés A dokumentumban bemutatjuk a DMS One Oktatási Portál használatát. Regisztráció és bejelentkezés A DMS One Oktatási
RészletesebbenE-aláírási útmutató ügyfelek számára
E-aláírási útmutató ügyfelek számára Gianni Carfì Pavia Tervezet, 1. v. Szerzői jog: Shell Business Operations 2018. 03. 02. 1 Tartalomjegyzék 1. Dokumentum aláírása 2. Mellékletek Szerzői jog: Shell Business
RészletesebbenINFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ
INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ Közzétéve: 2019. augusztus 22. Tartalomjegyzék Az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) használatához szükséges feltételek... 2
RészletesebbenFelhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv Elektronikus Ügyintézés (EÜHT) Kézbesítési tárhely V 1.6 Utolsó mentés: 2015. 08. 11. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 3 2. Fogalomtár... 3 3. Kézbesítési Tárhely - szolgáltatás Intézmények
Részletesebben1. GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések)... 2 1.1 ÉV rajzok ellenőrzésének lépései... 2 1.2 Jelszó problémák... 2 1.3 Kapcsolattartók fájlfeltöltése...
GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések)...................................................................................... 2 1 ÉV rajzok ellenőrzésének lépései...................................................................................
RészletesebbenTESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7
TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7 1. FELADAT 1. Továbbküldés esetén milyen előtaggal egészül ki az e-mail tárgysora? Jelölje a helyes választ (válaszokat)! [1 pont] a) From: b) Fw: c) To: d) Vá: 2. Melyik
RészletesebbenSzámítógépes vírusok. Barta Bettina 12. B
Számítógépes vírusok Barta Bettina 12. B Vírusok és jellemzőik Fogalma: A számítógépes vírus olyan önmagát sokszorosító program,mely képes saját magát más végrehajtható alkalmazásokban, vagy dokumentumokban
RészletesebbenÚj jelszó beállítása. Új jelszó beállítása az IFA rendszerhez. BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 2.0 verzió
Új jelszó beállítása Új jelszó beállítása az IFA rendszerhez Nyilvántartási szám: ISO 9001: 503/1256(2)-1177(2) BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 2.0 verzió 2018. 03. 01. TARTALOMJEGYZÉK 1 Áttekintés...
RészletesebbenA Távmenedzsment szolgáltatás használata
A Távmenedzsment szolgáltatás használata ÚTMUTATÓ Önkormányzatok részére 2018. február 09. A Távmenedzsment szolgáltatás használata ÚTMUTATÓ Önkormányzatok részére Tartalomjegyzék I. Általános tájékoztató...
RészletesebbenPTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról
PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról Az Informatikai Igazgatóság minden aktív egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkező egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy
RészletesebbenÚj jelszó igénylése. Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez. BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 1.0 verzió
Új jelszó igénylése Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez Nyilvántartási szám: ISO 9001: 503/1256(2)-1177(2) BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 1.0 verzió 2016.10.24. TARTALOMJEGYZÉK 1 Áttekintés...
RészletesebbenPTA CERT-Hungary Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ
Puskás Tivadar Közalapítvány PTA CERT-Hungary Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ Adathalászat (phishing) 2012. május Tartalom Bevezető...3 Adathalászat (phishing)...3 Banki és pénzügyi szektor ellen irányuló
RészletesebbenElektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás pályázói segédlete
Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás pályázói segédlete 1. Pályázati útmutató megtekintése és a szükséges regisztráció elkészítése a pályázati útmutató által említett pályázati portálon:
RészletesebbenDMS ONE Zrt. Oktatási Portál Felhasználói Segédlet
DMS ONE Zrt. Oktatási Portál Felhasználói Segédlet Tartalomjegyzék Bejelentkezés és regisztráció... 2 A Portál bemutatása... 4 ASP 2.0 Iratkezelő Szakrendszer kurzus bemutatása... 5 Navigáció a kurzuson
RészletesebbenONLINE SZAKÉRTŐI KERETRENDSZER
FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET 1. ÁBRA 1.Lépés Szakértői rendszer főbb paramétereinek megadása 0. Ellenőrzés bekapcsolása (Ha első alkalommal használja a rendszert ajánlott kipipálni). A rendszer a megadott paramétereket
RészletesebbenBűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése
Bűnmegelőzési tanácsok A trükkös lopások megelőzése Vannak bűnelkövetők, akik kihasználják azt, hogy az idősek jóindulatúak, segítőkészek, a figyelmüket könnyen el lehet terelni, és közülük sokan egyedül
RészletesebbenTitkosított kommunikáció. Mindenkivel. Egyszerűen.
Felhasználói kézikönyv Android 2 Bevezető Android okostelefon beállítása A felhasználói kézikönyv abban segít, hogy a titkositott.email weboldalon megrendelt e-mail titkosítási szolgáltatást igénybe tudja
RészletesebbenÚj jelszó igénylése. Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez. BIZALMAS INFORMÁCIÓ 1.0 verzió
Új jelszó igénylése Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez BIZALMAS INFORMÁCIÓ 1.0 verzió TARTALOMJEGYZÉK 1 Áttekintés... 3 2 Új jelszó igénylése... 4 Új jelszó igénylése BIZALMAS INFORMÁCIÓ 2. 1 ÁTTEKINTÉS
RészletesebbenKépernyőképes segédlet a Prompt e-learning portál használatához
Képernyőképes segédlet a Prompt e-learning portál használatához Regisztráció 1. lépés Az edu.prompt.hu címen elérhető e-learning portál használatához minden résztvevőnek szükséges elkészítenie a saját
RészletesebbenE-mail cím létrehozása
E-mail cím létrehozása A Moodle-rendszerben Ön akkor tudja regisztrálni magát, ha rendelkezik e-mail címmel. A Moodle ugyanis az Ön e-mail címére küld egy elektronikus levelet, amelyben a regisztráció
RészletesebbenMailvelope OpenPGP titkosítás webes levelezéshez
2013. november Írta: YouCanToo Ha letöltötted, a Firefox hoz úgy adod hozzá, hogy az Eszközök Kiegészítők höz mész. Ott kattints a kis csavarkulcs ikonra a kereső ablak mellett. Ezután válaszd a Kiegészítő
RészletesebbenMEH-EIA felhasználói dokumentáció gyakran ismételt kérdések
MAGYAR ENERGIA HIVATAL MEH-EIA felhasználói dokumentáció gyakran ismételt kérdések 2009. 05. 29. Magyar Energia Hivatal Energiainformációs Adattár Dokumentum verziók Verziószám Dátum Állapot Módosító Leírás
Részletesebbene-papír Felhasználói Kézikönyv
e-papír Felhasználói Kézikönyv v1.0 2017.06.29. Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató ZRt. Tartalommenedzsment csoport Tartalom 1 Bevezetés... 2 2 Bejelentkezés... 2 3 Az alapképernyő áttekintése... 4
RészletesebbenTisztelt Tulajdonosok!
Tisztelt Tulajdonosok! A társasház honlapja a www.tarsashazi-manager.hu oldalon elindult, feltöltése, fejlesztése folyamatosan folyik. A honlap használatához regisztrálniuk kell a tulajdonosoknak. A regisztráció
RészletesebbenVELUX VIKI-Online rendelés és árajánlat készítés Fiók Információk
VELUX VIKI-Online rendelés és árajánlat készítés Fiók Információk 1 TARTALOMJEGYZÉK Fiók információ Logó feltöltése vásárlói ajánlatokhoz Számlák keresése/megtekintése Társfelhasználók létrehozása Társfelhasználók
RészletesebbenVideosquare regisztráció - Használati tájékoztató
Videosquare regisztráció - Használati tájékoztató Minimális követelmények a K&H távbankár híradó megtekintéséhez Adobe Flash lejátszó Amennyiben Ön nem rendelkezik Adobe Flash lejátszóval vagy túlzottan
RészletesebbenElektronikus aláírás és titkosítás beállítása MS Outlook 2010 levelezőben
Elektronikus aláírás és titkosítás beállítása MS Outlook 2010 levelezőben Verziószám 2.0 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma 2013. november 6. 1 Változáskövetés Verzió Dátum Változás leírása
RészletesebbenElső belépés az Office 365 rendszerbe
Első belépés az Office 365 rendszerbe Az Office 365 rendszerbe való első belépéshez szükséges hozzáférési adatokat a rendszergazdától emailben, telefonon, vagy papír alapon kapja meg. Ilyen formátumú adatok
RészletesebbenFelhasználói útmutató
Felhasználói útmutató EUREST KFT. TESTNEVELÉSI EGYETEM GYAKORLÓ SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM WEB ALAPÚ MENÜRENDSZERÉNEK HASZNÁLATÁHOZ Tartalom Általános felhasználói ismeretek... 2 Regisztráció...
RészletesebbenTanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára
Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára Windows XP, Vista, Windows 7 és Windows 8 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető...
RészletesebbenVÁLTOZÁSOK AZ ÉTDR MŰKÖDÉSÉBEN
VÁLTOZÁSOK AZ ÉTDR MŰKÖDÉSÉBEN 1.3.1.16 VERZIÓ Jelen jegyzet az ÉTDR 2015. 09. 09. napján üzembe helyezett új verziója (1.3.1.16) kapcsán a szoftver újdonságaira hívja fel a figyelmet és az eddigi működés
RészletesebbenSAP DocuSign Aláírási Útmutató
SAP DocuSign Aláírási Útmutató Tartalomjegyzék 1. SAP DocuSign Aláírási Útmutató... 2 2. E-mail értesítés fogadása... 2 3. A Dokumentum aláírása... 3 4. További opciók... 4 4.1 Befejezés később... 4 4.2
RészletesebbenHozzon létre, illetve kövesse nyomon hibajegyeit. Copyright Tungsten Corporation plc 2018
Hozzon létre, illetve kövesse nyomon hibajegyeit Üdvözli a Tungsten Network. A videóval útmutatót szeretnénk nyújtani a következőkhöz: támogatási jegy létrehozása, korábban létrehozott támogatási jegyek
RészletesebbenÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás [Alcím]
ponte.hu Kft. ÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás Kapcsolattartó: Céginformációk: ponte.hu Kft. 1 ponte.hu Kft. 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
RészletesebbenIT hálózat biztonság. A hálózati támadások célpontjai
6. A hálózati támadások célpontjai Smart TV Számítógépes technológia (4K, wifi, ) Legtöbbször Android operációs rendszerű Wifi, DirectWifi, Bluetooth kapcsolatra képes Átjáróként használható más hálózati
RészletesebbenAz alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában.
Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában. A CIB Internet Bankból történő nyomtatás
RészletesebbenBIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015.
Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Kertész Ottó vasútbiztonság vezető MÁV Zrt. MÁV Zrt. Felügyelőbizottság Igazgatósága Szervezetek Elnök-vezérigazgató Belső ellenőrzési főosztály Biztonsági
RészletesebbenHasználati útmutató Szaktanácsadók számára NAK e-learning rendszerhez Bejelentkezés Moodle rendszerbe
Használati útmutató Szaktanácsadók számára NAK e-learning rendszerhez Bejelentkezés Moodle rendszerbe 1 1. A belépés Nyissa meg a kepzes.nak.hu honlapot. A belépéshez tetszés szerint kattintson a honlap
RészletesebbenECDL Információ és kommunikáció
1. rész: Információ 7.1 Az internet 7.1.1 Fogalmak és szakkifejezések 7.1.2 Biztonsági megfontolások 7.1.3 Első lépések a webböngésző használatában 7.1.4 A beállítások elévégzése 7.1.1.1 Az internet és
RészletesebbenEU Login kézikönyv (rövidített változat)
EU Login kézikönyv (rövidített változat) Az Európai Bizottság felhasználó-azonosítási rendszere (EU Login, régebbi nevén: ECAS - European Commission Authentication Service) lehetővé teszi a felhasználók
RészletesebbenHASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Frissítve: 2012.12.03
Frissítve: 2012.12.03 1. Bevezető A visszavett.hu egy aukciós oldal, ahol olyan eszközökre (gépjármű, haszongépjármű, stb.) lehet licitálni, amelyekre korábbi tulajdonosuk hitelt vett fel, vagy lízingelte,
RészletesebbenFelhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv a REINER SCT cyberjackr RFID standard HUN eszig kártyaolvasók garanciális hibabejelentő weboldalához I. A hibabejelentő weboldal elérhetősége Az alábbi URL címek egyikének internetes
RészletesebbenElektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás pályázói segédlete
Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás pályázói segédlete 1. Pályázati útmutató megtekintése és a szükséges regisztráció elkészítése a pályázati útmutató által említett pályázati portálon:
RészletesebbenA Canvas LMS új és régi felülete közti különbségek
A Canvas LMS új és régi felülete közti különbségek Ezen dokumentumban a Canvas LMS régi, illetve az új, modernebb felhasználói felületének eltéréseire térünk ki, segítséget adva azon felhasználóknak, akik
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról 1. MicroSigner alkalmazás igénylése A tagi hozzájárulás nyilatkozatok TIR-ben történő elektronikus aláírása a két módon lehetséges: 1. MicroSigner
RészletesebbenTanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre
Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. MiniDriver Manager
RészletesebbenAz Outlook levelező program beállítása tanúsítványok használatához
Az Outlook levelező program beállítása tanúsítványok használatához Windows tanúsítványtárban és kriptográfia eszközökön található tanúsítványok esetén 1(10) Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Az Outlook
RészletesebbenHC Csoport Ügyfélkapu
HC Csoport Ügyfélkapu Felhasználói útmutató Készült: 2013. augusztus 28. Tartalomjegyzék Bevezető... 2 Bejelentkezés... 2 Jelszóváltás... 3 Főoldal... 3 Szűrések és rendezések... 5 Bejelentés... 6 Üzenet
RészletesebbenKezdő lépések. Céges email. Tartalom
Kezdő lépések Céges email Tartalom 1. Bevezetés...2 2. A szolgáltatás elérése és alapbeállításai...3 3. Ismerkedés a levelezővel...6 4. A levelező beállításai...8 5. Naptár... 10 6. Névjegyek... 11 7.
RészletesebbenTanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre. Windows 7, Windows 8, Windows 8.1 és Windows 10-es operációs rendszeren 1(9)
Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Windows 7, Windows 8, Windows 8.1 és Windows 10-es operációs rendszeren 1(9) Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. AuthentIC Manager szoftver
RészletesebbenO365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások
F E L H A S Z N Á L Ó I L E Í R Á S O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások BGF Informatikai Főosztály 2014. szeptember 24. H-1149 Budapest, Buzogány utca 11-13. www.bgf.hu
RészletesebbenJelentkezési lap képző szervek részére
Jelentkezési lap képző szervek részére Felhasználói segédlet Tartalomjegzék Belépés Jelentkezési lap felület Kézi kitöltés menete Alapadatok megadása Korábban megszerzett vezetői engedély adatai Személyes
RészletesebbenPénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. ERA Postaláda szolgáltatás. Felhasználói segédlet
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ERA Postaláda szolgáltatás Felhasználói segédlet v1.0 Budapest, 2012. szeptember 19. TARTALOMJEGYZÉK Tartalom Bevezetés... 3 Az ERA Postaláda szolgáltatás használata...
RészletesebbenFELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A MOBIL BROKER KERESKEDÉSI FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ
FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A MOBIL BROKER KERESKEDÉSI FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ TARTALOMJEGYZÉK 1. BELÉPÉS A MOBIL BROKER KERESKEDÉSI RENDSZERBE... 3 2. A MOBIL BROKER HASZNÁLATA... 4 3. MOBIL BROKER IPHONE ALKALMAZÁS...
RészletesebbenSzolgáltatási szerződés elektronikus aláírása
Szolgáltatási szerződés elektronikus aláírása Windows 7, 8, 8.1 és 10 operációs rendszeren 1(11) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. Aláírási lehetőségek... 3 3.1. Szolgáltatási
RészletesebbenHogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával?
Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Használd ezt a nagyszerű és ingyenes szolgáltatást olyan célokra, amelyek pénzt és időt takarítanak meg Neked, ügyfeleidnek és barátaidnak!
RészletesebbenTájékoztató az ASP IRAT szakrendszerben beállított gépi hivatali kapuk jelszavának módosításáról és a hozzá tartozó beállítások elvégzéséről
Tájékoztató az ASP IRAT szakrendszerben beállított gépi hivatali kapuk jelszavának módosításáról és a hozzá tartozó beállítások elvégzéséről A tájékoztatót az ASP Iratkezelő szakrendszer alkalmazás-üzemeltetője,
RészletesebbenNSR TAO rendszer használatához kiadott tanúsítvány megújításának lépései
NSR TAO rendszer használatához kiadott tanúsítvány megújításának lépései Windows XP, Vista, Windows 7, Windows 8 operációs rendszeren 1(8) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3.
RészletesebbenSzülői modul. Belépés a TANINFORM rendszerbe. Főoldal
Szülői modul Belépés a TANINFORM rendszerbe Belépni vagy a bogim.hu oldalon elhelyezett linkre való kattintással vagy a https://start.taninform.hu/application/start?intezmenyindex=032552 cím böngészőbe
RészletesebbenRegisztráció (kb. 10 perc)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Oktatási és Kulturális Főigazgatóság Egész életen át tartó tanulás program Az Egész életen át tartó tanulás program koordinációja ECAS Kézikönyv Az Európai Bizottság Felhasználó-azonosítási
RészletesebbenAZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01.
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...
RészletesebbenE mail titkosítás az üzleti életben ma már követelmény! Ön szerint ki tudja elolvasni bizalmas email leveleinket?
E mail titkosítás az üzleti életben ma már követelmény! Ön szerint ki tudja elolvasni bizalmas email leveleinket? Egy email szövegében elhelyezet információ annyira biztonságos, mintha ugyanazt az információt
RészletesebbenBaár-Madas Elektronikus Tanúsítvány
Baár-Madas Elektronikus Tanúsítvány Az alábbi dokumentum a Baár-Madas Református Gimnázium és Kollégium által használt Elektronikus tanúsítvány telepítéséhez ad útmutatót, Microsoft Windows 7 és Microsoft
RészletesebbenElektronikus napló használati útmutatója diákoknak
Elektronikus napló használati útmutatója diákoknak 1. A weboldal megnyitása Miután megnyitottad a böngészőben vagy a honlapunkon a MaYoR napló programot, a weblap megnyitásakor, a használt böngészőtől
RészletesebbenPOSZEIDON dokumentáció (3.) 2009. január 27.
POSZEIDON dokumentáció (3.) 2009. január 27. KIMENŐ IRATOK IKTATÁSA A kimenő iratok esetében változás az eddigi eljáráshoz képest, hogy nem a Word- vagy egyéb elektronikus állományt csatoljuk elektronikus
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú elektronikus aláírás használatáról
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú elektronikus aláírás használatáról 1. MicroSigner alkalmazásra történő átállás ismertetése A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (Szövetség) 2016. december 1-jével
RészletesebbenFelhasználói útmutató
Felhasználói útmutató EUREST KFT. BUDAPESTI NÉMET ISKOLA WEB ALAPÚ MENÜRENDSZERÉNEK HASZNÁLATÁHOZ Tartalom Általános felhasználói ismeretek... 2 Nyelv Választás... 3 Regisztráció... 4 Bejelentkezés...
Részletesebben30 kreditpontot érő KRÉTA kurzushoz kapcsolódó folyamatok
30 kreditpontot érő KRÉTA kurzushoz kapcsolódó folyamatok Ebben a dokumentumban lépésről lépésre leírjuk a "Felkészítés a köznevelési regisztrációs és tanulmányi alaprendszer (KRÉTA) pedagógusmoduljaihoz"
RészletesebbenVírusok és kártékony programok A vírus fogalma, típusai Vírusirtás Védelem
Vírusok és kártékony programok A vírus fogalma, típusai Vírusirtás Védelem A vírus fogalma A vírus önreprodukáló, károkozó program, amely beépül más állományokba Károkozás: Gép feltűnő lelassulása Fájlok
RészletesebbenOKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása
TÁMOP-3.1.1-11/1 XXI. századi közoktatás Technikai tudnivalók a jelentkezéshez Regisztráció A regisztráció az OFI honlapon elérhető A pályázók kizárólag elektronikusan úton jelentkezhetnek az innen elérhető
RészletesebbenÁltalános e-mail fiók beállítási útmutató
Általános e-mail fiók beállítási útmutató Ennek az összeállításnak az a célja, hogy segítséget nyújtsunk azon Ügyfeleink számára, akik az IntroWeb Kft. által nyújtott e-mail szolgáltatáshoz be szeretnék
RészletesebbenMAGYAR POSTA ZRT. ebérjegyzék. Felhasználói kézikönyv
MAGYAR POSTA ZRT ebérjegyzék Felhasználói kézikönyv 2016-05-02 Oldal: 2 / 7 Tartalomjegyzék 1. Belépés az Én Postám alkalmazásba... 3 2. ebérjegyzékek megjelenítése... 4 3. ebérjegyzék letöltése... 5 4.
RészletesebbenSzolgáltatási szerződés elektronikus aláírása
Szolgáltatási szerződés elektronikus aláírása Windows XP, Vista és Windows 7, 8 és 10 operációs rendszeren 1(10) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. Aláírási lehetőségek... 3
RészletesebbenDOKUMENTUMOK TÖMEGES LETÖLTÉSE ÉTDR-BŐL
DOKUMENTUMOK TÖMEGES LETÖLTÉSE ÉTDR-BŐL 2017-06-19 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint
RészletesebbenNSR TAO rendszer használatához kiadott tanúsítvány megújításának lépései
NSR TAO rendszer használatához kiadott tanúsítvány megújításának lépései Windows XP, Vista, Windows 7, Windows 8 operációs rendszeren 1(7) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3.
RészletesebbenIdősek bűn-és baleset-megelőzési akadémiája: előadás sorozat idősek és idősekkel foglalkozó szakemberek számára
Idősek bűn-és baleset-megelőzési akadémiája: előadás sorozat idősek és idősekkel foglalkozó szakemberek számára 2018. szeptember 3-tól a KEM Rendőr-főkapitányság a KEM Kormányhivatallal és a KEM Baleset-megelőzési
RészletesebbenElektronikus ügyintézés /ügyintéző súgó. Az ügyintéző által végzendő munkafolyamat lépései:
Elektronikus ügyintézés /ügyintéző súgó Az ügyintéző által végzendő munkafolyamat lépései: 1. Új / folyamatban lévő ügyek lekérdezése: 1.1. Belépés a portálra: ( a regisztrációs azonosítójával és jelszavával)
RészletesebbenAZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT:
AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT: 2010.08.18. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...
RészletesebbenDown Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) Munkába állás
Down Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Munkába állás Miért jó, ha van munkánk? Van jövedelmünk - ki tudjuk fizetni a költségeinket (Pl. a lakásunk
RészletesebbenGIROLOCK2 ROOT_CA ÉS ÜZEMI CA TANÚSÍTVÁNY IMPORTÁLÁSI SEGÉDLET
GIROLOCK2 ROOT_CA ÉS ÜZEMI CA TANÚSÍTVÁNY IMPORTÁLÁSI SEGÉDLET 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458 www.giro.hu Készítette GIRO Zrt. A jelen dokumentum tartalma
RészletesebbenTartalomjegyzék. 1. Belépés a www.akademiai.hu-n vásárolt e-könyvek eléréséhez. 2. A könyvespolc. 3. Az olvasó nézet
Tartalomjegyzék 1. Belépés a www.akademiai.hu-n vásárolt e-könyvek eléréséhez 2. A könyvespolc 3. Az olvasó nézet 3.1. A lapozás, a helyi menü megjelenítése 3.2. A helyi menü opciói 3.3. Hivatkozások és
RészletesebbenAzonosí tá srá Visszávezetett Dokumentumhitelesí te s (AVDH) á Perkápu vonátkozá sá bán
Azonosí tá srá Visszávezetett Dokumentumhitelesí te s (AVDH) á Perkápu vonátkozá sá bán FIGYELEM! Az ÁNYK-program legfrissebb (2.71.) verziójától már lehetőség van a nyomtatványok közvetlen feltöltésére
RészletesebbenSegédanyag az iktatáshoz. Tartalomjegyzék
Segédanyag az email iktatáshoz Tartalomjegyzék I. Digitális, bejövő email iktatás... 2 II. Digitális, belső irányú email iktatása... 14 III. Kimenő email iktatása... 23 I. Digitális, bejövő email iktatás
RészletesebbenTanúsítvány igénylése sportegyesületek számára
Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Tanúsítvány igénylése sportegyesületek számára Felhasználói útmutató ver. 1.0 Budapest, 2017. január 04. 1 A Microsigner telepítő letöltése A telepítés megkezdéséhez
Részletesebben3 A hálózati kamera beállítása LAN hálózaton keresztül
Hikvision IP kamera Gyorsindítási útmutató 3 A hálózati kamera beállítása LAN hálózaton keresztül Megjegyzés: A kezelő tudomásul veszi, hogy a kamera internetes vezérlése hálózati biztonsági kockázatokkal
RészletesebbenInformatika 9. évf. Webböngésző. Internet és kommunikáció II.
Informatika 9. évf. Internet és kommunikáció II. 2013. december 9. Készítette: Gráf Tímea Webböngésző Cookie: süti. A felhasználóról szóló információ, amit egy webszerver helyez el a felhasználó számítógépén.
Részletesebben"Tudod, engem nem a pénz, hanem a tudás hajszolása tesz gazdaggá.
Kedves Támogatónk! Köszöntelek, Patvaros István vagyok, a PÉNZMÁGNES Alapítvány és a CashFlow Mágnes Közösség (CFM) alapítója. Hírlevelünk 2017/03-es számában beszámolunk klubalkalmainkról, Click4Skill
RészletesebbenFELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A MOBIL BROKER KERESKEDÉSI FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ
FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A MOBIL BROKER KERESKEDÉSI FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ TARTALOMJEGYZÉK 1. BELÉPÉS A MOBIL BROKER KERESKEDÉSI RENDSZERBE... 3 2. A MOBIL BROKER HASZNÁLATA... 3 3. MOBIL BROKER IPHONE ALKALMAZÁS...
RészletesebbenElektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás kereskedői regisztráció segédlete
Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás kereskedői regisztráció segédlete 1. Pályázati útmutató megtekintése és a szükséges regisztráció elkészítése a pályázati útmutató által említett
RészletesebbenÖsszefoglaló. Bevezető
CFA DEFENDER Összefoglaló A billentyűzetfigyelők komoly biztonsági fenyegetést jelentenek, ami rendkívül káros lehet mind a vállalatoknak, mind az egyéni felhasználóknak. A jelenlegi mechanizmusok nem
RészletesebbenHiteles Elektronikus Postafiók
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csokonai utca 3. Hiteles Elektronikus Postafiók Tárhely adminisztráció 2018.05.07. v.1.2. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. BEJELENTKEZÉS
RészletesebbenMÉRY Android Alkalmazás
MÉRY Android Alkalmazás Felhasználói kézikönyv Di-Care Zrt. Utolsó módosítás: 2014.06.12 Oldal: 1 / 7 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3 1.1. MÉRY Android alkalmazás 3 1.2. A MÉRY Android alkalmazás funkciói
Részletesebben