Az igazgatótanács hatvannegyedik ülésének jegyzőkönyve London, október 1.
|
|
- Zalán Péter
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 European Medicines Agency november 13. Az igazgatótanács hatvannegyedik ülésének jegyzőkönyve London, október A október 1-jei ülés napirendtervezete [EMEA/MB/358420/2009] A napirendet elfogadták. A 11. pontot (a munkatársak bevonására vonatkozó szabályok) levették a napirendről, figyelembe véve a személyzeti szabályzatról az Európai Bizottság által adott értelmezést, amelynek alapján a javasolt szabályok esetleg nem alkalmazhatók az EMEA személyzetének bevonására. 2. Nyilatkozat az összeférhetetlenségről A tagokat felkérték, hogy nyilatkozzanak minden olyan meghatározott érdekeltségről, amely úgy tekinthető, hogy a napirendi pontok tekintetében a függetlenségüket befolyásolja. Semmilyen összeférhetetlenségről nem nyilatkoztak. Az igazgatótanácsot értesítették az igazgatótanács egy korábbi tagjától és a CHMP egy póttagjától kapott levélről, amely korábbi tevékenységeikről szól. A levél egyebek közt arról tájékoztatta az igazgatótanácsot, hogy ezek a személyek egy gyógyszercég által szponzorált könyv szerkesztői csapatának tagjai voltak. Az Ügynökség ezt az információt az Ügynökség összeférhetetlenségek kezelésére vonatkozó politikájának folyamatban levő felülvizsgálata keretében mérlegelni fogja, és a megfelelő feleket ennek alapján fogja tájékoztatni. 3. A június 11-i 63. ülés jegyzőkönyve [EMEA/MB/366757/2009] Az igazgatótanács tudomásul vette, hogy a jegyzőkönyvet július 28- án írásbeli eljárással elfogadták. A jegyzőkönyv 16. pontjában (a munkatársak bevonására vonatkozó szabályok) helyesbítést végeztek. A szöveg a következőképpen szól: Az igazgatótanács megvitatta a munkatársak bevonására vonatkozó EMEA-szabályzatot. A szabályzatot az Európai Bizottság pozitív véleményének kézhezvétele után benyújtják elfogadásra. A javasolt szabályzat az Európai Bizottságban a munkatársaknak az Európai Unión kívüli szervezetekhez történő kiküldésére alkalmazott szabályzat helyébe lép. 4. Az EMEA-val kapcsolatban az ügyvezető igazgató által kiemelt pontok Pandémiás vakcinák Az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek bizottsága (CHMP) pozitív véleményt adott két pandémiás vakcináról. A vakcinák jóváhagyása a H5N1 mintavakcinák elgondolásán alapult, amelyet az Ügynökség 2003-ban dolgozott ki. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtal együttműködésben szilárd rendszert vezettek be a vakcinák biztonságosságának és hatásosságának 7 Westferry Circus, Canary Wharf, London, E14 4HB, UK Tel. (44-20) Fax (44-20) mail@emea.europa.eu European Medicines Agency, Reproduction is authorised provided the source is acknowledged.
2 nyomon követésére. A CHMP magyarázattal szolgált a vakcinák haszon-kockázat értékelésének elméleti hátteréről, és ezt az információt közzétette az Ügynökség weboldalán. Az ügyvezető igazgató nemrégiben felkereste az Európai Parlamentet, ahol megvitatta a világméretű influenzajárvány elleni vakcinák témáját. A parlamenti képviselők számos kérdést tettek fel, ezen belül az engedélyezett vakcinák egyszeri, illetve két adagjának alkalmazásával, valamint a vakcinák gyermekeknél és várandós nőknél történő alkalmazásával kapcsolatban. Az igazgatótanács köszönetet mondott az Ügynökségnek, annak személyzetének és a tudományos bizottságok tagjainak hatékony munkájukért és a tudományos vélemények időbeni elkészüléséért, figyelembe véve a H1N1 pandémiás vakcinák közegészségügyi előnyeit. Az EMEA hosszú távú stratégiája az útiterv Az Ügynökség jelenlegi útiterve a 2010-ig tartó időszakot fedi le. Az Ügynökségnél jelenleg folyik az új útiterv kidolgozása. Az első tervezet az Ügynökség személyzetével, a tudományos bizottságok tagjaival és a munkacsoportokkal folytatott belső konzultáció folyamatában van. Az Ügynökség hosszú távú stratégiáját a gyógyszerügynökségek vezetőinek stratégiai dokumentumával össze fogják hangolni. A gyógyszerügynökségek vezetőinek szintjén az útiterv tervezetéről zajló első egyeztetést ez év későbbi szakaszára tervezik, időben ahhoz, hogy a dokumentumot decemberben megvitatásra benyújthassák az EMEA igazgatótanácsához. Az EU (Európai Bizottság/EMEA) - FDA ülés Az ülésre szeptember én került sor. Az EU és az FDA közötti együttműködés szintjét áttekintve valamennyi fél arra a következtetésre jutott, hogy a két szabályozó közötti együttműködés sikeres, és mindkét fél elsődleges nemzetközi partnerként tekint egymásra a szabályozás területén. 5. Az EMEA 2009-es félévi jelentése [EMEA/MB/503751/2009] Az igazgatótanács megvizsgálta az Ügynökség 2009-es munkaprogramjának végrehajtása terén tett előrehaladást. Az Ügynökség jórészt tartja a fő célkitűzéseinek végrehajtását, és teljesítménymutatóinak túlnyomó részét teljesíti. A kérelmek száma szintén összhangban áll az előrejelzésekkel. Az Ügynökség bevétele és kiadása megfelel a terveknek. A generikus gyógyszerek engedélyezése iránti kérelmekben jelentős az emelkedés, 31 kérelem érkezett be. Jelentős mennyiségű forrást fordítottak a H1N1 világjárvánnyal kapcsolatos munkára. Jó haladást értek el az ellenőrzésekkel kapcsolatos nemzetközi együttműködés terén. Az Ügynökség fejlett terápiákkal foglalkozó bizottsága amely az év elején alakult meg kiadta első véleményeit. A munkaprogramhoz képest néhány eltérést állapítottak meg az állatgyógyászati területet érintő beterjesztések számával és összetettségével amelyek jelentős tudományos forrásokat igényelnek, valamint a növényi gyógyszerek bizottságának (HMPC) a tervezettől elmaradó eredményességével kapcsolatban. Ez utóbbinak oka a jelek szerint az, hogy a tagállamok számára nehézséget jelentett, hogy a hagyományos gyógyszerek területén végzett munka érdekében tudományos forrásokat biztosítsanak. Az igazgatótanács azt javasolta, hogy hívják meg a HMPC elnökét, hogy a decemberi üléseken ismertesse a bizottság munkáját és az általa tapasztalt kihívásokat. 6. A évi költségvetés időszakos adatai Az igazgatótanács 2009 márciusában elfogadta a 2010-re vonatkozó, 211 millió eurós előzetes költségvetési tervezetet. Az igazgatótanács tudomására jutott, hogy a díjakból származó bevétel jelenlegi becslése 8,5 millió euróval marad el az eredeti előrejelzéstől, a várhatóan beérkező, díjbevételt eredményező kérelmek arányának csökkenése miatt. 2./9 oldal
3 A kért közösségi hozzájárulás 46 millió euróról 37 millió euróra fog csökkenni. Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága jelezte, hogy a díjbevételhez jutó ügynökségek hozzá fognak férni a korábbi évekből származó többletbevételhez. A tervezett bevétel csökkenését figyelembe véve az Ügynökség felső vezetése felülvizsgálja azokat a területeket, amelyeken megtakarítások eszközölhetők és a 2010-re ütemezett projektek visszafoghatók. Az eredményekről decemberben tájékoztatják az EMEA igazgatótanácsának témakoordinátorait és az igazgatótanácsot. 7. Telematikai alapterv [EMEA/69619/2009] Az igazgatótanács elfogadta a telematikai alapterv 2009-re vonatkozó részét. A dokumentum tartalmazza a telematikai irányítóbizottság által az új gyógyszerészeti szabályozási csomaggal és a finanszírozási hiánnyal kapcsolatban megvitatott és elfogadott módosításokat. Az igazgatótanácsot fel fogják kérni, hogy a 2010-es munkaprogram és a költségvetés megvitatásának részeként decemberben hagyja jóvá a terv 2010-re vonatkozó részét. Az a kérés született, hogy a telematikai alapterv jövőbeli változataihoz a dokumentumot a korábbi változatokkal történő könnyebb összevetés érdekében korrektúrajelekkel nyújtsák be. Az igazgatótanács hangsúlyozta, hogy a telematikai projektekről jó előre meg kell állapodni, hogy lehetővé váljon a nemzeti illetékes hatóságok számára, hogy az uniós szintű szükségletekkel összhangban alakítsák ki információtechnológiai rendszereiket. 8. Álláshirdetés az ügyvezető igazgatói pozícióra Az igazgatótanács tagjai megvizsgálták az ügyvezetői igazgatói pozícióra vonatkozóan javasolt álláshirdetést és írásbeli észrevételeket tettek ezzel kapcsolatban. Az igazgatótanács lényeges aggálya továbbra is az, hogy az Európai Bizottság által javasolt besorolási szint túl alacsony. Az igazgatótanács júniusban írásban fordult a Bizottsághoz ezzel a kérdéssel kapcsolatban, és augusztusban válaszolt az Európai Bizottság levelére. Amíg az igazgatótanács várja a Bizottság válaszát a legutóbbi levelére, ezt a kérdést nyitottnak tekinti, és arra számít, hogy az álláshirdetés közzétételére nem kerül sor e megoldatlan kérdés rendezése nélkül. Az igazgatótanács kifejezte hajlandóságát arra, hogy a kifejtett aggályok megvitatása érdekében biztosokkal találkozzon. Az igazgatótanács ennek az egyeztetésnek az összefoglalóját megküldi majd a Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság főigazgatójának. A Bizottság képviselője vállalta, hogy tájékoztatja az Európai Bizottságot a felvetett aggályokról, és ismételten hangsúlyozta, hogy időben kell olyan megoldást találni, amely lehetővé teszi, hogy a kinevezési eljárást 2010 közepéig lefolytassák. 9. Időszakos jelentés a kifizetési rendszer felülvizsgálatával foglalkozó kísérleti projektről A nemzeti illetékes hatóságoknál jelenleg zajlik az értékelési költségek felmérésével foglalkozó kísérleti projekt. Tizenöt nemzeti illetékes hatóság vesz részt a költségszámítási csoport munkájában, és közülük tízen nyújtottak be költségszámítási adatokat. Az adatokat az igazgatótanács által elfogadott költségszámítási módszerrel összhangban nyújtják be. Az Ügynökség most készít jelentést a kapott adatok alapján, és a jelentést a decemberi igazgatótanácsi ülésnek fogja benyújtani, amikor az igazgatótanács meg tudja majd vitatni a jövőbeli esetleges határozat lehetőségeit is. Ismételten kiemelték, hogy e gyakorlat általános célkitűzése, hogy a rendszert jobban hozzáigazítsa a felelősségteljes irányítás követelményeihez, és biztosítsa, hogy a díjazási rendszer indokolt, kezelhető és átlátható legyen. 3./9 oldal
4 10. A telematikai irányítóbizottság helyébe lépő igazgatótanácsi alcsoport létrehozása [EXT/548688/2009] A telematikai irányítóbizottság határozata és az Európai Bizottság javaslata nyomán az igazgatótanács határozatot fogadott el az EMEA igazgatótanácsi telematikai bizottságának (MBTC) létrehozásáról, amely az igazgatótanács egy alcsoportjaként működik. A javaslat célja az irányítási struktúra egyszerűsítése, a jelentési folyamatok ésszerűsítése, valamint a hálózat megfelelő képviseletének megerősítése. Az új MBTC összetétele a következő: 3 igazgatótanácsi tag, valamint az igazgatótanácsi tagsággal rendelkező betegszervezetek 1 képviselője; 3 tag a gyógyszerügynökségek vezetői közül; 2 tag az EMEA-ból; 1 tag a Bizottságból. Az igazgatótanács a következő tagokat jelölte: Marcus Müllner; Lisette Tiddens-Engwirda; Pat O Mahony; Mike O Donovan (a betegszervezetek képviselője). Az EMEA a következő képviselőket jelölte: Thomas Lönngren; Hans-Georg Wagner. A bizottság elnökének Lisette Tiddens-Engwirdát jelölték. Az igazgatótanács azt kérte, hogy hívják össze a bizottságot, és a decemberi ülésen ismertessék annak feladatmeghatározását. A gyógyszerügynökségek vezetőinek és az Európai Bizottságnak felkérést fognak küldeni, hogy jelöljenek képviselőket a bizottságba. 11. A személyzeti szabályzat végrehajtása: A munkatársak bevonására vonatkozó szabályok Ezt a pontot levették a napirendről. 12. A díjakkal kapcsolatos végrehajtási szabályok módosítása [EMEA/MB/170391/2009/Rev.3] Az igazgatótanács elfogadta a díjakkal kapcsolatos végrehajtási szabályok módosításait. A módosítások az orvostechnikai eszközökben található segédanyagokkal többek között vérszármazékokkal kapcsolatos kiterjesztésekről folytatott konzultáció díjaira, valamint a maximális maradékanyag-határértékekről szóló új rendelet végrehajtására vonatkoznak. Az igazgatótanács megállapította, hogy a fejlett terápiás gyógyszerekkel kapcsolatban jelenleg nincs jogalapja annak, hogy helyszíni látogatásokért díjat kérjenek, vagy térítést nyújtsanak a nemzeti illetékes hatóságok számára a helyszíni látogatások érdekében végzett munkáért. Ezzel a témával a díjakról szóló rendelet jövőbeli felülvizsgálata során foglalkoznak majd. [EMEA/MB/565964/2009] Az igazgatótanács tudomásul vette továbbá a díjakra vonatkozó végrehajtási szabályoknak a módosításokról szóló új jogszabállyal kapcsolatban javasolt jövőbeli módosítását is. Az e javaslat alapján a végrehajtási szabályokra vonatkozóan javasolt módosításokat 2009 decemberében fogják benyújtani az igazgatótanácshoz. Az igazgatótanácsot felkérték, hogy a vázolt javaslattal kapcsolatban annak decemberi bemutatása előtt küldjön észrevételeket. 13. A évi ülések dátuma és a évi ülések ideiglenes dátuma 4./9 oldal
5 [EMEA/MB/518171/2009] Az igazgatótanács az üléseket illetően 2010-re az alábbi dátumokat fogadta el: március 17. és 18., június 10., október 7. és december 16. Az igazgatótanács tudomásul vette a 2011-re javasolt, következő dátumokat: március 16. és 17., június 16., október 6. és december A farmakovigilanciai ellenőrök ad hoc munkacsoportjának megbízatása [EMEA/MB/575748/2009] Az igazgatótanács tudomásul vette a farmakovigilanciai ellenőrök ad hoc munkacsoportjának megbízatását és a működésének első évéről szóló jelentést. A megbízatást a gyógyszerügynökségek vezetői jóváhagyták. 15. A CHMP és a CVMP tagjainak tudományos képesítésével foglalkozó munkacsoport jelentése [EMEA/MB/517929/2009] Az igazgatótanács elfogadta a tudományos bizottságok tagjainak jelölését szolgáló konzultációs folyamat tökéletesítését célzó javaslatokat. A szakértők önéletrajzának sablonjában és az EMEA jelölésre felhívó levelében módosításokat vezettek be. A felülvizsgált önéletrajzsablonnal kapcsolatos tapasztalatokat a későbbiekben megvizsgálják. Az igazgatótanács jóváhagyta a lehetséges összeférhetetlenségek jelölés előtti előzetes átvilágítási eljárásának létrehozására irányuló javaslatot. Az eljárás lehetővé teszi majd az Ügynökség számára, hogy a jelölési eljárás kezdetén tájékoztassa a jelölő hatóságot a jelölt lehetséges összeférhetetlenségeiről. A hatóság ezután eldönti, hogy az Ügynökségtől kapott visszajelzést figyelembe véve folytatja-e a jelölést. Az összeférhetetlenségekre vonatkozó információ a hivatalos konzultációs folyamat során benyújtott dokumentációnak is része lesz. Az eljárás változásait az összeférhetetlenségek kezelésére vonatkozó EMEA-politika jövőbeli felülvizsgálata során fogják bevezetni. Az igazgatótanács felkérte a munkacsoportot, hogy az Ügynökség által már biztosított jelentős képzést figyelembe véve dolgozzon tovább a bizottságok munkájába bevont szakértők képzéséről szóló javaslatán. A javaslat a gyógyszerügynökségek vezetői és az EMEA szintjén zajló munkához is kapcsolódik, amelynek keretében közös képzési csoport vizsgálja a szabályozók képességeinek további tökéletesítését célzó stratégiát. 16. Konzultáció a CVMP egy tagjának kinevezéséről [EMEA/433259/2009] Az igazgatótanács tudomásul vette a CVMP egy tagjának jelöléséről szóló konzultációval kapcsolatos írásbeli eljárás kimenetelét, és úgy találta, hogy a jelölés nem kielégítő. A hatóságot tájékoztatni fogják az igazgatótanács által a jelölt alkalmasságával kapcsolatban kifejezett aggályokról. Az igazgatótanács mindazonáltal kijelentette, hogy a jelölésre vonatkozó végső döntés a tagállamé. 17. Az EMEA és a tagállamok nemzeti illetékes hatóságai közötti szerződéses megállapodások egyszerűsítése: együttműködési megállapodás kidolgozása [EMEA/MB/589426/2009] Az igazgatótanács a júniusi egyeztetést és egy további konzultációs fordulót követően tovább foglalkozott a szerződéses megállapodásokra irányuló javaslattal. A jelenlegi javaslat tartalmazza a kapott megjegyzéseket, és egy új javaslat is szerepel benne a mennyiségi teljesítménymutatókra a kitűzött határidők betartására vonatkozóan. A minőségi mutatók kidolgozását és bevezetését szolgáló munka a jövőben kezdődik majd el. A témakoordinátorok Jean 5./9 oldal
6 Marimbert és Marcus Müllner áttekintették a javaslatot és pozitív visszajelzést adtak. Az igazgatótanács általánosságban támogatta a mennyiségi mutatók bevezetését. Az igazgatótanács néhány tagja a javaslat áttekintésére további időt kért annak jóváhagyása előtt. A tagoktól egy hét múlva várható visszajelzés, amelyet követően a javaslatot véglegesíteni fogják, és a gyógyszerügynökségek vezetőinek októberi ülésén újra ismertetik majd, és később, decemberben elfogadásra benyújtják az igazgatótanácshoz. 18. Jelentés a betegszervezetekkel folytatott együttműködésről [EMEA/MB/589426/2009] Az igazgatótanács tudomásul vette a beteg- és fogyasztói szervezetekkel folytatott együttműködésről szóló jelentést. A decemberi ülésen ismertetésre kerülő vitairat javaslatokkal szolgál majd a beteg- és fogyasztói szervezeteknek az Ügynökség tevékenységeibe történő további bevonására, ideértve a tudományos felülvizsgálat folyamatát is. A betegek igazgatótanácsi képviselője azt kérte, hogy a vitairatban foglalkozzanak azzal, hogy a betegek képviselői számára a forrásmegszorítások miatt egyre nagyobb nehézséget jelent részt venni az Ügynökség tevékenységeiben. Miközben az igazgatótanács elismerte, hogy az egészségügyi szakemberek szervezeteinek érdekei sokrétűbbek, mint a betegeké, azt kérte, hogy folytassák azon módok feltárását, hogy hogyan lehet a legjobban együttműködést kialakítani az egészségügyi szakemberekkel. Az egészségügyi szakemberek szervezeteivel folytatott együttműködés javasolt kereteit a munkacsoport októberi ülésén fogják megvitatni. A javaslatot az igazgatótanács márciusi ülésére véglegesíteni kell. 19. Az Európai Bizottság jelentése A tagok tudomásul vették az Európai Bizottság különböző témákról szóló időszakos jelentését, beleértve a következőket: az Európai Bizottság által a világméretű influenzajárvány terén végzett munka, a szolgálatok közötti konzultáció előrehaladása a módosításokról szóló rendelettel kapcsolatban, a maximális maradékanyag-határértékekről szóló új rendelet hatálybalépése, valamint az egészségügyi technológiák értékelése területén végzett munka. Az igazgatótanács megvitatta, hogy a tagállamokban jelenleg gyakori a párhuzamos munkavégzés az egészségügyi technológiák értékelése területén. A tagállamok között munkamegosztásra és együttműködésre van szükség, mivel a hozzáadott terápiás érték értékelése tudományos munka, amelynek eredményei az összes érdekelt tagállam által felhasználhatók. Másrészről a költséghatékonyság értékelését és a visszatérítéssel kapcsolatos későbbi döntéseket az egyes tagállamok szintjén kell meghagyni. A szabályozók és az egészségügyi technológiákat értékelő testületek közötti együttműködést szintén fejleszteni kell, hogy a követelményekben mutatkozó elkerülhető különbségeket mindkét területen csökkentsék. 20. A gyógyszerügynökségek vezetőinek jelentése A tagok tudomásul vették a gyógyszerügynökségek vezetőinek különböző témákról, egyebek közt az alábbiakról szóló időszakos jelentését: a gyógyszerügynökségek vezetői új stratégiai dokumentumának kidolgozása, amely várhatóan 2010 végére készül el; az átláthatósági kérdésekről szóló, folyamatban levő megbeszélés, a kereskedelmi szempontból bizalmas információra helyezve a hangsúlyt; valamint az állatgyógyászati készítményekről szóló jogszabályok jövőjéről zajló eszmecsere. Tájékoztató dokumentumok [A6-0162_2009_EN] Az EMEA ügyvezető igazgatójának mentesítéséről szóló európai 6./9 oldal
7 parlamenti határozat [EMEA/MB/528743/2009] Időszakos jelentés az EU telematikai stratégiájának az EMEA általi végrehajtásáról. [EMEA/MB/472819/2009*; EMEA/MB/569756/2009] Jelentés az EudraVigilance végrehajtásáról az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek és állatgyógyászati készítmények terén. [EMEA/MB/517930/2009] Az írásbeli eljárások eredménye: - A CHMP és CVMP tudományos bizottságok tagságának változásairól folytatott konzultációról; - Végső elszámolás, 2008; - ; - A számú költségvetés-módosítás. [EMEA/MB/320040/2009] Összefoglaló az előirányzatok átcsoportosításáról a évi költségvetésben. 7./9 oldal
8 Belgium Bulgária Csehország Dánia Németország Észtország Írország Görögország Spanyolország Az igazgatótanács hatvannegyedik ülésének résztvevői London, október 1. Elnök: Pat O Mahony Tagok Xavier De Cuyper Kimentette magát Lenka Balážová Jytte Lyngvig Walter Schwerdtfeger Kristin Raudsepp Kimentette magát Cristina Avendaño-Solà Póttagok és egyéb résztvevők Rita Purcell Franciaország Jean Marimbert Miguel Bley Patrick Dehaumont Olaszország Guido Rasi Silvia Fabiani Ciprus Panayiota Kokkinou Lettország Inguna Adovièa Litvánia Mindaugas Būta Luxemburg Kimentette magát Magyarország Tamás L Paál Málta Patricia Vella Bonanno Hollandia Aginus Kalis Ausztria Marcus Müllner Christian Kalcher Lengyelország Kimentette magát Portugália Nuno Simões Románia Daniel Boda Stefania Simionescu Roxana Mustata Szlovénia Martina Cvelbar Szlovákia Jan Mazaq Finnország Pekka Järvinen Svédország Christer Backman Egyesült Királyság Kent Woods Európai Parlament Giuseppe Nisticó Björn Lemmer Európai Bizottság Heinz Zourek Lenita Lindström-Rossi Isabel de la Mata Betegszervezetek képviselői Mike O Donovan 8./9 oldal
9 Orvosi szervezetek képviselői Állatorvosi szervezetek képviselői Megfigyelők EMEA Lisette Engwirda-Tiddens Henk Vaarkamp Rannveig Gunnarsdóttir (Izland) Gro Ramsten Wesenberg (Norvégia) Brigitte Batliner (Liechtenstein) Thomas Lönngren Patrick Le Courtois David Mackay Andreas Pott Hans-Georg Wagner Noël Wathion Sylvie Benefice Riccardo Ettore Martin Harvey Allchurch Frances Nuttall John Purves Fergus Sweeney Mario Benetti Claus Christiansen Hans-Georg Eichler Anne-Sophie Henry-Eude Xavier Luria Arielle North Nerimantas Steikūnas Spiros Vamvakas 9./9 oldal
Az igazgatótanács hatvanharmadik ülésének jegyzőkönyve London, június 11.
European Medicines Agency EMEA/718009/2009/EN/Rev.1 2009. október 1. Az igazgatótanács hatvanharmadik ülésének jegyzőkönyve London, 2009. június 11. 1. A 2009. június 11-i napirendtervezet [EMEA/MB/45799/2009]
Az igazgatótanács 62. ülésének jegyzőkönyve London, március március 4. A március 5-i ülés
European Medicines Agency EMEA/509566/2009/HU/Elfogadva 2009. április 9. London, 2009. március 4 5. 2009. március 4. A kétnapos ülést 2009. március 4-én nyitották meg, a következő témákkal foglalkozó előadásokkal
Az igazgatótanács 66. ülésének jegyzőkönyve
2010. április 26. EMA/440626/2011 London, 2009. március 17 18. A kétnapos ülés március 17-én a döntéshozatalról szóló prezentációval kezdődött. Az üléseken ismertették, hogy a döntéshozatal során hogyan
Az igazgatótanács 67. ülésének jegyzőkönyve
2010. augusztus 4. London, 2010. június 10. Lisette Tiddens-Engwirda alelnök azzal nyitotta meg az ülést, hogy üdvözölte a résztvevőket és felkérte a tagokat, hogy nyilatkozzanak bármely olyan konkrét
Az igazgatótanács 68. ülésének jegyzőkönyve
2010. december 16. EMA/440463/2011 London, 2010. október 7. 1. A 2010. október 7-i ülés napirendtervezete [EMA/MB/398075/2010] A jegyzőkönyvet az alábbi pont beillesztésével fogadták el. A gyógyszeripari
Az igazgatótanács 70. ülésének jegyzőkönyve
2011. március 22. EMA/MB/728587/2011 Igazgatótanács London, 2011. március 16-17. Az Európai Gyógyszerügynökség igazgatótanácsának kétnapos ülése 2011. március 16-án prezentációkkal és az alábbi témákkal
Az igazgatótanács 73. ülésének jegyzőkönyve
2011. november 23. Elfogadva Igazgatótanács London, 2011. október 6. 1. A 2011. október 6-i ülés napirendtervezete [EMA/MB/650168/2011] A napirendet elfogadták. 2. Az aktuális napirenddel kapcsolatos összeférhetetlenségek
Az igazgatótanács 74. ülésének jegyzőkönyve
2012. február 9. Elfogadva Igazgatótanács London, 2011. december 15. Az igazgatótanács részvétét és mély fájdalmát fejezte ki a családnak nagyra becsült tagja, Henk Vaarkamp halála miatt, aki közel három
11129/19 be/zv/ik 1 ECOMP.1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 19. (OR. en) 11129/19 PV CONS 41 ECOFIN 702 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Gazdasági és Pénzügyek) 2019. július 9. 11129/19 be/zv/ik 1 TARTALOM
Az Európai Gyógyszerügynökség 2006-ban
European Medicines Agency EMEA/2323/27/HU/VÉGLEGES Az EMEA tizenkettedik éves jelentésének összefoglalója Ez a dokumentum az EMEA 26. évi éves jelentésének összefoglalója. Az EMEA 26. évi teljes éves jelentését
Megvitatandó napirendi pontok (II.)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 1. (OR. en) 10824/19 OJ CRP2 25 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. július 3. és 4. (10.00, 9.00)
RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.7.1. COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date 23.7.2014 Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2866/98/EK rendeletnek az euró litvániai
MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű
A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához
8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400
EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI ÉS IPARI FŐIGAZGATÓSÁG
EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI ÉS IPARI FŐIGAZGATÓSÁG Fogyasztási cikkek Gyógyszerkészítmények Brüsszel, 9/1/2008 ENTR NR D(2007) Nyilvános pályázati felhívás az Európai Gyógyszerügynökség fejlett
KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében
KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében Bevezetés Előzetes megjegyzés: Az alábbi dokumentumot
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)
L 165 I Hivatalos Lapja
Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,
Új korlátozások a szívritmusra gyakorolt hatások kockázatainak minimalizálására vonatkozóan hidroxizin tartalmú gyógyszerekkel
2015. március 27. Új korlátozások a szívritmusra gyakorolt hatások kockázatainak minimalizálására vonatkozóan hidroxizin tartalmú gyógyszerekkel Használatuk kerülendő a legnagyobb kockázatnak kitett betegeknél,
8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.19. COM(2015) 545 final 8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A 2015. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS HU HU Tekintettel: az Európai
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.4. COM(2014) 324 final 2014/0170 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 295 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk HU HU 1. ELŐSZÓ A 11. Európai Fejlesztési Alap
Az EUREKA és a EUROSTARS program
Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének
A GÉPJÁRMŰVEKKEL FOGLALKOZÓ MŰSZAKI BIZOTTSÁG ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG Egységes piac, fogyasztási cikkekre vonatkozó jogszabályok és azok végrehajtása Gépjárműipar MŰSZAKI BIZOTTSÁG GÉPJÁRMŰVEK ENTR/1722/02-EN Brüsszel,
Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?
MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.6.14. COM(2017) 299 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): kötelezettségvállalásokra,
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.13. COM(2014) 350 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk HU HU A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Lettország általi, január 1-jén történő bevezetéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.6.5. COM(2013) 345 final 2013/0190 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az euró Lettország általi, 2014. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS 1. CONTEXT OF
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke
12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 23. OR. en 12366/1/16 REV 1 SOC 540 EMPL 354 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15778/1/13 REV 1 SOC 900 Tárgy:
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben
Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.
2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira
Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. az euro Észtország általi, január 1-jén történő bevezetéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 12.5.2010 COM(2010) 239 végleges 2010/0135 (NLE) C7-0131/10 Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA az euro Észtország általi, 2011. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS
A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek
A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -
EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint
Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:
USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI
EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 20. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 20. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 10329/17 CODEC 1059 CULT 88 AELE 54 EEE 31 PE 46 TÁJÉKOZTATÓ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága
A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata. A tagállamokban alkalmazott eljárás
A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata A tagállamokban alkalmazott eljárás ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Unióról szóló szerzıdés célkitőzései között szerepel az, hogy a szerzıdı felek tovább viszik
1. cím (Saját források): millió EUR. 3. cím (Többletek, egyenlegek és kiigazítások): -537 millió EUR
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) 9586/16 BUDGET 15 MAGYARÁZÓ FELJEGYZÉS Tárgy: 2. sz. költségvetés-módosítási tervezet a 2016. évi általános költségvetéshez: a 2015-ös pénzügyi
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3
2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a 974/98/EK rendeletnek az euró Lettországban való bevezetése tekintetében történő módosításáról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.6.5. COM(2013) 337 final 2013/0176 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 974/98/EK rendeletnek az euró Lettországban való bevezetése tekintetében történő módosításáról HU
A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ERDÉSZETI TRAKTOROKKAL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI ÉS IPARI FŐIGAZGATÓSÁG Fogyasztási cikkek Gépjárműipar A MŰSZAKI FEJLŐDÉSHEZ VALÓ HOZZÁIGAZÍTÁSSAL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG MEZŐGAZDASÁGI TRAKTOROK (CATP-AT) ENTR/04-EN
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,
JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi
Környezetvédelmi Főigazgatóság
Környezetvédelmi Főigazgatóság Főbiztos: Stavros Dimas Főigazgató: Mogens Peter Carl A igazgatóság: Kommunikáció, Jogi Ügyek & Polgári Védelem B igazgatóság: A Természeti Környezet Védelme Osztály: Természetvédelem
(Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI PARLAMENT
2010.5.7. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 119 A/1 V (Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI PARLAMENT PE/123/S SZÁMÚ ÁLLÁSHIRDETÉS IGAZGATÓ (AD 14-es besorolási fokozat) JOGI SZOLGÁLAT INTÉZMÉNYI
(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)
2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége www.mszosz.hu Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában A munkavállalói érdekképviseletek a legtöbb országban kedvezményeket élveznek a működésüket
Az Otthonteremtési Program hatásai
Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.
Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország
Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia
10451/16 ADD 1 hs/af/ms 1 GIP 1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 7. (OR. en) 10451/16 ADD 1 PV/CONS 35 ECOFIN 633 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. június 17-én Luxembourgban tartott 3475. ülése
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.3.11. COM(2015) 117 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)
Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.2.7. COM(2017) 61 final 2017/0018 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Észt Köztársaságnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult
Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)
Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és
MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.8. COM(2014) 619 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi
Élelmiszervásárlási trendek
Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) 11263/4/08 REV 4 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD)
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD) 11263/4/08 REV 4 ADD 1 EDUC 173 MED 39 SOC 385 PECOS 16 CODEC 895 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:
Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 245.
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1642/2003/EK RENDELETE (2003. július 22.) az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra
Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
Európai Parlament 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 14.12.2016 2016/2151(DEC) MÓDOSÍTÁS 1-11 Giovanni La Via (PE592.297v01-00) 2015. évi mentesítés: Az EU általános
A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.5.6. C(2019) 3228 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2019.5.6.) az egységes európai égbolt légiforgalmi szolgáltatási (ATM) hálózati funkcióiért felelős
XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS
XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci
A válaszadóra vonatkozó általános kérdések
Nyilvános konzultáció a növényvédő szerekről és a növényvédőszermaradékokról szóló uniós jogszabályok REFIT-értékeléséről A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni. A válaszadóra vonatkozó általános kérdések
Viták az Európai Parlamentben a KAP jövőjéről
Viták az Európai Parlamentben a KAP jövőjéről dr. Mezei Dávid európai parlamenti tanácsadó 1 Előzmények Lyon-jelentés (2010. július) a KAP költségvetését legalább a 2013-as szinten meg kell őrizni az élelmiszer
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)
AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS
AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia
Kérjük, válasszon nyelvet
Kérjük, válasszon nyelvet English A BESZERZÉSI LÁNC KEZDEMÉNYEZÉS MEGFELELÉSI FELMÉRÉSE - 2017 Üdvözöljük a Dedicated cég online felmérési honlapján. A webalapú eljárás garantálja a vállalat által nyújtott
EFPIA közzétételi szabályzat évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t)
EFPIA közzétételi szabályzat 2016. évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t) 1 1. fejezet: A 2016. évi adatokra vonatkozó jelentéstételi megközelítés 2016. június 3-án a Shire
Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában
Medve-Bálint Gergő és Boda Zsolt: Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában ESS konferencia 2016. november 17. Az intézményi bizalom mintázatai K-Európában 1) Alacsonyabb szint, de nagyobb
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az EU intézményei 138.lecke Az intézményrendszer általános jellemzői Az Európai
Kérjük, válasszon nyelvet
Kérjük, válasszon nyelvet English A BESZERZÉSI LÁNC KEZDEMÉNYEZÉS MEGFELELÉSI FELMÉRÉSE - 2018 Üdvözöljük a Dedicated cég online felmérési honlapján. A webalapú eljárás garantálja a vállalat által nyújtott
6/a. számú melléklet a 32/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelethez 1
6/a. számú melléklet a 32/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelethez 1 Képviselő cég neve, címe:... Beadás dátuma: (OEP tölti ki) Ügyintéző neve, elérhetősége:... Munkahelyi telefon (fax, e-mail, mobiltel.):...
A EUROSTARS2 program. Csuzdi Szonja főosztályvezető-helyettes. H2020 ICT Információs nap
A EUROSTARS2 program Csuzdi Szonja főosztályvezető-helyettes H2020 ICT Információs nap 2014.02.20. A kezdetek - az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttmőködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális