AZ ALFÖLDI TERÜLETHASZNÁLAT ÉS VÁLTOZÁSAINAK ÉRTÉKELÉSE. Kovács Ferenc *
|
|
- Lilla Deák
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ ALFÖLDI TERÜLETHASZNÁLAT ÉS VÁLTOZÁSAINAK ÉRTÉKELÉSE Kovács Ferenc * 1. Bevezetés Az embernek a környezetéhez, vagy a tájhoz kötıdı kapcsolata elsısorban a területhasználat jellegében, változásában mutatkozik meg. Ha körülnézünk területünkön, tudhatjuk, hogy például a megmővelhetıség lehetısége, illetve a termelt növények milyensége, vagy a beépíthetıség lehetısége, a mesterséges felszínek térhódítása mind rendkívül összetett természeti társadalmi gazdasági folyamatok eredményeként alakultak ki, és alakulnak napjainkban is. A felszínfedettség változása kimutathatja, hogy az egyes döntések hogyan hatnak az adott régió véges természeti erıforrásaira és tágabb környezetére, illetve azt is, hogy a talaj használata kulcsváltozónak tekinthetı a globális változások vizsgálatában is. A politikának köszönhetıen 15 év alatt a hazai földhasználati szerkezetben két gyökeres fordulat történt: a földprivatizáció és az uniós csatlakozás. Utóbbi mintegy 1,5 millió hektárt érint, az ország területének 15%-át (Csorba 2003). Feranec et al. (2000) szerint között Magyarország területének körülbelül 1,5 2 %-a változott, mely érték a rá következı 10 év alatt megduplázódott. A 18. sz. elején megfigyelhetı ısállapot -hoz képest az elmúlt 250 évben jelentısen átalakult a területek növényzete, melynek fı oka az emberi tájhasználat változása volt (1. táblázat). Ha az ember környezet átalakítása az Alföldön ma még nem is látványos, kellı kontrol hiánya esetén jelentısen túlnıhetnek akár a folyószabályozás következményein is. Ma egyelıre a tájhasználat-változás a domináns, de a közeljövıben a klímaváltozás léphet elıre, fıleg, hogy az agrárgazdasági régiónk egyik fı gondja az aridifikáció (Rakonczai 2003). Az aszálygyakoriság fokozódásával egyesek már elsivatagosodásról beszélhetnek. 1. táblázat. A területhasználat változásai a Duna Tisza közén (CLC90, -2000, -2006, Harmati 1994 alapján saját feldolgozás) év erdı (%) rét-legelı (%) szántó (%) 10. század 35 na. na. 18. század 4, , ,4 37, , , ,6 21,2 58, ,3 18,5 56, , ,2 13,5 57, ,9 13,8 55 Nem véletlen, hogy a tér- és idıbeli kapcsolat-rendszereket vizsgáló földrajztudományt több évszázadra, évtizedre, vagy akár néhány évre visszatekintve is kiemelten érdeklik az említett folyamatokat és állapotokat rögzítı területhasználati foltok és hatá- * Dr. Kovács Ferenc egyetemi adjunktus, PhD, SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék 159
2 rok. A felszín fedettségének változásával módosuló besugárzási viszonyok, a tájkép átalakulása, mezıgazdasági területek erdısítése, a korábban vizes területek beépülése, ökológiai gátak kialakulása, és még sorolhatnánk azokat a folyamatokat melyek igazolják, hogy a mindennapi gyakorlatban, a lokális, vagy regionális léptékő tervezésben sem tekinthetünk el e vizsgálatoktól. 2. Az értékelés alapadatai és módszerei Az állapotok, változások rögzítéséhez szükséges adatokat tekintve fı probléma a megfelelı számú és minıségő térbeli adat (1. ábra) ábra. Dunamenti terület használata különbözı adatforrásokon
3 Nagy területekre vonatkozóan, legkorábban topográfiai térképek a 18. század második felétıl érhetık el, de pontosnak elsıként csak a 19. századi III. katonai felmérés szelvényei nevezhetık. Ez az 1: méretarányú katonai térképi állomány lehet az a kiindulási alap, melyet kiegészíthetünk a hasonló léptékő 20. sz-i felújításokkal (pl ), az 1950-es évekbeli felvételezéssel, és a napjainkban készülı Vtopo25 digitális állománnyal. Ezt a évre visszatekintı értékelést segítheti a széles körben ismert, 1: es katonai térkép a DTA50, illetve a polgári térképezés as, 1990-es évekbıl származó 1: es adatai. A térképek digitális formátumban is elérhetık, ám a DTA50-et és a Vtopo25-öt már topográfiai adatbázisoknak nevezzük, mert egységes platformot biztosítanak az országos, regionális és lokális térinformatikai rendszerek számára is. Hasznos elırelépés, hogy a jövıben összehangolják a polgári és a katonai topográfiai adatbázisok szerkezetét, tartalmát. A meglehetısen statikus térkép alapú módszerek feloldására alkalmas légifelvételekkel, mőholdképekkel az utóbbi fél évszázadra vonatkozóan akár nagy méretarányban is modellezhetünk. Az 1950-es években kezdıdı légifotózásokkal egy-egy területre vonatkozóan átlagosan tíz évente rendelkezünk jó minıségő képekkel. Az idıfelbontás és a képek használhatósága jelentısen javult a évvel kezdıdı, napjainkig háromszor végrehajtott országos légifelvételezés programokkal, melyek eredményei az 1: es léptékben használható ortofotók. A távérzékelés térhódítása az 1980-as évek közepétıl kezdıdött. A ma már egyre hétköznapibb használatú mőholdképek közül a legismertebbek a közepes felbontású LANDSAT és SPOT termékek, illetve a fotogrammetriai minıségő IKONOS és QuickBird képek. A geometriai- és idıfelbontás látványosan javult a közelmúltban, amit a szabadon elérhetı adatbázisokkal (pl. USGS) és a mőszaki fejlesztésekkel biztosítanak (GeoEye, World View, Rapid Eye). Ez az a forrás, amivel ha a költségvetésünk engedi akár napi szinten is győjthetık egy-egy területrıl a kiváló minıségő adatok. Mőholdképes adatoknak köszönhetıek azok a felszínborítottságot rögzítı közepes méretarányú CORINE Land Cover (CLC) térképek, amelyek folyamatosan készülnek európai regionális elemzésekhez. Az EU által koordinált, az összehangolt környezeti politikát támogató program 1990-ben, 2000-ben és 2006-ban kiadott, egységes kategóriarendszerő, 1: méretarányú térképein az aktuális állapotokon kívül az immár 16 éves változások is nyomon követhetık (Mari 2010). Tanulmányunk szempontjából ez az az adatforrás, ami a legalkalmasabb a közel km 2 -es területünk, az Alföld átfogó jellemzésére. 3. A jelenlegi területhasználat és kialakulása A legaktuálisabb, évi felmérést tekintve az Alföld felszíne meglehetısen homogén megjelenésőnek tőnik, hiszen területének 75 %-a mezıgazdasági, elsısorban szántóföldi hasznosítású, jelentıs részben nagytáblás szántóföldekkel. Jellemzı, hogy még a pontosabb CLC50 szerint is százezer hektáros összefüggı táblák foglalják el a Körös Maros közét, az Észak-Alföldet, a Mezıföldet, vagy a Berettyó Körös-vidéket. Igaz a hortobágyi gyepek felveszik versenyt ezekkel a méretekkel, de a legkisebb foltmérető, legszétaprózottabb felszínek jellemzıen az ilyen kvázi természetközeli gyep, erdıs-, illetve a vizenyıs területeken tapasztalhatók. Az átlagos megjelenésnél sokkal heterogénebb térbeli képet a Nyírségben és a Duna Tisza közén találunk. A szántók ugyan itt is elfoglalják a felszín körülbelül 50 % -át, de elsısorban az erdık aránya (kb %) az, ami jelentısen meghaladja az alföldi átlagot. 161
4 A természetközelinek nevezett területek részaránya 15%, aminek több mint 3/4-e erdı (fıleg lombos erdı), 1/4-e gyep, illetve rét. A vizes-vizenyıs térszínek aránya ma alig több mint 2%, jóllehet ez a vízrendezések elıtt még % volt (Somogyi 2000)! Az Alföld 7%-a áll természetvédelmi védettség alatt és az említett felszínek jelentıs része ilyen, védett területeken található. Az állóvizek 32%-a, az erdık 13%-a és a gyepek 80%-a található nemzeti parkban, tájvédelmi körzetben. Igaz ezeken a védett területeken viszonylag nagy részarányban (24%) jellemzı a mezıgazdasági funkció is, nevezetesen a szántóföld, a rét és a legelı. A védettséget kiegészítik még majd egymillió hektárral a Natura 2000 program szerinti területek, melyek közül kiemelhetık a Hevesi-síkon, vagy a Bihari-síkon található gyepek. Az Alföld 4%-a mesterséges felszínnek tekinthetı, mely az utóbbi 16 év alapján érdekes módon az egyik legkevésbé változó kategória A kategóriacsoportok közötti változások Az eddig lefolytatott három CLC felmérés alapján , és között is rendelkezésre állnak változási adatok (2. ábra) ábra. A felszínfedettség változása az Alföldön ( ) Az összes változást tekintve a két idıszakban ha/év-et, illetve ha/év-et tapasztalhatunk; vagyis mintha manapság a Rétköz, vagy a Tápióvidék teljes területe változna meg egy év alatt. A területhasználat térbelisége alapján várható volt, hogy a változást szenvedı területek eloszlása sem nevezhetı homogénnek: a Duna Tisza közi síkvidéken és a Nyírségben találjuk a változó területek több mint a felét (3. ábra). Mezıgazdasági területeken szembetőnı a szántók csökkenése, ahol az évek során több tízezer hektárnyi területet elsısorban erdısítettek, illetve legelıként, gyümölcsösként hasznosítanak. Így a lombos erdı, illetve a cserjés osztályoknak köszönhetıen az erdı kategória folyamatos növekedése még jelentısebb mértékő, ami mindenképpen pozitív folyamat, lévén, hogy az egyik legnagyobb hazai probléma az erdık alacsony aránya. A többi kategórián belül nem találunk látványos különbségeket, de a mesterséges területek, és a gyümölcsösök lassabb növekedése, vagy a legelık és a gyepek ingadozóbb területi értékei, illetve az amúgy is legkisebb kategóriának, a vizenyıs térszíneknek a visszaesése jól látszódik.
5 3. ábra. Változó területek térbeli eloszlása a Duna Tisza közén Átlagosan 20 ha-os mérető foltok használata változott meg. A 6 év alatt módosuló legnagyobb, akár félezer ha-os területeken szántók szőntek meg, illetve erdık nıttek fel. A térkép által tartalmazott öt kategóriacsoport összes lehetséges változástípusait figyelembe véve között a három legnagyobb terület az összes térképezett változási terület több mint 92%-át fedi le (2. táblázat). A változáscsoportokhoz megadhatók a térképezés legrészletesebb szintjén kimutatott, a folyamathoz kapcsolódó, meghatározó osztályszintő változásai. 163
6 2. táblázat. A CLC 1. szintő kategóriáinak a közötti változási mátrixa (az összes változásra vonatkozóan), kiemelve a legnagyobb értékeket 2000/2006 Mesterséges területek Mg-i ter. Erdı, természet közeli Mocsarak Vizek Mesterséges területek 0,7 % 0,1 % Mezıgazdasági területek 4,6 % 22,3 % 20 % 1 % Erdık, természetközeli ter. 0,2 % 0,2 % 50,4 % 0,1 % Mocsarak Vizek Valamennyi kategória háromszintő. Az egy kategórián belüli százalékos érték a szintek közötti változásra utal. A 0,1 %-nál kisebb változásokat nem tüntettük fel. A legnagyobb területő változások mindkét idıszakban az erdıkitermelés és erdınövekedés ellentétes folyamataira vezethetık vissza. Az utóbbi években éves szinten több mint 8100 ha-on történt fanövekedés, illetve 5700 ha-on kivágás. Az Alföld ezekkel az értékekkel példamutató, mivel országos léptékben az erdıkitermelés hangsúlyosabb (Büttner 2010). Az erdısítés kiemelkedı az amúgy is több fásszárúval rendelkezı Duna Tisza közi síkvidéken, illetve a Nyírségben. Az agrártájak közül a Duna- és a Tiszamenti tájakon jellemzıek az erdısülı árterek, ilyen például a Közép-Tiszavidék. A második legnagyobb területő különbségek a mezıgazdasági területeken belüli változások is megegyeznek a vizsgált idıszakokban. Elsısorban két egymással ellentétes változás-párnak köszönhetı az évente 6400 ha-on jellemzı folyamat. A legelık (parlagterületek) szántóvá alakítása, továbbá a szántók legelıvé (parlaggá) alakulása az adott terület több mint 40%-án jellemzık, ahol az egyenleg a szántó növekmény javára billen el, 326 ha/év értékben. E területek fıleg az Alföld középsı, illetve keleti-délkeleti részén jellemzıek. Az új gyümölcsösök létesítése szántók helyén, illetve a gyümölcsösök szántóvá alakítása együttesen a kategórián belüli változások 40%-át érintik. Az ÉK-Alföldre különösen jellemzı folyamatot jól mutatja a Közép-Nyírség, az Északkelet-Nyírség, a Szatmári-sík, ahol majd ha-os szántótáblák alakultak át. A változás-párban nettó gyümölcsös területnövekedés jellemzı, 1670 ha/év mértékben. A 2000-ben még erdısnek minısíthetı, de változó terület 99%-a napjainkban is ebben a kategóriában található. Viszont a évre erdısülı terület majd 30%-a még mezıgazdasági hasznosítású (elsısorban szántó) volt az ezredfordulón és a évre erdısülı területeknél 20%-os értékkel figyelhetı meg ugyanez a folyamat. A 2. táblázat szerint ez a harmadik a legjelentısebb változások között, ami hosszú távon biztosíthatja az országos erdıvagyon növekedését. Jelentıs még a mesterséges területek kialakulása, ami elsısorban a szántók rovására ment végbe, és amelyek helyén a térkép szerint egyelıre építés alatt álló területek vannak, illetve külszíni nyersanyag-kitermelés folyik. A fıváros és a nagyvárosok (pl. Nyíregyháza) környezetében, valamint a nagyobb útépítéseken (pl. M0) és az építésükhöz szükséges közeli homok- és kavicsbányáknál találhatók a beépülı felszínek (4. ábra). A bemutatott folyamatok által mutatott kép nagyon vegyes, de az utóbbi években összességében pozitív folyamatokat figyelhetünk meg az Alföldön. Az erdıterületek növekedése környezetvédelmi szempontból is jó és biztosíthatja az alacsonyabb termelékenységő területek gazdaságosabb hasznosítását. A mezıgazdasági területeken a valószínőleg kedvezı gazdaságpolitikának köszönhetıen végbement területcserék pedig a 164
7 nagyobb piaci értékő termékek létrehozását segítik elı. Az építés, az infrastruktúrális fejlesztés önmagában pozitív folyamat is lehet, igaz valamilyen felszíneket el kell foglalnunk, amelyek megmentése jelen esetben a szántóké gyakorlatilag elkerülhetetlen. Az eredmények áttekintésénél azonban fontos, hogy számoljunk az adatbázis korlátaival, mint például a méretarányból, legkisebb térképezési egység méretébıl, a generalizálási szabályokból származó hibákkal (Mari 2010). 4. ábra. Beépítések között Nyíregyháza és Budapest környezetében 165
8 4. Összegzés A kész felszínfedettségi adatokra alapuló értékelés tovább részletezhetı a rendelkezésre álló adatokkal, a századtól napjainkig egyre nagyobb részletességő térképekkel, képekkel. Igaz, idıben visszafelé haladva az idıfelbontás meglehetısen ritka, de az utóbbi évtizedekben akár évszakos felbontásban is megfigyelhetıek a tájak, amivel nagyon jól megalapozhatók olyan tevékenységek, mint a környezeti folyamatok modellezése, összehangolt környezeti politika, regionális tervezés. A tervek szerint 2011-ben várható a következı felszínfedettségi felmérés. Irodalom Büttner Gy. 2010: Magyarország és közötti felszínborítás változásainak összehasonlítása. In.: Lóki J. Demeter G. (szerk.). Az elmélet és a gyakorlat találkozása a térinformatikában. Debrecen, pp Csorba P. 2003: Magyarország középtájainak várható területhasználati változása az Európai Unióhoz történı csatlakozás következtében. In: Csorba P. (szerk.): Környezetvédelmi mozaikok. Debrecen, pp Feranec, J. Súri, M. Otahel, J. Cebecauerl, T. Kolár, J. 2000: Inventory of major landscape changes in the Czech Republic, Hungary, Romania and Slovak Republic 1970s-1990s. International Journal of Applied Earth Observation and Geoinformation, Vol.2, Issue 2. pp Harmati I. 1994: A Duna Tisza köze vízháztartása és a mezıgazdasági tevékenységek közötti kölcsönhatások. In.: Pálfai I (szerk.) A Duna Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémái. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba. pp Mari L. 2010: Tájváltozás elemzés a CORINE adatbázisok alapján. In: Szilassi P. Henits L. (szerk.): Tájváltozás értékelési módszerei a XXI. században. Földrajzi Tanulmányok V. Szeged, pp Rakonczai J. 2003: Globális környezeti problémák. Lazi könyvkiadó, Szeged. 208 o. Somogyi S. (szerk.) 2000: A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai. MTA FKI, Budapest. 302 o. *** A tanulmány létrejöttében segítséget nyújtott az OTKA (PD 78349). 166
A magyarországi földhasználatváltozás. előrejelzése. Lennert József Farkas Jenő MTA KRTK RKI
A magyarországi földhasználatváltozás modellezése és Lennert József Farkas Jenő MTA KRTK RKI előrejelzése A Magyar Regionális Tudományi Társaság XIII. Vándorgyűlése 2015. 11. 19. A Magyarország hosszú
Térinformatika a hidrológia és a földhasználat területén
Térinformatika a hidrológia és a földhasználat területén Horoszné Gulyás Margit Katona János NYME-GEO 1 Tartalom Alapok Alkalmazások, adatbázisok Térinformatika-tájhasználat Térinformatika-vízgazdálkodás
LAND CHANGE MODELER alkalmazása földhasználat kiértékelésében
LAND CHANGE MODELER alkalmazása földhasználat kiértékelésében http://www.geocarto.com/index2.html Verıné Dr. Wojtaszek Małgorzata Copyright: ESA, EURIMAGE, FÖMI (2000) Az őrfelvételek nagy (pl. 5000-36
A VÁROSI FELSZÍNBORÍTÁS-VÁLTOZÁS VIZSGÁLATA SZEGEDEN ŰR- ÉS LÉGIFELVÉTELEK ALAPJÁN
A VÁROSI FELSZÍNBORÍTÁS-VÁLTOZÁS VIZSGÁLATA SZEGEDEN ŰR- ÉS LÉGIFELVÉTELEK ALAPJÁN A TÉRBELI FELBONTÁS HATÁSAI A VÁROSI FELSZÍNEK TÉRKÉPEZÉSÉBEN MUCSI LÁSZLÓ, HENITS LÁSZLÓ, GEIGER JÁNOS SZTE TTK Természeti
A földhasználat és az agroökológiai potenciál közti kapcsolat elemzése GIS módszerekkel a Balaton vízgyűjtőterületén.
Földminősítés, Földértékelés és Földhasználati Információ Keszthely, 2007. A földhasználat és az agroökológiai potenciál közti kapcsolat elemzése GIS módszerekkel a Balaton vízgyűjtőterületén. Szilassi
Monitoring távérzékeléssel Természetvédelmi alkalmazások (E130-501) Természetvédelmi MSc szak Király Géza NyME, Erdőmérnöki Kar Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet Földmérési és Távérzékelési
Általános nemzeti projektek Magyar Topográfiai Program (MTP) - Magyarország Digitális Ortofotó Programja (MADOP) CORINE Land Cover (CLC) projektek Mez
Távérzékelés Országos távérzékelési projektek (EENAFOTOTV, ETNATAVERV) Erdőmérnöki szak, Környezettudós szak Király Géza NyME, Erdőmérnöki Kar Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet Földmérési
A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN
A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN Prof. Dr. Rakonczai János Dr. Szilassi Péter SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék 2017. március 28. Lajosmizse Alapkérdés: van-e globális klímaváltozás?
A projekt bemutatása és jelentősége a célvárosok számára. Unger János SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék
AZ EMBERI HŐTERHELÉS VÁROSON BELÜLI ELOSZLÁSÁNAK KIÉRTÉKELÉSE ÉS NYILVÁNOS BEMUTATÁSA HUSRB/1203/122/166 A projekt bemutatása és jelentősége a célvárosok számára Unger János SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi
TÁJHASZNÁLATI VÁLTOZÁSOK, TÁJÉRTÉKEK ÉS TÁJVÉDELEM A DUNA TISZA KÖZÉN
TÁJHASZNÁLATI VÁLTOZÁSOK, TÁJÉRTÉKEK ÉS TÁJVÉDELEM A DUNA TISZA KÖZÉN Dóka Richárd * 1. Bevezetés A táj lényegi tulajdonsága, hogy folytonosan és többé-kevésbé dinamikusan változik. A tájváltozások eredetük
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR ÁLLAT- ÉS AGRÁR KÖRNYEZET-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Környezettudományok Tudományág Iskolavezetı: Dr. habil. Anda Angéla Az MTA doktora Témavezetı: Dr. habil. Anda Angéla Az
Stratégiai jellegő geomorfológiai kutatások az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében
Stratégiai jellegő geomorfológiai kutatások az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében A magyarországi vörösiszap-tározók környezetföldrajzi vizsgálata Magyarország védett árterei árvízvédelmi biztonságának
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON IGIT Project (PIRSES GA -2009-247608) Gombás Katalin Nyugat-magyarországi Egyetem
Antropogén eredetű felszínváltozások vizsgálata távérzékeléssel
Antropogén eredetű felszínváltozások vizsgálata távérzékeléssel Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata http://www.civertan.hu/legifoto/galery_image.php?id=8367 TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006 projekt Alprogram:
Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok
Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek
Térinformatikai adatbázis feltöltése nagyméretarányú távérzékelési adatokkal
Térinformatikai adatbázis feltöltése nagyméretarányú távérzékelési adatokkal A térinformatikai rendszerek adatbázisának feltöltése a környezetvizsgálatnál nem tekinthető úgy, mint egy részletesen és pontosan
Nagyfelbontású magassági szélklimatológiai információk dinamikai elıállítása
Nagyfelbontású magassági szélklimatológiai információk dinamikai elıállítása Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati Osztály, Klímamodellezı Csoport Együttmőködési lehetıségek a hidrodinamikai
Magyarországi kistájak hemeróbiaszintjének értékelése a tájmetriai mutatók és a Természeti Tıke Index közti kapcsolat elemzésével
Magyarországi kistájak hemeróbiaszintjének értékelése a tájmetriai mutatók és a Természeti Tıke Index közti kapcsolat elemzésével Szilassi Péter Bata Teodóra Molnár Zsolt Czúcz Bálint Tájtudomány és tájtervezés
A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása
A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN
DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube 26.09.2018 A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai RegionálisFejlesztési
A felszínborítás térképezés Magyarországon Monitorozás és Európában
A felszínborítás térképezés aktuális Környezeti vonatkozásai Földfelszín Magyarországon Monitorozás és Európában Maucha Gergely osztályvezető Környezetvédelmi Távérzékelési Osztály Környezetvédelmi (Maucha
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
Tájváltozási folyamatok modellezése Január 30. Vaszócsik Vilja Területi tervezési projektvezető Lechner Nonprofit Kft.
Tájváltozási folyamatok modellezése 2015. Január 30. Vaszócsik Vilja Területi tervezési projektvezető Lechner Nonprofit Kft. Tájváltozási modellezés célja Kutatás támogatása Tájváltozási folyamatok vizsgálata
Ország szerkezeti terv Hatályos OTrT (hatályos megyei terv alapja) Vízgazdálkodási térség 398,7
5. A t e r ü l e t r e n d e z é s i t e r v v e l v a l ó ö s s z h a n g i g a z o l á s a Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12- tıl hatályos
Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu. Budapest, 2009. április 16.
Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára Budapest, 2009. április 16. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu Készítette: TeTT Consult Kft 1023 Budapest, Gül Baba utca 2.
Terepi adatfelvétel és geovizualizáció Androidos platformon
Terepi adatfelvétel és geovizualizáció Androidos platformon Balla Dániel 1 Kovács Zoltán 2 Varga Orsolya Gyöngyi 3 Zichar Marianna 4 5 1 PhD hallgató, Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetföldrajzi
Az IDRISI szoftver fejlesztésének új eredményei. Az IDRISI Taiga eszköztára: Új fejlesztések. Image Processing: Szegmentálás SEGMENTATION
Az IDRISI szoftver fejlesztésének új eredményei Az IDRISI Taiga eszköztára: térinformatikai elemzés (GIS analysis) képfeldolgozás (image processing) térbeli elemzések (surface analysis) változás és idősoros
A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007
A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007 Kovács Péter P fıosztályvezetı-helyettes Vízgyőjtı-gazdálkod lkodási és s VízvV zvédelmi Fıosztály Szolnok, 2008. június 26. Az ICPDR létrehozta a Tisza Csoportot,
TÉRINFORMATIKA I. Dr. Kulcsár Balázs egyetemi docens. Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék
TÉRINFORMATIKA I. Dr. Kulcsár Balázs egyetemi docens Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék TÁJÉKOZTATÁS TANTÁRGYI TEMATIKA 1 Előadás 1. Bevezetés a térinformatikába. Kartográfia történet.
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Városi környezet vizsgálata távérzékelési adatok osztályozásával
Városi környezet vizsgálata távérzékelési adatok osztályozásával Verőné Dr. Wojtaszek Małgorzata Óbudai Egyetem AMK Goeinformatika Intézet 20 éves a Térinformatika Tanszék 2014. december. 15 Felvetések
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben
Növekvő városi területek a területváltozási folyamatok modellezése agglomerációs térségekben Vaszócsik Vilja területi tervező Lechner Nonprofit Kft. PhD-hallgató SZIE Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori
II.1.5. A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA
A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-tıl hatályos Bács-Kiskun Megyei Területrendezési
VI. Magyar Földrajzi Konferencia 1-7
Akác Andrea 1 Bányai Dóra 2 Dr. Centeri Csaba 3 TÁJVÁLTOZÁS MÉRTÉKÉNEK MEGHATÁROZÁSA A FELSİ-TARNA-VIDÉKEN BEVEZETÉS A Tarna vidéken már az elızı évszázad elején felismerték a felelıtlen erdıirtások okozta
Tájváltozás elemzés a CORINE adatbázisok alapján
1. Bevezetés Tájváltozás elemzés a CORINE adatbázisok alapján Mari László A tájökológiai kutatások jelentıs része a táj szerkezetének, felszínborításának antropogén hatásra bekövetkezett változásait vizsgálja,
A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 júliusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 59 mm (Drávaszabolcs) és 239 mm (Pankota) [Csongrád m.] között alakult,
NÉHÁNY GONDOLAT AZ ELMÚLT KÉT ÉVTIZED ALFÖLDI VÁLTOZÁSAIRÓL
NÉHÁNY GONDOLAT AZ ELMÚLT KÉT ÉVTIZED ALFÖLDI VÁLTOZÁSAIRÓL Csatári Bálint * 1. Bevezetı Kétségtelenül izgalmas szellemi kihívás és vállalkozás egy viszonylag rövid, esszészerő tanulmányban összegezni
A NÖVÉNYZET TÁJLÉPTÉKŐ VÁLTOZÁSAI A KISKUNSÁG DÉLKELETI RÉSZÉN
A NÖVÉNYZET TÁJLÉPTÉKŐ VÁLTOZÁSAI A KISKUNSÁG DÉLKELETI RÉSZÉN Deák József Áron * 1. Tájföldrajzi besorolás A Kiskunság homokvidékének délkeleti nyúlványát a tájföldrajz Dorozsma Majsai-homokhát néven
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A széleróziós információs rendszer alapjai
1. Bevezetés A széleróziós információs rendszer alapjai Dr. Lóki József 1, Négyesi Gábor 2 1 Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék, 4010 Debrecen Egyetem tér 1. Pf. 9. 52/512900/22113
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. szeptember Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
Vizes élőhely változása a klímaváltozás ismeretében térinformatikai esettanulmány a Felső-Kiskunsági tavak területén.
Vizes élőhely változása a klímaváltozás ismeretében térinformatikai esettanulmány a Felső-Kiskunsági tavak területén Kovács Ferenc SZTE TTIK, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék A kutatást
TÉZISEK. Közszolgáltatások térbeli elhelyezkedésének hatékonyságvizsgálata a földhivatalok példáján
Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Budaházy György TÉZISEK Közszolgáltatások térbeli elhelyezkedésének hatékonyságvizsgálata a földhivatalok példáján Címő Doktori (PhD)
Térinformatikai kihívások a természetvédelem előtt
Térinformatikai kihívások a természetvédelem előtt Dr. Attila András Takács attila.andras.takacs@fm.gov.hu c. egyetemi docens Természetmegőrzési Főosztály Tartalomjegyzék A természetvédelmi és az ingatlan-nyilvántartási
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA RUDABÁNYA VÁROS 2015-2020
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA RUDABÁNYA VÁROS 2015-2020 Borsod-Tender Kft. Tartalom I. HELYZETELEMZŐ ÉS ÉRTÉKELŐ RÉSZ... 8 1. A település helye tágabb és szűkebb térségében, településhálózati összefüggések...
A biodiverzitás védelméért konferencia. Érdiné dr. Szekeres Rozália Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegırzési Fıosztály
A biodiverzitás védelméért konferencia Érdiné dr. Szekeres Rozália Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegırzési Fıosztály Nemzetközi és uniós környezet EU 2020 STRATÉGIA (2010.03.03) Az intelligens,
Összefoglaló. A világgazdaság
Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz
Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek
Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:
A felszínborítás térképezés Magyarországon Monitorozás és Európában
A felszínborítás térképezés aktuális Környezeti vonatkozásai Földfelszín Magyarországon Monitorozás és Európában Maucha Gergely Maucha osztályvezető Gergely osztályvezető Környezetvédelmi Távérzékelési
Digitális topográfiai adatok többcélú felhasználása
Digitális topográfiai adatok többcélú felhasználása Iván Gyula Földmérési és Távérzékelési Intézet GIS OPEN 2003. Székesfehérvár, 2003. március 10-12. Tartalom A FÖMI digitális topográfiai adatai Minőségbiztosítás
Földfelszín megfigyelés Európára a GMES program keretében Büttner György (FÖMI, ETC-TE)
Földfelszín megfigyelés Európára a GMES program keretében Büttner György (FÖMI, ETC-TE) Tartalomjegyzék Miért szükséges Európa felszínborításának ismerete? A Global Monitoring for Environment and Security
3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet
3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében
Szélerőműpark kialakítására alkalmas terület kiválasztása geoinformatikai módszerekkel Csongrád megye példáján
Szélerőműpark kialakítására alkalmas terület kiválasztása geoinformatikai módszerekkel Csongrád megye példáján Csikós Nándor BsC hallgató Dr. habil. Szilassi Péter egyetemi docens SZTE TTIK Természeti
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi és Informatikai Kar Környezettudományi Doktori Iskola Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi és Informatikai Kar Környezettudományi Doktori Iskola Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék TÁJVÁLTOZÁSOK ÉRTÉKELÉSE A DUNA TISZA KÖZI HOMOKHÁTSÁG EGY
Vaja Város Településrendezési Terv TELEPÜLÉSSZERKEZETI LEÍRÁS
VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK./2011.. sz. határozat tervezete Vaja Város Településrendezési Terv TELEPÜLÉSSZERKEZETI LEÍRÁS I. FEJEZET ÁLTALÁNOS LEÍRÁS 1. (1) A Településszerkezeti Terv
Dr. Jancsó Tamás Középpontban az innováció Május 20.
Regionális innovációs kutatást segítı infrastruktúra a Geoinformatikai Karon Dr. Jancsó Tamás E-mail: jt@geo.info.hu Középpontban az innováció 2009. Május 20. Épületek Kutatást támogató tényezık Eszköz,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
A. AZ ÉGHAJLATI RENDSZER ÉS AZ ÉGHAJLATI VÁLTOZÉKONYSÁG
Bevezetés Napjainkban a klimatológia fontossága rendkívüli módon megnövekedett. Ennek oka a légkör megnövekedett szén-dioxid tartalma és ennek következménye, a lehetséges éghajlatváltozás. Változó éghajlat
II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti
ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.
A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) Innováció és Kommunikáció ELTE Bolyai Kollégium december 5.
A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) A területalapú támogatások 2004-től használandó kizárólagos hivatkozási rendszere: a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) a mezőgazdasági-
BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA
BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2008. Q u a l y - C o O k t a t á s i T a n á c s a d ó 1141 Budapest, Fogarasi út 111. Tel. fax: (1) 239-1460; (1) 451-0391;
A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Nagyméretarányú talajtérképek digitalizálása az MgSzH NTI-nél
Nagyméretarányú talajtérképek digitalizálása az MgSzH NTI-nél Pallagné Ruszkabányai Ágnes Hajdú-Bihar Megyei MgSzH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 2010. szeptember 8. Agrárinformatikai Nyári Egyetem
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program. Dobos György fıtanácsos FVM
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program A Balaton vízminıségének védelmében figyelembe vehetı intézkedések támogatási lehetıségei Dobos György fıtanácsos FVM 1 Új Magyarország Vidékfejlesztési Program
432. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2010/9. szám
432. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2010/9. szám ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI száma 166/2010. (IX. 17.) MÖK határozat 167/2010. (IX. 17.) MÖK határozat 168/2010.
Készítette: Dr. Cserei Pál környezetvédelmi tervezı, szakértı. Selemoncsák Ferenc környezetgazdálkodási mérnök
Készítette: Dr. Cserei Pál környezetvédelmi tervezı, szakértı Selemoncsák Ferenc környezetgazdálkodási mérnök A program felülvizsgálata az alábbi szervezetek és személyek által biztosított adatok és információk
TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16. Fájl neve: TIOP 2.6. Partnerség 061013 Oldalszám összesen: 76 oldal
VI. Magyar Földrajzi Konferencia 1128-1139. Rakonczai János 1 A BELVÍZKÉPZİDÉS FOLYAMATA ÉS FÖLDTUDOMÁNYI HÁTTERE
Rakonczai János 1 A BELVÍZKÉPZİDÉS FOLYAMATA ÉS FÖLDTUDOMÁNYI HÁTTERE BEVEZETÉS Az idıjárási szélsıségek okozta problémák rendszeresen visszatérı lehetıséget adnak a kutatóknak, hogy keressék az okokat,
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
aktuális projekt hazai vonatkozásai Magyarországon és Európában
A felszínborítás COPERNICUS térképezés GIO Land aktuális projekt hazai vonatkozásai Magyarországon és Európában Maucha Gergely osztályvezető Környezetvédelmi Távérzékelési Osztály Távérzékelési és Kozmikus
I. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A
I. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN I. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN... 1 I.1. Érd szerepe az országos településhálózatban... 2 I.1.1. Érd szerepe a térség
A PÉTÁV PÉCSI TÁVFŐTİ KFT.
Continental Danubia Kft. Bejegyzett Könyvvizsgáló Társaság MKVK Tagsági Ig.szám: 001262 Független Könyvvizsgálói Jelentés A PÉTÁV PÉCSI TÁVFŐTİ KFT. Készült: Pécsett, 2007. március 19-én A könyvvizsgálói
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése)
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) 1 Tartalomjegyzék I. Kisteleki Kistérség elhelyezkedése és népessége... 3 A népesség száma és alakulása...
KERTKÉNT HASZNOSÍTOTT TERÜLETEK KITERJEDÉSE ÉS VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON FELSZÍNBORÍTÁSI ADATOK ALAPJÁN
KERTKÉNT HASZNOSÍTOTT TERÜLETEK KITERJEDÉSE ÉS VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON FELSZÍNBORÍTÁSI ADATOK ALAPJÁN BALLA DÁNIEL 1*, MESTER TAMÁS 1, BOTOS ÁGNES 1, ZICHAR MARIANNA 2, SZABÓ GYÖRGY 1, NOVÁK TIBOR JÓZSEF
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. február - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza
Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén
Mottó: Felelısségteljes élet és cselekvés a munkahelyeken (Fıcze Lajos) Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén Vegyipari Ágazati Párbeszédbizottság Budapest 2009. május
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV vízgyőjtı közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2009.
Agrártermékek területi árkülönbségei Magyarországon
Lengyel I. Lukovics M. (szerk.) 2008: Kérdıjelek a régiók gazdasági fejlıdésében. JATEPress, Szeged, 235-247. o. Agrártermékek területi árkülönbségei Magyarországon Dusek Tamás 1 - Szalka Éva 2 Egy termék
A Kiskunsági homokvidék tájökológiai térképe
A Kiskunsági homokvidék tájökológiai térképe Biró Marianna, Lelleiné Kovács Eszter, Kröel-Dulay György, Horváth Ferenc Összefoglaló: A Kiskunsági homokvidék tájökológiai térképe lehetőséget teremt a régió
ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN
KEHOP-4.3.0-15-2016-00001 A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai megvalósítását megalapozó stratégiai
MAGYARORSZÁG VÍZGYŐJTİ- GAZDÁLKODÁSI TERVE
A víz élet, gondozzuk közösen! MAGYARORSZÁG VÍZGYŐJTİ- GAZDÁLKODÁSI TERVE A 2009. december 22-én közétett A Duna-vízgyőjtı magyarországi része VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV dokumentumának összefoglaló, rövidített
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Térképi adatbázisok összehasonlíthatóságának javítása tájmetriai elemzések révén
Térképi adatbázisok összehasonlíthatóságának javítása tájmetriai elemzések révén I. Problémafelvetés Szilassi Péter Napjainkban a tájváltozás vizsgálatok a tájökológiai, tájvédelmi tervezés elengedhetetlen
Agrometeorológiai mérések Debrecenben, az alapéghajlati mérıhálózat kismacsi mérıállomása
1 Agrometeorológiai mérések Debrecenben, az alapéghajlati mérıhálózat kismacsi mérıállomása Dr. Szász Gábor Nagy Zoltán Weidinger Tamás Debreceni Egyetem ATC OMSZ ELTE Agrometeorológiai Obszervatórium
2003. évi XXVI. törvény indokolása. az Országos Területrendezési tervrıl. Általános indokolás
2003. évi XXVI. törvény indokolása az Országos Területrendezési tervrıl Általános indokolás A regionális tervezés Magyarországon hosszú és gazdag múltra tekint vissza. A jelentıs elızmények ellenére elmondható,
VIDÉKKUTATÁS 2012-2013
VIDÉKKUTATÁS 2012-2013 KLÍMAVÁLTOZÁS ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS A globális felmelegedés hatása a földés tájhasználat-változásra Témavezető Dr. Duray Balázs PhD MTA KRTK RKI tudományos munkatárs További szerzők:
I. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ I.1. Határozattal jóváhagyandó településfejlesztési koncepció I.2. Megalapozó vizsgálat
I. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ I.1. Határozattal jóváhagyandó településfejlesztési koncepció I.2. Megalapozó vizsgálat I. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 1. Jövőkép Kunadacs a Kiskunsági Homokhátságon
D u s n o k T e l e p ü l é s r e n d e z é s i t e r v e é s h e l y i é p í t é s i s z a b á l y z a t a
É P Í T É S Z M Ő H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Felelıs tervezı: Szilberhorn Erzsébet TT 1/É-03-0105 Telefon, fax: 76/ 482 916 E-mail: szil@epiteszmuhely.hu Levélcím: 6001 Kecskemét Pf
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
DU-PLAN MÉRNÖKI IRODA KFT.
DU-PLAN MÉRNÖKI IRODA KFT. 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u.4-6. Telefon: 06 22/512-620; Telefax: 06 22/512-622 E-mail: du-plan@du-plan.hu Statikai szakvélemény Balatonföldvár, Kemping utca végén lévı lépcsısor
A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes jogi és ökológiai kérdéseirıl
JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes
A KISKUNSÁGI HOMOKVIDÉK TÁJÖKOLÓGIAI TÉRKÉPE
A KISKUNSÁGI HOMOKVIDÉK TÁJÖKOLÓGIAI TÉRKÉPE Biró Marianna 1, Lelleiné Kovács Eszter, Kröel-Dulay György és Horváth Ferenc Kivonat A Kiskunsági homokvidék tájökológiai térképe lehetôséget teremt a régió
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki