7. A PESTSZENTERZSÉBET-SZABÓTELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "7. A PESTSZENTERZSÉBET-SZABÓTELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA"

Átírás

1 7. A PESTSZENTERZSÉBET-SZABÓTELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA Gubacs- és Suruk-pusztákról az elsô említést a százdi monostor 1067 körül íródott alapító oklevelében találjuk. A Surcusar elnevezés Anonymus tanúsága szerint a XIII. században is ismert volt, ám a település a tatárjárás idején valószínûleg teljesen elpusztult. Gubacsot IV. László király 1275-ben a margitszigeti apácáknak ajándékozta, majd ben a királyné birtokában levô csepeli uradalomhoz csatolták, 1443-ban pedig Rozgonyi János erdélyi vajda tulajdonába került. Soroksár-puszát elôbb az Adonyi és a Soroksáry családok bírták, majd 1478-ban a Haraszti család tulajdonába ment át, akik egyben Gubacs földesurai is voltak. A pusztát a Vathay családtól 1723-ban végül Grassalkovich Antal 1 szerezte meg, aki királyi kamarási teendôi mellett a török uralom alatti zavaros birtokviszonyok tisztázására létrehozott Neoacquista Comissio vezetését is ellátta. Az évi országos összeírás Gubacsot már lakott területként említette, de 1717-tôl Soroksár-puszán is megjelentek az elsô telepesek ben Grassalkovich Antal nagyszabású betelepítési akcióba kezdett, így Soroksár 1759-re már mezôvárosi rangra emelkedett ban a templom alapkôletétele is megtörtént, az építkezés befejezésére 1761-ben került sor tôl Grassalkovich Antal fia 2 lett Soroksár földesura, akinek pazarló életmódja miatt a Grassalkovich-birodalom hamarosan bomlásnak indult. Gubacsot és Soroksárt Sina Simon 3 báró vásárolta meg, aki Gubacs-puszát 1864-ben eladta a Banque de Credit Foncier et Industriel brüsszeli bankháznak. A bank jogutódja kezdte meg 1868-ban a terület szisztematikus felparcellázását ben Gubacson már 80 ház állt, és megindult az Erzsébet királyné tiszteletére elnevezett Erzsébetfalva-telep kialakulása is a mai Határ út Helsinki út Nagysándor József u. között. 4 A gyorsan fejlôdô települések egymás után váltak le az 1872-tôl nagyközségi rangra emelkedett Soroksár anyaközségrôl: 1874-re Erzsébetfalva-telep is már elöljárósági kirendeltséget kapott. Mivel Erzsébetfalva lakossága az 1890-es évek második felére már csaknem a negyedét tette ki a ráckevei járás össznépességének, valamint Soroksár anyaközség lakosainak számát is túlhaladta, nagyarányú kampány indult meg az önállósodásra. A belügyminiszter végül 1897-ben engedélyezte a Gubacs-puszából, Kossuthfalva- és Erzsébetfalva-telepekbôl álló önálló község kialakítását Erzsébetfalva néven. Gubacs-puszán Szabó József ben 104 hold alapterületû földbirtokot kapott édesapjától. A területet az eredeti tulajdonostól 1889-ben Halik Manó vásárolta meg parcellázás céljából. Mivel Halik a közcélra szánt telkeket nem adta át, a kispénzû vásárlókat pedig zaklatta, a visszaélésekre való tekintettel Szabó a földterületet visszaperelte és 1 Grassalkovich Antal, gyaraki br., majd gr. ( ). Királyi személynök, koronaôr, kamaraelnök, 1727-tôl a Neoacquista Comissio vezetôje. 2 Grassalkovich Antal, gyaraki br., majd hg. ( ). Birodalmi herceg, Bodrog és Zólyom vármegye fôispánja. 3 Sina Simon, hodosi és kizdiai br. ( ). A román származású osztrák földbirtokos, bankár, diplomata és mecénás. 4 Soroksár történetére vonatkozóan lásd bôvebben SCHÄFFER, Michael WEIDINGER, Michael: Soroksár. Egy Budapest környéki német nagyközség hontörténeti könyve. Budapest Szabó József ( ) tímármester, es honvéd. Pestszenterzsébet és a Szabótelep történetérôl lásd bôvebben Pesterzsébet, Soroksár, Budapest XX. kerületének múltja és jelene. Szerk.: LAKATOS Ernô. Budapest 1972., Pesterzsébet története. Szerk.: BOGYIRKA Emil. Budapest 2003.

2 7. A PESTSZENTERZSÉBET-SZABÓTELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA tôl kezdôdôen maga parcelláztatta. A teljes birtoktest 300 négyszögöles telkek formájában került eladásra, miközben több telek is köztulajdonba került. Hálából a tulajdonos tisztelet övezte önzetlenségéért Szabó József Telekegyesület alakult, és az 522 telekbôl álló telep az eredeti birtokos nevét kapta. A Szabótelep házait és utcáit már az új építési szabályrendelet értelmében rendezett módon tervezték, elkerülve ezzel a korábbi erzsébetfalvi építkezésekre jellemzô ötletszerûséget. A Szabótelep mellett fekvô földbirtokot a tulajdonos Bíróy Béla 6 Kossuth Lajos engedélyével 1870-tôl kezdôdôen szintén felparcelláztatta, és az így kialakított telepet Kossuthfalvának nevezte el. A Szabótelep január 1-jétôl Pesterzsébet része ben került sor a Lázár utcától a Ferenc József utca felé esô külsô birtokrész felparcellázására. A Szabó József visszaperlése nyomán templom céljára adományozott telken, az egykori Kossuthfalva késôbb Szabadság téren már ebben az idôben is voltak házak, de 1. kép. Szabótelepi Jézus Szíve-templom a környéken utcát még nem nyitottak. A Szabótelepen a szentmiséket a templom felépítéséig a Marót utca 7. sz. alatti iskolában tartották. A Kossuthfalva téren október 27-én zárt haranglábat állítottak fel két haranggal, mellette kis kereszttel. 7 Az 1919-ben megalapított Templomépítési Egyesület 1928-ban kérte fel Rupp Géza építészt a Kossuthfalva téri templom terveinek az elkészítésére ben a szabótelepi kápolna új harangot kapott. 8 A templomépítés végleges helyérôl hosszas viták folytak, ám a helybéli lakosok több mint tíz éven át tartó mozgalma és áldozatos adakozása révén az építkezési munkálatok az évtized fordulójára elérhetô közelségbe kerültek. 9 A templomépítés munkálatai Petter Géza erzsébetfalvai esperesplébános vezetésével 1930 és 1935 között folytak. A templom alapkövét Petter Géza és Chikán Béla 10 polgármester közremûködésével szeptember 14-én fektették le, de az ünnepségen jelen volt az evangélikus és a református lelkész is. 11 Bár a templom belsô tere ekkoriban még nem volt teljesen kész, a szentmiséket már 1933-tól az új templom épületében tartották. A lelkipásztori munkát az 1930-as évek elsô felében Petter Géza esperesplébános irányí- 16 Bíróy Béla. Királyi ítélôtáblai bíró, soroksári földbirtokos, egykori 1848/49-es honvéd. A szóban forgó földterületet 1869-ben vásárolta meg nejével, Komjáthy Borbálával Lôwi Mórtól. 17 Az Erzsébetfalvai közlöny címû korabeli hetilap (1901. okt o., nov o.) részletesen beszámol az október 27-én tartott harang- és keresztfelállítási ceremónia elôkészületeirôl és a tulajdonképpeni ünnepségrôl. 18 A harangokat ünnepélyes keretek között szállították át a nagytemplomból, a késôbb felépítendô kápolna számára kijelölt helyen pedig tábori szentmisét celebráltak. Petter plébános a harangot maga kísérte a szabótelepi, Szabadság téren álló haranglábhoz. A részletekrôl a Közlöny címû hetilap nov. 29-i 2. o. és dec. 6-i 1 2. o. tájékoztatnak. 19 Pesterzsébeti Ujság júl o., szept o. 10 Chikán Béla, ifj., ilinyi (Tiszaroff, 1911 Budapest, 1963). Pestszenterzsébet polgármestere, kisgazdapárti politikus. 11 A Közlöny jún o., Pesterzsébeti Ujság szept o., szept o., okt o., júl o., aug o., A szabótelepi templom történetét röviden összefoglalja: Budapest templomai. Pesterzsébet XX. kerület. (Budapesti Városvédô Egyesület Templomtörténeti sorozat VI.). Budapest é. n.

3 1056 KISPEST-PESTSZENTERZSÉBETI ESPERESKERÜLET 2. kép. Szabótelepi Jézus Szíve-templom belseje a szentéllyel (D. F. M.) 3. kép. Szabótelepi Jézus Szíve-templom oltára (D. F. M.) tásával Sztankó Albert és Bérczi István káplánok, valamint 1934-tôl Kiss László kihelyezett lelkész segítették. A közösség ugyanis 1934-ben kihelyezett lelkészség rangjára emelkedett. A templomot június 30-án, Jézus Szíve ünnepén szentelte fel Hanauer A. István váci megyéspüspök szeptember 1-jétôl Szolnoky János került lelkésznek a Szabótelepre. Mûködési ideje alatt röviddel a templom felépítése után a teret parkosították. Nem sokkal az építkezési munkálatok befejezését követôen a tetôzet azonban egy nagy szélvihar következtében súlyosan megrongálódott, a ráesett kereszt áttörte a mennyezetet, és a templomot átmenetileg be kellett zárni. Szolnoky mûködése révén fellendült a vallási élet és a szabótelepi templom már 1937-ben plébániai rangra emelkedett. A vallási élet pezsgését mi sem mutatja jobban annál, hogy a helybéli plébános mellett ebben az idôben két káplán is szolgálatot teljesített. A templomépület hamarosan szûknek bizonyult a megsokasodott hívek számára, így tôl két oldalhajóval, a bal oldali kereszthajóval és sekrestyével bôvítették. Ezek az átépítési munkálatok 1942-re fejezôdtek be. A születési, házassági és halotti anyakönyveket a szabótelepi plébánián 1936-tól kezdôdôen vezetik. A templomépítési munkálatok mellett a szabótelepi egyházközség 1937-ben kultúrházat is avatott. Megvásárolták a Nagysándor József utca 104. sz. alatt található Bajcsy vendéglôt, amely átalakítás és hozzáépítés után számos program helyszíneként, különféle egyesületek találkozóhelyeként a teljesség igénye nélkül: Jézus Szíve Szövetség, Boldog Margit Leánykör, Napsugár Leányegylet, Katolikus Leányegylet, Egyházközségi Munkás Szakosztály, Szent Márton Cserkészcsapat, Oltár Egyesület és Credo Egyesület, illetve egyházközségi rendezvények színhelyéül is szolgált ben Szabótelepen a Marót utca 6 8. sz. alatt az új plébániaépület 12 is felépült. A máig is ezt a funkciót betöltô épületet Hanauer Á. István váci püspök megbízásából Vereczkey Béla pestszentlôrinci prelátus plébános, kerületi fôesperes szentelte fel szeptember 28-án. A plébániateremtô munka lelke Szolnoky János, az elsô szabótelepi plébános volt, akit Vígh Árpád káplán, Bäcker Béla, az egyházközség világi elnöke, Vattay József fôgondnok és Imecs János egyházközségi ügyész támogattak. A munkálatokat a város vezetése is elôsegítette, mindenekelôtt Romy Arisztid polgármester-helyettes és egyháztanácsos közremûködése ré tôl ugyanis egy helybéli lakos, Hanzler Károlyné hagyatéka folytán a Bessenyei utca 37. sz. szolgált lelkészlakásul.

4 7. A PESTSZENTERZSÉBET-SZABÓTELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 1057 vén. Az épület felszentelését követôen számos beszéd hangzott el, a megyéspüspök pedig leiratban adta tudtul Szolnoky János tb. esperessé való kinevezését. Az ünnepélyes eseményt nyilvános egyházközségi díszközgyûlés és alkalmi elôadás követte. 13 Az egyházközségben a hitéleti és kulturális tevékenység mellett komoly szociális munka is folyt. A plébániaépület mellett fekvô nagy telken 1943-ban napközi otthont és óvodát létesítettek, amelynek vezetésével eredetileg a karmelita nôvéreket kívánták megbízni. Az intézmény mûködtetési jogát végül az Isteni Megváltó Leányai kapták meg, akik 1950-ig tevékenykedtek a plébánia területén. A Gárdonyi utca végén, a Kolozsvári utca 3. sz. alatt továbbá, egy korábban a várostól már megkérvényezett és megkapott ínséglakásából kialakított épületben, a Szent Antal-kápolnát is felszentelték. Az egyházközség az épületet saját erejébôl renoválta, padokat faragtatott bele és adományok segítségével rendezte be. Oltárt a Szent Domonkos Rend küldött, Böle Kornél domonkos Páduai Szent Antal-szobrot adományozott a kápolnának, az oltárfelszerelést és az oltárszobrot pedig Chikán Béla polgármester küldte. A kápolna felszentelésére március 26-án került sor, 14 amelyet Pétery József váci megyéspüspök végzett. A kápolna ma már nem tartozik a plébániához, mivel Pestszenterzsébet-Kakastói Szent Antal Lelkészség néven önálló az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegyében. Legutóbb 1993-ban lett felújítva. A háború eseményei és a bombatámadások szétszórták a híveket: a menekültek közül sokan nem is tértek vissza Szabótelepre. A második világháborút követô évben Szolnoky Jánost is elhelyezték, helyette Rokonai József 15 plébános vette át a plébániát. Az odaadással dolgozó plébános nagy fájdalmára épp az ô hivatali évei alatt következett be az egyesületek feloszlatása, a kultúrház, az iskola és az óvoda államosítása. Az egyesületek egy darabig titokban ugyan még mûködtek, de a késôbbi politika ezt is teljesen lehetetlenné tette. A hívek élete túlnyomórészt visszaszorult a templom falai közé. A kommunista hatalomátvételtôl (1948) bukásáig (1990) tartó idôszakra az egyházi élet templomokba való visszaszorulása és az egyházak közéleti szerepének csökkenése jellemzô. Ennek elsôdleges oka az, hogy 1948-ban államosították az egyházi intézményeket, megfosztva ezzel az egyházakat iskoláiktól, szociális és egészségügyi intézményeiktôl, minden ingatlan és ingó vagyonuktól. A szabótelepi plébánia életében is gyakoriakká váltak a plébánosváltások tôl 1955-ben bekövetkezett letartóztatásáig Papp Artúr vezette a plébániát, majd ezt követôen Richter József, utána pedig ismét Papp Artúr állt a plébánia élén. Ôt követtte Virág Sándor, majd pedig Kovács Alajos látta el a plébánosi teendôket. Utóbbi készíttette a II. Vatikáni Zsinatot követô liturgikus megújulás rendelkezései alapján a templom szembemisézô oltárát és az ambót. Az orgonát a hívek adományaiból ben a Fôvárosi Hangszerkészítô Vállalat építette, beszerelésére 1962-ben került sor. Még ezekben az években is két káplán szolgált a szabótelepi templomban. Kovács Alajos betegsége és 1972-ben bekövetkezett halála után a plébániát Fábián István, majd rövid idô elteltével Szôke György vette át. A politikai nyomás bizonyos fokú enyhülése és a papok buzgósága révén a hitélet erre az idôre némiképp fellendült. Szôke György 1979-ben elhunyt, ôt Fábián István, majd között Takács János követte a plébánosi szolgálatban. Utána rövid idô- 13 Az eseményrôl fényképekkel illusztrált részletes beszámolót közölt a Pestszenterzsébeti Uj Lap szept o., okt o., Pestszenterzsébeti Közlöny szept o., okt o. 14 Pestszenterzsébeti Uj Lap márc. 3., márc. 31., Pestszenterzsébeti Közlöny márc Rokonai József ( ). Szabótelepi mûködését követôen Kanazawa Bunko néven 35 éven keresztül nagy sikerû hittérítôként dolgozott Japánban.

5 1058 KISPEST-PESTSZENTERZSÉBETI ESPERESKERÜLET 4. kép. Fájdalmas Szûzanya-szobor (D. F. M.) re ismét Fábián István tért vissza, akit szeptember 1-jével mint jezsuitát a Kispesti Jézus Szíve Plébánia plébánosává nevezték ki. Utóda Pestszentlôrinc-Szemereteleprôl Madari Péter lett tôl további enyhülés következett be és mintegy 30%-kal megnôtt a templomlátogató hívek száma. Madari Péter plébánosi mûködése idején 1990-tôl indult meg az egyházközség lapjának, a Jézus Szíve Híradójának a kiadása. Az 1993-as egyházmegyei rendezések során a plébánia a Váci Egyházmegyébôl átkerült az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegyéhez. A plébánia mai határai a következôk: Kossuth Lajos u. Jókai Mór u. Lázár u. Temesvár u. Mártírok útja Rimaszombati u. Parány u. Nagykôrösi út ben a plébánia életében nagy eseményt jelentett Paskai László bíboros prímás látogatása, aki a búcsú alkalmából 45 fiatalt bérmált meg decemberében a templom a Milánóban rendezendô taizéi találkozó egyik elôkészületi helye volt. A plébánián a Fôegyházmegyei Karitász Dél-Pesti Régiójának helyi szervezete, illetve kórus is mûködik. A plébániát jelenleg Török Csaba Tamás vezeti. A templomépületet több ízben renoválták ben zajlott le a templom külsô és belsô felújítása, 1980-ban szükségessé vált a tetôzet javítása is. A régi óvoda épületében 1986-ban az öregek napközi otthonát alakították ki ban a templom beázása miatt újabb felújítási munkálatokra volt szükség: a torony, a tetô és a külsô vakolat helyreállítása ekkor történt meg ben a templom fûtésének felújítására, a teljes elektromos hálózat kicserélésére, a templombelsô javítására, valamint a belsô tér kifestésére került sor és 2007 között a templom teljes körû felújítása és átalakítása zajlott le. A kereszthajó toldalékába 2005-ben urnás temetôhelyet alakítottak ki, amelynek központjában a Jézus Szíve-szobor áll. A templom neogót stílusban épült. A szabadon álló templomépület karcsú középsô tornya a homlokzattól kissé elôreugrik, neoromán elemekkel díszített, és egységet képez a kisebb fiatoronnyal és a fôhajóval. A bélletes fôkapu felett fehér Jézus Szíve-dombormû található, a két oldalbejárat azonban teljesen dísztelen. A 240 négyzetméter összterületû templomtér háromhajós, egyhajós rövid keresztházzal. Stilisztikai szempontból mind térformálásában, mind pedig dísztelenségében a ciszterci gótika jegyében emelt épületeket idézi. A két oldalhajó az oromzatok vízszintes záródása miatt megtöri a képet, nem harmonizál az eredeti tömeggel. Belsô falfestések nem készültek, ám a templombelsô dekoratív és természetes megvilágításáról színes üvegablakok gondoskodnak. A szentély teljes berendezése a es átalakítás alkalmával készült. A két lépcsôfokkal megemelt, diadalívvel elválasztott szentély a szabálytalan tízszög öt oldalával zárul, hátsó falánál nagyméretû kôkereszt áll. A szentély megvilágításáról két, szimmetri- 16 Schem o.

6 7. A PESTSZENTERZSÉBET-SZABÓTELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA kép. A keresztelôkút (D. F. M.) kusan elhelyezkedô színes üvegablak gondoskodik. A szentély középpontjában, 1,5 m magas márványalapzaton áll a tabernákulum, amelyen Krisztus kereszthalálának szimbóluma, a gyermekeit vérével tápláló pelikán bronzreliefje látható. A 2 m magas bronzkorpusz Szabó Tamás alkotása. A hajóból nézve úgy látszik, mintha Krisztus a kereszten függne, pedig a szobor a kereszt elôtt 1,8 m-re a tabernákulumon áll, szögekkel átvert lábainál töviskoszorú helyezkedik el. A márvány szembemisézô oltár aszimmetrikusan, a szentély jobb oldalán helyezkedik el, így szabad rálátást enged a Megfeszítettre és a tabernákulumra. Az ambo a szembemisézô oltárral átellenben, a szentély bal oldalán áll. A fôoltárral szembefordulva a bal oldali kereszthajóban áll a Lourdes-i Szûz Mária szobra, mellette a keresztelôkút. Az aranymotívumokkal díszített keresztelôkutat a Fôvárosi Önkormányzat támogatásával 2007-ben restaurálták. A bal és jobb oldali kereszthajó megvilágítását három-három színes üvegablak biztosítja. A jobb oldali kereszthajóban helyezkedik el a karján a Gyermeket tartó Szent József szobra. A hajóban a padok két sorban állnak, az orgonakórus alatt festett Szent Antal-, Szent Rita- és Pietà-szobrok találhatók. A keresztút akvarellképeit Ligetiné Ackermann Éva festette. A templomtoronyban két harang található: a 300 kg tömegû, 67 cm átmérôjû bronz nagyharangot ismeretlen mester készítette, a kisebb, 52 cm átmérôjû bronzharangot pedig a rákospalotai Szlezák Ráfáel harangöntômester öntötte 1944-ben. Archontológia Szolnoky János Rokonai József Papp Artúr dr Richter József Papp Artúr dr Virág Sándor dr Kovács Alajos Szôke György 1980 Fábián István Takács János 1989 Fábián István Madari Péter Tóth Ferenc 2011 Török Csaba Tamás NÉMETHY ZSOLT 17 Az archontológiára lásd Schem , Schem. Vac , CHOBOT 1917.

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

5. A PESTSZENTERZSÉBET-KOSSUTHFALVAI SZENT LAJOS PLÉBÁNIA

5. A PESTSZENTERZSÉBET-KOSSUTHFALVAI SZENT LAJOS PLÉBÁNIA 5. A PESTSZENTERZSÉBET-KOSSUTHFALVAI SZENT LAJOS PLÉBÁNIA Kossuthfalva, ma Pesterzsébet, Budapest, XX. kerület része, amely a Vécsey, Knezich, Dessewffy, Ady Endre utca környékét foglalja magában. A XIX.

Részletesebben

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016.

Részletesebben

Főoltár Templomunk legimpozánsabb berendezési tárgya. Süttői vörösmárványból készült, korai empire stílű, valószínűleg a templom építési idejéből származik. A szarkofágalakú stipesen újabb, ércajtóval

Részletesebben

Javaslat a A Szent Imre templom épülete

Javaslat a A Szent Imre templom épülete Javaslat a A Szent Imre templom épülete Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. július 15. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

A keszegi leányegyház (filia) története

A keszegi leányegyház (filia) története A keszegi leányegyház (filia) története A török hódoltság idején Keszeg lakossága csaknem teljesen kipusztult, a XVIII. szászad elején a település újranépesítésére volt szükség, amely 1716-ban kezdődött

Részletesebben

Szent József Plébánia 4069 Egyek Fő tér 26. Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: MVH Reg.szám:

Szent József Plébánia 4069 Egyek Fő tér 26. Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: MVH Reg.szám: Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület Hortobágy Czinege János utca 1. 4071 Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: 319488258 MVH Reg.szám: 1004424169 Tisztelt Helyi Akciócsoport! A Szent József

Részletesebben

l. melldklet a l14/2013. (N. 16.I Korm. rendelethez

l. melldklet a l14/2013. (N. 16.I Korm. rendelethez l. melldklet a l14/2013. (N. 16.I Korm. rendelethez Javaslat az,,abas6ri Szent Anna KSpolna" [telepiil6si/tiijegys6gi/megyei/kiilhoni magyarssg] 6rt6ktiirba tort6nd felv6tel6hez (alsirds) dstum) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

Javaslat egyházaknak nyújtandó támogatásra

Javaslat egyházaknak nyújtandó támogatásra Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat egyházaknak nyújtandó támogatásra Előterjesztő:

Részletesebben

MANS(Z)BART(H) ANTAL

MANS(Z)BART(H) ANTAL MANS(Z)BART(H) ANTAL Gyermekkora Tóvároson született 1821. december 20-án, az akkori Öreg (ma Ady Endre) utca 4-es számú házban. Apja Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin

Részletesebben

Rákosliget építőmesterei

Rákosliget építőmesterei Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep

Részletesebben

3. A PESTSZENTLÔRINC-ERZSÉBETTELEPI SZENT ERZSÉBET PLÉBÁNIA

3. A PESTSZENTLÔRINC-ERZSÉBETTELEPI SZENT ERZSÉBET PLÉBÁNIA 3. A PESTSZENTLÔRINC-ERZSÉBETTELEPI SZENT ERZSÉBET PLÉBÁNIA Erzsébettelep az 1920-as években Pestszentlôrinc északkeleti részén, Kôbányához közel fekvô magaslatán alakult ki. Már a terület parcellázása

Részletesebben

TARTALOM BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE

TARTALOM BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE Ajánlás (Beer Miklós)... 13 Előszó (Varga Lajos)... 15 BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE Zsinatok, szinódusok, papi tanácskozások Vácott a 19

Részletesebben

Ugodi plébánia levéltára

Ugodi plébánia levéltára Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1

Részletesebben

CSEPEL TÖRTÉNETE. Összeállította: Cser Károlyné

CSEPEL TÖRTÉNETE. Összeállította: Cser Károlyné CSEPEL TÖRTÉNETE Összeállította: Cser Károlyné 2012 Jelen füzet kiadását Csepel 300 éves évfordulója alkalmából Budapest Csepel Önkormányzata támogatta CSEPEL TÖRTÉNETE Rövid segédanyag a Nagycsaládosok

Részletesebben

3. A RÁKOSPALOTA-MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

3. A RÁKOSPALOTA-MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 3. A RÁKOSPALOTA-MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA A XIX. század második felében folyamatosan gyarapodó Palota, késôbbi nevén Rákospalota növekedésével egyre inkább betelepültek a nagyközséghez tartozó puszták,

Részletesebben

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56 Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat

Részletesebben

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Nyárád. Református templom

Nyárád. Református templom Nyárád Nyárád Pápától 10 kilométerre dél-nyugatra található. Református templom 1788-ban épült. Késı barokk stílusú. Elıálló középtornya magas, nyúlánk, szemben a református templomok zömök, súlyos tornyával.

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

A NICKI SZENT ANNA TEMPLOM

A NICKI SZENT ANNA TEMPLOM A NICKI SZENT ANNA TEMPLOM Egyházasniczk István király rendeletére Nyiec településen kilenc falu templomot épített, az első okleveles említése 1267-ből való, 1328-ban a templom titulusa Szent Miklós Feltehetően

Részletesebben

Erzsébettelep rövid, képes iskolatörténete augusztus 23. kedd, 07:51 - Módosítás: április 13. hétfő, 10:35

Erzsébettelep rövid, képes iskolatörténete augusztus 23. kedd, 07:51 - Módosítás: április 13. hétfő, 10:35 A 19-20. század fordulóján kezdődött Erzsébettelep története, és nagyjából a településrész kialakulásával egyidős a helyi közoktatás is. (Bélatelep abban az időben Rákoskeresztúrhoz tartozott.) Az első

Részletesebben

Ugodi plébánia levéltára

Ugodi plébánia levéltára Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL VI.148.) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,6 ifm + 1 doboz

Részletesebben

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise

Részletesebben

8. A PESTSZENTERZSÉBETI SZENT ERZSÉBET FÔPLÉBÁNIA

8. A PESTSZENTERZSÉBETI SZENT ERZSÉBET FÔPLÉBÁNIA 8. A PESTSZENTERZSÉBETI SZENT ERZSÉBET FÔPLÉBÁNIA A kezdetektôl a második világháborúig A Grassalkovich család tulajdonában lévô Gubacs-pusztán 1868-ban kezdtek parcellázni, és ennek következtében 1870-ben

Részletesebben

A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989.

A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon A századelsőfelében a lakosság 63%-a katolikus 1941-re az arány 55%-ra csökken határváltozások Mint bevett

Részletesebben

TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Helyi értékvédelmi javaslat alátámasztó munkarész készítette : Farkas

Részletesebben

Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez

Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez K é s z í t e t t é k : S e b e s t y é n M o l n á r Á r p á d Plébános K o v á c s M á r k Nagydorogi Értéktár Bizottság ( P. H. ) N a

Részletesebben

VIII Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye

VIII Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye VIII. 117. Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye 1859-1948 Raktári helye: Nagykőrös, D. épület, 41. raktár, 21-25. polc a/ Nagykőrösi ref. elemi népiskolák iratai 1859-1948

Részletesebben

10. A SASHALMI KRISZTUS KIRÁLY PLÉBÁNIA

10. A SASHALMI KRISZTUS KIRÁLY PLÉBÁNIA 10. A SASHALMI KRISZTUS KIRÁLY PLÉBÁNIA Elôzmények Sashalom ma Budapest XVI. kerületének része, korábbi nevén Ehmann-telep, Huszka-telep, létrejöttének kiindulópontja Ehmann Viktor, helyi földbirtokos

Részletesebben

Javaslat egyházaknak nyújtandó támogatásra. Az előterjesztést készítette: társadalmi kapcsolatokért felelős protokoll-és közbiztonsági referens

Javaslat egyházaknak nyújtandó támogatásra. Az előterjesztést készítette: társadalmi kapcsolatokért felelős protokoll-és közbiztonsági referens Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat egyházaknak nyújtandó támogatásra Előterjesztő:

Részletesebben

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben Gyulai séta Albrecht Dürer /1471-1528/ emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben 1878 Haan Lajos evangélikus lelkész kiadványának megjelenése Dürer Albert családi nevéről s családjának származási helyéről

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

5. A PESTSZENTLÔRINCI ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT PLÉBÁNIA

5. A PESTSZENTLÔRINCI ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT PLÉBÁNIA 5. A PESTSZENTLÔRINCI ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT PLÉBÁNIA A trianoni béke után az elcsatolt területeken a magyar tisztviselôk jelentôs részét elbocsátották, és köztük sokan kerestek Magyarországon menedéket.

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

2. A RÁKOSPALOTA-KERTVÁROSI ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT PLÉBÁNIA

2. A RÁKOSPALOTA-KERTVÁROSI ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT PLÉBÁNIA 2. A RÁKOSPALOTA-KERTVÁROSI ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT PLÉBÁNIA A XV. kerület legfiatalabb plébániája, amelynek szervezése is csak a második világháború idején kezdôdött, Szent Margitot választotta védôszentjéül.

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei. 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén.

Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei. 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén. 1. függelék Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén. Kiszombor nagyközség Csongrád megyében helyezkedik el. A nagyközség 2007.

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Egy templom története

Egy templom története Egy templom története Egy templom története Az alsógödi és felsőgödi egyházközség összetartoztak 1945-ig. Alig múlt el a háború, az alsógödiek kérésére az akkori váci püspök engedélyével új plébánia alakult.

Részletesebben

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16 Ikt.sz.: 20/2009 Bejegyzési határozat száma: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Pk.61.716/1994/4. Nyilvántartási szám: 475 Adó szám: 18824924 1 16 Számlaszáma: Kunszentmárton és Vidéke Tak. Szöv. 69800016-15102878

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Templomok. Dabas-Sári városrész

Templomok. Dabas-Sári városrész Dabas-Sári városrész Sári Római Katolikus Egyházközség: Dabas-Sári Mária Mennybemenetele Templom Pásztor Győző plébános kanonok 2371 Dabas, Szent János út 143. Telefon: 06/29/364-247 Sári egyik legrégebbi

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ 103 5. térkép, Vasas 5.1. Petőfi-akna Toboz utca Búzaberki Fenyő utca V a s a s Szövetkezet utca - t e t ő Parcsin utca köz Liget

Részletesebben

7 1. A PESTSZENTIMREI SZENT IMRE PLÉBÁNIA

7 1. A PESTSZENTIMREI SZENT IMRE PLÉBÁNIA PESTSZENTLÔRINC-SOROKSÁRI ESPERESKERÜLET 7 1. A PESTSZENTIMREI SZENT IMRE PLÉBÁNIA A Szent Imre plébánia a mai fôváros XVIII. kerületének hányatott sorsú plébániája, amelynek szervezése az elsô világháború

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/ Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779

Részletesebben

Pesthidegkút bemutatása

Pesthidegkút bemutatása BUDAPEST II. kerület / Pesthidegkút Pesthidegkút bemutatása 2013. szeptember 26. 1 Budapest II. kerülete A II. kerület területe: 36 km 2 Népesség: Polgármester: 88 200 fő Dr. Láng Zsolt 2 Pesthidegkút

Részletesebben

2. A CSILLAGHEGYI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

2. A CSILLAGHEGYI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 2. A CSILLAGHEGYI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA Elôzmények és templom A mai plébánia területe a Névtelen u. Királyok útja Ságvári Endre u. Ipartelep u. Dózsa György u. Hôsök tere (teljesen) a Hegyláb utcától északra

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón

Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón Hajdúszoboszló területét tekintve az ország 17. legnagyobb városa: 238,7 km 2 (41505 kat. hold). Lakosok száma szerint az ország 52. legnagyobb városa: 23 220 fő. Népsűrűség:

Részletesebben

Az összetartozás építõkövei

Az összetartozás építõkövei Klamár Zoltán Az összetartozás építõkövei Gondolatok Silling István Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban címû könyvérõl Folyamatosan változó mikrovilágunkban sok érték menne veszendőbe, ha

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2005. (IX.5.) Kt. számú rendelete a helyi építészeti örökség értékeinek helyi védetté nyilvánításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi

Részletesebben

A kultúra és nyugalom völgye.

A kultúra és nyugalom völgye. Vereb A kultúra és nyugalom völgye. Vereb község Fejér megyében fekszik a Velencei-tótól 15 km-re, északra. Lakosainak száma 829 fő. Kicsi település, vendégszeretete annál nagyobb. Látogasson el hozzánk

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje 1. DEBRECEN (ex KASSA) TISZA típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajó. (Épült 1939-ben az újpesti Ganz és Tsa, Villamossági-,

Részletesebben

FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI

FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI A SZARVASI, 2012-ben 200 éves Assisi Szent Klára tiszteletére szentelt templom FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI Készítette Seidl Ambrus plébános 2008. őszén Templom felújítási projektek A szarvasi rk. templomot

Részletesebben

8. A SOROKSÁR-ÚJTELEPI SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA

8. A SOROKSÁR-ÚJTELEPI SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA 8. A SOROKSÁR-ÚJTELEPI SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA A Szent István király-templom A XX. században a hajdani Grassalkovich-birtok pusztáin kialakuló új települések egymással versengve hódították meg a Gubacs-pusztát.

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

2. A PESTSZENTLÔRINC-CSÁKYLIGETI SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIA

2. A PESTSZENTLÔRINC-CSÁKYLIGETI SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIA 2. A PESTSZENTLÔRINC-CSÁKYLIGETI SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIA Csákyliget, az egykori Ganztelep, Pestszentlôrinc Vecséshez közel esô részén helyezkedik el. Tulajdonképpen két részbôl állt: Ganztelepbôl és Ganzkertvárosból,

Részletesebben

Őcsényi Katolikus Templom

Őcsényi Katolikus Templom Őcsényi Katolikus Templom Virág Ferenc pécsi megyéspüspök úr az őcsényi hívek kitartó kérésére (az 1918 év őszétől a decsi lelkészség leányegyházát, ŐCSÉNYT) önálló lelkészséggé alakította 1932 év július

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A VOLT EGYHÁZI INGATLANOK TULAJDONI HELYZETÉNEK RENDEZÉSÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A VOLT EGYHÁZI INGATLANOK TULAJDONI HELYZETÉNEK RENDEZÉSÉRŐL ... sz. napirendi pont GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉNEK ELŐTERJESZTÉSE TÁJÉKOZTATÓ A VOLT EGYHÁZI INGATLANOK TULAJDONI HELYZETÉNEK RENDEZÉSÉRŐL Tisztelt Közgyűlés! A volt egyházi ingatlanok tulajdoni

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő

Részletesebben

Pesthidegkút bemutatása

Pesthidegkút bemutatása BUDAPEST II. kerület / Pesthidegkút Pesthidegkút bemutatása 2012. október 4. 1 Budapest II. kerülete P.H P.H. A II. kerület területe: Népesség: Polgármester: 36 km 2 88 200 fő Dr. Láng Zsolt 2 Pesthidegkút

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Sárospataki kistérség

Sárospataki kistérség Sárospataki kistérség Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. stkt@pr.hu 47/511451 A Sárospataki kistérség természeti környezetét a Zempléni-hegység (Tokaji-hegység) vulkánikus

Részletesebben

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje 1. támogatási Egészségügyi Központ Mezőcsát 2009. évi működési támogatás Egészségügyi Központ Mezőcsát 3450 Hősök tere 33. Dr. Siska András Intézetvezető főorvos 2009. jan.01-2009. dec. 31. 700 000 Ft

Részletesebben

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek: HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

7 1. A KISPEST-WEKERLE-TELEPI SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIA

7 1. A KISPEST-WEKERLE-TELEPI SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIA KISPEST-PESTSZENTERZSÉBETI ESPERESKERÜLET 7 1. A KISPEST-WEKERLE-TELEPI SZENT JÓZSEF PLÉBÁNIA Kispesten a fôváros közvetlen szomszédságában fekvô, a Határ út Nagykôrösi út Rákóczi u. Sárkány u. (Ady Endre

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt

Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt Cím Megye Település Budapest Budapest Budapest, I. kerület Bem rakpart 6. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt. 87-91. Budapest

Részletesebben

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

4. A RÁKOSFALVAI SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA

4. A RÁKOSFALVAI SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA 4. A RÁKOSFALVAI SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA A templom Zugló történelmi nevezetességû városrésze a Rákosmezô. Pontos elhelyezkedésérôl a történelmi források ellentmondásos adatokat közölnek, de annyi

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

100 éves a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület 1912-2012

100 éves a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület 1912-2012 1 100 éves a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület 1912-2012 2 A CSILLAGHEGYI POLGÁRI KÖR 1912-1947-IG Még elképzelni is nehéz azt a sok változást, ami az elmúlt 100 év alatt Csillaghegyen végbement. A település

Részletesebben

Tisztelt Gazdasági Bizottság! Kérem a Tisztelt Bizottságat az alábbi határozati javaslatok egyikének elfogadására.

Tisztelt Gazdasági Bizottság! Kérem a Tisztelt Bizottságat az alábbi határozati javaslatok egyikének elfogadására. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Tárgy: Budapesti Külsőkőbánya Szent Család Plébánia kérelme Tisztelt Gazdasági Bizottság! A Budapesti Külsőkőbánya Szent Család Plébánia

Részletesebben

Déry Attila: Szepességi kéthajós templomok. Szepességi kéthajós templomok

Déry Attila: Szepességi kéthajós templomok. Szepességi kéthajós templomok Déry Attila: Szepességi kéthajós templomok 01 A Szepesség története. Elnevezés, kialakulás, bevándorlás Hospes saxones de Sepces. A bányavárosok. A Szepesség szerepe a magyar városiasodásban. A bányavárosok

Részletesebben

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti

Részletesebben

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei 3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei A B C D E 1. törzsszám helyrajzi szám cím védelem megnevezés

Részletesebben

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ BT 2002.AUGUSZTUS Zselicszentpál Kaposvártól 8 km-re, a 67-es főközlekedési út közvetlen szomszédságában, a Zselici tájegységben fekvő

Részletesebben

A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában

A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában A Bodoki Károly Vízügyi Múzeum megalakulásának 40. évfordulójára készített poszter képanyaga Készítette: dr. Vasas Ferencné 2014.

Részletesebben

KISS IMRE. Historia Domus. Feldolgozta és jegyzetekkel ellátta: Vincze János Farkas. Lektorálta: Bojtos Gábor

KISS IMRE. Historia Domus. Feldolgozta és jegyzetekkel ellátta: Vincze János Farkas. Lektorálta: Bojtos Gábor KISS IMRE Historia Domus - A jászladányi háztörténet Kiss Imre plébánossága idején Feldolgozta és jegyzetekkel ellátta: Vincze János Farkas Lektorálta: Bojtos Gábor Készült az Underground Kiadó és Terjesztő

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK 16 17. század Osiris Kiadó Budapest, 2002 TARTALOM ELOSZO JEGYZETEK AZ ELŐSZÓHOZ n 25 SZEPETNEKI GÁSPÁR MESTER, VESZPRÉMI ORKANONOK ÖSSZEÍRÁSA (1554) Szepetneki

Részletesebben

2Q'2 L0 3. k rkezert: Tisztelt Elnök Úr!

2Q'2 L0 3. k rkezert: Tisztelt Elnök Úr! 's Hivatala k rkezert: 2Q'2 L0 3 Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottság Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k Bizottsági módosító javaslat! Helyben Tisztelt Elnök Úr! A HHSZ

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24.

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24. Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában Leányvár, 2017. június 24. Az MNL KEM Levéltára Esztergom vármegye és Esztergom szabad királyi megyei jogú város levéltárainak

Részletesebben

Határozati javaslatok

Határozati javaslatok Határozati javaslatok Határozati javaslat az 2. sz. melléklethez 1. /PJB/2017. (IV. 16.) sz. határozat A Pénzügyi és Jogi Bizottság szavazattal az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának,

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: Dr. Bagó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság évi II. féléves munkájáról, valamint.

Az előterjesztés törvényes: Dr. Bagó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság évi II. féléves munkájáról, valamint. NÓGRÁD MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG ELNÖKE 28-178/2018. ikt.sz. 8. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: Beszámoló a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2018. évi II. féléves munkájáról, valamint Javaslat

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

KÉPJEGYZÉK. 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal felvétele)

KÉPJEGYZÉK. 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal felvétele) KÉPJEGYZÉK 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal 2. A gyulafehérvári székesegyház kelet felől az 1270-es években újjáépített főszentéllyel (Josef Fischer felvétele,

Részletesebben