Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János
|
|
- Katalin Klára Feketené
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szentmisenapló Boldog Brenner János név osztály
2 Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János a szombathelyi Püspöki Elemi Iskolában kezdte meg tanulmányait, 1941 őszén a család Pécsre költözött, ahol a Gyakorló Iskolába, majd a Ciszterci Gimnáziumba járt tól a Szombathelyi Premontrei Gimnázium diákjaként tanult. Az iskolák államosítása után Zircre ment azzal a szándékkal, hogy belép a szerzetesrendbe. Mint ciszter oblátus érettségizett. A szerzetesek szétszóratása után titokban novícius lett, és egyszerű fogadalmat tett. Fogadalomtételekor az Anasztáz nevet kapta. Ezután egy évig a budapesti Hittudományi Akadémia civil hallgatója volt. Másodéven a Szombathelyi Egyházmegye papnövendékeként az ottani szemináriumban folytatta teológiai tanulmányait. Miután a szemináriumokat 1952-ben feloszlatták, a teológiát a Győri Szemináriumban fejezte be június 19-én megyéspüspöke pappá szentelte, és az újmisés papot káplánként Rábakethelyre küldte. Plébánosa dr. Kozma Ferenc volt. Buzgó lelkipásztori munkáját nem nézték jó szemmel azok, akik az 1956-os forradalom leverése után legfőbb ellenségeiket az Egyház papjaiban látták. Máig sem tisztázott körülmények között december 15-én éjjel sürgős betegellátás ürügyén kicsalták plébániai lakásából. Az életrajz a hátsó belső borítón folytatódik >>>
3 Szeptember 2. Évközi 22. vasárnap Szeptember 9. Évközi 23. vasárnap Szeptember 16. Évközi 24. vasárnap Szeptember 23. Évközi 25. vasárnap Szeptember 30. Évközi 26. vasárnap Szentírás vasárnapja Október 7. Évközi 27. vasárnap Terménybetakarítási hálaadás Október 14. Évközi 28. vasárnap Október 21. Évközi 29. vasárnap Missziós vasárnap
4 Október 28. Évközi 30. vasárnap November 1. Mindenszentek November 4. Évközi 31. vasárnap November 11. Évközi 32. vasárnap November 18. Évközi 33. vasárnap November 25. Krisztus, a mindenség királya December 2. Advent 1. vasárnapja December 9. Advent 2. vasárnapja
5 December 16. Advent 3. vasárnapja December 23. Advent 4. vasárnapja December 25. Karácsony Jézus Krisztus születése December 30. A Szent Család: Jézus, Mária és József Január 1. Újév Szűz Mária, Isten Anyja Január 6. Vízkereszt Urunk megjelenése Január 13. Urunk megkeresztelkedése Január 20. Évközi 2. vasárnap Az elvándorlók és menekültek világnapja
6 Január 27. Évközi 3. vasárnap Február 3. Évközi 4. vasárnap Február 10. Évközi 5. vasárnap Február 17. Évközi 6. vasárnap Február 24. Évközi 7. vasárnap Március 3. Évközi 8. vasárnap Imanap a világ éhezőiért Március 10. Nagyböjt 1. vasárnapja Március 17. Nagyböjt 2. vasárnapja
7 Március 24. Nagyböjt 3. vasárnapja Március 31. Nagyböjt 4. vasárnapja Április 7. Nagyböjt 5. vasárnapja Április 14. Virágvasárnap Április 21. Húsvét Urunk feltámadása Április 28. Húsvét 2. vasárnapja Könyörgés a jó termésért Május 5. Húsvét 3. vasárnapja Anyák napja Május 12. Húsvét 4. vasárnapja Imanap papi és szerzetesi hivatásokért
8 Május 19. Húsvét 5. vasárnapja Május 26. Húsvét 6. vasárnapja Hősök napja Június 2. Urunk mennybemenetele Június 9. Pünkösd Június 16. Szentháromság ünnepe Június 23. Úrnapja Krisztus Szent Teste és Vére Június 30. Évközi 13. vasárnap Július 7. Évközi 14. vasárnap
9 Július 14. Évközi 15. vasárnap Július 21. Évközi 16. vasárnap Július 28. Évközi 17. vasárnap Augusztus 4. Évközi 18. vasárnap Augusztus 11. Évközi 19. vasárnap Augusztus 15. Nagyboldogasszony Szűz Mária mennybevétele Augusztus 18. Évközi 20. vasárnap Augusztus 25. Évközi 21. vasárnap
10 Szentgyónások Tanév elején Karácsonykor Húsvétkor Tanév végén Megjegyzések
11 A templomban nyakába akasztotta betegellátó tarsolyát, amelyben az Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével, aki kihívta a plébániáról, a dombtetőn keresztül vezető gyalogúton elindult Zsida község felé. A két falu között megtámadták, és kegyetlen brutalitással, 32 késszúrással megölték. János atyát a szombathelyi szalézi templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Sírján újmisés jelmondata olvasható: Az Isten-szeretőknek minden a javukra válik! (Róm 8,28) A tisztalelkű, buzgó lelkipásztor vértanúhaláláról hoszszú évtizedekig nem volt szabad beszélni, képeit levetették a Győri Szeminárium faláról. A rendszerváltozás után tisztelete vulkánként tört elő a hívekből. A boldoggá avatási eljárás 1999-ben kezdődött meg, az egyházmegyei szakasz július 31-én zárult le. Akik ismerték életét és hallottak tragikus haláláról, azok biztosak abban, hogy valóban egy vértanú ontotta vérét keresztény hitéért, papi hivatásáért és legfőképpen az Eucharisztia védelmében. Ezt az Egyház is elismerte, hiszen Ferenc pápa november 8-án jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Brenner János vértanúságát. Boldoggá avatása május 1-jén volt Szombathelyen. További információk Boldog Brenner János életéről a weboldalon olvashatók.
12 Imádság tanulás előtt Jöjj, Szentlélek Isten, bölcsesség lelke, akitől minden áldás származik és minden jó adomány: jöjj és áraszd ki ránk szent erődet és világosságodat, hogy e mai napot és ennek óráit szívünk-lelkünk nemesítésére, ismereteink gyarapítására s a te dicsőségedre szentelhessük. Ámen. Kiadja és forgalmazza: Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: / Mobil: / info@martinuskiado.hu Webáruház:
Brenner János Emlékév Brenner János élete B
Brenner János élete 1931-1957 B renner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, a háromgyermekes család második fiúgyermekeként. Később mindhárom fiúból pap lett. János a szombathelyi Püspöki
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi
BRENNER JÁNOS IMAFÜZET
BRENNER JÁNOS IMAFÜZET Martinus Kiadó Szombathely 2009 Szerkesztette Császár István és Kürnyek Róbert Források Imafüzet Brenner János boldoggá avatásáért (Szombathely, 2006) Az Isten-szeretőknek minden
Hittan tanmenet 3. osztály
Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,
Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek
1 V Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) - főünnep 2 H Nagy Szt. Vazul és Naziánzi Szt. Gergely püspökök és egyháztanítók 3 K 4 Sze Bayley Seton Szt. Erzsébet Anna 5 Cs 6 P Urunk megjelenése (Vízkereszt) - főünnep
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK
még több részlet: Naptárak.com
Szeptember Október 1. Szo Veni Sancte tanévnyitó - 1. H A zene világnapja, Kovászkör 21. 2. V - 2. K Őrangyalok ünnepe 22. 3. H Összevont Szülői értekezlet, Kovászkör 1. 3. Sz 23. 4. K 2. 4. Cs Assisi
LITURGIKUS ÉNEKTÁR zsoltároskönyv
LITURGIKUS ÉNEKTÁR zsoltároskönyv Szerkesztette: Laczó Zoltán Vince 2014 Elszó Az eddig megjelent Liturgikus énektár hittanárok részére cím munkámat, illetve az ehhez tartozó Orgonakönyvet és Zenekari
KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE
A KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE OM: 201756 Újfehértó Bevezető gondolatok: Higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden teremtmény teremtőjében, és az
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
Mindszenty bíborossal
K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
32 késszúrással ölték meg Brenner János atyát Ötven esztendeje gyilkolták meg a papi hivatás vértanúját
OSSERVATORIO LETTERARIO *** Ferrara e l'altrove *** Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese http://www.osservatorioletterario.net - http://xoomer.virgilio.it/bellelettere/
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja
A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
Szeptember 1 V A 2019/2020-as tanév első napja 2 H Első tanítási nap. 4 Sze 5 Cs. 7 Szo Az írástudatlanság elleni küzdelem napja 8 V
Szeptember 1 V A 2019/2020-as tanév első napja 2 H Első tanítási nap 3 K 4 Sze 5 Cs 6 P 7 Szo Az írástudatlanság elleni küzdelem napja 8 V 9 H 10 K 11 Sze 12 Cs 13 P 14 Szo 15 V 16 H 17 K 18 Sze 19 Cs
SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI
HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága
Hogyan jött létre a kiállítás?
Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
FÜ - Fő ünnep Par - parancsolt ünnep.? takarítás adventi templom takarítás megszervezése, takarítása,
dátum ünnep feladat 2018. - Fő ünnep, Par - parancsolt ünnep, - Fő ünnep Par - parancsolt ünnep? takarítás adventi templom takarítás megszervezése, takarítása, November 1. 2. karácsonyi üdvözlő lapok üdvözlőlapok
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
AUGUSZTUS SZEPTEMBER
AUGUSZTUS VIII.22. VIII.23-25-ig VIII.24. VIII.-28-29. VIII.30. VIII. 30-31. VIII.31. Alakuló értekezlet Alsó tagozatos munkaközösségi megbeszélés Felső tagozatos munkaközösségi megbeszélés Veni Sancte
Nem félek. Brenner János
Nem félek Brenner János 1931 1957 Összeállította: Császár István és Soós Viktor Attila Fotók: Brenner József fotógyűjteménye Kiadja: Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézménye. Munkarend
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézménye Munkarend 2014/2015. tanév Tényleges tanítási napok száma: 180 nap Tanítás nélküli munkanapok száma: 6 nap (nappalin) 2014.
Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015
Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
A es nevelési év eseménynaptára
A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember
óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe
PROGRAMNAPTÁR 2016/2017. tanév 2016. szeptember 09.01. Tanévnyitó VeniSancte, (külön) 09.02- Befogadás, nagycsoportosok (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.08. Mária-ünnep születése (csoportszintű)
KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.
KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát
BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova
BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
2016. november: (egyeztetés alatt az előadóval) február május- június
A TANÉV HELYI RENDJE 1.1. A tanítás nélküli munkanapok időpontjai, felhasználása sz. esemény / téma időpont résztvevők, feladatok 1. Nevelőtestületi szakmai nap 2016. november: (egyeztetés alatt az előadóval)
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban
TERÉZ MISSZIÓ A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT SZENT TERÉZ IMAMISSZIÓ
TERÉZ MISSZIÓ A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT SZENT TERÉZ IMAMISSZIÓ A Teréz Missziót megalapító és ma is vezető BRUNO THÉVENIN Atya tanúságtétele: Ezzel a tanúságtétellel szeretném elmondani, hogy mikor és
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
A pásztói Római Katolikus Egyházközség havi ingyenes lapja
A pásztói Római Katolikus Egyházközség havi ingyenes lapja Lapunk ingyenes, de adományokat elfogadunk Várjad az Urat, légy erős Bátorodjék szíved és várjad az Urat. Zsolt 27,14 Negyedik szám 2007. Március
Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18
Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.
Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban
Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály
Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: 6-12. osztály 1. Mit jelent a boldoggá avatás (latinul: beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio)? 2. a, Ki volt Bódi Mária Magdolna?
A test teológiájától a TESTTEO projektig
TESTTEO' 1/20. A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 2/20. A TEST TEOLÓGIÁJA II. János Pál pápa összegyűjtött audiencia beszédei 1979. szeptember 5. - 1984. november 28. 129 beszéd szexuális
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért
1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február
PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe
PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
A tanév II. félévi programterve
1 Hétfő 95. 2 Kedd 96. 2009-2010. tanév Jelentkezés az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Honvédelmi M. által fenntartott iskolákba páczai kiadó bemutatója (csak az iskolánknak), alsós, felsős
2018. jún.3. Úrnapja 22.
2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,
középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise
PROGRAMNAPTÁR () 2017. szeptember 09.01. péntek Tanévnyitó VeniSancte 09.04- Befogadás (csoportszintű) 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály 09.08. péntek Mária- Szűz Mária ált. isk. születése Kisboldogasszony
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben
KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.
KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés
ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40.
2018. nov.18. évközi 33. vas. 40. ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! Múlt héten Jézus a perselyekről tanított, arról gondolkodtunk el, és a testületünk döntése után a kedves híveket is kértem, hogy engedjétek,
A as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés
A 2017-2018-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés 2017. 08. 23. Javító, pótló és osztályozóvizsgák Kezdési idő: 8:00 2017. 09. 01. A 2017-2018-as tanév első
E M B E R H A L Á S Z
E M B E R H A L Á S Z Isten Szolgája Brenner János lapja I. évfolyam 2. szám 2009. december ára: 100 Ft A Brenner János Nevelési Központ Englert Zsolt F őpásztorunk szándéka szerint 2008. szeptember 1-jétől
A es tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés
A 2018-2019-es tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában 2018. 08. 23. Javító, pótló és osztályozóvizsgák Kezdési idő: 8:00 2018. 08. 30. 2018. 09. 01. Gólyatábor 2018. 09. 03. A 2018-2019-es
11. Maglód Város évi rendezvénynaptára december 14. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14-ei ülésére 11. napirend Tárgya: Maglód Város 2018. évi rendezvénynaptára Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: 2018.
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
Szeptember. 1. csütörtök Tanévnyitó ünnepély 10 és 11 órai kezdettel
Szeptember 1. csütörtök Tanévnyitó ünnepély 10 és 11 órai kezdettel 2. péntek Osztályfőnöki órák, az esti tagozat hallgatói számára általános tájékoztató 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 6. kedd 7. szerda
A as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés
A 2017-2018-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés 2017. 08. 23. Javító, pótló és osztályozóvizsgák Kezdési idő: 8:00 2017. 09. 01. Veni Sancte és tanévnyitó
HÍRLEVÉL. Karácsony és farsang. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Karácsony és farsang Karácsony és farsang között
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP
TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A
Dátum Nap megnevezése Megjegyzés
A 2015/2016-os tanév időbeosztása, és a naplóvezetés rendje Tett Szakképző Iskola és Gimnázium Tanítási nap sorszáma Dátum Nap megnevezése Megjegyzés 08.24.-25.-26. Javító vizsgák 08.28. Tantestületi alakuló,
Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan
Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
A Graduálénekek és a heti énekek
A Graduálénekek és a heti énekek A Graduálének az istentisztelet központi éneke, amelynek kiválasztását elsõsorban az adott ünnep egyházi éven belüli szerepe határozza meg. Alkalmazkodik egyházunk igeolvasási
TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5
TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani
MANS(Z)BART(H) ANTAL
MANS(Z)BART(H) ANTAL Gyermekkora Tóvároson született 1821. december 20-án, az akkori Öreg (ma Ady Endre) utca 4-es számú házban. Apja Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
Rendezvénynaptár 2015.
Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési
AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE
AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE BOCSA JÓZSEF Sch.P. Dr. SZEGEDI LÁSZLÓ Dr. SZEDERKÉNYI LÁSZLÓ 1 IMPRIMATUR 1696/2017 Dr. Nicolaus Beer Episcopus Vaciensis Bocsa József Megrendelés: bocsa.jozsef@piarista.hu Kiadja:
Egyetemes könyörgések a vasárnapi és ünnepi szentmisékhez
PPEK 484 Kormos Gyula: Oremus! Egyetemes könyörgések a vasárnapi és ünnepi szentmisékhez Kormos Gyula Oremus! Egyetemes könyörgések a vasárnapi és ünnepi szentmisékhez mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
A as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés
A 2019-2020-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában 2019.08.22. Javító, pótló és osztályozóvizsgák Kezdési idő: 8:00 2019.08.28. 2019.08.30. Gólyatábor 2019.09.02. Veni Sancte és tanévnyitó