2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.
|
|
- Mária Mészáros
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát teszi. Isten akarata?: - ismerem-e Isten jelen akaratát, vagy csak a parancsokat, egyházi előírásokat és szokásainkat a régmúltból? - kész vagyok-e változtatni, ha Isten mást kíván tőlem? Hogyan ismerjem fel az Ő akaratát: - minden nap feltenni ezt a kérdést neki - Minden nap min. 10 perc csendben előtte lenni - Legjobb, ha hétköznap is betérek egy templomba - És a legeslegjobb, ha a kitett Oltáriszentség elé megyek Július 4-én a wipkingeni ref. templomban A magyarországi Missio Cantorum tart jótékonysági koncertet egy magyarországi iskola, a göncruszkai református általános iskola javára. A kórus számos kitüntetéssel rendelkezik, cd-kiadásokkal, rádiófelvételekkel, világszerte ismert. A
2 koncert júl. 4-én, szerdán 19 órakor lesz Zürichben a wipkingeni református templomban. Mindenkit szeretettel várnak, belépés ingyenes, adománnyal lehet segíteni. HIRDETÉSEINKBŐL: - Múlt héten a Kirche in Not segélyszervezet segítségével nálunk, Winterthurban is járt Wonerth László temesvári plébános atya. László atya templom felújításra és a papi szeminárium költségeire is gyűjt ittléte alatt. Aki szívesen hozzájárul a winterthuri gyűjtésünkhöz, hogy a magyar misszió is támogathassa ezt, az a mai perselyben meg tudja tenni, vagy a jövő hét végéig egyénileg is. Kiraktunk szórólapokat is róla. - Következő szombaton Frauenfeldben, vasárnap pedig Wetzikonban lesz még magyar mise a zürichin kívül. - Vasárnap a szentmise előtt ¼ 11-kor ministránsgyűlést tartunk. Újakat is várunk szeretettel. - Előre hirdetjük, hogy idei Szent István búcsúnkat aug. 19-én tudjuk megtartani. Reméljük, hogy nagyon sokan eljönnek. EGYHÁZMEGYI ADOMÁNYGYŰJTÉS - JÚNI 17-ÉN A CÉL: A MENEKÜLTEK MEGSEGÍTÉSÉÉRT (KARITÁSZ) JÚN. 24-ÉN A CÉL: PÉTERFILLÉREK, A RÓMAI KÖZPONTI EGYHÁZ MEGSEGÍTÉSÉRE Adományát teheti a perselybe (és látjuk, hogy az átlagperselytől mennyivel emelkedik ki a gyűjtési cél) ill. külön is adhat erre a célra, amit továbbítunk. EGY PERC BÖLCSESSÉG KÖZVETÍTÉS - Miért van szükséged Mesterre? kérdezte a látogató az egyik tanítványtól. - Ha a vizet fel akarod forralni, akkor szükséged van egy edényre, amely közvetít a tűz és a víz között hangzott a válasz. (forrás: Anthony de Mello: A csend szava)
3 ÉNEKEINK (A szentmise általános menetét, ha szükséges, ld. külön fehér lapon) Bevonulás: (H 225, 1.4.vsz) Jertek, keresztény hívek, az Istent dicsérni! áldást ad mindenkinek, aki bízva kéri. Övé e szent áldozat, a kenyér s boráldás, mely szentséggé változik, hirdeti az Írás. Uram irgalmazz! Hiszünk, vallunk, Tégedet, Háromság egy Isten! Jöjj, erősítsd népedet ez igaz, szent hitben. Atya, Fiú, Szentlélek, minden ember áldjon, erősségünk idelenn és a másvilágon. Uram, irgalmazz! Dicsőség: (H 225, 2.3.vsz) Néked, édes Istenünk, áldás fenn a mennyben! Békességet adj nekünk, embereknek itt lenn. Téged, Isten, jó Atyánk, tiszta szívvel áldunk, Téged, édes Jézusunk, lelkünkből imádunk. Uram, irgalmazz! Istentől jó minekünk üdvösség igéje, mindennek, amit hiszünk, Ő a szent szerzője. Maga Isten megtanít minket minden jóra, boldog, aki figyelmez az isteni szóra. Uram, irgalmazz! Válaszos zsoltár: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála. Allelujára: mindig felállunk! Felajánlásra: (H 155, 1+3.vsz) Jézus Szíve, legtisztább szív, kegyelem oltára, Boldog, aki tehozzád hív, s szívét hozzád tárja. Vércseppjeid a világnak bűneit lemosták, rólam is a gyarlóságnak tisztítsad le foltját.
4 Jézus Szíve, add hogy mindig szeresselek jobban; ha ér bőség, ha ér ínség, jó és rossz napokban. Légy te, szent Szív, én istápom, légy te menedékem, A sötétben napvilágom, kincsem, dicsőségem. Szent vagy: (H 225, 6.5.vsz) Szent vagy édes Istenünk, Szábaoth nagy Isten! Kit dícsér az ég velünk és a földön minden. Urunk, legyen nagy neved mindörökre áldva! Esdve kérünk, jöjj közénk, szállj le az oltárra! Uram, irgalmazz! Ó fogadd kegyelmesen lelkünk áldozatját, vétkeikért hűtelen gyermekeid adják. Ámulat vesz itt erőt gyenge emberészen: ami bor volt és kenyér, testté, vérré lészen. Uram, irgalmazz! Áldozásra: I. (H 143, 1+3.vsz) Előtted, Jézusom, leborulok, Féktelen bűnös, én, hozzád bújok. Ó, kérlek, hogy nékem malasztot adj, Hisz Te a bűnöshöz irgalmas vagy. II. (H 183, 1,2.vsz) Lelkem tiszta lánggal ég, Ó, Mária, éretted. Rólad szólnom édesség, Szívem úgy megilletted. Hogy szerelmeddel Fölbátorítál, Kegyességeddel Hűn ápolgattál, Köszönöm, mint Anyámnak, Kegyelmes Pátrónámnak. Tehozzád, Jézusom, felkiáltok, Földről az ég felé felsóhajtok: Szívemnek kapuját zárd be, kérlek, Hogy helyet ne adjon a véteknek. Sok bajban és veszélyben Segítettél s megvédtél. Az Istentől énnékem Sok-sok áldást megnyertél. Ha fohászkodtam, Hozzád szólottam, Tőled mennyei Jókhoz jutottam, Köszönöm, mint Anyámnak, Kegyelmes Pátrónámnak!
5
SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON
2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40.
2018. nov.18. évközi 33. vas. 40. ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! Múlt héten Jézus a perselyekről tanított, arról gondolkodtunk el, és a testületünk döntése után a kedves híveket is kértem, hogy engedjétek,
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
2018. jún.3. Úrnapja 22.
2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,
2018. okt.7. évközi 27. vas. 37.
2018. okt.7. évközi 27. vas. 37. Engedjük, hogy Jézus bevonjon minket szeretetébe, és képesek leszünk olyan jó cselekedetekre, amelyek az evangélium illatát árasztják. (Ferenc pápa twittereiből) PÁRHUZAMOS
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON
2018. szept.16. évközi 24. vas. 35. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON - a mai perselyünkkel - vagy bankszámlaszámunkra utalva: árvíz- üzenettel! (csekkünk is van): Verein St. Stephan, Zürich 8057, Winterthurerstrasse
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
ÁRPÁDHÁZI SZENT ERZSÉBET PLÉBÁNIA ST. ELIZABETH OF HUNGARY CHURCH
ÁRPÁDHÁZI SZENT ERZSÉBET PLÉBÁNIA ST. ELIZABETH OF HUNGARY CHURCH GYÓNTATÁS: Vasárnap tíz órától tíz óra 25-ig KERESZTELÉS: Egy hónapi elõzetes bejelentés után HÁZASSÁG: Hat hónapi elõzetes bejelentés
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA
Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2
MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek
URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise
URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj
A MISE RENDJE MAGYARUL
BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
Föl kell ismernünk közös emberi alapértékeinket, ezek nevében lehet és kell együttműködnünk! (Ferenc pápa twitter-üzenete)
2016. június 26. SZENT LÁSZLÓ BÚCSÚ 21. Föl kell ismernünk közös emberi alapértékeinket, ezek nevében lehet és kell együttműködnünk! (Ferenc pápa twitter-üzenete) Bevonulás: Kezdőének: BÚCSÚI ÉNEKFÜZET
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267
A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 268 Induláskor 161 BOLDOG SZŰZ MÁRIA 2. Ma, buzgó híveid, útra indulunk, Fáradsággal hozzád szívből sóhajtunk. 3. Te vagy, kit választott Isten anyjának, Te vagy szent szülője mi
A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.
A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve
PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS
FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS 1 2 Feltámadási szertartás A pap teljes liturgiai díszben a szent sírnál megtömjénezi a síri leplet, az oltárra viszi, kiteríti és otthagyja az ünnepzárásig. A lepel átvitele alatt
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)
f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
A Graduálénekek és a heti énekek
A Graduálénekek és a heti énekek A Graduálének az istentisztelet központi éneke, amelynek kiválasztását elsõsorban az adott ünnep egyházi éven belüli szerepe határozza meg. Alkalmazkodik egyházunk igeolvasási
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA A) ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET Az úrnap délelõtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangélizációk, konferenciák záró alkalma,
14. A Graduálénekek és a heti énekek
Énekrend Az énekrendrõl A Graduálének az istentisztelet központi gyülekezeti éneke. Nem az adott nap aktuális igehirdetése határozza meg, hanem az ünnep egyházi éven belüli szerepe. (Az igehirdetéshez
ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János
Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János
Ottawai Kálvin Magyar Református Gyülekezet Ottawai Magyar Katolikus Közösség
Ottawai Kálvin Magyar Református Gyülekezet Ottawai Magyar Katolikus Közösség 2012. január 22. Ökumenikus istentisztelet iszt elet 1132.. szám Lelkipásztor: Ft. Kürnyek Róbert és Nt. Péter László St. Elizabeth
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.
Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó
VIRÁGVASÁRNAP Urunk bevonulása Jeruzsálembe
VIRÁGVASÁRNAP Urunk bevonulása Jeruzsálembe 2 BEVEZETŐ ÉNEK (A TEMPLOM ELŐTT) 1 Megváltó Királyunk elébe megyünk. Méltó tisztelettel Urunkhoz megyünk. Hozsannát kiáltson néki minden hív Dicséret és áldás
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK
A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése
Felnőtt Katekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 14. Az Eucharisztia liturgiája és
KRISZTUS SZENT TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEPE ÚRNAPJA
KRISZTUS SZENT TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEE ÚRNAJA 1 Kezdőének Válaszos ének Felajánlásra 2 2 Szeretetnek szent emléke / Ez az örök áldozat, Mit most szolgád az oltáron, / Uram, neked bemutat. Add, hogy kik
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.
1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,
DECEMBER 27. SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAPJÁN 1. VÁLTOZAT
DECEMBER 27. SZENT JÁNOS AOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAJÁN 1. VÁLTOZAT A bormegáldás igeliturgia keretében történik. A liturgiát orgonajáték vagy alkalmas ének vezeti be. Ezután
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
ADVENT ESTI DICSÉRET
ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS
7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS ha a felek egyike evangélikus, másika katolikus A bevonulás a helyi szokásoknak és gyakorlatnak megfelelően történjék. Az evangélikus lelkész liturgikus öltözetben, a
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés;
A keresztény egyház szertartásrendjének kialakulása Ószövetségi hagyomány: Páskabárány Újszövetség: Húsvéti Bárány páska-vacsora pontos szertartás Jézus a kovásztalan kenyeret és a harmadik serleg bort
Sötétségből a fénybe emelsz
Sötétségből a fénybe emelsz A H/A iszm iszm Sötétségből a fénybe emelsz, A H/A E Szabadítóm Te vagy! A H/A iszm iszm Ha eltévednék, Tegkeresel Fiszm H Soha nem engedsz el! E H/isz iszm iszm Te vagy Uram,
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT ORSZÁGOS MEGNYITÓ ISTENTISZTELET
IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT ORSZÁGOS MEGNYITÓ ISTENTISZTELET SZENT ISTVÁN BAZILIKA 2015. január 18. vasárnap 19 óra Szolgálattevők: Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, MKPK
1. Sóhajtva vár Dallama: Én Istenem, Te légy velem Isten szent házába bémegyek 11.
1. Sóhajtva vár Dallama: Én Istenem, Te légy velem 96. 2. Isten szent házába bémegyek 11. 17 3. Az Úrnak házában 18 4. Uram! Templomodba gyűltünk 13. 19 5. Élő Isten, egybegyűltünk Dallama: Mennyben lakó
HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete
Jézus 5 mély sebéhez ima:
Sötétség lett Sötétség lett, midőn a zsidók Jézust keresztre feszítették volna. 9 óra tájban Jézus megszólalt, hangos szóval mondván: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! és lehajtá fejét,
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért
Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért 2014. augusztus 15. 112. 1. Ez nagy szentség valóban, - Ezt imádjuk legjobban, - Melyet Jézus nekünk hagyott Testamentomban. 2. Jelen van itt test
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Karácsony estéjén. Hirdesse hát, minden égő gyertyaszál,
Karácsony estéjén Cm B Karácsony estéjén a fenyőfa körül Cm B Esz Szívemben örömteli háladal csendül Fm B Esz Asz S megköszönöm Néked, Uram, hogy értem eljöttél B Gm Cm E földre megszülettél. Cm B Karácsony
A bátai zarándoklat imafüzete
A bátai zarándoklat imafüzete Az ősi bátai Szent Vér kegyhelyre zarándokolunk egyházmegyénk különböző helyeiről. Urunk, Jézus Krisztus elé akarjuk terjeszteni örömeinket, bánatunkat és kérni, hogy szeretetével
46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA
46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA Az új parókia megáldását a püspök vagy megbízottja végzi, az épület utcai bejárata előtti istentisztelet keretében. Ha a vendégek nagy száma, vagy az utcai forgalom mértéke,
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
HÚSVÉT ESTI DICSÉRET
HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN
GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN 1 2 I. RÉSZ A./ A GYERMEK FOGADÁSA Az egybegyűlt közösség köszöntése után a pap a szülőket és a keresztszülőket az oltár elé hívja és az alábbiak szerint szólítja
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér 1. 4087 szigabor61@gmail.com HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT 1 Pap: Áldott a mi Istenünk öröktől fogva most és mindenkor
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben
Megújult az egyházközségi honlap
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A