SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
|
|
- Diána Bodnár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol jóság s szeretet van, ott az Isten.'' Édes Jézus, együtt vagyunk a Te nevedben, szeretetben. Szemeinkkel nem látunk az oltáron, az Oltáriszentségben, de ha hittel figyelünk, akkor észrevesszük, látjuk és érezzük jelenlétedet, közelségedet. Jézus, köszönjük, hogy ma is itt vagy köztünk jóságoddal és szereteteddel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, 1
2 az Oltáriszentségben jelen lévő isteni Fölség, Isten és ember, Krisztus Jézus! Minden áldás élő kútfeje, menny és föld Ura, Istene, akit az angyalok mint odafenn az egekben úgy imádnak az Oltáriszentségben. Én is, méltatlan teremtményed, leborulva imádom szent Fölségedet és teljes szívemből hálát adok neked, hogy te, Mennyei Fölség, lelkünk eledelére önmagadat adtad az Oltáriszentségben. Kérlek, Uram, ne vegyelek soha ítéletemre, hanem az üdvösség e Szentsége legyen nekem is üdvösségemre. Ámen. Áldj meg minket Uram, az Oltáriszentségből! Ötször vetünk keresztet, a mi Urunk Öt szent sebére gondolva, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Kegyelmezz és irgalmazz nekünk, jóságos Jézusunk, a jelen veszedelmekben, és födj be minket drága szent Véreddel. Ámen. Szent József atyánk! Te szállást kerestél Szűzanyánknak Betlehemben. Segíts nekünk is szállást keresni a Szeretetlángnak az emberi szívekben. Ámen. Mindnyájan háromszor mondjuk: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, Imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen. 2
3 Tegnap, november 1-jén, közös napon, ünnepeltük nemcsak azokat, akiket az Egyház külön szentnek nyilvánított, hanem az összes szentet, bízva abban, hogy a Te Édesanyádat, az én Édesapámat, az Ő gyermekét, a mi Testvéreinket, rokonainkat, barátainkat is ezen a közös napon, MINDENSZENTEK-kor ünnepeltük. Ezen a napon mi imádkoztunk hozzájuk, az Ő közbenjárásukért könyörögve. Az ünnepi mise könyörgése is így szólt: Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat! Ámen. Ma, HALOTTAK NAPJÁN mi imádkozunk azokért a lelkekért, akik még nem jutottak el a szentek társaságába, akik még megérdemelt büntetésüket töltik a tisztítótűzben. Legtöbbünk még a legjobbak sem fognak egyenesen a mennybe menni. Kell majd valamennyi időt a tisztítótűzben töltenünk mindazokért a bűnökért, amikért nem végeztünk elegendő elégtételt, valamint, hogy megtisztuljunk a bűneinkhez való kötődéseinktől és vágyainktól. Amíg igaz az, hogy a tisztítótűzben levő emberek egy mindennél nagyobb örömet tapasztalnak meg, mint amit mi valaha is megtapasztalhatunk ebben az életben, addig az is igaz, hogy egy intenzívebb szenvedésben részesülnek, olyanban, amit itteni életünkben nem fogunk megtapasztalni. A tisztítótűzben való szenvedés hasonlít a pokolban való szenvedéshez. A tisztítótűz kapuinak kulcsai egyedül a mi kezünkben vannak Nézzünk egy kicsit magunkba: - Mire vagyok hajlandó annak érdekében, hogy elkerüljem a tisztítótüzet? - Gondoltam mostanáig úgy rá, mint egy olyan dologra, amit el kell kerülni? 3
4 - Tudom-e azt, hogy semmilyen áldozat, amit ebben az életben meghozok azért, hogy elkerüljem a tisztítótüzet, nem mérhető ahhoz a szenvedéshez, ami a tisztítótűzben vár az emberre? - Gondolok-e arra, hogy a szeretteim most talán ott vannak? - Azt gondolom, hogy nincs semmi, amit tehetnék értük? - Vagy őszintén aggódom annak a valószínűsége miatt, hogy ők a tisztítótűzben lehetnek? - Tudatában vagyok-e annak, hogy az imáim és áldozathozatalaim biztosítják a kulcsot ahhoz, hogy megmentsem őket; és hogy ezzel élhetek is, ha akarok? Isten azt akarja, hogy használjam ezt a kulcsot. Ezen a napon, amikor a tisztítótűzben szenvedő lelkekre gondolunk, jó lenne, ha tennénk valamit értük, különösen azokért, akiket a leginkább szeretünk. Uram, segíts, hogy komolyan vegyem a tisztítótűz súlyos valóságát és azok helyzetét, akik ott vannak! Édes Jézusom, segíts emlékeznem azokra, akiket szeretek, és add, hogy rendszeresen ajánljak fel áldozatokat, imákat és miséket értük, hogy amilyen hamar csak lehet, veled legyenek! Segíts olyan döntéseket hoznom életemben, amelyek szükségesek ahhoz, hogy elkerülhessem a tisztítótüzet! Ámen. Uram, Szűzanyánk Szeplőtelen és Veled egyesült Szívével kérünk, fordítsd tekintetedet a tisztítóhelyen szenvedők felé, akik igazságos büntetésüket szenvedik Különösen kérünk Urunk, hogy légy kegyes és gyakorold mérhetetlen Irgalmad mindazon lelkeken, akikért senki sem imádkozik, s nincs, aki Te irántad érzett szomjukat enyhítse. Most mi ezen lelkekért is könyörgünk Hozzád Mindenható Isten! Engedd el büntetésüket! Minden lélek nevében áldunk és magasztalunk Téged, s hálát adunk Neked nagy Irgalmadért. Köszönjük, hogy kicsiny 4
5 imánkat is felhasználod a lelkek javára, s Benned egyesült szíveink által mások számára is járható utat mutatsz Hozzád, az Oltáriszentségben valóságosan jelenlevő Istenhez, aki elvezet bennünket az Örök Életre! Ámen Énekeljünk: Ó EGEKNEK KIRÁLYNÉJA! Ó egeknek Királynéja! Holtaidnak nagy a kínja! Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! Nézz a gyötrő tűzlángokra, Abban esdő bús foglyokra. Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! Borítsd rájuk palástodat, Tárd ki nékik két karodat. Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! A Szűzanya a lelkek megmentésére hív és vár minket: Hogyha bármikor Szeretetlángomra hivatkozva elimádkoztok tiszteletemre három Üdvözlégyet, minden alkalommal egy lélek szabadul ki a tisztítóhelyről. A halottak hónapjában (novemberben) pedig egy-egy Üdvözlégy elimádkozása által tíz lélek szabadul ki a tisztítóhelyről. A szenvedő lelkeknek is érezniök kell anyai Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását. Jézus Krisztus kérte Mária (Lataste) nővért, hogy a szenvedő lelkekért imádkozzon, és hozzátette: Te semmit sem tudsz tenni, ami számodra előnyös volna, de ezek a lelkek emlékezni fognak könyörületességedre, és megszakítás nélkül imádkozni fognak érted. 5
6 Édes Jézus mai imaszándékainkat is egyesítjük szerető Szíved szándékaival és így Veled egyesülve és a Szentséges Szűz szerető közbenjárását kérve, fölajánljuk azokat az örök Atyának, és kérjük Őt a te Nevedben, hogy fogadja el és teljesítse azokat: - Imádkozzunk az imacsoportunk tagjaihoz közel álló elhunytakért: Amáliáért, Veronikáért, Ilonáért, Sándorért, Endréért, Csanád atyáért, Ángyi néniért, - gondoljunk most elhunyt Szeretteinkre, akikért az imaóra előtt mécsest gyújtottunk és ajánljuk Őket a mennyei Atya szerető irgalmába, - imádkozzunk valamennyi elhunytért is, különösen azokért, akikért senki sem imádkozik. Kérjük Istenünk, részesítsd mindnyájukat az örök boldogságban. Mindenható Istenünk add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek Téged, aki alkottad és megváltottad őket. Imádkozzunk együtt 5 tized Rózsafüzért az elhunyt lelkekért Nagy szemekre: Minden híveket teremtő és Megváltó Isten, a te szolgáidnak bocsásd meg minden bűneiket, hogy amely bocsánatot mindenkor óhajtottak, azt ájtatos könyörgéseik által megnyerhessék teáltalad, Jézus Krisztus világ megváltója ki az Atyával és Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol, most és mindörökké. Ámen. Kis szemekre: Adj, Uram, örök nyugodalmat a megholt híveknek és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békességgel Jézus és Mária nevében. Ámen. 6
7 Befejező ima: Oh Uram! Világosodjál meg azoknak, kik a sötétség és halál árnyékában ülnek, az ő lábaiknak igazgatására és a békességnek útjára. Óh Uram, ha te a hamisságokat fenntartod, ki állhat meg akkor előtted? Azért kérünk téged, a te nagy irgalmasságod szerint irgalmazz és kegyelmezz minden elhunyt híved lelkének s vezesd be őket az óhajtott örök boldogságba, ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus érdemei által. Ámen. - Imádkozzunk imacsoportunk betegeiért: Mária férjéért, Tiborért, Magdáért, Hajnalkáért, Olgiért, Éváért, Marikáért, Juditért és Családjáért, Imréért és Leventéért, Györgyiért. - Imádkozzunk beteg Mártáért, idős édesanyáért és a hitetlen családtagok megtéréséért. - Imádkozzunk Emeséért, Mónikáért, Zsuzsáért, Máriáért, Lászlóért, a pszichés beteg Édesapáért, Katalinért, az erdélyi kislányért, Imréért, Orsikáért, Istvánért és feleségéért, Bercikéért, Ákosért, Melániáért, Veronkáért Eszterért, Gergőért és Karolért. - Imádkozzunk a 11 éves Nándi gyógyulásáért, - hogy a három gyermekes édesapának legyen folyamatosan munkája, hogy családját eltarthassa, - Imádkozzunk Tomi, Zoli, Melinda és Tamás, valamint az Ági körül élő, és valamennyi hitetlen megtéréséért. - A hiteles papokért, a tévútra tért papokért, a papnak készülőkért. - Imádkozzunk a Szűzanyának elkötelezett papokért és lelki vezetőért, a Szeretetláng terjedéséért, és a Szeretetláng Papi Közösség létrejöttéért. - Imádkozzunk az IFJÚSÁGÉRT: - Imádkozzunk az ajkai Testvér - Szeretetláng Imacsoportért! 7
8 Szűzanyánk, kérve kérünk, áraszd Reájuk, és Családjaikra, Szeretetlángod kegyelmi hatását! - Imádkozzunk továbbra is a térdelve, és nyelvre áldoztatás visszatéréséért. Mennyei Atyánk, úgy legyen, ahogy Te akaratod. Ámen. Énekeljünk: SZERETLEK SZŰZANYÁM! Szeretlek Szűzanyám, szívből Téged, Szeretve köszöntöm jóságos Szíved. Legnagyobb boldogság, ha bátran zengi szám, Szeretlek örökké, édes Szűzanyám! Szeretlek, életem hajnal fénye, Világi utamnak legszebb reménye. Úgy későn, mint korán örömmel zengi szám, Szeretlek mindenkor, édes Szűzanyám! Az imaórán most először résztvevők égő gyertyát kapnak, és életfelajánlást tesznek a Szűzanya Szeplőtelen Szíve szándékára, majd felállva, mindnyájan együtt imádkozunk: Édes Jézus, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei udvar előtt, a te Szent Véred és Kereszthalálod érdemével egyesítve, felajánlom Szentséges Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet, amíg élek minden szentmisémet, szentáldozásomat, és jócselekedetemet, áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására és engesztelésére, Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért, papi és szerzetesi hivatásokért, s az összes lelkekért a világ végezetéig. Urunk Jézus, fogadd életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig hűségesen kitarthassak. Ámen. 8
9 Énekeljünk: SZERETLEK SZŰZANYÁM! Szeretlek örömöm napsugara, Lelkemnek ragyogó kedves tavasza, Egész nap folyamán boldogan zengi szám: Szeretlek mindenkor, édes Szűzanyám! Szeretlek életem szelíd hangja, Isteni Megváltóm jó Édesanyja! Halálom óráján rebegve zengi szám, Szeretlek örökké, édes Szűzanyám! Mentsünk Lelkeket a Szűzanya Szeretetlángja segítségével. Ez legyen novemberi házi feladatunk! Egyetlen Üdvözlégy elimádkozásával 10 lelket szabadíthatunk ki a tisztítótűzből! Imádkozzunk el most együtt három Üdvözlégy-et, hogy sokszor 10 lelket menthessünk meg: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, Imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, és a tisztítótűzben szenvedő lelkekre most és halálunk óráján. Ámen. 9
10 Hisszük Szűzanyánk, hogy összetartó szereteted erejével, hatalmával és tüzével továbbra is véded, óvod, irányítod és megtartod Imacsoportunk közösségét. Kérve kérünk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindnyájunkra. Köszönjük. A ZARÁNDOK SZERETETLÁNG SZŰZANYA ma ismét visszatért hozzánk és kéri, hogy FOGADJÁTOK ÖRÖMMEL A FENSÉGES ZARÁNDOKOT, aki segítséget kérve jött hozzánk! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Hozzatok áldozatokat és vezekeljetek az egész egyházért, az egész emberiségért, főleg papjainkért és az Istennek szentelt személyekért, akik a Szentháromságot és az Egyház Anyjának, a Titkosértelmű Rózsának a Szívét oly gyakran megsebzik! A Szűzanya még ezt is mondotta: Oda, ahol én, mint Zarándok tartózkodom, és ahol hozzám szólnak és sokat imádkoznak, oda mindig az angyalok egész serege kísér és ott az én isteni Fiam, Jézus Krisztus az égből rendkívüli kegyelmet áraszt a lelkekbe. A szeretet üzenetét hozom! Énekeljük el közösen a Búcsúztató éneket - Eljött már az elalvás órája, Áldott képed bocsátjuk útjára. Bárcsak képed van most itt előttünk, Hisszük Anyánk, Te itt vagy közöttünk! 10
11 - Az Úr Jézus drága, szent nevében, Angyaloknak hű kíséretében, Zarándok Szűz már útrakészen állsz, Csak még szívünk ajándékára vársz. - Édesanyánk, jobbulást ígérünk! Szent Fiadnál, könyörögj érettünk! Bocsásd meg minden rút bűneinket, Szent Szívedhez így vezess bennünket! - Majd gyakori szentáldozásunkkal, Rózsafüzér imakoszorúnkkal, Szent Fiad haragját engeszteljük. Jelenéseid célját követjük. - Áldd meg Anyánk egyházközségünket! Papjainkat és minden hívedet! Áldd meg azokat a hajlékokat, Hol fogadták zarándok képedet. - Zarándok Szűz, újra visszavárunk! Amíg élünk, a szívünkbe zárunk. Kívánjuk, hogy zarándok utadon, Minden lélek néked szolgálhasson. - Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Indulj Anyánk bízó reménységgel! Gyújts világot magyarok lelkében, Szeretetlángod égő tüzével. - Ragyogtasd föl az erkölcsök fényét! Éleszd újra magyar néped hitét! Istentagadók is gyermekeid, Gyújtsd meg lelkünk alvó mécseseit! - Járja be a szent Szeretetlángod, Diadallal az egész világot! Új Pünkösdöt hozzál a világba, Lobbanjon föl hitünk pisla lángja. - Sátán hatalmából ments meg minket, Ne hagyd vesztébe rohanni néped! Világ békességet kérj minékünk! Szent Fiadtól édes reménységünk! - Ha eljön életünk végórája, Anyánk siess lelkünk oltalmára! Szent Fiadtól kérj nékünk kegyelmet! Mennyországban készíts nékünk helyet! Az Ima, Áldozat, a Vezeklés és az Engesztelés céljából adjuk most tovább a Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt képét annak a Testvérünknek, aki meghívta, befogadja, a Szeretetláng szellemében. 11
12 A Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt mozaik képe mellett találunk egy naplót, melyben Ákos atya támogató sorait olvashatjuk, és Testvéreink bejegyzéseit. Mellékelünk egy imafüzetet is. Mondjuk el közösen a Beköszöntő éneket: - Dicsértessék az Úr Jézus, Tisztelet Máriának! Békesség legyen e háznak, és minden lakójának. Szeretetláng Szűzanya érkezett hozzátok, angyaloknak seregével, Szállást kér, mint zarándok. - Fogadjuk nagy szeretettel, a zarándok Szűzanyát. Könnyes szemmel engesztelve az ő drága szent Fiát. Szíveinket tárjuk ki őelőtte, Bűneink nagy, s nehéz terhét rakjuk le itt elébe. - Gyertyalángja jelképezze, égő, hű, szent hitünket! Virágoknak jó illata, Imádságos lelkünket! Imádkozni gyűljünk ma itt e helyre. Az áldott szent rózsafűzért vegyük föl a kezünkbe. - Fehér, piros, aranyrózsa, szűz keblére van tűzve. E három szín a szent fűzér titkainak is jele. Veled együtt imádkozzunk jó Anyánk! Engeszteljük bűneinkért a mennyei szent Atyát. - A fölséges Úristentől, kérj számunkra irgalmat! Jézus Krisztus szent vérével bűnös lelkünk mosogasd! Szentlélektől bátorságot nyerj nekünk, Zarándok Szűz, hogy a harcban a Sátánt legyőzhessük! Áldj meg minket, Uram, az Oltáriszentségből! Ötször vetünk keresztet, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen. Jézusom szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk! Ámen. Dicsértessék és áldassék Jézus Szíve a legméltóságosabb Oltáriszentségben! És áldassék a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Isten minden szentje. Amen. 12
13 Szentségbetétel szertartása MINDNYÁJAN együtt imádkozzunk: Áldott legyen az Isten! Áldott legyen szent Neve! Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember! Áldott legyen Jézus szent Neve! Áldott legyen Jézus szentséges Szíve! Áldott legyen Jézus drága Vére! Áldott legyen Jézus az Oltáriszentségben! Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek! Áldott legyen a Szent Szűz és Isten Anyja, Mária! Áldott legyen az ő szeplőtelen fogantatása! Áldott legyen az ő dicsőséges mennybevétele! Áldott legyen Szűz Mária szent neve! Áldott legyen Szent József, a Szent Szűz jegyese! Áldott legyen Isten angyalaiban és szentjeiben! Ámen. Kenyeret adtál a mennyből. Alleluja! Amely minden gyönyörűséggel teljes. Alleluja! Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos Szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, Tested és Véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen. Térdet, fejet hajtok, Néked áldást mondok, Hiszem itt vagy valóban, E nagy Szakramentomban. 13
14 Tebenned remélek, Szívemből szeretlek. Készebb vagyok meghalni, Mint téged megbántani. Szentségi áldás SZENTSÉG ELTÉTEL Búcsúzóul egy verset szeretnék felolvasni, amit a szívműtött Katalin barátnője írt: Hiányuk még mindig fáj. Sokakat elveszítettem, Kiket nagyon szerettem. Hiányuk még most is fáj Mindegy hány év telt el már. Bennem mindegyikük nyomot hagyott. Nekem itt is élnek, nem csak ott. Tanultam tőlük sokat Megkönnyítve ezzel napjaimat. Itt vannak körbe, velem Egyiküket sem nélkülözhetem. Ők az életem részei Szeretetük most sem síron túli. Tudom, segítenek, ha kell Érzéseik, szellemük most is átölel. Itt vannak velem a lelkemben ők Mutatva a szebb utat, a jobb jövőt. Életük nem volt céltalan, mert Hitemben ők erősítenek minduntalan. 14
15 Egy ünnepnapjuk van itt a Földön Én a többit is velük töltöm. Érzem, ők is szeretnek Csalódni bennük nem lehet. Hiányuk még mindig fáj Mindegy hány év telt el már. (Minden kedves halottam napjára.) november 1. Hock Éva (hevocka) Énekeljünk: NÉZZ LE, JÉZUS, MENNYEKBŐL Nézz le, Jézus, mennyekből Minden bús hívedre, Ki tisztító helyedből Vár öt mély sebedre. Várja, hogy ez a nagy bér Legyen neki mentség, A szívedből folyt vér, Legyen üdvös könnyebbség. Add meg, Uram, nyugalmát minden elhunytaknak, Szüntesd immár siralmát a szegény holtaknak, Ez a hosszú reménység édes valósággá Váljék s a sötétség örök világossággá. 15
2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.
2015. november 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben
Részletesebben2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.
2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben
Részletesebben2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.
2015. augusztus 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben
RészletesebbenVAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
RészletesebbenFájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:
Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,
RészletesebbenImalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért
Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb
RészletesebbenÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT
ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT TARTALOM IMA- és ÉNEKFÜZET Minden az imán áll vagy bukik. Az Élő rózsafüzér egy esdeklő könyörgés Szűz Máriához, hogy Európa útját különleges védelmébe vegye." Christoph
RészletesebbenErről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/
Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,
RészletesebbenAz Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro
RészletesebbenBérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
RészletesebbenÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
RészletesebbenSzentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért
Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért 2014. augusztus 15. 112. 1. Ez nagy szentség valóban, - Ezt imádjuk legjobban, - Melyet Jézus nekünk hagyott Testamentomban. 2. Jelen van itt test
RészletesebbenTORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM
19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz
RészletesebbenZsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET
Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának,
Részletesebben22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.
HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent
RészletesebbenCsíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk
2 Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk Magyarul imádkoznak Szent István gyermekei a templomban Összeállította Nyisztor Tinka Pusztina, 2015 Kiadja: Hargita Megye Tanácsa Hargita Megyei Kulturális Központ
RészletesebbenAz ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
RészletesebbenE L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
Részletesebben- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!
Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető
RészletesebbenÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
RészletesebbenIrgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856
2008. február Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856 Február 1, első-péntek. Gyónási alkalom 6 órától 9,30 óráig és délután 16-tól 17,30 óráig. Február 2. Urunk bemutatásának ünnepe(gyertyaszentelő
RészletesebbenÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Részletesebben12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT
Sokan imádkoznak ma Isteni vezetért Hazánkért, az összefogásért. A KÖRÖK gondolata az összefogásra való törekv tudatos elhatározásaként, a szórványos egyéni imák összefogásáért született, mert minden sóhaj,
RészletesebbenAZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328
Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:
RészletesebbenNagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
RészletesebbenGyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
Részletesebben4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
RészletesebbenISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
RészletesebbenAZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,
RészletesebbenIV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
RészletesebbenKARÁCSONYI MŰSOR 1.c
KARÁCSONYI MŰSOR 1.c I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Mesélő 1.: Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba
RészletesebbenJÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRE MENTS MEG MINKET ÉS AZ EGÉSZ VILÁGOT
JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRE MENTS MEG MINKET ÉS AZ EGÉSZ VILÁGOT Róma 5,9: vére által igazzá váltunk Zsidó 13,12: Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy vérével megszentelje a népet 1Ján. 1,7: Fiának,
RészletesebbenEz a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos
Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,
Részletesebben17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás
RészletesebbenISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
RészletesebbenAz örömből, a legnagyobb Örömbe.
XIII. évfolyam 1. szám 2015. február Az örömből, a legnagyobb Örömbe. Elmúlt a farsang és elkezdődött a csendesebb életvitelnek, az elgondolkodásnak, a változtatásnak az időszaka. Ahogyan a Prédikátor
RészletesebbenJanuár, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)
Részletesebbenéjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel
A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!
RészletesebbenSZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
RészletesebbenÉ V V É GI B E S ZÁ M OLÓ
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.
RészletesebbenLétezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
Részletesebbenbibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
RészletesebbenAz aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
RészletesebbenNapszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - II.10 (Böjt 1. napja)
RészletesebbenMÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.
MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek
RészletesebbenViennai Szent János gondolata. Az elfogadás imádsága
URAM, JÉZUS JÁRJ ELŐTTEM URAM, Jézus, járj előttem! Ha lankadok, állj mögöttem! Pajzsomként lebegj fölöttem, Jobbról, balról segíts engem! Mindig Téged keresselek, Mindig találkozzam Veled. Minden léptemben
RészletesebbenNYILVÁNVALÓ SZERETET
Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá
RészletesebbenA Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
RészletesebbenBöjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán
Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad
RészletesebbenELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
RészletesebbenÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00
ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00 A nép és a vendégek a Parkban várakoznak. A papság a templomból a szentelés helyére vonul.
RészletesebbenKönnyek útja. Versválogatás
Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom
Részletesebbenvalamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
RészletesebbenMennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.
Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.
Részletesebben2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve
Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes
RészletesebbenKRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
RészletesebbenIMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
RészletesebbenSzentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.
Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő
RészletesebbenForrás. Jézus mellénk állt
Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem
RészletesebbenKarácsony előtti betegellátás
II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második
RészletesebbenÚjjászületés - Beleszületni Isten családjába
Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:
RészletesebbenVI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
RészletesebbenElsőáldozásra készülők befogadási szentmiséje
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XII. évfolyam 2. szám 2012. február Elsőáldozásra készülők befogadási szentmiséje Meghívtál Jézusom, látod, itt vagyok 2012. február 5-én délelőtt Veresegyházon
RészletesebbenMit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
RészletesebbenNYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *)
NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *) 2. Kor. 18, 11. Végezetre Atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztaltassatok meg, egy értelemben legyetek, békeségben lakjatok, és a szeretetnek
RészletesebbenHIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
RészletesebbenBoldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
Részletesebbenhogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
RészletesebbenPasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
RészletesebbenHIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen
RészletesebbenIZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
RészletesebbenEl camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
RészletesebbenÉzs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?
Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös
RészletesebbenHíres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj
01 Klapka induló Föl-föl vitézek a csatára A Szent Szabadság oltalmára Mennydörög az ágyú csattog a kard Ez lelkesíti a magyart Föl-föl látjátok lobogómat Indulj vidáman robogó had Édes hazánkért hősi
RészletesebbenJanuár hónap kezdetével belépünk
XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan
RészletesebbenAZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
RészletesebbenVÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
RészletesebbenÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T
2015. ÜZENET 12. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr. Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) a szeretet
RészletesebbenAz élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
RészletesebbenIsten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS
SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és
RészletesebbenEz 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje
Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák
RészletesebbenEz év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!
XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában
RészletesebbenA LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
RészletesebbenA HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.
Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette
RészletesebbenA Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony
Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves
RészletesebbenSZŰZ MÁRIA OLTALMA ÜNNEPE
1 SZŰZ MÁRIA OLTALMA ÜNNEPE Mária, a közbenjáró Mint minden évben, az idén is sokan a vakmerő fürdőzés áldozatai lettek. Jó néhányan a Dunába, Tiszába, Balatonba, vad vizekbe fulladtak. Volt köztük egy
RészletesebbenA család védelme a politika feladata is
IX. évfolyam, 2. szám 2011 február A család védelme a politika feladata is A család az élet helye, ahol az élet megfogan és befogadásra talál. Mivel az ember nem egy tárgy, az emberi életet nem lehet gyártani.
RészletesebbenAz Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében
RészletesebbenSzent Keresztút (Prohászka Ottokár Püspök) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés A földön járó Úr Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei előtt lebegett küldetése, érezte a nagy
RészletesebbenJavaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat az Apátfalvi archaikus népi imák települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Csapó Jánosné 2. A
RészletesebbenÁldott Karácsonyt és Áldott Új Esztendot kívánunk minden Testvérünknek! Keressétek elõször Istennek országát, és az Õ igazságát...
Keressétek elõször Istennek országát, és az Õ igazságát...(máté 6:33) Kiadja a Nyíregyháza Városi Református Egyházközség XIX. évfolyam 2015/3 Tartalom Menjünk el egészen Betlehemig... 2 Karácsony esti
RészletesebbenA FELNŐTT KÍSÉRÉS ALAPPILLÉREI
KMM-JOC sorozat - 3 A FELNŐTT KÍSÉRÉS ALAPPILLÉREI Módszertani kézikönyv felnőtt kísérőknek 2011 Szeged Keresztény Munkásifjú Mozgalom Fordításban segédkeztek: Daru Gabriella Gyurisné Hutter Katalin Sáriné
RészletesebbenTANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
RészletesebbenIPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra
RészletesebbenKeresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél
RészletesebbenLászló nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim
Részletesebben<-3rR3eE2W1Q0--1wW1--2-:-rR3rR3d1w--3tT4t-eE2W1--qQ0--1e3-4tT4f23e-:-2e-tT4R3eE2W1-2wW11----------.
Hamvazószerda
Részletesebbenö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
RészletesebbenGryllus Vilmos - Karácsonyi angyalok
GYÜLEKEZETÜNK KISTÜKRE Vámosgálfalvi Református Egyházközség Lelkipásztor: Szabó István János Postacím: MS 547255 Gănești, nr. 270. Telefon: 0265-425-126, 0740-69-65-18. E-mail: vamosgalfalva@yahoo.com
Részletesebben