ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN XI :00

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00"

Átírás

1 ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN XI :00 A nép és a vendégek a Parkban várakoznak. A papság a templomból a szentelés helyére vonul. Az ünnepség a 303. A ének 1. versének énekével kezdődik. 1. Szent Erzsébet keresztények tündöklő szép csillaga a szegények s nyomorultak segítő védangyala megvetettél minden kincset, osztogatád a szegénynek üdvözlégy szent Erzsébet, üdvözlégy szent Erzsébet. Az Apát úr a szentmisében szokott módon megkezdi a szertartást, üdvözli az egybegyűlteket és bevezeti a szertartást majd megkéri a helyi plébános atyát és a polgármester urat, hogy szíveskedjenek a szobrot leleplezni. Apát: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Hívek. Ámen. Apát: Békesség veletek. Hívek: És a te lelkeddel. Apát: Rövid buzdítás Szívből örülünk annak, hogy a Szent Erzsébet jubileumi-év kapcsán létrehozott Szent Erzsébet út egyik állomásaként Sárospatak és Kassa közé Királyhelmec, a királyi Csonkavár miatt, most Lelesz is - a Premontrei rend, valamint a Prépostsági templom révén, ahol a hagyomány szerint Szent Erzsébet édesanyjának, Gertrúd királynénak a szíve nyugszik, a rövidesen leleplezendő és megáldandó szoborral - besorakozhat. Mielőtt lelepleznénk a szobrot, hallgassunk meg egy részletet abból a hiteles feljegyzésből, amelynek eredetije megtalálható az 1232-ben megjelent pápai dokumentumokban. A feljegyzést szent Erzsébet gyóntatója és lelki vezetője Marburgi Konrád ferences atya írta. Novícius Részlet abból a levélből, amelyet Marburgi Konrád, Szent Erzsébet lelki vezetője írt (Ad pontificem anno 1232: A. Wyss, Hessisches Urkundenbuch, I, Leipzig, 1879, 31-35) Erzsébet egész életében a szegények vigasztalója volt, de amikor már különösen kezdett kitűnni az erényekben, teljesen az éhezők gyámolítója lett. Vára mellett kórházat építtetett, oda igen sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze. Mindazoknak, akik alamizsnát kértek tőle akár itt, akár pedig a férje uralma alá tartozó egész területen, bőségesen osztogatta szeretetének jótéteményeit. A férje négy fejedelemségéből eredő összes saját jövedelmét úgy kimerítette, hogy végül szinte minden értékes holmiját és drága ruháit is eladta, hogy árukat a szegények javára fordítsa. Az volt a szokása, hogy naponta kétszer, reggel és este, minden betegét személyesen meglátogatta, és a legutálatosabb betegségben szenvedőket saját maga ápolta: az egyiket megetette, a másikat lefektette. Voltak olyanok, akiket saját vállán hordozott, és az emberséges szeretet sokféle jótettével látta el őket. Mindezekben boldog emlékű férje tetszését is megnyerte. Végül pedig férje halála után a tökéletesség legmagasabb fokára törekedve, sok könnyhullatás közt azt kérte tőlem, engedjem meg neki, hogy ajtóról ajtóra járva alamizsnát kolduljon. Az egyik Nagypénteken, amikor az oltárok ékességüktől megfosztva vannak, városában, ahová a Kisebb Testvéreket letelepítette, néhány bizalmasa jelenlétében a kápolna oltárára helyezett kézzel lemondott saját akaratáról, a világ minden pompájáról, és mindarról, amiről Üdvözítőnk az evangéliumban azt tanácsolja, hogy hagyjuk el. Amikor ez megtörtént, attól félve, hogy a világ zaja és az emberi dicsőség újra hatalmába kerítheti, ha továbbra is ott marad, ahol annak idején férjével nagy jómódban élt, utánam jött Marburgba, bár én ezt nem néztem jó szemmel. Majd abban a városban is kórházat alapított, és oda sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze. Közülük a legnyomorultabbakat és a mindenkitől elhagyottakat maga szolgálta ki saját asztalánál. Isten előtt állítom, hogy alig láttam még olyan asszonyt, aki az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása mellett annyira kitűnt volna a szemlélődő imában, mint Erzsébet. Több szerzetes és szerzetesnő gyakran látta, 1

2 hogy amikor magányos imádsága helyéről kijött, arca csodálatos fényben tündökölt, és a szemében, mint egy napsugaras ragyogás fénylett. Halála előtt, amikor meggyóntattam, megkérdeztem tőle, hogy mi történjék majd megmaradt holmijával és ágyával. Azt felelte, hogy mindaz, amit még birtokolni látszik, már régen a szegények tulajdona. Arra kért, hogy osszam szét közöttük mindenét, kivéve azt az egyetlen inget, amely rajta volt. Azt akarta ugyanis, hogy abban temessék el. Ezután magához vette az Úr testét, majd estig gyakran emlegette a prédikációkban hallott jó tanításokat. Végül nagy buzgósággal Istennek ajánlotta mindazokat, akik körülvették, majd, mint aki édesen elalszik, kilehelte a lelkét. Apát: Mindezek után tisztelettel felkérem Rédly Imre atyát és Lelesz község polgármesterét a szobor ünnepélyes leleplezésére. Imre atya és a polgármester úr leleplezik szobrot ez alatt ének. 2. Elfeledve fönségedet, trónról földre szállottál hogy könyörülj a nyomorgón, értük mindent áldoztál szíved minden dobbanása, kincseidnek aranyvára csak a szegényeké volt, csak a Apát: Buzdítás a bűnbánatra. Apát: Testvéreim! Mielőtt Isten üzenetét meghallgatnánk, mivel mindnyájan rászorulunk az Ő végtelen irgalmára, szálljunk magunkba, bocsássunk meg szívből egymásnak, hogy Isten irgalmára mi is méltók legyünk! Rövid lelkiismeretvizsgálat Apát: Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket: Uram, irgalmazz! Hívek: Uram, irgalmazz! Apát: Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket: Krisztus, kegyelmezz! Hívek: Krisztus, kegyelmezz! Apát: Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk: Uram, irgalmazz! Hívek: Uram, irgalmazz! Apát: Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az örök életre. Hívek: Ámen. Apát: Könyörögjünk. Istenünk, te megadtad Árpád-házi Szent Erzsébetnek, hogy a szegényekben Krisztust lássa és tisztelje. Közbenjárására add, hogy mi is lankadatlan szeretettel segítsük embertársainkat minden testi-lelki bajukban. A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által, aki veled és a Szentlélekkel együtt él és uralkodik, mindörökkön örökké. Hívek: Ámen. Novícius Szentlecke Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből. (Kol 1, 12-20) Testvéreim! Örömmel 12<>adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; 13<>kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába. 14<>Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. 15<>Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. 16<>Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. 17<>Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. 18<>Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. 19<>Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, 20<>s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett mindenkinek. Ez az Isten igéje. Kántor: Alleluja Áldott, aki jön az Úrnevében áldott legyen Dávid ősatyánknak eljövendő országa Alleluja 2

3 Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 23,35-43) Abban az időben:<>35<>a nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: "Másokat megmentett - mondták -, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja." 36<>Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: 37<>"Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!" - mondták. 38<>Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: "Ez a zsidók királya." 39<>Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: "Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is." 40<>A másik rászólt: "Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. 41<>Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat." 42<>Aztán hozzá fordult: "Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban." 43<>Ezt válaszolta neki: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben. Ezek az evangélium igéi. Főtisztelendő Apát Úr! Kedves Imre Atya! Főtisztelendő Esperes Úr, kedves Oltártestvérek! Mélyen tisztelt Polgármester Úr! Kedves Lelesziek! Mélyen tisztelt megjelentek! Ismételten nagy megtiszteltetésként fogadtam az Apát Úr meghívását, hogy ma itt együtt ünnepeljünk. Szerény meggyőződésem ugyanis, hogy az isteni Gondviselés nagy ajándéka az, hogy - mi bodrogközieknek - itt Leleszen, Bodrogköz szívében is ünnepelhetünk. Nem az elfogult lokálpatrióta mondatja ezt velem, de a mai szentlecke. Mit is üzen nekünk a mai szentleckében az isteni kinyilatkozatás? Testvéreim! Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban. Hála Istennek a Jászóvári premontrei prépostság, nevezetesen Bartal Károly Tamás apát úr jóvoltából egy újabb kinccsel gyarapodott vidékünk. Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján szobrot emelhetünk itt a monostor tövében. Nem véletlenül. A boldogemlékű Petrik Béla egykori radi plébános úr feljegyzésiben én is olvastam - aki egyébként egy nagyon tartalmas értekezést is írt a Leleszi monostorról - hogy II. András, szent Erzsébet édesapja, hitvesének Gertrúd királynénak a szívét ide Leleszre temetette el. Arra kérte a premontrei atyákat, hogy naponta imádkozzanak az elhunyt lelki üdvösségéért. Tehát egy édesanyának a szíve nyugszik itt. Az a szív, amelyik éltette azt a testet, mely hordozta, majd a világra hozta és táplálta azt a gyermeket, aki csupán csak 24 esztendőt élt, de 800 év után is nagy csodálattal és hálával adózik neki a világ. Miért? Mert engedte magát kiragadni a sötétség hatalmából. Nemcsak gyermekként és tinédzserként, de menyasszonyként, hitvesként, édesanyaként és özvegyként is, sőt kitaszítottként is. Isten kegyelméből, mert járni az evangélium világosságának útján. Valóban. Árpád-házi Szent Erzsébet a szentekre jellemző magas fokú realitással tudta felülről nézni az élethelyzeteket és az örökkévalóság szemszögéből merte mérni a dolgokat és az embereket. Ennek köszönhetően nem félt kimutatni szenvedélyes szerelmét férje iránt, és tudta tisztelni a leprásokban is az istengyermeki méltóságot. Sőt, ezért volt képes egyetlen kézmozdulattal, szinte mosolyogva visszautasítani az akkori világ egyik legtekintélyesebb uralkodójának, a fiatalon megözvegyült II. Frigyes német-római császár házassági ajánlatát. 3

4 Az evangélium fényében való látásának és szemlélődésének meglepő eredménye lett. A szentté avatáskor, miután Erzsébet koporsóját kiemelték a sírból, a kikosarazott császár mezítláb, vezeklőruhában, a marburgi érsekkel és a fukar sógorral együtt vállára vette a koporsót. Miután bevitték a templomba, és ott azt az oltárra helyezték, a császár levette fejéről a koronát, s Erzsébet feje fölé helyezte a következő szavakkal: ha nem tudtalak életedben császárnévá koronázni, fogadd ezt a koronát tiszteletem jeléül, te, aki az égben már királyné vagy. Mélyen tisztelt Megjelentek! Vannak evangélium sugallta tettek, amelyeknek gyümölcse csak idővel lesz látható. Idő kell ugyanis ahhoz, hogy a mustármag fává terebélyesedjen. Bízni kell ebben. Minden kicsi mustármag idővel fává lesz, mert a történelem ura az Isten és nem pedig az ember. Istennek semmi sem lehetetlen. Ő embereket keres, akik készek vele együttmunkálkodni. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy ezt a szobrot maga Őeminenciája Erdő Péter bíboros úr volt szíves megáldani és most a körzeti Esperes atya áldásával ünnepélyesen ide helyezhetjük, hogy felkiáltójelül szolgáljon az idelátogatóknak. Szükségünk van erre a jelre. Annál is inkább, mivel a Szentatya XVI. Benedek pápa épp a jubileumi-év kapcsán írta nekünk, Szent Erzsébet kései örököseinek: Erzsébet igazi európai szent. Kora társadalmi viszonyait tekintve, de napjainkban is az evangelizálás követendő példája. Erzsébet ugyanis magáévá tette Isten Fiának, Jézus Krisztusnak programját, aki szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez (Fil 2,7). Kiváló mestereinek köszönhetően Assisi Szent Ferenc nyomába szegődött, személyes és végső életcélként életét hasonlóvá alakította Krisztushoz, aki az ember egyedüli Megváltója. (XVI. Benedek) Kedves Lelesziek! Kedves Hazaiak! Nincs üdvösségünk senki másban csak Jézus Krisztusban! Jó lenne ezt ma újból mélyen a szívünkbe vésni. Olyan mélyre, hogy az újkor, új csábításai ki ne törölhessék belőle. Bárcsak az 1989-es váratlan és hihetetlennek tűnő változásai eszünkbe juttatnák, hogy minden földi hatalom, erőszak, ármány és fondorlat véges. Egyszer minden véget ér. Az Úr Jézus nem véletlenül buzdította tanítványait arra, hogy ne féljenek, hanem bátran és bizalommal nézzenek szembe az értetlenséggel, a megpróbáltatással, a kihívással, sőt az esetleges üldöztetésekkel szemben is. Ennek köszönhetően Krisztus népe a kezdetektől fogva imádkozva tekint az ő Urára. Fürkészi az idők jeleit, de óvva figyelmeztet mindenkit az újból és újból visszatérő álmessiásokra, akiknek egy része a világvége közeljövői bekövetkezését hirdetik, a másik része pedig váltig tagad minden túlvilágit. Mi, katolikus és református keresztények azonban hisszük és valljuk, hogy a történelemnek végig kell haladnia sajátos útján, amely bizony nemegyszer magába foglal sok emberi drámát és nem kevés természeti csapást is. De hála Istennek, mi az evangélium fényében mást is látunk. Jelesen azt, hogy a történelemben fokozatosan valósul meg az üdvtörténet, amely Krisztus megtestesülésével, halálával és feltámadásával visszavonhatatlanul elindult a győzedelmes beteljesülés útján. Az Egyház ezt a misztériumot hirdeti és valósítja meg az igehirdetésben, a szentségek ünneplésében és a karitatív tevékenységben. 4

5 Kedves Testvéreim! Árpád-házi Szent Erzsébet élete mindezt példaértékűen támasztja alá. Ne féljünk tehát a jövőtől. Még akkor se, ha olykor sötétnek látszik, mert Jézus Krisztus, az Istenfia magára vette a történelmet, hogy megnyissa azt a beteljesedés felé. Jézus Krisztus a történelem kezdete és vége. Ő arról biztosít bennünket, hogy a szeretet minden kicsi, de őszinte gesztusában benne van az emberi élet értelme. Vagyis, aki habozás nélkül odameri szánni életét Krisztusnak, az megtalálja azt a maga teljességében. Ennek kézzel fogható példáját hallottuk a mai evangélium történetében is. Az Úr Jézus egy köztörvényes megtérő bűnöst emelt az ég oltárára, amikor azt mondta neki: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben. Adja Isten, hogy ezek az igazságok az egész Bodrogközben, de különösen Bodrogköz szívében itt Leleszen sok ember szívében fészekre találjanak, hogy ne csak Gertrúd királynő szívéről emlegessék Leleszt, de azokról a premontrei szerzetesekről és hívekről is, akik tudván tudják, és élve élik, hogy ők is részesei a szentek örökségének, a világosságnak, amely kiutat mutat minden embernek a XXI. század labirintusából. Ámen. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Hívek könyörgése Apát: Testvéreim! Köszönjük meg mennyei Atyánknak, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet személyében olyan rózsát adott földünknek, amelynek illata betölti az egész Egyházat, és szebb tőle a világ. Imádkozzunk: Novícius 1. Urunk, amint a liliom a szenny borította talajon is tud szűzi tisztán illatozni, úgy Erzsébet élete, szülei minden gyarlósága ellenére is, jó illatú áldozat volt előtted, engedd, hogy anyagias és hatalomvágyó korunkban példája erőt adjon nekünk az életszentségre való törekvésben! 2. Urunk, Te megadtad a kegyelmet, hogy Erzsébet és jegyese boldogan és egymástól elbűvölve, de tartózkodó komolysággal készülhetett a házasságra, példájukkal segítsd a házasságra készülő fiatalokat, hogy testben-lélekben tisztán, szeretetben és hűségben vállalják egymást egy egész életre! 3. Urunk, a te ajándékod volt, hogy Erzsébet és férje csodálatos szeretettel szerette és buzdította egymást Isten dicsőítésére és szolgálatára, add a házastársaknak, hogy házasságuk ne csak testi, hanem lelki kötelék is legyen, és az Isten iránti és házastársi szeretetüket összhangba hozva együtt menjenek feléd! 4. Urunk, Erzsébet jó feleség, gondos édesanya, szegényeket segítő és betegeket ápoló keresztény volt, közbenjárására add, hogy állapotbeli kötelességeinket lelki derűvel, az igénytelenség szeretetével és másokat segítő szívvel valósítsuk meg! 5. Erzsébet nagy fájdalmában sírva borult férje koporsójára, majd a császár házassági ajánlatát is visszautasítva inkább a szegények és betegek szolgálatára szentelte életét, segítsd az özvegyeket, hogy benned és embertársaik szolgálatában vigasztalást és erőt nyerjenek! Hívek az egyes kérések után: Kérünk téged, hallgass meg minket. Az Apát úr felkéri a Bartko Elek nagykaposi esperes-plébános urat, hogy szíveskedjen az emlékhelyet megáldani. Apát: Miután együtt könyörögtünk, tisztelettel felkérem Főtisztelendő Bartko Elek nagykaposi esperesplébános urat, hogy szíveskedjen az emlékhelyet megáldani. Esperes: rövid buzdítás Örömmel teszek eleget a főtisztelendő Apát úr, a faluközösség és a helyi egyházközség hívei kérésének, hogy Isten áldását kérjem erre a helyre és mindazokra, akik kellő tisztelettel állnak majd meg itt, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet életpéldájából erőt merítsenek a keresztény hitben való állhatatossághoz, az együttérzéshez és a mások iránt tanúsított tevékeny szeretethez. 5

6 Esperes: Az Úr a mi segítségünk. Hívek: Aki az eget és a földet alkotta. Esperes: Uram, hallgasd meg könyörgésünket. Hívek: És a mi kiáltásunk jusson elődbe. Esperes: Az Úr legyen veletek. Hívek: És a te lelkeddel. Könyörögjünk. Mindenható Istenünk, szavadra minden megszentelődik. Kérünk, add áldásodat + erre a helyre, hogy eszünkbe jusson az életszentség fontossága és valahányszor rátekintünk erre a szoborra, és Árpádházi Szent Erzsébet cselekedeteiről elmélkedünk: a kitartás, a bizalom és a felelősségteljes élet példájának követésére buzduljunk. Add kegyelmedet, hogy mindazok, akik itt az értékek megőrzésén fáradoznak, szented érdemeiért: oltalmat, bátorságot, erőt és kitartást nyerjenek a jócselekedetekben, és ez által egyre teljesebb legyen köztünk, és bennünk a Te országod. Erre kérünk Téged, Fiad által a Szentlélekben, mert Te irgalmas és jóságos Atyánk vagy, aki élsz és uralkodsz, mindörökkön örökké. Hívek: Ámen Az esperes meghinti a szobrot szenteltvízzel ez alatt ének: 3. Úgy szeretted a nyomorgót, hogy magad is az lettél őmiattuk hajlékodból korbáccsal kiűzettél istálló lett a lakásod, ott didergett kiscsaládod ó, szegény szent Erzsébet, ó, szegény szent Erzsébet. Apát: Testvéreim! Imádkozzunk közösen úgy, ahogyan arra Jézus tanított minket imádkozni. Mi Atyánk Apát: Köszöntsük a Boldogságos Szűz Máriát is, úgy ahogyan az angyal köszöntötte őt Názáretben és csatoljuk hozzá Egyházunk alázatos könyörgését. Üdvözlégy Dicsőség Jóságos Istenünk. Kérünk, áraszd ki ránk Szentlelkedet, hogy megismerjünk és szeressünk téged. Ez a Lélek töltötte be szolgálódat Árpád-házi szent Erzsébetet is. Add, hogy őt szorgosan követve neked igaz szívvel szolgáljunk, és így hitünkben és életünkben kedved teljék, Krisztus a mi Urunk által. Hívek: Ámen Az Apát úr felkéri a polgármestert, hogy szóljon az egybegyűltekhez. Apát: Tisztelettel felkérem a község polgármesterét, hogy szóljon az egybegyűltekhez. A polgármester ünnepi köszöntője. AZ APÁT ÚR KIFEJEZI ÖRÖMÉT A KÖZÖS ÜNNEPLÉSÉRT ÉS ÜNNEPÉLYES ÁLDÁST AD. Miközben a papság elvonul ének: 4. Szent erényed felmagasztalt, menny lett égi lakhelyed imádkozol, ott keseregsz szegények sorsa felett ó, ne szűnj meg imádkozni, csüggedőket pártfogolni szent karoddal karold fel, szent karoddal karold fel. 5. Ó, tekints le az egekből szent Erzsébet asszonyunk kétszerezd meg könyörgésed, mert nagy a mi nyomorunk millióknak kiáltása legyen ajkad imádsága ó, segíts, mert elveszünk, ó, segíts, mert elveszünk. 6

7 1. Szent Erzsébet keresztények tündöklő szép csillaga a szegények s nyomorultak segítő védangyala megvetettél minden kincset, osztogatád a szegénynek üdvözlégy szent Erzsébet, üdvözlégy szent Erzsébet. 2. Elfeledve fönségedet, trónról földre szállottál hogy könyörülj a nyomorgón, értük mindent áldoztál szíved minden dobbanása, kincseidnek aranyvára csak a szegényeké volt, csak a 3. Úgy szeretted a nyomorgót, hogy magad is az lettél őmiattuk hajlékodból korbáccsal kiűzettél istálló lett a lakásod, ott didergett kiscsaládod ó, szegény szent Erzsébet, ó, szegény szent Erzsébet. 4. Szent erényed felmagasztalt, menny lett égi lakhelyed imádkozol, ott keseregsz szegények sorsa felett ó, ne szűnj meg imádkozni, csüggedőket pártfogolni szent karoddal karold fel, szent karoddal karold fel. 5. Ó, tekints le az egekből szent Erzsébet asszonyunk kétszerezd meg könyörgésed, mert nagy a mi nyomorunk millióknak kiáltása legyen ajkad imádsága ó, segíts, mert elveszünk, ó, segíts, mert elveszünk. 1. Szent Erzsébet keresztények tündöklő szép csillaga a szegények s nyomorultak segítő védangyala megvetettél minden kincset, osztogatád a szegénynek üdvözlégy szent Erzsébet, üdvözlégy szent Erzsébet. 2. Elfeledve fönségedet, trónról földre szállottál hogy könyörülj a nyomorgón, értük mindent áldoztál szíved minden dobbanása, kincseidnek aranyvára csak a szegényeké volt, csak a 3. Úgy szeretted a nyomorgót, hogy magad is az lettél őmiattuk hajlékodból korbáccsal kiűzettél istálló lett a lakásod, ott didergett kiscsaládod ó, szegény szent Erzsébet, ó, szegény szent Erzsébet. 4. Szent erényed felmagasztalt, menny lett égi lakhelyed imádkozol, ott keseregsz szegények sorsa felett ó, ne szűnj meg imádkozni, csüggedőket pártfogolni szent karoddal karold fel, szent karoddal karold fel. 5. Ó, tekints le az egekből szent Erzsébet asszonyunk kétszerezd meg könyörgésed, mert nagy a mi nyomorunk millióknak kiáltása legyen ajkad imádsága ó, segíts, mert elveszünk, ó, segíts, mert elveszünk. 1. Szent Erzsébet keresztények tündöklő szép csillaga a szegények s nyomorultak segítő védangyala megvetettél minden kincset, osztogatád a szegénynek üdvözlégy szent Erzsébet, üdvözlégy szent Erzsébet. 2. Elfeledve fönségedet, trónról földre szállottál hogy könyörülj a nyomorgón, értük mindent áldoztál szíved minden dobbanása, kincseidnek aranyvára csak a szegényeké volt, csak a 3. Úgy szeretted a nyomorgót, hogy magad is az lettél őmiattuk hajlékodból korbáccsal kiűzettél istálló lett a lakásod, ott didergett kiscsaládod ó, szegény szent Erzsébet, ó, szegény szent Erzsébet. 4. Szent erényed felmagasztalt, menny lett égi lakhelyed imádkozol, ott keseregsz szegények sorsa felett ó, ne szűnj meg imádkozni, csüggedőket pártfogolni szent karoddal karold fel, szent karoddal karold fel. 5. Ó, tekints le az egekből szent Erzsébet asszonyunk kétszerezd meg könyörgésed, mert nagy a mi nyomorunk millióknak kiáltása legyen ajkad imádsága ó, segíts, mert elveszünk, ó, segíts, mert elveszünk. 1. Szent Erzsébet keresztények tündöklő szép csillaga a szegények s nyomorultak segítő védangyala megvetettél minden kincset, osztogatád a szegénynek üdvözlégy szent Erzsébet, üdvözlégy szent Erzsébet. 2. Elfeledve fönségedet, trónról földre szállottál hogy könyörülj a nyomorgón, értük mindent áldoztál szíved minden dobbanása, kincseidnek aranyvára csak a szegényeké volt, csak a 3. Úgy szeretted a nyomorgót, hogy magad is az lettél őmiattuk hajlékodból korbáccsal kiűzettél istálló lett a lakásod, ott didergett kiscsaládod ó, szegény szent Erzsébet, ó, szegény szent Erzsébet. 4. Szent erényed felmagasztalt, menny lett égi lakhelyed imádkozol, ott keseregsz szegények sorsa felett ó, ne szűnj meg imádkozni, csüggedőket pártfogolni szent karoddal karold fel, szent karoddal karold fel. 5. Ó, tekints le az egekből szent Erzsébet asszonyunk kétszerezd meg könyörgésed, mert nagy a mi nyomorunk millióknak kiáltása legyen ajkad imádsága ó, segíts, mert elveszünk, ó, segíts, mert elveszünk. 7

8 Rad november 24. A nép és a vendégek a templomban várakoznak. A papság a sekrestyéből a templomba vonul. Az ünnepség a 303. A ének 1. versének énekével kezdődik. Az Apát úr a szentmisében szokott módon megkezdi a szertartást, üdvözli az egybegyűlteket és bevezeti a szertartás. Apát: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Hívek. Ámen. Apát: Békesség veletek. Hívek: És a te lelkeddel. Apát: Rövid buzdítás Nagy öröm számunkra, hogy a Szent Erzsébet jubileumi-év kapcsán létrehozott Szent Erzsébet út egyik állomásaként Sárospatak és Kassa közé Királyhelmec, a királyi Csonkavár miatt, Leleszi premontrei rend prépostsági temploma révén, ahol a hagyomány szerint Szent Erzsébet édesanyjának, Gertrúd királynénak a szíve nyugszik, most Rad is besorakozhat az által, hogy itt nyer elhelyezést Lukács János alkotása - az a gipsz szobor, amelyről az említett bronzszobrokat öntötték. A szobrot ill. a szobrokat már őeminenciája Erdő Péter bíboros úr megáldotta, mi most azt csak ünnepélyesen elhelyezzük, kérve Isten áldását, hogy kegyelmével kísérje szerény igyekezetünket. Mielőtt a szobrot ünnepélyesen elhelyeznénk, hallgassunk meg egy részletet abból a hiteles feljegyzésből, amelynek eredetije megtalálható az 1232-ben megjelent pápai dokumentumokban. A feljegyzést szent Erzsébet gyóntatója és lelki vezetője Marburgi Konrád ferences atya írta. Novícius Részlet abból a levélből, amelyet Marburgi Konrád, Szent Erzsébet lelki vezetője írt (Ad pontificem anno 1232: A. Wyss, Hessisches Urkundenbuch, I, Leipzig, 1879, 31-35) Erzsébet egész életében a szegények vigasztalója volt, de amikor már különösen kezdett kitűnni az erényekben, teljesen az éhezők gyámolítója lett. Vára mellett kórházat építtetett, oda igen sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze. Mindazoknak, akik alamizsnát kértek tőle akár itt, akár pedig a férje uralma alá tartozó egész területen, bőségesen osztogatta szeretetének jótéteményeit. A férje négy fejedelemségéből eredő összes saját jövedelmét úgy kimerítette, hogy végül szinte minden értékes holmiját és drága ruháit is eladta, hogy árukat a szegények javára fordítsa. Az volt a szokása, hogy naponta kétszer, reggel és este, minden betegét személyesen meglátogatta, és a legutálatosabb betegségben szenvedőket saját maga ápolta: az egyiket megetette, a másikat lefektette. Voltak olyanok, akiket saját vállán hordozott, és az emberséges szeretet sokféle jótettével látta el őket. Mindezekben boldog emlékű férje tetszését is megnyerte. Végül pedig férje halála után a tökéletesség legmagasabb fokára törekedve, sok könnyhullatás közt azt kérte tőlem, engedjem meg neki, hogy ajtóról ajtóra járva alamizsnát kolduljon. Az egyik Nagypénteken, amikor az oltárok ékességüktől megfosztva vannak, városában, ahová a Kisebb Testvéreket letelepítette, néhány bizalmasa jelenlétében a kápolna oltárára helyezett kézzel lemondott saját akaratáról, a világ minden pompájáról, és mindarról, amiről Üdvözítőnk az evangéliumban azt tanácsolja, hogy hagyjuk el. Amikor ez megtörtént, attól félve, hogy a világ zaja és az emberi dicsőség újra hatalmába kerítheti, ha továbbra is ott marad, ahol annak idején férjével nagy jómódban élt, utánam jött Marburgba, bár én ezt nem néztem jó szemmel. Majd abban a városban is kórházat alapított, és oda sok beteget és nyomorékot gyűjtött össze. Közülük a legnyomorultabbakat és a mindenkitől elhagyottakat maga szolgálta ki saját asztalánál. Isten előtt állítom, hogy alig láttam még olyan asszonyt, aki az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása mellett annyira kitűnt volna a szemlélődő imában, mint Erzsébet. Több szerzetes és szerzetesnő gyakran látta, hogy amikor magányos imádsága helyéről kijött, arca csodálatos fényben tündökölt, és a szemében, mint egy napsugaras ragyogás fénylett. 8

9 Halála előtt, amikor meggyóntattam, megkérdeztem tőle, hogy mi történjék majd megmaradt holmijával és ágyával. Azt felelte, hogy mindaz, amit még birtokolni látszik, már régen a szegények tulajdona. Arra kért, hogy osszam szét közöttük mindenét, kivéve azt az egyetlen inget, amely rajta volt. Azt akarta ugyanis, hogy abban temessék el. Ezután magához vette az Úr testét, majd estig gyakran emlegette a prédikációkban hallott jó tanításokat. Végül nagy buzgósággal Istennek ajánlotta mindazokat, akik körülvették, majd, mint aki édesen elalszik, kilehelte a lelkét. Apát: Mindezek után kérjük Isten áldását arra a helyre, ahová Árpád-házi szent Erzsébet szobrát ünnepélyesen elhelyezzük. Az apát úr a papsággal együtt a szobor elé vonul, közben ének: 301. A/1. versszak 1. Szent Erzsébet keresztények tündöklő szép csillaga a szegények s nyomorultak segítő védangyala megvetettél minden kincset, osztogatád a szegénynek üdvözlégy szent Erzsébet, üdvözlégy szent Erzsébet. Apát: Az Úr a mi segítségünk. Hívek: Aki az eget és a földet alkotta. Apát: Uram, hallgasd meg könyörgésünket. Hívek: És a mi kiáltásunk jusson elődbe. Apát: Az Úr legyen veletek. Hívek: És a te lelkeddel. Könyörögjünk. Mindenható Istenünk, szavadra minden megszentelődik. Kérünk, add áldásodat + erre a helyre, hogy eszünkbe jusson az életszentség fontossága és valahányszor rátekintünk erre a szoborra, és Árpádházi Szent Erzsébet cselekedeteiről elmélkedünk: a kitartás, a bizalom és a felelősségteljes élet példájának követésére buzduljunk. Add kegyelmedet, hogy mindazok, akik itt az értékek megőrzésén fáradoznak, szented érdemeiért: oltalmat, bátorságot, erőt és kitartást nyerjenek a jócselekedetekben, és ez által egyre teljesebb legyen köztünk, és bennünk a Te országod. Erre kérünk Téged, Fiad által a Szentlélekben, mert Te irgalmas és jóságos Atyánk vagy, aki élsz és uralkodsz, mindörökkön örökké. Hívek: Ámen Az apát úr szenteltvízzel meghinti a helyet, közben ének 301.A/ Elfeledve fönségedet, trónról földre szállottál hogy könyörülj a nyomorgón, értük mindent áldoztál szíved minden dobbanása, kincseidnek aranyvára csak a szegényeké volt, csak a 3. Úgy szeretted a nyomorgót, hogy magad is az lettél őmiattuk hajlékodból korbáccsal kiűzettél istálló lett a lakásod, ott didergett kiscsaládod ó, szegény szent Erzsébet, ó, szegény szent Erzsébet. 4. Szent erényed felmagasztalt, menny lett égi lakhelyed imádkozol, ott keseregsz szegények sorsa felett ó, ne szűnj meg imádkozni, csüggedőket pártfogolni szent karoddal karold fel, szent karoddal karold fel. 5. Ó, tekints le az egekből szent Erzsébet asszonyunk kétszerezd meg könyörgésed, mert nagy a mi nyomorunk millióknak kiáltása legyen ajkad imádsága ó, segíts, mert elveszünk, ó, segíts, mert elveszünk. Apát: Dicsőség a magasságban Istennek Az apát úr és a papság visszamegy a szentélybe, ahol az folytatódik a szentmise. 9

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának,

Részletesebben

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban! HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció 2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

E gyházközségi L evél

E gyházközségi L evél E gyházközségi L evél 2012. évi 3. szám pünkösd 1 Már Krisztus mennybe költözött, Szentlélek Isten, szállj le ránk, ahonnan egykor földre jött, tedd oltároddá hű szívünk, hogy ossza Atyja kincseit, erénnyel

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. november 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért 2014. augusztus 15. 112. 1. Ez nagy szentség valóban, - Ezt imádjuk legjobban, - Melyet Jézus nekünk hagyott Testamentomban. 2. Jelen van itt test

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból MEGELÉGEDETTSÉG Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból Fordította: Kerekes Mariann Lektorálta: Mannó Judit A fordítás alapja: CONTENTMENT Bahá í Publishing Trust; London, 1996 Magyarországi Bahá í Közösség Országos

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

A csábi plébániaközösség lapja 1. szám 2008. HÚSVÉT

A csábi plébániaközösség lapja 1. szám 2008. HÚSVÉT A csábi plébániaközösség lapja 1. szám 2008. HÚSVÉT Miért keresitek az élõt a holtak között? Nincs itt, föltámadott! (Lk 24, 5-6) A húsvét reggelén üresen talált sír a feltámadás megkérdıjelezhetetlen

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival V. JÉZUS FÖLDI ÉLETÉNEK MISZTÉRIUMAI 1 Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Értünk

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. augusztus 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS: 17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT TARTALOM IMA- és ÉNEKFÜZET Minden az imán áll vagy bukik. Az Élő rózsafüzér egy esdeklő könyörgés Szűz Máriához, hogy Európa útját különleges védelmébe vegye." Christoph

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk 2 Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk Magyarul imádkoznak Szent István gyermekei a templomban Összeállította Nyisztor Tinka Pusztina, 2015 Kiadja: Hargita Megye Tanácsa Hargita Megyei Kulturális Központ

Részletesebben

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt. csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Református hittan Évfolyam: 5. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

A FELNŐTT KÍSÉRÉS ALAPPILLÉREI

A FELNŐTT KÍSÉRÉS ALAPPILLÉREI KMM-JOC sorozat - 3 A FELNŐTT KÍSÉRÉS ALAPPILLÉREI Módszertani kézikönyv felnőtt kísérőknek 2011 Szeged Keresztény Munkásifjú Mozgalom Fordításban segédkeztek: Daru Gabriella Gyurisné Hutter Katalin Sáriné

Részletesebben

Az evangélium ereje Efézusban

Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése Lekció: Lk. 10.1-20 2009. okt. 18. Textus: ApCsel. 19.8-40 Gazdagrét Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése útján Pál apostol három olyan városban hirdette az evangéliumot, amelyek

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/ Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben