ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET
|
|
- Lóránd Hajdu
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja. HIMNUSZ A nappalból egy óra még, s a napfény esthomályba hull; törlesszük a nagy tartozást, szívünk most háladalra gyúl. E nap múmiája véget ért, amelyre hívtál, Krisztusunk, készítsd az ígért égi bért: szőlőmunkásaid vagyunk. Kiket most bérük vonz feléd, s kiknek majd végső díjat adsz: mindnyájunk munkáját segítsd, s munkánk után adj szent vigaszt. Krisztus Király, zengjen neked, és az Atyának tiszteletet, s a Vigasztalónak veled dicséret zengjen szüntelen. Ámen.
2 ZSOLTÁROZÁS 1. ant. Uram, mentsd meg életemet a haláltól, és lábamat az elbukástól zsoltár Hálaadás Sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába (ApCsel 14, 21). Szeretem az Urat, * mert meghallgatta esdeklő szavamat. Hozzám fordította fülét, * amikor segítségül hívtam a nehéz napokban. A halál kötelékei körülfontak engem, * és elértek az alvilág csapdái. Gyötrelem és fájdalom várt rám mindenütt, + az Úr nevét kiáltottam altkor: * Uram, mentsd meg az életem! Igazságos az Úr és jóságos, * irgalmas hozzánk a mi Istenünk. Oltalmába fogadja a gyöngét; * nyomorult voltam, de ő fölemelt. Lelkem, nyugodj meg újra, * mert az Úr jót tett veled. Megmentette életemet a haláltól, + szememet a könnyhullatástól,* és lábamat az elbukástól. Az Úr előtt járhatok * az élők földjén. 1. ant. Uram, mentsd meg életemet a haláltól, és lábamat az elbukástól. 2
3 2. ant. Segítséget csak az Úrtól kaphatok, aki az eget és a földet teremtette zsoltár Népünk őrzője Nem éheznek, és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség (Jel 7, 16). Tekintetem a hegyek felé emelem, * honnét is jöhetne segítségem? Segítséget csak az Úrtól kaphatok, * aki az eget és a földet teremtette. Ö nem hagyja, hogy meginogjon lábad, * nem szunnyad az, aki őriz téged. Bizony sosem szunnyad, sosem alszik. * aki őre Izraelnek. Az Úr a te őrződ, + az Úr oltalmaz téged, * ő áll jobbod felől. Napközben a nap heve nem éget, * és a hold nem árt neked éjjel. Megvéd az Úr minden bajtól, * és megőrzi lelkedet. Az Úr megőriz jártodban-keltedben, * mostantól fogva és mindörökké. 2. ant. Segítséget csak az Úrtól kaphatok, aki az eget és a földet teremtette. 3. ant. Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királya! 3 Kantikum Jel 15, 3-4 A hódolat éneke Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk, Istenünk. Hűségesek és igazak útjaid, * nemzetek Királya!
4 Ki ne félne, tisztelne téged, Urunk, * ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, + eljön minden nemzet, és színed elé borul, * mert nyilvánvalóvá lett, ahogyan ítéltél. 3. ant. Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királya! RÖVID OLVASMÁNY (1 Kor 2, 7-10a) 4 Isten titokzatos, rejtett bölcsességét hirdetjük, amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre szánt. Ezt senki sem ismerte fel a világ fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. így érvényes az írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. RÖVID VÁLASZOS ÉNEK V. Krisztus meghalt a mi bűneinkért, * Hogy Istenhez vezessen minket. Krisztus. F. Test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. * Hogy Istenhez vezessen minket. Dicsőség az Atyának. Krisztus. Magnificat-ant. Emlékezzél meg, Urunk, irgalmasságodról, amint atyáinknak hajdan megígérted. EVANGÉLIUMI KANTIKUM (MAGNIFICAT) Lk l, A lélek az Úrban ujjong Magasztalja lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: * íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek, mert nagyot művelt velem Ő, aki Hatalmas: * ő, akit Szentnek hívunk.
5 Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, * akik istenfélők. Csodát művelt erős karjával: * a kevélykedőket széjjelszórta, hatalmasokat elűzött trónjukról, * kicsinyeket pedig felmagasztalt; az éhezőket minden jóval betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel. Gondjába vette gyermekét, Izraelt: * megemlékezett irgalmáról, melyet atyáinknak hajdan megígért, * Ábrahámnak és utódainak mindörökké. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak * és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, * most és mindörökké. Ámen. 5 Magnificat-ant. Emlékezzél meg, Urunk, irgalmasságodról, amint atyáinknak hajdan megígérted. FOHÁSZOK Áldjuk Krisztus Urunkat, aki jóságos irgalmával letörli a sírok könynyeit. Szeretettel kérjük őt: Irgalmazz, Urunk, népednek! Krisztus Urunk, te az alázatosokat vigasztalod, tekintsd a szegények könnyeit! Halld meg, irgalmas Istenünk, a haldoklók sóhajtását, látogassa és erősítse meg őket angyalod. Minden száműzött ismerje meg gondviselésedet, nyerje vissza földi hazáját és jusson végül az örök hazába! Akik szánalmasan vergődnek a bűnben, hajoljanak meg szereteted előtt, és engesztelődjenek ki veled és Egyházaddal!
6 6 Üdvözítsd jóságosán elhunyt testvéreinket, hogy teljes mértékben részesedjenek megváltásodban! Mi Atyánk. Könyörgés Istenünk, a kereszt botrányában csodálatosan nyilatkozik meg a te kimondhatatlan bölcsességed. Engedd úgy szemlélnünk Fiad szenvedésének dicsőségét, hogy mindenkor bizakodó lélekkel dicsekedjünk az ő keresztjével. Aki veled él. Ezután, ha pap vagy diakónus vezeti a liturgiát, elbocsátja a népet: Az Úr legyen veletek! F. És a te lelkeddel! Áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek! F. Ámen. Vagy a miséből vett más áldásformulát használ. Ha most elbocsátás következik, így folytatja: Menjetek békével!f. Istennek legyen hála! Ha nincs jelen pap vagy diakónus, valamint egyéni imádkozás esetén így zárul a Reggeli dicséret: Az Úr áldjon meg minket, védelmezzen minden rossztól, és vezessen el az örök életre! F. Ámen.
ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
ADVENT ESTI DICSÉRET
ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy
ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)
f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)
ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: CSÜTÖRTÖK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
HÚSVÉT ESTI DICSÉRET
HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan
URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET
URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Az Atya szemefénye,
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Az Imaórák Liturgiája I. hét, kedd Esti dicséret
Az Imaórák Liturgiája I. hét, kedd Esti dicséret V. Istenem, jöjj segítségemre! R. Uram, segíts meg engem! V. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. R. Miképpen kezdetben, Alleluja. HIMNUSZ
Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET
Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának,
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
NAGYBÖJT ESTI DICSÉRET
NAGYBÖJT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Ki szívünk mélyét ismered,
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből
Imák a Nagyfigyelmeztetésre. Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből A dokumentum forrása: www.uzenetek.eu Szerző: A te szerető Megmentőd, Jézus Krisztus cimre. Page 1 Információ a dokumentum használatához A dokumentumot
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
BvfvvvvvvdvvvgvvvvvvvvvygvvvvvvvvfvvvvvvvGhvvvvvv5bb$#vvvdvvv[vvvsvvvvS6ccvhvvvhvvvvygvvvvGjvvvygvvvvvvGhvvv{vvvvhvvvvvhvvvvvbbbbbbbbbbbbÌ
HAMVAZÓSZERDA GYERTYAGYÚJTÁS Bvavvvdvvvvvgvvvvvvvgvvvvgvvvvgvvvvkvvvvvvjvvvgvvvhvvvgvv{vvvkvvvgvvvvvsvvvvvfvvvgvvvvdvvvvvvesvvavvvv}vvavvvvvdvvvvvgvvvvvvbbbbbbbbbbbÎ A ttende Domine, et miserere, qui-a
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
E S T E R E G G E L ESTI DICSÉRET IMÁDSÁGRA HÍVÁS. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
R E G G E L IMÁDSÁGRA HÍVÁS Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Nyisd meg, Uram, ajkamat neved dicséretére; tisztítsd meg szívemet minden hiábavaló és vétkes gondolattól; világosítsd meg értelmemet,
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
És ti is, égi szellemek, mennyben lakó boldog sereg, minden rosszat múltat, jelent s jövendőt messze űzzetek.
Mindenszentek I. esti dicséret Gyertyagyújtás BvvvgvvvvvvvvhvvvvjvvvjvvvjvvvvvvJkbbbbbbvvlvv{vvlvvvvvvlvvvvvvvvvlvvvvkvvvvvvvkvvvvvvvvvvkvvvvvvkvvvvvvvvkvvvvvkvvvkvvvvvkvvvvvuhvvvvvhvvvbbbbÔ Enyhe világossága
SZÁLLÁST KERES A SZENT CSALÁD
SZÁLLÁST KERES A SZENT CSALÁD 1 Jelenlevők: Vendég előimádkozó Vendégek Házigazda előimádkozó Házigazdák Közösen Vendégek: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Házigazdák: Mindörökké, Ámen. Közösen: Az Atya,
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
De mégis főként nélkülözők iránt voltál nagylelkű, krisztusi szolgaként: megmosva, mint az égi Mester, lábukat, letörülve könnyük.
Szent István Király, Magyarország Fővédőszentje I. Esti Dicséret V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 212) Nagy példaképünk, nincs
HÚSVÉT REGGELI DICSÉRET
HÚSVÉT REGGELI DICSÉRET HIMNUSZ 2. A hitetlen hite visszatér, ma újra látnak a vakok, s kiben nem old fel rettegést ha látja, megtér a lator? 3. Ámulnak mind az angyalok, látván, hogy bőnhıdik a test,
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
AZ ÉNEKELT ZSOLOZSMA DALLAMAI
AZ ÉNEKELT ZSOLOZSMA DALLAMAI ", -.-., ',, - I. Bevezetés 1949 --- Pap: Istenem, jöjj segítsé gem -re! Hívek: Uram, segíts meg en -gem! 181 Együtt: Dicsoség az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek -nek, ITÚképpen
A MISE RENDJE MAGYARUL
BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE HAJDÚDOROG Petőfi tér 1. 4087 szigabor61@gmail.com HÉTFŐ REGGELI IMA ISKOLA KEZDÉS ELŐTT 1 Pap: Áldott a mi Istenünk öröktől fogva most és mindenkor
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.
A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - II.10 (Böjt 1. napja)
REGGELI DICSÉRET. Testet ölt benned, mit az összes szentek mondani, tenni, végbevinni tudtak, s mind, amit szívünk tüze lángolása vágyva szerethet.
REGGELI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Testet ölt benned, mit az összes
HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.
1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
BvvfvvvGhvvvvhvvvv[vvvhvvvv\vbbg jvvvhvvvvhvvvygvvvvvghvvv}vvbbbfvvvghvvvv[v\vvg jvvvhvvvvvvvvhvvvvvvygvvvvghvvvv]vvvvvfvvvvghvvvvhvvvvvhvbbbvó
Keresztvetés Szent István király I. Esti dicséret Meghajlunk BvvfvvvGhvvvvhvvvv[vvvhvvvv\vbbg jvvvhvvvvhvvvygvvvvvghvvv}vvbbbfvvvghvvvv[v\vvg jvvvhvvvvvvvvhvvvvvvygvvvvghvvvv]vvvvvfvvvvghvvvvhvvvvvhvbbbvó
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
Függelék. 2. Unitárius hitvallás.
Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON
2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.
2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát
Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért
Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért 2014. augusztus 15. 112. 1. Ez nagy szentség valóban, - Ezt imádjuk legjobban, - Melyet Jézus nekünk hagyott Testamentomban. 2. Jelen van itt test
Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?
A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:
17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked
46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA
46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA Az új parókia megáldását a püspök vagy megbízottja végzi, az épület utcai bejárata előtti istentisztelet keretében. Ha a vendégek nagy száma, vagy az utcai forgalom mértéke,
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]
2018. jún.3. Úrnapja 22.
2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 AZ 1. OLVASMÁNY UTÁN 1a Áldjad, lelkem, az Urat! * Mindennél hatalmasabb vagy, Uram, IstEnem! b Fenségbe és szépségbe öltözöl, * fényesség borul
URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise
URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj
2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.
2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben
DECEMBER 27. SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAPJÁN 1. VÁLTOZAT
DECEMBER 27. SZENT JÁNOS AOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAJÁN 1. VÁLTOZAT A bormegáldás igeliturgia keretében történik. A liturgiát orgonajáték vagy alkalmas ének vezeti be. Ezután
24 óra az Úrért Hétkápolna 2015. március 13-14. NAGYBÖJT 3. HETE, PÉNTEK ESTI DICSÉRET
NAGYBÖJT 3. HETE, PÉNTEK ESTI DICSÉRET GYERTYAGYÚJTÁS Bvavvvdvvvvvgvvvvvvvgvvvvgvvvvgvvvvkvvvvvvjvvvgvvvhvvvgvv{vvvkvvvgvvvvvsvvvvvfvvvgvvvvdvvvvvvesvvavvvv}vvavvvvvdvvvvvgvvvvvvbbbbbbbbbbbÎ A ttende Domine,
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 AZ 1. OLVASMÁNY UTÁN 103. zsoltár Áldjad, lelkem, az Urat! * Mindennél hatalmasabb vagy, Uram, IstEnem! Fenségbe és szépségbe öltözöl, * fényesség
TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM
19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2
MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek
1. Sóhajtva vár Dallama: Én Istenem, Te légy velem Isten szent házába bémegyek 11.
1. Sóhajtva vár Dallama: Én Istenem, Te légy velem 96. 2. Isten szent házába bémegyek 11. 17 3. Az Úrnak házában 18 4. Uram! Templomodba gyűltünk 13. 19 5. Élő Isten, egybegyűltünk Dallama: Mennyben lakó
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
HARMADIK RÉSZ. Áhítatformák és mindennapi közös imádságok
HARMADIK RÉSZ Áhítatformák és mindennapi közös imádságok A könyörgés felépítése BEVEZETÕ ZSOLTÁR BEVEZETÉS KÖNYÖRGÉS A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) MIATYÁNK ZÁRÓÉNEK, ÁLDÁS 205 644 Könyörgés Luther litániája
"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"
"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!
Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org