HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia
|
|
- Antal Biró
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31, csütörtök Nincs iroda. 31, csütörtök Év végi hálaadás , péntek Az egésznapos szentségimádás és az imaóra a betegekért elmarad. jan. 1. péntek Újév, Szűz Mária, Isten Anyja és szentmise Köszönet azoknak, akik már befizették ez évi egyházi hozzájárulásukat (egyházi adó). Akik még nem tették meg, kérjük, tegyék meg! A hátsó asztalon jövő évi lapozgatós naptár jánoshalmi keresztekkel, egylapos naptár vásárolható, az áruk rajta van. Becsületkasszával működik. A pénzt kérjük a padon lévő perselybe tenni. A 2016-os évre miseszándékok előjegyzése az irodán. Kérjük, aki szeretne a jövő évben is katolikus sajtótermékeket kapni, szíveskedjék az irodában előfizetni: Újra működik a plébánia honlapja.
2 Egyéb egyházközségi hírek 1. A 2016-os évre miseszándékok előjegyzése az irodában, hivatali időben: délelőtt, hétfőtől péntekig , délután szerdán és pénteken között. A szentmisék- az Egyházközségi Képviselőtestület döntése alapján 2016-ban hétköznap hétfő, szerda és pénteki napokon reggel 7.00 órakor, kedd és csütörtöki napokon órakor lesznek. A szombat és vasárnap esti szentmisék mindig órakor kezdődnek majd. A május és októberi hónapban a litánia és rózsafüzér miatt a szentmisék 18:00 lesznek. 2. Kérjük, aki szeretne a jövő évben is katolikus sajtótermékeket kapni, szíveskedjék az irodában előfizetni: Új ember 1/2 éves Keresztény Élet 1/2 éves Adoremus 1/2 éves Szívesen állunk rendelkezésére a testvéreknek szentgyónásaik elvégzésére a vasárnapi szentmisék előtt fél órával vagy egyeztetett időpontban. Így is készüljünk karácsonyra! 4. Újra működik a plébánia honlapja. 5. A hátsó asztalon jövő évi lapozgatós naptár jánoshalmi keresztekkel, egylapos naptár vásárolható, az áruk rajta van. Becsületkasszával működik. Aki vásárol az a Kápolnás temetői kápolna felújítását is támogatja. A pénzt kérjük a padon lévő perselybe tenni. A plébánia irodájában is megvásárolhatók kegytárgyak és Szentírás is. Sírhely megváltás és Egyházi adó 6. Az 1990-ben, vagy régebben, de újra ki nem váltott sírhelyek lejárnak. Aki igényt tart továbbra a sírhelyre, szíveskedjék az irodában újra váltani. A ki nem váltott sírhelyek újra eladhatóvá válnak. 7. Köszönet azoknak, akik már befizették ez évi egyházi hozzájárulásukat (egyházi adó). Akik még nem tették meg, kérjük, tegyék meg!
3 K Ö S Z Ö N E T A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jánoshalmi Csoportja hálás szívvel megköszöni a segítséget mindenkinek, aki adománnyal, áldozatos munkával, sütéssel, főzéssel, ebédhordással hozzájárult ahhoz, hogy a rászorulóknak szép karácsonya legyen. A paprikás krumplis szeretet ebéd és a jótékonysági karácsonyi vásár bevétele Forint volt. - Ebből az összegből készítettünk 150 db tartós élelmiszerből álló csomagot, ünnepek után további 20db-ot készítünk. - 8 hajléktalannak befizettünk 8 napra meleg ebédre a Diákélelmezési konyhára án ebédet főztünk főre a plébánián valamint egy kalácsos, almás, süteményes csomaggal együtt, ezeket délben széthordtuk a segítőkkel a rászorulók otthonaiba. - Szaloncukros csomagot vittünk a Pelikán Öregek Otthonába. Az Önkormányzattól kaptunk 4 mázsa lisztet, a Magyarok Kenyere megmaradt liszt adományából. A hívek által sütött süteményeket is az ebédes csomagokhoz használtuk fel. Mindenkinek hálás köszönet minden segítségért! A jó Isten áldása kísérje életüket!
4 Karácsonykor hirdetés Köszönet azoknak, akik már befizették ez évi egyházi hozzájárulásukat (egyházi adó). Akik még nem tették meg, kérjük, tegyék meg! A hátsó asztalon jövő évi lapozgatós naptár jánoshalmi keresztekkel, egylapos naptár vásárolható, az áruk rajta van. Becsületkasszával működik. A pénzt kérjük a padon lévő perselybe tenni. A 2016-os évre miseszándékok előjegyzése az irodán. Kérjük, aki szeretne a jövő évben is katolikus sajtótermékeket kapni, szíveskedjék az irodában előfizetni: Újra működik a plébánia honlapja. Felolvasni a máltai köszönetet! Sándor atya nevében is áldott Ünnepet kívánok! K Ö S Z Ö N E T A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jánoshalmi Csoportja hálás szívvel megköszöni a segítséget mindenkinek, aki adománnyal, áldozatos munkával, sütéssel, főzéssel, ebédhordással hozzájárult ahhoz, hogy a rászorulóknak szép karácsonya legyen. A paprikás krumplis szeretet ebéd és a jótékonysági karácsonyi vásár bevétele Forint volt. - Ebből az összegből készítettünk 150 db tartós élelmiszerből álló csomagot, ünnepek után további 20db-ot készítünk. - 8 hajléktalannak befizettünk 8 napra meleg ebédre a Diákélelmezési konyhára án ebédet főztünk főre a plébánián valamint egy kalácsos, almás, süteményes csomaggal együtt, ezeket délben széthordtuk a segítőkkel a rászorulók otthonaiba. - Szaloncukros csomagot vittünk a Pelikán Öregek Otthonába. Az Önkormányzattól kaptunk 4 mázsa lisztet, a Magyarok Kenyere megmaradt liszt adományából. A hívek által sütött süteményeket is az ebédes csomagokhoz használtuk fel. Mindenkinek hálás köszönet a minden segítségért! A jó Isten áldása kísérje életüket!
5
MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm.
MISEREND (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. Dec. 26. Hétfő Karácsony 2. napja/szent István vrt. 9.30 Nm. Dec. 27. Kedd 7.30 Makrányi Antal; Id. Mátyók András
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött
H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.
H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),
Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig
Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig
Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22től, december 23ig Vasárnap 12.21 Advent IV. vasárnapja IV. hét Balinka 8.00 Szentmise int. +Idős és ifjú Stohl Ferenc és szülőkért és nagyszülőkért
A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA
IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö
KATolIKUS egyházközségeink F
KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék
KATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
Ünnepi szertartás- és miserend Veszprémben Szent Mih{ly Főpléb{nia
Ünnepi szertartás- és miserend Veszprémben Szent Mih{ly Főpléb{nia Szent Mihály Bazilika: 16.00:pásztorjáték, 24.00 éjféli érseki szentmise Károly templom: 24.00 éjféli szentmise Ferences templom: 21.00
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS
HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Megújult az egyházközségi honlap
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A
2011-es eseménynaptár
Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó
Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk
Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség
KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk
A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja
A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap
Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet
Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg
KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást
Éves munkaterv 2011/2012
Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő
GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás
HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete
Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen:
Jelenléti ív 2013 01 Január munkanap-ünnepnap száma: 23-1 kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd 184 ## Csuzstatás: 16 17 18 19 20
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség
hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti
SZENT KERESZT PLÉBÁNIA. II. félévi újság előfizetés (2014. január-június)
SZENT KERESZT PLÉBÁNIA Iroda címe: 7400 Kaposvár, Bartók B. u. 13. Nyitva tartás: hétfő - péntek 15.00 16.00 E-mail: donner@plebania.hu Honlap: www.donner.plebania.hu II. félévi újság előfizetés (2014.
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata
egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink
2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
JELENLÉTI ÍV. 1. feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet!
JELENLÉTI ÍV feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet! Az Ön munkabeosztása: A név helyére a saját nevét írja! Március Hétfő 6 00-14 00 Március Kedd 6 00-12 00 Március
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK
Egyházaink hírei Katolikus egyházközségeink F Gyóni Katolikus Egyházközség Nagyböjt hétfőin a szentmise után lehetőség a szentgyónásra 18.15-ig (26-án, nagyhétfőn 19.15-ig). 14-én, 21-én és 28-án a szentmisék
Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév
Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS
2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)
2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi
A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján
A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Horgásznaptár - részletes szolunáris naptár 2015
215 Január Napkelte Napnyugta Holdkelte Holdnyugta Holdfázis Major periódus Minor periódus yenge 1 Csütörtök 7:32 16:3 13:31 3:33 8:5 2:31 1:52 14:18 Jó 2 Péntek 7:32 16:4 14:13 4:35 8:57 21:23 2:44 15:1
2018/2019-es tanév rendje Gólyatábor: ÁJK, BTK augusztus utolsó hete
2018/2019-es tanév rendje Gólyatábor: ÁJK, BTK 2018. augusztus utolsó hete Egyetemi Napok (Nagykőrös): Tanévnyitó: ŐSZI SZEMESZTER: Félévkezdő csendes napok: TFK ÁJK, BTK tanári nap HTK a Fasori Gyülekezet
2016/2017-es tanév rendje (programok)
Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki
2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE
2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott
Közbenjáró imádságok a Napközi imaórán
Közbenjáró imádságok a Napközi imaórán A napközi imaórában a Rövid olvasmányt és a Verzikulust követően a kántor olvassa be az imádságot, majd megfelelő idejű szent csend után intonálja a Kyrie eleison
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje májusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje májusban
RENDEZVÉNYTERV 2017/2017
RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret
Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi Rendezvényterve
Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi terve Január 1. Szerda 2. Csütörtök 3. Péntek 4. Szombat Pótszilveszter Nyugdíjas Klub 18-5. Vasárnap 6. Hétfő Taggyűlés Nyugdíjas Klub 18-7. Kedd 8. Szerda 9. Csütörtök
A 2017/2018-as tanév rendje
23/2017.(III. 29.) számú szenátusi határozat A Szenátus elfogadja a Károli Gáspár Református Egyetem 2017/2018-as tanévének rendjét az alábbiak szerint: A 2017/2018-as tanév rendje 2017/2018 Gólyatábor:
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési
KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.
KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való
HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése. 10:00 1. előadás: AFRIKA
HÉTFŐ 9:00 gyülekező Tábori szabályok 9:45 ismertetése 1. előadás: AFRIKA 11:00 sport, foci, akadályverseny 17:30 szünet A kollégiumnál kipakolás, elrendeződés A helyszín bemutatása, Csoportok beosztása,
SZEPTEMBER
AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök
7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 8.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Média Töri A/N Magyar Magyar 2. Rajz Biológia A/N Magyar Ének 3. Tesi Matek Töri Biológia Földrajz 4. A/N Ofő Matek A/N Info 5. Hittan Fizika Fizika Kémia Hittan
Oktatási és Hallgatói Ügyek Bizottsága
SZMSZ I. KÖTETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND Oktatási és Hallgatói Ügyek Bizottsága I.5/c. Székesfehérvári Campus Igazgatóság ügyrendje 019/00. tanév időbeosztása Az OHÜB a 018. október 18-i ülésén az OHÜB-9/018/019.
Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év
Különös közzétételi lista 2017/2018. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:
Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE
Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési
Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév
I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping
Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492
hétköznap között 4 Kard Eszter kerti munkákban segítés hétköznap között 2 Kard Eszter óvodás korú gyerekekkel foglalkozás
Intézmény időpont hány fő? mentor feladat 1 Batthyány Strattmann László vakok intézete előre egyeztetve 6 2 Befogadás Háza - Páty 3 4 5 6 7 8 Bolyai Gyermekotthon Berzno köz - kertrendezés Bolyai Gyermekotthon
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi
14:00 16:00 Vadvirág Nyugdíjas Klub Baróthi Györgyné Éva 06 20 914 4681
S z e p t e m b e r Dátum -tól -ig -tól -ig -tól -ig -tól -ig 3640 0 1 szombat 2 vasárnap 3 hétfő 4 kedd 5 szerda 19:00 21:20 CSÉKE Rozmaring 6 csütörtök 7 péntek 19:00 21:20 CSÉKE Rozmaring tánc próba
Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban
Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
Tisztelt Olvasók! Kedves Barátaink! Felhívjuk szíves figyelmüket a Hollandiai Magyar Szövetség lent közölt híreire. Amennyiben barátaik, ismerőseik
Tisztelt Olvasók! Kedves Barátaink! Felhívjuk szíves figyelmüket a Hollandiai Magyar Szövetség lent közölt híreire. Amennyiben barátaik, ismerőseik között vannak olyanok, akik szívesen olvasnák a Hírlevelet,
Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János
Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János
Különös Közzétételi Lista
Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
Pannon Volán ZRt. Pécs, Siklósi út 1. ÉRTESÍTÉS 2011. december 16.
Pannon Volán ZRt. Pécs, Siklósi út 1. ÉRTESÍTÉS 2011. december 16. Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a Pannon Volán ZRt. által közlekedtetett menetrendszerinti autóbuszjáratok 2011. december
e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai
e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős
A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)
TANÉV RENDJE
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6