A keynesi elméleti rendszer és a válságkezelés



Hasonló dokumentumok
Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám:

fogyasztás beruházás kibocsátás Árupiac munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet tőkekínálat Tőkepiac megtakarítás beruházás KF piaca

II. A makroökonómiai- pénzügyi alapfogalmak A makroökonómia alapösszefüggései 1

MAKROÖKONÓMIA Aggregált kínálati modellek, Philips görbe, Intertemporális döntés. Kiss Olivér

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Mikro- és makroökonómia. A keynesiánus pénzpiac és a teljes modell Szalai László

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Második szemináriumi dolgozat a jövő héten!!!

Coming soon. Pénzkereslet

Keynesi kereszt IS görbe. Rövid távú modell. Árupiac. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.

Makroökonómia. 4. szeminárium Szemináriumvezető: Tóth Gábor

2. A négyszektoros jövedelem áramlási modellben ex post igaz, hogy a.) Y=C+I+G+X-IM b.) Y=C+I+G+IM-X c.) Y-IM=C+I+G+X d.

III. PÉNZPOLITIKA ÉS PÉNZELMÉLET

Rövid távú modell Pénzkereslet, LM görbe

Rövid távú modell III. Pénzkereslet, LM görbe

MAKROÖKONÓMIA 2. konzultáció

Makroökonómia. 9. szeminárium

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MAKROÖKONÓMIA. Készítette: Horváth Áron, Pete Péter. Szakmai felelős: Pete Péter február

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Makroökonómia. 11. hét

a beruházások hatása Makroökonómia Gazdasági folyamatok időbeli alakulás. Az infláció, a kibocsátási rés és a munkanélküliség


A. X X X X X X B. X X X C. X X D. X X X E. X X. AA. csoport

A beruházási kereslet és a rövid távú árupiaci egyensúly

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június

Makroökonómia. 12. hét

IS-LM modell Aggregált kereslet. Rövid távú modellis-lm-ad IS-LM-AD. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.

MAKROÖKONÓMIA. Készítette: Horváth Áron, Pete Péter. Szakmai felelős: Pete Péter február

gyszerűsített Keynes-i modell C/korm 0,8(Y-0,4Y)+100


MAKROÖKONÓMIA IS-LM modell. Antal Gergely

GYAKORLÓ FELADATOK MAKROÖKONÓMIÁBÓL

A beruházási kereslet és a rövid távú árupiaci egyensúly

Pénzkereslet, pénzkínálat, a pénzügyi szektor közvetítı szerepe

Tartalom. Pénzügytan I. Általános tudnivalók, ismétlés. 2010/2011 tanév őszi félév 1. Hét

(makro modell) Minden erőforrást felhasználnak. Árak és a bérek tökéletesen rugalmasan változnak.

40 pontos vizsga. Kuncz Izabella. Makroökonómia. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem

NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Árfolyam - Gyakorlás

Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika

2. el adás. Tények, fogalmak: árindexek, kamatok, munkanélküliség. Kuncz Izabella. Makroökonómia. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem

KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ


Infláció, növekedés, gazdaságpolitika

2. el adás. Tények, alapfogalmak: árindexek, kamatok, munkanélküliség. Kuncz Izabella. Makroökonómia. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem

Szabó-bakoseszter. Makroökonómia. Árupiacrövidtávon,kiadásimultiplikátor, adómultiplikátor,isgörbe

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Fogyasztás, beruházás és rövid távú árupiaci egyensúly kétszektoros makromodellekben

A GAZDASÁG HOSSZÚ TÁVÚ VÁLTOZÁSAINAK MODELLJE (II.) Mihályi Péter TANSZÉKVEZETŐ EGYETEMI TANÁR

Makroökonómia. 4. szeminárium

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

A fogyasztási kereslet elméletei

FELVÉTELI DOLGOZAT MEGOLDÓKULCS KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ MESTERSZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK május 22.

6. szeminárium Solow modell

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június

Mi okozza a munkanélküliséget?

Makroökonómia. 7. szeminárium

GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Hogyan értelmezzük a kínálatot és a keresletet nemzetgazdasági szinten? A piac modellje a. Mit jelent makrogazdasági

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN)

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék MAKROÖKONÓMIA. Készítette: Horváth Áron, Pete Péter. Szakmai felelős: Pete Péter

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

Makroökonómia - 3. elıadás

Horvath Julius. 14. Fejezet. Pénz, kamatláb és valutaárfolyam. Slides prepared by Thomas Bishop

4. el adás. Hosszú távú modell: szerepl k, piacok, egyensúly II. Kuncz Izabella. Makroökonómia. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem

Gyakorlófeladatok a neoklasszikus modellhez


Kamatfüggő beruházási kereslet, árupiaci egyensúly, IS-függvény

IS LM GÖRBÉK. 1. feladat

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Nemzetközi gazdaságtan 11. a rövid távú modell

Fazekas Tamás - Nagy Rózsa: Makroökonómia feladatok megoldása Levelező tagozat számára

KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június

Makroökonómia. 8. szeminárium

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Makroökonómia (G-Kar és HR) gyakorló feladatok az 7. és 8. szemináriumra Solow-modell II., Gazdasági ingadozások

Bevezetés a gazdasági ingadozások elméletébe

Tantárgyi program. II. évfolyam, Pénzügy számvitel szak levelezı képzés MAKROÖKONÓMIA (KÖZGAZDASÁGTAN II.) tantárgy 2012/2013. tanév, 1.

Azonosító jel: GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Vannak releváns gazdasági kérdéseink és ezekre válaszolni szeretnénk.

GAZDASÁGPOLITIKA. Készítette: Pete Péter. Szakmai felelős: Pete Péter június

Makroökonómia Kisokos

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

Makroökonómia. 10. hét

11. Infláció, munkanélküliség és a Phillipsgörbe

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június

Makroökonómia. 13. hét

Azonosító jel: GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA február :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Bevezetés a gazdasági ingadozások elméletébe

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

Mikroökonómia előadás. Dr. Kertész Krisztián főiskolai docens

Őszi előrejelzés ra: holtponton a növekedés

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Átírás:

ERDŐS TIBOR A keynesi elméleti rendszer és a válságkezelés 1. Bevezetés Az 1930-as évek éles választóvonalat alkotnak a közgazdasági gondolkodásban. Eddig, vagyis a közgazdaság-tudomány megszületésétől kezdve mintegy 150 éven át az ún. klasszikus modell és annak alapvető szólása volt általánosan elfogadott: a kínálat létrehozza a saját keresletét. A mondás arra utalt, hogy a kapitalizmust egy olyan mechanizmus kíséri, amely a gazdaságot a teljes foglalkoztatás felé viszi. Vagyis a kapitalizmus olyan önszabályozó rendszer, amelyben inkább csak átmeneti, a szerkezeti változásokból eredő munkanélküliség létezhet. Nem képződhet akaratlan általános munkanélküliség, mert az önszabályozó mechanizmus biztosítja a teljes foglalkoztatással termelt output (termékek és szolgáltatások) megvásárlását. A klasszikus modell ezért kevés vagy semmiféle szerepet nem hagy az állam gazdasági beavatkozása sem a fiskális, sem a monetáris politika számára. Olyan szellemi óriások tartoztak a klasszikus iskolához, mint Adam Smith, David Ricardo, Jean Baptiste Say, James és John Stuart Mill, vagy később Walras, Marshall és Wicksell. Tudtak persze a termelés megrázkódtatásairól. Ezeket azonban politikai változásokra, háborúkra, természeti katasztrófákra, spekulációs manőverekre és egyéb szokatlan 105

eseményekre vezették vissza, és azt hitték: mindezek a teljes foglalkoztatottsági szinthez képest csupán átmeneti visszaeséseket eredményeznek. Tagadták, hogy a munkanélküliség és a válság (depresszió) tartós és nagyarányú lehet. Mindenesetre, az uralkodó klasszikus elméletek és a gazdasági válság között ellentmondás volt. A teoretikusok azonban, mint szinte mindig, ragaszkodnak elméleti modelljeikhez, ha azok nincsenek szöges ellentétben a valósággal és ha a modellek nem túl nagy hibaszázalékkal jelzik előre az eseményeket. Így történt ez 1929 33, illetve az 1930-as évekig. A nagy válság azonban túlságosan sok bizonyítékot szolgáltatott az önszabályozó gazdaság eszméjével szemben, mely arra inspirálta John Maynard Keynest, hogy radikális változásra késztesse a makrogazdasági gondolkodásmódot. Keynes főművében 1 nevetségesnek találta azt a tételt, hogy a kapitalista gazdaság (a piacgazdaság) szükségképpen és mindig a teljes foglalkoztatás felé tör. Azt hangsúlyozta: aktív kormányzati politika szükséges a teljes foglalkoztatás eléréséhez. A klasszikus mondás helyébe A kínálat létrehozza a saját keresletét annak ellentétét tette: A kereslet megteremti a saját kínálatát, vagyis feje tetejére állította a klasszikus mondást. Keynes végső következtetése az volt, hogy a költségvetési politika (és kisebb mértékben a monetáris politika) okos felhasználásával a javakkal és szolgáltatásokkal szemben a háztartások, a vállalati szféra és a kormányzat által támasztott összes kereslet (az aggregált kereslet) változtatható és ily módon elérhető a teljes foglalkoztatottság. Röviden: Keynes nagy szerepet tulajdonított az állami beavatkozásnak. 1 106 The General Theory of Employment, Interest and Money. London, Macmillan, 1936. Magyarul: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1965.

A General Theory megjelenése óriási feltűnést, sőt sokkot okozott. R. L. Heilbroner erről így ír: Egy ideig Keynes és gazdasági eszméi az eretnekséghez veszélyesen közelinek tűntek. Jól emlékszem az elvörösödő arcokra és a reszkető hangokra, ha olyan istenkáromlásokról esett szó, hogy bizonyos körülmények között a megtakarítások növelése a nemzet kárára válhat, vagy hogy a bérek csökkentése nem biztos, hogy a foglalkoztatás növekedésére vezet. Ma ezek a szenvedélyes viták nagyon távolinak tűnnek. 2 A General Theory megjelenése után tíz évvel már inkább az elismerő vélemények váltak uralkodóvá. Ez egy rosszul megírt és ügyetlenül összeállított könyv. Bármelyik laikus, aki a szerző korábbi hírneve alapján szánta rá magát, hogy azt megvásárolja, sajnálja a kiadott 5 shillingjét. Ez a könyv nem alkalmas iskola használatra. Arrogáns, rossz modorú, polemikus... A keynesi rendszer csak homályosan rajzolódik ki benne, mintha a szerzőnek alig volna tudomása e rendszer létezéséről és természetéről. A szerző bizonyára akkor a legrosszabb, amikor a szellemi elődökkel való kapcsolatát boncolgatja. Az éleselméjűség és intuíció felvillanásai vegyülnek a fárasztó algebrával. Felejthetetlen riposztnak az ügyetlen definíció enged utat. De ha a könyvet végül is sikerül megértenünk, az elemzést nyilvánvalónak és u- gyanakkor újnak találjuk. Röviden, egy szellemi óriás műve. 3 És jöjjön W. J. Baumol véleménye: A The General Theory of Employement, Interest and Money valószínűleg a legjelentősebb könyv a 20. század közgazdaságtanában. Nagyon is forradalmi üzenetet hozott. Keynes elvetette azt az eszmét, hogy a gazdaság mindig a foglalkoztatottság magas szintje felé törekszik. Ezt ezzel az állítással cserélte ki:... lehet, hogy a gazdaság évekig tartó 2 3 Robert L. Heilbroner: Understanding Macroeconomics. Second Edition. New Yersey, Prentice Hall, 1968, 2. P. A. Samuelson: Lord Keynes and the General Theory. Econometrica, 1946,14. 190. 107

stagnálásra van kárhoztatva. 4 A keynesi elméleti rendszer valóban forradalmi változást hozott. Ez azonban csak akkor érthető meg, ha ismertek a korábban, a mintegy 150 éven át uralkodó klasszikus modell alapvonásai. 2. A klasszikus modell A klasszikus modell alaptétele, hogy a teljes foglalkoztatás mellett termelt outputot hiánytalanul megvásárolják. A tétel két fontos összefüggésre utal: 1. A munkaerő kereslete és kínálata úgy alakul, hogy nem létezhet tartósan kényszerű munkanélküliség. Aki éppen nincs foglalkoztatva, az vagy úton van az egyik állásból a másik felé az állásváltoztatáshoz rendszerint idő kell, vagy az adott bérért nem hajlandó munkát vállalni. Ekkor viszont a munkanélküliség nem kényszerű. 2. A termelt outputot szükségképpen megvásárolják, mert az outputtal mindig azonos értékű jövedelem képződik, ezt pedig fogyasztást, Illetve beruházási kiadások formájában vásárlásokra fordítják. Ezért mondják: a termelés annyi keresletet támaszt, amennyi elegendő az output megvásárlásához a termelés megteremti a saját keresletét. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a klasszikus modell képviselői a pénzt csupán csereeszköznek tekintették. Annak csak az adásvétel lebonyolítása a feladata, csak annyit érdemes tartani belőle, amennyi éppen elegendő a tranzakciók végrehatásához. Ha a pénzmennyiség nő, az a nominális összes keresletet növeli, és ezzel arányban nő az egyes áruk ára. A pénzt tehát nem használják az érték, illetve a vagyon megőrzésére. Ez azt foglalja magában, hogy a pénz for- 4 108 W. J. Baumol and A. S. Blinder: Economics, Principles and Policy. New York, Harcourt Brace Jovanovich, 1979, 78-79.

gási sebessége lényegében változatlan, és hogy az outputtal együtt képződő, azzal megegyező nagyságú jövedelem valóban az output értékével egyező vásárlásra vezet. Röviden: a pénz a klasszikus modell felfogása szerint semleges. A teljes foglalkoztatás felé való természetes törekvés, valamint az output értékével megegyező jövedelem és kereslet a klasszikus teória két alappillére. Érthető, hogy ezek bizonyítást igényelnek és ezeket a klasszikus modell képviselői bizonyítani is kívánták. A bizonyítás lényegében a következő módon történt: a) A gazdaság azért tör a teljes foglalkoztatottság felé és azért van rendszerint a teljes foglalkoztatottság állapotában, mert egyéb inputokat, pl. a tőkét, állandónak véve, a vállalatok mindaddig növelik a foglalkoztatottságot, amíg a munka határterméke meghaladja a reálbér nagyságát. Ha már egyenlő vele, a foglalkoztatottságot tovább nem növelik. A lényeghez persze hozzátartozik, mekkora a munkaerő-kínálat nagysága. Ez a klasszikus modell szerint függ a munkavégzés határáldozatától (marginal disutility). A munkás nem fog többet dolgozni (hanem csak kevesebbet), ha úgy találja, hogy a munkavégzés határáldozata (vagyis az, hogy a munkavégzéssel kellemetlenség, fáradság jár) már nagyobb, mint a kapott reálbérrel járó marginális haszon (marginal utility). Ha a reálbér nő, a munkaerő-kínálat is nő, de kereslete csökken, mert a kisebb foglalkoztatottság biztosíthatja csak azt, hogy a reálbér ne haladja meg a munka határtermékét. Ha a reálbér csökken, a munkaerő kínálata esik és kereslete nő, minthogy ekkor a munkának a nagyobb foglalkoztatással járó kisebb határterméke is lehet nagyobb, vagy egyenlő a reálbérrel. Röviden: a klasszikus modell szerint a teljes foglalkoztatás akkor biztosított, ha a reálbérek rugalmasan változnak felfelé és lefelé. A cégek több munkaerőt alkalmaznak, ha a reálbér esik. Ha a bérek rugalmas esése ellenére mégis állás nélkül maradnak munkások, annak oka csak az lehet, hogy 109

azok a reálbért alacsonynak találják, ennyiért nem vállalnak munkát. (Számukra a munka által okozott marginal disutility nagyobb, mint a reálbér által biztosított marginal utility.) Ezt a klasszikus iskola képviselői önkéntes munkanélküliségnek nevezték. Nem önkéntes munkanélküliség csak akkor létezhet, ha a bérek mozgásukban lefelé merevek vagy nehezen változtathatók. A klasszikus iskola azonban a béreket (reálbéreket) mozgásukban felfelé és lefelé is rugalmasnak vette. 5 5 Ez a szemlélet tipikusan mikroökonómiai. Ha csak egy vállalatnál esik a bér, érthető, hogy az több munkást hajlandó foglalkoztatni, hiszen a vállalat változatlan piaci keresletre számíthat, és a foglalkoztatás növelésével nő a profitja. Zárt gazdaságban (a nyitott gazdaság sajátosságára később térünk vissza) viszont ha az egész gazdaságban esik a bér (reálbér), a piaci kereslet minden vállalat számára csökken, a foglalkoztatás alakulása pedig a piaci helyzettől függ. Persze a bérek esése együtt járhat az általános árszínvonal esésével, ekkor a reálbér nem csökken, a piaci kereslet változatlan maradhat. De a klasszikus modell szerint pontosan a reálbér esésére volna szükség ahhoz, hogy a foglalkoztatottság nőjön, hiszen így haladhatná meg a munka határterméke a reálbért, ez ösztönözné a vállalati foglalkoztatottság növelését. A dilemmából kiutat jelenthetne, ha a bérek esésével egyidejűleg a beruházások volumene emelkedne. De miért nőnének a beruházások éppen akkor, amikor a reálbérek esnek és ezzel a piaci helyzet éppen romlik? Vagy ha a reálbérek nem esnek, mert a bérek esésével együtt az általános árszint is esik, mi ösztönözne a beruházások növelésére? R. S. Eckaus azt írja: De ha a végtermékek és szolgáltatások ára esik, amikor a bérek csökkennek, nem jön létre növekedés a profitban, hogy az stimulálja az expanziót a termelésben és a foglalkoztatásban. Sőt, visszaeső árak nem ébresztenek bizalmat, pont ellenkezőleg. Amikor az árak esnek, a vállalkozók valószínűleg inkább elhalasztják, mint növelik a beruházásokat, inkább csökkentik, mint növelik a termelést. Vö. Richard S. Eckaus: Basic Economics. Boston, Little. Brown and Company, 1972, 184. 110

b) A klasszikus iskolának azt is bizonyítania kellett, hogy a teljes foglalkoztatottság mellett előállított outputot meg is vásárolják. A bizonyításhoz nem elég, hogy a termeléssel egyenlő értékű jövedelem képződik. A jövedelmet el is kell költeni, hogy az output realizálódjék. A lakosság azonban jövedelmét nem teljes egészében használja fel fogyasztásra, annak egy részét megtakarítja. Úgy tűnik, a megtakarítások a jövedelmek körforgásából (kereslet jövedelem termelés) elfolyásokat okoznak, a megtakarítások miatt a jövedelmeknél kisebb költekezés javakra és szolgáltatásokra csökkenti a gazdasági teljesítményt, s ez mégiscsak akaratlanul munkanélküliségre vezet. A klasszikus közgazdák tisztában voltak a megtakarítások okozta problémával, de azt gondolták: a beruházásoknak pontosan ellenkező hatásuk van a gazdaságra, ezek jelentik a megtakarítások antidózisát. Ráadásul úgy hitték, hogy a beruházások pontosan kiegyenlítik a megtakarítások kontrakciós hatását. Ha a lakosságnak nem volna szándékában megtakarítani, a beruházások inflációt váltanának ki, s ez kényszerítené a háztartásokat a fogyasztási kiadások csökkentésére. De mert egyszerre van szándékolt megtakarítás és szándékolt beruházás, az utóbbiak végrehajthatók infláció nélkül is, s egyúttal azt is biztosítják, hogy a teljes foglalkoztatottság mellett termelt outputot a megtakarítások ellenére megvásárolják. A klasszikus közgazdák által vázolt mechanizmus a következő. A háztartások megtakarított jövedelme mint hitelkínálat jelenik meg, mert a pénz csak csereeszközként szolgál. A pénzt a háztartások nem kívánják kincsként felhalmozni. A háztartások megtakarításainak nagysága a kamatlábtól függ, ha az utóbbi nő, a megtakarítások nagysága, mértéke is nő, a fogyasztásé csökken. És megfordítva, ha a megtakarítások valamilyen egyéb oknál fogva megemelkednek, pl. a fogyasztási hajlandóság csökkenése miatt, a kamatláb a hitelkínálat hatására csökkenni kezd. Vagyis erőteljes kölcsönha- 111

tás állapítható meg a háztartások megtakarítása és a kamatláb között. Hasonlóképpen, kölcsönhatás érvényesül a kamatláb és a vállalati beruházások között. Ha a profitvárakozások adottak, az üzleti beruházások legfontosabb meghatározója a kamatláb. A racionálisan gazdálkodó vállalat mindaddig hajlandó hitelt felvenni és azt beruházásokra fordítani, amíg a hitel után fizetendő kamatláb kisebb, mint az a profitráta, amely a beruházások után várható. Makrogazdasági szinten adott kamatláb és adott profitvárakozások valamekkora nagyságú szándékolt megtakarítást és szándékolt beruházást vonnak maguk után. Így az igazi kérdés az, hogy mi biztosítja, hogy az összes szándékolt megtakarítás és beruházás egyensúlyba kerüljön egymással. Ekkor a teljes foglalkoztatás mellett termelt output hiánytalanul piaci realizálásra kerül, hiszen a beruházások kiegyenlítik a megtakarításokat, éppen annyi a beruházások okozta ösztönző hatás, mint a megtakarításokra visszavezethető kontrakciós hatás. Ha a szándékolt megtakarítások értéke makro síkon nagyobb a szándékolt beruházások összegénél, a hitelkínálat meghaladja a hitelkeresletet. Ekkor a hitelt nyújtani szándékozók egymással versenyezve lejjebb szorítják a kamatlábat, melynek hatása kettős: 1. nő a fogyasztás és csökken a megtakarítások nagysága és ezzel a hitelkínálat; 2. a csökkenő kamatláb miatt nő a szándékolt beruházások nagysága, nő a hitelkereslet. Ez a folyamat mindaddig tart, ameddig valamekkora kamatlábnál egyensúlyba nem kerül egymással a szándékolt megtakarítás és beruházás. A szándékolt beruházásokat és megtakarításokat egyensúlyba hozó kamatláb az egyensúlyi kamatláb. Eszerint ha a kamatláb szabadon ingadozik, vagyis ha az rugalmasan változik felfelé vagy lefelé, a szándékolt beruházások és megtakarítások egyensúlyi állapota szükségképpen létrejön s ezzel együtt a termelt output teljes realizálása. A változás legfeljebb csak annyi, hogy a megtakarítások és velük együtt a kamatláb változása nyomán 112

megváltozik az output összetétele, vagyis a beruházási javak és a fogyasztási cikkek közötti megoszlás. A termelt, valamint a realizált output pedig szükségképpen a teljes foglalkoztatottság melletti output, ha a kamatláb rugalmas változása mellett a reálbérek is rugalmasan változnak felfelé és lefelé. Így Say törvénye, amelyhez a híres mondás, A kínálat létrehozza a saját keresletét, kapcsolódik, igaz marad a háztartási megtakarítások léte és e megtakarítási hajlandóság esetleges megnövekedése ellenére. A gazdaság mindig a teljes foglalkoztatás felé tör, tartósabban túltermelés nem lehetséges, a kapitalizmus jól működő önszabályozó rendszer, valóban nincs szükség állami beavatkozásra. A pontosság kedvéért mindehhez hozzá kell tenni: a klasszikus iskola egyes képviselői valamelyest finomították az imént vázoltakat. Tudták, hogy a változásokhoz idő kell. A reálbér vagy a kamatláb nem csökken azonnal, sőt azt is észrevették, hogy az árak és bérek lefelé bizonyos mértékig merevek. Ezért úgy gondolták, hogy ez elnyújtja az alkalmazkodás idejét, így a részleges foglalkoztatás és/vagy túltermelés az indokoltnál tovább tartana. Hogy az alkalmazkodási idő lerövidüljön, egyesek indokoltnak látták a pénzkínálat körültekintő növelését, azaz a monetáris beavatkozást az állam részéről. A pénzkínálat növelésétől az árszint megnövekedését, az utóbbitól a reálbérek csökkenését várták, és úgy gondolták, hogy ilyen módon a bérek lefelé való merevségéből eredő nehézségek áthidalhatók. Elutasították viszont a fiskális politika alkalmazását. Mint mondták, az állami kiadások növelése nem szüntethetné meg a fogyasztói hajlandóság csökkenéséből eredő zavarokat, ha a pénzkínálat eközben változatlan maradna. Ekkor az állami költségvetés képződő deficitje növelné a kamatlábat és akadályozná a beruházásokat, pedig éppen erre volna szükség akkor, ha nőne a fogyasztási hajlandóság csökkenése miatt a háztartások megtakarítása. Ha a költségvetési hiány növekedésével együtt nő a 113

pénzkínálat is, a kamatláb nem emelkedik ugyan, de mi végre ilyenkor a fiskális beavatkozás? Hiszen mondták a beavatkozás jótékony hatása a pénzkínálat növekedésén múlna. 3. A klasszikus modell keynesi kritikája Az 1929 33-as válság nyilvánvalóvá tette: tarthatatlan az önszabályozó és ily módon teljes foglalkoztatást biztosító kapitalizmus teóriája. Keynes élesen bírálta az addig uralkodó közgazdasági gondolkodást mind a tapasztalat, mind az elmélet oldaláról. Bármely elméleti modell súlyosan és helyénvalóan támadható akkor, ha bebizonyosodik: a modellen alapuló következtetések, előrejelzések, jóslatok nem egyeztethetők össze a valósággal. És bármely modell támadható elméleti, logikai alapon, ha az ilyen szempontból inkonzisztens. Keynes eltökélt szándéka a forradalom véghezvitele volt a közgazdasági gondolkodásban, éppen ezért a klasszikus modell ledöntését mindenekelőtt elméleti síkon akarta elérni. Az elméleti hadviselés rafinált taktikusa rájött: mindenekelőtt azt kell bizonyítania, hogy ha az addig uralkodó elméleti modell tarthatatlan, azt merőben újjal kell helyettesíteni. Megismertük a klasszikus modell két elméleti pillérét, vagyis hogy a privát gazdaságban: 1. a reálbérek rugalmas változása biztosítja a teljes foglalkoztatást; 2. a kamatláb rugalmas változásai biztosítják, hogy a szándékolt beruházások és megtakarítások egyensúlyba kerüljenek és hogy így az output hiánytalanul realizálódjék, az ne ütközzék az aggregált kereslet által szabott korlátba. Keynes lényegében zárt gazdaságot feltételezve, mindkét elméleti pillér ellen elsöprő erejű támadást indított. 114

3.1. A munkaerő kínálata és kereslete. A bérek és árak lefelé merevek Keynes bizonyította, hogy a gazdaságban akkor is tartós válság és tartós munkanélküliség jöhet létre, ha a bérek és árak lefelé rugalmasan változnak. Az egyszerűbb kifejtés kedvéért azonban gyakran feltételezte, hogy a nominális bérek és egyéb költségtényezők állandóak. Mint írta, a bizonyítás lényege ugyanaz, akár változnak a nominális bérek, akár nem. Keynes elutasította azt a tételt, hogy a reálbérek esése a munkaerő-kínálat csökkenését váltja ki. Ezt egyrészt nem igazolja a valóság, másrészt a munkavállalóknak nincs is erre módjuk, mert pl. zömüknek jelentős jelzálog- és részlethiteltartozása van. Hogy a részletet fizetni tudják, egyszerűen nem hagyhatják el állásukat akkor sem, ha úgy ítélik meg, hogy a munka határhaszna elmarad annak határáldozata mögött. A munkavállalók zöme a részlethitelek foglya. Azt sem tehetik meg, hogy a munkahét hosszát csökkentsék: vagy ledolgozzák a teljes munkahetet, vagy egyáltalán nem vállalhatnak munkát. A reálbér csökkenése bekövetkezhet, ha változatlan vagy lassan növekvő nominálbérek mellett az árak nőnek. Rossz gazdasági helyzet idején azonban (ti. a második világháború előtti az általános árszínvonal ritkán nő, ezért a nominálbérek esésére volna szükség ahhoz, hogy a reálbérek csökkenjenek és így a vállalatok érdekeltté váljanak minél több munkaerő alkalmazásában. Mivel a bérek és árak lefelé valóban merevek, a foglalkoztatottság növelése a klasszikus iskola logikája szerint is elmarad, ezért a nem önkéntes munkanélküliség kialakulása teljesen nyilvánvaló lehetőség. Az pedig külön kérdés, hogy biztosíthatná-e a munkanélküliség felszámolását a bérek csökkenése. Erre Keynes válasza a határozott nem. 115

3.2. Szándékolt megtakarítások, szándékolt beruházások és a kamatláb Keynes bizonyította, hogy a kamatláb teljesen alkalmatlan arra, hogy a szándékolt megtakarításokat és beruházásokat egymással egyenlővé és ezzel a termelt output hiánytalan realizálását lehetővé tegye. Úgy gondolta ugyanis, hogy a háztartások megtakarításainak, valamint a vállalati beruházásoknak a nagysága nagyrészt nem a kamatláb változásától függ. A háztartások megtakarításai és a kamatláb közötti kapcsolat lehet inverz: ha a kamatláb nő, a megtakarítások lehet hogy nem nőnek, hanem ellenkezőleg, csökkennek. Ha valaki nyugdíjas korára takarékoskodik, s közben nő a kamatláb, kisebb összeget kell megtakarítania, hogy annak kamatából megéljen. Nőnie kell viszont a megtakarított összegnek, ha a kamatláb csökken. Ráadásul nem is a kamatláb a megtakarítás döntően meghatározó tényezője, hanem a reáljövedelem. Mint Keynes hangsúlyozta, a reáljövedelem makro- és mikrosíkon egyaránt változik, és elsősorban ennek növekedésétől vagy csökkenésétől függően alakul a háztartások megtakarítása. A kamatláb változása ehhez képest eltérést okozhat a megtakarításokban felfelé vagy lefelé attól függően is, hogy a kamatláb és a megtakarítás közötti kapcsolat egyenes vagy inverz. De nem a kamatláb a meghatározó tényező. 6 A klasszikus iskola inverz kapcsolatot állapított meg a kamatláb és a beruházások között, a profitvárakozásokat pedig adottnak vette. Keynes pedig éppen a profitvárakozásokat tekintette a beruházások legfontosabb meghatározójának. Kapcsolatot látott a termelés, illetve a nemzeti jövedelem volumene és a beruházások nagysága között is, mondván, hogy 6 116 Nem sokan vannak olyanok, akik megváltoztatnák életmódjukat csak azért, mert a kamatláb öt százalékról négyre csökken, ha eközben az összes jövedelmük változatlan marad. Keynes, i. m. 114.

a nemzeti jövedelem növekedése is hozzájárulhat a beruházások növekedéséhez, a profitvárakozások változása azonban még valószínűbbé teszi a beruházások gyors és erőteljes változását. De ha sem a megtakarítások, sem a beruházások alakulása nem vezethető le a kamatláb változásából, hogyan biztosíthatná a kamatláb ingadozása a szándékolt beruházások és megtakarítások egyensúlyát? Keynes szerint sehogy. Mint láttuk, ha pl. recesszió fenyeget, a megtakarítások hányadának növekedése miatt a klasszikusok a kamatláb csökkenésétől várták, hogy a beruházások növekedése kiegyenlítse a nagyobb megtakarítást és ezzel a teljes foglalkoztatás melletti output hiánytalan realizálását. De mitől várható, hogy ez esetben a profitvárakozások kedvezőek maradnak? Ezek ilyenkor romlanak, emiatt még jelentős kamatlábcsökkenés is hatástalan marad a beruházásokra nézve. A megtakarítások és beruházások egyensúlya persze ilyenkor is létrejön, de csupán ex post, a termelt output, illetve jövedelmek csökkenésén keresztül. Ekkor az egyensúly csak a teljes foglalkoztatottsági szint alatt jöhet létre, vagyis részleges foglalkoztatottság mellett. 7 Keynes szerint mindez nyilvánvalóvá teszi a klasszikus modell gyengeségét. 7 Keynes nem használta a szándékolt megtakarítás és beruházás fogalmát, de amikor azt hangsúlyozta, hogy a megtakarításoknak egyensúlyba kell kerülniük a beruházásokkal, megállapításai tulajdonképpen a szándékolt beruházás és megtakarítás egyenlőségére, egyensúlyára vonatkoztak. Eközben mindig a beruházásokat tekintette meghatározónak a megtakarításokkal szemben. A hagyományos elemzés észrevette, hogy a megtakarítás a jövedelemtől függ, de szem elől tévesztette azt a tényt, hogy a jövedelem viszont a beruházástól függ, mégpedig ha a beruházás megváltozik, a jövedelemnek éppen azzal az összeggel kell szükségképpen megváltoznia, amely a megtakarítás változását egyenlővé teszi a beruházás változásával. Keynes, i. m. 208. 117

3.3 Hosszú időszak, rövid időszak Keynes tűrhetetlennek és érthetetlennek tartotta a klasszikus közgazdák türelmét (vagy érzéketlenségét), hogy készek voltak várni arra, hogy a bér és/vagy a kamatláb csökkenjen, illetőleg a relatív árváltozások a gazdaságot a teljes foglalkoztatottság állapotába vigyék. De mi történik időközben, hogyan viselhető el a munkanélküliség okozta nélkülözés, megaláztatás? Meddig kell várniuk az embereknek? Meddig tart a hosszabb (hosszú) időszak? Keynes szerint nem szabad várni addig, amíg a gazdaság magától visszatér a teljes foglalkoztatás állapotához, mert Hosszú távon mindnyájan meghalunk (In the long run we are all dead). 4. A keynesi elméleti rendszer Keynest a klasszikus modell képviselőivel szemben az érdekelte, hogy mitől függ az output színvonala rövid időszakban, főként akkor, amikor a gazdaság a depresszió állapotába kerül és jelentős szabad kapacitás van tőkében és munkaerőben. Ez következett abból a tételből, hogy semmi nem biztosítja, hogy a gazdaság önmozgása során a teljes foglalkoztatottság szintjére kerüljön. Továbbá ez természetes hozzáállás volt az 1929-33-as válság idején és azt követően, amikor a munkanélküliség nagy aránya okozta a legnagyobb gondot. A zárt gazdaság feltételezése mellett tehát a keynesi elemzés kiindulópontja, hogy létezhet és létezik nagyarányú munkanélküliség és tekintélyes kapacitástöbblet. Enélkül a keynesi elemzésből lényegében semmit sem lehet megérteni. Nem véletlenül nevezik a modern monetaristák a keynesizmust a depresszió gazdaságtanának. A nagy kapacitásfelesleg és munkanélküliség létéből a keyenesi elemzésnek két kiemelkedően fontos vonása következik: 118

a) Ha a nemzeti termék növekedésnek indul, azt nem kíséri az árak emelkedése. Keynes az árszínvonalat konstansnak vette. (Vagyis nála az árak nemcsak lefelé, de felfelé is merevek.) Ebből következik, hogy a keynesi elemzésben bármely változó alakulása reálváltozást fejez ki. Azaz ha változás van a nemzeti termékben, fogyasztásban, megtakarításban, beruházásban vagy a kamatlábban, az nem csak a nominál, hanem az azonos mértékű reálváltozást is kifejezi. Ha pl. a nominális kamatláb esik, a reálkamatláb ugyanolyan mértékben csökken. b) A kulcsváltozó az aggregált kereslet változása. Ezt tekintette Keynes a gazdaság fő mozgatójának. (De nem tehette volna meg, ha nem a kapacitásfelesleg és a munkanélküliség létéből indul ki.) És mert az árszínvonalat változatlannak vette, az aggregált kereslet változásával pontosan megegyező mértékűnek vette az output változását is. A klasszikus modellben az output nagysága a teljes foglalkoztatás melletti termelési színvonallal egyenlő. A keynesi rendszerben az output ennél rendszerint kisebb, ezért a kulcskérdés éppen az, hogy mi határozza meg az output színvonalát. Ez mindaddig, amíg létezik tartalékkapacitás és munkanélküliség, nem lehet más, mint az aggregált kereslet. Az aggragált kínálat passzív szerepet tölt be, igazodik a kereslet színvonalához! A vállalatok akkor érik el a profit maximumát, ha igazodnak az aggregált kereslet színvonalához. Az utóbbi mozgása pedig akkor érthető meg, ha megfigyeljük összetevőinek változását. 4.1 Az aggregált kereslet Az aggregált kereslet nem más, mint a gazdaság egyes szektorai által a végtermékekkel és a szolgáltatásokkal szemben támasztott kereslet reálértékének összege. 119

A háztartások által a javakkal és szolgáltatásokkal szemben támasztott kereslet a fogyasztói kereslet (C), a vállalatok által támasztott kereslet a beruházási kereslet (I), az állam által ugyancsak a javakkal és szolgáltatásokkal szemben támasztott kereslet a kormányzati (vagy állami) kereslet (G). Eltekintve a külgazdasági kapcsolatoktól, AD = C + I + G, ahol AD az aggregált keresletet jelenti. Az aggregált kereslet zárt privát gazdaságban, vagyis figyelmen kívül hagyva a kormányzati keresletet: AD = C + I. Az I lehet bruttó beruházás, ami az amortizációból fedezett beruházást is magában foglalja (I a ) vagy nettó beruházás, az amortizáció értékével csökkentett beruházás (I n ). Hogy a keynesi rendszert megértsük, meg kell nézni, mitől függ az aggregált kereslet alakulása a privát gazdaságban, azt hogyan határozzák meg az aggregált kereslet egyes összetevői. 4.1.1.A fogyasztás nagyságának és változásának meghatározottsága. A fogyasztói függvény Keynes elismerte, hogy a fogyasztás nagysága sokféle tényezőtől függ, de köztük messze a legfontosabbnak a háztartások rendelkezésére álló jövedelem nagyságát tartotta. Az összefüggés jellemzésére egyszerű fogyasztói függvényt vezetett be, amely három, a valósággal is szembesíthető állítást tartalmazott. a) A reálfogyasztás (és ezzel együtt a reálmegtakarítós) a rendelkezésre álló folyó (évi) jövedelem függvénye. Zárt privát gazdaságban a rendelkezésre álló jövedelem egyenlő a nemzeti jövedelemmel, mivel sem adók, sem jövedelmi transzferek nincsenek. Ezért ez is állítható: a reálfogyasztás a nemzeti jövedelem által meghatározott. Ez radikális eltérést jelent a klasszikus modelltől, amely a fogyasztást adott jöve- 120

delem mellett a reálkamatlábtól és annak változásaitól tette függővé. b) Ha a rendelkezésre álló jövedelem növekszik, bővül mind a reálfogyasztás, mind a reálmegtakarítós. Azaz a jövedelem növekményét részben elfogyasztják, részben megtakarítják. A fogyasztás növekményének aránya a jövedelem növekményéhez képest a fogyasztói határhajlandóság (MPC, marginal pro pensity to consume), a megtakarítás növekményének aránya a jövedelem növekményéhez képest a megtakarítási határhajlandóság (MPS, marginal propensity to save). Minthogy a nemzeti jövedelem növekményét vagy elfogyasztják vagy megtakarítják, MPC + MPS = 1, vagyis a fogyasztói és megtakarítói határhajlandóság összege szükségképpen egyenlő 1-gyel. c) Ha a rendelkezésre álló jövedelem emelkedik, az összes jövedelem fogyasztásra fordított aránya (C/I) vagyis az átlagos fogyasztói hajlandóság csökken, míg az összes jövedelem megtakarításra kerülő része, vagyis az átlagos megtakarítói hajlandóság nő. Keynesnek ezt a harmadik állítását a közgazdasági irodalom abszolút jövedelmi hipotézisnek nevezi. Ez nagyon kemény állítás és rendkívül éles támadás a teljes foglalkoztatottságot biztosító önszabályozó kapitalizmus eszméjével szemben. Keynes tulajdonképpen azt veszi számításba, hogy a jelenlegi szükségletek viszonylagosan korlátozottak, alacsony termelési színvonalon viszont a kielégítetlen szükségletek aránya nagyobb. Az irodalom ezért Keynest Malthushoz hasonlóan a fogyasztáshiány-elmélet hívének tekinti, hiszen a nemzeti jövedelem növekedésénél lassúbb átlagos fogyasztást tételez fel. 8 8 Nyilvánvaló, hogy a jövedelem nagyobb abszolút szintje rendszerint növeli a jövedelem és a fogyasztás közötti rést is... Ezért a reáljövedelem 121

4.1.2. A beruházási függvény Keynes fogyasztási függvénye szerint a nemzeti jövedelem növekedését mind a fogyasztás, mind a háztartás) megtakarítás növekedése kíséri. Ezért zárt gazdaságban és eltekintve az állam szerepétől a beruházásoknak a megtakarításokkal arányos, összegben megegyező nagysága és növekedése kell ahhoz, hogy az output (a nemzeti jövedelem) hiánytalanul realizálható legyen. Ha az abszolút jövedelmi hipotézis igaz, a nemzete jövedelemhez képest növekvő, arányú beruházásokra van szűkség. Ha a keynesi fogyasztói függvénynek csak első két állítása igaz, elegendőek a változatlan arányú, de természetesen növekvő összegű beruházások is. Ezt a kamatláb nem biztosíthatja. Noha Keynes szerint a reálkamatlábnak is lehet szerepe a beruházások alakulásában, azt nem tekintette kielégítő hatású tényezőnek. Mivel pedig a, kamatlábnak nincs meghatározó szerepe a beruházásokra, nincs biztosíték arra, hogy a növekvő szándékolt megtakarításokat a szándékolt beruházások kiegyenlítsék. A beruházások irányzata persze növekvő, ha a nemzeti jövedelem emelkedik. Van tehát kapcsolat az output és a beruházások között az output növekedéséhez igazodó beruházások az indukált beruházások. Nem igaz azonban, hogy ezek pontosan kiegyenlítik a megtakarításokat. A beruházás eshet, ha a nemzeti jövedelem nagy, de az üzleti kilátások és 122 növekedésekor rendszerint a jövedelem növekvő hányadát takarítják meg. De akár nagyobb hányadot takarítanak meg, akár nem, minden modern közösség alapvető lélektani szabálya, hogyha megemelkedik a reális jövedelme, nem fogja ezzel egyenlő abszolút összeggel növelni a fogyasztását; tehát ilyenkor a megtakarítás abszolút összegének növekednie kell. Keynes, i. m. 118. Az empirikus vizsgálatok azt mutatják, hogy Keynes harmadik állítása, vagyis az abszolút jövedelmi hipotézis nem igazolható. Keynes első és második állítását azonban az adatok alátámasztják.

velük együtt a profitvárakozások rosszak. Megfordítva, alacsony szintű output ellenére javulhat az üzleti bizalom, lehet kedvező a profitvárakozás. Ezért nincs rendszeres, szigorú összefüggés a beruházások és a nemzeti jövedelem színvonala között. 9 Hosszú időszakban tehát mind a nemzeti jövedelem mind a termelés nő, de rövid időszakban és éppen ez érdekelte Keynest rendkívül erősek a beruházások közötti eltérések felfelé vagy lefelé a hosszú időtartamú trendtől. Az eltérések a profitvárakozásoknak, a jövőbeli fejlődést illető szubjektív értékeléseknek, a beruházók épp kialakuló pesszimizmusának vagy optimizmusának vannak alárendelve. Mindezen túl, a beruházási döntések gyakran az új felfedezésekhez, a technikai fejlődés hirtelen változásaihoz igazodnak, amelyek nem jósolhatók meg előre. A vasútépítés vagy később a gépkocsi és a háztartási tartós fogyasztási cikkek megjelenése beruházási boomot váltott ki. Mindezért Keynes szerint a beruházási függvény rendkívül gyorsan változó, igen erőteljes eltolódása figyelhető meg felfelé vagy lefelé a rövid időszakban. Ennek megfelelően az aggnegált kereslet is szeszélyesen alakul, s ez a kapitalizmust a fellendülés, illetve a csőd, a válság állapota felé viszi. És ha az átlagos fogyasztás aránya a nemzeti jövedelemhez képest éppen csökken, a beruházásokat pedig éppen a pesszimista várakozások határozzák meg, a gazdaság a súlyos depresszió állapotába kerülhet. 10 9 10 Természetes és érthető... hogy a jövőt illető várakozásoknak domináló szerepük van abban, hogy milyen mértékű új beruházásokat látnak indokoltnak. De, mint láttuk, az ilyen várakozások nagyon kevéssé megalapozottak: változó és megbízhatatlan adatokra épülnek, tehát hirtelen és heves változásokra hajlamosak. Keynes, i. m. 340. Mindebből azt a következtetést vonom le, hogy nem bízhatjuk továbbra is nyugodtan magánkezekre a folyó beruházási volumen irányításának feladatát. Keynes, i. m. 344. 123

4.1.3. A megtakarítási paradoxon Ha a szándékolt beruházások elmaradnak a szándékolt megtakarítások miatt, ex post a beruházások és megtakarítások közötti egyensúly létrejön, de nem a kamatláb változásának (csökkenésének) hatására. Az aggregált kínálat ilyenkor az aggregált kereslet fölé kerül, amely először kényszerű készletnöveléshez, majd a termelés csökkenéséhez vezet. Mivel a megtakarítások nagysága döntő részben a jövedelmektől függ, a termelést kísérő jövedelemcsökkenés lejjebb szorítja mind a szándékolt, mind a tényleges megtakarítás nagyságát, így kerülnek egyensúlyba ex post a beruházások és megtakarítások. A klasszikus modellel szemben tehát Keynes bizonyította: a szándékolt beruházások és megtakarítások egyensúlyát nem a kamatláb, hanem a nemzeti jövedelem változása, a jelen példában annak esése biztosítja. Ezzel meglepő, de teljesen helytálló következtetésre jutunk. Ha azt feltételezzük, hogy a megtakarítók azért fogyasztanak kevesebbet, hogy így növeljék megtakarításaikat, paradox módon az eredmény az lesz, hogy mindenki kevesebbet takarít meg. Mert nem igaz, hogy a beruházások döntően a kamatlábtól függően alakulnak; azok kezdetben maradhatnak változatlanok legfeljebb a kényszerű készletképzés nő, a fogyasztás csökkenése azonban hamarosan kiváltja a nemzeti jövedelem, ez pedig a megtakarítások sőt a beruházások csökkenését (az utóbbit azért, mert a várakozások is pesszimistává válnak a növekvő kényszerű készletképzés láttán). E folyamat azért tűnik képtelenségnek, mert ellentmond a mikroökonómia tapasztalatainak. Az egyén valóban képes növelni megtakarítását fogyasztása csökkentésével. De ami az egyes esetben igaz, nem biztos, hogy az esetek összességében is helytálló. A konkrét esetben azt kell tudomásul venni: ha mindenki növeli megtakarítását, az nem marad hatás nélkül az aggregált keresletre és ezzel a tényleges nemze- 124