Társadalmi és gazdasági fejlődés a 20. század elejéig 25 A Monarchián belüli gazdasági fejlődés Mátyusföld, hasonlóan Magyarország más régióihoz, 1860-ig az osztrák hatalomnak való korlátlan kiszolgáltatottságát szenvedte. Az alkotmányos rendszer 1860-ben lépett ismét érvénybe, újra indult a megyei önkormányzati rendszer a választott képviselők munkája. A gazdasági viszonyok hatalmas változásokon mentek át, hiszen a jobbágyságot 1853-ban császári rendelet szüntette meg, és a telpüléseken elkezdődött az egykori úrbéri viszonyok felszámolása. A földek tagosítása sokáig elhúzódott, főleg a közös úrbéri földek jelentettek problémát. Az egykori jobbágyok felszabadultak földesuruk befolyása alól, és változtak a kézművesség feltételei is. A céhek hivatalosan 1872-ben szűntek meg, helyettük ipartársulatok alakultak. A falusi parasztok egyre inkább érdekeik védelmére csoportosulásokat hoztak létre, fogyasztási és hitelszövetkezetek alakultak, de voltak közös magtárak és gazdakörök is, amelyek igyekeztek a parasztságot az új mezőgazdasági termelési módszerek megismertetésével segíteni. Nőtt az iparosok és a mesteremberek száma. A községek lakóházainak építéséhez használt vályogot és az égetett téglához szükséges agyagot helyben termelték ki. A Vág jelentős víziútként szolgált az északabbra eső területek lakossága és a mátyusföldiek között. A tutajokon folytatott cserekereskedelem a szlovák és a magyar lakosság kapcsolatait alakította ki. Az árvizek, különösen a Vág folyó árvizei évszázadokon át állandó veszélyforrást jelentettek a lakosság számára, elpusztítva a termést és a lakosság egyéb értékeit. A Vágmentén élő emberek ezért fogadták megváltásként a Vágjobbparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat 1888-ban történt megalakulását. Az egykori földesurak uradalmai helyett leginkább nagybirtokok jöttek létre, amelyeket vagy saját igazgatás alatt, vagy bérbe adva műveltek. A Mátyusföldön fokozatosan megalakultak az első ipari létesítmények. Nagyfödémesen Lacsny Miklós már 1830-ban cukorgyárat működtetett, amely 1842-ig termelt. Ezt követően Szeredben 1845-ben hoztak létre cukorgyárat. Diószegen a cukorgyár 1867-ben kezdte meg tevékenységét. Mátyusföldnek az élelmiszeripar másik ágában, a malomiparban is jelentős része volt. Míg a 19. század közepéig főleg vízimalmok működtek a régióban, közülük is a hajómalmok voltak túlsúlyban, a 19. század második felében, de főleg a 20. század elején helyüket a gőzmalmok vették át. A Vágjobbparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat térképe (1888)
26 Társadalmi és gazdasági fejlődés a 20. század elejéig A mezőgazdasági termékek értékesítésével foglalkoztak a szeszgyárak is, a legjelentősebbek Diószegen és Felsőszeliben működtek. A dögösi gyár cukorrépából, a körtvélyesi burgonyából készítette a szeszt. A mezőgazdasági termékek feldolgozását látta el a szeredi Freud fia és Neumann keményítőgyár és cikória szárító. A 19. század második felében lényegesen megváltoztak a társadalmi viszonyok is. 1868-tól az iskolalátogatás kötelezővé vált. Helyi szinten olyan vallási egyesületek, olvasókörök, népkörök, ifjúsági egyletek jöttek létre, amelyek jótékonysági feladatokat láttak el, rendezvények szervezésével foglalkoztak. A 19. század hetvenes éveiben alakultak az első önkéntes tűzoltó egyletek, a különböző kulturális egyesületek, főleg kaszinók. Galántán, Szeredben és Vágsellyén hetilapokat adtak ki. Sajnos a gazdasági és kulturális élet fejlődését megtörte az I. világháború kitörése, amely nemcsak gazdasági változásokat hozott, de Európa térképét is megváltoztatta. A vasúti közlekedés kezdetei a régióban A galántai vasútállomás épülete napjainkban A vasúti közlekedés, melynek kezdetei a környéken a 19. század közepére nyúlnak vissza, lényeges változást hozott az emberek életébe. A Marcegg Buda-Pest vasútvonalba Galánta 1850. december 16-án kapcsolódott be. A vasutat főleg teherforgalomra használták, de általa a személyi forgalom részére is új lehetőség kínálkozott. A Galánta-Szered elágazás előkészületi munkálatai 1883 áprilisában kezdődtek meg, és 1883. november 1-jén a vonalat átadták a vasútforgalomnak. Ezzel Galánta fontos vasúti csomópont lett. A vasútállomás épületét 1899-ben Halzl József szenci építész bővítette ki. A vasút sok galántainak nyújtott kereseti lehetőséget: 1900-ban 62 személyt foglalkoztatott. A Csángó vonal A Vágsellye környéki települések vasúti hálózatba való bekapcsolásának a gondolata a 20. század elején merült fel. A Vágsellye Negyed közötti vasútvonal kiépítésére Pongrácz Kálmán királyi tanácsos, Nyitra megye képviselője nyújtott be kérelmet a közlekedési minisztériumhoz. Kérelmében főleg azt hangsúlyozta, hogy Negyed és Farkasd lakói kockázatos modon a Vágon szállítják mezőgazdasági termékeiket, főleg zöldséget, káposztát és hagymát. Mivel ezek a falvak nagy mennyiségű cukorrépát is termesztenek, vasúton eljutatthatnák áruikat az ország más részeibe. A vasút építését állami költségvetésből fedezték, valamint a falvak erre a célra kölcsönt vettek fel. Miután az eredeti építtető, Pallós Ármin cége válságba jutott, az építkezést a Gregerson és fiai budapesti cég vette át, és A Csángó kisvasút útvonala
Társadalmi és gazdasági fejlődés a 20. század elejéig 27 A farkasdi vasútállomás építette meg a vasutat. A Magyar Királyi Államvasutak 1909. október 17-én kezdte meg a vonal üzemeltetését. Az állomások felszerelése szigorú normák szerint történt. Negyeden a mozdonydepó és a személyzet részére szálláshelyet alakítottak ki. Az egyes állomásokhoz fokozatosan ipari keskenyvasutak épültek, hogy biztosítsák az áruszállítást. Zsigárdon a téglagyárat és a fűrésztelepet kapcsolták be a forgalomba. 1938 előtt további két megállóhely létesült Zsigárdon, egyik Farkasd irányában és egy rakodó megállóhely Pered irányában. Ez főleg a cukorrépa szállítása miatt épült. Negyeden a malmot már 1916-ban keskenyvágánnyal kötötték össze a vasúttal. A cementcserép szállítását is ez a vonal biztosította. A Vágsellye-negyedi vasútvonal bővítését a falvak több alkalommal is kérték. 1912-ben kérelmezték a vonal meghosszabbítását Gútáig, majd 1926-ban Érsekújvár képviselői kérték csatlakozását az Érsekújvár-gútai vonalhoz. Felmerült a Galánta Dunaszerdahely Negyed vasútvonal építésének a gondolata is, azonban ezek a tervek nem valósultak meg. A Vágsellye-negyedi vasútvonal jelentős szerepet játszott a nagyszombati, surányi és a diószegi cukorgyárak répával való ellátásában, s az eredeti tervnek megfelelően zöldségszállításra is használták. A teherforgalmon kívül a személyi forgalmat is biztosította. Az első világháború után a vasút indított buszjáratokat azokba a régióbeli falvakba, ahová nem vezetett vasút. Az iparosok is több helyen buszjáratokat üzemeltettek. A rendszeres autóbuszközlekedés csak a második világháború után indult meg. Ebben az időben főleg a középiskolás diákok és a munkások utaztak a vonattal Galántára, Vágsellyére és Szeredbe. A vasút ilyen célú kihasználása a 20. század hetvenes é v e i b e n v o l t a legnagyobb méretű. Később az autóbusszal való közlekedés került előtérbe. Egykori menetrend A Ponvágli kisvasút A diószegi gazdaság szerves része volt a keskeny-nyomtávú mezőgazdasági kisvasút, a Ponvágli. 1907- ben épült meg és Porbokát, Szigetet, Dögöst, Alsórétet, Taksonyt, Galántát és Diószeget kötötte össze. A kisvasút hálózata a későbbiekben több mint 100km hosszúra bővült. A sínek összeköttetést biztosítottak a cukorgyárral, a mezőgazdasági termelést folytató majorokkal, gazdasági udvarokkal, a malmokkal, a szeszgyárakkal és a nagyvasúttal. A Ponvágli a répát a cukorgyárba, a földekről a terményt a magtárakba szállította. A cukorgyártás Életkép a Ponvágli kisvasút megállójáról melléktermékét eljuttatta a gazdaságokba, ahol az állatok takarmányozására használták, de trágyaszállításra is szolgált. A kisvasúton személyforgalom is bonyolódott. A gyermekek az iskolába, a gazdasszonyok a piacra, de a szurkolók a
28 Társadalmi és gazdasági fejlődés a 20. század elejéig futballmeccsekre is eljutottak általa. Az eredeti lóvontatást a későbbiekben nyersolajra és a helyi szeszgyártásból származó benzolra működő mozdonyok váltották fel. Mivel a diószegi cukorgyáron kívül a felsőszeli Eisler és Szold szeszgyár, valamint a tallósi Esterházy nagybirtok is üzemeltetett saját kisvasutat, az egész környéket átszőtték a vasutak sínpárjai. A három A Ponvágli vasúthálózat térképe: A Kuffner által kiépített vonal pirossal, a Szold által kiépített vonal lilával rendszer egymással összeköttetésben állt. A diószegi cukorgyár kisvasútjának az állomáshelyei a következők voltak: Szarvasmajor, Óny puszta, Porosmajor, Ábrahám, Diószeg, Hajmás, Nyék, Hidaskürt, Nagyfödémes, a galántai szeszgyár, a galántai vasútállomás, Teréz major. A második világháború időszakában a diószegi gazdaságot átszelte az új országhatár, a kisvasút így nemzetközivé vált. Ezekben az években ehhez a központhoz tartoztak a következő gazdaságok (a teljesség igénye nélkül): Kosút, Nebojsza, Réti major, Maniga (innét a nagyszombati cukorgyár kisvasútjától szárnyvonal épült 1927-ben Újudvarra), Nagyfödémes, Ispáca, Újhely, Apátszentmihály, Elecske, Tárnok,
Társadalmi és gazdasági fejlődés a 20. század elejéig 29 Barakony, valamint a bérelt gazdaságok: a Lipótvári szeszgyár, Zsigárd, Ekecs, Apácaszakállas, Apáca, Körmösd és a vágújhelyi mészkő és mészgyár. Néhány, Galántával kapcsolatos információ a századfordulóról 1875-ben Galántát csak a kisközségek sorában jegyzik. A 20. század elején tett kérelmét a nagyközségi státusba való visszahelyezés iránt a belügyminisztérium elutasította. Többévi törekvés után 1886-ban Nagyszombatból átkerült a telekkönyv Galántára, 1902-ben az adóhivatalt is áthelyezték Szeredből Galántára. Galántán közjegyző is tevékenykedett, de működött toloncállomás is, ahol 1885-ben két, 1906- ban három csendőr állt alkalmazásban. A mezőváros képe az 1848 és 1918 közötti időszakban jelentősen megváltozott. A főutcát a 19. század hetvenes éveiben rendezték. A csaknem 500 öl hosszú főutcát 14 petróleumlámpa fénye világította meg. A főutcát a vasútállomással összekötő utcát (1902-től Kossuth Lajos utca) kikövezték. A közvilágítás villamosítása 1909 novemberében valósult meg. A 19. század végén és a 20. század elején a Galántán emelt épületek közül említést érdemel a pozsonyi Milch építész tervei alapján felépült zsinagóga, majd az 1905-ben épült községháza, amelyet a nyitrai Tomacsek János építész tervezett, továbbá a bíróság épülete. Galántának 1890-ben 2 465 lakosa volt, ebből 1871 magyar, 345 szlovák, 231 német és A Fő utca 18 más nemzetiségű. Az 1910-ben közzétett adatok alapján 2 933 magyar, 202 szlovák és 115 német lakos élt Galántán. A 20. század elején az iparban 246 személy dolgozott. A legtöbb iparost az alábbi mesterségek foglalkoztattak: csizmadia és cipész (43), szabó (26), mészáros (16), pék (13), molnár (13), kovács (12), asztalos (8) és lakatos (3). Az építőiparban 34, a vendéglátásban 42 személy dolgozott. Galánta határában a Diószegi Cukorgyár Részvénytársaság szeszgyárat működtetett, amelynek napi termelése 700 liter szesz volt. Ezen kívül működött itt húsfüstölő és szalámikészítő műhely, árpatisztító, téglagyár és szalmatokgyár (itt a palackok csomagoló-anyagát állították elő). Az 1907-es budapesti nemzetközi pékáru-kiállításon nagy sikert arattak a Lőwingerné pékségében gyártott perecek. A kereskedők jelentős száma, tehát a tőke jelenléte nagyban elősegítette a pénzintézetek megalakulását. 1864-től Galántán pénzváltó működött. A Galántai Takarékpénztár ötvenezer forint alaptőkével 1872-ben alakult meg. A Galántai Népbankot 1908-ban alapították meg, és 110 részvényese volt. A Hitelintézet szintén 1908-ban alakult. A vasút jelentős szerepet játszott a mezőváros életében, hiszen a Budapestet Béccsel összekötő vasútvonal a helységen vezetett keresztül. A Királyi járásbíróság épülete Galánta gazdasági életére pozitív hatással volt az a tény, hogy vásártartási joggal rendelkezett. A 19. század hatvanas éveinek elején március 12-13-án, május 21-22-én, augusztus 13-14-én és december 3-4-én
30 Társadalmi és gazdasági fejlődés a 20. század elejéig tartottak vásárokat Galántán. Az első napon mindig marhavásárt tartottak. Hetente volt itt gabonapiac, élelmiszerpiac és vásár. A 20. század elejétől a vásárokat azon a térségen tartották, amelyet a galántai közbirtokosság erre a célra vásárolt meg. 1904-től a Kossuth Lajos utcai úttest karbantartásának céljára a mezőváros jogot nyert útvám szedésére, mindazon áruért, amelyet az említett útszakaszon az állomásra, illetve az állomásról szállítottak. Az állandó pénzügyi nehézségekkel küszködő Galántán nem épülhetett nagyobb gyár sem, annak ellenére, hogy e tekintetben A vasútállomás épülete történtek kísérletek. Princz Lajos bécsi vállalkozó 1907-ben címkegyárat akart Galántára telepíteni, 1909- ben Löbl Mátyás szövőgyárral próbálkozott, s végül 1912-ben a langewieseni Schaan és Schupp üveggyár alapításának gondolatával foglalkozott. A községi képviselőtestület a község vagyontalansága miatt képtelen volt hozzájárulni a tervek megvalósításához. A szervezésben legtovább a gyufagyár telepítése jutott, amely 70-80 munkásnak nyújtott volna munkaalkalmat. Annak ellenére, hogy a telket is kijelölték, 1914-ben a világháború kitörése megakadályozta az építkezést. A mezőváros legnagyobb összegű rendszeres kiadásai a szegények megsegítésére irányultak. Már 1847-ben működött itt szegényház, ahol nyolc koldust tudtak elhelyezni. Ellátásukról a plébános gondoskodott, és a felmerülő kiadásokat a Galgóczy József-féle alapítványból fedezték. Az elöljáróság a 19. század hatvanas éveinek végén kezdett foglalkozni a közegészségügy kérdéseivel. Sajnos, az egészségügy kérdése csak járványveszély idején került előtérbe. A legfélelmetesebb járvány, a kolera már 1831-ben végigsöpört Galántán, legtöbb áldozatát azonban 1866-ban szedte. Az említett év szeptemberében és októberében 83 személy halt meg. A járványok közül még a vérhast kell megemlítenünk, amely 1848-ban és 1918-ban a legtöbb áldozatot követelte. A gyermekjárványok a vörheny, a himlő, a kanyaró rendkívül gyakoriak voltak, és a nagyon magas gyermekhalandóságot jelentős mértékben befolyásolták. A mezővárosok kötelesek voltak orvost, szülésznőt és halottkémet foglalkoztatni. Galántán 1876-ban három, 1884-ben öt orvos dolgozott. Járványok idején kórházként leggyakrabban a mezővároson kívül álló ún. pásztorház szolgált. 1912-ben a járványkórházat a temetőhöz közel álló régebbi épületben helyezték e1. Egy, a temetőben álló kamrát rendezték be Az Esterházy kastély Az egykori kápolna boncteremnek. A közegészségügy területén fontos lépést jelentett az 1912-ben fúrt artézi kút, amely kifogástalan ivóvízzel látta el a lakosságot. Galántán már a 19. század hatvanas éveinek elején működött gyógyszertár.