ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Kossuth Lajos Hadtudományi Kar A NATO tagországok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója Bukarest 2008. április 2-4.
Forrás: Bucharest Summit Declaration (Issued by the Heads of State and Government participating in the meeting of the North Atlantic Council in Bucharest on 3 April 2008) 2
A szakemberek véleménye szerint túl sok volt a pompa, és kevés az érdemi eredmény. Bukarestben az általános vélemény az volt, hogy az Egyesült Államok terveit az európai szövetségesek több ponton elutasították, így nem kapott meghívást Macedónia és tagsági akciótervet Ukrajna és Grúzia, amit a megfigyelők többsége Oroszország győzelmeként értelmezett. Olyan vélemények is vannak azonban, amelyek szerint George W. Bush tulajdonképpen ezzel a részleges kudarccal a tagállamokat védő rakétapajzs kiterjesztését váltotta ki, ami nem kizárt, hogy egyik fő stratégiai célját képezte. 3
Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár diplomatikus fogalmazásából kiderült: a csúcstalálkozón több kérdésben nem született egyetértés. Sőt, Koszovó függetlenségének elismerése, a NATO-bővítés és a rakétavédelmi rendszer kiépítése tekintetében komoly ellentét van a tagállamok között. 4
A csúcstalálkozó geopolitikai, geostratégiai kerete 5
A NATO-orosz csúcson nem született közös nyilatkozat, mert alapvető kérdések maradtak függőben, elsősorban az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről Szóló Szerződés (CFE) vonatkozásában. 6
George W. Bush: az észak-atlanti szövetség kapuinak nyitva kell maradnia mindazon államok előtt, amelyek egyetértenek a NATO eszméivel és értékeivel. 7
George W. Bush: a tagállamok tegyenek további felajánlásokat a szövetség képességei megerősítésére, az afganisztáni tálibok elleni hadművelet sikere érdekében. 8
Vlagyimir Putyin: Oroszország fenyegetésként értelmezi a Szövetség bővítését, a rakétavédelmi rendszer elemei telepítésének elfogadását. 9
A leköszönő Vlagyimir Putyin orosz elnök hangsúlyozta: hivatali évei országa megerősödésének időszakát képezték. Oroszország ma a világpolitika egyik legfontosabb szereplője, nélküle semmit sem lehet tenni a világpolitikában. A régi hadászati potenciálunkat helyreállítottuk, nukleáris fegyvereink vannak a szárazföldön, a levegőben, a tengereken, és ezeket fejlesztjük, hangsúlyozta az elnök. 10
Putyin elnök felajánlotta Oroszország közvetítését a közel-keleti helyezet megoldásáért, Moszkvában konferenciát javasolt minden érdekelt fél részvételével. Moszkva attól tart, hogy a rakétavédelmi rendszer nem Irán, hanem Oroszország ellen irányul, miközben a hidegháború visszatérése nem lehetséges, mert ez sem Európának, sem az Egyesült Államoknak, sem pedig Oroszországnak nem áll érdekében. Másfelől a régi ideológiai ellentétek is eltűntek, és a NATO automatikus bővítése sem old meg semmit, a szövetség ugyanis nem önműködő demokratizáló eszköz. Bismarckot idézte: a kapacitás, s nem pedig a szándék számít. 11
Nicholas Sarkozy: Franciaország visszatér a NATO integrált katonai szervezetébe, ahonnan még 1966-ban Charles de Gaulle idejében vonult ki. 12
A sokszínű kontinens 13
Európa és a NATO 2008-ban 14
A zárónyilatkozatban a tagállamok hivatalosan meghívták Albániát és Horvátországot, hogy egy éven belül csatlakozzanak a NATO-hoz, és kinyilvánították határozott szándékukat, hogy a szövetségbe, az egységes, szabad és békés Európa megteremtése, illetve az euroatlanti térség biztonságának erősítése érdekében, valamennyi balkáni államot fel akarják venni. 15
Albánia 16
Horvátország 17
Sajnálattal állapította meg ugyanakkor a nyilatkozat, hogy a Macedónia hivatalos elnevezésével kapcsolatos tárgyalások nem vezettek sikerre, de a tagállamok elismerték a volt jugoszláv tagországnak a többnemzetiségű társadalom felépítését célzó erőfeszítéseit, és arra bátorították, hogy a tagság megszerzése végett a névvitát mielőbb oldja meg. 18
Macedónia 19
Ukrajna és Grúzia nem kapta meg ugyan a tagság előszobáját jelentő akciótervet (MAP), de a tagállamok megerősítették, hogy felkészülésük után mindkét országot befogadják a szövetségbe. Az akciótervbe történő bevonásukról már akár a 2008 decemberben esedékes NATO-külügyminiszteri tanács is döntést hozhat. 20
Ukrajna 21
Grúzia 22
Az Egyesült Államok a rakétavédelem kiépítésében való részvételre biztatta a NATO tagállamait, s ezt elfogadták. A rakétavédelem elemeinek európai telepítése NATO-projektté vált. Ezzel Oroszországnak a kérdésben már nem az Egyesült Államokkal, Csehországgal és Lengyelországgal lesz vitája, hanem a NATO-ban egyesült nyugati közösséggel. 23
24
25
26
27
28
29
Возможности США по наращиванию потенциала стратегической ПРО в Европе 1 Варде Файлингделз -Мур Козельск Брды Устка Татищево Teheran 013 г. ШПУ в Польше 014-2015 г.г. ШПУ в Великобритании 015-2016 г. ШПУ в Норвегии 30
По форме и размерам противоракета ГБИ практически не отличается от МБР Европейская ракетаперехватчик ГБИ Полезный вес 680 кг Ракета-перехватчик ГБИ в ШПУ на территории США Полезный вес 680 кг Минитмен III Стартовый вес 34019 кг Полезный вес 1134 кг 31
Возможность ложной классификации пуска противоракеты как атаки МБР Устка Тревога Устка 32
33
34
35
36
37
38
A dokumentum hangsúlyozza, hogy a szövetség megerősíti katonai jelenlétét Afganisztánban, ahol fő célja a demokrácia és a biztonság megteremtése a jövőben. Nicholas Sarkozy francia államfő közlése szerint Franciaország 700 katonát küld, Traian Basescu román államelnök országa nevében 120 katonát ígért, Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök pedig azt ígérte, hogy Magyarország egy harmaddal növeli katonai jelenlétét az ázsiai országban. 39
Afganisztán 40
Koszovó helyzete csak érintőlegesen került bele a záródokumentumba, a nemzeti kisebbségek biztonságának, a történelmi- és a vallási örökség szavatolásának, a bűncselekmények és a korrupció visszaszorításának, a a stabil, demokratikus, soknemzetiségű és békés Koszovó létrehozását célzó NATO- és KFOR-tevékenység folytatásával összefüggésben. Koszovó függetlensége nem NATO-ügy, a NATO és a KFOR az ENSZ BT 1244-es határozata értelmében teljesíti misszióját. 41
Koszovó 42
A nyilatkozat a leghatározottabb szavakkal ítéli el a terrorizmus minden formáját, kíméletlen harcot hirdet ellene, mindaddig, amíg erre szükség mutatkozik, intenzívebbé teszi a titkos és nem titkos információk cseréjét, és arra kötelezi a tagállamokat, hogy a NATO által folytatott ilyen irányú harcot minden erejükkel támogassák. 43
A szövetség a műveletekben figyelmet fordít a civil-katonai kapcsolatokra és a nem kormányzati erőkkel történő együttműködésre. 44
A tagállamok megfelelő struktúrákat és hatóságot hoznak létre a kibernetikai támadások kivédésére a szövetség informatikai rendszereinek védelme érdekében. 45
A NATO és az energiabiztonság 46
Európa és az energia 15,5% 1,4% 3,6% 23,3% 14,8% 41,3% Földgáz Kőolaj Szilárd fosszilis tüzelőanyagok Atomenergia Vizenergia+import Egyéb (Megújuló energiaforrások) - A földgáz fogyasztás mértéke, nagyon jelentős (23%) - Különösen magas Hollandiában (57%), és az Egyesült Királyságban (37%) - Lokális készletek hiányában az ellátás import bázison nyugszik Forrás: dr. Zsuga János előadása a KLHTK Vezérkari Tanfolyamán 2008. 47
Európa energiakapcsolatai Északi-tenger térsége és Hollandia Volt FÁK tagországok. Elsősorban Oroszország Lecseréléses gázszállítás a Közel-keletről Forrás: dr. Zsuga János előadása a KLHTK Vezérkari Tanfolyamán 2008. 48
Európa gázimportja a Gazpromtól (%-ban) 100 21 30 42 51 83 100 73 67 95 75 64 Forrás: Gazprom, BP Statistical Review of World Energy 2007.
Európa kőolajimportja a Gazpromtól (%-ban) 100 39 100 15 27 46 36 95 10 12 17 19 53 100 17 75 95 27 64 Forrás: Gazprom, BP Statistical Review of World Energy 2007.
A parancsnokságok összetételének felülvizsgálata, új NATO Parancsnokság építése. 51
NATO 1949-2009 We will meet again next year in Strasbourg and Kehl to celebrate NATO s 60th anniversary. 52