Huszay Zita Külgazdasági és Külügyminisztérium. Budapest, május 4.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Huszay Zita Külgazdasági és Külügyminisztérium. Budapest, május 4."

Átírás

1 Huszay Zita Külgazdasági és Külügyminisztérium Budapest, május 4.

2 Tárcaközi folyamat a KKM véleményezi az egyes kérelmeket, nem vétóz

3 12. cikk (1) Annak eldöntése érdekében, hogy e rendelet alapján az egyedi vagy globális exportengedélyt vagy a brókertevékenységi engedélyt kiadják-e, a tagállamok minden vonatkozó szempontot figyelembe vesznek, többek között: a) azokat a kötelezettségeket és vállalásokat, amelyeket a vonatkozó nemzetközi nonproliferációs rezsimek és exportellenőrzési megállapodások részeseként vagy a vonatkozó nemzetközi szerződések megerősítésével a tagállamok mindegyike elfogadott; b) a Tanács határozata vagy közös álláspontja, az EBESZ döntése vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának kötelező határozata alapján elrendelt szankciókból eredő kötelezettségeket; c) a nemzeti kül- és biztonságpolitikai megfontolásokat, beleértve a katonai technológia és felszerelések kivitelének ellenőrzésére vonatkozó közös szabályok meghatározásáról szóló, december 8-i 2008/944/KKBP tanácsi közös álláspontban foglaltakat is; d) a tervezett végfelhasználással és az engedélyezett végfelhasználástól történő eltérítés kockázatával kapcsolatos megfontolásokat. (2) Az(1) bekezdésben megállapított szempontok mellett a globális exportengedély iránt benyújtott kérelem elbírálása során a tagállam figyelembe veszi, hogy az exportőr arányos és megfelelő eszközöket és eljárásokat alkalmaz-e a rendelet rendelkezéseinek és célkitűzéseinek és az engedély kikötéseinek és feltételeinek való megfelelés biztosítása érdekében.

4 1. a tagországok nemzetközi kötelezettségeinek és kötelezettség-vállalásainak tiszteletben tartása; 2. az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartása a rendeltetesi országban; 3. a fennálló feszültségekből vagy fegyveres konfliktusokból eredő belső helyzet a rendeltetési országban; 4. a regionális béke, biztonság és stabilitás megőrzése; 5. a tagállamok, valamint a baráti és a szövetséges országok nemzetbiztonsága; 6. a vásárló országnak a nemzetközi közösséggel szemben tanúsított magatartása, különös tekintettel a terrorizmushoz való viszonyára, szövetségesi rendszerének jellegére és a nemzetközi jog tiszteletben tartására; 7. annak kockázata, hogy a katonai technológia vagy felszerelés a fogadó országon belül más végfelhasználóhoz jut, vagy nem kívánatos feltételek mellett újra kivitelre kerül ELTERITES; 8. a katonai technológia vagy felszerelés kivitelének és a fogadó ország műszaki és gazdasági adottságainak összhangban kell lennie.

5 : Együttműködés és egyeztetés a KKM-en belül Koordináció: Biztonságpolitikai és Non-proliferációs Főosztály ENSZ Főosztály, Közös Kül-és Biztonságpolitikai Főosztály Területi főosztályok Konszolidáltvélemény: a KKM pozitív/negatív állásfoglalása

6 Felhasznált információk Nyílt információk Nagykövetségi jelentések EU elutasítási adatbázis EU munkacsoportokban/eu-tagállami körben megosztott információk Az exportellenőrzési rezsimekben megvitatott elemzések, trendek Két- és többoldalú konzultációk Egyéb nemzetközi szervezetekben, fórumokon, többek között a NATO-ban megosztott információk, elhangzott tájékoztatók

7 2015. július 14.: Átfogó Megállapodás az EU/E3+3 és Irán között ENSZ BT 2231 (2015) sz. határozata

8 Iráni nukleáris program korlátozása: Nehézvíz Magas dúsítású uránium centrifugák NAÜ Biztosítéki Megállapodás Kiegészítő jegyzőkönyvének alkalmazása Szankciók lebontása Korábbi ENSZ BT határozatok hatályon kívül helyezése Fennmaradó korlátozások feloldására ütemterv Szankciók visszaállításának lehetősége fennmarad(snapback)

9 A szankciók kivezetésének szakaszai október 18. Adoption Day: JCPOA hatályba lépése január 16. Implementation Day: NAÜ főigazgató jelentése:irán teljesítette a JCPOA végrehajtásának megkezdéséhez szükséges lépéseket EU, USA, ENSZ gazdasági és pénzügyi szankciók feloldásának első lépcsője október 18. TransitionDay: a további, még hatályban maradt (pl. a ballisztikus rakétaprogrammal összefüggő) szankciók feloldása TerminationDay ENSZ BT 2231 (2015) sz. határozat felülvizsgálata és hatályon kívül helyezése

10 EU szankciók felfüggesztése január 16. : a 2015/1863/KKBP tanácsi határozat, 2015/1861/EU tanácsi rendelet hatályba lépése A kettős felhasználású termékek exportjának általános tilalma megszűnik Nem engedélyezhető: dúsítással, reprocesszálással, nehézvízzel kapcsolatos, a JCPOA-vel összeegyeztethetetlen tevékenységek Bizonyos nukleáris és nukleáris iparhoz kötődő kettős felhasználású termék esetén engedélyeztetési folyamat az ENSZ BT közbeiktatásával (Beszerzési Csatorna)

11 További változások Kettős felhasználású termékekhez kapcsolódó szolgáltatásnyújtás (pl. fuvarozás) tilalma megszűnik Vállalati erőforrás tervező szoftverek kiviteli tilalma megszűnik (nukleáris vagy katonai létesítményekhez tervezett : előzetes engedélyezési kötelezettség) Olaj és földgáz termékek behozatali tilalma megszűnik Olaj és földgázkitermeléshez, olajfinomításhoz, földgáz cseppfolyósításhoz, petrolkémiai iparhoz kapcsolódó kiviteli tilalmak megszűnnek Fémek kiviteli tilalma megszűnik (kivétel: grafit, magasan korrózióálló acél, alumínium, titán, nikkel: előzetes engedélyezési kötelezettség) Bizonyos pénzügyi és befektetési korlátozó intézkedések megszűntek Nukleáris tevékenységgel összefüggően listázott személyek, entitások törlése

12 Továbbra is hatályban marad: Fegyverembargó Rakétatechnológiára vonatkozó szankciók Bizonyos nukleáris vonatkozású transzferekre és tevékenységekre vonatkozó korlátozások Egyes pénzügyi intézményekre vonatkozó korlátozó intézkedések Iráni emberi jogi helyzetre tekintettel bevezetett korlátozó intézkedések Egyes személyek listázása (terrorizmussal összefüggésben, Szíriával szembeni korlátozó intézkedések)

13 III. Az Oroszországgal szembeni szankciók helyzete 2014/512 KKBP határozat, 833/2014 EU rendelet Az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó rendelkezésekről Hozzáférés korlátozása tőkepiaci forrásokhoz Fegyverembargó Kettős felhasználású termékek kivitelének korlátozása Energia szektor

14 2014/512 KKBP határozat 3. cikk: Kettős felhasználású termékek és technológia kivitelének tilalma Oroszországba Katonai célra vagy Katonai végfelhasználó számára Rendelet IV. melléklet: Entitások, amelyek számára tilos kettős felhasználású termékek és technológiák értékesítése, átadása

15 Szankciók feloldásának kilátásai márc. EiT: a Minszki Intézkedéscsomag végrehajtásához köti a szankciók időtartamát: végéig Fegyverszünet Nehézfegyverekvisszavonása Helyiválasztások Teljes közös határ ellenőrzése, stb. Végrehajtás ellenőrzése: EBESZ Különleges Megfigyelő Missziója Minszki csomag végrehajtása várat magára, szankciók július 31-ig meghosszabbítva(2015/2431/kkbp tanácsi határozat) Szankciók további sorsa politikai döntést igényel (konszenzus)

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, február 18. Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, február 18. Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, 2016. február 18. Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Bevezető: miért is van exportellenőrzés? Tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása

Részletesebben

Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás

Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Változások a Iránnal kapcsolatos az

Részletesebben

Változások a Iránnal kapcsolatos export-engedélyezési eljárásban" dr. Stefán László

Változások a Iránnal kapcsolatos export-engedélyezési eljárásban dr. Stefán László Változások a Iránnal kapcsolatos export-engedélyezési eljárásban" dr. Stefán László igazgató Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Változások a Iránnal kapcsolatos

Részletesebben

Tájékoztató az átfogó közös cselekvési terv keretében. feloldandó uniós szankciókról. Brüsszel, január 16. Utolsó frissítés: augusztus 3.

Tájékoztató az átfogó közös cselekvési terv keretében. feloldandó uniós szankciókról. Brüsszel, január 16. Utolsó frissítés: augusztus 3. SN 10176/1/17 REV 1 Tájékoztató az átfogó közös cselekvési terv keretében feloldandó uniós szankciókról Brüsszel, 2016. január 16. Utolsó frissítés: 2017. augusztus 3. 1. Bevezetés 1.1. Háttér és vázlatos

Részletesebben

Tájékoztató az átfogó közös cselekvési terv keretében feloldandó uniós szankciókról. Brüsszel, január 23.

Tájékoztató az átfogó közös cselekvési terv keretében feloldandó uniós szankciókról. Brüsszel, január 23. Tájékoztató az átfogó közös cselekvési terv keretében feloldandó uniós szankciókról Brüsszel, 2016. január 23. 1. Bevezetés 1.1. Háttér és vázlatos leírás Ez a tájékoztató 1 az E3/EU+3 és az Iráni Iszlám

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 335/99 III

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 335/99 III 2008.12.13. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 335/99 III (Az EU-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok) AZ EU-SZERZŐDÉS V. CÍME ALAPJÁN ELFOGADOTT JOGI AKTUSOK A TANÁCS 2008/944/KKBP KÖZÖS ÁLLÁSPONTJA

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 15. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 15. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. október 15. (OR. en) 13057/15 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2015. október 12. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2015.10.18. L 274/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A TANÁCS (EU) 2015/1861 RENDELETE (2015. október 18.) az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012/EU rendelet módosításáról

Részletesebben

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) és az Európai Unió (EU) Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedések (szankciók)

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) és az Európai Unió (EU) Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedések (szankciók) Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) és az Európai Unió (EU) Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedések (szankciók) I. Szankciók jogalapjai I.1. ENSZ szankciók Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya

Részletesebben

A TANÁCS 2014/512/KKBP HATÁROZATA (2014. július 31.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről

A TANÁCS 2014/512/KKBP HATÁROZATA (2014. július 31.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről 2014.7.31. L 229/13 A TANÁCS 2014/512/KKBP HATÁROZATA (2014. július 31.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel

Részletesebben

A TANÁCS március 23-i 267/2012/EU RENDELETE

A TANÁCS március 23-i 267/2012/EU RENDELETE EU joganyagok - A TANÁCS 2012. március 23-i 267/2012/EU RENDELETE - az Iránnal szembeni korlátozó intézked1. oldal A TANÁCS 2012. március 23-i 267/2012/EU RENDELETE az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről

Részletesebben

A TANÁCS július 26-i 2010/413/KKBP HATÁROZATA

A TANÁCS július 26-i 2010/413/KKBP HATÁROZATA EU joganyagok - A TANÁCS 2010. július 26-i 2010/413/KKBP HATÁROZATA - az Iránnal szembeni korlátozó intézk1. oldal A TANÁCS 2010. július 26-i 2010/413/KKBP HATÁROZATA az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről

Részletesebben

13/2011. (II. 22.) Korm. rendelet. a kettős felhasználású termékek külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

13/2011. (II. 22.) Korm. rendelet. a kettős felhasználású termékek külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 13/2011. (II. 22.) Korm. rendelet a kettős felhasználású termékek külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről A Kormány az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi

Részletesebben

Szám Oldal Dátum M1 A Tanács 350/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. április 23.) L

Szám Oldal Dátum M1 A Tanács 350/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. április 23.) L 02012R0267 HU 25.06.2017 023.003 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak ideértve

Részletesebben

tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság együttes javaslatára,

tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság együttes javaslatára, 2014.9.12. L 271/3 A TANÁCS 960/2014/EU RENDELETE (2014. szeptember 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról

Részletesebben

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 207. cikkére,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 207. cikkére, 2014.6.12. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 173/79 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 599/2014/EU RENDELETE (2014. április 16.) a kettős felhasználású termékek kivitelére, transzferjére, brókertevékenységére

Részletesebben

Szám Oldal Dátum M1 A Tanács 350/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. április 23.) L

Szám Oldal Dátum M1 A Tanács 350/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. április 23.) L 02012R0267 HU 17.08.2016 020.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak ideértve

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2012.3.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 88/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A TANÁCS 267/2012/EU RENDELETE (2012. március 23.) az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010/EU

Részletesebben

Kiégett fűtőelemek visszaszállításának non-proliferációs engedélyezési tapasztalatai

Kiégett fűtőelemek visszaszállításának non-proliferációs engedélyezési tapasztalatai Kiégett fűtőelemek visszaszállításának non-proliferációs engedélyezési tapasztalatai Stefánka Zsolt, Vincze Árpád Országos Atomenergia Hivatal 2014.05.15. 1 Releváns jogszabályok - Az Euratom biztosítéki

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a Tanács által február 4-én elfogadott, Iránról szóló tanácsi következtetéseket.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a Tanács által február 4-én elfogadott, Iránról szóló tanácsi következtetéseket. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. február 4. (OR. en) 5744/19 MOG 7 CFSP/PESC 57 CONOP 9 IRAN 2 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: A Tanács következtetései

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2009R0428 HU 02.07.2014 003.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 428/2009/EK RENDELETE (2009. május 5.) a kettős

Részletesebben

A TANÁCS HATÁROZATA (2010. július 26.) az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről

A TANÁCS HATÁROZATA (2010. július 26.) az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről 2010.7.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 195/39 HATÁROZATOK A TANÁCS HATÁROZATA (2010. július 26.) az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről

Részletesebben

A TANÁCS (KKPB) 2018/655 HATÁROZATA

A TANÁCS (KKPB) 2018/655 HATÁROZATA 2018.4.27. L 108/29 A TANÁCS (KKPB) 2018/655 HATÁROZATA (2018. április 26.) a Mianmarral/Burmával szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2013/184/KKBP határozat módosításáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2009R0428 HU 15.06.2012 002.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 428/2009/EK RENDELETE (2009. május 5.) a kettős

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2017.2.28. L 50/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A TANÁCS (EU) 2017/330 RENDELETE (2017. február 27.) a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 329/2007/EK

Részletesebben

A TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE. az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről 1

A TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE. az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről 1 EU joganyagok - A TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE - az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések 1. oldal miatt hozo A TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE az ukrajnai

Részletesebben

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. április 28. (OR. en) 7815/09 Intézményközi referenciaszám: 2006/0266 (ACC)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. április 28. (OR. en) 7815/09 Intézményközi referenciaszám: 2006/0266 (ACC) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. április 28. (OR. en) 7815/09 Intézményközi referenciaszám: 2006/0266 (ACC) COMER 45 PESC 373 CONOP 14 ECO 37 UD 58 ATO 28 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2018.8.7. L 199 I/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1100 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018. június 6.) a harmadik ország által elfogadott jogszabályoknak az ország területén

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2010/0262(COD) 5.5.2011 ***I JELENTÉSTERVEZET a kettős felhasználású termékek és technológia kivitelére vonatkozó közösségi ellenőrzési rendszer

Részletesebben

A TANÁCS 428/2009/EK RENDELETE

A TANÁCS 428/2009/EK RENDELETE 2009.5.29. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 134/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK A TANÁCS 428/2009/EK RENDELETE (2009.

Részletesebben

Fegyverembargók augusztus 06. mélyülésének megakadályozása érdekében. Nem kötelező érvényű határozat.

Fegyverembargók augusztus 06. mélyülésének megakadályozása érdekében. Nem kötelező érvényű határozat. Ország neve Elrendelő Elrendelő határozat Megjegyzések szervezet száma Terrorista szervezetek UNSCR 2199 (2015) 2002/402/CFSP & 2003/14/CFSP & 2011/487/CFSP 2011/486/CFSP & 2012/167/CFSP & 2012/334/CFSP

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2012R0036 HU 12.02.2014 014.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 36/2012/EU RENDELETE (2012. január 18.) a szíriai

Részletesebben

I/1. melléklet. Az MKEH szakmai feladatai, a folyamatban lévő ügyek leírása (határidővel, felelőssel együtt) Felelős (csak főo.

I/1. melléklet. Az MKEH szakmai feladatai, a folyamatban lévő ügyek leírása (határidővel, felelőssel együtt) Felelős (csak főo. Az MKEH szakmai feladatai, a folyamatban lévő ügyek leírása (vel, felelőssel együtt) 1. Kereskedelem politikai feladatok A Hivatal a közös kereskedelempolitika végrehajtásában részt vevő kijelölt nemzeti

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 6.3.2019 A8-0435/6 Módosítás 6 Danuta Maria Hübner az Alkotmányügyi Bizottság nevében Jelentés A8-0435/2018 Mercedes Bresso, Rainer Wieland A személyes adatok védelme az európai parlamenti választásokkal

Részletesebben

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:

Részletesebben

1. számú melléklet a 3006/2015. útmutatóhoz

1. számú melléklet a 3006/2015. útmutatóhoz 1. számú melléklet a 3006/2015. útmutatóhoz Haditechnikai termékek Eljárás típusa Igazoláskód Igazolási kód leírása Alkalmazási kör Az MKEH által kibocsátott importengedély a 160/2011. (VIII. 18.) 3173

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2012R0267 HU 16.01.2016 017.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 267/2012/EU RENDELETE (2012. március 23.) az

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT. Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság 2007/0279(COD) 9.6.2008 VÉLEMÉNYTERVEZET az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság

Részletesebben

Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel

Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel Az EKAER rendszer nem más, mint a Közösségi termékértékesítéssel/termékbeszerzéssel, valamint az első belföldi adóköteles termékértékesítéssel összefüggő áruszállítások e-útdíj és egyéb kamerahálózat segítségével

Részletesebben

TERVEZETT NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel november 8. (10.00)

TERVEZETT NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel november 8. (10.00) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. november 6. 13975/17 OJ CRP2 37 COMIX 740 TERVEZETT NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2017. november 8. (10.00) 1. A napirend

Részletesebben

EKAER Kockázati biztosíték

EKAER Kockázati biztosíték EKAER _ A kockázati biztosíték EKAER Kockázati biztosíték Vörös Attila Szakmai Főigazgató-helyettes NAV KMRAFI Jogszabályi háttér Art 22/E. (5) Amennyiben az adózó az (1) bekezdés a) és c) alpontja szerinti

Részletesebben

REGIONÁLIS NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI PROGRAMOK MARIE CURIE-TÁRSFINANSZÍROZÁSA

REGIONÁLIS NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI PROGRAMOK MARIE CURIE-TÁRSFINANSZÍROZÁSA III. MELLÉKLET EGYEDI RENDELKEZÉSEK REGIONÁLIS NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI PROGRAMOK MARIE CURIE-TÁRSFINANSZÍROZÁSA III. 1. Fogalommeghatározások A II.1. cikkben szereplőkön túlmenően e támogatási megállapodás

Részletesebben

Az AEO változásai. NAV KI Vám Főosztály. NavigátorVilág Konferencia november 09.

Az AEO változásai. NAV KI Vám Főosztály. NavigátorVilág Konferencia november 09. Az AEO változásai NAV KI Vám Főosztály NavigátorVilág Konferencia 2017. november 09. AEO státus Vám Világszervezet (WCO) koncepció vámhatóságok és a vállalatok közötti partnerségen, együttműködésen alapul

Részletesebben

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli

Részletesebben

Magyar joganyagok - 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet - a pénzmosás és a terrorizmus 2. oldal i) az ügyfél-átvilágítás, illetve a bejelentés kapcsán ke

Magyar joganyagok - 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet - a pénzmosás és a terrorizmus 2. oldal i) az ügyfél-átvilágítás, illetve a bejelentés kapcsán ke Magyar joganyagok - 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet - a pénzmosás és a terrorizmus 1. oldal 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2015/0005(COD) 3.2.2015 ***I JELENTÉSTERVEZET az Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatásról szóló európai parlamenti és tanácsi

Részletesebben

Irán: Szankciókon innen és túl

Irán: Szankciókon innen és túl Biztonsági kihívások és stratégiai válaszok c. kormánytisztviselői továbbképzés Irán: Szankciókon innen és túl Péczeli Anna, PhD peczeli.anna@gmail.com 2016. május 25. A nukleáris fűtőanyag ciklus Történelmi

Részletesebben

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa és az Európai Unió Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedések (szankciók) Tartalom

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa és az Európai Unió Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedések (szankciók) Tartalom Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa és az Európai Unió Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedések (szankciók) Tartalom Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa és az Európai Unió Tanácsa...1 által

Részletesebben

Németvölgyi út 37-39. H-1124 Budapest E-mail: armstrade@mkeh.gov.hu Telefon: 06 1 4585 599 Fax: 06 1 4585 885

Németvölgyi út 37-39. H-1124 Budapest E-mail: armstrade@mkeh.gov.hu Telefon: 06 1 4585 599 Fax: 06 1 4585 885 2012. Tájékoztató a Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság tevékenységéről Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság KÉSZÍTETTE: MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI

Részletesebben

A kettős felhasználású termékek vámhatósági ellenőrzésének gyakorlati problémái MKEH fórum május 4.

A kettős felhasználású termékek vámhatósági ellenőrzésének gyakorlati problémái MKEH fórum május 4. A kettős felhasználású termékek vámhatósági ellenőrzésének gyakorlati problémái MKEH fórum 2016. május 4. Harnberger György NAV Központi Irányítása Vám Főosztály Különleges Eljárások Osztálya A termékek

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.9.28. COM(2016) 616 final 2016/0295 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a kettős felhasználású termékek kivitelére, transzferjére, tranzitjára, az

Részletesebben

Németvölgyi út 37-39. H-1124 Budapest E-mail: armstrade@mkeh.gov.hu, eei@mkeh.gov.hu Telefon: 06 1 4585 599 Fax: 06 1 4585 885

Németvölgyi út 37-39. H-1124 Budapest E-mail: armstrade@mkeh.gov.hu, eei@mkeh.gov.hu Telefon: 06 1 4585 599 Fax: 06 1 4585 885 2013. Tájékoztató a Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság tevékenységéről Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság KÉSZÍTETTE: MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI

Részletesebben

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0005(COD) 4.5.2015. a Külügyi Bizottság részéről. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0005(COD) 4.5.2015. a Külügyi Bizottság részéről. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 2014/0005(COD) 4.5.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Külügyi Bizottság részéről a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére az egyes, a halálbüntetés, a kínzás vagy

Részletesebben

I. NYILATKOZAT EGYÜTTES NYILATKOZAT A COTONOU-MEGÁLLAPODÁS 8. CIKKÉRŐL

I. NYILATKOZAT EGYÜTTES NYILATKOZAT A COTONOU-MEGÁLLAPODÁS 8. CIKKÉRŐL I. NYILATKOZAT A COTONOU-MEGÁLLAPODÁS 8. CIKKÉRŐL A nemzeti és regionális szinten zajló párbeszéd vonatkozásában a Cotonou-megállapodás 8. cikkének alkalmazásában az AKCS-csoport az AKCS Miniszterek Tanácsából

Részletesebben

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A BANKI ÉS PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A BANKI ÉS PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK EURÓPAI BIZOTTSÁG A PÉNZÜGYI STABILITÁS, A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A TŐKEPIACI UNIÓ FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. február 8. Rev1 KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ

Részletesebben

ELFOGADOTT SZÖVEGEK. Fegyverkivitel: a 2008/944/KKBP közös álláspont végrehajtása

ELFOGADOTT SZÖVEGEK. Fegyverkivitel: a 2008/944/KKBP közös álláspont végrehajtása Európai Parlament 2014-2019 ELFOGADOTT SZÖVEGEK P8_TA(2015)0472 Fegyverkivitel: a 2008/944/KKBP közös álláspont végrehajtása Az Európai Parlament 2015. december 17-i állásfoglalása a fegyverkivitelről:

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 9.10.2014 2014/0279(COD) ***I JELENTÉSTERVEZET az Ukrajnából származó árukra vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről szóló 374/2014/EU

Részletesebben

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg

Részletesebben

Iránymutatás az EU halálbüntetéssel kapcsolatos, harmadik országok felé irányuló politikájához

Iránymutatás az EU halálbüntetéssel kapcsolatos, harmadik országok felé irányuló politikájához Iránymutatás az EU halálbüntetéssel kapcsolatos, harmadik országok felé irányuló politikájához I. BEVEZETÉS (i) Az Egyesült Nemzetek, többek között a Politikai és Polgári Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában,

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi

Részletesebben

10606/19 pu/kk 1 GIP.1

10606/19 pu/kk 1 GIP.1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. június 24. (OR. en) 10606/19 OJ CRP2 24 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. június 26. (9.00) 1. A napirend

Részletesebben

Küldeménydarab minták és különleges formájú radioaktív anyag minták engedélyezése Dr. Katona Tünde szakterület felelős

Küldeménydarab minták és különleges formájú radioaktív anyag minták engedélyezése Dr. Katona Tünde szakterület felelős Küldeménydarab minták és különleges formájú radioaktív anyag minták engedélyezése Dr. Katona Tünde szakterület felelős 2016.09.20. 1 Radioaktív anyagok csomagolásának hatósági engedélyezése A veszélyes

Részletesebben

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a

Részletesebben

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2232(INI)

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2232(INI) EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 16.2.2015 2014/2232(INI) JELENTÉSTERVEZET az emberi jogokról és a technológiáról: megfigyelési rendszerek és hálózati behatoló rendszerek hatása az emberi

Részletesebben

Együttes javaslat A TANÁCS RENDELETE. a líbiai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 204/2011/EU rendelet módosításáról

Együttes javaslat A TANÁCS RENDELETE. a líbiai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 204/2011/EU rendelet módosításáról EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2014.4.14. JOIN(2014) 16 final 2014/0127 (NLE) Együttes javaslat A TANÁCS RENDELETE a líbiai helyzetre tekintettel

Részletesebben

Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Fejlesztési Bizottság 21.8.2012 2011/0461(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

Részletesebben

A SZANKCIÓS KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEKRŐL Bácsfalvi András, CAMS Compliance igazgató. Compliance Summit, január 26.

A SZANKCIÓS KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEKRŐL Bácsfalvi András, CAMS Compliance igazgató. Compliance Summit, január 26. A SZANKCIÓS KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEKRŐL Bácsfalvi András, CAMS Compliance igazgató Compliance Summit, 2017. január 26. NÉHÁNY PÉLDA A SZANKCIÓK MEGSÉRTÉSE MIATTI BÜNTETÉSEKRE 2016 - Barclays és 7 cég 21,6

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, január 25. (26.01) (OR. en) 5674/12 DENLEG 4 AGRI 38 FEDŐLAP

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, január 25. (26.01) (OR. en) 5674/12 DENLEG 4 AGRI 38 FEDŐLAP AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. január 25. (26.01) (OR. en) 5674/12 DENLEG 4 AGRI 38 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2012. január 20. Címzett: Uwe CORSEPIUS, az Európai Unió

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 5. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 5. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 5. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0013 (COD) 11197/16 TRANS 296 CODEC 1056 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A Tanács álláspontja

Részletesebben

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE. a következőhöz:

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.25. COM(2015) 80 final ANNEX 1 AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A

Részletesebben

2010. Tájékoztató a Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság tevékenységéről

2010. Tájékoztató a Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság tevékenységéről 2010. Tájékoztató a Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság tevékenységéről Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság KÉSZÍTETTE: MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI

Részletesebben

Jogszabály száma Termék Vámtarifaszám Jogszabálytípus Érintett ország. ex , az ex , az ex és az ex

Jogszabály száma Termék Vámtarifaszám Jogszabálytípus Érintett ország. ex , az ex , az ex és az ex Jogszabály száma Termék Vámtarifaszám Jogszabálytípus Érintett ország 2014/C 297/02 Aceszulfám-kálium ex 2106 90 92, az ex 2106 90 98, az ex 2934 99 90 és az ex 3824 90 97 Értesítés a Kínai Népköztársaságból

Részletesebben

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2006 2010) 2. Az eljárások jellege (2006 2010) 3. A kereset jellege (2006 2010)

Részletesebben

EU joganyagok - A TANÁCS 2009. május 5-i 428/2009/EK RENDELETE - a kettős felhasználású termékek kivitelére, 1. transzferjére, oldal brókert

EU joganyagok - A TANÁCS 2009. május 5-i 428/2009/EK RENDELETE - a kettős felhasználású termékek kivitelére, 1. transzferjére, oldal brókert EU joganyagok - A TANÁCS 2009. május 5-i 428/2009/EK RENDELETE - a kettős felhasználású termékek kivitelére, 1. transzferjére, oldal brókert A TANÁCS 2009. május 5-i 428/2009/EK RENDELETE a kettős felhasználású

Részletesebben

KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL

KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL DR. ANTAL TÍMEA MINISZTERELNÖKSÉG KÖZIGAZGATÁSI PROGRAMOK IRÁNYÍTÁSI FŐOSZTÁLY FŐOSZTÁLYVEZETŐ-HELYETTES Az előadás tartalma Az előadás célja bemutatni

Részletesebben

Felkészülés az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének alkalmazására

Felkészülés az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének alkalmazására Felkészülés az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének alkalmazására Dr. Liber Ádám, LLM, CIPP/E, ügyvéd Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda Általános Adatvédelmi Rendelet

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2006D0168 HU 01.08.2013 004.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2006. január 4.) a szarvasmarha-embriók

Részletesebben

A TANÁCS (KKBP) 2018/1657 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

A TANÁCS (KKBP) 2018/1657 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA L 276/12 A TANÁCS (KKBP) 2018/1657 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2018. november 6.) a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló (KKBP) 2016/849 határozat végrehajtásáról

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

A Bizottság közleménye ( ) A BIZOTTSÁGNAK AZ EU SZÍRIAI KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEIVEL KAPCSOLATBAN GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEKRŐL

A Bizottság közleménye ( ) A BIZOTTSÁGNAK AZ EU SZÍRIAI KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEIVEL KAPCSOLATBAN GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEKRŐL EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.7.24. C(2017) 5192 final A Bizottság közleménye (2017.7.24.) A BIZOTTSÁGNAK AZ EU SZÍRIAI KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEIVEL KAPCSOLATBAN GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEKRŐL HU HU A BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 20.5.2015 2014/0005(COD) ***I JELENTÉSTERVEZET az egyes, a halálbüntetés, a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX COM(2016) 62 2016/0036 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye keretében létrejött Párizsi Megállapodásnak az Európai Unió nevében

Részletesebben

Nemzetközi klímapolitikai együttműködés, az EU klímapolitikája, vállalásai, eszközei, és a hazai feladatok

Nemzetközi klímapolitikai együttműködés, az EU klímapolitikája, vállalásai, eszközei, és a hazai feladatok Nemzetközi klímapolitikai együttműködés, az EU klímapolitikája, vállalásai, eszközei, és a hazai feladatok dr. Faragó Tibor, dr. Hasznos Erika sztratoszféra Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felszín

Részletesebben

Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás

Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás A Lisszaboni Szerződésben megfogalmazott neoliberális diktátum és a Szent Korona Értékrend szabadság-őrző intézkedéseinek összehasonlítása Felépítés 1. nap

Részletesebben

Az Európai Bizottság javaslata a munkavállalók szolgáltatások keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv módosítására

Az Európai Bizottság javaslata a munkavállalók szolgáltatások keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv módosítására Az Európai Bizottság javaslata a munkavállalók szolgáltatások keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv módosítására dr. Bodgál Ildikó Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiaci Szabályozási Főosztály

Részletesebben

Iránymutató feljegyzés

Iránymutató feljegyzés EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.1.31. C(2019) 644 final Iránymutató feljegyzés A luxustermékekre vonatkozó behozatali és kiviteli tilalom az (EU) 2017/1509 tanácsi rendelet alapján (korlátozó intézkedések

Részletesebben

Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére

Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére A kérdőív célja: A kérdőív célja az ukrajnai válsághoz kapcsolódóan az Európai Unió (EU) és Oroszország által bevezetett kereskedelmi

Részletesebben

4. Az EU által szervezett missziók az EBESZ-en kívüli térségekre, elsősorban fejlődő országokra irányulnak.

4. Az EU által szervezett missziók az EBESZ-en kívüli térségekre, elsősorban fejlődő országokra irányulnak. A külgazdasági és külügyminiszter 33/2017. (VIII. 25.) KKM utasítása a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európai Unió választási megfigyelési missziókkal

Részletesebben

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2017. február 15. (OR. en) 2016/0218 (COD) LEX 1718 PE-CONS 56/1/16 REV 1 COWEB 151 WTO 354 CODEC 1855 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2006R1084 HU 01.07.2013 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 1084/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) a

Részletesebben

Nukleáris és nukleáris kettős felhasználású termékek export/import engedélyezése

Nukleáris és nukleáris kettős felhasználású termékek export/import engedélyezése Sg-3. sz. útmutató Nukleáris és nukleáris kettős felhasználású termékek export/import engedélyezése Verzió száma: 2. (Új, műszakilag változatlan kiadás) 2018. október Kiadta: ---------------------------------------------------------------

Részletesebben

Főbb EKAER tudnivalók. 2014. december 19.

Főbb EKAER tudnivalók. 2014. december 19. Főbb EKAER tudnivalók 2014. december 19. Kire vonatkozik a bejelentési kötelezettség? A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíj köteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű gépjármű) végzett közúti

Részletesebben

2014. Tájékoztató a Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság tevékenységéről

2014. Tájékoztató a Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság tevékenységéről 2014. Tájékoztató a Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság tevékenységéről Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság KÉSZÍTETTE: MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI

Részletesebben

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja A TANÁCS 2271/96/EK RENDELETE. (1996. november 22.)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja A TANÁCS 2271/96/EK RENDELETE. (1996. november 22.) 10/1. kötet 75 31996R2271 1996.11.29. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA L 309/1 A TANÁCS 2271/96/EK RENDELETE (1996. november 22.) harmadik ország által elfogadott jogszabályoknak az ország területén

Részletesebben

Belső Biztonsági Alap 2014-2020

Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Rendőri együttműködés, válságkezelés Alföldy Csilla r. őrnagy Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium 2014. június 19. 1 Jogi háttér AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS

Részletesebben