BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Gazdaságdiplomácia és nemzetközi (EU) menedzsment szak Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány A NÉMET KÉRDÉS GAZDASÁGI VONATKOZÁSAI A BELNÉMET KERESKEDELEM KIALAKULÁSÁTÓL A KELETNÉMET TARTOMÁNYOK EK TAGSÁGÁIG Budapest, 2004. Készítette: Pach Judit Belső konzulens: Ferkelt Balázs Külső konzulens: Fóris György
I. Előszó... 4 II. A német-német kapcsolatok alakulása a belnémet kereskedelem tükrében... 6 1. A két német állam kialakulása... 6 2. A német-német kapcsolatok alakulása a kettéválást követően... 9 3. A kapcsolatok rendezése az Alapszerződés... 11 4. A belnémet kereskedelem kialakulása... 14 5. A belnémet kereskedelem volumenének és struktúrájának változása... 16 6. A belnémet kereskedelem politikai jelentősége... 19 III. A német újraegyesítés folyamata és nehézségei... 23 1. Kelet- és Nyugat-Németország politikai háttere a hetvenes években... 23 2. A német társadalom helyzete a két Németországban... 25 3. A két német állam közti kölcsönös társadalmi és gazdasági függés... 27 4. A nyolcvanas évek változásai... 29 5. Az NDK végleges bukása... 32 6. A német kérdés a berlini fal leomlását követően... 34 7. Németország újraegyesülése... 36 8. Az egyesülés súlyos gazdasági következményei... 38 IV. Az EU és a német kérdés... 43 1. A nyugat-európai országok viszonya Németországhoz a második világháború után... 43 2. Az EK reakciója az 1989-90-es történésekre... 46 3. Az NDK csatlakozásának kidolgozása... 49 4. Az NDK csatlakozása az Európai Közösséghez... 51 5. A keletnémet tartományok részesedése az EU strukturális alapjaiból... 52 V. Összegzés... 58 VI. Táblázatok... 60 VII. Táblázatok jegyzéke... 67 VIII. Felhasznált irodalom... 68 Magyar nyelvű szakirodalom... 68 Idegen nyelvű szakirodalom... 68 Elektronikus szakirodalom... 69 3
I. Előszó A német kérdés a történelem különböző korszakaiban részben eltérő jelentéssel bír. Kezdetben német kérdés alatt Németország Európa többi országával szembeni ellenséges magatartásából és saját birodalmának (Reich) kiépítéséből fakadó problémákat értették. A német kérdés a második világháború után inkább arra vonatkozott: Mi legyen most a legyőzött Németország sorsa? A hidegháború idején a német kérdés a kettéosztott állam speciális helyzetéből adódott és ekkora a német kérdés nemcsak a nagyhatalmakat, hanem a németeket is foglalkoztatta. Sokak szerint a német kérdés lezárult, bár ez véleményem szerint csak látszólag igaz, mivel a 40 éves kettéválasztottság nem múlhatott el következmények nélkül és ezek a következmények még ma is kihatással vannak Németország politikájára, gazdaságára és társadalmára. Munkámban a második világháború után felmerülő német kérdés gazdaságilag érdekes mozzanatait szeretném kiemelni. Ezek a belnémet kereskedelem, az újraegyesítés és annak hosszú távú következményei és az egyesítés után az új német tartományok helye az Európai Unión belül. A két német állam között kialakult belnémet kereskedelemnek köszönhetően nem csupán gazdasági hanem politikai és társadalmi kapcsolat is kialakult a két állam és ezáltal egyben a két blokk között is. A belnémet kereskedelem nagyban hozzájárult az NDK és az NSZK közeledéséhez, valamint speciális helyet biztosított az NDK számára a nyugati térségben nem hiába emlegették egyesek az EGK, majd később EK tizenharmadik vagy csendes tagjaként. A nyolcvanas évek végén kibontakozó változások Németországot különös mértékben érintették, hiszen egy nemzet egyesülhetett 40 év után. Visszatekintve már látható, hogy az örömteli hangulat mámorában olyan döntéseket hozott a német szövetségi kormány, amelyek napjainkba nyúló gazdasági nehézségeket eredményeztek. A többi állam és közösség kissé félve tekintett a német újraegyesítés felé. Jelentősebb gondjai az Európai Közösségnek akadtak, amelynek az NSZK alapító tagja volt, de a magváltozott helyzetből adódóan megoldást kellett találni az új német tartományok számára is. Az EK hozzáállása Kelet-Németország felvételéhez nagyban befolyásolta a közösség viszonyát a többi volt kommunista országhoz is. A keletnémet tartományok felvétele kihívást jelentett a közösség számára, mivel így egy olyan volt államnak engedtek bebocsátást, amelyik röviddel azelőtt még szocialista rendszer szerint működött. Későbbiekben az új 4
német tartományok jelentős közösségi támogatásokban részesültek hátrányuk leküzdése érdekében. A német kérdés alakulása és a volt NDK helyzete az Unióban egész Európára kihatással van és bizonyos értelemben példaértékű a többi volt szocialista ország, köztük Magyarország számára is. Németország az egyetlen olyan európai ország, amely speciális földrajzi fekvése és történelmi múltja miatt közvetlenül érdekelt a közép-kelet európai térség stabilizálásában és a Nyugat-Kelet felé történő kiterjesztésben. Ennél fogva fontos, hogy megismerkedjünk azzal a folyamattal, amely a jelenlegi Németország politikáját és gazdaságát átalakította. 5
II. A német-német kapcsolatok alakulása a belnémet kereskedelem tükrében 1. A két német állam kialakulása A háború győzelmes befejezésének belátható közelségének idején, 1945. február 4-11. között tartották meg Jaltában a három szövetséges hatalom Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és Anglia egész Európa jövőjének alakulása szempontjából sorsdöntő értekezletét. A három állam vezetője, Sztálin, Roosevelt és Churchill, kijelölte a legyőzött, demilitarizált Németország határait és elhatározták, hogy Németországot és fővárosát, Berlint négy megszállási övezetre osztják fel, amelyekben a szövetséges, tehát az amerikai, az angol, a szovjet és a hozzájuk csatlakozó francia megszálló erők parancsnokságai gyakorolják az államhatalmat. Az egységes irányítás érdekében a négy megszálló hatalom fő képviselőiből létrehozták a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot. Berlin négyhatalmi megszállása, megosztása a háború utáni német sőt európai politika legproblematikusabb megoldása volt, mely rengeteg konfliktust okozott. Németország megszállási rendjének és a szövetségesek jövendő német politikájának kialakításában az utolsó állomás az 1945. július 17 augusztus 8. között Potsdamban megtartott értekezlet volt. Megerősítették a négyhatalmi megszállási rendszert, kimondták, hogy egyelőre nem alakul központi német kormány, viszont a demokratikus alapon való újjászervezéshez létre kell hozni a választott önkormányzatokat és ki kell építeni a helyi közigazgatási rendszert. A szövetségesek a megszállás időszakában is egységes gazdasági egésznek tekintik Németországot és ellenőrzik a hadiipar leszerelését, a gazdaság átállítását a békés termelésre. Az 1946-os és 47-es években egyre szembetűnőbbek lettek a nyugat - keleti ellentétek. Mindez természetesen kifejezésre jutott az új német államrend formálódásának eltérő módjában a szovjet zónában, illetve a nyugati megszállási övezetben. Elindult az a folyamat, amely később az egymástól különböző és egymással ellentétes utat járó két német állam megalakulásában csúcsosodott ki. 1948 második felétől egymást követik azok a lépések, amelyek előkészítik Németország két álammá bomlását. A nyugati hatalmak 1948 márciusától júniusáig Londonban tanácskoztak és ajánlás született egy nyugatnémet állam létrehozására. Ennek 6
gazdasági előkészítése már korábban megindult a Frankfurt am Mainban júniusban beindított Gazdasági Tanács működtetésével. Ezt a szervezetet elsősorban kormányzati jogokkal, így többek között jegybanki feladatok ellátásával ruházták fel. Tiltakozásul a szovjetek elhagyták a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot. Keleten a szovjet megszálló hatóságok 1948 februárjában kiszélesítették a Német Gazdasági Bizottság (DWK) jogkörét, amelyet 1947-ben a keleti tartományok közötti gazdasági tanácsadó és koordináló szervként hozták létre. 1948- ban létrehozták a népi tulajdonba vett üzemek iparági egyesüléseit, a VVB-ket. Továbbá ebben az időben engedélyezték a szovjet megszálló hatóságok a Kasernierter Volkspolizei, a laktanyában állomásozó Népi Rendőrség működését. 1948 júniusában a három nyugati övezetben végrehajtották a titokban előkészített pénzreformot. Az új Deutschmark (DM) megjelenésekor az üzletek egy csapásra megteltek évek óta nem látott árukkal. A szovjetek saját keleti márkát vezettek be. Németország gazdasági kettéválását egy évvel később követte a teljes politikai szakadás. 1949. április 4-én Washingtonban megalakult a NATO, és négy napra rá a három nyugati megszállási övezetben a katonai kormányzást megszüntetve lényegében biztosították a szuverenitást a jövendő nyugatnémet államnak. A nyugati övezet Parlamenti Tanácsa el is fogadta az addigra már kidolgozott Alaptörvényt, tehát a jövendő állam alkotmányát. Minderre volt válasz a szovjetek által ösztönzött, az NSZEP (Német Szocialista Egységpárt) és polgári szövetséges pártjai, valamint a tömegszervezetek által szervezett Népkongresszusmozgalom erőteljes akciója. A Népkongresszus kiáltvánnyal fordult a német néphez, s nemzeti front alakítására hívott fel az egység és az igazságos béke érdekében, valamint arra, hogy e célokért összefogó nemzeti erők pártjainak és szervezeteinek képviselőiből alakítsanak központi demokratikus kormányt. A Népkongresszus el is fogadta ennek az egységes német köztársaságnak az alkotmány-tervezetét mintegy válaszul a nyugatiak Alaptörvényére. 1949. május 23 június 20. között tanácskozott Párizsban a négy nagyhatalom Külügyminiszteri Tanácsának hetedik ülése. A szovjet küldöttség a potsdami elvekhez való visszatérésre szólította fel volt szövetségeseit, és követelte, hogy mielőbb kössék meg a békeszerződést egy egységes német kormánnyal. A nyugatiak mindezt elutasították, s azt követelték, hogy a keleti zóna tartományai is csatlakozzanak a nyugatiak szövetségéhez és mindenütt tartsanak szabad választást. Ezzel Németország megszállására, majd átalakítására szövetkezett négy hatalom végleg két táborra, Németország pedig két részre szakadt. Augusztus 14-én a nyugati országrészben választásokat tartottak a Német Szövetségi Köztársaság jövendő szövetségi parlamentje, a Bundestag jelöltjeire voksoltak. A győztes párt a kereszténydemokrata CDU lett, amely bajor testvérpártjával, a keresztény-szociális CSU-val 7
együtt a szavazatok 31 százalékát kapta. Szeptember 15-én megalakult a Bundestag, amely Konrad Adenauert választotta kancellárrá. Minderre válaszul október 7-én a Német Néptanács, amelyet a harmadik Népkongresszus, mint népképviseleti szerv, választott meg, átalakult 330 tagú Ideiglenes Népi Kamarává. Életbe léptették az alkotmányt, és ezzel megalakult a Német Demokratikus Köztársaság. Az állam köztársasági elnökévé Wilhelm Piecket választották meg, a miniszterelnök pedig Otto Grotewohl, az NSZEP elnöke lett. Bár a háború végén még nem sokan számoltak a kelet-nyugati kapcsolatok ilyen mértékű megromlásával, Winston Churchill már 1945 májusában egy Trumann elnöknek küldött táviratában használja a vasfüggöny elnevezést. George F. Kennan, amerikai diplomata pedig 1945 nyarán a következőket írja: Az az elképzelés, hogy Németországot az oroszokkal együtt kormányozzuk, őrültség. De ugyanilyen őrültség azt képzelni, hogy az oroszok meg mi egy szép napon udvariasan visszavonulunk, és a vákuumból egy békés, szilárd és baráti Németország fog kiemelkedni. Nincs más választásunk, mint hogy saját németországi övezeteinket a függetlenség olyan formájához vezessük el, amely annyira kiegyensúlyozott és biztonságos, olyan fölényben van, hogy a kelet nem veszélyeztetheti. Inkább egy feldarabolt Németországot, amelynek legalább a nyugati része bástya a totalitárius rendszer erőivel szemben, mint egy egységes Németországot, amely ezeket az erőket az Északi-tengerig engedi előrejutni. 1 A korábbi zónahatárt az NDK 1952-ben lezárta, és megkezdte a műszaki zár kiépítését, így Berlin maradt az egyetlen kiút az NDK-ból. Az 1945 utáni másfél évtizedben három millióan hagyták el illegálisan az NDK-t, de már 1957-től börtönbüntetést róttak ki a menekülni kívánókra. A disszidensek száma 1961 első felében különösen magasra szökött és az áttelepültek nagy része szakképzett fiatal volt. A helyzet az NDK vezetése számára tarthatatlanná vált és ennek következtében 1961. augusztus 13-án, Hruscsov hozzájárulásával elkezdték építeni a 166 kilométer hosszú berlini falat és az NDK határőrei tűzparancsot kaptak. A fal építése megrázta a Német Szövetségi Köztársaságot is és ennek következtében az együttműködés sok területen megszakadt. Bár Németország megosztottságát az emberek többsége eleinte átmeneti helyzetként fogta fel, hiszen mindkét alkotmány a német egység helyreállításáról szólt, a két állam kapcsolatai a berlini fal megépítését követően gyakorlatilag befagytak. 1 Bihari Péter: A németek 2000 év Európa közepén, Műszaki Könyvkiadó, 2002, 281.o. 8
2. A német-német kapcsolatok alakulása a kettéválást követően A Német Szövetségi Köztársaság annak érdekében, hogy enyhítse a végleges kettéválás okozta társadalmi feszültségeket hivatalos kapcsolatokat épített ki a Német Demokratikus Köztársasággal. 1963 decemberében megkötötték az első Passierscheinabkommen, hogy nyugat-berliniek Kelet-Berlinbe látogathassanak. A CDU/CSU nagykoalíció és az SPD több területen szeretett volna együttműködni, tárgyalni az NDK-val, de Kelet-Németország ideológiai okokból egyre inkább elsáncolta magát. 1967-ben levelezés kezdődött meg a két német kormányfő között. Jelentős eredmények sajnos nem születtek, mert az NDK elutasított minden fajta tárgyalást addig, amíg nem ismerték el külön államnak. Az NSZK kijelentette, hogy az NDK-t egy külön államnak tekinti Németországon belül és egyenrangúnak tekinti a kelet-német kormányt. 1970 márciusában találkozott először Erfurtban a két kormányfő. A közvélemény nagy érdeklődéssel figyelte az eseményt, melyen mindkét német állam kifejtette álláspontját. A tárgyalások 1970. május 21-én folytatódtak Kasselban, ahol a szövetségi kormány 20 pontban határozta meg a további együttműködés alapjait. Az NDK nem reagált rögtön a felvetésre és elhalasztotta ezt a kérdést. A Szovjetunió német politikájának változása azonban természetesen alapvetően befolyásolta az NDK álláspontját is. 1970 augusztusában Willy Brandt kancellár és külügyminisztere, Walter Scheel a szovjet fővárosban aláírta a Moszkvai Szerződést. Ez a megállapodás lezárta a két ország konfrontációját és normalizálta a kapcsolatukat. Ezt követte decemberben a lengyel-nszk szerződés aláírása Varsóban. 1971 decemberében az egykori megszállók Nyugat-Berlinben szentesítették a négyhatalmi megállapodást, amelynek értelmében Nyugat-Berlin külön politikai egység, tehát nem része az NSZK-nak. A szovjet fél biztosította az NSZK-t, hogy a Nyugat-Berlinbe vezető utakat zavartalanul használhatja. Nyugat-Berlin új, külön politikai egység státuszát kifejezte az a körülmény, hogy a Szovjetunió a városban főkonzulátust nyitott. Ezek az események után a német-német kormányok közti tárgyalások folytatódtak és 1971 decemberében a kormányok megbízottjai aláírták az úgynevezett tranzitegyezményt, amely szabályozta a személyek és teheráruk közlekedését az NSZK és Nyugat-Berlin között, az NDK területén keresztül. 1972 májusában a közlekedési megállapodásban a felek kötelezettséget vállaltak, hogy a két ország egész területén a forgalom minden vonatkozásban a nemzetközi szabályok előírásai szerint járnak el. Ez a megegyezés lehetővé tette, hogy az 9
NSZK állampolgárai saját gépkocsijukon utazhassanak az NDK-ba, illetve azon keresztül Nyugat-Berlinbe. A közlekedési megállapodás az első állami szerződés volt a két német állam között, amely 1972. október 17-én lépett életbe. Mindkét fél fontosnak tartotta, hogy egy szerződés keretein belül szabályozzák a két állam közti kapcsolatokat és ennek értelmében létrejött az Alapszerződés. 10
3. A kapcsolatok rendezése az Alapszerződés Az Alapszerződésről szóló tárgyalásokat először Willy Brandt szövetségi kancellár kezdeményezte egy 1969-es nyilatkozatában, amelyben kifejtette, hogy a szövetségi köztársaság kormánya tárgyalásokat szeretne folytatni az NDK kormányával annak érdekében, hogy törvényesen szabályozzák a német-német kapcsolatokat. A tárgyalások során mindkét fél egyenjogúnak tekintendő bár az NSZK számára a kelet-német állam továbbra sem számít külföldnek és a kapcsolatok a két állam között nem tekinthetők hagyományos külkapcsolatnak. Csak a négyhatalmi megállapodást követően, 1972. június 15-én kezdődtek meg a tárgyalások, amelyek eredményeként 1972. november 8-án Bonnban megszületett az Alapszerződés. A szerződést december 21-én írták alá Kelet-Berlinben és 1973. június 21-én lépett hatályba. Maga a szerződés a preambulumot, 10 cikkelyt, 2 külön protokollt a 3. és a 7. cikkelyhez valamint levélváltásokat, magyarázatokat és kifejtéseket tartalmaz. A preambulumban mindkét fél kijelenti, hogy biztosítani szeretné a békét és a feszült helyzet feloldását. Továbbá megerősítik a határok sérthetetlenségét és a területi integritás és szuverenitás elfogadását és ígéretet tesznek a népesség érdekében arra, hogy mindkét német állam megteremti az akadálymentes együttműködés feltételeit. Az 1.cikkelyben a egyenrangúságon alapuló jó szomszédi viszony kialakításáról van szó. A 2. cikkely az UN chartára való tekintettel megismétli a kitűzött célokat és irányelveket, különös tekintettel arra, hogy minden szuverén állam egyenrangú és függetlenségét, önállóságát valamint területi integritását el kell fogadni. A 4. cikkely leszögezi, hogy egyik állam sem képviselheti a másikat nemzetközi tárgyalások során és nem cselekedhet a másik állam nevében. Ezt kiegészíti a 6. cikkelyben foglalt alapelv miszerint mindkét állam fennhatósága saját területére korlátozódik és bel- és külügyekben tiszteletben tartják egymás függetlenségét és önállóságát. A 7. cikkely további közös szerződéseket helyez kilátásba, míg a 8. cikkely állandó követségek létrehozását írja elő az adott kormányok székhelyén. A 9. cikkelyben a felek kijelentik, hogy az Alapszerződés az eddig megkötött kétoldali illetve nemzetközi szerződéseket nem érint. A 10. cikkely az Alapszerződés ratifikációját írja elő. 2 2 DDR Handbuch (NDK kézikönyv) Band 1 - Grundlagenvertrag, Verlag Wissenschaft und Politik, Köln, 1984, 579-580 o. 11
Az Alapszerződést olyan dokumentumok egészítik még ki, melyek fontos részletkérdésekre terjednek ki. Egy 1972. december 21-ei levélben az NDK kormányának a szövetségi kormány kifejti, hogy az Alapszerződés nem áll ellentétben a NSZK azon szándékával, hogy együttműködjön egy békés Európa létrehozásában, ahol a német nemzet szabad akaratból egyesülhet. Egy szintén 1972. december 21-én folytatott levélváltásban mindkét kormány kijelenti, hogy az Alapszerződés nem befolyásolja a négy hatalom jogait és kötelezettségeit. Továbbá megegyeztek abban, hogy Nyugat-Berlin érdekeit az NSZK állandó képviselete képviseli Kelet-Németországban. Egy 1972. november 8-ai levélváltásban a felek tájékoztatták egymást arról, hogy mindkét állam törekedni fog arra, hogy felvegyék az Egyesült Nemzetek Szervezetébe és tájékoztatni fogják egymást a kérelem benyújtásának időpontjáról. Szintén az 1972. november 8-as levélváltás eredményeképp dolgozhattak szövetségi újságírók az NDK és Kelet-Berlin területén. Az Alapszerződés kiegészítése képpen mindkét fél megállapodott abban, hogy folyamatosan konzultálni fognak közös érdeklődést kiváltó kérdésekben. A szerződés a belnémet határokat sérthetetlennek nyilvánította és ezzel államhatárnak minősítette az NDK és az NSZK között húzódó határvonalat, amelyet Bonn eddig csak zónahatárnak titulált. Az Alapszerződés elfogadásával az NSZK lemondott arról, a megalakulása óta hangoztatott igényéről, hogy egyedüli jog szerinti képviselője a németségnek. Az Alapszerződésben a felek nem tudtak megállapodásra jutni az állampolgárság kérdéséről. Az NDK szerette volna a megállapodásban rögzíteni, hogy két német, NSZK- és NDK-állampolgárság van. Bonn nem ment bele ebbe a megoldásba és továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy az NDK lakói igényt tarthassanak az NSZK állampolgári jogokra. Ezzel biztosította, hogy az NDK-ból nyugatra távozók automatikusan NSZK-állampolgárok lehessenek, minden tekintetben azokkal azonos jogon folytathassák életútjukat. Az Alapszerződés nyomán 1974 júniusában Kelet-Berlinben az NSZK állandó képviseletet nyitott. Ez ugyan nem volt nagykövetség, mivel így a képviselet elnevezéssel Bonn megkerülte azt, hogy hivatalosan felvegye a diplomáciai kapcsolatot a másik Németországgal, mégis hivatalos állami szervként intézi a két ország egymás közti ügyeit. Az Alapszerződés teremtette meg először a hivatalos alapját a belnémet kapcsolatoknak és új együttműködési területeket nyitott. Az Alapszerződés megkötése után jelentősen megnőtt a személyforgalom a két állam között. Már 1973-ban 8 millió NSZK és nyugat-berlini lakos járt az NDK-ban. Az NDK-ból a kiutazási engedélyezés korlátai miatt sokkal kevesebben juthattak az NSZK-ba. 12
Az Alapszerződés létrejötte után rohamos léptekkel haladt előre az NDK nemzetközi elismerésének ügye. 1973-ig további 33 állam lépett diplomáciai kapcsolatba a kelet-német köztársasággal. 1974-ben az NDK megkapta az Egyesült Államok diplomáciai elismerését. 1972-ben felvették az UNESCO-ba, az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezetébe. 1973. szeptember 13-án 133. tagként az Egyesült Nemzetek Szervezetébe is felvették az NSZK-val egyidejűleg. 1980-ban pedig az NDK két évre az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik, úgynevezett nem állandó tagja lett. 13
4. A belnémet kereskedelem kialakulása Az 1960. augusztus 16-ai Berlini Megállapodás a két német valutaövezet közti kereskedelemről fektette le a belnémet kereskedelem jogi alapjait. Mivel a szövetségesek 1949-es valutagazdálkodási törvénye érvényes volt a belnémet kereskedelemre is és mivel a két német állam valutája között nincs hivatalos árfolyam összefüggés ezért nem lehetséges, hogy a belnémet kereskedelem keretein belül az egyik valutaövezetből a másikba történjenek átutalások. A határokat átlépő fizetési forgalom az NDK központi bankján és a német szövetségi bankon keresztül valósult meg. Bevezették az elszámolási egységet, amely a következőképpen működött: mindkét központi banknak volt egy elszámolási számlája a másik banknál; ha egy keletnémet vásárolt vagy vett igénybe nyugatnémet terméket vagy szolgáltatást, akkor annak ellenértékét NDK márkában fizette be az NDK központi bankjának, amely a pénzt áthelyezte az NSZK elszámolási számlájára elszámolási egységben és ezután a német szövetségi bank kifizette az összeget a nyugatnémet üzleti partnernek. Az elszámolási eljárás során egy nyugatnémet márka átalakul keletnémet márkává. Bár a kelet és a nyugatnémet márka közti elszámolási arány 1:1 hez csupán egy clearing érték volt és nem jelentette azt, hogy a nyugatnémet márka értéke megegyezik a keletnémet márka értékével. A belnémet kereskedelem keretein belül lebonyolított üzletek általában a nyugatnémet árviszonyokhoz igazodtak. A Berlini Megállapodás következményeként 1961-ben meghatározták azon termékek listáját, amelyekkel kereskedni lehet. Alapvetően csak a Német Szövetségi Köztársaságban és az NDK-ban előállított termékek képezhették a belnémet kereskedelem tárgyát és a külföldi termékekkel való kereskedelem külön engedélyt igényelt. A két központi bank három-három alszámlát nyitott egymásnál a kereskedelem pénzügyi lebonyolítására. Az első alszámlán vezették át azokat a fizetéseket, amelyek a kemény árukra bányászati- és ásványi olaj származékok, erdőgazdálkodási származékok, gépek és ásványi anyag szállítások az NDK esetében, és vas- és acél termékek, elektrotechnikai eszközök és gépek szállítása az NSZK esetében vonatkoztak. A második alszámlán keresztül egyenlítették ki a puha árukra minden egyéb termék a belnémet kereskedelem termék listáján vonatkozó fizetéseket. 1975-ben az első és a második alszámlát összevonták a harmadik alszámla különálló maradt és ott számolták el a szolgáltatásokat. 14
A számla értékét egy bizonyos összegig, úgynevezett swing, túl lehet lépni és ha az egyik oldal ezt a keretet kimerítette akkor a másik központi bank berekesztheti az átutalásokat. Ebben az esetben a szállításkor készpénzben kell fizetni a külön számlára (Sonderkonto S). A swing keretet a belnémet kereskedelem során csak az NDK vette igénybe így ezt inkább egy kamatmentes hosszú futamidejű hitelnek lehet nevezni a Német Demokratikus Köztársaság számára. 15
5. A belnémet kereskedelem volumenének és struktúrájának változása 3 Az belnémet áruforgalom a hivatalos statisztikai adatok alapján 1950 és 1982 között a tizenhét és félszeresére nőtt. A statisztikákban csak a legális, szerződés szerinti belnémet áruforgalom szerepel és a háború utáni években megjelenő illegális áruforgalom nem. A belnémet kereskedelem nem alakult egyenletesen. 1951 és 1953 között, 1960 és 1963 között valamint 1967-68-ban erős visszaesések voltak tapasztalhatóak, de a köztük lévő időben viszonylag stabil volt a növekedés. 4 Az említett két első időszakban politikai okokból esett vissza az áruforgalom, míg 1967 és 1968-ban a belnémet kereskedelem új szabályozásai gátolták a növekedést. Az 50-es évek elején a nyugati embargó-politika hatott negatívan, míg a 60-as években Kelet- Németország elzárkózása, a Berlini Szerződés felmondása és a berlini fal építése korlátozta erősen a kereskedelmi kapcsolatokat. A belnémet kapcsolatok elmélyülése és a szövetségi kormány kereskedelem politikájának köszönhetően a belnémet kereskedelem ismét fellendült. A belnémet kereskedelemből származó bevételek 1969-ben 36,8 százalékkal, 1970- ben 12,3 százalékkal és 1972-ben 10,2 százalékkal növekedtek. A Német Gazdasági Kutatóintézet számításai szerint 1972 óta csak 1976-ban, 1980-ban és 1982-ben volt megnevezhető áruforgalmi növekedés, mert a többi év nominális növekedése az áremeléseken alapult. 1973-74 és 1979-80 között voltak az áremelések a legmagasabbak. Az NSZK lelassult gazdasági növekedése korlátozta az NDK szállítási lehetőségeit és az NDK eladósodása a más nyugati államokkal és a Szovjetunióval szemben arra késztette, hogy kereskedelmileg inkább ezen országok felé forduljon. Az OECD országokkal szembeni erős eladósodás viszont pozitívan hatott a belnémet kereskedelemre, mivel az NDK azokat a termékeket amiket nem tudott behozni az OECD országokból az NSZK-ból próbálta megszerezni. 1983-ban a belnémet kereskedelem 6,2 százalékkal növekedett és ez magasabb volt mint az NSZK bármely más állammal folytatott kereskedelmi kapcsolatain érzékelhető volt. Az NDK főleg a szolgáltatásokat vette igénybe, különösképpen a hamburgi kikötőt használta. A belnémet kereskedelem keretein belül lebonyolított szolgáltatás kereskedelem 5 inkább a javak szállítása és árusítása során felmerülő költségek visszatérítésére vonatkozik, 3 DDR Handbuch, Band 1, Verlag Wissenschaft und Politik, Köln(1985) Innerdeutscher Handel IDH, 646.o. 4 Az áruforgalom pontos adatai a 4. számú táblázatban láthatóak. 5 A szolgáltatás kereskedelem alakulásáról az 5. számú táblázat ad felvilágosítást. 16
mint például szállítási, raktározási, szerelési, bírósági, kikötő használati költségek, jutalékok, lincenc díjak, banki kamatok és kártérítések. 1987-ben az NDK tranzitdíj, postai díjkiegészítés, úthasználat, vízumdíj, nyugat-berliniek beutazási engedély díja, távközlési díjak jogcímen összesen 863 millió márkás bevételt könyvelhetett el. Ezzel szemben az NDK vasútja 183 millió márkát fizetett díjkiegyenlítés címen az NSZK vasútjának. A belnémet kereskedelem árustruktúrája nem felelt meg sem az NDK sem az NSZK fejlett külkereskedelmi struktúrájának vagy a két állam gazdasági fejlettségének. 6 A késztermékek részesedése az áruforgalomban nagyon alacsony és ez inkább fejlődő országok külkereskedelmi struktúrájára utal. A nyersanyagok és a termelési javak, mint például a vegyipari termékek, a vas, az acél, a fém és az ásványi olaj a szállítmányok 50 százalékát tették ki. A belnémet kereskedelem évei során a termékek fajtája nem sokat változott, de arányuk a kereskedelmen belül annál inkább. A legnagyobb változások a nyersanyagok és a termelési javak területén volt érzékelhető: Az 50-es évek második feléhez viszonyítva a 70-es évek első felében arányuk az egész kereskedelmet tekintve felére csökkent, míg 1982-ben ismételten a régi aránynak megfelelően 54 százalékát tették ki a teljes belnémet kereskedelemnek. A fogyasztási javak, mint például a textíliák, ruházat, faipari termékek aránya az 50-es évek második felében éppen 20 százalék volt, majd a 70-es évek első felére már a kereskedelem egyharmadát tette ki és 1982-re 24 százalékos arányt ért el. A 80-as évektől a fogyasztási javak voltak a nyersanyagok és a termelési javak után a második legnagyobb árucsoport. A 80-as években a mezőgazdasági és élelmezési javak aránya alig érte el a 11 százalékot és ezáltal a 60-as évekhez képest kevesebb mint a felére esett vissza. A belnémet kereskedelem struktúrájára jellemző volt, hogy csupán tizedét tették ki a különböző gépek, elektronikus készülékek és a vasból, bádogból és fémből készült félkész- illetve késztermékek. Az NDK a belnémet kereskedelm keretein belül gyakorlatilag végig az évek során olyan termékeket importált az NSZK-ból, amelyekre hirtelen felmerülő gyártási nehézségek során szüksége volt annak érdekében, hogy biztosítsa a folyamatos gyártást, illetve áthidalja az ellátási nehézségeket. Az NSZK különösen a 80-as években egyre nagyobb mennyiségben ásványi olajat importált az NDK-ból, és később kőolajjal is kiegészítette ezeket a szállítmányokat. 1983-ban 6 A belnémet kereskedelem árustruktúrájára utaló részletes adatokat a 6. számú táblázat tartalmaz. 17
a dízel üzemanyag, a motorbenzin és a fűtőolaj tette ki az árukereskedelem 23,5 százalékát. A nyersolaj a teljes szállítmányok 10,9 százaléka volt. Az ásványi olaj áremelkedés lehetővé tette az NDK számára, hogy a 80-as években az árukereskedelmi mérlege pozitív legyen. A belnémet kereskedelem a szövetségi köztársaság teljes külkereskedelmének 1,6 százalékát képviselte 1982-ben 1950-ben ez az érték 3,8 százalék volt. A demokratikus köztársaság számára a belnémet kereskedelem sokkal fontosabb volt, hiszen 1982-ben teljes külkereskedelmének a 8,6 százalékát tette ki. Az NSZK volt az NDK második legnagyobb kereskedelmi partnere és az 1982-es OECD statisztikák szerint az NDK az NSZK-val folytatott kereskedelmének aránya meghaladta az NDK összes többi OECD országgal folytatott kereskedelmének arányát. 18
6. A belnémet kereskedelem politikai jelentősége A Német Szövetségi Köztársaság számára a belnémet kereskedelem soha nem bírt valós gazdasági értékkel sokkal inkább politikai szempontból volt fontos. A belnémet kereskedelem a belnémet kapcsolatok az egész Németország-politika egyik fő pillérének számított, s az NSZK kormánya állandóan arra törekedett, hogy mechanizmusait megóvja a mindenkori politikai feszültségektől és destabilizáló befolyásoktól. Az 50-es években eredetileg a belnémet kereskedelemnek kettős szerepet szántak. Egyrészt az utolsó kötődési lehetőség volt a két különböző Németország között és arra szolgált hogy, javítsa a régi Németország középső részein élő népesség ellátását, fenntartsa az emberek közötti kapcsolatokat és a két gazdaságot bizonyos szinten összekösse. Másrészt a belnémet kereskedelem szerepe az volt, hogy mint gazdasági eszköz elősegítse a politikai célokat. Ez elsősorban a szabad be- és kijárást jelentette Berlinbe. Az 50-es években megteremtették a belnémet kereskedelem intézményi és jogi hátterét és ezzel a belnémet kereskedelmet minden oldalról elismerték és különleges jellegűnek nyilvánították. A két ország kereskedelme nem számított szokásos külkereskedelemnek, de belkereskedelemnek sem. Ezt a különleges kapcsolatot a szigorú bilaterizmus, a vám és a lefölözési szabadság jellemezte. Miután az NSZK az NDK-t nem tekintette külföldnek, ezért ügyelt arra, hogy a belnémet kereskedelem különleges státusa mentesítő záradékok révén a nemzetközi szervezetekben is fennmaradjon. 1951-ben a szövetségi köztársaság elérte, hogy a GATT Torquay protokollját kiegészítették azzal, hogy a Német Szövetségi Köztársaság csatlakozása nem jelent semmilyen változást a belnémet kereskedelem szabályozására és állapotára. Az EGK 1957. március 25-én aláírt közös piaci alapokmánya a Római Szerződés is elismerte a belnémet kereskedelem különleges jellegét. Ezáltal a belnémet kereskedelm keretein belül az NDK-ra nem vonatkoznak az EGK tagországok által fölállított közös vámhatárok. Az NDK így gyakorlatilag részben a belnémet kereskedelemnek köszönhetően az EGK belső piacához tartozott. Így az NDK-ból az NSZK területére szállított termékek esetében az NDK nem fizet vámot és mezőgazdasági termékeire nem vonatkoznak a lefölözések. Másrészt az NDK, a külkereskedelem állami monopóliuma miatt, nem szabott ki vámokat az NSZK termékeire. Az NDK-ba irányuló szállításokat csak fele akkora értéknövekedési adó terhelte, s az NDKból érkező import nagyobb kedvezményekben részesült, mint a külföldi import. 19
Az 50-es évek elején az NSZK kiemelte, hogy a belnémet kereskedelem az egyik legfontosabb eszköz Berlin biztosítására. Már az NSZK és az NDK hivatalos megalakulása előtt Kelet- és Nyugat-Berlin részt vett zónák közti kereskedelmi megállapodásban. A belnémet kereskedelem erre vonatkozó végső helyzetét először a frankfurti, majd később a berlini megállapodás rögzítette. Ezek a megállapodások a különböző valuta területek közti együttműködésről szóltak és ezzel elkerülték a Német Demokratikus Köztársaság megnevezést, de tisztázták, hogy Nyugat-Berlin Nyugat-Németországhoz, Kelet-Berlin pedig Kelet-Németországhoz tartozik. 1960 végén az NSZK felmondta a berlini megállapodást azt remélve, hogy ezzel nyomást gyakorolhat az NDK-ra és megváltoztathatja hozzáállását a nyugat-berlini helyzethez. Az NSZK azt szerette volna, hogyha az NDK megkönnyíti a közlekedést a szövetségi területek és Nyugat-Berlin között azáltal, hogy nem hátráltatja a személyforgalmat a hosszadalmas útlevél ellenőrzésekkel és nem állítja meg a teherautós szállítmányokat több napra a szektor határoknál. Az NDK nem hagyta magát befolyásolni és válaszként úgy döntött, hogy elhatárolódik a nyugati országoktól és ezzel az NSZK-tól is. Csökkenteni akarta a belnémet kereskedelmet és kijelentette, hogy majd a szovjet tömb országai - kiváltképpen a Szovjetunió szállítmányaira fog támaszkodni. Az elképzelés nem valósult meg. Megszaporodtak a hiánycikkek és a gazdasági növekedés Kelet-Németországban jelentősen visszaesett. A válságjelenségek egyre szaporodtak és az NDK sürgető kérésére a Szovjetunió csak 2 százalékkal tudta növelni szállítmányait, ami messze nem volt elég ahhoz, hogy az NDK kilábaljon a válságból. 1962-ben az NDK vezetése végleg feladta elzárkózási kísérleteit és nyitott az NSZK felé, mivel gazdaságilag sokkal egyszerűbb volt az NSZK-ból nagy mennyiségben importálni a jó minőségű ipari termékeket, mint hosszas költséges munka során kis tételben az NDK-n belül előállítani azokat. Az NSZK próbálkozása, hogy a berlini megállapodás felmondása révén befolyásolja az NDK-t teljes kudarcot vallott és azt eredményezte, hogy a belnémet kereskedelem bevételei 12,9 százalékkal csökkentek az előző évhez képest és az NDK inkább a KGST és a Szovjetunió felé orientálódott. Az NDK KGST-országokkal folytatott kereskedelme a teljes külkereskedelmének arányában 1960-ban 74,9 százalék volt és 1962-re 79 százalékra emelkedett. Az belnémet kereskedelem ugyanezen aránya viszont 1960-ban 10,3 százalék volt és 1962-re 8,3 százalékra csökkent. 20
A berlini megállapodás felmondásának példája megmutatta, hogy bár az NDK valóban súlyos nehézségekkel kell, hogy szembenézzen, ha eltávolodik gazdaságilag az NSZK-tól, a belnémet kereskedelem csak nagyon kis mértékben alkalmazható politikai nyomás gyakorló eszközként. Bár az NDK az elkövetkező években még többször is megakadályozta a szövetségi területekről Nyugat-Berlinbe irányuló forgalmat, az NSZK nem próbálta meg ismételten a belnémet kereskedelmet politikai eszközként használni. A belnémet kereskedelem az NDK számára gazdasági szempontból szükségszerű volt és emiatt egészen a 60-as évekig az NDK vezetősége úgy látta, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megkönnyítsék a belnémet kereskedelmet. Az NDK vezetése erősen tiltakozott a nyugati embargó politika, terméklisták és a különböző kvóták bevezetése ellen. Az NSZK igyekezett ezeket az NDK-ra nézve gyengítve vagy egyáltalán nem alkalmazni a kapcsolatok különleges jellegére hivatkozva, amellyel kivívta magának nyugati szövetségesei ellenérzését. 1967-68-ban az NDK véleménye a német-kérdés tekintetében megváltozott, amely erőteljes hatással volt a belnémet kereskedelemre is. Az NDK vezetősége az eddigi Külkereskedelmi és Belnémet Kapcsolatokért Felelős Minisztériumot átnevezte Külgazdasági Minisztériummá és egyre gyakrabban tagadta a két Németország közti kereskedelmi kapcsolatok különleges jellegét. A belnémet kereskedelmet mindkét ország egyre inkább politikai közeledésnek is tekintette és már nemcsak politikai hatalmi eszközt láttak benne. A hidegháború szélsőséges gondolkodásmódja enyhülni látszott és ebben az időszakban kezdték el a két állam közti kereskedelmet belnémet kereskedelemnek nevezni az eddigi zónák közti kereskedelem helyett. Mindkét oldal ígéretet tett a gépek, járművek és elektronikai berendezések szállításának növelésére és ezekre a termékekre rugalmas swing értéket vezettek be, amelyet az NDK előző évi szállítmányának 25 százaléka alapján határoznak meg minden év januárjában. 1968. január 1-én hatályba lépett az új forgalmi adó egyezmény, amely alapján a forgalmi adó általában a szállítmányok 6 százalékát teszi ki. 1969 januárjától megszűnt az áruk egyéni engedélyezési menete és az általános engedélyezési folyamat lépett a helyébe. Ezek után a sikeres üzlethez csupán egy írásos adás-vételi szerződésre, az árú az alszámlán keresztül történő kifizetésére és a szerződés a szövetségi gazdaságügyi minisztériumnál való bejelentésére volt szükség. Az ipari szektorban csökkentették a belnémet kereskedelem számára nem engedélyezett áruk számát. 1970-ben az összesen 5200 fajta áruból 191-et tartottak vissza, 1971-ben 79-et, 1972-ben 103-at és 1977 végére már csak 87 árú szerepelt a listán. Ezek az 21
intézkedések jócskán megkönnyítették a kereskedelmet és így 1968 után a belnémet kereskedelem történetében a legnagyobb forgalomnövekedésre tett szert. Az Alapszerződésben (1972 7 ) az NDK is elismerte a belnémet kereskedelem különleges jellegét, valamint kimondták, hogy közösen együttműködnek a gazdaság és a kereskedelem területén. Az NDK álláspontja az Alapszerződés megkötése után is ambivalens maradt. Egyrészt a keletnémet vezetőség közölte, hogy az NDK a szövetségi köztársasággal semmiféle különleges kapcsolatban nem áll, másrészt viszont 1972 novemberében Honecker úgy nyilatkozott, hogy a kereskedelem területén nincs szükség semmiféle változtatásra és a belnémet kereskedelem az egyetlen különlegesség a szövetségi köztársasággal folytatott kapcsolatokban. 1978. március 29-én az NDK vezetősége egy szerkesztőségi cikk keretein belül a belnémet kereskedelem mellett állt ki és bejelentette, hogy ellenzi a belnémet kereskedelem, valamint a swing érték politikai eszközként való használatát, de szeretné, ha a kereskedelem továbbra is mindkét ország javára jól alakulna. Helmuth Schmidt, német szövetségi kancellár és Erich Honecker 1981 december 13-ai találkozójukon bejelentették, hogy mindkét oldal érdekelt a gazdasági és ipari együttműködés fejlesztésében és a belnémet kereskedelem kiépítésében. Kohl kancellár 1982. október 13-án kijelentette, hogy a belnémet kereskedelmet, mint különleges jellegű kapcsolatot tovább ki kell építeni, mert ez fontos tényezője lehet a német újraegyesítésnek. A belnémet kereskedelem területén összekapcsolódtak a két fél eltérő érdekei: az NSZK-ban döntően a politikai, s csak másodsorban a gazdasági, míg az NDK-ban kizárólag a gazdasági megfontolások (kényszerűségek) domináltak. A német szövetségi kormány mindvégig nagy hangsúlyt fektetett a belnémet kapcsolatok sikeres fenntartására és elérte, hogy ezt a törekvését az EGK-n belül is elfogadják. 1973-ban terjesztette az NSZK a belnémet kereskedelem kérdését ismételten az Európai Közösség elé, amelynek tagjai megint elfogadták bár a Tanácsnak és a Bizottságnak még sok fejtörést okozott a két német állam közötti különleges kapcsolat. 7 Az aláírás dátuma 22
III. A német újraegyesítés folyamata és nehézségei 1. Kelet- és Nyugat-Németország politikai háttere a hetvenes években 8 A várakozásokkal ellentétben azonban az NDK az NSZK-tól való elhatárolódás politikáját folytatta. Az NDK hatóságok felemelték a nyugatnémet állampolgárok számára kötelező beváltási összeget, akkreditált újságírókat utasítottak ki és korlátozták munkalehetőségeiket. Keményedett az NDK büntetőjoga is. Továbbá nem valósult meg az Alapszerződésben kilátásba helyezett tudományos-műszaki, jogsegély és kulturális együttműködés. Az NDK határain tűzparancs volt érvényben, és speciális robbanószerkezeteket szereltek fel a határsértések, azaz a szökések megakadályozására. A Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) VIII. kongresszusa 1971. júniusában az NDK társadalmát már szocialista osztálytársadalomnak tekintette, s először foglalta össze a szocialista nemzet kialakulásának tapasztalatait. Eszerint a két német állam ellentétes irányú társadalmi fejlődése során nyilvánvaló lett, hogy megszűnt az egységes német nemzet. A nemzeti kérdés osztálytartalmát véve alapul megállapította, hogy a munkás-paraszt hatalom megteremtésével és a szocialista társadalom felépítésével kifejlődik a nemzet új típusa, a szocialista nemzet, míg az NSZK-ban továbbra is fennmarad a polgári nemzet. A két német állam, két német nemzet koncepciója nyilvánvalóan nem volt helytálló, de a bipolaritás körülményei között a Nyugat és a Kelet számos politikusa a megosztottság beláthatatlan időre való fennmaradásával számolt. Az 1974 októberében elfogadott NDK alkotmányban már semmilyen utalás sem volt a német újraegyesítésre és az NDK-t a szocialista államközösség elszakíthatatlan alkotórészének nevezte. Az NDK 1975. október 7-én új szövetségi szerződést kötött a Szovjetunióval. A Szovjetunió politikájához híven továbbra is támogatta a felszabadító mozgalmakat és a nemzetközi terrorista csoportok imperializmus elleni küzdelmét ; Európában azonban a különböző politikai rendszerű országok békés egymás mellett élésének elvét vallotta. A keleti tömb többi államával együtt 1975-ben aláírta a helsinki zárónyilatkozatot, amelyben többek között az emberi jogok biztosítására is garanciát vállalt. Az emberek szabad költözés jogának 8 Mary Fulbrook: Németország története, Maecenas Könyvkiadó, 1993, 217-226 o. 23
érvényesítését sürgetve egyre több NDK állampolgár nyújtotta be kiutazási kérvényét, a kormány azonban mindinkább elhatárolódott az NSZK-tól és növelte a lakosságra nehezedő nyomást. Nyugat-Németország esetében a hetvenes évek elején a német kérdés állt előtérben, majd az Alapszerződés aláírása után felmerültek a belső problémák. 1975-ben a CDU/CSU ellenzék volt az egyetlen nagyobb parlamenti párt Nyugat-Európában, amely a Helsinki Záróokmány ellen szavazott. A szociáldemokrata-szabaddemokrata (SPD/FDP) koalíciónak nemcsak az ellenzékkel gyűlt meg a baja. 1967-68 körül radikális diákmozgalom szerveződött, amely az új parlamenten kívüli ellenzék (Außerparlamentarische Opposition, APO) magját alkotta. A Rudi Dutschke diákvezér elleni merénylet után több tízezer fiatal vett részt a tiltakozó akciókban, de olyan zavargásokra, mint amilyenek Párizsban és egy-két amerikai egyetemen robbantak ki, Németországban nem került sor. Az alkotmányvédő hivatal más néven a belbiztonsági hivatal 1974 tavaszán kiderítette, hogy Willy Brandt, kancellár egyik közvetlen munkatársa a Stasi, a keletnémet állambiztonsági szervezet hírszerzője. A kancellár ennek következtében írta meg lemondó levelét, de távozásának hátterében a Helmuth Schmidt pénzügyminiszterrel és Herbert Wehner frakcióvezetővel megromlott viszonya és a napi problémák megoldásában tanúsított erélytelensége állt. Brandt pártelnök maradt, Schmidt szövetségi kancellárrá, Scheel hamarosan államelnökké lépett elő. A védelmi és gazdaságpolitikai kérdésekben jártas Schmidt rátermett menedzser típusú kancellár volt. A nyugati világ egyik legjelentősebb politikusaként Schmidt számos nemzetközi területen ért el eredményeket, miközben saját pártjának baloldala, a szerveződő környezetvédő és pacifista csoportok, valamint a jobbra tartó FDP részéről nem kevés akadályba ütközött. Kormányzása azzal fejeződött be, hogy a szabaddemokraták (FDP) a gazdaságpolitikai viták miatt ismét a CDU/CSU-hoz pártoltak. Ez lehetővé tette, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal Helmuth Kohlt, a CDU elnökét válasszák kancellárrá. 24
2. A német társadalom helyzete a két Németországban A két Németország életszínvonalának és fogyasztásának összehasonlító adatai legalábbis mennyiségi tekintetben határozott keleti javulást mutattak a hetvenes-nyolcvanas években, a keleti hétköznapok mégis eléggé szürkének és szegényesnek tűntek az odalátogató nyugatnémetek számára. Az NDK egyre több háztartásában jelent meg televíziós készülék, hűtőszekrény, mosógép és autó bár ha az összehasonlítás alapjául a minőségi mércét vették számításba, mind a kelet-, mind a nyugatnémeteknek be kellett ismerniük, hogy a Mercedes vagy a BMW jobb a Wartburgnál és a Trabantnál. A tartós fogyasztási cikkek területén az NDK-ban nem csak a pénzhiány okozott gondot, hanem inkább az, hogy nehéz volt ilyen termékekhez hozzájutni; hosszú várakozás után utalták ki az új gépkocsikat, ezért a használt autók ára gyakran ugyanolyan magas volt, akár az újaké, hiszen másodkézből azonnal meg lehetett venni őket. Tovább bonyolította a helyzetet a vásárlási szisztéma rétegződése. Az alapvető szükségleti cikkekhez alacsony szubvencionált áron juthatott a fogyasztó; a kívánatosabb árukért többet, bár még mindig keleti márkát kellett fizetni az Exquisit- és Delikat-boltláncolatban. Az Intershop-üzletekben viszont kemény, nyugati valutáért árusítottak eleinte csak nyugati állampolgároknak. Az Intershop-láncolat puszta létezése kétféle csoportra osztotta a keletnémeteket: olyanokra, akiknek nyugatnémet rokonuktól sikerült nyugati valutához jutniuk, illetve olyanokra, akiknek nem. Teljes volt a foglalkoztatottság ha a munka nem mindig felelt is meg a munkavállaló képzettségének, az élelmiszerek olcsóak voltak, a lakbérek alacsonyak. A keletnémet gazdasági teljesítmény, továbbá a politikailag bizonytalan időszakokban a fogyasztóknak tett engedmények alapján megállapíthatjuk, hogy az NDK-ban a népi elégedetlenségnek nem volt materiális alapja, ahogy Lengyelországban például nagyon is volt. Másfelől viszont az engedmények sem csillapították a keletnémetek tömeges menekülési vágyát a jobb lehetőségeket kínáló NSZK felé. Kelet-Németország társadalmi struktúrája merőben más volt, mint a nyugatnémet társadalomszerkezet. Az NDK lakossága jóformán statikus maradt, szemben az NSZK-nak a háború óta elért ötven százalék körüli népszaporulatával. Az NDK polgárai jobbára közepes lélekszámú városokban és településeken maradtak, az ország népsűrűsége alacsony maradt, szemben az NSZK magasabb fokú urbanizációjával. A jövedelmek aránya az NDK-ban sokkal kiegyenlítettebb volt, mint az NSZK-ban. Az NDK a kisemberek társadalma volt, amelyet sem a gazdagság, sem az ínség szélsőségei nem jellemeztek. A termelőeszközök az 25
NDK-ban elhanyagolhatóan csekély arányban voltak magánkézben és ez alapján kijelenthető, hogy a keletnémetek valóban osztály nélküli társadalomban éltek. Keleten nagyobb arányú volt a társadalmi mobilitás, mint nyugaton, s eleinte erősen felkarolták a kevesebb jogot élvező munkás- és paraszt származású kádereket. A hatvanas évek végéig a közoktatási rendszer a munkás- és paraszti származású gyerekek támogatását tekintette egyik fő céljának, aztán a hetvenes években utat engedtek egy másik megfontolásnak; a tehetség származásra való tekintet nélküli támogatásáénak. Az NDK-ban azonban a társadalmi mobilitás, a felkerülés előfeltétele legalább a politikai konformizmus volt, de még inkább az aktív elvhűség, a tevékeny részvétel az állampártban. A keletnémet nők sokkal inkább egyenlő társadalmi helyzetben voltak, mint nyugatnémet társaik, bár teljes emancipációjuk nem következett be a nyolcvanas évek végéig. A keletnémet munkavállalóknak valamivel több mint ötven százaléka volt nő és általában olyan asszonyoktól is elvárták, hogy munkahelyen, bérért, fizetésért dolgozzanak, akiknek kiskorú gyermekeik voltak. Az NDK-ban a gyermekgondozás igen magas fokot ért el, a kiskorúaknak elegendő bölcsődei és óvodai férőhely jutott, s délutáni napközi is rendelkezésükre állt. Az NDK-ban ennek ellenére sok kritika érte a dolgozó anyák és gyermekeik életminőségét, hiszen a gyárakban töltött hosszú munkaidő után a házimunka újabb hosszú órái vártak a fáradt, űzött, fásult szülőkre. Viszonylag magas volt a válások aránya és a nők anyagilag kevésbé függtek férjüktől, mint Nyugat-Németországban. Kijelenthetjük, hogy a két Németország kultúrája is részben eltávolodott egymástól. A német írók által felvetett témák között sok olyat találunk, amely mindkét országban hasonlóak, a válaszokban azonban már érdekes eltérések mutatkoznak. Az évek során más és más problémák váltak fontossá, ahogy a kelet- és nyugatnémet írók beleütköztek a maguk más jellegű társadalmának aktuális tényeibe, s megpróbáltak olyan gondolkodásmódot és magatartásformákat keresni, amelyek ellentmondanak a helyi normának. A szórakozási, a pihenési szokásokban is jelentős különbségek mutatkoztak, s a szövetségi köztársaságban sokkal többféle lehetőség közül lehetett választani ide számítva a külföldi utazásokat is mint az NDK-ban. Az NDK-ban az évek folyamán az állam szerepe egyre nőtt, mindenbe beleszólt, jelentős bürokráciával párosult, s az élet minden területén elfojtotta a személyi szabadságjogokat. 26