Történeti áttekintés

1 A Magyar Üzemegészségügyi Tudományos Társaság 2010. október 7. és 9. között Székesfehérvárott rendezett XXX. Nemzeti kongresszusa közgyűlésének határozata alapján készült állásfoglalás szakterületünk aktuális problémáiról, kihívásairól. Összegzés A magyar tradíciókra épülő iparegészségügyi orvoslást 1951-ben a szovjet mintára kialakított állami üzemegészségügyi szolgálat váltotta fel. A rendszerváltozást követően figyelemmel az ILO 161-s konvenciójára, a 89/391/EGK irányelvvel harmonizáló 1993. évi XCIII. Munkavédelemről szóló törvényünkre, valamint a magyar hagyományokra 1991-1995 között zajló előkészületek után hívta életre Magyarország a munkahelyi egészség és biztonság szakmai garanciáját biztosító valamennyi szervezett munkavégzésben dolgozó ellátására az elsősorban primer prevenciót szolgáltató foglalkozás-egészségügyet. A szerkezetében és alapvető feladatainak megoldásában kifejezetten sikeresnek bizonyult több mint másfél évtizede működő rendszer főként a munka világában, a technikai fejlődésben bekövetkező gyors változások, hazánk 2004-től kezdődő Európai Uniós tagsága, az egészségügyet érő ún. társadalmigazdasági-demográfiai és technikai sokkhatások, továbbá szakterületünk új elméleti és gyakorlati tudományos eredményei értelemszerűen szerkezeti, funkciós és szabályozási változásokat igényel, hogy a benne rejlő lehetőségek kiaknázásával a ma elvárható legnagyobb hatékonysággal működhessen. Ennek érdekében a Magyar Üzemegészségügyi Tudományos Társaság (továbbiakban: MÜTT) XXX. Kongresszusának közgyűlésén hozott határozata értelmében a Társaság által kiemelt fontos változások végett javaslatokat fogalmazott meg. A javaslatok amelyeket a kapcsolódó részben részletesebben indokolunk az alábbiak: 1. Tovább kell fejleszteni a kiépített és sikeresen működő munkahelyi primer prevenciós rendszer (beleértve a szakterületünkön kizárólagosan alkalmazott ún. klinikai primer prevenciós tevékenységet, a munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatok rendszerét) hatékonyságát. 2. A foglalkozás-egészségügy feladatai közé meghatározott feltételekkel be kell emelni a munka világa résztvevőinek a jelenleginél hatékonyabb ellátása érdekében a szekunder prevenció jogszabályban körülhatárolt feladatait. 3. A népegészségügyi programokban különös tekintettel a munka világa résztvevőire, az élő munka karbantartására (lásd: Új Széchenyi Terv), és a legújabb irodalmi adatokkal bizonyítottan a foglalkozás által meghatározott mortalitás korábbiakban ismertnél jelentősen nagyobb arányára az ún. kapuőri tevékenységben kiemelt helyet kell biztosítani a foglalkozás-egészségügynek. 4. Az első három feladat megoldhatóságának jogszabályi előfeltétele az 1997. évi LXXXIII. Törvény 18. (6) bekezdés c) pontjának, valamint a 10. (1) bekezdése db) pontjának törlése vagy javaslataink szellemének megfelelő módosítása. 5. A foglalkozás-orvostan oktatás hatékonyságának növelése, az oktatás követelményrendszerének kialakítása; ehhez kapcsolódóan a foglalkozás-orvostan kötelező bevezetése a graduális képzésbe, illetve a szakirányú szakképzés és a szakorvosok továbbképzése évenként /továbbképzési ciklusonként meghatározott követelmény-rendszer szerinti lebonyolítása akkreditált programokkal, az előadók továbbképzési feladatok végzéséhez elvárhatóan szükséges minősítésű kurrikulumával. 6. A foglalkozás-egészségügy szakfelügyeletének, a foglalkozás-egészségügyi tevékenység ellenőrzésének egységes követelmény-rendszer szerinti hatékony működtetése. 7. Figyelemmel a progresszív ellátás elvének érvényesítésére egységes szempont szerint fejleszteni és szabályozni kell a foglalkozás-egészségügyi alapszolgálatok és a háziorvosi rendszer közötti kapcsolatot, illetve fejleszteni kell a szakellátóhelyek és az országos

2 intézet infrastruktúráját és szakmai színvonalát. Az országos intézetben vissza kell állítani a foglalkozási megbetegedések ellátását végző fekvőbeteg osztályt. 8. Meggondolásra javasoljuk a foglalkozás-egészségügyi alapellátási szolgálatok foglalkozásegészségügyi központokká fejlesztésének támogatását és hosszabb távon az alapszolgáltatás foglalkozás-egészségügyi központok általi ellátásának célkitűzését. 9. Javasoljuk a 16/2008. (IV.24.) EüM a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992 (VI.26.) NM rendelet módosításáról szóló jogszabály visszavonását. 10. Javasoljuk, hogy a MÜTT, a Szakmai Kollégium és az országos intézet készítsen egy hatástanulmányt (egy ún. munkaegészségügyi nemzeti profilt) a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok eredményességéről, költségéről és hasznáról, szerkezetének, feladatainak, ellátási területének, ellátási létszámának stb. figyelembevételével. 11. Javasoljuk a munkavédelemben dolgozó orvosok (foglalkozás-orvostan, illetve munkahigiénia szakorvosok) és más szakemberek (munkabiztonsági mérnökök, munkapszichológusok) számára egy etikai kódex kidolgozását és annak kötelező betartását/betartatását. Várható eredmény. Javaslataink teljesülése lehetőséget kínál a rendszerben rejlő lehetőségek optimálishoz közelítő hatásosságának kiaknázásához, mérhetően megnöveli az egészségügy integráns részét képező foglalkozás-egészségügy hatékonyságát; ennek érdekében - közelíti a munka világa résztvevői foglalkozás által meghatározott egészségkárosító kockázatainak teljeskörű feltárását, lehetővé teszi a munkabalesetek és foglalkozási eredetű megbetegedések felismerését és valós gyakoriságának meghatározását, majd ezek ismeretében a jelenleginél célzottabban és szélesebb körűen alkalmazott prevenció révén mindezek gyakorisága és az ezekhez kapcsolódó táppénzes napok száma csökkenthető; - lehetővé teszi a munkaképesség megőrzésének a jelenleginél hosszabb ideig tartó megőrzését (az élő munka sikeres karbantartását), a munkavállalók öregségi nyugdíjkorhatár utáni életminőségének javítását, az öregségi nyugdíj-korhatár utáni népesség élete végének megközelítéséig tartó legalább önellátásra képes részének a jelenleginél jelentősen nagyobb arányának elérését; - a munka világában a népegészségügyi programok kapuőri funkciójának összekapcsolása a foglalkozás-egészségügy által végzett, törvényben (Mvt) előírt kötelező munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatokkal, a népegészségügyi szűrőprogramoknak a munkavállalók vonatkozásában a 100%-s teljesítés közelítését biztosítja. Úgy ítéljük meg, hogy összegzett, szakterületünkben egy paradigmaváltás mértékű javaslataink társadalmi, gazdasági és népegészségügyi jelentősége evidens, elfogadása és az egészségügybe való beépítése nemzeti érdek. Történeti áttekintés A magyarországi foglalkozási megbetegedések orvoslásának története a 12-13. században már működő bányakórházakig (ispotályokig), a 13-15. században templomokban felállított és a munkaképtelenné vált bányászok, vagy az elhunyt bányászok családjának támogatására gyűjtő bánya-perselyek, majd bányatársládák (egyfajta biztosítási kezdeményezések) megalapításáig nyúlik vissza. Szakterületünk a magyarországi orvoslás történetének egyik legősibb és legsikeresebb ága. Kiemelkedő egyéniségei (Huszár Mózes, Fodor József, Tóth Imre, Csatáry [Grósz]Károly és mások) Európa szerte ismert orvosok. A nagy hagyományokkal bíró iparegészségügyünk szakmai ismeretére támaszkodva a II. Világháborús romok helyén újjáépülő Magyarországot megteremtő, háborúval megtizedelt, éhezéssel sújtott munkás

3 emberek munkaképességének helyreállítása végett szerveződött orvoscsoportokból verbuválódott a szervezett iparegészségügyi- (később üzemegészségügyinek elnevezett) munka. Ezt a magyar tradíciókra épülő rendszert szüntette meg, majd váltotta 1951-től a szovjet mintára átszervezett állami üzemegészségügyi szolgálat. Ez a szolgálat kezdetben számos sikert ért el, de szolgáltatása lényegében csak a nagy üzemekre terjedt ki és megszervezésének áldozatául estek olyan, a munkások ellátására felállított kórházak, mint a csepeli Weiss Manfréd-, vagy a diósgyőri vasgyári kórház. Az a tény, hogy orvosainak nem volt kötelező üzemorvostan szakvizsgát tenni, a ~ 2000 orvost foglalkoztató rendszer egyre inkább egy második körzeti orvosi rendszerré alakult. A rendszerváltozás nemcsak egy gazdasági, szerkezeti változást követelt (a privatizációt követően az államnak mint tulajdonosnak és munkáltatónak a szerepe értelemszerűen nagymértékben visszaszorult, az állami nagyüzemek megszűntek stb.), hanem elsősorban szakmai változást igényelt. Ez a szakmai változás, a felelevenített magyar tradíciókra, illetve a Magyarország által ratifikált ILO 161-s konvencióra, a 89/391/EGK irányelvre és az utóbbival harmonizáló 1993-ban hatályba lépett magyarországi munkavédelmi törvényre (1993. évi XCII. Törvény, tovább: Mvt) épült. Az elsősorban primer prevenciós feladatok megoldására vállalkozó/kötelezett foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást az Mvt minden szervezett munkavégzésben dolgozó, minden egyes munkavállaló ellátására kiterjesztette és a népjóléti miniszter révén előírta, hogy az újonnan megszervezett foglalkozásegészségügyi feladatokat csakis üzemorvostan/foglalkozás-orvostan szakvizsgával bíró orvosok végezhetik. A vonzóvá alakított rendszerbe tömegesen áramlottak vissza a 1990 és 1994 között a pályát elhagyó üzemegészségügyi gyakorlattal bíró orvosok, továbbá a volt, ún. bányaüzemi-körzeti és mezőgazdasági üzemi-körzeti orvosok, valamint, a kórházak foglalkozási megbetegedési osztályainak, és az ún. üzemegészségügyi bázisok orvosai, akik a törvénynek megfelelően szakvizsgára jelentkeztek csakúgy, mint akik újonnan kívántak a szakterületen dolgozni (ez utóbbi orvosok ráépített szakvizsgát két, alapszakvizsgát négyéves, szakorvos vezetésével végzett gyakorlati képzést követően tehettek. A gyakorlatot a vezető szakorvos/munkáltató és az ÁNTSZ igazolta.) Az elméleti szakvizsga terhe a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézetre (tovább: OMÜI) épülő tanszékére hárult. 1995 és 1999 között a tanszék OMÜI-vel karöltve az évente szokásos egy helyett 2-3 ún. szakorvos előkészítő tanfolyammal (előadások és gyakorlatok) segítette a törvényi előírás teljesíthetőségét, illetve, hogy az állami üzemegészségügy helyére a korszerű, minden munkavállalóra kiterjesztett foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást kizárólag üzemorvostan/foglalkozás-orvostan szakorvosok nyújtsák. Az új szemléletű szolgálat gyorsan fejlődött, 3-5 évvel később a regisztrált munkavállalók 80-95%-át ellátta. [A munkavállalók ennél nagyobb arányú lefedettsége a 90-s évek második felében (ismereteink szerint ) csak Finnországban volt.] Az alapvetően primer prevenciós feladatokat megoldó szolgálat munkája során évenként több mint 1,7 millió orvos-munkavállaló találkozóra (első, időszakos vagy soronkívüli munkaköri alkalmassági vizsgálatra) kerül sor; az alapszolgálatok évenként mintegy 330 000-360 000 munkahigiénés vizsgálatot végeznek, hogy csak néhány paraméter számszerű értékét említsük (lásd: az Országos Intézet éves jelentéseit). Külön kiemeljük a minden munkavállalóra kiterjesztett (először a világon Fodor József által megfogalmazott, ma az Mvt-ben kötelezően előírt) munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatok egészségvédelmi jelentőségét. Ez a szakterületünk specifikuma, az ún. klinikai primer prevenciós munka Hollandia kivételével kisebb nagyobb különbségekkel az EU valamennyi tagországában működik, s csak a hazai szabályozások módosításán múlik, hogy a benne rejlő egészségmegőrző, egészségfejlesztő, munkaképesség megtartó jelentőségét a mainál sokkal jobban kihasználjuk (lásd: javaslatok 1-4). A foglalkozás-egészségügyi ellátás 15 éves alkalmazása során kiépítettünk egy egymásra épülő háromrészes munkahelyi primer prevenciós rendszert. Ennek szintje/részei:

4 i) Klasszikus eszközök szerkezeti egysége, alrendszere (elsősorban a munkahelyi környezetből eredő kóroki tényezők elleni védelmet biztosítja) kollektív (műszaki) védelem szervezési védelem egyéni védőeszközös védelem ii) Orvosi (klinikai) primer prevenciós eszközök szerkezeti egysége, alrendszere (elsősorban a munkahelyi optimális megterhelést, igénybevételt, a munkavállaló egészségének és munkaképességének megtartását, a maradék munkavégző képesség optimális kihasználhatóságát biztosítja). iii) A legkorszerűbb munkavédelmi eljárásokat összegző és kikényszerítő jogi eszközök, jogi aktusok szerkezeti egysége, alrendszere (egyebek közt előírja a munkahelyi egészségért és biztonságért való munkáltatói felelősséget és a munkavállalók kötelező és szankcionálható magatartását). A rendszer az időközben kötelezővé tett szakmai követelményeknek megfelelően kimunkált és elvégzett kockázatelemzés révén (a kockázat becslését követő értékeléssel és kezeléssel, illetve kommunikációval ma már képes a primer prevenció maximális munkahelyi hatását, hatékonyságát biztosítani és kontrollálni, azaz a munkahelyi/foglalkozási eredetű betegségek kockázatát elfogadható szintre csökkenteni, és mint a primer prevenció bármely más helyen, bármely más megbetegedések vonatkozásában, az egyetlen lehetőségként képes a megbetegedések (itt a foglalkozás által meghatározott megbetegedések) gyakoriságát csökkenteni! (Megjegyezzük: a nagyon fontos szekunder prevenció a betegségek korai diagnózisára, szűrésére alkalmas, de nem alkalmas a megbetegedések gyakoriságának csökkentésére!) Ez a munkahelyi primer prevenciós rendszer alkalmas arra, hogy a munka világának gyors fejlődéséből (új technológiák pl. képernyős munkahelyek, biotechnológia, nanotechnológia térhódítása), vagy az újszerű munkavégzésekből (pl. távmunka), a munkahelyen is újonnan felbukkanó fertőzésekből (pl. SARS, H 1 N 1 fertőzések) eredő újszerű kockázatokat gyorsan és megfelelő hatékonysággal kezelje. Nemzetközi, illetve az EU tagországokkal történő összehasonlításban eredményeink az alapvetően meghatározó paraméterek vonatkozásában kedvezőek. Kifejezetten rossz helyezést érünk el az EU tagországok közötti rangsorban azonban évek óta a foglalkozási megbetegedések bejelentésében, vagy a jelentős mértékben magyar felfedezésnek számító munkahelyi biológiai monitorozásban. (A 100 000 munkavállalóra standardizált bejelentett foglalkozási megbetegedések aránya az ún. EU-15 tagállamokban 2-10-szeresen haladja meg a magyarországiakat; jelentős lemaradásunk van a munkahelyi mozgásszervi, rosszindulatú daganatos vagy munkahelyi distresszek és következményeik felismerésében és regisztrálásában). Összességében megállapítható, hogy mint minden újonnan megszervezett rendszer, a foglalkozás-egészségügy fejlődése sem volt és jelenleg sem zökkenőmentes, de a WHO, az ILO és az EU elvárásainak, valamint a magyar tradícióknak egyaránt megfelelő rendszer szerkezete, és működésének követelményei alkalmasak arra, hogy az ország valamennyi szervezett munkavégzésben dolgozó munkavállalójának, sőt (bizonyos szabályozási módosításokkal) valamennyi, a nem szervezett munkavégzésben dolgozó ember (pl. önmagukat vagy családjukat foglalkoztatók) munkahelyével, munkakörülményeivel, munkavégzésével összefüggő egészségkárosító kockázatait is feltárja és kezelje, munkahelyi egészségét és biztonságát elősegítse, vagy éppen biztosítsa/garantálja. Indoklás az 1.-11. pontokban felsorolt javaslatokhoz Az egymással szorosan összefüggő 1-től 4-ig sorszámozott javaslataink indoklását egy blokkban (csak gyökereinek különbözőségére utaló abc pontokkal történt aláosztással )

5 összegezzük. Elöljáróban hangsúlyozzuk, hogy javaslatainkat a sikeresen kiépített és a munka világa újabb- és újabb kihívásainak (pl. a REACH-, a GHS bevezetése, a munkahelyi distressz és következményei súlyának növekedése) mindenkor megfelelően fejlesztendő primer prevenciós rendszerünkre építve, az utóbbi prioritását megtartva kívánjuk megvalósítani. Ennek az elvnek (és egyszersmind szemléleti alapnak) az érvényesítésével a javaslatok megvalósításával bővülő feladatokat ellátó foglalkozás-egészségügy munkahelyi egészségvédelmének, munkaképesség megtartó képességének hatékonysága a jelenlegit jelentősen (valószínűleg többszörösen) felülmúlja. ad 1 ad 4. Annak érdekében, hogy a foglalkozás-egészségügy a munka világának résztvevői számára a szakterület által kizárólagosan alkalmazott klinikai primér prevenció (nevezetesen a munkaköri alkalmassági vizsgálatok rendszere) a lehetséges legnagyobb hatékonyságú legyen, továbbá, hogy a munka világa gyors fejlődésének újonnan megjelenő, az új tudományos ismeretek gyakorlati alkalmazásából származó egészségkárosító kockázatok, az egészségügyet ért ún. sokkhatásoknak a munka világára nehezedő következményei kezelhetők legyenek, valamint a népegészségügyi programok a jelenleginél jelentősen sikeresebbek legyenek (pl. az aktív dolgozók körében a szűrések aránya közelítse a 100%-t) lehetővé kell tenni hasonlóan az alapellátás és más szakterületeken működő orvosok gyakorlatához hogy a foglalkozásegészségügyi ellátást végző üzemorvostan/foglalkozás-orvostan szakorvosok szükség esetén a járóbeteg szakrendelésre az Egészségbiztosítási Alap terhére utalhassák be ellátott munkavállalóikat. A munkaköri orvosi, egészségügyi alkalmasság pontos megítélése a foglalkozás-egészségügy elvein alapuló multidiszciplináris tevékenység, amely esetenként igényli más orvosi szakterületek véleményét. A foglalkozás-egészségügyi munka hatékonyságát jelentősen akadályozó, az előzőekben már jelzett jogszabály módosítását Társaságunk 2006-ban, majd 2008-ban kérte az akkori egészségügyi kormányzatok vezetőitől (hivatkozott állásfoglalásainkat kérésre megküldjük). Sajnos nemcsak intézkedés nem történt érdemben, de választ sem kaptunk. Néhány nappal ezelőtt a szakterületünkön működő szakmai kollégium elnökeként hasonló kérést terjesztettem be Dr. Cserháti Péter helyettes államtitkár úrnak. Ezért (is) ehelyütt csak néhány rövidmondatos. indoklással szeretném 1-től 4-ig számozott javaslatainkat indokolni. a) Az ország lakosságának túlnyomó többségét érintik a munkahelyi/foglalkozási eredetű egészségkárosító kockázatok [a lakosság 40%-a aktív dolgozó, másik ~ 40%-a vagy már befejezte aktív munkás életét (nyugdíjas) vagy még a munka világába történő belépés előtt van (gyermekek, fiatalkorúak generációi)]. Minthogy a legújabb irodalmi adatok bizonyítják, hogy nemcsak a klasszikus foglalkozási megbetegedések, munkabalesetek kockázataival kell számolni a jelenlegi, a volt vagy a jövő munkavállalói/dolgozó emberei esetében, hanem azzal is, hogy a leggyakoribb halálos kimenetelű kardiovaszkuláris, rosszindulatú daganatos és légzőszervi megbetegedések 10-20%-a a foglalkozás által meghatározott (ez Magyarországon évente mintegy 10 000 20 000 emberi élet elvesztését jelenti). Ezért a munka világa résztvevői egészségkárosodási prevencióját egy újragondolt, újraszerkesztett, lakossági népegészségügyi programon belül, súlyának megfelelően célszerű kezelni. Ennek sikeres megoldhatósága végett első lépésként a javasolt jogszabály módosítására van szükség. b) Összhangban a Nemzetközi Foglalkozás-egészségügyi Bizottság (angol nyelvű rövidítése: ICOH) 2008. december 31-én leköszönő elnökével, Rantanen professzorral (Finnország), úgy ítéljük meg jelenleg is, hogy az előre nem jelzett, váratlanul érkező pénzügyi és gazdasági világválság vesztesei önhibájukon kívül a munka világának dolgozó emberei lesznek, illetve lettek. A válság beköszöntésekor is felhívtuk a figyelmet (főszerkesztői közlemény, illetve ICOH elnöki üzenet, Foglalkozásegészségügy, 13/1:2-3. 2009.) arra, hogy a foglalkozás-egészségügy működése a

6 recesszió idején is szükséges. A megfelelően támogatott és korrekt foglalkozásegészségügy a hatékony szociális védelmi programok, szolgáltatások részeként éppúgy alapja a jövő fellendülésének, mint a gazdaság fellendítését szolgáló közgazdasági intézkedések. Értelemszerű ugyanis, hogy ezek a szociális intézkedések nemcsak mérséklik/mérsékelnék a válság negatív hatásait, hanem elősegítik/elősegítenék a munkavállalók mobilizálhatóságát, amely a gazdasági fellendülés meghatározó pillére. Az inkriminált jogszabály rész miatt a hazai munkavállalók azt az ellátást (beleértve a primer prevenció mellett a szűrések által biztosítható szekunder prevenciót is) nem kapják meg, amelyet egyébként szolgálataink megfelelő szabályozás esetén nyújtani tudnának. Ez nyilvánvalóan kártékony diszkrimináció a gazdaságot mozgató munkavállalók és más dolgozó emberek (pl. egyszemélyes vállalkozók, családi vállalkozások) kárára. c) Kiemelten szeretnénk hangsúlyozni, hogy amint az Államtitkár Úr előtt jól ismert Az Új Széchenyi Terv középpontjában egyetlen nagy cél áll: a foglalkoztatás dinamikus bővítése. A célkitűzés társadalmi, gazdasági és népegészségügyi jelentőségén túl foglalkozás-orvostani szempontból is nagy fontosságú. Erre utal a Terv 42. oldalán az alábbiak szerint megfogalmazott szövegrész: a tudásalapú társadalomban felértékelődik a tudás hordozója és alkalmazója az élőmunka, amelynek karbantartását szintén meg kell oldani. Minthogy az élőmunka, a munkaerő karbantartásának hivatott szakértője a foglalkozás-egészségügyi orvos, ezért a Terv megvalósításában nagy örömmel és hozzáértéssel közreműködni akaró orvosaink egy hibás koncepción alapuló jogszabály miatti kizárása vagy optimális mértékű közreműködésének akadályozása megítélésünk szerint társadalmi, gazdasági és népegészségügyi szempontból egyaránt káros. d) A javaslat elfogadása esetén, a foglalkozás- egészségügyi szolgálat a munka világa résztvevőit illetően az ún. kapuőri feladatok ellátásának az Mvt által kötelezően előírt alkalmassági vizsgálatához való kötésével elvileg 100%-san teljesíthetné a munkát végzők szűrését. (Ismeretesen még a legsikeresebb rákszűrés, az emlőszűrés eredménye is jelentősen elmarad az EU, illetve a WHO által megjelölt elvárttól; a méhnyakrák és a colorectalis szűrések pedig elfogadhatatlanul kisarányúak vagy éppenséggel elégtelenek.) Emellett semmilyen adat nincs arra, hogy az aktív dolgozók átszűrtsége milyen mértékű. (Javaslatunk elfogadása az aktív dolgozók vonatkozásában sikeres áttörést jelentene nemcsak a daganatos, hanem a szív-érrendszeri [pl. hypertonia] vagy a diabeteses megbetegedések szűrésében is.) e) A javasolt módosítások jelentős költségcsökkentéssel járnának együtt. E helyütt csak utalunk az elfogadott irodalmi adatokra + f) A foglalkozás-egészségügyi feladatokat bővítő egészségügyet érintő sokk-hatások. A társadalmat (ezen belül az egészségügyet és a foglalkozás-egészségügyet) a 21. században érintő demográfiai, gazdasági, technikai-technológiai és ökológiai sokkhullámok, sokk-hatások, jelentősen bővítették a foglalkozás-egészségügy feladatait. Ezek közül az alábbiakat emeljük ki: - a demográfiai sokkhullám legszembetűnőbb jelensége a fejlett iparosodott országokban az idősödő lakosság, az idősödő emberek arányának a lakosságon belüli növekedése. Ennek foglalkozás-egészségügyi jelentősége evidens: az idősödő népesség sokasodásával (akiknek betegségei gyakorisága és súlyossága megnő) egyre nagyobb lesz a rosszabbodó életminőségű, betegségekkel sújtott populáció, amely az öregségi nyugdíjkorhatár szükségszerű kitolása miatt egyre inkább megjelenik a munka világában. Foglalkozás-egészségügyi ellátásuk többletmunkát igényel; - a gazdasági sokkhatást az egészségügyben részben ugyancsak a demográfiai sokkhullám okozza, minthogy a nagyobb betegség gyakorisággal sújtott idősödő + Az irodalmi adatokat kérésre rendelkezésre bocsátjuk.

7 emberek növekvő csoportja jelentős többlet gyógykezelési költséget idéz elő. Az erre szükségszerűen növekvő ráfordítás (illetve ennek hiánya) egyre nagyobb lyukat fúr a szociális hálón. (Ez indirekt módon hat a foglalkozás-egészségügyre); - a technikai-technológiai sokkhullám növeli a közlekedés poklát, a zaj- és az elektromos szmog-terhelést, megnöveli a balesetek gyakoriságát. A foglalkozás-egészségügy szempontjából a technikai-technológiai sokkhullám pozitív oldala is jelentős, ilyenek a mentési eszközök fejlődése, a technikai robotok beállítása a legnehezebb műtétek sikere érdekében, a beteg testbe beépített életet meghosszabbító pacemarkerek, mikropatikák, vér-értékmérők, orvosi protézisek és riasztó-berendezések, a gondozásban használt videó-berendezések stb. Mind a negatív, mind a pozitív következmény jelentősen megnöveli az anyagi terheket és azt is jelenti, hogy megnő a problémákkal küzdő, munkára csak korrekciókkal képes emberek száma, ami tovább növeli a munkaköri alkalmasság megítélésének, a munkaképesség megtartásának, valamint az orvosi és foglalkozási rehabilitációnak a jelentőségét. - új feladatokkal jár együtt az ökológiai sokkhullám is: a klímaváltozás, a hőhullámok, a városok hőszigetei, a nyílt téri munkahelyek megnövelik a munkavégzés kockázatait és többletfeladatokkal (egyebek közt a munkaképesség megőrzését megalapozó tennivalók megítéléséhez szükséges további orvosi, orvos-pszichológiai vizsgálatokkal) járnak együtt. A többletkihívásoknak való megfelelés több, illetve jobb munkát igényel a foglalkozásegészségügytől. Aligha kétséges, hogy a munka világa fejlődéséből, a munkaképesség megőrzéséből, a válság munkaerőre kifejtett negatív hatásából, az Új Széchenyi Terv élőmunka karbantartásának elvárható színvonalú elvégzéséből, az egészségügyet érintő ún. sokkhatásokból eredő újabb és újabb kihívások a foglalkozás-egészségügynek elsősorban klinikai primer prevenciós feladatainak pontosabb megoldását követelik meg és emellett egyre inkább igénylik a szekunder prevenciós (ún. szűrési) feladatok beépítését a szolgálat tevékenységei közé. Ezt a szükségszerű többletfeladatot a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás csakis a foglalkozás-egészségügyben dolgozó orvosok teljeskörű orvosi jogosítványának (ezen belül a szakrendelésre való beutalás joga) biztosítása mellett képes megfelelő hatékonysággal elvégezni. Mindezekre is figyelemmel, tisztelettel ismételten arra kérem Államtitkár Urat, hogy az 1997. évi LXXXIII. Törvény 18. (6) bekezdés c) pontját, valamint a 10. (1) bekezdésének db) pontját töröljék és/vagy indoklásunk szellemében módosítsák. (megjegyzés: a törlés lehetővé tenné a problémát megfelelően rendező 18/2007. (V.10.) SzMM rendelettel módosított, 2007. május 13-tól hatályos NM 27/1995. (VII.25.) számú rendelet 4. (3) bekezdés érvényesülését) * ad 5. A foglalkozás-orvostan (korábban üzemorvostan) oktatása a posztgraduális képzés keretében 1961-ben kezdődött Magyarországon. Mint említettük, az üzemegészségügyi ellátás szabályozása nem írta elő az orvosok kötelező szakirányú szakképzését a szakterület gyakorlásához. A Mvt és az 1995-ben hatályba lépett Mvt-hez kapcsolódó rendeletek értelmében a foglalkozás-egészségügyi tevékenységet csak üzemorvostan (később foglalkozás-orvostan) szakirányú szakképesítéssel lehetett/lehet végezni. A képzést az ország akkori egyetlen egyetemi tanszékének (HIETE Munka- és Üzemegészségtani Tanszék) vezetésével az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézet munkatársai végezték a tanszék által kidolgozott és ellenőrzött tematika szerint; hasonlóképpen korszerűsített program szerint módosult a szakorvosok továbbképzése. 2000-ben (a Medicina gondozásában) megjelent az azóta a 3. kiadást is megérő korszerű tankönyv, illetve megjelentek a foglalkozás-egészségügyi gyakorlati jegyzetek. 2000- ben a HIETE integrálódott a Semmelweis Egyetembe; a volt HIETE tanszék 2010. június 30-ig az ÁOK keretében működve megőrizte önállóságát, majd ez év július 1-

jétől önállósága megszűnt. A foglalkozás-orvostan oktatását a korábbi Közegészségtani Intézetből és tanszékünkből alakult Népegészségtani Intézet végzi. (Csak megjegyzem: a Semmelweis Egyetem döntésével Társaságunk közgyűlése nem ért egyet, tiltakozását megküldte a Semmelweis Egyetem rektorának és a felsőoktatásért felelős miniszternek.) Ellentétben a Semmelweis Egyetem koncepciójával, Szegeden, Pécsett és Debrecenben önálló Foglalkozás-orvostani tanszéki csoportokat szerveztek. A szakirányú szakképzés (elsősorban az egyelőre egyetlen magyar nyelvű tankönyv és a szakképzésért felelős, vezető Kollegák egységes szemléletre törekvése nyomán) elvileg hasonló követelmények szerint történik. A jelenlegi továbbképzési rendszer azonban mind az oktatókkal, mind az oktatott anyaggal kapcsolatos követelmények. * Az 1997. évi LXXXIII. Törvény a 2006. évi CXV. Törvény 6. -ával történt módosítását követően, 2007. január 1-jétől az alábbiak szerint rendelkezik: 18. (6) Nem az E Alap terhére vehetők igénybe: c) a külön jogszabályban meghatározott foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatások, amennyiben azok nem az ellátást igénybevevő biztosított foglalkozási megbetegedése, illetőleg üzemi balesete miatt váltak szükségessé. A törvény 10. (1) bekezdése pedig leszögezi: A biztosított a betegség megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatások keretében az alábbi vizsgálatokra jogosult: bd) a környezeti tényezők rizikófaktorai által indukált megbetegedések megelőzését és korai felismerését célzó szűrővizsgálatokra, d) a 18 éven felüli korosztály, db) a bd pontban foglalt vizsgálatokra, ide nem értve a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa által végzett munkaköri alkalmasság megállapítására irányuló vizsgálatokat és az ahhoz szükséges további járóbetegszakellátásokat. Ezzel a törvény (mint magasabb szintű jogszabály) sajnálatosan már eleve érvénytelenítette a 18/2007. (V.10.) SzMM rendelettel módosított NM 27/1995. (VII.25.) számú, a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról című rendelet 2007. május 13-tól hatályos alábbi módosítását: 4. (3). az Egészségbiztosítási Alap terhére... a szolgálat orvosa járóbeteg-szakellátást nyújtó szakrendelésre utalhatja a társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező munkavállalót.. hiányában alkalmatlan a továbbképzéstől periódusonként elvárható ismeretanyag megkövetelésére A szakterület oktatásának a graduális képzésben is helyet kellene biztosítani. Szinte hihetetlen az az ismerethiány, ami a foglalkozás által meghatározott (évente munkavállalók ezreit érintő) megbetegedések diagnosztizálása terén észlelhető, amelynek oka az ismerethiány mellett a munkaegészségügyi szemléletnek orvosképzésünkbe való illesztésének mellőzése. Noha Szegeden és Pécsett opcióként sikerült bevezetni a graduális képzésbe a foglalkozás-orvostant, Debrecenben (a tanszéki csoport csak 2009-ben alakult) ez még várat magára, a Semmelweis Egyetem pedig (hazánk orvosképzésének meghatározó egyeteme) említett lépésével éppen ellenkező irányba indult. Ez a szakterületen dolgozó mintegy 3000 orvos [közte ~ 2500 szakorvos] mellett, társadalmi, munkavédelmi és (igen) népegészségügyi érdeket sért. Úgy ítéljük meg, hogy nemcsak a foglalkozás-orvostan graduális képzésbe való bevezetése lenne fontos, hanem azt is célszerű lenne megkövetelni, hogy ennek a tartalmilag gyorsan bővülő disciplinának a korszerű oktatására elvárható és súlyának megfelelő mértékű figyelmet fordítsanak. Mind a graduális, mind a szakorvosképzésben, valamint a szakorvosok továbbképzésében preferálni kellene azokat a részterületeket, amelyek jelentősége a munka világának gyors fejlődése vagy változása miatt az utóbbi években különleges súlyt kapott (pl. a munkahelyi eredetű stressz-eustressz-distressz problémája, a munkahelyi distressz magatartási, pszichiátriai, pszichoszomatikus következményei; vagy a nanotechnológia, biotechnológia, emerging infections foglalkozás-egészségügye), vagy amelyek vonatkozásában nem elég hatékony a munkánk (pl. foglalkozási eredetű mozgásszervi vagy daganatos, vagy kardiovaszkuláris megbetegedések diagnosztizálása). 8

9 ad 6. Hasonlóan a szakorvosi tevékenységek többségéhez a foglalkozás-egészségügyi szakfelügyelet mennyiségileg és minőségileg egyaránt inszufficiens. Az egyetlen országos és egy-egy megyei szakfőorvos a helyszíni kontrollt a több ezer telephelyen működő, ~ 3000 orvos esetében évenként egyszer sem tudja végezni. A munkájukért kapott díjazásból a közlekedéshez szükséges költségeket sem lehet fedezni. Egyetlen emberként egy-egy megye valamennyi telephelyén, ha szakmai ellenőrzést is akar a szakfőorvos végezni, akkor sem lenne képes, ha más feladatának megoldására (pl. megélhetéséhez szükséges állásának ellátása) nem kellene időt szakítania. Emellett a szakfőorvostól elvárható feladatok minimális meghatározottsága, a szakfőorvos ismeretanyagának kontrollja, nem megoldott. Az eredményes és hatékony foglalkozásegészségügyi szolgáltatás záloga (mint valamennyi orvosi szolgáltatásé) az ellátó orvos ismeretanyaga és gyakorlatba való átültetésének hatékonysága, amely igényli a szakfőorvosok általi kontrollt. Ennek korrekciója sürgős megoldást igényel. Hatósági ellenőrzés. A 2007. január 1-jén szakértői egyeztetés nélkül végrehajtott ún. munkavédelmi felügyeleti integráció, az addig is aggodalomra okot adó szakszerűtlen hatósági ellenőrzést kaotikussá tette. Mind a szakterületnek, mind a hatósági ellenőrzésnek az egészségügyben van a helye. (Annak érdekében, hogy végre a dolgozó emberek munkahelyi egészségének és biztonságának egységes felügyelete megoldható legyen, javaslom visszatérni a tárca 1991 és 1993 között megfogalmazott koncepciójához, miszerint a munkavédelem [az Mvt és az 1997. évi egészségügyi törvény szerint: együtt a munkaegészségügy és munkabiztonság] az ÁNTSZ keretében működjön). ad 7. Háziorvosok és foglalkozás-egészségügyi szolgálatok kapcsolata. A párhuzamos ellátás elkerülése és a munkaerő hatékony ellátásának biztosítása érdekében el kell érni (és jogszabályokban rögzíteni kell), hogy minden egyes munkavállaló vonatkozásában a munkavállaló háziorvosa és foglalkozás-egészségügyi orvosa között élő, ellenőrizhető informatikai, számítógépes kapcsolat legyen. Szabályozni kell az interaktív jelentési rendszer tartalmát. A szakellátó helyek kialakítása idején (1995-1996) az volt az elvárás, hogy mind tárgyi, mind személyi feltételek vonatkozásában magasabb szintet képviseljenek mint az alapszolgálatok (pl. legyenek képesek segítséget nyújtani diagnosztikai kérdésekben vagy a higiénés leletek értékelésében). A szakellátó helyek felszereltsége, szellemi/gyakorlati tőkéje hiányos. A szakellátó helyek munkatársainak továbbképzése feladatspecifikusan, elkülönítetten kell hogy szerepeljen a posztgraduális képzésben. Fekvőbeteg osztály visszaállítása az országos intézetben. Sürgősnek, tovább már nem halaszthatónak ítéljük az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet (tovább: OMFI) foglalkozási megbetegedések diagnosztikájával foglalkozó fekvőbeteg osztályának és járóbeteg-szakellátásai finanszírozásának rendezését. Szakmai Kollégiumunk több alkalommal jelezte, sürgette, halaszthatatlannak ítélte a járóbeteg-szakellátás-, valamint az OMFI fekvőbeteg osztálya működésének és finanszírozásának helyreállítását. Ez azt jelenti, hogy számos nemzetközi, EU-s kötelezettség ellenére Magyarországon az országos intézet foglalkozási betegeket ellátó klinikai háttere nem biztosított. Ez sérti a munkavállalók érdekeit, és lehetetlenné teszi a szakorvosképzést is. Ezért az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. Törvény végrehajtására kiadott 337/2008. (XII.30.) Korm. rendelet 2. számú mellékletébe a fekvőbeteg-szakellátásban finanszírozható szakmák köre a foglalkozási betegek ellátásá -val bővítendő, illetve ugyanezen rendelet 3. sz. mellékletében a foglalkozás-egészségügyi orvosszakértői tevékenység ellátásával való bővítést javasoljuk figyelembe venni.

10 ad 8. Alapszolgálatok foglalkozás-egészségügyi központokká fejlesztése. Figyelemmel a foglalkozás-egészségügyi feladatok bővülésére megkülönböztetett figyelemmel a munkahelyi stressz gyakoriságának növekedésére, a REACH és a GHS munkahelyekre előírt kémiai biztonsági követelményeire, speciális szakértelmet igénylő biztonságtechnikai feladataira és több más már említett vagy majd újonnan felbukkanó feladatra a foglalkozás-egészségügyi alapszolgálatoknak foglalkozás-orvostan szakorvosok és foglalkozás-egészségügyi szakápolók mellett munkahigiénikus szakorvosokra, műszaki-biztonsági, munkapszichológus, toxikológus stb. szakemberekre van/lesz szüksége. Az ilyen jellegű bővítés az alapszolgálatok foglalkozás-egészségügyi központtá való fejlesztésének felel meg. Úgy ítéljük meg, hogy a foglalkozás-egészségügyi ellátás jövőjét a foglalkozás-egészségügyi központok nyújtotta szakszerű diszciplinaritás ellátása jelentheti. ad 9. A jelzett rendelet visszavonását mind a Szakmai Kollégium, mind az országos intézet, mind a MÜTT elnöksége ismételten kérte az Egészségügyi Minisztérium korábbi vezetésétől. Társaságunk úgy ítéli meg, hogy a jogszabály több szakmai probléma mellett törvényességi aggályokat is felvetett, amelyek a mai napig fennállnak. Ismételten kérjük a hivatkozott rendeletben elvett jog visszaadását, nevezetesen, hogy az 1. csoportú gépjárművezetői alkalmasság elbírálását a foglalkozás-egészségügyi orvos is végezhesse. Ezen feladat ellátását elő is írja a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról szóló hatályos 27/1995. (VII.25.) NM rendelet 4. (1) i) pontja: 4. (1) A szolgálat az alapszolgáltatás keretében végzi i) külön jogszabályban meghatározottak szerint az 1. és 2. alkalmassági csoportba tartozó közúti járművezetők egészségi alkalmasságának vizsgálatát: Jelenleg túl szakterületünk hátrányos helyzetbe hozásán a fent hivatkozott két rendelet nincs szinkronban egymással. Csak megjegyzem: a jelen javaslat mellett az 1. javaslatunk esetében is olyan kérést kellett megfogalmaznunk, amely jelzi, hogy a korábbi jogalkotások ugyanazon tárgykörben sincsenek szinkronban. ad 10. A feladat megoldása alapján, amely a címben megfogalmazottak mellett különös figyelemmel elemezné a foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciós esetek bejelentése inszufficienciájának okait, a foglalkozási rehabilitáció kérdését, a kockázati kategóriák (A, B, C, D) újradefiniálását, az egy alapszolgálat (egy orvos + egy ápoló), illetve egy foglalkozás-egészségügyi központ (egy orvos, egy ápoló, egy munkahigiénikus, egy munkabiztonsági szakember, egy munkapszichológus) által a napi, heti, havi, éves munkaidőben ellátható foglalkoztatottak (az ellátás mennyiségével az elmúlt évek feladataival való megnövekedések figyelembevételével) számát, a finanszírozás új alapokra helyezését [pl. a 2002. tavaszán már csaknem elfogadott, egy 2001-s OGY határozatban elrendelt harmadik biztosítási (vagy ún. balesetbiztosítási) pénztár kialakításával], továbbá a háziorvosi praxissal való kölcsönös jelentési kötelezettség tartalmát (utóbbit lásd még: ad 7.). A hatástanulmány figyelembevételével (amelynek szerkezeti felépítése a tagságtól beérkezett javaslatok, illetve az ILO és a finn Országos Munkaegészségügyi Intézet által kidolgozott National Profile of Occupational Health ismerete révén rendelkezésre áll) célszerűnek tűnik mind a 89/1995. (VII.14.) Korm. rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatokról, mind a 27/1995. (VII.25.) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról, illetve más releváns rendeletek korszerűsítése. ad 11. Hasonlóan az International Committee on Occupational Health-hez (ICOH) úgy ítéljük meg, hogy a szakterületen dolgozó orvosok esetében figyelemmel a munkáltatók általi finanszírozásukra a foglalkozási megbetegedések bejelentésének elmulasztása miatt a munkahelyi prevenció, a munkavállalók egészségvédelme súlyos károsításának

11 lehetősége és más szociális, a munka világára jellemző sajátosság miatt, szükség van az általános orvos-etikai kódex mellett egy speciális foglalkozás-egészségügyi etikai kódex kidolgozására és kötelező alkalmazására. A kódex alapvető céljának említett megvalósítása mellett megszüntethetné (de legalább gátolná) a praxis-szerzéseknek azt az elvtelen gyakorlatát is, amely szerint ti. a reális költségek aláígérésével (ami egyértelműen a kötelező munka el nem végzésével jár együtt) más kollégáktól sikerül megszerezni a praxist. (Megjegyzem: az etikai kódex kidolgozásához a szakorvosképzéshez szolgáló tankönyv mellett segítséget nyújthat a szakmai kollégiumnak az ebben az évben készített anyaga, illetve az etikai kódex-el foglalkozó továbbképző előadások dokumentumai is.) Székesfehérvár Budapest, 2010. október 8.- október 29. prof. Dr. Morvai Veronika MÜTT elnök