NEMZETI BIODIVERZITÁS-MONITOROZÓ RENDSZER II. A magyarországi élőhelyek leírása, határozója és a Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer

NEMZETI BIODIVERZITÁS-MONITOROZÓ RENDSZER II. A magyarországi élőhelyek leírása, határozója és a Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer

NEMZETI BIODIVERZITÁS-MONITOROZÓ RENDSZER kézikönyvsorozat kötetei A sorozat szerkesztőbizottsága: Horváth Ferenc Korsós Zoltán Kovácsné Láng Edit Matskási István Horváth F., Rapcsák T. és Szilágyi G. (szerk.) (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer I. Informatikai alapozás. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 44 3 Fekete G., Molnár Zs. és Horváth F. (szerk.) (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. A magyarországi élőhelyek leírása, határozója és a Nemzeti Élőhelyosztályozási Rendszer. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 45 1 Kovácsné Láng E. és Török K. (szerk.) (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer III. Növénytársulások, társuláskomplexek és élőhelymozaikok. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 46 X Török K. (szerk.) (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer IV. Növényfajok. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 47 8 Forró L. (szerk.) (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer V. Rákok, szitakötők és egyenesszárnyúak. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 48 6 Merkl O. és Kovács T. (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer VI. Bogarak. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 49 4 Ronkay L. (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer VII. Lepkék. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 50 8 Korsós Z. (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer VIII. Kétéltűek és hüllők. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 51 6 Báldi A., Moskát Cs. és Szép T. (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer IX. Madarak. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 52 4 Csorba G. és Pecsenye K. (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer X. Emlősök és a genetikai sokféleség monitorozása. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. ISBN 963 7093 53 2 Készült a Biodiverzitás-monitorozó Program kialakítása Magyarországon című PHARE HU 9203 W1/7/1992 PROJECT keretében, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának gondozásában

NEMZETI BIODIVERZITÁS-MONITOROZÓ RENDSZER II. A magyarországi élőhelyek leírása, határozója és a Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer Szerkesztők Fekete Gábor, Molnár Zsolt és Horváth Ferenc Készült az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetében Kiadja a Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest 1997

Szerzők Bagi István, Bartha Dénes, Bartha Sándor, Borhidi Attila, Czimber Gyula, Dévai György, Facsar Géza, Fekete Gábor, Horváth András, Horváth Ferenc, Kevey Balázs, Kovács J. Attila, Molnár Attila, Molnár Zsolt, Nosek János, Radics László, Rédei Tamás, Seregélyes Tibor, Szmorad Ferenc és Varga Zoltán Lektorálták Aradi Csaba, Bagi István, Bartha Dénes, Borhidi Attila, Fekete Gábor, Gallé László, Horváth Ferenc, Kalivoda Béla, Kevey Balázs, Kovácsné Láng Edit, Kun András, Lájer Konrád, Molnár Zsolt, Németh Ferenc, Radics László, Rédei Tamás, Seregélyes Tibor, Simon Tibor, Szmorad Ferenc, Vajda Zoltán és Varga Zoltán Borító: Németh János Technikai szerkesztők: Lőkös László és Peregovits László ISBN 963 7093 45 1 ISBN 963 7093 43 5 Ö Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót, 1997 Magyar Természettudományi Múzeum Állattára, Budapest, 1997 Kossuth Lajos Tudományegyetem Ökológiai Tanszéke, Debrecen, 1997 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete, Budapest, 1997 Tördelés, grafika: PARS Kft., Budapest Nyomtatta a Mondat Kft., Budapest

I. Tartalomjegyzék II. Bevezetés: A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (Kovácsné Láng E.) 7 III. Bevezető gondolatok (Horváth F., Fekete G. és Molnár Zs.) 11 IV. A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer áttekintése (Horváth F., Fekete G. és Molnár Zs.) 13 IV.1. Koncepció és elvárások 13 IV.2. Az élőhely-osztályozás hazai előzményei 15 IV.3. A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (NÉR) felépítése 17 IV.3.1. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) 17 IV.3.2. A növénycönológia szempontú osztályozás (C-NÉR) 17 IV.3.3. A Természetvédelmi Információs Szolgálat élőhely-tipológiai törzsadattárai biológiai adatközléshez (T-NÉR, V-NÉR) 18 V. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) részletes ismertetése (Fekete G., Molnár Zs. és Horváth F.) 20 V.1. Az élőhely-osztályozás kialakításának szempontjai 20 V.2. Az osztályozás során felmerült nehézségek 21 V.3. Az élőhelyleírások szempontjai 22 VI. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer határozói (Molnár Zs.) 25 VI.1. A határozók készítésének célja 25 VI.2. A több szempontú határozó kialakításának kritériumai 25 VI.3. A magyarországi Á-NÉR-élőhelyek több szempontú határozója 26 VI.4. A definíciókra alapozott határozó kialakításának szempontjai 33 VI.5. A magyarországi Á-NÉR-élőhelyek definíciókon alapuló határozója 33 VII. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) élőhelyleírásai (Bagi I., Bartha D., Bartha S., Borhidi A., Czimber Gy., Facsar G., Fekete G., Horváth A., Kevey B., Kovács J. A., Molnár Zs., Nosek J., Radics L., Rédei T., Seregélyes T., Szmorad F. és Varga Z.) 49 VII.1. Az élőhelyek listája 49 VII.2. Az élőhelyek leírása 55 Hínarasok 55 Mocsarak 61 Forráslápok, átmeneti és dagadólápok 71 Üde sík- és dombvidéki rétek és rétlápok 75 Domb- és hegyvidéki gyepek 85 Szikesek 92 Nyílt szárazgyepek 100 Zárt száraz és félszáraz gyepek 104 Nem ruderális pionír növényzet 112 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 5

Liget- és láperdők 117 Üde lomboserdők 129 Zárt száraz lomboserdők 145 Fellazuló száraz lomboserdők és cserjések 152 Fenyőerdők 164 Másodlagos, illetve jellegtelen származék mocsarak, rétek és gyepek 169 Természetközeli, részben másodlagos gyep-erdő mozaikok 189 Másodlagos, illetve jellegtelen származékerdők és ligetek 199 Telepített erdészeti faültetvények és származékaik 204 Agrár élőhelyek 214 Egyéb élőhelyek 228 VII.3. Az Á-NÉR irodalomjegyzéke 241 VIII. A NÉR növénycönológiai szempontú élőhely-osztályozása (Borhidi A.) 257 VIII.1. A rendszer kialakításának szempontjai 257 VIII.2. A NÉR növénycönológiai szempontú élőhely-osztályozása (C-NÉR) 259 IX. A Természetvédelmi Információs Szolgálat élőhely-tipológiai törzsadattárai biológiai adatközléshez (Molnár A. és Szilágyi G.) 274 IX.1. Bevezetés IX.2. A törzsadattárak ismertetése (Molnár A.) 277 IX.2.1. A hazai élőhelyek társulástani alapú, hierarchikus listája (T-NÉR) 274 IX.2.2. Víztér-tipológiai törzsadattár (V-NÉR) 275 IX.3. A törzsadattárak listái 277 IX.3.1. A hazai élőhelyek társulástani alapú, hierarchikus listája (T-NÉR) (Molnár A.) 277 IX.3.2. Víztér-tipológiai törzsadattár (V-NÉR) (Dévai Gy.) 293 Képmelléklet 299 Tárgymutató 353 6 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.

II. Bevezetés: A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer Kiadványsorozatunk a természetet ismerő (vagy megismerni akaró), szerető és féltő, megóvásáért cselekedni kész, elkötelezett embereknek készült. Szakmai mű, amely egy fontos feladat, a biológiai sokféleség (biodiverzitás) monitorozásának elvi, módszertani alapjait foglalja magába. A monitorozás valamilyen objektum kiválasztott sajátosságainak hosszú időn keresztül, rendszeres megfigyelésekkel vagy mintavételekkel történő nyomon követése. A biodiverzitás-monitorozás élőlénycentrikus, kiválasztott objektumai élőlények, élőlényegyüttesek (populációk, társulások, élőhelyek és élőhelyegyüttesek), amelyek a biológiai szerveződés egyed feletti (szupraindividuális) szintjeit képezik. Az élővilág állapotának nyomon követése, hosszú távú megőrzése közös feladatunk. Rachel Carlson könyve, a Néma tavasz, már a hatvanas években sokkolta a közvéleményt az emberiség élővilágpusztító tevékenységének tételes felsorolásával. Azóta bizonyított tény, hogy az élővilág sokfélesége (a populációk szintjétől a társuláskomplexek szintjéig) egyre gyorsuló ütemben csökken, ezt a jelenséget bioszférakrízis névvel illetik. Az eltelt több mint 3 évtized alatt a folyamat megállítására alig tettünk erőfeszítéseket, biztató nemzetközi összefogás a Riói Egyezmény formájában csak 1992 ben született. A természet és a vadon teremtményeinek sorsa egyre inkább az emberiség és a társadalom működésének közvetlen és közvetett hatása alatt áll. Azonban mi sem vonhatjuk ki magunkat a spontán természeti folyamatok hatásai és az emberi bolygatás visszahatásai alól. Ennek gyakran csak negatív (kellemetlen) jelenségeit vesszük észre, mint amilyen a szúnyoginvázió, a pollenallergia, a tölgypusztulás; máskor éppen előnyeit élvezzük: a vadvirágcsokrot, a madárdalt a kertben, vagy a zöld turizmus megélhetést teremtő bevételeit. De a legmélyrehatóbb változások lassan és alig észrevehetően következnek be, évtizedes tények gyermekkori emlékké fakulnak. Ha nem rögzítjük őket pontosan, éppen az iránytűnket: viszonyítási alapjainkat veszítjük el örökre. Ezért közös érdekünk a vadon élő világ állapotának hosszú távon történő nyomon követése, közös feladatunk különleges természeti értékeink megőrzése és gazdagítása, közös felelősségünk a természet értékeivel történő tudatos gazdálkodás feltételeinek megteremtése. A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer a természetvédelmi információs rendszer részeként megbízható adatokat kell, hogy szolgáltasson az ország élővilágának, a különböző szerveződési szinteken létező sokféleségnek az állapotáról és változásairól, ezzel segíti a természetvédelmi szervek tevékenységét, az ország környezet- és természetpolitikáját, a döntéshozást, a biológiai erőforrásokkal történő gazdálkodást. A monitorozás célja lehet az élővilág egységei (populációk, társulások, társuláskomplexek) sajátságainak, viselkedésének természetes, vagy ma már inkább csak közel természetes állapotban történő nyomon követése, a természetes fluktuációk vagy Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 7

trendek rögzítése (trend-monitorozás), amely viszonyítási alapot adhat a természetestől eltérő viselkedések felismeréséhez, értelmezéséhez. Gyakran azonban valamilyen ismert vagy várt környezeti hatás az élővilág viselkedésére prognosztizált változásainak bekövetkezését kísérjük figyelemmel a komolyabb károsodások megelőzése céljából (hipotézistesztelő monitorozás). A monitorozás precíz, türelmes és legtöbbször évtizedeken keresztül végzendő adatgyűjtést jelent, hiszen csak így tudjuk nyomon követni az egyed feletti organizációs szinteken zajló hosszú időtartamú eseményeket. Valószínű, hogy adott populáció, társulás, vagy élőhelymozaik monitorozásának feladatát stafétabotszerűen kell időközben egymásnak tovább adnunk. Ahhoz, hogy a felgyülemlő adatsorok évtizedek múlva értékelhetők legyenek, igen pontosan betartott egységes mintavételi eljárások, pontos azonosítások, egységesített dokumentálás, adattárolás és adatkezelés szükséges. Ennek elősegítésére és biztosítására készült el a rendszer működéséhez szükséges kézikönyvsorozat. Európában is szinte egyedülálló vállalkozást jelentett egy hosszútávú, átfogó országos élővilágmonitorozó rendszer megtervezése, szervezeti és működési elveinek, egységesített módszertanának kidolgozása és a kézikönyvsorozat megjelentetése. A sorozat első kötete a monitorozó program információrendszerének alapjait és használatának lehetőségeit dokumentálja, egyben irányt mutat az eredmények feldolgozásához és elemzéséhez. A második kötet a populációk alapvető létfeltételeit jelentő magyarországi élőhelyek rendszerét és részletes jellemzését tartalmazza. Újszerűsége és hiánypótló jellege abban áll, hogy minden lehetséges főbb élőhelytípusra kiterjed; így a mezőgazdasági művelésnek vagy egyéb emberi beavatkozásnak kitett, esetleg degradált élőhelyeket is magába foglalja. Az élőhelyek pontos azonosításában a részletes leírásokon, határozókulcsokon kívül a külön füzetben mellékelt fényképek segítenek. A további kötetek az országos rendszer keretében monitorozásra javasolt élőlénytársulások, társuláskomplexek, élőhelymozaikok és különböző élőlény csoportok növények, emlősök, madarak, hüllők és kétéltűek, bogarak, lepkék, egyenesszárnyúak, szitakötők, rákok kiválasztott képviselőinek monitorozásával kapcsolatos tudnivalókat és az egyes élőlénycsoportokra adekvát módszereket tartalmazzák. Kritikus feladat volt a monitorozásra javasolt taxonok, társulások, élőhelyek és a javasolt helyszínek kiválasztása. Az igen széles közreműködő szakembergárda számos szempontot kellett hogy mérlegeljen, ezek közül a legfontosabbakat emeljük ki. Szükséges, hogy a monitorozandó objektumok megfelelően reprezentálják a ritka, különösen értékes védett élőlényeinket, társulásainkat. E természetvédelmi prioritásokat a nemzetközi egyezmények, európai és hazai Vörös Könyvek és Listák, az Európai Közösség igényei (Habitat Direktiva, Natura 2000) alapvetően és kötelező érvénnyel befolyásolják; a természetvédelmi törvénnyel összhangban Magyarország élővilágára, élőhelyeire általánosan jellemző közönséges, gyakori, az esetleg terjeszkedő invázív fajok populációit, társulásait, az ember által fenntartott vagy befolyásolt társulásokat, élőhelyeket; valamilyen emberi tevékenység vagy környezeti tényező közvetlen veszélyeztetésének kitett élőlényeket és élőlényegyütteseket. Az induló objektumok kiválasztása széles szakmai konszenzuson alapult, a kézikönyvekben szereplő kidolgozott anyagokat mintaértékűnek kell tekinteni. A monitorozás megindulása után felgyülemlő tapasztalatok alapján a monitorozandó élőlénycsoportok körének bővítése lehetséges és kívánatos. 8 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.

A monitorozás céljait, az objektumok jellegét és a résztvevők lehetőségeit figyelembe véve különböző léptékben országos, egy-egy régiót érintő, illetve lokális szervezett monitorozási projektek működtetésére teszünk javaslatot a kézikönyvekben, jelezve egyben azt is, hogy a monitorozásra javasolt populáció vagy társulás egy optimális a szakmai igényeket és a személyi, anyagi lehetőségeket figyelembevevő vagy egy minimális további szűkítés esetén reprezentativitását elvesztő, de esetleg később fejleszthető induló programnak a részét képezi. A kizárólag szakmai igények alapján összeállított maximális program a továbbfejlesztés irányát és lehetőségeit jelöli ki. A tervezésnél és a majdani működtetésben különös figyelmet kell szentelnünk az egyéb hazai megfigyelőrendszerekkel (környezeti monitorozó rendszerek, Országos Meteorológiai Szolgálat, talajinformációs rendszer, madártani monitorozó rendszer, az erdők egészségi állapotát megfigyelő rendszer, a magyarországi fénycsapdahálózat), valamint a nemzetközi monitorozó és természeti információs rendszerekkel (CORINE Biotopes, Natura 2000, Biosphere Reserves Integrated Monitoring System) való szoros kapcsolatok, koordináció megteremtésének. A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer központi irányítással és koordinációval, regionális és helyi monitorozó egységek részvételével tudja majd feladatát ellátni. Kovácsné Láng Edit a PHARE HU 9203 W1/7/1992 Projekt vezetője Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 9

III. Bevezető gondolatok Horváth Ferenc, Fekete Gábor és Molnár Zsolt Az élőhely-osztályozás szerepe a biodiverzitás-monitorozó programban A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (NÉR) a botanikai, zoológiai (esetenként társulástani, közösségi) megfigyelések, lelőhelyek, minták szabvány élőhelyi jellemzésére használható, amely az előfordulási adathoz (opcionális) háttér-információt szolgáltat. Máskor maga az élőhely kerül elsődleges rögzítésre, leggyakrabban valamilyen térkép formájában. A NÉR az élőhely-besorolás hazai szabványaként alkalmazható, így a biodiverzitás-monitorozó programok mintavételi módszereibe is beépül. Az elmondottak értelmében a NÉR-besorolás a populációs, florisztikai/faunisztikai, társulástani/közösségi biodiverzitás-monitorozó módszereknél, mint közvetett ökológiai háttér-információ szerepel (lásd pl. az Általános biológiai alapadatközlő lap élőhely-tipológia fejezetét). A térképező módszerek (lásd tájegység vegetációjának vagy élőhelykomplexének általános élőhely-térképezése, társulástani térképezése, 5 5 km-es komplex térképezése) közvetlenül a NÉR alrendszereinek egységeire alapozódnak. Kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az 5 5 km-es komplex országos monitorozó élőhelytérképezés program beindításának, amely közös szabvány alkalmazása nélkül megoldhatatlan, illetve értelmetlen munka volna. A NÉR az információs rendszer egyik törzsadatbázisát képezi. A közreműködők köre Munkamódszerünket illetően, ezt a kézikönyvet is csakúgy mint a többi feladatot kollektív munka során valósítottuk meg. A NÉR alapelveit egy szűkebb csoport (Horváth Ferenc, Molnár Zsolt, Fekete Gábor) javaslatai alapján független szenior szakértők (Aradi Csaba, Borhidi Attila, Gallé László, Simon Tibor, Varga Zoltán) lektorálták, de kikértük és hasznosítottuk a jövőbeni felhasználók: a természetvédelmi igazgatóságok szakembereinek véleményét is. Érdemi javaslatokkal látott el bennünket Németh Ferenc, élőhely-osztályozásaik rendelkezésre bocsátásával pedig Borhidi Attila, Dévai György és Molnár Attila voltak segítségünkre. Az Általános NÉR élőhelylistája egységeinek kialakítása Molnár Zsolt, véglegesítése a szakértők egy szélesebb körének munkája (Bagi István, Bartha Dénes, Borhidi Attila, Czimber Gyula, Facsar Géza, Fekete Gábor, Kevey Balázs, Kovács J. Attila, Radics László, Rédei Tamás, Seregélyes Tibor, Szmorad Ferenc). A felsoroltak készítették el az élőhelyek leírását is. Egy-egy egység jellemzése Bartha Sándortól, Horváth Andrástól, illetve Varga Zoltántól származik. Az élőhelyleírásokat és a határozókat szintén széles szakértőgárda véleményezte (kutatók, természetvédők és a szenior szakértők). Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 11

Kritikai megjegyzéseikkel Németh Ferenc, valamint Dénes Andrea, Juhász Magdolna, Kalivoda Béla, Kröel-Dulay György, Kun András, Lájer Konrád, Láng Edit, Vajda Zoltán és Vojtkó András járultak hozzá a könyv elkészüléséhez. A technikai szerkesztésben Gulyás Györgyi volt pótolhatatlan segítségünkre. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen munkát nem lehet elsőre hibátlanra alkotni. A beérkezett lektori vélemények is azt mutatják, hogy még több helyen van szükség módosításra, még sok szakember tudna hozzájárulni a könyv teljesebbé válásához. Ezért úgy gondoljuk, hogy 2 3 év múlva érdemes lesz az Á-NÉR-élőhelylista és a jellemzések pontosítása, korrigálása, kibővítése egy még szélesebb szakmai kör közreműködésével. Kérjük ezért mindazokat, akiknek kiegészíteni, módosítani valójuk van az anyaghoz, küldjék azt el írásban az alábbi címre: Molnár Zsolt, MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, 2163 Vácrátót. A beérkezett anyagok szerzői joga a szerzőnél marad, és a módosításokat később beépítjük a könyvbe. 12 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.

IV. A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer áttekintése Horváth Ferenc, Fekete Gábor és Molnár Zsolt IV.1. Koncepció és elvárások Egy élőhely-osztályozási rendszer kidolgozásakor, összeállításakor nem kerülhető meg az a kérdés: hogyan értelmezzük az élőhely fogalmát? Hosszabb fejtegetések nélkül is azonnal belátható, hogy az élőhely csakis valamely adott élőlény vagy élőlénycsoport szempontjából értelmezhető. Ennek az egyszerű felismerésnek messze ható következménye az, hogy akár minden élőlény vagy csoport számára külön osztályozást lehetne létrehozni. Az élőlények pedig igen sokfélék és sokszor igen eltérően érzékelik/választják ki élőhelyüket, termőhelyüket (vö. Juhász-Nagy Pál multiplurális környezet-elve). A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer kialakításának koncepciója az, hogy egysíkú (de legalábbis: kevés dimenziójú) rendszer helyett több szempontú, egymás mellett alkalmazható osztályozásokat támogat, ami lehetővé teszi a vizsgált kérdés sajátosságának vagy az élőlénycsoport élőhelyválasztásának leginkább megfelelő osztályozási alrendszer megválasztását és a jelenségek többdimenziós megközelítését. Ez az elhatározás a biológiai sokféleség komplexitásához méltóan, sokoldalúbb vizsgálatokat tesz lehetővé és a bioszféra árnyaltabb megértéséhez vezethet el bennünket. A rendszerrel szemben támasztott további igények az alábbiakban foglalhatók össze: Bármely magyarországi élőhely/terület az adekvát tér-idő lépték és pontosság figyelembevételével egységes rendszer szerint osztályozható legyen (teljes körű fedés). Ennek a feltételnek minden osztályozási alrendszer esetében teljesülnie kell. Legyen a rendszernek olyan osztályozási alrendszere, amelyet nem speciálisan képzett szakemberek is egyszerűen és egyértelműen képesek alkalmazni (általános használhatóság). A degradált élőhelyek monitorozhatósága különösen fontossá vált, ezért a rendszernek vagy egyes alrendszereknek ezeket az élőhelyeket is tudnia kell kezelni (degradáltság kezelése). Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 13

1. ábra. A NÉR alrendszerei és azok legfontosabb jellemzői 14 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.

IV.2. Az élőhely-osztályozás hazai előzményei Az élőhelyek döntő többségében a növényzet meghatározó komponens és fontos diagnosztikus jelleg, ezért a vegetációkutatás eredményeit az osztályozás legfontosabb alapjainak tekinthetjük. A hazai társulásáttekintések az elsősorban hazai folyóiratokban megjelent nagyszámú társulásleírásban, monográfiában, tájtanulmányban (nem utolsósorban a Magyar Tájak Növénytakarója sorozatban és rokon kiadványokban közzétett leírásokban) gyökereznek (összefoglalásuk 1972-ig lásd Soó 1978). Ezek egyfajta összegzését főképpen szüntaxonómiai-klasszifikációs tekintetben időről időre elvégezte Soó Rezső. Soó hatkötetes nagy műve (pontosabban Soó 1964, 1968, 1973, 1980) a gyakori szüntaxonómiai átértékelést (de egyben a szüntaxonómiai divatok módosulásait is) tükrözi. Az áttekintések végeredménye mégis pozitív, mivel a társulásokhoz fűződő fajlisták (még ha kivonatosak is) a pontosuló elterjedési adatok, az újonnan felismert egységek ismereteink gyarapodását szolgálták. Ezek a szinopszisok azonban nem terjednek ki a teljes értékű társulásleírásokra. Nem is tisztán tudományos, hanem gyakorlati igényekre láttak napvilágot a vegetáció egységeinek átfogó (mert sok kategóriára kiterjedő), tömör, több szempontú diagnózisai a cönológiából kinövő erdőtipológiai tanulmányokban (vö. Zólyomi és mtsai 1954). Jó példáját adja ennek a Majer szerkesztette Erdő- és termőhely-tipológiai útmutató (Majer 1962), amelyben a kompozíció, a fiziognómiai struktúra, termőhelyi jellemzés, az implicite a belső dinamikára alapozott erdőművelési teendők, az altípusok rövid leírása a földrajzi elterjedés szerint tárgyalják az egyes egységeket, a származék- és kultúrtípusokat is. Egyébként az e korszakra alapozott erdőművelési tapasztalatok fontos örökségeképpen születtek meg napjainkra azok az irányelvek, amelyek kijelölik a teendőket a természetvédelem alatt álló erdők kezeléséhez (Keszthelyi és mtsai 1995). Teljességre törő professzionális munka, amely nem szüntaxonómiai indítékkal, de a részletes és rendszeres leírás igényével tekintené át a vegetáció egységeit, később sem látott napvilágot. A tankönyvek erre nem alkalmasak, már csak terjedelmi okokból sem, így inkább csupán nagy ívű szemlét nyújtanak. Egy-egy területen azonban történtek előrelépések. Ilyennek tekinthető pl. a hazai társulások minősítése a természetesség tekintetében (Simon 1992). E szerző nyújt egyébként megoldásokat a társulások határozó- kulcsára is (Simon 1977), melyben magasabb szinten fiziognómiai és termőhelyi, alacsonyabb szinten termőhelyi és fajkompozíciós különbségek alapján választja szét az egyes egységeket. A hazai cönózisok újabban született rendszeres áttekintései is említésre méltóak, mivel számos ponton pl. a ruderális vagy ruderalizálódó vegetáció frontján visszaadják az utóbbi évtizedek átalakulásait (Borhidi 1993, Borhidi 1996, Borhidi és Kevey 1996). Az utóbbi években nem utolsósorban éppen természetvédelmi motivációk hatására megnőtt az érdeklődés a hagyományos cönológia iránt. Ennek jele két tanulmány az erdőkről, illetve lágyszárú társulásokról (Bartha és mtsai 1995, Kovács 1995) tömör, találó diagnózisokkal. Bár népszerűsítő céllal született mű, a Magyarország növényvilága (Járai-Komlódi 1995) számos botanikus tollából több szempontos, példás jellemzéseket nyújt a fontos hazai növénytársulásokról. Jelentős hatással volt munkánkra a CORINE adatbázis élőhely-osztályozási rendszere, a PHYSIS (Palaearctic Habitats Information System) is, amely azzal az igénnyel jött létre, hogy az egész palearktikus régió élőhelyeit Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 15

rendszerezze egy hierarchikus rendszerben. Megtalálható benne a Magyarországon előforduló élőhelytípusok nagy része, a természetes élőhelyek esetében finomabb felbontásban, míg a degradált típusok inkább leegyszerűsítve. Irodalom Bartha, D., Kevey, B., Morschhauser, T. és Pócs, T. (1995): Hazai erdőtársulásaink. Tilia 1: 8 85. Borhidi, A. (1993): A magyar flóra szociális magatartás-típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. A Környezet és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala és a Janus Pannonius Tudományegyetem Kiadványa, Pécs, 96 pp. Borhidi, A. (1996): An annotated checklist of the Hungarian plant communities. I. The non-forest communities. In: Borhidi, A. (ed.): Critical revision of the Hungarian plant communities. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, pp. 43 94. Borhidi, A. and Kevey, B. (1996): An annotated checklist of the Hungarian plant communities. II. The forest communities. In: Borhidi, A. (ed.): Critical revision of the Hungarian plant communities. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, pp. 95 138. Devilliers, P. and Devilliers-Terschuren, J. (1996): A classification of Palaearctic habitats. Nature and Environment, No. 78, Council of Europe Publishing, 194 pp. Járai-Komlódi, M. (főszerk.) (1995): Pannon Enciklopédia, Magyarország Növényvilága. Dunakanyar 2000, Budapest, 430 pp. Keszthelyi, I., Csapody, I. és Halupa, L. (1995): Irányelvek a természetvédelem alatt álló erdők kezelésére. KTM TvH, Budapest, 252 pp. Kovács, J. A. (1995): Lágyszárú növénytársulásaink rendszertani áttekintése. Tilia 1: 86 144. Majer, A. (ed.) (1962): Erdő- és termőhely-tipológiai útmutató. Budapest, Országos Erdészeti Főigazgatóság, 260 pp. Simon, T. (1977): Vegetationsuntersuchungen im Zempléner Gebirge. Die Vegetation Ungarischer Landschaften Bd. 7., Akadémiai Kiadó, Budapest, 351 pp. Simon, T. (1992): A magyarországi edényes flóra határozója. Tankönyvkiadó, Budapest, 892 pp. Soó, R. (1964, 1966, 1968, 1970, 1973, 1980): A magyar flóra és vegetáció rendszertaninövényföldrajzi kézikönyve I VI. Akadémiai Kiadó, Budapest, 589 pp., 655 pp., 506 pp., 614 pp., 724 pp., 557 pp. Soó, R. (1978): Bibliographia synoecologica scientifica hungarica 1900 1972. Akadémiai Kiadó, Budapest, 500 pp. Zólyomi, B., Jakucs, P., Baráth, Z. és Horánszky, A. (1954): A bükkhegységi növényföldrajzi térképezés erdőgazdasági vonatkozású eredményei. Az Erdő 3: 78 82, 97 105, 160 171. 16 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.

IV.3. A Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (NÉR) felépítése Az élőhely-osztályozási rendszer a IV.1. fejezetben kifejtett koncepciónak megfelelően egymás mellé rendelt, önállóan is megálló alrendszerek kompozíciója. Az alrendszerek egymástól eltérnek a kategóriáik kidolgozásának szempontjaiban, egyes kiemelt szempontok irányultságában, ennek következtében a kategóriák számában és általánosságában, ill. specializáltságában, valamint az alkalmazhatóság léptékében és az ajánlott felhasználás körében (lásd 1. ábra). Az eltérő nézőpontokat biztosító alrendszerek kategóriái között részleges átfedések vannak, előfordulhatnak teljes és egyértelmű megfeleltetések is, azonban ezek felderítése és tisztázása csak később lehet cél, amelynek során különös figyelmet kell majd szentelnünk a léptékváltásokból eredő problémákra. IV.3.1. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) Az általános élőhely-osztályozás viszonylag kevés és tág kategóriával dolgozik azért, hogy a felhasználók széles tábora speciális cönológiai ismeretek nélkül is viszonylag egyszerűen eligazodhasson benne, és a besorolást egységesen alkalmazhassa. Az egyértelmű felismerést és az egységes felfogást támogatja a kategóriák igen részletes jellemzése és a mellékelt fényképválogatás. Az alrendszer egymással egyenrangú kategóriákat tartalmaz, amelyek többféle szempont szerint is csoportosíthatók, ezért nem nevezhető hierarchikusnak. A több szempontú csoportosítás viszont több kulcsos határozási közelítéseket tesz lehetővé. A többi alrendszertől eltérő sajátossága, hogy a degradált és devasztált élőhelyeket közel hasonló részletességgel reprezentálja, mint a természetközelieket. Kategóriák száma 116, a felhasználás léptéke 1 : 10 000 és 1 : 25 000 között ajánlható. Alkalmazása közepes léptékű szabvány élőhelytérképek készítésére, illetve kis-közepes térigényű és mozgáskörzetű fajok általános élőhelyjellemzésére javasolható. IV.3.2. A növénycönológia szempontú osztályozás (C-NÉR) Ez a cönotaxonómiai rendszer a növénytársulások legújabb szempontok szerint való rendszerezése alapján, a taxonómiai nómenklatúra legújabb szabályainak és rendelkezé- Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 17

seinek figyelembevételével, valamint a hazai vegetációt közvetlenül érintő legújabb cönotaxonómiai irodalom kritikai értékelésével és továbbfejlesztésével készült. A rendszer fő vonásaiban megtartotta Soó legutolsó cönoszisztematikai áttekintésének (1980) szerkezetét és azt a fenti irodalmak alapján módosította, illetve fejlesztette tovább. E rendszer használatát akkor ajánljuk, ha az Á-NÉR-nél részletesebb tipizálásra van szükség. Ebben a rendszerben a természetes élőhelyek szerepelnek részletesebb bontásban, míg a degradáltabb élőhelyek cönológiája elnagyoltabb. Egyes nehezebb egységek felismeréséhez jó fajismeretre és kifinomult cönológiai látásmódra van azonban szükség. Kategóriák száma 560, a felhasználás léptéke 1 : 1 000 és 1 : 10 000 között ajánlható. Alkalmazása finom léptékű vegetációtérképek készítésére javasolható. IV.3.3. A Természetvédelmi Információs Szolgálat élőhely-tipológiai törzsadattárai biológiai adatközléshez (T-NÉR, V-NÉR) Az itt ismertetett két törzsadattár mellérendelt viszonyban van, és egy egységes rendszer részei. IV.3.3.1. A hazai élőhelyek társulástani alapú, hierarchikus listája (T-NÉR) A rendszer alapja Soó (1980) növény-társulástani rendszerének utolsó, nyomtatásban megjelent verziója, ettől csak kis mértékben és csak kiegészítő kategóriák erejéig tér el. Az élőhelytípusok definiálásánál alapvetően egy maximalista rendszer kialakítása volt a cél, azaz minél teljesebb módon lefedni az ország területét a valós élőhelyeket a lehető legjobban megközelítő kategóriákkal, illetve az élőhely speciális jellemvonásainak minél teljesebb figyelembevétele oly módon, hogy a növénytársulástanilag nem vagy csak nehézkesen definiálható típusok helyett választani lehessen, elsősorban vízi és kultúr élőhelyek esetében. A törzsadattárban részben a CORINE Biotopes tipizálási rendszerének alapötletét használva, részben agrár-, illetve földrajzi szisztémákkal élve további besorolásokra nyílik lehetőség ott, ahol nincs értelme cönoszisztematikai pontosításokkal foglalkozni. Jelen állapotában a rendszer 455 társulás és afölötti szintű kategóriát használ; az öt hierarchiaszinten összesen 647 típust tartalmaz. Használatát széles körben ajánlhatjuk, zoológusok és botanikusok számára egyaránt. A kategóriák felismerését az élőhelyjellemzések hiánya ugyan nehezíti, de a szerzők már dolgoznak egy, definíciókat is tartalmazó verzión. 18 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.

IV.3.3.2. Víztér-tipológiai törzsadattár (V-NÉR) Bizonyos esetekben a társulástani alapú élőhely-tipológiai rendszer nem alkalmas a vizsgált élőhely jellemzésére. Ennek legszembetűnőbb példája a vizes élőhelyek esetén figyelhető meg, ezért szükséges volt egy, az előzőhöz hasonlóan hierarchikus felépítésű, kódolt víztér-tipológiai törzsadattár létrehozása. A törzsadattárban az egyes víztértípusok neve és definíciója Dévai és mtsai (1992) által közölt víztér-tipológiai rendszerből származik. A törzsadattár négy hierarchiaszinten összesen 81 típust tartalmaz. Használatát elsősorban hidrobiológusoknak ajánljuk. Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 19

V. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) részletes ismertetése Fekete Gábor, Molnár Zsolt és Horváth Ferenc V.1. Az élőhely-osztályozás kialakításának szempontjai Az előző fejezetben (IV.1.) lefektetett kiemelt elvárásoknak (teljes körű fedés, általános használhatóság és a degradáltság kezelése) különös gonddal próbáltunk megfelelni, ezért viszonylag kevés és tág, esetenként részleges átfedést is megengedő kategóriákat definiáltunk. Az egységek sokoldalú és részletes leírására törekedtünk. A rendszer léptékét pedig a CORINE Land Cover 1 : 100 000 1 : 50 000-es és a növénycönológia finomabb egységeire alapozott szokásos vegetációtérképezés 1 : 10 000 1 : 5 000-es léptéke közé állítottuk be. Számos érv szól amellett, hogy a nálunk nagy hagyományokra visszatekintő növénytársulástanhoz forduljunk, és annak tágabban felfogott egységeit tekintsük keretnek, legalábbis az eredeti(bb) élőhelyek esetében. Az élőhely jellemzése tehát jórészt a (szélesebb értelemben vett) növénytársulás leírásából áll, mint amely fiziognómiájával (térbeli struktúrájával), máskor meg producens funkciójánál fogva kijelöli az élőhely határait. Eljárásunkat a gyakorlat is igazolja, az, hogy a különböző állatcsoportok kutatói élőhelyeiket igen gyakran növényi-növényzeti paraméterek alapján írják le. Mindemellett az alábbiakban jellemzett növénytársulások alaptársulások. A fitocönológia jelenlegi asszociációkoncepciója, amely a mi szempontunkból túlzottan is felaprózza kategóriáit (mivel pl. a szüntaxonómiai egységek képzésekor biogeográfiai meggondolások is szerepet játszanak), az adott lépték mellett nem látszott számunkra célszerűnek. Egy-egy alaptársuláshoz tartozó asszociációkat mindamellett megemlítjük és röviden tárgyaljuk is. Minden összevonás célja, hogy általuk a más egységek irányában disztinktív termőhelyi szempontok érvényesüljenek. Összevontuk közös élőhelynéven az intrazonális-edafikus erdőasszociációkat, a kis kiterjedésű, egyébként különböző dominánsokkal rendelkező olyan egységeket, mint pl. a sziklagyeptársulások vagy a szikespusztai asszociációk, amelyek amúgy számos termőhelyi tulajdonságban közel állnak egymáshoz. Célunk ezzel az is, hogy a kategóriák számát értelmes kompromisszumokkal egy szükséges, de elégséges szintre szorítsuk vissza. Túl sok kategória (200 felett) megnehezítené az eligazodást mind a terepmunka, mind az elemzés, adatfeldolgozás során. Az alkalmazott kategóriaszám (116 egység) köztes érték a CORINE Land Cover 40 egysége és a kurrens fitocönológia által elfogadott, 400 feletti kategóriaszám között. Az alább közreadott rendszer (Á-NÉR) nem kizárólagosan az ideális, eredeti, háborítatlan vegetációegységekre épül. Tekintetbe kellett vennünk a magyarországi növényzet status quo-ját, a kultúrhatások miatt az eredetitől esetenként igen eltávolodott egységek létét. Jellemezzük a természetközeli, bolygatott, illetve a keverék élőhelyeket, élőhelymozaikokat, az agrár élőhelyek művelés szerint egymástól igen eltérő típusait, ipari terü- 20 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.

leteken, városokban, falvakban, közlekedési vonalak mentén létrejött, ember-teremtette élőhelyek sokaságát, mivel a nem természetes élőhelyek mára hatalmas kiterjedést értek el, és azért sokuk nagy valószínűséggel beleesik majd a monitorozandó területekbe, illetőleg egyiknek-másiknak monitorozása speciális okokból lehet indokolt; gondolnunk kell pl. arra, hogy számos természetközeli, bolygatott élőhely rehabilitálásra érdemesként is szóba jöhet. Ilyenkor hasznos lehet azonosítani állománytöredékekből, roncsokból az eredeti, illetőleg a korábbi vegetációt. Nem közömbös tudni azt sem, hogy pl. egy agrár élőhelyen a művelés során hogyan, milyen mélyrehatóan alakította át az ember a termőhelyet. Máskor meg a potenciális invádorokról, agresszív gyomokról kaphatunk a leírások alapján támpontot. A természetközeli élőhelyek vonatkozásában, koncepciónk kialakításában néhány tanulmány befolyásolt, így a TISZ és még inkább Seregélyes Tibor és Németh Ferenc kéziratban hozzáférhető rendszerei. Fontos vezérelvet nyújtott az Európai Közösség CORINE Biotopes Projectjében alkalmazott Palearktikus Habitat Lista (a már korábban is említett PHYSIS adatbázis), rendszerével, de az egyes egységek leírásának szempontjaival is. V.2. Az osztályozás során felmerült nehézségek Az osztályozás egyik legfontosabb célja az objektumok közti kényelmes eligazodás lehetővé tétele. Ha az osztályozandó objektumok az evolúciós leszármazással analóg módon jönnek létre (mint például a fajok a törzsfejlődés során), a hierarchikus osztályozásnak akkora előnyei vannak, hogy csak időlegesen, speciális célok érdekében érdemes tőle eltérni. Ilyenkor ugyanis a hierarchia visszatükrözi a rokonsági fokokat, az egyes taxonokat olyan kategóriákba tudjuk legtöbbször nagyon egyértelműen besorolni, melyben a többi taxonhoz igen sok vonásban hasonlítanak. Ha azonban az objektumok genetikailag nem rokonok (csak valamilyen szempontok szerint hasonlóak) és javarészt (ez az óvatoskodás abból ered, hogy azért gondolnunk kell a szukcessziós leszármazás vonalára is) ez a helyzet a növényközösségeknél, élőhelyeknél is, a hierarchikus osztályozás előnyei eltűnnek és a hátrányok élesen domborodnak ki. A sok-sok átmeneti kategória nem sorolható be egyértelműen az egyes csoportokba (lehatárolhatóság nehézségei), a magasabb rendű csoportok igen vegyesek, az egységek besorolása nem egyértelmű, így a kész rendszert állandóan át kell, illetve át lehet rendezni attól függően, milyen szempontokat tart kiemelendőnek a rendszerező (lásd a sokféle, állandóan változó cönotaxonómiai rendszert, melyekben hol a fajkompozíció, hol a biogeográfiai elterjedés, hol a fiziognómia a hierarchiaépítés legfőbb szempontja). Mivel a szüntaxonómiai hierarchia nehézségeivel és problémáival az Á-NÉR használóit nem akartuk terhelni, ezért rendező csoportosításunkat a jóval egyszerűbb és átláthatóbb formációkra alapozzuk. Amint látható, az élőhelycsoportok vizuálisan könnyen megfogható fiziognómiai-termőhelyi kritériumokon nyugszanak. A durvább osztályozással együtt a besorolás egyértelműsége is nőtt. A kisebb kategóriaszám azt is lehetővé tette, hogy minden élőhelyről részletes jellemzés készülhessen. Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 21

V.3. Az élőhelyleírások szempontjai Természetes, hogy az egyes élőhelyeknél, azok természete szerint, különböző hangsúlyt kellett fektetni az egyes alfejezetekre és az azokon belül tárgyalt jellemvonásokra. Ügyeltünk azonban arra, hogy az egységeket a lehetőségekhez képest azonos szempontok szerint jellemezzük. Az egyes élőhelyek állatvilágának leírásától sajnos el kellett tekintenünk, mert az állatok túl sokfélék, letapogatóképességük sokkal másabb, mint a növényeké (élőhelyük térbeli kiterjedése sokszor sokkal kisebb, mint a növényeké (mikroélőhelyek), máskor pedig összetett élőhelymozaikra van szükségük (pl. emlősök, madarak, egyes rovarfajok)). A leírások alfejezetei Név: Lehetőleg tömör, de a lényeget kifejező név adására törekedtünk. Azonosító kód: Az élőhely egy betűből és egy számból álló azonosítója. Definíció: Egymondatos tömör leírás, amely alkalmas az egység felismerésére és a többi egységtől való elkülönítésére. Határozó kód: Az élőhely-határozóban használt 4 szempontnak (magassági elterjedés, formáció, termőhely (vízellátása), antropogén befolyásoltság) az adott élőhelyre vonatkozó értékei. CORINE kód: Megadtuk, hogy a CORINE Habitatrendszer mely kategóriái sorolhatók be az adott élőhely-kategóriába (Rédei Tamás munkája). Az Á-NÉR kategóriái a természetes élőhelyek esetében jól megfeleltethetők a PHYSIS egy vagy több magasabb hierarchiaszintű kategóriájának, ezzel szemben a degradált élőhelyeknél számos szemléletbeli különbség nehezíti az összevetést. Abiotikus jellemzés: Az elterjedés földrajzi behatárolása (ha lehetséges, a legjellemzőbb előfordulások megadása); a tengerszint feletti magasságra, a klímafeltételekre, a kitettségre, a megjelenés zonális vagy attól eltérő jellegére történő utalások szerepelnek itt. A domborzat, alapkőzet, talajtípusok, a hidrológiai viszonyok szerinti jellemzések is támogatják az identifikációt. Biotikus jellemzés: Az élőhelyet a felismerést segítendő a növényzet fiziognómiai tulajdonságaival és a faji kompozícióval jellemezzük. A természetes (természetközeli) élőhelyek esetében társulástani megközelítést alkalmazunk. A jellemző fajkombináció (a domináns és gyakori fajok, a társulást preferáló, illetve differenciális fajok) mellett segítséget jelenthet a cönológiai fajcsoportokra történő utalás, máskor az életformaspektrum. A vegetációtörténet helyenkénti rövid leírása csakúgy, mint a maradványfajok, máskor meg a bennszülött taxonok felsorolása a természetvédelmi érték helyes megítélésében segít. A leírások amúgy is ügyelnek arra, hogy a szóban forgó egységben várható ritka taxonokra felhívják a figyelmet csakúgy, mint az invázív, agresszív vagy éppen kártékony fajokra. A természetes (és antropogén) dinamika jellemzése egyrészt az eredetre világíthat rá, másrészt az átalakulás várható irányát jelzi. Az egyes élőhelyek felismeréséhez még az Á-NÉR, a szokottnál durvább egységei esetében is egy szélesebb alapfajismeretre van szükség. A füvek ismerete nélkül például sok gyepes élőhely csak bizonytalanul ismerhető fel. Ezért a szövegben csak a leggyakoribb fajok esetében használtuk a magyar nevet, egyébként a latin nevek használata az általános. 22 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.

Alegységek: A legtöbb élőhely egymástól hol kevésbé, hol lényegesen eltérő közösségeket, társulásokat stb. fog össze. Ezeket felsoroltuk és röviden jellemeztük. A felismerést, határozást segítendő felsoroltuk azokat az élőhelyeket, melyekhez az éppen vizsgált állomány besorolható, ha az adott jellemzés nem illik rá. A természetközeli élőhelyeknél legtöbbször csak akkor adtunk meg alegységeket, ha cönológiailag azok már leírást nyertek, megnevezhetőek. Ezek a természetközeli élőhelyek gyakran komplexek, valójában több élőhely mozaikos megjelenésével ragadhatók meg. Nem volt célunk az egyes degradációs stádiumok fajokkal történő jellemzése, utalunk azonban a degradáció irányára és következményeire. Ezek az utalások megjegyzések akárcsak a belső dinamikára vonatkozó megfigyelések hasznosak a monitorozónak, aki fel kell hogy készüljön az állapotok pontos rögzítésére. Ezért adjuk itt közzé a növényzetben felismerhető fontosabb degradációs jelenségeket: A lombkoronaszint egy fajból áll; a lombkoronaszint fajszegény; a faállomány beteg; a faállomány nem újul; a cserjeszint hiányzik; a cserjeszint fajszegény; az aljnövényzet hiányzik; az aljnövényzet fajszegény; az aljnövényzet zavart; az aljnövényzet jellegtelen; egy természetes társulásalkotó v. edifikátor faj monodominanciája; egy természetes kísérő faj monodominanciája; gyomosodás; gyomfajok dominanciája; egy idegen faj monodominanciája; a fajkészlet jelen van de a szemmel érzékelhető struktúra (mintázat) felbomlik; fontos ritka faj vagy fajok erősen veszélyeztetettek vagy eltűntek; az eredeti társulásból csak néhány faj van jelen; egyszikűek eltűntek; kétszikűek eltűntek; domináns faj eltűnt; a fajszám csökkent; a kryptogámok eltűntek vagy elszaporodtak; a természetes szukcesszió előreszaladt (Rédei Tamás munkája, részletesen lásd Kovácsné Láng és Török 1997). Másik megközelítés a természetesség degradáltság szerinti kategorizálás. Ennek a rendszernek (Seregélyes, in Németh 1995) a használata célszerű lehet, ezért ismertetjük. 1. A természetes állapot teljesen leromlott, az eredeti vegetáció nem ismerhető fel, gyakorlatilag csak gyomok és jellegtelen fajok fordulnak elő (szántók, intenzív erdészeti és gyümölcskultúrák, bányaudvarok, meddőhányók, vizek betonparttal stb.). 2. A természetes állapot erősen leromlott, az eredeti társulás csak nyomokban van meg, domináns elemei szórványosan, nem jellemző arányban fordulnak elő, tömegesek a gyomjellegű növények (intenzív gyepkultúrák, fenyérfüves, csillagpázsitos leromlott legelők, szántó vagy gyep helyére telepített erdők, vizek mesterséges, szabályozott mederrel stb.). 3. A természetes állapot közepesen romlott le, az eredeti vegetáció elemei megfelelő arányban vannak jelen, de színező elemek alig fordulnak elő, jelentős a gyomok és a jellegtelen fajok aránya (túlhasznált legelők, intenzív turizmus által érintett területek stb.). 4. Az állapot természetközeli, az emberi beavatkozás nem jelentős, a fajszám a társulásra jellemző maximum közelében van, a színező elemek aránya jelentős, a gyomok és jellegtelen fajok aránya nem jelentős (erdészeti kezelés alatt álló öreg erdők, természetes parti övezettel rendelkező vizek, régebben felhagyott hegylábi gyümölcsösök stb.). 5. Az állapot természetes, illetve annak tekinthető, a színező elemek (zömük védett faj) aránya kiemelkedő, köztük reliktum jellegű ritkaságok is; gyomnak minősülő fajok alig (őserdők, őslápok, hasznosítatlan sziklagyepek, tőzegmohalápok gazdag lápi flórával, fajgazdag hegyi kaszálórétek stb.). Megjegyezzük, hogy a 2. 3. kategóriájú élőhelyeket a természetközeliekhez, a 3. 5. értékűeket pedig a természetesekhez sorolhatjuk. Nem-természetesnek tekinthető az 1. kategória. Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 23

Varga Zoltán az alábbi beosztást javasolja a természetesség-leromlottság megadásához: Nem természetes 1. Teljesen mesterséges; antropogén, illetve a természetes állapot felismerhetetlen. 2. Erősen degradált; zömmel antropogén, illetve gyom jellegű növényzettel. Féltermészetes 3. Mérsékelten degradált; kevesebb a degradációjelző faj, de sok a jellegtelen komponens. 4. A természetes állapottal nem egyező; az antropogén hatás jellemző, de kevés a gyom jellegű elem, az eredeti vegetációnak az emberi beavatkozást tűrő fajai viszont jelentős számúak. Természetes 5. Az állapot természetközeli; az emberi beavatkozás nyilvánvaló, de mérsékelt, a természetes komponensek a meghatározók, színező elemekkel. 6. Az állapot természetes; az emberi beavatkozás mértéke elhanyagolható. Emberi használat, természetvédelmi kezelések: Itt adjuk meg azt, hogy a múltban, a jelenben (esetleg a várható jövőben) a társadalom milyen céllal, milyen módon hasznosította-hasznosítja az élőhelyet, és ennek mi a következménye. Ugyanitt javaslatokat adunk, hogyan használandó, kezelendő az élőhely a természeti értékek megőrzése érdekében. Irodalom: A legfontosabb lehetőleg magyar nyelvű és könnyen hozzáférhető irodalmakat soroltuk fel. 24 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.

VI. Az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer határozói Molnár Zsolt VI.1. A határozók készítésének célja Az élőhelyek közti eligazodást elősegítendő, az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszerhez két különböző elvet használó határozó készült. Készítésük célja nem a határozás mechanikussá tétele volt. Valójában nem is igazi határozókulcsok, mivel nem adják meg egyértelműen a vizsgált állomány hovatartozását. Segítik és gyorsítják viszont a tájékozódást, illetve az élőhely-felismerési képességet azáltal, hogy ráirányítják a figyelmet a fontos megkülönböztető bélyegekre. A határozók készítésének két célja volt: fel nem ismert élőhelyek esetében segítsék a megfelelő egység kiválasztását (határozó funkció), felismert (pl. cönológiailag pontosan identifikált) vegetációtípus esetében segítsék a megfelelő Á-NÉR kategória kiválasztását (eligazító funkció). VI.2. A több szempontú határozó kialakításának kritériumai Ez a határozó egy sokdimenziós táblázat. Növényközösségek osztályozásánál a hierarchikus és bináris határozó helyett érdemesebb ezt használni (hasonlóan pl. a kőzetek osztályozásához). Ilyen osztályozásnál változókat rendelünk az egyes objektumokhoz, és így egy olyan táblázatot készítünk, ahol a sorokban az egyes objektumok (jelen esetben az élőhelyek), az oszlopokban pedig az attribútumok (azaz pl. az azokhoz tartozó számértékek) szerepelnek. A határozás lényege, hogy a meghatározni kívánt állomány számértékeinek ismeretében a lehetséges választható élőhelyek számát 5 20-ra csökkenthetjük. Ez a fajta osztályozás arra is lehetőséget ad, hogy újabb és újabb szempontok szerint, bármely oszlop alapján újraosztályozzuk az élőhelyeket. Ezenkívül bárki további szempontok alapján további oszlopokat készíthet, melyek segítségével újabb és újabb tulajdonságok alapján osztályozhat (pl. az adott térségben előfordul-e az adott élőhely, él-e benne a vizsgált állatfaj, valamilyen természetvédelmi szempontból kiemelten fontos). A számítógépek táblázatrendező szoftverei az ilyen osztályozás gyakorlatát nagyon megkönnyítik. A határozó szempontjai kiválasztásának legfőbb kritériumai voltak, hogy a szempontok egymástól a leginkább legyenek függetlenek, illetve Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. 25

a kevesebb botanikai ismerettel rendelkezők is minden állományt tipizálni tudjanak. Határozónkban az alábbi négy osztályozási szempontot használjuk. 1. oszlop: magassági elterjedés: 1. hegy- és dombvidéki, illetve 2. sík vidéki (200 m tszfm. alatt) 2. oszlop: formáció: 1. fás, illetve 2. fátlan (3% alatti fásszárú borítás) 3. oszlop: termőhely (vízellátottsága): 1. vízi-mocsári, 2. üde, illetve 3. száraz 4. oszlop: antropogén befolyásoltság: 1. természetközeli (Seregélyes-féle 3, 4, 5), illetve 2. degradált, nem természetes (Seregélyes-féle 1, 2, 3). Minden természetközeli és féltermészetes Á-NÉR élőhelyhez hozzárendeltük a megfelelő értékeket; szükség esetén egy szempont több értékét is, pl. az Égerlápok és égeres mocsárerdők élőhely esetében az értékek rendre: 1,2 1 1,2 1, jelezve, hogy domb- és sík vidéken egyaránt előfordul ez a fás formáció, melynek termőhelye bővizű, de legalább üde és az élőhely általában természetközeli állapotú. Az alábbiakban csak egy (a legáltalánosabb) rendezést mutatunk be, melyben a rendezés a szempontok fentebbi sorrendjében történt. (Ez egyben az élőhelylista logikájához is a legközelebb álló osztályozás.) Saját igényei alapján azonban bárki átrendezheti a táblázatot. A határozás menete a következő: 1. a vizsgált állományhoz hozzárendeljük a 4 szempont megfelelő értékeit, 2. kikeressük azokat az élőhelyeket, melyek felvehetik ezen értékeket, 3. a definíciókra alapuló határozóban elolvassuk a hozzájuk tartozó definíciókat, majd 4. a definíciókra alapuló határozó határozási menetének 3. pontjától folytatjuk a határozást. VI.3. A magyarországi Á-NÉR élőhelyek több szempontú határozója 1111 Hegy- és dombvidéki, fás, vízi-mocsári, természetközeli élőhelyek Tőzegmohalápok (C3) Fűz- és nyírlápok (J1) Égerlápok és égeres mocsárerdők (J2) Mészkerülő erdeifenyvesek (N1) 1112 Hegy- és dombvidéki, fás, vízi-mocsári, degradált, nem természetes élőhelyek Zárt erdők helyén kialakult vágáscserjések és őshonos fafajú pionír erdők (P1) Spontán cserjésedő-erdősödő területek (P2) Spontán beerdősödött területek részben betelepült cserje- és gyepszinttel (R1) Tájidegen fafajokkal elegyes erdők részben túlélt/betelepült cserje- és gyepszinttel (R2) Jellegtelen telepített erdők részben betelepült cserje- és gyepszinttel (R3) Teljesen gyomos erdők és cserjések, lásd erdő-, mezőgazdasági és egyéb élőhelyek (S, T, U) 26 Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II.