DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Mészáros Ágnes. Veszprém 2010. A magyar egészségbiztosítási szakszókincs diakrón vizsgálata

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Mészáros Ágnes Veszprém 2010. A magyar egészségbiztosítási szakszókincs diakrón vizsgálata Témavezető: Dr. habil. Révay Valéria Pannon Egyetem (Veszprém) Nyelvtudományi Doktori Iskola Szaknyelvi kommunikáció: társadalom, politika, gazdaság, kultúra alprogram

Korunk egyik jellegzetes, viszonylag fiatal és sokrétű tudományterülete az egészségbiztosítás, amelynek sajátos szakszókincse a nyelvtudomány számára még felderítetlen terület. A disszertáció témája a magyar egészségbiztosítási szakszókincs kialakulásának és módosulásának az elemzése. A diakrón jellegű kutatás célja a terminusok keletkezéstörténetének és terminusalkotási módjainak a vizsgálata, valamint a nyelvi változást előidéző tényezők felderítése. A korpusz a témához kapcsolódó törvények folyamatos és zárt láncolatából áll 1891-től 2008-ig. Az adatgyűjtés a kutatás egyik módszere, a nyelvi változás okainak meghatározása az összehasonlítás elvén alapszik. Az értekezés felépítése: A disszertáció 12 fejezetből áll, 45 ábrát és 7 táblázatot tartalmaz. 1. fejezet: Az egészségbiztosítási szaknyelv helye a mai magyar nyelvváltozatok között 2. fejezet: Egészségbiztosítási szakszókincs, terminus, terminológia Az első két fejezet a kutatás szempontjából lényeges alapfogalmak jelentését és értelmezését tartalmazza, valamint rövid áttekintést ad a nyelvrétegek osztályozásának és a szaknyelvek besorolásának különféle módjairól. 3. fejezet: A magyar egészségbiztosítási szakszókincs diakrón vizsgálatához szükséges korpusz összeállítása Az elemzéshez összeállított korpuszt az írásbeli kommunikáció műfajain belül az egészségbiztosítással kapcsolatos közel 100 jogszabály alkotja. A társadalombiztosítási és a rendszerváltás utáni egészségbiztosítási törvények rögzítik az adott korszak jellemző szakmai nyelvhasználatát, és pontos adatokat szolgáltatnak a szakszókincs változásáról. A korpuszt alkotó műfajok: törvények, törvénymódosítások és rendeletek. A törvényi szabályozás a szakszókincs kialakulását és fejlődését alapvetően befolyásoló és meghatározó tevékenység, amely felülről jövő, tudatos nyelvi változást indít el. A korpusz korszakolása a társadalombiztosítás története alapján: 1. A törvényi szabályozás kialakulásának ideje (1891 1950) 2. A szocializmus időszaka (1950 1989) 3. A rendszerváltás után (1989 2008) 4. fejezet: A kutatás célja A fejezet ismerteti a kutatás célját, a vizsgálati szempontokat és módszereket a szakirodalmi ismeretek tükrében. A magyar egészségbiztosítási szakszókincs diakrón jellegű vizsgálatának 1

legfontosabb elemzési szempontjai a terminusok eredetének kutatására (1), a terminusalkotás módjaira (2) és a nyelvi változás okainak (3) felderítésére irányulnak. Vizsgálati szempontok 4. 1. Az egészségbiztosítási szakszókincs keletkezéstörténete 4.1.1. A terminus keletkezési ideje 4.1.2. A terminus társadalmi érvényessége (általános vagy korlátozott használatú elem) 4.1.3. Az egészségbiztosítási szakszókincs tudományterületenkénti összetételének vizsgálata (Az egészségbiztosítási terminusok jelentésük alapján az egészségügyi, pénzügyi, jogi vagy közigazgatási szakkifejezések csoportjába kerültek.) A keletkezéstörténeti kutatások módszerei: Az adatgyűjtés során az egészségbiztosítás nyelvhasználatára jellemző terminusokat választottuk ki a korpuszból: a terminus feltehetően első előfordulásának időpontja, módosulásának időpontja(i), társadalmi érvényessége. Az adatgyűjtést korszakonkénti összesítés, majd elemzés követi. 4. 2. A leggyakoribb terminusalkotási módok korszakonként A vizsgálat célja bemutatni, hogy milyen terminusalkotási módok jellemzik az egészségbiztosítási szakszókincset. 4.2.1. A szóösszetételek típusai 4.2.2. A szószerkezeteket alkotó tagok (szavak) száma 4.2.3. A kéttagú szószerkezetek típusai Módszerek a terminusalkotási módok vizsgálatához: Az adatgyűjtés során rögzítjük a terminus jellemzőit: a keletkezés módja, az összetétel típusa, a szószerkezet tagjainak száma, a kéttagú szerkezet típusa. Korszakonkénti összesítés, elemzés. 4. 3. A nyelvi változás mozgatórugói korszakonként A nyelvtörténeti kutatás harmadik legfontosabb célkitűzése a nyelvi változást kiváltó tényezők felderítése. A nyelvi változás a változáson átmenő nyelvi jelenség kiinduló és megváltozott állapota közötti különbség. A kiinduló állapotot előzménynek, a későbbi állapotot következménynek nevezzük. Ez a változás a diakrón vagy történeti kutatás tárgya, célja pedig a változás leírása és magyarázata (KISS, 2005: 13). A nyelvi változások indítékai egymásba kapcsolódva és egymásra hatva bonyolult rendszert alkotnak. Rendszerük fölvázolása és fajtáik megkülönböztetése nehéz, szinte lehetetlen feladat (BENKŐ, 1998: 153). 4.3.1. A nyelvi változás okrendszere az egészségbiztosítási szakszókincsben A korpusz zárt rendszere alkalmas arra, hogy a szakszókincs tényleges változásában közrejátszó okok egymásra hatását megfigyeljük. A vizsgált anyag alapján a nyelvi változást előidéző okokat úgy foglaltuk rendszerbe, hogy az egészségbiztosítási szakszókincs 1891 és 2

2008 között keletkezett minden egyes elemének változása valamelyik oktípusba besorolható legyen. Az egészségbiztosítási terminusokat a nyelvi változást előidéző okok alapján a következő csoportokba soroltuk: Valamilyen új fogalom (Ú), tevékenység, intézmény, eljárás, tárgy megnevezése (betegség esetén való segélyezés). A létrejött szakkifejezés szükségszerű neologizmus. Terminuscserékkel finomodik a szakszókincs (T). Egyszerűsödés (E): leggyakrabban a két szóból álló szerkezet válik összetétellé (betegségi biztosítás betegbiztosítás), de a többtagú szerkezet is könnyen egyszerűsödhet. A mozaikszóvá válást is egyszerűsödésnek lehet tekinteni. Rendszerező változások: fajfogalmak és nemfogalmak kialakulása Fajfogalmak (F): egy új fogalom, tevékenység stb. típusait nevezi meg, például a járulék típusai az egészségbiztosítási járulék, baleseti járulék és a nyugdíjjárulék. Nemfogalmak (N): különböző terminusok közös elnevezése utólag alakul ki. Például az egészségbiztosítási járulékot, a baleseti járulékot és a nyugdíjjárulékot közös csoportba gyűjti a később létrejött társadalombiztosítási járulék terminus. A tevékenységi, fogalmi kör bővülésének, specializálódásának (S) a kifejezése eredményezi a szakkifejezések számának ugrásszerű gyarapodását. A létrejövő terminusok a már meglévő szükségszerű neologizmusokhoz kapcsolódnak és jelentésüket kiegészítik. Ezek a kiegészítő neologizmusok nem jelölnek teljesen új fogalmakat. Egy szükségszerű neologizmushoz több kiegészítő neologizmus is kapcsolódhat (2. ábra). Az egészségbiztosításban új tevékenységet jelöl a gyógyszerellátás terminus, amelyből a tevékenységi kör bővülése több kiegészítő neologizmust is létrehoz, például lakossági gyógyszerellátási feladat, gyógyszerellátó tevékenység, kiskereskedelmi gyógyszerellátó tevékenység, közvetlen lakossági gyógyszerellátás. 1. Új fogalom, tevékenység, eljárás, tárgy szükségszerű neologizmus 2. A fogalmi, tevékenységi kör bővül kiegészítő neologizmusok 2. ábra: A szükségszerű és a kiegészítő neologizmusok kapcsolata 3

Szinonimák (SZ) kialakulása ritkán figyelhető meg az egészségbiztosítási szakszókincsben, ha mégis létrejön két változat, a szakmai nyelvhasználat csak az egyiket tartja életben, míg a másik elavul (betegszállítás mentőszállítás). Előfordul, hogy egy korábban létező kifejezés jelentésmódosulással (J) kerül a szakszókincsbe, például: táppénz, kapacitás. Analógiás (A) változásra példa a pénzbeli melléknév változása pénzbeni-re a természetbeni mintájára. Az analógia az egyszerűsödésben is szerepet játszik. A magyar ekvivalens (M) megjelenése az idegen szakkifejezés szókincsbe kerülése után (case-mix index: esetösszetételi index). Meghonosodás (H): az idegen szavak magyar nyelvbe simulásának folyamata, amelynek szakaszai a vegyes írásmód, majd a magyarosodott változat kialakulása (ministerium, miniszterium, minisztérium). A nyelvi változást előidéző tényezőket külső és belső okok válthatják ki. A nyelvi rendszeren kívül keletkező változások közé tartozik a szükségszerű neologizmusok megjelenése, az erős specializáció miatt a kiegészítő neologizmusok létrejötte, a szakszókincset tudatosan finomító terminuscsere, a jelentésmódosulás és a szinonimák kialakulása. A terminusok sokaságának rendszerezését az emberi gondolkodás teremti meg, létrehozva a típusneveket és a fajfogalmakat. Az új fogalmakat hordozó idegen szavak szerencsés esetben hatnak nyelvi leleményességünkre, és kiváltják a magyar megfelelő megszületését. A nyelvi rendszeren belül történő változások közé sorolható az egyszerűsödés (nyelvi ökonómia), az analógia és a nyelvi rendszerbe illeszkedést elősegítő meghonosodás. A nyelvi változást előidéző okok vizsgálati módszere A változás okának vizsgálata mindig az előzmény és a következmény összehasonlításán alapszik. Az előzmény és a következmény között jelöljük azt a valószínűsíthető okot, amely a terminus nyelvi állapotának megváltozásában szerepet játszhatott. Előzmény: járulék (1828, TESz.) Ok (a változás oka): új fogalom kifejezésének szükségessé válása Következmény 1 : a tagok járulékainak kulcsa (1872) A folyamat nem áll meg, mert a következmény is tovább alakul, ezért a nyelvi változást a következmények láncolatával tudjuk szemléltetni. A következmények között is mindig megnevezzük a nyelvi változásért felelős tényezőt. Ok: szinonimák létrejötte Következmény 2 : a járulék nagysága / mérve / százaléka (1891) 4

a járulék számítási módja / a járulék mértéke / kulcsa (1927) Ok: egyszerűsödés, nyelvi ökonómia Következmény 3 : járulékszázalék (1907) archaizmus járulékkulcs (1927, 1928) általános használatú elem Az előzmény ok következmény gondolatmenet terjedelmi okokból minden egyes terminus esetében nem került bele a dolgozatba, hanem csak a valószínűsíthető ok betűjelét tüntettük fel egy összesítő táblázatban a fejezetek végén. 4. 4. Az egészségbiztosítási szakszókincs jellemzőire vonatkozó hipotézisek (0) A jogszabályokból álló korpusz alkalmas nyelvtörténeti kutatásra. (1) Az egészségbiztosítási szaknyelv több tudományterület ötvözetéből áll, amelyek közül a legmeghatározóbb az egészségtudomány és a közgazdaságtan. (2) Az egészségbiztosítási szakszókincsben van kimutatható különbség a terminusalkotási módok között korszakonként. (3) A rendszerváltás után az egészségbiztosítási szakszókincsben megjelentek az idegen szavak. (4) Van kimutatható különbség az egészségbiztosítási szakszókincset érintő nyelvi változást előidéző okok gyakorisága között korszakonként. (5) Az egészségbiztosítási terminusalkotás a rendszerváltás után felgyorsult. 5 10. fejezet: A fejezetek sorrendje azonos a kutatás fázisaival. Az 5. fejezet a kutatás kezdeti szakaszában készült, amikor még csak a terminusalkotási módok és a keletkezési idő segítségével mutattuk ki és figyeltük meg a változást, a nyelvi változást előidéző okrendszer azonban még nem állt készen. A 6. fejezet az oksági viszonyok feltárásának a kezdete. A szakszókincs egészségügyi rétegének vizsgálata (7. fejezet) magában foglalja minden egyes terminus létrejöttéhez kapcsolódó ok megnevezését is. Az okrendszer kidolgozása vezetett ahhoz az észrevételhez, hogy az okok gyakoriságában eltérés mutatkozik korszakonként. A szakszókincs pénzügyi (8. fejezet), közigazgatási (9. fejezet) és jogi (10. fejezet) rétegében a kialakult okrendszert alkalmaztuk és kiegészítettük. 5. fejezet: A társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás terminus eredete A társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás szakkifejezések alapterminusnak tekinthetők az egészségbiztosítási szókészletben. Mindkét szakkifejezés jelentős méretű szócsaládot hoz létre. Az elemzés feltárja a vizsgált terminusok kapcsolatát: a társadalombiztosítás az egészségbiztosítás hiperonimája. A társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás terminusok 5

kialakulásában megfigyelhető az egyszerűsödés folyamata, majd a jelentés egyetlen jelentéssűrítő szóösszetételbe tömörödik. A társadalombiztosítás jelentéssűrítő szóösszetétel kialakulása 1928-ra tehető (1928. évi XL. tv.). Az egészségbiztosítás terminus a rendszerváltás szülte neologizmus, amely legelőször a biztosítási alapok elkülönüléséről rendelkező 1991. évi törvényben jelenik meg (1991. évi LXXXIV. tv.). 6. fejezet: Általános és korlátozott használatú elemek a magyar egészségbiztosítási szakszókincsben A szakszókincsben keletkező változásokat jól szemlélteti a korlátozott és az általános használatú nyelvi elemek folyamatos módosulása. Az általános használatú nyelvi elemeket feltehetően ismeri a felnőtt beszélőközösség. A korlátozott használatú elemeket a szókincsből kiszoruló archaizmusok és az egyre terjedő neologizmusok alkotják (KISS, 2005: 39). A korpuszban található szakkifejezések közül azokat, amelyek a Magyar értelmező kéziszótár 1978-as kiadásában még nem szerepelnek, neologizmusnak tekintettük. Az archaizmusokat is a kéziszótár alapján határoztuk meg. A fejezet célja néhány általános és korlátozott használatú nyelvi elem bányatársláda (archaizmus), táppénz (általános használatú nyelvi elem), vizitdíj (neologizmus) segítségével rámutatni az egészségbiztosítás területét érintő átfogó nyelvi változás és a változást előidéző okok jelentőségére. Az egészségbiztosítási szakszókincs vizsgálata tudományterületenkénti rétegződése alapján: 7 10. fejezet 7. fejezet: Az egészségbiztosítási ellátások szakszókincsének kialakulása és módosulása Az egészségbiztosítási szakszókincs egészségügyi (= egészségbiztosítási ellátások) rétegéhez tartozó szakkifejezések zöme 1891 után alakult ki. A kiépülő szakszókincs támaszkodott a nyelvújítás kori alkotásokra: a segély szó és számos gyógy- előtaggal képzett szakkifejezés a 19. században jött létre. A tárgykör törvényei tanúsítják, hogyan bővült ezeknek a terminusoknak a szócsaládja a későbbiekben. A legtöbb szakkifejezés első előfordulását éppen az a törvény jelzi, amelyik bevezeti; például a gyógyászati segédeszköz 1891-ben (1891. évi XIV. tv.), a gyógyszerellátás 1927-ben keletkezhetett (1927. évi XXI. tv.). Az egészségbiztosítási ellátások két nagy csoportra különíthetők el: pénzbeli ellátásokra és egészségügyi szolgáltatásokra (= természetbeni ellátások). Az egészségbiztosítási ellátások témakörben legdinamikusabban a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök szakszókincse fejlődik. Szembeötlő a gyógyszerek támogatással kapcsolatos terminusainak rohamos 6

kialakulása és fejlődése. A mai egészségügyi szakkifejezések 25%-a a rendszerváltás előtt keletkezett. A legjellemzőbb terminusalkotási mód a szószerkezetek képződése mindhárom korszakban, a birtokos jelzős összetételek száma a rendszerváltás óta gyakoribbá vált. A szószerkezeteket alkotó tagok száma növekszik. Az elmúlt 20 évben a témakörön belül a kiegészítő neologizmusok száma a legmagasabb. 8. fejezet: Az egészségbiztosítás (gazdasági) pénzügyi tevékenységét kifejező terminusok kialakulása A 8. fejezet tárgyalja az egészségbiztosítás pénzügyi tevékenységével kapcsolatos terminusok kialakulását. Ide tartoznak a pénzügyi alapokat kifejező terminusok, a járulékok, a finanszírozás és a kapacitásszabályozás szakkifejezései. A pénzügyi tevékenységeket kifejező terminusok előzményei is főként a 19. századból származnak, például a költségvetés (1835, NyÚSz.), járulék (1828, TESz.). A pénzalapot jelentő alap terminus a feltárt adatok alapján még korábban, 1723 előtt alakulhatott ki (1723. évi XCIX. tv.), megcáfolva a TESz. 1774-es adatát. Törvényeink több olyan pénzügyi terminus keletkezési idejét is megőrizték, amelyek etimológiai szótárainkban nem kaptak helyet: állami költségvetés (1876. évi XIV. tv.), járulékfizetés (1907. évi XIX. tv.), járulékkulcs (1927. évi XXI. tv.), stb. Az államosítás előtti korszak gazdag szakszókinccsel rendelkezett a járulékok megállapításával kapcsolatban. Ebben a rétegben mutatható ki az archaizálódás a legnagyobb mértékben, a mai szakszókincsbe a rendszerváltás előtt keletkezett szakszavak mindössze 3%-a került be általános használatú elemként. A rendszerváltás utáni pénzügyi szakszókincs rohamos gyarapodását olyan korábban nem létező, új területek fejlődése gyorsította fel, mint a finanszírozás és a kapacitásszabályozás. A mai pénzügyi tevékenységet kifejező szakszókincs 97%-át ezek a neologizmusok alkotják. Mindegyik korszakban a szószerkezetek vezetik a gyakorisági listát, a legjellemzőbb összetételtípus birtokos jelzős. Az elmúlt 20 évben a legtöbb szakkifejezést amelyeket nevezhetünk kiegészítő neologizmusoknak a tevékenységi kör bővülése hozza létre. 9. fejezet: Az egészségbiztosítás közigazgatási szakszókincse A fejezet vizsgálja a pénztár szócsalád egészségbiztosítással kapcsolatos jelentéseinek kialakulását és módosulását, az egészségbiztosítást szabályozó és felügyelő intézmények elnevezéseinek, például az Egészségügyi Minisztérium nevének a létrejöttét. 7

A tárgykör legrégebbi terminusa a bányatársláda az ómagyar korban keletkezett, feltehetően 1496-ban. A pénztárak önkormányzati működésével kapcsolatos terminusok a 19. század közepétől gazdagítják szókészletünket. Az egészségbiztosítási szakterületen az intézménynevek kialakulásában a szakszókincs többi elemének változásához képest fordított jelenséget figyelhetünk meg: míg a felgyorsult terminusalkotás egyre több új szakszót és egyre több tagból álló szakkifejezést hoz létre napjainkban, az intézménynevek esetében ennek ellenkezőjét mondhatjuk el. Az intézménynevek kezdetben sok szóból álló szakkifejezések voltak, majd fokozatosan rövidültek, és a legismertebb biztosítók neveiből mozaikszavak alakultak. Az elmúlt 20 évben keletkezett szakkifejezések között több a birtokos jelzős összetétel, mint a jelentéssűrítő. A rendszerváltás előtt keletkezett közigazgatási szakkifejezések 16%-át a mai egészségbiztosítási szakszókincs megőrizte. A közigazgatási terminusok változásában kevesebb ok játszik szerepet, mint az egészségbiztosítási szakszókincs más területein. Az intézménynevek változásában közrejátszó tényezők között nincs észrevehető különbség korszakonként. 10. fejezet: Az egészségbiztosítás jogi szakszókincse A jogi szakkifejezések gyökerei nyúlnak vissza a legrégebbi időkbe. A gyakran előforduló jog és a rend alapterminusok már az ómagyar korban szókészletünkbe kerültek, amelyekből az egészségbiztosításra jellemző szakkifejezések 1891 után keletkeztek. A jog szó a nyelvújítással visszakerült a jogi szókincsbe (TESz.), és a 19. század folyamán egyre népesebb szócsaládja alakult ki. Erre és számos más nyelvújítás kori jogi szakkifejezésre támaszkodva 1891 után az egészségbiztosítási jogra jellemző szakszókincs is megteremtődött: igénybevétel, igényjogosultság (1907. évi XIX. tv.), járulékfizetési kötelezettség (1927. évi XXI. tv.), igénybejelentés (1997. évi LXXXIII. tv.) stb. A mai egészségbiztosítási szakszókincs legkevésbé elavuló rétegét a jogi terminusok alkotják: a rendszerváltás előtti jogi terminológia 30%-a beépült a mai szakmai nyelvhasználatba. Az államosítás előtt szerteágazóbb, több területhez tartozó és több szinonimával rendelkező jogi szakszókincs jellemezte a betegségi biztosítást. Az elmúlt 20 évben kevesebb terminus jött létre, mint a rendszerváltás előtt, de a mai terminusok előfordulásának gyakorisága lényegesen megnőtt, és ezzel kifejezetten a szakmára jellemző terminusok alakultak ki. Mindhárom korszakban a szószerkezetek száma a legnagyobb. A leggyakoribb szóösszetételtípus jelentéssűrítő. A mozaikszavak és az idegen eredetű szavak jelenléte a mai 8

egészségbiztosítási szakszókincs jogi rétegére nem jellemző. A rendszerváltás utáni szakszókincsben a változást létrehozó leggyakoribb ok a specializálódás. 11. fejezet: Az összesített eredmények összefoglalása 12. fejezet: Tézisek A 11. fejezet összegzi a kutatási célok alapján elért eredményeket, majd összeveti a kutatás eredményeit a hipotézisekkel. A 12. fejezet a kutatás legfontosabb eredményeit tézispontokban foglalja össze. Az utolsó két fejezet legfontosabb gondolatai: Hipotézisek az eredmények tükrében (0) A jogszabályokból álló korpusz alkalmas nyelvtörténeti kutatásra. A hipotézis igaznak bizonyult. A jogszabályokból álló korpusz azért alkalmas nyelvtörténeti kutatásra, mert 1891 és 2009 között a tárgykörre vonatkozó törvények, rendeletek, határozatok folytonos és zárt láncolatot alkotnak, amelyek a terminusok előzményeit és következményeit hitelesen megőrizték. A változások a kezdetektől napjainkig nyomon követhetők. A kutatás eredményei dokumentáltan a szókincsnek e téren való tényleges változását tükrözik. (1) Az egészségbiztosítási szaknyelv több tudományterület ötvözetéből áll, amelyek közül a legmeghatározóbb az egészségtudomány és a közgazdaságtan. A kutatás kezdetén megfogalmazott hipotézis csak részben bizonyult igaznak: Az egészségbiztosítás legmeghatározóbb területe a közgazdaságtan és a jogtudomány, harmadsorban az egészségtudomány. (2) Az egészségbiztosítási szakszókincsben van kimutatható különbség a terminusalkotási módok között korszakonként. Eredmény: A legfontosabb különbség a tagok (szavak) számának növekedése a szószerkezetekben. A szóösszetételek gyakoribbá váltak. A jellemző összetételtípus ma már nem a jelentéssűrítő, hanem a birtokos jelzős. (3) A rendszerváltás után az egészségbiztosítási szakszókincsben megjelentek az idegen szavak. Eredmény: A hipotézis igaz, de a vártnál kisebb arányban, 1% alatt jelentek meg az idegen szavak. (4) Van kimutatható különbség az egészségbiztosítási szakszókincset érintő nyelvi változást előidéző okok gyakorisága között korszakonként. A hipotézis igaznak bizonyult. (5) Az egészségbiztosítási terminusalkotás a rendszerváltás után felgyorsult. 9

A hipotézis igazolható, a felgyorsult terminusalkotás sajátos jegyekkel rendelkezik. Eredmények összegzése (11 12. fejezet) Az egészségbiztosítási szaknyelvet a mai magyar nyelv társadalmi változatai közé, ezen belül is a szaknyelvek csoportjába soroljuk. 1. A szakszókincs keletkezéstörténete Az egészségbiztosítási terminusok jelentésük alapján a szakszókincs pénzügyi, jogi, egészségügyi vagy közigazgatási rétegéhez tartoznak. A betegségi biztosítási szakszókincs rétegenkénti összetételében 1891 és 1945 között elsősorban a jogi terminusok (58%) domináltak, másodsorban a közigazgatási szakkifejezések (18%) adtak a korabeli szaknyelvnek meghatározó jelleget. Az egészségbiztosítási szakszókincs tudományterületenkénti összetétele megváltozott a rendszerváltás után. A mai egészségbiztosítás legmeghatározóbb területe a közgazdaságtan (37%), másodsorban a jogtudomány (28%), harmadsorban az egészségtudomány (25%). Az egészségbiztosítás tartalmi jellegét jobban kifejezi szinonimája, az egészség-gazdaságtan terminus. Az egészségbiztosítás az egészségügyi jog területéhez tartozik. A mai egészségbiztosítási szakszókincs 11%-a 1945 előtt, 6%-a a szocializmus idején keletkezett. A terminusok 83%-a, mintegy 800 neologizmus az elmúlt 20 évben jött létre. A jogi szakkifejezések az egészségbiztosítási szakszókincs legkevésbé elavuló rétegét képezik. A pénzügyi tevékenységet kifejező terminusok változnak és fejlődnek a leggyorsabban. Az archaizálódás mértéke az 1891 és 1989 közötti szakszókincsben összesítve 73%-os. Az 1891 és 2008 közötti egészségbiztosítási szakszókincs nyereségveszteség mérlege: 57% neologizmus, 31% archaizmus, 12% általános használatú elem. 2. Terminusalkotási módok A leggyakoribb terminusalkotási mód a szószerkezetes szakkifejezések keletkezése az egészségbiztosítási szakszókincs minden rétegében. A mai egészségbiztosítási terminusalkotásra jellemző módok gyakorisági sorrendje: szószerkezetes szakkifejezés (74%), szóösszetétel (21%), mozaikszó-alkotás (2%), idegen szavak, jelentésbővülés és szórövidülés. (A képzett szavak többsége önmagában nem egészségbiztosítási terminus, így a szóképzés az összesítésben nem szerepel.) A szakszókincs közigazgatási rétegében találjuk a legtöbb mozaikszót. Jelentésbővüléssel a finanszírozás és a kapacitás, rövidüléssel és egyben jelentésmódosulással a tartalék és az alap vált egészségbiztosítási terminussá. A szóösszetételek előfordulása a rendszerváltás után emelkedett. A tárgykörre jellemző típus a birtokos jelzős szóösszetétel lett, míg korábban a jelentéssűrítő 10

összetételek domináltak. A gyakoribb szóösszetétel-képződés azért alakulhatott ki, mert felgyorsultak az analógiás változások és lerövidült az egyszerűsödés folyamata. A rendszerváltás után keletkezett szószerkezetes szakkifejezéseket alkotó szavak száma nő. A tárgykör szakszókincsében a kéttagú szószerkezetek a leggyakoribbak mindegyik korszakban, amelyek 70%-a minőségjelzős, 21%-a birtokviszonyt fejez ki. 3. A nyelvi változást előidéző okok az egészségbiztosítási szakszókincsben Az összesített eredmények alapján leszögezhető, hogy a változást előidéző okok gyakorisága is változott 1891 és 2008 között. A rendszerváltás utáni szakszókincs robbanásszerű növekedéséért felelős tényezők gyakorisági sorrendje: Az egyre specializálódó szakszókincsben megjelennek a kiegészítő neologizmusok, amelyek az új fogalmakat, tevékenységeket, eljárásokat kifejező szükségszerű neologizmusok jelentését kiegészítik Új fogalmakat, tevékenységeket, stb. megnevező szükségszerű neologizmusok Rendszerező változások: fajfogalmak kialakulása, a csoportosító nemfogalmak megjelenése a terminusok rengetegében Egyszerűsödés (pl. kéttagú szerkezet összetétellé válik) Terminuscsere Az államosítás előtti szakszókincs kialakulásában elsősorban a szükségszerű neologizmusok, majd a fajfogalmak, harmadsorban a kiegészítő neologizmusok játszottak szerepet. A nyelvi analógia eseteit a táblázat nem tünteti fel. Az analógia megfigyelhető az egyszerűsödésekben is, de bonyolultabb szóalakot is létrehozhat: a gyermekágysegély (1891) szó gyermekágyi segélyre (1907) módosul más minőségjelzős segélynevek mintájára. A nyelvi gazdaságosság ugyanígy észrevehető ok az egyszerűsödésekben és a rövidülésekben. A nyelvi ökonómia ellentétes folyamata a tudatos nyelvi változást jelentő redundancia, amelyre a mai egészségbiztosítási terminusalkotás bőven ad példákat. Gyakran a korábban kialakult, egyszerűsödött szakszót feleslegesen tovább alakitjuk: járulékmérték (1992) járulékmérték szerinti százalék (1996). A túlbonyolítás kerülendő, nem szerencsés változtatás. A nyelvi változást a külső és belső tényezők összjátéka, váltakozása, együttes hatása okozza. A változást egy-egy új fogalom, tevékenység megnevezésének a szükségessége indítja el, amelyet további külső tényezők követhetnek: a specializáltabb fogalom megjelenése, a rendszerező változások és a szinonimák. Közöttük megjelenhetnek a nyelvi rendszer finomabb mozgását közvetítő részben analógián és ökonómián alapuló egyszerűsödések, amelyek tovább csiszolják a nyelvbe kerülő új elemet. A tudatos, felülről 11

jövő nyelvi változást a kutatás adatai alapján legalább 90%-ban külső nyelvi tényezők irányítják. A rendszerváltás utáni felgyorsult terminusalkotás jellemzői több terminus keletkezik, a szószerkezetek egyre több szóból állnak felgyorsult a mintakövetés (analógia) a szakszókincsben az egyre hamarabb kialakuló kiegészítő neologizmusok száma a legmagasabb 12

II. A tézisekhez felhasznált irodalom AITCHISON, JEAN 2001. Language Change: progress or decay? Cambridge University Press. New York BAUER, LAURIE 1983. English Word-formation. Cambridge: Cambridge University Press. BÁRCZI GÉZA 2001. A magyar szókincs eredete. Tinta Könyvkiadó. Budapest BENKŐ LÓRÁND (főszerk.) (1967 1984) A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I IV. Budapest (TESz.) BENKŐ LÓRÁND 1988. A nyelvi változások mibenléte és jellegzetességei. Magyar Nyelvőr. 385-397. BENKŐ LÓRÁND 1998. A történeti nyelvtudomány alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. B. KOVÁCS MÁRIA 1995. A magyar jogi szaknyelv a XVIII XIX. század fordulóján. Miskolci Magyar Nyelvészeti füzetek. Miskolc. BŐSZE PÉTER 2007. Terjengős és körülményes mondatszerkesztés, Magyar Orvosi Nyelv, VII. évf. 1. szám, 35 40. BUDA JÓZSEF 2001. Betegségi biztosítás. Pécsi Tudományegyetem, Egészségügyi Főiskolai Kar, BORNUS Nyomdaipari Kft, Pécs BYNON, THEODORA 1997. Történeti nyelvészet. Osiris Kiadó. Budapest FÓRIS ÁGOTA 2005. Hat terminológia lecke. (Lexikográfia és terminológia kézikönyvek 1.) Lexikográfia Kiadó, Pécs GRÉTSY LÁSZLÓ 1964. Szaknyelvi kalauz. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest JUHÁSZ JÓZSEF SZŐKE ISTVÁN O.NAGY GÁBOR KOVALOVSZKY MIKLÓS (szerk.) 1978. Magyar értelmező kéziszótár. 3. kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest (ÉKsz 1 ) KÁROLY SÁNDOR 1980. A magyar szinonimaszótár és a szinonimitás. Magyar Nyelv 76:143 156. KESZLER BORBÁLA 2000. Magyar Grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest KIEFER FERENC (szerk.) 2003. A magyar nyelv kézikönyve. Akadémiai Kiadó, Budapest KISS GÁBOR PUSZTAI FERENC1999. Új szavak, új jelentések 1997-ből. TINTA Kiadó, Budapest KISS JENŐ 1995. Társadalom és nyelvhasználat. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó KISS JENŐ PUSZTAI FERENC (szerk) 2005. Magyar nyelvtörténet. 2. kiadás. Osiris Kiadó, Budapest KISS JENŐ 1999. Gondolatok a nyelvi újításról. In: Ember és nyelv. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest KOVÁCS FERENC 1964. A magyar jogi terminológia kialakulása. Akadémiai Kiadó, Budapest KOVÁCSY ZSOMBOR 2008. Egészségügyi jog. Semmelweis Kiadó, Budapest KURTÁN ZSUZSA 2003. Szakmai nyelvhasználat. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó MINYA KÁROLY 2003. Mai magyar nyelvújítás. TINTA Könyvkiadó, Budapest MINYA KÁROLY 2007. Új szavak I. Tinta Könyvkiadó. Budapest PRÓNAI BORBÁLA 2005. Egészségbiztosításunk kialakulása, szolgáltatásaink fejlődése. Egészségügyi Gazdasági Szemle, 43/ 3 4. szám. PUSZTAI FERENC (főszerk.) 2003. Magyar értelmező kéziszótár, Budapest, (ÉKsz. 2 ) RÉVAY VALÉRIA 2000. A kialakuló magyar eurónyelv. In: Tanulmányok a politikai szaknyelvről. Bessenyei György Könyvkiadó. Nyíregyháza SZARVAS GÁBOR SIMONYI ZSIGMOND: Magyar nyelvtörténeti szótár. A legrégibb nyelvemlékektől a nyelvújításig I III, Budapest, 1890 1893. (NySz.) SZILY KÁLMÁN A magyar nyelvújítás szótára I II, Budapest, 1902 1908. (NyÚSz.) WARDHAUGH, RONALD 2005. Szociolingvisztika. Osiris Kiadó, Budapest ZAICZ GÁBOR 2006. Etimológiai szótár, TINTA Kiadó, Budapest www.1000ev.hu 13

III. Az értekezés témájához kapcsolódó publikációk és a témáról tartott előadások Lektorált folyóiratban megjelent magyar nyelvű tanulmányok MÉSZÁROS ÁGNES 2008. Lehetőségek az egészségbiztosítási szaknyelv kutatására szakszótár készítése során. In: F. SILYE MAGDOLNA (szerk.): PORTA LINGUA- 2008. Cikkek, tanulmányok a hazai szaknyelvoktatásról és -kutatásról. Debrecen, Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, 183 190. MÉSZÁROS ÁGNES 2008. Az egészségbiztosítási szaknyelv kommunikációs színterei. In: F. SILYE MAGDOLNA (szerk.): PORTA LINGUA-2008. Cikkek, tanulmányok a hazai szaknyelvoktatásról és -kutatásról. Debrecen, Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, 87 96. MÉSZÁROS ÁGNES 2009. Az egészségügyi szolgáltatások szakszókincsének kialakulása és módosulása. Magyar Orvosi Nyelv, IX. évf. 1. szám, 29 35. MÉSZÁROS ÁGNES 2009. A gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök szakkifejezéseinek módosulása az egészségbiztosítási szakszókincsben. Magyar Orvosi Nyelv, IX. évf. 1. szám, 36 39. MÉSZÁROS ÁGNES 2009. Általános és korlátozott használatú elemek az egészségbiztosítási szakmai nyelvhasználatban. In: F. SILYE MAGDOLNA (szerk.): PORTA LINGUA- 2009. Cikkek, tanulmányok a hazai szaknyelvoktatásról és -kutatásról. Debrecen, 83 96. MÉSZÁROS ÁGNES 2009. A társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás szavaink eredete. Alkalmazott Nyelvtudomány, IX. évf. 1-2 szám, 17 33. MÉSZÁROS ÁGNES 2010. Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásait kifejező szakszókincs eredete. Magyar Orvosi Nyelv, IX. évf. 2. szám, 72 75. Lektorált nemzetközi folyóiratban megjelent idegen nyelvű tanulmány MÉSZÁROS ÁGNES 2008. A Communication Scene Model to Describe Language Use in Health Insurance. In: SKASE Journal of Theoretical Linguistics. Volume 5-2008 No. 2: 48 56. Tankönyv, jegyzet MÉSZÁROS ÁGNES SÉLLEYNÉ GYÚRÓ MÓNIKA 2001. English for Health Insurance Professionals. PTE EFK, Pécs: BORNUSZ Nyomdaipari Szolgáltató Kft, 288 p MÉSZÁROS ÁGNES 2008. English Expressions for Health Insurance Professionals. PTE ETK, Pécs:BORNUS Nyomdaipari Kft,163 p Előadás konferenciákon MÉSZÁROS ÁGNES 2002. Angol szaknyelvi jegyzet egészségbiztosítási szakembereknek (bemutatás). II. Szaknyelvoktatási Szimpózium, Debrecen MÉSZÁROS ÁGNES 2006. Az egészségbiztosítási szaknyelv kutatása szakszótár készítése során. VI. Szaknyelvoktatási Szimpózium, Szeged MÉSZÁROS ÁGNES 2007. A kommunikációs színterek szerepe a szaknyelvi tartalom meghatározásában. VII. Szaknyelvoktatási Szimpózium, Pécs MÉSZÁROS ÁGNES 2008. Az egészségbiztosítási szakszókincs kialakulásának és fejlődésének néhány jellemzője. X. Dunaújvárosi Nemzetközi Alkalmazott Nyelvészeti és Kommunikációs Konferencia, Dunaújváros MÉSZÁROS ÁGNES 2009. A nyelvi változás jellemzői a magyar egészségbiztosítási szakszókincsben. XI. Dunaújvárosi Nemzetközi Alkalmazott Nyelvészeti és Kommunikációs Konferencia, Dunaújváros 14