Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola Mérleg és egyensúly A realizmuskérdés Szőts István életművében Doktori disszertáció tézisei Készítette: Kovács Ákos Témavezető: Dr. Gelencsér Gábor, habilitált egyetemi docens 2012
Dolgozatunk három fejezetből áll, az elsőben megpróbáltunk a Szőts kapcsán tárgyalásba vonható valóságértelmezésünk kialakításában szerepet játszó szempontokat áttekinteni. Azért tettünk erre módszertanilag szükséges kísérletet, mert Casetti kifejezésével élve a realizmus összetett képződmény, amely sokrétű (és pluridiszciplináris) megközelítést igényel, vagyis nem tekinthettünk el attól a tudományos közegtől, amelyben a filmrealizmus diskurzus egyáltalán folyik, tekintetbe kellett vennünk azokat a lehetséges értelmezői kereteket, amelyek egyáltalán szóba hozhatók lennének egy rendező realizmusfelfogását vizsgálva. A rendezői realizmusfelfogás lehet elméleti, formai reflexiókkal kialakított, absztrakciós törekvésű, elvont utakon kifejeződést kereső filmvalóság, de olyan is, mint Szőtsé. Ő gyakorlatilag semmiféle elméleti belátást nem helyezett a művek alakjának kialakítása elé, hanem a maga reflektálatlan, de egzakt módján, vagyis szabatos, pontos, egyértelmű módon megragadott tárgyakkal, kinémákkal, beállításokkal, kameramozgással hozta létre azt a formanyelvet, ami képes volt elhordozni az általa belsőleg megtervezett alakot. Szőts nem tagadta, hogy ki akar fejezni, el akar mondani valamit, nem bonyolódott önreflexiók és megtalálandó formanyelvi bravúrok kialakításába, hanem igen szimpla módon azt kereste, hogy hogyan tudja elmondani a történetet, legyen az tavaszköszöntés, tojásfestés, vagy egy halott nő személyvagonban történő hazautaztatása. Ennek a szimpla, tulajdonképpen pőre eszteticista rendezői igénynek azonban egészen különleges kifejezésmódot talált azzal, hogy technikusi pontossággal, kézművesi részletességgel és egyszerűséggel, a kifejezés iránti földhözragadt törekvésével, tulajdonképpen látszólag eszköztelen módon (ebben az értelemben magától értetődő formabravúrral) fogta kamerába a tárgyakat, köveket, várakat, embereket. Ehhez a pontos egyértelműséghez kívántunk szempontokat találni az első fejezetben, hogy megragadhassuk a Szőts esetében (is) szóba jöhető saját és műveiben megjelenített realizmusértelmezésével kapcsolatba hozható jelentésrétegeket. A fejezetekből kivonható egy-egy problematika, ami az egész fejezetet áthatotta, szervezte, önmozgásait alakította. Egy-egy fejezet egy-egy szemponttá alakult a filmek első fejezetben történt, az általunk talált realizmus-szempontok szerinti tárgyalásához: (a) művészi valóságértelmezés (b) hagyományok jelentősége (c) valóság mint tapasztalat (d) filmvalóság (e) álomvalóság
(f) lírai realizmus (g) neorealizmus. A második fejezetben Szőts munkáinak realizmuskérdéssel kapcsolatba hozható autobiografikus filmográfiai elemzését végeztük el, azért, hogy az első fejezet teljesen filmelméleti tárgyalásmódját viszonyba hozzuk a rendezői életvilággal és életművel. A második fejezet vizsgálatai, a Szőts életrajz és a filmelemzések alapján kialakítottunk egy olyan Szőts értelmezést, amelyet az első fejezet megállapításaival párhuzamba állíthatunk. A harmadik fejezet az első két fejezet összefüggéseinek leltáraként megállapításokat tett a szőtsi realizmus-koncepcióval kapcsolatban: (a) - Szőts művészi valóságértelmezése archaikus motívumokon alapuló valóságtapasztalatokon nyugszik. - Ez a valóság-értelmezés az embert, a természetet egy értelmes kozmosz értelmes, sorssal bíró részének tekintik. - Az archaikus tapasztalatok megragadását kozmikus, természet-, és emberközeli, filmszerű filmekkel végzi el, ahol a természet, az ember az időtlenség (vagy másképp az örökkévalóság) vonatkozásrendszerében él, létezik. - A tárgyat nem absztrakt módon, hanem egzaktan ábrázolja, szabatos, pontos, egyértelmű módon, amit aprólékos rendezői munkával ér el. - Az ilyen valóságértelmezés alapja mitikus, ahol a mindenség gondolat-szó-tett egysége a mítoszban megvalósul, és amelyben a konkrét ember egyedi sorsa mindig része a mítosz egészének. (b) - Szőts képe a személyről nem szofisztikált a nagy-realizmus elvei alapján hihető filmvilágot kíván kiépíteni, vagyis a film számára a részekből összeálló valóság lényegének! feltárása, az ember valóságáé is. - Ugyanakkor kis-realista is, mert Zavattinihez hasonlóan a másik megismerésének igénye vezeti, ebben az értelemben a konkrétumok szintjén sem ismer banálist, vagy idegent. - Személyiségfogalma dialogikus: a szubjektum a másikkal és a kozmoszhoz való viszonyában válik önmagává. Ez a szubjektumfogalom közösségi beágyazottságú, nem individuális.
- A történelem nemcsak a külső világ, hanem a filmtörténet vonatkozásában is jelentős tényező ebben az időben, a második világháború idején lesz a realizmus nemcsak egy elvárás a többi közül, hanem összefüggő filmstílus-igény is. Ebben az értelemben Szőts filmtörténeti helye (látszólag) világos. - Szőtsnél a történelem szabad tér, közösségi valóság, amelyben élünk, de nem merülünk maradék nélkül bele. A személy és a történelem szabad. - Ennek a függetlenségnek az alapja és közege nála a szellemi hagyományok, elsősorban a zsidó-keresztény hagyomány magától értetődő közege, illetve a magyarság folklorisztikus élményvilága. (c) - A valóság tapasztalata feladat és nem tény a valóság mindig nagyobb. - A valóság mint tapasztalat szabad cselekvések hálózata, ahol a személyek között nem oksági, hanem jelentésbeli összefüggések jönnek létre. - A valóság Szőts számára is különböző módokon (különbözőképpen tematikailag, műfajilag, műformailag, történetileg, stb.) nyílt meg, filmjei ennek a különböző világ-tapasztalatnak a kifejeződései az erre való érzékenysége, nyitottsága és képessége kívül helyezi őt filmtörténeti irányzatokon. (d) - Szőts filmjei archaikus alakzatú történeteket, mitikus (gondolat-szó-tett) tapasztalatokat szólaltatnak meg. Ezek a világ kozmikus egységének részélményei, a különböző tematikák ennek az egységnek vannak alárendelve. - Szőts filmjei a cselekvő ember filmjei. Legyenek ezek nagyjátékfilmek, néprajzi filmek, vagy művészekről készített portréfilmek a szereplők cselekszenek és mivel a cselekedet lehet helyes, vagy helytelen, azok morális felhangjai is kivehetők. - A szőtsi filmvalóságban (bármely műformában) három fontos alakzat valamelyike mindig szerepel: a szegénység, a magyarság, illetve az egyetemes emberi értékekre vonatkozók. A szegénység szociálisan értendő, a magyarság kulturálisan, az egyetemesség-igény (univerzalitás) pedig zsidó-keresztény módon, katolikusan. - A szőtsi filmvalóság klasszikus módon stilizál, vagyis a formanyelv mindig alárendelődik a kifejezni akart valóságszeletnek, ugyanakkor minden eszközt megragad ahhoz, hogy a kifejezőerőt növelhesse ennyiben akár lírai expresszionistának is nevezhető. - A filmekben az operatőri, a világítási, a vágói munka, a hang, a zenés motívumok, a színészvezetés, a narratív szálak és a formanyelvi elemek komplex, jól
(e) megtervezett egysége érvényesül. Mindez érzékenyen, szélsőségektől mentesen, a mű-egész megteremtése, a klasszikus művészetfelfogás és önértelmezés alapján. - Stílus-, vagy formatörténetileg dokumentarizmus, szociografikus érzékenység és a valósághoz közelítő filmvalóság (film-univerzum) kialakításának igénye jellemző rá mindez az idegenség iránti tiszteletteljes odafordulással, ami nagy önuralomról, sőt jóindulatról árulkodik. - Nem érintette meg a film illuzórikussága, optikai megtévesztése, a hamisítás orgiái, a filmmanipuláció!, az optikai tudattalan általában a pszichologizmus. - Nem neveznénk ugyan pszichológiai értelemben botfülűnek, vagy érzéketlennek, ugyanakkor művei archaikus, kozmikus világképe miatt inkább jungi, mintsem freudi pszichológiai premisszák alapján elemezhetők. - Szőts filmvilága könnyen áttekinthető, a művészet jelentőségét a megformáltságban, az érthetőségben, az időn túliságban és az egyszerűségben találja meg. (F. Wotruba) Mindez számunkra a transzparencia fogalmával egységesíthető. - Szőts számára a valóság pszichológiai egysége garantált. Ebben az értelemben a filmvilág és a szereplők világa, a külső történések és a belső mozgások egységes egészt jelenítenek meg. - Szőts a vágyakat, a jelenést, a víziót, a látomást, az illuminációt és egyéb freudi értelemben a pszichében játszódó folyamatokat a valóság szerves részének tekinti. A lelki jelenségek szerves összefüggésben és egymásra vonatkoztatottságban vannak a valóság más dimenzióival. - A lelki folyamatok Szőtsnél nem freudi, hanem jungi alapokon állnak egységbe, illetve értelmezhetők garanciájuk egy olyan belső meggyőződés, ami a világ eredeti értelmességének és egységének ősi (ős-eredeti, vagyis archaikus) alaptapasztalatából indul ki, és ami garantálja a lelki egészség megvalósíthatóságát. - Ebből következően a pusztán pszichikai problémák kívül esnek érdeklődésén, ezek nála csak a kizökkent világ melléktermékeiként jelennek meg, így is kezeli őket. - Formanyelvileg nem lép vissza semmiféle eszköztelenség felé, amikor belső folyamatok leírására vállalkozik, hanem a maga realista törekvéseivel összhangban mutatja be az álmot, a látomást, vagy akár az őrületet.
- Ebből fakadóan az álom, jelenés, seblázbeli látomások, egyebek egzakt ábrázolása ugyanolyan feladat számára, mint akármely más valóságszeleté. (f-g) - R. Arnheim szerint a valódi realizmus lényege a tapasztalat nyersanyagának jelentéssel bíró formákkal végzett értelmezése. Szőts klasszikus modern rendező, aki azonban nem sorolható egyetlen realizmusirányzat tagjai közé sem. A lírai realizmussal és a neorealizmussal összehasonlítva a szőtsi életművet, jól látható Szőts egyedisége mindkét irányzattal együtt és azokkal szemben ugyanakkor saját realizmusképe a tárgyalt két realizmus egyéni elegyeként fogható fel. Szőts magányosságát nem pusztán stílustörténeti, vagy formanyelvi megkülönböztetések miatt láthattuk, az ebben az alfejezetben történt vizsgálódások éppen azt a világfelfogást, világtapasztalatot mutatták fel, ami miatt Szőts valóság-tapasztalata kuriózum marad a filmtörténetben. Egyedül képvisel egy olyan realista irányzatot, amelyik minden műformában és műfajban egységes formanyelvet, dramaturgiai és narratív kultúrát tudott megjeleníteni magas hőfokon és jelenéssel bíró formákkal. Nem volt formalista, bizonyos értelemben a valóság kényszerítette őt mindig az adott keretek megválasztására. Ami fontos lett számára, az mind egyaránt fontos és jelentős volt. Ennek a jelentőségnek és jelentésteliségnek az alapja a valóság, ami számára kozmoszként mutatkozott meg. Természetközeliség, egységes, kozmikus valóság és mindezt filmszerű filmben megragadni ezt a realizmusfelfogást kozmikus realizmusnak nevezzük. Nem azonos semmiféle irodalmi, vagy egyéb mágiával, nincs vonatkozása semmiféle helyreállítással. Kracauerrel szólva megmentésről (Errettung) van ugyan szó, de nem csak abban az értelemben, ahogy a fizikai valóságról Kracauer és mások beszélnek. Szőts számára a kozmikus tapasztalat történelem, szubjektum és mindenféle hagyomány előtti állapotot jelöl, amikor is a káoszból már kiemelkedett a rendezett, egységes, és értelmes összefüggés: a kozmosz. Ennek a belső alaptapasztalata előz meg mindent Szőtsnél és ez a tapasztalat ( valósággal folytatott dialógus ) értelmez mindent előre és utólagosan is. Ez a kozmikus realizmus megtalálja a mindent megelőző egységet és időtlenséget a barkaszentelésben, a hegyi emberek vérbosszújában, nagyjátékfilmekben, néprajzi filmekben, Wotruba, Schiele, Geyling vagy mások alkotásaiban, vagy ha nem éppen azt és
úgy találja meg, akkor saját beszédmódjával megteremti azt a valóságos viszonyt, valóságértelmezést, amihez ezek a találkozások vezették el. Viszonyban marad a mindenséggel, mert a valóság számára nem lezárt tény, hanem nyitott feladat. Szőts képes volt mindenről ennek a feladatnak az erőterében szólni, mindent viszonyba hozni a mindennel kozmikusan szólni úgy, hogy a valóság mégis az maradhasson ami. Titok.