Mozgóképkultúra és médiaismeret
|
|
- Ottó József Kelemen
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mozgóképkultúra és médiaismeret A Mozgóképkultúra és médiaismeret a mozgóképi szövegértés fejlesztését és a média társadalmi szerepének, valamint működésmódjának a feltárását célozza. Ez az audiovizuális írás-, olvasástudás alapjainak az elsajátítását és a kritikai médiatudatosság fejlesztését jelenti. A médianevelés olyan képesség- és személyiségfejlesztő eszközrendszer, amely szükséges ahhoz, hogy az állampolgárok az információrobbanás és a modern piacgazdaság korában ténylegesen tudjanak tájékozódni és választani. Mivel a média erősen meghatározza, hogyan gondolkodjunk a világ dolgairól, s hatása vetekszik a hagyományos szocializáció ágenseivel - a családéval és az iskoláéval -, a mozgókép- és médiaoktatás a demokráciára nevelésnek és olyan értékek elsajátításának az iskolája, mint a másság elfogadása, a kritikai gondolkodás vagy a tudatos választás képességének a fejlesztése. A mozgóképkultúra és médiaismeret oktatása során a tanulók felkészültséget szereznek a különböző médiaszövegekkel kapcsolatban az önálló és kritikus attitűd kialakítására, és olyan módszereket sajátítanak el, amelyek segítik őket abban, hogy nyitott szemlélettel használják a hagyományos és az új médiumokat. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET évfolyam A Mozgóképkultúra és médiaismeret tanterv a Képességfejlesztő és értékőrző program (KÉK) keretei között a 7 8., illetve a (9 10.) évfolyam számára kimunká lt, a gyakorlatban, több ízben kipróbált, a NAT-alapelvek, célokhoz igazított és a Fejlesztési feladatokkal összevetett részletes tanterv. A tantervet és taneszközeit használhatják, választhatják azok az iskolák (pedagógusok), akik a Képességfejlesztő és értékőrző program, és pedagógiája szerint dolgoznak. Az itt közölt Mozgóképkultúra és médiaismerettanterv szerves folytatása a (9 10.) évfolyam számára kidolgozott tanterv. Javasolt óraszám Évfolyam Heti óraszám 0,5 0,5 0,5 0,5 A KÉK tanterv és a NAT 2003 viszonyának jellemzői A Mozgóképkultúra és médiaismerettanterv a NAT műveltségi területei közül a Művészetek Mozgóképkultúra és médiaismeret részműveltség terület követelményrendszerét fedi le. A KÉK Mozgóképkultúra és médiaismeret tanterve megfelel a NAT MŰVÉSZETEK Mozgóképkultúra és médiaismeret műveltségi részterület FEJLESZTÉSI FELADATAINAK. A KÉK tanterv TEMATIKUS TANANYAG-ában leírtak értelmezendőek a mozgókép művészete, ugyanakkor a médiaszövegek megfigyelése, értelmezése és kritikája szempontjából is. A tanterv jellemzői A Mozgóképkultúra és médiaismerettanterv fontos jellemzője, hogy a filmművészet és a tömegkommunikáció felől egyaránt közelíti tárgyát. Az aktív mozgóképi kommunikációs készség megszerzésére felhasználjuk a gazdagabb filmi "beszédmód mértékadó mintáit melyek ismeretére szükség van az audiovizuális kommunikáció bármely területéről érkező szövegek tényleges értelmezéséhez. Ugyanakkor tanulmányozzuk a befogadókat közvetlenül elérő médiaszövegek beszédmódját is. Ezért a tanulmányi időszak során a tanulók számos filmet tekintenek meg, köztük a filmművészet alapértékeit reprezentáló magyar és külföldi alkotásokat, rövid és kísérleti munkákat, bizonyos műfajokat bemutató
2 munkákat,valamint médiatörténeti dokumentumokat és aktuális médiaszövegeket. Ez az élmény az a bázis, amelyre folyamatosan épül az analízis, és amely inspirál a kreatív munkára. A Mozgóképkultúra és médiaismeret tanterv alkalmazásához szükséges feltételek A Mozgóképkultúra és médiaismeret tanításához képzett pedagógusokra, alkalmas taneszközökre (tankönyvre, szöveggyűjteményre, mozgóképes "szövegek"-re, technikára), értékelést segítő feladatokra, útmutatókra van szükség. Mindezek nélkül a Mozgóképkultúra és médiaismeret nem "oktatásképes" műveltségi részterület az iskola számára. A Mozgóképkultúra és médiaismeret oktatása nem nélkülözheti a vetített anyagot, a műveket, amelyeket ma már ritkábban celluloidon, mozi-környezetben, többnyire azonban videón és DVD-n lehet elérni. A kiválasztott, bemutatásra és feldolgozásra kerülő műveket teljes hosszukban, kellvetíteni, a részletek csak a későbbi, elemzőmunkát segíthetik. Bizonyos médiaszövegek töredékesen is vetíthetőek, amennyiben azt közvetlen tanári segítség és értelmezőmunka követi. Mivel ez értelemszerűen nem képzelhető el órakeretben, a Mozgóképkultúra és médiaismeret oktatásához szükség van a diákok bizonyos, tanidőn túli részvételére, amiként a Pál utcai fiúkkal vagy az Ember tragédiájával sem órakeretben találkozik a tanuló. A Mozgóképkultúra és médiaismerettanterv közöl néhány megtekintésre javasolt filmalkotást. Az ajánlott művek jegyzéke széles spektrumot ölel fel, de nem teljes. A lista több okból sem adható meg tételesen. Egyfelől nem mindegy, hogy a területet az adott helyen milyen mélységben oktatják, másrészt számos olyan mű "használható" valamely mozgóképpel kapcsolatos probléma feltárására, amelynek a filmtörténeti jelentősége hasonló súlyú. A televíziós műsorok, művek kiválasztása pedig még kevésbé kanonizálható. A Mozgóképkultúra és médiaismeret tanulásának céljai a (9 10.) évfolyamon A Médiaismeret és mozgóképkultúra tantárgy célja, hogy fejlessze a tanulók kontrollált audiovizuális kommunikációs készségét, vagyis a mozgóképi szövegek helyes értelmezését, egyszerű audiovizuális üzenetek megfogalmazását és annak a bonyolult mechanizmusnak a megértését ami az adó és a vevő, a néző és a gyártó, a műsorrend és a polgár hétköznapi szokásai közé épül fel. A tantárgy egyaránt segít a művészeti alkotások és a mindennapi élet médiajelenségeinek értelmezésében, valamint az esztétikai fogékonyság és érzékenység mellett a kulturális nyitottság, a toleranciaés az önismeret fejlesztésében. A kreatív-élményszerű megközelítés metodikai szerepe valamelyest csökken, a tudatosítás, az értelmezési készség fejlesztése az elsődleges cél. Legyen a tanuló "hivatásos néző". Tematikusan: a látvány értelme, a látvány és az üzenet összetevői, az esemény értelme, az esemény összetevői, a montázsok, a történet értelme, az elbeszélés stratégiái: a dramaturgiák tanulmányozása, a tömegkommunikáció és a tömegmédia karakterének megfigyelése és értelmezése. Fontos annak tisztázása, hogy miképpen jelenik meg a filmen és médiaszövegekben az, ami nem látható. Így a mozgókép legfontosabb kifejezőeszközeinek: a film képzetes tér-idő egységeinek, a képi és hangi szekvenciák létrehozásának, a montázselvnek; a szerepjátéknak; a verbális és non-verbáliskódoknak; a környezetnek; a képkompozíciónak, a világításnak, vagyis a kiemelés és elhagyás hatásmechanizmusának a tudatosítása a képzés egyik feladata, mely a továbbiakban segíti a tömegkommunikáció, a média, a globalizáció működésének vizsgálatát, és fejleszti a tanulók mentális ellenállóságát. A tananyag kiemeli a film stílustörténetének legfontosabb mozzanatait, különös tekintettel hazai filmművészetértékeire. Az oktatási időszak során a bemutatásra kerülőműveket részben a magas kultúra kísérletező, nyelvújító darabjaiból, másrészt
3 viszont a tömegkultúra archetipikus jegyekben gazdag műveiből és a média archív és aktuális szövegeiből kell választani. A tananyag a televíziós műsortípusok, elsősorban a hírműsorok, a reklám és a szappanopera, továbbá az infotainment műsorok és a showműsorok jellegzetességeit feltárva, az audiovizuális média közvetlen és közvetett üzenetének értelmezését, a manipulációs technikák felismerését célozza. A tematika része a globális monitorkultúra szociológiai aspektusú megközelítése, a valóság-virtuális valóság, az információs társadalom, a multimédia, az interaktivitás kérdése, az alkotás és a befogadás tradícionális formáinak átformálódása, de inkább csak a problémafelvetés szintjén. Tehát a Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy tanulása: hozzájárul az információs társadalomban való biztonságosabb tájékozódáshoz, fejleszti a pozitív értékek iránti attitűdöt, hozzájárul a reális énkép kialakításához, fejleszti az önkifejezés képességét és segíti a kiigazodást korunk kulturális jelenségei között, valamint megismertet a nemzeti, az európai, és a globalizálódó kultúra sajátosságaival. A Médiaismeret és mozgóképkultúra tantárgy a fenti célkitűzések értelmében törekszik arra, hogy alkalmat adjon a tanulóknak a megfelelő mozgóképi alkotások tanulmányozása útján saját személyiségük jobb megismerésére, történelmi, társadalmi és kulturális összefüggések felismerésére; megszerettesse a mozgóképi kultúra értékeit, esztétikai élményhez segítse a tanulókat, minőségi műsorok megtekintésére ösztönözze őket; gazdagítsa tapasztalataikat a filmi és más típusú mozgóképi szövegek olvasásában,tartalmának és rejtett jelentésének, üzenetének megértésében; tanítsa és nevelje a tanulókat a tömegkommunikációs eszközök kritikus és szuverén használatára; fejlessze a tanulók mozgóképi kifejezőképességét és kifejező kedvét, segítse őket személyes és árnyalt audiovizuális üzeneteik megfogalmazásában; tanítsa meg a tanulókat a hétköznapi audiovizuális szövegek és műfajok kezelésére; segítse a tanulókat abban, hogy a magyar nyelvű kultúra részeseivé, aktív alakítójává válhassanak. Vagyis a Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy oktatási programja: Kiemelten fejleszti a kommunikációs készséget, (ideértve bármiféle mozgóképi szöveg kódolását és dekódolását). Teljesítményorientált, az ismeretek alkalmazására késztet. Preferálja és segíti az alkotásra való beállítódást (ideértve mindenfajta mozgóképi mű részbeni vagy teljes létrehozását). Tudatosítja a vállalkozói magatartás és az innováció és kommunikáció jelentőségét, szimulációs feladatokkal fejleszti (különösképpen a médiaismeretek oktatása során) e készséget. Széles körű általános műveltséget, a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeit közvetíti. Megtanít tájékozódni az audiovizuális csatornák információs káoszában, kihasználja, hogy lényege szerint jelen idejű, így segít a pályaorientációban. Elemzéssel és az alkotói szerepek gyakoroltatásával fejleszti a reális énkép, ember, magyarság és világkép kialakítását. A művészi alkotásokban feltáruló konfliktusok értelmezésével és a valós emberi sorsok, átélhető projekciójával segíti a toleráns, másokkal szemben empatikus személyiség kialakítását, az életvezetés és az érvényesülés során adódó krízis helyzetek humánus kezelését. Mozgóképkultúra és médiaismeret - TANMENET, 12. o. Viktória Készítette: Hajdu
4 T A N M E N E T Mozgóképkultúra és médiaismeret Osztály: 12. Óraszám: heti 2 óra 1-2. Ismétlés: Hatás, közönség, befogadás Mozgóképi szövegértés. Középszintű érettségi feladatok gyakorlása Médiaismeret: Esszéírási gyakorlat. A filmavantgárd Bevezetés. Fejezetek a film stílustörténetéből 1.: A német expresszionizmus. Wiene: Dr. Caligari Murnau Nosferatu, Fritz Lang Metropolis. (Részletek.) Az expresszionizmus továbbélése a filmművészetben. Fejezetek a film stílustörténetéből 2.: A francia avantgárd. Absztrakt, dada, szürrealizmus. Filmrészletek elemzése A szürrealizmus továbbélése a filmművészetben. Filmrészletek. A filmavantgárd - Összefoglalás Dolgozat Fejezetek a film stílustörténetéből 3.: Az olasz neorealizmus. (Ismétlés). A dokumentarizmus és a realista hagyomány A valóság médiareprezentációja. Médiaszövegek elemzése.
5 Médiakutatás. A médiában megjelenő erőszak Média és erőszak. Oliver Stone: Született gyilkosok című filmjének elemzése. Érvelés, vita Esszéírási gyakorlat. Dolgozat A magyar filmtörténet az 50-es évekig. A magyar filmművészet az 50-es években. Filmrészletek elemzése. (Fábri Zoltán: Körhinta, Makk Károly: Ház a sziklák alatt) Középszintű érettségi feladatok gyakorlása A filmes modernizmus. Filmrészletek elemzése. (Fellini, Antonioni, Bergman.) Fejezetek a film stílustörténetéből 4.: A francia újhullám. Godard és Truffaut. Filmrészletek elemzése Fejezetek a film stílustörténetéből 5.: A német új film. Filmrészletek elemzése. (Wenders és Herzog.) Fejezetek a film stílustörténetéből 6.: A cseh újhullám. Filmrészletek elemzése. (Forman, Menzel) Összefoglalás Dolgozat A magyar filmművészet a 60-as években. Filmrészletek elemzése. (Gaál István, Makk Károly, Szabó István, Jancsó Miklós.) Jancsó Miklós filmjei Filmelemzés. Összefoglalás Középszintű érettségi feladatsor. Média és nyilvánosság. (Ismétlés.) Médiaszövegek elemzése. A digitális kultúra. Internet és nyilvánosság. Esszéírási gyakorlat.
6 Médiaműfajok rendszerezése A magyar film története a 70-es években. Filmrészletek. (Huszárik Zoltán, Makk Károly, Fábri Zoltán, Bacsó Péter, András Ferenc) A magyar film a 80-as-90-es években. Filmrészletek. (Bódy Gábor, Gothár Péter, Tímár Péter, Szomjas György, Tarr Béla.) Lezárás
Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Javítóvizsga követelmények Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyból 2012/2013 Készítette: Nagy László A vizsga menete: Az javítóvizsga írásbeli
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGIVIZSGA-KÖVETELMÉNY. 1. A mozgóképnyelv alapjai, a filmpoétika fogalmai
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGIVIZSGA-KÖVETELMÉNY 1. A mozgóképnyelv alapjai, a filmpoétika fogalmai A képrögzítés és mozgásábrázolás alapjai és jellemzői, a technikai képalkotás
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 632 MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 8. ÉVFOLYAM
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 632 MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 8. ÉVFOLYAM MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 633 8. ÉVFOLYAM Heti óraszám: CÉLOK ÉS FELADATOK A mozgóképkultúra és médiaismeret mint iskolai
Mozgóképkultúra és médiaismeret Helyi tanterv. 12. évfolyam 72 óra
Mozgóképkultúra és médiaismeret Helyi tanterv 12. évfolyam 72 óra A tantárgyról általánosságban: A mozgóképkultúra és médiaismeret elsősorban a médiaszövegek szövegértési képességének fejlesztését és az
HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL
HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET A szabályozásnak megfelelően az iskolánk 9. évfolyamán kötelezően választható tantárgy a mozgóképkultúra és médiaismeret,
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET nyolc évfolyamos gimnázium 9. évfolyam
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET nyolc évfolyamos gimnázium 9. évfolyam A mozgóképkultúra és médiaismeret elsősorban a médiaszövegek szövegértési képességének fejlesztését és az audiovizuális média társadalmi
HELYI TANTERV MŰVÉSZETEK
Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV MŰVÉSZETEK Tantárgy MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 1-0 - 0 0 0-1 -0-0 óraszámokra Készítette:
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola MÁSODIK IDEGEN NYELV
MÁSODIK IDEGEN NYELV Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja a Közös európai referenciakerettel (KER) összhangban a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.
Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja
II.2.5.2. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG " A múltat is alkotni kell, különben elvész, elmúlik, ha nem lesz belőle műalkotás " / Illyés Gyula / ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ 1. Előzmények, eddigi eredmények - Iskolánk
A II. idegen nyelv tantárgy helyi tanterve
4024 Debrecen, Liszt Ferenc utca 1. www.ady-debr.sulinet.hu, ady@iskola.debrecen.hu : 52-520-220, : 52-520-221 OM: 031201 A II. idegen nyelv tantárgy helyi tanterve 2013. Készítette: Kunné Munkácsi Ágnes
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 3-4. évfolyam
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 3-4. évfolyam A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez.
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. A tantárgy
II. TANTÁRGYI TANTERVEK
II. TANTÁRGYI TANTERVEK AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZÁRA (5-8. évfolyam) A 11/2008, (II.8.)OKM rendelettel módosított 17/2004. (V.20.) OM rendelet 1. számú mellékletével kiadott
Pedagógiai Program 2013
Pedagógiai Program 2013 Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hatályos: 2013. szeptember 1-től, 2018. augusztus 31-ig 1 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: Ismeri az egyetemes és magyar művészettörténet főbb korszakait, tendenciáit, képes azok szintézisszerű áttekintésére.
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 10 OSZTÁLY HELYI TANTERV
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 10 OSZTÁLY HELYI TANTERV A szabályozás szerint a gimnázium 9( 10). évfolyamán kötelezően választható tantárgy a mozgóképkultúra és médiaismeret, míg 11 12. évfolyamon a
A médiatudatosság a tanárképzésben
Szíjártó Imre: A médiatudatosság a tanárképzésben BEVEZETÉS Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy egy intézményben a tanárképzési területen mi és hogyan támogatja az adott horizontális NAT tartalmak megalapozását,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 12.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 12. HAT ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS 9-12. NÉGY ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS 9-12. ÖT ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS REÁL JELLEG 9-12. KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÉPZÉS 9-12. A magyar nyelv és irodalom tantárgy tanítása
kialakulását, az önértékelés és önismeret kialakulása révén pedig a céltudatos önszabályozást. Mindezektől függetlenül a vizuális kultúra tanításának
VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához.
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM szám: 100921 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A képzőművészet, a mozgásművészet, a népművészet, a zene, az irodalom, a művészet megannyi ága alkalmas arra, hogy képet
5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára
5.26 Óraterv Évfolyam 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 Éves óraszám 37 37 37 Bevezetés A helyi tanterv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 2.
Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4.
A Győri Műszaki SZC Gábor László Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. Győr, 2015. július 1. 1 Tartalomjegyzék 1. A választott kerettanterv megnevezése...4 1.1. Célok, feladatok...4 1.2.
Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk
Második idegen nyelv 9-12.évfolyam Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk 9. évfolyam A 9. évfolyamon kezdődő második
Helyi tanterv. Célok és feladatok
Helyi tanterv ÉNEK ZENE A változat Az ének-zene tantárgy a Nemzeti alaptantervben meghatározott fejlesztési területek, nevelési célok megvalósításához tud hozzájárulni hatékonyan: az erkölcsi nevelés (elfogadják
Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Német Helyi Tanterv 2014
Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Német Helyi Tanterv 2014 A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola NÉMET HELYI TANTERVE Nyelvi előkészítő osztály
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Holland nyelv Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége 2015. A holland nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított,
MOZGÓKÉP ÉS MÉDIAISMERET tantervi modul
MOZGÓKÉP ÉS MÉDIAISMERET tantervi modul 12 13. évfolyam A változat Célok és feladatok A mozgóképkultúra és médiaismeret a gimnáziumi oktatás során is elsısorban a mozgóképi (film, televízió, videó, komputerjáték,
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Dráma és Tánc. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12.
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Dráma és Tánc készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12. alapján 9. évfolyam 2 DRÁMA ÉS TÁNC Célok és feladatok A dráma
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI (PROJEKT) VIZSGAFELADATOK 2015 2016. tanév május - júniusi vizsgaidőszak
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI (PROJEKT) VIZSGAFELADATOK 2015 2016. tanév május - júniusi vizsgaidőszak A/1. FOTÓ- VAGY VIDEOETŰD KÉSZÍTÉSE Készítsen 12-16 képből álló vagy 2-3
MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak
MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Pedagógiai program Sárvári Tankerület Répcelak 1 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,
HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy
Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy 0-2 - 2-1 óraszámokra Készítette: Csajáginé Nikl Katalin szaktanár Ellenőrizték:
HORVÁTH MIHÁLY GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. Érvényes: 2015. szeptember 1-től. Elfogadta a Horváth Mihály Gimnázium nevelőtestülete
HORVÁTH MIHÁLY GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM Érvényes: 2015. szeptember 1-től Elfogadta a Horváth Mihály Gimnázium nevelőtestülete a 2015. augusztus 31-én tartott értekezletén Jóváhagyta: Tóth Tamás József
VIZUÁLIS KULTÚRA 1-2
VIZUÁLIS KULTÚRA 1-2 A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő
Kerettanterv a szakiskolák számára
1. melléklet a /2014. ( ) EMMI rendelethez Kerettanterv a szakiskolák számára Célok, feladatok A szakiskolai képzés különös hangsúlyt helyez arra, hogy a tanítási-tanulási folyamat megalapozza és továbbfejlessze
INFORMATIKA 5-8. évfolyam
INFORMATIKA 5-8. évfolyam A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 2. melléklet 2.3.2 Informatika 5-8. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. évfolyam. 10. évfolyam. 11. évfolyam Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. 10. 11. Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2 12. 13. Irodalom 2 2 4 É 3 É Magyar nyelv 2 2 1 É 1 É Történelem és társadalomismeret
A Szinyei Merse Pál Gimnázium Pedagógiai Programja
Ikt. sz.:19/2009 A Szinyei Merse Pál Gimnázium Pedagógiai Programja 2009. 2 Tartalomjegyzék Bevezetés: a dokumentum forrásai és hatálya 5. o. I. Az iskola pedagógusainak küldetésnyilatkozata 5. o. 1. Hagyományaink
BECS - tag, intézményvezető(vagy kijelölt kolléga) óravázlat tematikus terv/tanmenet= tervezett anyag végleges jegyzőkönyv interjúk dokumnetációja
1 2 3 idő feladat ki végzi dokumentum oktatas.hu intézményvezető tanfelügyeleti eljárás előtt rendszer megnyitása a feladathoz vagy delegált BECStag e-mial levél az érintett kollégának tényéről - irattár
Helyi tanterv. Osztályfőnöki
Helyi tanterv Osztályfőnöki A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban
Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302
2013 Pedagógiai program Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 1 Tartalom Köszöntő...4 Küldetésünk...5 1. Az intézmény nevelési programja...7 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az alábbi kerettanterv a hat évfolyamos gimnáziumok számára készült. A tanterv két fő részre osztható: a 7 8. évfolyam tematikai egységeiben elsősorban a fejlesztési célok és követelmények
Magyar nyelv és irodalom
Magyar nyelv és irodalom tantárgy 1-3. évfolyam 2013. Bevezetés célok, alapelvek Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti
Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Fizika
TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA,ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT FIZIKA HELYI TANTERV 7 8. évfolyam SZEGHALOM 2009 CÉLOK ÉS FELADATOK Az általános iskolai fizikatanítás
Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2014/15 Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szeghalom 2014/15 INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz,
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15.
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Informatika készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15. alapján 5-8. évfolyam 2 5-8. évfolyam Az informatika tantárgy ismeretkörei,
Helyi tanterv Dráma és tánc 5. osztály
Helyi tanterv Dráma és tánc 5. osztály A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés, valamint a kommunikáció, a kooperáció,
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű
Az osztályfőnöki órák helyi tanterve
Az osztályfőnöki órák helyi tanterve A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek
Ének-zene helyi tantárgyi tanterv 9-10. osztály RPI szakmai munkaanyag
A tantárgy órakerete: Ének-zene Helyi tantárgyi tanterv Általános tantervű tanulócsoportok 9-1. évfolyamok Évfolyam Heti órakeret Évi órakeret Kerettantervi Helyi tervezésű órakeret órakeret 9. 1 36 32
Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.
Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 1 TARTALOM ISKOLÁNKRÓL... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. ISKOLÁNKBAN FOLYÓ NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,
KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA
V. KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Célok és feladatok A szakiskola kilencedik évfolyamán általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás, pályaorientáció, gyakorlati oktatás, tizedik
A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: -Ismeri a történelem tantárgy, valamint az ember és társadalom műveltségterület tanításának céljait, feladatait,
GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC
GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék Az iskola nevelési programja... 5 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai,
52 140 01 0000 00 00 Pedagógiai asszisztens Pedagógiai asszisztens
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 2. Nevelési program 3. A gimnázium környezeti nevelési programja
A CEGLÉDI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2 0 1 3 Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 1.1. Az iskola adatai 2. Nevelési program 2.1. Pedagógiai alapelvek 2.2. A gimnáziumban folyó
Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI
NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt
közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai
Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.1 (A) változatához Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 5 8. évfolyama
INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER
Itsz.:III-476/2015 INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER A Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola Pedagógus Elvárás Rendszere Felsőpakony, 2015. október Készítette: Önértékelési Csoport 1. Pedagógiai módszertani
Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6.
Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. szövegertes6_kk_2014_ok.indd 1 SZÉPLAKI ERZSÉBET a Tankönyvesek Országos Szövetségétől 2008-ban elnyerte az Érdemes tankönyvíró
AZ ISKOLA SZEREPE A SZEMÉLYISÉG SZOCIOMORÁLIS FORMÁLÁSÁBAN 1
Dr. Pálvölgyi Ferenc AZ ISKOLA SZEREPE A SZEMÉLYISÉG SZOCIOMORÁLIS FORMÁLÁSÁBAN 1 Magyarország európai integrációja az iskola világában is szükségszerű változásokat hozott. Folyamatosan módosultak az oktatási
az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez
KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Alternatív kerettantervek szerint működő iskolák Alternatív
Nevelési program Tartalomjegyzék 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 3 1.
Nevelési program Tartalomjegyzék 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 3 1.1 Pedagógiai alapelvek... 3 1.2 Értékek... 3 1.3 A nevelő-oktató munka céljai...
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola TANTERV MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Készítette: a magyar munkaközösség (Balogh Anikó, Dr. Szabóné Bánkuti Katalin, Mándoki Mária,
II. RÉSZ Kompetenciafejlesztés, műveltségközvetítés, tudásépítés
Nemzeti alaptanterv 45 II. RÉSZ Kompetenciafejlesztés, műveltségközvetítés, tudásépítés II.1. A kulcskompetenciák 3 Az Európai Unióban kulcskompetenciákon azokat az ismereteket, készségeket és az ezek
Budapest, 2014. Tevékenységünk minden percében látnunk kell a jövőt és a célt is, különben minden igyekezetünk értelmetlen és hiábavaló marad.
A Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tevékenységünk minden percében látnunk kell a jövőt és a célt is, különben minden igyekezetünk értelmetlen
INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE
1 AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE Az intézmény hivatalos elnevezése: BÁTAI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Az intézmény székhelyének címe: 7149 Báta, Fő u. 174. Az intézmény alapításának
Fizika. 7-8. évfolyam. tantárgy 2013.
Fizika tantárgy 7-8. évfolyam 2013. EMBER ÉS TERMÉSZET Fizika az általános iskolák 7 8. évfolyama számára FIZIKA A változat Az általános iskolai fizikatanítás az 1 4. évfolyamon tanított környezetismeret,
HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy
Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy 2-2 - 1-0 óraszámokra Készítette: Nagy János munkaközösség-vezető Ellenőrizte:
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az alábbi kerettanterv a 8 évfolyamos gimnáziumok számára készült. Két nagy szakaszra bomlik: az első az 5 8. évfolyam, a második a 9 12. évfolyam tematikai egységeit tartalmazza
SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS AZ 1 4. ÉVFOLYAMON
SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS AZ 1 4. ÉVFOLYAMON Az Országgyűlés döntésének megfelelően, a közoktatási törvény módosításának eredményeként, 2004. szeptember elsejétől kötelezően bevezetésre került félévkor és év
PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM
PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola OM: 036045 Jászberény 2015. Hinni benne, hogy képes növekedni, akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni:
HELYI TANTERV BIOLÓGIA
HELYI TANTERV BIOLÓGIA 7-8. évfolyam A tantervet szerkesztette a MOZAIK KIADÓ TERVEI ALAPJÁN- CSARKÓ JÁNOS SZAKTANÁR ALAPGONDOLATOK, RENDEZŐELVEK A Biológia tantárgy a természetismeret 5 6. évfolyamán
243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról. Általános rendelkezések
243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról A közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról
Vizuális nevelés. 3. évfolyam. Célok :
Vizuális nevelés Célok : 3. évfolyam - A tanulók hozzásegítse a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához. - A gondolkodás
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Olasz nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. 1 Tartalom Olasz nyelv, második idegen nyelv, alapóraszámú képzés... 3 2 Kerettantervi
BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM I. AZ ISKOLA TÖMÖR BEMUTATÁSA I./1. Hivatalos adatok Az intézmény elnevezése: Batsányi János Gimnázium és Kollégium székhelye: Tapolca, Liszt F.
Belső elvárás (melyik intézményi dokumentumban, s hol található) Új belső elvárás, melyik dokumentumba, hova került) Külső elvárás
Intézményi önértékelés: belső elvárások kialakítása a gyakorlatban az intézményi belső értékelési csoport (BECS) közreműködésével Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció terület Külső elvárás Belső
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Német nyelv tantárgy helyi tanterve A nevelőtestület
HELYI TANTERV NÉMET NYELV. I. idegen nyelv. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható
HELYI TANTERV NÉMET NYELV I. idegen nyelv Első idegen nyelv 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam KERszintben nem A1 A2 B1 mínusz B1 megadható TANTÁRGYI ÓRASZÁMOK 9. évf. 10. évf.
Biológia. 10. évfolyam: Élet a mikroszkóp alatt Mikrobiológia. A Föld benépesítői: az állatok. Érthetjük őket? Az állatok viselkedése. 11.
Biológia A gimnáziumi biológiatanítás célja, hogy a tanulók egyre jobban megismerjék és megértsék az élő természet belső rendjét, a szerveződési szintek működésének jellegzetes módjait és funkcióit, az
VIZUÁLIS KULTÚRA. Célok és feladatok
VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához.
Kémia: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa:
A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa: 1 óra Kémiai kötések és kölcsönhatások halmazokban: Anyai rendszerek: Kémiai
Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...
A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka
AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 1 Tartalomjegyzék 1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 7 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 8 2.1. Az iskola arculata... 8 2.2. Az iskola környezete...
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN
Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN 2015. Jogszabályok: 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Helyi tanterv Nem szakrendszerű tanterv
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...2 1.1 Jogi szabályozás...2 1.1.1 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény... 2 1.1.2 A NAT (243/2003. Korm. rendelet) vonatkozó szabályozási elemei... 3 1.2 A nem szakrendszerű
SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM
SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Négy évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. osztály Az alábbi kerettanterv a négy évfolyamos gimnáziumok és szakközépiskolák számára készült. A magyar nyelv és irodalom tantárgy tanítás
Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakiskolája
Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős 1 Tartalom 1. A pedagógus önértékelése... 3 1.1. Bevezetés... 3 2. A pedagógus
GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
A A GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. A 2 TARTALOM GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI
A vizuális kultúra tantárgy helyi tanterve
4024 Debrecen, Liszt Ferenc utca 1. www.ady-debr.sulinet.hu, ady@iskola.debrecen.hu : 52-520-220, : 52-520-221 OM: 031201 A vizuális kultúra tantárgy helyi tanterve 2013. Készítette: Subizczné Palotai
Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Beiskolázási tájékoztató 2016/2017-es tanév Általános információk Az iskola neve: SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Az iskola címe: 6722 Szeged, Szentháromság
MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam
MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam Készült az 55/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet kerettanterve alapján. Vizuális kultúrából az alkotótevékenység gyakorlása ebben a szakaszban is fontos szerepet
Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola. 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570
Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570 Összeállította: RÁTZ OTTÓ mesterpedagógus tanár,intézményvezető 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: nevelésről
Könyvtárpedagógiai-program
Könyvtárpedagógiai program Általános könyvtárpedagógiai rész. Az iskolai könyvtár rövid bemutatása, helye az iskola pedagógiai programjában Az iskolai könyvtár a Vajda János Gimnázium szerves része, az
Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. szakiskola. magyar nyelv és irodalom. 9.
TANMENET szakiskola magyar nyelv és irodalom 9. évfolyam 9/1, 9/2, 9/3, 9/4, 9/5 osztály 2009/2010 tanév Heti óraszám: Éves óraszám: 3 óra 108 óra Készítette: Járó Csaba Istvánné tanár Ellenőrizte:. Munkaközösség-vezető
HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA
HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb értelmezéséhez és megítéléséhez,