.TORDAI CSABA..Választójogról. tíz évvel az els szabad választás után Az elmúlt tíz év politikai-közjogi vitáiban több alkalommal is el került a választási rendszer reformjának problémája. 1989-ben a Háromoldalú Tárgyalások résztvev i átmenetinek szánták a választójogról szóló 1989:XXXIV. törvényt az azonban ma is hatályos. Bár alig akad valaki, aki szeretné vagy legalább sajátjának érezné a mai magyar választási rendszert, soha nem volt még elégséges politikai akarat és er ahhoz, hogy alapelemeit megváltoztassák. Írásomban a magyar választási rendszer megszületését tekintem át, majd egy lehetséges reform alapvonalait vázolom fel. El tte ismertetem az alapvet technikai fogalmakat, mely bekezdéseket a jogban és a politológiában járatos olvasók nyugodtan átugorhatják. ALAPFOGALMAK A parlamentáris demokráciát megalapozó magyar választójogi törvény elemzése el tt arra kérem az olvasót, tisztázzunk néhány alapfogalmat. 1 A választási rendszerek alapvet en kétfajták lehetnek: egyéni kerületre épülhetnek, vagy arányos képviseletre törekedhetnek. Elképzelhet persze a két típus elemeit ötvöz választási rendszer is. Az egyéni kerületekben egy körzet polgárai egy képvisel t választanak. A választás alapja lehet relatív vagy abszolút többség: el bbi esetben a legtöbb voksot szerz induló kerülhet a parlamentbe, utóbbiban a szavazatok több mint felével lehet csak képvisel a jelölt. Mivel ha sok jelölt indul egy körzetben, könnyen el fordulhat, hogy egyikük sem szerez abszolút többséget, ezért ez esetben második fordulót kell tartani: általában a legjobban szerepl két jelölt között, hiszen így biztosítható az ötven százalék plusz egy szavazat. Mivel az egyéni kerületek az 51%-os többséget is 100%-os mandátummá konvertálhatják, 49%-nyi szavazat elveszhet, ezért néhány rendszerben a nem hasznosuló szavazatok révén külön kompenzációs listán lehet mandátumot szerezni. Arányos rendszerekben egy körzet választói több mandátum sorsáról döntenek, a szavaztok arányában részesülhetnek a képvisel i helyekb l a pártok. A megszerezhet mandátumok számát magnitúdónak nevezzük; minél nagyobb egy körzet magnitúdója, annál arányosabb a rendszer, mivel annál alacsonyabb szavazatszámmal lehet képvisel i helyhez jutni. A magnitúdó meghatározza a rendszer implicit küszöbét is: ha öt mandátumot lehet elosztani, semmiképpen sem lehet 17%-os eredmény 2 alatt képvisel i helyhez jutni. Technikailag következik a mandátumelosztási szabályokból ez a küszöb szemben az explicit küszöbbel, amely a törvény rendelkezése folytán zárja ki azokat a pártokat a képvisel i helyek megszerzéséb l, akik az implicit küszöb fölött szereztek szavazatot, az adott explicit küszöböt azonban nem érték el. Magnitúdó alapján beszélhetünk megyei, regionális vagy tartományi és országos listáról. Mandátum-szavazat konverziónak nevezzük azt az eljárást, amelynek során a szavazatok eloszlása meghatározza a mandátumok elosztását. Arányossági együtthatón pedig azt az értéket értjük, amely kifejezi, hogy ha egy teljesen arányos mandátum-szavazat konverziót 100-nak tekintünk, mennyire arányos az adott rendszer. 75
Tordai Csaba VÁLASZTÓJOGI KÉRDÉSEK A HÁROMOLDALÚ TÁRGYALÁSOKON AZ ÁLLAMPÁRT ÁLLÁSPONTJA Az MSZMP 1988 májusában megtartott pártértekezlete nyomán újabb lökést kapott az alkotmányozás már 1985-t l folyó munkálata, az átfogó közjogi reform a szocialista demokratizmus jegyében természetesen a választójogra is kiterjedt volna. A jogszabály-el készítés eredményeként jelent meg az MSZMP els alkotmánykoncepciója 3 1988 novemberében. Ez a koncepció az országos lista szerepének növelését javasolta: a mandátumok egyharmadát lehetett volna ilyen módon elnyerni. Egyik megoldásként a társadalmi szervezetek delegálási jogának növelését ajánlotta a tervezet, olyan módon, hogy a delegálás arányait a leköszön parlament állapította volna meg. A koncepció is tisztában volt vele, hogy ez az elképzelés nem egyeztethet össze a választási rendszer alapelveivel, bár rögtön hozzátette, hogy azok nem is szólnak örök id kre. Másik megoldásként és ezt javasolta a tervezet az egyéni kerületek mellett az országos, kötött listák közötti arányt a választók határozzák meg második szavazatukkal. A 1989 januárjában megjelent, második alkotmánykoncepció 4 lakonikus tömörséggel szinte tankönyvbe ill en sorolta fel a lehetséges megoldásokat (egyéni körzet; helyi, megyei, országos lista; vegyes rendszer), ám de lege ferenda nem beszélt a szabályozásról. Egy héttel a második alkotmánykoncepció elkészülte után a PB-tagok egyetértettek 5 abban, hogy olyan részalkotmányozásra van szükség, amely biztosítja 1990-ben a parlamenti többséget az MSZMP számára, és csupán az 1992 93-ra várt gazdasági válság menedzselése után, 1995-ben számoltak szabad választással. Ez a hosszú távú szocialista berendezkedéssel számoló alkotmánykoncepcióhoz képest az állampárt szempontjából hatalmas visszalépést jelentett: elfogadták, hogy 1995-ben elveszítik hatalmukat. Az átmenet és persze az átmentés érdekében az alkotmányból ugyan ki kívánták iktatni a kommunista párt vezet szerepét mondván praktikusan nem is lenne semmi haszon bel le attól bennünket még leszavazhatnak a választásokon, ohne zsinór, de a választási rendszerben az MSZMP számára bizonyos preferenciákat jogilag érvényesíteni akartak. Egyértelm vé vált azonban, hogy az ellenzék csak teljesen szabad választásokat fogad el, ezért májusra az állampárt vezet i eldöntötték, 6 hogy novemberre hozzák el re a választásokat. Azzal számoltak, hogy negyven százalék körüli eredményüket a történelmi pártokkal kötött koalíció egészíti ki többséggé, azaz a 1945-ös koalíció újraélesztésében gondolkodtak és ha hihetünk az egymásnak adott beszámolóknak, e pártok nem utasították el a kommunista ajánlkozást. Júniusra elkészült a választójogi törvény tervezete, mely lényegi pontokon különbözött az ellenzék mindkét szárnyának elképzeléseit l. A kormányzati tervezet 7 két, egyaránt megközelít leg háromszázötven f s parlamentet eredményez megoldással számol. Az els egy ötvenf s országos listával kiegészített egyéni kerületi rendszer, amely a töredékszavazatok alapján osztja ki a listás mandátumokat. Az egyéni kerületben való elinduláshoz hatszáz támogató aláírás kellett volna; minden jelöltet állító párt állíthatott volna országos listát is, amennyiben pedig országosan tízezer aláírást összegy jtött, minden kerületben állíthatott volna jelöltet. Az els fordulóban érvényességi kellék lett volna, hogy legyen az egyéni választókörzetben jelölt, illetve hogy a választásra jogosultak legalább fele az urnákhoz járuljon. A második forduló tekintetében az MSZMP eredeti javaslata csak a két legtöbb szavazatot kapott jelöltet vette számításba, érvényességi küszöb nélkül. Az országos listán a töredékszavazatok összesítése után a legnagyobb maradék elve 8 szerint osztották volna szét a mandátumokat. Az MSZMP törvényjavaslatának másik verziója egy vegyes, ám nem kétszavazatos választási rendszert vázolt fel. A harmincezernél kisebb lélekszámú települések környékükkel együtt alkottak volna egy egymandátumos körzetet, harminc- és hatvanezer f között kétmandátumos, hatvanezer f fölött harmincezer egész többszörösének megfelel mandátumszámú körzetet javasolt létrehozni a tervezet ezen változata, mely mandátumszámszor hatszáz támogató ajánlást írt el a jelölés feltételeként. Az egymandátumos körzetben a mandátumelosztás az A változattal megegyez en történt, a többmandátumos körzetben a legnagyobb maradék elve szerint. A többmandátumos körzeteknél az érvényességet a választópolgárok legalább felének részvételéhez kötötték. A többmandátumos, ám kis magnitúdójú választókörzetek implicit bejutási küszöbe igen magas; csupán a több választókerületre osztandó f városban és a legnagyobb lélekszámú városokban Mis- 76
Választójogról tíz évvel az elsõ szabad választás után kolc (14,29%), Debrecen (14,29%), Szeged (16,67%), Pécs (16,67%) lett volna esélye az eddigi választások országos összesítése alapján a nyertes párton kívül másnak is a mandátumszerzésre, explicit küszöbre éppen ezért nem is volt szükség. A rendszer korrigáló mechanizmust nem tartalmazott. ELLENZÉKI ELKÉPZELÉSEK Az Ellenzéki Kerekasztal pártjai súlyosan megosztottak voltak a választójog kérdésében. Els ként Tölgyessy Péter 9 terjesztette el az SZDSZ javaslatát, amely már A rendszerváltás programja 10 cím kötetben is megjelent. Eszerint kétfordulós, abszolút többségre épít egyéni kerületi rendszerben d lt volna el 200 mandátum sorsa, míg a polgárok másik szavazatukkal országos pártlisták között, arányosan oszthattak volna szét ötven képvisel i helyet. Ez a megoldás világossá tette volna az egyéni kerületek második fordulójában a politikai felállást, mivel 89 nyarán biztosnak t nt, hogy egy állampárti és egy ellenzéki, demokrata fórumos jelölt állt volna egymással szemben. Az országos listán viszont a többi ellenzéki párt is legalább vezéreit bejuttathatta volna az Országgy lésbe. Paradox módon az SZDSZ javaslata leginkább az MDF-nek kedvezett, hiszen az ellenzék vezet erejeként minden bizonnyal kétharmados többséget érhetett volna el ezzel a rendszerrel. Weimar és a IV. francia köztársaság példájából azt sz rték azonban le a szabaddemokraták, hogy a kormányozhatóság és a biztos parlamenti többség olyan fontos el nyök, amelyekért szervezetüknek megéri az els választáson áldozatot hozni. Mi több, azzal is számolhattak, hogy az MSZMP szétesése és az MDF kormányzati erodálódása miatt a második választáson nekik kedvezhet a felvázolt szisztéma. A történelmi pártok, így a Kisgazdapárt, a KDNP és a Magyar Néppárt 11 a tisztán arányos, megyei listán alapuló rendszert támogatták, és vagy elvetették az explicit küszöb alkalmazását, vagy azt rendkívül alacsonyan, 1-2%-ban kívánták meghatározni. Mivel szervezetük és embereik nem igazán voltak, egy országos listán alapuló, tisztán arányos rendszerben érhették volna el a legjobb eredményt. A szociáldemokraták bels konfliktusaik miatt nem vettek részt az EKA tevékenységében, így ebben a vitában sem. Kompromisszumos javaslatcsomagot terjesztett el Sólyom László az MDF nevében. Eszerint a legfeljebb 300 f s parlamentet szavai szerint a német minta alapján fele-fele arányban választanák két fordulóban, egyéni kerületekben, illetve megyei listán. A listákat illet en az 5%-os explicit küszöbbel elméletileg egyetértett Sólyom, de hogy alkupozícióba hozza az ellenzéket, mégis 3%-ot javasolt. A két választási mód azonban nem kapcsolódott össze a javaslatban, így aki listás szavazatarányánál több egyéni mandátumot szerez meg, megtarthatja egyéni mandátumait, és emellé szemben a németországi megoldással a listás helyekb l is arányosan részesülhet. Ennek eredményeként, míg Németországban a választás arányossága az egyéni kerületek nagy száma ellenére közelít a 100%-hoz, Sólyom koncepciójában a gy ztes pártot er teljesen preferálja a rendszer. Az MDF álláspontját ez ügyben nyilván azzal kell magyaráznunk, hogy mint az egyéni kerületekben gy zelemre leginkább esélyes párt, nem kívánt lemondani a listás mandátumokról sem. Az egymástól meglehet sen távol es álláspontok miatt a vegyes rendszert hamar elfogadta az összes párt, 12 bár a történelmiek képvisel i közül néhányan mindvégig hangsúlyozták, hogy bármelyik pillanatban visszatérhetnek a tisztán listás rendszeren alapuló kiinduló álláspontjukhoz. A vita ezután az egyéni és listás helyek arányára terel dött. A történelmi pártok (FKgP, KDNP, MNP) egyharmad egyéni/kétharmad listás, az SZDSZ, a FIDESZ és a Liga kétharmad egyéni/egyharmad listás megosztást javasoltak. Végül az SZDSZ, a kisgazdák és a kereszténydemokraták tartottak ki eredeti álláspontjuk mellett, ám k is csak tartózkodtak az MDF-javaslat szavazásánál. Konszenzus jött létre abban is, hogy Sólyom eredeti javaslatától eltér en országos listát javasol az ellenzék, megmaradt viszont a 3%-os explicit küszöb. Kés bbiekben annyiban módosult a kialakult konszenzus, hogy országos lista helyett mégis megyeit javasolt az ellenzék. 13 KOMPROMISSZUM Az MSZMP az albizottságban a júniusi javaslat A változatától némileg eltér en 280 egyéni kerület mellé hetvenf s országos kompenzációs listát javasolt, de már a középszint tárgyalás megkezdésekor elfogadta 14 a kétszavazatos rendszert. A 150 egyéni kerület töredékszavazatai 50 f s országos kompenzációs listán hasznosultak volna, míg 150 képvisel országos listáról közvetlenül, a második szavazattal elnyerhet mandátummal lett volna az Országgy lés tagja. 77
Tordai Csaba A Harmadik Tárgyalófél 175 egyéni és 125 megyei listán elnyerhet mandátumot javasolt, az MSZMPvel egyetértett az egyéni kerületek töredékszavazatainak hasznosulásáról. Az EKA 150 egyéni és 150 megyei listás mandátum mellett érvelt, ám elképzelése szerint az 50 kompenzációs mandátum a megyei választókerületek alacsony mandátumszáma miatti aránytalanságot orvosolta volna. Az ellenzék javasolta azt is, hogy egyszerre két megyei listán és egy egyéni kerületben lehessen jelölt valaki, ezt a másik két fél elfogadta; de a választási rendszer egészének elfogadása után egy megyei listás, egy kompenzációs listás és egy egyéni jelölésben egyezett ki a három oldal. A Harmadik Tárgyaló Fél kompromisszumos javaslatként elfogadta a 150-150 arányt, és az 50 kompenzációs mandátum megosztására tett javaslatot, melyszerint 25 helyet az egyéni, 25-öt pedig a listás töredékszavazatok alapján osztottak volna el. Az EKA és az MSZMP elfogadta a javaslatot, az állampárt ezen túl beleegyezett a megyei listák állításába is. A pontos kompenzációs szabályok kidolgozását visszaadták az albizottságnak, s az úgy döntött, hogy az egyéni és listás töredékszavazatok egy közös, ötvenf s kompenzációs listára kerülhetnek fel. A kés bbiekben a megállapodás ezen része úgy módosult, hogy egyéni kerületben 152, megyei listán szintén 152, kompenzációs listán pedig 70 mandátumot lehet szerezni; listás mandátum megszerzéséhez az osztószám kétharmada is elegend lett ezzel is a megyei kerületek kis mandátumszáma által okozott aránytalanság csökkent némileg. A parlamenti vitában az egyéni listás mandátumok aránya 176 152 58-ra változott. Az EKA az országosan összesített listás szavazatok 3%-ában, az MSZMP 5%-ában javasolta meghúzni azt a határt, amely alatt az adott párt sem megyei, sem a kompenzációs listáról nem kaphat mandátumot; az EKA kompromisszumos javaslatát 4%-ról árukapcsolással fogadta el az állampárt. Az árukapcsolás lényege az volt, hogy az EKA beleegyezett, az egyéni kerületekben a második fordulóba jut minden 15%-nál több szavazatot kapott jelölt, ha azonban nincs legalább három ilyen jelölt, akkor az els három. Ezért cserébe azt kérte az ellenzék, hogy az els forduló legyen az egyéni kompenzáció alapja, amit az MSZMP elfogadott, és ráadásként a 4%-os listás küszöbbe is beleegyezett. Középszinten konszenzus 15 jött létre abban is, hogy legalább öt megyében kell listával rendelkeznie egy pártnak országos lista állításához, végül ez a szám az albizottságban hétre emelkedett. VÁLTOZÁSOK AZ ELMÚLT TÍZ ÉVBEN 1989 után csak néhány változás történik a választójogi törvényben. 1994-ben 5%-ra emelték az explicit küszöböt, 16 1997-ben pedig megváltoztak a közös és a kapcsolt listára es mandátumok elosztási szabályai. 17 Ezzel lényegében kiürült a kapcsolt lista jogintézménye, mivel a kapcsolt lajstromok közül ma csak az szerezhet mandátumot, amely önmagában is eléri az explicit küszöböt. 1997-ben önálló kódexbe foglalták a választási eljárás szabályait. 18 A jogállami forradalom alapvet törvényei közül talán a választás anyagi joga módosult legkevésbé. Ennek ellenére szinte valamennyi párt összes választási programjában szerepel a választási rendszer átalakítása. A továbbiakban a reform egy lehet ségét vázolom fel. Milyen kívánalmaknak kellene megfelelnie egy új választási rendszernek? A f kérdés az, miként rizhet meg a kormányzati stabilitás úgy, hogy közben a rendszer jelenlegi aránytalansága is csökken. A magyar közjogi gondolkodásban tévesen él az a felfogás, hogy az egyébként féloldalasan bevezetett konstruktív bizalmatlanság garantálja a kormány stabilitását. Konstruktív bizalmatlansági indítvány ide vagy oda, ha a parlamenti ellenzék bár nem tud megállapodni az új kormányf személyében leszavazza a költségvetést, a kormány nemigen tehet mást, mint hogy lemond. A parlamenti többség elolvadásával tehát az ellenzék ki tudja kényszeríteni a kormány távozását. Nem is beszélve arról, hogy létezik a magyar alkotmányban nem konstruktív bizalmatlansági indítvány is, mivel a többségbe került ellenzék feloszlathatja a parlamentet, amivel az új választások nyomán megsz nik a kormány megbízatása. 19 Egy ingatag többségen nyugvó kormányt pusztán jogtechnikai eszközökkel nem lehet tartósan stabilizálni. Kizárólag a választási rendszer képes arra, hogy egy megosztott társadalomban megteremtse a kormányzáshoz szükséges többséget és legitimációt. Keskeny azonban az az ösvény, amely egyszerre biztosít elégséges legitimációt és többséget. Az aránytalanság jelenlegi szintje 1994-ben úgy teremtett többséget, hogy legitimációt nem biztosított hozzá az ország kétharmada a szocialisták ellen szavazott, mégis elvileg egyedül is tudtak volna kormányozni. Úgy kell tehát csökkenteni az aránytalanságot, hogy az ne menjen a kormányzás stabilitásának rovására. Ahol annyira megosztott a politikai közvéle- 78
Választójogról tíz évvel az elsõ szabad választás után mény, mint Magyarországon, a tisztán arányos rendszer állandó kormányválságot eredményezne, nem is beszélve arról, hogy az arányosan mandátumhoz jutó kis pártok befolyása aránytalanul nagyra n, mivel zsaroló pozícióban vannak: nélkülük nincs kormánytöbbség. Szintén fontos követelmény egy választójogi reformmal szemben, hogy tegye lehet vé a parlament létszámának csökkentését. Az ideális létszám körülbelül 250 f lenne, de semmiképpen sem mehet 300 képvisel fölé. A továbbiakban egy olyan modellt vázolok fel, amely véleményem szerint a fenti kívánalmaknak megfelel. EGY LEHETSÉGES VÁLASZTÓJOGI REFORM Ha a tisztán arányos rendszert elvetettük, mindenképpen a vegyes szisztéma mellett tettük le voksunkat. A meglehet sen kialakulatlan magyar politikai térben ugyanis abszurdum lenne a csak egyéni kerületekre épít választási rendszer: valójában egyetlen párt sem tett erre komoly javaslatot. Az egyéni kerületek mellett tehát valamilyen listás megoldásban kell gondolkodnunk. Az egyéni kerületek számát egyébként sem célszer csökkenteni. A néhány tíz kerülettel való csökkentés nem faragná le jelent sen a képvisel k számát, és felborítana egy bejáratott rendszert. Ha pedig jelent sen, nagyjából ötven f vel kevesebb képvisel t választanánk egyéni kerületekben, az kezelhetetlenül magasra növelné az egy körzetre jutó választópolgárok számát. Az egyéni kerületeknek csak akkor van értelmük egy több pártra épül politikai rendszerben, ha abszolút többségre van szükség a képvisel i hely elnyeréséhez. Szintén a sokpártrendszerb l következik, hogy az els forduló nem épülhet abszolút többségre. Ezért a jelenlegi, kétfordulós rendszert megfelel nek tartom, azonban egyrészt az abszolút többség elérése érdekében, másrészt a kisebb pártok zsarolási potenciáljának csökkentése miatt, az lenne a legel nyösebb, ha csak a legjobban szerepl két jelölt indulhatna a második fordulóban. Az egyik kiindulópontunk tehát legyen az, megmarad a két fordulóra épül, 176 egyéni körzet. A választási rendszer arányos részét illet en véleményem szerint indokolt az 5%-os, explicit küszöb fenntartása. A kormányzati stabilitás megköveteli, hogy legfeljebb az az öt-hat párt legyen benn az Országgy lésben, amely valóban számottev országos támogatottsággal rendelkezik. Ennek eléréséhez pedig alkalmasnak bizonyult az a követelmény, amely országosan 5%-os támogatottságot követelt meg a pártoktól, nem érdemes tehát regionális vagy megyei szinten értelmezni a küszöböt. Furcsán hangozhat, de a jelenlegi rendszer aránytalanságát persze az egyéni kerületek mellett a megyei listák okozzák. Mivel ezek nem kompenzációra épülnek, az egyéniben esetleg csak 40%-kal gy ztes párt is szerez rajtuk mandátumot. Azaz, ha például valamelyik megyében hat egyéni kerületi és öt listás mandátum osztható szét, nemcsak a hat egyéni helyet szerzi meg a gy ztes párt, hanem még emellé két listás mandátum is jut neki. Ezáltal a többi, összesen 60%-ot elér párt a mandátumok kevesebb mint 30%-át szerzi meg! Mindenképpen indokolt tehát, hogy a listás elem csak az egyéniben nem hasznosuló szavazatokra épüljön, vagy legalábbis vegye figyelembe a többségi alapon elnyert képvisel i helyeket. További aránytalanságot eredményez az egyes megyékben elnyerhet alacsony mandátumszám, azaz az alacsony magnitúdó. Például Nógrád, Tolna vagy Vas megyére négy-négy listás hely jut, azaz a szavazatok húsz százalékával lehet csak mandátumot szerezni az eddigi választások alapján csak a két legnagyobb párt listavezet je jut be a parlamentbe. Az aránytalanságot csökkenti ugyan, hogy ha marad kiosztatlan hely, annak elnyeréséhez elég a húsz százalék kétharmada, ám e három megyében ez a szabály sem juttatott más pártot mandátumhoz. Ahhoz, hogy arányosabbá tehessük a rendszert, vagy országos listában, vagy megyék összevonásában kell gondolkodnunk. A regionális lista mellett szól, hogy ezáltal valódi politikai egységgé lehetne tenni a statisztikai-tervezési régiókat, illetve hogy a helyi politikusok némileg jobban el térbe kerülhetnek, ami a pártelitek önfenntartó és önátment jellege ellen hathat. Az országos lajstrom mellett is az el bbi érv szól: a régiók jelenleg nem szerves közigazgatási egységek. Természetesen politikai döntést igényel, hogy a régiók kialakítása felé induljon-e el az ország, mindenesetre a választójog éppen azon kevés normák közé tartozik, amelyekkel valóban alakítani lehet a középszint területszerkezetet. Éppen ezért a magam részér l szerencsésebbnek tartanám a regionális listák bevezetését. Választhatjuk azt a megoldást, hogy a mai országos kompenzációs listához hasonlóan osszuk szét regionálisan a listás mandátumokat; ebben az esetben elég lenne, ha csak az egyéni kerületek jelöltjeire szavaz a választó, mivel ezek kerülnének töredék- 79
Tordai Csaba szavazatként kompenzálásra. Vagy átvehetjük a kétszavazatos német választási rendszert, ahol a tartományok (nálunk értelemszer en a régiók) szintjén a pártlistákra adott szavazatok szerint szétosztják a tartományra es egyéni és listás mandátumokat. Majd ebb l pártonként levonják az egyéniben megszerzett képvisel i helyeket, és a maradék mandátumot töltheti be az adott párt a listájáról. Ha több egyéni helyet szerzett, mint ami arányosan járna neki, a többletet persze megtarthatja. Ez a megoldás egyrészt csökkentené a rendszer aránytalanságát, abban a mértékben azonban fenntartaná, amennyi az ország kormányozhatóságához szükséges. Dönt kérdés, hogy a 176 egyéni körzet mellé hány listás mandátumot állítunk. Számításaim szerint a rendszer jelenlegi arányossági együtthatója 85 körül van, ebb l öt százaléknyi aránytalanságot az explicit küszöb okoz. Reális célkit zés, hogy a választójogi reform a fennmaradó tíz százalékot a felére csökkentse. Ebben az esetben nagyjából 100 listás hellyel kell számolnunk. Megpróbálkoztam az általam javasolt szisztéma modellezésével is, ennek ismertetését l azonban eltekintek. A modellezést szinte lehetetlenné teszi, hogy nem csupán a szavazat-mandátum konverzió szabályait változtattam meg, hanem az egyéni kerületek második fordulóját kétszerepl ssé tettem. Éppen ezért voltaképpen semmit nem tudhatunk biztosan arról, hogy azokban a körzetekben, ahol 1998-ban például három jelölt indult a második fordulóban, milyen eredmény született volna két jelölt esetében. Mindenesetre a száz listás mandátum ha az eddigi egyéni kerületi eredményeket vesszük alapon arányossági együtthatóként 90-et eredményez. Nincsenek illúzióim a választójogi reform esélyeit illet en. Ameddig a pártelitek egzisztenciája függ a képvisel k létszámától, csak a választási programokban találkozhatunk a kisebb Országgy lés igényével. A jelenlegi, a nagy pártokat felülreprezentáló szavazat-mandátum konverzió pedig megfelel a legnagyobb politikai er k céljainak. Nincsen kényszerít feltétel a rendszer újragondolására. Mindezekb l az következik, hogy a Köztársaság els három választásán m köd rendszer minden bizonnyal még legalább három választást kiszolgál majd. Jegyzetek 1. A továbbiakban nagyon vázlatosan ismertetem azokat a fogalmakat, amelyek ismerete nélkül nem érthet meg egy választási rendszer. Terjedelmi korlátok miatt er teljes egyszer sítésre kényszerültem, a téma iránt érdekl d k pontosabb meghatározásokat találhatnak Arendt Lijphart: Választási rendszerek: típusok, formák, fejl désvonalak. In: Fábián György (szerk.): Választási rendszerek. Osiris Kiadó Láthatatlan Kollégium, Budapest, 1997. 64 89. o. 2. Ha az összes szavazatot elosztjuk a megszerezhet mandátumok száma plusz eggyel, és hozzáadunk az eredményhez egy szavazatot, olyan osztószámot kapunk, amely úgy képezi a legalacsonyabb értéket, hogy mellette nem fordulhat el, hogy több mandátum osztható ki, mint amennyi rendelkezésre áll. 3. A Magyar Népköztársaság új alkotmányának szabályozási koncepciója. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1988. november 30. 13.2. pont. 4. Magyarország alkotmányának szabályozási elvei. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1989. január 30. 6.2. pont 5. MOL M-KS-288-5/1051. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1989. február 7-i ülése. In: Békés Csaba Malcolm Byrne (szerk.): Rendszerváltozás Magyarországon 1989 90. Dokumentumok. Budapest, 1956-os Intézet, 1999. 17. számú dokumentum. 2. o. 6. MOL M-KS-288-5/1063. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1989. május 2-i ülése. In: Békés Csaba Malcolm Byrne (szerk.): Rendszerváltozás Magyarországon 1989 90. Dokumentumok. Budapest, 1956-os Intézet, 1999. 36. számú dokumentum. 19. o. 7. Törvényjavaslat az országgy lési képvisel k választásáról. In: Népszabadság, 1989. június 5. 8. A legnagyobb maradék elve azt jelenti, hogy el ször egy el re meghatározott osztószámmal osztják ki a mandátumokat, majd a fennmaradó helyeket a legtöbb maradékszavazattal rendelkez pártok kapják. Lásd Fábián György (szerk.): Választási rendszerek. Osiris Láthatatlan Kollégium, Budapest, 1997. 112. o. 9. Bozóki András (szerk.): A rendszerváltás forgatókönyve. Magvet, Budapest, 1999. (a továbbiakban RFK.) II. kötet 359. o. 10. A rendszerváltás programja. Szabad Demokraták Szövetsége, Budapest, 1989, illetve korábban Van közünk a közjogunkhoz? In: Országgy lési Tudósítások, 1989. március 8. 12 16. o. 11. RFK. II. kötet 359. o. 12. RFK. II. kötet 515. o. 13. RFK. III. kötet 123. o. 14. RFK. III. kötet 458. o. A továbbiakban ismertetett javaslatok az ezt követ oldalakon találhatók, az albizottsági tárgyalás nyomán létrejött végs kompromisszumot lásd RFK. IV. kötet 177. o. 15. RFK. III. kötet 476. o. 16. 1994:III. törvény. 17. 1997:XCVI. törvény. 18. 1997:C. törvény. 19. Vö. az Alk. 28. -a (2) bekezdését a 33/a. a. pontjával. 80