Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 19.

Hasonló dokumentumok
Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. T. jelű melléklet tartalmazza.

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén szeptember 25.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén január 24.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 22.

I. A rendelet hatálya

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 27.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 22.

I. A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat által alapított és fenntartott költségvetési szervekre, a Polgármesteri Hivatalra.

I. A rendelet hatálya II. Az önkormányzat évi költségvetésének meghatározása. A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének a

egyéb bevételek, visszatérülések hirdetési bevétel

FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

I. A rendelet hatálya II. Az önkormányzat évi költségvetésének meghatározása. A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének

2009. évi Bevételek. I. Polgármesteri Hivatal a/ Saját folyó bevételek 1./ Polgármesteri Hivatal igazgatási szerve gondozási díj 300 kamat bevétel

Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK I. Polgármesteri Hivatal

TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK..../2013. (...) számú rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről. 1. A rendelet hatálya

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.01.) RENDELETE. az Önkormányzat évi költségvetéséről

1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

2. A költségvetés bevételei és kiadásai (1) A képviselő testület az önkormányzat évi költségvetését: E Ft Költségvetési bevétellel

Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2016.(IX.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

(egységes szerkezetben)

1. függelék. Bevételek

Tiszabura Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 9/2014. (III.14.) Ök. rendelete. a évi válság költségvetéséről

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E

Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a évi költségvetési előirányzatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S Kétvölgy Községi Önkormányzat február 9.-én tartandó képviselő-testületi ülésére.

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről

E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére.

2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2016. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bevételek évi eredeti ei. eft-ban

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén szeptember 20.

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2017. (II. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2018. (II. 14.) önkormányzati rendelete

Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017. (IV.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

CIGÁND Város Önkormányzatának

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 27.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017.(II.15) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése

Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének. 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata évi költségvetéséről

BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(II.14.) önkormányzati rendelete

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete. Mélykút Város Önkormányzatának évi költségvetéséről

Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

1. Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak főösszege, a hiány mértéke

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának évi tervezett bevételei

A rendelet hatálya kiterjed Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzatára és költségvetési szerveire. 2. ~ Az Önkormányzat költségvetési szervei:

1./ Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: polgármester

Alsószölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

1. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i soros ülésére

Püspökszilágy Község Önkormányzata Képviselő-Testületének 3/2011.(II.16.) sz. rendelete. Az önkormányzat évi költségvetéséről

Képviselő-testületének 1/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a

Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.13.) ÖKT sz. rendelete

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2010. (III.05.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A RENDELET HATÁLYA A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának évi tervezett bevételek I. féléves teljesítése

A nagyközségi önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről

Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(VI.03.) rendeletével módosított. 3/2014.(III.10.) önkormányzati rendelete

Hatástanulmány. Báta Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 8/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet-tervezetéhez

Püspökhatvan Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(II. 26.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-i soros ülésére

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

ab) munkaadókat terhelő járulékok

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza.

CIGÁND Város Önkormányzatának

Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. ( II. 21.) számú rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Ludányhalászi község Képviselő-testületének 3/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1.

Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (IX.21.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról

KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (III.04.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Átírás:

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 06. február 9. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 6/05. (II. 6.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 05. évi költségvetéséről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 0. évi CLXXXIX. törvény 43. (4) bekezdés valamint az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 3. () bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 05. évi költségvetéséről a következőket rendeli: I. fejezet A rendelet hatálya. E rendelet hatálya kiterjed a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) által alapított és fenntartott költségvetési szervekre, a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzatra. II. fejezet Az Önkormányzat 05. évi költségvetésének meghatározása. () A Képviselő-testület az Önkormányzat 05. évi költségvetésének - a lekötött betétet érintő forgalommal együtt - bevételi főösszegét finanszírozási bevételét költségvetési kiadási főösszegét finanszírozási kiadási összegét állapítja meg..867.04 E Ft-ban, 64..70 E Ft-ban, 7.65.674 E Ft-ban, 59.338.3 E Ft-ban () A költségvetési év során esetlegesen jelentkező likviditási gondok feloldására folyószámlahitel igénybevételéről a Képviselő-testület dönt. (3) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a folyószámla-szerződésben rögzített feltételek figyelembevételével a folyószámla hitelkereten túl munkabérhitel felvételéről döntsön. (4) A hitelkérelmek aláírására a Képviselő-testület felhatalmazása alapján a polgármester jogosult. (5) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az átmenetileg szabad önkormányzati pénzeszközökért kizárólag évnél rövidebb lejáratú, a tőkepiacról szóló 00. évi CXX. törvény rendelkezései szerint államilag garantált, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt vásároljon. Módosította a 6/06. (II.8.) Ör.. -a /8

3. () A. () bekezdésében megállapított kiadási főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, kiemelt előirányzatok, feladattípusok szerinti részletezését a K.6. jelű melléklet tartalmazza. () A. () bekezdésében megállapított bevételi főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, kiemelt előirányzatok és feladattípusok szerinti részletezését a B.6. jelű melléklet 3 tartalmazza. (3) A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési szerveinek engedélyezett létszámkeretét az L. 6. jelű melléklet 4 szerint hagyja jóvá. (4) Az előzetes kötelezettségvállalások többéves kihatással járó előirányzatait éves bontásban az E.K.6. jelű melléklet 5 tartalmazza. (5) Az Önkormányzat által elnyert pályázatok bevételi és kiadási előirányzatait a P.6. jelű melléklet 6 tartalmazza. III. fejezet A költségvetés címrendje 4. A Képviselő-testület a költségvetési rendelet címrendjét az alábbiak szerint állapítja meg: a) a 3. () és () bekezdéséhez rendelt mellékletekben az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek és az önkormányzati feladatok római számmal jelölendőek mint fejezetek; b) a fejezeteken belül arab számmal jelölendőek a címek; címet alkothatnak az intézmények az azonos feladatot ellátó intézmények (óvodák és általános iskolák) egy cím alatt szerepelnek -, az egyes önkormányzati feladatok; c) az Önkormányzat fejezeti szintű feladataihoz tartozó és alcímekre tagolódnak. IV. fejezet Az Önkormányzat 05. évi költségvetésének végrehajtásáról rendelkező szabályok 5. () Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős. () A Képviselő-testület felhatalmazza az önkormányzati költségvetési intézményeket és a Polgármesteri Hivatalt a költségvetésben előírt beszedésére és a jóváhagyott teljesítésére. Módosította a 6/06. (II.8.) Ör.. () bekezdése 3 Módosította a 6/06. (II.8..) Ör.. () bekezdése 4 Módosította a 6/06. (II.8.) Ör.. (3) bekezdése 5 Módosította a 6/06. (II.8.) Ör.. (4) bekezdése 6 Módosította a 606. (II.8.) Ör.. (5) bekezdése /8

(3) A költségvetési intézmények a költségvetésben jóváhagyott kereteken belül önálló létszám- és bérgazdálkodást folytatnak. (4) A költségvetési szerveknél a jutalmazásra fordítható és kifizethető összeg nem haladhatja meg a rendszeres személyi juttatások előirányzatának 0%-át. Ennek fedezetére a személyi juttatások évközi megtakarítása és a személyi juttatások előirányzatának növelésére fordítható forrás szolgálhat. (5) A költségvetési szerv költségvetési támogatási előirányzata csak az alaptevékenységre és ezzel összefüggő egyéb ra használható fel. (6) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a költségvetési szervek e rendelet 3. ()-() bekezdéséhez rendelt K. 6. és B. 6. jelű 7 mellékletekben meghatározott, a Képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatok, részelőirányzatok szerinti bontását jóváhagyja, és szükség szerint az előirányzatok és részelőirányzatok között, a költségvetés főösszegének megváltoztatása nélkül átcsoportosításokat, módosításokat hajtson végre. Az ilyen változásokról a polgármester a költségvetés módosításakor a Képviselő-testületet tájékoztatni köteles. (7) A költségvetési szerv saját előirányzat-módosítási hatáskörben a Képviselő-testület tájékoztatása mellett bevételi és kiadási előirányzatának fő összegét, a kiemelt előirányzatokat és a megfelelő részelőirányzatokat felemelheti az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/0. (XII.3.) Korm. rendelet 36. -ában foglaltak szerint. (8) A költségvetési szerv saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-változtatása miatt a Képviselő-testület negyedévente, de legkésőbb az elemi beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének külön jogszabályban meghatározott határidejéig 05. december 3-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletet. (9) A Képviselő-testület a költségvetési intézmények kiemelt előirányzatán belül a részelőirányzatok feletti rendelkezési jogosultságát az alábbiak szerint szabályozza: - a gázenergia-szolgáltatás díja, - a villamosenergia-szolgáltatás díja, - a távhő- és melegvíz-szolgáltatás díja, - a víz- és csatornadíjak, - a tüzelőanyagok beszerzése, - az egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatási közül a szemétszállítási és kéményseprési díjak, - az élelmiszer-beszerzés, - a vásárolt élelmezés, - a munkáltató által fizetett személyi jövedelemadó, - rehabilitációs járulék, - az általános forgalmi adó részelőirányzatok felett nem rendelkeznek. (0) A (9) bekezdésben meghatározott részelőirányzatok feletti rendelkezési jogosultság a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervet illeti meg. () Az Önkormányzat költségvetési szervei térítési díjat kizárólag alapfeladataikkal összefüggésben, a jogszabályok alapján és az azokban meghatározottak szerint 7 Módosította a 6/06. (II.8.) Ör. 3. -a 3/8

szedhetnek be. A költségvetési szervek az étkeztetés személyi térítési díját kivéve a működési bevételeiket kötelesek az elszámolási számlájukra beszedni. Az étkezési térítési díjakat kötelesek beszedni, a beszedett összeg a finanszírozás részét képezi, azt a saját elszámolási számlájára köteles befizetni. () A költségvetési intézmények pénzellátásának rendjét a Képviselő-testület a 05. évben az alábbiak szerint szabályozza: a) Az Önkormányzat költségvetési számlájáról kell a nettó finanszírozás rendje szerint kiegyenlíteni a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak személyi juttatásaiból a foglalkoztatottakat terhelő adó- és járulék befizetések miatti levonásokat illetve a személyi juttatások után a kifizetőt, foglalkoztatót terhelő járulékokat. A költségvetési intézmények esetében a nettósított személyi kifizetések, az energia költségek, valamint a közétkeztetés kiadásait szintén az Önkormányzat költségvetési számlájáról kell finanszírozni. b) A kiskincstári rendszer alapján a Polgármesteri Hivatalt az a) pontban meghatározott összegen felül havi.35 E Ft illeti meg intézmény-finanszírozási (pénzforgalmi) limitként. 05. december 8. napjával a pénzellátás maradványának kiutalására intézkedni kell. c) A kiskincstári rendszer alapján a köznevelési költségvetési intézményeket az a) pontban meghatározott összegen felül intézmény-finanszírozási (pénzforgalmi) limit illeti meg egyenlő részletben. December hónapban köteles az intézmény a többlettámogatást az Önkormányzat részére átutalni. d) A kiskincstári rendszer alapján a Vigyázó Sándor Művelődési Házat összesen - az a) pontban meghatározott összegen felül havi 9.065 E Ft, a Családsegítő Központot 707 E Ft, a Gyermekjóléti Szolgálatot 493 E Ft illeti meg intézmény-finanszírozási (pénzforgalmi) limitként. 05. december 8. napjával a pénzellátás maradványának kiutalására intézkedni kell. 6. () A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal az általános célú gazdálkodási tartalék keret felhasználására 8.59 E Ft 8 összeghatárig. () A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal a szociális célú gazdálkodási tartalék keret 3.439 E Ft-os 9 összegének felhasználására. (3) A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal a választókerületi céltartalék 6.067 E Ft-os 0 összegének felhasználására az alábbiak szerint: a) Az összegből az egyes egyéni választókerületekre az alábbi táblázatban meghatározott összeget fordíthat a választókerület területén út, járda, víz-, csatorna-, gázhálózat, felszíni vízelvezető rendszer és elektromos hálózat terveztetésére és kivitelezésére, az önkormányzati fenntartású intézmények felújítására és tárgyieszköz-beszerzésére, a választókerület lakosságával közvetlenül összefüggő feladatokra és a költségvetési szervek támogatására. 8 Módosította a 6/06. (II.8.) Ör. 4. () bekezdése 9 Módosította a 9/05. (IX.4.) Ör. 4. () bekezdése 0 Módosította a 6/06. (II.8.) Ör. 4. () bekezdése 4/8

. sz. egyéni választókerület.64 E Ft. sz. egyéni választókerület.664 E Ft 3. sz. egyéni választókerület 4.44 E Ft 4. sz. egyéni választókerület 4.9 E Ft 5. sz. egyéni választókerület 0 E Ft 6. sz. egyéni választókerület.78 E Ft 7. sz. egyéni választókerület 445 E Ft 8. sz. egyéni választókerület 95 E Ft 9. sz. egyéni választókerület.365 E Ft 0. sz. egyéni választókerület.844 E Ft. sz. egyéni választókerület.5 E Ft. sz. egyéni választókerület.776 E Ft 3. sz. egyéni választókerület.076 E Ft 4. sz. egyéni választókerület 356 E Ft b) A polgármester döntését kezdeményezheti az adott választókerület vonatkozásában a választókerületben megválasztott képviselő. A képviselő a javaslatát köteles írásban indokolni, annak megalapozottságát igazolni. c) Amennyiben a polgármester a kezdeményező, úgy döntése előtt köteles kikérni az adott választókerületben megválasztott képviselő véleményét. d) A polgármester a javaslat elutasításáról vagy a kérelemben, javaslatban megjelölttől jelentős mértékben eltérő összegű döntéséről a javaslatot tevő képviselőt értesíti. (4) A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal a működési céltartalék 3.664.64 E Ft-os és a vis major keret.965 E Ft-os 3 összegének felhasználására. (5) Az ()-(4) bekezdésben foglalt tartalékok az alábbiak szerint használhatók fel: a) 05. június 30-ig a tartalékok 40 %-a a használható fel, b) a tartalékok alapítványi támogatásra nem fordíthatók. (6) A polgármester az ()-(4) és (9) bekezdésekben meghatározott hatásköre gyakorlásáról az SZMSZ rendelkezései szerint köteles beszámolni a Képviselő-testületnek. (7) A Képviselő-testület a polgármesterre ruházza a rendelkezési jogot - kereset-kiegészítés céltartaléka esetén 5.3 E Ft 3 értékig, a soron következő képviselő-testületi ülésen történő beszámolási kötelezettség mellett, a költségvetési rendelet szükséges módosításának beterjesztésével. (8) A Képviselő-testület a polgármesterre ruházza a rendelkezési jogot az egyházak támogatására elkülönített 3.000 E Ft-os előirányzat felhasználásáról. 7. () A 3. () bekezdéséhez rendelt K. 6. jelű melléklet 4 civil szervezetek támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. Módosította a 6/06. (II.8) Ör. 4. (3) bekezdése Módosította a 6/06. (II.8.) Ör. 4. (4) bekezdése 3 Módosította a 9/05. (IX.4.) Ör. 4. (6) bekezdése 5/8

() A 3. () bekezdéséhez rendelt K. 6. jelű melléklet 4 gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. (3) A 3. () bekezdéséhez rendelt K. 6. jelű melléklet 4 sportegyesületek támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. (4) Az () és (3) bekezdésben meghatározott pályázatokat az érintett bizottság köteles 05. április 30-ig kiírni és 05. június 30-ig elbírálni, a () bekezdésben meghatározott pályázat esetében a kiírás határideje 05. április 5. az elbírálásé pedig 05. június 5. napja. 8. () A 3. () bekezdéséhez rendelt K. 6. jelű melléklet 5 kisebbségek támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Képviselő-testület jogosult. () A pályázatot 05. április 5-ig ki kell írni, a pályázatok elbírálásáról 05. június 5-ig dönteni kell, a keretösszeg 06. március 3-ig használható fel. 9. A Képviselő-testület 8.000 E Ft összegű oktatási céltartalékot képez. Az oktatási céltartalékból a polgármester 00 E Ft-ot használhat fel az Óvodavezetők Szakmai Szervezete működési költségeire,.500 E Ft-ot az intézményvezetői pályázatok elbírálásához, és az érzékenyítő programban részt vevő előadók díjazására. Az oktatási céltartalék 3.087 E Ft 6 összegű felhasználásáról a Képviselő-testület egyedileg dönt. 0. () Az Önkormányzat fenntartásában lévő költségvetési szerv (a továbbiakban: intézmény) abban az esetben köthet átmenetileg, határozott időre külső személlyel, szervezettel szellemi tevékenység elvégzésére irányuló szolgáltatási szerződést (a továbbiakban: szerződés), ha arra jogszabályban illetve az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott alapfeladatai ellátásához feltétlenül szükség van, és a) az adott alapfeladat elvégzéséhez megfelelő szakértelemmel, végzettséggel, szakképzettséggel és gyakorlattal rendelkező köztisztviselőt, közalkalmazottat vagy munkavállalót az intézmény nem foglalkoztat, vagy b) az intézménynek nincs elegendő munkaerő kapacitása az adott feladat ellátására, vagy c) az intézmény alapfeladatai, alaptevékenysége részeként felmerülő, a szerződés tárgyát képező szolgáltatás egyedi vagy meghatározott alkalmanként, időben rendszertelenül ellátandó alapfeladat. () A szerződésnek tartalmaznia kell különösen az alábbiakat: 4 Módosította a 6/06. (II.8.) Ör. 5. -a 5 Módosította a 6/06. (II.8.) Ör. 6. -a 6 Módosította a 43/05. (XII.7.) Ör. 7. -a 6/8

a) a szerződés pontos megnevezését, b) a külső személy, szervezet által ellátandó feladatot, c) annak pontos megjelölését, hogy az () bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott körülmények közül mely körülmény (feltétel) áll fenn, d) a szolgáltatás, tevékenység ellátásának részletes feltételeit, a szerződő felek jogait és kötelezettségeit, e) a szerződésben rögzített szolgáltatás, tevékenység teljesítésének igazolására felhatalmazott személy nevét, beosztását, f) a szerződés időtartamát, valamint arra történő utalást, hogy a külső személlyel, szervezettel a szellemi tevékenység elvégzésére irányuló szerződés a jövőre nézve, indoklás nélkül megszűnik, amennyiben nem állnak fenn a szerződés megkötésére vezető körülmények (feltételek). (3) Az intézményben vezetői feladat ellátására szerződés nem köthető.. () Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a talajterhelési díj fizetéséről szóló, többször módosított 33/004. (VI.4.) önkormányzati rendelete alapján a 05. évben befolyó talajterhelési díjbevétel a talaj valamint a felszín alatti víz mennyiségi és minőségi védelmére használható fel. () Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról szóló, többször módosított 56/005. (XII.4.) önkormányzati rendelete alapján a 05. évben befolyó bevétel településtisztasági feladatokra, zöldterület-gazdálkodásra, út- és parkfenntartásra használható fel. V. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése. () Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetéséért és továbbfejlesztéséért az Önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős. () Az önállóan működő költségvetési szerv feladatai ellátásáról, munkafolyamatai megszervezéséről oly módon gondoskodik, hogy az biztosítsa az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv költségvetésében részére megállapított előirányzatok takarékos felhasználását. (3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembevételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli. 7/8

(4) A Polgármesteri Hivatal valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzatmódosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezeti. VI. Vegyes és záró rendelkezések 3. () E rendelet 05. február 7. napján lép hatályba, rendelkezéseit a 05. évi költségvetés végrehajtása során kell alkalmazni. Budapest, 05. február 6. Dr. Rúzsa Ágnes jegyző helyett Dr. Mód Kristóf s.k. aljegyző Riz Levente polgármester helyett Horváth Tamás s.k. alpolgármester A rendelet kihirdetve: 05. február 6. napján. Dr. Rúzsa Ágnes jegyző helyett Dr. Mód Kristóf s.k. aljegyző A 7/05. (V.8.) önkormányzati rendelettel módosított szöveg. A 9/05. (IX.4.) önkormányzati rendelettel módosított szöveg. A 36/05. (X.6.) önkormányzati rendelettel módosított szöveg. A 43/05. (XII.7.) önkormányzati rendelettel módosított szöveg. A 6/06. (II.8.) önkormányzati rendelettel módosított szöveg. 8/8

ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének az Önkormányzat 05. évi költségvetéséről szóló 6/05. (II. 6.) önkormányzati rendeletéhez Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 4.. (3) bekezdés értelmében a jegyző által elkészített költségvetési rendelet-tervezetet a polgármester a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a Képviselő-testületnek. Annak érdekében, hogy a törvényességi kötelezettségnek és a gazdálkodás folyamatosságának és átláthatóságának eleget tegyünk, szükséges e rendelet megalkotása. RÉSZLETES INDOKOLÁS. -hoz A költségvetési rendelet hatálya Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat intézményeire vonatkozik.. -hoz Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 05. évi költségvetéséről szóló rendelet főösszegét, a likviditásra vonatkozó előírásokat tartalmazza. 3. -hoz Az államháztartási törvény valamint az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben előírt valamennyi melléklet jóváhagyását, elfogadását tartalmazza. Az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó intézmények előírt bontását tartalmazza. 4. -hoz Az önkormányzati rendelet címrendjének megállapítását tartalmazza. 5-. -hoz A költségvetési rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket sorolja fel. Itt került meghatározásra az előirányzatok feletti rendelkezési jog, a pénzellátásra vonatkozó előírások, a tartalékok feletti rendelkezési jog, a létszámgazdálkodásra és foglalkoztatásra vonatkozó speciális előírások.. -hoz A költségvetés végrehajtásának ellenőrzési kötöttségeit tartalmazza. A rendelet hatályba lépéséről rendelkezik. 3. -hoz

05. évi B. 6. jelű melléklet 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 30 3 3 33 34 35 36 37 38 44 45 46 47 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen I. Polgármesteri Hivatal. Polgármesteri Hivatal 677 9 76 5 80 0 0 4 855 0 39 888 36 48 40 369. Óvodák Aprófalva Óvoda 0 0 4 845 0 0 7 0 4 85 65 307 80 59 Bóbita Óvoda 0 0 7 89 0 0 0 0 7 89 74 36 8 53 Csicsergő Óvoda 567 0 7 5 0 0 7 0 0 085 73 095 83 80 Csillagszem Óvoda 0 0 5 60 0 0 7 0 5 67 39 573 54 840 Hétszínvirág Óvoda 0 0 70 0 0 7 0 709 08 859 3 568 Hófehérke Óvoda 0 0 9 36 0 0 7 0 9 369 86 600 95 969 Kuckó Óvoda 0 0 7 0 0 0 7 0 7 08 00 658 07 676 Mákvirág Óvoda 0 0 8 66 0 0 7 0 8 63 4 97 49 80 Mézeskalács Óvoda 0 0 3 06 0 0 7 0 3 3 5 59 65 37 Micimackó Óvoda 0 0 8 60 0 0 7 0 8 67 87 540 96 67 Napsugár Óvoda 0 0 4 655 0 0 48 0 4 703 67 06 8 764 Összefogás Óvoda 0 0 8 0 0 7 64 353 9 408 03 76 Piroska Óvoda 0 0 8 47 0 0 7 0 8 434 88 75 97 49 Robogó Óvoda 0 0 04 0 0 4 0 056 53 588 Százszorszép Óvoda 0 0 9 06 0 0 7 0 9 068 98 807 07 875. Óvodák összesen 567 0 69 9 0 0 46 64 7 68 787 973 960 4 3. Családsegítő Központ 0 0 58 0 0 0 0 58 79 809 80 390 4. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ 0 0 0 0 0 0 0 0 59 349 59 349 OEP finanszírozás 89 607 0 0 0 0 0 0 89 607 0 89 607 Bölcsödei térítési díjak 0 0 53 553 0 0 3 0 53 556 0 53 556 Szociális szolgáltatások díjai 0 0 53 038 0 0 0 0 53 058 0 53 058 Egészségügyi szolgáltatások díja 0 0 6 094 0 0 380 0 6 474 0 6 474 4. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ összesen 89 607 0 67 685 0 0 403 0 457 695 59 349 050 044 5. Gyermekjóléti Központ 0 0 53 0 0 0 0 53 76 346 76 878 6. Piac 0 0 76 8 0 0 5 0 76 69 0 76 69 7. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 767 0 4 969 90 0 0 0 43 96 050 64 976 I. Polgármesteri Hivatal összesen 93 68 9 76 48 456 90 0 5 455 64 79 059 4 9 008 4 90 067 II. Önkormányzat. Képviselő-testület 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 /6

05. évi B. 6. jelű melléklet 48 49 50 5 5 53 54 55 56 57 58 59 60 6 6 63 64 65 66 67 68 69 70 7 7 73 74 75 76 77 78 79 80 8 8 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Helyi önkormányzatok költségvetési támogatása 076 95 0 0 0 0 0 0 076 95 0 076 95 Szolgáltatások díjai 0 3 44 997 0 0 0 0 45 000 0 45 000 Idegenforgalmi adó 576 0 0 0 0 0 0 576 0 576 Építmény adó 0 465 537 0 0 0 0 0 465 537 0 465 537 Telekadó 0 075 000 0 0 0 0 0 075 000 0 075 000 Iparűzési adó 0 5 5 930 0 0 0 0 0 5 5 930 0 5 5 930 Gépjárműadó 0 49 95 0 0 0 0 0 49 95 0 49 95 Magánszemélyek kommunális adója 0 3 0 0 0 0 0 3 0 3 Talajterhelésí díj 0 065 0 0 0 0 0 065 0 065 Bírságok, pótlékok 0 36 696 0 0 0 0 0 36 696 0 36 696 Kamatbevétel 0 0 54 983 0 0 0 0 54 983 0 54 983 Szervezetfejlesztés Rákosmente Önkormányzatnál 40 000 0 0 0 0 0 0 40 000 0 40 000 Pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 4 749 95 4 749 95 Önkormányzati intézmények befizetései 6 0 0 0 0 0 0 6 0 6 Bérkompenzáció 5 6 0 0 0 0 0 0 5 6 0 5 6 Szociális ágazati pótlék 30 596 0 0 0 0 0 0 30 596 0 30 596 Kiegészítő szociális ágazati pótlék 668 0 0 0 0 0 0 668 0 668 Osztalék 0 0 57 373 0 0 0 0 57 373 0 57 373 Egyéb visszatérülések, megtérülések, kártérítések 74 0 35 09 0 0 366 998 36 647 0 36 647 Továbbszámlázott étkeztetés 0 0 405 830 0 0 0 0 405 830 0 405 830 Kubinyi Program 05 0 0 0 0 000 0 0 000 0 000 A Gyermekjóléti Központ informatikai eszköz beszerzésének támogatása 0 0 0 0 000 0 0 000 0 000 04. évre vonatkozó pótlólagos állami támogatás 0 540 0 0 0 0 0 0 0 540 0 0 540 06. évi nettó finanszírozási előleg 0 0 0 0 0 0 0 0 65 99 65 99 Betétek megszüntetésének teljesítése 0 0 0 0 0 0 0 0 55 88 443 55 88 443 3. Katasztrófavédelmi feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4. Állategészségügyi feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5. Sportfeladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6. Művelődési feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Autómentes Nap rendezvény 3 000 0 0 0 0 0 0 3 000 0 3 000 Érdekeltségnövelő támogatás 0 0 0 0 80 0 0 80 0 80 7. Tájékoztatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8. Oktatási, köznevelési feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 /6

05. évi B. 6. jelű melléklet 83 84 85 86 87 88 89 90 9 9 93 94 95 96 97 98 99 00 0 0 03 04 05 06 07 08 09 0 3 4 5 6 7 8 9 0 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen 9. Településüzemeltetési feladatok Mezőöri Szolgálat támogatása 5 34 0 0 0 0 0 0 5 34 0 5 34 Terület alapú támogatás 570 0 0 0 0 0 0 570 0 570 Háztartásoktól átvett pénzeszközök műfüves pálya kialakításához 0 0 0 0 0 0 64 64 0 64 0. Intézményüzemeltetési feladatok Iskolai térítési díjak 0 0 69 68 0 0 0 0 69 68 0 69 68 Bérleti díjak 0 0 7 833 0 0 0 0 7 833 0 7 833 Tandíj bevétel 0 0 7 008 0 0 0 0 7 008 0 7 008 Egyéb különféle működési 0 0 43 0 0 0 0 43 0 43 Óvodai intézmények működtetése 0 0 7 030 0 0 0 0 7 030 0 7 030. Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Lakás célú helyiségek bevétele 0 0 59 49 0 0 0 0 59 49 0 59 49 Nem lakás célú helyiségek bevétele 0 0 30 000 0 0 0 0 30 000 0 30 000 Mezőgazdasági és egyéb ingatlanok bevétele 0 0 65 63 0 0 0 0 65 63 0 65 63 Kezességvállalásból visszatérülés 0 0 0 77 0 0 0 77 0 77 Ingatlan értékesítésből származó bevétel 0 0 365 0 0 88 3 0 88 676 0 88 676 Lakás értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 000 0 0 000 0 0 000. Szociális és egészségügyi feladatok Foglalkoztatást helyettesítő juttatás 6 569 0 0 0 0 0 0 6 569 0 6 569 Rendszeres szociális segély 6 368 0 0 0 0 0 0 6 368 0 6 368 Lakásfenntartási támogatás 6 553 0 0 0 0 0 0 6 553 0 6 553 Adósságkezélési támogatás 3 745 0 0 0 0 0 0 3 745 0 3 745 Pszichiátriai betegek közösségi ellátás 8 750 0 0 0 0 0 0 8 750 0 8 750 Közfoglalkoztatás támogatása 86 89 0 0 0 0 0 0 86 89 0 86 89 Nyári napközis tábor 0 0 874 0 0 0 0 874 0 874 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 766 0 0 0 0 0 0 766 0 766 Óvodáztatási támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Nyári szociális étkeztetés 6 880 0 0 0 0 0 0 6 880 0 6 880 Pénzbeli támogatás (Erzsébet-utalvány) 5 776 0 0 0 0 0 0 5 776 0 5 776 Diákmunka 796 0 0 0 0 0 0 796 0 796 3. Támogatások Helyi támogatás visszatérülés 0 0 0 0 0 0 7 573 7 573 0 7 573 Társasházak részére nyújtott támogatás visszatérülés 0 0 0 0 0 0 3 950 3 950 0 3 950 Dolgozóknak lakásépítésre adott kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0 0 0 363 363 0 363 3/6

05. évi B. 6. jelű melléklet A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO 3 4. Beruházások államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen 4 5 6 7 8 9 30 3 3 33 34 35 36 37 38 39 40 4 4 43 44 45 Földutak szilárd burkolattal történő ellátása 0 0 0 0 40 387 0 0 40 387 0 40 387 Hétszinvirág Óvoda bővítés 0 0 0 0 8 66 0 0 8 66 0 8 66 Szociális célú városrehabilitáció 0 0 0 0 6 59 0 0 6 59 0 6 59 Litera tér- munltikunkciónális közösségi felület kialakítása Rákoscsaba régi piacterén és környezetében 0 0 0 0 57 899 0 0 57 899 0 57 899 Egészségkert - a rákoskerti régi piactér tereprendezése és térrehabilitációja 0 0 0 0 68 853 0 0 68 853 0 68 853 Nemzetiségek tere - többfunkciós tér kialakítása Rákoskeresztúron 0 0 0 0 9 000 0 0 9 000 0 9 000 Sószoba kialakítása a Bóbita Óvodában 0 0 0 0 0 0 450 450 0 450 5. Felújítások Naplás úti orvosi rendelő energetikai megújítás 0 0 0 0 3 45 0 0 3 45 0 3 45 Zrinyi Miklós Általános Iskola energetikai fejlesztés 0 0 0 0 48 964 0 0 48 964 0 48 964 Zsuzsanna tér megújítása 0 0 0 0 0 0 400 400 0 400 Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium főépületének energetikai felújítás (KEOP) 0 0 0 0 6 56 0 0 6 56 0 6 56 Bajcsy-Zsilinszky Kórház Ferihegyi úti Szakrendelő energetikai felújítása (KEOP) 0 0 0 0 08 384 0 0 08 384 0 08 384 Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium energetikai felújítása (KEOP) 0 0 0 0 45 645 0 0 45 645 0 45 645 Erdős Renée Ház homlokzati faelemeinek felújítása 0 0 0 0 800 0 0 800 0 800 II. Önkormányzat 459 088 6 980 86 57 379 77 359 740 98 677 8 898 076 45 60 003 694 7 079 839 Bevételek intézményfinanszírozás nélkül 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 883 37 Mindösszesen (I.+II.) 75 706 6 989 36 639 835 367 359 740 04 3 9 06 867 04 64 70 76 989 906 4/6

05. évi Kötelező önkormányzati feladatok B. 6. a. jelű melléklet 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 30 3 3 33 34 35 36 37 38 44 45 46 47 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen I. Polgármesteri Hivatal. Polgármesteri Hivatal 677 0 0 0 0 64 0 94 6 48 63 4. Óvodák Aprófalva Óvoda 0 0 4 664 0 0 0 0 4 664 65 307 79 97 Bóbita Óvoda 0 0 7 846 0 0 0 0 7 846 74 36 8 08 Csicsergő Óvoda 0 0 7 34 0 0 0 0 7 34 73 095 80 436 Csillagszem Óvoda 0 0 5 09 0 0 0 0 5 09 39 573 54 68 Hétszínvirág Óvoda 0 0 067 0 0 0 0 067 08 859 30 96 Hófehérke Óvoda 0 0 9 359 0 0 0 0 9 359 86 600 95 959 Kuckó Óvoda 0 0 7 00 0 0 0 0 7 00 00 658 07 668 Mákvirág Óvoda 0 0 8 64 0 0 0 0 8 64 4 97 49 8 Mézeskalács Óvoda 0 0 3 086 0 0 0 0 3 086 5 59 65 345 Micimackó Óvoda 0 0 8 353 0 0 0 0 8 353 87 540 95 893 Napsugár Óvoda 0 0 4 65 0 0 0 0 4 65 67 06 8 73 Összefogás Óvoda 0 0 09 0 0 0 0 09 9 408 03 437 Piroska Óvoda 0 0 8 44 0 0 0 0 8 44 88 75 97 39 Robogó Óvoda 0 0 036 0 0 0 0 036 53 568 Százszorszép Óvoda 0 0 8 936 0 0 0 0 8 936 98 807 07 743. Óvodák összesen 0 0 67 56 0 0 0 0 67 56 787 973 955 499 3. Családsegítő Központ 0 0 54 0 0 0 0 54 79 809 80 350 4. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ 0 0 0 0 0 0 0 0 59 349 59 349 OEP finanszírozás 89 607 0 0 0 0 0 0 89 607 0 89 607 Bölcsödei térítési díjak 0 0 53 553 0 0 3 0 53 556 0 53 556 Szociális szolgáltatások díjai 0 0 53 038 0 0 0 0 53 058 0 53 058 Egészségügyi szolgáltatások díja 0 0 6 094 0 0 380 0 6 474 0 6 474 4. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ összesen 89 607 0 67 685 0 0 403 0 457 695 59 349 050 044 5. Gyermekjóléti Központ 0 0 53 0 0 0 0 53 76 346 76 878 6. Piac 0 0 76 8 0 0 5 0 76 69 0 76 69 7. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 45 0 4 969 0 0 0 0 43 4 050 64 47 I. Polgármesteri Hivatal összesen 90 736 0 455 47 0 0 78 0 747 95 3 369 008 4 6 933 II. Önkormányzat. Képviselő-testület 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5/6

05. évi Kötelező önkormányzati feladatok B. 6. a. jelű melléklet 48 49 50 5 5 53 54 55 56 57 58 59 60 6 6 63 64 65 66 67 68 69 70 7 7 73 74 75 76 77 78 79 80 8 8 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Helyi önkormányzatok költségvetési támogatása 076 95 0 0 0 0 0 0 076 95 0 076 95 Szolgáltatások díjai 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Idegenforgalmi adó 576 0 0 0 0 0 0 576 0 576 Építmény adó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Telekadó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Iparűzési adó 0 65 930 0 0 0 0 0 65 930 0 65 930 Gépjárműadó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Magánszemélyek kommunális adója 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Talajterhelésí díj 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bírságok, pótlékok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kamatbevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szervezetfejlesztés Rákosmente Önkormányzatnál 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 4 749 95 4 749 95 Önkormányzati intézmények befizetései 6 0 0 0 0 0 0 6 0 6 Bérkompenzáció 5 6 0 0 0 0 0 0 5 6 0 5 6 Szociális ágazati pótlék 30 596 0 0 0 0 0 0 30 596 0 30 596 Kiegészítő szociális ágazati pótlék 668 0 0 0 0 0 0 668 0 668 Osztalék 0 0 57 373 0 0 0 0 57 373 0 57 373 Egyéb visszatérülések, megtérülések, kártérítések 74 0 0 0 0 0 0 74 0 74 Továbbszámlázott étkeztetés 0 0 405 830 0 0 0 0 405 830 0 405 830 Kubinyi Program 05 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 A Gyermekjóléti Központ informatikai eszköz beszerzésének támogatása 0 0 0 0 000 0 0 000 0 000 04. évre vonatkozó pótlólagos állami támogatás 0 540 0 0 0 0 0 0 0 540 0 0 540 06. évi nettó finanszírozási előleg 0 0 0 0 0 0 0 0 65 99 65 99 Betétek megszüntetésének teljesítése 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3. Katasztrófavédelmi feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4. Állategészségügyi feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5. Sportfeladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6. Művelődési feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Autómentes Nap rendezvény 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Érdekeltségnövelő támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7. Tájékoztatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8. Oktatási, köznevelési feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6/6

05. évi Kötelező önkormányzati feladatok B. 6. a. jelű melléklet 83 84 85 86 87 88 89 90 9 9 93 94 95 96 97 98 99 00 0 0 03 04 05 06 07 08 09 0 3 4 5 6 7 8 9 0 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen 9. Településüzemeltetési feladatok Mezőöri Szolgálat támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Terület alapú támogatás 570 0 0 0 0 0 0 570 0 570 Háztartásoktól átvett pénzeszközök műfüves pálya kialakításához 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0. Intézményüzemeltetési feladatok Iskolai térítési díjak 0 0 69 68 0 0 0 0 69 68 0 69 68 Bérleti díjak 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Tandíj bevétel 0 0 7 008 0 0 0 0 7 008 0 7 008 Egyéb különféle működési 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Óvodai intézmények működtetése 0 0 7 030 0 0 0 0 7 030 0 7 030. Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Lakás célú helyiségek bevétele 0 0 59 49 0 0 0 0 59 49 0 59 49 Nem lakás célú helyiségek bevétele 0 0 30 000 0 0 0 0 30 000 0 30 000 Mezőgazdasági és egyéb ingatlanok bevétele 0 0 65 63 0 0 0 0 65 63 0 65 63 Kezességvállalásból visszatérülés 0 0 0 77 0 0 0 77 0 77 Ingatlan értékesítésből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Lakás értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0. Szociális és egészségügyi feladatok Foglalkoztatást helyettesítő juttatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Rendszeres szociális segély 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Lakásfenntartási támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Adósságkezélési támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Pszichiátriai betegek közösségi ellátás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Közfoglalkoztatás támogatása 86 89 0 0 0 0 0 0 86 89 0 86 89 Nyári napközis tábor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Óvodáztatási támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Nyári szociális étkeztetés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Pénzbeli támogatás (Erzsébet-utalvány) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Diákmunka 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3. Támogatások Helyi támogatás visszatérülés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Társasházak részére nyújtott támogatás visszatérülés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Dolgozóknak lakásépítésre adott kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7/6

05. évi Kötelező önkormányzati feladatok B. 6. a. jelű melléklet 3 4. Beruházások A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen 4 5 6 7 8 9 30 3 3 33 34 35 36 37 38 39 40 4 4 43 44 45 Földutak szilárd burkolattal történő ellátása 0 0 0 0 40 387 0 0 40 387 0 40 387 Hétszinvirág Óvoda bővítés 0 0 0 0 8 66 0 0 8 66 0 8 66 Szociális célú városrehabilitáció 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Litera tér- munltikunkciónális közösségi felület kialakítása Rákoscsaba régi piacterén és környezetében 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egészségkert - a rákoskerti régi piactér tereprendezése és térrehabilitációja 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Nemzetiségek tere - többfunkciós tér kialakítása Rákoskeresztúron 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Sószoba kialakítása a Bóbita Óvodában 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5. Felújítások Naplás úti orvosi rendelő energetikai megújítás 0 0 0 0 3 45 0 0 3 45 0 3 45 Zrinyi Miklós Általános Iskola energetikai fejlesztés 0 0 0 0 48 964 0 0 48 964 0 48 964 Zsuzsanna tér megújítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium főépületének energetikai felújítás (KEOP) 0 0 0 0 6 56 0 0 6 56 0 6 56 Bajcsy-Zsilinszky Kórház Ferihegyi úti Szakrendelő energetikai felújítása (KEOP) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium energetikai felújítása (KEOP) 0 0 0 0 45 645 0 0 45 645 0 45 645 Erdős Renée Ház homlokzati faelemeinek felújítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 II. Önkormányzat 30 74 65 930 00 695 77 965 365 0 0 5 93 908 4 85 5 0 739 59 Bevételek intézményfinanszírozás nélkül 0 0 0 0 0 0 0 0 0 499 558 Mindösszesen (I.+II.) 593 477 65 930 457 66 77 965 365 78 0 6 67 833 8 84 59 4 856 09 8/6

05. évi Önként vállalt önkormányzati feladatok B. 6. b. jelű melléklet 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 30 3 3 33 34 35 36 37 38 44 45 46 47 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen I. Polgármesteri Hivatal. Polgármesteri Hivatal 0 0 5 80 0 0 3 59 0 8 77 470 000 498 77. Óvodák Aprófalva Óvoda 0 0 8 0 0 7 0 88 0 88 Bóbita Óvoda 0 0 45 0 0 0 0 45 0 45 Csicsergő Óvoda 567 0 70 0 0 7 0 744 0 744 Csillagszem Óvoda 0 0 5 0 0 7 0 58 0 58 Hétszínvirág Óvoda 0 0 635 0 0 7 0 64 0 64 Hófehérke Óvoda 0 0 3 0 0 7 0 0 0 0 Kuckó Óvoda 0 0 0 0 7 0 8 0 8 Mákvirág Óvoda 0 0 0 0 7 0 9 0 9 Mézeskalács Óvoda 0 0 0 0 0 7 0 7 0 7 Micimackó Óvoda 0 0 67 0 0 7 0 74 0 74 Napsugár Óvoda 0 0 3 0 0 48 0 5 0 5 Összefogás Óvoda 0 0 53 0 0 7 64 34 0 34 Piroska Óvoda 0 0 3 0 0 7 0 0 0 0 Robogó Óvoda 0 0 6 0 0 4 0 0 0 0 Százszorszép Óvoda 0 0 5 0 0 7 0 3 0 3. Óvodák összesen 567 0 765 0 0 46 64 4 64 0 4 64 3. Családsegítő Központ 0 0 40 0 0 0 0 40 0 40 4. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 OEP finanszírozás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bölcsödei térítési díjak 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szociális szolgáltatások díjai 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egészségügyi szolgáltatások díja 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5. Gyermekjóléti Központ 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6. Piac 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 35 0 0 90 0 0 0 505 0 505 I. Polgármesteri Hivatal összesen 88 0 6 985 90 0 3 737 64 33 958 470 000 503 958 II. Önkormányzat. Képviselő-testület 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9/6

05. évi Önként vállalt önkormányzati feladatok B. 6. b. jelű melléklet 48 49 50 5 5 53 54 55 56 57 58 59 60 6 6 63 64 65 66 67 68 69 70 7 7 73 74 75 76 77 78 79 80 8 8 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Helyi önkormányzatok költségvetési támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szolgáltatások díjai 0 3 44 997 0 0 0 0 45 000 0 45 000 Idegenforgalmi adó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Építmény adó 0 465 537 0 0 0 0 0 465 537 0 465 537 Telekadó 0 075 000 0 0 0 0 0 075 000 0 075 000 Iparűzési adó 0 3 500 000 0 0 0 0 0 3 500 000 0 3 500 000 Gépjárműadó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Magánszemélyek kommunális adója 0 3 0 0 0 0 0 3 0 3 Talajterhelésí díj 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bírságok, pótlékok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kamatbevétel 0 0 54 983 0 0 0 0 54 983 0 54 983 Szervezetfejlesztés Rákosmente Önkormányzatnál 40 000 0 0 0 0 0 0 40 000 0 40 000 Pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Önkormányzati intézmények befizetései 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bérkompenzáció 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szociális ágazati pótlék 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kiegészítő szociális ágazati pótlék 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Osztalék 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb visszatérülések, megtérülések, kártérítések 0 0 35 09 0 0 366 998 36 573 0 36 573 Továbbszámlázott étkeztetés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kubinyi Program 05 0 0 0 0 000 0 0 000 0 000 A Gyermekjóléti Központ informatikai eszköz beszerzésének támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 04. évre vonatkozó pótlólagos állami támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 06. évi nettó finanszírozási előleg 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Betétek megszüntetésének teljesítése 0 0 0 0 0 0 0 0 55 88 443 55 88 443 3. Katasztrófavédelmi feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4. Állategészségügyi feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5. Sportfeladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6. Művelődési feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Autómentes Nap rendezvény 3 000 0 0 0 0 0 0 3 000 0 3 000 Érdekeltségnövelő támogatás 0 0 0 0 80 0 0 80 0 80 7. Tájékoztatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8. Oktatási, köznevelési feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0/6

05. évi Önként vállalt önkormányzati feladatok B. 6. b. jelű melléklet 83 84 85 86 87 88 89 90 9 9 93 94 95 96 97 98 99 00 0 0 03 04 05 06 07 08 09 0 3 4 5 6 7 8 9 0 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen 9. Településüzemeltetési feladatok Mezőöri Szolgálat támogatása 5 34 0 0 0 0 0 0 5 34 0 5 34 Terület alapú támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Háztartásoktól átvett pénzeszközök műfüves pálya kialakításához 0 0 0 0 0 0 64 64 0 64 0. Intézményüzemeltetési feladatok Iskolai térítési díjak 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bérleti díjak 0 0 7 833 0 0 0 0 7 833 0 7 833 Tandíj bevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb különféle működési 0 0 43 0 0 0 0 43 0 43 Óvodai intézmények működtetése 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0. Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Lakás célú helyiségek bevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Nem lakás célú helyiségek bevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Mezőgazdasági és egyéb ingatlanok bevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kezességvállalásból visszatérülés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Ingatlan értékesítésből származó bevétel 0 0 365 0 0 88 3 0 88 676 0 88 676 Lakás értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 000 0 0 000 0 0 000. Szociális és egészségügyi feladatok Foglalkoztatást helyettesítő juttatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Rendszeres szociális segély 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Lakásfenntartási támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Adósságkezélési támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Pszichiátriai betegek közösségi ellátás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Közfoglalkoztatás támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Nyári napközis tábor 0 0 874 0 0 0 0 874 0 874 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Óvodáztatási támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Nyári szociális étkeztetés 6 880 0 0 0 0 0 0 6 880 0 6 880 Pénzbeli támogatás (Erzsébet-utalvány) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Diákmunka 796 0 0 0 0 0 0 796 0 796 3. Támogatások Helyi támogatás visszatérülés 0 0 0 0 0 0 7 573 7 573 0 7 573 Társasházak részére nyújtott támogatás visszatérülés 0 0 0 0 0 0 3 950 3 950 0 3 950 Dolgozóknak lakásépítésre adott kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0 0 0 363 363 0 363 /6

05. évi Önként vállalt önkormányzati feladatok B. 6. b. jelű melléklet 3 4. Beruházások A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen 4 5 6 7 8 9 30 3 3 33 34 35 36 37 38 39 40 4 4 43 44 45 Földutak szilárd burkolattal történő ellátása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Hétszinvirág Óvoda bővítés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szociális célú városrehabilitáció 0 0 0 0 6 59 0 0 6 59 0 6 59 Litera tér- munltikunkciónális közösségi felület kialakítása Rákoscsaba régi piacterén és környezetében 0 0 0 0 57 899 0 0 57 899 0 57 899 Egészségkert - a rákoskerti régi piactér tereprendezése és térrehabilitációja 0 0 0 0 68 853 0 0 68 853 0 68 853 Nemzetiségek tere - többfunkciós tér kialakítása Rákoskeresztúron 0 0 0 0 9 000 0 0 9 000 0 9 000 Sószoba kialakítása a Bóbita Óvodában 0 0 0 0 0 0 450 450 0 450 5. Felújítások Naplás úti orvosi rendelő energetikai megújítás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Zrinyi Miklós Általános Iskola energetikai fejlesztés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Zsuzsanna tér megújítása 0 0 0 0 0 0 400 400 0 400 Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium főépületének energetikai felújítás (KEOP) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bajcsy-Zsilinszky Kórház Ferihegyi úti Szakrendelő energetikai felújítása (KEOP) 0 0 0 0 08 384 0 0 08 384 0 08 384 Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium energetikai felújítása (KEOP) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Erdős Renée Ház homlokzati faelemeinek felújítása 0 0 0 0 800 0 0 800 0 800 II. Önkormányzat 67 80 5 040 543 55 684 0 394 375 98 677 8 898 5 775 987 55 88 443 60 964 430 Bevételek intézményfinanszírozás nélkül 0 0 0 0 0 0 0 0 0 60 998 388 Mindösszesen (I.+II.) 70 69 5 040 543 8 669 90 394 375 0 44 9 06 5 809 945 55 658 443 6 468 388 /6

05. évi Igazgatási feladatok B. 6. c. jelű melléklet 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 30 3 3 33 34 35 36 37 38 44 45 46 47 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen I. Polgármesteri Hivatal. Polgármesteri Hivatal 0 9 76 0 0 0 0 0 9 76 80 000 89 76. Óvodák Aprófalva Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bóbita Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Csicsergő Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Csillagszem Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Hétszínvirág Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Hófehérke Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kuckó Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Mákvirág Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Mézeskalács Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Micimackó Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Napsugár Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Összefogás Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Piroska Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Robogó Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Százszorszép Óvoda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0. Óvodák összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3. Családsegítő Központ 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 OEP finanszírozás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bölcsödei térítési díjak 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szociális szolgáltatások díjai 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egészségügyi szolgáltatások díja 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5. Gyermekjóléti Központ 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6. Piac 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 I. Polgármesteri Hivatal összesen 0 9 76 0 0 0 0 0 9 76 80 000 89 76 II. Önkormányzat. Képviselő-testület 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3/6

05. évi Igazgatási feladatok B. 6. c. jelű melléklet 48 49 50 5 5 53 54 55 56 57 58 59 60 6 6 63 64 65 66 67 68 69 70 7 7 73 74 75 76 77 78 79 80 8 8 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Helyi önkormányzatok költségvetési támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szolgáltatások díjai 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Idegenforgalmi adó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Építmény adó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Telekadó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Iparűzési adó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Gépjárműadó 0 49 95 0 0 0 0 0 49 95 0 49 95 Magánszemélyek kommunális adója 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Talajterhelésí díj 0 065 0 0 0 0 0 065 0 065 Bírságok, pótlékok 0 36 696 0 0 0 0 0 36 696 0 36 696 Kamatbevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szervezetfejlesztés Rákosmente Önkormányzatnál 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Önkormányzati intézmények befizetései 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bérkompenzáció 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Szociális ágazati pótlék 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kiegészítő szociális ágazati pótlék 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Osztalék 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb visszatérülések, megtérülések, kártérítések 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Továbbszámlázott étkeztetés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kubinyi Program 05 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 A Gyermekjóléti Központ informatikai eszköz beszerzésének támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 04. évre vonatkozó pótlólagos állami támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 06. évi nettó finanszírozási előleg 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Betétek megszüntetésének teljesítése 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3. Katasztrófavédelmi feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4. Állategészségügyi feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5. Sportfeladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6. Művelődési feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Autómentes Nap rendezvény 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Érdekeltségnövelő támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7. Tájékoztatási feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8. Oktatási, köznevelési feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4/6

05. évi Igazgatási feladatok B. 6. c. jelű melléklet 83 84 85 86 87 88 89 90 9 9 93 94 95 96 97 98 99 00 0 0 03 04 05 06 07 08 09 0 3 4 5 6 7 8 9 0 A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO államháztartáson belülről Közhatalmi Működési átvett pénzeszközök 05.. 3. módosított előirányzat államháztartáson Felhalmozási belülről átvett pénzeszközök + pénzmaradvány Bevételek összesen 9. Településüzemeltetési feladatok Mezőöri Szolgálat támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Terület alapú támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Háztartásoktól átvett pénzeszközök műfüves pálya kialakításához 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0. Intézményüzemeltetési feladatok Iskolai térítési díjak 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Bérleti díjak 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Tandíj bevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb különféle működési 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Óvodai intézmények működtetése 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0. Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Lakás célú helyiségek bevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Nem lakás célú helyiségek bevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Mezőgazdasági és egyéb ingatlanok bevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kezességvállalásból visszatérülés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Ingatlan értékesítésből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Lakás értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0. Szociális és egészségügyi feladatok Foglalkoztatást helyettesítő juttatás 6 569 0 0 0 0 0 0 6 569 0 6 569 Rendszeres szociális segély 6 368 0 0 0 0 0 0 6 368 0 6 368 Lakásfenntartási támogatás 6 553 0 0 0 0 0 0 6 553 0 6 553 Adósságkezélési támogatás 3 745 0 0 0 0 0 0 3 745 0 3 745 Pszichiátriai betegek közösségi ellátás 8 750 0 0 0 0 0 0 8 750 0 8 750 Közfoglalkoztatás támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Nyári napközis tábor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 766 0 0 0 0 0 0 766 0 766 Óvodáztatási támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Nyári szociális étkeztetés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Pénzbeli támogatás (Erzsébet-utalvány) 5 776 0 0 0 0 0 0 5 776 0 5 776 Diákmunka 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3. Támogatások Helyi támogatás visszatérülés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Társasházak részére nyújtott támogatás visszatérülés 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Dolgozóknak lakásépítésre adott kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5/6