Magyarország integrációja a nemzetközi pénzügyi intézményekbe

Hasonló dokumentumok
BAGER GUSZTÁV. Magyarorszá] =1828= AKADÉMIAI KIADÓ

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közösségi (EU) pénzügyek. tanulmányokhoz

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Így látja PÁSZTOR SÁRA

Euróválság, válságkezelés bankunió? Dr. Losoncz Miklós kutató professzor, BME GTK

Az IMF igazgatótanácsa jóváhagyta Magyarország számára a 12,3 milliárd euró értékű készenléti hitelt

TARTALOM. 2.1 Gazdaságpolitikai környezetünk változásai 65

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

Az eurózóna 2017-ben: a Gazdasági és Monetáris Unió előtt álló kihívások. Dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Egyetem)

Az államháztartás finanszírozása tapasztalatok az államháztartás ellenőrzésében Domokos László az Állami Számvevőszék elnökének előadása

dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium

AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre)

A globális, valamint az eurozóna válsága Hitek és tévhitek

Válságkezelés Magyarországon

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

Ki menti meg a hajót? Az EU újraszabályozása. Martin József Péter Szeged, április 21.

Divatos kifejezés. Mit jelent? Univerzalizálódás? Folyamat és fejlődési szakasz.

Nemzetközi gazdaságtan. 11b. SEGÉLYEZÉS A VILÁGGAZDASÁGBAN. Nemzetközi fejlesztési segélyezés Miért szükséges?

A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 15.

P7_TA(2011)0207 A Grúziának nyújtott további makroszintű pénzügyi támogatás ***I

Állami kereskedelempolitika alulnézetből a fogyasztók marginalizációja és új függőségi viszonyok a vidéki terekben

AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG

Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán

A magyar pénzügyi szektor kihívásai

A közigazgatási szakvizsga Pénzügyi és költségvetési igazgatás c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszékérdések (2017. augusztus 01.

A SREP útmutató 5. számú melléklete: Az önkéntes intézményvédelmi rendszerek minősítése a hitelintézeti szektorban

P7_TA-PROV(2012)0472 A Grúziának nyújtandó további makroszintű pénzügyi támogatás ***II

Nemzetközi elvárások a belső ellenőrzés területén IAIS ICP

T/6985. számú. törvényjavaslat

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés

Témakörök. Elmélet. Elmélet. Elmélet. Elmélet. Elméleti megközelítések Gyakorlati példák. Mit mérnénk? Miért szeretnénk mérni?

A fiskális politika a pénzpiacokkal szemben

MultiContact. Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben (ROP /37) november 30.

A közigazgatási szakvizsga Pénzügyi és költségvetési igazgatás c. választott tárgyi tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszé kérdések (

A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban

Vizsgakérdések az A magyar pénzügyi és költségvetési politika fejlődési útja napjainkig című fejezethez

A gazdasági növekedés az EU gazdaságpolitikai keretrendszerében

Általános képzési keretterv ARIADNE. projekt WP 4 Euricse módosítva a magyarországi tesztszeminárium alapján

Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek I. SGYMMEN226XXX. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2076(INI) az Európai Központi Bank 2012-es éves jelentéséről (2013/2076(INI))

Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások -

* * * Fax: (36 1) Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!

Új szelek a monetáris politikában - mi változott a válság óta?

Bankadók Magyarországon és Európában

A LEGUTÓBB CSATLAKOZOTT EU-TAGÁLLAMOK TAPASZTALATAI A SZOCIÁLIS VÉDELEM TERÜLETÉN

Módszertani útmutató a pénzügyi vállalkozások által a Felügyelet részére benyújtandó üzleti tervek értékelésének szempontjairól

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.

OROSZORSZÁG ÉS A KIBŐVÜLT EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KAPCSOLATAI

Független könyvvizsgálói jelentés Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére a évi költségvetési rendelet tervezetéről

A NESsT küldetése és tevékenységei

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A többéves pénzügyi keret (MFF) és a kohéziós politika jövője 2020 után

Átalakuló energiapiac

Az államadósság mérséklése: kötelezettség és lehetőség

A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon. Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály

FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten. KvVM Stratégiai Fıosztály

EIOPA-17/ október 4.

Kicsák Gergely: Az EU-hitel utolsó részletének törlesztése egyszerre csökkentette az ország sérülékenységét és az adósságfinanszírozás költségét

AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre)

Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola

Kilábalás, Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, január 21. GKI Zrt.,

11170/17 ol/eo 1 DGG1B

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0121/3. Amendment 3 Marco Valli, Laura Agea, Rosa D Amato az EFDD képviselőcsoport nevében

A FEBRUÁRBAN INDULÓ KÉPZÉSEKRE VONATKOZIK

Versenyképességünk fokozásának tényezői

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a COM(2017) 291 final számú dokumentum II. MELLÉKLETÉT.

Az ICEG Európai Központ független, magántulajdonú kutatóintézet, amelynek fő kutatási területe a Közép- és Kelet-Európában zajló gazdasági folyamatok

Bankismeretek 1. előadás

***I JELENTÉSTERVEZET

Dr. Vágyi Ferenc Róbert PhD.

Tátrai Miklós Államtitkár Pénzügyminisztérium november Lepence-völgy

Tudománypolitikai kihívások a as többéves pénzügyi keret tervezése során

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források

TANULMÁNYOK A KÖZLEKEDÉS ÉS AZ

Gazdasági ismeretek. Gazdasági ismeretek. 11. évfolyam - I. félév osztályozó vizsga témakörei

Az Európai Beruházási Bankról dióhéjban

Új válságkezelési szabályozás a pénzügyi szektorban Szakál Gyöngyvér

"Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika"

ÜZLETI TERV. vállalati kockázat kezelésének egyik eszköze Sziráki Sz Gábor: Üzleti terv

Bankrendszer I. Magyar Nemzeti Bank jogállása, alapvető feladatai Monetáris politika

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

OPERATÍV PROGRAMOK

VINÇOTTE HUNGARY. ISO Üzleti kockázatok kezelése és csökkentése Péter Lajos, vezető auditor,

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására

Gazdasági és pénzügyi ismeretek alkalmazása az Az egyéb szervezet, a közhasznú szervezet nyilvántartása, felügyelete

14127/16 ea/kz 1 DGG 2B

A magánszektor szerepének erősítése és az EU szomszédsági politikája

Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika

A magyarországi EU-s támogatások elemzése

Jogszabályi háttér bemutatása Devecseri Járás

AZ ÁTALAKULÁS ÖNKORMÁNYZATI GAZDÁLKODÁSA

Makrogazdasági pénzügyek. Lamanda Gabriella november 16.

1. Jellemezze a fejlett országok adórendszerének kialakulást, a főbb adónemeket és azok viszonyát! Vázlatos válasz:

SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE BEN

Átírás:

Báger Gusztáv Magyarország integrációja a nemzetközi pénzügyi intézményekbe AKADÉMIAI KIADÓ, 2011 Rendhagyó módon két szerzõnk is ugyanazt a szakmai könyvet választotta bemutatásra érdemesnek. Giday Zoltán és Pásztor Sára is idõszerûnek tartja Báger Gusztáv részletes összefoglalóját a nemzetközi pénzügyi intézmények mûködésének jellemzõirõl, a magyar gazdaság pénzügyi integrációjának folyamatairól, a széles körû együttmûködés konkrét megnyilvánulásairól az 1982 és 2009 közötti években. Így látja GIDAY ZOLTÁN A szerzõ igen szerteágazó témakör kifejtésére vállalkozott. Nem csupán idõben (60 év, illetve a magyar tagság közel 30 éve) kívánja követni a Magyarország szempontjából legfontosabb nemzetközi pénzügyi intézmények szerepvállalását a világ változó pénzügyi környezetében, hanem kifejti a magyar tagsággal kapcsolatos legfontosabb történéseket is, a hitelek felvételétõl kezdve a kapcsolattartás intézményéig. A szerzõ a nemzetközi intézmények három eltérõ típusát veszi górcsõ alá: az országok gazdasági és pénzügypolitikáját értékelõ-figyelõ Nemzetközi Valutaalapot (IMF), a fejlesztési banknak tekinthetõ Világbankot és az Európai Beruházási Bankot (EIB), illetve a fejlesztési bank és befektetési bank szerepét egyszerre betöltõ az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (EBRD). Emiatt a felvett kölcsönök értékelésén túl a szerzõ a gazdaság- és pénzügypolitika értékelésére is kitér. Báger Gusztáv modellszemléletben elemzi az együttmûködés mechanizmusait és területeit. Ez újszerû megközelítés, ilyen átfogó értékelésre még nem vállalkozott senki az utóbbi tizenöt évben. A témát a 2011-ben elmélyülõ és 2012 elején is fennálló pénzügyi válság, valamint az IMF-fel kezdõdõ tárgyalások különösen idõszerûvé teszik. A könyv négy részbõl és 17 fejezetbõl áll. Az I. rész ismerteti a nemzetközi pénzügyi intézmények két globális zászlóshajója, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank célrendszerét és vázolja Magyarország integrációjának motivációit. A II. rész a Bretton Woods-i intézmények és Magyarország közötti együttmûködés 142

mechanizmusának elemzése. A III. rész Magyarország és három európai pénzügyi intézmény (az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az Európai Beruházási Bank és az Európa Tanács Fejlesztési Bankja) közötti együttmûködést mutatja be. A IV. rész egy gazdaságpolitikai és együttmûködési modellszintézis, amely egyrészt vázolja a magyar gazdaságpolitikát és pénzügypolitikát a nemzetközi intézmények követelményeinek tükrében, másrészt egy általánosított modellt mutat be a nemzetközi intézményekkel való együttmûködésre. A bevezetésben (1. fejezet) a szerzõ leírja, hogy milyen körülmények ösztönözték a témakör elemzésére, illetve a könyv megírására. A Nemzetközi Valutaalap szerepvállalásával, tevékenységével, illetve azok változásaival a 2. fejezet foglalkozik. Az IMF létrejöttének bemutatását követõen az intézmény négy szerepkörét emeli ki a szerzõ: az IMF, mint a nemzetközi gazdasági együttmûködés eszköze; válságmegelõzés; válságkezelés; valamint a szegénység csökkentésének elõsegítése. A szerzõ árnyaltan mutatja be a Nemzetközi Valutaalap válságmegelõzési és válságkezelési szerepkörének ellentmondásos megítélését. Báger Gusztáv új fogalmat vezet be a nemzetközi pénzügyi intézményekkel történõ együttmûködés elemzésében: a modell fogalmát. Modell alatt egy intézmény mûködésének eltérõ idõszakaszait vagy a gyakorlati együttmûködési készség változásait érti. Ennek alapján az IMF esetében a következõ négy szakaszt (modellt) különbözteti meg: likviditás és stabilitás a tagországok közremûködésével (rögzített árfolyamok rendszere); likviditás és stabilitás az SDR létrehozásával; az IMF mint pénzügyi közvetítõ és tanácsadó; az IMF mint globális végsõ hitelezõ és válságmenedzser. A szerzõ kiemeli, hogy az 1970-es évtized elején beindult az USA bankrendszerének deregulációja. Az évtized végére az offshore piacok váltak a világ likviditásának legfõbb forrásává, szilárd nemzeteken felüli pénzegység és kellõ prudenciális ellenõrzés nélkül (2. modell). Az offshore piacok megjelenésével csökkent a fejlett ipari országok függõsége az IMF forrásaitól (3. modell). A fejlõdõ országok viszont eladósodtak, így elfogadták az IMF tanácsadó szerepét. A Nemzetközi Valutaalap pénzügyi közvetítõvé vált a tõkét exportáló országok és a tõkeimportõr fejlõdõ, illetve feltörekvõ országok között. A délkelet-ázsiai és az orosz válság rámutatott a pénzügyi globalizáció ellentmondásaira. A szerzõ szerint a pénzügyi válságokat kiváltó belsõ tényezõk (mint például a gazdasági növekedés lelassulása) mellett a pénzügyi globalizáció elterjedése is fontos szerepet játszott. A Valutaalap a kihívásokra reagálva új stratégiai elképzeléseket dolgozott ki: többek közt új irányokat jelölt ki a felügyeleti tevékenység javítására; fokozni kívánta a válságmegelõzõ és válságkezelõ tevékenységét a feltörekvõ országokban (4. modell). A Világbankcsoportot a 3. fejezet mutatja be. A Világbank szerepköre egyrészt a fejlesztés vagy strukturális felzárkózás támogatása, másrészt a világszegénység mérséklésének elõsegítése. A szerzõ az elõzõ fejezetben bevezetett modellt alkalmazva a Világbank mûködését is négy szakaszban mutatja be. Az 1. modell: az újjáépítés finanszírozása Nyugat-Európában a második világháború után, illetve fejlesztési célú hitelek nyújtása latin-amerikai, ázsiai és afrikai országoknak. A 2. modell: szegénységellenes programok finanszírozása 1970-es években. A 3. modell: az adósságválságba került fejlõdõ országok támogatása ágazati szerkezet átalakítási és szerkezetkiigazítási kölcsönökkel az 1980-as években. A 4. modell: az elõzõ modellen túlmenõen világbanki kölcsönök nyújtása az ország- 143

stratégiák és a szegénységmérséklõ keretprogramok alapján az 1990-es évtized közepétõl. A szerzõ ebben a fejezetben röviden bemutatja a Világbankcsoport következõ tagjainak szerepvállalását: a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA), a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC), a Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökség (MIGA) és a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID). Magyarország integrációját (4. fejezet) a rendszerváltás elõtt a külsõ pénzforrásokhoz való hozzájutás motiválta, mégis a politika játszotta a meghatározó szerepet. Az ország csatlakozása három alkalommal (1967-ben, 1973-ban és 1978-ban) a Szovjetunió támogatásának hiánya miatt nem valósult meg. 1982 elején, amikor Magyarország fizetésképtelenné vált, az ország finanszírozási csõdjének elkerülése erõsebbnek bizonyult a politikai szempontnál. A csatlakozási kérelmek gyors elbírálását követõen Magyarország 1982 májusában tagja lett elõbb az IMFnek, majd júliusban a Világbanknak. Magyarország és a Bretton Woods-i intézmények közötti együttmûködés modellszerû elemzésének módszerét a szerzõ az 5. fejezetben vezeti be. Az együttmûködési formák teljesítményét közvetlen és közvetett megközelítésben lehet értékelni a szerzõ álláspontja szerint. A közvetlen megközelítés alkalmazása során számos nehézség jelentkezik, ezért a szerzõ a közvetett megközelítést választja, amely során egy hatásvizsgálati modellt állít fel. A modell teljesítménynek a széles értelemben vett gazdálkodási és intézményi rendszerek olyan korszerûsítését vagy reformját tekinti, amely esélyt ad arra, hogy a társadalom és a gazdaság tágabb értelemben vett eredményei javuljanak. Eredeti gondolat, hogy a szerzõ egy mátrixban foglalja össze a nemzetközi pénzügyi intézmények öt alapfunkcióját és az intézmények felõl érkezõ gazdaságpolitikai (rá)hatásokat. A mátrix oszlopaiban sorakoznak a funkciók: elemzés, elõrejelzés, gazdaságpolitikai felügyelet; nemzetközi (globális) szabályozás; hitelnyújtás, tõkebefektetés; multilaterális (fejlesztési) együttmûködés és technikai segítségnyújtás. Báger Gusztáv négy csoportba sorolja a nemzetközi pénzügyi intézmények felõl érkezõ gazdaságpolitikai ráhatásokat: gazdaságpolitikai értékelés, minõsítés; gazdaságpolitikai ajánlások; közvetlen (kemény, puha és kereszt) befolyásolások; semleges hatású projektek. Ezek képezik a mátrix sorait. A mátrix felállításával a szerzõ megalkotja a funkciók és tevékenységek hatásvizsgálati modelljét. A funkciómátrix kapcsolódási pontjai mutatják, hogy az egyes befolyásolási formák mely funkciók ellátásához és melyik pénzügyi intézményhez kapcsolódnak. Egy-egy befolyásolási forma több funkció eredménye is lehet, illetve egyegy alapfunkció ellátása több formában is hat a gazdaságpolitikára. A következõ öt (6 10.) fejezet a modellben szereplõ öt alapfunkciót (a mátrix oszlopait) ismerteti részletesen. Az elemzés, elõrejelzés, gazdaságpolitikai felügyelet címû (6.) fejezet bemutatja a tagállamok együttmûködését az IMF-fel az árfolyamok nemzetközi stabilitása érdekében. Az IMF feladata, hogy ellenõrizze a nemzetközi pénzügyi rendszer hatékony mûködését, figyelemmel kísérje, hogy az egyes tagországok betartják-e gazdaságpolitikai kötelezettségeiket. A közpénzügyek átláthatósága és elszámoltathatósága és ezen belül a jó kormányzás javítása érdekében az IMF 1998-ban elfogadta a költségvetési transzparencia jó gyakorlatairól szóló kódexet. A felügyelet bilaterális formája az országok gazdasági helyzetének rendszeres áttekintése (ezek az úgynevezett IV. cikkely szerinti konzultációk) és ajánlások megfogalmazása. A felügyeleti tevékenység az utóbbi évtizedben nagy hangsúlyt fektet az egyes országok pénzügyi szektorának elemzésére is (pénzügyi szektor vizsgálati program FSAP). A legutóbbi 144

2005-ös FSAP-elemzés során például a külföldi szakértõk Magyarországon a lakosság és a kisés közepes vállalkozások által felvett devizahitelek gyors bõvülését tartották kockázatosnak. Az IMF nemzetközi (globális) szabályozási tevékenységébõl (7. fejezet) ki kell emelni a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) évente megjelenõ tanulmányát. Ez a fejezet foglalkozik többek között azzal is, hogy az IMF miként reagált a globális válság kitörésére. Bár a szerzõ a válság részletes elemzését nem tekinti feladatának, megemlíti, hogy az IMF többek közt nem adott explicit jelzést a válság kitörésének lehetõségérõl; meghiúsult a multilaterális gazdaságpolitikai konzultáció és csak lassan indult be az alulreprezentált országok kvótáinak megemelése. A 8. fejezet a hitelfelvételi együttmûködés tapasztalatait tekinti át. Az IMF-hitelért folyamodó ország szándéklevélben rögzíti, hogy milyen intézkedéseket fog tenni pénzügyi-gazdasági helyzetének javítása érdekében. A folyósítás lényeges feltételei a teljesítménykritériumok. A hitel ezen feltételekhez kapcsolása az úgynevezett kondicionalitás. A feltételek lehetnek kvantitatívak (hagyományosan ezek között szerepel a fizetési mérleg, a költségvetési deficit, a devizatartalék konkrét alakulása), illetve strukturális jellegûek (például jogszabályok változása, új intézmények felállítása vagy hatáskörük módosítása). A monitoringtevékenység során ellenõrzik a program céljainak a teljesülését. A kondicionalitás alkalmazására kidolgozott 2002. évi IMF-irányelvek kiemelik, hogy a Valutaalap által támogatott programoknak elsõdlegesen a fizetési mérleg problémáinak megoldására kell irányulniuk. A fejezet részletesen elemzi a Washingtoni konszenzusnak nevezett neoliberális ihletésû törekvéseket és azt, hogy ezek mennyiben érvényesültek az IMF, illetve a Világbank tevékenységében. A szerzõ megemlíti az IMF Világbank duót érintõ fontosabb kritikákat is. A Latin- Amerikából érkezõ bírálat szerint például nem kívánatos, hogy az adott ország növekedésének fõ motorja a külföldi tõke legyen. A fejezet felsorolja azokat a (zömében szerkezetkiigazítási) világbanki hiteleket, amelyeket Magyarország gazdaságpolitikai feltételek mellett kapott. Táblázatszerûen bemutatja, hogy mik voltak azok a fõbb feltételek (az árak liberalizálásától a privatizáción át a bankszektor reformjáig), amelyeket a Világbank elõírt a 15 év alatt hazánknak. A szerzõ azt is ismerteti, hogy a Világbank miként szorgalmazta Magyarországon a privatizációt. A multilaterális (fejlesztési) hitelezés keretében a Világbank az 1960-ban alapított leányintézete, a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) nyújt a legszegényebb országok számára vissza nem térítendõ segélyt vagy fejlesztési célú, hosszú távú kamatmentes kölcsönt (9. fejezet). Magyarország Világbankba történõ belépésével tagja lett az IDA-nak is és 1985-ben csatlakozott a Nemzetközi Pénzügyi Társasághoz (IFC). Technikai segítségnyújtás szaktanácsadók igénybevételét, hazai szakértõk továbbképzését és a tapasztalatcsere lehetõségét jelenti (10. fejezet). Az IMF oktatási központokat mûködtet. Az IMF szakértõi 1994 óta különbözõ területeken (kincstár létrehozása, adóigazgatás, PPP-k szabályozása, adóreform, középtávú költségvetési tervezés stb.) adtak szakmai segítséget Magyarországnak. A Világbank segítségnyújtásának programjait a 2 3 évenként készített úgynevezett országtámogató stratégiák határozzák meg. Az együttmûködés gazdaságpolitikai hatásait (a mátrix sorait) a 11. fejezet foglalja össze. Az IMF gazdaságpolitikai értékeléseit egyrészt az évente készülõ Világgazdasági Kilátások (WEO) címû kiadványban, másrészt a háromévente elkészülõ országjelentésben teszik közzé. A befolyásolás következõ fajtáit különbözeti meg a szerzõ. A kemény befolyásolást leginkább az IMF alkalmazza. Amennyiben a hitelfelvevõ valamely jelentõsnek tartott vállalása 145

nem teljesül, akkor az IMF felfüggeszti a hitel további folyósítását. A puha befolyásolás inkább a Világbankra jellemzõ. Keresztbefolyásolásról akkor beszélünk, ha egy-egy kérdésben (átmenetileg) eltérõ állásponton van a két intézmény. Gazdaságpolitikai felügyeletet az IMF a IV. cikkely szerinti bilaterális konzultációkon keresztül gyakorol. Az IMF arra törekszik, hogy nagyrészt olyan feltételeket fogadjanak el a hitelfelvevõ országok, amelyek az IMF kompetenciájába, felügyeletébe tartoznak (monetáris, fiskális politika, árfolyam-alakulás). Az utóbbi 10 15 évben a költségvetéssel szemben támasztott fontos követelmény az átláthatóság. A Világbank sokrétû elemzési és értékelési rendszerébõl a szerzõ a középtávú országstratégiák kidolgozását és az országtanulmányok elkészítését emeli ki. A Világbank szerepét a piacgazdasági átmenet idõszakában Magyarországon a 12. fejezet értékeli. Az értékelés alapja a szerzõ által, a Világbank felkérésre 2002-ben készített magyar országtanulmány. A 80-as évek közepétõl számos világbanki kölcsönünkhöz társfinanszírozás is kapcsolódott, viszonylag kedvezõ kondíciójú hitelforrásokat biztosítva. A 90-es évek közepén az ország számára elérhetõvé váltak az olcsóbb piaci források, így a világbanki hitelfelvételünk lecsökkent. A Világbank tanácsadói jellegû tevékenysége néhány évig volt jelentõs. Ez utóbbi révén jött létre a közelmúltban jórészt államosított magánnyugdíjalapok rendszere. A szerzõ bemutatja az úgynevezett SAPRI-projekt (1999 2000) keretében készített tanulmányt, amely a civil szféra véleményét összegzi a magyar piacgazdasági átalakulásról. Eszerint számos esetben a két intézmény ajánlásai csak bizonyos kereteket adtak meg, a reformokat a kormányok sokkal radikálisabban és türelmetlenebbül hajtották végre, mint ahogy azt a nemzetközi intézmények elvárták volna. Egyébként a nemzetközi intézmények elsõdlegesen nem a közvetlen javaslataikkal, hanem a gazdaságpolitikai gondolkodás orientálásán keresztül hatnak a döntéshozatalra. A Világbank eddig összesen közel 4 milliárd dollár kölcsönt nyújtott Magyarország részére, amelynek 61 százaléka kapcsolódott közvetlenül beruházáshoz, a többi úgynevezett szerkezetátalakítási kölcsön volt. Magyarország és három európai pénzügyi intézmény közötti együttmûködés elemzésérõl szól a következõ három (13 15.) fejezet. A szerzõ kiemeli, hogy az Európai Beruházási Bank (EIB) tisztán beruházásokat finanszíroz, mindenféle gazdaságpolitikai feltételek kikötése nélkül. Részünkre 2008-ig 7 milliárd euró folyósítására került sor. Miután az EIB AAAminõsítésû adós olcsón jut hitelhez, és sok esetben vállalja az EU-projektek kötelezõ önrészének megfinanszírozását is. Magyarország szempontjából különösen érdekes, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények miként értékelték az országot. Errõl szól az a szintetizáló elemzés, amely az IMF, a Világbank és az OECD 2005 és 2008 közötti helyzetértékeléseit mutatja be (16. fejezetet). Ezek a nemzetközi intézmények az eredmények elismerése mellett több kritikai értékelést és konkrét javaslatot fogalmaztak meg Magyarországgal szemben a gazdaságpolitika, a költségvetési politika, a strukturális reformok és a monetáris politika területén. A szerzõ az utolsó (17.) fejezetben teszi teljessé a könyv elején kitûzött célját, az együttmûködés modellszerû elemzését. Itt az együttmûködési modell fogalmát még átfogóbban értelmezi és kiterjeszti az együttmûködés mindkét oldalára, azaz az intézményekre és a kedvezményezett partnerországra, valamint a köztük folyó együttmûködési párbeszéd feltételeire, menetére és eredményességére. Báger Gusztáv szerint a kialakult együttmûködés intenzitása, jellege és megvalósulása négy tényezõtõl függ: az együttmûködési kapacitástól, az együttmûködés folyamatának jellemzõitõl, az együttmûködés eredményességétõl és a 146

graduálástól (a kölcsönfelvevõi státusz megszüntetése). A szerzõ az ismertetett négy tényezõ kritériumainak áttekintésével elõbb általános síkon elvégzi az öt nemzetközi pénzügyi intézmény összehasonlítását, majd esettanulmányszerûen összefoglalja a Magyarországgal való együttmûködés legfontosabb tapasztalatait. Az együttmûködés folyamatának jellemzõi között említi a kölcsönnyújtás mennyiségi korlátait. E korlátok miatt az egyébként rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben lévõ Magyarország nem juthatott volna elegendõ finanszírozási forráshoz az IMF Valutabank kettõstõl az 1990-es évek elején. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy 2008-ban az IMF nagyarányú hitelnyújtásával sikerült elkerülni az államcsõdöt. A szerzõ mindvégig tudatosan törekszik arra, hogy a tények és az összefüggések bemutatására szorítkozzon, olykor kiegészítve azokat a kívülállók számára nem ismert háttér-információkkal. A gyakran vitatott kérdésekben (például eladósodás vagy privatizáció) bemutatja a különbözõ álláspontokat, bírálatokat, érveket és ellenérveket. Megemlíti például, hogy a magyar nyugdíjrendszer 1997. évi, a Világbank által szorgalmazott átalakítását késõbb a Világbank szakértõi maguk is megkérdõjelezték. A Bretton Woods-i intézmények kelet-európai tevékenységének hiányosságaiként említi többek közt, hogy az indokoltnál gyorsabb privatizációs folyamatot szolgalmaztak; illetve a hitelnyújtás rövid távú megfontolásokon alapult, miközben a recesszió elhúzódása nagyarányú eladósodáshoz vezetett. Ugyanakkor azt is leszögezi, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények több alkalommal is végsõ hitelezõi szerepet töltöttek be Magyarország számára. A szerzõ véleménye szerint a Világbank, majd az európai pénzügyi intézmények által nyújtott hitelek pozitív gazdaságfejlesztési hatásokkal jártak Magyarország számára. Báger Gusztáv a 1980-as és 1990-es évtizedben az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium munkatársaként szerzett saját tapasztalataiból merít, jó aránnyal ötvözi az elméleti alapokat a gyakorlati ismeretekkel. Az adott témát több oldalról közelíti meg, példákat és véleményeket sorakoztat fel, ezzel színesíti a könyvet. A szerzõ jól oldotta meg a modellszerû elemzés nehéz feladatát. A könyvben található széles körû ismeretanyagot logikusan egymásra építve, követhetõ szerkezetben adja közre. A kötet külön erõssége, hogy nem terheli az olvasót túl sok részlettel, különösen a nemzetközi pénzügyi intézmények bemutatása során. Csak annyi információt közöl, amennyi az öszszefüggések megértéséhez szükséges. A könyv közelebb hozza az olvasóhoz a nemzetközi pénzügyi intézmények mûködését és segíthet felismerni az ezen intézményekkel való együttmûködés során Magyarország elõtt a közeljövõben kínálkozó lehetõségeket. A kötet illeszkedik abba a célkitûzésbe, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények saját kutatásainak közzététele mellett a hazai értékelõ elemzések is szolgálják a széles társadalmi nyilvánosság tájékoztatását. Báger Gusztáv átfogó munkája segíthet megérteni a nemzetközi pénzügyi intézmények szerepvállalásában a globális válság nyomán bekövetkezõ változásokat is. Giday Zoltán Levelezési e-cím: gidayz@asz.hu 147