HOZZÁSZÓLÁS-TERVEZET A szociális partnerség és a társadalmi párbeszéd relevanciája az Európai Unióban Szakért i konferencia a szociális partnerségr l Svájcban és Közép-Kelet-Európában Zürich, 2009. november 19. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! El ször is szeretném megköszönni a megtisztel felkérést: azt a lehet séget, hogy röviden kifejthetem Önök el tt a szociális partnerek szerepér l, a szociális párbeszéd európai fejl désér l és jelenkori fontosságáról vallott nézeteimet. Ez a témakör különösen közel áll hozzám, hiszen évtizedeken keresztül vettem részt, illetve veszek részt jelenleg is a kormányzat képvisel jeként a tripartit országos tárgyalásokban, és egész szakmai karrierem egyik meghatározó eleme volt a szociális partnerekkel való együttm ködés er sítése. Az, hogy a szociális partnerek nélkülözhetetlen szerepet játszanak a gazdasági döntéshozatalban, az Európai Unió legtöbb régi tagállamában magától értet d tény. Természetes az is, hogy a szociális partnerek maguk szabályozzák a munkaer -piaci folyamatokat, kollektív tárgyalásaikon és megállapodásainkon keresztül. Azon sem csodálkozik senki, hogy a kormányok rendszeresen konzultálnak a szociális partnerekkel, kikérik véleményüket a gazdaságpolitikai koncepciókról, stratégiai lépésekr l; megvitatják velük elképzeléseiket, mérlegelik, figyelembe veszik észrevételeiket. Az EU régi tagállamainak gyakorlata azonban természetesen nem egységes. Éppen ezért szokás, például, német modellr l, skandináv modellr l, angol/brit modellr l beszélni. Ezek a modellek alapvet en olyan, a történelmi 1
körülményeken, kulturális sajátosságokon, hagyományokon alapuló speciális vonásokat hordoznak, amelyeket a gazdaságok fejlettségi szintje, a XX. század politikai eseményei vagy például a nemzetek közötti kapcsolatok szorossága, vagy éppen azok hiánya alakítottak. Három alapvet vonásukban azonban hasonlítanak egymásra: i.) sokkal kisebb állami szerepvállalás jellemzi ket, mint a keleteurópai modellt, amelyr l kés bb szeretnék szólni; ii.) a szociális partnerek valóban meghatározó szerepl i a gazdasági döntéshozatalnak mind a központi, mind pedig az ágazati, regionális szinten; iii.) a szociális partnerek gazdasági döntéshozatalban való részvételének a legfontosabb formája a közöttük folyó bipartit kollektív tárgyalások, összefüggésben azzal is, hogy az állam jóval korlátozottabb szerepet játszik ezekben az országokban. A bipartit kollektív tárgyalásokat egészítik ki egyfel l a munkahelyeken belüli participációs rendszerek, másfel l pedig a különböz összetétel, a kormányzati szerepl k részvételével m köd makroszint, háromoldalú, vagy többszerepl s fórumok. Figyelembe véve a nyugat-európai országok tradícióit a munkaügyi kapcsolatok terén, szinte magától értet d volt, hogy az Európai Közösség kialakulásával, és fejl désével, a szociális partnerek helyet követeltek maguknak európai szinten is. Ezt a törekvést az európai döntéshozók is üdvözölték, hiszen európai léptékben is szükség van arra, hogy a szociális partnerek közrem ködjenek a döntéshozatalban, véleményükkel és javaslataikkal el segítsék a hatékony és betartható közösségi szabályok születését, illetve, hogy egyes kérdéseket saját maguk rendezzenek el, bipartit megállapodásaikkal. 2
Az Európai Unió létrejötte óta a szociális partnerek közvetlen, kétoldalú együttm ködése, szerepvállalása egyre er teljesebbé vált, mind a közösség egészét, mind egy-egy ágazatot érint en. A tagállamok keretében folyó tárgyalásokhoz, kollektív szerz déskötésekhez hasonlóan, az európai szociális partnerek egyre gyakrabban és egyre több területen vállalkoztak arra, hogy saját maguk, önállóan, európai lépték szabályokat alkossanak. Gondolhatunk például a szül i szabadság szabályozására, a határozott idej foglalkoztatásról szóló irányelvre, a távmunka szabályozására, vagy a munkahelyi stressz megállapodásra. Ily módon az európai szociális partnerek ma már nemcsak közrem köd i a közös Európa felépítésének, hanem épít mesterei is. Ma már az Unióban semmiféle jogi szabályozás, közösségi politikaformálás, konkrét stratégiai döntés, vagy akár egy szociálpolitikai program indítása sem képzelhet el a szociális partnerek érdemi bevonása nélkül. S t, nem egyszer maguk a szociális partnerek a kezdeményez i az európai szociális modell továbbfejlesztésének, kiteljesítésének. Ebbe, az évtizedek alatt kialakult, intézményesült szociális párbeszéd rendszerbe kellett a 2004-ben, illetve 2007-ben csatlakozott új tagállamoknak beilleszkedniük. A csatlakozás ezen a területen sem volt egyszer, de összességében, ma már, sikeresnek ítélhet. A nehézséget az okozta, hogy az új tagállamok szociális partnerei egy mer ben más munkaügyi kapcsolatok rendszerben szocializálódtak, és maga a munkaügyi kapcsolatok modell is, amellyel az új tagállamok a csatlakozás id pontjában rendelkeztek, mer ben eltér volt a régi tagállamok rendszereit l. Elég talán csak arra utalnom, hogy az új tagállamok a gazdasági és politikai rendszerváltás részeként a munkaügyi kapcsolataikban is gyökeres változtatásokat hajtottak végre, éppen a csatlakozást megel z évtizedben. A munkaügyi kapcsolatok terén is szakítaniuk kellett a 3
szocialista gazdaságirányítási rendszer sajátosságaival, és meg kellett kezdeniük a piaci intézmények kiépítését, megteremtését. Talán Önök el tt is ismeretes a volt szocialista gazdasági modell, amelynek legf bb jellemz je az állami tulajdon mellett a központosított gazdaságirányítás, a tervgazdálkodás volt. Ebben a modellben éppen az állami tulajdon, és az érdekkülönbségek elismerésének hiánya miatt nem alakulhattak ki a szociális párbeszéd autonóm szerepl i. Folyamatosan léteztek ugyan szakszervezetek, szakszervezeti szövetségek, ezek feladata azonban alapvet en az állami akarat végrehajtása, annak a munkahelyeken való képviselete, propagálása volt, nem pedig a munkavállalók érdekeinek védelme, képviselete. Munkáltatói érdekképviseletek a 70-es évekig szinte alig m ködtek a volt szocialista országokban, azok megjelenése alapvet en a rendszerváltáshoz, az állami tulajdon magántulajdonnal való felváltásához, a piacgazdaság kiépítéséhez köthet. Ennek következtében a szakszervezeteknek azzal a feladattal kellett megküzdeniük, hogy újraértelmezzék a szakszervezetek szerepét, hogy a piacgazdaságban képessé váljanak valódi munkavállalói érdekképviseletre. Az új munkáltatóknak pedig el ször létre kellett hozniuk azokat a szervezeteket, amelyek kollektív tárgyalások, szociális párbeszéd folytatására, a munkáltatói érdekek feltárására és megjelenítésére alkalmasak. Mindezeket pedig akkor kellett megtenniük, amikor a munkavállalók elfordultak a szakszervezett l éppen azok korábbi szerepe következtében, az új munkáltatók pedig korlátlanul akartak élni a piacgazdaság adta szabadsággal, és nem érezték szükségesnek képviseleti intézmények létrehozását. A szocialista id szak paternalista gazdaságpolitikája alapozta meg azt a munkaügyi kapcsolatok modellt, amely a 2004-ben, illetve 2007-ben 4
csatlakozott tagállamok többségében még ma is fellehet. Nevezetesen, arra a sajátosságra gondolok, hogy a munkáltatói érdekképviseletek és a szakszervezetek autonóm párbeszéde csak lassan foglalja el azt a helyet, amelyet a régi EU tagállamokban betölt. Az új tagállamok többségében ma is az a jellemz, hogy a szociális partnerek az állammal a kormánnyal folytatnak élénk párbeszédet, mintegy az államtól várják el, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyeket t le függetlenül, autonóm párbeszédben kellene inkább megoldani. Ennek következtében azok a makroszint konzultációs testületek, amelyekben az országos munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek, szakszervezetek és a kormány folytat egymással párbeszédet, ezekben az országokban kiemelt szerepet töltenek be, miközben hozzájuk képest háttérbe szorul a kollektív szerz dések rendszere, a kollektív szerz déses szabályozás. A csatlakozási tárgyalások folyamata így a 2004-ben csatlakozott 10 ország, illetve a 2007-ben csatlakozott további két ország esetében egy hosszú tanulási folyamatot indított el, amely az EU szakzsargonjának megismerését l kezdve az intézményekig, a részvétel lehet ségeinek feltárásáig, az érdemi bekapcsolódás lehet ségeinek a megteremtéséig sok mindent magában foglalt. Ebben a tanulási folyamatban nyugat-európai, az Európai Bizottságnál és az ILO-nál dolgozó szakért k is segítették a csatlakozó országokat, amiért köszönet illeti ket err l a helyr l is. Az EU szociális párbeszéd-rendszerébe való bekapcsolódás alapfeltétele volt, hogy a szociális párbeszéd szerepl i megismerjék az EU-ban m köd intézményeket, ezek bels összetételét és tevékenységét, valamint hogy a csatlakozó országokban kompatibilis struktúrák alakuljanak ki. Így a szociális partnerszervezetek közvetlen kapcsolatokat tudtak kiépíteni a megfelel nyugati társzervezeteikkel, illetve az európai csúcs-szervezetekkel, betagolódtak a nemzetközi szövetségekbe mind ágazati, mind pedig konföderációs szinten. 5
Nem hallgathatom el, hogy a régi tagállamok szociális partnerei számára is dilemmákat vetett fel a kelet-európai országok és szociális partner szervezeteik csatlakozása az Európai Unióhoz. Ezeknek a dilemmáknak, többek között, az alapja a régi és új tagállamok közötti gazdasági fejlettségbeli különbség volt, amely ugyan a csatlakozás óta csökkent, de távolról sem t nt el egészen. Gyökere volt továbbá a szociális partnerek eltér értékrendje, tárgyalásokban való jártassága, felel sségvállalási készsége és képessége is. Ugyanakkor a 2004-t l és 2007-t l kib vült, közös Európában a világgazdasági folyamatok következtében felmerült egy sor olyan új kérdés, amelyekre a szociális partnereknek közös választ kell adniuk. Olyan kérdésekre gondolok itt, mint például Európa helyzete a világgazdasági versenyben a világgazdaság globalizációja és ennek gazdasági, társadalmi következményei A fenntartható fejl dés kérdései, a környezetvédelem, vagy hosszabb távon: a föld népességének szaporodása és Európa népességének elöregedése, a növekedésre alapozott világgazdasági modell sorsa, a globális klímaváltozás a fosszilis energiaforrások kimerülése stb. Ezek a kihívások nem az egyes nemzeteket, hanem egész Európát érintik, és globális jellegük miatt ezekre nemzeti válasz nem adható. Így a globalizáció 6
kihívásai közelebb hozták az EU tagországait és ezen belül a szociális partnereket is egymáshoz. Abban, hogy Európa milyen választ ad a fenti kihívásokra, a szociális partnereknek meghatározó szerepe van. Hiszen, például, az európai szociális partnerek magatartása jelent s mértékben befolyásolja, hogy milyen er források felhasználásával mekkora gazdasági növekedés valósul meg Európában, milyen hatással lesz ez a folyamat a foglalkoztatásra, a jövedelmek szintjére, a környezet állapotára, végs soron: hogyan alakul a munkavállalók és a munkáltatók sorsa. Európa ugyanakkor a világgazdaság része, amely hatással van a világban zajló folyamatok egészére, miközben maga is ki van téve annak, hogy a világ más régióiban zajló változások befolyásolják a lehet ségeit. Ily módon az európai szociális partnerek felel ssége megn tt, min ségileg megváltozott a harmadik évezred elejére és ezt a felel sséget tovább növelte a gazdasági válság megjelenése. Az európai szociális partnerek tudatában vannak ennek a változásnak. E nagyobb felel sség vállalása tükröz dik a szociális partnerek 2009-2010-es munkaprogramjában is. Ennek bevezet jében az európai csúcsszervezetek, a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ETUC meger sítik elkötelezettségüket arra, hogy közösen foglalkozzanak Európa legfontosabb szociális, gazdasági és környezeti kihívásaival. Az európai szociális partnerek ebben a munkaprogramban mind az európai integrációból, mind pedig a globalizációs folyamatokból származó kihívásokkal foglalkoznak. Mint írják: az európai szociális partnerek tisztában vannak a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság által el idézett új körülményekkel, és készen állnak arra, hogy megfontolják ennek a munkaer re és a munkavállalókra gyakorolt rövid, közép és hosszú távú következményeit. A fenntartható fejl dés el mozdítása érdekében az európai szociális partnerek úgy 7
vélik, hogy Európának helyre kell állítania a gazdasági növekedést, fokoznia kell a versenyképességet, a termelékenységet és a munkahelyek min ségét, annak érdekében, hogy elérhesse a teljes foglalkoztatottságot, a társadalmi haladást, és javíthassa a környezet védelmét. 1 Úgy gondolom, nem kell külön hangsúlyoznom azt, mekkora jelent sége van az Európai Unió szemszögéb l egy ilyen jelleg állásfoglalásnak. Ahhoz, hogy Európa megtarthassa azokat az értékeket, amelyek megkülönböztetik a világ más nagy régióitól, meg rizhesse a világgazdaságban elfoglalt helyét, azokat az életkörülményeket, amelyek között Európa lakossága él, minden fontos társadalmi szerepl összehangolt cselekvésére van szükség. Ez a közös cselekvés pedig nem képzelhet el a szociális partnerek nélkül. Éppen ellenkez leg! Európának szüksége van a szociális partnerek érdekfeltáró, érdekérvényesít, ugyanakkor sokszor önkorlátozó, a szolidaritáson és az együttm ködésen alapuló tevékenységére. Köszönöm megtisztel figyelmüket! 1 Az európai szociális partnerek 2009-2010-es munkaprogramja. http://www.etuc.org/r/656, 8